- Persze, hogy kíváncsiak vagyunk a tervedre, drágám
– mondta Angelina majd elôrehajolt és ajkon csókolt.
– A férjem egy zseni!
Tréfából mondta vagy nem, szívmelengetô
volt. Bolivar és James vidáman tartották fel a hüvelykjeiket,
Sybillel egyetemben és még Coypu is bólogatott még
ha vonakodva egyezve is bele. Egyedül Inskipp maradt komoran a halmozódó
kiadásokat kalkuláva. Az asztalra csaptam a sörös
üvegem.
- Ezennel a Galaxis Megsegítô Liga ülését
megnyitom. Ki veszi fel?
- Mûködik a rögzítôm – mondta Sybil
leülve és maga elé helyezve azt az asztalra. – Köszöntünk
itthon, Jim diGriz. Nagyon aggódtunk miattad.
- Én is ezt tettem. Amit Slakey veled és velem mûvelt
a Pokolban vagy Angelinával és velem az Üvegen, az épp
elég ok a galaxis pereméig üldözni és tönkretenni.
De más ok is van mindegyike után menni egyszerû bosszúnál.
Inskipp gúnyos mosolyra húzta a száját.
– És mégis mi?
- Nem gondoltam, hogy meg fogod kérdezni. Észrevettem,
hogy amíg távol voltam, sikerült teljesen elveszíteni.
Igaz ez?
- Lazán fogalmazva talán így van.
- Mereven fogalmazva azt mondanám, hogy most olyan tervre
van szükség, amely nem mondhat csôdöt. Professzor,
hogy van az idôgépe?
- Köszönöm, nagyon jól. A kis kalibrációs
probléma el lesz varrva.
- Ezt örömmel hallom! Hány univerzumhoz van hozzáférés?
A fogaihoz kocogtatta a körmeit és gondolkodóan
ráncolta a homlokát. – Elméletileg persze végtelen
a számuk. Talán mi hozzuk létre ezeket az univerzumokat
a belépéssel, ahogy a Pokolról való visszatérésed
után felvetetted. Ám eddig negyvenegyben jártunk illetve
nyomoztunk.
- Köztük van a Menny?
- Nem, de még keressük. Bár az elkobzott gép
bír különbözô célbeállításokkal
nincs módom azokat azonosítani aktivizálás
és belépés nélkül.
- Mi a helyzet a Pokollal?
- Oda teljes bizonyossággal tudunk menni. Emlékszel,
hogy a fiad, James hipnotizálta Slakey-t és elküldte
Bolivart téged keresni.
- Hát akkor ennyi – dôltem hátra és sóhajtottam
kielégülten. – Még egy kis kaja jó lenne ha maradt
még a szendvicsekbôl.
- Ne játszadozz velünk, Jim diGriz, vagy nem csak egy
szendvicset kapsz a gyomrodba! – mondta Angelina.
- Sajnálom, szerelmem. Nem állt szándékomban
alulbecsülni helyzetet. De mostanában elég komor volt
minden és ennyit megengedtem magamnak.
- Megbocsátva. Mi olyan fontos a Pokollal?
- Slakey jelenléte. Vörös, kövér, ôrült
és jól fegyverzett kivitelben. Nem gondolod, hogyha a többi
Slakey ki tudná hozni, megtenné? De nem teszik. Lehet, hogy
mert az bizonyosan végezne vele, és errôl beszélt
nekem Slakey az Üvegen. Úgyhogy kis expedíciót
szervezünk a megkeresésére. És beszélünk
vele. Nagy horderejû akciót, mert amirôl egy Slakey
tud, arról mindegyik másik is. Ôt nem ölik meg,
az olyan lenne mint egy öngyilkosság. De nem lesz lelkiismeret
furdalásuk a mi eltakarításunkban ha beszélni
próbálunk vele. Ám amennyiben gyorsan odaérünk,
talán egy kis hipnózissal feltehetünk egy-két
kérdést, ugye, James?
- Pofonegyszerû, apa!
