Az órámra néztem, csettintettem, elfordultam
a szervízútról hátha figyelnek. Okos húzással
az elsõ Speedydine-hoz mentem. Hogy a napom teljes legyen, két
rendõr ült az elsõ fülkében. Engem néztek
természetesen. Tovább lépkedtem elõre szegezett
tekintettel és megtaláltam a tõlük legtávolabbi
helyet. Viszketett a lapockáim köze, de nem mertem megvakarni.
Nem láttam õket, de tudtam mit mûvelnek. Engem bámulnak
egymással beszélgetve arról, hogy nem teljesen az
vagyok, aminek látszom. Jobb utánanézni. Felállni,
felém közelíteni, fölém hajolni.
Láttam a kéknadrágos lábakat a szemem
sarkából és a szívem nyomban olyan hangos dobolásba
kezdett, hogy biztos voltam benne: az egész étterem hallja.
Vártam a vádaskodó szavakat. Vártam... lassan
felkúsztattam a tekintetem a vasalt kék nadrágszáron...
Hogy egy velem szemben helyet foglaló egyenruhás mozdonyvezetõt
lássak. Kávét! mondta a mikrofonba, zörgött
az újságjával és olvasni kezdett.
A szívem valami normálisnak nevezhetõ szintre
lassult és csendben átkoztam magam a gyáva gyanakvásomért.
Hangosan, a lehetõ legmélyebb hangomon szóltam a mikrofonomba.
- Fekete kávét és fûszerlevest gombócokkal!
- Hat dollár lesz.
Behelyeztem az érméket. Megcsörrent a gép
a könyököm mellett és a reggelim az asztalra csúszott.
Lassan fogyasztottam, majd az órámra néztem és
a kávémat szürcsöltem. Mint azt jól tudtam
korábbról, amikor a fagyasztóban hûsöltem,
a Macwineys szerelõje minimálisan 30 percet töltött
bent. Negyvenet adtam neki mielõtt felkeltem. Mialatt a szalon végéhez
értem, megpróbáltam nem gondolni arra, mit fogok odabent
találni. A búcsúszavaimra túl jól emlékeztem:
én leszek az elsõ látogató. Ha-ha. A következõ
pedig a szerelõ. Elfogta a Püspököt? Megizzasztott
a gondolat. Hamarosan megtudom. Elhaladtam a székek mellett, ahol
korábban a rendõrök ültek. Eltûntek reméltem,
hogy a város másik végét átkutatni
én pedig visszaindultam a bevásárló központhoz.
A Macswineys furgon dicsõ látványa üdvözölt
az utcán.
A kulcs már a kezemben volt amikor az ajtóhoz közeledtem.
Az út elõttem üres volt és lépteket
hallottam magam mögül. A rendõrség? Kezdett unalmassá
lenni a szívdobogásom. Lassítottam az ajtó
közelében. Megálltam lehajoltam, és úgy
csúsztattam a kezembe a kulcsot, mintha akkor vettem volna fel.
Közelrõl vizsgálgattam amint valaki mögém
ért majd tovább haladt. Egy fiatal férfi volt, aki
a legcsekélyebb érdeklõdést sem mutatta lényem
iránt. Tovahaladt és a bolt hátsó bejáratához
indult.
Hátratekintettem a vállam fölött, majd elõször
az ajtóhoz ugrottam. Elfordítottam a kulcsot, megnyomtam
az ajtót, ami persze nem nyílott.
Ezt a késleltetést én építettem
be, és jól mûködött. Egyperc a nyitás
idõ. Hatvan rövidke másodperc.
Hatvan hihetetlenül lassan araszoló másodperc.
Ott álltam finom üzleti ruhában, annyira oda nem illõen,
mint mellbimbó egy disznósünön, ahogy a rancson
mondogattuk. Álltam, izzadtam és vártam a rendõrségi
járõrökre. Vártam és szenvedtem.
Amíg a kulcs el nem fordult, az ajtó fel nem tárult
és be nem estem.
Üres! A távoli falon egy automatikus gépezet
zörgött és zúgott. Az italautomata csobogott és
megtöltötte a tartót, majd dolga végeztével
eltûnt, hogy egy hamburgersorozatnak adjon utat. Éjjel nappal
ez ment. Ezen a mechanikus mozgáson túl emberi alaké
nem tûnt fel. Elkapták a rendõrség elfogta
a Püspököt. Legközelebb pedig engem fognak...
