Fordította
Mátrai Tamás
A verseket
Pór Judit
fordította
Az utószót
Tőkei Ferenc
Írta
SZÉP
ASSZONYOK
EGY
GAZDAG
HÁZBAN
CSIN PING MEJ
Ismeretlen
kínai szerző regénye a XVI. század végéről
Második
kötet
ÁRKÁDIA
Budapest 1983
A fordítás alapjául
Szolgáló kiadás:
Franz Kuhn: Kin Ping Meh,
Oder Die abenteuerliche Geschichte
Von Hsi Men und seinen sechs Frauen
Insel-Verlag, Leipzig
Hungarian translation
Š Mátrai Tamás 1964
HUSZONKILENCEDIK FEJEZET
Hszi-men Csinget kétszer is fogadja
a kancellár.
Barátja kedvéért költségekbe veri magát
Aranylótusszal való két legutóbbi és idő előtt félbeszakadt találkozása óta a fiatal Csent egyetlen vágy hajtotta: hogy megkezdett művét a legközelebbi alkalommal az oly régóta áhított beteljesülésig vigye. Ezért amikor az elkövetkező délutánok egyikén megtudta, hogy Hszi-men Csing Éhenkórász Jing és Csang Si-csia vendégeként a városi sáncon kívül eső parkpavilonban tartózkodik, felhasználta a kedvező alkalmat, valami kifogással eljött az üzletből, és Aranylótuszt keresve, a parkban bolyongott.
Hosszú ideig a Rejtett Tavasz Barlangja előtt leskelődött, remélve, majd csak felbukkan szerelme e csendes, búvóhelyekkel teli helyen. De a várakozás hiú reményétől megcsalatva, gyors elhatározással az asszony pavilonja felé indult. A bejárati kapun át akadálytalanul eljutott pavilonjának küszöbéig, anélkül, hogy útközben akár az asszony egyik komornájával, akár másvalakivel találkozott volna. Aranylótusz éppen énekelt, és merő véletlen folytán a következő szavak ütötték meg Csen fülét:
Kis időre lett övé
csak,
s elfeledte már a csélcsap!
amit természetesen saját magára vonatkoztatott.
Hogy is felejthetnélek el valaha, én szerelmem!
E szavakkal félbeszakítva a dalt, berontott Aranylótusz szobájába, és hevesen magához ölelte az asszonyt.
Kérlek, ne haragudj rám, kedvesem, amiért utolsó találkozásunk óta nem mutatkoztam szólott. De tudod, annyira lefoglalt az üzlet, s még a parkban sem volt alkalmam kószálni egy kicsit. De Hszi-men ma két barátjával, Jinggel és Csanggal, kint szórakozik a városi parkban, s így eljöhettem hozzád. Jó darabig a Hóbarlang előtt álltam, de hiába vártalak. Majd belehaltam a vágyakozásba.
Halkan, halkan! figyelmeztette Aranylótusz. Hiszen a falaknak is fülük van. Óvatosnak kell lennünk.
S az ablakon át kikémlelt a parkba. Már messziről megpillantotta Ékkövecskét, amint karján egy fehér posztódarabbal, szép kényelmesen közeledik az úton. De a pavilon előtt hirtelen megfordult, és visszaszaladt.
Furcsa kis jószág! mondta Aranylótusz elgondolkozva. Ide tartott. De akkor miért fordult vissza egyszerre? Talán elfelejtett valamit. Akkor bizonyára ismét visszajön. Menj el, gyorsan, gyorsan! nógatta szeretőjét. Nem szeretném, ha kellemetlen helyzetbe kerülnénk.
A fiatal Csennek mit volt mit tennie, sürgősen odébbállt. Aranylótusznak igaza volt. Holdasszony egy szoknyára való anyaggal küldte hozzá Ékkövecskét, a szoknyát egy ismerősének szánta ajándékul. Aranylótusznak kellett volna kihímeznie, de Ékkövecske elfelejtette a mintát. Ezért fordult hirtelen vissza. Feledékenysége ez egyszer megmentette a szerelmeseket. Amikor Ékkövecske kisvártatva újból megjelent, a fiatal Csen már rég kisurrant.
Egy délután, az ötödik hónap első harmadában, a keleti fővárosból megérkezett Laj-pao, akit már oly nagy izgalommal vártak.
Nos, hogy áll Fahéjvirág ügye? Beszéltél Ti intendánssal? kérdezősködött Hszi-men Csing.
Az intendáns fogadott, s miután elolvasta az ön levelét, ajánló sorokkal ellátva és egy titkár kíséretében elküldött Csu rendőrfőnökhöz, aki a vizsgálatot folytatja. Csu úr az ajánlólevél elolvasása után kijelentette: tekintettel a kancellári palota közbenjárására, megszünteti az eljárást, és eláll a további letartóztatásoktól. A már őrizetbe vett egyéneket, hogy a feljelentőnek, Liu Huang főeunuchnak is némi elégtétellel szolgáljon, még néhány napig fogva tartja, de azután büntetés nélkül szabadon bocsátja. Az eunuchok természetüknél fogva amúgy is hajlamosak arra, hogy az eleinte nagy lelkesedéssel felkapott ügyet hirtelen, a fej és farok között, elejtsék, és könnyen megbékéljenek.
Akkor a kis Csi Hsziang-er méltán örvendezhet, hogy megússza dutyi nélkül vágott közbe Éhenkórász Jing, aki véletlenül épp Hszi-men Csingnél járt látogatóban.
Szun és Csu barátom pedig erélyes beavatkozásom következtében jóformán még fel sem ocsúdnak, és máris túl vannak az egészen toldotta hozzá Hszi-men Csing nevetve, miután átfutotta Ti intendáns válaszát.
Ti úr még valamit üzen önnek egészítette ki beszámolóját Laj-pao. Indulásom előtt a lelkemre kötötte, mondjam meg: a kancellár születésnapjára feltétlenül elvárják Kajfengfuba, hogy személyesen adja át jókívánságait. Ezenfelül maga Ti úr is feltétlenül látni szeretné önt.
Tulajdonképpen nem készültem fel az utazásra jegyezte meg Hszi-men Csing , de minthogy ennyire fontosnak tartják megjelenésemet, ez alkalommal rászánom magam Fáradságos utazás áll mögötted, Laj-pao. Kapsz két nap szabadságot. Alaposan kipihenheted és kialudhatod magad, de azután készülj fel a jangcsoui utazásra.
Ezzel elbocsátotta Laj-paót, ő pedig felállt, hogy értesítse Fahéjvirágot, aki éppen Holdasszonynál időzött. A lány már tudott a kedvező hírről, s Hszi-men Csing belépésekor, hálája jeléül, ragyogó arccal mélyen meghajolt előtte és Holdasszony előtt.
Nagy bajtól menekültem meg a segítségükkel mondotta. Nem tudom, meghálálhatom-e valaha?
Az csak természetes, hogy melléd álltunk, ha már egyszer nálunk kerestél menedéket.
Végtére is joggal tartottam igényt segítségükre, hiszen teljesen ártatlan vagyok. De hogy merészel ez a Csi Hsziang-er nevezetű nőszemély hasznot húzni az ön kegyéből és közbenjárásából? Az ő házukban mindenkit megkopasztanak, nem csoda, hogy a fiatal Vangot is tönkretették. Én csakis az ő hibájából keveredtem az ügybe. Meg sem érdemli, hogy szárazon kilábaljon belőle.
Igaz is, fene nagy szerencséje volt a lánynak helyeselt Hszi-men Csing nevetve.
A kicsike még megígérte, legközelebb anyjával jön ünnepélyes köszönő látogatásra, azután elbúcsúzott, és sietve visszatért a virágudvarba.
Elérkezett a naptárból gondosan kiválasztott szerencsenap, melyen Hszi-men Csing útnak indult a keleti fővárosba. Kísérőül a négy fiatalabb szolgát, Csin-tungot, Taj Ant, Su-tungot és Hua-tungot szemelte ki. A csomagolásnál mind a hat asszony segített, és nem kevesebb, mint húsz málhás állatra való poggyász gyűlt össze: bőröndök, ládák és más effélék, úgyszólván egyes-egyedül a kancellárnak szóló ajándékok.
Az indulás előtti estén még ünnepélyes búcsúvacsorát rendeztek, s ezen utolsó éjszakát Hszi-men Csing Holdasszonynál töltötte. Másnap reggel elindult a hosszú menet. Az élen egy kengyelfutó haladt, az ő feladata volt, hogy bármerre járnak, előresiessen, és a postaállomásoknak jelentse ura érkezését, és kellő időben éjjeli szállásról gondoskodjék. Azután a málha következett, tehervivők és öszvérek vagy harminc csomaggal megrakva. A menet közepén Hszi-men Csing könnyű úti gyaloghintója s leghátul a négy szolga lóháton.
Mielőtt Hszi-men Csing beszállt volna a gyaloghintóba, még egyszer felkereste a Hatodikat, aki egy idő óta betegeskedett és az ágyat nyomta, s gyengéden elbúcsúzott tőle, valamint kisfiától.
Szedd csak szorgalmasan a gyógyszert, amit Jen doktor írt fel neked mondotta , hogy visszaérkezésemkor ismét egészséges légy.
Te is vigyázz magadra, és térj haza egészségesen! felelte Ping, néhány búcsúkönnycseppet ejtve.
A többi asszony egészen a főkapuig kísérte Hszi-men Csinget, és addig követték tekintetükkel az egyre távolodó gyaloghintót, míg csak el nem tűnt a szemük elől.
Hszi-men Csing tíznapi utazás után szerencsésen megérkezett a keleti fővárosba a Tízezer Nemzedék Kapujához. Útközben sok mandarin gyaloghintójával találkozott, utasaikat az övével azonos cél vezette a fővárosba,valamennyien születésnapi jókívánságaikat vitték Caj Csing kancellárnak.
Már estére járt az idő, amikor Hszi-men Csing gyaloghintaja áthaladt a Sárkányerdő utcai márványkapun, és nem sokkal utóbb hintaját földre helyezték a császári palota belső udvarában, Ti intendáns lakása előtt, ahol megszállt.
Ti úr pompás vacsorával fogadta, válogatottnál válogatottabb fogásokkal, amilyeneket talán még a kancellár asztala sem látott soha. Néhány pohár bor után Hszi-men Csing megszólalt:
Hoztam néhány jelentéktelen ajándékot az Öreg uraságnak. De természetesen nem vagyok olyan vakmerő, hogy feltételezzem, akár csak egy pillantásra is méltatja azokat. Mindössze azt remélem, hogy őszinte, gyermeki tiszteletem semmitmondó kifejezésének tekinti, és nem veti meg. S volna még egy rendkívüli kérésem is önhöz, kedves bátyám. Régi szívbéli óhajom, hogy közelebbi személyes kapcsolatba kerüljek az Öreg urasággal, de ez alkalommal pusztán mint egyszerű fia. Ha ez a kívánságom teljesülne, elmondhatnám, hogy nemhiába éltem. Számíthatnék-e ez ügyben is szíves közbenjárására?
Miért ne? Bár magas állású hivatalnokok vagyunk, előkelő méltóság viselői, de emellett emberek, akik szívesen fogadják az emberi megbecsülést és vonzódást. Amint az ajándékok listájából kitűnik, ön ez esetben is derekasan kitett magáért. Meggyőződésem, hogy az Öreg uraság nemcsak mint fogadott fiát vezeti be örömmel szűkebb körébe, hanem arra is gondja lesz, hogy magasabb hivatali rangra emelje.
Ti válasza már előre büszke örömmel töltötte el Hszi-men Csinget. Asztalbontás után már emelkedett hangulatban ment át a pazar vendégszobába, melyet a figyelmes házigazda a könyvtárhelyiségekben rendezett be a számára. Nem volt hiány sem kényelemben, sem fényűzésben, csupán egyvalami hiányzott, s ez rendkívül zavarta, mégpedig az, hogy egymagában volt kénytelen lepihenni pompás fekhelyén, holott megszokta, hogy minden éjszaka asszonyt ölel.
Hszi-men Csing már kora reggel felébredt. Tisztán kivette, amint a kulcsár végigcsoszog a folyosókon és udvarokon, ajtóról ajtóra, kapuról kapura, és sorra felnyitja a zárakat. Ugyanis Ti úr éjszakára minden egyes helyiséget bezáratott. A kilencedik óra táján Hszi-men Csing szobájában megjelent két szolga, s illatosított meleg vizet és törülközőket hozott. Hszi-men Csing felöltözött, és bement a lakószobába, ahol már várta Ti úr, és a reggelizőasztalhoz vezette. A hatalmas, vörösre lakkozott tálalóasztalkán, melyet egy inas hozott be a konyhából, kis tálkákban vagy harmincféle rendkívüli ínyencfalat kínálkozott hívogatóan. Az étkekhez gyenge főnixteát szürcsöltek, s az inasok az ezüstkannából könnyű bort töltöttek a poharakba.
Kedves öcsémuram, ne zavartassa magát, fogyassza nyugodtan tovább a reggelit szólalt meg később Ti úr, és felállt. Bocsásson meg, rövid időre eltávozom, hogy üdvözöljem az Öreg uraságot. Visszatérésem után bevezetem hozzá, és kirakatom elé az ön ajándékait.
Nemsokára újból megjelent. Idegesen kapkodott, mint akinek sok a dolga.
Az Öreg uraság épp a könyvtárszobájában öltözködik. A fogadóterem előtt már ott tolonganak a gratulánsok: teljes számban egybegyűlt valamennyi udvari hivatalnok, polgári és katonai mandarinok egyaránt. Bejelentettem önt az Öreg uraságnál, sikerült is elérnem, hogy minden más látogatójánál előbb fogadja. Máris indulhatunk.
Hszi-men Csing, aki időközben már teljes díszbe vágta magát, megelégedéssel hallgatta Ti közlését, és tüstént követte készséges vendéglátó gazdáját. A fogadóterem bizony elég messze volt, ezért gyaloghintaján tette meg odáig az utat. A hintó mögött az intendáns málhavivői és inasai haladtak, és csak úgy roskadoztak a húsz súlyos ajándékláda súlya alatt.
Miközben áthaladtak a különböző előudvarokon, Hszi-men Csing megpillantotta az egymás hegyén-hátán tolongó gratulánsokat, a palota felé hömpölygő legkülönbözőbb rendű és rangú mandarinokat, s titkon hálát adott kedves vendéglátójának, amiért ő még a tömeg beözönlése előtt bejuthatott a palotába. A tulajdonképpeni kancellári palotához vezető bejárati kapu előtt Hszi-men Csing kiszállt a gyaloghintóból, mélyen meghajolt, és Ti úr vezetésére bízva magát, utánament.
Feltűnt neki, hogy a háromrészes kapu középső szárnya be van zárva, és valamennyi látogató a két oldalsó kisebb mellékszárnyon át tülekedik befelé.
A középső bejárat az Ég Fiának van fenntartva válaszolta kérdésére Ti úr.
Útjuk most különféle udvarokon és kettős kapukon vezetett keresztül, melyek előtt fegyveres őrök strázsáltak, ügyelve, hogy a nagy jövés-menés rendben bonyolódjék le. Valahányszor őr előtt haladtak el, Ti úr láttán mindegyik meghajolt, és megkérdezte tőle, ki az idegen úr az oldalán, mire az intendáns azt válaszolta: egy közeli rokona, aki Santungból érkezett, hogy csatlakozzék a gratulánsok táborához.
Az út most elkanyarodott addigi egyenes irányától, és egy vidám színekben tündöklő oromfrízzel, valamint faragott gerendázattal díszített, sárgásarany fényben csillogó, zsindelyekkel fedett tekintélyes épület mellett vezetett el. Ugyanakkor valami rejtett helyről, ki tudja, honnan, zene csendült: mintha mennyei szférák hangjai ütötték volna meg Hszi-men Csing fülét.
Honnan jön a muzsika, hiszen se közel, se távol egy teremtett lélek sincs? kérdezte csodálkozva.
Az Öreg uraság huszonnégy fiatal énekesnőből és táncosnőből álló házi zenekart tart fenn magyarázta kísérője. Kívánjanak tőlük bármily műsort, legyen az ördögtánc, ájtatos Kuan-jin zene, vagy teszem azt Hszüan-cung, az egykori Pang császár holdtündér-pantomimja, a lányok mindennel szolgálhatnak. Az Öreg uraság napjában háromszor muzsikáltat magának: reggelinél, ebédnél és vacsoránál. E percben bizonyára éppen reggelizik.
És valóban, orrukat máris pompás illatfelhő csapta meg, mely egybeolvadt a kedves zene csengő-bongó hullámaival.
Kissé lelassíthatnánk lépteinket, mindjárt odaérünk jegyezte meg Ti úr.
S miután áthaladtak egy nyitott körfolyosó félívén, egy magasba nyúló, gyönyörű terem előtt megálltak. Jobb és bal felől a kiterjedt pázsitos térségen csodás virágok és örökzöld bozót között ritka madarak rajai kergetőztek, darvak lépdeltek peckesen, s pávák vonultak büszkén csillogó farkdíszükkel. Ragyogó, színpompás kép volt, egyszerűen nem lehetett betelni vele; de Hszi-men Csingnek nem volt türelme a nézelődéshez.
Hallván, hogy a kancellár épp az imént foglalta el helyét a teremben, ők is bementek, elöl Ti intendáns, mögötte Hszi-men Csing, a lehető legméltóságteljesebb tartással. Most ott állt a tigrisbőrrel beborított karosszék előtt, melyben, arccal a terem bejárata felé fordulva, hatalmas kígyókkal mintázott, majomvörös díszruhában az Öreg uraság trónolt. Mögötte, átlátszó spanyolfaltól félig eltakarva, vagy harminc szép fiatalasszony tolongott drága ruhákban; idegesen legyezték magukat, vagy selyemkendőcskéiket lengették, s közben feszülten figyelték a terem közepén lejátszódó eseményeket.
Ti intendáns előreengedte Hszi-ment, ő maga pedig félreállt. Hszi-men Csing leborult a trón előtt, négyszer meghajolt, mire a kancellár felemelkedett, könnyed meghajlással viszonozta a köszönést, majd ismét visszaereszkedett karosszékébe. Ezek után Ti úr odalépett az Öreg urasághoz, lehajolt hozzá, és valamit a fülébe súgott. Hszi-men Csing mindjárt tudta, hogy fiúvá fogadásáról van szó. Miután Ti visszatért helyére, ő újból meghajolt, négyszer egymás után, de az Öreg uraság ez alkalommal ülve maradt, jelezvén, hogy fiává fogadta őt, s mint apa nem köteles viszonozni fia köszönését.
Hszi-men Csing most kisebb szónoklatba kezdett:
Tiszteletre méltó atyám, a mai fenséges ünnepség alkalmából érdemtelen gyermeke néhány haszontalan apróságot hozott magával, s esdve kéri, hadd rakja ki a lába elé halvány jeléül annak, hogy ezer mérföld távolságból is félő tisztelettel gondolt önre.
A kancellár intett a körülötte állóknak, hozzanak egy széket a vendégnek, majd hellyel kínálta, amit Hszi-men Csing meghajlás kíséretében elfogadott. Miközben elvette a feléje nyújtott csésze teát, Ti a terem bejáratához sietett, és jelt adott az ajándékokkal kint várakozó tehervivőknek. Azok bevonultak a húsz csomaggal, felnyitották a háncsfonatú ládákat, és a bennük felhalmozott kincseket sorra kirakták az emelvény előtt, melyen a kancellár trónolt. Ott tornyosultak a díszruhák, végszám a brokátok, csillogtak az aranykupák, villogtak a jádekelyhek, szikrákat hányt a tíz hatalmas gyöngyszem, szépségével hivalkodott a jádeöv, és sárgás fényben ragyogtak a mintegy kétszáz uncia súlyú aranyrudak.
A kancellár, kezében az ajándéklistával, tetszéssel legeltette szemét az előtte felhalmozott kincseken, leereszkedően mondott néhány köszönő szót, majd nagy kegyesen megparancsolta intendánsának, vitesse az ajándékokat a kincstárba, az ajándékozót pedig kitüntette egy pohár borral. Hszi-men Csing tudta, nem illik túlságosan sokáig maradnia, hiszen rajta kívül még töméntelen ember vár bebocsátásra. Így hát illendőségből mindössze egyet kortyintott a borból, azután felállt, és engedélyt kért a távozásra.
Legyen a vendégem délután hívta meg kegyesen a kancellár, sőt néhány lépésre el is kísérte a terem kijárata felé. Amikor Hszi-men Csing visszaérkezett Ti úr lakására, levetette díszruháját, megebédelt, majd kicsit lepihent, hogy délután újból friss legyen.
Mielőtt gálába vágva magát, másodszor is elindult volna a kancellári palota felé, maga mellé vette négy szolgáját; Taj An kisebb pénzeszacskókkal tele dobozt vitt magával, hogy tartalmát, gazdája utasítására, szétossza a kancellár környezetének tagjai között.
Különös kitüntetésszámba ment, hogy a kancellár ezen a nevezetes napon vacsorán látta vendégül. Ezt a napot ugyanis egyes-egyedül a gratulánsoknak tartották fenn, és a tömegnyi vendéget, akik reggeltől estig egymásnak adták a kilincset, csupán egy-egy pohár borral elégítették ki. A tulajdonképpeni ünnepi banketteket csak az ezután következő három napon tartották meg, mégpedig az elsőn a császári ház tagjai és a főeunuchok, a másodikon a miniszterek és a fővárosi hatóságok vezetői, a harmadikon pedig az összes kisebb-nagyobb méltóságok részvételével. De tekintettel arra, hogy Hszi-men Csing oly messziről érkezett, és annyira kitett magáért az ajándékok dolgában, a kancellár kitüntette megtisztelő meghívásával, s már ma délután nála étkezhetett.
Vendégét a küszöbön, a tetőkiugrás alatt fogadta, ami megint csak rendkívüli megtiszteltetést jelentett; a kancellár eredetileg előre akarta engedni Hszi-ment, de az semmiképpen nem egyezett bele, úgyhogy hosszas udvariaskodás kezdődött, míg végül a kancellár előrement, Hszi-men Csing utána alázatos-táncoló léptekkel, görnyedt háttal. Néhány szívélyes üdvözlő szó után ami apa és fiú között szokás egy-egy asztalka mellett külön-külön helyet foglaltak, s a huszonnégy szépségből álló házi zenekar már rá is zendített.
Az Öreg uraság saját kezűleg nyújtotta át vendégének a borral telt kelyhet, amelyet az szerénységből először nem akart elfogadni, de hosszas szabadkozás után mégis fenékig ürített, természetesen állva. Hszi-men Csing most intett a közelben parancsra váró inasának, Su-tungnak, mire az egy otthonról hozott, barackvirág formájú aranykelyhet helyezett eléje az asztalra: Hszi-men Csing teletöltötte borral, odavitte a kancellár asztalához, letérdepelt, s e szavak kíséretében nyújtotta át:
Éltesse az ég ezer évig, tiszteletre méltó atyám!
A kancellár arcán meglátszott, mennyire meghatódott, és mennyire örül a fenntartás nélküli tisztelet és udvariasság ilyetén való megnyilvánulásának.
Állj fel, fiam szólott, s kiitta a feléje nyújtott kelyhet. Hszi-men Csing természetesen egyben ajándéknak is szánta az értékes kelyhet.
A vacsora, melynek megszámlálhatatlan csodáját és gyönyörűségét ez alkalommal nem részletezzük, az alkony leszálltáig tartott. Hszi-men Csing nem mulasztotta el, hogy valamennyi felszolgálónak egy-egy pénzcsomagot oda ne dugjon. Végre elérkezettnek látta a távozás pillanatát. Miközben udvariasan biztosította róla a kancellárt, hogy a jövőben semmi esetre sem lesz olyan vakmerő, hogy tiszteletre méltó atyját efféle tapintatlan látogatásokkal zaklassa, búcsúzásul többször egymás után meghajolt, és visszament Ti intendáns lakására, hogy a megerőltető nap után időben nyugovóra térjen.
A látogatásokkal és vendégeskedésekkel túlterhelt nyolcnapos fővárosi tartózkodás után hirtelen elhatalmasodott rajta a vágy, hogy nyílsebesen hazatérjen. Parancsot adott szolgáinak, lássanak hozzá a csomagoláshoz, búcsút vett vendéglátó gazdájától, aki égre-földre esküdözve, mindenáron marasztalni akarta, majd elindult Santung felé.
Feleségei Hszi-men Csing távollétének napjait csendben, nyugalomban, szorgos kézimunkázással töltötték lakosztályaikban. Átmenetileg felhagytak a szokásos vidám társasjátékokkal és a jókedvű kerti mulatságokkal. Az egyedüli kivétel Aranylótusz volt, aki cseppet sem törődve a többiek véleményével, a tőle megszokott pajkossággal, kikenve-kifenve, mint holmi fényesre csiszolt drágakő, nap nap után ott őgyelgett a parkban, de főleg a Rejtett Tavasz Barlangja előtt, abban a reményben, hátha összetalálkozik a fiatal Csennel. Ami pedig Csent illeti, neki is egyre csak Aranylótusz járt a fejében, és valahányszor ideje és a körülmények megengedték, ő is kiment a parkba; így nem egy titkos találkozásra, ölelkezésre és csókolózásra került sor.
De legnagyobb bánatára, a hatalmas háztartás tele volt fürkésző szemekkel és hallgatózó fülekkel, s így sosem sikerült a találkozások végső gyönyörét megízlelnie.
Egy szép napon Taj A-er toppant be porosan és kiizzadva Holdasszony lakosztályába, ahol éppen együtt ültek az asszonyok; a földre vetette magát, és bejelentette Hszi-men Csing érkezését.
Uram parancsára előrenyargaltam, gyaloghintaja már alig húsz mérföldnyire van a városi erődtől, s néhány órán belül itt lesz.
Bejelentése valósággal forrongásba hozta a boldog asszonyokat. Mindenki gyorsan kicsinosította magát, a konyha utasításokat kapott a fogadtatás alkalmából rendezendő lakoma előkészítésére, azután a feleségek, várakozásteli türelmetlenséggel, mind egybegyűltek, hogy üdvözöljék a hazatérő Hszi-men Csinget.
Hszi-men Csing nagy sokára meg is érkezett, kiszállt gyaloghintajából, mosolyogva odalépett a várakozó asszonyokhoz, és rangjuk szerint sorra üdvözölte őket.
Remélem, nem volt semmi baja a gyereknek! Szorgalmasan szedted Jen doktor gyógyszerét, jobban érzed magad? hangzott a Hatodikhoz intézett első kérdése.
A gyerek egészséges, s mióta a gyógyszert szedem, én is egy kicsit jobban vagyok válaszolta Ping asszony. Azután megkezdődött a mesélés. Hszi-men Csing az éjszakát Holdasszonynál töltötte, s tán fölösleges is megemlítenünk, hogy most kétszeres boldogsággal töltötte el őket az oly rég nélkülözött felhőszakadás.
A másnapi két első látogató Éhenkórász Jing és Csang Si-csia volt; utóbbi egy idő óta nagy erőfeszítéseket tett, hogy újból visszanyerje gazdag testvérének" kegyeit. Szájtátva hallgatták Hszi-men Csing előadását a fővárosban látott csodákról, melyekben a kancellárnál volt része. Eltávozásukkor Csang jelezte, hogy volna még valami mondanivalója.
Csak ki vele! bátorította Hszi-men Csing az ijedt arcú, dadogó Csangot.
Már régi tervem, hogy a jelenlegi kényelmetlen lakás helyett egy jobbat szerzek. Természetesen némi pénzbe kerülne, pénzem pedig nincs. Nem tudom, számíthatok-e szíves támogatásodra? Ha kölcsönadnád a szükséges összeget, később természetesen busás kamatokkal fizetném vissza
Kamatokról szó sem lehet, de pillanatnyilag kissé szűkében vagyok a pénznek. Légy türelemmel, amíg embereim megérkeznek Hucsouból a selyemszállítmánnyal, akkor újból beszélünk a dologról.
Az igazság az volt, hogy Csang barátunk már hónapok óta nem fizetett lakbért, és a háziúr már nagyon szorongatta. Így hát érthető, hogy egy cseppet sem volt elragadtatva Hszi-men Csing tartózkodó válaszától, és meglehetősen lógó orral távozott Éhenkórász Jinggel. Teltek-múltak a napok, de Csang hasztalan várt Hszi-men Csing értesítésére. Egyre Éhenkórász Jing sarkában járt, a fülét rágta, szóljon még egyszer Hszi-mennek az érdekében. Jing teljesítette is kérését, s még jó néhányszor elment vele barátjához, de a kapunál minden alkalommal azt mondták nekik: az uraság nincsen odahaza.
Amit a háziúr vagdosott a fejéhez, azt a szegény Csang már megszokta, de feleségének állandó szemrehányását és veszekedését, úgy érezte, nem bírja tovább.
Csinos kis férj az olyan, aki még csak egy lakást sem tud szerezni a családjának! gúnyolódott az asszony. Ördög tudja, mióta jó barátságban vagy azzal a gazdag Hszi-mennel, de amikor hasznosítani kéne az ismeretséget, egy korsó jó bor helyett legfeljebb poshadt vizet hozol haza.
Csang vagy tíz napon át hallgatta az ilyen és hasonló beszédeket, bambán maga elé meredt, s egyre csak hallgatott. De most betelt a pohár, és végső elhatározás fogant meg benne. A hiábavaló kölcsönkérést követő tizenegyedik napon már kora reggel felkelt, és elrohant Éhenkórász Jinghez. Elcipelte egy vendéglőbe, meleg reggelit és egy üveg bort rendelt neki. Miután felhajtottak néhány pohárral, rákezdett a mondókájára:
Hszi-mennel folytatott utolsó beszélgetésünk óta, tudod, amikor arról a bizonyos ügyről esett szó, egy szót sem hallottam róla. Napközben a háziúr fenyeget és követelőzik, éjszaka pedig a feleségem áraszt el szemrehányásokkal, s még aludni sem hagy nyugodtan. Nem bírom tovább. Tedd meg nekem a szívességet, és kísérj el még egyszer Hszi-men Csinghez, mégpedig most mindjárt, kora reggel, mielőtt még elmenne a hivatalába. Feltétlenül beszélnem kell vele.
Megtisztelő a bizalmad válaszolta Jing. Nem bánom, a kedvedért újra megpróbálkozunk.
Gyorsan befejezték a reggelit, majd elsiettek barátjuk házához.
Kora ősz volt, ilyenkor mindenki élvezettel szívja magába a tiszta levegőt, egyszerűen nem tud betelni az üdítő aranyos fuvallattal igen, ilyenkor kétszeresen kedve kerekedik az embernek a vidám poharazgatáshoz. Egyszóval, Hszi-men Csing már jó néhány napja nyakig ült a vendégeskedésben, lakomázásban, s minthogy sürgős szüksége volt egy kis kikapcsolódásra, elhatározta, hogy ezt a napot távol a hivatalától, pihenéssel tölti el. Még Csou folyami prefektus meghívását is lemondta, és mindjárt reggeli után vidám csevegés közepette Holdasszony, Meng Jü-lou, Aranylótusz és Ping asszony társaságában hosszú sétára indult csodás létesítményekkel teli parkjába.
