Vad vigyorral vágtam az egyik paplant csíkokra és
összekötöztem azokat a törékeny csuklókat
és csinos bokákat. Ragasztószalaggal tapasztottam
be a száját amikor magához tért és sikítani
próbált. Elfojtott nyivákolás lett belõle.
- Kapsz rendesen levegõt? – kérdezte a Püspök.
- Tökéletesen. Látod a csillogó szemeit
és a pazar mellek dühödt hullámzását?
Az orrlyukain keresztül kap elég levegõt. Most elmondod
mirõl van szó?
- A fedélzeten ha lehet.
Megvárta amíg az ajtó becsukódott mögöttünk
mielõtt beszélni kezdett élvezettel dörzsölgetve
a kezeit.
- A problémáink végére értünk,
fiam. Abban a pillanatban tudtam, amikor ránéztem a térképre.
Van két dolog ebben a jó kis városban, ami errõl
biztosít. Az egyik a bank, a Galaktikus Tröszt egyik fiókja,
ahol a számlám vezetem, ami méretes, mint láthattad.
A második érdekes tény, hogy van itt egy ûrkikötõ.
Pár másodpercig elgondolkoztam ezen és lassú
felfogásommal összeadtam kettõt meg kettõt. Az
állam is leesett, alig tudtam beszélni.
- Úgy érted, hogy mi... elhagyjuk a bolygót?
Mosolyogva bólintott. – Pontosan. Ez a kis világ hogy
úgy mondjam egy kissé túl meleg lett nekünk.
Még melegebb lesz miután a barátnõd szabadon
engedjük. Addigra lerázzuk a Kis Menny porát a csizmáinkról
és fényévekre leszünk. Azt mondtad akarsz utazni.
- Hogyne, de nem ütközünk majd ellenõrzésbe,
nyomozókba, rendõrökbe meg hasonlókba?
- De. Csakhát a vám és a bevándorlásiak
elkerülhetõk, ha tudod a módját. Én tudom.
És megnéztem milyen hajók indulnak innen mielõtt
erre a drasztikus lépésre elszántam magam. Sajnálom,
hogy nem volt alkalmam figyelmeztetni, de bizonyos voltam abban, hogy a
remek reflekszeid könnyedén összeállítják,
mirõl van szó. Amikor elmentem még nem tudtam, hogy
ez lesz a kivitelezés napja. Csak a pénzt akartam elhozni
és a lányt megkötözni. Amíg az ûr
elõkészületeknek vége. Van egy venián
teherhajó innen, ami kora reggel indul. Hát nem csodálatos?
- Bizonyosan az. De jobban érteném, ha tudnám
az okát.
- Jim, az oktatásod sajnálatos módon mellõzve
lett. Úgy gondoltam, minden iskolás tudja milyenek a veniánok.
Õk a Szövetségiek elsõ számú célpontjai.
Javíthatatlanok. A mottójuk: La regloj ?iam ?ansili?as, ami
kb. annyit tesz, hogy nincsenek fix szabályok. Persze vannak törvények
és egyebek, de megvesztegetéssel bármi elérhetõ.
Ez annyira így van, hogy a bûnözõk világának
tartják õket, de legalábbis ferde hajlamúaknak.
- Jól hangzik – ismertem el. – Mit sikerült intézned?
- Még semmit. De bízom abban, hogy adódni fog
megfelelõ alkalom az ûrkikötõben.
- Igen, hogyne – távolról sem voltam lelkes. A tervet
keresztbe tett ujjak és improvizáció jellemezték.
Csakhogy nem volt más esély. – Mi legyen a lánnyal?
- Hagyunk egy üzenetet a rendõröknek az elektromos
postán, amit a távozásunk után kézbesítenek,
és közli, hol találják a lányt.
- Itt nem maradhat, túlzottan népes hely. Van egy
automata kikötõ a folyón kicsit lejjebb. Ott kiköthetnék.
- Tökéletes megoldás. Ha elmagyarázod,
hol találom, az ûrkikötõbe megyek szervezkedni.
Tizenegykor találkozhatnánk, rendben?
- Részemrõl.
Néztem, ahogy a jó megjelenésû Püspök
elindul a növekvõ sötétbe, majd indítottam
a motort és lassan befordultam a csatornán. Már sötét
volt mire a kikötõhöz értem. Ami viszont jól
ki volt világítva és jelölve. A legtöbb
hajót közel kötötték ki a parthoz, ami engem
nem zavart. A legkiesõbb helyet vettem ki, távol a többiektõl.
Aztán lementem, felkapcsoltam a világítást
és mérges ragyogással szembesültem a szépséges
szemekben. Bezártam magam mögött a kabin ajtaját,
majd leültem Beth-tel szemben az ágyra.
- Beszélni akarok veled. Ha leveszem a szalagot, megígéred,
hogy nem fogsz sikonyálni? Elég messze vagyunk a várostól
és nincs senki, aki hallana. Megegyeztünk?
