Minden nap edzettem a hotel edzôklubjában. Az elsô
nap egy óra után kimerültem, az Üvegen megejtett
éhezés utóhatása mutatkozott. De az edzô
folyamatosan izzasztott súlyokkal, kerékpárral, hidroterápiával,
2G-s sprintekkel meg a többivel. Nem tellett sokba mire egy öt
órás napot beiktathattam; fitten és élénken
éreztem. A morálomom dobott az is, hogy minden leadott súlyom
felszedtem izmokban. A Lussuosón való tivornyázásnak
és piázásnak a nyoma végleg eltörlôdött.
Kocogtam, úsztam és ráébredtem, hogy nem halogathatom
tovább az igazság pillanatát. Mivel biztos voltam
benne, hogy Angelinának nem fog tetszeni.
- Nem tetszik mondta nagyon határozottan. Nem!
- Szerelmem, életem fénye mondtam a kezeit a kezeimbe
véve. A bár üres volt és csak a robot pultos
nézte ezt szenvedélyes jelenetet digitális kivitelben.
Enyhe csavarással kiszabadította a kezeit, felkapta a poharát
és kortyolt. Logikával próbálkoztam.
- Ha minden oldalról megvizsgálod a kérdést,
rájössz, hogy ez az egyetlen lehetséges válasz.
- Én sok más lehetôségre tudok gondolni.
- De semelyik sem fog mûködni. Tudnunk kell, mi történik
a Mennyben. Minél több ember dong arra, annál nagyobb
az esélye, hogy észreveszik. Egyetlen ember mehet csak, egyedül.
Egy szuper ügynök, felsôfokú tehetséggel
és tapasztalattal, egy magányos farkas, aki éjszaka
ólálkodik, laza, jóképû és verhetetlen;
a galaxis legjobb ügynöke. Segíthetek kicsit. Néhányan
Stalowy Szczur-nak, mások Ratinox-nak esetkeg Rustimuna Stalrato-nak
hívják...
- Te?
- Milyen kedves, hogy ezt mondod! Most, hogy kimondtad ezt hangosan,
tudnál valaki alkalmasabbra gondolni?
Rosszallóan nézett és csendben kortyolta az
italát enyhe kotyogó hanggal; amikor talán az utolsó
cseppet is kiszívta, a bárrobot végigcsikorgott a
kerekeivel a pult mögött és megállt Angelina elôtt.
Mély, érzéki hangon szólalt meg. Szeretne
egy újabbat a hölgy az ízletes italából,
a Pink Rocket-popsyból?
- Miért is ne?
Egy fém csáp kígyózott elô, megragadta
a pohár tövét és láthatáron túlra
lendítette. Egy ajtó nyílt a valami mellén
és egy új, hûtött pohár tûnt elô
a tetejéig itallal.
- És az úrnak? Italocska?
Edzésben voltam és nem álltam készen
fülig innom magam itallal. Egy diétás viszkit egy
szelet gyümölccsel!
- Nem ellenkezhetek vele mondta végül Angelina.
Te vagy Inskipp legjobb ügynöke. Tudsz róla és
én sem tagadhatom. Fôként mivel te nem vagy egy kiöregedett
tanonc avagy egy cselekedj jót törvényôr. E helyett
te tulajdonképpen egy csavaros és rugalmas svihák
vagy egy életre szóló bûnözôi tapasztalattal.
- Így olyan szépen hangzik!
- Én már csak tudom! De ez még akkor sem jelenti
azt, hogy egyedül mész a Mennybe. Én is veled megyek!
- Nem teszed. Te vigyázol az otthon melegére, fedezed
a hátam és...
- Még egy ilyen férfi soviniszta disznó moslék
és kikarmolom a szemdet!
Amikor ezzel a hangsúllyal mondott valamit, azt komolyan
mondta. Hátradôltem amikor láttam, hogy az ujjait behajlítja.
- Elnézést, sajnálom! Nem gondoltam komolyan.
Félresikerült tréfa volt magyarázkodtam a földre
esve fohászkodva.
