Placcs! Mintha egy gõzfürdõbe csöppentünk
volna mert a csöppenés volt rá a jó szó.
Forró gõzfelhõk húztak el mellettünk és
a láthatatlan felszín tíz méterre vagy tíz
mérföldre is lehetett alattunk.
- Kapcsold be a gravitációs ernyõt! kiáltottam.
Az enyém a nem létezõ tizenkilencedik században
maradt.
Talán nem kellett volna kiabálnom, mert Angelina teljes
emelésre kapcsolta és úgy csúszott ki szeretõ
ölelésembõl, mint egy olajos angolna. Óriásit
szorítottam és sikerült egy lábát két
kézzel megragadnom, aminek következtében az egyberészes
ûrruha cipõrésze azonnal lecsúszott róla.
- Bárcsak ne tennéd ezt! szólt le utánam.
- Tökéletesen egyetértek válaszoltam
összeszorított, csikorgó fogakkal.
A ruha csak nyúlt és nyúlt, amíg a lábrész
kétakkora lett, mint normálisan, én pedig föl-le
rángtam, mintha egy gumi végén lógnék.
Gyorsan lenéztem, de még mindig csak köd látszott
alul. Az ûrruha anyaga tartós, de efféle terhelésre
sosem volt tervezve.
- Zárd el az emelést! kiáltottam, amire Angelina
azonnal válaszolt.
Szabadon estünk, és amint a feszültség alábbhagyott,
az ûrruha anyaga összehúzódott és engem
visszadobott fel Angelina várakozó karjaiba.
- Szupi! mondtam.
Angelina lenézett, felsikoltott és ismét bekapcsolta
a gravitációs ernyõt. Ez alkalommal nem voltam felkészülve,
és kicsúsztam az ölelésébõl, egyenesen
zuhanva a szilárd kinézetû tájra, amely hirtelen
elõtûnt alul.
A megmaradt pillanattöredékben megtettem azt a keveset,
amit tudtam. Pörögve a levegõben szélesre tártam
a karjaimat és a lábaimat megpróbálva a pontosan
a hátamra érkezni. Majdnem meg is voltam ezzel, amikor becsapódtam.
Minden elfeketedett és biztos voltam abban, hogy meghaltam,
a sötétség még az agyamat is ellepte, és
az utolsó gondolatom villogott elõttem. Nemcsak hogy nem
bántam meg semmit, amit valaha is tettem, de még volt is
egy pár dolog, amit szerettem volna többször is megtenni.
Több percig lehettem öntudatlan. Rossz ízû
sárral a számban köpködtem és még
többet kellett eltakarítanom a szemeirõl, hogy körülnézhessek.
Félig folyékony sáros víz tengeren lebegtem,
amelybõl hatalmas buborékok keltek és pukkantak ki
lassú loccsanással. Bûzlöttek. Szúrósnak
tûnõ nádak és vízi növékenyek
voltak mindenfelé.
- Életben! kiáltottam. Életben vagyok!
Tompítva érkeztem a szirupos felszínre a teljes
hátfelületemen osztva el a becsapódást. Volt
némi fájás és sérülések,
de semmi sem tûnt töröttnek.
- Nagyon ocsmánynak néz ki odalent mondta Angelina
pár lábnyira lebegve a fejem felett.
- Olyan ocsmány, amilyennek kinéz, úgyhogy
ha nem bánod, szeretnék kijutni. Lejjebb tudnál jönni,
hogy megragadhassam a bokáidat, ami által lehetõvé
válna, hogy kiránts innen egy nedves, szívó
hang kíséretében?
Erõteljes szívó hangot adott, ahogy a rothadó
sártenger küzdött az ottartásomért, vonakodó,
lusta sóhajjal válva el végül. Szerelmem bokáin
csüngtem ahogy a végtelennek tûnõ mocsár
fölött sodródtunk, amely minden irányban a ködbe
veszett.
- Arra, ott, jobbra! kiáltottam. Úgy néz
ki, mint egy vízvezetõ csatorna. Azt hiszem, egy mosás
és frissítõ rendel.
