Űrrandevú

A Sors kifürkészhetetlen akaratából, amint beköszöntött a tél, megrepedt egy cső a dolgozószobám falában, és a vakolaton barnás vízfolt kezdett szétterjedni. Két napot adtam a csőnek, hogy saját jószántából betömődjön, de azután, csoda hiányában, kénytelen voltam a vízvezeték-szerelőnkhöz fordulni, a legendás hírű Stukszhoz.

A legendás hírű Stuksz, mint köztudott, Cholonban lakik, és nehéz előkeríteni. Szombaton végre mégis sikerült elcsípnem a labdarúgó-mérkőzésen, és egy gyenge pillanatában megígérte, hogy eljön, ha elhozom az autómon reggel, munka előtt, azaz hajnali fél hatkor. Megkérdeztem tőle, hogy miért kell olyan korán jönnie munka előtt, hisz ez a munka az én lakásomban, ez is munka végső fokon, mire Stuksz azt felelte, hogy nem.

Ide fuvaroztam hát Stukszot fél hatkor. A mesterember rápislantott az egyre jobban átnedvesedő falra, és azt mondta:

– Hogy a francba tuggyak hozzáférni a csőhöz? Előbb gyűjjön ki egy kőműves, és bontsa ki a falat!

Elment. Még megjegyezte, hogy ezzel a kiszállással két teljes munkanapot veszített. Egyedül maradtam a barnás folttal és egy szabad kőműves utáni gyötrő vágyakozással. Nem vagyok otthonos építészeti körökben, honnan a csudából kerítsek most egyet? Érdeklődtem ismerőseimnél, szomszédoknál, ám ők is teljes tudatlanságot árultak el kőművesvonalon. Végül valaki, akinek a bátyja szobafestő, Gedeont ajánlotta. Gedeon mindenféle javításokat vállal, és Bát-Jámban lakik, mondta.

Gedeont elcsíptem korán reggel a város határában, de kiderült, hogy ő csak munka után tud jönni, úgy kilenc óra tájt. Így hát érte mentem este kilenckor, és elfuvaroztam mihozzánk. Gedeon röpke pillantást vetett a falra, és azt mondta:

– Hogy a francba bontsam ki én ezt a falat, amikor a víz ömlik a csőből, mint a fene! Először gyűjjön egy szerelő, és zárja el nekem a vizet!

Remegés futott át egész testemen. Ettől tartottam egész idő alatt, a lelkem mélyén tudtam, csak hallgattam, mint a kasznárné kotlósa. Igen, együtt kell jelen lenniük az aktusnál! Stuksz nem tud hozzáférni Gedeon nélkül, és Gedeon csuromvizes lesz Stuksz hiányában. Ők az új űrikrek, akiknek egy meghatározott napon találkozniuk kell valahol a végtelenben, mint az emlékezetes Gemini-program űrhajósainak. Az én feladatom ennek a kozmikus találkozónak a létrehozása.

Roppant könnyű mindezt leírni, hiszen a papír türelmes, mindent elbír. A valóságban már a Stuksz-Gedeon csúcstalálkozó puszta gondolatára is elernyedtem. A mi levantin viszonyaink között sokkal, de sokkal könnyebb feladatnak tűnik két kozmonauta űrrandevújának a nyélbe ütése, tekintve, hogy ők azonos munkaidőben dolgoznak, míg az én esetemben Stuksz csupán reggel szabad, és Gedeon csak este. Kétszer csatangoltam végig Cholon lankáit, és három ízben bebarangoltam a bát-jámi dombvidéket, hogy összeigazítsam az ikreket, ám minden erőfeszítésem hiábavalónak bizonyult. A megoldást, amelyet javasoltam, tudniillik, hogy találkozzanak szerény hajlékomban este kilenc és hajnali fél hat között, mondjuk éjjel negyed kettőkor – nos, ezt a propozíciót mind a ketten erélyesen elutasították. Bizonytalan hangon felvetettem a heti munkaszüneti nap kiaknázását. Stuksz beleegyezett, de Gedeon tiltakozott, mondván, hogy ő legalább egyszer egy héten látni akarja a gyermekeit. Az íróasztalom fölött rohamosan növekvő folt arra ösztönzött, hogy újra meg újra szerencsét próbáljak Cholon és Bát-Jám térségében. Azon a napon, amikor a hidegtől elgémberedve sírva fakadtam Gedeon házának küszöbén, a derék kőműves megkönyörült rajtam, és egy kis titkos előjegyzési naptárt húzott elő a zsebéből. Átfutottunk a lehetőségeken:

