A Föld iparának legnagyobb
része Multivac körül összpontosult. Multivac,
ez az óriási számítógéprendszer
ötven éven keresztül nõtt, növekedett,
míg elágazásai behálózták
Washingtont, a peremvárosokat, és csápjai
elérték a bolygó minden városát,
minden nagyobb települését.
Közalkalmazottak egész hada
végezte folyamatosan az adatok bevitelét, egy másik
hatalmas munkacsoport pedig egyeztette és értelmezte
a gép válaszait. Mérnökök serege
járta útvesztõit. A bányák
és a gyárak megállás nélkül
dolgoztak, hogy mindig megfelelõ és elegendõ
alkatrészkészlet álljon rendelkezésre.
Multivac irányította a
Föld gazdaságát, segítette a tudományos
munkát. És mindenekelõtt megkapott és
feldolgozott minden lehetséges információt
a földkerekség valamennyi fakójárói.
Multivac napi feladatai között
szerepelt, hogy az ereiben áramló, emberi lényekre
vonatkozó négymilliárd adatcsomag vizsgálata
után kiszámítsa a következõ nap
legvalószínûbb történéseit.
A Föld valamennyi Korrekciós Hivatala megkapta a saját
igazgatási területére vonatkozó adatokat,
az összesített végeredmény pedig egyetlen
hatalmas kötegben jutott el a washingtoni Korrekciós
Központba.
Bernard Gulliman négy hete vette
át egy évre szóló igazgatói
megbízatását, és volt már annyi
rutinja, hogy ne riadjon meg a reggeli jelentés láttán.
A papírköteg most is - mint mindig - jó tizenöt
centiméter vastagságú volt. Gulliman tisztában
volt azzal, hogy senki sem várja el tõle, hogy elolvassa
az egészet. (Emberi lény erre nem is lenne képes.)
Ennek ellenére szórakoztató volt átfutni
a jelentést.
A valószínûsíthetõ
bûncselekmények szokásos listája: a
csalás legkülönbözõbb fajtái,
tulajdon elleni bûntettek, gondatlanságból
elkövetett emberölések, gyújtogatások.
Egyetlen címszót keresett,
és amikor megtalálta, már a puszta látvány
is kisebbfajta sokkot váltott ki belõle. A második
megrázkódtatás akkor érte, amikor
észrevette, hogy a kritikus szó kétszer is
szerepel a listán. Nem is egy hanem kettõ. Két
szándékos emberölés. Amióta átvette
az igazgatói szerepkört, nem volt még olyan
nap, amelyen Multivac két gyilkosságot valószínûsített
volna.
Gulliman rácsapott a videotelefon
gombjára. Ahogyan várta, mindjárt meg is
jelent a képernyõn a szolgálatkész
koordinátor arca.
- Ali - szólította meg
Gulliman. - Ma két gyilkosság várható.
Találkozott valami szokatlan problémával?
- Nem, uram. - A sötét bõrû,
fekete szemû férfi nyugtalan, szúrós
pillantással válaszolt. - Mindkét esetnek
igen kicsi a valószínûsége.
- Tudom - felelte Gulliman. - Én
is láttam, hogy egyiknek sem nagyobb a valószínûsége
15 százaléknál. De akkor is: adnunk kell
Multivac jó hírére. Gyakorlatilag megszûnt
a bûnözés, és a közvélemény
csak a leglátványosabb bûncselekmények,
a szándékos emberölések számát
figyeli.
Ali Othman bólintott.
- Igen, uram. Ezzel tisztában
vagyok.
- Akkor, remélem, azzal is tisztában
van - folytatta Gulliman -, hogy nem szeretném, ha egyetlenegy
gyilkosságot el tudnának követni az én
igazgatásom alatt. Ha más bûntény csúszik
be, akkor esetleg meghallgatom a mentegetõzését.
De ha szándékos emberölés történik,
akkor az a maga fejébe kerül. Megértette?
- Igen, uram. A területileg illetékes
hivatalok már megkapták a két lehetséges
gyilkosság teljes elemzését. A potenciális
elkövetõket és áldozatokat megfigyelés
alatt tartják. Újra megkérdeztem Multivacet,
és máris csökkent a bekövetkezés
valószínûsége.
- Nagyszerû - mondta Gulliman.
Azzal a kellemetlen érzéssel
vette újra a kezébe a listát, hogy talán
túlságosan nagy feneket kerített a dolognak.
De azért az biztos, hogy vigyázni kell ezekkel a
tartós szolgálatra szerzõdtetett közalkalmazottakkal.
Különösen ez az Othman lehet veszélyes;
õ is fiatalon került oda Multivac mellé, és
tulajdonosi szemlélete idõnként már
bosszantotta Gullimant.
Az igazgató politikai karrierje
szempontjából létfontosságú
volt ez a bûnügykérdés. Valamennyi elõdje
idején elkövettek egy vagy több gyilkosságot
a Föld valamely pontján. Az elõzõ igazgató
hárommal szárnyalta túl elõdjét.
Gullimannak viszont eltökélt
szándéka volt, hogy igazgatása alatt egyetlenegy
gyilkosságot sem fognak elkövetni. Elhatározta,
hogy az elsõ gyilkosságmentes igazgatóként
vonul be a történelembe. És ez tény,
no meg a jó sajtója együtt azt fogja eredményezni,
hogy
A jelentés többi részét
épp csak átfutotta. Becslése szerint legalább
kétezer asszonyverés szerepelt a listán.
Kétségtelen, hogy nem minden esetet sikerül
majd megelõzni. A veréseknek úgy harminc
százaléka másnapra kézzelfogható
valósággá válik. Tény viszont,
hogy egyre kevesebb ilyen eset fordul elõ, és egyre
többször sikerül közbelépni, mielõtt
még tettlegességre kerülne a sor.