- Mivel felfelé jön a szagod, maximálisan egyetértek.
Az áramlat lassan haladt, de azért haladt, ahogyan
egy úszó fatörzs láttán megállapíthattam.
A lassú folyásban egy arany homokcsík állt,
amit mintha nekünk teremtettek volna. Rávetettem magam, ahogy
Angelina alacsonyra ereszkedett, és mielõtt még õ
maga is letelepedett volna, kint voltam a szennyes ruhákból
és a vízben vakartam le a koszt. Amikor felbukkantam köpködve,
láttam, hogy Angelina lefejtette magáról a tikkasztó
ûrruhát és a hosszú haját fésülte,
amely pillanatnyilag szõke volt. Csuda csinos, és a legromantikusabb
gondolatokkal idõztem, amikor ádáz égés
szúrt a gluteus maximusomba, és kilõttem a vízbõl
kutyamód nyüszítve, mint akinek a farkára ráharapott
egy másik kutya. Amilyen bájos és feminin volt, Angelina
mégiscsak Angelina, és a fésû eltûnt,
hogy egy fegyver vegye át a helyét, és szinte még
a homokra sem értem, mire elsütött egy jól célzott
lövést.
Amíg kötést tett a fenekemen lévõ
dupla fogsornyomra a halra néztem, amely félig szét
volt lõve, de még rángott, amely engem összetévesztett
az ebédjével. Tátogó szájában
több fog volt, mint egy fogászati kelléktárban,
és bizonyosan gonoszan nézett a gyorsan elhomályosuló
szemével. A farkánál ragadtam meg, hogy távol
maradjak a még járó állkapcsokól, és
messzire dobtam a vízbe. Ez hatalmas akciósorozatot indított
el a víz alatt, és azon izék méretét
látva, amelyek elõtûntek és visszacsobbantak,
észrelhettem, hogy engem egy kisebb méretû támadott
meg.
- Húszezer év egyáltalán nem tett jót
ennek a bolygónak mondtam.
- Fejezd be a sár levakarását és õrt
állok. Aztán ebédelünk egyet. A legpraktikusabb
nõ.
Amíg vakaróztam, õ az utánam eredõ
fenevadakat lõtte, köztük egy vaskos szárnyút
és csökevényes lábút, amely kidöcögött
a vízbõl belõlem próbálva falatozni.
Helyette mi fogyasztottuk õt el; a szárnyak némi finom,
vaskos filét takartak, amelyet jól átsütöttünk
alacsony fokon a hõsugárzóval. Angelina elég
elõrelátó volt ahhoz, hogy hozzon egy üveggel
a kedvenc boromból, amely emlékezetessé tette az ételt.
Ezt követõen felsóhajtottam, kinyújtóztam
és elégedetten töröltem le a számat.
- Több, mint egyszer mentetted meg az életemet az elmúlt
húszezer évben mondtam. Úgyhogy már nem
vagyok dühös, amiért ebbe a gõzfürdõbe
hoztál ahelyett, hogy a Különleges Alakulathoz vittél
volna vissza. De legalább azt el tudnád mondani, mi történt,
és mit mondott neked Coypu?
- Hajlamos sokat motyogni, de megragadtam a lényeget. Az
idõkövetõjén, vagy akárminek is hívja,
dolgozott és követte az ugrásaidat az idõben,
ahogyan valaki másét is, akit ellenségként
említett, akit te Õnek hívsz. Az ellenség csinált
valamit az idõvel, létrehozott egy valószínûségi
hurkot amely vagy öt évig tartott, majd véget ért.
Akkor Õ elhagyta ezt a véget érõ hurkot, míg
te nem. Ezért küldött engem vissza Coypu a végetérte
elõtti percekre, hogy kihozzalak. Odaadta az idõ-hélix
beállítást, amely lehetõvé teszi hogy
kövessük Õt ebbe az idõbe. Megkérdeztem,
mit kellene tennünk itt, de õ csak azt motyogta, paradox,
paradox és nem válaszolt. Van valami elképzelésed
arról, hogy minek kell történnie?
