Amikor kétségeid vannak, hagyd, hogy a másik
fickó hibázzon elõször egyike a régebbi
mottóimnak. Megpróbálhattam volna menekülni,
mászni vagy lebegni, de bárkik is azok az emberek, lehetnek
náluk fegyverek, és húsos kis célpont lennék.
Még ha meg is lógnék, csak rávonnám
a figyelmet a területre. Elõbb jobb megtudni kik és
mik õk. Hátat fordítva a fényeik nem vakíthattak;
vártam türelmesen ahogy a gépek közelebb morajlottak
és megálltak körülöttem egy ívben,
köhögõ motorokkal, felém szúró fényekkel.
Résnyire húztam a szemeimet, hogy védekezzek a vakító
fénytõl, és hallgattam a furcsa hangokat, amiket a
motorosok egymásnak hadartak; egyetlen szavuk sem tûnt ismerõsnek.
Az esélye nagy, hogy a ruhám az egzotikus oldalra esik, legalábbis
részükrõl. Valamiben megegyezhettek, mivel az egyik
láthatatlan alak motorja csörömpölve elhalt és
a motoros elõrelépett a fénybe.
Kölcsönös érdeklõdéssel néztük
egymást. Kicsivel alacsonyabb volt nálam, de magasabbnak
tûnt a vödörszerû fémsisaktól, amit
viselt. Szegecsekkel volt kiverve és egy nagyobb tüske volt
a tetején, csúf, akár a ruhája többi darabja.
Totál fekete mûanyag csillogó dudorokkal és
csatokkal, a közönségesség csúcsa pedig
a stilizált koponya és keresztcsontok a mellen, amelyet valamiféle
ál drágakövekkel volt kirakva.
- Kryzk prtzblk? kérdezte igen sértõen,
az állát elõredüllesztve. Mosolyogtam mutatva,
hogy barátságos vagyok, jó természetû
haver, és a lehetõ legmelegebben válaszoltam.
- Rusnyább lennél döglötten, mint élve,
csávó, márpedig az leszel, ha továbbra is így
beszélsz velem.
Zavarodottságot mutatott és még érthetetlenebb
csevegés következett. Az elsõ motoroshoz csatlakozott
egy másik, ugyanolyan furcsa öltözetben, és izgatottan
mutogatott a karomra. Mindenki a csuklómon lévõ kronométert
nézte, és a harsány érdeklõdés
dühvé változott, amikor a kezem a hátam mögé
tettem.
- Prubl! mondta az elsõ fickó elõrelépve
elõretartott kézzel. Éles kattanással egy csillogó
penge jelent meg a másik kezében.
Ez olyan nyelv volt, amit értettem, és majdnem elmosolyodtam
a látványtól. Ezek nem tisztességes emberek
ezek, hacsak e föld törvényei lehetõvé nem
teszik fegyverek elõrántását idegenekre valamint
a kirablásuk megkísérlését. Ennek ismertem
a szabályait, és tudtam szerintük játszani.
- Prubl? Prubl? kiáltottam hátrálva
feltartott kézzel a kétségbeesés jeleként.
- Prubl! Prubl! a gonoszul vigyorgó tahó
felém ugorva.
- Mit szólsz ehhez a purblhoz? kérdeztem és
magasra lendítve lábamat csuklón találták
a lábujjaim. A kés a sötétbe röppent, õ
pedig felsikított a fájdalomtól, ami elhaló
hörgéssé változott, amikor elõre tartott
ujjaim torkon szúrták.
Most már minden szem rajtam kellett legyen, úgyhogy
egy jelzõfáklyát a mandzsettazsebembõl és
magam elé dobtam a földre, majd becsuktam a szemem pont mielõtt
fellobbant volna. Az izzás melegen égette a szemhéjaimat,
és fényfoltokat láttam, mikor újra kinyitottam.