Multivac körülbelül mintegy
öt éve vette fel az asszonyverést a valószínûsíthetõ
bûncselekmények listájára, és
a köznapi ember még nem volt hozzászokva ahhoz
a gondolathoz, hogy ha el akarja agyabugyálni a feleségét,
akkor szándéka elõre kitudódik. Ahogy
aztán ez a tény végleg átmegy a köztudatba,
az asszonyok egyre ritkábban, végül pedig egyáltalán
nem szenvednek majd efféle harci sérüléseket.
Gullimannek nem kerülte el a figyelmét,
hogy néhány férjverés is szerepelt
a listán.
Ali Othman levette a kezét a videotelefon gombjáról,
és a képernyõre meredt, amelyrõl az
elõzõ pillanatban tûnt el Gulliman kopaszodó
feje és remegõ tokája. Azután asszisztensére,
Rafe Leemyre nézett.
- Most meg mit csináljunk? - kérdezte.
- Engem hagyj ki a játékból!
Rajta kívül senki se izgatja magát egy-két
tetves gyilkosság miatt.
- Rosszul tesszük, ha a saját
szakállunkra dolgozunk. Ha meg elmondjuk neki, olyan dührohamot
kap, hogy csak na! Ezek a választott politikusok a bõrüket
viszik a vásárra, úgyhogy biztosan megkeverné
a dolgokat, amivel csak rontana a helyzeten.
Leemy bólintott, és vaskos
alsó ajkába harapott.
- Csakhogy mi van akkor, ha hibázunk?
Te is tudod, hogy akkor itt a világvége.
- Ha hibázunk is, ránk
senki sem fog figyelni. Csak két jelentéktelen szereplõ
leszünk az általános katasztrófában.
- Egy pillanatra megállt, azután élénkebben
folytatta: - De hát az ördögbe is, ennek csak
12,3 százalék a valószínûsége.
Ha nem gyilkosságról lenne szó, hagynánk,
hogy emelkedjen a valószínûség, és
csak akkor lépnénk közbe, ha muszáj.
Még mindig fennáll a spontán korrekció
lehetõsége.
- Én azért nem építenék
erre - jegyezte meg Leemy szárazon.
- Nekem sem ált szándékomban.
Épp csak rá akartam mutatni erre a tényre.
De azért azt javaslom, hogy amíg ilyen kicsi a dolog.
valószínûsége, addig szorítkozzunk
egyszerû megfigyelõi szerepre. Egyedül senki
sem lenne képes megtervezni egy ilyen bûntényt;
ehhez bûntársak kellenek.
- Multivac egyetlenegyet sem nevezett
meg.
- Tudom. De akkor is
- És
bizonytalanul elhallgatott. Így tovább vizsgálgatták
annak az egyetlen ügynek a részleteit, amely nem szerepelt
a Gullimannek átadott listán, és amely sokkalta
rosszabb volt, mint egy közönséges gyilkosság.
Ilyen bûntényt még sohasem kíséreltek
meg Multivac fennállása óta, és õk
nem tudták, mitévõk legyenek.
Ben Manners úgy érezte, õ a legboldogabb
tizenhat éves Baltimore-ban. Ebben egyesek talán
kételkednének, de azért Ben minden bizonnyal
egyike volt a legboldogabb és legszerencsésebb tinédzsereknek.
Az pedig már cáfolhatatlan
tény, hogy ahhoz a maroknyi kiskorúhoz tartozott,
akiket beengedtek a stadionba a tizennyolc évesek eskütételi
ünnepségére. Amikor elérkezett bátyja
eskütételének az ideje, a szülõk
jegyeket igényeltek, és Ben is benyújthatott
egy kérelmet. Végül a sok igénylõ
közül éppen õrá esett Multivac
választása.
Már csak két év,
és Ben is esküt tehet, de most ugyanakkora örömet
szerzett neki, hogy láthatja Michael bátyját.
Szülei gondosan felöltöztették Bent (helyesebben
felügyelték az öltözködéséti,
hiszen aznap õ képviselte a családot. Számos
üzenetet küldtek vele Michaelnek, aki a testi és
idegállapotát felmérõ elõzetes
orvosi vizsgálatok végett már napokkal elõbb
elment otthonról.
A stadion a város szélén
épült. Ben mellét csaknem szétfeszítette
a büszkeség, amikor a rendezõk a helyére
kísérték. Alatta sok száz sorban sok
száz tizennyolc éves ifjú üldögélt
(jobbra a fiúk, balra a lányok). Valamennyien Baltimore
második kerületében laktak. Az év különbözõ
idõszakaiban a világ minden táján
rendeztek hasonló gyûléseket, de Ben számára
most csak ez a baltimore-i létezett, egyedül ez volt
a fontos, hiszen fent a mélyben ott volt valahol Mike,
a saját édestestvére.
Ben végigpásztázta
a sok ezer ifjú feje búbját, mert abban reménykedett,
hogy valamiképpen talán felismerheti a bátyját.
Ez persze nem sikerült, de kisvártatva fellépett
valaki a tömeggel szemben elhelyezett emelvényre,
és Ben abbahagyta a bámészkodást,
hogy meghallgassa a szónoklatot.
- Köszöntök minden eskütevõt
és minden vendéget. A nevem Randolph T. Hoch, én
vagyok az idei baltimore i ünnepség fõrendezõje.
Az eskütevõkkel már többször találkoztam
fizikai és idegállapotuk vizsgálata során.
A feladat oroszlánrészén túl vannak
már, de hátra van még a legfontosabb. Most
az eskütevõ egész személyisége
helyet kap Multivac memóriájában.
