A holdkomp leszállását nem várta fogadóbizottság és ünneplõ tömeg, bár Barnard Keagan, a Sanguitis-állomás vezetõje eredetileg valami ilyesmit tervezett. Az események azonban úgy hozták, hogy ünneplésre nem igazán volt ok, így Barney egy szál magában álldogált a Kisebb Kupola leszállócsarnokának elõterében, harminc-negyven méterre a foszforeszkáló körtõl, amire majd az ûrszerkezet leereszkedik.
Álmos pillantásokkal figyelte, ahogy a három drótforma lábát kieresztõ, kúpos alkotmány lebegve várja, hogy a Keagan mögötti plasztiküveg fal túloldalán dolgozó technikai személyzet ellenõrizze a leszállókódokat, a zsilipeket, a mechanikus emelõket. Aztán rés nyílt a Hold fagyát és az ibolyántúli, halálos fényeket kizáró kupolán.
A kisebb gravitációhoz szokottan, apró szökkenésekkel közelebb araszolt a landolókörhöz, úgyhogy mire a komp megállapodott, már a lecsapódó rámpa elõtt álldogált.
A napszûrõ védõk miatt nem láthatta az óvatosan lefelé lépkedõ két alak arcát, de hosszú, súlyos lépteirõl azonnal felismerte régi barátját, Pascal Evaristot. Remélte, mióta nem találkoztak, és azóta Pas Nobel-díjas csillagász lett, nem vetemedik majd arra a szemtelenségre, hogy vele, a szakmában tulajdonképpen megrekedt, és bürokratává vált emberrel lenézõen beszéljen. Nagyon sajnálta volna, mert annak idején, amikor még együtt dolgoztak a nevadai csillagvizsgálóban, diákcsínyeket idézõ, szoros barátság alakult ki közöttük.
A másik alakon rögtön észre lehetett venni, hogy nõ, mozgása nagyon kecses volt, bár az is látszott, hogy még soha nem járt a Holdon. Kétszer is majdnem orra esett a nem megfelelõ léptektõl, Pas tartotta meg nagy nehezen.
A felismerés kölcsönös volt, mert Evarist a rámpa alján megtorpant, és két kimerevített kisujjával intett feléje, ez volt a régi közös jelük. Barnard hasonlóképpen válaszolt, és a két ûrruhás alak nagy nehezen összeölelkezett.
A rádiójuk nem volt közös hullámhosszon, így Keagan jelekkel tudatta, hogy csak odabenn, a Nagy Kupolában, vagyis az ûrhajófogadó csarnokokat elhagyva tudnak majd beszélgetni.
Gyorsan a lifthez terelte a két érkezõt, s néhány perc múlva, a lakóváros szélén, a zsilipelõ helyiségekben levehették a szkafandereket.
- Barney, öreg cimbora! - bõdült el Evarist. - Te semmit nem változtál!
Combnyi vastag karjával úgy összeszorongatta az állomásvezetõt, hogy az csak pihegni tudott.
- Nahát, Pas, ha másra nem, hát arra emlékeztetsz, hogy te voltál Nevada súlylökõ bajnoka.
- Az anyád! - bokszolta meg kis szemlélõdés után. - Akkora grizzly maradtál, hogy az Isten se mondaná meg, hogy idõközben megkaptad a Díjat. Amihez egyébként szívbõl gratulálok.
Pascal legyintett.
- Hát... egyesek szerint csak elõlegbe kaptam meg, de nyilván tudsz ezekrõl a dolgokról. Azt mondják ezek a... személyek, hogy a Galaxismag áramlásaira alkotott elméleteimet maga az Isten se tudná megcáfolni, de valami más azért megteheti. A valóság, ugyebár. És éppen azért vagyunk most itt, pontosabban csak az elõkészítõ csapatot alkotjuk.
Barney szemében mintha valami aggodalom villant volna, de Evarist nem foglalkozott vele.
- Fönn van a nagy hajó, az építõelemekkel - folytatta szélesen gesztikulálva. - Tíz hónapunk van, hogy a rádióteleszkópokat felállítsuk, aztán kezdõdhet a nagy kaland. Ilyen perturbáció a világon nem lesz még egy, mondhatom, hihetetlen szerencsém van, hogy épp most születtem, és épp a maggal foglalkozom. Tudod, a térképrõl is látszott, hogy a Zamora-fennsík, a Rook-hegységben a legideálisabb hely lesz. Ötezer méteres magasság, épp a peremen van, nem zavarja a földfény, a perturbáció-maximum pedig egy egész évet ad nekünk a vizsgálatra.
- Hm, hm - mondta zavartan Keagen, aztán arca felderült.
- Hagyjuk ezt most - folytatta, miközben a széles panoráma ablakok felé terelte az érkezõket. - Vessetek egy pillantást a birodalmamra.
Pascal hátbavágta.
- Ej, hallottuk, hogy tebelõled meg császár lett. Hány embernek parancsolsz itt?
Barney megvakarta a fejét.
- Átkozott egy dolog ez, Pas! Amikor ezt az egészet elkezdtük, ötvenen alig voltunk. Most meg... egész város keletkezett körülöttünk. Kétezren laknak benne, és a negyede sem foglalkozik már tudománnyal. A "Sanguitis-állomás" kifejezést már alig hallani, a mi nevünk mostmár Moon City. Az az igazság, elkelne már itt egy választás, hülye helyzetnek érzem, hogy én itt parancsnok vagyok.
- Aha - mondta szórakozottan Evarist. - De visszatérve a teleszkópokra...
Keagan újra közbevágott.
- Ej, Pas! Hát micsoda férfi vagy te? Így elfeledkezni egy gyönyörû hölgyrõl, aki a társaságunkban van!
Az eddig szótlanul a háttérben álló karcsú, hullámos, hosszú barna hajú lányra mutatott.
Evarist megvakarta a fejét.
- Hát, izé... valóban, de tudod én úgy be vagyok lelkesedve...
- Pas!
- He-he, persze, bocsánat. Nos, drága barátom, Barney, bemutatom az én ékszeremet, az én drágakövemet!
- Hogy micsoda?
A lány elmosolyodott.
- Ne döbbenjen meg Mr.Keagan, a nevem dr. Susan Jewell. Pascal csak annyiban téved, hogy nem az övé vagyok, hanem magam is a csillagászaté.