- Á, fiam, gondoltam, hogy most már te leszel.
A Püspök mászott elõ a fagyasztóból
óriás testével a szigetelõ ruhában,
a hálózsákjával és kis motyójával
a hónai alatt. Becsapta az ajtót maga mögött, én
kifújtam a gõzt és háttal a falnak dõltem.
- Jól vagy? kérdezte aggodalmasan. Elgyengülten
intettem.
- Jól, jól, csak hadd térjen vissza a rendes
lélegzetem. Attól tartottam, hogy elkaptak.
- Nem kellett volna. Amikor nem tértél vissza hosszabb
idõn át, feltételeztem, hogy nehézségek
adódtak. Így gyakoroltam a kivonulást arra az esetre,
ha a legitim felhasználók ma megjelennének. És
megtették. Igen hideg van odabent. Nem tudtam, milyen sokáig
maradnak, de biztos voltam abban, hogy beépítettél
valami jelzõt arra, amikor elmennek...
- El akartam mondani!
- Nem kellett. Megtaláltam a rejtett hangszórót
és a kapcsolót, így hallgathattam valaki munka közbeni
profán beszédét. Aztán egy idõ elteltével
az ajtó becsapódott és a csend valóban hívogató
volt. Most rólad. Voltak gondok?
- Gondok! nevetésben törtem ki. Aztán abbahagytam,
amikor nevetésem kezdett hisztérikus színezetet kapni.
Elmondtam néhányat a hátborzongatóbb részletekbõl.
Megfelelõ hangokat hallatott a megfelelõ helyeken, és
a keserû végig meghallgatott.
- Túl szigorú vagy magadhoz, Jim. Egy egyszerû
kihagyás annyi nap erõs koncentrálás után
nem jöhet váratlanul.
- De nem megengedhetõ! Az én hülyeségem
miatt majdnem mindkettõnket elkaptak. Ez többet nem fordulhat
elõ.
- Ebben tévedsz mondta figyelmeztetõen lengetve
vaskos ujját. Ez bármikor elõfordulhat, amíg
nem vagy elég edzett. De az leszel, méghozzá kiválóan
edzett...
- Persze!
- ...és az ilyen kihagyás ellehetetlenül. Hihetetlenül
jól vetted járatlanságod ellenére. Innentõl
csak javulhatsz.
- És te megtanítod, hogy hogy lehetek olyan sikeres
svihák, mint te!
A szemöldökeit komoran összeráncolta szavaimra.
Mi rosszat mondtam? A fájó számba haraptam aggodalommal
miközben õ csendben letekerte a hálózsákját,
leterítette, majd ráült keresztbe tett lábakkal.
Amikor végül megszólalt, én csüngtem a szavain.
- Akkor az elsõ leckéd, Jim. Én nem vagyok
svihák. Te sem vagy az. Nem akarunk olyan bûnözõkké
lenni, akik buták és járatlanok. Fontos megérteni
és méltányolni, hogy mi a társadalmon kívül
állunk, és saját merev törvényeinket követjük,
amelyek némelyike merevebb a társadalom által elfogadottaknál.
Magányos élet lehet, de nyitott szemmel kell válaszd.
Amint választottál, el kell viselned. Sokkal erkölcsösebbnek
kell lenned másoknál, hiszen sokkal merevebb etikai kódex
alapján élsz. És ez nem tartalmazza a svihák
szót. Ez az õ szavuk arra, ami te vagy, így számodra
elvetendõ.
- De én bûnözõ akarok lenni...
- Vesd el ezt a gondolatot, és ezt a címet. Ez, és
meg kell bocsájtsd, fiatalkori ambíció. Csak a te
érzelmi kirohanásod a nem kedvelt világ ellen, és
nem értékelhetõ alapos döntésként.
Elhagytad õket, ugyanakkor elfogadtad a leírásukat
arról, ami vagy. Egy svihák. Nem vagy az. Én sem.
- Akkor... mik vagyunk? kérdeztem buzgón. A Püspök
feltornyozott ujjakkal válaszolt.
- Mi a Külvilálg Állampolgárai vagyunk.
Elutasítottuk az egyszerû, unalmas, katonás, bürokratikus
morális és etikai elveket, amik szerint mások élnek.
Ezeket helyettesítettük a saját, sokkalta felsõbbrendû
elveinkkel. Bár fizikailag közöttük mozgunk, de nem
vagyunk közülük valók. Amíg õk lusták,
mi igyekvõek vagyunk. Amíg õk erkölcstelenek,
mi erkölcsösek vagyunk. Amíg õk hazugok, mi vagyunk
az Igazság. Talán mi vagyunk a lenagyobb jó a társadalomra
nézve, amit elhagytunk.