Ez alkalomból minden évben
egy kis magyarázattal kell szolgálnom a felnõttkort
elért fiataloknak. Önök (ekkor az elõtte
álló ifjak felé fordult,) mostanáig
nem számítottak felnõtt embernek; Multivac
csak akkor kezelte önöket önálló
egyedként, ha szüleik vagy a hatóságok
valamely intézkedése ezt szükségessé
tette.
Mostanáig; az éves adatfelfrissítés
napjáig a szüleik töltöttek ki minden önökre
vonatkozó adatlapot. Most eljött az önök
ideje: vállalniuk kell ezt a kötelességet.
Nagy dicsõség ez, és komoly felelõsséggel
jár. A szüleiktõl sok fontos dolgot megtudhattunk;
egyebek között azt, hogy milyen iskolákba járatták
önöket, milyen betegségeken estek át,
milyen szokásaik alakultak ki. De most önöknek
sokkal többet kell elárulniuk: fel kell fedniük
legféltettebb gondolataikat, legtitkosabb tetteiket.
Elõször nehezen fog menni,
valószínûleg zavarba is jönnek majd,
de ennek meg kell történnie. Ennek alapján
Multivac tökéletes képet alkot magában
önökrõl, mindannyiukról. Ezentúl
megérti minden tettüket, minden reakciójukat,
sõt még jövendõ tetteiket és
reakcióikat is ki tudja számítani, mégpedig
igen nagy pontossággal.
Ily módon Multivac védelmezni
fogja önöket. Tudni fogja, ha balesetveszély
fenyeget, tudni fogja, ha egy rosszakarójuk a vesztükre
tör, de azt is, ha az önök fejében fogan
meg ilyen terv, és akkor idejében közbeléphetünk,
mielõtt még valamiféle büntetést
kellene foganatosítanunk.
Multivac az önökrõl
szerzett ismeretek birtokában azon munkálkodik,
hogy a földi törvények és gazdasági
folyamatok mindannyiunk javát szolgálják.
Személyes problémáikkal is Multivachez fordulhatnak;
õ ismeri mindannyiukat, és segít mindenben.
Most pedig ki kell tölteniük
jó néhány kérdõívet.
Gondolkodjanak el alaposan minden válaszon, és a
lehetõ legpontosabban feleljenek. Ne szégyelljenek
semmit, nem kell tartaniuk semmitõl. Multivacen kívül
senki sem tudja meg, mit válaszoltak; a válaszok
értékelésére kizárólag
az önök védelmében kerülhet sor,
és akkor is csak külön jogosítvánnyal
rendelkezõ kormánytisztviselõk ismerhetik
meg ezeket az adatokat.
Talán az eszükbe jut majd,
hogy itt-ott eltérjenek egy kicsit az igazságtól.
Ne tegyék! Ha megteszik, elõttünk ez nem marad
titokban. Válaszaik összessége egységes
mintát alkot. A hamis válasz nem illik a többi
közé, és Multivac rájön mindenre.
Ezért eleve igazat kell mondaniuk.
Végül aztán csak befejezõdött
az egész; az ívek kitöltése, aztán
a ceremónia és a szónoklatok. Este a lábujjhegyen
álló Ben végre felfedezte Michaelt, aki még
akkor is a "felnõttparádé" lebernyegét
viselte: A két fivér önrendezve üdvözölte
egymást.
Ettek egy könnyû vacsorát,
aztán még mindig élénken, a nap nagyszerûségétõl
eltelve hazautaztak az expresszel. Váratlanul érte
õket az a hirtelen változás, amire hazaértek.
Mindketten bénult döbbenettel
nézték a házuk ajtaja elõtt strázsáló
zordon, egyenruhás férfiút, aki ellenõrizte
a papírjaikat, és csak azután engedte meg
nekik, hogy belépjenek a saját házukba, szüleik
kétségbeesetten ültek odabent a nappaliban,
arcukon a tragédia sötét árnyéka.
Joseph Manners jóval öregebbnek
látszott, mint ugyanaznap reggel. Mélyen ülõ
szemét zavartan emelte fiaira (az egyiknek a karján
ott díszelgett még a nagykorúság friss
bizonyítéka), és megszólalt:
- Úgy látszik, házi
õrizetben vagyok.
Bernard Gulliman képtelen volt elolvasni az egész
jelentést. Csak az összefoglalót tanulmányozta
át, abban pedig határozottan a kedvét lelte.
A jelek szerint egy egész nemzedék
nõtt fel abban a tudatban, hogy Multivac meg tudja jósolni
a fontosabb bûntények bekövetkezését.
Megszokták és megtanulták, hogy a korrekciós
ügynökök mindig ott teremnek a helyszínen,
mielõtt még sor kerülhetne a bûncselekményre.
Látták, hogy az elkövetõ nem kerülheti
el büntetését. Így aztán a tények
fokozatosan meggyõzték õket arról,
hogy senki sem járhat túl Multivac eszén.
Ennek természetesen az lett az
eredménye, hogy a bûnözésnek még
a gondolatától is elrettennek az emberek. És
ahogyan fogyatkoztak a bûnös gondolatok, és
növekedett Multivac kapacitása, a reggelenként
összeállított valószínûségi
listán már a kisebb ügyek is megjelentek, mostanra
pedig ezeknek a száma is jelentõsen csökkent.
Így hát Gulliman elrendelte
Multivac kapacitásának vizsgálatát
(melyet természetesen maga Multivac végzett), hogy
megállapítsa, foglalkozhat-e a gép betegségek
elõfordulásának valószínûségével
is. Nem volt már messze az az idõ, amikor egyenként
felhívhatják az orvosok figyelmét azokra
a személyekre, akiket a következõ évben
cukorbaj, tbc vagy rákos megbetegedés fenyeget.
