Fejezet: 17

Placcs! Mintha egy gõzfürdõbe csöppentünk volna – mert a csöppenés volt rá a jó szó. Forró gõzfelhõk húztak el mellettünk és a láthatatlan felszín tíz méterre vagy tíz mérföldre is lehetett alattunk.
- Kapcsold be a gravitációs ernyõt! – kiáltottam. – Az enyém a nem létezõ tizenkilencedik században maradt.
Talán nem kellett volna kiabálnom, mert Angelina teljes emelésre kapcsolta és úgy csúszott ki szeretõ ölelésembõl, mint egy olajos angolna. Óriásit szorítottam és sikerült egy lábát két kézzel megragadnom, aminek következtében az egyberészes ûrruha cipõrésze azonnal lecsúszott róla.
- Bárcsak ne tennéd ezt! – szólt le utánam.
- Tökéletesen egyetértek – válaszoltam összeszorított, csikorgó fogakkal.
A ruha csak nyúlt és nyúlt, amíg a lábrész kétakkora lett, mint normálisan, én pedig föl-le rángtam, mintha egy gumi végén lógnék. Gyorsan lenéztem, de még mindig csak köd látszott alul. Az ûrruha anyaga tartós, de efféle terhelésre sosem volt tervezve.
- Zárd el az emelést! – kiáltottam, amire Angelina azonnal válaszolt.
Szabadon estünk, és amint a feszültség alábbhagyott, az ûrruha anyaga összehúzódott és engem visszadobott fel Angelina várakozó karjaiba.
- Szupi! – mondtam.
Angelina lenézett, felsikoltott és ismét bekapcsolta a gravitációs ernyõt. Ez alkalommal nem voltam felkészülve, és kicsúsztam az ölelésébõl, egyenesen zuhanva a szilárd kinézetû tájra, amely hirtelen elõtûnt alul.
A megmaradt pillanattöredékben megtettem azt a keveset, amit tudtam. Pörögve a levegõben szélesre tártam a karjaimat és a lábaimat megpróbálva a pontosan a hátamra érkezni. Majdnem meg is voltam ezzel, amikor becsapódtam.
Minden elfeketedett és biztos voltam abban, hogy meghaltam, a sötétség még az agyamat is ellepte, és az utolsó gondolatom villogott elõttem. Nemcsak hogy nem bántam meg semmit, amit valaha is tettem, de még volt is egy pár dolog, amit szerettem volna többször is megtenni.
Több percig lehettem öntudatlan. Rossz ízû sárral a számban köpködtem és még többet kellett eltakarítanom a szemeirõl, hogy körülnézhessek. Félig folyékony sáros víz tengeren lebegtem, amelybõl hatalmas buborékok keltek és pukkantak ki lassú loccsanással. Bûzlöttek. Szúrósnak tûnõ nádak és vízi növékenyek voltak mindenfelé.
- Életben! – kiáltottam. – Életben vagyok! – Tompítva érkeztem a szirupos felszínre a teljes hátfelületemen osztva el a becsapódást. Volt némi fájás és sérülések, de semmi sem tûnt töröttnek.
- Nagyon ocsmánynak néz ki odalent – mondta Angelina pár lábnyira lebegve a fejem felett.
- Olyan ocsmány, amilyennek kinéz, úgyhogy ha nem bánod, szeretnék kijutni. Lejjebb tudnál jönni, hogy megragadhassam a bokáidat, ami által lehetõvé válna, hogy kiránts innen egy nedves, szívó hang kíséretében?
Erõteljes szívó hangot adott, ahogy a rothadó sártenger küzdött az ottartásomért, vonakodó, lusta sóhajjal válva el végül. Szerelmem bokáin csüngtem ahogy a végtelennek tûnõ mocsár fölött sodródtunk, amely minden irányban a ködbe veszett.
- Arra, ott, jobbra! – kiáltottam. – Úgy néz ki, mint egy vízvezetõ csatorna. Azt hiszem, egy mosás és frissítõ rendel.
