A szappan és a telefon
Amióta az emberiség fennáll, szakadatlanul folyik a vita, hogy van-e telepátia, vagy nincsen. Hazánkban is felmerült nemrégiben néhány röntgenszemű fenomén, aki megállította az órák ketyegését, megtalált eldugott tárgyakat, és ami a legfontosabb, megtöltötte a nézőtereket. A fenomének lassan elpengtek. Hogy őszinték legyünk, teljesen egyedül maradtunk a földközi-tengeri telepátia terén.
A mi jelenésünk még nem került színre, mert mindenkor lakosztályunkban zajlik le az íróasztalunk és a fürdőszoba közt elterülő keskeny övezetben. A dolog lefolyása a következő: betérünk a fürdőszobába, és zuhanyozni kezdünk, ám amint beszappanoztuk a hátunkat, abban a pillanatban megszólal a telefon az íróasztalunkon.
Mindig. A hátnál. A telefon.
Nem szentelnénk egy egész dolgozatot ennek a természetfeletti jelenségnek, ha nem tartana már évek óta. Ma már annyira hozzászoktunk, hogy a hát szappanozásának bizonyos fázisában leállunk, és várjuk a csengetést. És az mindig gyün. Természetesen el lehet tekinteni a telefontól, az ember úgy tehet, mintha semmit sem hallana a zubogó tus alatt, énekelheti a Marica grófnő belépőjét, sőt tovább megyünk, azt is mondhatja magának: „És ha most nem volnék idehaza, akkor mi lenne?”, de mindez értelmetlen, hiszen mi otthon vagyunk, ugyebár. A meleg víz serkentően hat az agyműködésre, könnyűszerrel feltételezhetjük hát, hogy a szappanos csengetés mögött egy dagadt férfiú húzódik meg, hosszú szivarral a szájában, New York városából hív bennünket, hogy szerződést ajánljon fel egy óriási méretű broadwayi bemutatóra…
Tehát elcsúszkálunk a telefonhoz, mert muszáj. Az ember lemossa a hátáról a szappant, pánikhangulatban törülközőt ölt, és lóugrásokban szökell a lakáson keresztül, melynek minden ablaka tárva-nyitva van, egyenesen a telefonkészülékhez, amely ebben a pillanatban megszűnik csengetni. De az is lehetséges, hogy a vonal végén aszongya egy illető: „Bocsánat, Uzi maguknál van?” „Milyen Uzi?” – kérdezzük, mire ő csendben leteszi a kagylót, nem marad belőle csak egy tócsa a szőnyegen.
Az ember visszatér támaszpontjára, ledobja magáról az immár penészes törülközőt, tüsszent egy jó nagyot, és beugrik a jó meleg tus alá, szépen újraszappanozza a hátát, és erre megszólal a telefon. Most két eset van: ha nem vesszük fel a kagylót, akkor a túlsó oldalon a dagadt lesz a szivarral, ha felvesszük, akkor megint az Uzi.
Telefopátia. Gondolatolvasás és akaratátvitel szappanozás útján.
Az asszony azt állítja, hogy tökéletlen vagyok, mert nincs itt semmilyen telepátiáról szó, senki a világon nem telefonál azért, mert én zuhanyozom, hanem éppen fordítva, én kezdek zuhanyozni, mert érzem előre, hogy telefonálni fognak. Bárhogy is legyen, ellenhatásokról van szó, mint a Bogen és Ellenbogen esetében. Nem tudom például elfelejteni azt a nedves szerdát, amikor tűkön ülve vártam egy életbevágó telefonhívást Londonból, és nem gyütt. Olyan ideges voltam már, mint a makói felcser. Végül is reggel felé megszánt az asszony:
– Tudod mit – mondta fehéren –, dobd be a zuhanyt…
Nem volt mit vesztenem. Ledobtam magamról a ruhát, és kinyitottam a melegvizes csapot (hideg víz nem jó telepátiára), és jól beszappanoztam magamat. Kisvártatva elérkeztem a hátamhoz…
London.
Az az érzésem, hogy kitűnő médium vagyok. Nemegyszer a barikád másik oldalára kerülök. Megesik, főleg a nyár meleg hónapjaiban, hogy váratlanul ellenállhatatlan lelki szükségletet érzek, hogy felhívjak valakit telefonon, magam sem tudom, miért. Holdkórosként a készülékhez lépek, és furcsa forróság fog el, nemegyszer a bőröm is liba:
– Gyuszi otthon van?
– Igen, de zuhanyozik…
Telefopátia. Kétségkívül elektromos hullámok lepnek el abban a pillanatban, amikor Gyuszi szappanozni kezdi a hátát. Hiszen éppen ez a döbbenetes a dologban: a kontaktus nem a zuhanyozás révén áll elő, és a legtöbb esetben a szappan is hatástalan. A hát a gócpont. Számtalan kísérletet végeztem ezen a téren. Vastag szappanréteg a lábakon – semmi. Habos mellkas – síri csend. Hát – trrr-trrr…
Tapasztalataimat továbbadtam szűk baráti körömnek, és sokan igazolták tudományos tantételeimet. Úgy tűnik, hogy abban a pillanatban, amikor egy igazán jó médium befordul a fürdőszobába, a földgolyó számos pontján felkelnek az emberek a székükről, és anélkül, hogy magyarázatot tudnának adni a dologra vonatkozólag, furcsa izgalom vesz erőt rajtuk, és tárcsázni kezdenek. Ellenszer nem létezik. Az elmúlt héten felfedeztem a szupermarketben egy színes csomagot, hogy aszongya: „Szappan nélküli szappan”, és reménykedni kezdtem, hogy ez a megoldás. Ha nem igazi szappan a szappan, mondtam magamban, akkor nem lesz telefopatikus kihatása sem. De a valóság arcul csapott: alig értem hátat, ijesztő pontossággal befutott a csengetés. Ugyanis nem a szappan a lényeg, hanem a dörzsölés.
Gondoltam arra, hogy a tudományos intézmények rendelkezésére bocsátom magamat, de attól tartok, hogy kiírnának az újságokban, és ez zsenáns az én koromban. Úgyis épp elegen röhögnek rajtam. Tegnap felhívott telefonon egy gúnyos hangú illető, fizika szakos tanársegéd, ahogy kiderült:
– Drága uram – közölte velem ironikusan –, szíves tudomására hozom, hogy már félórája szappanozom a hátamat, és semmilyen telefonhívás sem érkezett.
– A víz meleg?
– Forró, uram, forró. Már kétszer váltottam szappant.
– Talán a telefonja nem működik.
– Nincs annak semmi baja – kuncogott a tanársegéd, és hozzátette: – Hol az ön híres telefonpátiája?
– Nem tudom, kérem – feleltem lesújtva, majd letöröltem a szappanhabot a telefonkagylóról, és visszatértem a fürdőszobába zuhanyozni.