Fejezet: 17

Vad vigyorral vágtam az egyik paplant csíkokra és összekötöztem azokat a törékeny csuklókat és csinos bokákat. Ragasztószalaggal tapasztottam be a száját amikor magához tért és sikítani próbált. Elfojtott nyivákolás lett belõle.
- Kapsz rendesen levegõt? – kérdezte a Püspök.
- Tökéletesen. Látod a csillogó szemeit és a pazar mellek dühödt hullámzását? Az orrlyukain keresztül kap elég levegõt. Most elmondod mirõl van szó?
- A fedélzeten ha lehet.
Megvárta amíg az ajtó becsukódott mögöttünk mielõtt beszélni kezdett élvezettel dörzsölgetve a kezeit.
- A problémáink végére értünk, fiam. Abban a pillanatban tudtam, amikor ránéztem a térképre. Van két dolog ebben a jó kis városban, ami errõl biztosít. Az egyik a bank, a Galaktikus Tröszt egyik fiókja, ahol a számlám vezetem, ami méretes, mint láthattad. A második érdekes tény, hogy van itt egy ûrkikötõ.
Pár másodpercig elgondolkoztam ezen és lassú felfogásommal összeadtam kettõt meg kettõt. Az állam is leesett, alig tudtam beszélni.
- Úgy érted, hogy mi... elhagyjuk a bolygót?
Mosolyogva bólintott. – Pontosan. Ez a kis világ hogy úgy mondjam egy kissé túl meleg lett nekünk. Még melegebb lesz miután a barátnõd szabadon engedjük. Addigra lerázzuk a Kis Menny porát a csizmáinkról és fényévekre leszünk. Azt mondtad akarsz utazni.
- Hogyne, de nem ütközünk majd ellenõrzésbe, nyomozókba, rendõrökbe meg hasonlókba?
- De. Csakhát a vám és a bevándorlásiak elkerülhetõk, ha tudod a módját. Én tudom. És megnéztem milyen hajók indulnak innen mielõtt erre a drasztikus lépésre elszántam magam. Sajnálom, hogy nem volt alkalmam figyelmeztetni, de bizonyos voltam abban, hogy a remek reflekszeid könnyedén összeállítják, mirõl van szó. Amikor elmentem még nem tudtam, hogy ez lesz a kivitelezés napja. Csak a pénzt akartam elhozni és a lányt megkötözni. Amíg az ûr elõkészületeknek vége. Van egy venián teherhajó innen, ami kora reggel indul. Hát nem csodálatos?
- Bizonyosan az. De jobban érteném, ha tudnám az okát.
- Jim, az oktatásod sajnálatos módon mellõzve lett. Úgy gondoltam, minden iskolás tudja milyenek a veniánok. Õk a Szövetségiek elsõ számú célpontjai. Javíthatatlanok. A mottójuk: La regloj ?iam ?ansili?as, ami kb. annyit tesz, hogy nincsenek fix szabályok. Persze vannak törvények és egyebek, de megvesztegetéssel bármi elérhetõ. Ez annyira így van, hogy a bûnözõk világának tartják õket, de legalábbis ferde hajlamúaknak.
- Jól hangzik – ismertem el. – Mit sikerült intézned?
- Még semmit. De bízom abban, hogy adódni fog megfelelõ alkalom az ûrkikötõben.
- Igen, hogyne – távolról sem voltam lelkes. A tervet keresztbe tett ujjak és improvizáció jellemezték. Csakhogy nem volt más esély. – Mi legyen a lánnyal?
- Hagyunk egy üzenetet a rendõröknek az elektromos postán, amit a távozásunk után kézbesítenek, és közli, hol találják a lányt.
- Itt nem maradhat, túlzottan népes hely. Van egy automata kikötõ a folyón kicsit lejjebb. Ott kiköthetnék.
- Tökéletes megoldás. Ha elmagyarázod, hol találom, az ûrkikötõbe megyek szervezkedni. Tizenegykor találkozhatnánk, rendben?
- Részemrõl.
Néztem, ahogy a jó megjelenésû Püspök elindul a növekvõ sötétbe, majd indítottam a motort és lassan befordultam a csatornán. Már sötét volt mire a kikötõhöz értem. Ami viszont jól ki volt világítva és jelölve. A legtöbb hajót közel kötötték ki a parthoz, ami engem nem zavart. A legkiesõbb helyet vettem ki, távol a többiektõl. Aztán lementem, felkapcsoltam a világítást és mérges ragyogással szembesültem a szépséges szemekben. Bezártam magam mögött a kabin ajtaját, majd leültem Beth-tel szemben az ágyra.
- Beszélni akarok veled. Ha leveszem a szalagot, megígéred, hogy nem fogsz sikonyálni? Elég messze vagyunk a várostól és nincs senki, aki hallana. Megegyeztünk?
