Mélyen elgondolkodtató beszélgetés kedves barátnőmmel, Harsányi Ildikóval, ki sok esztendeig az egyik nagyváros válóperes bírája volt. Tapasztalatai alapján az átlagos magyar válások a házasságok hetedik évében szakították szét az örök hűségnek induló kapcsolatokat.

Én ezidáig a gyorsabban elbukók közé tartoztam, s igen kevés esetben lehetett volna kizárólag egyetlen fél felelősségét firtatni. Saját bőrömön kellett hát megtanulnom a hosszú távon működőképes kapcsolatok alkotmányát, amely fényévnyi távolságra van a regényes történetek és a katekizmusok idilli világától. Nem az egymásba vetett hitet és az optimizmust szeretném megnyirbálni – távolról sem azt. Csupán az idealizmus teljesíthetetlen napiparancsait javaslom ésszerűsíteni a kevésbé fennkölt, ám hosszabb távon praktikusnak látszó útmutatások javára.

Mindenekelőtt talán a legfontosabb igazság: nincsen számodra kijelölt társ a Földön, az egyetlen. Az eleve elrendeltségnek ez az ostoba idevetítése az egyik legnagyobb verem, amelybe a szerelmesek belesétálnak. Vannak emberek, akik bizonyos jelenlegi tulajdonságaik (s a jelenlegi szót nem lehet eléggé hangsúlyozni!), életritmusuk, érdeklődésük és alkalmazkodó-készségük okán közelebb állnak hozzánk, mint mások. Azért fektettem súlyt a jelenlegi szóra, hiszen fizikai és szellemi tulajdonságaink folytonos változásának irányából már eleve következtethetnek arra is a jó emberismerők, hogy két személyiség csupán az adott ponton találkozott, avagy képesek egymással párhuzamos úton fejlődni.

A kapcsolat kezdetétől légy roppant elővigyázatos a szavakkal: nem is hiszed, milyen félelmetes erejük van a lélek mélyében, ráadásul a kiejtett szó visszavonhatatlan. Soha ne ostorozd a másikat, hiszen az még javulást nem hozott, csupán belső görcsöket.

Ha szereted a másikat, ne légy félszegen függő rokonaidtól és baráti körödtől kapcsolatotok megítélésében, hiszen senki sem ismerheti olyan mélyrehatóan annak mibenlétét, mint ti ketten.

Minden körülmények között vedd halálosan komolyan kedvesed jóindulatú erőfeszítéseit, képességeit, vágyait és panaszait. Soha ne hagyd, hogy kapcsolatotok mások részéről cinizmus, humor, avagy kibeszélés tárgya legyen.

Az embernek az orvosában, a könyvelőjében és a szakácsában kell megbíznia, hiszen ezek bizalmi állások. A kedvesét azonban elsősorban szeretnie kell annyira, hogy hitelessége ne is legyen kérdéses.

Nem vérbírónak, hanem társnak rendelt a Sors kedvesed mellé. Figyelmeztesd őt, de ne büntesd, hiszen az nem a te feladatod. A bíróktól még a fölmentet vádlott is fél.

Vedd fel a másik ritmusát és hagyd elmenni néha – lelkét ez hozza a leggyorsabban vissza hozzád. Ám igyekezz közös barátokat és közös élményeket gyűjteni, hiszen a kapcsolat nem abból áll, hogy nézitek egymást, hanem abból, hogy együtt néztek előre.

Érzelmeidnek rádióhullámai sokszor elvesznek a rossz légköri viszonyokban. Ezért mindég és mindenkor add tudtára érzéseidet és ragaszkodásodat, és ne félj a szép szavaktól!

Végezetül pedig: játsszatok sokat, ünnepeljétek életeteket, és ne úgy kínálgassátok egymásnak a boldogságot, mint hajótörött lovagok az utolsó sózott heringet.

 

Hátra Kezdőlap Előre