A Ruzicska Klub oknyomozó története
1966. április 7. Ma este nagy lakomát csaptunk, és az asztal összeomlott. Voltaképpen örültünk, mert már régen akartunk venni egy újat. Felaprítottam, mint bakó a szecskát, és bedurrantottam vele a fürdőszobában. Azt mondják, Jaffán lehet kapni remek asztalokat, egyenesen a termelőtől. Olcsóbb. Gyorsabb. Holnap kinézünk.
1966. április 8. Kinéztünk az asszonnyal. Kikötöttünk Ruzicska Slomónál, mivel becsületesebb arca volt, mint a többinek. Éppen javában dolgozott, friss forgácsot szántott erős keze alól a gyalu. Úgy állt ott trikósan a dübörgő gépek között, mint a többtermelés megtestesítője. Háromszázhatvan shekelt kért, a felit előre. Margó megpróbált alkudni.
– Asszonyom – mondta Ruzicska, és egyenesen a szemünkbe nézett –, Ruzicska príma munkát ad, ez az ár, egy piaszterrel se kevesebb!
Ez hatott.
– Így beszél az igaz ember – suttogta Margó meghatottan.
Kérdeztem, mikor lesz készen az asztal. Ruzicska kis adminisztratív noteszt húzott elő a zsebéből. Hétfőn délben. Margó rimánkodni kezdett, hogy állva eszünk, meg ilyesmi. Ruzicska visszavonult tanácskozásra a társsal, majd visszatért, és közölte, hogy a végső terminus vasárnap este. A hordárt mi fizetjük. Ruzicska férfiasan megszorította a kezünket, és munkástekintete mintha ezt mondta volna: „Bízzatok Ruzicskában!”
1966. április 13. Vártuk az asztalt, de nem jött. Felhívtam Ruzicskát. Csak a társ volt ott, és nem tudott semmiről. Ha Ruzicska jön, azonnal összeköttetésbe lép velem. Nem lépett. Szinte restellem leírni, a szőnyegen eszünk. Zsenáns.
1966. április 15. Kiugrottan Jaffára botrányt csapni. Ruzicskát a munka tetőpontján találtam, a fűrész csak úgy sercegett jobbjában. Kénytelen voltam bemutatkozni, mert már nem emlékezett rám. Később kiderült, hogy valami kis hiba történt. A munkását behívták. Fixen megígérte holnaputánra, fél hatra. Végül beleegyezett öt órába. Akartam fél ötöt, de az már nem ment.
– Ruzicska, mint az óramű – mondta –, nem ígérget a világba, kezicsókolom.
1966. április 17. Semmi. Felhívtam. Csak a társ jelentkezett, hogy Ruzicska megvágta a kezét, és ezért csak holnap. Háromnegyed négy-négy.
1966. április 18. Nuku. Margó bevallotta nekem, hogy tudta előre, mert már a szeme se áll jól a fejiben ennek a csozénak. Felhívtuk. Ruzicska jött a telefonhoz, és megnyugtatott bennünket. A fa spannungot kapott, de már kiegyenesítette, úgyhogy gyakorlatilag az asztal már kész. Margó megkérdezte, hogy néz ki az asztal. A lábak még nem állnak szögben, vallotta be Ruzicska. Csak három nap múlva lesz készen (csupán a politúr harminchat óra). Jó. Törökülésben étkezünk. Nem is olyan kényelmetlen, megszokás dolga.
1966. április 21. A társ saját kezdeményezésére telefonált mentegetődzés végett. A politúrozó felesége lebabázott. Fiú. Margó átment hisztérikába.
– Asszonyom – így a társ –, befejezhettük volna az asztalt fél nap alatt is, de mi nem fusizunk, kezicsókolom.
Holnap kettő és három között hozzák a bútort, és iszunk rá. Na jó.
1966. április 22. Niksz. Felhívtam. Ruzicska jött. Nem tud semmiről, ha a társ visszajön, majd felhív. Hát felhívott?
1966. április 23. Kiszaladtam Jaffára autóbusszal. Csak úgy égett a munka Ruzicska keze alatt. Amint meglátott, üvölteni kezdett, hogy kérném nem zavarni minden pillanatban, nem lehet dolgozni ilyen vacakolás mellett.