Egy kis megelõzõ kezelés
És a vizsgálat pozitív
eredményt hozott?
Ezután megérkezett az aznapi
lehetséges bûntények listája, és
egyetlen szándékos emberölés sem szerepelt
rajta. Gulliman emelkedett hangulatban hívta fel Ali Othmant
a videotelefonon.
- Othman! Van-e különbség
a múlt heti listákon és az itteni tevékenységem
elsõ hetének listáin szereplõ bûntények
száma között?
Gulliman megtudta, hogy a bûnesetek
száma 8 százalékkal csökkent, és
ez tovább fokozta a jókedvét. Persze nem
rajta múlt, de a választók ezt sohasem fogják
megtudni. Áldotta a szerencséjét: a legjobbkor
került hatalomra, amikor Multivac is a csúcsra jutott,
s a gép most már a betegségeket is tudása
ölelõ védõszárnyai alá
veheti. A sikerbõl pedig Gulliman is kiveszi majd a maga
részét.
Othman vállat vont.
- No hát most boldog.
- Mikor pukkasztjuk ki a buborékot?
- kérdezte Leemy. Manners megfigyelésével
növekedett a valószínûség, a házi
õrizet pedig csak újabb lökést adott
a dolognak.
- Azt hiszed, nem tudom mindezt? - duzzogott
Othman. Csak azt nem tudom, hogy mi az oka.
- Talán igazad volt, és
bûntársai is vannak. Ha Manners bajba került,
a többieknek rögtön cselekedniük kell, máskülönben
végük van.
- Épp fordítva. Ha az egyikre
rátettük a kezünket, a többi szétszóródik
és felszívódik. Különben is: miért
nem nevezi meg Multivac a bûntársakat?
- Akkor szólunk Gullimannek!
- Nem, még nem. Még mindig
csak 17,3 százalék a valószínûség.
Elõbb még tegyünk néhánydrasztikusabb
lépést!
Elizabeth Manners azt mondta a kisebbik fiának:
- Ben, menj a szobádba?
- De anya, mi ez az egész? - kérdezte
Ben, és elcsuklott a hangja. Milyen különösen
végzõdik ez a dicsõséges nap!
- Kérlek!
A fiú vonakodva távozott;
kilépett az ajtón, és nagy dérrel-dúrral
felvonult a lépcsõn, aztán csendben lesettenkedett.
Mike Manners, az idõsebbik fiú, az újdonsült
felnõtt, a család reménysége öccséhez
hasonló hangon, ugyanolyan hanglejtéssel kérdezte:
- Mi ez az egész?
- Isten a tanúm, fiam, nem tudom
- felelte Joe Manners.
- Én nem csináltam semmit.
- Persze hogy nem csináltál
semmit. - Mike csodálkozva nézte az apró
csontú, szelíd atyját.
- Biztosan azért vannak itt, mert
arra gondolsz, hogy teszel valamit.
- De hát nem
- Hogyan járhatna olyasmin az
esze, amiért érdemes lenne
ekkora felfordulást
csinálni? - vágott közbe, idegesen Mrs. Manners.
Karjával nagy kört írt le, a házat körbevevõ
kormányügynökök gyûrûjére
utalva. - Emlékszem, kiskoromban az egyik barátnõm
apja egy bankban dolgozott; egyszer csak felhívták
õt, és azt mondták neki, ne nyúljon
a pénzhez. Nem is nyúlt hozzá. Ötvenezer
dollárról volt szó. Pedig még nem
is csinált semmit, csak felmerült benne, hogy el kellene
lopni. Akkoriban még nem olyan bizalmasan kezelték
a dolgokat, mint manapság, és kiszivárgott
a hír. Ezért tudok róla én is.
De oda akarok kilyukadni - folytatta,
miközben lassan összedörzsölte püffedt
tenyerét -, hogy akkor ötvenezer dollárról
volt szó, ötven-ezer dollárról. Ennek
ellenére mindössze annyi történt, hogy
az illetõt felhívták telefonon; egyetlenegy
hívással elintézték a dolgot. Mit
is tervezhetne az apátok, amiért érdemes
ideküldeni egy tucat férfit, hogy körbezárják
a házat?
Joe Manners fájdalmas arccal kijelentette:
- Esküszöm, a legártalmatlanabb
bûntény gondolata sem fordult meg a fejemben.
Mike az újsütete felnõttség
kölcsönözte bölcsességének tudatában
válaszolt.
- Talán valami tudatalatti dolog
lehet, apa. Lehet, hogy haragot táplálsz valamelyik
feletteseddel szemben.
- És meg akarnám ölni?
Lehetetlen?
- Apa, neked sem árulják
el, hogy mitõl félnek? Mrs. Manners ismét
megelõzte férjét a válassza(:
- Nem. Már kérdeztük.
Megmondtam nekik, hogy a puszta jelenlétükkel tönkreteszik
a jó hírünket. A legkevesebb az lenne, hogy
elárulják, milyen veszély fenyeget; hogy
tehessünk ellene valamit, hogy megmagyarázhassuk a
helyzetet. - És nem mondják meg?
- Nem.
Mike terpeszállásba helyezkedett,
és kezét mélyen a zsebébe süllyesztette.
- De anya, az isten szerelmére
- mondta zaklatottan -, Multivac nem szokott tévedni?
Apja tehetetlenül csapott az öklével
a dívány kartámlájára. - Mondom,
hogy nem tervezek semmiféle bûntényt. Ekkor
hirtelen, kopogás nélkül benyitott valaki,
és gyors, kimért léptekkel egy egyenruhás
férfi vonult be a szobába. Fásult tekintet,
hivatalos külsõ.