- Ó! - mosolyodott el Barney szintén - Szabadna tudnom, hm drágakõ kisasszony, ugyanaz a szakterülete, mint a barátomé?
- Nem, én inkább a technikai rész szakértõje vagyok. Nélkülem nem tudnák a rádióteleszkópokat felállítani és ráhangolni a Galaxismagra.
Keagan a fejéhez kapott.
- Úristen, mi itt ácsorgunk,
amikor vár minket a Hold legjobb szállodájának
legelõkelõbb lakosztálya!
Néhány óra múlva, amikor berendezkedtek, Pascal pezsgõt bontott, de miközben kitöltötte az italt barátjának, összevont szemöldökkel rámordult:
- Te! Neked valami bajod van. Látom, félrenézegetsz, ez már Nevadában is valami sumák jele volt. Beszélj!
Susan az ablakon át eléje táruló állomás-várost vizsgálgatta, de most hirtelen visszafordult.
- Késleltetni akarja a leszállást az ENSZ?
Evarist felé libbent a haja.
- Már láttam ilyet. Ipari szállítmány, vagy ilyesmi.
- Dehát üres a reptér! Láttuk lefelé jövet. A mi hajónktól akár ötven hadicirkáló is leszállhat.
Mivel Barnard csak a poharát forgatta szótlanul, Pascal leült mellé, és átfogta a vállát.
- Idefigyelj, öreg haver! Tíz hónapunk van, hogy összerakjuk a kópokat. Te tudod, hányféle mütyürrel kell elbajlódnunk. Normál esetben ez a munka éveket venne igénybe. Ez a csaj - intett Susan felé -, egy gyerekkihordásnyi idõ alatt megcsinálja, akkora profi. De kell egy kis biztonsági ráhagyás, tudod, mindig közbejöhet valami gixer. Úgyhogy egy perc idõnk sincs!
Keagan felsóhajtott.
- Ha már a gixert említetted, nos, az megvan.
- De mi az isten az, bökd már ki!
Barney kínosan feszengett.
- Hm, elõbb egy kérdés. Nem tudnátok ezeket a teleszkópokat máshol felállítani?
A lány felnevetett, Evarist is a fejét csóválta.
- Ez meg mifene? Hát nem tudod, hogy egy egész kongresszust trombitáltunk össze ez ügyben? Hogy mindenki egyetértett ezzel a hellyel? Még az a rohadék P.Scheveningen is. Persze személyesen nem jött el a szemétláda, biztosan félt, hogy kitekerem a nyakát.
- Scheveningen már csak ilyen - magyarázta Susan. - Állítólag még senki se látta. Kizárólag levélben érintkezik másokkal. Különc egy figura lehet, de kétségtelenül nagy tudós, és nem biztos, hogy szemétláda.
Evarist legyintett egy nagyot.
- Persze! Nagyon kedves ember, de azért azt írta, hogy az elméletem nem bizonyított. Felhozott talán ellenérveket? Nem, ugye? Hát akkor mit ugat?
Megrázta a fejét.
- Na, szóval, kedves Barney, épp olyan jól tudod, mint én, hogy a vizsgálatot csakis itt, a Rook-hegységben, a Zamora fennsíkon lehet megcsinálni. Most pont a peremen van, a Hold meg egy évig több mint négyszázezer kilométerre lesz a Földtõl. A napkitörési ciklus évezredek óta éppen most olyan, hogy a Jupiter együttállása a fél Naprendszer mágneses zavarását a maggal ellentétes irányba tereli. Érted? Se a Föld, se más bolygó mágneses tere nem zavar, tiszta, objektív eredményeket kaphatunk a Galaxismagból! Te is csillagász vagy, úgyhogy ne kérdezz hülyeségeket!
- Mikor beszéltél utoljára az ENSZ-megbízottal? - kérdezte száraz torokkal Keagan.
- Mikor, mikor? Hát tavaly a kongresszus után. Két hét múlva az írásos engedélyt is megkaptuk faxon annak a harmincvalahány hektárnak a használatára, amire szükségünk van.
- Hát, azóta változott a helyzet.
Susan is rábámult.
- Mi a fenérõl beszél?
- Esküszöm, én mindent megtettem, dehát ki vagyok én? Egy egyszerû beosztott. Röviden szólva, Culver, az ENSZ-bizottság elnöke más tudományos tevékenységre adott engedélyt a Zamora fennsíkon.
A másik kettõ percekig tátott szájjal állt, szóhoz sem tudtak jutni.
- Micsoda? Miféle tudományos tevékenységre?
Barnard kezét széttárva válaszolt:
- Én tudom, hogy humbug az egész. Valami meteorológiai sikerprogram-tervezet a hivatalos duma, egy Teofil Sercets nevû befektetõ támogatja anyagilag a Központi Meteorológiai Intézetnél.
Susan a fejét rázta.
- De hisz ez egy hülyeség! A Föld légkörét innen, a peremrõl nem lehet jól vizsgálni.
- Tudom én azt - mondta Barney. - De azt is tudom, mi van a dolog mögött.
- És mi?
- Röviden szólva, turistaparadicsom.
- Tessék? - ordította Evarist.
- Ez a Sercets nyilván lefizette a fél KMI-t, meg az egész ENSZ bizottságot, de Culvert mindenképpen. Itt is volt a fickó, a vállamat veregette, hogy özönleni fognak ide a népek, és még nagyobb várossá fejlõdünk. Még azzal is kecsegtetett, hogy megválasztat polgármesternek.
Vállat vont.
- Én persze elküldtem a francba, de ezzel nem sokra mentem. Neki már itt vannak a felszerelései, sõt, azt hiszem, az alapozási munkálatokat is megkezdték.
Pascal most felugrott.
- Én ezt egyszerüen nem hiszem el - mondta meglepõen nyugodt hangon.
- Ámbár... - tette hozzá kis idõ m_lva. - Nagyon is meglehet, hogy az a tetû Scheveningen kavarja a szart, mert eloroztam elõle a magfelfedezéseket. És ezek szerint nagyon jól csinálja a mocsodék!
A lány szólt közbe.
- Õ azt írta, hogy a bizonyítékaid támadhatóak. Ha belegondolsz, egy ilyen lépéssel éppen a te pozíciódat erõsítené meg, hiszen csak a vizsgálati év bizonyíthatta volna, hogy tévedtél.
Evarist megpördült, és ujjával a barna szépségre mutatott.