Jing és Csang hálát mondtak az égnek, amiért végre-valahára siker koronázta fáradozásukat, és otthon találták barátjukat. Bevezették őket a fogadóterembe. Miközben ott üldögéltek és várakoztak, megpillantották a két legényt, Su-tungot és Hua-tungot, amint az udvaron át egy rúdra akasztott, selyemruhákkal teletömött ládát cipeltek. Nagyokat nyögtek a súlyos teher alatt, majd épp a terem bejárata előtt letették a ládát, kissé ki akarták fújni magukat.
Hol a gazdátok? kiáltott rájuk Jing.
Hátul a parkban.
Legyetek szívesek, jelentsetek be nála minket.
A fiúk bólintottak, felkapták terhüket, és eltűntek. Végre visszajött Su-tung, s jelentette, hogy Hszi-men
Csing hamarosan megérkezik.
Utolsó látogatástok óta minden időmet meghívások, különböző kötelezettségek foglalták le magyarázkodott Hszi-men Csing. Szörnyű, az ember már ki se józanodhat. Már fogytán vagyok erőimnek, ezért le is mondtam Csou folyami prefektus mai meghívását. Szükségem van egy kis kikapcsolódásra.
Épp az imént egy teli láda ruhát cipeltek az embereid. Mi a szándékotok vele? kíváncsiskodott Jing.
Nos, lassan közeledik az ősz, fel kell frissíteni az asszonyok ruhatárát. A ládában első feleségem néhány új, de még befejezetlen ruhája van.
Csang teljesen elképedt. Hogyhogy, az a rengeteg ruha csak az Elsőé lenne? robbant ki belőle. Eszerint, hat feleséged lévén, hat láda ruhára van szükséged! Borzalmasan gazdag lehetsz! A magamfajtának még egy közönséges kartonrongyra sem telik fejezte be borongós elmélkedését, s nagyot sóhajtott, mire a másik kettő szívből felnevetett.
Mondd, embereid még most sem érkeztek vissza Hucsouból a selyemszállítmánnyal? kérdezte Jing, rátérve a tárgyra.
Nem. Magam sem tudom, hol maradnak ennyi ideig. Még levél sem érkezett tőlük, már én is nyugtalankodom.
Komolyra fordítva a szót, kedves barátom folytatta Jing, miközben közelebb lépett Hszi-men Csinghez , a mi derék Csang barátunk pénzzavarral küzd. Állandóan sürgeti a házigazdája, ráadásul még a felesége is súlyos szemrehányásokkal illeti nap mint nap. Csang már azt sem tudja, hova legyen a kétségbeeséstől, hiszen legutolsó látogatásunk óta nem hallattál magadról. Nyakunkon a hideg, és se neki, se feleségének nincs egy szál őszi ruhája. Az összes meleg holmikat beadták zálogba. Kétszer ad, aki gyorsan ad. Ha valóban segíteni akarsz rajta, akkor tedd most azonnal, és kíméld meg felesége folytonos zsörtölődésétől. Csang barátunk sürgetésére és kérésére jöttem el hozzád, vele együtt, hogy segítségedet kérjem.
Egyszer már megígértem, hogy segítek rajta. De hát éppen most ugye, megértitek ez a költséges kajfengfui utazás Tulajdonképpen be akartam várni a selyemszállítmányt, akkor aztán lesz készpénzem elegendő. Valóban olyan nagy bajban van Csang?
De még milyen nagy bajban! S főleg torkig van feleségének szemrehányásaival.
Hszi-men Csing egy kis ideig gondolkodott.
Hány szoba kellene neki az új lakásban?
Nos, egy lakószoba, egy fogadószoba, egy hálószoba, egy konyha, egyszóval legalább négy helyiség kéne kettőjüknek. Három-négy uncián alul aligha kapják meg.
Akkor a következőt javasolnám. Egyelőre adok neki néhány uncia tört ezüstöt, ennyi véletlenül épp kéznél van. Abból futja majd a legszükségesebb kiadásokra, ruhára is, háztartásra is. Mihelyt talál egy alkalmas lakást, még a lakbért is előlegezem neki.
Odaintette Su-tungot.
Kérd meg első úrnődet, vegye ki bőrből való pénzesládámból azt a kis törtezüst-csomagot, és hozd ide! Su-tung elhozta.
Tessék. A kancellári palotában tett legutóbbi látogatásomból maradt meg mondotta Hszi-men Csing, és megmutatta két barátjának a csomag tartalmát. Tört ezüst tizenkét uncia súlyban.
Csang sóvár szeme majd felfalta a fehér fémtörmelék-kupacot. Gyorsan ismét összecsomagolta, és örömtől ragyogó arccal ruhaujjának zsebébe rejtette. Azután felállt, hálásan meghajolt az adományozó előtt, majd mindhárman kisebbfajta filozófiai elmélkedésbe kezdtek a pénz értékéről és a pénz lehető legjobb felhasználásáról.
Hány olyan emberről hallottunk a régmúlt időkből vélte Éhenkórász Jing elgondolkodva , akik nem tudtak vigyázni a pénzre, két kézzel szórták, viszont olyan gyermekekkel és unokákkal áldotta meg őket az ég, akik növelték a ház tekintélyét és jólétét, s végül is megsokszorozták az atyai örökséget. Ezzel szemben hány gazdag fösvény emberről tudunk, akinek egész életében csak fukarkodáson és pénzzsugorgatáson járt az esze, de olyan semmirekellő utódokkal büntette meg őket a sors, akik később még a családi sírokat is elhanyagolták. Ebből is látszik, hogy az ég mindig igazságosan ítélkezik.
Szent igaz, ez a holmi itt mondotta Hszi-men Csing, a tört ezüstöt tartalmazó zacskóra mutatva szereti, ha kézről kézre adják, gyűlöli az egy helyben maradást! Az ég minden embernek egyformán rendelte ezt a hasznos természeti szüleményt. Ha egyik helyen túlságosan sok halmozódik fel belőle, a másikon hiányzik. A kincseknek egy helyen való felraktározása kétségtelenül merénylet a közösség ellen.
Így és hasonlóképpen elmélkedtek még egy kis ideig, míg végül Csang elköszönt, és rózsás hangulatban visszatért rideg lakásába.
Alig lépte át a küszöböt, felesége hangosan szitkozódva máris rátámadt:
Te léhűtő, te csirkefogó, egész nap az utcán tekeregsz, a feleséged meg itthon éhezik! Nem szégyelled magad, gondtalanul hajszolod az élvezeteket, miközben azt sem tudjuk, holnap hol hajtjuk le a fejünket! Te csak az élvezeteknek élsz, mit törődsz vele, hogy én a gyűlölködő emberek undorító, savanyú leheletét nyelem, amit ránk böfögnek!
Csang barátunk ki sem nyitotta a száját, hagyta az asszonyt, hadd adja ki nyugodtan a mérgét. Mikor aztán végre elhallgatott, hanyag mozdulattal belenyúlt kabátujjának zsebébe, kivette az ezüstös zacskót, és az asztalra ejtette. Majd felbontotta, belekukkantott, és meglepetést színlelve így szólt:
Ejnye, mi fénylik, mi csörög itt bent? Valami kincs! Szólni sem tudok a meglepetéstől! Miért nem jöttél valamivel előbb, drága kincsecském? Akkor megúsztam volna ennek a gonosz asszonynak a tombolását.
Az asszony tágra meresztette a szemét, egyre csak a csillogó kupacot bámulta, gyengéden férjéhez simult, és máris mohón az ezüstért nyúlt. De Csang gyengéden félretolta, s a kincset újból letakarta:
Máskor csak szidni tudsz, de most, az ezüst láttán, egyszerre kedves vagy. Büntetésül azonban, amiért egy csepp szeretetet sem tanúsítasz irántam, egy morzsát sem kapsz belőle. Holnap elköltözöm tőled, s magadra hagylak, akkor lásd, mire mégy egymagad. Megelégeltem, hogy örökké csak nehezíted az életem.
Az asszony arcára kényszeredett, zavart mosoly ült ki:
Ugyan, csak tréfálsz. Inkább valld be őszintén, honnan vetted a pénzt? S amikor hiába várta a választ, bizonytalanul így folytatta: Csak nem haragszol rám? Engem igazán a legjobb szándék vezetett, azt akartam, hogy kissé a sarkadra állj. Most, hogy már pénz állt a házhoz, szép nyugodtan megbeszélhetjük, mit kezdjünk vele. Hogyan lehetsz ilyen haragtartó, hiszen derék feleséged vagyok, aki mindig is hű volt hozzád! Csakugyan igazságtalan vagy.
S mivel Csang továbbra is méla hallgatásba burkolózott, megjátszotta a sértődöttet, és egy-két könnycseppet sajtolt ki a szeméből. Csang, hogy teljesen megtörje feleségét, mélyet sóhajtott, és egy négysoros versikét idézett:
Vásznat nem sző,
nem megy a földre,
pöröl csak folyvást,
urát gyötörve.
Hosszú ideig némán ültek egymás mellett. Csang ekképpen morfondírozott magában: Nagyon helyes volna megleckéztetnem a gonoszkodásaiért. De akkor az emberek szívtelennek tartanának, és Hszi-men Csinggel is elrontanám a dolgom."
Hiszen mindez csak tréfa volt! tört ki belőle hirtelen, s egy nagyot nevetett. Kinek jutna eszébe haragudni rád? Most elmondom azt is, hogyan jutottam a pénzhez. Mivel már nem bírtam tovább a szemrehányásaidat, ma reggel Jing barátommal felkerekedtem, és elmentem Hszi-menhez. Szerencsémre éppen otthon tartózkodott, és ezt a tizenkét unciát kölcsönözte nekem, hogy egyelőre ebből fedezzük legszükségesebb kiadásainkat. Amint találunk egy új lakást, még többet is kapunk.
Vagy úgy, szóval Hszi-men Csing úrtól kaptad. De figyelmeztetlek, takarékoskodj vele! Legfontosabb, hogy meleg holmikat szerezzünk be télire.
Magam is így gondolom.
Ettél már?
Én igen, de te nem. Megyek és hozok neked valamit.
De csak rizst.
Csang hóna alá fogta a fűzfavessző kosarat, és eltűnt az utca forgatagában. Amikor visszaérkezett, és az asszony a kosárban a rizsen kívül még egy nagy darab ürühúst is felfedezett, ismét rákezdett a zsörtölődésre, és könnyelműsködéssel vádolta.
Jóvá akartam tenni, hogy az imént megbántottalak mondotta férje előzékenyen. Ha jól meggondolom, egy egész sült ökör sem volna elég, hogy jóvátegyem a hibámat.
Így évődött és tréfálkozott egy jó ideig az újból egymásra talált házaspár, míg végül az asszony eltűnt a konyhában, és megfőzte az ebédet.
Csang délután az utcákat járta, és a fizetőképes vevő jóleső biztonságával nézte a ruhaüzletek kirakatait. Végül is egy sima kék és egy virágos vörös selyem, hosszú, bélelt felsőszoknya, továbbá egy zöld meg egy fehér taftkabátka, valamint egy fehér taft alsószoknya mellett kötött ki, tehát összesen öt ruhadarabot vásárolt a feleségének. Saját magának egy papagáj sárga bélelt felsőköntöst, továbbá néhány egyszerű karton- és fűvászon köntöst. Összesen hat unciát és öt batkát költött. Az egészből egy nagy batyut köttetett, a hátára dobta, és hazavitte. Az asszony első kérdése ez volt:
Mennyibe került?
Hat unciába és öt batkába.
Az asszony természetesen nagyon drágállotta, de a szép új holmik láttán hamarosan megbékélt; mindent szép gondosan elcsomagolt egy ládába, s a nap hátralevő részét hosszú idő után ismét boldog megelégedésben töltötte el férjével. Minden mérge belepottyant a Keleti-tengerbe, annak is a legmélyére.
Miután Csang délelőtt elbúcsúzott Hszi-men Csingtől, Éhenkórász Jing még egy ideig ott maradt, és folytatták a beszélgetést.
Jóllehet csupán szerény hivatali állást töltök be kezdte Hszi-men Csing , minden rendű és rangú fővárosi és vidéki mandarinokhoz fűződő kapcsolataim egyre jobban kiszélesednek, s mióta még a kancellár is fogadott nagy megtiszteltetés volt számomra , valósággal elárasztanak a levelek, nem győzöm megválaszolni őket. Tehermentesítésemhez feltétlenül szükségem lenne egy írástudóra, aki később majd kisfiam házitanítója is lehet. Nem tudsz egy alkalmas embert ajánlani?
Az nem olyan egyszerű. Ha az illetőnek itt kell laknia, akkor, eltekintve egyéb képességeitől, az is fontos, hogy rendkívül szilárd jellem legyen. De azért tudnék valakit. Régi barátom az illető. Víz" a neve, a doktori cím harmadik fokozatával rendelkezik, és rendkívül tehetséges ember. Ami pedig a jellemét illeti, áthatják Kung-ce és Meng-ce erkölcsi tanai. Egyébként száz hold földet és három lakóházat mondhat a magáénak.
Ezek szerint van mit aprítania a tejbe, és aligha vállal állást.
Mellesleg megjegyezve: birtokát és házait kényszerűségből már régen eladta, úgyhogy a csupasz bőrén kívül jelenleg nincsen egyebe, az pedig túlságosan kevés egy négytagú családnak. Ugyanis van egy elragadó, fiatal felesége és két aranyos kisgyereke
Nos, ha annyira bájos a felesége vágott Hszi-men Csing ismét a szavába , bizonyára nem szívesen hagyná magára.
Az egyetlen szerencse folytatta Éhenkórász Jing változatlan komolysággal , hogy feleségét két évvel ezelőtt elszöktette a szeretője a keleti fővárosba, a két gyerek pedig már kiskorában himlőbe esett és meghalt. Hiszen úgysem tudná eltartani őket. Így hát jelenleg egy szál egyedül áll, és bizonyára boldogan elfogadná az állást.
Hagyj fel már ezekkel a sületlen tréfákkal, te bolond, és mondd meg komolyan, alkalmasnak tartod-e?
De még mennyire! Ami a képességeit illeti, egyszerűen felülmúlhatatlan. Én mondom, olyan írásokat készít majd neked, amelyek egy-egy verssel is felérnek! Leveleidet olyan ragyogóra kicifrázza, hogy magas képzettségedtől tátva marad majd az emberek szája.
No jó. De még mielőtt alkalmaznám, szeretnék meggyőződni róla, valóban olyan jó-e a stílusa. S minthogy egyedülálló ember, nyugodtan lakhat a házamban, nem lesz rossz dolga nálam.
Meg akarsz győződni a stílusáról? Ennek semmi akadálya. Épp a minap kaptam tőle egy levelet, amelyben megkért, keressek neki egy megfelelő állást. Még betéve tudom, hallgass csak ide
És emlékezetből elmondta a levél tíz mondatát. Amikor befejezte, Hszi-men Csingből kirobbant a nevetés.
Hiszen ez vers, nem levél! Sárga papagájról, szarufáról és felhőkről, füstről meg miegymásról beszél. Hol ejt egyetlen szót is állásról? Teljesen zavaros fejű ember lehet!
Kedves barátom, te ehhez nem értesz oktatta Éhenkórász Jing. Éppen abban rejlik a stílus kifinomultsága, hogy valaki semmitmondó hétköznapi dolgokat virágnyelven mond el. A hozzáértők számára főképp a barátok és jó ismerősök közötti levélváltáskor valóságos gyönyörűség, ha egy efféle mű írásjegyeiből kibogozhatjuk a rejtett értelmet. Ínyencfalat ez, szellemi gyógyír. Ez a levél a magasabb stílus valóságos remeke.
Hát legyen, ha úgy gondolod. És hogy állunk a jellemével?
Ó, ami a jellemét illeti, az talán még szellemi képességeit is felülmúlja. Valamikor négy éven át Li miniszternél házitanítóskodott. A házban csak úgy rajzottak a csinos, fiatal komornák. S azt hiszed, egyetlenegyre is ránézett? Pedig azok állandóan a nyomában jártak. Folyton csak a könyveit bújta, mint valami szent. Tehát a te házadban, ahol se szeri, se száma az asszonyoknak, ő lenne a megfelelő férfi. Akár egy szobában is aludhat a feleségeiddel, kezeskedem érte, hogy még a kisujjával sem nyúlna egyikhez sem.
Ó, te átkozott tréfacsináló, veled nem lehet komolyan beszélni szakította félbe Hszi-men Csing a tanácskozást nevetve. Hát akkor Meleg" mesternél maradok, akit Hszia kollégám ajánlott nemrégiben.
HARMINCADIK FEJEZET
Ping asszony elsiratja halott gyermekét.
Éjjelente gonosz álmok riasztják
Aranylótusz egy szép nagy pumakandúrt tartott a pavilonjában. Minthogy selymes szőre eltekintve a homlokán levő ovális, fekete folttól egész testén fehér volt, akár a frissen hullott hó, többnyire Hóoroszlán"-nak vagy Hócsibész"-nek becézte. Úgy összeszokott az állattal, mint valami jó baráttal, sőt ha olykor Hszi-men Csing kimaradt, még az ágyába is befektette. Jól nevelt, szobatiszta állat volt, emellett szófogadó is. Elég volt egyetlen kiáltás, máris ott termett, egyetlen intés, máris elkotródott. Aranylótusz főleg arra tanította meg, hogy kérésére odahozza a legyezőjét vagy a zsebkendőjét. Jutalmul jobbnál jobb falatokkal kedveskedett neki, naponta megkapta a maga bőséges adagját, de ne higgyük, hogy közönséges szárított halat, dehogyis, frissen sült vagy párolt húst. Így hát nem csoda, hogy napról napra kövérebb és erősebb lett, fehér szőre pedig olyan bozontos és hosszú, hogy akár egy tyúktojást is el lehetett volna rejteni benne. Az utóbbi időben Aranylótusz mindenekelőtt a következő mutatvány betanításán fáradozott: piros kendőbe nagy darab húst göngyölt, amit a puma kikapott a kezéből, s az ízes húst mancsaival kihámozta a selyemburokból.
Egy szép napon Ping asszony vörös selyemruhácskát adott kisfiára, kifektette nyitott pavilonjába egy alacsony kerevetre, s Jing-csun szobalány gondjaira bízta. Ő maga elment, Zsu-ji dajka pedig a szomszéd szobában ebédelt. Egy óvatlan pillanatban, amikor Jing-csun éppen háttal állt, és gyors tereferébe kezdett a dajkával, a veranda mellvédjén váratlanul felbukkant a fehér puma. Amikor a gyereket ott látta feküdni vörös selyemruhácskájában, nyilván vörösbe bugyolált jókora húsdarabnak vélte. Egyetlen hatalmas ugrással a kereveten termett, és amint úrnőjétől a hosszas idomítás alatt tanulta, nekiesett a vörös csomagnak, mancsaival lázas munkába kezdett, tépte, marcangolta, s a csomag tartalmát igyekezett kiszabadítani burkából.
A szegény kisgyermek testét néhány pillanat múlva már megannyi vérző seb borította. A panaszos sikoltozásra odarohant a dajka és a komorna, s borzalommal látták, milyen szörnyűség történt. A szerencsétlen kisfiú már nem is kiabált. Némán feküdt, felakadt szemmel, csak a szeme fehérje látszott, lábacskái görcstől rángatóztak, ruhácskája félig le volt tépve.
Miközben a dajka gyorsan a karjába kapta, a szemtelen dög még nagyokat ugrott, zsákmánya után kapkodott, míg végül a komornának erős ütésekkel sikerült elkergetnie. A lány nyomban a feleségek lakosztályába szaladt, és elszörnyedve jelentette úrnőjének:
Szerencsétlenség történt a kicsikével. Rájött a görcs.
Ping asszony, magánkívül az ijedségtől, a pavilonhoz rohant. Úgy érezte, mintha tőrt forgattak volna meg beleiben, amikor meglátta, milyen siralmas állapotban van a gyermeke. Szeme ki volt fordulva, tagjait pedig csak úgy rázta a görcs a félelemtől; szája szögletéből habzó nyál szivárgott, összeszorított ajkai közül panaszos nyögdicsélés buggyant elő. Az anya a fiúcskát gyorsan a keblére ölelte, fejecskéjét gyengéden arcához szorította, és csitító szavakat duruzsolt a fülébe. Azután elmondatta, mi történt.
Időközben Holdasszony is megjelent. Amikor megtudta, hogy s mint történt a dolog, magához kérette Aranylótuszt, hiszen a dajka és a komorna egyre azt erősgette, hogy az ő fehér pumája támadta meg a gyermeket. A szemrehányásokra Aranylótusz teljes lelki nyugalommal így válaszolt:
Ki állítja, hogy az én Hócsibészem a tettes? Holdasszony a dajkára és a komornára mutatott.
Ők ketten a tanúk.
No, nézd csak ezt a két hazudozó ringyót! mondta hidegen. Az én Hócsibészem a történtek idején szép nyugodtan ott feküdt az ágyamban.
Holdasszony megingott.
Egyáltalán, hogyan jöhetett volna be ide az Ötödik pumája? fordult a két tanúhoz.
Már azelőtt is gyakran beugrott a verandára bizonygatta Jing-csun.
Akkor miért nem bántotta már régebben is a gyereket? érvelt Aranylótusz. Ebből is látszik, mennyire nevetséges az állításotok.
Ezzel mérgesen hátat fordított, és visszament a pavilonjába.
Tisztelt olvasó, nem kétséges, hogy Aranylótusz titkos merényletéről volt szó. Egyre növekvő haraggal észlelte, mint részesíti Hszi-men Csing, a gyermek kedvéért, száz módon is előnyben a Hatodikat, s az bármit kér, ő a tízszeresét adja. Aranylótusz meg volt győződve, hogy Hszi-men Csing csupán a gyermek kedvéért kedvez ennyire Ping asszonynak, s ő visszaszerezhetné a férfi kegyeit, ha nem volna ott a gyerek. Ezért el kellett tennie az útból. A pumát hideg számítással idomította. Úgy tervezte, hogy az állat majd halálra rémíti a természeténél fogva félénk gyermeket.
Épp az oly sokszor bevált háziszert, a gyömbéroldatot melegítették, amikor a hívásra nagy sietve megjelent az öreg Liu. Megtapogatta a gyermek ütőerét, meghallgatta a lélegzetét. Elszörnyülködés rítt le az arcáról.
Ez alkalommal valóban komolyan megijedt mondotta. Csak túlélje!
Káka- és lótuszlevelekből gyorsan arany- és ezüstlevest" főzött, s egy aranypirulát" oldott fel benne. Csak nagy erőfeszítéssel sikerült a gyerek szájába egy kevés folyadékot tölteni, akkor is úgy, hogy Holdasszony egy díszcsat segítségével szétfeszítette a kicsike görcsösen összeszorított fogait. Az öreg Liu nem volt megelégedve a leves hatásával.
Persze legjobb volna néhány helyen tüzes ürömmel kiégetnünk a testét javasolta.
Ezt azonban csak édesapjának hozzájárulásával tehetjük, különben megharagudna szólt Holdasszony. De az aggódó anya nem akart időt vesztegetni.
A gyermek élete forog kockán állította. Ha megvárjuk, amíg apja hazaérkezik, meglehet, hogy elkéstünk. Vállalom a szemrehányásait.
Jó, legyen, ahogy te akarod, végtére is a te gyereked.
Erre az öreg Liu parázsló ürömmel öt sebet égetett a gyerek testébe, egyet a két szemöldök közé, egyet a gégefő alá, egyet-egyet a két csuklóra, egyet pedig a szívgödör fölé, mire a kis beteg mély álomba merült. Amikor Hszi-men Csing estefelé hazaérkezett, Holdasszony öt batkát nyomott az öreg Liu markába, és sürgősen útjára bocsátotta. Hszi-men Csinggel mindössze annyit közölt, hogy a gyerek görcsbe esett, és nem érzi jól magát. A Hatodik kisírt szeme láttán Hszi-men Csing mindjárt rosszat gyanított. Balsejtelme csak nőtt, amikor kérdéseire sem a Hatodiktól, sem a szobalányoktól, sem pedig a dajkától nem kapott kielégítő választ. Az alvó kisgyerek testének legkülönbözőbb pontjain most hirtelen felfedezte az égetés okozta friss sebhelyeket. Izgalomtól feldúltan sietett vissza Holdasszonyhoz, aki erélyes felszólítására elmondta, mint esett görcsbe a gyerek Hócsibésztől való félelmében, s mint részesítette kezelésben az öreg Liu tüzes ürömmel.
Édesanyja kívánta, hogy be sem várva visszatérésedet, megtörténjék a kezelés, annyira aggódott a gyermek életéért. Az öreg Liu öt helyen égette ki a kis testét. Szerencsére azóta mélyen alszik.
Hszi-men Csing magánkívül volt. Három lelke egyszerre a magasba repült, öt belső szerve egymásra türemlett, epéjéből vad méregbuborékok gyűltek a torkába. Se szó, se beszéd, egyenesen Aranylótusz pavilonjába rohant, megragadta Hócsibészt két hátsó lábánál fogva, szó nélkül kivitte az udvarra, és nesze neked! hatalmas ívben hozzávágta az átjáróerkély kőlépcsőihez, úgyhogy az állat agyveleje szerteszét fröccsent, fogai pedig szerteszét gurultak a pofájából.
Aranylótusz mozdulatlanul ült kerevetén, összevont szemöldökkel figyelte odabentről a történteket.
Pfuj, milyen durva! sziszegte dühösen összeszorított ajkai közül. Mit ártott neki az a szegény állat? Az árnyékbirodalom bírája előtt egyszer még felelni fog ezért.
Miután Hszi-men Csing bosszút állt Hócsibészen, visszatért a szomszédos pavilonba.
Hogyan engedhetted meg, hogy az öreg Liu kontárkodjék a gyerek körül! szidta Ping asszonyt. Ha jó vége lesz a kezelésnek, ez egyszer még megbocsátok, de ha rámegy a gyerek, akkor a bíróságom elé állítom azt a banyát, s megismerkedhet az ujjszorítóval!
Ugyan hagyd már, ő jót akart, hűséges, derék teremtés vette védelmébe Ping az öreg javasasszonyt.
Ámde reménye, hogy a gyermek felépül, csalóka ábrándnak bizonyult. Éjszaka erős sebláz és hasmenés lépett fel, s reggelre a gyerek már annyira legyöngült, hogy még a dajka mellét sem fogadta el. Kétségbeesésükben Ping és Holdasszony, Hszi-men Csing tudta nélkül, még egyszer elküldtek az öreg Liuért, s ez alkalommal meghagyták, hozza mindjárt magával vak férjét, a csillagjóst is, akivel elmondatták ördögűző varázsigéit. Amikor ez sem segített, elhívattak egy gyermekorvost, az meg ingerlő porral próbálkozott, melyet a gyermek orrába fújt. Mint mondotta, ha a por hatására elered a beteg orra, akkor van kilátás a javulásra. De az orrlyukakban a nedvességnek nyoma sem mutatkozott. És a belétöltött gyógyszert is kihányta. Ping asszony hiába áldozott negyven ezüstöt Vang és Pi apácára, s olvastatott fel velük a szent szutrából ezerötszáz bekezdést, hasztalan áldozott további tizenkét ezüstöt az Öt Szent Hegy Templomában bemutatandó tűz- és tömjénáldozatra. A gyermek állapota napról napra rosszabbodott.
Ping asszony, aki éjszaka mindig maga mellé fektette a fiúcskát, és maga ápolta, az idegőrlő virrasztás és állandó aggódás következtében túlérzékeny állapotba került. A nyolcadik hónap utolsó harmadának egyik tiszta teliholdas éjszakáján történt: alighogy Ping rövid, nyugtalan álomba szenderült, ijesztő álomkép jelent meg előtte. Úgy rémlett, mintha elhunyt férjét, Hua Ce-hszüt látná közeledni, lassú léptekkel, hosszú fehér gyászruhában, és fojtott hangon ekképp szólna hozzá: Te hűtlen! Szeretőd kedvéért megloptál. Eljött az igazságszolgáltatás órája! Ezzel megfordult, és indulni készült, mire Ping meg-ragadta ruháját, és vissza akarta tartani. Kedves testvérem, bocsáss meg nekem! könyörgött. De a szellem kitépte magát, és eltűnt. Az asszony ijedten felszökött. Mintha még kezében érezte volna a halott ruhájának redőit, de ujjai csak a gyermek ingecskéjét szorították görcsösen. Odakint éppen akkor hangzott el a harmadik őrjárat dobolása, az éjfélt jelezvén. Ping asszony testén borzongás futott végig, minden haja szála égnek meredt, kiverte a hideg veríték, félve bújt a takarók alá. Másnap reggel elmesélte Hszi-men Csingnek éjszakai látomását.
A holtak nem támadnak fel igyekezett őt Hszi-men Csing nevetve megnyugtatni. Csupán túlérzékenységed következménye, hogy a múltról álmodtál. Majd elküldök Ezüstöcskéért és Feng anyóért, hogy ne légy egyedül, és eltereljék a gondolataidat.
Még ugyanazon az estén újabb görcsroham lepte meg a kisfiút. Szeme fennakadt, úgyhogy csak a fehérje látszott, lélegzete ki-kihagyott, már csak kilélegezte a levegőt, de beszívni nem tudta többé. Ping asszony rémülten vette el a dajkától, keblére ölelte, s közben gyorsan elküldött Hszi-menért.
Hszi-mennél éppen Csang Si-csia járt látogatóban, aki azért jött, hogy elkérje az új négyszobás lakásra ígért pénzt; időközben ugyanis talált egy megfelelő lakást harmincöt uncia bérért. Javában folyt a beszélgetés, amikor váratlanul rájuk szakadt a szörnyű hír: a gyermek újabb rohamot kapott. Hszi-men Csing azon nyomban felpattant, és a Hatodik pavilonjához rohant.
Gyere máskor, akkor majd megkapod a pénzt! kiáltotta még vissza faképnél hagyott barátjának, aki megint csak üres kézzel volt kénytelen hazaballagni. Hszi-men Csing az utolsó pillanatban érkezett; még tanúja volt, mint száll el a gyermekből az élet utolsó lehelete. A nyolcadik hónap huszonharmadik napjának délutánján, a majom órájában költözött el az élők sorából. Pontosan egy évig és két hónapig élt, mert a hatodik hónap huszonharmadik napján, ugyancsak a majom órájában született.