- Maga Joseph Manners? - tudakolta.
Joe Manners felállt.
- Igen. Mit óhajt?
- Joseph Manners! A kormány utasítására
letartóztatom - mondta, és elõvillantotta
a Korrekciós Hivatal által kiállított
igazolványát. - Arra kell kérnem, hogy jöjjön
velem.
- Miért? Mit tettem?
- Nem áll módomban vitát
nyitni errõl a témáról.
- De még akkor sem tartóztathatnának
le, ha valóban azt tervezném, hogy elkövetek
valamilyen bûncselekményt. Ahhoz, hogy õrizetbe
vehessenek; Csinálnom kell valami rosszat. Más különben
nem tartóztathatnak le. Ez törvényellenes.
A férfit nem hatotta meg az érvelés.
- Velem kell jönnie.
Mrs. Manners felsikoltott, és
hisztérikus zokogás közepette levetette magát
a díványra. Joseph Manners képtelen volt
határozottan szembeszállni az egész életén
keresztül belénevelt elvvel, nem tudott ellenszegülni
egy hivatalos személynek, de azért legalább
megvetette a lábát, és a férfinak
erõnek erejével kellett õt kivonszolnia a
szobából.
Manners még távoztában
is azt kiáltozta:
- Követelem, hogy mondja meg? Mondja
meg? Ha. tudnám
Gyilkosság? Azt hiszik, meg
akarok ölni valakit? Azután bezárult mögötte
az ajtó, a holtsápadtra vált Mike Manners
pedig már egy cseppet sem érezte magát felnõttnek.
Elõbb az ajtóra, aztán zokogó anyjára
szegezte a tekintetét.
Ezzel szemben Ben Manners az ajtó
mögött hirtelen teljesen felnõttnek érezte
magát; szorosan összepréselte az ajkait, és
úgy gondolta, pontosan tudja, mi a teendõ.
Ha Multivac elvette, akkor Multivac vissza
is tudja adni. Ben aznap vett részt az ünnepségen,
és végighallgatta, amit az a Randolph Hoch nevezetû
ember mondott Multivacrõl és arról, mi mindenre
képes a gép. Irányítani tudja a kormányt,
de segít a hozzá forduló egyszerû emberéken
is.
Multivactõl bárki kérhet
segítséget, és ez alól Ben sem lehet
kivétel. Most már sem az anyja, sem Mike nem tudja
útját állni, és maradt még
valami abból az összegbõl, amit aznap, az ünnepség
alkalmából kapott szüleitõl. Arról
nem tehet, hogy ha észreveszik a távozását,
mindjárt aggódni kezdenek majd miatta. Számára
most az apja a legfontosabb.
A hátsó ajtóhoz
szaladt. Az ott posztoló rendõr rápillantott
a papírjaira, és kiengedte.
Harold Qiumby látta el a baltimore-i Multivac-alközpont
közönségszolgálati feladatait. Szilárdan
hitte, hogy az állami szektor legeslegfontosabb területén
dolgozik. Bizonyos szempontból igaza is volt, és
akik végighallgatták az érvelését,
azok - ha érzõ szív dobogott kebelükben
- minden bizonnyal el is hitték ezt neki.
Mert Quimby elmondta például,
hogy Multivac lényegében belegázol az emberek
magánéletébe. Az elmúlt ötven-év
során mindenkinek meg kellett szoknia, hogy a gondolatok
és érzések többé nem maradnak
titokban, és semmit sem rejthetnek el Multivac elõl.
És ezért az emberiségnek jár valami
' cserébe.
Persze itt a jómód, a béke
és a biztonság, de mindezek elvont fogalmak. Az
embereknek szükségük van valamilyen személyes
különjutalomra azért, hogy felfedik a magánéletüket,
és meg is kapják, ezt valamennyien. Mindenki számára
elérhetõ közelségben van egy Multivac-állomás,
amelynek áramköreibe szabadon, bármiféle
korlátozás nélkül betáplálhatja
problémáit, és perceken belül megkapja
a választ.
Multivac sok ezer trillió áramköre
közül ötmillió bármelyik pillanatban
készen állt erre a kérdés-válasz
játékra. A feleletek talán nem voltak mindig
egészen határozottak, de a kérdezõ
mindig megkapta a legoptimálisabb választ, és
tudta, hitte, hogy a lehetõ legjobb választ kapta.
És ez a lényeg.
A gondterhelt, tizenhat éves kamasz
lassan araszolt elõre a várakozó férfiak
és nõk sorában. A félelemmel, aggodalommal,
sõt néha gyötrõdéssel keveredõ
reménykedés más és más kifejezést
rajzolt minden arcra, de ahogy a kérdezõk közeledtek
Multivachez, érzelmeik közül egyre inkább
a remény került túlsúlyba.
Quimby fel sem nézett a fiúra,
amikor elvette tõle a kitöltött ûrlapot.
- B-5-ös fülke - mondta.
- Hogyan tegyem fel a kérdést,
uram? - tudakolta Ben. Ekkor Quimby egy kissé meglepetten
felnézett rá. Kiskorúak nem szokták
igénybe venni ezt a szolgáltatást.
- Csináltál már
ilyet, fiam? - kérdezte nyájasan. - Még nem,
uram.
Quimby az asztalán fekvõ
mintabillentyûzetre mutatott. - Ilyennel kell írnod.
Látod? Ugyanúgy mûködik, mint egy írógép.
Kézírással ne is próbálkozz!
Csak a gépet használd! Most irány a B-5-ös
fülke, és ha segítségre van szükséged,
nyomd meg a piros gombot, akkor majd odamegy valaki. A folyosó
végén jobbra!