A gyûlölet maradt, de vonakodva bólintott. Lehántottam
a szalagot, majd éppen idõben kaptam el a kezem, nehogy megharapják
az ujjaim a tökéletes fogak.
- Meg tudnálak ölni, gyilkolni, le tudnálak mészárolni...
- Elég! – mondtam. – Én tehetném veled ezeket.
Szóval pofa be.
Befogta. Talán felismerte, hogy valójában milyen
helyzetben is van, a szemeiben immár több félelemmel,
mint dühvel. Nem akartam egy tehetetlen lányt terrorizálni,
de a gyilkolászást õ hozta fel. Felkészült
a meghallgatásomra.
- Nem lehetsz túl kényelmesen, ezért feküdj
nyugodtan, amíg kioldozlak.
Megvárta amíg a csuklói kiaszabadultak, aztán
a körmeivel az arcom felé kapott, miközben a bokáit
oldoztam el. Számítottam erre, így az ágy végében
végezte levegõ után kapkodva.
- Csak okkal cselekedj – mondtam. – Elég könnyen le
tudlak kötelezni ismételten. És arról se feledkezz
meg, hogy ezt magadnak okoztad.
- Bûnözõ vagy, tolvaj. Várj csak, amíg
elkapnak a rendõrök...
- Te pedig zsaroló. Abbahagyhatnánk ezt az elnevezõsdit?
A következõ fog történni. Itt hagyunk a hajón
amíg messzire nem jutunk és a rendõrséget éresítjük
arról, hogy hol talál. Bizonyosan elõadsz majd nekik
egy jó kis történetet. Vannak innen expressz vonatok,
ahogy autópályák is. Sem õk sem te nem látsz
minket többet. – Egy kis félretájékoztatás
sosem árt.
- Szomjas vagyok.
- Hozok valamit.
Persze az ajtó felé kapott, amikor háttal fordultam,
majd ismét a szemeimmel próbálkozott amikor félrehúztam.
Meg tudtam érteni az érzelmeit, és reméltem
hogy õ viszont nem.
Az idõ lassan telt. Nem volt mit mondania, amire kíváncsi
lettem volna, és persze az ellenkezõje is igaz volt. Az órák
így mentek amíg a hajó megrázkódott
amikor valaki a fedélzetre lépett. Az ágyra vetõdtem,
de a lány tudott egyet sikítani mielõtt el tudtam
halkítani. A kilincs recsegve nyílott le.
- Ki az? – kérzeztem felkészülve egy összecsapásra.
- Nem egy idegen, biztosíthatlak – szólt egy ismerõs
hang. Kioldottam a zárat kinyitottam az ajtót nagy megkönnyebbüléssel.
- Hallasz? – kérdezte a csenben ülõ lánytól.
- Talán. Hadd biztosítsam ki ismét mielõtt
a fedélzetre lépünk.
Felment elõttem, én bezártam az ajtót,
egy hirtelen fénysugár érkezett az égboltról,
majd tovább kúszott felfelé.
- Jó ómen – mondta a Püspök. – Egy hatalmas
ûrcirkáló. Minden készen áll. És
ideje cselekedni, így javaslom, hogy kapjuk fel a holmit és
lépjünk.
- Szállítás?
- Kölcsönöztem egy földi kocsit.
- Lenyomozható?
- Remélem. A kölcsönzõ a vonat pályaudvar
mellett van, vettem jegyeket mindkettõnknek, amit gondolom örömmel
hallasz.
- Említettem a vonatokat a barátnõnknek is.
- Két nagy elme együttmûködik. Szerintem
sikerülni fog majd leejtenem mellette a jegyeket, miközben pakolunk.
Gyorsan végeztünk és már kint is voltunk
– élveztem, ahogy az összetéveszthetetlen kék
jegyeket egy pillanat alatt az ágyra ejtette. Kiestek a zsebébõl,
amiközben a kezei mással voltak elfoglalva. Mesteri! Miközben
bezártam az ajtót, nem tudtam ellenállni a kísértésnek,
hogy egy csókot dobjak Bethnek. Haragos tekintet és egy nyivákoló
vicsor érkezett válaszul, amit minden bizonnyal ki is érdemeltem.
Még mindig volt nála párezer dollárunk, így
panaszkodni nem volt oka.
Miután letettük a kocsit, libegõvel mentünk
ki a pályaudvarra, ahol addig vártunk amíg egyedül
nem maradtunk és észrevétlenül folytattuk az
utunk az ûrkikötõbe. Egészen addig a pillanatig
siettünk és tervezgettünk amíg szórt fénnyel
megvilágított ûrcirkáló derengeni nem
kezdett elõttünk.
Elhagyom a bolygót! Egy dolog ûroperákat nézni,
de teljesen más az ûrbe merészkedni. Éreztem
ahogy a karjaim libabõrözni kezdenek, a hajam pedig a nyakam
csikálta. Ez az új élet jónak ígérkezett!
A bárba! – utasított a Püspök. – Az emberünk
már ott vár.