Nevetnie kellett és kitisztult a levegô. A kezeit ismét
az enyéimbe vettem. Mennem kell, és egyedül kell mennem.
Sóhajtott. Tudom, de fáj beismerni. Azért
vigyázol magadra, ugye?
- Megígérem és meg is tartom.
- Mikor indulsz?
- Ma délután kiderül. Kedves Coypu barátunk
úgy véli, végre kiküszöbölte a kommunikációs
problémát az univerzumok között.
- Nem azt mondta, hogy ez lehetetlen?
- Egy rosz napján, igen. De ma jó napja van.
- Veled megyek.
A professzor rendbeszedte a kartondobozos készülékeket
és kígyózó kábeleket. Most már
minden egy ormótlan fekete konzolban volt tele mérôkkel
és villogó fényekkel, tekerôkkel és izzó
kijelzôkkel. Csupán az óriási elektromos kábel
maradt ugyanaz.
- Ó, James! mondta amikor beléptünk és
elfordulva kutatni kezdett egy fiókban. Van valamim a számodra!
Büszkén mutatott egy jellegtelen, lapos fekete lemezt
lyukkal a közepén, leporolta és átadta.
- Hanglemez? kérdeztem tûnôdve.
- Ne színleld, hogy egy növény szintjén
van az intelligenciád! sétôdött meg. Amit
a kezedben tartasz, az egy egyedülállóan páratlan
találmány. Merev, nincsenek mozgó részei, még
az elektonok és pszeudó elektronok is zéró
sebességûek. Lehetetlen észlelni vagy hatni rá
bármilyen módon. Számos univerzumban kipróbáltam
és kiválóan mûködik.
- Mit csinál?
- Amint aktivizálod, jeleket küld az itteni anyagépnek.
Akkor az utánad nyúl és visszahoz. Egyszerû.
- Természetesen. De hogy aktivizálom?
- Az még egyszerûbb. Agyhullámokat ellenôriz.
Gondolsz rá és visszahoz.
Lenyûgözve ámultam a lemezre. Micsoda csoda! Az
ujjamon pörgettem. Csak arra kellett gondolnom, vigyél
haza...
Aztán a szoba másik végében találtam
magam szorosan a gépnek csapódva az egyik kezemmel a diszk
és a gép között, csak a középsô
ujjamat látva és olyan érzés volt, mintha amputálták
volna.
- Nem... kapok... levegôt fuldokoltam.
Coypu megnyomott egy gombot és a földre zuhantam.
Néhány beállítással megoldom.
Felálltam, megdörgöltem a sajgó bordáimat
még midig fogva a lemezt és kihúztam a megdagadt ujjam
a lyukból.
- Nagyon meggyôzô mondta Angelina. Köszönöm,
professzor! Most már kevesebb lesz az aggodalmam. Mikor indulhat?
- Amikor akar! billentett át egy másik kapcsolót
és szikrázó villámok kezdtek tündökölni
a gép belsejében a központi tekercs körül.
De van még pár fontolóra veendô tényezô
az indulás elôtt. Sikerült az univerzumelemzô szondát
a Mennybe juttatni. Elég érdekes eredményeket mutatott.
Nézzétek! Egy képernyô kelt életre
és telt el görgô számokkal valamint tekergô
gráfokkal.
- Mit? kérdeztem. Ennek semmi értelme.
Coypu undorral horkant fel és felsôbbrendûen
szipogott. Ebben a sorrendben. Aztán megkocogtatta a gázösszetétel
elemzô kijelzôjét. Nyilvánvaló!
- Csak egy magához hasonló zseninek, professzor! Magyarázza
el, kérem!
Megbántam, hogy megkérdeztem. Hosszan és unalmasan
magyarázott. Gravitáció, légnyomás,
oxigén feszesség, fény sebesség, ez még
rendben volt. De túl sok volt az elektron forgásból,
káosz szórásból, vízminôségbôl,
szennycsatornából, fraktál töredékbôl
és ilyenekbôl. Amikor az atmoszferikus összetevôk
elemzésénél tartottunk, megállítottam.
- Mit mondott arról a valamiféle gázról?
