Az ágyon hevert, csukott szemekkel, mintha aludna. De sosem
tette ennyire nyugodtan, sosem. Dreng a pokrócommal álláig
betakarta, elsimította a haját és letisztította
az arcát.
- Nem tudtam mozdítani, amikor támadtak – közölte
Dreng. – Túl nehéz volt, túl beteg. Azt kérte,
hagyjam, õ így is, úgy is halott. Azt mondta, ha nem
ölik meg, a fertõzés végez vele. Már nem
kellett leszúrniuk...
A barátom és a tanárom. Megölték
ezek az állatok. Többet ért, mint az egész szennyes
populációja ennek a bolygónak együttvéve.
Dreng megragadta a karom, de én leráztam és dühösen
fordultam felé. Egy kis zacskót tartott.
- Ezt a papírdarabot õ írta – tudatta Dreng.
– Írni akart neked, és én vigyáztam rá.
Nem volt mit mondani. Kibontottam és egy faragott fa kulcs
esett a padlóra. Felvettem és a papírra néztem.
Az udvar alaprajza volt rajta egy nyíllal jelölve egy szobát,
amire páncélszoba volt írva. Alatta állt a
jól olvasható üzenet.
Gyengének érzem magam, így nem fogom tudni átadni személyesen. Készíts fém másolatot a kulcsról, ez nyitja a páncélszobát. Sok szerencsét, Jim. Jó volt ismerni téged. Légy jó patkány.
Alatta gondosan leírva a neve. Elolvastam, majd ismét.
Nem a Püspök volt, vagy bármilyen alnév, amit használt.
Örökségül rám bízta – tudva, hogy talán
én leszek az egyetlen a világegyetemben, aki értékelni
fogja a bizalmát. A valódi nevét.
Kimentem és leültem a napsütésben, hirelen
és megviselten. Dreng hozott egy csésze vizet. Nem ismertem
fel, milyen szomjas voltam; megittam és elküldtem még
vízért.
Ennyi. Vége. Érezte a sötét közeledtét,
de miattam aggódott. Rám gondolt amikor az õ halála
fenyegette.
Most mi legyen? Mihez kezdjek?
Fáradtság, fájdalom, lelkiismeret furdalás
– minden rám nehezedett. Fel se ismerve mi történik
álomba zuhantam a napon ülve az oldalamra billenve. Amikor
felébredtem, már késõ délután
volt. Dreng összecsomózta a pokrócát és
a fejem alá tette. Õ maga mellettem ült.
Nem volt mit mondani. A Püspök testét az egyik
kisebb szekérre tettük, amit a töltésen át
a partra gördítettek. Nem mi voltunk az egyetlenek, akik ezt
tették. Egy kisebb domb állt az út mellett, egy füves
lejtõ fákkal a tetõn, ahonnan jó rálátás
nyílott az udvar vizére. Oda temettük a partra, nyom
nélkül a talajba. Ebben a gusztustalan világban nem
maradt nyoma. Az övék a teste, ennyi elég. Minden emlék,
ami bennem ébred tisztelettel fényévekre lesz innen.
Egy napon a megfelelõ pillanatban errõl gondoskodni fogok.
- De most Dreng most Capo Docciával és a gengsztereivel
kell törõdnünk. Az én jóbarátom nem
hitt a bosszúban, így én sem tudok. Egyszerûen
csak igazságszolgáltatásnak fogjuk hívni. A
bûnözõknek lakolniuk kell. De hogy csináljuk?
- Tudok segíteni, mester. Már merek küzdeni.
Féltem, de dühömben használtam ezt a fejszét.
Készen állok olyan harcossá lenni, mint te.
A fejem ráztam. Már sokkal tisztábban gondolkodtam.
– Nem egy jövõvel rendelkezõ farmernek való ez.
Mindenkor emlékezned kell, hogy szembesültél már
a félelemmel és felülkerekedtél. Ez jól
fog jönni életed hátalévõ részén.
De Jim diGriz megfizeti az adósságát – így
te visszamész a farmra. Mennyibe kerül egy farm?
Csak hápogni tudott és elkalandozott. – Sosem vettem
farmot.
- Ebben biztos vagyok. Mégis csak van valakid, aki vett.
- Az öreg Kvetchy a háborúból tért
vissza és Roslair özvegynek kétszáztizenkét
pénzzel fizetett a farmért.
