Kísért a múlt
– Jó reggelt, gentlemen, mi volnánk az izráeli állami televízió bevásárlási bizottsága. Mesterségünk címere: teljes hosszúságú, egész estét betöltő játékfilmek vásárlása műsorunk részére.
– Legyenek üdvözölve, uraim. Módunkban áll rendelkezésükre bocsátani tudományos, szerelmi és bűnügyi filmeket. Milyenfajta filmet kedvel az izráeli nagyközönség?
– A statisztikai adatok szerint általában előnyben részesítik az este nyolc és kilenc óra között kezdődő filmeket.
– Van!
– Egy pillanat, gentlemen; meg kell legott jegyeznünk, hogy országunk igen kicsi, s ennek megfelelően a tévéköltségvetés is parányi.
– Vajon az izráeli nézők nem fizetnek évi előfizetési díjat a készülékek után?
– Fizetnek, kérem, de a pénz elmegy a textilipar támogatására. Mennyibe kóstálnak az önök filmjei, ha szabadna érdeklődnünk?
– Az árfolyam változik a film évjárata szerint. Azon filmek, amelyeket 1960 után mutattak be, kétszázötven dollárba kerülnek. Az 1955 és 1960 között gyártott filmek ára viszont csak száznyolcvan. Mik az önök anyagi lehetőségei?
– Tartanak 1930-as filmeket?
– Természetesen. Kiváló pergőképipari mozgóművészek, Ramon Novarro, Gloria Swanson és a felejthetetlen Dolores del Rio közreműködésével. Ez olyan, mint a badacsonyi vinkó, mennél tovább van tárolva, kezicsókolom, annál jobb a zamata. Itt van, például, a század elejének egyik slágere. Az alkohol ördöge, amely az Egyesült Államok hatóságainak legendás küzdelmét írja le az alkoholcsempészek ellen. A cinikus szeszégető szerepében Lugosi Béla…
– Mennyibe kerül ez a szesszel?
– Nyolcvankét dollár.
– Mi a szösz? Nincs valami kevésbé aktuális mozgóképük?
– Van! Lionel Barrymore a Kék angyalban, csak hatvanöt dollár.
– Adnak engedményt elmaradott országoknak?
– Sajnos, nem. De a film egy előző változata Emil Janningsszal a megtévedt professzor szerepében 1927-ből csupán ötvenegy dollárba kerül.
– Na, tizenöt dollár?…
– Nagyon sajnáljuk, de a film minden műgyűjtő számára nagy értékkel rendelkezik. Tessék megkérdezni a nagymamákat, az öregebbek még jól emlékeznek a filmre…
– Mindez költségvetésünk függvénye, gentlemen. Szabadna hazatelefonálnunk Jeruzsálembe, a könyveléshez?
– Kérem.
– Halló, Zwanziger? Találtunk valami igen jó, majdnem új történelmi filmet. De ötvenhárom dollárba kerül. Ötvenhárom. Talán le lehet nyomni ötvenkettőre, nem tudom. Ez az ár, ötvenkettő-ötvenhárom, a legjobb esetben ötvenegy. Mégis, egy teljes film, rendezővel, mindennel… Bocsánat, gentlemen, Zwanziger úr Jeruzsálemben érdeklődik, nincs-e vajon még korábbi verziója a Kék angyalnak.
– Azt hiszem, volna egy 1915-ből Mary Pickforddal és Douglas Fairbanksszel, igen kiváló pergőkép, rengeteg érzéssel, széles mozdulatokkal…
– Azonnal szállítható?
– Tüstént. Elküldök valakit a múzeumba, és egy félórán belül már itt a film.
– Mennyibe kerül?
– Másfél dollár kilója.
– Halló, Zwanziger! Van egy olcsóbb angyal is, teljesen kék, perfekt filmalkotás… Bocsánat, gentlemen, Zwanziger úr szeretné tudni, hogy ez némafilm-e.
– Kétségkívül, azonban szépen megrajzolt feliratokkal. Remekül jön ki a televíziós képernyőn zongorakísérettel…
– Zwanziger úr kérdi, hogy lehet-e szájharmonikával kísérni.
– Már hogy a fenébe ne. Az afgán televízió például dobkísérettel adta…
– Volna még valami klasszikusabb dolguk, mondjuk korai Rudolf Valentino, vagy ilyesmi?
– A nagy vonatrablás 1903-ból, a Lumière fivérek módszere szerint forgatva, negyvenöt perc, huszonöt dollár csupán.
– Mondják, gentlemen, a tizenkilencedik században még nem volt mozi?
– Sajnos, csak úgynevezett „sztroboszkóp”. Az egy olyan korong volt, kis ablakokkal az oldalán, és ha kézzel forgatták, akkor látni lehetett, amint két ló szalad, vagy egy balett-táncosnő ugrál…
– Komplett?
– Hogyne, petróleumlámpával. Négy és fél dollár, zománcozva.
– Zwanziger úr kérdi, hogy lehet-e részletekben fizetni.
– Kérem szépen.
– Akkor tessék becsomagolni.