Johnson mesélt, ahogy az öregek
szoktak. Elõre figyelmeztettek, hogy a csipesekrõl
fog beszélni, azokról a különös alakokról,
akik a huszonegyedik század elején egy nemzedéknyi
idõre feltûntek az üzleti életben. De
hát végül is õ fizette a kitûnõ
vacsorát, úgyhogy szívesen végighallgattam.
Az elsõ szava pontosan az volt,
amire számítottam.
- A csipeseket - kezdte - semmiféle
módon nem korlátozták akkoriban. Manapság
annyira gúzsba kötik õket a szabályozók,
hogy jóformán semmire sem használhatók,
de akkoriban… Egy csipesnek köszönhetõ,
hogy milliárdos nagyságrendû cég lettünk.
Tudja, én választottam ki…
- Azt mondják, nem voltak hosszú
életûek - vetettem közbe.
- Akkoriban nem. Egyszerûen kiégtek.
Ha az idegrendszer kulcsfontosságú pontjaiba mikrocsipeket
építenek be, akkor maximum tíz év
alatt kiégnek a vezetékek. Tehát ilyenkor
a csipesek nyugdíjba vonultak, csak tudja, egy kicsit gügyék
lettek.
- Csodálom, hogy bárki
is vállalkozott ilyesmire.
- Hát igen, az idealisták
borzadtak a dologtól, azért is szabályozták
aztán a kérdést, de a csipesek nem jártak
igazán rosszul. Csak kevesen tudták a csipeseket
használni - valami ismeretlen okból nyolcvan százalékban
férfiak voltak -, de amíg dolgoztak, úgy
éltek, mint a milliomosok. Utána meg elsõ
osztályú ápolásban részesültek.
A helyzetük nem nagyon különbözött az
élsportolókétól, tízévi
aktivitás után visszavonultak.
Johnson belekortyolt az italába.
- Tudja, egy szabályozatlan csipes,
ha jól építették bele a szerkentyûket,
és tehetséges volt, befolyásolni tudta a
többiek érzelmeit. Annak alapján döntöttek,
amit a másik agyában érzékeltek, és
a saját cégük érdekében megerõsíthették
vagy gyöngíthették a konkurencia döntéseit.
De szó sem volt tisztességtelen játékról,
a másik cégnek is megvoltak a maga csipesei. - És
felsóhajtott. - Az ilyesmit manapság tiltja a törvény.
Sajnos.
Azt hallottam, még mindig folyik
fekete csipezés - válaszoltam félénken.
- Nincs kommentár - morogta Johnson.
Ennyiben hagytam a dolgot, az öreg
meg folytatta:
- De még harminc éve is
megvoltak a lehetõségek. A cégünk akkor
teljesen jelentéktelen fogaskereke volt a gazdasági
életnek, de felfedeztünk két csipest, akik,
hajlandónak mutatkoztak a szolgálatunkba állni.
- Kettõt? - Ilyet még sosem
hallottam. Johnson rám kacsintott.
- Eegen, összejött a dolog.
Persze nem nagyon híreszteltük a dolgot, de hát
ügyesen toboroztunk, és a dolog már akkor is
hajszál híján törvénytelen volt.
Persze nem tudtuk mindkettõt felvenni, két csipes
képtelen együtt dolgozni. Valahogy olyanok, mint a
sakknagymesterek. Ha egy szobába kerülnek, önkéntelenül
is egymással kelnek versenyre, megpróbálják
befolyásolni és megzavarni a másikat. Nem
lesznek hajlandók leállni, sõt nem is volnának
rá képesek, és hat hónapon belül
kiégetik egymást. Sok cég igen, drágán
tanulta meg ezt a leckét, amikor elõször feltûntek
a csipesek.
- El tudom képzelni - mormoltam.
- Így aztán, miután
nem szerezhettük meg mindkettõt, természetesen
az erõsebbiket akartuk felfogadni, és hogy melyik
az erõsebb; azt csak úgy dönthettük el,
ha összeeresztjük õket, de úgy, hogy ne
tehessék egymást tönkre. Én kaptam meg
a feladatot, és értésemre adták, hogy
ha nem a jobbikat választom, az én karrieremnek
is lõttek.
- És mit csinált, uram?
- Persze tudtam, hogy sikerrel járt. Senki nem lesz véletlenül
egy világcég elnök-vezérigazgatója.