Az elemzôskálára mutatott a kijelzôn.
Ez itt. Valami olyan összetevô, amivel még nem találkoztam,
úgyhogy nem volt neve. Négyzetes nitoxnak kereszteltem. Mivel
hasonlít kicsit a nitrát oxidra.
- Nevetôgáz?
- Pontosan. De négyzetre emelt élvezeti fokkal. Úgyhogy
mindenki félig belôve közlekedik. Aztán, miután
elhagyják a Mennyet, elvonási tüneteik lesznek, ahogy
azt a rögzített interjúk is említik.
- Ez nem tetszik mondta Angelina. Függôséget
okozhat, de Jimnek abból már épp elég van.
Tud valamit tenni ellene?
- Természetesen! tartott fel egy lila folyadékos
fiolát. Ez lerontja a hatásokat, ellenszer. Hajtsd fel
az ujjad, diGriz!
Egy bôr alatti fecskendôt megtöltött, és
belém töltötte belôle az ellenszert egyenesen a
vérkeringésembe.
- Ez az egyetlen szükséges elôkészület.
Kész vagy menni? nyomott meg egy gombot és az áram
körbeélesztette a teljes gépet.
- Ne olyan sietôsen! mondtam hirtelen. Egy kiadós
ételre és alvásra van elôbb szükségem.
Holnap reggel intézzük, szépen korán, hajnalban.
Akkor megyek a Mennybe!
Aznap este kimentünk a városba elsô alkalommal
hódolni a vakáció élvezetének. Angelina
és én kéz a kézben míg Sybil mindkét
ikret karon fogva; csodás kis este volt. A hang és fénybeállítás
ismét változott, sarki fény jelent meg az égen
és egy kétezer tagú zenekar játszott odalent
az árokban. A kaja a legjobb. Az ital még annál is
jobb. Ebben sajnos nekem nem lehetett részem, a reggel közeledte
miatt a diétás viszkinél kellett maradnom.
Hajnalban Angelinát hagyván mosolyogva aludni kitipegtem
a hálóból és elindultam a végzetemmel
találkozni.
- Késtél! mondta Coypu professzor katonásan.
Kezdesz meginogni?
- Kérem hagyja el a pépet, prof. Én készen
vagyok, ha ön is.
- Nálad van az interuniverzális aktivátor?
- A cipôm sarkába ágyazva. Nem válunk
el egymástól.
- Akkor sok szerencsét! billentett át még
pár kapcsolót és a gép baljósan zümmögött.
Az ajtó megvan.
Kinyitottam a garázsajtót és átlestem.
Jól nézett ki. Szélesre tártam és beléptem.
Szép. Meleg, sárga nap sütött a kék
égrôl, teljesen más volt, mint a duzzadt vörös
a Pokolban. Egy kis fehér felhô úszott el vállmagasságban.
Megböködtem az ujjammal és az elpattogott kellemes csilingelés
kíséretében.
A táj békés volt, alacsony, hömpölygô
dombokkal, melyeket rövid fû borított. Egy fás
liget árnyékolt be a közelben valami kövezett útfélét.
Odasétáltam és megböködtem a cipôorrommal.
Valóban út volt, macskakövekkel kirakott. Kikanyarodott
a látképbôl a fák után jobbra. Balra
pedig átszelt egy völgyet és a dombok közé
veszett. Merre menjek?
Távoli morajló mennydörgésféle
hallatszott a dombok irányából. A kíváncsiság
gyôzött, mint mindig. Arra mentem. A kíváncsiság
gyorsan kifizetôdött, amint útkeresztezôdéshez
értem mutatóujjas jelekkel. Érdeklôdôen
közelítettem meg ôket.
- Három felé mehetek mondtam a táblákat
végigmérve. Nyilvánvalóan a SZEMÉTTELEP
irányából jövök, ami nem hangzik valami
izgalmasnak, így nem fordulok vissza. De probléma, probléma!
Hogy döntsek a Valhalla és a Paradicsom között?
