FÜGGELÉK
A DA VINCI-KÓD
c. regényhez
(Tartalom)
„Az emberiség történetében talán senki sem testesítette meg annyira a "géniuszt" mint Leonardo da Vinci. Az itáliai reneszánsz szívében, a Mediciek Firenzéjében és a Sforzák Milánójában Leonardo a művészet és a tudomány legkülönbözőbb területeire kalandozott el, s mindenütt hozzátett valamit az emberiség akkori tudásához. Bár Leonardo széles körű érdeklődésének köszönhetően a tudomány minden területébe beásta magát, mégis mindent a festészetnek rendelt alá. Ennek köszönhetően minden idők leghíresebb és leggyakrabban utánzott festői örökséget hagyta maga után. Páratlan életműve és gondolatai a mai napig gondolkodóba ejtik a személye iránt érdeklődőket.” (Art Book)
1452. április 15-én született Vinciben. Ser Piero jegyző természetes fia, anyja Caterina, fiatal parasztlány a család szolgálatában.
1469. Firenzében belép Andrea del Verrocchio műhelyébe. Itt sajátítja el a vonalas rajz, a festészet és szobrászat technikáját.
1473-ban tagja lesz Szent Lukács egyesületének. Elkészül első, biztonsággal neki tulajdonítható rajza az Arno völgyi táj.
1482-ben Milánóba költözik, megbízzák egy hatalmas méretű lovas szobor elkészítésével Francesco Sforza tiszteletére. Sok más feladatot is kap.
1495. Milánóban a Santa Maria delle Grazie-kolostor refektóriumában hozzákezd az Utolsó vacsora megfestéséhez.
1500. márciusában Velencében tartózkodik, majd visszatér Firenzébe.
1502. Építész és mérnök Caesare Borgia szolgálatában; követi őt a romagnai hadjárataiban. Erődítményrendszereket és hadigépezeteket tanulmányoz.
1503. Firenzében Mona Lisa képmásán dolgozik. A köztársaság kormánya megbízza Az anghiari csata megfestésével a Palazzo Vecchio Tanácstermében
1508. Ismét Milánóban tartózkodik. Geológiai és anatómiai tanulmányokkal foglalkozik.
1513. Rómába utazik, három évet tölt ott. Matematikai és más tudományos stúdiumokkal foglalkozik X. Leó pápa megbízásából.
1514. Terveket készít a Róma környéki mocsarak kiszárítására.
1517. A Milánót visszahódító új francia király meghívja Leonardót udvarába. Leonardo az Amboise melletti Cloux-ba költözik.
1519. Leonardo megbetegszik, április 23.-án végrendeletet készít, örökségét barátjára és tanítványára a festő Melzire hagyja. Május 2.-án Cloux kastélyában meghal.
„A ma Firenzében található Angyali üdvözlet szerzősége szerint számos vitának volt a tárgya. Egyesek úgy vélték, Ghirlandaio keze alól került ki, mások Leonardo da Vinci fiatalkori művét látták benne, amelyet közvetlenül Verrocchio műhelye elhagyása után festett. Ez a ma általánosan elfogadott feltevés tűnik a legvalószínűbbnek, ha figyelembe vesszük, hogy a kép számos részlete magán viseli Leonardo da Vinci stílusjegyeit. A párizsi Louvre-ban található Angyali üdvözlet is régóta ellentmondásos a szerző kilétét illetően, azonban a firenzei képpel ellentétben a kérdés még mindig nem eldöntött. Egyesek szerint a kép Lorenzo di Credi ecsetje alól került ki, mások Leonardo da Vincinek tulajdonítják. Kezdetben a kis Angyali üdvözlet a predellára, azaz az oltár alsó részére volt szánva, amelyen di Credelli dolgozott, aki Leonardóhoz hasonlóan Verrocchio műtermében tanulta a festészetet. Legvalószínűbbnek az a feltevés látszik, hogy a kép a két fiatal festő keze alól került ki. A távolban látszódó megkapó, azúrkék táj szerzője valószínűleg Leonardo da Vinci." (Híres festők)
„A Zenész képmása Leonardo egyetlen férfiportréja. A mellény és a zeneszerszámot tartó kéz befejezetlen, az arca rendkívül kifejező.” (Romei)
Madonna Benois (
