Az oldal megtekintéséhez JavaScript1.1 szükséges. Ajánlott böngésző: Internet Explorer5.0-.

 

 

 

 

Múlik az idő

- Fél kilenc. - mondta Irén.

- Fél kilenc? - kérdezett vissza Zoltán a fotelból, éppen csak félre fordítva a fejét.

- Pont annyi!

- Miért fontos, hogy most fél kilenc van?

- Nem tudod?

- Nem. - morogta Zoltán. - Mi van fél kilenckor?

- Az égvilágon semmi sincs fél kilenckor. - mondta sértődötten Irén.

- Akkor miért mondod?

- Csak megjegyeztem. Egyébként meg teljesen mindegy, hogy hány óra van, úgyis azt a hülye tévét bámulod.

- A híreket meg kell nézni. Tudni szeretném, mi történik odakint.

- Ha ki mozdulnál néha, lehet, hogy többet tudnál.

- Miből gondolod, hogy többet tudnék?

- Abból, hogy találkoznál emberekkel. Lassan olyan leszel, mint a remete.

- Nem zavar, hogy nézem a híreket?

- De zavar.

- Nem hallom.

- Halkítsd le egy kicsit!

- Akkor a tévét se hallom.

- Jóóó! Csinálok valami vacsorát. Mit szeretnél enni? Megint kolbászt főzzek?

- Ühüm!

Zoltán felerősítette a hangot.

- Mi van itt, mindenkit meggyilkolnak, megvernek, felrobbantanak, vagy felrobbantja a családját? Megint katasztrófa, megint félelem. - morogta Zoltán. - Ez meg már nem tudja, honnan szerezzen többet?

- Mustárt tegyek mellé, vagy tormát? - hallotta Irén hangját a konyhából.

- Mustárt!

- Mit mondtál?

- Mustárt! - harsogta túl a kegyetlenül fájdalmas reklám hangját Zoltán.

Hamarosan megjelent Irén a tálcán gőzölgő kolbásszal, mellette mustár, kés villa, szalvéta. A szokásos vacsora, közel tíz éve, amióta nyugdíjba ment. Régebben együtt vacsoráztak a konyhában. Később, Zoltán már nem ment ki. A tévé előtt vacsorázott.

Maga elé húzta tálcát. Most vette észre, hogy egy kistányéron, egy szelet sütemény díszeleg.

- Mi van? Karácsony? - kérdezte.

- Július egy. Fél kilenc elmúlt. - mondta Irén.

- Mit zagyválsz össze?

- Semmit, csak azt mondtam, hogy július egy, és elmúlt már fél kilenc.

Zoltán visszafordította a fotelt és Irénre nézett. Kutató tekintetében ott bujkált a ki nem mondott kérdés, miközben erőlködve kutatott az emlékezetében, sorra böngészve a dátumokat. Névnapot, születési időt, házassági évfordulót keresett. Semmi jelentőset nem talált.

- Ne gyötörd magad! - mondta Irén.

- Igazán megmondhatnád hogy mi bajod?

- Semmi. Eszembe jutott valami régi dolog.

- Mi az?

- Minek mondjam, ha nem emlékszel.

- Biztosan eszembe jut, ha mondasz valamit.

- Negyvenkét évvel ezelőtt, ebben az időben, mentünk el először együtt vacsorázni.

- És ez pont most jutott eszedbe. Tíz éve se mondtad, meg húsz éve se, meg soha.

- Ma jutott eszembe.

- És ez fontos?

- Nem az a lényeg, hogy fontos vagy nem, akkor volt és kész! - mondta ingerülten Irén.

- Jó-jó! Ne csattanj fel mindjárt! Hova is mentünk?

- Egy halászcsárdába.

- Tényleg. Fokhagymás harcsát ettünk. Szűk, fekete mini szoknyában voltál. Hátul feszesen kidomborodott.

- Ugyan már.

- De bizony.

- Emlékszel rá?

- Mintha tegnap lett volna. Jó volt az a nap, az az éjszaka.

Elcsendesedtek. Zoltán békésen falatozott, Irén nézte. Észrevétlenül betöltötte a szobát a múló idő.

- Múlik az idő. - mondta Irén, mintha csak ki nem mondott gondolatot fejezte volna be.

- Az bizony múlik. - bólintott rá Zoltán.

- Holnap elmegyek Zolikáékhoz. - mondta Irén. - Beteg a kicsi. - tette hozzá.

- Mi baja?

- Megfázott.

- Telefonáltak?

- Még délelőtt.

- Miért nem mentél ma?

- Fáj a lábam.

- Megint.

- Még mindig.

- Bekented?

- Kétszer is.

- Nem múlik?

- Az idő múlik.

Irén odahúzta a széket a kisasztalhoz és folytatta a keresztrejtvényt, amit vacsorakészítés előtt abbahagyott. Zoltán visszafordította a fotelt a tévé felé, és nyomogatni kezdte a gombokat. Sorra járta a csatornákat.

- Mindenütt csak ismétlés. Századszor vetítik ugyanazokat a filmeket.

- Ne nézd!

- Mit csináljak?

Irén nem válaszolt.

- Lassan telik az idő. Még csak fél tíz van. - mondta Zoltán.

- Telik az, ne sürgesd még jobban!

- Arra mondtam, hogy este lelassul az idő.

- Mit mondtak, milyen idő lesz? - kérdezte Irén.

- Felhős, de nem lesz hideg, esőt se mondtak.

- Eljössz a gyerekekhez?

- Mikor?

- Holnap délután.

- Menjünk délelőtt.

- Délelőtt vásárolni kellene hétvégére.

- Visszafelé bevásárolunk.

- Jól van. Mikor induljunk?

- Fél kilenckor.

- Miért pont fél kilenckor?

- Miért nem jó a fél kilenc?

- Jó a fél kilenc, csak azt kérdeztem miért akkor?

- Ha jó fél kilenc, miért kérdezed?

Zoltán a képernyőre meredt.

- Elmegyek lefeküdni. - törte meg a csöndet Irén.

- Én még egy kicsit maradok. - mondta Zoltán.

- Jó éjszakát! - Ne felejtsd el bevenni a gyógyszert! Kikészítettem a konyha asztalra.

- Jó éjszakát!

 

 

 

            

2007. © A honlapot az Irodalmi Rádió készítette: www.irodalmiradio.hu