Meglepetések A Mester a következő napokban meglepően barátságos volt Krabathoz. Minden alkalmat megragadott, hogy társai fölé helyezze, és olyan magától értetődő dolgokért dicsérgette, mintha csak azt akarná megmutatni, hogy nem orrolt meg, míg egy este, a pünkösd utáni második hét végén, összefutott vele a folyosón. A többiek már a vacsoránál ültek.
Kapóra jön, hogy találkozunk örvendezett. Néha, tudod, rossz hangulata van az embernek, ilyenkor aztán elragadtatja magát, és olyasmiket mond, ami csupa ostobaság. Röviden szólva: a beszélgetés, amit nemrég az én szobámban folytattunk, buta volt és fölösleges. Ugye, te is így gondolod? A Mester meg sem várta Krabat válaszát, egy szuszra hadarta: Nagyon sajnálnám, ha azt a múltkori beszélgetést készpénznek vennéd! Tudom jól, hogy a legkiválóbb tanítványom vagy, és ritka megbízható. Érted, ugye?
Krabat egyre kényelmetlenebbül érezte magát. Mit akarhat vele a Mester?
No, nem kerülgetem tovább a forró kását folytatta a molnár , nem szeretnék kétségeket hagyni afelől, mit is gondolok rólad valójában. Olyasmit kapsz tehát tőlem, amit eddig még egyetlen legény sem: jövő vasárnapra elengedem a munkát, egy nap szabadság a jutalmad. Mehetsz, ahová kedved tartja, Maukendorfba, Schwarzkollmba, Seidewinkelbe, nekem mindegy. Elég, ha hétfő reggelre visszaérsz.
Elmenjek? kérdezte Krabat. De mit keresnék én Maukendorfban vagy akárhol?
Na, hát ott vannak a falusi kocsmák, vendéglők, csaphatsz egy görbe napot. És hát ott vannak a lányok, táncolhatsz...
Nem mondta Krabat. Nem jár nekem ilyesmin az eszem. Miért legyen nekem jobb, mint a többieknek?
Csak legyen erősködött a Mester. Nem tudom, miért ne jutalmazhatnálak meg szorgalmadért, azért a kitartásért, amivel a többieket messze megelőzve haladsz előre a titkos tudományokban.
A következő vasárnap reggelén mindenki munkára indult. Krabat is készülődött, hogy kövesse őket. Akkor Hanzo félrevonta.
Nem tudom, mi történt fogta meg , de a Mester mára elengedett. Azt üzeni, hogy holnap reggelig látni sem akar a malomban, és hogy a többit már tudod.
Igen morogta Krabat , tudom.
Felvette a vasárnapi zekéjét, és míg a többi legény dolgozott, mint minden vasárnap, ő elhagyta a házat.
Letelepedett a fáskamra mögé a fűbe, és gondolkozott. Tisztán látta, hogy itt csapdát állítottak neki. Most már csak arra kellett vigyáznia, hogy bele ne sétáljon. Egyben biztos volt: bárhová mehet, csak Schwarzkollmba nem. Legszívesebben itt maradt volna a fáskamra mögött a napon, és ellustálkodott volna estig. De ennek meg olyan látszata lenne, mintha ki akarná játszani a Mestert. "Akkor hát Maukendorfba! gondolta. De Schwarzkollmot nagy ívben elkerülöm!"
De hátha ez is hiba? Hátha az lenne a legokosabb, ha egyenesen átvágna Schwarzkollmon, hiszen ez a legrövidebb út Maukendorfba. Mindenesetre: a Kántorkával nem szabad találkoznia, ezt valahogyan meg kell előzni.
Kántorka! kérte a lányt, miután elmondta a varázsigét. Meg kell kérjelek valamire. Én kérlek, Krabat. Ma nem szabad kimenned a házból, bármi történjen is. Még az ablakon se nézz ki. Ígérd ezt meg!
Krabat megbízott a Kántorkában, tudta, hogy teljesíti kérését.
Már éppen indulóban volt, amikor Juro fordult be a sarkon egy üres fáskosárral.
Na, Krabat, úgy látom, nem sietős a dolgod. Leülhetek egy kicsit hozzád? S akárcsak akkor, a balul sikerült lóvásár után, előkotort a zsebéből egy fadarabot, és kört rajzolt maguk köré, egy boszorkányszöggel és három kereszttel. Biztosan gyanítod, hogy ez nem a legyek és szúnyogok ellen védelmez tette hozzá.
Krabat elismerte, hogy ebben bizony már akkor is kételkedett.
Inkább arra szolgálhat mondta , hogy a Mester ne lásson és ne hallja, ahogy itt ülünk és beszélgetünk. Se közelről, se távolról. Így van?
Nem egészen magyarázta Juro. Láthatna, hallhatna is bennünket, de nem teszi, mert elfelejtett bennünket. Ezt jelenti a kör. Amíg benne ülünk, a Mesternek az égvilágon minden eszébe juthat, csak éppen mi nem.
Nem is rossz... morfondírozott félhangosan Krabat. Nem rossz... És hirtelen, mintha valami kulcsszót mondott volna ki, átvillant rajta egy gondolat. Meghökkenten meredt Juróra. Te voltál tehát mondta , akinek a parasztok a havat köszönhetik, Lyschko meg a mészároskutyákat! Nem is vagy te olyan ostoba, mint amilyennek mutatod magad, amilyennek mindenki gondol!
