Fejezet: 2

- Mit tudtunk meg? – kérdeztem ridegen Collis kapitány irodájába trappolva. A telefonon volt és intett, hogy várjak.
- Igen. Köszönöm, értem – tette le. – A kórház volt. Úgy tûnik, Vinicultura kisasszony poszttraumatikus amnéziában szenved...
- Minden történtet elfelejtett?
- Pontosan. Léteznek technikák amelyek hozzáférhetnek azokhoz az emlékekhez, de az alkalmazássukkal várni kell a sokkból való felépülésig.
- Ezért hívtál ide?
- Nem! – futtatta az ujját körbe a gallérja belsején, méghozzá - amennyiben lehetséges egy túlizmosodott rendôr kapitánynak zavart mutatnia - zavarodottan.
- Itt, a Lussousón büszkék vagyunk a biztonságosságunkra és a jegyzôkönyveink alaposságára...
- Ami annyit tesz – szakítottam félbe -, hogy a biztonságotokat kijátszották és a jegyzôkönyveitek kétségesek?
Cáfolásra nyitotta a száját. Aztán becsukta és hátradôlt a székében.
- Igazad van. De ez még sosem történt meg!
- Egyszer az eggyel több a kelleténél. Mesélj!
- Ez az Örök Igazság Temploma. Nagyon jól dokumentáltnak tûnnek. Pontos mérlegeket készítettek és rendszeresen jelentést tettek az anyagi helyzetükrôl ámbár más vallásokhoz hasonlóan nem adóznak. Minden nagyon ôszintének tûnt. Az igazgatók neve szerepel a bevallásokon és igen diszkréten,  de tudunk minden tagjukról...
- Tudtok róluk? Ezt elmagyaráznád?
Kellemetlenül nézett.
- Nos, mint bármely civilizált planéta, a vallásszabadság galaktikus összetettsségét élvezzük. Hallottál a Csillagközi Vallásszabadság törvényérôl?
- Ködösen rémlik az iskolából.
- A törvény nem ködös. A vallás történelme az erôszak történelme. Kicsit túl gyakran gyilkol a vallás, és ebbôl már elég. Ezért egyeten államnak vagy bolygónak sem lehet hivatalos vallása. Egyetlen állam vagy bolygó sem hozhat vallásszabályozó törvényt. Az istenimádat és a gyülekezet lételeme a civilizációnak.
- És mi a helyzet az ôrült kultuszokkal?
- Erre ki akartam térni. A galaktikus törvény nem csak azt követeli meg, hogy ne avatkozzunk bele a vallásokba, hanem, hogy minden szín alatt így tegyünk. Ám mivel a gyengék és fiatalok védelemre szorulnak, ezért törvényszerûen és a legnagyobb elôvigyázatossággal minden vallást alaposan megvizsgálunk. Megfigyeléseket folytatunk arról, hogy a vallásos jogok nem sérültek-e, hogy minden vallás a maga módján gyakorolható-e, és hogy a kisebbek nincsenek-e elnyomva, hogy az egyháztagok szabadon tudnak-e választani...
- Azt akarod mondani, hogy cimkéket készítetek arról, ki melyik templomba megy, milyen gyakorisággal, és tudjátok, mire készülnek.
- Pontosan – morogta védekezôen. – A feljegyzések biztosítottak és csak a legmagasabb szintrôl hozzáférhetôk vészhelyzetben.
- Jól van! Vészhelyzet van és hozzáfértek. Mondd!
- Rowena Vinicultura egyike a templom elsô tagjainak. Rendszeresen jár. A nejedet pontosan négy szeánszra vagy ülésre vitte el vagy minek hívják.
- És?
Ismét kezdett kényelmetlennek tûnni.
- És ahogy mondtam, a jegyzeteink részletesek és teljesek. Leszámítva azt, hogy az Örök Igazság Temploma vezetôje, egy bizonyos Fanyimadu mester, hogy is mondjam...
A hangja elmélyült és ô az asztalára meredt.
