A Blaumilch-csatorna
A bát-jámi elmegyógyintézet cellájában Blaumilch Kázmér negyvenöt éves finomműszerész ismét őrjöngeni kezdett, mert az ápoló elvette tőle a cipőkanalat, amellyel az imént alagutat próbált ásni a küszöb alatt. Blaumilch Kázmér a súlyos, gyógyíthatatlan esetek közé tartozik, ugyanis fél évvel ezelőtt útlevelet akart szerezni az illetékes hatóságoktól, és beleőrült abba, hogy azért nem kapta meg, mert nem tudott igazolást szerezni arról, hogy épelméjű. Azóta a szerencsétlen elborult agyú ember állandóan alagutakat ás magának „a külföld” felé…
Az ápolók csakhamar kényszerzubbonyt húztak rá, és magára hagyták az egyik különzárkában. Kint megeredt az őszi eső, és a nyitott ablakon keresztül a szél be-becsapta az esővizet a mozdulatlanságba kényszerített Blaumilchre.
Ám Blaumilch csakhamar érezte, hogy a kötelékek furcsamód engednek. A kényszerzubbony ugyanis hazai gyártmány volt, és félóra múlva az esővíztől teljesen szétmállott…
Blaumilch óvatosan kisurrant az ajtón, és szaladva tette meg az utat az autóbusz-megállóig. Este volt, amikor Tel-Avivba érkezett. Leszállt az autóbuszról, és biztos léptekkel elindult az építkezési vállalkozók szövetségének nagy anyagraktárai felé. Jó ideig keringett a blokkok körül, azután az első áramszünet alkalmával a sötétség leple alatt besurrant a nyitott oldalsó kapun…
Ez kedden történt.
Csütörtök reggel leállt a forgalom Tel-Avivban az Allenby és a Rothschild sugárút találkozásánál. A forgalmas útkereszteződésnél ugyanis a kora hajnali órákban kis sátort helyeztek az úttest közepére, és négy rozsdás hordó jelezte, hogy a helyszínen javítási munkálatok folynak. Reggel hat órakor pedig a Rothschild felől középkorú munkásember tűnt fel, maga után húzva egy kis modern, benzinmeghajtású aszfaltbontó kompresszort. A munkásember fél hétkor begyújtotta a motort, és méteres sávban X alakban felbontotta az úttest burkolatát a kereszteződés négy sarkpontja között. Azután elment reggelizni.
Délelőtt tíz órakor már botrányos jelenetek játszódtak le a helyszínen. A megtorpant autósor állítólag már Petách-Tikváig húzódott, és a környék egyetlen ingerült tülköléssé változott. A feltorlódott járművek között lovas rendőrök vágtattak hangos parancsszavakat kiáltozva, de csakhamar ők is beszorultak a minden oldalról dudáló-evickélő autók közé, és ott ragadtak közöttük, mint az ellenségtől körülvett sündisznóállások.
A méltatlankodó autótulajdonosokat a kiérkező rendőri erősítés próbálta lecsillapítani azzal az állítással, hogy Petách-Tikván már megkezdték a járműoszlop hátulról való felgombolyítását. Petách-Tikván valóban kísérletet tettek a rendfenntartó közegek arra, hogy az autókat hátrafelé farolva a mellékutcákba irányítsák, de az akció elég lassan haladt, mert a közlekedési rendőrség ugyanakkor felhasználta az alkalmat nagyszámú büntetőcédula osztogatására.
Délben kerülő úton az Allenbyre érkezett maga a rendőrminiszter is, és utasítást adott a huszonkét kivezényelt rendőrtisztnek, hogy a rendet minden körülmények között helyre kell állítani, majd a dühtől sápadtan gyalog elindult a városháza irányába.
