Fejezet: 9

- Mi...? Mi...? – kérdeztem valami hasonlót. A nyomozót nem nyûgözte le a rögtönzésem.
- Vegye fel a kabátját! Velünk kell jönnie!
Kábultan bukdácsoltam végig a szobán, ahogy parancsolták. Ott kéne hagynom a kabátot, ezt tudtam, de nem akartam ellenállást tanúsítani. Amint átkutatják meg fogják találni a maszkot és a kulcsot, és mindent elárul. Mi legyen a pénzzel? Nem említették a táskát.
Ahogy a kezem bedugtam az ujjba, a rendõr bilincset kattintott a csuklómra, a másik végét pedig a sajátjára. Sehová sem mehettem nélkülük. Alig valamit illetve semmit sem tehettem – legalábbis a három lépésnyire lévõ fegyverforgató jelenlétében nem.
A külsõ ajtón át a folyosóra mentünk a lifthez, majd le a földszintre. Legalább a detektív udvariasan elég közel haladt mellettem, hogy a bilincs ne váljon nyilvánvalóvá. Egy nagy, fekete és baljós földautó várakozott a nem parkoló zóna közepén. A sofõre még csak az irányunkba sem pillantott. Bár amint bemásztunk és becsuktuk az ajtót, elindult.
Nem tudtam mit mondjak – és a társaságom sem volt beszédes kedvében. Csendben gurultunk át az esõs utcákon, elhagytuk a rendõrségi bázist – meglepetésemre, hogy a Kis Menny Szövetségi Épülete elõtt álljunk meg. A szövetségiek! Elakadt a szívverésem. Helyesen feltételeztem, hogy a feladvány megfejtése és az elfogásom természetszerûleg meghaladta a helyi rendõrség intelligenciáját. Csakhogy nem számoltam a kiterjedt nyomozóirodákkal. Késõ bánat – nem túlzottan elégített hibám felismerése. A hallgatás évei után a Püspök újra lecsap. Miért? És mit jelent az a kis sakkhúzás? Állítsunk csak rá egy rejtvényfejtõt! Ohó, egy kis hõsködés, a következõ bûntény helyével és idõpontjával! Tartsuk csak szövetségi szinten, távol a helyi rendõrség inkompetenciájától! Figyeltessük a készpénzt a létezõ legfejlettebb elektronikus felügyelõ rendszerrel! Nyomozzuk le, a bûnözõt megtudni, vannak-e társai? Lecsapni rá!
Sötét depresszióm úgy elmélyült, hogy alig tudtam járni. Bólintottam, amikor a kis utunk véget ért egy vaskos ajtó elõtt, amin a Szövetségi Nyomozó Iroda felirat állt, alatta pedig kisebb aranybetûkkel Flynn igazgató. Fogvatartóim udvariasan kopogtak és az ajtó berregve feltárult. Libasorban bementünk.
- Itt van, uram!
- Helyes. Rögzítse a székhez, innentõl átveszem.
A beszélõ mozdulatlanul ült az asztal mögött. Egy nagydarab férfi fénylõ fekete hajjal, akit még jobban felnagyított a zsírtömeg, amit magán viselt. Az álla, illetve állai rálógtak a melle domborulatára. Hasának mérete távoltartotta õt az asztaltól, és a keresztbekulcsolt ujjai úgy pihentek rajta, akár egy köteg kövér kolbász. Gyanakvó tekintetem acélos merevvel viszonozta. Nem tiltakoztam, amint a székhez kísértek, belehuppantam, éreztem, hogy ráerõsítik a bilincset, hallottam a távolodó lépteket és az ajtó becsapódását.
- Nagy slamasztikában vagy! – jelentette ki.
- Nem tudom mirõl beszél – mondtam. Ártatlanságom némileg enyhítette a hangom nyüszítõ remegése.
- Tökéletesen tudod, mirõl beszélek. Tolvajlás bûntényét követted el az este, közpénzt loptál a kõsüket zeneszerzõktõl. De ez a kisebbik bûnöd, eloroztad valaki jó hírét is. A Püspökét. Olyas valakinek adod ki magad, aki nem vagy. Nesze, vedd el ezeket!
Eloroztam valaki jó hírét? Mi a jó galaxisról zagyvál ez? Reflexbõl kaptam el a kulcsokat a levegõben. Bámultam õket, majd még jobban bámultam õrá, amikor reszketve leoldottam a bilincset.
