Hess a rúdra! Nagypéntek volt, kora este, Koselbruch fölött fakón, puffadtan lebegett a hold. A molnárlegények együtt üldögéltek a cselédszobában, Krabat már lefeküdt és aludni készült. Ma is dolgoztak. De jó, hogy végre beesteledett, és lepihenhet...
Egyszerre csak a nevén szólították, úgy, mint ama régi álmában, a petershaini kovácsnál, de ez a hang, ez a rekedt, messziről érkező hang már nem volt számára ismeretlen. Felült, és fülét hegyezte. Másodszor is felhangzott a hívás: "Krabat!" Akkor gyorsan összeszedte a ruháit, és felöltözött.
Amikor elkészült, a Mester harmadszor is szólította. Krabat sietett, odabotorkált a padlásajtóhoz, kinyitotta. Lentről fény szivárgott, a folyosóról hangokat hallott és facipők kopogását. Nyugtalanság fogta el, vonakodott elindulni, még a lélegzetét is visszafojtotta, de aztán meglódult, és hármasával véve a lépcsőfokokat, leszaladt.
A tizenegy legény a folyosó végén gyűlt össze. A Fekete Kamra ajtaja nyitva állt, a Mester az asztal mögött ült. Éppúgy, mint Krabat érkezésekor, megint előtte hevert a vastag, bőrkötésű könyv; a koponya sem hiányzott a rajta égő, vörös gyertyával; csak éppen a Mester nem volt olyan sápadt: a krétaszín időközben eltűnt az arcáról.
Lépj közelebb, Krabat.
A fiú előrelépett, a Fekete Kamra küszöbéig. Már nem volt fáradt, fejéből eltűnt a kábaság, szíve sem vert olyan vadul. A Mester egy ideig szemlélgette, aztán felemelte bal kezét, és a folyosón álldogáló legényekhez fordult.
Hess a rúdra!
Krabat mellett nagy károgással és suhogással tizenegy varjú repült be az ajtón a kamrába. Amikor megfordult, a molnárlegényeket sehol sem látta. A varjak a szoba bal hátsó sarkában egy rúdra ereszkedtek le, és őt nézték. A Mester felemelkedett ültéből, árnyéka a fiúra esett.
Egy fertályéve mondta szolgálsz itt a malomban, Krabat. Megálltad a próbaidőt, mostantól fogva már nem vagy közönséges inas, mostantól fogva az én tanítványom vagy.
Ezzel Krabathoz lépett, és bal kezével megérintette a fiú bal vállát. Krabat megborzongott, érezte, hogy zsugorodik: teste egyre kisebb és kisebb lett, varjútolla nőtt, csőre és karmos lába. Ott gubbasztott a Mester lábánál, és nem mert felpillantani.
Az nézte egy darabig, aztán összecsapta a tenyerét, és elkiáltotta magát:
Hess!
Krabat, a varjú-Krabat, engedelmesen széttárta szárnyát, és a levegőbe emelkedett. Ügyetlenül körbevergődte a kamrát, körülsurrogta az asztalt, végigsúrolta a könyvet és a koponyát. Végül leereszkedett a többi varjú mellé, és megkapaszkodott a rúdban.
A Mester oktatta:
Tudnod kell, Krabat, hogy egy Feketeiskolába kerültél. Itt nem az olvasást-írást-számolást tanítják, hanem a tudományok tudományát. A könyv, ami leláncolva itt fekszik előttem, az a Koraktor, a pokolidézés könyve. Láthatod: lapjai feketék, fehér rajtuk az írás. Benne áll a világ összes varázsigéje. Én olvashatom csak egyedül, mert én vagyok a Mester. De nektek, neked és a többi tanulónak tilos fellapozni a könyvet, jól jegyezd meg! És nehogy eszedbe jusson, hogy megkísérelhetsz becsapni engem, mert akkor jaj lesz neked! Megértetted, Krabat?
Megértettem károgta a fiú, csodálkozva, hogy emberi nyelven beszél, rekedten ugyan, de érthetően, és ez a legcsekélyebb fáradságába sem kerül.
