Az örök béke születése az államok nagy füllentése. |
Furcsán hangzik.
Rendes és tekintélytisztelő polgár ilyet nem is írna le. De a helyzet már veszedelmesen olyan kezd lenni, hogy amit a rendes és tekintélytisztelő polgár leír, annak sem igazsága, sem különösebb értelme nincsen.
Magában künn az életben jórészt olyan dolgok történnek, amelyek szintén furcsán hangzanak.
Éppen mi maradnánk el tehát, akik a betűk szekerén szoktunk iramlani?
Azt nem!
Hanem: állami füllentés.
Egyelőre kedélyesen csak ennyi. Nem rúgom félre durván a korlátot, melyet az ez idő szerinti legmagasabb hatalom mindnyájunk elé állított, hanem csak felemelem egy pillanatra, mint a gyermek a játékszert. Aztán kacsintok a felnőttek felé és visszaengedem.
Hadd szokjék hozzá a szem.
Gondolkozzék az elme.
S akkor talán megszületik majd az új elhatározás, amely leveti a kedélyesség tarka köpenyét, sőt leveti a kabátját is, és feltűrvén erős karjain az inget, kimondja bátran:
Állami hazugság.
Ne félj, kedves bajtársam: türelmetlen olvasó! Csak hullámzik egy tó, mondjuk egy lélek: az enyém. Hullámzik, mert beleugrott egy norvég.
Nem egy majom, hanem egy igazi norvég!
Olaf Kullmann.
Tengervidéki fajta, nem csoda hát, hogy beleugrott a tavamba, amelynek partjai már repedeznek, mint más tavaknak, mint a tiédnek s mint az övének. S ha összeszakadnak egyszer mind a tavak, akkor úgy fogják hívni, hogy tenger.
Olaf Kullmann akkor lesz igazi tengerész.
Most csak olyan közönséges tengerész ő: egyenruhában és tényleges állományban. De már elindult igazinak lenni. Az első lépéseket akkor tette, amikor elment az amszterdami háborúellenes kongesszusra, utána sok más nyilvános gyűlésre a hazájában és a hazáján kívül: s mindenütt kijelentette, hogy háború esetén általános bojkottra fogja felhívni a lakosságot.
A háború ellen.
Egy tényleges tiszt.
Kár, hogy nem magyar.
Különben így is hazaárulás vádja miatt lefogták.
Most ott ül valahol norvég fogságban, s a fogházőrök bizonyára nem veszik észre, amikor Olaf Kullmann egy-egy pillanatra eltűnik, hogy tovább folytassa a háborúellenes propagandát.
Eltűnik?
Igen, mert alámerül lelkünk tavába.
Micsoda rafinált módon űzi a propagandát!
Mi ehhez képest az állami hatalom játéka? Az a goromba, bántó és átlátszó játék, amelyet a háborúval űz! Illetőleg a háború előkészítésével. Mi ehhez képest az, amikor kormányfők és más hatalmi tényezők államaik nevében mindég és állandóan azt mondják, hogy:
Mi a békés közeledés hívei vagyunk!
Mi nem akarunk háborút!
Mi kizárólag békés fejlődést akarunk!
És közben lefogják azt, aki propagandát csinál a háború ellen. Elnémítanak mindenkit és mindent: embert, sajtót, közhangulatot, amely segíteni akar a legfelsőbb hatalomnak abban, hogy csakugyan ne legyen háború, hogy csakugyan a békés fejlődés útján haladjon az emberiség.
Játék ez, vagy cinizmus?
Játék nem lehet, mert a polgári rendszerű államok már öregek ahhoz, hogy játszani tudnának. És cinizmus sem lehet, mert aki hisz a háború célravezető mivoltában, az hívő.
Mi ez hát?
Nem lehet más, csak: állami füllentés.
Olaf Kullmann ehhez képest valóságos költő!
A hivatkozás helye
Tiszta beszéd. Bukaresti Lapok 1932. nov. 2. 90. sz. 5. Keltezése: 1932. november. Újraközölve: Tiszta beszéd (122–124) és Jégtörő gondolatok I. kötet (266–268.).