- Improvizálnom kellett - mondta
Johnson. - Elõször külön-külön
vettem õket nagyító alá. Megjegyzem,
a csipesek valódi énjét titokban kellett
tartani akkoriban, hisz ha valakirõl kiderült, hogy
csipes, szinte hasznavehetetlenné vált. Így
aztán kód szerint tartottuk õket nyilván,
mint C-12-õt és F-17-et. Mindketten húszas
éveik végén jártak, C-12 egyedülálló
volt, F-17 nemrég jegyezte el magát.
- Eljegyezte magát? - Kissé
meglepõdtem.
Hát persze. Hisz a csipesek is
emberek, és a nõk buknak a férfi csipesekre.
Biztos, hogy gazdagok, és ha visszavonulnak, rendszerint
az asszony kezelheti a vagyonukat. Nem is rossz üzlet egy
fiatal nõnek. Szóval összehoztam õket,
és F-17 menyasszonyát is meghívtam. Bíztam
benne, hogy vonzó lesz, és az is volt. Életemben
nem láttam még ilyen gyönyörû nõt,
magas volt, a szeme sötét, az alakja ragyogó,
és csak úgy sugárzott belõle az izzó
szexualitás.
Johnson gondolatai egy pillanatra elkalandoztak,
de aztán folytatta:
- Komolyan mondom, én is nagyon
szerettem volna megszerezni a nõt, de hát elég
valószínûtlen volt, hogy valaki, aki fogott
magának egy csipest, lecserélje egy osztályvezetõ-helyettesre,
ugyanis akkoriban az voltam. Egy másik csipes persze egész
más, és láttam, hogy C-12-re ugyanolyan nagy
hatást tett, mint rám. Egyszerûen nem tudta
róla levenni a szemét. Így aztán szépen
hátradõltem, hogy kivárjam, ki fog a nõvel
együtt elmenni.
- És melyikük nyert, uram?
- Két napig tartott a heves szellemi
harc. Biztos mindegyiküknek vagy egy hónapja ráment
a munkaképességébõl, de végül
is az ifjú hölgy C-12 új jegyeseként
távozott.
- És ön ezek után
C-12-t vette fel a céghez. Johnson megvetõen nézett
rám.
- Megbolondult? Szó sincs róla.
Természetesen F-17-et választottam. C-12-t az egyik
jelentéktelen leányvállalatunknál
parkoltuk le. Tudja, mivel ismertük, sehol máshol
nem alkalmazták volna.
- Félreértettem önt?
Hisz azt mondta, C-12 elhódította F-17 menyasszonyát.
Hát akkor nyilván C-12 volt a jobbik.
- Igen? A csipesek nem mutatják
ki az érzelmeiket, legalábbis nem a nyilvánvalóakat.
Az üzlet érdeke azt kívánja, hogy a
csipes elrejtse erejét, így szakmai követelmény
náluk a fapofa. De én nagyon alaposan megfigyeltem
õket, hisz a saját állásomat kockáztattam,
és amikor C-12 elment a nõvel, halvány mosolyt
vettem észre F-17 arcán, és úgy tûnt,
a szeme gyõzedelmesen felvillan.
- De hát elvesztette a menyasszonyát.
- Az nem jutott eszébe, hogy esetleg
meg akart tõle szabadulni, és a feladat nem volt
valami könnyû? El kellett érnie, hogy C-12 akarja
a nõt, és hogy az is akarja õt, és
elérte. Gyõzött.
Ezen mélyen elgondolkoztam.
- De hogy lehet olyan biztos a dolgában?
Ha a nõ tényleg olyan szuper volt, mint mondta,
ha csak ágy izzott benne a szexualitás, hát
akkor F-17 nyilván meg akarta tartani.
- De F-17 volt az oka, hogy olyan kívánatosnak
láttuk - válaszolta Johnson komoran. - Persze C-12-t
célozta meg, de olyan erõvel, hogy még rám
is nagy hatással volt a dolog. Miután a meccs véget
ért, és C-12 elment a nõvel, megszabadultam
a befolyástól, és megláttam, hogy
a nõben van valami kemény és kiélt,
ellenszenves ragadozó pillantása volt.
Így aztán azonnal felfogadtam
F-17-et, és igazán nagyon jó munkát
végzett. A cég eredményeit maga is ismeri,
én pedig, mint tudja, elnök-vezérigazgató
vagyok.
Damokos Katalin fordítása