Ping asszony összeomlott. Haját tépte, fülét marta, és hegyes körmeivel véres barázdákat szántott arcára; majd a földre vetette magát, s fejét addig verte a padlóhoz, míg elvesztette az eszméletét. Amikor újból magához tért, felkapta és magához szorította a kis halottat, és velőtrázóan sikoltozni kezdett.
Ó, te szegény szerencsétlen gyermek! Miért hagytál el ilyen korán? Most már én sem akarok tovább élni! Megbékélve követlek a halálba! Én szívem, én májam, miért okoztál ilyen fájdalmat?...
A dajka és a komornák mind ott ültek körülötte, csendesen zokogva, miközben Holdasszony gyengéd szavakkal csillapította.
Hszi-men Csing közben már előrement a homlokzati részbe, hogy utasítást adjon a holttestnek az elülső teremben történő felravatalozására.
Amikor visszatért, és teljesen összeroskadva, vadul szétzilált hajjal, összekarmolt arccal, vörös, kisírt szemmel találta a szerencsétlen anyát, eltitkolva saját fájdalmát, részvevően így vigasztalta:
Ne engedd, drágám, hogy ennyire eluralkodjék rajtad a bánat. Gondolj egy kicsit a saját egészségedre is! Sírással és jajgatással nem támaszthatod fel a gyereket. Hitesd el magaddal, hogy nem is ami húsunkból és vérünkből való volt, hanem egy idegen gyerek, akit kis időre, mint sajátunkat, házunkba fogadtunk. A fájdalomban is mértéket kell tartanunk.
Ezzel intett a szolgáknak, csomagolják párnákba és takarókba a kis holttestet, és vigyék előre. De Ping asszony semmi áron nem akart megválni halott gyermekétől.
Miért ez a vad sietség, nővérem? fordult könyörögve Holdasszonyhoz. Érintsd csak meg, még egész testében meleg!
Újból elhatalmasodott rajta a fájdalom, összerogyott, és teljes erővel a földhöz verdeste fejét. A szolgák, felhasználva ezt a pillanatot, a halott gyermeket gyengéden kiszabadították öleléséből, majd elvitték a homlokzati fogadóterem nyugati szárnyába, és ott felravatalozták.
Ezután elküldték Taj A-ert, értesítse a halálesetről Csiao szomszédot, aki, mint jövendőbeli apóst, a család után a legközvetlenebbül érintettek a történtek. Továbbá elhívták a körzeti halottkémet, Hszü mestert, hogy állítsa ki a halotti bizonyítványt. Ezt követően Pen Sze üzletvezető tíz unciát kapott, vásároljon jó fenyődeszkát, és fizesse ki a koporsókészítőket.
Csiao asszony személyében hamarosan megjelent az első részvétnyilvánító. Töviről hegyire elmeséltette magának, hogy s mint történt a dolog, azután ahogy már illik, szívből megsiratták a kis vő korai halálát, amiből Hszi-men Csing feleségei is alaposan kivették a részüket. Röviddel utóbb megjelent Hszü, a körzeti halottkém, aki, miután kellően elcsodálkozott, hogy a születés és az elhalálozás pontosan egyazon napra esik, és megállapította a halál okát, megírta a hivatalos halotti bizonyítványt. Azután belemélyedt a jóslatok fekete könyvének titkaiba, majd kisvártatva kinyilatkoztatta:
Az elhunyt előző életében a Caj család fiúgyermekeként élt Jacsouban. Könnyelmű részeges fráter volt, nem tisztelte sem az eget, sem a földet, de még közeli és távoli rokonait sem, és galádul megkaparintotta egyik felebarátjának vagyonát. Ezért a vétkéért lakolt második életében korai halálával. A lélekvándorlás folytán harmadik életében a csungcsoui Vang család fiaként újraszületik, magas hivatalt tölt majd be, méltóságra tesz szert, és eléri a hatvan évet.
Ezzel Hszü mester összecsapta jövendőmondó könyvét.
Mi a kívánságuk, égetessék vagy temettessék el holnap a halott? kérdezte Hszi-men Csingtől.
Holnapról szó sem lehet határozott Hszi-men Csing. Feküdjön négy napig idehaza a ravatalon. A harmadik napon a lelki üdvéért imádkozunk, az ötödiken pedig a déli kapunál lévő családi sírboltunkban helyezzük örök nyugalomra.
Két nappal később az Irgalmasság Kolostorából megjelent nyolc bonc és ünnepélyes szertartás keretében imát mondtak a halott lelki üdvéért. Még ugyanazon a napon megjelent Csiao szomszéd, valamint a ház különböző barátai, számos rokonnal együtt, hogy a gyermek lélektáblája előtt a hagyományos halotti pénz elégetésével, valamint a halból, disznóhúsból és szárnyasból álló hármas áldozat bemutatásával leróják kegyeletüket.
Ping asszony a gyermek halála óta egyetlen falatot sem evett. Vigasztalhatatlan volt. Aggasztó állapota láttán Hszi-men Csing gondoskodott róla, hogy napközben, amikor jómaga hivatali teendőivel és üzleti ügyeivel volt elfoglalva, egyetlen pillanatra se maradjon egyedül. Felváltva hol Holdasszony, hol a komornák, a dajka, Ezüstöcske, hol meg Pi apáca szórakoztatta; mind vigasztalni igyekezett őt, szinte vetekedve egymással. Különösen Pi apáca tett ki magáért, vigasztalásul ötletesnél ötletesebb, megcáfolhatatlan érveket talált ki. Egyik este hosszan felolvasott a híres Langkavarata szutrából, mely a látható valóság valótlanságát igyekszik bizonyítani.
Élje bele magát a gondolatba fejezte be hosszas prédikációját , hogy az elhunyt nem is az ön szeretett gyermeke volt, hanem egy ön iránt rosszindulattal viseltető teremtmény, aki egyik korábbi életében elszenvedett sérelem miatt most megbosszulta magát. Hallgassa meg, mit ír a Könyörgések szent szutrája:
Élt hajdan egy asszony, aki egymás után három gyereket szült, de két évre rá mindegyik meghalt. Vigasztalhatatlan volt, s amikor a harmadik gyermeke is meghalt, semmi áron nem akart megválni tőle. Midőn egy napon, karján a halott gyerekkel, sírva és jajveszékelve a folyóparton bolyongott, szent anyánk, Kuan-jin, megkönyörült rajta, megjelent előtte apáca alakjában, s imigyen szólott: Ne sírj, mert lásd, e gyermek nem a te gyermeked, hanem valamely korábbi életed ellensége, aki háromszor egymás után újraszületett, csupán azért, hogy háromszor az életedre törjön. S midőn az asszony nem adott hitelt szavainak, szent anyánk kinyújtotta a kezét, s lám, a halott gyermek egyszeriben gonosz lidérccé változott, mely ott lebegett a folyó fölött, s imigyen szólott az asszonyhoz: Egyik korábbi életemben megöltél, azért tértem vissza háromszor egymás után, hogy bosszút álljak rajtad. Te azonban mindenkor szilárdan kitartottál Buddha és az ő szent tanítása mellett, amiért is jó szellemek védelmeztek éjjel s nappal egyaránt. Így nem árthattam neked. Szent anyánk, Kuan-jin, ma megparancsolta nekem, hogy mostantól kezdve hagyjalak békén élni mindörökre. Így szólott a szellem, majd beleveszett az ár hullámaiba.
Az ön gyermeke is bizonyára csak azért jött a világra folytatta az apáca , hogy bosszút álljon egy korábbi életében öntől elszenvedett sérelméért. De minthogy ön tiszta, hivő lélek, és jámbor cselekedetekkel, mint például a szent írások ezerötszáz bekezdésének felolvastatásával, biztosította magának a jó szellemek védelmét, belátta, hogy nem tehet ön ellen semmit, s ezért idő előtt eltávozott. Majd csak a legközelebbi gyermek, akit világra hoz, lesz az ön igazi gyermeke.
Imigyen bölcselkedett Pi apáca. De minden ékesszólása hiábavalónak bizonyult, nem tudta meggyőzni szegény Ping asszonyt, nem tudta elapasztani könnyeinek árját. Huszonhetedikén már kora reggel megjelent nyolc kék ruhás, fehér sapkás koporsóvivő, vállukra vették a fehér lepellel letakart koporsót, és kivitték a kapuhoz. Elöl vörös halotti zászlókat, háromszögletű lobogókat és toll-legyezőket vivő férfiak lépkedtek, míg a koporsó jobb és bal oldalán a Nefritcsászár Templomának tizenkét taoista papja helyezkedett el; ők szolgáltatták a gyászzenét, s közben szelleműző versikéket mormoltak. Azután Hszi-men Csing következett néhány barátjával. Az út egy részét gyalog tette meg, de később a Fő utca keleti végén lóra szállt. A menetet az asszonyok vagy tucatnyi gyaloghintója zárta be.
A gyászoló anya Hszi-men Csing határozott kívánságára, aki meg akarta őt kímélni az ünnepélyes temetési szertartások izgalmaitól otthon maradt. Mellette volt Szun Hszüe-o, Ezüstöcske és a két apáca is. De azért a kapuig elkísérte a koporsót, s addig nézett utána, míg csak el nem tűnt a szeme elől.
Teljesen összetörve tért vissza hálószobájába, ahol, meglátván a gyermek ágyának végében a csörgőt, újból kitört belőle a fájdalom, öklével kétségbeesetten nekiesett az asztallapnak, s fejét olyan hevesen verte a padlóhoz, hogy vérző sebeket ejtett a homlokán, s hajából valamennyi ékszer kihullott.
A gyermek mindörökre eltávozott, nem segít itt már semmi, nem hozhatja őt már vissza se könnyekkel, se sóhajtásokkal csillapítgatta Ezüstöcske, miközben gyengéden felemelte asszonyát.
És Szun Hszüe-o: Hiszen még fiatal vagy, miért ne szülhetnél még gyermekeket? S hogy elterelje a figyelmét, és ugyanakkor ráuszítsa a gyűlölt közös ellenségre, suttogva így folytatta: Nem akarom kimondani a nevét, mert még a falaknak is fülük és szemük van, de bizonyára előtted sem kétséges, kinek a lelkét terheli gyermeked halála. Nos, eljön még az óra, amikor a halott gyermek az alvilági bíró előtt számon kéri kínzójától az ellene elkövetett bűnt. Már mindketten érezhettük, te ugyanúgy, mint én, annak a bizonyos nőszemélynek, aki legszívesebben élve elföldelne minket, átkos keze munkáját. S mindezt miért? Mert bolondul a férfiakért. Egyszerűen nem tudja elviselni, hogy a férfi, akit egyedül akar birtokolni, olykor a mi hálószobánkba is ellátogat. Mindjárt vicsorít, és peregni kezd az a gonosz nyelve. Jó lesz, ha jelenlétében minden egyes szót nyolcszor is megrágunk, nyitott szemmel járunk, és óvakodunk tőle. De annyi szent, szerencsétlenül végzi majd egyszer!
Tudom, tudom! legyintett Ping asszony. Már egészen belebetegedtem az áskálódásába. De ma vagy holnap úgyis meghalok, minek bocsátkoznék harcba vele! Hagyd csak, hadd csinálja!
Az utolsó szavaknál félénken belépett Zsu-ji dajka, s a földre vetette magát Ping asszony előtt:
A gyermek halála méltatlan szolgálótok számára is súlyos szerencsétlenség mondotta. Fél, hogy elbocsátjátok, mivel nincs többé szükség rá. Hol tengesse akkor életét?
Igaz, hogy a gyermek meghalt, de amíg én itt vagyok, te is maradhatsz nyugtatta meg úrnője. S ha előbb vagy utóbb én is befejezem a földi létet, bizonyára magához vesz az Első, aki éppen gyermeket vár. Ne aggódj hát a jövőd miatt.
Amikor a dajka eltávozott, Szun Hszüe-o és Ezüstöcske rábírta Ping asszonyt, hogy végre egyen valamit. Ping asszony evőpálcikáival ímmel-ámmal nyúlt a rizzsel telt tálba, de néhány falat után kelletlenül eltolta magától.
Hszi-men Csing estefelé visszaérkezett a temetésről, de előbb még dús torral vendégelte meg a kilátópavilonban a temetés résztvevőit. Feleségein kívül vele jött Csiao szomszédasszony is, aki szükségét érezte, hogy néhány szívélyes szóval együttérzését fejezze ki Ping asszonynak.
Végtelenül sajnálom, hogy ennyire csalódnia kellett, s a várakozás ellenére nem jött létre közöttünk rokoni kapcsolat mondotta Ping asszony fájdalmas mosollyal látogatójának. Bizonyára gúnnyal illeti majd ily rövid életű vejének édesanyját.
Ugyan, kedvesem, ki tehetne önnek szemrehányást? válaszolta Csiao asszony jóságosan. A sors előre megszabja, ki meddig él. Ugyan ki lát a jövőbe? Ne eméssze magát! Még fiatal asszony, még számos gyermeknek adhat életet.
Tapintatos férjként Hszi-men Csing ezt az éjszakát, csakúgy, mint az előzőeket, a Hatodiknál töltötte. Gyengéd, simogató szavakkal vigasztalta feleségét, százféleképpen. Mindenekelőtt gondja volt rá, hogy valamennyi ruhácskát és játékot, ami még ott maradt Ping asszony pavilonjában, és állandó fájdalomnak volt a forrása, eltüntessék, s az Első lakosztályában helyezzék el.
Egyheti csendes gyász után végre újból ünnepi vörös díszbe öltöztek a kilátópavilon falai, és vidám zene hangjai hömpölyögtek az őszbe borult park felé. Az alkalmat Hszi-men Csing új selyemüzletének megnyitása szolgáltatta. Laj-pao és Han Tao-kuo sikeresen teljesítették küldetésüket Jangcsouban a sókamaránál, a kiutalt sótételeket nagy nyereséggel továbbadták a kiskereskedőknek. Az egyik kiküldött Nankingba, a másik Hangcsouba utazott tovább, hogy mindegyikük egy-egy hajórakomány selymet vásároljon tízezer uncia értékben. De minthogy az Oroszlán utcai selyemüzlet kicsinek bizonyult az ilyen hatalmas tételek felhalmozására, Hszi-men Csing egy egyemeletes házat vásárolt saját telkének közelében, ott szándékozott megnyitni második üzletét. Az új üzlet vezetésével egy Kan nevezetű, negyvenesztendős, üzleti ügyekben jártas embert bízott meg, akit Éhenkórász Jing ajánlatára alkalmazott. A bolt mögött levő udvarral elválasztott helyiségekben lakott a Hszia bíró által ajánlott magántitkár, Meleg mester, a feleségével.
Hetedik hónap huszonnyolcadikán, Hszi-men Csing születésnapján, Han Tao-kuo hangcsoui selyemmel megrakott dzsunkája szerencsésen befutott a csinghohszieni kikötőbe, majd négy héttel később minden baj nélkül Laj-pao is megérkezett a nankingi selyemrakománnyal. Hszi-men Csing az új üzlet megnyitását a kilencedik hónap negyedik napján üzlettársa, Csiao, valamennyi üzletvezetője, valamint számos barátja és ismerőse tiszteletére rendezett hatalmas ünnepi lakomával ülte meg a kilátópavilonban. A forgalom mindjárt az első napokban örvendetesen alakult, már a megnyitás napján ötszáz uncia volt. A Csiao szomszéd és Hszi-men Csing által közös tőkével létesített két selyemüzlet nyereségét öt részre osztották, a két tulajdonosra három-három tized esett, a fennmaradó négy tized pedig Hszi-men Csing három üzletvezetője, Han, Kan és Laj-pao, valamint Csiao úr megbízottja, Caj Pen között oszlott meg.
A ravasz Han természetesen a számára szerződésileg biztosított nyereségrészesedésen túl esetről esetre még külön lefölözte az üzleteket. Amikor Nankingból való visszaérkezése után este hazament Oroszlán utcai lakásába, s felesége segítségével hozzálátott a kicsomagoláshoz, az asszony meglepetéssel vette észre, hogy a kis kézi bőrtáskát ezüstpénz tölti meg színültig.
Ezt a kétszáz unciát jegyezte meg Han hamiskás mosollyal magunknak tettem félre. Egy kisebb tétel ellenértéke, még odakint a város előtt sikerült ügyesen, suba alatt a saját számlámra átjátszani.
Az utóbbi hetek izgalmainak következtében komoly rosszabbodás állott be Ping asszonynak őt már régen kínzó női bajában, amelytől már a gyermek születése óta is sokat szenvedett. Jen doktor szerei éppoly hatástalannak bizonyultak, mint a mély vízbe dobott kő. Az állandó vérveszteség következtében már amúgy is lesoványodott arca beteges-sápadt színt öltött, teste elvesztette egykori gömbölyded, lágy formáit, s hajdani szépsége szemmel láthatóan elvirágzott.
A kilencedik hónap első harmadának egyik éjszakáján félálomban nyugtalanul hánykolódott holdfénytől megvilágított fekhelyén egy újabb látomás ijesztette. Úgy rémlett neki, mintha valaki hirtelen megkopogtatná az ablakpárkányt. Nyomban felpattant, idegességében fordítva bújt a papucsába és a pongyolába; a dajkáért és a komornáért kiáltott. De senki sem válaszolt, a ház mélyen aludt. Így maga botorkált ki, hogy megnézze, ki a kopogtató. Első férje, Hua Ce-hszü állt előtte a holdfényben, karján a kisfiúval, és feléje integetett. Már megvan mindhármunk új otthona. Gyere velünk! suttogta. Ping asszony megborzongott. Nem akart megválni Hszi-men Csingtől, de ugyanakkor szíve a gyermekhez húzta. Utánakapott, ki akarta tépni első férje karjai közül, de az akkorát lökött rajta, hogy Ping asszony megtántorodott, a kísértet pedig a gyermekkel együtt eltűnt.
Ping rémülten felugrott, teste hideg verítékben fürdött. Mindez csak álom volt.
Újhold ezüst fénye
jár az ágy felett.
A testtől a lélek
elválik, lebeg.
Ó, megbánás későn
követi a kéjt.
Kínnal kell fizetni
a szerelemért.
HARMINCEGYEDIK FEJEZET
Pan varázsló kísérletet tesz az elhunyt
Hua szellemének megfékezésére.
Hszi-men Csing elsiratja
a halott Hatodikat
Ping asszony érezte, hogy immár a végét járja. Mi értelme lett volna hátralevő rövidke életét egy olyan veszedelmes vetélytársnővel folytatott harccal megkeserítenie, mint amilyen Aranylótusz? Közömbössé vált. Mikor azután Hszi-men Csing a kilencedik hónap első harmadában egy este hazaérkezett Hatodik Vangnál tett titkos látogatásáról, és felkereste Ping asszonyt, hogy szokásához híven nála töltse az éjszakát, az maga kérte, menjen inkább a szomszéd pavilonba.
Ott biztosan várnak már mondotta. Nincs nekem abból semmi örömöm, ha velem vagy. Megsínylem, ha nálam tartózkodol. Az Ötödik drágán megfizettetett velem minden percet, amit nekem ajándékoztál. Szeretném megkímélni magam a felesleges bosszúságoktól.
De éppen tőled nem tudok megválni, én szívem, én májam.
Pedig ha majd meghalok, ezzel a gondolattal is meg kell barátkoznod válaszolta Ping fájdalmas mosollyal. Menj már, menj! Nem érzem jól magam, kíméletre szorulok.
Hszi-men Csing nagyot sóhajtott, felállt, és átment a szomszéd pavilonba.
Miféle szerencsés szél hozott ide? kérdezte Aranylótusz, aki már éppen lefeküdt, csodálkozva, de egyben örömmel, hiszen Hszi-men Csing látogatásai az utóbbi időben igen megritkultak. Majd rövid, kutató pillantást vetett a férfi bortól kipirosodott arcára: Ma hol ittál?
Han üzletvezetőm hívott meg felelte ártatlan arccal. A legjobb szándék vezette, s hogy kissé kikapcsolódjam ezekben a gyásznapokban, szórakoztatásomra odarendelt egy vak énekesnőt, aki gyakran megfordul Jo Szan házában. Valóban kitűnő művésznő! A krizantémünnepen két napra elhívatom hozzánk. Meglátod, nagy örömötök telik majd benne. Százhúsz dalt tud fejből
Minek ez a mellébeszélés?! szakította félbe Aranylótusz türelmetlenül. Tudom, hogy Hatodik Vang miatt mentél oda.
Miket beszélsz, csak nem gondolod, hogy az üzletvezetőm feleségével !
Tőled kitelik! Meddig akarsz még az orrunknál fogva vezetni minket? De ez alkalommal hiába tagadod. Ki lopózott be a minap halkan és titokban, mint valami macska, a Hatodik hálószobájába, amikor távol volt hazulról, és ki csent el tőle egy sou alakú arany díszcsatot? Szeretném tudni, hogy jutott volna Hatodik Vang ehhez a csathoz? És miért pirult el annyira a múltkoriban, amikor nálunk járt látogatóban, és megkérdeztük tőle, hol szerezte azt a szép díszcsatot? Egyébként nem értem, miféle ízlésed van! Mit eszel ezen a szemérmetlenül kifestett, felborzolt kontyú, kipomádézott, közönséges nőszemélyen? Ez azonban még csak hagyján, de nem szégyelled magad az előtt a felszarvazott férj előtt, aki még biztatja is a feleségét, hogy feküdjön le neked, utána meg töviről hegyire elmesélteti magának, mit beszéltetek.
Hszi-men Csingnek be kellett látnia, hogy az okos Ötödik átlát rajta; ám a dolgot semmi áron nem akarta beismerni.
Képzelődsz! mondotta kényszeredetten nevetve. A férje ma egy percre sem tágított mellőlem, az asszony pedig nem is mutatkozott.
Ezt meséld be másnak, de ne nekem! Nem veszed észre, te ostoba tökfilkó: a felesége csak eszköz, hogy mennél jobban megszedje magát rajtad? Te vagy az ő kis báránykája, akit azért legeltet, hogy később leöljön. Fának tekint, s addig ápolgat, amíg végül kidönt, és felaprít tűzifának.
Hszi-men Csingnek torkán akadt a szó; elővette az erőt adó pirulát, lenyelte egy kevés melegített borral, s jobbnak látta, ha az asszony szavaiból a bensejében félénken megszólaló, jobb belátásra intő hangot féktelen érzéki bódulatba fojtja.
A krizantémünnepen, a kilencedik hónap kilencedik napján, a Panoráma Csarnokának kilátópavilonjában Hszi-men Csing valamennyi feleségével körülülte a nyolcszögletű asztalt, s együtt hallgatták a vak énekesnő énekét, akit Holdasszony kívánságára két napra meghívott a házba. Ping asszony is megjelent az asztalnál; nem volt hozzá semmi kedve, de összeszedte minden erejét. Tekintettel megrokkant egészségére, szívesebben ágyban maradt volna, de nem akarta távolmaradásával megbántani Hszi-men Csinget, aki a hangversenyt mindenekelőtt az ő felvidítására rendezte, így adván tanújelét figyelmességének. Felöltözött, nagy nehezen elvonszolta magát a kilátópavilonhoz, de olyan volt, mint holmi őszi falevél, melyet az ajtó elé sodort a szél. Beteg arcszíne láttán Hszi-men Csing megdöbbent.
Felejtsd el, kedvesem, kis időre a bánatodat kérlelte gyengéden az asszonyt , engedd, hogy a vak művésznő dalai egy kissé felvidítsanak!
A te tiszteletedre van itt az énekesnő szólt közbe Meng Jü-lou. Mondd meg, mit énekeljen.
De Ping asszony egyetlen szót sem tudott kipréselni magából. Fáradtan leült, és mintegy révületben, némán bólintott. Éppen hozzáláttak az evéshez, amikor a szolga Éhenkórász Jing és Csang érkezését jelentette.
Vezesd őket addig is a malachitverandára, és mondd nekik, hogy mindjárt jövök parancsolta Hszi-men Csing a szolgának, kissé bosszankodva a zavarásért.
Csang bácsikát egy tehervivő kíséri, két ajándékdobozt hozott fűzte még hozzá a szolga.
Alighanem viszonozni óhajtja az ötven unciát, amelyet legutóbb az új lakáshoz rendelkezésére bocsátottam szólt Hszi-men Csing Holdasszonyhoz fordulva. A fennmaradó összeget tartsa csak meg, nyisson egy zsibárus boltot, ami biztosítani fogja szerény megélhetését.
Akkor hát fogadd két barátodat illő módon, és foglalkozz velük szólt Holdasszony. Mindjárt kiüzenek a konyhába, hogy kínálják meg őket valamivel.
Így hát Hszi-men Csing felállt, és két látogatójának üdvözlésére indult.
Adja hatodik feleségemnek művészete legjavát! figyelmeztette elmenőben az énekesnőt.
Mondd meg neki, mit énekeljen unszolta újból Aranylótusz Ping asszonyt, miután Hszi-men Csing eltávozott. Hiszen csak a te kedvedért hívattuk ide.
Nem bánom, énekelje el a Portól piroslik a Bíbor utca című dalt hagyta rá Ping asszony nagy nehezen.
Az énekesnő megpengette a tizenkét húros lantot, és rázendített a kívánt dalra. Amikor befejezte, Holdasszony színültig telt kelyhet tolt a Hatodik elé.
Igyál, nővérem, az édes szőlőbor jót tesz majd neked kérlelte Pinget.
De alighogy Ping asszony megnedvesítette az ajkát, testét máris forró hullám öntötte el. Hirtelen szédülni kezdett, ájulás környékezte. Felemelkedett, szó nélkül eltávozott az asztaltól, teljes súlyával két komornájának vállára nehezedett, s alig vonszolva magát, visszatért pavilonjába.
Időközben Hszi-men Csing üdvözölte két látogatóját. Azok a malachitveranda előtt álldogáltak, és elmerülve csodálták a fenyősor két oldalán változatos színekben pompázó krizantémokat. Hszi-men Csing közeledtére Csang magához intette a teherhordót, s a két hatalmas dobozt barátja lába elé tétette.
Mit jelentsen ez? kérdezte Hszi-men Csing.
Csang barátunk szeretné meghálálni az iránta tanúsított jóságod nagyon is kézzelfogható megnyilvánulását szólt Éhenkórász Jing barátja helyett. Amolyan igazi lakomára nem telik neki, ezért kéri, érd be e szerény ajándékokkal. Az egyik dobozban főtt rákok vannak, a másikban két kacsa, a felesége sütötte saját kezűleg.
Ejnye, Csang testvérem, miért pazaroltál rám ennyi fáradságot! mondta Hszi-men Csing köszönésképpen, majd szolgáival felnyittatta a két dobozt. Csábos illatok áradtak belőlük. Az egyikben fokhagymával, gyömbérrel, ecettel és olajjal ízesített, pikáns, sűrű kapormártásban úszkáló, paprikás rizzsel körített, páncéljától gondosan megtisztított negyven darab főtt rákkal színültig megtöltött tál volt, a másikban két ropogósra sült kacsa szendergett.
Hszi-men Csing fél batka borravalót adott a tehervivőnek, a két dobozt pedig, a bennük levő ízes falatokkal, a konyhába vitette. Ezután két barátját meghívta a malachitverandára. A két cimbora még most sem tudott magához térni a krizantémágyak nyújtotta gyönyörű látványtól.
Hol szerezted ezeket a csodás töveket? kérdezték.
Jó barátomnak, Liu főeunuchnak, a császári birtokok igazgatójának ajándéka! világosította fel őket Hszi-men Csing nem csekély büszkeséggel. Húsz ládát küldött a birtokról, tele fiatal tövekkel, minden egyes ládában más-más fajta! A létező legritkább és legszebb krizantémpéldányok.
Jing és Csang csodálattal néztek fel barátjukra, aki ilyen előkelő kapcsolatokkal dicsekedhetett.
Szerencsésen bonyolódott le a költözködés? tudakolta Hszi-men Csing barátjától.
Köszönöm szíves érdeklődésedet! válaszolta az. Három nappal ezelőtt átköltöztünk, és tegnap már meg is nyitottuk az ócskásüzletet. Eladónak feleségem öccsét alkalmaztam.
Az örvendetes eseményt feltétlenül lakásszentelővel kell megünnepelnünk javasolta Hszi-men Csing, akinek kedve támadt, hogy ismét vidám poharazgatással töltsön egy estét ivócimborái társaságában, mint annyiszor hajdan, a gondtalan napokban. Még Hszie barátunkat is meghívjuk, úgy négyen leszünk. Ennyi elég is. Mindenki hozzájárul valami csekélységgel. De te, Csang, ne verd magad költségekbe, majd én elkészíttetem nálunk a vacsorát, s készen átküldetem hozzád. Két csinos énekeslányról is gondoskodom, s meglátjátok, milyen murit csapunk. Mi a véleményetek?
A két cimbora természetesen kitörő örömmel fogadta javaslatát.
Már én is gondoltam rá motyogta Csang zavartan , de nem mertelek meghívni szűk és szegényes lakásomba. Attól tartottam, sértésnek vennéd a meghívást.
Légy csak nyugodt felelte Hszi-men Csing nevetve. Igazán nincs miért szabadkoznod. Nyomban értesítem Hszie barátunkat. Akár mindjárt ide is jöhet, és segíthet elfogyasztani rákjaidat meg a két kacsát.
Kis idő múlva valóban meg is érkezett Hszie Hszi-ta.
Csang barátunk titokban, mindannyiunk megkerülésével, új, fejedelmi lakásba költözött világosította fel Hszi-men Csing. Ezt természetesen méltóképpen meg is ünnepeljük egy lakásszentelővel. Az ennivalókat minálunk készíttetem el, és átvitetem Csangékhoz. Nem akarom, hogy barátunk költségekbe verje magát, és a legcsekélyebb mértékben is terhére legyünk. Mi, többiek, mindannyian hozzájárulunk a mulatsághoz, ki-ki tehetségéhez mérten.
Nevetgélés és vidám beszélgetés közepette asztalhoz ültek, és élvezettel nekiláttak a finom rákoknak meg a két ropogós kacsának.
Még éppen kellő időben, váratlanul beállított Vu sógor, s ő is tüstént asztalhoz ült.
Hszi-men Csing a beszélgetés közben halkan utasítást adott Su-tung inasnak, menjen a kilátópavilonba, kérje meg az énekesnőt, énekeljen nekik is egy dalt.
Ki dalol? kérdezte Éhenkórász Jing a fülét hegyezve a szárnyaló hangok hallatán. Talán csak nem Fahéjvirág?
Nem találtad el.
Akkor bizonyára Ezüstöcske!
Bolondokat beszélsz, egy fiatal, vak énekesnő.
De miért nem láthatjuk?
Feleségeimnek énekel odafent a krizantémünnep alkalmából. Kár volna a te hegyes kutyafüledre tékozolnia a művészetét.
Légy szíves, ne sértegesd az én finom fülemet! Negyven mérföldről is meghallja a méhecske köhögését!
