Tömény boldogság
Azt hiszem, szükségtelen bizonygatni, mennyire elérzékenyültünk, amikor beléptünk a terembe, ahol Támár és Ámnon készültek örök hűséget esküdni egymásnak. Már hetekkel a lagzi előtt azon törtük a fejünket, hogy mi a fenét is vegyünk ennek a szimpatikus ifjú párnak. Vázát nem akartunk adni, mivel ez kissé szokványos, valami eredeti, egyénibb ízű dolgot szerettünk volna kifundálni. Nem takarékoskodtunk hát az idővel, hanem beszaladgáltuk a fél várost, és felforgattuk az összes boltokat, míg végül egészen véletlenül rábukkantunk valami igazán aranyosra, egy cuki vázára, ami talán kissé szokványos, de hát ez van. A cuccot a nászajándékok számára kijelölt asztalra tettük, amelynek őrzésével egy bamba képű fiúcskát bíztak meg. A nevünket ráírtuk nagy betűkkel csomagunk borítópapírjára, és még egy másik csomagra is, amely mellette feküdt.
A helyiség, amely egyike Tel-Aviv legreprezentatívabb termeinek, csodálatosan fel volt díszítve, és a terített asztalok valósággal roskadoztak a válogatott ínyencfalatoktól. A sarokban tetőtől talpig felszerelt zenekar foglalt helyet. Tiszta szívből örültünk, hogy szeretteink pont ilyen álomszép helyen tartják menyegzőjüket. Ez aztán jól belevésődik az emlékezetbe, és vigaszul szolgál majd a nehéz napokban. Az ifjú pár többi barátja szintén emelkedett hangulatban volt. Érezni lehetett, hogy Támár és Ámnon ünnepe egyszersmind az ő ünnepük is, habár a menyasszony néhány barátnője, például a fekete Lili, még nem ment férjhez, s így tulajdonképpen vénkisasszonynak számít.
Az idősebb korosztály tagjai néhány könnycseppet is hullajtottak, s cseppet sem szégyellték ezt, mert hát hányszor is házasodik az ember életében? Általában kétszer-háromszor. Ám Támár és Ámnon kivételt képeznek ez alól a cinikus szabály alól, mivel szemtanúk egybehangzó vallomása szerint olyanok ők, mint két turbékoló galamb, vagy akinek ez a hasonlat jobban konveniál, mint egy búgó gerlepár.
– Tipikus szerelmi házasság – jegyezte meg Guszti, a menyasszony volt udvarlója. – Jó tudni, hogy a romantika még nem veszett ki ebből a ronda világból.
– Bizony-bizony – bólogatott Lili –, egészen egymásba vannak bolondulva. Támár szülei ugyan ellenezték a házasságot, mert szerették volna, ha egyetlen lányuk valami jobb emberhez, vagy külföldihez megy férjhez. De Támár kijelentette, ha Ámnon nem lehet az övé, akkor elzüllik. Erre a szegény öregek, választásuk nem lévén, beadták a derekukat. Végül is a fiú komoly dohányt keres, és Támár szülei, ez köztudomású, elég rosszul állnak anyagi vonalon.
Íme, megérkezett Támár. Valósággal földöntúli jelenség. Az eszményien karcsú leányalak tündérszép a hosszú, hófehér ruhában, s a menyasszonyi fátyollal ékesített bájos fejecskét az első szerelem vakító glóriája övezi. Mindenkit egyazon fennkölt érzés kerít hatalmába.
A fekete Lili nem tudja türtőztetni magát, és megcsókolja:
– Milyen szép vagy!
Clarisse bármibe hajlandó lefogadni, hogy a ruhát Suzanne varrta, és esküvő után majd Támár megrövidíti háromnegyedesre, hogy hétköznap is lehessen viselni.
– Legalább kétszáz líra volt métere – mondja elgondolkozva –, minden jel arra vall, hogy valami francia anyag. De hát mikor viseljen egy fiatal lány ilyen méregdrága ruhát, ha nem az esküvője napján? És különösen azután, amin átment szegényke…
– Ne is kérdezzétek! – suttogja Lili –, szinte hihetetlen, mennyit szenvedett ez a kislány. A szülők mindenáron hozzá akarták kényszeríteni egy menő kosárlabdázóhoz. Már minden el volt rendezve, de az utolsó pillanatban váratlanul közbejött valami…
– Ejha! – mondtuk kórusban. – Ki vele!
