Tel-avivi legenda
Általában nem foglalkozunk kabalisztikus és természetfölötti jelenségekkel, elég nekünk a mindennapi kormányválság. A minap mégis, kénytelen-kelletlen, betekintést nyertünk a zsidó misztika rejtelmes világába. Természetesen a házalónkról van szó, a kis bőrönddel.
Mintegy három évvel ezelőtt jelent meg a házaló első ízben házunk táján. Felkecmergett a lépcsőkön, be-becsengetett a lakókhoz, majd amikor az ajtórés másfél hüvelyknyire kitárult, felemelte kis bőröndjét, és így szólt:
– Szappan, borotvapenge?
Erre mondták neki, hogy köszönet, nem kell.
– Fogpaszta, nejlon?
– Köszönet, nem.
– Fésű, cipőpertli?
– Nem!
– Toálettpapír…
Erre becsaptuk az ajtót az orra előtt. Azóta havonta kétszer megjelenik a bácsi, becsenget, mondja a szöveget, becsapjuk az ajtót, és az élet tovább folytatódik rendes kerékvágásában. Egyszer, humánus indokoktól vezérelve, kezébe akartam csúsztatni néhány fillért.
– Nem vagyok koldus! – tiltakozott a házaló.
És szemrehányóan nézett rám. Tegnapelőtt újból megjelent a küszöbön a kis kofferral:
– Szappan? – kérdezte. – Borotvapenge?
A nagylelkűség szokatlan hulláma lepett el:
– Tudja, mit – mondtam. – Adjon egy csomag borotvapengét.
– Fogpaszta, nejlon?
– Borotvapengét kérek.
– Fésű, cipőpertli?
– Süket maga? – vesztettem el a béketűrésem. – Borotvapengét mondtam!
– Mit?
– Borotvapengét!!!
A házaló megdöbbenve pislogott:
– Minek?
– Bo-rot-va-pen-ge – tagoltam –, én-veszek-mostan-magától-egy-csomag-borotva-pengét!
– Toálettpapír…
– Az istállóját! – hördültem fel, és kikaptam a kezéből a kis bőröndöt, és kinyitottam. Teljesen üres volt. A világon semmi sem volt benne.
– Mi ez?
A házaló felfortyant:
– Sosem vesz tőlem a kutya se! – kiabálta vörösen a dühtől. – Mi a fenének cipeljem magammal?
– Értem – motyogtam –, de hát… akkor… minek házal… ajtóról ajtóra?
– Valamiből csak élni kell, kérem!
Ezzel sarkon fordult, felkecmergett a következő emeletre, és becsengetett a Zéligékhez.