- Fanyimadu mester nem szerepel sehol a jegyzeteitekben.
Bólintott fel sem nézve.
- Tudjuk a lakhelyét és dokumentált, hogy a templomba járt. Ugyanakkor a vallásszabadság megôrzése érdekében nem nyomoztunk tovább.
- Nem volt nyomozás? Semmi összevetés az Emigrációs vagy a Bûnügyi Hivatallal?
Csendben rázta a fejét. Haragra gerjedtem.
- Hadd tippeljek! Fogalmatok sincs, hogy került a bolygóra, vagy hogy itt van-e, vagy már elment. Így van?
- Volt némi... valamiféle kommunikációs hiba, nem mulasztás.
- Mulasztás! – törtem ki talpra pattanva. Fel-alá korzóztam a szobában. – Mulasztás! Tûz és vér és egy robbanás, egy nô a kórházban, a nejem eltûnt... és ezt nevezed te mulasztásnak!
- Nem szükséges elveszítened az önuralmadat...
- De van!
- Folytatjuk a nyomozást és máris van elômenetel... – hagyta figyelmen kívül a gúnyos mosolyom. – A templomban talált vért elemzésnek lett alávetve a molekuláris és szubatom szintig. Össze lett hasonlítva a bolygón mindenkiével. Teljes az egészségügyi és kórházi jegyzékünk, mint kepzelheted. A számítógépek e pillanatban böngészik a hatalmas adattárat. Korábban, amikor hívtalak, a keresés kevesebb mint húsz lehetôségre szûkült. A beszélgetés során figyelemmel kísértem a kijelzôt – kocogtatta meg a monitort az asztalon. – A pontosító összevetés ötre korlátozódott. Nem, négyre... Várj! Már csak három van. És közülük kettô nô! A fennmaradó férfi pedig...
Amint eltépte a nyomtatópapírt, egymással versenyezve rohantunk az ajtó felé.
- Ki? – kérdeztem futás közben. Cseppet sem lassulva olvasta.
- Justin Slakey professzor.
- Hol?
- Hatvan másodpercen belül innen repülve.
Legalább ebben nem tévedett. A helikopter már emelkedett amikor az ajtón kivágódtunk. A hadsereg meg kellett kapja a hírt a rendôrséggel egy idôben, mert egy sor katonai repülô zúgott el felettünk. Még mielôtt ereszkedni kezdtünk volna, láthattuk, hogy a rendôr-helikopterek már landoltak és az emberek elkezdték körbevenni a házat. Zúgó rotorokkal estünk a kôburkolatú udvarra. Collin egy jókora fegyvert vett elô és a másodperc töredékével elôttem ért az ajtóhoz, amit berúgtunk.
A ház üres volt, a madár kirepült.
Egy aktatáska nyilvánvalóan hiányzott, akár egy hiányzó fog a négy táskás sorból a szekrénybôl. Az ajtaja tárva-nyitva állt. Egy rangos tiszt lépdelt be tisztelegve húzva elô egy nyomtatott lapot a mellényzsebébôl.
- Eltûnt, uram! – mondta. Collin vicsorogva ragadta el az ívet.
- J. Slakey professzor, utas a Serendipity Csillaga csillagközi hajón. Elrepült... – Komor arccal nézett fel. – Kicsivel több, mint egy órája.
- Akkor warpdrive-ba kapcsoltak és nem lehet felvenni velük a kapcsolatot, amíg elô nem kerülnek. – Átgondoltam a lehetôségeket. – Persze felveszitek a kapcsolatot a menetrend szerinti állomás hatóságával. Ami normál körülmények között hatásos lenne, de ezek nem normál körülmények. Erôs sejtelmem, hogy ez a gyanúsított egész idô alatt elôttünk járt. A hajó állomásával való kapcsolatfelvétel felesleges, mivel az ûrjáró nem menetrendszerinti ponton fog kikötni. Ha engem kérdezel, elveszítettük, kapitány. Ám azt legalább elárulhatnád, hogy ki vagy micsoda ô.
