TIPIKUS MAI FIATAL

A Tipikus Mai Fiatal elfogódottan állt a Közvélemény előtt. Elegáns, sötétszürke öltönyén egy porszemet vett észre. Gyorsan lefújta. Nylon inge szinte vakítóan fehér volt. A Közvélemény ámulva nézte:

– Kicsoda maga?

– Én a Tipikus Mai Fiatal vagyok. Hivatni tetszett, vagy nem?

– Ööö, igen. De nem magát, hanem a Tipikus Mai Fiatalt.

– De hiszen mondom, hogy én vagyok az.

A Közvélemény hitetlenkedve nézett rá.

– Ugyan, ne vicceljen kérem. A Tipikus Mai Fiatal nem így néz ki. Két évvel ezelőtt, amikor utoljára találkoztam vele, egészen más volt.

– Mondom, hogy én vagyok! – erősködött a Fiatal. – Két év alatt megváltoztam.

A Közvélemény még mindig bizalmatlanul nézte.

– És a farmernadrág, a magas nyakú pulóver, a körszakáll, meg a beatles-frizura hol van?

– Otthon a szekrényben. Legalul.

– És a huligánoskodások, erőszakoskodások, ordenáréságok?

– Leszoktam róla.

– Most megfogtam! – csapott le rá a Közvélemény. A Múlt héten is hallottam, hogy fiatal lányokkal erőszakoskodott.

– Az nem én voltam...

– Hát ki?

– A „Nem Tipikus Fiatal".

– Olyan is van?

– Hát persze. Néhány évvel ezelőtt még mind a ketten Tipikus Mai Fiatalok voltunk. De hála az ön folytonos felháborodásának ő visszacsúszott Nem Tipikus Mai Fiatallá, én pedig egyedül maradtam és megváltoztam.

A Közvélemény még mindig tamáskodva nézte:

– És a „yeah, yeah", meg a „most még fáj, fáj, fáj fáj?" Azzal mi van?

– Ó, az a nagyapám kedvenc száma! Otthon a nagymamival éneklik kórusban...

– És maga milyen zenét szeret?

– Liszt, Beethoven, Chopin, Bartók, Mihály András...

– És az írók? Szokott olvasni?

– Hogyne. Balzac, Hemingway, Fejes Endre, Tolsztoj...

– Színház?

– Minden bemutatón ott vagyok. A Mona Lisa mosoly, Együtt és egyedül, Czillei és a Hunyadiak.

– Mozi?

– Bevallom őszintén, oda nem nagyon járok. Mostanában sok az erkölcstelen, szexualitástól túlzottan terhes nyugati film. Utoljára a „Martin kalandos ifjúsága" című NDK filmet láttam.

– Na és az iskola, tanul?

– Hogyne, egyetemre járok, de ha kell, a munkapad mellett is megállom a helyem. Részt veszek a szocialista brigádmozgalomban és társadalmi munkát is végzek.

– És a nők, erkölcstelenségek, kicsapongások?

A Tipikus Mai Fiatal a kezét mutatta.

– Vőlegény vagyok, s a házasságom egy életre fog szólni! – mondta, s büszkén elmosolyodott, homlokán ott ragyogott a szocialista realizmus.

A Közvélemény magábaroskadtan ült a széken. Arca szürke volt, hangja remegett.

– Most mi lesz velem, mondja? Eddig abból éltem, hogy magát szapultam, kritizáltam, magán háborodtam fel. Ez volt a főfoglalkozásom. Ezentúl majd foglalkozhatok mindenféle piti ügyekkel. Ez nem volt szép magától.

– De hiszen éppen az ön építő kritikájának köszönhető, hogy megváltoztam...

A Közvélemény azonban már megtalálta régi hangját. Felállt a székből, kiegyenesedett, óriásira nőtt. Hangja mennydörgött:

– Megtiltom ezt a viselkedést! Hogyisne! Alakuljon csak vissza a régi Tipikus Mai Fiatallá! Nem fog bohócot csinálni belőlem. Nem fognak röhögni rajtam! Megértette? – s egy jól irányzott rúgással kirúgta a Tipikus Mai Fiatalt.

Az pedig mit is tehetett volna egyebet, hazament, elővette a farmernadrágot, a magas nyakú pulóvert, s elénekelte a „Ne ragaszd a rágógumit a vaságy szelére, mert kiszárad..." kezdetű slágert, majd átment a köztudatba.

RÓZSAHEGYI JÁNOS