– Dolgozunk az asztalon – mondta, és bizonyságul elvitt a raktárba, és megmutatta a deszkákat. Különleges fa. Mint a vas. Hogy mikor? A jövő hét végén. Csütörtök-péntek. Úgy éljenek a gyerekei. Szerdán a biztonság kedvéért még felhív reggel fél tízkor. Mégiscsak rendes ember.
1966. május 4. Azt mondta az asszony ma reggel: – Nem lesz kész.
Mire én: – Érzem tisztán, hogy ma kész lesz.
– Meglásd – így Margó –, hogy a gyalupad elromlik neki.
Délben felhívtam. Ruzicska jött. Az asztal még munkában, a funérral van valami kis hiba. Semmiképpen sem akar nekem valami gyengébb minőséget kiadni. Tehát Margó leégett, nem a gyalupad, hanem a funér. A jövő hét végén. Holtbiztos.
1966. május 12. Alma. Az asszony szerint az asztal talán egy hónap múlva lesz készen, szerintem két hét. Felhívtam. A társ közölte, hogy Ruzicska leutazott Haifára a vámhoz, de mintha említette volna, hogy három hét múlva megvan az asztal. Nem is kell többé inkommodálnom magam, június 3-án a kora hajnali órákban hozza a hordár. Mondtam Margónak: – Három hét jött ki, tehát döntetlen. – Fekve eszünk. Így kényelmesebb.
1966. június 3. Ma kellett volna. Felhívtam, de nem jelentkezett. Margó: augusztus közepe. Én: július vége felé. Kiutaztam. Az autóbusz-megálló előtt fékezett egy taxi, és a sofőr kidugta a fejét:
– Ruzicska – kiabálta –, Ruzicska!
Még két utas szállt be, az egyik már fél éve utazik sámliügyben, a másik, fizikatanár, csak két hónapja. Összebarátkoztunk. Csak a társat találtuk a műhelyben.
– Minden rendben lesz – mondta, sőt bizalmasan közölte, hogy Ruzicska megemlítette neki, hogy az én asztalom július végén fix. Úgy látszik, engem szeret. Benéztem a raktárba, a deszkák már eltűntek. Hazafelé átbeszélgettük Ruzicska jellemét. Vajh min dolgozik éjjel-nappal? Minek csinálja ezt velünk? Hiszen ő is rámegy, olyan már, mint az űzött vad. Megállapodtunk, hogy ezentúl szerdánként találkozunk a Ruzicska-járatnál. Az asszony tagadja, hogy augusztus közepét saccolt.
– Tudod mit – mondtam dühösen –, ezentúl írjuk.
1966. július 3. Öt shekelt tettem szukotra, Margó szilvesztert játszotta meg. Az eltolódás oka Margó szerint mumpsz, szerintem rövidzárlat lesz. Feljegyeztük a fogadást a naptárra. Az állomáson egy új ruzicskás csatlakozott hozzánk, a felsőbíróság elnöke faliszekrénnyel (két év). Az együttes kiszállt Jaffára, Ruzicska verejtékezve dolgozott, és túlordította a gépeket, hogy nincsen neki idege mindenkivel povedálni. Kineveztek szóvivőnek. Ruzicska biztosított, ez alkalommal szavahihetően, hogy november vége az utolsó terminus. Az én asztalom talán még előbb, újévre. Miért nem hamarabb? Családi események mián, a jövő hónapban kislánya születik. Mázáltov. Visszafelé elmeséltem társaimnak, hogy fogadtam az asszonnyal. A fizikatanár azt ajánlotta, hogy rendezzünk fogadásokat egymás között. A Máze utcában van egy nyomdatulajdonos (karosszék), majd az lenyom nekünk néhány totóűrlapot. Elhatároztuk, hogy exkluzív klubot alapítunk.