- Te nem vagy... – szaladt ki a számon. – Úgy értem a letartóztatás, ez az iroda, a rendõrség... Te a...
Üdvözült mosollyal, türelmesen várta a következõ szavaimat.
- Te vagy a Püspök!
- Egykutya. Ahogy az üzeneted értelmeztem a gyenge kódod alapján találkozni akartál velem. Miért?
Emelkedni kezdtem, mire egy hatalmas fegyver jelent meg a kezében, a szemeim közé irányítva. A mosoly eltûnt, ahogyan a hangja melegsége is.
- Nem szeretem, ha utánoznak, és azt sem, ha játszanak velem. Elnyerted a nem tetszésem. Három perced van, hogy elmagyarázd a történteket, mielõtt megöllek, majd visszaszerzem az este elkötött pénzt a szállodaszobából. Elõször szépen elárulod, hol a többi pénz, amit a nevemben loptál. Beszélj!
Beszéltem – vagyis megpróbáltam, de csak reménytelenül sercegtem. Ez kijózanított. Megölhet – de nem alacsonyíthat remegõ kocsonyává. Köhögve megköszörültem a torkom, aztán beszélni kezdtem.
- Nem hiszem, hogy gyorsan végezni szeretnél velem, így a háromperces limitben sem hiszek. Ha beszûnteted az erõszakoskodást, akkor megpróbálom neked elmesélni tisztán és érthetõen a motívumokat. Rendben?
Az efféle beszéd kiszámított kockázattal jár, de a Püspök nagy játékos volt – ezt megtudtam. Az arckifejezése nem változott, de röviden, beleegyezõleg bólintott engedélyezve egy Gyalog lépést, tudatában annak, hogy a Királyom továbbra is sakkban tartja.
- Köszönöm. Sosem képzeltelek gonosz embernek. Sõt, amikor felfedeztelek, a karriered modellként használtam. Amit tettél, amit elértél, az egyedülálló ebben a világban. Amennyiben megbántottalak azzal, hogy pénzt loptam a nevedben, sajnálom. Egy az egyben át is fogom adni neked. Ha meggondoljuk, nem is tehettem mást. Nem volt hogy rádtalálnom. Így meg kellett szerveznem, hogy te találj rám. Ez meg is történt. Számíottam a kíváncsiságodra, ha a könyörületedre nem is, hogy nem lelplezel le a rendõrök elõtt mielõtt te magad találkoznál velem.
Egy újabb bólintás újabb Gyalog lépést eredményezett. A rezdületlen pisztolycsõ informált arról, hogy még mindig sakkban vagyok.
- Megmondtam – nincs min csodálkozni. A bûnözõ élet mellett döntöttem, a tehetségem kibontakoztatására. Csakhogy én autodiakta vagyok és sebezhetõ. A tanítványod akarok lenni. Hogy a térdednél tanuljak. Hogy beléphessek a vad világ profi bûnözési akadémiájára, ahol te vagy a pálca egyik végén és én a másikon. Megfizetek bármi árat, hogy kiérdemeljem ezt a kiváltságot, bár egy kis idõre lesz szükségem, hogy pénzt gyûjtsek, mivel átadom az utolsó két mûveletem nyugtáit. Ennyi. Ez vagyok én. És kemény munkával szeretnék azzá lenni, aki te vagy.
Az ellágyult tekintet, a gondolattelten állhoz emelt ujjak jelezték, hogy a sakk feloldódott. De a játékot még nem nyertem meg – nem is akartam. Döntetlenre vágytam.
- Miért kéne elhinnem egyetlen szavad is? – kérdezte végül?
- Miért kételkedsz? Mi más okom lehetne?
- Nem a motívumok zavarnak engem. Valaki más lehetõsége gondolkoztat, egy rendõr lehetõsége, aki téged használ gyalogként az én megtalálásomra. Az, aki a Püspököt elfogja, választott foglalkozása csúcsára fog emelkedni.
Villámgyors gondolatok közt beleegyezõen bólintottam. Elmosolyodtam és ellazultam.
- Nagyon is igaz. És ez kell legyen, ami elõször az ember eszébe jut. Az irodád ebben az épületben jelentheti, hogy a törvény végrehajtói közt magas posztot töltesz be, oly magasat, hogy könnyedén kitudhattad volna, hogy ez a terv. Vagy jelentheti azt – ami további bizonysága zsenialitásodnak -, hogy vannak ismerõseid és kapcsolataid a rendõrség bármilyen szintû befolyásolására, kijátszására és arra való használására, hogy engem letartóztassanak. Gratulálok, uram! Tudtam, hogy a bûnözés zsenije vagy! De ahogy elfogtál, az egyszerûen fantasztikus!