A gyûlölet maradt, de vonakodva bólintott. Lehántottam a szalagot, majd éppen idõben kaptam el a kezem, nehogy megharapják az ujjaim a tökéletes fogak.
- Meg tudnálak ölni, gyilkolni, le tudnálak mészárolni...
- Elég! – mondtam. – Én tehetném veled ezeket. Szóval pofa be.
Befogta. Talán felismerte, hogy valójában milyen helyzetben is van, a szemeiben immár több félelemmel, mint dühvel. Nem akartam egy tehetetlen lányt terrorizálni, de a gyilkolászást õ hozta fel. Felkészült a meghallgatásomra.
- Nem lehetsz túl kényelmesen, ezért feküdj nyugodtan, amíg kioldozlak.
Megvárta amíg a csuklói kiaszabadultak, aztán a körmeivel az arcom felé kapott, miközben a bokáit oldoztam el. Számítottam erre, így az ágy végében végezte levegõ után kapkodva.
- Csak okkal cselekedj – mondtam. – Elég könnyen le tudlak kötelezni ismételten. És arról se feledkezz meg, hogy ezt magadnak okoztad.
- Bûnözõ vagy, tolvaj. Várj csak, amíg elkapnak a rendõrök...
- Te pedig zsaroló. Abbahagyhatnánk ezt az elnevezõsdit? A következõ fog történni. Itt hagyunk a hajón amíg messzire nem jutunk és a rendõrséget éresítjük arról, hogy hol talál. Bizonyosan elõadsz majd nekik egy jó kis történetet. Vannak innen expressz vonatok, ahogy autópályák is. Sem õk sem te nem látsz minket többet. – Egy kis félretájékoztatás sosem árt.
- Szomjas vagyok.
- Hozok valamit.
Persze az ajtó felé kapott, amikor háttal fordultam, majd ismét a szemeimmel próbálkozott amikor félrehúztam. Meg tudtam érteni az érzelmeit, és reméltem hogy õ viszont nem.
Az idõ lassan telt. Nem volt mit mondania, amire kíváncsi lettem volna, és persze az ellenkezõje is igaz volt. Az órák így mentek amíg a hajó megrázkódott amikor valaki a fedélzetre lépett. Az ágyra vetõdtem, de a lány tudott egyet sikítani mielõtt el tudtam halkítani. A kilincs recsegve nyílott le.
- Ki az? – kérzeztem felkészülve egy összecsapásra.
- Nem egy idegen, biztosíthatlak – szólt egy ismerõs hang. Kioldottam a zárat kinyitottam az ajtót nagy megkönnyebbüléssel.
- Hallasz? – kérdezte a csenben ülõ lánytól.
- Talán. Hadd biztosítsam ki ismét mielõtt a fedélzetre lépünk.
Felment elõttem, én bezártam az ajtót, egy hirtelen fénysugár érkezett az égboltról, majd tovább kúszott felfelé.
- Jó ómen – mondta a Püspök. – Egy hatalmas ûrcirkáló. Minden készen áll. És ideje cselekedni, így javaslom, hogy kapjuk fel a holmit és lépjünk.
- Szállítás?
- Kölcsönöztem egy földi kocsit.
- Lenyomozható?
- Remélem. A kölcsönzõ a vonat pályaudvar mellett van, vettem jegyeket mindkettõnknek, amit gondolom örömmel hallasz.
- Említettem a vonatokat a barátnõnknek is.
- Két nagy elme együttmûködik. Szerintem sikerülni fog majd leejtenem mellette a jegyeket, miközben pakolunk.
Gyorsan végeztünk és már kint is voltunk – élveztem, ahogy az összetéveszthetetlen kék jegyeket egy pillanat alatt az ágyra ejtette. Kiestek a zsebébõl, amiközben a kezei mással voltak elfoglalva. Mesteri! Miközben bezártam az ajtót, nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy egy csókot dobjak Bethnek. Haragos tekintet és egy nyivákoló vicsor érkezett válaszul, amit minden bizonnyal ki is érdemeltem. Még mindig volt nála párezer dollárunk, így panaszkodni nem volt oka.
Miután letettük a kocsit, libegõvel mentünk ki a pályaudvarra, ahol addig vártunk amíg egyedül nem maradtunk és észrevétlenül folytattuk az utunk az ûrkikötõbe. Egészen addig a pillanatig siettünk és tervezgettünk amíg szórt fénnyel megvilágított ûrcirkáló derengeni nem kezdett elõttünk.
Elhagyom a bolygót! Egy dolog ûroperákat nézni, de teljesen más az ûrbe merészkedni. Éreztem ahogy a karjaim libabõrözni kezdenek, a hajam pedig a nyakam csikálta. Ez az új élet jónak ígérkezett!