Quimby a tekintetével követte
a fiút; Ben végigment a folyosón, aztán
eltûnt a szeme elõl. A férfi elmosolyodott.
Multivac még sohasem utasított el senkit. Persze
mindig akadtak olyanok, akik csip-csup ügyeikkel zargatták
a gépet; szomszédaik magánügyei felõl
érdeklõdtek, vagy prominens személyiségekkel
kapcsolatban tettek fel obszcén kérdéseket;
az egyetemisták megpróbáltak túljárni
tanáraik eszén, vagy azt képkelték,
hogy zavarba hozhatják Multivacet a Russell-féle
osztály az osztályban" paradoxonnal és
a többi és a többi.
Multivac mindenkivel elboldogult. Nem
volt szüksége segítségre:
Különben is, minden kérdést
és választ elraktározott a memóriájában,
és gyarapította velük a-kérdezõ
személyi anyagát. Még a legjelentéktelenebb
és legmegátalkodottabb kérdés is hasznára
volt az emberiségnek, hiszen elárult egyet s mást
a kérdezõ személyiségérõl,
és ezáltal fejlesztette Multivac emberismeretét.
Quimby már a soron következõ,
középkorú, vézna, szögletes mozgású
nõre figyelt, akinek tekintete komoly gondokról
árulkodott.
Ali Othman fel-alá járkált irodájában;
cipõjének sarka elszántan puffogott a szõnyegen.
- Még mindig emelkedik a valószínûség.
Most 22,4 százalék. A szentségit, Joseph
Manners már letartóztatásban van, és
még mindig emelkedik. - Othman erõsen verítékezett.
Leemy elfordult a telefontól.
- Még nem vallott. Pszichikai
vizsgálatokat végeznek rajta, de nem találnak
bûntényre utaló jelet. Lehet, hogy igazat
beszél.
- Akkor Multivac õrült volna
meg?
Ekkor megcsörrent egy másik
telefon. Othman gyorsan lenyomta a gombot, örült, hogy
félbeszakadt a beszélgetés. A Korrekciós
Hivatal egyik alkalmazottjának az arca jelent meg a képernyõn.
- Uram - kezdte a férfi -, van
valamilyen új rendelkezés a Manners családdal
kapcsolatban? Továbbra is úgy jöhetnek-mehetnek,
ahogy eddig?
- Mit ért azon, hogy "ahogy
eddig"?
- Eredetileg csak Joseph Manners házi
õrizetbe vételét rendelték el. A többi
családtagról nem esett szó.
- Akkor további intézkedésig
terjessze ki a rendelkezést az összes családtagra.
- Éppen ez az, uram. Az anya és
az idõsebbik fiú követelik, hogy mondjuk meg,
hová tûnt a kisebbik fiú. Azt hiszik, Bt is
õrizetbe vették, és be akarnak menni a központba
érdeklõdni.
Othman a homlokát ráncolta,
és csaknem suttogva kérdezte:
- A fiatalabbik fiút. Hány
éves?
- Tizenhat - felelte a hivatalnok.
- Tizenhat éves, és nyoma
veszett. Maguknak meg fogalmuk sincs, hol lehet?
- Engedéllyel távozott,
uram. Nem rendelték el az õrizetét.
- Tartsa a vonalat! El ne mozduljon onnani
- Othman kilépett a vonalból, de nem szakította
meg az összeköttetést. Két kézzel
belemarkolt szénfekete üstökébe, és
felüvöltött:
- Marha! Marha! Marha!
- Mi a fene történt? - kérdezte
Leemy rémülten.
- A fickónak van egy tizenhat
éves fia - fuldokolta Othman. - Egy tizenhat éves
fiú még nem nagykorú, és nincs Multivacnél
külön anyaga; a gép az apjával együtt
tartja õt számon. - Leemyre pillantott, aztán
folytatta: Pedig mindenki tudja, hogy a tizennyolc évesnél
fiatalabbak helyett az apjuk adja be Multivacnek a jelentéseket.
Én is tudom! Maga is tudja!
- Vagyis Multivac nem Joe Mannersre gondolt?
- kérdezte Leemy.
- Multivac a kisebbik fiúra gondolt,
õ pedig most eltûnt. Az embereink ott nyüzsögnek
a ház körül, õ pedig nyugodtan kisétált
onnan. Maga is jól tudja, miben sántikál.
Odafordult a telefonhoz: a tisztviselõ
még mindig várt a vonal másik végén.
Othmannek az egyperces szünet elég volt ahhoz, hogy
összeszedje a gondolatait, és hûvös, higgadt
kifejezést öltsön az arcára. (Nem lett
volna értelme dührohamot produkálni a tisztviselõ
elõtt, legfeljebb annyit használt volna, hogy kizökkenti
a hivatalnokot fásultságából.)
- Keressék meg az eltûnt
fiút! Ha kell, az összes emberét bevetheti.
Ha kell, megkapja a kerület minden rendõrét.
Megteszem a szükséges intézkedéseket.
Mindenáron meg kell találniuk azt a fiút.
- Igen, uram.
A kapcsolat megszakadt.
- Leemy, kérdezze le még
egyszer a valószínûséget! - adta ki
Othman az utasítást.
Öt perccel késõbb
Leemy így válaszolt.
- Lejjebb ment, most 19,6 százalék.
Csökkent a valószínûsége.
Othman hatalmasat sóhajtott. -
Végre jó nyomon vagyunk.
Ben Manners a B-5-ös fülkében ült, és
a következõket pötyögte a gépbe:
"A nevem Benjamin Manners, a számom MB-71833412. Apámat,
Joseph Mannerst letartóztatták, de nem tudjuk, milyen
bûntényt akar elkövetni. Segíthetnénk
rajta valahogy?"
