A szerelmi féltékenység a legostobább szenvedélyek egyike, sokszor erősebb, mint maga a féltett szerelem. Oktondi is, hiszen ha nincsen rá oka a szerelmesnek, akkor miért féltékenykedik, ám ha akad, úgy veszett ügy már az egész. Jules Lemaître végtelen cinizmussal Nagy Szerelemnek nevezte ezt az érzést. „E Nagy Szerelem, amely degenerálttá és gyilkos gonosztevővé változtatja az embereket, nem más, mint az önzés legundorítóbb, dühöngő formája: a birtokvágy ösztönének primitív kinyilatkoztatása. A másik lényt egyes-egyedül önmaga számára követeli, hogy senki másnak ne okozhasson örömet, s zsákmányát féltve őrzi, nehogy elrabolják tőle. De nem éri be ennyivel: követeli a másiktól, hogy őt viszont a világegyetem központjának lássa. S ha az józanabb, gyűlölködve epekedik utána. Nos, ez hát a Nagy Szerelem.”

E gyötrő és önző érzés ellenében fel kellene ismernünk, hogy a szerelem nem a birtoklás, hanem az élvezet gyönyöre. Érezhetjük a szerelmet úgy is, hogy nem szeretnek viszont bennünket, hiszen ezt az érzést sokkal inkább az adás, mintsem az elfogadás teszi széppé. Aristippost, a hedonikus bölcset jóakarói figyelmeztették, hogy kedvese nem szereti őt. „Jól tudom, hogy a hal és a bor sem szeret engem, én mégis szeretem mindkettőt” – válaszolta.

A buta, céltalan és önző érzésekkel szemben álljon elénk az igazi szerelem gyönyörű sziluettje: egy öregedő asszony nemes és tiszta érzései. Alexandra Feodorovna, a rútul legyilkolt cárné halála előtt néhány hónappal levelet írt férjének, a cárnak: „Egyetlen kedvesem, édesek édese, este megcsókoltam a kispárnádat, s utánad vágyakoztam. Ezer és ezer csókkal borítalak téged, s gyengéden odaszorítalak az én mélységesen szerető, öreg szívemhez.”

Amikor először olvastam ezt a levelet, az „öreg szívemhez” szavaknál eleredtek a könnyeim, s a legendák aranyszálával beszőtt képkeretben láttam ezt az egyszerű, szegény, szenvedő asszonyt, ki a történelem eszelős viharai között a maga szelíd szerelmével csókolgatta az ura kispárnáját, hogy azután öregedő szívéhez szorítsa. Soha nem reméltem annyira, mint akkor, hogy van mennyország és örök boldogság, amely a jekatyeringrádi golyók aljas záporát a soha el nem múló szeretet gyönyörű tündérmeséjévé változtatja majd egykoron.

 

Hátra Kezdőlap Előre