- Létfontosságú dolgokról kérdezzük
majd. Hogy hol van a Menny és mi az átfogó terv? Elengedhetetlen
megtudni mire kell Slakey-nek a pénz.
- Tegyétek! – mondta Inskipp, aki mindig gyorsan dönt.
– Mire lesz hozzá szükséged?
Jó terv volt és összeszedett. Amint Slakey megtudja
mit teszünk, reagálni fog. Hevesen. És technikailag
jóval elôttünk járt. Coypunak még mindig
nem talált módot mûködô gépet juttatni
egy másik univerzumba. De Slakey-nek a Pokolban volt egy mûködô
Gauss fegyvere. Csak remélhettem, hogy nem volt más univerzálisan
szállítható fegyver Slakey kezén.
Az elônyünk a gyors támadás kellett legyen.
És a sok ember.
De az élcsapatunk kicsi kellett legyen a gyors mozgáshoz.
Nekem mennem kellett, mert az egész az én ötletem volt.
Aztán Jamesnek is, mivel neki kellett a vörös ördögöt
hipnotizálnia. És persze Angelina, mert valószínû
úgysem engedne el egyedül. És persze Bolivar aki természetesen
nem egyezne bele egy családi kirándulásról
való nélkülözésébe. Gyorsak leszünk
és erôsen lecsapunk.
Azért hátvédnek kell kétszáz
nagyon átlagos, nagyon ellenszenves hadi tengerész. Csupán
a kezeikkel és lábaikkal lesznek felfegyverezve meg a haditudományukkal.
Ami elég kell legyen. Sybil vezeti ôket aki természetesen
bejáratos volt a Pokolban. Megaztán ott volt az néhány
sötét tekintet Angelinától valahányszor
a jelenlétében beszéltem Sybillel. Ami annyit tesz,
hogy az élet sokkal könnyebb lesz, ha ô vezeti fel a
csapatokat.
Jóöreg társam, Grissle a tengerész kapitány
parancsol majd a csapatoknak és üzenet érkezett tôle,
hogy sürgôsen látni akar. Érte küldettem.
- Semmi fegyver? – kérdezte amint becsattogott az ajtón.
– Egy tengerész nem tengerész fegyver nélkül.
- Fegyvertelen ütközet, muszáj, hogy tudják
hogy kell!
- Tudják is. De jobbak lennének pár gránáttal.
- Gombóccá olvadnának és használhatatlanok
lennének. Még a zsebkésem pengéjét sem
tudtam kinyitni.
- Bajonettek?
- A hüvelyekbe ragadnak. És ne mondd, hogy hüvely
nélkül vigyék! Nem tetszik a gondolat, hogy kétszáz
tengerész felbukkanva a Pokolban egymásra zuhan tok nélküli
bajonettekkel. De igen, gondolkoztam róla és valamit tehetünk.
Mindannyiunknak lesz fegyvere.
- Micsoda?
- A részleteket az indulás elôtt dolgozom ki.
Lelépni!
Pár napba tellettek az elôkészületek, ami
hasznos lélegzetvételhez juttatott. Angelinának volt
alkalma egy kis súlyt visszaszedni, napi négy bôséges
étkezés segített és mindannyian készek
voltunk az indulásra. Coypu csiszolt az egyenletein és az
áramkörei a dimenzió-kapu egy szuper modelljével
álltak elô.
- Tulajdonképpen csak energia kérdése – magyarázta.
– Slakeynek el kellett rejtenie a gépeit; kicsik voltak, nem szem
elôttiek. Nekünk nincsenek korlátaink.
Az új gép lenyûgözô volt. Nagy költség
árán egyenesen a bolygóközi és nemzetközi
elektromos hálózathoz csatlakozott. Egy nagy, vörös
szigetelt kábellel több mint egy méteres átmérôvel
a hotel fôhalljában, amely most már egy elektroniks
dzsungel volt. A táncparkett közepén egy teljes méretû
garázsajtó állt keretestül. Csodáltam,
de persze csak elölrôl. Mivel nem volt hátulja. Legalábbis
ha körbejártad, nem láttad a hátulját
vagy nem volt ott vagy valami. De épnek és szilárdnak
nézett ki szembôl.