- Oké, hagyjuk azt a férget, de te, Jewell kisasszony, ne merészelj nekem múlt idõben, "ha lett volná"-val beszélni. Odamegyek, és kiverem abból a Semercetsbõl, vagy miféle baromból még a szart is! Akkor majd meglátjuk, mi lesz.
- Ne, ne! - ugrott fel Barney. - Ez nem megoldás, Pas. Testõrök védik, önvédelembõl akár le is lõhetnek. Aztán a jog is mellette áll.
- Megáll az eszem!
- Nézd! Most már nincsenek olyan ellentétek a különbözõ országok között, mint a múlt században. De az egyezmények ettõl még érvényben maradnak. A 2034-ben megújított Moon-International pedig kimondja, hogy a Holdra, vagy egy-egy részére egyetlen ország sem tarthat igényt, azaz nemzetközi terület, amely az ENSZ Földkörnyék Bizottságának felügyelete alatt áll. Egyedül ennek a bizottságnak van joga engedélyt adni a területek használatára, és a döntése ellen nincs helye fellebbezésnek. Kész!
- Dehát amit ez a Semre... vagy micsoda csinálni akar, az nem tudományos kutatás, hanem turizmus. Egyszerû üzlet!
- Ezt a jogi gondot, attól félek, megoldják. Van ott vagy negyven hektár, két hektáron lesz meteorológiai állomás, a többin meg szálloda, kaszinó, kupi, golfpálya, meg amit akarsz. Idefigyelj, nálunk sem tudós mindenki, és itt is vannak szórakozóhelyek.
- Node itt a fõ tevékenység...
- Igen, igen, az tudományos. De mire egy ilyen vizsgálatot te keresztülfuttatsz azon a halálgyors ENSZ-igazságügyi gépezeten, és bebizonyítod, hogy nem éppen azon a két hektáron folyik az igazán fontos dolog (hisz nem a területen múlik az), eltelhet az éved, meg még vagy három. Akkor már vége a kedvezõ együttállásnak, és Sercets úgy megszedte magát, hogy akár be is ülhetsz a Zamora fennsíkra. Csak az a kérdés, akkor már minek?
Susan csüggedten leejtette a kezeit.
- De akkor most mit csináljunk?
Barney szomorúan felsóhajtott, és szinte megroskadt ültében.
- Az a baj, öreg haverom,
és drága drágakõ kisasszonykám,
hogy halvány fogalmam sincs.
Moon City a déli félteke keleti szektorában, a Hold-Kordillerák és a Rook-hegység között feküdt, utóbbihoz közelebb, ezért is örült Evarist, hogy éppen a Zamora fennsík bizonyult megfelelõ helynek a vizsgálatokhoz. Közel lesz a barátjához, gondolta akkor.
A Rook hatalmas csúcsai alá millió éves homokdünéket kerülgetve jutottak el, aztán a számos kanyon egyikén, a végtelenül kopár, éles árnyékot vetõ sziklák között átszelték a siklóval az egész hegységet. Csak a túlsó oldalon, a Keleti-tenger közelébõl vezetett felfelé egy viszonylag alacsony szögben haladó keskeny völgy.
Ez volt az egyetlen biztonságos útvonal a Zamora-fennsíkra, és Sercets ezt is szánta a turisták útjának. A fogaskerekû vasút már elkészült.
Barney és Evarist a siklóból átültek a kényelmes, párnázott ülésekbe, majd alig félóra múlva a fennsík bejáratánál, a létesítmény kapuja elõtt álltak.
Barney látta, hogy barátja komor hangulatát nemcsak a gondjai okozzák. A Hold sokszor lehangolja az embereket, amíg meg nem szokják, és észre nem veszik szépségeit. A kietlen, sivár földeken elõször csak az egyhangúságot látják, és a természet, az ûr vad erejét. Igaz, a holdsikló üvegteteje kirekeszti az abszolút nulla körüli hideget, és a légkörrel nem tompított nap halálos sugarait, a látogató mégis pokolbéli tájon érzi magát. Legalább egy Holdon töltött év kell ahhoz, hogy valaki felfedezze a sziklaegyüttesek bizarr, néha szobrokat megszégyenítõ formáit, az õsrégi mintázatokat, amik még a Hold aktív idejében jöttek létre, vagyis több millárd évesek. Nem is beszélve arról, milyen felemelõ érzés örökkévalót alkotni, mert az ember többnyire ilyet tesz itt, amikor a járt utakról kiteszi a lábát. A nyomai vagy a neve, amit például ujjával a homokba ír, élesek, határozott vonalúak lesznek még tízezer év múlva is.
Sercets nem kívánt találkozni a Nobel-díjas csillagásszal, mert az képtelefonon alpári hangnemben gyalázta a beosztottait, akik nem akarták a fõnököt kapcsolni.
Keagan nagyot szusszant, amikor ezt a mágnás közölte vele.
- Dr.Evarist egy kicsit ideges, és ezt meg lehet érteni.
- Különben is, fogalmam sincs, mit akar tõlem - mondta a vállát vonogatva Sercets. - Ha valami kifogása van ellenem annak az úrnak, forduljon Mr.Lorenhez, az ügyvédemhez.
- Kérem, ne tettesse magát! Maga is nagyon jól tudja, mirõl van szó. Talán nem érti, mit jelent ez a helyzet, ez a bizottsági döntés Evarist professzornak. Annyit igazán megérdemel egy híres tudós, hogy meghallgassa az érveit.
- Akkor pedig Culver bizottsági elnök az illetékes, nem én. De... - Sercets elgondolkodott. - Ide figyeljen! Kifejezetten az ön kérésére hajlandó vagyok beszélni azzal a... azzal a nagyon híres és nagyon trágár professzorral. Örömöre szolgálna, ha ezt a javamra írná, és nem lenne az ellenségem.
Barney vállat vont.
- Én senkinek nem vagyok az ellensége. Bár ellenemre való ez a helyzet, én itt a kormányt képviselem, és a jogrendet.
- Ami mellettem áll - Sercets mosolygott.
Most itallal kínálta õket, és, mintha csak Pascal-t akarná még jobban feldühíteni, a turistaközpont várható szépségeit ecsetelte elõttük.
- Nézze csak meg a Földet innen! Szabad szemmel láthatja a kontinensek körvonalait, az óceánokat, a sarki jégsapkákat. Az a kék és fehér örvénylés pedig, ami a földgolyót beborítja, az egy csoda, uraim! Azután... ahogy most is látszik, nézzék csak! A felhõzet mindent befed, de ott, az a barna folt, az a Himalája. Nem gyönyörû?