- Ez a legrosszabb rész. Ô valóban Slakey professzor. Keresést rendeltem el amint a neve elôkerült. Most érkezett a jelentés az orvosi hatóságtól. Csillagközi hírû fizikus, akit az Orvosi Bizottság hívott ide. Semmi pénz nem volt sok a szolgálatai elnyeréséért. Valami köze volt a retardált entrópia alkalmazásához a kórházi munkában.
- Ésszerûnek tûnik. Lassítsd le az entrópiát és lelassítod az öregedést. Errôl szól ez a bolygó. Igazi volt?
- Kétségtelenül. Megadatott, hogy találkozzak vele egyszer egy hivatalnál. Ott mindenki, minden tudós, a fizikusok többsége ámult a tehetségén és az itteni munkásságán. Jelentések érkeznek – érintette meg a fülhallgatóját – arról, hogy senki sem hiszi a Fanyimaduval fennálló bárminemû kapcsolatot.
- És te?
Mielôtt válaszolhatott volna, odakint fennhangon vitatkoztak, majd az ajtót kilökve egy rendôr sietett be. Egy zárt tégelyt hozott.
- A kutatócsoport ezt találta, amikor az Örök Igazság Templomának törmelékét átnézték, kapitány, a templom gépezete alatt. Fogalmunk sem volt, hogy ott van, amíg a roncsot fel nem emelték. Ez egy... emberi kéz.
- Vett valaki róla ujjlenyomatot? – kérdeztem.
- Igen, uram! Összevetésre lett küldve...
Telefoncsörgés szakította félbe. Collin a füléhez emelte a kagylót, hallgatottt, majd lassan letette.
- Pozitív azonosítás. Ez... Slakey professzor keze.
- Ha bizonyíték kell, itt van – mutattam. – Egy és ugyanzon a személyrôl van szó. A vértesztek, most pedig ez. Slakey volt Fanyimadu. Értesítsenek mindenrôl. Megértették?
Nem vártam a válaszra. Sarkon fordultam és leléptem. A vállam fölött vetettem hátra: - Felteszem Slakeyrôl minden részlet a konzolomban lesz mire hazaérek.
Ennyit a rendôrségrôl és a hatóságokról. Ideje volt munkához látni. Rádión hívtam egy taxit, utasítottam a sofôrt a kocsim hazavezetésérôl a Központi Rendôrállomástól: a szolgákkal kell végeztetni amit csak lehet, és kigondoltam a szükséges lépéseket.
- Itt tegyen ki! – utasítottam még vagy egy kilométerre a házamtól. Túl ideges voltam ahhoz, hogy kényelmesen kocsikázzam. Sétálni akartam és gondolkodni. Erôs sejtelmem volt, hogy a rendôrség ezt nem fogja megoldani. Kigondoltan mûködtek, metodikusan. De tudnék én ennél többet?
Luxusházak voltak brilliáns kertekkel kerítve, a levegô madárhangtól telt. Nem hallottam sokat és nem láttam semmit. Mégis tudatomra ébredtem amikor az otthonom ösvényén jártam; a bejárati ajtó résnyire nyitva volt. Én zárva hagytam. Tolvajok? Kizárt, legalábbis ôk hagyományos bûntényekkel foglalkoztak a szép Lussousón. Mosolyogva csörtettem be. James pattant talpra és ölelt meg melegen. Vagy Bolivár?
- James vagyok, apa! – mondta ismerve a gyengém. – Egy nap majd meg kell tudj különböztetni minket!
- Meg is tudlak. Általában kék póló van rajtad.
- Ez most zöld, ennél többre van szükség.
Töltött egy italt nekem, a sajátjával már a kezében, én pedig jelentettem: a rendôrség semmit sem haladt. Akkor ô a került szavakat kimondta.
- Biztos, hogy anya jól van. Eltûnt, igen. Bajban, kétségtelenül. De ô a legkeményebb a családban.