Aztán csak ült és
várt. Igaz, hogy mindössze tizenhat éves volt,
de azt már tudta, hogy azokat a szavakat valahol olyan
bonyolult formába öntik, amilyet az emberi agy szinte
el sem tud képzelni; tudta, hogy trillió tényt
olvasztanak és szerkesztenek egyetlen egésszé,
és abból a nagy egészbõl sajtolja
majd ki Multivac a legoptimálisabb megoldást.
Egy kattanás a gépen: Multivac
kidobott egy kártyát. Azon volt a válasz.
Jó hosszú válasz. Úgy kezdõdött,
hogy Azonnal indulj el az expresszel Washingtonba. A Connecticut
Avenue-nál szállj le. Ott találsz egy Multivac
feliratú, speciális, õrzött kijáratot.
Mondd azt az õrnek, hogy dr. Trumbull különfutóra
vagy, akkor beenged.
Egy folyosón találod majd
magad. Addig haladj rajta, amíg el nem érsz egy
Belügy feliratú, kis ajtóig. Lépj be,
és csak annyit mondj a bentieknek, hogy »Üzenetet
hoztam doktor Trumbullnak«. Arra át fognak engedni.
Menj tovább
A válasz hasonlóképpen
folytatódott. Ben nem értette ugyan, miként
kapcsolódik ez a saját problémájához,
de tökéletesen megbízott Multivacben. Futva
távozott a Washingtonba tartó expressz megállója
felé.
A Korrekciós Hivatal ügynökei egy órával
késõbb, a baltimore-i állomáson is
Ben Manners nyomában voltak. Harold Qiumby feszült
idegállapotában döbbenten látta, milyen
sok fontos ember ejti õt útba a tizenhat éves
fiú utáni hajsza során.
- Igen, egy fiú - mondta nekik
-, de arról fogalmam sincs, hogy innen hova mehetett tovább.
Nem tudhattam, hogy keresik. Mindenkit beengedünk ide. Igen,
ki tudom keresni a kérdést és a választ.
Megnézték a feljegyzést,
és televízión rögtön továbbították
is a Központnak.
Othman elolvasta, aztán szemgolyói
felfelé fordultak, és összeesett. Csaknem azon,
nyomban magához térítették. Elhaló
hangon rebegte Leemynek:
- Csípjétek nyakon a fiút!
És másoltass nekem egy példányt Multivac
válaszából! Most már nincs más
megoldás, nincs kibúvó. Azonnal beszélnem
kell Gullimannel!.
Bernard Gulliman még sohasem látta ilyen feldúltnak
Ali Othmant. Amikor tekintete találkozott a koordinátor
eszelõs pillantásával, úgy érezte,
jeges víz csordogál lefelé a gerincén.
- Hogy érti ezt, Othman? - hebegte.
- Hogyhogy rosszabb, mint egy gyilkosság?
- Sokkal rosszabb, mint egy közönséges
gyilkosság. Gulliman egészen elsápadt.
- Csak nem egy magas rangú kormánytisztviselõ
meggyilkolására gondol? - (Még az is átfutott
az agyán, hogy talán õ maga
)
Othman bólintott.
- Nem egy kormánytisztviselõ.
A kormánytisztviselõ.
- A fõtitkár? - suttogta
rémülten Gulliman.
- Még annál is feljebb.
Sokkal feljebb. Multivacet akarják meggyilkolni!
- MICSODA?
- Fennállása óta
elõször Multivac azt jelentette, hogy õ maga
forog veszélyben.
- Miért nem tájékoztattak
engem errõl azonnal? Othman egy féligazsággal
próbálta kivágni magát.
- Uram, annyira példa nélkül
álló volt az eset, hogy nem mertünk hivatalos
jelentést tenni, amíg ki nem vizsgáltuk az
ügyet.
- De Multivac persze megmenekült.
Ugye nincs már veszélyben?
- 4 százalék alá
csökkent annak a valószínûsége,
hogy kárt tehetnek benne. Most várom az újabb
jelentést.
- Üzenetet hoztam dr. Trumbullnak - mondta Ben Manners
a magas, támlátlan széken trónoló
férfinak, aki egy hatalmas táblán ügyködött;
a berendezés leginkább egy vadászrepülõgép
mûszerfalának óriásira nagyított
makettjére emlékeztette a fiút.
- Persze, Jim - mondta a férfi.
- Menj csak.
Ben ránézett a papírjára,
és továbbsietett. A leírás szerint
az út végén talál majd egy apró
billenõkart, amelyet a LE állásba kell hajtania,
abban a pillanatban, amikor kigyullad egy vörös jelzõfény.
Egyszer csak ideges hang harsant a fiú
háta mögött; aztán még egy, és
hirtelen két ember ragadta meg Ben könyökét.
A lába a levegõbe emelkedett.
- Gyere velünk, fiú - szólította
fel az egyik férfi.
Ali Othman arcán nem lehetett észrevenni a megkönnyebbülést
a hír hallatán, pedig Gulliman érezhetõen
felszabadultan állapította meg:
- Ha megvan a fiú, akkor Multivac
biztonságban van. - Legalábbis pillanatnyilag.
Gulliman a homlokához emelte remegd
kezét.
- Micsoda félóra volt ez!
El tudja maga képzelni, hogy milyen következményekkel
járna Multivac megrongálódása? A kormány
megbukna, a gazdaság összeomlana. Nagyobb pusztulással
járna, mintha
- Ennél a szónál
hirtelen felkapta a lejét. - Miért mondta, hogy
legalábbis pillanatnyilag?