- Mivel felfelé jön a szagod, maximálisan egyetértek.
Az áramlat lassan haladt, de azért haladt, ahogyan egy úszó fatörzs láttán megállapíthattam. A lassú folyásban egy arany homokcsík állt, amit mintha nekünk teremtettek volna. Rávetettem magam, ahogy Angelina alacsonyra ereszkedett, és mielõtt még õ maga is letelepedett volna, kint voltam a szennyes ruhákból és a vízben vakartam le a koszt. Amikor felbukkantam köpködve, láttam, hogy Angelina lefejtette magáról a tikkasztó ûrruhát és a hosszú haját fésülte, amely pillanatnyilag szõke volt. Csuda csinos, és a legromantikusabb gondolatokkal idõztem, amikor ádáz égés szúrt a gluteus maximusomba, és kilõttem a vízbõl kutyamód nyüszítve, mint akinek a farkára ráharapott egy másik kutya. Amilyen bájos és feminin volt, Angelina mégiscsak Angelina, és a fésû eltûnt, hogy egy fegyver vegye át a helyét, és szinte még a homokra sem értem, mire elsütött egy jól célzott lövést.
Amíg kötést tett a fenekemen lévõ dupla fogsornyomra a halra néztem, amely félig szét volt lõve, de még rángott, amely engem összetévesztett az ebédjével. Tátogó szájában több fog volt, mint egy fogászati kelléktárban, és bizonyosan gonoszan nézett a gyorsan elhomályosuló szemével. A farkánál ragadtam meg, hogy távol maradjak a még járó állkapcsokól, és messzire dobtam a vízbe. Ez hatalmas akciósorozatot indított el a víz alatt, és azon izék méretét látva, amelyek elõtûntek és visszacsobbantak, észrelhettem, hogy engem egy kisebb méretû támadott meg.
- Húszezer év egyáltalán nem tett jót ennek a bolygónak – mondtam.
- Fejezd be a sár levakarását és õrt állok. Aztán ebédelünk egyet. – A legpraktikusabb nõ.
Amíg vakaróztam, õ az utánam eredõ fenevadakat lõtte, köztük egy vaskos szárnyút és csökevényes lábút, amely kidöcögött a vízbõl belõlem próbálva falatozni. Helyette mi fogyasztottuk õt el; a szárnyak némi finom, vaskos filét takartak, amelyet jól átsütöttünk alacsony fokon a hõsugárzóval. Angelina elég elõrelátó volt ahhoz, hogy hozzon egy üveggel a kedvenc boromból, amely emlékezetessé tette az ételt. Ezt követõen felsóhajtottam, kinyújtóztam és elégedetten töröltem le a számat.
- Több, mint egyszer mentetted meg az életemet az elmúlt húszezer évben – mondtam. – Úgyhogy már nem vagyok dühös, amiért ebbe a gõzfürdõbe hoztál ahelyett, hogy a Különleges Alakulathoz vittél volna vissza. De legalább azt el tudnád mondani, mi történt, és mit mondott neked Coypu?
- Hajlamos sokat motyogni, de megragadtam a lényeget. Az idõkövetõjén, vagy akárminek is hívja, dolgozott és követte az ugrásaidat az idõben, ahogyan valaki másét is, akit ellenségként említett, akit te Õnek hívsz. Az ellenség csinált valamit az idõvel, létrehozott egy valószínûségi hurkot amely vagy öt évig tartott, majd véget ért. Akkor Õ elhagyta ezt a véget érõ hurkot, míg te nem. Ezért küldött engem vissza Coypu a végetérte elõtti percekre, hogy kihozzalak. Odaadta az idõ-hélix beállítást, amely lehetõvé teszi hogy kövessük Õt ebbe az idõbe. Megkérdeztem, mit kellene tennünk itt, de õ csak azt motyogta, „paradox, paradox” és nem válaszolt. Van valami elképzelésed arról, hogy minek kell történnie?
