Kezembe akadt a fiatal, fehérvári költőnek, Makk Norbertnek egyik régi kézirata. Néhány esztendeje a név elhagyásával adtam oda a papirost Faludy Györgynek, ki múlt századi, párisi költő remekbe sikeredett magyarításának gondolta a verset.
Kőangyalok
Végigtekintek a sok arcon,
amik
kőbe vésődtek az emlékezetemben.
Látlak titeket szőkék, barnák
szép szemű, de semmitmondó
angyalaim. Tudom, mindegyikteket
szenvedéllyel szerettem, és tudom
sok társatok lesz míg élek, de
kérlek, hagyjatok most magamra,
hiszen csak nézlek benneteket.
Ne tekintsetek tüzesen vissza,
Mert akkor lángra lobbanok, és
Attól a tűztől még a kő is
Megolvad, még ti is, angyalaim.