– Nézze, uram – mondta végül –, április huszonhatodika, a függetlenség napja, az idén keddre esik. Azt hiszem, csúsztatni fogok, és hétfőn se megyek be dolgozni. Szóval, ha akarja…

Harsány örömrivalgással száguldottam át Cholonba. Stuksz értetlenül nézett rám. Ő dolgozik azon a hétfőn, miért ne dolgozna?

– Akkor hát mi lesz, Stuksz – kérdeztem –, akkor hát mi lesz?

– Mit tudom én – felelte Stuksz, és kipiszkálta fogai közül az imént elfogyasztott tüdős hurka maradványait. – Én csak reggelenként tudok jönni magához. Azaz, várjon csak!…

Itt – ez várható volt – beavatkozott a Gondviselés. Kiderült ugyanis, hogy jövő kedden a legendás hírű Stuksz meglátogatja a sógorát a Levantin utcában, és talán egyúttal elugrik hozzám is előtte, mondjuk fél nyolckor. Nem tudtam, hogyan köszönjem meg nagylelkűségét. Micsoda egyedülálló, kivételes alkalom! Gavalléros ajándék az Élettől. Mint egy őrült rohantam át Bát-Jámba:

– Megvan! – törtem be Gedeonhoz. – Kedd este jön a szerelő!

– Sajnálom – így Gedeon –, kedd estére színházjegyem van.

A világ elsötétült előttem.

– Talán – motyogtam teljesen összetörve –, talán menjen egy másik napon a színházba…

– Kérem – így Gedeon. – De nem vagyok hajlandó szaladgálni, hogy kicseréljem a jegyeket…

Ez a megjegyzés eleve fölösleges volt. Magától értetődő, hogy nekem kell elmennem a pénztárhoz csereberélni, mivel nálam érkezett el a barnás vízfolt a mennyezet vonaláig. Rövidre fogva a dolgot, nem csekély erőfeszítés után, amelynek leírására sem időnk, sem kedvünk nincsen, sikerült kicserélnem Gedeon két bilétáját december huszonhetedikére. A jó hírtől megrészegülve, egyenesen Bát-Jámba mentem. Ám Gedeon felesége kijózanított: huszonhetedike nem jó, mert pont azon a napon hozza haza a nagymama a gyerekeket. Tudniillik a srácok a nagyszülőnél töltik az ünnepeket.

– Talán – ajánlottam –, talán hozzák haza a gyerekeket egy nappal hamarább.

– Kérem – így Gedeonné. – Ez a nagymamától függ.

A nagymama Jokenám-Alsón lakik. Végtelenül szeretetre méltó idős hölgy, tele jóindulattal és segítőkészséggel, de szombaton nem utazik vallási okokból. És december huszonhatodika pont szombatra esik.

– Én ugyan nem vezetek ortodox kóser háztartást – mesélte a nagyasszony –, de szegény, boldogult férjem sokat imádkozott…

És ezért penészedjen el az egész dolgozószobám? Megpróbáltam meggyőzni a nagymamát, ott Jokenám-Alsón, hogy ez a rituális szabálysértés voltaképp nem is olyan veszélyes, sőt tovább megyek, ha szegény megboldogult férje élne, bizonyára szívesen beleegyezne, hogy szombaton vigyék haza a gyerekeket, különösen, ha valaki értük jönne a városból autóval, hogy elfuvarozza őket teljesen ingyen és bérmentve…

– Nem, nem – vágott közbe a szipirtyó –, nem utazom szombaton, csak ha a rabbink engedélyezi, a vallási előírásoknak megfelelően.

