HAJSZA A Mai Fiatal futott, ahogy csak a lába bírta. Tüdeje zihált, mint egy fújtató, szeme előtt piros karikák táncoltak. Időnként rémülten hátra pillantott s tekintetében űzött vad riadalma tükröződött. Tudta, hogy minden hiába, nincs menekvés. De azért futott. Az életösztön vitte előre. Üldözői a dicsszomjas témavadászok egyre közelebb jutottak hozzá. Vadul döfködték töltőtollaikkal szárnyas lovaikat, s éles csatakiáltásaiktól csak úgy zengett a Magyar Irodalmi Élet. Legjobban a Mai Magyar Dráma volt a sarkában, asztmás lihegése már szinte a tarkóját perzselte. Mögötte alig lemaradva a Film, a Regény, a TV, még hátrább a Publicisztika, a Rádió és néhány amatőr vadász vágtatott. Egy folyó keresztezte útját. Habozás nélkül belevetette magát s úszni kezdett. A folyó vad volt, és zavaros. Állandóan Új és Új Hullámok támadtak rá s átcsaptak a feje fölött. Üldözői megtorpantak egy pillanatra. Kaján érdeklődéssel figyelték küszködését, majd gondosan kikeresve a legsekélyebb részt, utána rúgtattak. A Mai Fiatal közben elérte a túlsó partot. Itt sietve levetkőzte utolsó gátlásait is, és némileg megkönnyebbülve futott tovább. De üldözői úgy látszik erre is felkészültek. Válaszul ők művészi igényeiket kezdték kidobálni s így a távolság szemmel láthatóan tovább csökkent. Már látszottak a felmentő csapatok (a Sötét Múlt, a Történelmi Téma, a Szerelmi Háromszög, a Mai Értelmiség és a Falusi Téma), amikor az üldözött megbotlott egy egzisztenciális gödörben, s teljes hosszúságában végigvágódott irodalmi életünk talaján. Egy pillanat alatt körülfogták. Megadó mosollyal tápászkodott föl s ellenvetés nélkül tűrte, hogy sorra lehúzzák mint a hét bőrt róla. S amikor a témavadászok összefogódzkodva vad győzelmi táncba kezdtek körülötte, minden maradék erejét összeszedve cinikus nyugatimádó mosolyra húzódott szája. Mert alapjában véve kötelességtudó fiú volt, és tudta, hogy most ezt várják tőle. PUSKÁS L. TAMÁS |