A bárba! – utasított a Püspök. – Az emberünk már ott vár.
A vékony, olajflekkes ûrruhás éppen indulni készült, de visszaült amikor megpillantotta a Püspököt.
- Vi estas malfura! – mondta dühösen.
- Vere... sed me havas la moron – válaszolta a Püspök felvillantva egy nagy köteg bankót, ami a fickót nagyon megnyugtatta. A pénz kezet váltott, majd rövid beszélgetés után egy újabb köteg követte. Kielégített mohóságával az ûrhajós a szerelõkocsihoz vezetett és mi bemásztunk hátra. Az ajtó becsapódott és a sötétbe indultunk.
Micsoda kaland! Ismeretlen járgányok haladtak el mellettünk, majd furcsa kalapácsoló hangok jöttek és mentek, amit egy olyan szisszenés követett, mintha egy óriás kígyó adta vonla. Én léptem ki elsõnek és egy rámpa aljánál találtam magam, ami egy ütött-kopott ûrcirkáló belsejébe vezetett.
A rámpa mellett egy fegyveres õr állt és engem nézett.
Vége: a kaland véget ért mielõtt elkezdõdött volna. Mit tegyek? Fussak? Nem hagyhatom magára a Püspököt. Mialatt én egyhelyben járattam az agyam, õ elõkászálódott az õr felé közelítve.
Egy köteg pénzt adott neki.
Az õr nyugodtan végigszámolta, majd felsietett a rámpán a megkent ûrhajósunkat követve, görnyedve a csomagjaink súlya alatt.
- Eniru, rapide! – rendelkezett az ûrhajós a fülke ajtaját kinyitva. Befurakodtunk a sötétbe és az ajtó becsukódott mögöttünk.
- Biztonságos menedék! – sóhajtott a Püspök addig tapogatva a falat, amíg egy kapcsolót nem talált, amivel világosságot gyújtott. Egy kis, szûk kabinban voltunk. Volt két kisebb ágy és mögöttük egy apró fürdõszoba. Meglehetõsen zord körülmények.
- Otthon, édes otthon – szólt a Püspök kedvesen mosolyogva ahogy szétnézett. – Legalább két napot kell itt töltenünk, ezért jól pakoljuk el a cuccunkat szem elõl. Máskülönben a kapitány visszatéréssel fenyegetett, ami megemelné a költségeket is. Biztosan ki fogjuk bírni.
- Ezt nemigazán értem. Nem fizettél már kenõpénzt?
- Csak az elsõ részletet. A kenõpénzt sosem osztják el, ez az elsõ leckéd a nemesség mûvészetébõl. Az ûrhajós kapott pénzt, hogy felhozzon, és beszervezett egy barátságos õrt, aki segített. Ezek már a múlté. A jelenlétünk a hajón ismert a személyzet számára, így valószínûleg a kapitány is komoly fizetséget igényel majd. Meglátod.
- Szeretném is. A kenés tényleg egy érdekes tudomány.
- Az.
- Jó ha beszéled a nyelvüket, hogy alkut köthess.
A szemöldökei erre felhúzódtak és közelebb hajolt. – Nem értettél minket? – kérdezte.
- Nem tanultam idegen nyelveket az iskolában.
- Idegen! – sokkoltan nézett. – Milyen szegletébõl érkeztél te ennek a disznósün tenyésztõ bolygónak? Ez nem idegen nyelv volt, drága fiam. Eszperantó, a galaktikus nyelv, az egyszerû, második nyelv, amit mindenki korán elsajátít és jól beszél. Az oktatásodból ez kimaradt, de könnyedén pótolható. A következõ landolás elõtt már jól fogod beszélni. Elõször is: a jelen idejû igék minden személy esetében as-ra végzõdnek. Nagyon egyszerû...
Elhallgatott, mert valaki a kabinajtó kilincsével babrált. Az ujját a szája elé tette és a kis fürdõ felé mutatott. Odakúsztam és felkapcsoltam a villanyt, mialatt õ lekapcsolta a kabinét. Sietve felzárkózott és én leoltottam a lámpát. Abban a pillanatban húzta be az ajtót, amikor a kabinét kinyitották.
Lépések huppogtak és hallatszott egy vékony sípolás is. Rutin ellenõrzés volt, semmit sem találnak majd, gyorsan lelépnek...
A fürdõ ajtaja kinyílott és felkapcsolódott a világítás. Egy arany sújtásos ruhát viselõ tiszt nézett a Püspökre, aki az alacsony zuhanyzóba zsúfolta magát, majd rám, aki a komódon kuksoltam, és nagyon galádul mosolygott.
- Úgy véltem, sok a mozgás idelent. Potyautasok lehetnek. – Egy kis fegyver tûnt elõ a kezében. – Kifelé! Ti ketten kiszálltok, én pedig hívom a helyi rendõröket.