- Persze, mindig ô kerekedik felül – próbáltam leplezni a borút a hangomban sikertelenül. Ô megragadta a vállam, igen erôsen.
- Valami borzasztó történt. Ám az a Rowena nô azt mondta, elment, nem azt, hogy halott. Úgyhogy munkára megkeresni, és ennyi.
- Úgy van! – keményedett el a hang, a szentimentális öreg patkány hangja. – Megcsináljuk! Ha a diGriz klán nem tudja megcsinálni, akkor nem is lehet!
- De még hogy úgy van! Üzenetem van Bolivartól. Hamarosan itt kell legyen. Az ûrben volt holdgeológiát tanulmányozni. Mindent otthagyott és fénysebességnél gyorsabban tart ide.
- Holdgeológia? Ez új. Azt hittem, tôzsdeügynökké lett.
- Volt is, de túl unalmasnak találta. Amint összeszedte a millióit, ami bizonyosan több profit volt, mint a klineseié, elégette az öltönyeit és vett egy ûrjárót. Mi a következô lépés?
- Tölts még egyet, ha lehet – huppantam egy székbe. – 50%-os, jóöreg töprengetô lét! Van némi munkánk.
- Mint például?
- Elôször is elfelejteni a hatóságokkal való együttmûködést. Eddig totál rosszul intézték a nyomozást és már csak rosszabb lehet.
- De mi tudunk jobbat – statuálta tényként, nem kérdésként.
- Ennyi bizonyos. A bürokraták irtó részletes és átható kutatást végeznek Slakey után. Mi nem tesszük. – Láttam ahogy emelkednek a szemöldökei és mosolyognom kellett. – Amennyiben sikerrel járnak, és ezt kétlem, hamarosan hallunk felôlük. Nekünk az Örök Igazság Templomáról kell mindent megtudnunk. Úgyszólván bemegyünk az oroszlán szájába. Az egyháztagok elmondják, amit tudni akarunk – lobogtattam a taglistát, amit a rendôrségtôl sikerült kicsikarnom. – Három hölggyel kell közelrôl megismerkednünk. Kezdhetjük?
- Amint formába hozom a képem és kerítek egy tiszta inget. Jóképû ördög vagyok és értek a nôkhöz.
Boldogan sóhajtottam. Egyeseknek hencegésnek tûnhetett volna, de én igazságként könyveltem el. Ebben a családban nem tûrjük az álszerénységet.
- Tégy úgy! Addig én beindítom a családi kocsit.
Ez semmit sem jelentett, mivel ezen az egészséges bolygón életben volt és szigorúan be is volt tartatva a lehetô legmerevebb levegô tisztán tartási törvény. Talán dutyiba csuktak volna, pusztán ha belsô égésû motorra mersz gondolni. A jármûveket atomikus vagy elektronikus elemekkel hajtják. Vagy, ahogyan a mi luxus Spreadeaglenket a lendkerékben tárolt energia. Éjszaka az áramforrásra csatlakozott és a motor maximumon járt. Nappal a motor generátorrá változott és a forgó tárcsa látta el árammal a hajtott kerekeket. Mind a hatot. Nagy lendkerék a nagy kocsinak; semmivel sem fukarkodtam. A robot vezetô kijátszotta a kocsit a garázsból füttyszóra a mûanyag fejével bólogatva és idétlenül vigyorogva. Az aranyveretes ajtó az utasrtéren a mennyekbe lendült és üdvözlô zene szólalt meg.
A heverôre ültem és a televízió bekapcsolt. Hírprogram ment semmi olyan hírrel, ami érdekelt volna.
- Sport – mondtam és egy nagy sebességû ballonversenyre váltott a tévé. A bár egy pohár pezsgôt töltött ki amikor James megjelent.
- Azta! – csodálkozott. – Valódi arany?
- Persze. Ahogyan a gyémánt fényszórók és a golyóálló szélvédôk. Nem spóroltam.
- Merre? – kérdezte az italát kortyolva.