Evarist türtõztette magát, és csak annyit mondott.
- Ez a látvány sokkal szebb lenne középrõl. A perem nem a legjobb hely a nézelõdésre.
- Az igaz, de ha a Föld felé forduló oldal közepén vagyunk, alig látszik a Tejút, meg a kisebb csillagok, hiszen a Föld 28-szor több fényt sugároz a Holdra, mint az a Földre. A turista pedig - én ismerem ezt a fajtát! - persze, hogy a gyönyörû Földért jön, de azért egyben az egész világmindenséget magához akarja ölelni. Nem, kérem, számunkra, éppen ezért ez a legideálisabb hely.
- Szerintem ez nem így van, de legyen igaza - vont vállat a professzor. - De miért pont a Zamora? Turistáknak egy kisebb terület is elég.
A markáns arcú, ötvenes vállalkozó megrázta a fejét.
- De nincs! Mindent megvizsgáltattam, gondolhatja.
- Mikor?
- Hát - tétova mozdulatot tett -, egyik-másik eredményem megvan már ötéves is.
Pas felvillanyozódott.
- Drága uram, akkor van megoldás. Az a tétel, hogy a Hold mindig ugyanazt az oldalát fordítja felénk, csak nagy általánosságban igaz. Mivel a Hold 88 fokos szöget zár be az ekleptikával, van egy úgynevezett libráció, ingadozás, s ezért a határvonal, a perem lassanként elmozdul. Csupán a Hold háromheted része az, amit soha nem látni a Földrõl. Ezért aztán, még négy-ötéves távlatban is új peremhelyek keletkezhetnek. Kérem, ismételje meg azokat a vizsgálatokat, a segítségére leszünk.
Sercets vállat vont.
- Megtehetem éppen. De az eltart pár hónapig.
- Nem baj, addig ellesznek a City-ben.
- Megõrült? - nevetett a másik. - Csak nem képzeli, hogy abbahagyok itt mindent? Mi biztosítja, hogy találunk olyan fennsíkot, ami megfelel nekünk? Nem, barátom, itt minden folyik tovább a maga útján, aztán ha lesz valami másik megfelelõ (vagy megfelelõbb) terület, akkor tárgyalhatunk. Mert ugye, az áttelepülést, az ebbõl adódó veszteséget, elmaradt hasznot a maga fõnökeinek természetesen meg kell téríteniük.
Pascal felsóhajtott. Gondosan összeillesztette a kezének ujjait, mintha ezzel is nagyobb nyomatékot akarna adni szavainak, s így integetett a házigazda felé.
- Megpróbálom hétköznapi nyelven elmagyarázni, mi forog itt kockán. A Holdnak vannak bizonyos perturbációi, vagyis az égitest nem egy adott pályán mozog, hanem egy intervallumon belül. A perturbáció sok mindentõl függ, de a Jupiter hatása a leglényegesebb, legalábbis most. Néhány hónap múlva a Nap és a Jupiter olyan együttállásba kerül, ami a Holdat arra készteti, hogy egy évig a Földtõl az elképzelhetõ legnagyobb távolságban mozogjon, amit a gravitációs erõk még megengednek. Ezenkívül az óriásbolygónak a napkitöréseket befolyásoló tizenegy éves ciklusa is a közel jövõben fordul, és ezen újabb együttállás folytán a mágneses mezõk is megváltoznak, elterelõdnek. E két hatás eredményeképpen olyan tiszta eget kapunk, ami talán még sohasem volt ezen a tájékon, és ezért a jelenlegi helyzet egyedülálló lehetõség a Galaxismag tanulmányozására. Meg kell értenie, hogy a mi érdekünk fontosabb, mint a maga Zamora Édenje.
- Lehet, hogy meg is értem - mondta Sercets, és a szemükbe vigyorgott. - Csak éppen nem törõdöm vele. Ha akar, pereljen be. A Bizottság döntését tudtommal nem lehet kétségbe vonni.
- A Bizottságot maga megvesztegette! - ordította Evarist.
- Ejnye, micsoda csúnya gyanusítás! Feltételezem, ezt bizonyítani is tudja, különben én perelem be rágalmazásért, hogy a gatyáját is kifizeti.
Evarist arra gondolt, megfojtja ezt az embert. Az elõszobában azonban négy megtermett testõr állt készenlétben, akik nyilván egyetlen szóra itt lennének. Néggyel már nem bírna el.
Szinte megõrült, ahogy
kifelé jött a mágnástól. Nem
lehet, hogy meghiusúljon ez a terv!
Az apró, szemüveges, gyérhajú emberke elõzõ nap érkezett Moon City-be, a rendes, havi földi járattal. Már a kikötõben észrevette azokat a transzparenseket, amik azt hirdették, nemsokára nem havonta, de hetente jönnek majd ide sokkal nagyobb hajók, nem is egy, hanem három, mert megnyitja kapuit a Zamora Éden, ahol a legcsodálatosabb kilátás nyílik a Földre és a világegyetemre, s ahol minden földi és holdi jót megtalálhatnak a látogatók.
Az emberke jóindulatúan bólogatott a plakátokra, mintha nagyon bölcsnek tartaná az efféle terveket.
Ralph Pedersen (így hívták az apró urat) két csomagját a City (még) egyetlen szállodájába szállíttatta, majd maga elsétált a hotelbe, ahol is szimpla szobát bérelt két hétre. Az ártól némileg meglepõdött, de aztán kissé kényszeredetten rábólintott, rövid fejszámolás után.
Azután szobájából felhívta a Zamora Éden reklámlapján díszelgõ számot. Megtudta, hogy az építkezési munkák még folynak, de a létestményt máris meg lehet tekinteni bizonyos belépõdíj kifizetése ellenében.
A kis ember újabb számolás után bólintott, még idejében eszébe jutott, hogy nem képtelefonon beszél, ezért szóban is megrendelést adott a másnapi holdsiklóra, aztán elégedetten vacsorázni indult.
Most, hogy végigjárta a húsz-harminc érdeklõdõvel együtt a Zamora Éden területét, egy kis szabad idõhöz jutott, amíg a siklót a visszaútra felkészítik odalenn, a fogaskerekû végállomásánál.