- Vess egy kukkantást és nézd meg, mink van!
– mondta Coypu párat állítva a mûködtetô
konzolán. Elfordítottam a garázsajtó kilincsét
és résnyire nyitottam az ajtót, majd visszacsaptam
amikor a levegô elkezdett átsüvíteni.
- Minden fekete csillagokkal. És alacsonyabb nyomással.
Ez nem a Pokol.
- De nagyon közel vagyok, a tôszomszédságában.
Próbáld most!
Egy vörös nap tûzött le a vörös égrôl.
Tüsszentettem, amikor kénhidrogén ütötte meg
az orrom. – Ez az! – mondtam ismét becsukva az ajtót. – Hívhatom
a csapatokat?
- Én kész vagyok, ha te is!
Mindannyian várták a jeladásom. Sybil és
Angelina értek oda elôször. Pillanatok múlva szabályos
menetelô hang hirdette a tengerészek megérkeztét.
Felsorakoztak, felzárkóztak és elôre tartott
arccal nagy robajjal megálltak.
- Nagyszerû – mondtam. – Pihentesse ôket és készüljön
fel a fegyverkiosztásra!
- Fegyverek! – esett le Grissle kapitány vaskos álla
a váratlan örömtôl.
- Tessék! – mondtam amint James és Bolivar behajtottak
a megrakott kocsikkal. Kinyitottam az egyik ládát és
elôhúztam egy duzzadt vörös formát, majd
feltartva integettem vele.
- Egy szalámi – tátogta Grissle.
- Jó megfigyelés – mondtam. – Halálos és
ehetô fegyver egyben. Osszd ki az embereidnek!
- Nem bolondozol megint, ugye? – kérdezte Angelina és
Sybil kétségbeesetten nézett.
- Soha, szerelmem. Ez igen komoly döntés, melyet a csalhatatlan
logikámmal dolgoztam ki. Ahelyett, hogy küzdenénk a
Pokol lakóival, etetjük ôket. Ha felhagynak a kannibalizmussal,
egy fokhagymás szalámi paradicsommá teszi nekik a
Poklot. Ugyanakkor mivel sokuk némileg félkegyelmû,
számítanunk kell nehézségre. Akkor, vészhelyzetben
észreveszitek, hogy a tíz kilós szalámi félelmetes
kárt tud okozni. És ha túl soká maradnánk,
nekünk is lesz mit ennünk.
Minden tengerész kapott egy szalámit. – És
nincs majszolás! – figyelmeztettem ôket. Sybil és az
ikrek elvették az övükét, de Angelina tekintete
figyelmeztetett: meg ne próbáljak még csak inteni
se az irányába! Én elvettem az enyém és
lazán tartottam.
- Készen áll, professzor?
- Rajta vagyok.
- Akkor indulás! – kiáltottam felcsapva a garázsajtót
a Pokol felé. Elôre tartottam a szalámimat. – Támadás!
Csodás látvány volt. A szalámikat elôre
tartva rohamoztak a tengerészek a Pokolba Sybilt követve. A
családom követte ôket.
Elôre megbeszélt módon a tengerészek
csatasorba álltak. Sybil intett a szalámijával a tartandó
irányba. El a lávatótól a hegy lába
felé.
- Ez egy borzalmas hely! – mondta Angelina. A föld megremegett,
tûz és füst tört fel egy távoli vulkánból.
- Olyan gyorsan megyünk innen, ahogy csak tudunk. De muszáj
megcsinálni.
- Ott valami gond van – mondta Bolivar. Az egyik tengerészt
két helyi megtámadta rejtekükbôl elôtörve
és ledöntötték. Ô jól képzett
módon hadonászott a szalámival és földre
küldte ôket. Ez kettôbe törte a szalámit,
amely ínycsiklandozó fokhagymaszagot kellett árasszon
ami azonnal felkeltette a fetrengôk figyelmét. Feltápászkodtak
a homokban és a tengerészrôl megfeledkezve felmarkolták
a zsákmányukat és elszaladtak.