- Vivilia VonBurn az elsô a listán. Bárki listáján, úgy hiszem. Hihetetlenül gazdag, megkapóan vonzó. Telefonáltam és örömmel vár.
Elôkeveredtt az üdvözlésünkre együttérzôen mosolyogva. Hagyta, hogy egy apró vörös karika ottmaradjon a csodálatos szemei körül a jelen eseményekkel kapcsolatos boldogtalansága kifejezéseképp. Melyeket természetesen hátborzongató részletességgel taglaltak a hírek. Valami kétrészes szürkét viselt, ami csábosan villantotta fel barnított bôrét ahogy mozgott. Túl jónak tûnt ahhoz, hogy igazi legyen; ránézésre huszonöt éves, talán huszonhat lehetett, és az is volt. Mármint túl jó az igazsághoz. Nem mertem az igazi korát megtippelni: a szám túl magas lett volna. Törékeny kezét felém nyújtotta; én elvettem és gyengéden megcsókoltam az ujjain.
- Szegény drága Jim! – sóhajtotta. – Micsoda tragédia!
- Minden jól végzôdik majd. Bemutatom a fiam, Jamest.
- Milyen kedves ember! Milyen kedves, hogy eljött. A férjem távol van az egyik unalmas vadász izén vadállatokat pusztítani. Úgyhogy ha szállásra van szüksége...
Vivilia nem vesztegette az idôt. Míg Waldo robot ragadozókat öldökölt, maga is vadászott kicsit. És talán James nagy-nagyanyja lehetett volna, ami alapján bizonyosan volt némi tapasztalata; félretettem a gondolatot és munkához láttam.
- Vivilia, segíthet nekünk megtalálni Angelinát azzal, hogy elmond mindent, amit az Örök Igazság Templomáról tud.
- Olyan energikus, Jimmy. Bizonyára a fia is...
- Elôbb a tények, aztán a vágyakozás!– csettintettem.
- Nyers, de lényegre törô – mosolygott megsértôdés nélkül. – Elmondok mindent, amit tudok!
Bármily élvezetes lett volna, erre nem volt idô. Az emlékeit a lényegen tartottam. Igen érdekes lényegen, mint kiderült.
A lussuosói unalom olimpikus intenzitásában a sport, az eszképizmus és kultikus vallások voltak az érdeklôdés középpontjai. Fanyimadu mester elkezdett feltûnni gyûléseken, partikon; izgalmas meggyôzôdéseinél csak a tekintete ereje volt érdekesebb. Ráérô hölgyek néztek be az Örök Igazság Templomába és legtöbbjük másodszor is betért. Az ok egyszerû volt. Vivillia elmagyarázta.
- Nem annyira a vallásos vigasza, hanem az örök boldogság ígérete miatt. Nem mintha nem lett volna jó prédikátor, bármely tévénél jobban adta. Errôl szóltak a ceremóniái. Ha valaki rendszeresen jár és gyakran imádkozik valamint lelkesen adakozik, az kis betekintést nyerhet a Mennyekbe.
- Mennyekbe? – kérdeztem megpróbálva elôhalászni a vallási alapjaimból.
- Mennyekbe, természetesen! Hallania kellett róla! Vagy talán az ön vallásában...
- Apa ateista – mondta James. – Mind azok vagyunk.
Vivilia jelentôségtelien szipogott egyet.
- Nos, úgy vélem, a legtöbb ember az a szociális egyenlôség és realizmus korában. Ám ennek van egy árnyoldala, a társadalmi részletkérdések imádata. Unalmas ilyen praktikusnak lenni. Így megérthetik miért keresnek az érzékenyebbjeink magasabb értelem után.
Ez alkalommal én szipogtam jelentôségtelien, ám ô ezt kegyesen figyelmen kívül hagyta.