- Nagyszerû. Számolva az inflációval
ötszáz elég kell legyen. Maradj velem kölyök,
és megadom a részed. Most pedig eredj a konyhába és
pakolj fel némi kaját, amíg a terv elsõ részét
beüzemelem.
Olyan volt, mint egy fejben játszott sakkjáték.
Tisztán láttam a nyitólépéseket. Ha
õk tisztán játszanak, a közép és
zárójátékot óhatatlanul nyerés
fogja követni. Én tettem meg az elsõ lépést.
Capo Dimonte a trónján szomorkodott, vörös
szemûen és fáradtan, akárcsak valamennyien,
és egy csésze bort tartott a kezében. Átfurakodtam
a tisztjein és elébe kerültem. Dühösen csapott
a kezével.
- El innen, katona. Megkapod a jutalmad. Jól dolgoztál
ma, ezt láttam. De hagyj minket. Terveznem kell...
- Ezért vagyok itt, Capo. Hogy elmondjam hogyan verhetnéd
meg Capo Docciát. A szolgálatában álltam és
tudom a titkait.
- Beszélj!
- Személyesen. Küldd el a többieket.
Mérlegelt egy pillanatig, majd intett a kezeivel. Morogva
elhagyták, õ pedig a borát szürcsölte amíg
a kaput be nem csapták.
- Mit tudsz? – kérdezte. – Gyorsan beszélj, mert nem
vagyok jó kedvemben.
- Ahogy mi sem. Amit személyesen akartam elmondani, az nem
kapcsolódik Docciához – egyelõre. Támadni fogsz,
ebben biztos vagyok. De ahhoz, hogy a sikered biztos legyen, Capo Dinoblit
és a titkait melléd fogom állítani. Nem lenne
egyszerûbb, ha aludnának, mikor a falon átjutunk?
- Dinobli nem tud többet ezekrõl, mint én, ezért
ne hazudj. Alig tántorog és évek óta visszavonult.
- Tudom – hazudtam meggyõzõen. – De azok, akik ezt
a javukra fordítják, akik a Fekete Szerzeteseket háborúzásra
késztetik, azok fognak segíteni neked.
Erre felegyenesedett ültében és öreg rókásan
csillogott a szeme. – Akkor menj ell hozzájuk. Ígérd
nekik a zsákmány egy részét, és te is
megkapod a magadét, ha meg tudod csinálni. Menj a nevemben
és tégy ígéretet, hogy így lesz. Ennek
a hónapnak a vége elõtt Doccia feje egy nyárson
fog sülni a tûz fölött, a testét vörös
és forró cövekek fogják szétszaggatni...
Hasonlók következtek, de nem nagyon érdekeltek.
Ez egy gyalog nyitás volt. Most a fõ darabot kellett támadásba
lendítenem. Kifújtam magam hagyva, hogy a trónján
morogjon, kilögybölve a borát miközben a kezeivel
integet. Ezek az emberek hirtelen természetûek.
Dreng összepakolta pár tartozékunk és
azonnal útnak indultunk. Én haladtam elöl amíg
elég távol nem kerültünk az udvartól, majd
a közelben feltörõ gõz felé vettem az irányt.
A mezõ felé mutattam.
- Helyben maradunk reggelig. Vannak terveim amik véghezviteléhez
pihennünk kell. Éles elméjû akarok lenni, amikor
bekopogok az öreg Dinobli ajtaján.
Egy éjszakányi pihenés kellett az agyam felfrissítéséhez.
– Dreng – szóltam -, ez egy egyszemélyes mûvelet lesz.
Nem tudom milyen fogadtatásban fogok részesülni, és
elég ha magam miatt aggódom, miattad ne kelljen. Menj vissza
az udvarba és várj meg.
Igazából nem volt ajtó, amin kopogtathattam
volna, csak erõs fegyverzetû õrök a kapunál.
Átmentem a mezõn, elhagytam a gépek szemeteinek halmát,
amiket máris kikezdtek a vörös rozsdafoltok, majd végigmentem
a töltésen. Megálltam mielõtt az õrökhöz
értem volna és gondosan lent tartottam a fegyverem.
- Fontos üzenetem van a fõnöknek.
- Fordulj meg, és iszkolj innen – mondta a magasabb õr
rám célozva fegyverével. – Capo Dinobli senkit sem
fogad.
- Nem Capo miatt jöttem – az õr mögött az
udvarra nézve. Egy magas férfi durva viseletben haladt el.
A szakadt nadrágja hajtókája alatt azonban csizmát
láttam fémesen megcsillanni.