– De köztünk maradjon! – folytatta Lili lendülettel. – Két héttel az esküvő előtt hirtelen színre lépett Támár egyik barátnője, az a fajta kétszínű teremtés, aki szemtől szembe nyal-fal, de a hátad mögött szapul, és ez a csaj, kérem szépen, leadta a kosarasnak Támár zilált szerelmi ügyeit. A fiú egyetlen szót sem hitt el az egészből, csak megkérdezte Támárt, hogy igaz-e, mire ő azt felelte neki, hogy ha te egyáltalán feltételezed, Joszéf, hogy igaz lehet, akkor utolsó, jellemtelen alak vagy, és jobb, ha elválunk. A srác öngyilkos akart lenni, megpróbálta felakasztani magát, de nem ment, mert túlságosan magas volt a kosárlabdázás miatt, és majdnem a plafonig ért. Szegény Támár inni kezdett, ne is kérdezzétek! Végül a fiú már hajlandó lett volna, de a lány nem állt kötélnek, és azt mondta: „Késő, Joszéf!” Azt hiszem, hogy még ma is odavannak egymásért, de Támár időközben kikezdett egy századossal, és aztán kézről kézre járt a vezérkarban, szegényke, elvégre neki is jár egy kis öröm az életben…
Ekkor belépett a vőlegény elegáns, sötét öltönyben. Stramm, barnára sült, jóképű fiú, amolyan igazi belevaló gyerek.
– Fiatalabb a menyasszonynál? – kérdezte Guszti, de a többiek lehurrogták, hogy legfeljebb csak néhány évről lehet szó. Mit is számít mindez, hiszen Támár még olyan jól tartja magát. Bennünket az a probléma foglalkoztat, hogy mivel is foglalkozik Ámnon? Mit csinál ez a csoze egyáltalán az életben?
– Semmit – jegyezte meg egy pipázó férfi –, nősül.
– Ismered?
– Mint a tenyeremet. Egy senkiházi! Le merném fogadni, hogy ezt az öltönyt is kölcsönkapta valakitől…
– Na, ezt jól kifogta szegény Támár. Miből fognak megélni?
– Sose féljetek! A kölyök majd kap valami állást a felesége papájánál – mosolygott gúnyosan a pipás. – Ott fog lábatlankodni az irodában…
Igen, ez a divat manapság, élénkült meg a hangulat, jön egy niemand, aki háromig se tud számolni, és az apósa nyakára telepszik. Tekintetünk a szegény lány szerencsétlen papájára vetődik. Ott áll a rabbi mellett, s nagyban tárgyalnak valamiről. Ezt a házasságot a szülők főzték ki, erre mérget vehetünk. Az apa nem látszik valami nyugodtnak. Vajon miért?
– Tipikus újgazdag – súgja Guszti. – Csinált néhány nagy üzletet a textilszakmában, és most férjet vásárolt a lányának…
A hátunk mögött valaki az örömapa hírhedt üzleti stiklijeit boncolgatja. Állandóan civakodott a társával, míg aztán a szerencsétlen egy szép napon tragikus körülmények között eltűnt. A rendőrség is vizsgálta az ügyet, és megrázó dolgokra bukkant, de mindez nem érdekes, a fő, hogy ez a gengszter végre szerzett egy mulya frátert szegény Támárnak. Váljék egészségére!
Egy dolog biztos, smucig alak az öreg! Csak meg kell nézni a termet, nem talált szebbet egész Tel-Avivban? Vessetek egy pillantást az asztalokra: néhány csenevész szendvics, sós hering, franciasaláta, narancslé. Igazán több járt volna Támárnak és Ámnonnak, hisz olyan kedvesek így együtt.
– Támár fáradtnak látszik – jegyezte meg Lili aggódó hangon. – Olyan kiszáradt, mint egy aggszűz. Én mondom nektek, nem lett volna szabad férjhez mennie az első szerelméhez.
– Ő boldog, és ez a lényeg – védi meg Clarisse a barátnőjét. – Jóllehet ezerszer figyelmeztettem, hogy ne rakjon fehér púdert az orrára, mert az felhívja a figyelmet a plasztikai műtétre…
– Micsoda? – fordultunk feléje. – Mit beszélsz?
– Hát nem látjátok? Rémesen néz ki, a sebész börtönt érdemelt volna, én mondom nektek…
A vendégek összegyűlnek a hagyományos zsidó esküvői sátor, a chupa körül. A senkiházi apja és anyja meg vannak hatódva. Összeölelkeznek újgazdagékkal, és egyetlen szó se hagyja el az ajkukat. Igen figyelemreméltó. Azt beszélik, hogy ők sem lelkesednek túlságosan ezért a partiért. Valami nívósabbat szerettek volna a fiuk számára. Magunk között szólva, meg lehet őket érteni. De ez a fiatal senkiházi, úgy látszik, befejezett tények elé állította őket…
– Tulajdonképpen – kérdezi a pipás félhangon – miért siettek ennyire ezzel az esküvővel?