- Ha jobban igyekezett volna az iskolában és nem hanyagolja el az Alkalmazott Teológiát, már tudná mindezt. A Menny az a hely ahová ha jók voltunk, a halálunk után megyünk és ott örök boldog lét vár. A Pokol az ahová akkor jut valaki, ha rossz volt egy örökkévalóságon át szenvedni. Tudom, nagyon leegyszerûsítettnek és illogikusnak hangzik. Én, és sok más lány is így voltunk vele, amikor elôször a Mennyrôl és a Pokolról hallottunk. Ám, ahogy mondtam, hogy súlyt kapjon a Menny, lehetséges odalátogatni legalább ideiglenesen. Így, mint láthatja, miután ott jártam, úgymondt elveszítettem egy keveset a hitetlenségembôl.
- Hipnotikus ráhatás – mondtam.
- Jimmy, maga pont úgy beszélt, mint Angelina, ahogy ezt mondta. Kitágultak az orrlyukai és ugyanúgy prüszkölte ki, ahogy ô. Mondtam neki, hogy pont így éreztem, amikor a barátaim a Mennybeli utazásaikról beszéltek. Ám én tudom mi a hipnotizmus és ez nem transz volt. Nem tudom hogy leírni a Mennybemenetelt. De én ott voltam; Fanyimadu mester fogta az egyik kezem és az a hihetetlenül buta Rosebudd a másikat. Szerintem nincs elég agya ahhoz, hogy hipnotizálni lehessen. Mégis láttuk egymást a Mennyben és ugyanazokat éltük át. Egyszerûen csodálatos volt és túl szép egyszerû szavakkal leírni. Olyan... inspiráló volt! – elpirulva mondta ki e szót; az inspiráció nem volt a mindennapjai része.
- Járt Angelina a Mennyben? – kérdeztem. – Soha nem tett róla említést.
- Errôl semmit sem tudok. Soha eszembe nem jutna máski személyes titkaiba lesni.
Mellôzte a felhúzott szemöldököm ennél a fonák kijelentésnél. Nem bocsátkozott további részletekbe. Annyit mondva ezzel, hogy ha van hitünk, láthatjuk a Mennyet magunk is. Nagyon elszánt és biztos volt ebben; maga volt a megkövült hit. Csupán miután témát váltott és karon ragadta Jamest a házat megmutatni tudatosodott, hogy minimum kimerítettem a sziveslátásom. Vonakodva engedte el Jamest, ám egy beérkezô hívás Bolivártól, az ûrkikötôbôl kihagyhatatlan ürügy volt a távozásra.
Ahogy a kikötô felé tartottunk azon kaptam magam, hogy a homlokom ráncolom növekvô dühömben.
- Rrrr...! - mondtam végül
Nagyon elkomorodtál apa. Nem oldanád fel?
- Tenném, és teszem! Dühös vagyok, James, és percrôl percre dühösebb. Sok rejtély van itt, de egy valami egyáltalán nem az. Ez az álcás manus és a hamis egyháza haragra gerjeszt engem.
- Úgy hittem, kedveled a kópékat és a komiszságot!
- Kedvelem, de csak akkor, ha a szemtelenül gazdagok vannak kijátszva. Én özvegyeket és árvákat nem verek át, vagy olyat, akinek nincs rá pénze. És én pénzért csinálom. Jóöreg zöldért, a gyûrôdôért meg az arany holmiért...
- Most már értelek – mondta James hozzám hasonlóra komorodva.
- A tiszta átverést pártolod, a gazdagtól elvételt a kevésbé gazdag számára. Név szerint neked. Ám senkinek sem esik bántódása a folyamatban.
