Helyes a bőgés, oroszlán!

A gondolat, amely N. N. Feinholz impresszárió agyában felvillant, voltaképpen annyira kézenfekvő volt, hogy szinte nem is érthető, miért nem gondoltak rá már előbb. „El kell hozni az országba a világ leghíresebb oroszlánszelídítőit – így a gondolat, amely villant. –, és huszonöt grandiózus előadást kell rendezni a rámát-gáni stadionban.” N. N. Feinholz, gyakorlati ember lévén, azonnal kiutazott Amerikába, és ott szerződést írt alá a kilenc legkiválóbb idomárral. Az impresszárió számítása egyszerű volt és reális:

9 szelídítő és 83 oroszlán szállítása

 

20 repülőgépen Tel-Avivig

54 000 líra

Honorárium és teljes ellátás szállodában,

 

30 000 líra naponta, 25 napra

750 000 líra

A stadion bérleti díja 25 estére

25 000 líra

Előre nem látott kiadások

200 líra

Összesen:

829 200 líra

Namármost: hogy a fenti összeget fedezhessük huszonöt előadással, esténként 33 168 líra bevételre van szükség, ami igen nevetséges összeg, ha tekintetbe vesszük, hogy a stadionban negyvenezer néző számára van hely, vagyis huszonöt előadás pontosan egymillió nézőt jelent. Ha egy jegy ára átlagosan öt líra csupán, ez már ötmilliós bevételnek felel meg. Néhány hét alatt minden kockázat nélkül több mint négymillió lírát lehet keresni. Ez kétségkívül szép eredmény.

Így tehát pénzügyi szempontból az akció szépen meg volt alapozva. Maga a végrehajtás is szépen haladt. Az izráeli sajtó már előzetesen élénken foglalkozott az állatszelídítőkkel és vad oroszlánjaikkal, úgyhogy megérkezésüket rendkívüli várakozás előzte meg. N. N. Feinholz megkapta az összes szükséges engedélyt a hatóságoktól és a rabbinátustól, a pénzügyminisztérium pedig kiutalt háromszázötven dollárt az utazási költségek fedezésére. Az utcán megjelentek az óriási színes plakátok a nyolcvanhárom oroszlán fényképével s nevük megjelölésével – köztük Bejgele, a sztár, aki csak jiddisül ért. A jegyelővétel megkezdésekor az összes színházak bezárták kapuikat huszonöt napra. N. N. Feinholz a rendőrség felügyeletével tízezer jegyet adott el, amelyek azonnal a feketepiacra vándoroltak, és ezerhatszáz lírás áron keltek el.

Az izráeli filmhíradó lefényképezte a repülőgépről leszálló oroszlánokat, amelyek tankoszlop kíséretében utaztak a szálló felé. A díszesen felépített hotelban nagy, meghitt bankettet rendeztek a vendégek tiszteletére a diplomáciai kar, a pártvezérek és a kormány tagjainak jelenlétében. A szelídítők szóvivője finn nyelven tartott beszédében hangsúlyozta, hogy régi vágyuk teljesült Indiába jövetelükkel, mert már nagyon régen szerettek volna közelebbről megismerkedni a tigrisvadászok hazájával. Az oroszlánok részére a szálloda konyhájában tíz tevét és harminc szamarat vágtak le. A hangulat igen emelkedett volt. A belügyminisztérium egyik osztályvezetője pohárköszöntőjében N. N. Feinholzot a „Közel-Kelet Churchilljének” nevezte.

Kétszáz hatalmas fényszóró fényénél, húszezer főnyi tömeg jelenlétében kezdődött a rendkívüli attrakció. Az előre megállapított ceremóniarend szerint a rámát-gáni polgármesternek kellett volna megnyitnia az előadást olyképpen, hogy bemegy az oroszlánketrecbe, és díszes,. aranyozott ostorral hármat suhint, azonban különböző okoknál fogva a polgármester nem ment be, hanem csak a ketrecen kívül suhintott, és eltalálta hátulról az olasz követ feleségének a nyakát, akit a közeli mentőállomáson azonnal elsősegélyben részesítettek. A rövid, de kellemetlen incidens után megkezdődött a monstre parádé. Jöttek az oroszlánok, tüzes karikán ugrottak keresztül, zsámolyra ültek, és kifeszített kötélen spárgát csináltak, végül két lábra álltak, elülső mancsaikban kék-fehér cionista zászlócskákat lobogtatva. Viharos tetszésnyilvánítás. Azután jöttek újabb oroszlánok, és tüzes karikán ugrottak keresztül, zsámolyra ültek, aztán megint jöttek oroszlánok, és spárgát csináltak, meg lobogtattak… aztán újabb oroszlánok tüzes karikán… zsámoly… lobog…

Az előadás hat és fél órát tartott, de a mutatványok már négy és fél óra múlva kissé unalmassá váltak. A gyerekek kavicsokkal dobálták meg az oroszlánokat, hogy egy kis hangulatot vigyenek a dologba, mire azok annyira megijedtek, hogy nem mertek a porondra lépni. Az előadás után a közönség még sokáig együtt maradt, ugyanis a rendőrség utasítást kapott – a példás rend érdekében – a stadionba vezető utak elzárására, és ennek alapján megakadályozták a közönséget a stadion elhagyásában egészen reggel fél ötig, amikor is rendkívüli futár jött a rendőrfőkapitányságtól, hogy a tilalom csakis a stadion felé utazó járművekre vonatkozik, a stadiont magát el szabad hagyni.