Hszi-men Csing közkívánatra végül mégis magukhoz kérette az énekesnőt, aki a pajzán társaság előtt megcsillogtatta művészetét. Mintha Hszi-men Csing teljesen megfeledkezett volna róla, hogy súlyos beteg van a házban.
Ping asszony éppen lefeküdni készült, amikor vetkőzés közben ismét hirtelen szédülés fogta el. Előrebukott, s homlokát beverte a padlóba. Szerencsére Jing-csun szobalány még időben odaugrott, elkapta asszonyát, aki csupán könnyű sérülést szenvedett, felvérezte a homlokát. A komornák és a dajka egyesült erővel felfektették az ágyra, ahol az asszony még sokáig feküdt mozdulatlanul, mielőtt mély ájulásából feleszmélt volna. Ezzel természetesen egy csapásra vége szakadt a kilátópavilonbeli krizantémünnepnek. A baleset hallatán a megrémült asszonyok azonnal felálltak az ünnepi asztal mellől, és a Hatodikhoz siettek. Az ájult Pingnek meleg gyömbéroldatot csepegtettek a szájába, és feszült aggodalommal várták, mikor nyitja fel végre a szemét. Amikor Ping felocsúdott, szinte megostromolták kérdéseikkel.
Magam sem tudom, hogyan történt válaszolta elhaló hangon. Egyszerre minden elsötétedett a szemem előtt, forogni kezdett velem a világ, azután elvágódtam, és elvesztettem az eszméletemet.
Elküldöm Taj A-ert, értesítse urunkat mondotta Holdasszony. És Jen doktort is azonnal el kell hívatni.
Ne okozzunk neki fölösleges izgalmat, épp a malachitverandán mulat a barátaival. Sajnálnám elrontani a vidám délutánját.
Holdasszony engedett a tapintatos kérésnek, s így Hszi-men Csing este, a vendégek távozása után szerzett tudomást a történtekről. Feldúltan nyomban a beteg ágyához sietett. Amikor látta, hogy felesége viaszsárga arccal, ernyedten, erőtlenül, homlokán tapasszal fekszik a fekhelyén, szíve összeszorult. Ping gyengéden megfogta a férfi kabátujját, s könnyek között elmesélte, mi történt.
Hszi-men Csing az asszony ágyával szemben készíttetett magának fekhelyet, szemét le sem hunyta, híven őrködött mellette egész éjszaka.
Másnap kihívatta Jen doktort, megvizsgáltatta a beteg légzését és érverését. Az orvos gondterhelt arcot vágott.
Feleségének állapota legutóbbi látogatásom óta lényegesen rosszabbodott mondotta. Máját alaposan megtámadta a hét szenvedély. Túlságosan sok hő gyülemlett fel tüdejében. Valósággal száguldozik a vére, akár a hegyi patak hegyomlás után. Amennyiben az orvosság, melyet most felírok, nem csillapítja a természetellenes véráramlásokat, aligha van remény.
Hiába könyörgött Hszi-men Csing, hogy vesse latba minden tudományát, s hiába ígért neki magas jutalmat a gyógyulás esetére: a gyógyszer, melyet a beteg bevett, hatástalannak bizonyult, a vérzés szünet nélkül tovább tartott, mire Hszi-men Csing elhívatta Hu doktort a Fő utcából. Szerinte a nagyfokú vérzést az okozta, hogy néhány vénába levegő és hő hatolt, mire a megtámadott főerek megpattantak. Másik gyógyszert rendelt a betegnek; ám az éppolyan hatástalannak bizonyult, mint Jen doktoré.
Most Han Tao-kuo javaslatára egy harmadik orvost hívattak, Tao doktort, a női betegségek tudorát, aki kint lakott a keleti városkapu előtt.
Miközben Hszi-men Csing két inasa a keleti városkapu felé vágtatott, Csiao szomszéd, akit a baráti együttérzés hozott oda, egy negyedik orvos, a körzeti jamen mellett lakó, nyolcvanegy esztendős Hou doktor megkérdezését javasolta.
Legjobb lesz, kedves öcsém, ha a két orvost konzultációra kéritek fel tanácsolta Csiao szomszéd. Hadd beszéljék meg előbb ők ketten egymás között, milyenfajta betegségről van szó, s akkor bizonyára megtalálják a helyes gyógyeljárást.
Hszi-men Csing megfogadta barátja tanácsát, és sürgősen elhívatta Hou doktort, aki egy igen jó erőben levő öregúr volt. A két orvos külön-külön megvizsgálta a beteget, mindegyik a saját módszere szerint, s a vizsgálatból hosszú orvosi vita kerekedett, aminek az lett a vége, hogy az öreg Hou a bőbeszédű, öntelt fiatal kollégája által rendelt gyógyszert egyszerűen méregnek nyilvánította. A kedveszegett Hszi-men Csing a fiatal orvost két batka honoráriummal útjára bocsátotta, miután az öreg Houval és Csiao szomszéddal egyetértésben leszögezték, hogy nem egyéb tudatlan fajankónál és közönséges kuruzslónál.
Nem akartam előtte nyíltan megmondani a véleményemet jegyezte meg az öreg Hou, vetélytársának távozása után , de az ő negyedében, kint a keleti városkapunál, mindenki csak szellemkopogtatónak nevezi. Egyre csak az utcákat járja csengettyűs botjával, és a szereit kínálgatja. Mit ért ez a sarlatán a légzés- és ütőérdiagnózis művészetéhez!
Ezzel zsebre vágta az egy ezüst honoráriumot, és elköszönt. De az általa rendelt állítólagos vérzéscsillapító gyógyszer éppoly kevéssé enyhítette a szegény beteg fájdalmát, mint a többi szer. Ping állapota napról napra romlott, olyan gyenge volt, hogy már fel sem tudott kelni fekhelyéről, s egyre inkább hervadt virághoz, száraz levélhez hasonlított. Hszi-men Csing vigasztalhatatlan volt. Már csak másodnaponként ment el a jamenbe, a közbenső időt a beteg fekhelyénél töltötte, panaszosan, siránkozva. Pingnek összeszorult a szíve Hszi-men Csing fájdalma láttán, s jóllehet semmi kétsége nem volt állapotának kilátástalansága felől, finom tapintattal igyekezett őt meggyőzni arról, hogy hamarosan újból felépül.
Énmiattam nem szabad elhanyagolnod a hivatali ügyeidet figyelmeztette gyengéden. Nincs is olyan nagy baj, mint ahogy te gondolod. Ha megszűnnek a vérzések, újból megjön az étvágyam, és minden jóra fordul.
Drága nővérem, nem tudok megválni tőled nyögte Hszi-men Csing.
Csak egyvalami nyugtalanít folytatta Ping halkan, miközben félve körülnézett a szobában. A minap újból megjelent álmomban a szellem. Karjában tartotta gyermekünket, és szörnyen vicsorgott rám. Új otthont talált mindhármunk számára, mondotta, menjek velük. S midőn ki akartam tépni karjából a gyermeket, akkorát lökött rajtam, hogy elestem. Félek az éjszakától, és szörnyen reszketek, hogy újból megjelenik.
Ó, kedves gyermekem, hiszen már két éve halott! Az emberek halála olyan, mint amikor kialszik egy lámpa. Azután már nincs tovább. Szellemek nem léteznek. A betegség nagyon megviselte idegeidet. Amit látni véltél, nem volt valóság, csupán a képzelet szüleménye. De megnyugtatásodra elküldök Vu főpaphoz a Nefritcsászár Templomába. Küldjön a biztonságod érdekében néhány varázsigét, melyeket felaggatunk majd a hálószobádban. Azok bizonyára elveszik halott férjed szellemének kedvét a visszatéréstől és rémisztgetéstől.
Nem vesztegette az időt, hanem tüstént elküldötte Taj A-ert a Nefritcsászár Templomába. A legény útközben összetalálkozott Éhenkórász Jinggel és Hszie Hszi-tával. Leugrott a lóról, s üdvözölte őket.
Hová, hová? Gazdád otthon van? kérdezte Éhenkórász Jing.
Igen, otthon van. Éppen a Nefritcsászár Templomába megyek, ő küldött. Meghagyta, kérjek Vu főpaptól varázsigéket a gonosz szellemek ellen.
A két barát elszörnyülködve hallgatta a híreket Ping asszony válságos állapotáról, és aggódva siettek barátjuk házához.
Útközben találkoztunk Taj A-errel mesélték a kétségbeesett Hszi-men Csingnek. Mi dolga van a Nefritcsászár Templomában?
Hatodik feleségemet rossz álmok kínozzák. Elhunyt férjének szelleme már két éjszakán is megjelent álmában. Megnyugtatására varázsigéket aggatok fel a hálószobájában.
Ha szellemek kísértik, akkor Pan taoista papot ajánlom, az Öt Szent Hegy Templomából mondotta Éhenkórász Jing. Szinte elképzelhetetlen varázserővel rendelkezik: megfékezi a mennydörgést, a villámot, és akármilyen szellemmel elbánik. Épp ezért Pan, az Ördögűző nevet adták neki. Őt hívasd el, már sok emberen segített varázsigéivel és szenteltvizével.
Hálás köszönet a felvilágosításért, holnap majd elhívatom. Ma még kísérletet teszek Vu főpap varázsigéivel.
Taj A-er nemsokára visszaérkezett. Több varázsigét hozott magával, cikornyás írással, piros papiroson, melyeket Hszi-men Csing felerősített a Hatodik hálószobájának ajtóira, falaira. Hszi-men Csing hamarosan meggyőződhetett csodálatos varázserejükről. Amikor ugyanis késő este belépett a hálószobába, a beteg hirtelen felriadt nyugtalan félálmából.
Épp az imént újból megjelent előttem a halott! lihegte, miközben minden tagjában reszketett. Két ember volt vele, el akartak hurcolni. Éppen jókor jöttél, megjelenésedre azonnal eltűntek.
Ne félj, kedvesem! nyugtatta meg férje. Holnap elhívatom Pan taoista papot az Öt Szent Hegy Templomából, ő majd megvéd téged. Jing barátom ajánlotta éppen ma, mondván, hívassam el sürgősen. Óriási varázserővel rendelkezik, varázsigéivel és szenteltvizével elriasztja a rémeket, és meggyógyít minden betegséget.
Ó, testvérem, hívasd mielőbb! könyörgött az asszony, s félelemtől tágra meresztett szemmel nézett Hszimen Csingre. Borzasztóan félek az éjszakától. Oly szörnyű fenyegetően meredt rám a halott, mielőtt eltűnt!
Küldjem be hozzád addig Feng anyót, hogy ne légy egyedül?
Ping beleegyezően bólintott. Így hát Hszi-men Csing még ugyanazon az estén elzavarta inasát, Laj-ant, Feng anyóhoz az Oroszlán utcába. De amikor az bekopogott hozzá, Ji Csang-csing nyitott ajtót, s közölte vele, hogy Feng anyó elment hazulról.
Az inas meghagyta: ha visszaérkezik, kérje meg Feng anyót, hogy a lehető legsürgősebben keresse fel súlyos beteg hatodik úrnőjét.
Másnap délelőtt, még mielőtt Feng anyó megérkezett volna, beállított Vang apáca. Két dobozt cipelt a hóna alatt: húsz túrós lepény és egy tucat törpedinnye volt benne. A beteg szemmel láthatóan megörült az apácának. Jing-csun szobalány segítségével felült a feltornyozott párnák között, és felszólította látogatóját, hogy foglaljon helyet a fekhelye mellett.
Maga rútul cserbenhagyott, kedvesem mondotta szemrehányóan. Azóta, hogy Pi apácával imádkozott értem, felém se nézett. Pedig közben nagyon rosszul voltam!
Csak tegnap szereztem tudomást betegségéről szabadkozott Vang apáca , mégpedig attól a szolgától, akit az Első küldött hozzánk a kolostorba. S ha már az imént említett ájtatosságnál tartunk, hadd mondjam meg, hogy azóta csúnyán összevesztem Pi apácával, azzal az álnok nőszeméllyel. Ugyanis az ön nagylelkű adományának elosztásánál alaposan rászedett. Az az átkozott szélhámos öt unciával megrövidített! Ezért még pokolra kerül! Érthető, hogy mindentől elment a kedvem, ezért is nem mutatkoztam az utóbbi időben, még az Első születésnapján sem.
Jobban tennék, ha önállóan látnák el a szolgálatot, nem pedig közös számlára. Akkor nem kerülhet sor ilyen nézeteltérésre. Holdasszony nagyon haragudott, amiért nem vett tudomást a születésnapjáról. Pedig arra számított, hogy majd házi ájtatosságot tart nála.
Te jóságos bodhiszattva! Végtelenül sajnálom, hiszen éppen az Elsőtől jövök, s már bocsánatot is kértem tőle. De nem is volt időm, mivel egy teljes hónapot töltöttem egy másik családnál házi ájtatosságokkal. Tegnap letelt a hónap, s mint látja, máris eljöttem, hogy hogyléte felől érdeklődjem. Remélhetőleg nem veti meg csekély ajándékaimat.
Milyen figyelmes, hálásan köszönöm!
Legyen olyan jó, nővérem fordult az apáca Jing-csun szobalányhoz melegíttesse fel a konyhán ezt a két túrós lepényt. Személyesen szeretnék meggyőződni róla, ízlik-e a mi kedves úrnőnknek.
A szobalány hamarosan visszajött a felmelegített lepényekkel, s egyben teát is hozott a látogatónak. Ping asszony nem akarta megbántani az apácát, ezért megkérte a szobalányt, tegyen az evőpálcikákkal egy darabka lepényt a szájába. De egy-két harapás után szomorúan megrázta a fejét, jelezvén, hogy az étel nem megy le a torkán. Az együgyű Vang csak most értette meg, milyen súlyos a beteg állapota.
Kisvártatva ismét belépett Jing-csun szobalány, s jelentette úrnőjének, hogy itt van az idősebb Hua elhunyt férjének bátyja , s látni szeretné őt. Vang apáca felállt, sietve távozni készült.
Jöjjön még vissza később! Lenne valami megbeszélnivalóm kérte Ping asszony.
Jó, visszajövök.
Az idősebb Hua bocsánatot kért, mondván, még csak most tudta meg, hogy beteg, s felesége is hamarosan meglátogatja. Ping csak rövidke sóhajjal válaszolt. Azután fejét félrefordította, és arcát a párnákba temette. Az álmaiban kísértő férj rokonának közelsége nyugtalanítóan hatott rá.
Az idősebb Hua mindjárt el is távozott.
Az öreg kung-kung annak idején különböző hatásos gyógyszereket hozott Kuangtungból szólott Hszi-men Csinghez odakint. Van köztük egy-kettő, mely épp az olyan vérzések csillapítására szolgál, mint amilyenben sógornőm szenved. Öt részre osztva, borba keverve kell bevenni. Sógornőm még nem próbálta ki?
Az orvosok tanácsára már több hasonló gyógyszert is bevett, de, sajnos, mindig eredménytelenül.
Ez bizony nagyon sajnálatos. Akkor utolsó kísérletként nem marad más hátra, mint koporsót állítani a szobájába, az talán elriasztja a gonosz hatásokat.
Még alig ment el az idősebb Hua, amikor prüszkölve, fújtatva, lihegve megérkezett Feng anyó.
Maga aztán megéri a pénzét! Nem szégyelli így elhanyagolni jó úrnőjét! fogadta a dajka szemrehányásokkal. Hol az ördögbe csavargott tegnap, amikor Laj-an inas elment magáért?
Ez az örökös hajsza! nyögte a vénasszony. Csepp nyugalma sincs az embernek egész nap. De mit meg nem tesz a lelki üdvéért! Már kora reggel elszalad a templomba, hogy imádkozzék és füstölőt égessen; és amikor este hazatér, nem szabadul a kunyerálóktól. Alig rázom le magamról Csang testvért, már ott ül a nyakamon Vang és Li testvér, és így megy ez egész nap.
Az ügybuzgó vénasszony szóözöne halvány mosolyt csalt Ping asszony ajkára.
Ennek a szeles vénségnek már annyira vérévé vált a hamisság, hogy nem tud felhagyni vele! jegyezte meg kissé felvidulva.
Teljesítményéért elismerést érdemel, Feng anyó! kiáltotta a dajka örömmel. Úrnőnk már napok óta egyetlen falatot sem evett, és arcáról sem távozott a szomorúság. S lám, alighogy beteszi hozzá a lábát, máris nevet. Maradjon is mindjárt legalább két napig, akkor biztosan újból felgyógyul.
Rendben van, akkor majd egy ideig én játszom úrnődnek az ördögűző professzor szerepét ment bele az öregasszony a tréfába. Miközben részletesen beszámoltatott magának Jing-csun szobalánnyal a beteg állapotáról, belépett Hszi-men Csing. Feng anyó kisurrant az ajtón.
Hszi-men Csing leült az ágy szélére.
Hogy érzi magát úrnőd? kérdezte Jing-csuntól. Megette reggel a rizslevest?
Nem. A túrós lepényből pedig, amit Vang apáca hozott, csak udvariasságból csipegetett. Alig egy-két falatot erőszakolt magába.
Légy türelemmel holnapig, kedvesem, akkor eljön az Öt Szent Hegy Templomának nagy varázslója, és meggyógyít.
Ó, bár már itt lenne! Nem hagy nyugodni az a szörnyű látomás. Attól félek, hogy a pap már elkésve érkezik. Érzem, hogy meghalok. Pedig milyen szépen elterveztem magamban, hogy sokáig boldogan élek majd veled! És én szerencsétlen, most mégis meg kell váljak tőled huszonhét éves koromban! Nem is találkozunk többé, majd csak az árnybirodalom küszöbén. Ott állok majd, és várok rád.
Elcsuklott a hangja, gyengéden megfogta Hszi-men Csing kezét, és heves zokogásban tört ki. Ekkor a férfit is leírhatatlan fájdalom fogta el.
Hogy beszélhetsz így! tört ki belőle fojtott hangon.
Épp akkor lépett be Csin-tung, s jelentette, Hszia bíró kérdezteti, ott lesz-e Hszi-men Csing úr holnap, tizenötödikén, az Ég Fiának névtáblájánál tartandó szokásos hódolóünnepségen.
Nem, holnap nem megyek be a hivatalba közölte Hszi-men Csing az inassal. Kérem Hszia urat, tartsák meg a szertartást nélkülem.
Menj csak el unszolta Ping asszony, miután az inas eltávozott. Énmiattam ne hanyagold el hivatali kötelességeidet. Különben sem jött még el az órám, bár hamarosan itt lesz. Jól tennéd, ha gondoskodnál a koporsómról.
Sógorod, az idősebb Hua is ezt mondta az imént. Sürgősen hozatok egyet. Az talán elriasztja az életedet fenyegető gonosz befolyásokat, s közelsége újból meggyógyít.
Ping helyeslően bólintott.
Tedd meg, de nehogy esztelenül sokat költsél rá. Néhány egyszerű deszka is megteszi, tíz uncia árban. S ha meghalok, szeretném, ha elhunyt első feleséged mellé temetnétek. Nem szeretném, ha elhamvasztanának.
Szavai tőrként járták át Hszi-men Csing szívét, máját.
Hogy beszélhetsz így, kedves nővérem! kiáltott fel fájdalmasan. Most már én is legszívesebben meghalnék!
Ekkor belépett Holdasszony egy kosár frissen szedett almával.
Hua sógornőd küldi mondotta, s utasította Jing-csun szobalányt, mosson meg, hámozzon le és vágjon fel néhány almát.
Üzenem, hogy sokszor köszönöm kedvességét szólt Ping asszony ernyedten. A szobalány egy szelet almát tolt az ajkai közé. De már az első harapás után kifordult a szájából. Holdasszony gondosan elrendezte a párnákat, majd csendben visszavonult Hszi-men Csinggel a szomszéd szobába, hogy megtanácskozza vele a dolgokat.
Komoly az állapota. Idejében gondoskodnod kell a koporsóról.
Épp ezt mondta ma Hua sógor is. S az előbb vele is beszéltem a koporsóról, és nagyon megkért, ne költsek rá sokat, hiszen amúgy is elég szájról kell gondoskodnom, azok is mind élni akarnak. Hát nem megható? Milyen jó lélek! Mintha kést forgattak volna meg a szívemben. De előbb meg akarom várni, mit mond Pan varázsló. Hátha meggyógyítja, és akkor fölösleges a koporsó.
Mégis azt tanácsolnám, nézz utána időben egy jó koporsónak. Hiszen magad is látod, hogy csupán árnyék már ő, nem ember. Már egy csepp vizet sem vesz be a gyomra. Hiába minden remény. És ha a varázsló minden várakozás ellenére mégis meggyógyítja, a koporsót bármikor eladhatjuk.
Igazad van helyeselt Hszi-men Csing, és előrement a homlokzati részbe, hogy megbeszélje a dolgokat Pen Szével.
Szeretném, ha vejemmel együtt most mindjárt elindulnál, és még ma egy jó koporsót hozatnál a házba. Pen Sze és Csen öt jókora ezüstrúddal nyomban útnak indult. Amikor délután visszaérkeztek, elmondották, hogy útközben összetalálkoztak Csiao szomszéddal, aki a doktori cím második fokozatával rendelkező Sang úrhoz utasította őket.
Apja annak idején a Szecsuan tartománybeli Cseng-tából, ahol rendőrfőnök volt, két elsőrendű nyers koporsót hozott magával, melyek közül az egyik még megvan. Öt darab legkiválóbb minőségű pallódeszka, keresve sem találhatnánk alkalmasabbat, melyből a halottnak kellemes nyugvóhely, valóságos barackvirágbarlang készíthető. Sang doktor eredetileg háromszázhetven unciát kért, de hosszas rábeszélésünkre és Csiao szomszéd unszolására végül ötven unciát leengedett. Épp pénzre van szüksége, amiből jövő évi vizsgáját fedezné a fővárosban, egyébként esze ágában sem lett volna eladni.
Ha Csiao szomszéd ajánlja, ez tökéletesen elég nekem. Az ára is megfelel. Hozassátok el mihamarább a koporsót, de minden feltűnés nélkül.
Estefelé azután megjelent vagy fél tucat tehervivő kuli, csendben bejöttek a kapun, vállukon a piros lepellel letakart koporsódeszkákkal, és lerakták a homlokzati fogadóteremben. Azután eljöttek a koporsóácsok, fűrésszel, fejszével nekiestek a pompásan illatozó deszkáknak, s szép, erős koporsót készítettek belőlük. Szorgos fűrészeléstől és kopácsolástól volt hangos a ház egész éjszaka, mert Hszi-men Csing nehéz ötven unciát ígért az ácsoknak, ha reggelre befejezik a munkát.
Közben Feng anyó és Vang apáca ott üldögélt Ping asszony ágyánál, hűen kitartottak mellette, nehogy egyetlen percre is magára maradjon. Eredetileg Hszi-men Csing ismét maga akart őrködni éjszaka a beteg ágya mellett, de minthogy ott volt a két látogató, Ping asszony nem engedte, s megkérte, töltse az éjszakát a szomszéd pavilonban.
Távozása után Ping asszony a szobalányaival gondosan bezáratta az ajtókat, meggyújtatta a lámpákat, kinyittatta a ruhásládákat és ékszeres dobozokat. Először Vang apácát szólította magához, és egy ötunciás ezüstrudat, valamint egy vég egyszerű selymet adatott neki.
Legyen olyan jó, halálom után mondasson néhány kolostorbeli nővérrel bűnbánó imát a lelki üdvömért! kérte az apácát.
Szíves örömest ígérte a megajándékozott meghatottan. De ön túlzásba viszi az alázatot, kedves úrnőm, az ég bűnbánó imák nélkül is könyörületes lesz ön iránt.
S lenne még valami. Ne említse az Elsőnek, hogy pénzt kapott tőlem.
Most Feng anyó következett. Négy uncia készpénzt, egy hosszú fehér selyemszoknyát, egy rövid sárga selyemszoknyát meg egy ezüstfésűt kapott.
Kedves Feng anyó, te kora gyermekkorom óta hűségesen szolgáltál engem. Fogadd el emlékül ezt a néhány csekélységet. A pénzt tekintsd alapnak a saját koporsódhoz, ha majd egyszer te is halálodhoz közeledsz. Egyébként ne aggódj a jövőd miatt. Megkérem férjemet, hogy halálom után is az Oroszlán utcai házamban lakhassál. Attól ne félj, hogy kikergetnek az utcára.
Feng anyó mohón az ajándékok után kapott, lerogyott a földre, és hangosan felzokogott.
Drága jó úrnőm, úgy rémlik, mintha csak tegnap léptem volna a szolgálatába, s már el akar hagyni bennünket! Hol húzzam meg magam, én szegény öregasszony, ha ön meghal?
Ezután Zsu-ji dajka következett. Egy felhasított és egy zárt, hosszú bíborszín szoknyát, egy rövid kék selyemszoknyát, két arany díszcsatot, valamint egy ezüsthímzésű főkötőt kapott.
Eredetileg azt reméltem, hogy mivel az első gyermekem meghalt, egy másodikat szülök, s azt is te szoptatod. De most, sajnos, én is meghalok. Ám ne aggódj a jövőd miatt. Beszélni fogok a férjemmel és az Elsővel, s gondom lesz rá, hogy itt maradhass. Az Első is gyereket vár, annak is légy te a dajkája. Ne add búnak a fejed, s fogadd el tőlem e holmikat emlékül!
Én, alantas cseléd, azt reméltem, még hosszú-hosszú évekig szolgálhatom! tört fel a dajkából a zokogás. A sors másképp akarta. Előbb meghal a kisfiú, most meg önt is elragadja a betegség. Ön mindig olyan jóságos volt hozzám, soha egyetlen rossz szóval sem illetett. Hová menjek, én elhagyatott cseléd, ha ön egyszer itthagy? Ó, szóljon néhány jó szót az érdekemben, nagyon kérem, hadd maradjak itt!
Ping asszony odaintette a két szobalányt. Azok az ágy szélére térdepeltek.
Derék szolgálóim voltatok mindig. Ruhátok van már bőven. Fogadjátok el tőlem emlékül ezt a két aranycsatot meg ezt a két aranyvirágot. Téged, Jing-csun, már magáévá tett a gazdád, ezért jobb, ha itt maradsz. Minden befolyásom latba vetem, hogy a jövőben az Elsőnél szolgálj, de teneked, Hsziu-csun, férjhez kell menned. Megkérem majd az Elsőt, keressen neked állást. Mit kezdenél itt halálom után ezekben az elhagyatott szobákban? Gazdátlan, haszontalan cselédnek tekintenének, ettől szeretnélek megkímélni.
Nem szeretnék elkerülni innen! siránkozott a fiatalabbik szobalány, és könnyekre fakadt.
Értsd meg, te oktalan lány! Mit kezdenél itt nélkülem?
Amikor Hszi-men Csing másnap reggel meglátogatta a beteget, az először is a koporsó után érdeklődött.
Már elkészült, ott áll a homlokzati teremben válaszolta Hszi-men Csing. Remélem, elűzi a fenyegető gonosz befolyásokat, és újból felépülsz. Ha így lesz, újból boldogan elvitetem innen.
Hszi-men Csing távozása után nemsokára megjelent Holdasszony és Li Csiao-er.
Hogy érzed magad? kérdezte Holdasszony részvéttel.
Nagyon rosszul, kedves első nővérem válaszolta a beteg, miközben megragadta Holdasszony kezét, s szeméből könnyek patakzottak.
Holdasszony sem tudta visszafojtani előtörő könnyeit.
Mondd, kedvesem, van még valami megbízásod a számunkra? kérdezte gyengéden.
Sajnos, elröppent testvéri együttélésünk e néhány rövid éve! Pedig azt reméltem, addig leszünk együtt, míg fehér hó lepi mindkettőnk haját, de a kegyetlen sors másképp akarta. Aggódom két szobalányom jövőjéért. Az idősebbet már magáévá tette gazdája, s szeretném, ha halálom után magadhoz vennéd. Ami a fiatalabbikat illeti, amennyiben nem tartasz jogot szolgálataira, szeretném, ha keresnél neki egy rendes férjet, vagy támaszul adnád egy özvegyember, esetleg özvegyasszony mellé. Nem szeretném, ha megvetnék, mint gazdátlan, sehonnai cselédet. Azután meg itt van Zsu-ji dajka; könyörögve kért, hogy itt maradhasson. Talán hasznát vehetnéd, hiszen előbb vagy utóbb egy kisfiúnak adsz életet.
Bízzál mindent rám, kedves nővérem! Kívánságaidat híven teljesíteni fogjuk. Jing-csunt magamhoz veszem, a fiatalabbik pedig hadd álljon nővérünk, Li Csiao-er szolgálatába. Dajkádat viszont, akinek sem otthona, sem rokona nincsen, akár lesz gyerekem, akár nem, feleségül adom egyik szolgánkhoz.
Ping asszony beleegyezően bólintott, s intett a két szobalánynak, bókoljanak majdani úrnőik előtt. Most megjelent Meng Jü-lou, Szun Hszüe-o és Aranylótusz. A betegnek mindegyikhez volt néhány barátságos búcsúszava. Végezetül, amikor a többi látogató már elköszönt, kis ideig kettesben maradt Holdasszonnyal.
Amennyiben utóddal áld meg az ég, azt tanácsolom mondotta nyomatékkal , óvakodj egy bizonyos nőszemélytől, nehogy hozzám hasonlóan sötét ármánykodás áldozata légy.
Értelek, nővérem zokogta Holdasszony elfúló hangon. Most neki is el kellett hagynia a szobát, mert megjelent Csin-tung szolga, s bejelentette, hogy az Öt Szent Hegy Templomából megérkezett a várva várt Pan varázsló. Sietve rendbe szedték a betegszobát, átfüstölték, miközben az asszonyok beosontak a szomszéd szobába, hogy onnan leskelődjenek és hallgatózzanak.
Most megpillantották a varázslót, amint Hszi-men Csing kíséretében a pavilon felé közeledett. Rövid, fekete szőrcsuhát viselt, derekát tarka, fonott zsineg fogta össze. Fején magas fekete varázsföveg, a fövegre az Öt Hegy volt festve, melyeket vöröses felhők gomolyogtak körül. Hátán, a csuha és a zsineg közé beszorítva, egy kereszthullámozású, régi bronzkardot hordott. Lábán durva, oldalt kihajtott háncsszandál, jobb kezében ötszínű szelleműző csapófa. Szúrós, fekete, barack-kerek szemgolyói fölött mereven felágaskodó szemöldök ívelt. Szája szögletétől hosszú, csipkézett, ősz oldalszakáll lengett alá. Arckifejezése ijesztő volt, közelségétől remegés fogta el az embert. Ha nem lett volna felhőkkel vándorló taoista, bárki természetfölötti lénynek hihette volna, aki egyenest a Holtak Szigetéről érkezett.