- Pontosan! Noha pénz van a bûntényben, de hit is. Ez a hamis guru oda tévedett, ahol nincs helye. Az emberek hitébe, a legbelsôbb érzelmeikbe. Ami a vallást illeti én az élni és élni hagyni elvét vallom. Senkinek sem mondom meg, mit higgyen. Még meg is hallgatom az ôszinte hiteket, nem számít milyen eszelôsnek tûnnek. Ám Slakey-Fanymadu tûzzel játszik. Ájtatosan prédikál, gépeket használ a gyanútlan megtévesztésére: az élet utáni élet elhitetésére ami ilyen körülmények között kizárt. Amennyiben a Menny a hely ahová halál után jutsz, nos akkor csak egy van mód oda jutni. Idegenvezetôs út gyors betekintôre nem stimmel. Ami itt zajlik az igen piszkos és elég ártalmas is lehet. Amennyiben a valódi Mennybe vitte volna a gyanútlan áldozatait, rendben. Ez esetben csak megszabadítja ôket a pénzüktôl, ami csodálatos és nemes cselekedet. Csakhogy a személyiségüket is elveszi a bizalmukkal együtt. Hazudik nekik a halálfélelmüket ejtve zsákmányul. Amire rájönnek, mit tettek velük, addigra érzelmileg bántottak, összetörtek, megsemmisültek. Bármi következzen is, meg kell állítani!
Összhangban rosszallva álltunk be az érkezési terminálhoz. Bolivar integetett és kinyitotta az ajtót. UV barnította volt, még mindig ûrruhában; elmondtunk mindent neki a hazaúton. A házba érve maró éhséget éreztem. Lelkesen futottam át az autosütô menüjét, és minden újítás nélkül ütöttem be hármat a szokásos aardvark sztékembôl sült krumplival. Némán arra gondoltam, bár csak négyet rendelhetnék; egzotikus kis bankett lehetne.
- Nagyon finom, apa, tudsz fôzni! – mondta Bolivar eltolva a tányérját és az érintetlen pohár borát. – Túl soká volt dehidratálva-rehidratálva. Ha a csomagolást enném meg, talán jobban ízlene, mint ami benne van. Úgyhogy munkára…
E pillanatban az óra egészet ütött, a központi terminál zümmögött, a képernyôn pedig Angelina képe jelent meg.
- Ezt a felvételt neked hagytam, Jim – mondta, és a szívem, ami a torkomba csúszott, lassan kezdett visszaereszkedni. – Hamarosan a templomba megyek, ami érdekes élménynek ígérkezik. Nem hiszek semmi abból, amit ez az ájtatos idióta Fanyimadu összemoslékol nekünk, annyit azomban tudok, hogy valami nagyon érdekes dolog zajlik. Valamiféle fizikai utazás és gyanítom, hogy bolygón kívüli. Egyelôre nem mondhatok többet, mivel csupán találgatok, és ne nevess ki, minden intuíción alapul. Veszélyes lesz, de felkészülök. Úgyhogy ha egy idôre nyomomat veszted is, a reményt ne. Szia!
Csókot dobott irányomba és a felvétel kikapcsolt.
- Azt mondta, bolygón kívüli? – kérdezte Bolivar. Bólintottam. – Játsszuk le újra!
Megtettük. És mire másodszor ért véget, döntöttem.
- Bolygón kívülre. Úgy is értette. Van ötlet? – kérdeztem.
- Bôséggel – mondta Bolivar. – Felejtsük el Slakeyt, ahogy javasoltad, apa. A rendôrség átkutathatja az aktáit a segítségünk nélkül. Ám ez a felvétel közöl velünk dolgokat, amikrôl nem tudnak. A bolygón kívül elég nagy ûrt jelent. A galaktikus felvételek közt kell kersnünk. Meg kell találnunk ezt az Örök Igazság Templomát, amikor ismét elôkerül, bármilyen név vagy álca alatt. Összeírjuk a jellemzôit és a keresô irodákat ráállítjuk.
- Úgy van! – mondtam beleegyezôleg. – A modus operandit fogjuk keresni.
- Nem erôsségem a holt nyelvek, apa – mondta Bolivar. – Ám ha úgy érted, hogy megtaláljuk ezt a tréfamestert és a ketyós vallását, rám számíthatsz!
- Ez az elképzelés. Nagy valószínûséggel más a név és más a mód, ahogy a balekokat bevonzza, ám a mûködés elve ugyanaz.
- És mi?
- Halványlila fogalmam sincs. Ki kell dolgozzátok ahogy haladtok.