A Paradicsom paradicsomian hangzott és Paraiso Aqui szép
bolygóját juttatta eszembe. Amely valóban Paradicsommá
vált miután engem elnöknek választottak. Halványan
felsejlett a valláskutatásaimból, hogy a Valhallának
valami köze van a hóhoz, fejszékhez és szarvas
sisakokhoz. A Paradicsom sokkal jobban hangzott.
Aztán észrevettem egy kis papírdarabot a jelzôtábla
rúdjára szögezve. Az állt rajta, hogy A PARADICSOM
JAVÍTÁS MIATT ZÁRVA. Ami mint sejthetô, erôsen
megkönnyítette a döntést.
Az út felkanyarodott a dombokra majd egy kis völgybe
ért. A végénél egy magas, nyers faragású
fal állt. Hatalmas fatörzsek álltak ki a földbôl
még mindig háncsosan. Egy fém ajtó várt
hivogatóan a fasor tetején. Hamisan. A kilincse nem mozdult.
Nekifeszültem az ajtónak, de az erôsen ellenállt.
Már éppen a Paradicsommal akartam próbálkozni,
amikor észrevettem a táblát az ajtó felett.
SZERVIZ BEJÁRAT állt rajta. Ami erôsen sejtette
másik ajtó meglétét. Amit meg kellett találnom.
Egy taposott ösvényt követtem a fûben a fal mellett
amíg az befordult a saroknál.
- Na ez már igen! mondtam ôszinte áhítattal.
Nem nézett ki szerviz bejáratnak, az biztos. Tömör
aranyszerû pillérek tartottak egy ékszerborította
timpanont a masszív arany ajtó fölött. A drágakövek
belsô fénnyel izottak. Hirtelen láthatatlan kürtök
szólaltak meg és ezt hangos hôsi zene követte.
Erre a lelkesítô ritmusra lépdeltem a bejárat
felé kíváncsian. Amikor közelebb értem
láttam, hogy az ékszerekbôl ki van rakva egy számomra
olvashatatlan üzenet. Talán mert valami ismeretlen nyelven
íródott furcsa formájú betûkkel amelyek
keresztezett pálcákra hasonlítottak. Nemcsak a felirat
volt furcsa, de ismeretlen az ábécéje is legalábbis
elôttem. A drágakövek fölött egy hatalmas arany
fejszét keresztezett egy arany kalapács.
- Jól néz ki, nem? kérdezte egy hang.
Felugrottam, megforultam és akcióra készen
érkeztem le. A zene elnyomta a közeledés hangjait. De
nem tûnt fenyegetônek az újonnan érkezett. Középkorú
volt és köpcös, drága üzleti öltönyben
fehér csipkés inggel és egy vérvörös
nyakkendôvel; a lehetô legbarátságosabban mosolygott.
- Ugyanazért vagy itt, mint én? Nézd csak ezt
a Valhallát!
- Persze mondtam megnyugodva. És észrevettem, hogy
ugyanaz a fejsze és kalapács szimbólum van arannyal
a nyakkendôjébe hímezve mint a bejárat fölött
lévô. Valhalla, jövünk...
- Még nem! mondta hirtelen a kezét felemelve.
Én a látványát akarom. Egy képet arról,
hogy mit tartogat az élet utáni élet. Még az
igazi lépésre nem vagyok egészen felkészülve...
A hangját elfojtotta a kürtök harsonája
és egy kiadós dobszóló amint az arany ajtó
felemelkedett. A zene elhalt és egy nôi hang üdvözölt
minket.
- Üdvözöllek. Lépjetek be jó követôi
a Dereglye Ligájának és Freya Élô Barátainak!
Lépjetek be és nézzétek meg, ami egy napon
örökre a tiétek lesz! Persze amennyiben hûségesen
fizetitek a hûségtizedet. Ez a Valhalla! A mézsör
terem a szivárvány végénél. Gyertek
elôre és ne essetek el a kígyóban!
Micsoda kígyó volt! Vagy egy méter széles
és mindkét irányban láthatáron túl
folytatódott. Lassan tekergett és mi átléptünk
fölötte.
- Uroboros! mondta a társam. Körbeéri a világot!