- Elég egyszerû. Megtalálni Õt és megölni. Az nyugtázná a teljes mûveletet. Már kétszer próbálkoztam vele, egyszer tüzelve, majd termit bombákat dobva másodjára, és nem jártam sikerrel. Talán ez lesz a szerencsehármasom.
- Talán rám kellene hagynod õt – mondta Angelina édesen.
- Jó ötlet. Együtt söpörjük el. Éppen eleget kaptam ebbõl az ideiglenes mûhajszából.
- Hogy találjuk meg?
- Az maga az egyszerûség, ha van nálad egy idõenergia detektor. - Volt nála Coypu elõrelátásának köszönhetõen, és átadta. - Ezzel a kar átállításával a mozgó tû az emberünkre mutat.
A kapcsoló átkattant, de egyéb nem történt, minthogy egy kis sûrített víz folyt a tenyerembe.
- Mintha nem mûködne – mondta édesen mosolyogva Angelina.
- Vagy az, vagy nincs használatban az idõ-hélix ebben a pillanatban – kutattam a felszerelésemben. – Az ûrruhámat és pár egyebet 1807-ben kellett hagynom, de Sikamlós Jim sosincs a spiclije nélkül.
Büszke voltam a szerkentyûre amit magam is terveztem, és ez egyike volt azoknak a dolgoknak, amiket Õ nem vett el tõlem. Masszív volt, szinte bárminek ellent tudott állni kivéve azt, ha olvasztott fémbe ejtik. Kicsi volt, a kezemnél nem nagyobb. És a legkisebb sugrázási eltérést is ki tudta mutatni óriási sávszélességben. Bekapcsoltam és végigfuttattam az ujjaim az ismerõs irányításon.
- Igen érdekes – mondtam a rádió frekvenciákat próbálgatva.
- Ha nem világítasz fel azonnal, többet nem mentem meg az életedet!
- Kénytelen vagy, mert elhalhatatlan szenvedéllyel szeretsz. Két forrást találok, egy gyengét és nagyon távolit. A másik nem lehet túl messze és számos frekvencián ad, köztük atomikus sugárzást és energia átjátszást sok rádiójellel. És valami ennél is sürgetõbb. Vedd elõ a napvédõ krémet: a nap ultraviola sugárzása a skála legcsúcsán van. Biztos lehetsz benne, hogy máris leégtem.
Bekentük magunkat és a hõség ellenére elegendõ ruhát vettünk fel, hogy védjük magunkat a láthatatlan sugárzás ellen, amely áradt a felhõs égbõl.
- Furcsa dolgok történtek a Földdel – mondtam. – A sugárzás, ez a nyirkos klíma, ennek a folyónak a vadélete. Azon tûnõdöm...
- Én nem. Ennek a missziónak a beteljesítését követõen elvégezheted a paleogeológikus kutatásod. Elõször öljük meg Õt.
- Profiként beszélsz. Remélem nem bánod, ha rádakasztok egy hámot, hogy együtt osztozhassunk a gravitációs ernyõ elõnyein ez alkalommal?
- Jól hangzik – válaszolta a szíjakat megoldva.
A légi sziámi iker felemelkedett és alacsonyan a sártenger felett az aktivitás irányába vitt minket. A sár és mocsár unalmasan sokáig folytatódott, és kezdtek kidörzsölni a szíjak és kezdtem aggódni az energiatartalék miatt, amikor végre megjelent a szilárd föld. Elõször pár kisebb kõ állt ki a vízbõl, majd sziklák. További energiát emésztett fel ezek mentén felemelkedni, és az energiaszint jelzõje gyorsan esett.
- Hamarosan gyalogolni kényszerülünk – mondtam -, ami azért jobb, mint úszni.
- Az esetben nem, ha a szárazföldi állatok is olyanok, mint a víziek.