- A múltban és a jövôben egyaránt kell keresni – mondta James. – Nincs ok, hogy ez az egyház csak erre a bolygóra korlátozódjon, és minden ok megvan rá, hogy higgyük: nem is teszi.
- Nagyon igaz – egyezett Bolivar. – Ez belemegy a keresési tervbe.
Büszke voltam a fiaimra. Átvették, haladtak egyetlen elvesztegetett pillanat nélkül. Ami pedig engem illet, én nem voltam az a rozsdás vén patkány. Még nem.
Csak hát jó volt ragyogó patkányifjoncokat látni a fogaikat fenni.
Egyszerre indították el a keresési mûveletet. Felosztották egymás között a bolygókat és egyre táguló kommunikációs körben nyomoztak. Rájuk hagytam. Találtam egy hideg sört, a dolgozómba vittem és fütyültem a terminálomnak, hogy kapcsoljon be. A sört kortyolgatva szörföztem a különféle adatbázisokban a vallásra közelítve. Többet kellett tudnom errôl a Menny és Pokol dologról. Az eschatológia alatt találtam meg, amit kerestem. Az egész a jövôbeni életrôl szólt a halál után és nagyon összezavaró volt. A korok során ôrületesen sok hitféle létezett még ôrületesebben eltérô szociális csoportok közt. Néha a jövôbeni létet a jelenlegi folytatásaként látták, többnyire kellemes körülmények közt. Máskor viszont a gonosz tettek és bûnök büntetése a jövô létét a jelenlegi elletétévé változtatták. Kiveséztem a Mennyet és a Paradicsomot, aztán a Pokollal, Hadessel és Sheollal folytattam. Minden vallás igen összetett volt és civakodott egyik a másikkal. Még ha nem is mindegyikök. Sokuk származékos volt aprólékokat véve kölcsön másoktól. A fejem kezdett megfájdulni.
Ám az összes zavaró, teorizáló és filozofáló holmiból egy valami kiviláglott. Súlyos téma. Az élet, aztán a halál. A legkorábbi vallások nyilvánvalóan tudomány elôttiek voltak. Muszáj volt, hogy azok legyenek, lévén nem próbálkoztak a valóság figyelembe vételével, pusztán érzelmeken alapultak. A lét problémáira próbáltak megoldást találni. Amikor a tudomány végül megjelent, a vallások helyét át kellett volna a megfigyelés és az észérv. Hogy ez nem történt meg bizonyítja, hogy az ember képes két egymást kizáró dologban egyszerre hinni.
Hosszú nap volt és a szemeim elôbb elhomályosodtak majd lecsúkódtak amint a jövô sokszínûsége elém tárult. Elég! Ásítottam és az ágynak tartottam. Egy kipihent patkány sokkal hasznosabb mint egy kókadt bajszú, kifáradt.
Összeestem és tíz másodperc – vagy tíz óra múlva pislogtam fel csípás szemekkel a vállaim rázó figurára.
- James...?
- Bolivar, apa. Találtunk egy másik Örök Igazság Templomot.
Éberen álltam az ágy mellett, majdnem szemtôl szemben.
- Nem ugyanaz alatt a név alatt? – kérdeztem.
- Távolról sem. Ezt az Út Keresôinek hívják. Se név, se könyv vagy karakter nem egyezik az Örök Igazságéval. De megegyeznek, ha szemiotikailag összevetjük.
- Hol van?
- Nem messze. A Vulkann nevû bolygón. Fôként bányászata és nehézipara van. De van vonzó trópusi szigetvilága, amely csak vakációzóknak és öregotthonoknak adna helyet. Méghozzá annyira izgalmas, hogy a közeli csillagrendszerekbôl is vonz kuncsaftokat.
- Megyünk...
- Amint összecsomagoltál. A jegyek a hajónál várnak. Egy óra az indulásig.
Átnéztem a pénztárcám és a hitelkártyáimat.
- Becsomagoltam. Kerítsünk útlevelet, aztán irány!