Fejezet: 18

Elõrehajoltam a lábaimra helyezve a súlyom és megfeszültek az izmaim. Támadásra készülve, arra a pillanatra, amikor a Püspök eltereli a tiszt figyelmét. Igazából nem akartam a fegyver ellen puszta kézzel fellépni, de még kevésbé szerettem volna visszakerülni a börtönbe. A Püspök szintén így érezhetett. Kicsit elõre nyújtotta a kezét.
- Hagyd hogy egy kicsit egyezkedjünk, James. Lazíts amíg beszélek ezzel a kedves tiszttel.
A keze lassan a zsebébe csúszott, a fegyver pedig kísérte minden mozdulatát, az ujjak mélyre kúsztak és egy vékony köteg pénzt hoztak fel.
- Ez elõleg egy kicsinyke szívességért – szólt átnyújtva a pénzt a tisztnek, aki két kézzel ragadta meg. Amit könnyedén meg is tehetett, hiszen a fegyver épp olyan gyorsan tûnt el, ahogyan elõkerült. Számolni kezdte mialatt a Püspök szónokolt.
- A szívesség, amire oly alázatosan kérünk, hogy még két napig ne találj meg minket. Holnap ugyanennyit kapsz, és másnap is, amikor felfedezel minket és a kapitányhoz viszel.
A pénz eltûnt és a fegyver ismét elõugrott – sosem láttam a kezét mozdulni. Olyan jól csinálta, hogy színpadon lett volna a helye.
- Nem megy – mondta. – Inkább elveszem a pénzt ami nálad és a barátodnál van meg a táskákban. Azután azonnal a kapitányhoz viszlek.
- Nem túl bölcs – mondta a Püspök zordan. – El fogom árulni a kapitánynak, hogy pontosan mennyit vettél el, és õ meg is fog szabadítani tõle. Meg azt is elárulom, hogy két személyzeti tag is meg lett kenve, és tõlük is meg lesz vonva a pénz, és te nem leszel túlzottan népszerû ezen a hajón. Nemde?
- Van némi igazság abban, amit mondasz – merengett a szájába harapva, már ismét üres kézzel. – Talán ha emelnéd az összeget...
- Tíz százalékkal, nem többel – közölte a Püspök és át is adta. – Holnap találkozunk. Kérlek zárd vissza az ajtót magad mögött.
- Persze, utazzatok jól!
Eltûnt, én lemásztam a vécérõl és megráztam a Püspök kezét. – Gratulálok, uram. Mesteri demonstrációja a tudománynak, aminek létérõl alig volt tudomásom.
- Köszönöm, fiam. Legalább hozzásegít az alapszabályokhoz. Sosem szándékozott kidobni minket a hajóról. Ez volt az õ tétje. Én tartottam, õ emelt, én megadtam és lezártam. Tudatában volt, hogy nem tudok tovább emelni, mivel a kapitánynak sokat kell majd adnom. Kimondatlanul bár, de beleegyeztem, hogy hallgatni fogok a megkenésérõl. Minden a szabályok szerint folyt...
Félbeszakította egy sziréna felsüvítése odakint a folyosón, miközben piros fény kezdett gyors villogásba az ajtó fölött.
- Valami baj van? – kérdeztem.
- Valami nagyon jól van. Készen állunk felszállni. Javaslom, hogy nyújtózzunk el az ágyakon, mivel némelyik öregebb róka szereti megnyomni a G-ket amikor felröppenünk. Néhány perc múlva lerázzuk a Kis Menny porát magunkról. Remélhetõleg örökre. Az a börtön egyszerûen borzasztó, és a kaja...
Erõsödõ robaj fojtotta el a szavait és az ágy rázkódni kezdett. A szökési sebesség a mellkasomnak feszült. Pont mint a filmekben, de a valóságban sokkal kevésbé izgalmasan. Ez az! Ki az ûrbe! Micsoda élvezetek várnak!
Egyelõre még tisztes távolból. A matrac vékony volt és a hátam megfájdult a nyomástól. Többször nulla G-re álltunk majd vissza mielõtt sikerült helyesen belõni a mesterséges gravitációt. Illetve majdhogynem helyesen. Idõközönként volt egy kis csuklás. Amit a gyomrom is megérzett. Ez elég gyakran ismétlõdött ahhoz, hogy a következõ pár napban ne hiányozzon az élelem, amit normális körülmények között elfogyasztottam volna. Legalább volt rozsdás, száraz vizünk szomjoltásra. A tisztet tovább kentük, én pedig idõm nagyrészét az ágyon töltöttem és az Eszperantó leckéimre koncentráltam, a nyomorom feledtetésére. Két ilyen nap után a gravitációs hullámok megszûntek és az étvágyam visszatért. Vártam a szabadon bocsátásunkat, még egy kis kenést és egy kis kaját.