Most belépett a kapun, s befordult a szellemfalnál. De mielőtt lábát ráhelyezte volna a Ping asszony hálószobájához vezető körfolyosó lépcsőjére, hátrahőkölt, mintha valami láthatatlan jelenség elzárta volna előtte az utat, és félhangon rímes varázsigét mormolt. Majd tovább folytatta útját, és belépett a betegszobába. A fejrésszel szemben leült egy székre. Félelmetesen átható tekintettel, mozdulatlanul a betegre meredt. Azután felállt, előhúzta a hátára erősített kardot, egy ideig összevissza hadonászott vele a levegőben, közben furcsa lépegető mozdulatokat tett, szájából titokzatos mondatok buktak elő. Most átment Hszi-men Csinggel a szomszédos verandára. Utasítására egy füstölőasztalkát állítottak fel a nyitott verandán. Először Hszi-men Csingnek kellett meggyújtania egy csomag füstölőpálcikát, azután ő égetett el jó néhány, varázsigékkel ellátott papírcsíkot, s a hamut egy magával hozott üvegcséből meglocsolta szenteltvízzel. Azután a park felé fordulva, néhányszor hangosan elkiáltotta magát: Szellemek ura, jelenj meg!
Ekkor a verandához vezető lépcső alján hirtelen egyre sűrűsödő forgószél támadt, mely végül árnyszellem alakját öltötte. A mágus könyörögve nyújtotta feléje a karját, és így kiáltott: Hallgass meg, ó, szellemek ura! Hszi-men Csing háza népének egyik tagja, leánynevén Li, nagy bajában segítségemet kérte. Egy szellem kísért itt éjnek idején, és ijesztgeti álmában. Küldd el hozzám hat védőszellemedet, hogy megzabolázzam a kísértetet!
Behunyta szemét, egy ideig elragadtatott, görcsös tartásban várakozott. Amikor elragadtatásából magához tért, az árnykép szertefoszlott. Hszi-men Csing most a parki kilátópavilonba kísérte a mágust, aki ott így szólt:
A szegény asszony korábbi életében valamely szerelmi ügyből kifolyólag rosszat követett el valakivel szemben. A kárvallott szelleme most büntetésből kísérti.
Nem lehetne áldozattal kibékíteni a megbántott szellemet?
Nem, és minthogy őneki van igaza, maga az alvilági bíró sem tehet semmit ellene válaszolta a varázsló. Majd Hszi-men Csing megrökönyödése láttán így folytatta: Hány éves hatodik felesége?
Huszonhét.
Áldozatot mutatok majd be sorscsillagának, és megcsinálom az életlámpa-próbát.
Hol és mikor akarja az áldozatot bemutatni, és milyen előkészületeket tegyek?
A legalkalmasabb óra az éjfél lesz, ma éjszaka, a legalkalmasabb hely pedig ez itt. Szükségem van egy kerek oltárdombra, a domb legyen fehér hamuból, azon helyezzük majd el a huszonhét életlámpást. A hamuoltár körül csináltasson sárga selyemből egy széles kört, az áldozáshoz se borra, se húsra nincs szükség, mindössze rizsből, kölesből, búzalisztből, babból, olívabogyókból és datolyából készült kására A lámpák fölé vonasson dísztetőt. Az áldozásra készüljön fel méltóképpen böjtöléssel, elmélyedéssel, és öltözzék egyszerű sötétkék ruhába. Mialatt bemutatom az áldozatot, ön várakozzék szótlanul térdepelve az oltár szélén, alázatosan földre szegezett tekintettel. Gondoskodjék arról is, hogy senki se háborgasson minket. Kettőnkön kívül senki sem lehet jelen. Gondosan zárassa be a kutyákat és minden más háziállatot!
Hszi-men Csing kiadta a megfelelő utasításokat, s a nap hátralevő részét Éhenkórász Jinggel töltötte csendben a könyvtárban. Miután megfürdött, fehérneműt váltott, és tiszta, egyszerű kék kabátot vett magára, a varázslóval és Jing barátjával elfogyasztott egy egyszerű vacsorát, majd a harmadik dobszó órájában odament a mágussal a sötét parkban felállított oltárhoz.
Mindenekelőtt meggyújtotta a fehér hamutalapzaton a háromszoros díszernyővel befedett huszonhét életlámpást. Miközben a varázsló helyet foglalt egy magasított ülésen, Hszi-men Csing szerényen földre szegezett tekintettel letérdelt az oltár szélére. Néma csend. A közelben sem ember, sem állat.
A lecsüngő szakállú varázsló, tekintetével a Nagymedve irányába, az ég felé fordult, suhogtatni kezdte fénylő kardját, s egy ideig magas ülésén vesztegelt, miközben érthetetlen mondatokat karattyolt ütemesen, s néha-néha mély lélegzetet vett. Most felemelkedett, háromszor lassan körbejárta az oltárt, minden egyes körnél meggyújtott egy újabb füstölőpálcikát. Helyére visszaérve, karját felemelte a magasba, s varázsigéket mormolt hangosan.
Hirtelen mennydörgés törte meg a csendet, s jóllehet a csillagoktól beragyogott égbolton fényesen világított a hold, az oltár körül sötétbe borult minden, s ugyanakkor hátborzongató süvöltés hasított keresztül a levegőn. Mintha tigrisüvöltés vagy sárkányprüszkölés lett volna. Olyan süvöltés, mely átjárja az ajtókat, ablakokat, melytől kettétörnek a virágok és falevelek, mely szétkergeti a madárrajokat, melynek hallatán a vadliba elveszett párja után rikolt, a kócsag és sirály a fák koronájába menekül, a holdtündér pedig ijedten bezáratja a holdpalota kapuit. Ilyen lehetett, amikor Lie-ce, a nagy varázsló, a légben vágtatott, és felbődült hatalmas hangja.
Három hatalmas roham, s már tovazúdult a szélvihar, azután jeges fuvallat röppent el az oltár fölött, s egy csapásra eloltotta mind a huszonhét életlámpást.
A varázsló gyorsan leugrott az ülésről, s rákiáltott a földön kuporgó Hszi-men Csingre:
Állj fel! Imánk nem talált meghallgatásra. A szellemek ura megtagadta pártfogását bűnös hatodik feleségedtől. Valamennyi életlámpása kihunyt. A reggel elmúltával, de még az est beállta előtt meg kell halnia. Hszi-men Csing szomorúan lehajtotta a fejét.
Én pedig tízezerszeresen számítottam a segítségére, mester mondotta fojtott hangon.
Éveink előre meg vannak számlálva, nem kerülhetjük el a sorsunkat. Mennem kell, ég áldja.
Hogyhogy, ilyen késő éjszaka? Nem lenne a vendégem holnapig?
Lemondtam a világról és a világi szokásokról, megszoktam már, hogy a fűben, harmat közé vessem ágyamat, hegyek és erdők között tanyázzak, kolostorokban és templomokban szálljak meg. Utamnak nincsen meghatározott célja.
Miközben Hszi-men Csing az épület homlokzati részébe vezette különös vendégét, halkan utasította szolgálóit, hozzanak egy vég sötét zsákanyagot meg három uncia ezüstöt.
Tessék, fogadja el a csekély kárpótlást fáradozásáért szólott a varázslóhoz. De az csak a fejét rázta.
Én a felséges ég szent taóját követem, és ünnepélyesen megfogadtam, hogy lemondok a földi javakról. Fogadalmamat nem szeghetem meg.
Hszi-men Csing többszöri unszolására végül mégis elfogadta az anyagot éppen egy csuhára való volt , azután elindult, nyomában a fiatal legénnyel, aki a kolostorból is idekísérte, s most utánacipelte a zsákanyagot.
Ne felejtse el: napfelkeltéig kell böjtölnie! kötötte még távoztában Hszi-men Csing lelkére. Óvakodjék tőle, hogy ezen az éjszakán átlépje a beteg szobájának küszöbét. Különben megeshetik, hogy az ön személyét is gonosz hatások érik.
Köszönésképpen mellén keresztbe tette két karját, majd eltűnt az éj sötétjében.
Hszi-men Csing borús hangulatban ment át a könyvtárba, ahol Éhenkórász Jing még várt rá. Szomorúan beszámolt az életlámpásokkal megejtett próba kedvezőtlen kimeneteléről.
Vigasztalódj, éveink számát előre meghatározza a sors igyekezett meggyőzni barátját Jing. A sorssal szemben pedig tehetetlenek vagyunk. Odakint az éjszakai őrjárat négyszeres dobolása éppen a reggel második órájának eljövetelét jelezte.
Fáradt vagy és megviselt, kedves barátom, feküdj le, s aludj egy keveset! Itt az ideje, hogy én is hazamenjek.
Majd Laj-an megvilágítja előtted az utat. Ég veled!
Miután Éhenkórász Jing eltávozott, Hszi-men Csing kis ideig egyedül üldögélt könyvtárában, egy halványan pislákoló viaszgyertya fényénél. Nehéz volt a szíve, a magány nyomasztóan hatott rá.
Bár szigorúan megtiltotta, hogy a reggel beköszönte előtt bemenjek hozzá mondotta magában , ezt a szótlan üldögélést nem bírom tovább. Bánom is én, ha büntetésből esetleg meghalok, de mindenképpen látnom kell őt, és beszélnem kell vele!
És nem törődve a varázsló figyelmeztetésével, felkereste a Hatodik hálószobáját. Az asszony ébren volt, Hszi-men Csing beléptekor feléje fordította párnák közé temetett halvány arcát.
Mondd, én kedvesem, miért hagytál egész délután és este egyedül? kérdezte szemrehányóan.
Pan mester szigorúan megtiltotta, hogy meglátogassalak.
Milyen eredménnyel járt a lámpáspróba?
Kitűnően sikerült.
Én kedvesem, ne akarj félrevezetni. Tudom, hányadán állok. Épp az imént újból megjelent előttem a szelleme. Két másik férfi kísérte, és megfenyegetett, legközelebb már elvisz magával. Énrajtam nem fog ki a te mágusod szólt hozzám gúnyosan. Az árnybirodalom bírája helyt adott az ellened emelt panaszomnak. Megengedte, hogy holnap újra eljöjjek, és végrehajtsam ítéletét.
Hszi-men Csingen heves belső felindulás vett erőt.
Drága nővérkém, ne nyugtalankodj a szellem miatt. Biztos vagyok benne, hogy még egy ideig megmaradsz nekem. De ha váratlanul mégis elköltöznél tőlem, én is lehunyom szememet mindörökre, nem lélegzem többé, és hűen követlek a halálba. Ez úgy igaz, mint ahogy Hszi-men Csing a nevem.
Ping mindkét karját Hszi-men Csing nyaka köré fonta, s miközben csak úgy rázta a zokogás, így válaszolt:
Én is azt reméltem, kedvesem, hogy oldaladon maradok, míg csak be nem lepi hajunkat az öregség fehér zúzmarája. De az ég másképp akarta. Szeretném kihasználni a rövidke időt, amíg még nyitva tarthatom szememet: hadd mondjak búcsúzóul néhány szót. Nagy háztartás felett rendelkezel, üzleti ügyeid szerteágazóak, s felelősségteljes közéleti állást töltesz be. Mindehhez valóban megbízható támaszra, hűséges segítő kézre volna szükséged, de ilyennel nem rendelkezel. Épp ezért cselekedj mindenkor megfontoltan, csak bölcs mérlegelés után határozz, óvakodj az elhamarkodott, szeszélyes döntésektől. Továbbá légy az Elsővel szemben különösen kíméletes, kezeld a legnagyobb tapintattal, mert a közeljövőre gyereket vár. Arról se feledkezz meg, mivel tartozol hivatalodnak, s a jövőben óvakodj a gyakori kocsmázástól. Igyekeztelek ez idáig hűséges tanácsokkal ellátni, ha olykor egynémely fontos ügyedben nem tudtál dönteni. De ki veszi majd át őszinte tanácsadói szerepemet, ha meghalok? Csupán ez okoz gondot nekem.
Ping asszony szavai hallatán mintha élesre fent tőrt forgattak volna meg Hszi-men Csing beleiben.
Tudom, tudom, drága nővérkém zokogta. De ne aggódj túlságosan énmiattam. Legszívesebben együtt halnék meg veled, mert úgy érzem, nem tudom elviselni, hogy ilyen korán elhagyj.
Hszi-men Csingnek még meg kellett ígérnie, hogy a két szobalányt és a dajkát Ping halála után is ott tartja a házban, ahogy hatodik felesége ezt Holdasszonnyal megbeszélte. Majd a beteg sürgetésére elhagyta a szobát, és átment Holdasszonyhoz. Beszámolt a parkban lezajlott éjféli lámpáspróbáról, és megindultan ecsetelte a haldoklótól vett búcsúját.
Elmondta utolsó kívánságait tiszta ésszel, világosan. Bárcsak megszánná az ég, és könnyebbé tenné végső óráit! Jóságos volt mindig, soha egyetlen szóval sem bántott meg senkit a házban. Mondd, hogy éljek nélküle?
Hszi-men Csing porig volt sújtva, nem tudott tovább beszélni, és Holdasszonyon is erőt vett a meghatottság.
Túlnan, a pavilonban, a beteg kiosztotta utolsó utasításait. Jing-csun szobalány és Zsu-ji dajka felrázta a vánkosokat, és kényelmesebb helyzetbe segítették a szenvedő asszonyt.
Hány óra van? ezek voltak utolsó szavai.
Már közel járunk a negyedik doboláshoz, de a kakas még nem kukorékolt válaszolta a dajka.
Ping asszony azután elszenderedett. Feng anyó és Vang apáca már régen aludt. Most a két szobalányon és a dajkán is elhatalmasodott a fáradtság, ők is elaludtak. Jing-csun már vagy félórája feküdt, kábult álomba merülve, amikor úgy rémlett neki, beteg úrnője leszáll fekhelyéről, odalép hozzá, megrázza a vállát, s e szavakkal: Jól vigyázz a házra, most mennem kell!, elhagyja a szobát.
Jing-csun rémülten felriadt. Az asztalon még égett az ezüstlámpa. Felkelt, odalépett az ágyhoz, és úrnője fölé hajolva, figyelmesen vizsgálta az arcát. Ó, jaj, az ajka zárva, már nem is lélegzik! Oda egy szépek szépe, tavaszi álma véget ért!
Jing-csun ijedten felrázta a pavilon többi lakóját, s midőn azok is meggyőződtek szomorú megállapításának helyességéről, elrohantak, hogy értesítsék Hszi-ment és Holdasszonyt. Mindketten gyorsan felöltöztek, és egy helyett mindjárt kettőt lépve, a halotthoz siettek. Felemelték a takarót, s lám ott feküdt a szegény Hatodik rövid, rózsaszín hálóingében, megmerevedve, mozdulatlanul. Arcvonásai változatlanok, teste még meleg.
Hszi-men Csing kétségbeesetten borult rá az élettelen testre, keze közé fogta a halott hideg arcát, s hangos jajveszékelésbe kezdett:
Nővérkém, kedves, jó, szerencsétlen nővérkém! Miért hagytál el? Most már én sem akarok tovább élni! Mit ér nekem az élet tenélküled?
Holdasszony, a szobalányok, a dajka és Hszi-men Csing négy másik felesége, akik időközben ugyancsak odasiettek, hangos zokogással csatlakoztak Hszi-men Csing jajveszékeléséhez; a szoba hamarosan csak úgy visszhangzott a panasztól, sírástól. Holdasszony, aki legelsőnek nyerte vissza lélekjelenlétét, azt javasolta, lássanak hozzá nyomban a holttest felöltöztetéséhez, mielőtt kihűlne, és oszlásnak indulna. De Hszi-men Csing még szorosan átölelve tartotta, és nem tágított a halott mellől. Előbb egyre csak Ping arcát simogatta, de azután kétségbeesetten önvádaskodásba kezdett:
Sújtson le rám az ég büntető keze! Volt-e, drága nővérkém, a nálam eltöltött három esztendő alatt akár csak egyetlen jó napod is? Én, csakis én vagyok korai halálod okozója! Romlást hozó verembe csaltalak, amikor magamhoz vettelek!
Holdasszony nem tudta tovább hallgatni a túlzásba vitt önvádaskodást.
Ugyan kinek voltak jó napjai, ha nem őneki? mondotta. Egyszer, majd ha leperegnek sorsrendelte napjaink, valamennyien erre az útra térünk. Fájdalmadban túlságosan messze mégy. Engedd el a halottat. A holtakat csak tisztes távolságból illő megérintenünk. Ha ilyen közel hajolsz az arcához, könnyen megeshet, hogy káros hatásoknak teszed ki magad.
Majd Li Csiao-erhez és Meng Jü-louhoz fordulva így szólt:
Itt van a ruhásládájának kulcsa. Menjetek, hozzátok ide néhány ruháját, hogy illően felöltöztessük.
Válasszátok ki a legszebb holmikat, amelyeket legszívesebben viselt fűzte még hozzá Hszi-men Csing, aki Holdasszony józan szavainak hatására lassan visszanyerte lélekjelenlétét.
Holdasszony közelebbről megjelölt néhány, még csak nemrégiben elkészült ruhát, melyet az elhunyt különösen kedvelt; kisvártatva meg is érkezett Li Csiao-er és Meng Jü-lou egy teljes öltözékkel, volt közte minden: ing, harisnya, nadrágocska, alsószoknya, kabátka, három felsőruha, valamint egy bíborszínű kabát. Mindenekelőtt megfésülték a halottat, hajába négy aranycsatot tűztek, kezébe pedig kék selyem díszkendőt adtak.
Melyik volt a kedvenc cipője? kérdezte Li Csiao-er.
Az aranysarkú tűzvörös topánka felelte a mindentudó Aranylótusz. Összesen kétszer volt rajta.
Ha azt választanánk az árnybirodalomba vezető útjához, választásunk nem volna valami szerencsés ellenkezett Holdasszony. Könnyen megeshetik, hogy azzal beletéved valamelyik tűzkatlanba. Hozzátok inkább azt a másikat, melyet legutóbb sógornőjénél tett látogatása alkalmával viselt: az aranysarkú barna selyemcipőt.
Kívánságára nyomban odahozták az aranybarna cipőt, majd nagy sürgés-forgás közepette serényen munkához láttak, és tetőtől talpig felöltöztették a halottat. Ennek végeztével a holttestet egy saroglyára helyezték, és Hszi-men Csing vezetésével, valamennyi szolga kíséretében, átvitték a homlokzati fogadóterembe. A középső helyiségben ravatalozták fel, puha takarók és párnák közé ágyazva, s körben függönnyel takarták el. A fejrészhez két asztalkát állítottak, az egyikre az áldozati ételek, a másikra a füstölőszerszámok kerültek, továbbá egy halotti lámpa. A ravatal mindkét oldalán egy-egy szolga állt őrt, az egyiknek a feladata az volt, hogy ráráüssön a jádéból faragott, nyitott, háromszög formájú, kapu alakú állványról kettősgyűrűn függő zengő kőre. A másiké, hogy füstölőt és halotti papírpénzt égessen.
Miután a holttestet kivitték a szobából, az asszonyok visszatértek lakosztályaikba, Holdasszony pedig lezárta a halottas szobát. A pavilonban hátramaradt komornák és a dajka alaposan átfüstölték a pavilon többi helyiségét, közben Feng anyó hangos óbégatással, szipákolással siratta el halott úrnőjét. Vang apáca pedig egyik szutrát a másik után hadarta el, szíves kíséretért könyörögve az utak és hidak bodhiszattvájához.
Hajnali derengéskor épp felhangzott az első kakaskukorékolás megjelent a sürgősen kihívott körzeti halottkém, Hszü úr. Hozzávetőleg megállapította az elhalálozás időpontját, és kiállította a szabályos halotti levelet. Azután felütötte a jövendőmondás titkos fekete könyvét, és kinyilatkoztatta:
Az elhunyt előző életében egy Pincsouba való Vang család fiúgyermeke volt. Akkor követte el bűnét: agyonvert egy vemhes anyajuhot. Ezért a bűnéért bűnhődött mostani életében, noha gazdag, boldog házasságban élt, halálos nyavalyával. Elkövetkező életében a Honan tartománybeli Kajfengfuban születik egy bizonyos Jüan család leánygyermekeként; fiatal éveiben gyakran betegeskedik, de húszéves korában férjhez megy egy gazdag emberhez, és boldog házasság után, negyvenkét éves korában, lelki megrázkódtatás következtében meghal.
Hszi-men Csing megkérte a halottkémet, válasszon egy alkalmas napot a temetésre, mire az lapozgatni kezdett a kalendáriumban, s végül a sírásáshoz a tizedik hónap nyolcadik napját, a temetéshez pedig a tizedik hónap tizenkettedik napját jelölte ki.
Keleten már pirkadt, amikor Hszi-men Csing a kapuhoz kísérte a körzeti halottkémet. Fáradt volt és elcsigázott, de alvásra már gondolni sem lehetett. Még egy egész sor rendelkezést kellett kiadnia. Lóhalálában szolgákat menesztett a négy égtáj felé, hogy értesítsék a rokonokat a halálesetről. Taj A-ert vágtában küldte el az Oroszlán utcai üzletbe, Pen Szét pedig egy másik, a városi sáncon kívül eső boltba, és hatalmas tétel fehér gyászkelmét hozatott velük. Egy másik küldöncöt sietve útnak indított Cson mesterhez: jöjjön azonnal, és mindjárt hozzon vagy tizenkét szabóinast. Egy harmadik küldöncöt elszalasztott a jamenbe: jelentse, hogy gazdája haláleset miatt nem jelenhet meg az ülésen.
A nagy zűrzavar közepette Hszi-men Csingnek hirtelen eszébe jutott: teljesen megfeledkezett róla, hogy megfestesse az elhunyt arcképét. Odahívatta Laj-paót, bizalmas szolgáját.
Tudnál-e valahol egy derék művészt, aki megfestené hatodik feleségem hű arcmását?
Han mestert ajánlanám, ő már különböző falfestményeket szállított nekünk. Azelőtt császári szolgálatban állt, s el kell ismerni, kitűnő arcképfestő.
Helyes, akkor szaladj el érte gyorsan, és hozd ide.
Az álmatlanul töltött éjszaka megannyi izgalmas és kimerítő eseménye után Hszi-men Csing rossz hangulatban volt. Szidta a cselédlányokat, s fenéken rúgta hol az egyik, hol a másik szolgát. Amikor pedig nem volt parancsok osztogatásával vagy szitkozódással elfoglalva, ott térdepelt a felravatalozott halott mellett, és hangosan jajveszékelve, gátlástalanul átengedte magát a fájdalomnak. Meglátszott rajta az átvirrasztott éjszaka, nem mosdott, nem fésülködött, és még egy falatot sem evett. Holdasszony ezt nem tudta tovább nézni.
Teljesen felőrlődik mondta a többi asszonynak. A halottak örökre elmennek, siránkozással nem támaszthatjuk fel őket. Se vége, se hossza ennek a kiáltozásnak és sopánkodásnak. Már három éjszaka le sem hunyta a szemét, nem mosdik, nem fésülködik, bele sem kóstolt a reggeli levesébe, s ráadásul az egész éjszakán át tartó rengeteg izgalom, ezt senki emberfia ki nem bírja, még ha vasból vannak is az idegei. Ha így folytatja, összeroppan a kimerültségtől.
Az utolsó szavaknál belépett a fiatal Csen. Egy vég új fehér kelmét hozott a hóna alatt.
Itt hozom a gyászruhákhoz és gyászzsebkendőkhöz való anyagot szólott Holdasszonyhoz. Mindenki annyit vágjon le belőle, amennyire szüksége van.
Holdasszony elvette tőle a vásznat, majd e szavakkal fordult hozzá:
Legyen szíves, menjen el hozzá, és kérje meg, jöjjön ide, és egyen néhány falatot! Már délfelé jár, s ő még sem egy falat ételt, sem egy korty teát nem vett magához.
Nem szeretném felbosszantani hárította el magától Csen a megbízást. Az előbb majd agyonrugdosta azt a fiút, aki reggelizni hívta.
Ha maga nem vállalja, majd másvalakit küldök mondotta Holdasszony, és magához hívatta Taj A-ert.
Gazdád tegnap este óta üres gyomorral jön-megy közöttünk. Vidd oda neki a reggelit, és feltétlenül bírd rá, hogy végre egyék valamit.
Egymaga semmi esetre sem akar majd enni, de ha idehívatjuk két barátját, Jing és Hszie Hszi-ta bácsit, és reggelit hozatunk nekik, úgy fogadni mernék, hogy velük tart vélte a ravasz szolga.
Igazad van, te igazán tudod válaszolta Holdasszony mosolyogva. Befészkelted magad a belsejébe, mint holmi féreg, jobban ismered a furcsaságait, mint mi valamennyien együttvéve. De miből gondolod, hogy velük enne?
Nem nehéz kitalálni. Jing és Hszie úr a legjobb barátai, akik nem hiányozhatnak sem a kisebb, sem a nagyobb mulatságokról. Mindig jókedvre derítik, bármilyen rossz hangulatban volt is előtte.
Holdasszony megfogadta a legény tanácsát, nyomban elküldte Csin-tungot a két cimboráért. Azok hamarosan meg is jelentek, bevezették őket a homlokzati fogadóterembe, ott leborultak az elhunyt lélektáblája előtt, és ahogy az már illik, fájdalmukról rövid jajveszékeléssel tettek tanúbizonyságot. Egyre csak azt hajtogatták: Ó, kedves, jó, szelíd sógornőnk!
Ó, ezek az átkozott szószátyárok! sziszegte a függöny mögött hallgatózó Aranylótusz a mellette álló Harmadiknak. Mi talán nem vagyunk kedvesek, jók és szelídek?
A két cimbora időközben felállt, Hszi-men Csing köszöntötte s bevezette őket egy oldalsó helyiségbe, ahol még Meleg mester is hozzájuk csatlakozott.
Voltaképpen mikor halt meg? tudakolta Éhenkórász Jing.
A negyedik őrjárat idején, úgy reggel két óra tájban.
Milyen furcsa! Épp abban az időben különös álmot láttam. Azt álmodtam, küldöncöt küldtél hozzám, s ünnepi lakomára hívtál. Sietve elindultam hozzád. Ünnepi vörösbe öltöztél, s két, úgyszólván teljesen egyforma jáde díszcsatot mutattál nekem. Milyen kár, hogy az egyik kettétört mondottad. Én hosszan, alaposan szemügyre vettem a csatot, majd így szóltam hozzád: És ami a legsajnálatosabb, épp a jádéból való tört el. Pedig nem is jáde, hanem közönséges zsírkő. Ezzel felébredtem, s mindjárt tudtam, hogy álmom valami rosszat jelent. Feleségem megkérdezte, miért sóhajtottam fel álmomban. Azt feleltem, várjon reggelig, akkor majd megtudja. Mikor aztán az imént inasod fehér gyászruhában állított be hozzám, mindjárt tudtam, mit jelentett az álom.
Hszi-men Csing elgondolkozva hallgatta barátját.
Milyen különös, ma éjjel én is valami hasonlót álmodtam mondotta. Ti barátom hat díszcsatot küldött nekem a keleti fővárosból, és útközben éppen a legszebb kettétört. Midőn felébredtem, és álmomat elmeséltem Holdasszonynak, Jing-csun jött futva, és jelentette, hogy szegény hatodik feleségem épp az imént elhunyt.
Újból hevesen megrázta a fájdalom, majd szomorú elmélkedésbe kezdett jövő életének céltalanságáról.
Csak tudnám, mit követtem el, hogy ennyire lesújt rám az ég! kiáltott fel kétségbeesetten. Előbb elveszi gyermekemet, azután szeretett feleségemet. Mi hasznom belőle, ha annyi a pénzem, hogy akár a nagy mennyei szekeret is megrakhatom vele? Nem pótolja az elveszett boldogságot. Nem, többé semmi kedvem az élethez!
Kedves barátom, megértem fájdalmadat nyugtatta Éhenkórász Jing , de gondolj azokra a kötelességekre is, melyeket az élet támaszt veled szemben. Nagy családod van, fontos hivatalt töltesz be, nagy jövő áll előtted, számos ember úgy tekint fel rád, mint a Taj-san csúcsára. Támaszuk és pártfogójuk vagy. Mi lenne feleségeiddel, ha most hirtelen meghalnál? Te máskor mindig olyan okos vagy, és nem szorulsz mások tanácsára. Helyes, sirasd el idő előtt elköltözött hatodik feleségedet, imádkoztass ünnepélyesen a lelki üdvéért, rendeztess méltó temetést, de azután félre a gyásszal, térj vissza az életbe!
Szavai megtették a kívánt hatást. Hszi-men Csing letörölte arcáról az utolsó könnycseppet, és a teáscsészéért nyúlt. Majd utasította Taj A-ert, rendeljen a konyhán Éhenkórász Jing, Hszie Hszi-ta, Meleg mester és az ő számára bőséges reggelit.
HARMINCKETTED IK FEJEZET
Han mester megfesti a halott arcképét.
Su-tung szolga dagadó vitorlákkal
titokban elhajózik
Miközben Hszi-men Csing a nyugati oldalszárnyban felállított nyolcszögletű asztal mellett üldögélt a régi asztaltársaság a fiatal Csennel, Han Tao-kuo üzletvezetővel és Holdasszony két fitestvérével, akik azért jelentek meg, hogy kifejezzék együttérzésüket, immáron nyolc személyre szaporodott , Laj-pao kíséretében beállított Han, a festő. Hszi-men Csing a társasággal együtt elvezette a nagyterembe, a függönyökkel elrekesztett ravatalhoz. A művész kissé fellebbentette a halott arcát takaró Ezer Ősz lobogóját, egy ideig elmélyedten tanulmányozta a sima arcvonásokat, melyek a hosszas emésztő kór ellenére sem mutattak semmiféle elváltozást, éppen ellenkezőleg, eltekintve a viaszsárga arcszíntől, olyan élőnek, bájosnak hatottak, hogy látásukra Hszi-men Csing újból elérzékenyült.
Han mester most kabátujjának zsebéből előhúzta az ecsetet, felnyitotta festékesdobozát, s munkához látott: a selyemmel bevont képtekercset, melyet a művész magával hozott, Laj-pao és Csin-tung tartotta.
A jelenlevők áhítatos csendben körülállták, és feszült figyelemmel követték művészkezének fürge mozdulatait.
Mester, az arc, melyet maga előtt lát, egy betegnek az arca jegyezte meg Éhenkórász Jing. Azelőtt teltebb és még bájosabb volt.
Tudom válaszolta Han. Ha nem tévedek, egyszer már láttam. Nem ő volt, aki az ötödik hónap utolsó napján az Öt Szent Hegy Templomában áldozatot mutatott be, és füstölőt égetett?
De igen erősítette meg Hszi-men Csing. Akkor még egészséges, üde asszony volt. Adja legjobb tudását, mester! Két képet szeretnék róla, egy mellképet és egy egészalakosat. Jutalma tíz ezüstuncia és egy vég selyem.