1966. augusztus 21. A klub mai ülése harmincegy résztvevőt számlált. A felsőbíró ismertette a Ruzicska Klub alapszabályait. Teljes jogú tagok csak fél éven felül. A többiek csak jelöltek. Megjöttek a totószelvények is a következő rubrikákkal: 1. Beígért dátum. 2. Kifogás. 3. Az elkészítés tényleges dátuma (nap, hónap, év). Szótöbbséggel eldöntöttük, hogy megrendeljük Ruzicska Slomó olajképét, amint éppen süstörög a prés a keze alatt, és nyílt, férfias tekintete a vevőn pihen. A klub tagjai naptárral egybekötött igazolványt kapnak. Csupa jobb ember. Mindnyájan a padlón esznek, mint egy boldog nagy család.
1967. január 1. Mint a soros tiszt, ma kiszálltam Ruzicskához. Elnézést kért a késedelemért. Valami peres ügye volt, de már lezárult, hála istennek. Előhúzta zsebéből a kis adminisztratív noteszt, és közölte, hogy holnap délben befejezi az asztalomat. Odahaza kitöltöttük a szelvényeket. Margó: 1967. július 19. Én: 1968. február 29. Szökőév.
1967. február 1. A klub megalapításának jubileumi ünnepsége. Tágítjuk a kereteinket, már száznégy polgár viseli a Ruzicska Klub büszke jelvényét: kis arany gyalu, szárnyakkal. A totó rendes kerékvágásban folyik. Néha meglepetések is előfordulnak. Egy kozmetikusnő klubtársunk ötven shekelt tett a nachtkasztlijára (1967. január 15. – szövődményes spanyolnátha – 1969. október 4.), és ötven shekelt nyert, mert eltalálta az első két tippet. Az ünnepséget vonósnégyesünk nyitotta meg (három szék és egy redőny), majd kulturális programunk keretében egy professzor kollégánk előadást tartott Ruzicska megszabadulása a Tér és Idő bilincseiből címmel, melynek keretében bebizonyította, hogy az ősember asztal nélkül élt, és egész jól megvolt. Az ünnepség befejeztével társasutazást rendeztünk három autóbusszal Jaffára. Ruzicska megígérte, hogy pénteken háromnegyed háromra befejez mindent. Családi gyász a késedelem oka. Fogadta részvétünket.
1967. szeptember 6. Az összvezetőségi ülésen elhatároztuk, hogy önálló betegsegélyzőt létesítünk klubunk tagjai részére, Ruzicska Slomó Népegészségi Alap néven. Ugyancsak elhatároztuk egy Végtelenség című havi folyóirat kiadását, amelyben különböző aktuális problémákkal kívánunk foglalkozni, mint: Ruzicska új gépeinek ismertetése; a kifogások ábécérendi összesítése; a heti totóeredmények; a tartalékos katonai szolgálatban lévő munkások listája; szervezett kirándulások Jaffára; mi újság az asztalosiparban, satöbbi. Kosárlabdacsapatunk edzése rendszeresen folyik. Klubház építése a közeljövőben várható. Az ülés végén, az előírt szertartásnak megfelelően, felhívtuk Jaffát. Csak a társ jött, mivel Ruzicska nősül. A társ megígérte, hogy beszélni fog vele, és megurgírozza a dolgot. Margó kétszáz shekelt tett 1971. augusztus 17-re.
1967. december 10. Valami megfoghatatlan történt. Ma reggel megjelent lakásunkon Ruzicska Slomó, és hozott magával valami asztalfélét. Nem értettük, hogy mit akar. Ruzicska emlékezetünkbe idézte, hogy 1966. április 8-án megrendeltünk nála egy asztalt, és íme, ő, Ruzicska el is hozta. Láttuk, hogy megőrült. A tekintete csak úgy égett, mint egy megszállotté. Amit Ruzicska beígér, mondta, az száz százalék, tessék kifizetni a hordárt. Rettenetes csapás volt. Minden összeomlott bennünk, mint egy kártyavár. Isten veled, klubélet, érdekes ülések, üde társas kirándulások, izgalmas totójáték. És ami a legtragikusabb, nem tudjuk, mit csináljunk az asztallal, mert már elszoktunk tőle. Margó azt ajánlja, hogy együnk alatta. Nem rossz ötlet.