Lassan bólintott, belátva nagyságát. Láttam már pisztolycsövet ilyen kevéssé elmozdulni? Kilátásba került a döntetlen? Tovább siettem.
- A nevem James Bolivar diGriz és kicsivel több, mint tizenhét évvel ezelõtt születtem ebben a városban a Munkanélküli Disznósünhordák Makra Mama Szülészetén. A terminál amit elõtted látok, hozzá kell férjen az irodai aktákhoz. Kérd le az enyémet! Gyõzõdj meg az elmodottak ellenkezõjérõl!
Hátradõltem, mialatt õ becsapkodta a parancsokat a billentyûzeten. Semmi olyat nem csináltam, ami elterelhetné a figyelmét az olvasásról. Még mindig ideges voltam, de sikerült felszíni nyugalmat színlelnem.
Végezett. Hátradõlt és nyugodtan nézett. Nem láttam mozdulni a kezeit, de a pisztoly eltûnt. Döntetlenre adta! A bábok viszont még a táblán voltak. Új játék kezdõdött.
- Hiszek neked, Jim, és köszönöm a kedves szavaid. Csakhát én kizárólag egyedül dolgozom. Arra készültem, hogy kinyírlak, hogy megõrizzem az identitásom titkát. Most úgy látom, erre nem lesz szükség. Megelégszem az ígéreteddel, hogy nem fogsz többé keresni, és nem fogod többé a személyiségemet felhasználni bûntényekhez.
- Teljesítem a kéréseid. Csak azért lettem a Püspök, hogy elnyerjem a figyelmed. De aztért kérlek, gondold át mégegyszer a tagsági kérelmemet a profi bûnözõ akadémiádra!
- Nem létezik ilyen intézmény! – segítette magát a lábaira. – A jelentkezési ív elutasítva.
- Akkor hadd fogalmazzam át a kérésem! – szóltam sietõsen tudván, hogy kevés idõm maradt. – Hadd legyek személyes, ha lehet, és bocsásd meg a bánatot, amit esetleg okozni fogok. Fiatal vagyok, még húsz sem, és te több, mint nyolcvan éve élsz ezen a bolygón. Mindössze évet töltöttem a választott szakmámban. Ezalatt a rövid idõ alatt felismertem, hogy tényleg egyedül vagyok. Amit teszek, magam teszem magamért. Nincs bûnözõ bajtársiság, mert minden bûnözõ, akit eddig láttam, csonka. Így egyedül kell csinálnom mindent. Ha én magányos vagyok, merhetem felbecsülni, milyen magányos lehetsz te?
Rezzenéstelenül állt, egy kézzel az asztalra támaszkodva, úgy meredve a csupasz falra, mint egy ablakra, amiben valami olyat lát, amit én nem. Aztán sóhajtott, a hanggal egyetemben egy kis energiát is kiengedve, ami mereven tartotta, majd visszahuppant a székre.
- Az igazat mondod fiam, a színtiszta igazat. Nem akarok ezen vitatkozni, volt gyerekszobád. Én viszont öreg kutya vagyok ahhoz, hogy a módszereimen változtassak. Meghallgattam a búcsúszavad, és köszönöm az érdekes hetet. Kicsit olyan volt, mint régen.
- Gondold át!
- Nem megy.
- Add meg a címed: el kell küldenem a pénzt.
- Tartsd meg, kiérdemelted. A jövõben lehetõleg más személyiség alatt érdemeld ki. Csak egyetlen dolgot fûzök hozzá. Egy apró tanácsot. Gondold át a karrier elvárásaid. Tedd fel a tehetséged egy szociálisan elfogadhatóbb tevékenységre. Ezen a módon elkerülöd az óriási magányt, amire már felfigyeltél.
- Soha! – kiáltottam hangosan. – Soha! Inkább börtönben rohadok életem végéig, mint hogy elfogadjak egy társadalmi szerepet, amit annyira rühellek!
- Még változhat a véleményed.
- Erre semmi esély – mondtam az üres szobának. Az ajtó becsapódott mögötte, és õ felszívódott.