A vékony, olajflekkes ûrruhás éppen indulni
készült, de visszaült amikor megpillantotta a Püspököt.
- Vi estas malfura! – mondta dühösen.
- Vere... sed me havas la moron – válaszolta a Püspök
felvillantva egy nagy köteg bankót, ami a fickót nagyon
megnyugtatta. A pénz kezet váltott, majd rövid beszélgetés
után egy újabb köteg követte. Kielégített
mohóságával az ûrhajós a szerelõkocsihoz
vezetett és mi bemásztunk hátra. Az ajtó becsapódott
és a sötétbe indultunk.
Micsoda kaland! Ismeretlen járgányok haladtak el mellettünk,
majd furcsa kalapácsoló hangok jöttek és mentek,
amit egy olyan szisszenés követett, mintha egy óriás
kígyó adta vonla. Én léptem ki elsõnek
és egy rámpa aljánál találtam magam,
ami egy ütött-kopott ûrcirkáló belsejébe
vezetett.
A rámpa mellett egy fegyveres õr állt és
engem nézett.
Vége: a kaland véget ért mielõtt elkezdõdött
volna. Mit tegyek? Fussak? Nem hagyhatom magára a Püspököt.
Mialatt én egyhelyben járattam az agyam, õ elõkászálódott
az õr felé közelítve.
Egy köteg pénzt adott neki.
Az õr nyugodtan végigszámolta, majd felsietett
a rámpán a megkent ûrhajósunkat követve,
görnyedve a csomagjaink súlya alatt.
- Eniru, rapide! – rendelkezett az ûrhajós a fülke
ajtaját kinyitva. Befurakodtunk a sötétbe és
az ajtó becsukódott mögöttünk.
- Biztonságos menedék! – sóhajtott a Püspök
addig tapogatva a falat, amíg egy kapcsolót nem talált,
amivel világosságot gyújtott. Egy kis, szûk
kabinban voltunk. Volt két kisebb ágy és mögöttük
egy apró fürdõszoba. Meglehetõsen zord körülmények.
- Otthon, édes otthon – szólt a Püspök kedvesen
mosolyogva ahogy szétnézett. – Legalább két
napot kell itt töltenünk, ezért jól pakoljuk el
a cuccunkat szem elõl. Máskülönben a kapitány
visszatéréssel fenyegetett, ami megemelné a költségeket
is. Biztosan ki fogjuk bírni.
- Ezt nemigazán értem. Nem fizettél már
kenõpénzt?
- Csak az elsõ részletet. A kenõpénzt
sosem osztják el, ez az elsõ leckéd a nemesség
mûvészetébõl. Az ûrhajós kapott
pénzt, hogy felhozzon, és beszervezett egy barátságos
õrt, aki segített. Ezek már a múlté.
A jelenlétünk a hajón ismert a személyzet számára,
így valószínûleg a kapitány is komoly
fizetséget igényel majd. Meglátod.
- Szeretném is. A kenés tényleg egy érdekes
tudomány.
- Az.
- Jó ha beszéled a nyelvüket, hogy alkut köthess.
A szemöldökei erre felhúzódtak és
közelebb hajolt. – Nem értettél minket? – kérdezte.
- Nem tanultam idegen nyelveket az iskolában.
- Idegen! – sokkoltan nézett. – Milyen szegletébõl
érkeztél te ennek a disznósün tenyésztõ
bolygónak? Ez nem idegen nyelv volt, drága fiam. Eszperantó,
a galaktikus nyelv, az egyszerû, második nyelv, amit mindenki
korán elsajátít és jól beszél.
Az oktatásodból ez kimaradt, de könnyedén pótolható.
A következõ landolás elõtt már jól
fogod beszélni. Elõször is: a jelen idejû igék
minden személy esetében as-ra végzõdnek. Nagyon
egyszerû...
Elhallgatott, mert valaki a kabinajtó kilincsével
babrált. Az ujját a szája elé tette és
a kis fürdõ felé mutatott. Odakúsztam és
felkapcsoltam a villanyt, mialatt õ lekapcsolta a kabinét.
Sietve felzárkózott és én leoltottam a lámpát.
Abban a pillanatban húzta be az ajtót, amikor a kabinét
kinyitották.
Lépések huppogtak és hallatszott egy vékony
sípolás is. Rutin ellenõrzés volt, semmit sem
találnak majd, gyorsan lelépnek...
A fürdõ ajtaja kinyílott és felkapcsolódott
a világítás. Egy arany sújtásos ruhát
viselõ tiszt nézett a Püspökre, aki az alacsony
zuhanyzóba zsúfolta magát, majd rám, aki a
komódon kuksoltam, és nagyon galádul mosolygott.
- Úgy véltem, sok a mozgás idelent. Potyautasok
lehetnek. – Egy kis fegyver tûnt elõ a kezében. – Kifelé!
Ti ketten kiszálltok, én pedig hívom a helyi rendõröket.