A szerelem ábrázolása
egy új magyar filmben
Nagy érdeklődéssel vártam az „Állami
Áruház" c. új magyar filmet. A film jellegét
és egészét tekintve jó volt. Ezzel azonban
korántsem azt akarom mondani, hogy hibátlan. A film aktuális
témát dolgoz fel: az Állami Áruház dolgozóinak
harcát a pánikot keltő ellenség ellen. Szemünk
előtt látjuk az áruház dolgozóinak fejlődését,
különösen „Dániel kartárs" és
„Glaziusz", az öreg főkönyvelő esetében.
Ezzel szemben a belső kapcsolatok ábrázolásában
a film egyes részei messze elmaradnak a követelményektől.
Itt elsősorban a szerelem ábrázolására
gondolok.
A szerelem kérdésében fiatalságunkban sok
a burzsoá nézet. Fontos feladatunk ez ellen harcolni. Ebben
a harcban jó fegyver a film, de nem olyan ábrázolási
mód, ahogyan az „Állami Áruház" a szerelmet
bemutatja.
Kocsis Feri és Ilonka szerelmének ábrázolása
felszínes. Ilonka a filmben nemigen fejlődik, inkább
visszafelé húzza Ferit ahelyett, hogy segítené
annak munkáját. Ferinek az amúgy is nehéz munkája
mellett külön probléma Ilonka. Miben mutatkozik meg a
szerelem felszínes ábrázolása? Abban, hogy
émelygő, burzsoá képeslapokra emlékeztető
képekkel helyettesítik két ember szerelmének
bemutatását. Révai elvtárs mondotta egyszer,
hogy filmjeinkben nem merik egymást megcsókolni. Na, ezen
aztán igazán gyökeresen változtat ez a film!
Nem is az a baj, hogy csókolóznak – (bár ezt is túlzásba
viszik) –, hanem az, hogy a film a két fiatal szerelmét
kizárólag a csókokkal akarja érzékeltetni!
A szerelmi jelenetek beállítása is hagy némi
kívánni valót. Szinte hihetetlennek tűnik, hogy
a rendezők el tudjanak képzelni olyan helyzetet, ahol két
szerelmes, valósággal színpadon, embertömeg előtt;
csókok sorozatával reprezentálja érzelmeit.
Persze így sokkal könnyebb bemutatni két ember kapcsolatát,
de joggal kérdezhetjük meg: miért a könnyebb megoldást
választják?
Mindent összevetve az a véleményem: nagy kár,
hogy a film írói és a film rendezői nem fordítottak
nagyobb gondot a szerelem ábrázolására. Ez
a tény igen sokat ront, az egyébként jó és
nevelő hatású új filmünkön, az „Állami
Áruházon".
|
Kedves Közgazdász!
Évnyitó bálunkra úgy indultunk el, hogy
majd kellemesen töltjük el azt az estét, táncolunk,
jól szórakozunk. Ehelyett mi volt? Olyan zenekar fogadott
bennünket, amelynek számai egy amerikai jazz-zenekart is szégyenbe
hoztak volna. Volt ott szamba, rumba, szwing és minden zörej,
amikre csak a jampeclátogatóink tudtak „táncolni",
de mi egyetemisták nem. Azt a kevés keringőt és
tangót illetően, meg kell mondanom, hogy nagyon alacsony
színvonalon adták elő. Ha szétnézett
a rendezőség, akkor azt is láthatta, hogy a közönségnek
csak a fele volt közgazdász, a többi „kültag"
(sajnos köztük sok jampec). A kevés közgazdász
is már éjfél előtt elment, mert szórakozni
akart, és nem az agyát tompítani attól a zenekari
zörejtől.
Kérdezem a kultúrosztálytól: A közgazdász
bálokra miért csak a közgazdászok nem jönnek?
Miért érzik jól magukat a mi báljainkon a város
jampecei?
Már tavaly és azelőtt is kapott a kultúrosztály
ilyen kritikát, de úgy látszik, nem veszi figyelembe
az egyetemi hallgatók ízlését, igényét.
Ehelyett már az elsőéves hallgatókat is ilyen
helytelen irányba viszi. Az ilyen „bál", az ilyen zen
igen messze áll a szocialista kultúrától, az
igazi szórakozástól.
SZABÓ FERENC
E levelet azért közöltük, mert ezt tekintjük
az évente érkező felháborodott hangú
levelek ősének. Muzeális értéke szakértő
humoristák szerint felbecsülhetetlen.
|