Szerzők az olvasókhoz
Új, belátható időn
belül véget nem érő sorozatot indítunk
útjára. Ennek keretében időről időre
bemutatjuk: hogyan éli át egy képzeletbeli tanszék
(a Mintagazdaságtan tanszék) mindazokat az eseményeket,
fordulatokat és kihívásokat, amelyek mikrokörnyezetünkben
jelen időben történnek velünk, érintenek
bennünket. No, nem a Szabó család vagy a Szomszédok
sikerét-népszerűségét irigyeltük
meg, csupán azt, hogy ez a forgatókönyv-állapotban
közreadott teleregény („szappanopera") megfelelő
forma arra, hogy tükröt tartsunk sokszínű, sokarcú,
erényeivel és hibáival együtt is szeretett egyetemünknek.
Hőseink, akiket időről-időre, fokozatosan mutatunk
be, kitalált személyek, de azok a hasonlatosságok,
vagy egybeesések, amelyek a mindenkori közelmúlt történéseire,
vagy ismerőseink jellemvonásaira emlékeztetnek, nem
feltétlenül a véletlen művei.
Bőhm-Sümegi
A TANSZÉK
1. rész
Írta: Bőhm-Sümeghi Játszódik:
1989-ben, a Mintagazdaságtan tanszéken
(Az évnyitó utáni fogadáson,
Vezér Károly (44) tanszékvezető egyetemi tanár
és Apró András (36) docens, dékánhelyettes
beszélgetnek.)
AA: No, ez is egy jó év lesz...
VK: Miből gondolod?
AA: Megint megszenvedünk ezzel az első
évfolyammal.
VK: Hát, az én szenvedéseim
már elkezdődtek. Tudod, itt volt ez a geofizikus konferencia...
AA: Tudod, mennyit hozott ez?! És a kisujjunkat
sem kellett érte mozdítani.
VK: Neked nem, édesapám, de nekem
itt volt a geofizikus nagybátyám, Rochesterből, és
őt kellett dajkálnom, mert már semmire sem emlékszik
Pestből.
AA: Nem is tudtam, hogy van egy amerikai nagybátyád.
Mikor ment ki?
VK: Itthon végezte az egyetemet, de jött
az ellenforradalom... helyesebben... (kicsit halkabban) nem tudod, mi most
az aktuális álláspont?
AA: A legutóbbi Társadalmi Szemlében
Ivánék megint elkövettek egy kis összeállítást,
abban a népfölkelést használják. Érdemes
elolvasni, de hogy meddig lesz érvényben, azt nem tudom.
VK: Na, lényeg az, hogy itt volt az öreg,
és nem akart szállodába menni, mert világéletében
spórolós volt. Én meg be akartam rakni az egyik kollégiumba.
Igen ám, de valami Ikontúra néven összeállt
egy maffia, és lefoglalták az összes kollégiumi
helyeket. Ott álltam a portánál az öreggel meg
a két kofferjával... (Vezér meglátja Egri Attilát
(22), aki negyedéves hallgató, és a tanszéken
demonstrátor). Attila, Attila, jöjjön csak ide... hogy
kerül maga ide.
AE: A Skála-díjasokat meghívták,
tanár úr.
VK: Attila, maga ismeri a kollégiumokat,
ugye?
EA: Nem igazán.
VK: De maga vidéki, nem?
AE: Nem, pesti vagyok.
VK: Akkor hogy lakik kollégiumban?
AE: Szakkollégiumban, tanár úr.
VK: Ja, ha csak úgy nem... Na, ide figyeljen,
mit tud maga erről az Ikontúráról?
EA: ők adják ki nyáron a kollégiumi
szobákat külföldi turistáknak.
VK: Hányan vannak ezek?
EA: Nem tudom, kettő vagy három lehet.
VK: Azt a leborult... Két-három
koma lefölözi a profitot az egyetem állóeszközeiről.
De legalább jó szolgáltatást nyújtanak?
EA: Nem igazán. Egyszer egy finn fiú
teljesen kikelt magából, amikor meglátta, hogy milyen
a szoba, meg a vizesblokk. Két német lány egyszer
sírt is, dehát nem tudtam rajtuk segíteni.
VK: Miért, maga ott volt?
EA: Egyszer-kétszer, éjszakai portásnak
–ezerháromszázért.
VK: Ezerháromszázért?! Bandikám,
nem megyünk el éjszakai portásnak? És ha ennyit
kap a portás, mennyit tesznek zsebre a főnökök?
EA: Azt nem lehet tudni. De tavaly már
kocsit vett mindegyik. Az egyetemnek meg leadnak párszázezer
forintot. Plusz még valutában is jön nekik valamennyi.
VK: Én meg álltam a portánál
az öreggel meg a kofferokkal. Édesapám, egy nyári
bevételből puccba lehetne vágni az egész kollégiumot.
Hogy ki engedi ezt meg nekik, nem tudom, de utánanézek. (Egy
arra jövőhöz:) Sanyikám, szervusz, megvan az az
anyag, amiről beszéltünk?
S: Megvan, de még nem tudtam legépeltetni.
