Az ördög bibliája
Gyertek, gyerekek, gyertek körém, ma a bácsi egy szomorú, de tanulságos történetet fog nektek elmesélni. A történet hőse egy bácsi, akit Sulzbaumnak hívnak, és az egész történet elejétől végig igaz, kérdezzétek meg apukát, ha nem hisztek nekem.
Nos, Sulzbaum bácsi valamikor, nem is olyan régen még, szegény, de elégedett ember volt, aki boldogan élt kicsi, de népes családjával, odaadó, de hűséges feleségével és apró, degenerált gyermekeivel. Sulzbaum bácsi kistisztviselőként dolgozgatott egy nagy-nagy vállalatnál. Nem kapott magas fizetést, de komoly nélkülözésről nem volt szó.
Egy este azonban vendégek jöttek Sulzbaum bácsihoz, és nevetgélve kártyajátékot ajánlottak föl neki. Bizonyára hallottatok már, gyerekek, a pókerről? Éppen nemrégiben állapította meg a legfelsőbb bíróság, hogy ez törvénytelen játék, melyet csak ledér csozék játszanak. Ám Sulzbaum bácsi azt mondta magában: „Mi történhet? Hisz csak barátságos házi kártyajátékról van szó.” Hogy rövid legyek, gyerekek: hat lírát nyert ezen az estén Sulzbaum bácsi. Ez akkoriban elég sok pénz volt. Nem csoda hát, hogy másnap este is leült a blattot verni. És minden este. Általában véve szerencsés keze volt, és minden nagyon rózsaszínűnek látszott…
Azonban tudott dolog, gyerekek, hogy akit megszáll a kártya ördöge, soha nem menekül meg a karmai közül. Sulzbaum bácsi már nemcsak odahaza vívta kártyacsatáit, hanem a kártyaklubokban is. Ezek rossz helyek, gyerekek, melyeket a rendőrség minden alkalommal becsuk, valahányszor újra megnyílnak, bizonyára olvastátok az újságban. Szóval, Sulzbaum bácsi veszettül játszott. Eleinte jól mentek neki a lapok, szép kis nyereséget harácsolt össze magának a klubokban, olyannyira, hogy kis családjának nagyobb lakást meg mosógépet vásárolhatott belőle…
De a felesége, Sulzbaum néni, óva intette őt nap mint nap: – Meglásd, Smuel, meglásd, hogy csúf vége lesz! – Ám Sulzbaum bácsi csak kacagott rajta: – Hol van az megírva, hogy a kártyán muszáj veszíteni? – kérdezte, és elkezdett még nagyobb összegekben játszani. Ehhez azonban több pénzre volt szüksége. Mit csinált Sulzbaum bácsi? Valósággal restellem leírni, gyerekek: elemelte a pénzt a vállalat kasszájából. – Majd visszateszem – biztatta magát –, senki se fogja észrevenni…
A folytatást már biztosan sejtitek, gyerekek. A lejtőn nincs megállás. Sulzbaum bácsi mások pénzével játszott egyik estéről a másikra, néha hajnalhasadásig, mindig magasabb és magasabb összegekben, míg aztán egy szép nap sápadtan és remegve kelt fel a játékasztal mellől, és megállapította, hogy gazdag ember lett. (El kell ismernünk, gyerekek, hogy Sulzbaum bácsi tud pókerezni!) Mintegy fél év alatt valóságos vagyont kártyázott össze. De a pénzt sosem tette vissza a vállalat pénztárába, mert időközben megvette az egész vállalatot. És egy villát is vásárolt magának, két automobilt meg ilyesmiket. Ma egyike a legtekintélyesebb polgároknak Sulzbaum bácsi. A gyerekei kiváló nevelésben részesülnek, és rengeteg játékuk van odahaza.
A tanulság: hagyjatok békén, gyerekek, én tehetek arról, hogy a papátok nem tud pókerezni?