Ezzel persze sokkal jobban jártam, mint a támadóim,
akik ideiglenesen mind elvakultak, ahogy a panaszaikból és
nyögdécselésükbõl érezhetõ
volt. Egyikük sem állított meg, amikor mögéjük
sétálva egyesével beléjük rúgtam
csizmaorral, ott, ahol a legnagyobb a hatása. Mindannyian jajgattak
a fájdalomtól és apró körökben rohangáltak
amíg ketten véletlen egymásnak nem szaladtak és
el nem kezdték ütni a másikat veszettül. A járgányaikat
figyeltem. Furcsaságok két kerékkel és nem
volt rajtuk gyrónak jele, ami stabilizálná a mozgásukat.
Mindegyiken egy ülés volt, amin terpesztve ült a kormányosa
a hajtásához. Igen veszélyesnek látszottak
és egyáltalán nem vágytam rá, hogy megtanuljam
az üzemeltetésüket.
Mihez kezdjek ezekkel a teremtményekkel? Sosem élveztem
megölni embereket, így nem csitíthatók el amódon.
Ha bûnözõk, aminek kinéznek, jó esélye
van, hogy nem jelentik az incidenst a hatóságoknak. Bûnözõk!
Persze, pont afféle informátorok, amikre szükségem
van. Egy elég lesz, a legelsõ különösen, mivel
nem lenne lelkiismeretfurdalásom kegyetlenkedni vele. Visszafelé
hörögte magát a tudatosság állapotába,
ám egy altatógáz-fuvallat erõsen visszavetette.
A dereka körül volt egy vaskos, fémveretes öv, amely
elég erõsnek tûnt. Azt rákapcsoltam az övtartóim
egyikére és barátságosan megmarkoltam a fickót,
majd megnyomtam az ernyõ irányítóját.
Csendben és egyenletesen emelkedtünk föl, majd
messze el a zajos kis csapattól egyenest a tóparti bázisom
felé tartva. A társ eltûnése különösen
furcsán ment végbe, és amennyiben jelentenék
is a hatóságoknak, semmit sem érnének vele.
Egy pár napig eltûnök a cimborával és megtanulom
ennek a földnek a nyelvét. Az akcentusom nyilvánvalóan
nem lesz tökéletes, ám ez késõbb javítható.
Kuckóm tátott szájába ereszkedtem könyörtelenül
ejtve kábult terhemet a kõre.
Amikorra nyögdécselve visszatért a tudatossága,
tökéletesen fel voltam készülve; minden felszerelést
szétszórtam. Élvezettel vettem elõ és
pöfékeltem el egy szivart a páratartómból,
és semmit sem szóltam, amíg õ át nem
esett sor fájdalmon. Bõségesen rángott a szája
mielõtt felnyitotta a szemeit és felült, hogy ordítva
a feje köré kulcsolja a kezeit. Az altatógázomnak
volt némi fájdalmas utóhatása, ám a
célzott kése emléke acélossá tett a
fájdalmával szemben. Aztán jött a vad körbekémlelés,
rajtam és a felszereléseken járatva a szemeit, rácsodálkozás
a sötét nyílásra, majd véletlenül
sikerült a lábait maga alá gyûjtenie... Ugrott
kifelé a nyílásból... És a képén
landolt, mivel a bokáira erõsített zsinór visszahúzta.
- Most vége a mókának, munkához látunk
mondtam neki szívélyesen; aludtában nekidöntöttem
háttal a falnak és a csuklójára erõsítettem
a készüléket. Egyszerû volt, de hatásos.
Tartalmazott egy vérnyomás és egy bõrellenállásmérõt
kijelzõkkel az irányítókán, amit a kezemben
tartottam. Leegyszerûsített hazugságvizsgáló.
Tartalmazott ezen felül egy negatív erõsítõkört.
Normálisan nem használnám ezt emberi lényen
általában laboratóriumi állatok tanítására
használták de ez a jelenlegi kivételt képezett.