- Elég egyszerû. Megtalálni Õt és
megölni. Az nyugtázná a teljes mûveletet. Már
kétszer próbálkoztam vele, egyszer tüzelve, majd
termit bombákat dobva másodjára, és nem jártam
sikerrel. Talán ez lesz a szerencsehármasom.
- Talán rám kellene hagynod õt mondta Angelina
édesen.
- Jó ötlet. Együtt söpörjük el.
Éppen eleget kaptam ebbõl az ideiglenes mûhajszából.
- Hogy találjuk meg?
- Az maga az egyszerûség, ha van nálad egy idõenergia
detektor. - Volt nála Coypu elõrelátásának
köszönhetõen, és átadta. - Ezzel a kar átállításával
a mozgó tû az emberünkre mutat.
A kapcsoló átkattant, de egyéb nem történt,
minthogy egy kis sûrített víz folyt a tenyerembe.
- Mintha nem mûködne mondta édesen mosolyogva
Angelina.
- Vagy az, vagy nincs használatban az idõ-hélix
ebben a pillanatban kutattam a felszerelésemben. Az ûrruhámat
és pár egyebet 1807-ben kellett hagynom, de Sikamlós
Jim sosincs a spiclije nélkül.
Büszke voltam a szerkentyûre amit magam is terveztem,
és ez egyike volt azoknak a dolgoknak, amiket Õ nem vett
el tõlem. Masszív volt, szinte bárminek ellent tudott
állni kivéve azt, ha olvasztott fémbe ejtik. Kicsi
volt, a kezemnél nem nagyobb. És a legkisebb sugrázási
eltérést is ki tudta mutatni óriási sávszélességben.
Bekapcsoltam és végigfuttattam az ujjaim az ismerõs
irányításon.
- Igen érdekes mondtam a rádió frekvenciákat
próbálgatva.
- Ha nem világítasz fel azonnal, többet nem mentem
meg az életedet!
- Kénytelen vagy, mert elhalhatatlan szenvedéllyel
szeretsz. Két forrást találok, egy gyengét
és nagyon távolit. A másik nem lehet túl messze
és számos frekvencián ad, köztük atomikus
sugárzást és energia átjátszást
sok rádiójellel. És valami ennél is sürgetõbb.
Vedd elõ a napvédõ krémet: a nap ultraviola
sugárzása a skála legcsúcsán van. Biztos
lehetsz benne, hogy máris leégtem.
Bekentük magunkat és a hõség ellenére
elegendõ ruhát vettünk fel, hogy védjük
magunkat a láthatatlan sugárzás ellen, amely áradt
a felhõs égbõl.
- Furcsa dolgok történtek a Földdel mondtam.
A sugárzás, ez a nyirkos klíma, ennek a folyónak
a vadélete. Azon tûnõdöm...
- Én nem. Ennek a missziónak a beteljesítését
követõen elvégezheted a paleogeológikus kutatásod.
Elõször öljük meg Õt.
- Profiként beszélsz. Remélem nem bánod,
ha rádakasztok egy hámot, hogy együtt osztozhassunk
a gravitációs ernyõ elõnyein ez alkalommal?
- Jól hangzik válaszolta a szíjakat megoldva.
A légi sziámi iker felemelkedett és alacsonyan
a sártenger felett az aktivitás irányába vitt
minket. A sár és mocsár unalmasan sokáig folytatódott,
és kezdtek kidörzsölni a szíjak és kezdtem
aggódni az energiatartalék miatt, amikor végre megjelent
a szilárd föld. Elõször pár kisebb kõ
állt ki a vízbõl, majd sziklák. További
energiát emésztett fel ezek mentén felemelkedni, és
az energiaszint jelzõje gyorsan esett.
- Hamarosan gyalogolni kényszerülünk mondtam
-, ami azért jobb, mint úszni.
- Az esetben nem, ha a szárazföldi állatok is
olyanok, mint a víziek.