- Potyautasok! – szólt a tiszt az ajtónkat felnyitva kezét a szíve fölé kapva botladozva a vele tartó lány nagy örömére. – Borzasztó, hallatlan! Talpra mindketten, jöjjetek velem! Garth kapitánynak tudnia kell errõl.
Nagyon meggyõzõ alakítás volt, amit csak a pénzért tartott keze csorbított kicsit, amikor a lány megfordult. Úgy tûnt, a lány unja az egészet, és valószínûleg maga is részese volt a játéknak. Végigtekeregtünk a folyosón, és három fém lépcsõsorral feljebb a hídra jutottunk. A kapitányt legalább megrázta a jelenlétünk. Talán õ volt az egyetlen a hajón, aki nem tudott az ottlétünkrõl.
- Ördög és pokol, ezek meg honnan kerültek ide?
- Az egyik üres kabinból a C szintrõl.
- Neked kellett volna ellenõrizned õket.
- Meg is tettem, kapitány, itt van a napló. Egy órával a felszállás elõtt készült. Utána a hídon voltam magával. Ekkor érkezhettek.
- Kit kentetek meg? – kérdezte Garth kapitány felénk fordulva, aki egy vén ûrróka volt hitvány tekintettel.
- Senkit, kapitány – válaszolta a Püspök bizonytalanul megingó hangon. – Jól ismerem ezeket a Reptile osztályos ûrcirkálókat. A felszállás elõtt a kapuõr felment a hajóra. Mögötte osontunk észrevétlenül, és a kabinban húzódtunk meg. Ez minden.
- Egyetlen szavad sem hiszem. Bökd ki, kiket kentél meg, vagy komoly nehézségeid támadhatnak.
- Drága kapitányom, a hû legénysége sosem fogadna el kenõpénzt. – Nem vette fel a kapitány hitetlenkedõ prüszkölését. – Van bizonyítékom. Minden megtakarított pénzem érintetlen a zsebemben.
- Kifelé! – utasított ki mindenkit az irányító terembõl. – Mindenki. Én figyelek rájuk. Alaposan ki akarom faggatni õket.
A tisztek és a legénység kicsoszogtak kifejezéstelen arccal. Amikor eltûntek, a kapitány bezárta az ajtót és ránkrivallt: - Ide vele! A Püspök egy igen vaskos összeget nyújtott át, amit a kapitány átpörgetett, majd a fejét rázta. – Nem elég.
- Persze – értett egyet a Püspök. – Ez az elsõ részlet. Az egészet landolás után valami elfogadható bolygón ahol laza erkölcsû vámosok vannak.
- Sokat kérsz. Nem vágyom kockáztatni a bolygóközi engedélyem illegális bevándorlók csempészésével. Sokkal egyszerûbb lenne most rögtön megszabadítani a pénzedtõl és megszabadulni tõled, amit meg is teszek.
A Püspök nem örült ennek a trükknek. Megtapogatta a zsebét és a fejét rázta. – Nem lehet. A végsõ fizetség kétszázezer kredit egy Galaktikus Kredit és Váltó csekken. Nem legális amíg ellen nem jegyzem egy második aláírással. Kínozhatsz, nem fogom aláírni addig, amíg szilárd talajon nem állunk.
A kapitány tartalmasan a vállát vonta, majd az irányító rendszerhez fordult egy apróbb állítást végezve mielõtt visszapördült. – Az étkezésekért fizetnetek kell – mondta hûvösen. – A jótékonykodás nem fedezi az üzemanyagot.
- Így van. Rögzítsük az összeget.
Úgy tûnt, ennyi volt az egész, de a Püspök figyelmeztetõleg suttogott, ahogy visszamentünk a folyosón. – A kabin kétségtelenül poloskás. A csomagjainkat már átkutatták. Minden pénz nálam van. Maradj a közelemben, hogy ne történjen baleset. Az a tiszt kiváló zsebtolvaj lehet. Most pedig mit szólnál egy kis élelemhez? Mivel fizettünk, felválthatja az erõltetett gyorskaját egy kiadós étkezés.
A gyomrom hangosan korgott beleegyezõleg a javaslatra, és az étkezõbe indultunk. Mivel nem voltak utasok, a kövér, borostás szakás csak venián paraszt kaját készített. Ami jó lehet az õslakóknak, de hosszú idõ hozzászokni. Próbáltál már befogott orral enni? Nem kérdeztem meg a szakácstól, mit eszünk, de féltem is tõle, hogy elárulná. A Püspök mélyet sóhajtott és kezdte felvillázni az adagját.
- Az egyetlen, amit elfelejtettem a veniánokkal kapcsolatban – mondta búsan – a kajájuk. Bizonyosan a szelektív emlékezet az oka. Ki akarna bármikor is ilyen kajára emlékezni?