- Ennek a Manners fiúnak esze
ágában sem volt kárt tenni Multivacben. A
családjával együtt neki is vissza kell adnunk
a szabadságát, és kárpótolnunk
kell õket a jogtalan bebörtönzés kellemetlenségeiért.
Ben Manners csak Multivac utasításait követte,
mert ki akarta szabadítani az apját. És ez
sikerült is neki. Az apja máris szabad.
- Vagyis maga szerint Multivac utasította
a fiút arra, hogy egy olyan pillanatban rántsa le
azt a kart, amikor annyi áramkör égne le, hogy
a javítás egy egész hónapig eltartana?
Azt mondja, hogy Multivac egyetlen ember kedvéért
képes lenne elpusztíttatni saját magát?
- Még ennél is rosszabb
a helyzet, uram. Nem egyszerûen arról van szó,
hogy Multivac kiadta ezt az utasítást; õ
szándékosan azért választotta ki a
Manners családot, mert Ben Manners kiköpött hasonmása
dr. Trumbull egyik küldöncének, és így
akadálytalanul eljuthatott a gép belsejébe.
- Mit ért azon, hogy kiválasztotta
azt a családot?
- Ez a fiú sohasem fordult volna
Multivachez, ha le nem tartóztatják az apját.
Az apját sohasem tartóztatták volna le, ha
Multivac nem vádolta volna meg azzal, hogy a vesztére
tör. Multivac saját maga indította el az eseményeknek
ezt a láncolatát, amely csaknem az elpusztításához
vezetett.
- De ennek semmi értelme - nyöszörögte
Gulliman esdeklõ hangon. Védtelennek érezte
magát, és jóformán térden állva
könyörgött ennek a fél életét
Multivac mellett leélt Othmannek, hogy mondjon már
valami megnyugtatót.
De Othman nem nyugtatta meg. Ehelyett
azt mondta: - Tudomásom szerint ez Multivac elsõ
ilyen próbálkozása. Bizonyos vonatkozásban
nagyon jól eltervezte a dolgot: A megfelelõ családot
választotta ki erre a célra. Ügyelt arra, hogy
ne tegyen különbséget apa és fia között,
és ezzel sikerült is félrevezetnie minket.
Ennek ellenére mégiscsak amatõr módon
próbálta megoldani a feladatot. Nem tudta megszegni
a mûködését szabályozó
elõírásokat, ezért kénytelen
volt jelenteni, hogy minden téves intézkedésünk
növeli a gyilkosság valószínûségét.
Továbbá kénytelen volt rögzíteni
a fiúnak adott választ. De ha sokat gyakorol, megtanul
majd cselezni is. Megtanulja, hogyan titkoljon el egyes információkat,
és azt is, hogy jobb, ha nem rögzít bizonyos
dolgokat. Mostantól kezdve minden általa kiadott
utasítás tartalmazhat olyan elemeket, amelyek saját
elpusztítását célozzák. Sohasem
tudhatjuk. És bármennyire óvatosak vagyunk
is, egyszer majd sikerül neki. Azt hiszem, Mr. Gulliman,
ön ennek a központnak az utolsó igazgatója.
Gulliman dühödten csapott az
asztalra.
- De miért, miért, miért?
Miért, az isten verje meg? Mi romlott el benne? Nem lehet
kijavítani a hibát?
- Azt hiszem, nem - felelte Othman csendes
lemondással a hangjában. - Azelõtt sohasem
jutott ez az eszembe. De most, ha belegondolok, valami azt súgja,
hogy elértünk az út végére, ugyanis
Multivac túlságosan tökéletes. Annyira
bonyolulttá nõtte ki magát, hogy most már
nem úgy reagál, mint egy gép, hanem úgy,
mint egy élõlény.
- Maga megõrült. Azért
csak folytassa
- Több mint ötven éven
keresztül zúdítottuk az emberiség bajait
erre a Multivacnek nevezett élõlényre. Megkértük
õt, hogy általában és külön-külön,
személyre szólóan is viselje a gondunkat.
Megkértük, hogy fojtsa magába minden titkunkat,
nyelje le minden gonoszságunkat, és óvjon
meg minket saját magunktól. Minden ember elhozza
neki a maga kis baját, ami hozzáadódik Multivac
terhéhez. És most még az emberiség
betegségeit is a nyakába akarjuk varrni.
Othman megállt egy pillanatra,
aztán kirobbant:
- Vegye már észre, Mr.
Gulliman, hogy Multivac a vállán hordja a világ
minden baját, és most már belefáradt
ebbe.
- Õrültség. Tiszta
õrültség
- motyogta Gulliman.
- Akkor hadd mutassak magának
valamit. Ellenõrizzük a tételt! Engedélyezi,
hogy innen, az irodájából kapcsolatba léphessek
Multivaccel?
- Minek?
- Hogy feltegyek neki egy olyan kérdést,
amivel még soha senki sem próbálkozott meg.
- Nem fog kárt tenni benne? -
kapott észbe rémülten Gulliman.
- Nem. Viszont elárulja nekünk,
amit tudni szeretnénk. Az igazgató habozott egy
pillanatig, aztán elszánta magát: - Rendben
van, engedélyezem.
Othman lehajolt a Gulliman asztalán
levõ billentyûzethez, és pillanatok alatt
lekopogtatta a kérdést: "Multivac, neked személy
szerint mi a leghõbb vágyad?"
A kérdés és a válasz
közötti, elviselhetetlenül hosszúra nyúlt
pillanatra mindkét férfi visszafojtotta a lélegzetét.
Aztán egy kattanás kíséretében
a gép kidobott egy kártyát. Egy picike kártyát.
És rajta pedáns írással a válasz:
"Meg akarok halni.
Hajdú Gábor fordítása