A rabbi egy közeli üdülőbe kapott nemrég beutalást. A kertben találtam rá, amint sétálgatva élvezte a táj szépségeit.

– Igen tisztelt főrabbi úr – fordultam hozzá. – Ha a nagymama visszaviszi a gyerekeket szombaton, akkor Gedeon el tud menni a színházba december huszonhetedikén, és szabad lesz az ikrek találkozójára a legendás hírű Stuksszal jövő kedden fél nyolckor. Ha ez nem életmentés, aminek érdekében a zsidó vallás köztudomás szerint megenged bizonyos könnyítéseket, akkor igazán nem tudom, mit nevezzek életmentésnek.

A rabbi felvilágosodott, rugalmas ember volt. Bizonyos összeg adományozása további rabbiképző intézmények alapítására Jokenám-Alsón elhárította az utolsó akadályokat is. A rituális engedélyt megkaptuk, és a nagymama is beadta a derekát. A gyerekek, színház, fél nyolc – minden klappolt! Diadalmasan iszkoltam Stukszhoz:

– Van – kiáltottam –, van keddre kőműves!

– Sajnálom – így Stuksz –, a sógorom megkért minket, hogy kedd helyett jöjjünk inkább szerdán.

Ő, mármint Stuksz, még akart is telefonálni nekem, hogy értesítsen a változásról, de folyton foglalt volt a vonal, vagy ilyesmi. Tudniillik a sógora elfelejtette, hogy kedd este szülői értekezlet van az iskolában. A vízfolt a szobámban már rég átterjedt a plafon jelentős részére.

– Kérem – mondta a sógor –, ha sikerül áttétetnie a szülői értekezletet egy másik napra, akkor részemről semmi akadálya…

Tulajdonképpen mindenki segíteni akar az embernek. Siettem az iskola igazgatójához.

– Sajnálom – közölte velem a diri –, már elküldtük a meghívókat.

Házról házra jártam. Tizennyolc szülő mindjárt beleegyezett csütörtökbe. Csak négy szülőnél merültek fel nehézségek, kiváltképp egy bizonyos Winternitznénél, aki meghívott csütörtök estére hét vendéget. A vendégek közül három mindjárt beleegyezett a péntekbe, de a vonakodók egyike arra hivatkozott, hogy péntek este, az ünnep beállta után nincs közlekedése, két asszony pesztonkahiányban szenvedett, egynek pedig bírói idézése volt arra a napra, mivel vádat emeltek ellene hatósági közeg elleni erőszak kísérletének alapos gyanúja címén. A közlekedés számára autóbuszt béreltem, az egyik asszonyhoz a nővérem elszegődött pesztonkának, a másik asszonyt agyonvertem, és elástam a kertben. A hatósági közeg elleni erőszak kísérletének alapos gyanúja miatt kirótt pénzbírságot készpénzben lefizettem az esküdtszék elnökének, mire az államügyész megnyugodott, és nem fellebbezett.

A szülői értekezletet tehát csütörtökön tartják meg kedd helyett. Megnyílt az út a Gemini-akció előtt.

Fél nyolckor a fal és én készen álltunk a csúcstalálkozóra. Két teljes órát várakoztunk, ám nem jött senki. Tizenegykor végre befutott Stuksz, tudniillik akkorra végzett a sógorával.

– Nu, hol a kőműves?

Gedeon, mint utólag kiderült, megfeledkezett az egészről.

Amilyen szerencsés flótás vagyok, már észre se lehetett venni a vízfoltot. Ugyanis a fal teljesen eltűnt, és csak a folt maradt, pontosabban az egész fal foltba ment át. Gyorsan eladtam hát a lakást, és vettem egy újat. Igazán kár, hogy ez a kézenfekvő, sima megoldás nem jutott hamarabb az eszembe.

előzőtartalomjegyzékkövetkező