– Nu, miért?
Ez igazán naiv kérdés volt. Mindannyiunknak pikáns mosoly jelenik meg a szánk szögletében.
– Nézzétek – így Guszti –, most már elárulhatom, hisz úgyis tudja az egész város: télen Ámnon megszökött otthonról, a szülők magándetektívet fogadtak, és Jaffán, egy omladozó lebuj mélyén találtak rájuk, persze tökrészegen. Támár bátyja meg akarta ölni a csábítót, de szerencsére még idejében a helyszínre érkezett a rendőrségi riadóautó. Hogy ott mi ment! A megbecstelenített lány apja megesküdött, hogy ledöfi Ámnont, mint egy kutyát, ha még egyszer közeledni merészel Támárhoz…
Ámnon Támárhoz lépett, és kedvesen megsimogatta. Aztán néhány meghitt szót váltott vele.
– Kérlek – felelte Támár –, ahogy te akarod, drágám.
Már civakodnak! Igazán szomorú, hogy ilyen hamar kezdik. De hát szegény lánynak nincs más választása, ez volt az utolsó vonat a számára. Már nem húszéves szegényke, hanem huszonkettő. Kénytelen mindent lenyelni, zokszó nélkül.
Megkezdődött a szertartás: Senkiházy áll, mint egy kőszobor. Sápadt, amúgy istenigazában sápadt. Szegény Támár, mintha bandzsítana. Lili odasúgja nekünk, hogy különben mindig szemüveget hord, és így most szinte teljesen vak szegényke.
A násznép körülveszi a menyasszonyt. Felemelő szertartás. Senkiházy ráhúzza az ujjára a gyűrűt. Elég snassz gyűrű, ahhoz képest.
– Hol töltik a mézesheteket?
– Már eltöltötték!
– Hát aztán? – mosolyog gúnyosan a pipás. – Ezúttal Kirschner papa fizeti a szállodát!
Szelíden megjegyezzük, hogy Támár apját nem Kirschnernek hívják, mire kiderül, hogy a pipás merő tévedésből jött ide, mivel egy másik esküvőre volt hivatalos valahol a környéken. De ha már itt van, marad. Ámnon a sarkával eltörte a hagyományos esküvői poharat, egyesek szerint alig leplezett dühvel. A sarokban egy vörös szájú lány váratlanul felnevetett. Mindenki rögtön feléje fordult. Szép kis sztori, mesélik mellettem, ez a csinibaba két teljes évig járt Senkiházyval, de hogy, hogy nem, egy szép napon összeállt valami követségi másodtitkárral. Persze, folytatta a kettős etyepetyét, mintha mi sem történt volna, de Senkiházy később rájött, hogy a diplomata végig tudott az egészről, és emiatt megorrolt. Aztán újra találkoztak, de akkor már Támár szülei fenyegették meg a fiút pisztollyal…
– Mennyi idő múlva fogja Ámnon megcsalni a feleségét?
Ez a kérdés, mondhatni, folyton a levegőben lógott. Szinte történelmi szükségszerűség volt.
– Én, a magam részéről – jelentette ki a pipázó idegen –, maximum három hónapot adok nekik.
Guszti egy hétbe fogadott. Lili pesszimistább volt: – Támár nem olyan hülye, mint amilyennek látszik – súgta oda nekünk. – Tegnap a szemébe mondta a fiúnak: „Nézd, Ámnon, én hideg fejjel megyek hozzád. Kényelmesebb társadalmi pozíció elvált asszonynak lenni, mint vénkisasszonynak.” Talán nincsen igaza? A lakás az ő nevére van íratva…
Clarisse egész mellékesen megemlítette, hogy ismer egy remek válóperes ügyvédet.
– Majd meglátjuk, majd meglátjuk – motyogják a barátok.
Nézegetjük ezt a két fiatal szörnyeteget, amint elkeseredve igyekeznek bájologni. Negédesen csókolóznak, megjátsszák magukat, de mindez hiába, mert riasztó sorsuk már kirajzolódik a jövő horizontján…
A szertartás befejeződött. Rávetjük magunkat az újdonsült párra, keblünkre öleljük, és puszikkal árasztjuk el őket:
– Gratulálunk, gyerekek! Gratulálunk!
– Sok-sok örömet és boldogságot az életben!
– Százhúsz évig!
Cupp, cupp, cupp.