Roger egyrészt azért
kereste az apját, mert vasárnap volt; és
jog szerint apjának nem kellett volna dolgoznia másrészt
meg akart gyõzõdni róla, hogy minden rendben
van-e.
Roger apját nem volt nehéz megtalálni, mivel
mindenki, aki, Multivac, az óriás komputer kiszolgálásán
munkálkodott, a családjával együtt a
közvetlen közelben lakott. Egész kis várost
alkottak. Azoknak az embereknek a városát, akik
az egész világ problémáinak megoldásán
fáradoztak.
A vasárnapi ügyeletes ismerte Rogert.
- Ha apádat keresed - mondta neki -, odalent van; az L
folyosón, de valószínûleg túl
sok a dolga hozzá, hogy veled foglalkozhasson.
Roger azért csak megpróbálta, bedugva a fejét
az egyik ajtón, amely mögül férfiak és
nõk beszélgetését hallotta. A folyosók
sokkal üresebbek voltak, mint hétköznap, így
könnyen kideríthette, hol dolgozik egyáltalán
valaki.
Azonnal észrevette. az apját, és apja is
meglátta õt. Látszott rajtó, hogy
nem nagyon örül a gyedeknek, amibõl Roger mindjárt
kitalálta, hogy semmi sincs igazán rendben.
- Oké, Roger - fordult félé az apja -, attól
tartok, hogy túlságosan elfoglalt vagyok.
De Roger apjának a fõnöke is ott volt, és
így szólt a férfihoz;
- Rendben, Atkins, tartson egy kis szünetet. Már kilenc
órája bütyköl ezen az ügyön,
és e pillanatban semmi hasznát sem vehetjük.
Vigye a gyereket és harapjon vele valamit a kantinban.
Azután szundítson egyet és késõbb
jöjjön vissza.
Roger apján látszott, hogy nem szívesen egyezik
bele a dologba. Egy mûszert tartott a kezében, amelyrõl
Roger tudta, hogy valami áramkörelemzõ, bár
azzal nem volt tisztában, hogyan mûködik. Közben
jól hallhatta Multivac mindent betöltõ csettegését
és surrogását.
A következõ pillanatban apja letette kezébõl
a mûszert. - Oké, gyerünk hát, Roger!
Meghívlak égy hamburgerre, és közben
hagyjuk, hogy ezek a bölcs emberek itt megpróbálják
kideríteni, mi a baj velem. "
Az apa eltöltött némi idõt a mosakodással,
azután máris a kantinban voltak, elõttük
egy-egy jókora hamburger, rakásnyi sült krumpli
és szódavíz.
- Mi lehet Multivac baja, valami nincs rendben vele? - kérdezte
Roger.
- Csak annyit mondhatok, hogy eddig még nem jutottunk semmire
- válaszolta az apa komoran.
- Nekem úgy tûnt, mintha mûködne. Úgy
értem, hogy hallottam a zümmögését.
- Hát persze, mûködik. Csakhogy nem mindig a
megfelelõ válaszokat adja.
Roger tizenhárom éves volt, és a negyedik
osztályban tanult programelméletet. Néha
kifejezetten utálta, és arra vágyakozott,
hogy a jó öreg huszadik században élhessen,
amikor a gyerekeket még nem gyötörték
ilyesmivel. Máskor viszont jól jött ez a tudása,
ha az apjával kellett beszélgetnie.
- Hogy állíthatod, hogy nem mindig ad helyes választ,
ha egyszer csak "õ" ismeri a helyes válaszokat?
- érdeklõdött Roger.
Apja megvonta a vállát, és egy pillanatra
a fiú attól tartott, hogy elzárkózik
a válasz elõl, mondván: túl nehéz
lenne megmagyaráznia, és egy szót sem szól
róla többet, bár ilyesmi igazán szinte
sohasem fordult elõ.
Ehelyett apja így folytatta:
- Multivacnak akkora agya van, mint egy gyárépület,
fiam, de még sincs olyan bonyolult, mint ez a miénk
- kopogtatta meg a homlokát. - Multivac néha olyan
válaszokat produkál, amilyeneket mi magunk ezer
év alatt sem tudnánk kiszámítani,
ám ugyanakkor a mi agyunk kattan egyet, és fölkiáltunk:
"Hohó! Itt valami nincs rendben!" Akkor ismét
Multivac képességeihez fordulunk, és valami
egészen rendellenes választ kapunk. Ha Muitivac
teljesen rendben lenne, érted, ugyanarra a kérdésre
mindig ugyanazt a választ kellene kapnunk. Amikor viszont
a válaszok különbözõk, valamelyikünkben
föltétlenül hibának kell lennie!
Az egésznek a lényege pedig az, fiam, hogy nem tudhatjuk
egészen biztosan, mindig rajtakaphatjuk-e Multivacot a
csínytevésen. Honnan tudhatnánk, hogy bizonyos
helytelen válaszok nem kerülik el a figyelmünket?
Esetleg elfogadunk egy választ, és valami olyasmit
csinálunk a hatására, amirõl csak
öt év múlva derül ki, hogy sorscsapás.
Egyszóval, valami nincs rendben Multivac belsejében,
és mi nem tudjuk kideríteni, mi lehet az! És
bárhol rejtõzzék is az a hiba, egyre csak
növekszik és burjánzik.