Ezen gyors pislogásba kezdtem, de türelmesen vártam,
mert tudtam, hamarosan megvilágítja mirõl beszél.
Megtette.
- Milyen galaxisban élünk? Nézz magad köré.
A bolygó állampolgárai, és minden más
bolygóé is a Galaktikus Szövetség erkölcstelen
szervezete által felügyeltek, akik szinte teljesen elfelejtették
a bûnözés valódi jelentését. Voltál
börtönben, így láttad a plebszet, akiket bûnözõknek
titulálnak. És ezt nevezik a határvilágnak!
Más benépesített bolygókon még kevesebben
vannak az elégedetlenek, akik szociálisan rosszul alkalmazkodnak.
Odakint a még maroknyi születõt a génvizsgálattal
korán kiszûrik és szabályozzák. Egyetlen
utazást tettem a bolygón kívül életemben,
a közeli bolgyókat látogatva meg. Borzasztó volt!
Az élet azokon annyi színnel és élvezettel
jár, mint egy ív vizes kartonlap. Ezért siettem vissza
a Kis Mennybe, ami bár néha undorító, még
mindig egy Kis Menny a többihez képest.
- Egyszer... szeretném megtekinteni azokat a világokat.
- Meg is fogod, drága fiam. Ez helyénvaló ambíció.
De elõször tanulj ezen. És légy hálás,
hogy itt még nincs teljes génfelügyelet, különben
a gépek mentálisan szabályoznák a társadalom
ellen lázadókat. Más bolygókon a gyerekek ugyanolyanok.
Szelídek, jámborak és szociálisan szabályozottak.
Persze némelyikük nem mutat genetikai gyengeséget
illetve erõt, ahogy mi hívjuk , amíg fel nem nõ.
Ezek szegény, rossz helyre születettek, akik piti bûnözéssel
próbálkoznak betöréssel, áruházi
lopással, zsebeskednek meg ilyenek. Egy-két hétig,
egy-két hónapig folytathatják, a velük született
intelligencia függvényében. De olyan bizonyosan, mint
az atom szétesése, mint a levélhullás õsszel
pontosan ekkora bizonyossággal a rendõrség utánuk
nyúl és behúzza õket.
Emésztettem ezt az információt, majd feltettem
a nyilvánvaló kérdést.
- De ha ez az egyetlen hely, ahol bûnözni, a rendszer
ellen lázadni lehet, hová juttat ez téged és
engem?
- Azt hittem, sosem kérdezed meg. Ezek a morzsák,
akiket leírtam, akikkel a börtönben találkoztál,
alkotják a bûnözés 99%-át a szervezett,
piperkõc társadalmunkban. A maradék egy százalék
egy tizedét alkotjuk mi, akik jelenléte létszükséglet
az egyhangú társadalomban. Nélkülünk az
univerzum kihûlne. Nélkülünk a birkaszerû
állampolgárokkal olyan üres lenne, hogy az egyetlen
kiút az öngyilkosság maradna. Ahelyett, hogy bûnözõnek
bélyegeznének minket, meg kéne becsülniük.
Szikráztak a szemei és mennydörgött a hangja.
Nem akartam megszakítani fennkölt beszédét, de
voltak kérdéseim.
- Megbocsáss, de megvilágítanád azt,
hogy miért van ez így?
- Ez azért van így, mert adsz a rendõröknek
valami tennivalót, valaki üldöznivalót, valami
okot arra, hogy cirkáljanak a drága jármûveikben.
És a közösség hogyan is nézhetnék
a híreket és a legfrissebb tudósításokat
a hõstetteinkrõl, hogyan is beszélgethenének
róluk a részleteket ízlelgetve? És mi az ára
ennek a szociális jótettnek? Semmi. A szolgáltatás
ingyenes annak ellenére, hogy az életünk, az épségünk,
a szabadságunk kockáztatjuk érte. Mit nyerünk
vele? Semmit. Csak pénzt, papírt és fém szimbólumokat.
Minden biztosítva van. Ha kipucolunk egy bankot, a pénzt
visszatéríti a biztosító társaság,
aminek az év végén mikroszkópikus mértékben
csökken az osztaléka. Minden részvényes egy milliomod
dollárral kevesebbet fog kapni. Semmi áldozat, senki részérõl.