Nem válaszoltam, mivel a csésze meleg vizem kortyoltam, hogy az ízt kimossam a számból.
- Apró áldások – mondtam. – Legalább a csapvíz nem olyan rossz, mint a kabinban. – A Püspök ismét sóhajtott.
- Az kávé, amit iszol.
Nem volt egy kéjutazás. Mindketten lefogytunk, mivel gyakran könnyebb volt nem enni, mint enni. Folytattam a tanulmányaim a cizelláltabb sikkasztással, a költségeken való gazdagodással, a kétszeres, háromszoros könyvvitellel, és mindezt Eszperantóul, amíg könnyûszerrel nem beszéltem ezt a hasznos kis nyelvet.
Az elsõ leszálláskor a hajón maradtunk, mivel a katonák és a vámosok olyan sûrûen vették körül a hajót, mind a homoki bolhák.
- Nem itt – szólt a kapitány az alattunk lévõket szemlélve a képernyõn. – Nagyon gazdag bolygó, de nem szeretik az idegeneket. A következõ ebben a rendszerben nektek való, agrár bolygó, alacsony népességgel, ahol hasznát veszik a bevándorlóknak, ezért nincsen vám.
- Hogy hívják? – kérdezte a Püspök.
- Amphisbionia.
- Sosem hallottam róla.
- Kellett volna? Csak egyike a harmincezer betelepített bolygónak.
- Igaz. De...
Úgy tûnt a Püspök bajban van, de nem tudtam, miért. Amennyiben nem tetszene a bolygó, még mindig elég pénzt tudunk felszabadítani, hogy továbbálljunk. Õ azonban ösztönösen éber maradt. Végül megkent egy navigátort, hogy a hajó számítógépét használhassa. Amikor az ebéddel játszadoztunk, beszámolt róla.
- Valami bûzlik e körül még a kajánál is jobban. – Ez rémisztõ gondolat volt. – Nincs bejegyzés Amphisbioniáról a galaktikus kalauzban, amit viszont minden leszálláskor frissítenek a bolygóközi kommunikációs hálóról. Ezen felül a következõ célunk rögzített. Csak a kapitány kódjával hozzáférhetõ.
- Mit tehetünk?
- Semmit – amíg le nem szállunk. Aztán kiderül mit tervez.
- Meg tudod kenni valamelyik tisztet?
- Már meg is tettem, így tudtam meg, hogy csak a kapitány ismeri az úticélt. Ezt persze nem közölte, amíg nem fizettem. Piszkos trükk. Magam is ezt tettem volna.
Megpróbáltam felvidítani, de eredménytelenül. Azt hiszem, az étel elvette a kedvét. Jó lett volna már megérkezni a bolygóra, bármi legyen is az. Egy jó tolvaj talán bármilyen társadalomba be tud illeszkedni. Egy dolog bizonyos volt. A kajának jobbnak kell lennie ennél a vonakodva fogyasztott mosléknál.
Az ágyainkon maradtunk amíg a hajó földet nem ért és a zöld fény fel nem gyulladt. Kevéske holmink már lent volt a zsilipnél. A kapitány maga irányított. Dohogott amíg az automatikus légszûrõ a tesztet végezte; a belsõ zár addig nem nyílik ki, amíg kielégítõ eredményeket nem kap. Végül hangjelzés kíséretében felvillantotta az üzenetet amit õ megelõzött. A hatalmas nyílás feltárult egy metszõ, meleg fuvallatot engedve be.
- A váltót! – szólt Garth kapitány. A Püspök csak mosolygott.
A kapitány felvezetésével cipeltük a csomagjainkat. Éjszaka volt, a csillagok ragyogtak, és láthatatlan lények hangja érkezett a közeli fák mögül. Az egyetlen fényforrás a zsilipé volt.
- Itt jó is lesz – jelentette ki a kapitány a rámpa végén állva. A Püspök a fejét rázta és a fémre mutatott.
- Még mindig a hajón vagyunk. A földre, ha lehetne.
Közel a rámpához, a természetes talajon egyezkedtek, de még elég távol a hajótól ahhoz, hogy sürgethessenek. A Püspök elõvette a csekket, és gondosan aláírta. A kapitány gyanakvóan összehasonlította a fenti aláírással, majd bólintott. Felsietett a rámpán, mi pedig felvettük a csomagjainkat, amire a kapitány megfordult és kiáltott egyet:
- Õk már a tieitek!
A rámpa felemelkedett, erõs fények tûntek fel a sötétben úgy szúrva ki minket, mint lepkéket a tûk, és fegyveresek rohantak felénk. Csapdába estünk, elvesztünk.
- Tudtam, hogy valami nem oké – közölte a Püspök ledobva a csomagjait vigyorral várva a rohanó embereket.