És ha így volna? kérdezte Juro. Na jó, beismerem, nem vagyok annyira ostoba, mint amilyennek itt vélnek. De te, Krabat, már meg ne haragudj, te viszont butább vagy, mint gondolnád.
Én?
Mert még mindig nem vetted észre, miféle játék folyik ebben az átkozott malomban! Különben meg tudnád zabolázni a buzgalmadat, legalábbis kifelé. Vagy még mindig nem sejted, miféle veszély leselkedik rád?
De igen mondta Krabat , sejtem.
Semmit sem sejtesz! állította Juro. Letépett egy fűszálat és szétmorzsolta az ujjai közt. Mondok én neked valamit, Krabat. Én mondom, aki annyi éven át adtam az ostobát. Ha így folytatod, te leszel a malomban a következő, akinek el kell tűnnie. Michal, Tonda és az összes többi, aki a Puszta Mezőn porlad: mind ugyanabba a hibába esett, mint te. Túl sokat tanultak a Feketeiskólában, és ezt ki is mutatták a Mester előtt. Hiszen tudod, hogy minden újév éjszakán meghal egy közülünk érte.
A Mesterért?
Érte bizonygatta Juro. Szövetsége van a... szóval, a Komámurammal. Minden esztendőben fel kell áldoznia egy tanítványát, különben ő maga kerül sorra.
Honnan tudod ezt?
Hát, az embernek van szeme, meg el is gondolkozik a feltűnő dolgokon. Meg aztán a Koraktorban is olvastam.
Te?
Tudod, hogy ostoba vagyok, vagy mondjuk, a többiek úgy hiszik. Ezért aztán nem is számítok teljes értékűnek, ezért vagyok csak a házimunkára jó. Takarítok, súrolok, port törölgetek, néha a Fekete Kamrában is, ahol a Koraktor az asztalhoz láncolva, mindenki számára elérhetetlenül hever. Nem venné jó néven a Mester, ha valaki beleolvasna, mert meg van benne írva egy-két olyan dolog is, ami nem válna a javára, ha valamelyikünk megtudná.
De vetette közbe Krabat te el tudtad olvasni!
Igen erősítette meg Juro. És te vagy az első és egyetlen, akinek ezt el is mondom. Egy mód van rá, hogy a Mestert tönkretegyük: csak egyetlenegy! Ha ismersz egy leányt, aki szeret téged, ő megmenthetne. Hogyha megkéri a Mestert, engedjen szabadon téged, és ha megállja a próbát.
A... próbát?
Erről majd máskor, ha több időnk lesz mondta Juro. Egyelőre csak egyvalamit: őrizkedj attól, hogy a Mester megtudja a lány nevét, másképp úgy jársz, mint Tonda.
Worschulára gondolsz?
Igen felelte Juro. A Mester túl korán tudta meg a nevét, aztán addig gyötörte különféle álmokkal, míg kétségbeesésében a víznek nem ment. Újból elmorzsolt egy fűszálat. Tonda másnap reggel talált rá. Hazavitte a szüleihez, ott letette a küszöbre. Akkor szürkült meg a haja, akkor tört meg az ereje. A többit már te is tudod.
Krabat elképzelte, hogy ő is úgy találhatná a Kántorkát, vízbe fúlva, algákkal a hajában...
Mit tanácsolsz? kérdezte.
Hogy mit tanácsolok? ismételte Juro, és egy harmadik fűszálat is letört. Menj el Maukendorfba vagy akárhová, és legjobb tudásod szerint próbáld félrevezetni a Mestert.
Krabat se jobbra, se balra nem pillantott, amikor átvágott Schwarzkollmon. A Kántorka nem mutatkozott. Ki tudja, mit talált ki, hogy otthon maradhasson. Krabat betért a fogadóba, megevett egy szelet fekete kenyeret füstölt hússal, ivott egy dupla pálinkát. Aztán továbbindult Maukendorfba, ott letelepedett a kocsmában, és sört rendelt.
Este a lányokkal táncolt, hetet-havat összehordott nekik, elcsavarta a fejüket, a legényekkel meg alaposan összerúgta a port.
Hé, te ott, tűnj el innen!
Amikor aztán jól dühbe gurultak, és ki akarták tenni a szűrét, csak csettintett az ujjával: erre valamennyi szinte kővé meredt, mozdulni sem bírt.
Ti kerge kosok! kiáltotta Krabat. Jólesne, mi, ha beverhetnétek a fejemet?! De inkább csak egymást üssétek!
Erre aztán olyan csetepaté kerekedett a tánctéren, amilyent még nem látott Maukendorf. Korsók röpködtek, székek reccsentek. A legények ütötték-verték egymást, mintha eszüket vesztették volna. Vak dühvel rontottak egymásnak.
A korcsmáros kezét tördelte, a lányok visítoztak, a zenekar az ablakon át mentette a bőrét.
Így kell ezt! tüzelte Krabat a legényeket. Jól van! Csépeljétek csak egymást! Csak a fejét, hogy meg ne sántuljon!
![]()