Parancsára! Teljesen megbízhat bennem válaszolta Han mester, és kétszeres buzgalommal folytatta munkáját. Először a mellképet készítette el; osztatlan csodálatot keltett. Mily jádesima lágyság, mily virágszirom szende báj az arcvonásokon, mily természetes, üde színek! Hszi-men Csing módfelett megörült, s Taj A-ert nyomban elküldte a hátsó lakosztályokba a kész képpel, hogy bemutassa az Elsőnek meg a többi asszonynak.
Gazdám kéri, mondják meg véleményüket adta át a szolga Hszi-men Csing üzenetét. Amennyiben úgy vélik, hogy a kép valamelyest is eltér a valóságtól, legyenek szívesek, és közöljék, hogy a művész kijavíthassa.
Nagyon hízelgő a kép jegyezte meg Aranylótusz ajkbiggyesztve. Meglehet, hogy fiatal korában így nézett ki, de mint Hszi-men Csing felesége Azért csak hadd hajlongjon a kép előtt. Szeretném tudni, minket, többi asszonyokat is lefestet-e, ha majd meghalunk? Mi is jogosan igényelhetnénk.
Kétségtelen, csak legjobb napjaiban nézett ki ilyen remekül csatlakozott Meng Jü-lou és Li Csiao-er is Aranylótusz megállapításához. Egyébként az ajka sosem volt ilyen telt, hanem sokkal keskenyebb.
Bal homlokrésze magasabb, szemöldöke jobban ívelt vélte Holdasszony. De a művész mindezek ellenére pompásan eltalálta.
A művész látta őt egyszer az Öt Szent Hegy Templomában füstölőégetés közben magyarázta Taj A-er , s emlékezetében megragadtak akkori vonásai.
Most egy szolga lépett be, a képért jött. Jelentette, hogy itt van Csiao szomszéd, ő is látni szeretné. Így hát Taj A-er a képet ismét visszavitte a homlokzati terembe.
A hölgyek úgy vélik, ajka keskenyebb volt, bal homlokrésze magasabb, szemöldöke íveltebb közölte a művésszel.
Ezen könnyen segíthetünk válaszolta az. Megragadta az ecsetet, s néhány vonással végrehajtotta a szükséges változtatásokat.
Olyan természetes, mintha élne dicsérte Csiao szomszéd az alkotást. Csupán az hiányzik, hogy lélegezzék.
Hszi-men Csing boldogan kifizette a mesternek az ígért tiszteletdíjat, ráadásul gazdagon megvendégelte, a színültig telt poharat háromszor is saját kezűleg nyújtotta át neki. Megkérte, mindenekelőtt végezze el a mellképen az utolsó ecsetvonásokat, hogy mielőbb helyére kerülhessen, a nagyteremben, a lélektábla fölött. Az egészalakos képet készítse el odahaza, kényelmesen. Ábrázolja a kép a halottat legszebb ünnepi díszruhájában, s azután, ha majd kikísérik, vigyék a koporsó előtt.
Ezen az éjszakán Hszi-men Csing a nagyteremben paravánoktól körülvett egyszerű, háncsgyékény fekhelyen ütötte fel tanyáját. Csak reggel ment át Holdasszony lakosztályába, hogy megmosakodjék és megfésülködjék.
A harmadik napon, tömegnyi rokon és ismerős jelenlétében, továbbá a körzeti halottkém, Hszü segédletével, ünnepélyesen koporsóba helyezték a holttestet. A szertartást ünnepélyesebbé tette az Irgalmasság Kolostorából jött boncok csoportja, imával, énekkel; ők szolgáltatták a gyászzenét is. Felállították a Buddha-szobrot, a jelenlevők áldozatot mutattak be, rengeteg füstölőt és halotti pénzt égettek. Miután a teljesen felöltöztetett holttestet beágyazták a koporsóba, még további négy ruhát is mellé helyeztek. A szájába egy jókora gyöngyszemet tettek, a koporsó fenekére pedig, minden egyes sarokba, kis csomag tört ezüstöt helyeztek. Mindezt annak ellenére, hogy Hszi-men Csinget az idősebb Hua lebeszélte az effélékről, mondván, a drága holmikat előbb-utóbb úgyis kilopják. Azután a koporsót leszögezték az Örök Élet Szögeivel, s a szertartás általános zokogás és jajveszékelés közepette véget ért.
Az első gyászhét utolsó napjaiban az Irgalmasság Kolostorából tizenhat bonc jött a házba, és a buddhista rítusok szerint elvégezték az ünnepélyes gyászszertartást. Még ugyanazon a napon beállított a Nefritcsászár Templomának főpapja, Vu is, hogy együttérzéséről biztosítsa a ház urát. Ez alkalommal mindjárt kikötötte, hogy a második heti házi ájtatosságokat az ő templomában, a taoista szertartások szerint tartják meg. Hiszen az ilyen házi ájtatosságok csinos jövedelmet jelentettek a papok számára, s most a főpapnak résen kellett lennie, nehogy mások zsebeljék be a hasznot.
Hszi-men Csing a négy gyászhét alatt, egészen a temetésig, éjszakáról éjszakára levegős fekhelyén, a koporsó mellett hált, majd reggel felkereste az Első hálószobáját. Mindaddig, míg felkelt, kedvenc inasa, a fiatal Su-tung teljesített mellette szolgálatot, a fekhelyet viszont Nefritfuvola szobalány szedte fel reggelente. Ez bizonyos idő után közelebb hozta egymáshoz Su-tungot és Nefritfuvolát, s amikor Hszi-men Csing reggel felkelt s visszavonult a hátsó lakosztályokba, ők gondtalan csevegésbe és szerelmes enyelgésbe kezdtek.
Egy reggel, a második gyászhét vége felé, Hszi-men Csing szokatlanul korán kelt. Még aludt az egész ház. A szobalány és az inas élt a kedvező alkalommal, belopakodtak a parkbeli könyvtárpavilonba, hogy ott titkon, s mint hitték, zavartalanul, szerelmeskedéssel töltsenek egy órácskát. De ezen a reggelen véletlenül Aranylótusz is korábban kelt, mint máskor, s abban a reményben, hogy végre egyszer egyedül találja Hszi-men Csinget, a homlokzati terem felé vette útját. A fekhely azonban legnagyobb csodálkozására üres és rendetlen volt, s a teremben sehol egy teremtett lélek. Kifordult tehát az ajtón, s elindult a női lakosztályok felé. Útközben összetalálkozott Hua-tung legénnyel, aki éppen az udvart söpörte.
Hé, legény, tedd már félre azt a seprűt, és intézz el nekem valamit! szólt oda a fiúnak. Menj el gazdád vejéhez, s kérj tőle egy kevés fehér selymet, ugyanis anyámnak nincs még gyászkabátja. Ma hazamegy, és szeretné mindjárt magával vinni.
Bizonyára alszik még, de azért mindjárt elszaladok hozzá válaszolta az inas, s a seprűt szófogadóan a sarokba állította. Kis idő múltán visszajött, és jelentette:
Csen úr üzeni, hogy az anyagkiadás nem az ő hatáskörébe tartozik. Forduljon Pen Széhez vagy Su-tunghoz, ők ketten kezelik az anyagraktárt. Ilyen korai órában Pen Sze még nyilván házon kívül tartózkodik, így valószínűleg csak Su-tung érhető el.
Hol az ördögben bujkál az a fiú? Menj és keresd meg!
Épp az imént ment errefelé, a park irányába. Feltehetően a könyvtárpavilonba igyekezett, ugyanis ott helyezték el a gyászkelmeraktárt.
Igen? Akkor majd magam nézek utána. Épp arra visz az utam. Te csak söprögess tovább nyugodtan.
S ezzel sietve elindult a park felé. A könyvtárpavilonhoz érve, odabentről vidám nevetést és kuncogást hallott. Hirtelen belökte az ajtót, s lám, a kereveten ott feküdt az inas a szobalánnyal szorosan összefonódva.
Szép dolgokat műveltek itt! ripakodott az ijedten szétrebbenő s reszketve lába elé omló, rajtakapott párocskára. Aranylótusz egy ideig szótlanul, ajkán fagyos, gúnyos mosollyal mustrálgatta őket.
Szaladj, hozz nekem egy gyászkabátra való fehér selyemdarabot meg egy gyászfőkötőre való kevés vásznat! parancsolt rá a legényre szigorúan. Az szófogadóan eltűnt a raktárban, s kisvártatva megjelent a kívánt holmival. Ezalatt Aranylótusz egyetlen szóra, egyetlen pillantásra sem méltatta a földön térdeplő, megrémült leányt. De még akkor sem nézett az ijedten mögötte baktató szobalányra, amikor már, hóna alatt a kelmecsomaggal, pavilonja felé lépdelt. A leleplezett Nefritfuvola nem tágított mellőle, míg csak be nem értek a szobába, ott ismét földre vetette magát Aranylótusz előtt, s könyörögve kérte, ne árulja be Hszi-men Csingnek.
Először is valld be az igazat, te nyomorult szuka! förmedt rá Aranylótusz. Hányszor szeretkeztél vele?
Miután a szobalány biztosította róla, hogy először történt, s hogy csak az utóbbi gyásznapokban, a homlokzati fogadóteremben teljesített közös szolgálat révén került közelebbi kapcsolatba a legénnyel, Aranylótusz így folytatta:
Azt szeretnéd, ha megbocsátanék neked, és nem árulnálak el. Nem bánom, legyen meg a kívánságod, de csak három feltétellel.
Kérjen, asszonyom, bármit! Mindent megteszek! könyörgött a szobalány.
Tehát először is: mától kezdve pontosan beszámolsz nekem mindenről, ami úrnőd, az Első lakosztályában napközben történik. Ha megtudom, hogy valamit elhallgattál előlem, utólag elárullak. Másodszor: bármit kérek tőled, engedelmeskedned kell. Harmadszor: mondd meg nekem, hogyan lehetséges, hogy úrnőd oly sok évi meddőség után újból teherbe esett?
A sarokba szorított Nefritfuvola, kénytelen-kelletlen, a legapróbb részletekig kitálalta Pi apáca varázsitalának titkát. Aranylótusz pontosan emlékezetébe véste a hallottakat, majd futni hagyta a lányt. Az valóban hallgatott az ügyről, viszont a fiatal Su-tung, aki nem sok jót várt a fagyos mosolytól, mellyel a félelmetes Ötödik végigmérte, jobbnak látta még azon a reggelen titokban kereket oldani. Szentül meg volt győződve róla, hogy az aznapi leleplezés következtében mindörökre leszerepelt Hszi-men Csing házában, inkább időben elmenekült hát a biztos verés elől. De előbb még különböző fehérneműféléket lopott a fehérneműs kamrából, ahová szabad bejárása volt. Valamicske készpénzzel is rendelkezett, minthogy már korábban összekuporgatott tíz unciát. Ennyi viszont kevés volt a tervezett szökéshez. Így támadt az az ötlete, hogy Fu bizományostól további húsz unciát csal ki azzal, hogy Hszi-men Csing parancsára kéri a pénzt, akinek megbízásából az egyik városi sáncon túli üzletben további tétel gyászruhákra való fehér kelmét kell vásárolnia. Minthogy ez idáig valóban Su-tung intézte gazdája megbízásából a kelmevásárlásokat, a bizományos vonakodás nélkül kifizette a húsz unciát. Ily módon Su-tung bőven ellátva készpénzzel, egyenesen a kikötő felé vette útját, helyet foglaltatott magának egy utazódzsunkán, melynek úticélja szülővárosa, Szucsou volt.
Eltűnését azonban néhány órával később felfedezték. Hszi-men Csing két főeunuch barátja, Pi és Liu ezen a délelőttön egy hatalmas tálca áldozati ételt, áldozati bort és halotti pénzt küldött a házba, s egyúttal bejelentették, hogy az elkövetkező napok egyikén maguk is látogatást tesznek nála. Hszi-men Csing, hogy megtakarítsa nekik a fehér ruhák beszerzésével járó tetemes költségeket illendőségből a látogatók is gyászruhában jelennek meg a gyászoló házban udvariasan saját készletéből akart egy tételt a rendelkezésükre bocsátani. Ám a kelmeraktár kulcsát legutóbb Su-tung őrizte. Keresni kezdték az egész házban, de sehol sem találták.
Ekkor jelentkezett Fu bizományos, és elmondta, hogy a keresett szolga kora délelőtt nála járt, és Hszi-men Csing úrra való hivatkozással húsz unciát vett fel tőle, hogy a városi sáncon túl valamelyik üzletben gyászkelmét vásároljon.
Hszi-men Csingnek efféle megbízásról természetesen nem volt tudomása, ezért kiküldte embereit, érdeklődjenek a városi sánc előtti üzletekben, nem látták-e az eltűnt legényt. De az emberek eredmény nélkül tértek vissza. Ekkor Holdasszony megmakacsolta magát, s így szólt Hszi-men Csinghez:
Itt valami nincs rendjén. A fiú valami ostobaságot követhetett el, s a húsz unciával a zsebében kereket oldott. Nézess csak utána a fehérneműraktárban, hátha még más is hiányzik.
Hszi-men Csing elküldött a fehérneműraktárba, s az asszony gyanúja beigazolódott. A raktár kulcsa, mely legutóbb a szökevény őrizetére volt bízva, békésen ott lógott az ajtó mellett a falon. De amikor kinyitották és átvizsgálták a nagy fehérneműs szekrényt, kiderült, hogy egész csomó fehérnemű hiányzik. Hszi-men Csing feljelentést tett a városi poroszlóknál, és elfogatási parancsot adatott ki a hűtlen fiú ellen. Az eset alaposan felizgatta, mert Su-tung volt a kedvenc szolgája, s teljes bizalmát élvezte.
A gyásznapok zűrzavaros, fárasztó eseményei megviselték, és nagyon ingerlékeny hangulatban volt. Napokon át, kora reggeltől késő estig, nem akart vége szakadni a rengeteg részvétnyilvánító látogatásnak, a reprezentálásnak, kínálgatásnak és ivásnak, a napjában ki tudja hányszori átöltözésnek, az ünnepélyes áldozatbemutatásnak, gyászszertartásnak, nem is szólva a szomorújátékokról, melyeket végig kellett néznie. S mindehhez még az otthoni bosszúság!
Végre elérkezett a tizedik hónap nyolcadik napja. Hszi-men Csing kiment a családi temetkezési helyre, hogy jelen legyen a Hszü halottkém vezette sírásási szertartasnál. Közben odahaza a Csodás Örömök Teljének Kolostorából jött papság elhadarta az ennyi meg ennyiedik buddhista könyörgést. Másnap azután odakint hozzáláttak a gyékénysátrak felállításához, hogy azokban helyezzék el és vendégeljék meg a temetés napjára érkező gyászoló vendégeket. Továbbá hatalmas élelmiszer- és borkészletet hordtak ki, és az egyéb előkészületek is megtörténtek.
A temetést megelőző napot egész sor, az alkalomhoz illő színdarab bemutatásával töltötték, melyek mind az emberi lét végső kérdéseivel foglalkoztak; ilyen volt például A bölcs Csuang-ce lepkeálma, a Szilvavirág a hóban, meg a bölcs Lao-ce fekete ökrön lovagolva eltűnik a Hanku hágón át, meg A hős a barlangban varázskardjával agyonsújtja a sárga sárkányt, és más efféle misztériumjáték.
Azután beköszöntött a nagy nap, tizedik hónap tizenkettedike: a temetés napja. Hszi-men Csing erre az alkalomra barátjától, Csou folyami prefektustól ötven fegyverest kért; tízet, hogy a házat őrizzék, negyvenet pedig, hogy lóháton, íjjal és nyíllal felfegyverkezve, a koporsótól jobb- és baloldalt felsorakozva, a halottat kikísérjék a városból. Ezen az ötven fegyveresen kívül a körzeti jamen is rendelkezésére bocsátott egy húszfőnyi őrséget, tagjai a menet mellett haladtak, az ő feladatuk volt szabaddá tenni az utat. További húsz ember odakint a családi temetkezési hely bejáratánál állt őrt.
Ezen a napon már kora hajnalban lónyerítéstől és kocsizörgéstől visszhangoztak a környező utcák és utak; egymás után érkeztek messzi körzetből az alacsonyabb és magasabb rangú mandarinok, rokonok és ismerősök, barátok és szomszédok, hogy csatlakozzanak a temetési menethez. A házbeli asszonyokat, valamint a rokonok és ismerősök feleségeit száznál több gyaloghintó vitte, ehhez csatlakozott még néhány tucat kisebb hintó komornákkal és a különböző virágudvarok lakóival. Hszi-men Csing valamennyi felesége, továbbá egész háza népe részt vett a temetési menetben, csupán Szun Hszüe-o maradt otthon Vang és Pi apácával, ők vigyáztak a házra, míg Ping-an a tíz fegyveressel a kapunál rostokolt.
A temetési menet irányítója úgy reggel nyolc óra tájban adta meg a jelt egy magas deszkaemelvényről a hatvannégy tehervivőnek a koporsó felemelésére: nyolcat dobbantott egy fadoronggal, mire a beláthatatlan menet lassan megindult.
Legelöl hosszú sorban feliratos zászlókat, háromszögletű díszlobogókat s megannyi elégetésre szánt aranyozott és ezüstözött kartonból készült alakot és tárgyat vittek. A koporsó előtt egy csoport bonc lépdelt az Irgalmasság Kolostorának papjai , ők szolgáltatták a gyászzenét. Közvetlenül a koporsó mögött Holdasszony, valamint Hszi-men Csing többi feleségének gyaloghintaja haladt, majd beláthatatlan sorban a gyászmenet többi részvevője. A fiatal Csen, aki a gyászidő alatt mindvégig a fiúutód szerepét töltötte be, gyalog lépdelt a koporsó mellett, egyik kezét a koporsóállványon nyugtatva, mintegy jelezvén, hogy kegyeletes fiúgyermekhez illően, maga is vinni segít.
Verőfényes, tiszta őszi nap volt. Nem csoda, hogy az utcákat, melyeken a menet áthaladt, zsúfolásig megtöltötte a nép. Az emberek egytől egyig eltátották a szájukat a csodálattól, és mind egyetértettek abban, hogy ilyen gyönyörű temetést már rég nem láttak.
A keleti utat elhagyva, a menet vezetőjének intésére mindenki megállt. A Nefritcsászár Templomának főpapja, Vu, aki négy erős férfi vállán nyugvó hordszéken trónolva, messze a többi részvevő feje fölött lebegett sötétvörös papi öltözéke fölött ötszínű darutoll átvevő, fején a kilencemeletes villám- és mennydörgésföveg, lábán cinóbervörös, magasra ívelő kettőscipő, kezében az elefántcsont felirattáblácska , most oldalra kanyarodott, és Hszi-men Csing intésére hirtelen kibontotta az elhunytnak Han mester által festett egészalakos képét. Majd a főpap, miközben a fiatal Csen helyettes fiúutód minőségében a kép előtt letérdepelt az út porába, messze csengő hangon s a közelben tartózkodó legközelebbi hozzátartozók számára jól érthetően, hosszú magasztaló beszédet tartott az elhunyt emlékére.
noha lelke már felszállt a tiszta légbe, s teste visszatér a földbe, e hű képben tovább él majd mind a mai, mind az elkövetkező nemzedék emlékezetében így fejezte be hosszú beszédét, s magasan feltartotta a képtekercset.
Miközben leszállt magas trónjáról, és helyet foglalt gyaloghintajában, a zene hatalmas dübörgéssel és lármával ismét rázendített, a meneten pedig, mely egyidejűleg újból lassan megindult, égbe csapó s a földet megreszkettető hangos sírás és jajveszékelés hömpölygött végig. A déli városkaputól Hszi-men Csing és a többi gyászoló férfivendég, aki eddig gyalog jött, az út hátralevő részét lóháton vagy kocsin tette meg. Csak a fiatal Csen, a helyettes fiúutód, volt kénytelen továbbra is gyalog menni, kezét a koporsón nyugtatva, míg csak célhoz nem értek.
A családi temetkezési hely bejáratánál Hszi-men Csing barátja, Csang, a bal oldali tábor parancsnoka, kétszázfőnyi díszőrséget állított fel, a zenekar tompa dobpergéssel és harsogó gongütésekkel fogadta a megérkező gyászmenetet.
A papok előbb áldozatot mutattak be az anyaföldnek, majd déltájt lassan leengedték a koporsót a Vágyak Barlangjába, azután az ünnepség odakint nagy és lármás tömeglakomával ért véget a gyékénysátrak alatt. A temetésről visszaérve a lélektáblát, mely eddig a homlokzati fogadóteremben volt felállítva, még át kellett vinni, és méltó keretek között elhelyezni az elhunyt időközben alaposan kitakarított és átfüstölt hálószobájába. Legvégül Hszü halottkémnek volt még egy feladata: áldozatot mutatott be a ház védőszellemeinek, majd tisztára söpörte a küszöböt, és varázsigéket erősített fel mindenfelé, hogy hatástalanná tegye az esetleg még ott ólálkodó gonosz befolyásokat. A temetési szertartás méltó megrendezése érdekében felfogadott megannyi személy közül öt uncia jutalommal a zsebében és egy vég ruhaszövettel a hóna alatt ő hagyta el utolsónak a házat. Ezzel véget is ért a négy hétig tartó és mérhetetlen összeget felemésztő ünnepség.
Miután estefelé elvonultak az utolsó vendégek, és a házba újból nyugalom költözött, Hszi-men Csinget valami ellenállhatatlan erő Ping pavilonjába hajtotta. Ezt az éjszakát az ő hálószobájában akarta tölteni, a középső falon elhelyezett lélektábla előtt.
A tábla alatt, az állvány párkányán nyugodott Ping kartonra felfeszített mellképe, mellette a falon az egészalakos kép. A szoba berendezése még ugyanolyan volt, mint annak idején, lakója életében. Az ágy frissen áthúzva, rajta a régi vánkosok és takarók. A széktámlákon ruhadarabok, melyeket Ping asszony viselt egykor; az öltözőasztalkáról egyetlen tárgy sem hiányzott, minden ott volt, amit fésülködéshez, arcának rizsporozásához és kifestéséhez használt; amott meg két bűbájos szaténpapucs kandikált elő, melyek egykor kecses aranyliliomait fedték. Az asztalon, az ezüstlámpa mellett kedvenc vázája, benne friss virágok. És emitt, az ágy mellett az alacsony tálalóasztalka, rajta az ezüst gyümölcstartó és süteményestálka, meg a két aranykehely, melynek édes nedűjéből elalvás előtt oly gyakran kortyoltak még egy utolsót.
Mindezen meghitt tárgyak látása kimondhatatlan fájdalommal töltötte el Hszi-men Csinget, és forró könnyeket csak a szemébe. Sóhajtva nyúlt végig a fal mellett, a lélektáblával szemben az alacsony fekhelyen, melyet Jing-csun szobalány ágyazott meg neki Hsziu-csunt, a második szobalányt, már átvette Li Csiao-er. Sokáig feküdt ott, nyugtalanul hánykolódva, tekintetét mereven a rézsút beeső holdfénytől kísértetiesen megvilágított képre szegezve, míg a jótékony álom meg nem váltotta szomorú önmarcangolásától.
Amikor másnap behozták a reggelit, második terítéket is kért láthatatlan szerelme számára, és régi szokása szerint mindenből kiosztott egy keveset Ping érintetlen tányérjára, miközben olyan szavakat mormolt az üresen álló szék felé, mint például Tessék, fogj hozzá! teljesen úgy viselkedett, mintha élő ember ülne mellette.
A szobalány és a dajka tátott szájjal, meghatottan figyelte furcsa viselkedését. Ugyanez a játék másnap reggel is megismétlődött. Három éjszakát töltött egymás után halott hatodik feleségének hálószobájában.
A harmadik éjjelen már későre járt az idő megkívánt egy csésze hideg teát. Egész délután látogatói voltak, megvendégelte őket, és meglehetősen ittas állapotban tért nyugovóra. Égő torka valami üdítő italra vágyott. Jing-csun szobalány már mélyen aludt, nem hallotta kiáltását, ezért a fiatal dajka, Zsu-ji kelt fel, s indult a kért üdítő italért.
Miközben, az ágy előtt térdepelve, egyik kezével közvetlenül Hszi-men Csing szájához tartotta a csészét, a másikkal, mintegy véletlenül, végigsimított a férfi testére boruló takarón, Hszi-men Csing ereiben már a könnyed érintésre is száguldozni kezdett a vér, és érzéki vágyra gyúlt. Magához húzta a dajkát, karját a nyaka köré fonta, s szája az ajkára tapadt. Az asszony csendben tűrte, s a néma gyengédséget ugyanolyan némán viszonozta: lágy szorítással szívni kezdte a férfinak ajkai közt játszadozó nyelvét, ily módon adván jelét titkos beleegyezésének. Hszi-men Csing most szótlanul lehúzta Zsu-ji vékony hálóingét, s magához vonta őt a takaró alá. Hónapokig tartó önkéntes lemondás után a természet újból megkövetelte jogait.
Csak miután a felhő már megszabadult csapadékterhétől, mert Zsu-ji először megszólalni.
Uram, ön figyelemre méltatta jelentéktelen cselédjét kezdte halkan , remélheti-e a cseléd, hogy továbbra is megtűri házában? Boldogan áll majd szolgálatára, bármit is kérjen tőle.
Légy csak mennél kedvesebb hozzám, gyermekem, akkor meglásd, jó sorod lesz, nem látsz majd hiányt semmiben felelte Hszi-men Csing, és megcsókolta.
Zsu-ji ezt boldogan vette tudomásul, cseppet sem kérette magát, és szerelmes főnixpár módjára bolond rakoncátlankodásba kezdtek a párnák és takarók között.
Másnap reggel Zsu-ji segített Hszi-men Csingnek az öltözködésnél, ő viszont megajándékozta elhunyt úrnőjének négy aranycsatjával. Jing-csun szobalány a dajka megváltozott viselkedéséből nyomban kitalálta a történteket. Ugyanis míg Zsu-ji addig ügyetlenül és félszegen csetlett-botlott Hszi-men Csing körül, az otthonosan mozgó szobalány mögött, s egyetlen mukkot sem mert szólni annak jelenlétében, most váratlanul elszállt belőle minden félénkség, fellépése magabiztos lett, nem szorult többé idegen segítségre. A szobalány mindjárt tudta, hogy az addig oly félszeg asszony ügyesen beférkőzött gazdája kegyeibe, s így mit volt mit tennie, megbarátkozott a gondolattal, hogy a dajka ezentúl egyenrangú ővele.
Ámde a fiatal teremtés mindezen felül nagyon szerette kicicomázni magát, amivel magára vonta a többi pavilon lakóinak figyelmét, akik a valósághoz még hozzá is költöttek egyet s mást. A szobalányok és inasok hamarosan cinkosan súgtak-búgtak.
HARMINCHARMADIK FEJEZET
Lin asszony először fogadja
Hszi-men Csinget.
A fiatal Vang rémülten kiszalad
a virágudvarból
Az a változás, mely Zsu-ji dajkán nemcsak a lényében, hanem külsejében is végbement, természetesen nem kerülte el az Ötödik éles szemét, és nem kellett sokat törnie a fejét, hogy megértse, mi a változás oka.
Így nem megy tovább, nővérem, neked is bele kell szólnod! fordult egy szép napon Holdasszonyhoz. Mégiscsak szemérmetlenség, amit a hátunk mögött művel azzal a nővel. Pontosan így kezdődött annak idején azzal a szolgaasszonnyal, Huj-liennel is. Ölbe tett kézzel elnéznéd, hogy megismétlődjék az akkori botrány? Mondd csak, milyen arcot vágnánk, ha ezt a közönséges nőszemélyt teherbe ejtené? Egyszerűen kinevetne minket!
Ámde áskálódása Holdasszonynál süket fülekre talált. A haldokló Hatodik intelme lebegett a szeme előtt.
Óvakodni fogok mindenfajta beavatkozástól felelte hűvösen. Mindig engem toltok előre, engem akartok beszéltetni, s amikor aztán nyakunkon a baj, ti kiabáltok a szárazra, engem meg benne hagytok a kátyúban. Már okultam a tapasztalatokból. Ha nem tetszik valami, legyetek szívesek, beszéljetek magatok Hszi-mennel.
Aranylótusz erre szó nélkül elvonult. De a legközelebbi alkalommal, amikor Pi apáca megint ott járt náluk látogatóban, titokban áthívta pavilonjába, egy unciát ajándékozott neki, és rendelt tőle ugyanabból a varázsitalból, melyet az apáca Holdasszonynak is megszerzett.
Jóllehet a múló idő hatására új kedvesének erélyes ölelései nyomán Hszi-men kilenctized részben visszanyerte életkedvét, gondolatai még gyakran időztek a halott Hatodiknál.
A tizedik hónap utóján, egy napon déli pihenőt tartva, épp a kerti könyvtár kerevetén heverészett, amikor álmában megjelent előtte. Mintha hirtelen, halkan megcsörrent volna a félretolt gyöngyfüggöny, s belépett volna az asszony. Hosszú, redőkben leomló, lebegő bíborvörös inget viselt, fölötte felhasított, fehér kabátkát. Zilált hajtincsek keretezte viaszsárga arca gondterheltnek látszott. Könnyű léptekkel odament a fekhelyhez, és így szólt:
Kedvesem, látni vágytalak, és elmesélni neked, mi történt velem azóta. Igaz, megszabadultam szenvedéseimtől, ellenlábasom azonban az árnybirodalom bírája elé vonszoltatott, s most lakolnom kell bűnömért. De hála közbenjárásodnak, három fokkal enyhítették büntetésemet. Ellenlábasom azonban még így sincs megelégedve. Most rajtad is bosszút akar állni, és el akar vinni magával. Azért jöttem, hogy figyelmeztesselek. Előbb-utóbb te is érezni fogod kezének mérgező munkáját. Légy óvatos! Vigyázz magadra! Ne járj el olyan gyakran hazulról, s ne igyál késő éjszakáig! Szavaimat vésd ezerszeresen, tízezerszeresen az emlékezetedbe!
Átölelték egymást, s Hszi-men Csing szeméből könnypatak tört elő.
Most hová mégy? Beszélj! Hová? faggatta az asszonyt zokogva, de az szótlanul kibontakozott az öleléséből, és semmivé foszlott.
Felébredve, Hszi-men Csing egy árnyat vett észre a függöny mögött, s nyomban ezután belépett Aranylótusz. Odatelepedett mellé a kerevetre.
Tehát itt bujkál ez a rég keresett álomszuszék mondotta az asszony, oldalról rávillantva fürkésző tekintetét. Hiszen egészen vörös a szemed!
Lehet, hogy alvás közben az arcomon feküdtem.
Én meg azt hiszem, inkább a könnyektől.
Miért sírtam volna?
Talán eszedbe jutott valaki, aki különösen kedves a szívednek?
Ostobaság. Nem tudok senkiről, aki különösképpen a szívemben vagy a szívemen feküdne.
