A hosszú lejáratú kölcsön dicsérete

– Uraságod tehát hitelkeretet óhajt gazdasági problémái megoldására – mondta Feintuch úr, a Feintuch Bankház Kft. vezérigazgatója. – Igazán hálásak vagyunk uraságodnak, hogy bennünket tüntetett ki bizalmával. Biztosíthatom, hogy nem fogunk takarékoskodni az erőfeszítéssel a szükséges kölcsönnek akár a föld alól való előkaparására is…

Ilyen tiszteletre méltó és kellemes légkörben folyt le a tárgyalás. Érezhető volt, hogy a veterán bankár az első pillanattól kezdve magáévá tette anyagi problémáimat. Feintuch úr hangsúlyozta, hogy főleg erkölcsi szempontok vezérlik: Íme, a polgár, vagyis én, kölcsönre szorul, hogy lakószobává alakíthassa át kedvenc teraszát, és a pénzpiac szélesre tárja előtte kapuit. Szép, tényleg szép.

– Az egyéni elbánás híve vagyok – így Feintuch úr –, hiszen a „kredit” szó maga is a latin „credere”-ből származik, amely bizalmat jelent. Számunkra a legfontosabb, hogy uraságod a kölcsönösszeget konstruktív családi célokra igényli. Fogadja hát magam és bankházam meleg jókívánságait a vezetőség és intézményünk dolgozói nevében is!

Felkeltünk a süppedő bőrszékekből, és férfiasan kezet szorítottunk. A tónus rendkívül barátságos volt. Éreztem, hogy Feintuch úr torka is elszorul.

– Milyen összegről volna hát szó, kérem? – kérdezte.

– Hatezer líráról.

– Már hogyan?

– Háromezerbe kerül a terasz beépítése, és ezer líra bírság a városkép elcsúfításáért. Aztán akarunk még televíziót…

– Világos – így Feintuch úr. – Remélem, nem veszi rossz néven, ha megfelelő kezeseket kérek?

– Van – feleltem –, a Gyáriparosok Szövetsége és a Filharmonikusok.

– Talán kedves sógora, apósa és anyósa is aláírnák?

– Kérem szépen.

– Az összeget bekebeleznénk a lakására, ugyebár.

– Semmi akadálya.

– A havi részletekről pedig váltókat állítanánk ki.

– Ez csak természetes.

Feintuch úr áttért a feltételekre:

– Ha uraságod hatezer lírát öt évre vesz fel, akkor a havi részlet pontosan száz líra lesz. Sok?

– Rengeteg.

– Akkor vegyen uraságod hosszú lejáratú kölcsönt. Ez a mai inflációs időkben a legjobb befektetés. Ha a kölcsönt tíz évre igényli, a havi részlet csak ötven líra lesz.

– Akkor már legyen húsz év.

– Ne feledkezzék meg, kérem, az ilyen bankügyleteknél szokásos potom ötszázalékos kamatról. Hatezer líra után öt évre ezerötszáz líra a kamat, tíz évre pedig háromezer.

– Ajjaj – jajdultam fel –, ez hozzájön a havi részlethez…

– Nem jön hozzá! – nyugtatott meg az ősz bankárember. – Ahogy az izráeli hitelvilágban bevett és szokásos, a kamatot előzetesen levonjuk a kölcsönösszegből, és ilyenképpen klienseink csakis magát a nettó kölcsönt fizetik vissza…

Ez igen előnyösnek tűnt: az ember fölvesz hatezer lírát tíz évre, a kamatot rögtön levonják, úgyhogy csak háromezret kap kézhez, ezzel szemben, hála a hosszú lejáratnak, csak ötven lírát fizet havonta tíz éven keresztül. Vagy ennek a felét, ha a pénzt húsz évre veszi fel. Mondtam is Feintuch úrnak, hogy az ilyen igazán hosszú lejáratban volnék érdekelve.

– Jelszavunk: szolid előzékenység – adta a bankár beleegyezését –, hatezer líra után a kamat húsz évre mintegy hatezer lírát tesz ki. De a havi részlet nem több bagatell huszonöt líránál…

Gyors számadást csináltam: ha a kamatot rögtön levonják, akkor pénzt már nem látok, ugyebár, viszont huszonöt lírával megúszom az egészet. Nem veszélyes. Különösen a mai inflációs időkben. Hogy egészen őszinte legyek, nem normálisak ezek, hogy húsz évre adnak kölcsönöket. Ki tudja, mennyit fog a pénz érni húsz év múlva? Hosszú lejáratú kölcsön, ez ma az üzlet. Éreztem, hogy a vér a fejembe tódul:

– Feintuch – sziszegtem –, adja nekem harminc évre!

A bankár arca némileg gyanakvóvá vált féktelen mohóságom láttán, de végül is győzött benne az irányomban érzett feltétlen bizalom:

– Kérem szépen – bólintott –, ez esetben a havi részlet potom tizenhat líra ötvenet tesz ki csupán.

A kamat hatezer líra után harminc évre kilencezer lírára rúgott. Vagyis háromezer líra mutatkozott a terhemre. Elővettem csekk-könyvemet, és kifizettem a háromezer lírát Feintuch úrnak bélyegzett nyugta ellenében. Azután aláírtam háromszázhatvan váltót a havi tizenhat ötvenes részletekre, és kitöltöttük az űrlapokat lakásom bekebelezésére. A kezesek holnap jönnek aláírni.

Minden simán ment. Csak az asszony nyűgösködik, hogy ha már, akkor ötven évre kellett volna a kölcsönt felvenni, és ez esetben havi tíz lírába került volna az egész.

– Csacsi – jegyeztem meg gúnyosan –, talán megmondanád, honnét vegyem a kilencezer lírát az előre levont kamatokra?

– Ugyan menj már – felelte az asszony –, talán nem lehet hosszú lejáratú kölcsönt kapni?

Ez csakugyan kézenfekvőnek tűnik.

előzőtartalomjegyzékkövetkező