Már nem tehet mást – eljön, |
|
Ágyról, szekrényből, polcról. |
Ilyenkor – este nyolckor – |
Nyolckor!… Ilyesmit én tudok; |
Az a lényeg ott, hogy a mutatók |
Még összetolunk két karszéket, |
(A hely mind elkelt! S mind bérlet…) |
És minden még jobb lenne, |
Mondják, ha mi mégsem mennénk el – |
(Mondjuk: Nekünk se mulatság…) |
S ott maradnánk a medvékkel. |
Izgalmukat ezzel kendőzik; |
Mert már hogy rájuk csukjuk |
Az ajtót, nyomban kezdődik… |
…De ezt mi már sose tudjuk! |
|
|