„A Madonna Benois Leonardo egyik első munkája, amelyben a fiatal művész már teljes egészében megmutatja stílusát. Ez az az időszak, amikor a festő befejezi tanulmányait Verrocchio műhelyében. A nagyon fiatal, szinte kislányos Madonna nevet, és gondtalanul játszik fiával. A Gyermek arca viszont rendkívüli figyelmet és koncentráltságot fejez ki, ami a csecsemőkre jellemző, amikor valami számukra új dolgot fedeznek fel. A Madonna és a Gyermek motívumának ez az ábrázolási módja teljesen új és eltér a két figura bemutatásának akkoriban uralkodó szigorú sémájától. A Madonna viselkedése itt annyira természetes, hogy minden anya könnyen azonosulni tud vele és érzéseivel. Ily módon Leonardo eléri, hogy az emelkedett vallási témájú kép hozzáférhető lesz mindenki számára, de ez a vallásosság a legegyszerűbb hétköznapi élethez kötődik.” (Híres festők)
„A Madonna piros szegfűvel szerényebb és talán kevésbé spontán mű. A Gyermek rajza azonban ugyancsak nagyon dinamikus, de talán kevésbé realista. A kompozíció összetettebb. A háttérben megjelennek a gyönyörű, sfumato technikával festett hegyek. Ámulatba ejtő az Istenanya köntöse drapériájának a gazdagsága, hajfestésének a módja, valamint bal kezének szinte tökéletes szobrászi modellálása.” (Híres festők)
„A Sziklás Madonna Leonardo da Vinci első képe, amelyet milánói tartózkodása alatt festett. Azzal a céllal készült a mű, hogy majd a milánói San Francesco Grande templom Szeplőtelen Fogantatás kápolnájának a szárnyas-oltárát díszítse. A barlang témája mindig lenyűgözte az olasz mestert. Szerinte a barlangok sajátos geológiai zsigerek, amelyekben a "fortélyos természet" elhelyezte hatalmas és titokzatos szervezetét. Először a Sziklás Madonna címe így hangzott: Madonna a Kisdeddel, Keresztelő Szent Jánossal és az angyallal. A kép hátterében gleccserekre emlékeztető hegyek láthatók, , ami a természet végtelenségét hivatott jelképezni – minden valószínűség szerint ez a kép igazi témája. A művész ugyanennek a témának még egy verzióját elkészíti, amely ma a londoni National Gallery tulajdonát képezi.” (Híres festők)
„A Hermelines nő a lengyel irodalomban Nő menyéttel, vagy Nő menyétkével címen is szerepel, Leonardo da Vinci első milánói tartózkodása alatt készült második (a Zenész portréja után) portréja. A kép a milánói nagykövetnek, Lodovico Sforza kedvencének a lányát ábrázolja. Leonardo da Vinci mesterien fejezte ki az ábrázolt figura belső gazdagságát. Kiérződik a nő energiája, határozott és erős karaktere. Egyszerre eleven és félénk, mint a fehér menyét, amelyet a kezében tart. A gyönyörű nő finom ajkán megjelenik – a más képekről már ismert – alig észrevehető, titokzatos mosoly.” (Híres festők)
Madonna Litta (
„Sok Istenanya – kép maradt ránk, amelyeket több-kevesebb valószínűséggel Leonardónak, vagy valamelyik tanítványának tulajdonítanak. Ilyen a leningrádi Ermitázsban őrzött Madonna Litta. A festésmód száraz és kemény, a ruhán a kék és piros üti egymást. De ahogy Mária a fejét félrehajtja, a bájos, finom mozdulat a hozzáértők szerint csak Leonardótól telhetett. Annál inkább, mert egy rajza egészen hasonló tartású fejet ábrázol.” (Richard Friedenthal)
„Lodovico Sforza 1494-ben megrendel Leonardonál egy képet, amely az Utolsó vacsorát ábrázolja. Azt szeretné, ha a mű a milánói Santa Maria delle Grazie templomba kerülne. A művész 1495-ben lát munkához. Az asztal egyik oldalánál ülő apostolok hármas csoportokban, Krisztus két oldalán szimmetrikusan helyezkednek el. Közöttük van Júdás is (Krisztustól balra a harmadik), ami meglehetősen bátor döntés volt abban az időben. Júdást ugyanis az asztal végén, Krisztustól és a többi tanítványtól távol szokták ábrázolni. A festő a vacsora legdrámaibb pillanatát ábrázolja, amikor Krisztus az apostolokhoz fordul: „Bizony mondom néktek, egyiktek elárul” (Szent Máté Evangéliuma 26,21).” (Híres festők)