Az útkereszteződésnél ekkor már a tumultus és a zsivaj elviselhetetlen méreteket öltött. Az autótulajdonosok nem merték járművüket elhagyni, és a szomszédos kávéházakból hozattak ebédet az autójukba, a lovas rendőröket pedig ugyancsak oldalról táplálták. Az autóbusz-közlekedés természetesen az egész városban leállt. Később négy mentőkocsi érkezett a Maze utca felől, de kettő közülük nem tudott többé megfordulni, és négy órára kiérkezett a tűzoltóság…
A pokoli zűrzavarban egyetlen ember őrizte meg nyugalmát: az útjavító munkásember. Tatatata – kattogott Blaumilch Kázmér erős kezében fülsiketítő zajjal az aszfaltbontó, amint lassan, de állhatatosan haladt vele lefelé az Allenbyn a tenger irányába…
A rendőrminiszter a polgármesteri hivatal útjavítási osztályának vezetőjét, dr. Kujbisevet nem találta a hivatalában, mert Jeruzsálembe utazott, a helyettesei pedig nem tudtak biztosat mondani a dologról. A rendőrminiszter erélyes fellépésére azonban megígérték, hogy dr. Kujbisev visszatérése után azonnal leállítják az úttestjavítási munkálatokat, és csakis a közlekedésügyi hatóságokkal való előzetes tárgyalások után folytatják, majd azonnal táviratoztak Jeruzsálembe az osztályvezetőnek.
A polgármester maga is tudomást szerzett az esetről, és jelentést kért a munkálatok állásáról, majd elküldte a titkárát a helyszínre, hogy számoljon be neki a helyzetről. A titkár elgyalogolt az Allenby-Rothschild sarokig, és ott átlépte a hármas rendőrkordont, majd az aszfaltbontó munkásemberhez lépett, és a dübörgést túlüvöltve megkérdezte tőle, hogy mikor lesz majd ennek vége.
Blaumilch Kázmér, aki kizárólag a magyar nyelvet bírja, egy ideig ügyet sem vetett az okvetetlenkedő emberre, azután odavetette neki:
– Marha!…
A polgármester titkára még kis ideig topogott, aztán visszatért hivatalába, és jelentette a polgármesternek, hogy érintkezésbe lépett a munkálatokat vezető mérnökkel, és a kapott információk teljesen kielégítőek, mire a polgármester az ügyet véleményezés végett a városrendészeti osztályhoz tette át azzal a megjegyzéssel, hogy a tervek másolatát küldjék el a rendőrségnek és a párt politikai bizottságának.
A rendőrség ugyanakkor a legnagyobb erőfeszítések árán, helyenként vak-könnygázbombák használatával, hajnalig helyreállította a rendet, felszabadította a teljesen legyengült lovas rendőröket, saját hatáskörében a javítások időtartamára lezárta a közlekedést az Allenby fél kilométernyi szakaszán, és erről értesítette a városházát és az építkezési vállalkozók szövetségét.
Dr. Kujbisev két nap múlva, rögtön a sürgöny vétele után, visszatért Jeruzsálemből tel-avivi hivatalába, és bosszantó felfordulást talált. Az osztály alkalmazottai az egész irattárt felkutatták már, hogy a Rothschild-Allenby kereszteződésnél eszközölt útjavítási munkálatok aktáját megtalálják, de tevékenységük eredménytelen maradt, mert a munkálatokra vonatkozólag két különböző aktát találtak, és nem tudták eldönteni, hogy most melyik az érvényes.
Dr. Kujbisev magához kérette a két aktát, és megállapította, hogy azokban bizonyos csatornázásokról van szó, és ezért átszignálta az ügyet a városi csatornázási hivatalhoz. A hivatal vezetője éppen Haifán tartózkodott egy fontos ülésen, de különfutárral leküldték neki a terveket, mire visszaküldte azzal a megjegyzéssel, hogy Tel-Avivban úgyszólván nincs is csatorna, tehát tévedés esete forog fenn.
Dr. Kujbisevet azonban ekkorra már áthelyezték a közlekedésügybe. Helyettese, Munyu Domnule kénytelen volt újból áttekinteni az aktákat, amelyeket végül is nagy vörös kérdőjellel ellátva elküldött a munkaügyi minisztériumba, és magyarázatot kért, hogy miért hajtanak végre közmunkákat az érdekelt városi hatóságokkal való előzetes érintkezés nélkül.
A közmunkaügyek előadója mérges hangú levélben válaszolt a tel-avivi városi vezetőségnek, és visszautasította azt, hogy beavatkozzanak a minisztérium hatáskörébe, majd az erre vonatkozó levélmásolatokat jóváhagyás végett eljuttatta a pártközpontba…
Blaumilch Kázmér eközben elérte a Rambam utcát. Tatatatata – harsogott kezében éjjel-nappal négy vándorló rozsdás hordó között az aszfaltbontó, és az Allenby lakói bizonyos aggodalommal figyelték, miképpen változik át az úttest aszfalttörmelékkel borított pusztasággá, amelyen gyalogszerrel már alig lehet közlekedni.