Jótétemény, fiam, semmi más, csak jótétemény.
- Ám ahhoz, hogy mindezt a jót véghezvigyük,
a gátlásaik és szabályaik túlfelén
kell tevékenykednünk. Úgy kell lopakodnunk, akár
a patkányoknak, a társadalmuk lambériája alatt.
Persze ez korábban egyszerûbb volt, és a társadalom
több patkánnyal bírt, amikor a szabályozások
lazábbak voltak, csakúgy, ahogy az öreg faházakban
több a patkány, mint a beton épületekben. Csakhogy
azokban is van. Most, hogy a társadalom vasbeton és rozsdamentes
acél, kevesebb a hézag az összeillesztésekben.
Csak egy rozsdamentes acélpatkány érezheti otthon
magát egy ilyen környezetben.
Spontán tapsban törtem ki, addig csapkodva össze
a kezeim, amíg meg nem fájdultak, majd szívélyesen
bólintottam a tisztelet megadásaként.
- Ezek vagyunk mi! lelkesedtem. Rozsdamentes acélpatkányok!
Büszke és magányos rozsdamentes acélpatkányok!
Elismerõen lehajtotta a fejét, majd beszélt.
Így van. Most, hogy a torkom kiszáradt a sok beszédtõl,
talán ki tudnál segíteni a komplex gépekkel.
Van valami mód egy dupla cseresznyelé kinyerésére?
A huppogó és kerregõ géplabirintus felé
fordultam, ami behálózta a belsõ falat.
- Hogyne lenne, és boldogan meg is mutatom. Mindegyik gépnek
van egy tesztkapcsolója. Ez, ha közelebbrõl megnézed,
az egyik italtöltõ. Elõször üzembe helyezed,
majd a másik oldalról mûködteted. Midenen cimke
van, látod, ez egy cseresznyeleves automata. Egy puszta érintés,
és... ott is van.
Egy magas hangokkal kísért robaj hallatszott, és
a Püspök megragadta. Ahogy inni kezdte, megborzongott, majd a
szája szélébõl suttogta:
- Észrevettem, hogy van itt egy ablak, és egy fiatal
nõ engem bámul.
- Ne félj nyugtattam. Ez az üveg egyirányban
átlátszó. Ezen keresztül lehet az ügyfeleket
vizsgálni.
- Á! Ó, igen, már értem. Valóban
ki vannak éhezve. Ezek a segédletek csak növelik az
étvágyat, el kell ismernem.
- Sebaj. Itt vannak az élelmiszer irányítók.
A legközelebbi a Mac nyúlburgeré, amennyiben szereted.
- Bármit, ami nem túl csípõs szagú.
- Akkor nesze.
Elvette a gõzölgõ csomagot, amelyet persze hagyományosan
nagy szemekkel és bolyhos farokkal dekoráltak, majd elmajszolta.
Élvezet volt látni ahogy eszik. Félrehúzódtam,
majd érméket gyömködtem a fémveretes érmenyílásba.
A Püspök szeme meglepetten elkerekedett . Nyelés
közben beszélt.
- Te fizetsz! Azt hittem, hogy az élvezetek paradicsomában
ingyenes a kaja és az ital éjjel és nappal.
- Az is. Ezt a pénzt loptam és visszateszem a körforgásba
a gazdaság egészben tartására. Nincs léhaság
a Macswineys mûködésében. Minden morzsányi
állati szövet, minden jégdarabka meg van számlálva.
Amikor a gépész a gépeket teszteli, felelõs
minden kiadott tételért. A bolt számítógépe
jegyez mindent, így a kiadott fagyasztott árusor tetejére
új kerül. A begyûjtött pénzt mindennap elszállítják
a külfali széfbõl, ami szintén automatizált.
A páncélozott pénzszállító nekitolat,
amire az idõzár kiold. Így ha ingyen fogyasztanánk,
lopást észlelnének. Azonnali nyomozást eredményezne.
Fizetnünk kell azért, amit használunk, és pontosan
a szükséges összeggel. De mivel többé nem
jövünk vissza ide, ellopjuk a pénzt lelépéskor.
- Helyes fiam, helyes. Egy pillanatra aggódni kezdtem az
erõltetett becsülességedtõl. Mivel közel
vagy az irányításhoz, kérlek húzz meg
egy kart egy újabb ízletes Lepus cuniculus morzsáért,
amíg fizetek.