Az emberke néhány percig gondosan fésülgette igen véges számú hajszálát, igazgatta meggyûrõdött nyakkendõjét, majd benyitott egy "nem a t. vendégek részére" feliratú ajtón, bemutatkozott az ott talált két gorillának, és átnyújtotta leszállási kártyáját.
- Hm. mit óhajt Mr... ööö... - a biztonsági ember zavartan a kártyára pillantott -, Mr.Pedersen?
- Sercets vezérigazgató úrral szeretnék beszélni, kérem.
A két nagydarab férfi összemosolygott.
- No, és milyen ügyben, ha megkérdezhetjük?
- Ha szabad így kifejeznem magam, bizalmas természetû kérdésben óhajtok szót váltani vele.
- Óh, óhajtok szót váltani... - ismételte gúnyosan a leszállási kártyát forgató rendész.
Azután undorral visszadobta a plasztik lapot.
- Nos, Pedersen úr, talán egy-két év múlva fogadni tudja majd önt a fõnök. Addig helyezze magát kényelembe!
Nagyot röhögött tréfáján, és a fotelekre mutatott.
A kis ember nem mutatta, hogy megsértõdött volna, mindössze egy újabb iratot vett elõ zakója zsebébõl és átnyújtotta.
- Amint látja, ez a washingtoni telekkönyv hivatalos tulajdoni lapjának másolata. Úgy gondolom, az igazgató urat érdekelni fogja, amit ezen olvashat.
A gorilla nézegette egy ideig az iratot, majd a telefon után nyúlt.
Néhány perc múlva Pedersen már a fõnöki irodában ücsörgött egy koktélt szürcsölgetve.
A magas, elõkelõen öltözött Sercets alig néhány pillanatot váratta.
- Amint látja, Pedersen úr - mondta komoran -, még a szélhámosokat és õrülteket is ilyen szívesen fogadom. Azért, ha megitta az italát, remélem megmagyarázza, miért jött ide, és mit akar jelenteni ez a hamisítvány, különben nagy bajba kerülhet.
- Amennyiben a telekkönyvi kivonatra gondol, közölhetem, hogy valódi. A jövetelem célját illetõen pedig... nos, azért vagyok itt, hogy szemrevételezzem a tulajdonomat.
- A micsodáját?
- Az egész Zamora-fennsíkot természetesen, no meg néhány mérföldet még körülötte is, mivel a tulajdonjogom 48 hektárra szól.
- Maga viccel velem, uram?
- Eszemben sincs, kedves Mr.Sercets. Bármikor lekérheti a tulajdoni lap eredetijét. A helyrajzi szám itt van - nyújtott át a kopasz emberke egy hosszú számsorral ellátott cetlit.
Az igazgató hüledezve vette át, majd felröhögött.
- He-he, maga aztán a tréfamester, Mr.Pedersen. De ez a fax-váltás több ezer dollárba fog kerülni nekem, és ezt leverem magán! Ha pedig ez az egész egy zsarolási kísérlet akar lenni, akkor, bárki is maga, esküszöm, megkeserüli. Takarodjon innen!
Az emberke meghajolt és csendesen kiment a helyiségbõl.
Az igazgató pedig, dúlva-fúlva a méregtõl, beütötte a képtelefonba a huszonnégy számot, ami new yorki ügyvédjeivel összekötötte.
Nem szakította meg a vonalat, amíg a történetet az ügyvédi iroda ellenõrizte. Idegesen dobolt az asztalon, egy egész üveg whiskyt megivott, és megesküdött, hogy ennek a kopasz kis patkánynak kitekeri a nyakát.
- Micsoda bolondság ez, te barom! - ordított a jogtanácsosára, amikor annak arca végre megjelent a képernyõn. - Hiszen az ENSZ határozata még valamikor az 1950-es években, meg aztán 2034-ben újra leszögezte, hogy a Holdon és az egész ûrben nem szerezhet tulajdont sem ország, sem szervezet, sem gazdasági társaság, senki sem! Épp te mondtad ezt a pofámba, amikor ezt az egészet elkezdtük!
Ascole Loren ügyvéd lógó orral válaszolt.
- Amit mondasz, s amit én mondtam, az mind igaz. Kivéve azt, hogy "senki sem". Azt ugyanis nem mondja ki az ENSZ-okmány, hogy magánszemély tulajdonszerzése meg van tiltva.
- Ezt meg hogy érted?
- Ahogy mondtam. Jogilag nincs kizárva a földmagántulajdon, erre nem gondoltak.
- Akkor sem lehet ilyet tenni valami törvényi alap nélkül. Hát nem emlékszel arra, amikor Kanadában befektettünk a tundravidéken? A vitánkra a kanadai kormánnyal? Az USA akkor azért nem védett meg engem, mert azt hangoztatták a jogászok, hogy nincs alap arra, hogy külföldön az én tulajdonomat õk garantálják!
A jogtanácsos bólintott.
- Nem felejtettem el. De az nem szabad terület volt, hanem olyan, amelyikre egy másik kormány igényt tartott, és törvényesen igényt is tarthatott. A Hold viszont szabad föld.
- Akkor sincs erre törvényes alap.
- Sajnos van.
- Hogyan?
- 1862-ben, Abraham Lincoln elnöksége alatt egy törvényt fogadtak el, amely úgy szól, hogy bármely amerikai állampolgár a tulajdonába vehet 48 hektár szabad földet. S mindezért csupán 12,5 dollár illetéket kell fizetnie az USA kormányának. Ezt a törvényt máig sem helyezték hatályon kívül.
- Node, az a vadnyugat indián földjeire vonatkozott, te barom, és nem a Holdra!
- Bizonyára, de abban a törvényben nincs szó arról, hogy a 48 hektár szabad föld hol lehet. Lehet tehát akár a Holdon is.
- Nem igaz! Az a törvény azért született, mert az indiánokat senki nem tartotta embernek, így hát tulajdonuk sem lehetett. A törvény szelleme...
A másik szomorúan megvonta a vállát.
- A törvény szelleme az egy dolog. A törvény szavai meg a másik. És az utóbbi az, ami számít. Ezek a szavak pedig nem tiltják azt, amit Pedersen csinált.
Sercets gondolkodott egy ideig, majd arca felderült.
- Akkor perelje el tõlem, nem olyan vészes a helyzet.