VK: Nem baj, vidd le hozzánk, már
dolgozik az új titkárnőm, ő majd legépeli.
S: Új titkárnőd van, nem
is mondtad?
VK: Itt végzett nálunk, Gizikének
hívják, talán ismered, majd megyek én is, szervusz.
(Néhány méterrel odébb.
Körös Béla (50) docens, alapszervezeti párttitkár
és Morvai Dezső (36) adjunktus bizalmas beszélgetése.)
KB: Te tényleg ismered a minisztert?
MD: Persze, mondtam már, az unokabátyám
sógora. Csudajó pofa, remekül ultizik. A kéknyelű
a kedvence.
KB: Te, figyelj, ki kéne használni
az alkalmat, míg itt van, ott beszélget a nagyfőnökkel.
MD: Ez olaszrizlig, ugye?
KB: Tedd már le azt a poharat, ez életbevágó!
Tudod, milyen fontos lenne, hogy az egyetemi reformkör...
MD: Siess, Bélám, térjünk
a tárgyra!
KB: Jól van, idefigyelj, ha van még
benned annyi erő, mutass be neki! ...Mit csinálsz, te marha?
MD: Hát te mondtad, hogy mutassak be neki,
nem? Na egészségünkre!
(Az első tanítási napon, a
tanszéki kávézóban. Vezér és
Doy Endre (68) egyetemi tanár, a tanszék nagy öregje
beszélgetnek.)
VK: Na, Bandi bácsi, látom, még
nem itta meg a szokásos reggeli kávéját.
DE: Sajnos ez már az ötödik csak
hát az információk elég szétaprózottan
jönnek, Önnel mi történt, meséljen!
VK: Ó, semmi különös. Legutóbb
egy épületes kari tanácson voltam, ahol – a dékán
minden fáradozása ellenére – sikerült rövid
eszmecserét folytatnom néhány kiváló
tanszék jövőjével kapcsolatban.
DE: Nocsak, csak nem kitört megint az intézeti
mánia?
VK: Ahogy vesszük. Van, aki intézetet
akar csinálni, van, aki intézetet akar tanszékesíteni.
Kinek melyik pozíció a szimpatikusabb: a tanszékvezetői
vagy az igazgatói.
DE: Ó, ezek régi dolgok. Emlékszem,
már a Horthy-időkben is a József nádor Egyetemen
állandó harc folyt, hogy hány intézetet hozzanak
létre és miért. A kormánynak akkor sem volt
pénze, most sincs. Nem változik itt semmi!
VK: Na, ezt a részét nem ismerem
a dolognak, de a cél most is ugyanaz lehet: terjeszkedni. Minél
több tanszék, annál jobb – terem, pótlék,
hatalom satöbbi. Az se baj, ha egy főből áll a
tanszék.
DE: Az tényleg érdekes lenne. Sőt
lehetne mindjárt egyfős intézet is, ami mondjuk négy
tanszékből állna. Így egyszerre kapna igazgatói,
négy tanszékvezetői, négy tanszéki titkári
és négy titkárnői pótlékot. Plusz
a kis mellékes.
VK: Ezt az amerikai nagybátyám úgy
ejtené, hogy mellé-cash... Na, aztán van olyan, ahol
az egész tanszékesdi azért van, mert valamit csinálni
kell, elvégre elég bután néz ki, hogy minden
intézet tanszékesít, csak ők nem. Hogy arról
már ne is beszéljek, amikor az indoklás az, hogy ugyanabban
a beosztásban ne osztályvezetőnek hívják,
ami minden vállalatnál lehetne, hanem tanszékvezetőnek.
DE: Tényleg más! Egészen
másként hangzik, ha azt mondom, hogy Paprikás János
vagyok, rektorhelyettes, intézetigazgató, tanszékvezető
és tudományos munkatárs.
(Belép Futó Péter tanársegéd,
tanszéki titkár.)
FP: Jó reggelt, Bandi bácsi, szervusz
Károly.
VK: Szervusz Péter, elindultak rendben
az órák?
FP: Szeminárium csak holnap lesz, ma csak
a Perényi elvtárs előadása van.
VK: Már nem muszáj ám elvtársozni,
ha nem akarod.
FP: Mit csináljak, azt nem mondhatom neki,
hogy bajtárs, nem a HM-ben volt államtitkár.
(Elkezd bíbelődni a kávéfőzővel.)
VK: Szóval, Bandi bácsi, az is érdekes,
hogy a tanszéket úgy szedik szét, ahogy éppen
jól esik. Mindegy, hogy mit fed le a vizes lepedő, csak nagy
legyen.
DE: Nem, azért itt szakmai szempontok is
közrejátszanak.
VK: Persze. Például a tanszéket
én is szétszedném úgy, hogy a mintagazdaságtan
biztosítása, mikro- és makrogazdaságtan tanszék,
mintagazdaságtan-politika, és a mintagazdaságtan tervezése
tanszék. Esetleg én vezethetném a kvantitatív
mintagazdaságtan tanszéket.
DE: Magával már megint nem lehet
komolyan beszélni. Vizslát, én fölnézek
a szintológia tanszékre.
VK: Viszlát, Bandi bácsi.
|