A mindenkor optimista Angelina. Amint az élcesen maró
válaszom frázisoltam fény villant a sziklafalak tetejérõl
azonnali fájdalmat okozva a lábamban.
- Meglõttek! kiáltottam inkább meglepetten,
mint fájdalmasan a gravitációs ernyõ irányítása
után nyúltam, és észrevettem, hogy Angelina
már elzárta az energiát.
A sziklarengeteg felé zuhantunk csupán az utolsó
pillanatban lassulva állva meg. Egy lábon bukdácsoltam
egy kiálló kõlap alá és vettem elõ
a medikitemet, amikor Angelina fertõtlenítõt fújt
a sebre, félig feltépte a nadrágszáramat, azonnali
fájdalomcsillapítót injekciózott a combomba
és a véres nyílást vizsgálta. Mindenben
elõttem járt, és egyáltalán nem bántam.
- Egy csinos nyílt seb jelentette be, sebészhabot
szórva rá. Hamar helyre kell jöjjön problémamentesen,
ne terheld; most nekem kell megölnöm azt, aki ezt tette.
A drogok lelassítottak, és mielõtt válaszolhattam
volna, már kézben volt a fegyvere és csendesen a sziklás
tájba veszett. Semmi sem hasonlítható egy szeretõ
és gyengéd feleséghez, aki nyugodt és hidegvérû
gyilkos. Talán én viseltem a nadrágot a családban,
de mindkettõnknél volt fegyver.
Nem sokkal ezt követõen robbanások hangja következett,
erõs csörömpölés odafent a sziklákban
és rekedt rikácsolás, amely hamarosan csendbe fulladt.
Angelina bátorságának ismeretében egyetlen
pillanatig sem aggódtam a biztonsága miatt. Sõt, elbóbiskoltam
az ereimben csorgó drogok támadásában és
csak akkor keltem fel, amikor felismertem a gravitációs ernyõ
hámjának rángatását. Felásítottam
és Angelinára pislogtam ahogy rámcsatolta magát.
- Megkérdezhetem mi történt? kérdeztem.
Összeráncolta a szemöldökeit.
- Csak egy ember volt odafent, nem találtam mást.
Van valamiféle farm, néhány gép, gabona nõ.
Nem vagyok a régi. Kiütöttem, de aztán nem tudtam
rávenni magam, hogy lelõjem ahogy ott hevert eszméletlenül.
Megcsókoltam miközben emelkedtünk.
- Egy tudat, édesem. Néhányunk vele születik;
a tiéd mûtéti úton beültetett. Az eredmény
ugyanaz.
- Nem vagyok benne biztos, hogy tetszik. Volt némi szabadság
a múltban.
- Mindannyiunknak civilizáltan kell viselkednie néha
mondtam. Õ sóhajtott és biccentett, majd puszit
adott a számra.
- Igazad lehet. De olyan élvezettel járt volna cafatokra
lõni!
Túl voltunk a legmagasabb sziklacsúcson és
egy kisebb szikla felé ereszkedtünk. Volt ott egy fennsík,
amelynek egy alacsony, összetapasztott kõépület
állt. Az ajtaja nyiva volt, én bebicegtem Angelina vállára
támaszkodva. Bent homályos fény szûrõdött
a kis ablakokon át, amelyek egy jókora, rendetlen szobát
mutattak két fekhellyel a szemközti falnál. Az egyikükön
egy kötözött ember forgolódott és kecmergett,
morogva és motyogva a pecekbe, amely a száját elzárta.
- Te bebújsz a másik ágyba mondta Angelina
amíg én megpróbálok valami intelligenset
kivenni abból a csúfságból.
Valójában tettem pár lépést a
fekhely felé mielõtt értelem ébredt bennem
és megtorpantam.
- Ágyak. Kettõ? Valaki másnak is kell erre
lennie!
Bármilyen válasz volt is Angelina száján,
nem mondta ki, mivel egy férfi jelent meg az ajtóban mögöttünk
hangosan üvöltözve és a még hangosabban szóló
fegyverével tüzelve.