- De! - sóhajtott fel Loren. - A telekkönyvi tulajdonosnak joga van karhatalmat igénybe venni a jogai érvényesítésére, és majd neked kell perelni. Akár az ENSZ-et, akár Pedersent. Egyébként készséggel állok a rendelkezésedre egy ilyen perben. A lehetõségek...
- Állat!
Két nappal késõbb Sercets nagy dérrel-dúrral rontott be az emberke szállodai szobájába Moon City-ben.
- Oké, maga ravasz gazember! Elismerem, maga nyerte a játszmát. Mondja meg, mit akar, én kész vagyok tárgyalni.
Pedersen úr éppen fürdõköpenyben volt, és most láthatóan zavartan babrálta az övet, amit a sietség miatt nem sikerült jól megkötnie.
- Minden tiszteletem az öné, Mr.Sercets, de, igazság szerint nem vagyok hozzászokva, hogy így rám törjenek.
Teofil farkasvigyorral meghajolt.
- Ez elég? Vagy boruljak le maga elõtt, és úgy kérjem a bocsánatát? Kérem! Megteszem, ha ez a kívánsága, de végezzünk az üggyel gyorsan, mert a szerzõdéseim már élnek, nemsokára itt az elsõ turistacsoport. Az építkezéssel meg sehol sem tartok.
A másik bólintott.
- Igen, abban igaza van, hogy nagyon gyorsan le kell zárni az ügyet.
- Na, akkor mondja, mennyit akar?
- Hát nem hiszem, hogy itt bármiféle pénz eredményre vezetne.
Sercets felsóhajtott.
- Értem. Részesedést óhajt. Mennyit? Tíz százalék elég lesz? Na jó, lehet éppen húsz is.
- Nem, nem, félreértett. Én azt szeretném, ha ön, és az összes embere, beleértve az úgynevezett meteorológusait is, egy héten belül elhagynák a tulajdonomat, minden felszerelésükkel együtt.
Sercets leült, találomra kiválasztott egy üveget a házibárból, és meghúzta.
- Mi a fenét beszél itten?
- Gondolom, az ügyvédei tájékoztatták, hogy az egy hét letelte után karhatalmat vehetek igénybe. Keagan parancsnok úrral egyébként már beszéltem ez ügyben.
- Ember, én az egész vagyonomat erre az üzletre tettem fel. Ha én innen most elmegyek, végem van, felköthetem magam!
- Ezt roppantul sajnálom, de a véleményem és a kívánságom ettõl nem fog megváltozni.
- Nem érti, hogy ez mit jelent? Én egyszerûen leölöm, kiirtom magát!
- Vannak végrendeletben megnevezett örököseim.
Sercets megragadta a kis ember mellén a köpenyt.
- Hohó, barátom, csakhogy maga, mielõtt meghal, lemond szépen írásban az úgynevezett tulajdonáról az ENSZ-bizottság javára. Ne féljen, igen jó hülyítõszereim vannak, de ha esetleg az kell, pár régi kínzást is ismernek a fiúim. Szép, hosszú halála lesz.
Nagyot fújva ellökte magától.
- Nem érti, ember? Én az életemet tettem fel erre, és mindenre hajlandó vagyok. De nem akarok bonyodalmakat. Ezért jöttem ide, ezért ajánlok alkut. Beveszem társnak, mi a fenét akar még? Mit képzel, ki maga?
- Olyan ember, akit nem lehet megfenyegetni.
- Oké! Találkozunk a kínzókamrában.
- Meg tudom védeni magam.
- Ezt kétlem, de majd meglátjuk!
Miután Sercets rávágta
az ajtót, Pedersen egy kicsit elszégyelte magát,
mert hazudott ennek az embernek. Nem tudja megvédeni magát,
és nem is beszélt Keagan-nal. Elhatározta,
hogy mulasztását rögtön pótolja.
Barney és Pascal éppen nagyban tárgyaltak, amikor bekopogott. Amazok csak nézték, amint a kopasz emberke szerényen megáll az ajtóban, és várja, hogy szóljanak hozzá. Evarist a sokadik tervét fejtegette nagy hangon.
- Barney, te meg tudnál szervezni egy tüntetést ott, a létesítmény elõtt. Én gondoskodhatnék róla, hogy jópár földi újság a fõoldalon hozza ezt a megmozdulást. Ebbõl lehet valami...
Keagan felsóhajtott.
- Én állami alkalmazott vagyok, Pas. Ha én részt vennék ilyesmiben, nemcsak kirúgnának az állásomból, de még börtönbe is kerülnék.
- És nem éri meg neked a tudomány azt az egy-két évet? - ordította a nagydarab professzor. - Hát milyen csillagász vagy te?
- De, az megérné. Csakhogy tudom, és ezt is azért, mert régen mozgok az állami bürokráciában, tehát tudom, hogy nem mennénk vele semmire. Ha a sajtó felfújná a tüntetést, az gyakorlatilag azt jelentené, hogy megvádoltuk Sercets-t azzal, hogy csalt, hazudott, vesztegetett. Rágalmazási pert akasztana a kormány nyakába. És hidd el, az ENSZ buzgón támogatná, hiszen õk is benne vannak! Olyan pénzt akasztana le a kormányról, na meg rólunk is, hogy már nem is kellene az a turistaparadicsom.
- Az a jó, legalább elmenne.
- Évekig tart egy ilyen eljárás, hát hol élsz te, hogy ezt nem tudod?
Érezte, hogy téglavörös az arca, s rájött, hogy õ is ordít, ráadásul egy idegen jelenlétében. Nyugalmat erõltetett magára és a várakozóhoz fordult.
- Mit óhajt, uram?
- Jó napot kívánok, Ralph Pedersen a nevem, sir. Mr. Barney Keagan-t tisztelhetem önben?
- Hm... igen, én vagyok. Ami pedig a hm... tiszteletet illeti, elnézését kérem a viselkedésünkért. Dr.Evarist kissé ideges, és sajnos én is.
- Ó! - döbbent meg a kopasz emberke. - Ön a hírneves, Nobel-díjas csillagász? Nagyon örülök, uram, hogy megsimerhettem.
Ezzel kezét nyújtva hozzá sietett, majd hosszasan megrázta a medvemancsot. Apró tenyere szinte elveszett benne.
Ettõl az udvariasságtól, és a kis kopasz szemében tükrözõdõ nagyrabecsüléstõl Pascal is zavarba jött, mormogott valami bocsánatkérés félét, majd gyorsan kiment.