Akkor majd én megmondom. A Hatodik a szívedben, Zsu-ji dajka pedig a szíveden fekszik, minket, többieket, viszont már réges-rég kivetettél a szívedből.
Milyen bolond ötleteid vannak! kiáltott fel Hszi-men Csing kényszeredett nevetéssel. De most beszéljünk komolyan: talán még emlékszel rá, mi volt a Hatodikon legalul, amikor beágyaztátok a koporsóba?
Miért kérdezed?
Csak úgy.
Nos, mindjárt tudtam, hogy gondolatban megint nála jártál. Egyszóval legalul egy hosszú bíborvörös batiszting volt rajta, fölötte felhasított, fehér selyemkabátka.
Hszi-men Csing gondolatokba mélyedve, mintegy helyeslően bólintott.
Akkor valóban ő volt mormogta. Majd hangosan: Az imént megjelent álmomban.
Szóval eltaláltam. Az álmokkal ugyanúgy vagyunk, mint a náthával. Ami a szív legmélyén felgyülemlik, azt álmunkban kitüsszentjük. Vajon ránk, többiekre is ilyen hűségesen gondolsz majd, ha egyszer meghalunk?
Hszi-men Csing mosolyogva magához vonta, és megcsókolta az ajkát. Az asszony ápolt, pézsma- és orchideaillatot árasztó teste önkéntelenül is lángra lobbantotta könnyen hevülő érzékeit.
Fuvolázz egy kicsit! szólította fel Aranylótuszt hanyagul hátradőlve. Az Ötödik boldog örömmel teljesítette kérését. Hiszen titokban egyébre sem vágyott, mint hogy újra felélessze a férfi hajdani, immár kihűlt vonzalmát. Annál nagyobb volt bosszúsága, amikor a legzsongítóbb fuvolázás kellős közepén beállított Éhenkórász Jing.
Engedd csak be! parancsolta Hszi-men Csing az inasnak. A változatosság kedvéért mindig örömmel fogadta barátjának vidám társaságát.
Talán megvárnád, míg elmegyek! zsörtölődött Aranylótusz bosszankodva. Csak épp annyi ideje maradt, hogy kapkodva rendbe szedje ruháját, és kiosonjon a hátsó kijáraton, amikor máris belépett Éhenkórász Jing.
Az utóbbi napokban még a színedet sem láttam! üdvözölte barátját Hszi-men Csing.
Mindenkinek megvan a maga bosszúsága sóhajtotta az. Látogatásokra gondolnom sem lehetett.
Miféle bosszúságod volt?
Én szegény fejem, más sem hiányzott, csak az, hogy egy gyerekkel áldjon meg az ég! S még ha nappal jött volna a világra! De nem, a fájdalmak az éjszaka kellős közepén lepték meg az anyját, én meg ki az ágyból, rohanvást a bábáért! Amikor szerencsésen visszavágtatok vele, már itt a gyerek.
Fiú vagy lány?
Fiú.
Te ostoba fajankó, ehhez csak gratulálni lehet! És te még bosszúságról beszélsz! És ki az anya? Bizonyára a második feleséged, a kis Csun-hua?
Eltaláltad.
Úgy kell neked. Ki mondta, hogy odavedd azt a ledér teremtést? Képzelem, milyen mérges az első feleséged!
De még milyen! Ilyenkor, a hideg évszak derekán, kétszeres csapás az efféle családi szaporulat. Egy ilyen gazdag fickónál, mint te vagy, természetesen nem játszik szerepet. Tinálatok az újszülött csupán eggyel több dísz a birtok damasztterítőjén. De a magamfajta ember miből tápláljon és ruházzon egy ilyen csöppséget? Honnan vegye a pénzt bábára meg az ünnepi lakomára, melyet harmadnap a megmosdatás ünnepén és illendőségből harmincadikán is meg kell rendeznie az ismerősök és rokonok számára? Egyszerűen bele kell bolondulni. Meglásd, faképnél hagyom a családomat, és meghúzódom egy kolostorban.
Te meg a kolostor! Ez aztán a remek ötlet! kiáltott fel Hszi-men Csing, teli torokból nevetve. Csak próbáld ki a kemény kolostori priccset, úgy vágyódnál a meleg ágy után, mint annak a rendje!
Éhenkórász Jing megütközve hallgatott.
No, ki vele! Mennyi kell? bátorította Hszi-men Csing kedélyesen. Talán segíthetek.
Ó, ha valóban segítségemre lennél húsz unciával már kirángatnál a bajból, de természetesen csak adóslevél ellenében fogadnám el. El is hoztam magammal, itt van.
Hszi-men Csing nevetve hárította el magától:
Jó barátok között nincs szükség adóslevélre. Hé, menj első úrnődhöz fordult a szolgához, aki éppen behozta a teát , és kérd el tőle az egyik ezüstcsomagot az ágya mögötti faliszekrénykéből.
Az inas kisvártatva visszaérkezett a kívánt pénzcsomaggal.
Itt van, vedd el! Állítólag ötven uncia van benne szólott Hszi-men Csing Éhenkórász Jinghez, miközben átnyújtotta neki a kis csomagot. Szung cenzor adta ide egy másik csomaggal együtt; a nagy ünnepi lakomához összegyűjtött hozzájárulásokat tartalmazzák, ugyanis legutóbb a tartományi hivatalnokok általános kívánságára díszebédet rendeztem a császári legátus, Huang főeunuch tiszteletére. Kérlek, számolj utána, megvan-e az ötven uncia?
Éhenkórász Jing izgatottan felbontotta a csomagot, és utánaszámolt.
Valamivel több ötvennél jelentette ki.
Tartsd csak meg az egészet! A pillanatnyilag fölösleges összeget pedig tedd el kedvencednek, akitől nem tudsz megtagadni semmit, kapóra jön majd a kiházasításánál.
Éhenkórász Jing sugárzó arccal, fellengzős szavakkal köszönte meg az adományt.
De valóban nem fogadsz el tőlem adóslevelet? kérdezte még egyszer.
Bolondság! Téged, hozzátartozóiddal egyetemben, úgyszólván családtagnak tekintelek. A te gyereked éppúgy az én gyerekem is. Majd közös költségen felneveljük. Egyébként, ha majd szerencsésen túlesel a harmincadikán, ellenszolgáltatásképpen néhány napra kölcsönadhatod a kis Csun-huát.
Jaj nekem! robbant ki Éhenkórász Jing színlelt megütközéssel. Most szépen csapdába estem!
És zsebében a zsákmányával nevetve elrohant.
Amióta Hszi-men Csing a Hatodik személyében elvesztette azt az asszonyt, akit feleségei közül valóban mélyen és kitartóan szeretett, az egyetlent, aki huzamosabb időre otthonához tudta láncolni, újból felébredt régi nyugtalansága, ismét állandó vendége lett a virágudvaroknak, új kalandokra, új élményekre vágyott; az olyan egyszerű, tapasztalatlan cseléd ölelései, mint amilyen Zsu-ji volt, nem elégítették ki kényes igényeit. Így hát, amikor egyik üzletbarátja, Huang Sze, akinek többször kölcsönzött pénzt kamat ellenében, és akinek nemrégiben különös szívességet tett, viszonzásul a tizenegyedik hónap hatodik napján tartandó vidám mulatozásra hívta meg Cseng anyó virágudvarába, készségesen igent mondott. A vendéglátó gazdán és annak üzlettársán kívül Éhenkórász Jing és Meleg mester is részt vett a dáridón.
A vendégek szórakoztatásáról Cseng anyó két leánya, Kedvencillat és Holdacska gondoskodott, s a fiatalabbik, vagyis Holdacska, különös kegyben állt Hszi-mennél. Az előbbi két lányon kívül még négy fiatal énekeslány is kínálgatta bájait; jeleneteket adtak elő a Nyugati szoba és más színdarabokból, annyi művészettel és oly megható átérzéssel, hogy felszakadoztak a felhők, és megrepedeztek a kövek. Később még beállított Ezüstöcske is a közvetlen szomszédságban levő Vu házból. S hogy hamarosan vidám, pajkos hangulat támadt, az legfőképpen Éhenkórász Jing sosem lankadó humorának volt köszönhető.
A késői órákban Hszi-men Csing lopva elhagyta a lármás asztaltársaságot, és Holdacskával elvonult eldugott, kényelmesen berendezett, pézsma- és orchideaillattól áthatott tavaszi barlangjába. Majd a fekhely puha párnái és takarói között olyasvalamit árult el neki a lány, ami felkorbácsolta mohó érzékeit, és új, különleges élvezeteket sejtetett.
Látta az utóbbi időben Fahéjvirágot? kérdezte Holdacska váratlanul.
Részvétnyilvánító látogatása óta nem.
Ó, tudnék róla mesélni egyet és mást.
Mégpedig?
A lány kis ideig elgondolkodva hallgatott. Majd így folytatta:
Nem, inkább nem beszélek róla. Különben még szememre vetné, hogy a háta mögött kifecsegtem.
Kedves gyermekem, bízhatsz a titoktartásomban. Csak nem leszek olyan balga, hogy eláruljalak!
Emlékszik még arra a botrányra, melybe a fiatal Vang miatt keveredett? Ön akkoriban szerencsésen kisegítette a bajból. Szóval legutóbb megint összeszűrte a levet azzal a könnyelmű fickóval, aki már néhány nap óta hét cimborájával köztük van az ön két barátja, Csu Si-nien és Szun Tien-hua is ki sem mozdul Fahéjvirágék házából. Már megint egy egész vagyont hagyott nála; s amikor legutóbb pénzszűkében volt, elzálogosította Li anyónál fiatal feleségének bundáját és két arany karperecét.
Milyen felelőtlen ez a Fahéjvirág! szidta Hszi-men Csing a lányt. Annak idején ünnepélyesen megígértettem vele, hogy soha többé nem áll szóba a fiatal Vanggal. S lám, így tartja meg a szavát!
Ne izgassa fel magát! Még nem fejeztem be. Talán még ön is húzhat valami hasznot a dologból.
Miféle hasznot?
De senkinek ne beszéljen róla, még Éhenkórász Jingnek se!
Ostobaság, hogy képzeled!
Jól van, akkor hallgasson ide: a fiatal Vang édesanyja, született Lin lány, bár özvegyasszony és harmincöt éves, még most is szép és jó megjelenésű, afféle igazi csábos nőstény róka. Miközben fia a virágudvarokban dorbézol, titokban ő is kalandok után fut. Rendszerint egyik vagy másik apácakolostort választja, mert így imádkozás és böjtölés ürügyén feltűnés nélkül távozhat el hazulról. De tulajdonképpen Ven házasságközvetítőnőhöz viteti magát, s az öregasszony hajtja fel neki a szeretőket. Aztán itt van még a fiatal Vang tizenkilenc éves kis felesége. Mint tudja, ő Huang főeunuch unokahúga, a nagybácsi az udvarnál szolgál. Bizonyára hallotta már szépségének és műveltségének hírét. Szegényke természetesen nagyon a szívére veszi züllött férjének kicsapongásait. Már háromszor is levágták a kötélről, mikor kétségbeesésében felakasztotta magát. Együgyű elképzelésem szerint ön könnyen megkaphatná előbb Vang anyját, azután a szép menyet.
Ejnye, ez volt aztán a mennyei muzsika! Hszi-men kéjsóvár fülei szívesen hallgatták az effélét, csak úgy dagadt a keble az elragadtatástól és vágytól.
Kis csin-csinem mondotta, gyengéden kebléhez szorítva a lány rizsporos arcocskáját , ezt nagyszerűen kifundáltad. De mondd csak, honnan tudsz te mindenről olyan pontosan?
Majd mindjárt elmondom. Egy időben gyakran elhívtak Vangékhoz énekelni, s ilyenkor az embernek sok minden a fülébe jut. Aztán meg olyasvalaki is mesélt róla egyet s mást, aki maga is Ven anyó közvetítése révén került kapcsolatba Lin asszonnyal.
Ki az a valaki?
Első szeretőm, aki elvette a szüzességemet: egy fiatal kereskedő a déli tartományokból. Most már csak hébe-hóba látogat el hozzánk, inkább a vakmerő kalandokat hajszolja. Ő az, aki megismerkedett Lin asszonnyal.
Drága gyermekem, ha továbbra is kedves és ragaszkodó leszel, havi harminc unciát kapsz tőlem. De rajtam kívül senki másé nem lehetsz.
Nemcsak harmincért, de már húszért is boldogan az öné leszek egyes-egyedül.
Legyen csak harminc.
Mivel még mindketten ruhában voltak, a lábnyi vastag takaró és vánkosréteg alatt lassan melegük lett.
Nem vetkőzne le, és töltené nálam az éjszakát? kérdezte a lány.
Szívesen, de elöl keresni fognak minket: aztán meg legutóbb hatodik feleségem szigorúan figyelmeztetett álmomban, hogy ne töltsem többé virágudvarokban az éjszakát. Hiszen nappal is ellátogathatok hozzád!
Félredobta a takaróréteget, felszólította a lányt, hogy vetkőzzék le gyorsan, majd vállára emelte Holdacska aranyliliomait. Ó, milyen fiatal volt még, milyen zsenge!
Nádszálkarcsú ifjú
nő,
virág, most feselt ki kelyhe,
engedi, a lebegő tavaszi
szél hadd ölelje.
Miután a felhő kiadta csapadékterhét, gyorsan felöltöztek, s kéz a kézben újból az elülső szobába mentek. A halott figyelmeztetésére gondolva, Hszi-men Csing hamarosan elbúcsúzott a duhaj asztaltársaságtól, és hazavitette magát.
Másnap megbízta Taj A-ert, kutassa fel, hol lakik Ven házasságközvetítőnő, és hozza el mielőbb. Tekintettel arra, hogy az öregasszony annak idején Hszi-men Csing vejének ügyeiben is tevékenykedett, őneki mindenképpen tudnia kellett róla.
Igy tehát Taj A-er a fiatal Csenhez fordult.
Először végigmégy a Keleti utcán oktatta ki Csen a legényt , azután az Emberségesség Hídjánál dél felé fordulsz, a márványkapu irányába, odaérve kelet felé bekanyarodsz a Vang utcába, pontosan az utca közepén egy rendőrőrszobához érsz, az őrszobával átellenben keresztülmégy egy romos kőhídon, elhaladsz egy apácakolostor mellett, nyugat felé felmégy egy meredek utcán, ott a harmadik házban egy babsajtboltot találsz, s közvetlenül mellette, abban a házban, melynek két szárnyas kapuja pirosra van mázolva, ott lakik Ven anyó.
Ó, uram, nem ismételné el még egyszer? Máris elfelejtettem kérte Taj A-er.
A fiatal Csen szívesen teljesítette kérését. Taj A-er megköszönte a felvilágosítást, felnyergelte a szürkét, és elügetett a megadott irányba.
A márványkapuhoz érve, az Emberségesség Hídjánál befordult kelet felé a Vang utcába, s az utca közepén, a rendőrőrszobával átellenben valóban megtalálta a romos kőhidat, ahol az út nyugat felé fordult, majd a Nagy Irgalmasság Kolostora mentén egy meredek utcába torkollott, s a harmadik házon elsőrendű babsajtot kínáló cégtábla lógott. A ház előtt egy asszony szamártrágyát szárított a napon.
Hé, itt lakik Ven házasságközvetítő? kiáltott rá.
Az asszony egy valamivel magasabban épült szomszédos házra mutatott, amelynek kétszárnyú kapuja vörösre volt festve. Taj A-er fürgén leugrott a szürkéről, a kantárt egy fához kötötte. Azután korbácsával néhányszor rácsapott a vörös kapura. Egy fiatal legény nyitotta ki, s kelletlenül megkérdezte, mit óhajt.
A nagytiszteletű körzeti bírótól, Hszi-men Csing úrtól jövök világosította fel Taj A-er. Haladéktalanul beszélni akar Ven anyóval.
Hszi-men Csing nevének hallatára a fiú azon nyomban barátságosan elvigyorodott. Bemutatkozott, mondván, ő Ven asszony fia, majd betessékelte Taj A-ert, hellyel és teával kínálta.
Édesanyám elment hazulról közölte. Majd megmondom neki, keresse fel holnap reggel az ön gazdáját.
Taj A-er nem hitt neki.
Hiszen ott áll az udvarban a szamara, akkor itthon kell lennie szólt, s elhaladva a fiú mellett, egyenest a hátsó helyiségek felé tartott. S valóban, ott találta Ven anyót, menye és néhány apáca társaságában, amint teázás közben nagyban beszélgettek.
Csakhogy itt van, Ven anyó! csapott le rá Taj A-er. Miért tagadtatja le magát?
Ven anyó zavartan nevetett, egy van fu-t mormogva.
Szép tőled, hogy idefáradtál, de véletlenül épp vendégeim vannak, és nem mehetek el hazulról. Majd holnap reggel eljövök. Mit óhajt tőlem a gazdád?
Azt nem tudom. Nekem csak annyit mondott, hozzam el magát, de mennél hamarább.
Miért éppen engem ér ez a megtiszteltetés? Hiszen évek óta Feng anyót meg Pi sógornőt meg Vang sógornőt ugráltatta, ha valami közvetítenivalója akadt. Mily különös, hogy most egyszerre én kellek neki. De ha már így van, várjon egy kicsit. Hideg fazékból nem lehet egyik percről a másikra forró babfőzeléket kanalazni. Talán új madarat keres a Hatodik elárvult fészkébe?
Nem tudom. Majd ő elmondja.
Hát jó, veled megyek.
Fiával felnyergeltette a szamarat, álarcot öltött, majd a fürgén lépkedő szürke nyomában zötyögve elindult csacsiján Hszi-men Csing háza felé.
Ping-an portás a szemben levő házba irányította a két jövevényt, mivel Hszi-men Csing Meleg mesternél időzött a dolgozószobában. Tüstént fogadta Ven anyót.
Rég nem láttam, Ven anyó üdvözölte.
Az buzgón meghajolt.
Hszi-men Csing intésére emberei elhagyták a szobát, s ő egyedül maradt a vén kerítőnővel. Csak Taj A-er nem tágított, árnyként az ajtófüggöny mögé húzódott, és hallgatózott.
Tudtommal te néhanapján előkelő házakban is megfordulsz kezdte Hszi-men Csing a beszélgetést.
Valóban. Ügyfeleim közé tartozik többek között Jüan császári herceg, Csou folyami prefektus, Csiao úr, a császár apósa, Hszia bíró és még sok más előkelő uraság.
Nem vagy ismerős véletlenül Vang egykori miniszter házában?
Ejnye, dehogynem. Egészen különös kegyben állok Lin őnagyságánál és szépséges menyénél.
Hm, hm. Akkor lenne egy kisebbfajta megbízatásom a számodra. Mindenekelőtt tedd el ezt a csekélységet!
S ezzel egy ötunciás ezüstrudacskát csúsztatott a markába, majd kis ideig bizalmas hangon valamit magyarázott neki.
Egyszóval számítok rá mondotta végezetül , hogy hamarosan összehozol Lin asszonnyal. Biztos lehetsz, hogy utóbb meghálálom.
Haha nevetett harsányan a vénasszony , honnan tud mindent ilyen jól a nemes hölgyről?
Hát innen is, onnan is. A fáknak árnyékuk, a szépasszonyoknak meg hírük van.
Hát ami Lin őnagyságát illeti, joggal van híre. Igazán rendkívüli asszony. Bár harmincöt éves, még harmincnak sem látszik. És milyen bölcsen, megfontoltan intézi ügyeit! Valahányszor eltávozik hazulról, jövet is, menet is hatalmas kíséret halad a nyomában, úgyhogy senki emberfiának nem jutna eszébe, hogy titkos útjai vannak. Esze ágában sincs, hogy ő menjen el valamelyik szeretőjének házába, dehogy, inkább úgy intézi a dolgot, hogy fia távollétében, rendkívül ügyesen és agyafúrtan, saját otthonába csempészi be őket. Arról, hogy az én szűk szobáimat válassza találkahelynek, természetesen szó sem lehet. Ezért nem is fogadhatom el az ön nagylelkű adományát. De pusztán szívességből készséggel beszélek vele.
Tartsd csak meg a pénzt, elutasításoddal nagyon megbántanál. Később kapsz még egy szép kelmét néhány új ruhára.
A vénasszony köszönete jeléül bókolt.
Nos, ha már ennyire ragaszkodik hozzá, nincs más választásom, elfogadom. Rögvest fel is keresem Lin önagyságát, megnézem, feljött-e az ön szerencsecsillaga.
Menj most mindjárt, azután gyere vissza! Itt várok rád. Nem szeretnék még egyszer küldöncöt meneszteni érted, minek keltsünk feltűnést.
Jó, mihelyt tudok, visszajövök, de meglehet, hogy csak holnap vagy holnapután.
A vénasszony elköszönt, és kisurrant a szobából. Először hazaügetett, és útjukra bocsátotta vendégeit. Azután felkerekedett Lin őnagyságához.
Itthon van a fiatalúr? kérdezte néhány rövid bevezető szó után, jövetelének eredeti célja felé kormányozva a beszélgetést.
Néhány nap óta már megint kint csavarog felelte Lin asszony, mélyet sóhajtva. Sajnos, ismét rossz társaságba keveredett, virágok és füzek tövében tölti az éjszakákat, s fiatal feleségét pedig szép, mint egy virágos ág árván itthon hagyja. Szegényke annyira emészti magát, hogy már nem is mutatkozik, s egész napját sírva az ágyban tölti.
Ven anyót ez igen megnyugtatta. Tehát zavartalanul beszélgethetett Lin őnagyságával.
Tudnék valakit, aki a fiatalurat kiszakítaná a rossz társaságból, és visszavezetné a családi életbe mondotta bizalmaskodva. De nem tudom, szabad-e nyíltan beszélnem.
Jól tudod, hogy mindig hallgatok a tanácsodra. Beszélj csak nyugodtan!
Akkor megmondom az illető nevét: körzeti bírónkról, a nagyra becsült Hszi-men Csing úrról van szó. Bizonyára hallott már egyet s mást hatalmas vagyonáról; hivatalnokaink kivétel nélkül mind eladósodtak nála, ki jobban, ki kevésbé. A hatalmas illatszertáron és gyógyszertáron kívül még négy jól menő selyemüzlettel is rendelkezik; teherhajói megtalálhatók a tartomány valamennyi folyóján, jangcsoui sókereskedése úgy megy, ahogy akarja, Tungpingfuban pedig virágzó tömjén- és viaszgyertyaüzletet tart fenn; üzletvezetőinek és intézőinek száma több tucatra rúg; annyi a földje, hogy eltéved rajta az ember, csűrjeiben ott rohad a felesleges gabona. Caj Csing kancellár, a keleti fővárosban, fiává fogadta, Ti intendáns pedig a komája; helytartók és cenzorok a legjobb barátai, nem is szólva a kisebb mandarinokról. Eltekintve főfeleségétől, aki született Vu lány a csinghohszieni bal oldali városrész parancsnokának lánya , még négy-öt ágyast is tart, s ezenfelül még tucatnyi táncosnő, énekesnő, komorna élvezi kegyeit. Pontosan harmincöt éves és jóképű, csinos gavallér. Azt, hogy szerelmi téren milyen teljesítményekre képes, el sem képzelheti; már amúgy is alaposan megtermett varangyát még egészen különleges hatású csodapirulákkal is táplálja. Egyébként elragadó, szórakoztató ember, rendkívül képzett, igen sokoldalú, nemcsak a zsinegjátékhoz, sakkhoz, labdarúgáshoz és az összes többi társasjátékhoz ért, hanem ugyanakkor igen olvasott ember, és behatóan ismeri nemcsak a száz filozófus írásait, hanem a költőkét is. Így igaz, ahogy mondom: még a bőre alatt is aranyerecskék csörgedeznek, és bárhol megkopogtatjuk, csodás nefritkőzetre bukkanunk. Nos, már hosszú idő óta leghőbb vágya, hogy közelebbi kapcsolatba kerüljön az ön igen nagyra becsült családjával, mely immár nemzedékek óta megingathatatlan alapokon nyugszik, s baráti támogatásban részesítse az ön kedves fiát, aki a katonai pályának szenteli életét, s akinek fejlődését élénk figyelemmel kíséri. Ezzel az ön küszöbönálló születésnapja alkalmából szeretné tiszteletét tenni. Másrészt azonban nem véli illendőnek, hogy ilyen hirtelen, minden előzmény nélkül, se szó, se beszéd, csak beállítson, ezért engem kért fel, tudakoljam meg öntől, szívesen venné-e látogatását. A magam részéről azt javaslom, ne zárkózzék el kérésének teljesítése elől, hiszen nem csupán a két család közötti jó kapcsolat kialakulásáról lenne szó, hanem felhasználhatná jószolgálatait is, beavatkozásával kiragadná az ön kedves fiát a rossz társaságból, s így megóvná családjuk jó hírét.
Lin őnagyságát az öregasszony szóözöne teljességgel levette a lábáról, és lényegében meg volt nyerve.
Mindez rendben volna, csakhogy komoly indok nélkül mégsem hívhatom meg ez volt egyetlen ellenvetése.
Ó, ha csak az indokon múlik! Majd azt mondom neki, ön meg szeretné kérni, hogy hivatalból lépjen fel fiának csábítói ellen, s szeretné előzetesen megbeszélni az ügyet. Ez elég nyomós indok.
Helyes egyezett bele őnagysága lelkesen. Akkor mondd meg neki, hogy holnapután este várom.
Ven anyó másnap beállított Hszi-menhez, aki megint nem a saját lakában, hanem odaát Meleg mesternél fogadta a dolgozószobában, leeresztett függönyök mögött.
Az égig magasztaltam önt számolt be megbízójának. Valóságos dicshimnuszt zengtem az ön személyéről, gazdagságáról, előkelő kapcsolatairól, nemes nagyvonalúságáról, társaságbeli csiszoltságáról s nem utolsósorban szerelmi téren tanúsított mesteri tudásáról. Őnagysága el volt ragadtatva, és ég a vágytól, hogy mielőbb megismerje önt. Holnap este szándékozik önt fogadni, természetesen titokban.
Hszi-men Csing magánkívül volt a gyönyörűségtől, és azon nyomban egy szép új ruhára való virágos selyematlasszal jutalmazta meg Ven anyót.
De nehogy holnap túlságosan korán jöjjön! folytatta Ven. Várja meg a lámpagyújtás óráját, amikor már kihaltak az utcák. Jöjjön a Vang ház hátsó bejáratához, a Pástétom utcába, ott én már várom a portásházikóban. A portásnő, Tuan anyó jó ismerősöm, annak idején én szereztem neki a portási állást; egyszóval lekötelezettem, akkor nyitja és zárja be Vangék házának hátsó bejáratát, amikor én akarom. Legénye kopogjon háromszor a házikó ajtaján, én már tudni fogom, ki az, ajtót nyitok, s önt feltűnés és akadály nélkül révbe kalauzolom.
Meghajolt, s hóna alatt a selyemmel elsietett, hogy Lin asszonyt értesítse.
Hszi-men Csing másnap szürkületkor, arcán álarccal nehogy felismerjék , lóra szállt, s Taj A-er, valamint Csin-tung kíséretében elindult a kihalt Pástétom utca felé. Vangék házának hátsó kapujához érve megállította lovát, s megparancsolta Taj A-ernek, hogy a megbeszéléshez híven kopogjon be háromszor a portásházikóba.
Az ajtó azonnal kinyílt, mögötte megjelent Ven anyó, aki előbb óvatosan körülnézett. Hátraintett, így adva jelt, mire a parkkapu is kitárult. Hszi-men Csing leugrott a lováról, s Ven anyó nyomában bement, a kapu pedig hirtelen bezárult. Csin-tung kint maradt a lóval az utcán, Taj A-er viszont eltűnt a portásházikóban.
A vénasszony Hszi-ment a tekervényes parki úton egy egyemeletes épülethez vezette: ez volt Lin asszony öt lakószobából álló pavilonja. Az ajtó zárva volt, se közel, se távol, sehol senki. Ven anyó felemelte a bronzkopogtatót, és egyszer óvatosan visszaejtette. Szobalány nyitott ajtót, beengedte a jövevényeket, s Hszi-ment egy gyertyák és lámpák megvilágította fogadószobába vezette.
Belépvén, tekintete az ajtóval szemközti falon lógó, nagyméretű képre esett, mely a család egyik híres ősét ábrázolta, aki évszázadokkal előbb hatalmas tartományi helytartó volt, s az Ég Fiának sógora. Vörös kígyómintás udvari díszben ült egy tigrisbőrrel leterített karosszékben, elterpeszkedve, súlyosan, derekán jádedíszes öv; oly mogorván, oly félelmetesen tekintett maga elé, hogy ha szakálla valamivel hosszabb, bárki a hadak istenének, Kuan-tinek nézhette volna. Az ajtó fölött, cinóbervörös táblán három arany írásjegy: Az önmegtartóztatás és özvegyi erény terme. Miközben Hszi-men Csing a jobb és bal felől, hosszú falitekercseken díszelgő bölcs jelmondatok kibetűzésén fáradozott, halk függönyzizegés ütötte meg a fülét. Ven anyó lépett be, teát hozott.
Üdvözölhetném a ház úrnőjét? kérdezte Hszi-men Csing.
Hamarosan fogadja önt. Előbb hörpintse ki ezt az erősítőt felelte a vénasszony, s máris kisurrant.
Ezenközben Lin asszony, szomszédos lakószobájából, lopva kikémlelt a függöny mögül, és tetőtől talpig szemügyre vette látogatóját. Tekintélyes megjelenése, félreismerhetetlen férfiassága megtette a kívánt hatást. Ez aztán az igazi csábító, az igazi világfi a javából! Fehér atlasz gyászsapkája különösen felkeltette kíváncsiságát.
Voltaképpen kit gyászol? kérdezte az öreg Vent.
Hatodik feleségét. Még csak nemrég halt meg, a kilencedik hónapban. Most új fürjre vadászik. Jó lesz vigyáznia, nehogy berepüljön a kalitkájába. Nagyon gyors kezű ember.
Lin asszony titkos örömmel hallgatta mindezt. De a látszat kedvéért kis ideig még húzódozott, míg végre rászánta magát, s az öreg Vennel behívatta a férfit. Hszi-men Csing választékos ízléssel berendezett, lakályos szobában találta magát. A földön süppedő szőnyegek, a széles kereveten tarka fellegekhez hasonlóan puha, hímzett vánkosok tornyosultak, az ablakokat rózsaszín tüllfüggönyök takarták, a Holdfény-teraszhoz vezető kijáratot selyemellenző takarta el, a kellemesen fűtött szobát pedig langyos, fűszeres tavaszi levegőt sejtető orchideaillat járta át.