Többen feljelentést tettek a rendőrségen, hogy a burkolat felbontását éjjel is folytatják, és a zajtól nem lehet aludni, mire a rendőrség a feljelentéseket a városházán levő panaszirodába továbbította, az pedig iktatásuk után hivatalos úton visszajuttatta őket a rendőrséghez.
A legnagyobb gondot a forgalom gigantikus átszervezése okozta. Az Allenby és a Rothschild kiesése úgyszólván megbénította a közlekedést. A mellékutakat teljesen túlterhelték, és az autóbuszok részére kénytelenek voltak a városi tanács rendkívüli ülésén megszavazott kormánytámogatásból kiszélesíteni az utcákat. A központi autóbusz-állomást természetesen át kellett költöztetni a külvárosba, ahol e célból megkezdték a Ráv Smuk utcai lakónegyedek lebontását…
Munyu Domnule a munkaügyi minisztérium éles hangú válaszának vétele után jelentést tett a polgármesternek, majd felvilágosítást kért a közmunkákat általában végző intézményeknél az ügy hogyanállására vonatkozólag. A legnagyobb építkezési vállalat előadója, Pjotr Ámál éppen küldöttségben volt Peruban, mire helyettese közölte, hogy az ügyben szíveskedjenek Peru izráeli követségéhez fordulni, majd a levél másolatát a rabbinátus rendelkezésére bocsátotta.
Ugyanakkor a vízművek vezetősége vállalkozott arra, hogy közvetít Tel-Aviv és a munkaügyi minisztérium között, és erről értesítette a szakszervezetek nagytanácsát, de a polgármester azt követelte, hogy előbb állítsák le a munkálatokat, és ezen határozatát az új autóbusz-kooperatíva tudomására hozta…
Tatatatatatata.
Pjotr Ámál Peruból való visszatérése után magához kérette az ügy aktáit, de azokat nem találták meg, mire két hanyag irattárost azonnali hatállyal menesztettek. Az Allenby ekkor már rettenetes képet mutatott. A kihalt úttest egyetlen mély árokká változott, amelynek két oldalán aszfalthegyek tornyosultak, és közben állandóan valami finom szemcsés porfelhő lebegett az egész felett. A megsértett vízcsövekből helyenként szökőkútszerűen, két emelet magasságban spriccelt a víz. A közlekedés nélkül maradt környék úgyszólván kihalt, aki tehette, elköltözött a lakóházakból…
Pjotr Ámál a kritikus helyzetben nagy politikai bölcsességről tett tanúságot. Magához kérette dr. Kujbisevet, és négyórás szenvedélyes hangú vita után megegyeztek abban, hogy a munkálatokat felfüggesztik, amíg a parlament pártközi vizsgálóbizottságot küld ki az ügyben, majd erről körlevelet küldtek a számvevőségnek és az államelnöknek.
Mindez azonban már teljesen felesleges volt. Blaumilch Kázmér mintegy két héttel ezelőtt az Allenby végén enyhe szögben balra fordult, és huszonhét nappal a burkolat felbontásának megkezdése után csütörtökön hajnali négy órakor elérte a tengert.
A többi már nem olyan érdekes.
A tengervíz hömpölyögve zúdult be a felbontott Allenbyn létesült árokba, és csakhamar a Rothschild sarkát nyaldosta. A város gyorsan hozzászokott az új forgalmi lehetőséghez. A motorcsónak-szolgálat csakhamar megindult, és napok múlva a magáncsónakok is szép számmal közlekedtek. Az Allenbyre visszatért az élet.
A polgármester a csatorna hivatalos megnyitási ünnepségén köszönetet mondott az építkezési vállalkozók szövetségének úttörő munkájáért a tervek pontos és határidőre történt megvalósítása terén, majd Tel-Avivot a „Közel-Kelet Velencéjének” nevezte. A munkaügyi minisztérium megbízottja átadta a kissé tétován viselkedő Blaumilch Kázmérnak az izráeli dolgozó társadalom köszönetét, és csak az hatott zavaróan, hogy Blaumilch ezután bekiáltotta a rádió mikrofonjába, hogy: „marhák”, és fülsiketítő röhögésben tört ki, mire visszaszállították az elmegyógyintézetbe.
A városrendészeti hivatal egyébként a napokban úgy döntött, hogy a csatornát meghosszabbítják a Nemzeti Színházig.