- Caponak jó egészséget kívánok
– szóltam hangosan. – Remélem, hogy jó gerontológusa
van, aki a szinapsztizmusait rendszeresen elmulasztja.
Az õr dünnyögött csodálkozva, de a
szavaim nem illettek a mûveltségébe. A férfi,
akit az udvaron láttam, azonnal megmerevedett. Lassan megfordult.
Láttam a lelkes kék szemeket a hosszúkás arcon.
Csendben meredt rám. Aztán elõre lépdelt és
beszélt az õrrel – még mindig rám nézve.
- Mi a zavar oka?
- Semmi, becses uram. Csak útjára küldjük
õt.
- Engedjétek be. Ki akarom kérdezni.
A célzó fegyver tisztelgésre emelkedett miközben
átmasíroztam a kapun. Amikor hallótávolságon
kívül értünk, a magas férfi felém
fordult és õszinte kiváncsisággal nézett
rám.
- Kövess – mondta. – Beszélni akarok veled személyesen.
– Nem szólalt meg, amíg az udvar egyik szobájában
nem voltunk, zárt ajtó mögött.
- Ki vagy te? – kérdezte.
- Tudod, én éppen ezt akartam kérdezni tõled.
A Szövetség nem tudja, mit csinálsz itt?
- Dehogynem! Ez jogos... – észrevette magát és
elmosolyodott. – Ez legalább bizonyítja, hogy bolygón
kívüli vagy. Itt senki sem gondolkodik ilyen sebesen. Gyere,
ülj le szépen és mondd el, ki vagy. Azután eldöntöm,
mennyit árulhatok el a munkánkról.
- Ez így elég fair – mondtam a székre dobva
magam a fegyvert pedig a földre fektetve. – A nevem Jim. Egy venián
hajón voltam legénységi tag, amíg nehézségeim
nem támadtak a kapitánnyal. Kirakott ezen a bolygón.
Ez minden.
Elõvett egy jegyzettömböt és írni
kezdett. – A neved Jim. A vezetékneved....? – Csendben maradtam.
Mérgessé lett. – Legyen, hagyjuk ezt most. Mi a kapitány
neve?
- Ezt az információt késõbbre tartogatom.
Miután közölted, hogy ki vagy.
Eltette a jegyzettömbjét és hátradõlt
a székén. – Nem vagyok elégedett. Az identitásod
hiányában nem mondhatok neked semmit. Honnan érkeztél
Veniániából? Mi a fõvárosa a bolygódnak,
ki a globális konzulátus elnöke?
- Rég volt, elfelejtettem.
- Hazudsz. Nem vagy veniánabb, mint én magam. Amíg
többet nem tudok...
- Mi az, amit pontosan tudni akarsz? A Szövetség polgára
vagyok, nem egy az itteni sötét bennszülöttek közül.
3V-t nézek, a Macswineysben étkezem, ami minden ismert világban
jelen van, összesen mintegy negyvenkét milliárd helyen,
molekuláris elektronikát tanultam, és fekete öves
judós vagyok. Ez kielégít?
- Talán. De azt mondtad, hogy erre a bolygóra rakott
ki egy venián teherhajó, ami nem lehet igaz. Minden kapcsolatfelvételt
Spioventével jóvá kell hagyatni.
- Engedély nélkül jöttünk. A hajó
ilyen fegyvereket csempészett.
Ez már rendesen felkeltette a figyelmét. Megragadta
a jegyzetét. – A kapitány neve...?
A fejemmel csendes nem-et intettem. – Ezt az információt
csak akkor kapod meg, ha elintézed, hogy elhagyhassam ezt a bolygót.
Ezt megteheted, mert mint ahogy mondtad, a Szövetség jóváhagyásával
vagy itt. Hát üzleteljünk kicsit. Elintézed a jegyem,
amire van bõséges pénzem, hogy megfizessem. – Vagy
legalábbis lesz, ami egyre ment. – Egy kicsit még segítesz
a helyi dolgokban, aztán megmondom a kapitány nevét.
Ez nem tetszett neki. Erõsen gondolkodott és izgett-mozgott,
de nem tudott dûlõre jutni.
- Amíg döntesz – mondtam neki – elmondanád, ki
vagy, és mit csinálsz itt?
- Meg kell ígérned, hogy nem leplezed le a kilétem
az itt lakók elõtt. A jelenlétünk a bolygón
kívül jól ismert, de csak akkor járhatunk sikerrel,
ha a mûvelet titokban marad.