- Nos - ült le Keagan az íróasztala mögé. - Foglaljon helyet Mr. Pedersen. Mit tehetek önért?
- Kérem, én rendõri védelmet szeretnék kérni, illetõleg karhatalmat a tulajdonom megvédésére. Jól tudom, hogy ön a biztonsági erõket is utasíthatja a városban?
- Igen.
- Ha megengedi, részletezném a problémát. A tulajdonomban áll a... - gyûrött papírt vett elõ a zsebébõl - 218764 helyrajzi számú, 48 hektár területû holdi ingatlan, amely Zamora-fennsík néven ismert. Két nappal ezelõtt gyakorolni kívántam tulajdonosi jogaimat, de ismeretlen személyeket találtam a földterületen, akik bizonyos építkezéseket végeznek ott elmulasztva beszerezni az én engedélyemet. Amikor szóvá tettem a jogtalanságot, és felszólítottam õket a tuljadonom elhagyására, kiutasítottak onnan, majd a mai nap folyamán bizonyos Teofil Sercets úr, annak az építkezésnek a vezetõje, megfenyegetett, hogy elrabol és megöl.
Barney annyira döbbent volt, hogy percekig meg sem bírt szólalni. Szélsebesen követték egymást agyában a gondolatok, de minden rendszer nélkül. Elõször a mentõket akarta hívni, aztán Pascalt, végül az ügyvédeit.
Pedersen, mintha csak kitalálta volna a szándékát, vaskos paksamétát vett elõ a táskájából.
- Természetesen okiratokkal tudom igazolni az állításaimat, no persze, a fenyegetést kivéve. Arra sajnos nincs tanum sem. Tisztelettel átadnám viszont a tulajdonjogomat bizonyító okmányokat, és ismételten kérem szíves segítségét.
- Böö... megtenné, Mr.Pedersen, hogy vár néhány órát, amíg... megvizsgáljuk az iratokat?
- Hogyne, de kérem addig is küldjön a szállodába egy rendõrt, mivel attól tartok, Sercets úr gyorsan szereti intézni a dolgait.
Miután az emberke elment, Barney lélekszakadva rohant a hotelbe, és azon nyomban, zavarosan elmondta a csillagásznak és a lánynak a történetet. A jogtanácsos, akit hivatott, hosszú ideig a fejét vakarta, de aztán azt mondta a szorongva várakozó hármasnak:
- Micsoda hülye ügy! De kétségtelenül jogszerû. A törvény egyetlen szava sem kérdõjelezi meg Mr.Pedersen-nek a Zamora-fennsík fölötti tulajdonjogát.
Nagyot csapott a dossziéra.
- Ezek az iratok törvényesek, megfelelõen bejegyzettek.
- Vagyis - kockáztatta meg Barney -, az ENSZ-Bizottságnak nem lett volna joga bérbe adni azt a földet?
- Nem bizony! Pedersen úr nyugodtan beperelheti õket. Maga pedig kivezényelheti a hekusait, hogy távolítsák el onnan Sercets-t.
Pascal felordított.
- Gyõztünk!
- No, csak lassan a testtel - csillapította Jewell. - Elvégre fogalmunk sincs róla, hogy ez a Pedersen mit akar ott. Lehet, hogy õ is turistaparadicsomot.
Keagan kuncogott.
- Ahogy kinéz, nem nagyon hiszem. A megjelenése alapján valami könyvelõiskolát fog építeni, nem igaz, Pas?
A csillagász vele nevetett és úgy hátbavágta közben az ügyvédet, hogy az köhögni kezdett.
- Ezt majd én elintézem! - mondta nagy hangon.
- Nem! - rázta a fejét Barney. - Rám bízod. Én értek az ilyen dolgokhoz, neked egyáltalán nem szabad belekeveredned.
- És mit akarsz csinálni?
- Harmincöt rendõröm van, modern fegyverekkel, felfegyverzett jármûvekkel. Ezenkívül a Flotta egy rombolójára is igényt tarthatok. Felvonulok, és megmondom Sercetsnek, hogy szétlövetem az egészet, ha ki nem takarodik! Aztán, ha ez megtörtént, behelyezem Mr.Pedersent a törvényes jogaiba, és akkor, de csakis akkor tehetjük fel neki a kérdést, nem adná-e bérbe a Zamorát, vagy egy részét a te tudósaidnak és a teleszkópoknak. Igaz is - fordult Susan felé -, magának mekkora területre van szüksége?
Jewell kis gondolkodás után válaszolt.
- Legkevesebb 32 hektárra, de 35 jobb volna.
- Hm, vagyis az egész fennsíkra.
- Na és? - szólt
közbe Evarist. - Az a figura a Rook-hegység oldalában
is berendezheti a könyvelõiskoláját,
nem? Ha 48 hektár az övé, minden hegyoldal
a rendelezésére áll a környéken.
Van ott hely a világmindenség összes könyvelõjének.
Teofil Sercets csak akkor adta meg magát, amikor a harci romboló hatalmas tömege megjelent az építkezés fölött, és leadott egy figyelmeztetõ lövést.
A felfegyverzett siklók, és a rendõrök nem ijesztették meg, neki majdnem száz embere volt, és kézifegyvere is jócskán. Be sem engedték Barney-t, aki ezért húsz hullámsávon hússzor kellett hogy felovassa a felszólítást a terület elhagyására, az azt indokoló jogszabályokat, a tájékoztatást a fellebbezési lehetõségekrõl, és a következményeket, ellenállás esetén.
Keagan, mire végzett, annyira berekedt, hogy csak integetve adta ki a parancsot a kapu berobbantására.
A közel merészkedõ jármûvet azonban lövések érték, köztük páncéltörõ gránát is, így aztán a kaput szbályszerûen meg kellett ostromolni, azaz nagyobb távolságról órákon át lõtték, amíg bedõlt. Aztán a harmincöt rendõr rohamot indított. Sajnos a Holdon az efféle támadás nem felelhetett meg a hadi kézikönyvek megkívánta mintázatoknak, s a hatod gravitációban fel-le ugráló, ide-oda pattogó, szkafanderes rohamcsapat tagjai közül ketten meg is sebesültek.
Ekkor üzent Barney a hadihajóért.
Ralph Pedersen egész idõ alatt Keagan mellett állt, rezzenéstelenül, csak a hajszálait simította kezével idõnként gondosan kopasz fejére.
