TIPIKUS MAI FIATAL A Tipikus Mai Fiatal elfogódottan állt a Közvélemény előtt. Elegáns, sötétszürke öltönyén egy porszemet vett észre. Gyorsan lefújta. Nylon inge szinte vakítóan fehér volt. A Közvélemény ámulva nézte: – Kicsoda maga? – Én a Tipikus Mai Fiatal vagyok. Hivatni tetszett, vagy nem? – Ööö, igen. De nem magát, hanem a Tipikus Mai Fiatalt. – De hiszen mondom, hogy én vagyok az. A Közvélemény hitetlenkedve nézett rá. – Ugyan, ne vicceljen kérem. A Tipikus Mai Fiatal nem így néz ki. Két évvel ezelőtt, amikor utoljára találkoztam vele, egészen más volt. – Mondom, hogy én vagyok! – erősködött a Fiatal. – Két év alatt megváltoztam. A Közvélemény még mindig bizalmatlanul nézte. – És a farmernadrág, a magas nyakú pulóver, a körszakáll, meg a beatles-frizura hol van? – Otthon a szekrényben. Legalul. – És a huligánoskodások, erőszakoskodások, ordenáréságok? – Leszoktam róla. – Most megfogtam! – csapott le rá a Közvélemény. A Múlt héten is hallottam, hogy fiatal lányokkal erőszakoskodott. – Az nem én voltam... – Hát ki? – A „Nem Tipikus Fiatal". – Olyan is van? – Hát persze. Néhány évvel ezelőtt még mind a ketten Tipikus Mai Fiatalok voltunk. De hála az ön folytonos felháborodásának ő visszacsúszott Nem Tipikus Mai Fiatallá, én pedig egyedül maradtam és megváltoztam. A Közvélemény még mindig tamáskodva nézte: – És a „yeah, yeah", meg a „most még fáj, fáj, fáj fáj?" Azzal mi van? – Ó, az a nagyapám kedvenc száma! Otthon a nagymamival éneklik kórusban... – És maga milyen zenét szeret? – Liszt, Beethoven, Chopin, Bartók, Mihály András... – És az írók? Szokott olvasni? – Hogyne. Balzac, Hemingway, Fejes Endre, Tolsztoj... – Színház? – Minden bemutatón ott vagyok. A Mona Lisa mosoly, Együtt és egyedül, Czillei és a Hunyadiak. – Mozi? – Bevallom őszintén, oda nem nagyon járok. Mostanában sok az erkölcstelen, szexualitástól túlzottan terhes nyugati film. Utoljára a „Martin kalandos ifjúsága" című NDK filmet láttam. – Na és az iskola, tanul? – Hogyne, egyetemre járok, de ha kell, a munkapad mellett is megállom a helyem. Részt veszek a szocialista brigádmozgalomban és társadalmi munkát is végzek. – És a nők, erkölcstelenségek, kicsapongások? A Tipikus Mai Fiatal a kezét mutatta. – Vőlegény vagyok, s a házasságom egy életre fog szólni! – mondta, s büszkén elmosolyodott, homlokán ott ragyogott a szocialista realizmus. A Közvélemény magábaroskadtan ült a széken. Arca szürke volt, hangja remegett. – Most mi lesz velem, mondja? Eddig abból éltem, hogy magát szapultam, kritizáltam, magán háborodtam fel. Ez volt a főfoglalkozásom. Ezentúl majd foglalkozhatok mindenféle piti ügyekkel. Ez nem volt szép magától. – De hiszen éppen az ön építő kritikájának köszönhető, hogy megváltoztam... A Közvélemény azonban már megtalálta régi hangját. Felállt a székből, kiegyenesedett, óriásira nőtt. Hangja mennydörgött: – Megtiltom ezt a viselkedést! Hogyisne! Alakuljon csak vissza a régi Tipikus Mai Fiatallá! Nem fog bohócot csinálni belőlem. Nem fognak röhögni rajtam! Megértette? – s egy jól irányzott rúgással kirúgta a Tipikus Mai Fiatalt. Az pedig mit is tehetett volna egyebet, hazament, elővette a farmernadrágot, a magas nyakú pulóvert, s elénekelte a „Ne ragaszd a rágógumit a vaságy szelére, mert kiszárad..." kezdetű slágert, majd átment a köztudatba. RÓZSAHEGYI JÁNOS |