Az õ szabályai szerint játszottunk és ez a
rövidzár lerövidíti a dolgokat. Amikor kiabálni
kezdett, amit nagyon nem vettem jó néven, és cibálni
kezdte a dobozt, megnyomtam az erõsítõkör gombját.
Élénken rikácsolt és kapálódzott,
ahogy az elektromos áram megcsapta. Igazából nem volt
ilyen rossz; kipróbáltam magamon, és a szintet enyhén
fájdalmasra állítottam, olyanra, amilyet az ember
könnyen elvisel, bár ha lehet, akkor nem kér belõle.
- Akkor elkezdjük mondtam -, de hadd készítsem
fel magam elõbb.
Elkerekedett szemekkel nézett, csendben, míg én
a memóriagram fém lapkáit a halántékaimra
erõsítettem és aktivizáltam.
- A kulcsszó néztem a társaságomra
csúnya. Most kezdjük!
Egy halom egyszerû tárgy volt mellettem és felemeltem
az elsõt magam elé tartva, hogy láthassa. Amikor ránézett,
hangosan mondtam: szikla, majd csendben maradtam. Õ is csendben
volt, és egy pillanat múlva meghúztam az erõsítõt,
amitõl hirtelen fájdalmi rohama támadt és megvadultan
nézett körbe.
- Szikla ismételtem halkan, türelmesen.
Beletelt kis idõbe, mire megértette az ötletet,
de végül felfogta. Sokk járt szitkozódásért,
irreveláns válaszért, és dupla sokk amikor
hazudni próbált valamirõl - errõl a poligráf
informált. Elég gyorsan elege lett ebbõl és
egyszerûbbnek találta elárulni az általam akart
szavakat. Gyorsan átfutottunk a tárgyaimon és átváltottunk
a rajzokra, valamint a mozdulatokra. Elfogadtam a nem tudom-ot, amennyiben
nem volt túl használt, és a szótáram
egyre növekedett. A mikrohullámok nyomása alatt a memóriagram
az agykérgembe írta az új szavakat ám nem kevésbé
fájdalmas mellékhatásokkal. Amikor a fejem lüktetni
kezdett, bevettem egy fájdalomcsillapítót és
folytattam a szójátékokat. Nem tartott soká
elég szót eltárolni, hogy a tanulás második
fázisára váltsak, a nyelvtanra és a szórendre.
Mi a neved? gondoltam magamban és hozzátettem a csúfság-ot
is.
- Mi... név? kérdeztem hangosan. Tényleg
csúf egy nyelv.
- Bicskás.
- Én... név... Jim.
- Eresszél, semmit se csináltam veled!
- Tanul elõbb... távoz késõbb. Most
mond, mi év?
- Mi év mi?
- Mi év most, idióta!
Többféleképpen megismételtem a kérdést,
mire a felismerés, hogy mit akarhatok, szöget ütött
a fejében. Már kezdtem izzadni.
- Ó, az év! 1975. Június tizenkilenc, 1975.
Pont a célban! Annyi évszázad és évezred
távolságából az idõcsiga nagy pontossággal
tett ki. Mentális köszönetet mondtam Coypu professzornak
és a többi eltûnt tudósnak, mivel õk csak
az emlékeimben léteztek, és valószínûleg
ez volt az egyetlen mód üzenni. Az információtól
felvidultan folytattam a nyelvleckét.
A memóriagram mindent felragadott, amit csak mondott, rendszerezte
és mélyen a zúzódott szinapszisaimba sulykolta.
Elfojtottam egy nyögést és bevettem még egy fájdalomcsillapítót.
