MűVI ÁLOM
Az emberiség két nagy csoportba osztható: jó
alvókra és rossz alvókra. Az előbbiek az olvasók,
az utóbbiak az írók. Valaha az előbbiek voltak
túlsúlyban, így viszonylag kevés papír
fogyott. Ez volt az aranykor. A növekedés üteme azonban
meggyorsult. Egyre kevesebben aludtak és egyre többen ragadták
meg a pennát. Azután korszerűbb módszerek alakultak
ki. Létrejött az altató és az írógép.
Egyesek az előbbit
az utóbbin állították elő. Konfliktusok
keletkeztek. Az álmatlanok még több írásban,
az álmosak még több alvásban kerestek kiutat.
Egyik törekvés sem vezetett sikerre. Az álmatlanok megszervezték
a házi sokszorosítást, az alvásra vágyók
pedig az ügyeletes jegyzetelő rendszerét az előadásokon.
A fák egyre kevésbé nőttek az égig. Kivágták
őket. Több lett a papír. Négyről nyolcra
nőtt az oldalszám. Fejlődött a nyomdatechnika.
Már nemcsak felismerhetetlen férfiarcokat, hanem fürdőruhás
lányokat is tudtak nyomni. Fokozódott a kereslet. Eszes,
bajuszos fotóriporterek, újságírók és
újságolvasók iránt. Az utóbbiak szaporodási
üteme nem egyensúlyi. A demográfiai robbanás
nagy pusztításokat okozott közöttük. Újabb
konfliktus. Vagy robbantunk vagy olvasunk. Dialektikus megoldás
születik. Ez ugyan nem tud olvasni, de helyes módszer alkalmazására
utal. Viták indulnak és önvallomások. Nő
az olvasók száma – a vitatkozókkal és a vallomást
tevőkkel. Meg a rokonokkal. Emelkedik a nívó. Győz
a népi bölcsesség: könnyebb a hazug embert utolérni,
mint a sánta kutyát. Ez az utolérési effektus.
Mindenki csak az igazat írja. Több író inkább
altatót szed. Néha jobb egy művi álom, mint
egy spontán mű.
|