- Ígérem, ígérem. Nem tartozom semmivel
senki helyinek.
Feltornyozta az ujjait és hátradõlt mintha
egy elõadásba kezdene. Jól sejtettem – ez már
az elsõ szavaiból kiderült.
- Lustig professzor vagyok az Ellenbogen Egyetemrõl, ahol
szocioökonómiával foglalkozom. Én vagyok a kar
vezetõje, és azt kell mondjam, én is alapítottam
a kart, hiszen az alkalmazott szocioökonómia igen új
fejlemény, nyilván egy mellékága a teoretikus
szocioökonómiának...
Gyorsan pislogtam, hogy be ne üvegesedjenek a szemeim és
erõlködve figyeltem tovább. A Lustig féle tanárok
miatt menekültem az iskolából.
- ... több évi levelezéssel és munkával
hogy legkedvesebb ambíciónkat elérjük. Gyakorlatilag
a teóriáink alkalmazásáról van szó.
A Szövetség bürokratáival volt a legnehezebb, hiszen
a Szövetség politikája nem beavatkozó jellegû.
Végül meggyõzõdtek a megfelelõ irányításról
amivel egy pilot tervet indíthattunk itt, a Spioventén. Vagy
ahogy valaki fanyar humorral megjegyezte, itt semmiképp sem tudunk
ártani. A mûködésünket a bolygó technológiai
szintjén tartjuk, hogy önfenntartó maradhasson, miután
elmentünk.
- Pontosan mit akartok csinálni? – kérdeztem.
Most õ pislogott gyorsan. – Ennek nyilvánvalónak
kell lennie; az egyetlen dolog, amirõl beszéltem.
- Teóriáról beszéltél nekem,
professzor. Nem lennél egy kicsit részletekbe menõbb
arról, amit reményeid szerint meg fogtok valósítani?
- Ha ragaszkodsz hozzá... Laymán kifejezésével
élve nem kevesebbet próbálunk megváltoztatni,
mint a teljes társadalmat. – Ezt a bolygót ki szeretnénk
venni a sötét korszakából. Az összeomlás
után Spiovente egy igen ellenszenves feudális formába
süllyedt. Igazából kiskirályoskodásba.
Normálisan egy feudális társadalom nagy szolgálatot
tesz szétválás idõszakában. Keretben
tartja a kabinetet, mint hely védelmezõjét és
gondviselõjét.
- Nem tapasztaltam sok törõdést vagy védelmezést.
- Pontosan. Ezért kell a kiskirályoknak bukniuk.
- Segítek kiütni párat.
- Az erõszak nem a mi módszerünk! Azon túl,
hogy ocsmány, tilos a Szövetség tagjai számára.
A célunk egy capo független kormány létrehozása.
Ami elvégzi, amire bízhatjuk, hogy profi szintre emelkedhessen.
Aztán ez felgyorsítja a pénz körforgását,
és egyben a cserekereskedelem végét jelenti. A megnövelt
tõkével a kormány adókat vethet ki, hogy közszolgálatokat
finanszírozzon. Hogy megszilárdítsuk a rendszert,
bírói testületet kell állítani. Ez bátorítani
fogja a kommunikációt, a centralizációt és
a nézetek elterjedését.
Jól hangzott – bár nem indultam be az adóktól
vagy a bíróságtól. Mégis a capóknál
minden jobb.
- Ez teóriaként jól hangzik. – De hogyan ültethetõ
gyakorlatba?
- Jobb szolgáltatásokkal és alacsonyabb árakkal.
Ezért próbáltak a Fekete Szerzetesek ránk támadni.
Nincs több vallásos egy kalapnyinál. A rend csak a technológiai
monopólium miatt jött létre. Mi letörjük a
monopóliumukat, és ennek nem örülnek.
- Nagyon jó. Jól hangzik a terv és a legjobbakat
kívánom. De nekem el kell még egy pár dolgot
intéznem mielõtt elhagyom ezt a fekete lyukat. Hogy segítsem
a technológiai monopólium megtörésére
tett erõfeszítéseket szeretnék venni egy kis
altató gázt.
- Lehetetlen. Valójában bármi módon
lehetetlen segítenünk. És nem is mész el innen.
Már jeleztem az õröknek. Itt tartunk amíg a következõ
Szövetségi hajó meg nem érkezik. Túl sokat
tudsz a mûveletrõl ahhoz, hogy szabadon engedhessünk.