„Leonardo valószínűleg három évig, 1495 és 1498 között dolgozott rajta. A hagyományos, gyors falfestési technika, az ún. freskófestés volt akkoriban elterjedve, Leonardo azonban nem ezt, hanem egy sokkal rugalmasabb módszert alkalmazott. Olyan festéket használt, amely rendszerint fafelületeknél volt szokás. Az eljárás nem bizonyult megbízhatónak, és a kép hamarosan elkezdett leválni a falról.” (Híres festők színes arcképcsarnoka)
„Ki ne ismerné Giocondá-t, Leonardo remekművét, amely talán az egész festészet történetének legismertebb alkotása. Gioconda arca a közösségi emlékezet része, ismert az egész világon, másolták, fényképezték, karikatúrákat készítettek róla és sokszorosították ezerszámra. Mindezek ellenére megőrizte titokzatosságát, megfejthetetlen titkát, amely úgy fedi el ezt a képet, mint a sűrű köd az őszi tájat. Nem az itt a legfontosabb, hogy igaza van-e Vasarinak, aki úgy véli, felfedezte, hogy Leonardo egy bizonyos Francesco Giocondo-nak a feleségét ábrázolja, és nem az a fontos, hogy a mögötte elterülő táj Toscana, Lombardia, vagy egy teljesen a festő által kreált táj. A legérdekesebb kérdés annak a kapcsolatnak a feltárása, ami az első képsíkban levő figura és a mögötte látható természet között megfigyelhető. Ezen a képen is megtalálható a Leonardo da Vincire oly jellemző sfumato. Ez a természet rejtélyes erőinek jelenlétét hivatott kifejezni, amelynek hatalmát az ember kizárólag csak észlelheti, de képtelen ésszel felfogni. Leonardo folyamatosan kutatja az ember helyét a világban. Az egyik lehetséges választ a művész talán Mona Lisa egyedülálló mosolyával fejezi ki. Gioconda arcáról paradox módon megfontolt választékossággal teli bölcsesség sugárzik, amelybe azonban nyugtalanság is vegyül.” (Híres festők)
„A Szent Annát harmadmagával ábrázoló képet a firenzei szervita kolostorba szánták. Leonardo da Vinci életrajzának megírásakor Vasari a következőképpen szól a kép korabeli fogadtatásáról: „Leonardo hosszabb ideig volt ott a kolostorban úgy, hogy nem kezdett el festeni, majd végül egy kartonra megfestette Szent Anna, a Szűzanya és a kisded képét. A kép csodálatra késztetett minden művészt, amikor pedig kész lett, jöttek férfiak és nők, idősek és fiatalok, akik két napon keresztül Leonardo szobáját látogatták, mintha ünnep lett volna az, hogy megtekintik azt a csodálatosan szép művet.” A "londoninak" nevezett befejezetlen vázlat néhány évvel korábban készült, mint a fentebb ismertetett kép. A Szent Családot ábrázolja a gyermek Keresztelő Jánossal.” (Híres festők)
„A Keresztelő Szent János Leonardo da Vinci utolsó remekműve, amelyet halála előtt három évvel festett. A szent megvilágított alakja a homályból bukkan elő. Nehéz meghatározni a ráeső fény forrását. Sőt mi több, a figura rajza észrevehetetlen, ebből eredően a kontúrjai megfoghatatlanok. Kétértelmű, hermafrodita jellegű, rejtélyes küllemű figurát ábrázol a festmény. A mű szemlélője szinte hipnotizáltan ingadozik, hogy férfit, vagy nőt lát-e. Leonardo da Vinci Keresztelő János-a inkább emlékeztet a művész képzeletében született ephéboszra, és nem mint ahogy az Evangélium kívánja – aszkéta keresztény prófétára. Lényegében Keresztelő Szent János az ideális, az átlagembernél tökéletesebb, ezért annak boldogtalanságától mentes, ideális embertípusról szőtt vágyak megtestesítője.” (Híres festők)
Forrás: http://www.sk-szeged.hu/kiallitas/leonardo/index.html