Másnapra már bizonyos apadás volt észlelhető a közönség érdeklődésében. Az előző napi húszezer nézővel szemben csak ezernégyszáztizenkettő jött, a következő nap már csak háromszázhét, aztán a negyedik nap csak tizennyolc (!), az ötödik nap hét (!!), és ezek közül is három potyajegyes – úgyhogy a bevétel a kiadásoknak már csak egy részét fedezte.

Az impresszárió kényes helyzetben találta magát. Szerződése alapján még húsz előadást kellett volna rendeznie, de nem tudta miből fizetni a szelídítőket és a szállodai számlát. Az idomárok is meglehetősen lehangolódtak, ugyanis azt remélték, hogy Indiában meg fognak gazdagodni, és most kiderült, hogy Izráelben vannak, ami alig látszik a térképen. Az oroszlánok ellátása is nehézkessé vált. A hatodik nap már csak hat tevét és kilenc szamarat kaptak, egy hét múlva pedig csak hat szamarat (nyolcvanhárom oroszlán részére). A kiéhezett fenevadak félelmetes bömbölésben törtek ki, ami rendkívüli mértékben zavarta a szállodában időző turisták nyugalmát.

Tíz nap múltán a szálló igazgatósága közölte N. N. Feinholz impresszárióval, hogy amennyiben a számla nem kerül két napon belül kiegyenlítésre, kénytelen lesz a szelídítőket és az oroszlánokat a szálloda területéről eltávolítani. Az impresszárió mérges hangú levelében azt válaszolta, hogy zsarolókkal nem tárgyal, mire az igazgatóság kidobta az oroszlánokat. Az oroszlánok szétszéledtek a tengerparton, és zavarták a közönséget a fürdőzésben. Az úszómester tehetetlennek bizonyult az éhes fenevadakkal szemben. Azonnal felhúzta ugyan a fekete zászlót, amely a viharos tenger jele, de a közönség most sem vetett rá ügyet, és ebből különböző kellemetlen szituációk támadtak. Az oroszlánok csoportosan csellengtek, és néha egészen váratlanul tűntek fel a látóhatáron. Amikor megették az uruguayi gyűjtőakció elnökét, szenyor Alfonso Goldsteint és hitvesét, kitört a botrány, és a sajtó a rendőrség beavatkozását követelte. A rendőrkapitányság közölte, hogy a dolgot a szálló igazgatóságának és N. N. Feinholz impresszáriónak egymás között kell elintéznie, a rendőrség nem jogosult anyagi természetű nézeteltérések esetében beavatkozni, és különben sincs költségvetése oroszlánvadászatra. A helyzet különösképpen idegenforgalmi szempontból volt kellemetlen.

A hatóságok rendkívüli erőfeszítéseket tettek a fájdalmas kérdés rendezésére. Az impresszárió eltűnése után a svájci követséghez fordultak, és kérték az oroszlánok azonnali hazaszállítását a svájci kormány számlájára, azon indokolással, hogy a fenevadak veszélyeztetik az országban tartózkodó svájci állampolgárok és hozzátartozóik személyi biztonságát. A svájci követ vonakodott a hatóságok kérésének eleget tenni, azt állítván, hogy csak igen gyér számú svájci állampolgár tartózkodik a zsidó állam területén, mire az illetékes izráeli szervek az Egyesült Államok kormányához fordultak a fejletlen országoknak nyújtandó technikai segély 7. pontjára hivatkozva.

Időközben az oroszlánok tovább folytatták zabolátlan magatartásukat. Herzlián harminckét járókelőt téptek széjjel két nap alatt, és ezzel teljesen tönkretették a nyári szezont. A szelídítők is jól megorganizált kis csoportot szerveztek, amely útonállással és bankrablással foglalkozott, mely jelenség káros fényt vetett az ország közbiztonsági helyzetére. Húsz nap múlva magányos oroszlánok tűntek fel úgyszólván az ország minden pontján. Az egyik közülük, a Bejgele – mint ismeretes – a szakszervezetek székházába tévedt, és mindennap megevett egy hivatalnokot, anélkül, hogy észrevették volna, míg meg nem ette a teahordót, és akkor felfedezték a hiányokat. Végül is a hadsereg volt kénytelen beavatkozni, és szögesdrót kerítéssel vették körül a kormányhivatalokat. N. N. Feinholz, aki ez idő szerint a Riviérán tartózkodott, telefonon érintkezésbe lépett a pénzügyminiszterrel, és azt ajánlotta neki, hogy a cigarettára és a fix fizetésűekre kivetett luxusadóval fedezze az oroszlánok hazaszállítását…

Végül is minden elsimult. A kormányszerveknek sikerült meggyőzniük az UNESCO-t, hogy az oroszlánok eltávolítása Izráel területéről összhangban állt a népirtás ellen megkötött nemzetközi szerződésekkel, mire egy svéd hajó fedélzetén az UNESCO számlájára elszállítottak huszonegy oroszlánt (az oroszlánrészük közben éhen halt, vagy elhelyezkedett az országban). A rendőrséggel való tűzharc után életben maradt öt szelídítő a hajó elindulásakor elégedetlenségének adott kifejezést bizonyos izráeli körök eljárása felett, de ugyanakkor hangsúlyozták, hogy oroszlánjaik nem csalatkoztak a jóízű izráeli közönségben.

előzőtartalomjegyzékkövetkező