A mindenkor optimista Angelina. Amint az élcesen maró válaszom frázisoltam fény villant a sziklafalak tetejérõl azonnali fájdalmat okozva a lábamban.
- Meglõttek! – kiáltottam inkább meglepetten, mint fájdalmasan a gravitációs ernyõ irányítása után nyúltam, és észrevettem, hogy Angelina már elzárta az energiát.
A sziklarengeteg felé zuhantunk csupán az utolsó pillanatban lassulva állva meg. Egy lábon bukdácsoltam egy kiálló kõlap alá és vettem elõ a medikitemet, amikor Angelina fertõtlenítõt fújt a sebre, félig feltépte a nadrágszáramat, azonnali fájdalomcsillapítót injekciózott a combomba és a véres nyílást vizsgálta. Mindenben elõttem járt, és egyáltalán nem bántam.
- Egy csinos nyílt seb – jelentette be, sebészhabot szórva rá. – Hamar helyre kell jöjjön problémamentesen, ne terheld; most nekem kell megölnöm azt, aki ezt tette.
A drogok lelassítottak, és mielõtt válaszolhattam volna, már kézben volt a fegyvere és csendesen a sziklás tájba veszett. Semmi sem hasonlítható egy szeretõ és gyengéd feleséghez, aki nyugodt és hidegvérû gyilkos. Talán én viseltem a nadrágot a családban, de mindkettõnknél volt fegyver.
Nem sokkal ezt követõen robbanások hangja következett, erõs csörömpölés odafent a sziklákban és rekedt rikácsolás, amely hamarosan csendbe fulladt. Angelina bátorságának ismeretében egyetlen pillanatig sem aggódtam a biztonsága miatt. Sõt, elbóbiskoltam az ereimben csorgó drogok támadásában és csak akkor keltem fel, amikor felismertem a gravitációs ernyõ hámjának rángatását. Felásítottam és Angelinára pislogtam ahogy rámcsatolta magát.
- Megkérdezhetem mi történt? – kérdeztem. Összeráncolta a szemöldökeit.
- Csak egy ember volt odafent, nem találtam mást. Van valamiféle farm, néhány gép, gabona nõ. Nem vagyok a régi. Kiütöttem, de aztán nem tudtam rávenni magam, hogy lelõjem ahogy ott hevert eszméletlenül.
Megcsókoltam miközben emelkedtünk.
- Egy tudat, édesem. Néhányunk vele születik; a tiéd mûtéti úton beültetett. Az eredmény ugyanaz.
- Nem vagyok benne biztos, hogy tetszik. Volt némi szabadság a múltban.
- Mindannyiunknak civilizáltan kell viselkednie néha – mondtam. Õ sóhajtott és biccentett, majd puszit adott a számra.
- Igazad lehet. De olyan élvezettel járt volna cafatokra lõni!
Túl voltunk a legmagasabb sziklacsúcson és egy kisebb szikla felé ereszkedtünk. Volt ott egy fennsík, amelynek egy alacsony, összetapasztott kõépület állt. Az ajtaja nyiva volt, én bebicegtem Angelina vállára támaszkodva. Bent homályos fény szûrõdött a kis ablakokon át, amelyek egy jókora, rendetlen szobát mutattak két fekhellyel a szemközti falnál. Az egyikükön egy kötözött ember forgolódott és kecmergett, morogva és motyogva a pecekbe, amely a száját elzárta.
- Te bebújsz a másik ágyba – mondta Angelina – amíg én megpróbálok valami intelligenset kivenni abból a csúfságból.
Valójában tettem pár lépést a fekhely felé mielõtt értelem ébredt bennem és megtorpantam.
- Ágyak. Kettõ? Valaki másnak is kell erre lennie!
Bármilyen válasz volt is Angelina száján, nem mondta ki, mivel egy férfi jelent meg az ajtóban mögöttünk hangosan üvöltözve és a még hangosabban szóló fegyverével tüzelve.