- Szép! – mondta Angelina feltartott arccal ajkon csókolva
engem.
- Ember a földön! – kiáltotta a kapitány.
– Fedezékbe!
- Indulás! – kiáltottam a rohamot vezetve.
Minden a terv szerint ment; a vörös Slakey-t könnyebb
lesz elkapni ennyi tengerésszel. Meg gyorsabb is.
Két tengerész vitte el mellettünk a sérült
társát.
- Hús seb – mondta az egyikük.
- Vissza, az ajtón át, a hotel orvosa vár!
– kiáltottam utánuk.
Gyalogló tempóra lassítottunk zihálva
és izzadva. Mire odaértünk a helyszínre, a tengerészek
elvégezték a dolgukat; Slakeyt elfogták és
lefegyverezték. Két nagyobb darab tengerész fogta
le. Bolivar és James megragadták a rabot míg a tengerészek
széles körben sorakoztak fel körülöttünk.
- Ismét találkozunk, Slakey professzor! – mondtam.
Ô tajtékzott egy kicsit és vergôdött az
ikrek bonthatatlan szorítása alatt, de nem beszélt.
Én átvettem a karját, hogy James elkezdhesse a hipnózist.
Ami sajnálatos módon nem látszott mûködni.
- Nem bírom a figyelmét, sajnálom – mondta
James. – Soha nem dolgoztam még valakivel az ôrület ilyen
fokán.
- Hadd próbáljam én! – mondtam egy nagy darab
szalámit letörve és a rab orra alá tartva. Ô
felhagyott a vergôdéssel és eltátotta a száját;
az orrlyukai reszkettek. Aztán harapott és a fogai összecsattantak
mire én elrántottam a darabot. Átadtam a fokhagymás
szalámit Jamesnek.
- Most már bírod a figyelmét.
- Éhes vagy – mondta James – éhes és álmos.
Harapj, egyél, rágd, úgy! Nyeljed, jóember.
Akarsz még? Bólints, úgy!
- Csendet! – kiáltotta a sötét öltönyös
Slakey porfeszor felfelé szaladva a hegyen az irányunkba.
Egy támadó tengerész meglendített egy szalámit
és a földre lökte ôt. Ekkor Slakey visszagurult
a hegyen a láthatáron túlra.
Még jó, hogy annyi tengerész gyalogossal érkeztünk.
Egyik Slakey a másik után tûnt fel míg egy alkalommal
tizenketten rohamoztak. A lényeg az volt, hogy mindannyian fegyvertelenek;
nyilván egyetlen fegyvert csináltak a Pokolhoz és
felkészületlenül értük ôket. Akárhogy
próbálták, sosem törtek át az izmos ôr-körön.
Egy Slakey majdnem a fejünk fölött jelent meg és
lenyúlt a most csendes ördögformáért, de
Angelina elkapta, kicsavarta a kezét és legurította
a lejtôn.
A támadásnak olyan gyorsan lett vége, ahogy
kezdôdött. A rabunk most boldogan rágta az adagját.
- Abbahagyták! – mondtam. – De legyetek résen! Az
is lehet, hogy csel!
- Nem jönnek vissza – mondta James a teli szájjal rágcsáló
alak mellett. – Amit egyikük tud, azt mindegyikük tudja. Úgyhogy
tisztában vannak vele, hogy a rab vezetett el Slakey motivációjának
megismeréséhez. Az agya annyira meg van lágyulva,
hogy fogalma sincs mit beszéltem neki a pénzrôl és
hogy az mire is jó. De tisztán emlékszik a Mennyre
és tudja a jelentôségét. Amint megvolt az információ,
a kód szekvencia, a többi Slakey felhagyott a támadással.
- Memorizáltad?
- Többet tettem – tartotta fel a szalámi maradék
felét. – Rákarcoltam erre a körmömmel.