- De miért keltene igazi bajjá fokozódnia?
- kérdezte Roger.
Addigra apja végzett agyhamburgerrel, és már
a szalmakrumplit rágcsálta szálanként.
- Az a gyanúm, fiam - mormolta közben -, hogy rossz
ésszel ruháztuk föl ezt a Multivac legényt.
- Hogy, mi?
- Érted, Roger? Multivac eleinte éppoly értelmes
volt, akár egy ember. Elbeszélgethettünk vele
és kideríthettük, éppen mi nincs rendben
nála, akármilyen bonyolult is a dolog. De ezúttal
nem így alakult a helyzet. Ha olyan korlátolt lenne,
mint egy gép, akkor olyan egyszerû módon hibásodott
volna meg, hogy könnyûszerrel megtalálhatnánk
a baj forrását. A fõ gond viszont éppen
az, hogy féleszû, olyasmi, mint egy idióta.
Elég okos hozzá, hogy a legbonyolultabb ostobaságokat
kövesse el, de mégsem elég értelmes
ahhoz, hogy hozzásegíthessen bennünket az igazi
hiba föltárásához. Ez pedig az elképzelhetõ
legrosszabb okosság. - Roger gyászos tekintetet
vetett az apjára. - De mondd, mégis mit tehetnénk?
Azt nem tudjuk, hogyan varázsolhatnánk még
okosabbá
még nem tudjuk. Viszont ostobábbá
sem tehetjük, hiszen a világ gondjai annyira komollyá
váltak, és a kérdések is annyira bonyolultak,
hogy Multivac minden képességére szükség
lenne a megválaszolásukhoz. Ez viszont csak még
nagyobb zavart keltene.
- De ha kikapcsolnátok Multivac funkcióit - vélekedett
Bogét -, és aprólékosan végigvizsgálnátok
- Éppen ezt nem tehetjük meg, fiam - felelte az apja.
Attól tartok, hogy Multivacnak éjjel-nappal, a nap
minden órájában mûködnie kell.
Éppen e ponton estünk bele a csapdába.
- De ha Multivac továbbra is mindegyre hibákat követ
el, apa, nem kellene végül leállítani
"õt"? Ha egyszer nem bízhattok meg abban,
amit mond
- No jól van - simogatta meg Roger apja a fiúcska
haját -, öreg fiú, azért csak kiderítjük
majd, mi lehet a hiba, ne aggódj! - Ám a szemében
közben ugyanaz a kétségbeesett aggodalom tükrözõdött.
- No rajta, fejezd be, és tûnjünk el innen!
- De apaa! - méltatlankodott Roger. - Figyelj ide! Multivac
mondjuk féleszû, de ez miért jelentené
azt, hogy teljesen bolond?
- Ha tudnád, fiam, miféle utasításokat
adunk neki, nem kérdeznél ilyen szamárságokat.
- De apa, talán mégsem így kellene néznünk
a helyzetet. Én ugyan nem vagyok olyan okos, mint te, a
tudásom is csekélyebb. De azért én
sem vagyok hülye! Meglehet, Multivac sem bolondult meg teljesen,
csak éppen olyan, mint egy gyerek?
Roger apja erre hangosan fölkacagott.
- Ez persze elég érdekes elképzelés,
de ugyan mit változtat a dolgokon?
- Nagyon is sokat változtathat - erõsködött
Roger. - Te sem vagy bolond, ennélfogva nem tudhatod, hogyan
mûködik egy idióta elméje! Én
viszont gyerek vagyok, és talán sejtem, milyen lehet
egy gyerek gondolkodása!
- Hmm! Nos tehát, hogyan mûködik egy gyerek
elméje? - Egyszóval, azt mondod, hogy Multivacnak
éjjel-nappal mûködnie kell? Egy gép képes
is lehet ilyesmire. De ha egy gyereknek túl sok leckét
adsz föl, és azt parancsolod neki, hogy folyvást
azzal foglalkozzon, egyszer csak belefárad, és elég
nyomorultnak érzi magát, hogy hibákat is
elkövethessen, még szándékosan is. Miért
ne engedhetnénk meg, hogy Multivac is lógjon naponta
egy-két árát kedve szerint, és hagynánk,
hogy csak kattogjon és csipogjon magában?
Roger apja olyan képet vágott, mint aki rettentõ
komolyan gondolkodik. Elõvette a zsebszámítógépét,
és elvégzett rajta néhány mûveletet.
Azután még jó néhányat. Végül
megszólalt:
- Tudod, Roger, ha elfogadom, amit mondtál, és lefordítom
a Platt-integrális egyenletek nyelvére, akkor úgy
látszik, hogy van valami értelme a dolognak. Az,
mondjuk, elég világosnak tûnik, hogy huszonkét
óra lényegesen többet érhet, mint huszonnégy
teljesen elpocsékolt óra:
Bólogatott a bölcs eszmefuttatás mellé,
azután fölemelte tekintetét zsebszámítógépérõl,
és megkérdezte a fiától, mintha a
gyerek lenne a legtekintélyesebb szakértõ:
- Teljesen biztos vagy ebben, Roger? Roger természetesen
biztos volt a dolgában:
- Apa, a gyerekeknek néha játszaniok is kell, megérted?
Füssi-Nagy Géza fordítása