![]() |
||
|
Előszó Ocsovszky László többkötetes író és költő. Az Elektromos Világhálón eddig kiadatlan elbeszéléseivel és drámájával jelentkezik. Írásai különösek. A prózák drámaiak, a drámája tragédiát fejez ki. Valamennyien, akik a 20. században születtünk, és életünk jelentős része ehhez a korszakhoz kötődik - függetlenül attól, hogy ordas eszmék bosszújának mennyire voltuk kitéve -, nem éppen szerencsés történelmi időt fogtunk ki. Vesztes világháborúk, bukott forradalmak, súlyos ember- és területvesztés, rendszerváltások, gyakorivá váló politikai és gazdasági zűrzavar kísért bennünket. Csoda-e, ha ilyen légkörben, a társadalmi gondokra érzékeny, a bajok őrlőmalmában maga is szenvedő író nem vicceket, komédiákat vagy paródiákat gyárt, hogy a tévék képernyője előtt ülő, elbutított tömeg egy órán keresztül röhöghessen. Ocsovszky László írásainak szereplői a középosztályból lecsúszott, kisfizetésű emberek, akik a lumpenizálódás felé tartanak. Mások egyszerű kétkezi munkások, halászok, kisnyugdíjasok, hivatalos munkájuk mellett seftelni kényszerülők, vagy munkanélküliek, tanulási gondokkal küzdő fiatalok. Gyakran olyan emberek, akik már föladták a küzdelmet. Egyik istenkeresőben van, a másik a lebúj kocsma világában érzi jól magát, de még otthon is a pohár fenekére néz, hogy mámorában pillanatnyi menekülést keressen a megoldatlan gondok miatt. Nem lehet tudni, hogy honnan jöttek, mi az igazi bajuk, segítség nélkül, magukra hagyva, szétesett családban vergődnek. Nem politizálnak. Egy rossz szót sem szólnak a társadalom felelősségéről. Pártokat, eszméket, országvezetőket nem kritizálnak. Már hiányzik belőlük a forradalmi erő, ezért nem kifelé lázadnak, hanem maguk ellen. Ön- és családpusztító életük jóformán az egyedüli markáns vonásuk. Lepusztult környezetben, az igénytelenség ingerszegény bérházi lakásaiban, vagy az egykor jobb módról árulkodó, kopott polgári bútorokkal agyonzsúfolt szobában zajlik megfeneklett életük. Akikben még maradt kevés erő, idejüket a horog végére tűzött csalitól várva, napszámra a víz partján üldögélnek. Az olvasó előtt megjelenik a dél-alföldi táj folyóval, kubikgödörrel, fűzfákkal. Jó hangulati leírásokkal találkozhatunk a szereplők szélsőséges lakás-, illetve természeti környezetéről. Még a szerelem is megváltozott. Vagy epekedő és beteljesülést sohasem nyújt, mert vagy a kiválasztott elérhetetlen, vagy nem a fizikai kapcsolatot keresi. A másik viszont a lelki függőség veszélye miatt, függetlenségének föladását féltve nem képes kezdeményező lenni. Test és lélek összevegyíthetetlenül szétesett egy lélektelen világban. Sánta Ferenc elbeszélése szerint, midőn hegyvidéki őseink megfáradt öregekként már a család terhére voltak, hogy a következő nemzedéknek több falat jusson, bementek, majd örökre eltűntek a mérges gőzt lehelő, büdös barlangba. Ocsovszky szereplői is elválnak környezetüktől. Egyedül vagy kézen fogva mennek tovább egy, a valóság rémárnyával fenyegető világból. A karácsonyi ajándékot idegen embertől kapó gyerek ismét magára marad. A dráma két szerelmese nem barlangban, hanem alagútban tűnik el, ahol sejteni lehet Anna Karenyina végső megoldásba torkolló sorsának újabb kori beteljesülését. Csakhogy mindebbe az a tragédia, az a család- és nemzetpusztító erő, hogy ők nem unt öregek, hanem fiatalok, akik előtt éppen most kellene, hogy kitárulkozzon a világ. De nem harcolnak jobb világért! Magukat megadva mennek végzetük felé. Ebben a társadalomban, ahol nem találták a helyüket, amelyben nem maradt számukra lehetőség, senki sem nyújt feléjük segítő kezet. Hemingway öreg halásza nem érzett kudarcot, amikor a cápák fölfalták életének legnagyobb, kifogott halát, mert megmutatta, hogy még mindig tud küzdeni. A mai kor szereplőiből hiányzik az egészséges harc, mert nemzedékeken keresztül azt látták, hogy minden erőlködés hiábavaló. A hőst kivégezték és a patkány szaporodott tovább. Ők már öregségükben sem álmodnak majd afrikai szavannákon játszadozó oroszlánokról. Szenti Tibor |
|
2007. © A honlapot az Irodalmi Rádió készítette: www.irodalmiradio.hu |