- Siessetek mondta a láthatatlan kalauzunk -, mert nincs
sok idôtök. Lelebbentem a fátylat, de csak röviden.
Csupán az istenek különleges kegyessége teszi ezt
lehetôvé. Thor mindig rámosolyog a Dereglye Ligájának
harcosaira és Loki most távol van a Helben, úgyhogy
Thor nagykegyûen engedélyezi a jelenlétet egy gyors
betekintés erejéig, ami most következik. Úgyhogy
nézzétek, lélegezzetek mélyet és élvezzétek,
mert egy nap ez a tiétek lesz...
A fátyol fellebbent a sötét beltérrôl,
ami lassan megvilágosodott. Én elôreléptem egy
közelképért, de az orrom valami láthatatlan akadályba
vertem. Az egészen a földig ért és ameddig fel
tudtam nyúlni, éreztem. A társam az ujjaival kocogtatta.
- Az Örökkévalóság Fala mondta.
Örülök, hogy itt van. Csak halottan haladhatsz át
rajta.
- Nem valami haladó gondolat. Hû!
A felkiáltásom elakadt a feltáruló bizarr
szín láttán a barikád túloldalán.
Tûz lobogott egy jókora kô tûzhelyen és
egy óriási lény egészben fôtt fölötte.
Hosszú faasztaloknál sok nagydarab hosszúhajú
alak jó hangulatban és kenyerek. Eszement zabálás
és szlafálás. Hatalmas korsós italokat csaptak
az asztalra, hogy végigmérjék majd felhajtsák
a tartalmukat. Egy kézzel persze mert legtöbbjük másik
keze óriásmadarak gôzölgô combját
vagy más húsos csontját fogta. A hangjaik olyanok
voltak, mint távoli visszhangok, üvöltöztek és
káromkodtak. Néhányan énekeltek. Magas, szôke
pincérnôk meglett farral és még meglettebb mellekkel
osztották az ételt, italt. Alkalmanként éles
sikoly vágott bele a maszkulin dübörgésbe amint
a fenekekre ráfogtak; néha huppanás volt a gyors nôi
válasz, néha pedig a korsót vágták a
tivornyázók fejének. Ám a nagydarab hölgyek
nevettek és sok viking szakállát megcibálták
nem kis orgia elôjeleként. Sôt, egy kevésbé
megvilágított, távolabbi asztalnál egy húsosabb
pár már el is kezdte messzirôl ki-ki hallatszó
kacarászással. Amely aztán elhalt a sötét
visszaálltával.
- Hát nem fantasztikus! lelkendezett a társam csillogó
szemekkel.
- Egy vegetáriánusnak nem az motyogtam de nem elég
erôsen az öröme tönkretételéhez. Azon
tûnôdöm, ugyanahoz az egyházhoz tartozunk-e?
kérdeztem hízelegve.
Nem volt válasz, mivel ô már nem volt ott. A
lehetôség elszalasztva; ki kellett volna belôle sajtolnom
az információt ahelyett, hogy a Valhalla élvezeteire
meredezem. Kisétáltam, de kint sem találtam, ô
már visszament. Mögöttem becsapódott az ajtó
és az izzó kövek megszûntek izzani.
A sónak vége volt, de mit tudtam meg?
- Sokat biztosítottam magam. De ez bizonyosan nem a Menny,
ahogy Vivilia VonBurn leírta. A Valhalla olyan volt mint egy férfi
elképzelése a kimenô a fiúkkal végtelenítetten-rôl.
Ami annyit tesz, hogy több, mint egy Menny van a Mennyekben. Talán
ô a másikat látta, a Paradicsomot. Ami annyit tesz,
hogy meg kell néznem még ha zárva is van.
Ezzel a szilárd logikával sarkalltan mentem vissza
a jelzôtáblákhoz, majd a Paradicsom felé fordultam
az ösvényen. Az öles fákat és vaskos bozótot
kerülgetett.
Megálltam amikor motorzúgás hangját
hallottam. Jobb az óvatosság mint a bátorság
alapon a földre vetettem magam és elôrekúsztam
a bozótoson át.
Az utolsó bokrot széthúzva néztem elôre.