Virradatra úgy éreztem, kellõképpen uralom
a nyelvet ahhoz, hogy magamtól tehessek hozzá és kikapcsoltam
a gépet. A társaságom álomba zuhant és
a feje anélkül koppant a sziklának, hogy felébredt
volna. Hagytam aludni és kibogoztam mindkettõnket az elektromos
ketyerébõl. A teljes éjszakás mûsortól
magam is elfáradtam, de stimulátor tabletta kivasalt. Éhség
korgott panaszosan a pocimban és kibontottam egy fejadagot. Bicskás
hamarosan felébredt és megosztottam vele a reggelim, de csak
akkor evett meg egy szeletet amikor látta, hogy letörök
a végébõl és elfogyasztom. Kielégülten
böfögtem és õ megkönnyebbülten visszhangozta
vissza. A felszerelésemet nézte egy darabig mielõtt
pozitív bejelentést tett.
- Tudom ki vagy.
- Áruld el!
- A Marsról vagy, ez tuti.
- Mi a Mars?
- A bolygó, tudod.
- Igen, lehet, hogy igazad van. Nem lényeges. Megteszed amit
kérek, segítesz zsákmányolni?
- Mondtam, hogy feltételesen vagyok szabadlábon. Ha
megcsípnek, eldobják a kulcsot.
- Ne aggasszon! Csatlakozz hozzám és nem érintenek
majd egy ujjal sem! Pénzekben fürdesz majd! Van neked belõle?
Látni akarom hogy néz ki!
- Nem, nincs! mondta és a keze rácsapott egy fülre
amely a nadrágjára volt illesztve. Ekkorra már kellék
nélkül észleltem a hazugságait.
Altatógáz csitította el és elõhúztam
a ruhájából a rejtett borítékot, amelyben
vékony, zöld papírszeletek voltak, nyilvánvalóan
az a pénz, amirõl azt mondta, hogy nincs. Milyen nevetségesek
voltak! A legolcsóbb másológéppel hordószámút
lehetne elõállítani, amennyiben persze nincsenek rejtett
azonosítók rajtuk. Ennek ellenõrzésére
a legérzékenyebb mûszerrel mentem végig rajtuk,
de nem találtam sem kémiai, sem fizikai, dem rádioaktív
jelölést. A papír maga tartalmazott valamiféle
fonatokat, de egy duplikátor tud ilyeneket nyomtatni a felszínre.
Nincs nálam egy véletlenül? A végefelé
mindenféle eszközt rámaggattak, amit csak tudtak. Beleástam
a halomba és bizony volt ott egy kis asztali duplikátor.
Extraérzékeny anyaggal volt feltöltve, amit sejtjeire
osztott a gép, hogy sima, fehér mûanyag lapokat állítson
össze, amelyekre másolni tudott. Pár állítást
követõen sikerült a mûanyag minõségét
durvává és gyûrõdékennyé
tennem, amilyen a papírpénz volt. Így most, amikor
megnyomtam a másolás gombot, a gép olyan pénzt
készített, ami az eredeti duplikátja. A legnagyobb
címlet amivel Bicskás bírt, egy tízdolláros
volt, és csináltam róla pár másolatot.
Persze mindnek ugyanaz volt a sorozatszáma, de a tapasztalatom az,
hogy az emberek nem nézik meg közelrõl a pénzt,
amit átvesznek.
Ideje volt a következõ fázisnak a társadalomba
való behatolásomban ezen a primitív bolygón,
a Földön. (Fel kellett fedeznem, hogy a Kosz nem helyes és
összességében teljesen más jelentéssel
bír.) Magam köré rendeztem a felszereléseket,
amikre szükségem lehet és a maradékot ûrruhástul
a barlangban hagytam. Ott maradnak, amíg újra szükségem
lesz rájuk. Bicskás motyogott és horkolt amikor visszaröptettem
a tavon át a fák teteje közelében az út
felé. Most, napközben nagyobb volt a forgalom, és mivel
hallottam az elzúgó jármûveket, ismételten
leereszkedtem. Mielõtt felkeltettem volna Bicskást, eltemettem
a gravitációernyõt egy rádióadóval,
amely visszavezet, ha kell.