Miután Sercets, gorilláival együtt kivonult, és a rendõrök megbilincselték és beterelték õket a leszálló rombolóba, a kis ember, mint apró társa egykor Moszkvába, úgy vonult be háta mögött összekulcsolt kézzel a szétlõtt kapun.
Amikor helyreállították az épületekben a szigetelést, és levehették az ûrruhát, Barney nem is állta meg szó nélkül:
- Nem francia ön véletlenül, Mr.Pedersen?
- Nem, de miért kérdezi?
- Hm, csak emlékeztetett egy régi személyiségre a bevonulásával.
Pedersen úr mindent gondosan szemügyre vett, és a fél noteszát teleírta, miközben a hullafáradt Keagen kiséretében bejárta, vagyis beugrándozta majd az egész fennsíkot. Barney-nak nem volt elég a maga baja, minduntalan ügyelnie kellett a botladozó emberkére.
- Végeztem - csapta be három órás "séta" után a noteszt a kopasz úriember.
- Hála a Mindenhatónak! - sóhajtotta Barney.
Mire visszaértek, már ott volt Evarist és Jewell is. Keagen ismét az égieket hívta. Még ez is hátravan!
- Ó, dr.Evarist, szeretettel köszöntöm a birtokomon - sietett a csillagász felé széles mosollyal az önelégült tulajdonos. - Nem akar körülnézni?
- Nem akar! - vágott közbe Barney. Aztán halkabban folytatta - Kérem, hm... Mr.Pedersen, szánna ránk néhány percet egy bizalmas beszélgetés céljából?
Az emberke csodálkozni látszott.
- No, természetesen, de megkínálni nem tudom önöket semmivel, hacsak Sercets úr nem hagyott itt valami innivalót. Tudják, hosszú idõt vesz majd igénybe, amíg berendezkedem itt.
Mosolyogva és büszkén pillantott körül.
- Ugye jól fektettem be a pénzemet?
Hát, gondolta Barney, 12,5 dollárért valóban szinte ingyen volt. De aztán így folytatta.
- Megkérdezhetném, uram, mi a szándéka a tulajdonával? Csak mint a város vezetõje szeretném tudni, ez talán érthetõ.
- Hát, fontolgatok bizonyos terveket, de természetesen szívesen meghallgatom önt, amennyiben önnek is van javaslata a felhasználást illetõen.
Evarist szólni akart, de az állomásvezetõ leintette.
- Eredetileg, amíg nem volt tudomásunk az ön tulajdonjogáról, egy nagyon fontos csillagászati vizsgálatsorozatot végzett volna itt dr.Evarist. Ez, hogy úgy mondjam, egy megismételhetetlen alkalom lenne a Galaxismag tanulmányozására, amelyrõl szóló elméleteiért Evarist professzor a Nobel-díjat megkapta. Így aztán õt is érzékenyen érintette Sercets úr bitorlása. Mr.Pedersen, ha nem volna határozott szándéka a területtel, a Tudományos Kutató Központ bérbe venne öntõl, megfelelõ bérleti díjért, két évre a fennsíkon 35 hektár földet. Itt rádióteleszkópokat állítanának fel, majd, a jövõ évben elvégeznék a vizsgálatokat. Ezután természetesen mindent eltávolítanának.
Az emberke elszomorodott.
- A legnagyobb sajnálatomra, ez a bérlet nem lehetséges...
- A jóistenit... - mordult fel Pascal.
A tulajdonos rápillantott, de aztán zavartalanul folytatta:
- Nem lehetséges, mert én magam is Galaxismag-kutatást szeretnék végezni itt. Ezért, kedves Mr.Keagen, jó hogy megemlítette a tervet, mert így lehetõségem nyílik arra, hogy én tegyek bérleti ajánlatot a rádióteleszkópokra vonatkozóan.
- Hogyan? - kérdezte Susan.
- Bérbevenném a Központtól az összes rádióteleszkópot erre a két évre. Ezen túlmenõen - meghajolt a csillagászok felé -, dr.Jewell és Evarist professzor úr, nagy megtiszteltetésnek venném, ha elfogadnák a meghívásomat. Végezzük el együtt azt a vizsgálatot!
Pascal ki-becsukta a száját, éppen csak azt nem mondta, hogy "háp".
A lány zavartan nézte az emberkét.
- Kicsoda maga? Én személyesen ismerek minden magkutatót, de önt...
A szája elé kapta a kezét.
- Jézusom! Maga Scheveningen!
A kis ember újra meghajolt.
- Igen, kisasszony. Nem gyõzök elnézést kérni, hogy elhallgattam ezt a nevemet, azt azonban le kell szögeznem, hogy nem vetemedtem hamis név használatára, hiszen ilyennel nem is lehettem volna jogos tulajdonos. Megboldogult édesanyámtól örököltem a Pedersen nevet, s azt, mivel édesanyámat forrón szerettem, szintén viselem.
Széttárta a karját.
- De, talán megértik, nagymértékben illetlennek éreztem volna, ha leveleimet a hosszú és hivalkodó Pedersen-Scheveningen néven írom alá. Ezért publikációimban csak a P. betût használom.
Látva, hogy a másik három még mindig nem tért egészen magához a meglepetéstõl, finoman biccentett.
- Bocsássanak meg azért is, hogy hm... nem igazán tudományos oldalról közelítettem meg ezt a problémát. Az az igazság, fiatal koromban volt elég bajom a bürokráciával és a korrupcióval, ezért is élek mostanában visszahúzódó életet. Tavaly, a konferencia után megéreztem, hogy itt gondok adódnak majd. Szerencsére, megboldogult édesanyám ügyvéd volt, és rám is ragadt valami.
A bambán rábámuló Pascal-ra pillantva elmosolyodott.
- Úgy gondolom, szükségük van most arra, hogy magukra hagyjam önöket. Kérem vegyék fontolóra az ajánlatomat, annál is inkább, hiszen dr.Evarist tételeire bizonyosságot kellene szerezni, legalábbis az én álláspontom ez.
Az emberke meghajolt Susan felé, majd kilépett az ajtón.
Hosszú csend után Jewell a nagydarab tudóshoz fordult:
- Na, mit szólsz az ellenségedhez, a tetû Scheveningenhez?
Amaz is sokáig hallgatott, majd megvakarta a fejét.
- Hát.. lehet, hogy nem
is akkora tetû.