Krabat hallott már mendemondákat az ilyen "feketeiskoláról". Azt rebesgették, hogy errefelé, Lausitz környékén van egypár belőle, ő azonban nem sokat adott a szóbeszédre, vénasszony-karatytyolásnak vélte, amit a fonóban meg tollfosztáskor mesélgetnek. És lám, most ő is egy ilyen iskolába került; és bár ez malomnak látszott, a közvetlen szomszédságban már híre járhatott, hogy nincsenek itt egészen rendjén a dolgok, mert máskülönben miért kerülnék az emberek a szurdokot?
A fiúnak nem sok ideje maradt a gondolkodásra. A Mester visszaült az asztal mögé, és felolvasott egy bekezdést a Koraktorból: lassan kántálta, éneklő hangon, közben csípőből mereven előrehátra hintázott.
Ez itt a kút elapasztásának a tudománya, annak, hogy egyik napról a másikra ne adhasson vizet olvasta. Legelőször szerezz be négy, kemencén szárított nyírfa cöveket, mindegyik harmadfél arasz hosszú, hüvelyknyi vastag legyen; végüket három oldalról hegyezd ki. Másodszor: éjszaka, éjfél és egy óra között cövekeld le a kút körül ezeket a botokat úgy, hogy mindegyiket a kút közepétől hétlábnyira verd le a földbe, valamennyit más égtáj felé; harmadszor és utoljára: ha mindezt egyetlen szó nélkül bevégezted, járd körül háromszor a kutat, és mondd el, ami itt írva vagyon...
És a Mester felolvasta a varázsigét: érthetetlen szavak hosszú sorát, amely ugyan szépen szólt, mégis valami sötét, vészjósló mellékzöngével, ami a fiúnak sokáig a fülében csengett. Akkor is, amikor a Mester rövid szünet után elölről kezdte.
Ez itt a kút elapasztásának a tudománya...
Háromszor olvasta fel a szöveget és a varázsigét, mindig ugyanazon a kántáló hangon, csípőből előre-hátra ringatózva. A harmadik után becsukta a könyvet. Egy ideig hallgatott, aztán a varjakhoz fordult.
Most mondta ismét a megszokott hangján megtanítottam nektek a titkos tudományok egy újabb fejezetét: hadd halljam, mit jegyeztetek meg belőle. Te, ott, kezdd el!
Ujjával rámutatott az egyik varjúra, hogy ismételje el a szöveget és a varázsigét.
Ez itt a kút... elapasztásának a tudománya, annak, hogy egyik napról a másikra ne adhasson vizet...
A molnár majd ezt, majd azt a varjút szólította fel és kérdezte ki. A fiú, bár így nem ismerte fel a varjakat, beszédük szerint mégis meg tudta különböztetni őket: Tonda varjúként is higgadtan, meggondoltan beszélt; Kito hangjából most is bosszúság csengett ki; Andrusch a csőrével éppoly szelesen bánt, mint a nyelvével; Juro pedig akadozott, és végül belesült a szövegbe; egyszóval, az egész csapatban nem akadt egyetlen madár sem, akit Krabat hamarosan fel ne ismert volna.
Ez itt a kút elapasztásának a tudománya...
Újra és újra felhangzott a pokolidézés szövege és a varázsige, néha folyékonyan, néha akadozva, ötödször, kilencedszer, tizenegyedszer.
És most te! fordult a Mester a fiúhoz.
Krabat reszketni kezdett, dadogott:
Ez... ez itt a kút... a kút... Itt abbahagyta és elnémult. Nem tudta tovább, bárhogy erőlködött is. Most vajon megbüntetik?
A Mester teljesen nyugodt maradt.
Legközelebb, Krabat, inkább a szavakra figyelj, mint a hangokra mondta. Egyébként tudnod kell, hogy ebben az iskolában nem kötelező a tanulás. Ha bevésed a Koraktor szövegét, javadra válik. Ha nem, csak magadnak ártasz vele, ezt jól gondold meg.
Ezzel be is fejeződött az oktatás, az ajtó felpattant, a varjak kirebbentek. A folyosón visszanyerték emberi alakjukat.
Krabat is nem tudta, hogyan, mikor visszaváltozott, és amikor a molnárlegények mögött fölfele baktatott a padláslépcsőn, zavaros álomnak tűnt az egész.
![]()