Hogyan szokjunk le a tudományos kimutatásokról?
– Pardon, volna uraságodnak egy cigarettája?
– Sajnos, éppen most hagytam abba a dohányzást. Ez alkalommal véglegesen. Olvastam ugyanis azokat a szörnyű orvosi jelentéseket az újságban…
– Én is olvastam, kérem, de túltettem magam rajtuk.
– Ne mondja!
– Akarat kérdése az egész. Kezdetben azt hittem, hogy rámegyek. Mégsem a legkellemesebb dolog nap mint nap olvasni a lapokban, hogy az ember tüdőrákra, gyomorfekélyre meg pokolvarra van ítélve! Azon a napon, amikor a sajtó leközölte az Egyesült Államok népegészségügyi bizottságának hivatalos jelentését a dohányzás veszedelmeiről, valóságos pánik vett erőt rajtam, és elhatároztam, hogy egyszer s mindenkorra leszokom az újságolvasásról.
– Hát ez igazán szép.
– Várjon! Egy hétig kitartottam. Még csak a címeket sem olvastam el, semmit! Azonban a második hét kezdetén már éreztem, hogy muszáj újból bele-belepislantanom a lapokba, különben szétmegyek az idegességtől. Az ember mégse maradhat teljesen informálatlanul, nem igaz? Az esti órákban szégyenszemre megadtam magam, átsomfordáltam a szomszédaimhoz, és szinte könyörögtem nekik, hogy adjanak egy régi lapot. Valósággal faltam. Mégis, az első újság, egy hét után!
– El tudom képzelni.
– Várjon! Csuda élvezettel, sor sor után jutok el az újság közepéig, és íme, mit látnak szemeim, a harmadik oldalon a csúcskonferencia elemzése mellett ott van az angol királyi tudományos társaság összefoglaló jelentése. Valósággal sokkot kaptam. Az angol tudósok ugyanis megállapították, hogy aki harminc cigarettánál többet szív el naponta, az hamarosan elveszíti férfiasságát, meg ilyesmik. Én magam két dobozt szívok naponta.
– Hmmm…
– Láttam, hogy kézbe kell vennem magamat, különben előbb-utóbb kikészülök. „Egyszerre abbahagyni az újságolvasást nem vagyok képes – mondtam magamban –, fokozatosan kell hát leszoknom a tudományos jelentésekről!” Micsoda küzdelem volt ez, drága uram! Önkéntes kezelésem első napjaiban még kénytelen voltam elégetni az újságot, mert csak így tudtam megtartani erős fogadalmamat, hogy nem olvasok többet a dohányzás ártalmairól. Néhány nap múlva már könnyebben ment, elolvastam a híreket az első oldalon, és a többin igyekeztem kutyafuttában átsiklani.
– És ment?
– És ment. Hogy őszinte legyek, volt egy nagyon nehéz éjjelem, amikor káros szenvedélyem újból elhatalmasodott rajtam. A pénteki számban lapozgattam éppen nagy óvatossággal, amikor valósággal a szemembe ugrott a Weizmann intézet hivatalos jelentése a dohányzás által okozott halálesetek statisztikájával… Azt hittem, szétmegyek. Majd megdöglöttem a kíváncsiságtól, hogy mit írnak rólam… Összevissza harapdáltam az ajkamat, párnát tömködtem a számba, hogy ne üvöltsek, de nem olvastam el egyetlen sort sem a jelentésből!
– Micsoda önfegyelem, az istállóját neki!
– Nehéz időket éltem át ezekben a hetekben, higgye el. De ma már minden rendben van. Ha tudományos jelentést látok a lapokban, akár hiszi, akár nem, olyan közömbös vagyok iránta, hogy el se kezdem olvasni. Tökéletesen leszoktam a kimutatásokról. És azóta sokkal jobban érzem magam, valósággal újjászülettem…