Tel-avivi legenda

Általában nem foglalkozunk kabalisztikus és természetfölötti jelenségekkel, elég nekünk a mindennapi kormányválság. A minap mégis, kénytelen-kelletlen, betekintést nyertünk a zsidó misztika rejtelmes világába. Természetesen a házalónkról van szó, a kis bőrönddel.

Mintegy három évvel ezelőtt jelent meg a házaló első ízben házunk táján. Felkecmergett a lépcsőkön, be-becsengetett a lakókhoz, majd amikor az ajtórés másfél hüvelyknyire kitárult, felemelte kis bőröndjét, és így szólt:

– Szappan, borotvapenge?

Erre mondták neki, hogy köszönet, nem kell.

– Fogpaszta, nejlon?

– Köszönet, nem.

– Fésű, cipőpertli?

– Nem!

– Toálettpapír…

Erre becsaptuk az ajtót az orra előtt. Azóta havonta kétszer megjelenik a bácsi, becsenget, mondja a szöveget, becsapjuk az ajtót, és az élet tovább folytatódik rendes kerékvágásában. Egyszer, humánus indokoktól vezérelve, kezébe akartam csúsztatni néhány fillért.

– Nem vagyok koldus! – tiltakozott a házaló.

És szemrehányóan nézett rám. Tegnapelőtt újból megjelent a küszöbön a kis kofferral:

– Szappan? – kérdezte. – Borotvapenge?

A nagylelkűség szokatlan hulláma lepett el:

– Tudja, mit – mondtam. – Adjon egy csomag borotvapengét.

– Fogpaszta, nejlon?

– Borotvapengét kérek.

– Fésű, cipőpertli?

– Süket maga? – vesztettem el a béketűrésem. – Borotvapengét mondtam!

– Mit?

– Borotvapengét!!!

A házaló megdöbbenve pislogott:

– Minek?

– Bo-rot-va-pen-ge – tagoltam –, én-veszek-mostan-magától-egy-csomag-borotva-pengét!

– Toálettpapír…

– Az istállóját! – hördültem fel, és kikaptam a kezéből a kis bőröndöt, és kinyitottam. Teljesen üres volt. A világon semmi sem volt benne.

– Mi ez?

A házaló felfortyant:

– Sosem vesz tőlem a kutya se! – kiabálta vörösen a dühtől. – Mi a fenének cipeljem magammal?

– Értem – motyogtam –, de hát… akkor… minek házal… ajtóról ajtóra?

– Valamiből csak élni kell, kérem!

Ezzel sarkon fordult, felkecmergett a következő emeletre, és becsengetett a Zéligékhez.

előzőtartalomjegyzékkövetkező