A szerelem ábrázolása
egy új magyar filmben

Nagy érdeklődéssel vártam az „Állami Áruház" c. új magyar filmet. A film jellegét és egészét tekintve jó volt. Ezzel azonban korántsem azt akarom mondani, hogy hibátlan. A film aktuális témát dolgoz fel: az Állami Áruház dolgozóinak harcát a pánikot keltő ellenség ellen. Szemünk előtt látjuk az áruház dolgozóinak fejlődését, különösen „Dániel kartárs" és „Glaziusz", az öreg főkönyvelő esetében.

Ezzel szemben a belső kapcsolatok ábrázolásában a film egyes részei messze elmaradnak a követelményektől. Itt elsősorban a szerelem ábrázolására gondolok.

A szerelem kérdésében fiatalságunkban sok a burzsoá nézet. Fontos feladatunk ez ellen harcolni. Ebben a harcban jó fegyver a film, de nem olyan ábrázolási mód, ahogyan az „Állami Áruház" a szerelmet bemutatja.

Kocsis Feri és Ilonka szerelmének ábrázolása felszínes. Ilonka a filmben nemigen fejlődik, inkább visszafelé húzza Ferit ahelyett, hogy segítené annak munkáját. Ferinek az amúgy is nehéz munkája mellett külön probléma Ilonka. Miben mutatkozik meg a szerelem felszínes ábrázolása? Abban, hogy émelygő, burzsoá képeslapokra emlékeztető képekkel helyettesítik két ember szerelmének bemutatását. Révai elvtárs mondotta egyszer, hogy filmjeinkben nem merik egymást megcsókolni. Na, ezen aztán igazán gyökeresen változtat ez a film! Nem is az a baj, hogy csókolóznak – (bár ezt is túlzásba viszik) –, hanem az, hogy a film a két fiatal szerelmét kizárólag a csókokkal akarja érzékeltetni!

A szerelmi jelenetek beállítása is hagy némi kívánni valót. Szinte hihetetlennek tűnik, hogy a rendezők el tudjanak képzelni olyan helyzetet, ahol két szerelmes, valósággal színpadon, embertömeg előtt; csókok sorozatával reprezentálja érzelmeit. Persze így sokkal könnyebb bemutatni két ember kapcsolatát, de joggal kérdezhetjük meg: miért a könnyebb megoldást választják?

Mindent összevetve az a véleményem: nagy kár, hogy a film írói és a film rendezői nem fordítottak nagyobb gondot a szerelem ábrázolására. Ez a tény igen sokat ront, az egyébként jó és nevelő hatású új filmünkön, az „Állami Áruházon".

Kedves Közgazdász!

Évnyitó bálunkra úgy indultunk el, hogy majd kellemesen töltjük el azt az estét, táncolunk, jól szórakozunk. Ehelyett mi volt? Olyan zenekar fogadott bennünket, amelynek számai egy amerikai jazz-zenekart is szégyenbe hoztak volna. Volt ott szamba, rumba, szwing és minden zörej, amikre csak a jampeclátogatóink tudtak „táncolni", de mi egyetemisták nem. Azt a kevés keringőt és tangót illetően, meg kell mondanom, hogy nagyon alacsony színvonalon adták elő. Ha szétnézett a rendezőség, akkor azt is láthatta, hogy a közönségnek csak a fele volt közgazdász, a többi „kültag" (sajnos köztük sok jampec). A kevés közgazdász is már éjfél előtt elment, mert szórakozni akart, és nem az agyát tompítani attól a zenekari zörejtől.

Kérdezem a kultúrosztálytól: A közgazdász bálokra miért csak a közgazdászok nem jönnek? Miért érzik jól magukat a mi báljainkon a város jampecei?

Már tavaly és azelőtt is kapott a kultúrosztály ilyen kritikát, de úgy látszik, nem veszi figyelembe az egyetemi hallgatók ízlését, igényét. Ehelyett már az elsőéves hallgatókat is ilyen helytelen irányba viszi. Az ilyen „bál", az ilyen zen igen messze áll a szocialista kultúrától, az igazi szórakozástól.

SZABÓ FERENC


E levelet azért közöltük, mert ezt tekintjük az évente érkező felháborodott hangú levelek ősének. Muzeális értéke szakértő humoristák szerint felbecsülhetetlen.