Átlátok a bejgelésen
Ez a történet azok számára vetődött papírra, akik hisznek a pszichológia korszakalkotó jelentőségében. Kis, látszólag lényegtelen eseményt mondunk el, de konklúziói félelmetesek az emberi lélek búvárai számára.
Bejgeléről van szó, az anyaországi perec dundi és kerekded leszármazottjáról.
Kezdetben viszolyogtam a bejgelétől, akárcsak az olajbogyótól alacsony ropogási foka és kissé érdektelen jiddis íze miatt, ám az idő megtette a magáét, és ma már, ha nem is kedvelem a bejgelét, de legalábbis. A probléma akkor merült fel teljes súlyosságában, amikor az egyik nap a szerkesztőség nagy épületének árkádjában feltűnt a tavasz első hangjaival egy nagy kosár bejgele. Rendszerint éhesen érkezem a szerkesztőségbe a déli órákban, ezért kapva kaptam a váratlan mannán. Gyors léptekkel szökelltem a bejgelék felé, amelyek két hatalmas falanxban sorakoztak a kosárban, és közben szemügyre vettem a bejgelést is, aki két és fél láb magas, ravasz arcú, szelíd emberke volt higiénikus fehér törülközővel az ölében. Kifizettem neki a bejgele árát, mire ő rámutatott az egyik falanxra:
– Ebből tessék venni, ez a friss!
A bizalmatlanság jeges szellője simította végig homlokomat. Bizonyára nem a frisset kínálja – vélekedtem –, hanem az állottat, mert fél, hogy a nyakán marad. A szitán átlátó emberek sima mozdulatával vettem ki egy bejgelét a másik halomból, és félig leeresztett szempilláim alól világosan felismertem, hogy a bejgelés elsápad, és felszisszenve a falnak dől.
Pszichológiai éleslátásomat kifogástalan, friss bejgelém igazolta.
Másnap a fal mellett lapulva közelítettem meg az árust, és váratlanul eléje toppantam. Élesen figyeltem az emberemet, aki emberfeletti erővel lett úrrá első megdöbbenésén, és nem remegett a keze, amikor ismét az egyik bejgelekupacra mutatott:
– Ebből tessék venni, ez a friss!
Rögtön kikövetkeztettem, hogy jóvá akarja tenni tegnapi szörnyű baklövését, és most tényleg a frisset ajánlja. Ez alkalommal hát az ajánlott kupacból vettem a bejgelémet, és az árus arcára az elismerés önkéntelen hódolata rajzolódott ki.
Vaslogikám ismét kiállta a próbát, a perec friss és laktató volt.
Ezután napokig az ajánlott falanxból választottam bejgelémet, és a kényes kis ügy látszólag nyugvópontra is jutott, de én már akkor éreztem, hogy a háttérben döntő események vannak kialakulóban.
Kedden aztán véget is ért a kényszerű nyugalmi állapot. „Ebből tessék venni, ez a friss!” – mondotta a bejgelés, azonban kinyújtott kezem várakozóan megállt útközben. Talán a hangjában volt valami, vagy a levegő telítődött meg elektromossággal, nem tudom, nem kutatom – ám borzongásszerűen futott át rajtam a felismerés, hogy ellenfelem azt hiszi, pár napos talmi korrektségével bizalmamba férkőzött, és most újból rám sózhatja öreg és ízetlen bejgeléjét. Egyetlen határozott mozdulattal a másik bejgeletoronyból választottam ki egy darabot, mire a bejgelés démoni ösztönömtől való félelmében reszketve húzódott kosara mögé, és a törülközőbe temette tűzpiros arcát.
És a bejgele ismét friss volt.
Szerdán azonban ravasz ellenfelem újból összeszedte magát, nyugalmat erőszakolt vonásaira, és hibátlanul formálta a szavakat:
– Ebből tessék venni, ez a friss!
Egy pillanatig tanácstalanul álltam, azután elmém pörölycsapásszerűen megvilágosodott. A bejgelés furfangos keleti ösztönével bizonyára kikombinálta, hogy megint hinni fogok bűntudatának, mint első megtérése alkalmával, és ezért nyugodtan ajánlhatja nekem az öreg bejgelék oszlopát. Természetesen ismét a másik oszlopból választottam ki aznapi bejgelémet, és legott éreztem, hogy ujjaim friss sóréteget tapintanak. A bejgelés szemeiben magasra csapott az eszelős gyűlölet máglyája, mellkasa félelmetesen emelkedett, és attól tartottam, hogy a kegyetlenül megszégyenített ember végül is kínzójára veti magát.
Ám ekkor a sportrovat vezetője lépett a kosárhoz, és mielőtt figyelmeztethettem volna, vakon belesétált a bejgelés csapdájába, és az ajánlott halomból vett el egy darabot. Együtt tettünk pár lépést a szerkesztőség felé, és mohó mozdulattal letörtem egy darabot ismerősöm bejgeléjéből, és megízleltem azt.
És ekkor fejembe tódult a vér, és a föld kicsúszott lábam alól, és a tiszta magasságokból vijjogva hullottam az út porába.
Az a bejgele is friss volt.
Mindegyik bejgele friss volt.
Életem folyik tovább, ismerőseim, barátaim nem vesznek észre rajtam semmit. De valami elpattant bennem.