- Mi az, mi az? kérdezte Bicskás felülve amint
az ellenszer hatni kezdett. Értetlenül nézett körbe
az erdõn.
- Talpra! mondtam. Mennünk kell innen!
Utánam keveredett, még mindig félálomban,
bár igen gyorsan felébredt, amikor a pézköteget
az orra alá dörgöltem.
- Milyennek tûnnek ezek a dollárok?
- Csodásnak, de azt hittem, neked nincs semmi zölded!
- Van elég kajám, de nincs elég pénzem.
Azért csináltam ezeket. Jók?
- Kiválóak, jobbakat se láttam még!
pörgette át õket profimód méregetve.
Az egyetlen, ami árulkodik, az az azonos sorszám. Ezek
elsõosztályú zöldek.
Vonakodva vált meg tõlük. Egy ember kis képzelõerõvel
és semmi lelkiismerettel; pont, amire szükségem volt.
A dollárok látványa láthatólag elvette
minden félelmét irányomba és aktívan
csatlakozott további pénz szerzésének kiterveléséhez
az úton kutyagolva.
- Ez a ruha, ami rajtad van, távolról oké,
mint most, a kocsikból senki sem vesz észre semmit, de új
göncök kellenének. Van egy mindenes bolt a hegy lábánál.
Az út mellett várj, bemegyek és megveszem amit kell.
Ami azt illeti, kerekek kellenének mielõbb, a lábaim
le akarnak szakadni. Van valami kisebb gyár parkolóval. Megnézzük
a felhozatalt.
A gyár egy zömök, szögletes épület
volt füstöt és mocskot pöfékelõ kéményekkel.
Mindenféle színû és formájú jármûvek
sorakoztak az egyik oldalánál és Bicskás mintájára
lehajoltam miközben a legközelebbi felé indultunk. Amikor
biztos volt benne, hogy nem vettek észre, társam elõhúzott
egy lila, vaskos tárgyat, aminek fogak voltak az egyik végén
és felnyitott egy jókora fedelet. Alánéztem
és hápogni kezdtem a túlbonyolított primitív
hajtómotortól, amit ott láttam. Valóban a múltban
jártam. A kérdéseimre válaszolva Bicskás
magyarázott miközben rövidre zárt néhány
vezetéket, amely úgy tûnt, az indítást
szabályozta.
- Belsõ égésû motornak hívjuk.
Majdnem új, kell benne lennie vagy háromszáz lónak.
Mássz be és kilövünk innen mielõtt kiszúrnának.
Mentálisan rögzítettem, hogy késõbb
rákérdezzek a belsõ égetés elméletére.
Korábbi beszélgetésbõl megértettem,
hogy a lovak nagy termetû négylábúak, így
talán ez egy miniatürizálási forma, amivel nagy
számban bejuttathatók a gépbe. Ám akármilyen
primitívnek tûnt is a jármû, igen gyorsan mozgott.
Bicskás dolgozott a kezelõszervekkel és csavargatta
a nagy kereket; kilõttünk és az útra hajtottunk,
még mielõtt kiszúrtak volna. Örömmel hagytam
Bicskást vezetni amíg én a világot vizsgáltam,
amelyre érkeztem.
- Hol tartják a pénzt? Tudod, ahova bezárják.
- Biztos a bankra gondolsz. Vaskos falak, nagy széfek, fegyveres
õrök. Minden városban van legalább egy.
- Nagyobb város, nagyobb bank?
- Kezded kapiskálni.
- Akkor hajts a legközelebbi nagyvárosba és találd
meg a legnagyobb bankot! Kell sok zöld. Ma éjjel kipucoljuk.
Bicskás ámulattal tátogott.
- Nem gondolhatod komolyan! Mindenféle riasztójuk
meg cuccuk van.
- Nevetek a kõkori szerkezeteiken. Csak találd meg
a várost, a bankot, aztán hozz kis kaját és
piát. Ma éjjel gazdaggá teszlek.