S ekkor ott állt előtte az asszony, fején arannyal kihímzett, jégmadárkék zománclevelekkel ékesített sapka, hosszú, fehér selyemszoknyája fölött felhasított sötétvörös tunika, vállán kócsagtollakkal szegélyezett arany atlaszkabátka. Mily nemes, méltóságteljes tartás! A szépek szépe, első pillantásra elárulja nemes származását, az előkelő női lakosztály szigorú zártságában kapott nevelést valódi hölgy ő, a ház békésen uralkodó bodhiszattvája.
Hszi-men Csing nem állta meg, térdre borult előtte, s hódolata jeléül kétszer a földhöz verte homlokát. Ő széken foglalt helyet, míg az asszony oldalt, a kerevet szélére telepedett. Vízirózsa szobalány teát hozott, Ven anyó pedig szerényen megállt az ajtóban, s igyekezett megindítani a beszélgetést.
Őnagysága szeretné, ha mint bíró védőszárnyai alá venné, ezért kérette ide előzetes megbeszélésre mondotta bevezetőül.
Milyen ügyben lehetek a taj-taj szolgálatára? kérdezte Hszi-men Csing.
A fiamról lenne szó kapcsolódott Lin asszony a beszélgetésbe. Egyetlen gyermek, ezért kissé elkényeztettem. Férjem, sajnos, korán meghalt, s így fiam már gyermekkora óta nélkülözi a szigorú apai nevelést, épp ezért ez idáig vajmi kevéssé bizonyult méltónak dicső őseihez. Később szeretne katonai pályára lépni, hajlamai is leginkább oda vonzzák, de a tanulást eddig még nem vette komolyan. Sajnos, rossz társaságba keveredett. Egy könnyelmű, léha banda minduntalan elcsábítja hazulról, elvonja tanulmányaitól, a nappalokat és éjszakákat virágudvarokban dorbézolja át cimboráival, akik esztelen költekezésre csábítják. Eddig idegenkedtem attól, hogy formális feljelentést tegyek megrontói ellen, nem szeretném ugyanis, ha nyilvánosan meghurcolnák családunk dicső nevét. Azért kérettem rideg otthonomba, mert reméltem, hivatalos feljelentés nélkül is megtalálja a módját, hogyan szabadítsa meg fiamat a rossz társaságtól, s vezesse vissza az őseihez méltó megtisztult életbe. Végtelen hálára kötelezne ezzel.
Nemes hölgy, azt hiszem, fiának mentségére szolgál fiatalsága. Nem kétséges, majdan még dicsőséget hoz mindenki által tisztelt családjára, mely nemzedékek óta megannyi érdemes mandarinnal és dicső hadvezérrel ajándékozta meg a birodalmat. De ha úgy kívánja, szívesen megteszem a szükséges lépéseket, hogy egyszer s mindenkorra kiragadjam a rossz környezetből. Mindjárt holnap intézkedem.
Az asszony felállt, s könnyed meghajlás kíséretében egy halk van-fu-t suttogott.
Már e rövid, félig-meddig hivatalos beszélgetés alatt is jelentős pillantásokat váltottak, melyek nem csupán a köteles tiszteletnek voltak kifejezői. Őnagysága most felszólította Hszi-men Csinget, foglaljon helyet a terített asztalnál, ami egynémely udvarias szabadkozás után meg is történt.
A taj-taj ma először részesít abban a megtiszteltetésben, hogy vendégként üdvözöl. Hogyan fogadhatnám el csak úgy egyszerűen a bőkezű megvendégelést, amikor a magam részéről még a legcsekélyebb figyelmességet sem tanúsítottam ez idáig? udvariaskodott Hszi-men.
Sajnos, oly rövid idő állt rendelkezésemre, hogy nem készülhettem fel az ön méltó fogadtatására. Az a pohárka híg bor, mellyel rideg otthonom szolgálhat, csupán hitvány kifejezése az ön iránt táplált őszinte vonzalmaimnak szabadkozott az asszony.
Nos, ami a pohárka híg bort illeti, nem is volt az olyan híg; tizenhat válogatott fogásos bőséges vacsora volt. Az étkezéshez Vízirózsa szobalány egy aranykorsóból különlegesen erős likőrt töltögetett a jádepohárkákba. Az első poharat Lin asszony állva nyújtotta át, igaz hódolattal, vendégének. Hszi-men Csing szerényen vonakodott elfogadni a felkínált italt, és a maga részéről, ugyancsak állva, azon igyekezett, hogy az asszonyt megelőzve ő nyújtson át elsőnek egy pohár italt.
Nem, ne szabadkozzék, ez alkalommal a taj-taj-t illeti az elsőbbség, fogadja csak el nyugodtan a megtiszteltetést döntötte el Ven anyó az udvariassági versenyt. De a tizenegyedik hónap tizenötödikén, őnagysága születésnapján, ön lesz soron, akkor majd ön nyújthatja át az első pohárkát.
Hszi-men Csing élvezettel adta át magát a bizalmas kettesben fogyasztott vacsora varázsának. A magas ezüsttartókban lobogó gyertyák fénye egybevegyült a frissen megtöltött arany szénüstök parazsának vörös izzásával, s jóleső meleget árasztott a szobában.
Tizenhat ínycsiklandozó fogás, valamint az aranykorsó bőségesen fogyasztott tartalma hamarosan felszította a hangulatot. Fogásról fogásra, pohárról pohárra nőttön-nőtt Hszi-men Csing vakmerősége, s fogytán-fogyott az asszony tartózkodása. Tréfák röppentek, kacaj csendült, a beszélgetés nemsokára egy szerelmes madárpár reggeli kérdő-felelő füttyére emlékeztetett.
A bor felkorbácsolta az érzéki vágyakat. A két szív már rég összefonódott, felgyúlt bennük a vágy. A vízióra már az éjszaka kezdetét jelezte, a holdfény a teraszról ferdén a szőnyegre vetődött. A tizenhatodik fogás feltálalása után Ven anyó és Vízirózsa szobalány visszavonult, és nem is mutatkozott többé. Ily módon Lin őnagysága nem tiltakozott Hszi-men növekvő vakmerősége ellen, aki egyre közelebb húzódott hozzá, megfogta csuklóját, megsimogatta vállát, és megérintette csípőjét. De még az sem volt ellenére, amikor a férfi tréfásan nyaka köré fonta karját, s száját cinóbervörös ajkaira tapasztotta. Kis ideig csak az ajkak s a két nyelv kéjes cuppogó játéka hallatszott, majd néhány suttogó szó: a titkos egyetértés szavai.
Lin asszony felállt, halkan becsukta az ajtót. Azután leoldotta övét, kihámozta magát ruháiból, s végignyúlt a kereveten, a szépen kihímzett, pézsmaillattól körüllebegett selyempárnák között. Hszi-men Csing reszkető kezei a csípő mentén simogatva felkúsztak a sima keblek domborulatára, s ott kissé elidőztek. Odahaza előrelátóan már bevett egyet Fan atya piruláiból. Az asszony most boldog elszörnyülködéssel érezte finom ujjai között Hszi-men hatalmas méretű bökőjét. Az viszont lázas izgalommal végigtapogatta Lin női bájainak rejtett zugait. Innen és túlról összecsaptak a sóvár vágy forró lángjai. Hszi-men Csing igazi felajzott majom módjára átkapta az asszony derekát, és benyomult magasra tartott, szétterpesztett nefritcombjai közé. Féktelenségében holmi virágillatoktól megittasodott, szertelenül tobzódó pillangóhoz hasonlított. Amikor végre hosszas és heves buzgólkodás után elengedték egymást, mindketten teljesen kimerültek. Az asszony frizurája félrecsúszott, hajcsatjai nagy összevisszaságban meredeztek, jótékony ernyedtség vett erőt tagjaikon. Kis ideig még egymás mellett feküdtek, fejjel-combbal egymáshoz simulva. Végre azután felkeltek, megmosakodtak, felöltöztek. Búcsúzóul még felhajtottak három-három pohárkával, azután Lin asszony kikísérte az ajtóhoz. Hszi-men hétrét görnyedve mélyen meghajolt, hálájáról és hódolatáról biztosította az asszonyt, majd Ven anyó, ugyanazon az úton, amelyen jöttek, a parki kapuhoz kísérte. Már késő éjszaka volt, amikor hazafelé lovagolt. A kihalt utcákat párás, őszi köd lepte be. Az összetalálkozó éjszakai őrjáratok csengettyűjelein és jelszavain kívül egyetlen hang sem hallatszott.
Lin asszonynak tett ígéretéhez híven Hszi-men Csing másnap délelőtt, az ülés befejezése után, utasítást adott néhány jamenkopónak, állapítsák meg a Vang Csao-hszüan családjából származó fiatal Vang pillanatnyi tartózkodási helyét, valamint csábítóinak és ivócimboráinak kilétét. A kopók már néhány órán belül jelentették, hogy a keresett fiatalembert elcsípték Li anyó virágudvarában. A kopók által összeállított névsorban hét név szerepelt, s köztük volt Csu Si-nien és Szun Tien-hua, Hszi-men Csing testvéri szövetségének két tagja. A bűnrészesek között két leány: a Li házból való Fahéjvirág, továbbá a Csin házbeli Nemesgomba.
Hszi-men Csing mindenekelőtt áthúzta ecsetjével a két leány meg két barátja nevét, majd elfogatási parancsot adott ki a többi öt csibész ellen azzal, hogy állítsák őket másnap délelőtt az ő tanácsa elé. Röviden szólva, a kopók körülvették Li anyó házát, és amikor az öt csibész este mit sem sejtve kiment az utcára, őrizetbe vették őket. Hszi-men Csing két barátját futni hagyták. A fiatal Vang, aki első ijedségében Fahéjvirág ágya alá bújt, ugyancsak megúszta a dolgot, és még az éjszaka hazaszökött otthonába.
Másnap reggel Hszi-men Csing éppen együtt ülésezett Hsziával maga elé vezettette az öt letartóztatott embert, s rövid kihallgatás után húsz-húsz botütést méretett rájuk, mégpedig a nehéz bambuszbottal. A fájdalmas ítélet végrehajtása után szigorú intelmeket is intézett hozzájuk:
Még ez egyszer könnyen megúsztátok. De ha legközelebb rajtakaplak benneteket, ti átkozott tekergők, hogy kurválkodásra és dőzsölésre csábíttok jó házból való idegen fiatalembereket, nehéz fagallért tétetek a nyakatokra, és elriasztó példának jó néhány napra kiállíttatlak benneteket a virágudvar elé.
Ezután szélnek eresztette őket.
Az öt tekergő örült, hogy ilyen gyorsan visszanyerte szabadságát, de azért rendkívül bosszantotta őket a törvény nyilvánvaló kijátszása. Ezért még alig lépték át a bírósági terem küszöbét, máris fűnek-fának mesélni kezdték a rajtuk esett sérelmet, és azon tanakodtak, kinek köszönhetik a velük szemben foganatosított súlyos intézkedéseket.
Alighanem az öreg Huangnak a keleti fővárosból, aki ismét hallgatott unokahúga, a fiatal Vang asszony uszítására vélte az első.
Kötve hiszem. Ha az öreg Huang rendelte volna el a razziát, nem szabadultunk volna ki ilyen hamar. Szerintem valamelyik féltékeny énekeslány mártott be minket találgatta a második.
Mindketten melléfogtatok vetette közbe a harmadik. Majd én megmondom: Hszi-men Csing bíró bújik meg a dolog mögött, senki más. Nyilván borsot akart törni a fiatal Vang orra alá, amiért az elkaparintotta előle kedvesét, Fahéjvirágot. Az előkelő fiatal Vanghoz nem mert hozzányúlni, inkább rajtunk, kisembereken töltötte ki a bosszúját. Mióta világ a világ, az ártatlan szarvas bűnhődik, amikor a sárkány és a tigris összeverekszik.
Végeredményben tökmindegy, kinek köszönhetjük vélekedett a negyedik. Csak azt tudnám, miért úszta meg büntetés nélkül Szun Tien-hua és Csu Si-nien, amikor ők is nyakig benne voltak mindenben! Hol itt az igazság?
Épp ez mutatja, hogy Hszi-men Csing úr keze van a dologban szólt közbe az ötödik. Hiszen két jó barátjáról van szó, akiket nem akar elítélni.
Igaz kezdte újból az első. És ugyanezért nem történt semmi baja a két lánynak sem.
Igaz, igaz helyeselt a második. Az egyik Fahéjvirág volt, Hszi-men Csing régi kedvese, s miután őt kímélni akarta, kénytelen volt futni hagyni a másodikat is.
Ehelyett mi öten kerültünk a hálójába toldotta hozzá az ötödik felháborodva. Most már értem, hogy bírótársa, Hszia úr, miért nem mukkanhatott meg a tárgyaláson.
Példátlan részrehajlás! erősgette a negyedik. Akkor legalább kártalanítson minket a fiatal Vang, hiszen őmiatta verték vörösre a fenekünket. Rukkoljon ki néhány uncia fájdalompénzzel, máskülönben odahaza alaposan kinevet a feleségünk.
Helyes, helyes! Gyerünk Li anyóhoz! lelkesedett egy emberként az egész banda, és elszáguldott Li anyó tanyájára, gondolván, ilyen idő tájt a fiatal Vang csakis ott tartózkodhat. De a
i tanya kapui be voltak reteszelve, némán, megközelíthetetlenül állt a ház, akár egy vashordó; a cimborák kiáltozására és ajtódöngetésére senki sem mozdult odabent. Nagy sokára megtudták a szomszédban, hogy a fiatal Vang már nincs is Li anyónál, előző éjjel hazament. Így hát a banda elrohant Vangékhoz, s dongólegyek módjára ellepte a fogadószobát.
A fiatal Vang valóban otthon volt, de elrejtőzött a hátsó női lakosztályban, és a betolakodók előtt letagadtatta magát. Ám a banda nem hitt az inasnak, s nagy lárma és kiáltozás közepette követelte, hogy a fiatal Vang bújjon elő rejtekéből.
Talán azt hiszed, te gazember, hogy becsaphatsz minket? mordult a bandavezér a meghökkent inasra. Ide nézz, hogy összetörték minden porcikánkat! Menj be, és meséld el a gazdádnak, milyen rútul helybenhagytak minket. Igazság szerint neki is ez járt volna. Vagy kártalanít minket, vagy őt is bíróság elé állíttatjuk.
S a nagyobb nyomaték kedvéért az egész társaság, úgy, ahogy volt, lerogyott a székekre és padokra, fájdalmasan nyögdicséltek, ide-oda dobálták magukat, a szoba csak úgy visszhangzott a hangos sóhajtozástól és jajveszékeléstől.
A teljesen megzavarodott, megrémült fiatal Vang most már végképp nem mert előjönni. Ekkor a fogadószobából viharos kiáltozás hallatszott: az édesanyját hívták, beszélni kívántak vele. Lin őnagysága, igen bölcsen, mindenekelőtt időt akart nyerni.
Fiam ma reggel kiment a birtokunkra, azóta nem jött haza. Mindjárt kiküldök érte. Az urak addig helyezzék kényelembe magukat nyugtatgatta az ellenző mögül az izgatott társaságot.
Rendben van, ha a taj-taj elküld érte, kis ideig még türelemmel várunk. De gyorsan szedje a lábát, különben kifakad a gennyzacskó felelte a bandavezér nyersen, fenyegetően. A bíróságon alaposan eltángáltak mindannyiunkat őmiatta. Ha nem jön azonnal, és nem kártalanít minket, nem felelek semmiért.
Lin asszony sürgősen kiküldött a konyhába, hogy addig is néhány csésze teával és süteménnyel betömje a szájukat. Azután tanácskozásra ült össze fiával.
Ven anyót el kéne küldenünk Hszi-men Csing bíróhoz szólt némi gondolkodás után. Régebbről ismeri, ugyanis lánya eljegyzésénél ő volt a közvetítő.
Nagyszerű, akkor hívassuk sürgősen unszolta anyját a fiatal Vang.
Csak az a kérdés, eljön-e folytatta Lin asszony ügyes színleléssel. Mióta legutóbb felmérgesítetted, neheztel ránk, és nem is mutatkozik.
Majd kiengesztelem valami ajándékkal. Feltétlenül ide kell hoznunk.
Lin asszony látszólag vonakodott, de végül mégis engedett az unszolásnak, és az egyik inast elküldte Ven anyóért, aki hamarosan meg is érkezett. A ravasz Ven anyó gyors cinkos pillantást váltott Lin őnagyságával, s eleinte nem akart kötélnek állni, elutasította a fiatal Vang kérését.
Valamikor valóban én voltam a közvetítő Hszi-men Csing leányának eljegyzésénél, de annak már jó ideje mondotta. Most már évek óta nincs közöttünk semmiféle kapcsolat. Hogy is ronthatnék rá egy ilyen magas rangú uraságra minden előzmény nélkül!
Csak miután a fiatal Vang térden állva könyörgött neki, s gazdag jutalmat ígért, mondott igent, de akkor is csak Lin őnagysága rábeszélésére.
Egymagam azonban nem mennék sokra fűzte hozzá. A fiatalúrnak is velem kéne jönnie, hogy személyesen adja elő az ügyet Hszi-men Csing úrnak. Másképp nem megy.
De hiszen az imént még letagadtattam magam. Mi lesz, ha ezek a fickók meglátnak magával kimenni a kapun? aggályoskodott a fiatalember.
Ne féljen, majd a hátsó kapun feltűnés nélkül kisurranunk. Néhány szóval meg is nyugtatom azokat az együgyű fajankókat.
Miközben a fiatal Vang sietve átöltözött, Ven anyó minden kertelés nélkül bátran bement a fogadóterembe.
A taj-taj megbízásából jövök kezdte beszédét, miután köszönésképpen kétszer ünnepélyesen meghajolt a jelenlevők előtt. Hálásan köszöni az urak szíves látogatását, s csak azt sajnálja, hogy fia éppen nincs itthon, kint van a birtokon. De már küldönc ment érte, s nyilván hamarosan megérkezik. Az urak azalatt érezzék jól magukat, és legyenek még egy kicsit türelemmel. Továbbá felettébb sajnálja, hogy ilyen sérelem érte az urakat, s gondja lesz rá, hogy fia megfelelő kárpótlást fizessen. Amennyiben ezenkívül a jamen azt kívánná, hogy jelenjék meg a bíróság előtt, akkor természetesen bármely időben szívesen áll rendelkezésre, és azon lesz, hogy az ügy közmegelégedésre intéződjék el.
Beszéde megtette a kívánt hatást, a banda tagjai megenyhültek.
Miért nem mindjárt ezzel kezdte, Ven anyó? harsogták kórusban ujjongó örömmel. Akkor elkerültük volna az egész izgalmat. De meg kell értenie, hogy nagyon felmérgesedtünk, amiért csak mi kaptuk a verést. De ha már ilyen megértő, és ennyire együtt érez velünk, megtehetne még valamit a kedvünkért: gondja lehetne rá, hogy amíg itt lebzselünk, valami tisztességes enni- és innivalót kapjunk. Még csak az imént szabadultunk ki a jamen fogdájából, üres a bendőnk, még egy levest sem adtak reggelire.
Türelem, uraim, mindjárt beszélek a taj-taj-jal, s gondoskodom róla, hogy jó reggelit kapjanak ígérte a vénasszony, s nyomban a hátsó lakosztályba sietett. S valóban, a konyhából egymás után hordták fel a főttekkel és sültekkel, előételekkel és utóételekkel gőzölgő tálakat, s borban sem volt hiány, azt is hoztak egy hatalmas kancsóval.
Miközben ily módon ügyes furfanggal sikerült megfékezni a szilaj bandát, a hátsó szobákban a fiatal Vang elkészült az öltözködéssel. Már a fekete diáksapkát is a fejébe nyomta, zsebre vágta a névjegyét, valamint a nagy sietve megfogalmazott kérvényt, feltette az álarcot, majd Ven anyóval csendben, titokban kiosont a hátsó parkkapun.
Midőn Hszi-men Csing a vörös névjegyen, melyet Ping-an kapus nyújtott át neki, e szavakat olvasta: A Vang család késői ivadéka üdvözlésképpen meghajtja fejét, nyomban tisztában volt mindennel. Előbb külön beszélt Ven anyóval, azután a homlokzati fogadóterembe vezettette látogatóját. A körülményes üdvözlési szertartás végeztével és az első korty tea után a fiatal Vang félénken rátért a tárgyra:
Méltatlan unokaöccse, uram, bajba keveredett. Nem tudja, szabad-e öreg és szigorú bácsikáját efféle üggyel terhelnie szólott, miközben kabátujjából előhúzta a kérvényt, s átnyújtotta Hszi-mennek. Egyidejűleg felkelt a székről, és térdre borult előtte.
Mondja csak el bizalommal, kedves fiatal barátom, ami bántja! szólt Hszi-men Csing barátságosan, Vangot felsegítve.
Az ön bűnös kis unokaöccse sem érdemekkel, sem képességekkel nem dicsekedhet. Csupán reméli, hogy öreg és szigorú bácsikája, dicső őseire való tekintettel, elnéző lesz iránta, s megkíméli attól a szégyentől, hogy bírói széke elé állítsák. Érdemtelen unokaöccsét a kegyelem feltámasztaná halottaiból. Vacogó fogakkal, reszketve várja döntését.
Közben Hszi-men Csing kiteregette a kérvényt.
Hopp, itt látom annak az öt jómadárnak a nevét, akiket éppen ma reggel szigorúan megfeddtem, s enyhe büntetés után szabadon bocsátottam! kiáltotta. Mi keresnivalójuk van az akasztófavirágoknak a ti házatokban?
Dühös ordítozás közepette megfenyegettek, hogy amennyiben nem kártalanítom őket kellően az én hibámból elszenvedett megveretésükért, engem is az ön bírósága elé hurcoltatnak. Zsarolásuk a kétségbeesés szélére sodort, ezért menekültem öreg, tisztelt bácsikámhoz, s ím, könyörögve kérem, védjen meg.
A nyomaték kedvéért átnyújtotta Hszi-mennek a magával hozott ajándéklistát.
Átkozott börtöntöltelékek! kiáltott fel Hszi-men Csing, miután végigolvasta a kérvényt. Kesztyűs kézzel bánok velük, ők pedig ilyen gyalázatos zsarolással hálálják meg jószívűségemet.
Ezzel visszaadta a fiatalembernek az ajándéklistát.
Ajándékokról természetesen szó sem lehet, kedves fiatal barátom. Valamiféle felelősségre vonás mindenképpen szükséges, de emiatt cseppet se fájjon a feje. Ami azonban azt az öt gazembert illeti, őket nyomban letartóztatom.
Ezerszeres, tízezerszeres köszönet! dadogta a fiatal Vang boldogan. Érdemtelen unokaöccse sosem felejti el, hogy öreg, jóságos bácsikája kihúzta a csávából. Reméli, később még lába elé borulva tanújelét adhatja a végtelen hálájának.
Hszi-men Csing kikísérte a második kapuig.
Bocsásson meg, hogy már itt elbúcsúzom szólott. Házikabátban vagyok, nem lenne ildomos, ha önt ilyen hiányos öltözékben kísérném ki a kapun.
Még egyszer félrehúzta Ven anyót.
A fiúnak nem kell többé félnie. Nem lesz bántódása. Tüstént kiküldöm embereimet, s megtisztíttatom házukat a betolakodóktól.
S Ven anyó és védence alig osont be a hátsó parkkapun a házba, amikor az elülső bejárat felől öt jamenőr nyomult be a fogadóterembe, és se szó, se beszéd, letartóztatta az öt akasztófavirágot. Azok épp vidáman mulatoztak, kedvükre ettek, ittak, elképzelhető tehát a megrökönyödésük, amikor csuklójukra hirtelen hideg vasbilincs szorult. Arcuk egyszeriben hamuszürkévé vált. Azután felháborodásukban éktelen karattyolásba, jajveszékelésbe kezdtek:
Vang barátunk szépen elbánt velünk! Micsoda disznóság! Sülttel és borral kelepcébe csalt minket!
Pofa be! parancsolták nyersen az őrök. Ha panaszt akartok tenni, szíveskedjetek az Öreg urasághoz fordulni.
S néhány erélyes hátbavágással ügetésre serkentették a társaságot. A parancs értelmében nem a jamenbe, hanem mindjárt gazdájuk házába kísérték őket. Hszi-men Csing a homlokzati fogadóteremben tartotta meg a rövid, rögtönzött bírósági ülést.
Ti átkozott gazemberek! ordított teli torokból, emelvényén trónolva, az előtte térdeplőkre. Mi jut eszetekbe, betörni egy idegen házba, és hamis hivatkozással bírói állásomra, megfélemlíteni egy ártatlan fiatalembert, s a tetejébe még durva fenyegetésekkel pénzt csikarni ki tőle? Mennyivel zsaroltátok meg? Ki vele! Ha nem beszéltek, az ujjszorítóval ropogtatom meg az ujjatokat!
Intésére a porkolábok öt szép, vadonatúj ujjszorítót helyeztek az emelvényre, közvetlenül a térdeplők orra elé.
Még csak egy rézpénzzel sem zsaroltuk meg bizonygatta ártatlan ábrázattal az öt jómadár. Csupán meglátogattuk, hogy elmeséljük ma reggeli élményeinket a bíróságon. Nem volt otthon, azt mondták, várjuk meg, míg visszajön, s közben jóltartottak minket étellel, itallal. Ez minden.
Hogyan merészeltetek, ti átkozott akasztófavirágok, hívatlanul behatolni egy tisztességes idegen házba? förmedt rájuk Hszi-men Csing dühösen. Persze pénzt akartatok kicsikarni belőle, csak nem akarjátok bevallani! Azt várjátok, hogy mindenki okulására a nehéz fagallérba szorítsuk a nyakatokat!
Az öt jómadár hangos jajgatásba kezdett:
Ó, mennyei bíró, fenséges nagy jó urunk, legyen irgalmas! Kíméljen meg minket a fagallér szégyenétől! Kíméljen meg minket a bebörtönzéstől! E hideg téli évszakban biztos halálunkat jelentené. Esküvel fogadjuk, hogy soha többé még a környékére se megyünk a fiatal Vang házának, s nem is zaklatjuk többé.
Nem bánom, ha igaz lelkiismeretetekre, komolyan megígéritek, még ez egyszer, utoljára, megbocsátok mondta Hszi-men Csing már egy fokkal szelídebben. Menjetek, mossátok tisztára a szíveteket, és kezdjetek új életet! De ha még egyszer rajtakapunk benneteket, hogy jó családból való idegen fiatalembereket virágudvarokba csábítotok, és kicsaljátok a pénzüket, akkor bezáratlak és könyörtelenül halálra botoztatlak benneteket. Menjetek!
Levétette róluk a bilincset, embereivel kikergettette őket a kapun, majd elvonult a hátsó lakosztályokba.
Miféle Vang úr látogatott ma meg? kérdezte tőle Holdasszony.
A néhai Vang Csao-hszüan miniszter fia, az a fiatalember, aki annak idején belekeveredett a Fahéjvirág-féle botrányba. Hiszen emlékszel rá. Amikor menedéket adtunk Fahéjvirágnak, ő ünnepélyesen megígérte, hogy soha többé nem adja össze magát azzal a fiatalemberrel. És ez a könnyűvérű teremtés most szégyenletesen kijátszott minket. Azóta is a fiú tartotta ki, havi harminc unciát adott neki, adósságokba keveredett miatta, feleségének bundáját és arany karpereceit elzálogosította a lány anyjánál. Az ügyet egészen véletlenül, Fahéjvirág egyik ismerősétől tudtam meg, s hogy a fiatalembert megóvjam a további veszélytől, öt cimboráját letartóztattam, és kissé megbotoztattam. Ki gondolta volna, hogy az az öt gazember, alighogy kiszabadul, dongólegyek módjára rajban betör a Vang házba, és durva fenyegetések közepette pénzt próbál kicsikarni belőle? A fiú szorultságában, Ven anyó közvetítésével, a mai napon hozzám fordult védelemért, sőt mi több, ötven unciát is rám akart tukmálni, amit természetesen köszönettel visszautasítottam. Mit volt mit tennem, még egyszer lefogattam azokat a pimasz taknyosokat, és elintéztem, hogy soha többé ne zaklassák a könnyelmű fiatalembert. Neki magának pedig alaposan a lelkére beszéltem; igazán tekintettel lehetne családjának régi jó hírnevére, mondottam neki, s jól tenné, ha valamivel többet törődne a tanulmányaival, hogy majdan méltónak bizonyuljon dicső őseihez. Valóban felelőtlenség egy alig húszesztendős fiatalembertől, hogy éjjel-nappal az utcákon és virágudvarokban tekereg züllött cimboráival, s odahaza árván hagyja fiatal feleségét, aki olyan bájos és üde, mint egy virágzó ág.
Hszi-men Csing a hosszú előadás alatt egyre jobban belelovalta magát a beszédbe, önmagával is egyre jobban elhitetvén, hogy minden egyes szavát mélységes erkölcsi felháborodás sugallja. Holdasszony nem állta meg mosoly nélkül. Hiszen férje úgyszólván tükörbe nézett!
Az az érzésem, a kis csibe és az öreg lúd egyazon zavaros vizű pocsolyából iszik jegyezte meg halvány gúnnyal.
Hszi-men Csing bambán maga elé meredt, egy árva szót sem szólt, s hamarosan visszavonult a könyvtárába.
HARMINCNEGYED IK FEJEZET
Aranylótusz megfegyelmezi Zsu-ji dajkát.
A fiatal Vang fogadott apjaként
tiszteli Hszi-men Csinget
Hszi-men Csing nagyon szívesen elfogadta volna a fiatal Vang meghívását, mellyel az mindjárt az elkövetkező napok egyikén megtisztelte, elfogadta volna a meghívást, hogy tovább szítsa az oly csábító, új kapcsolat tüzét. Ámde legnagyobb sajnálatára kénytelen volt lemondani, mert a tizenegyedik hónap tizedik napján, Vang meghívásával egyidőben, rendelet érkezett a keleti fővárosból, hogy a közelmúltban előléptetett valamennyi magas állású hivatalnok haladéktalanul jelenjék meg Kajfengfuban a szokásos audiencián, hogy kifejezze háláját, és egyben sok szerencsét kívánjon. Hszi-men Csing is e kiválasztottak közé tartozott. Őt nevezték ki kollégája, Hszia bíró helyébe Csinghohszien első körzeti bírájának, ugyanakkor egy fokozattal magasabb rangra emelték, míg Hszia bírót a császári testőrség egyik részlegének parancsnokává nevezték ki. Hszi-men Csing eddigi állásának betöltésére Hou Ju főeunuch egyik fiatal unokaöccsét szemelték ki. Így hát Hszi-men sürgősen összecsomagolta a poggyászát, felkészült az utazásra, és Hszia kollégájának társaságában, húszfőnyi kísérettel már tizenkettedikén útnak indult a keleti főváros felé.
Kétheti távolléte idején Holdasszony szigorú rendet tartott a házban. Ping-an portás csak a legsürgősebb esetekben s csakis az ő engedélyével nyithatta ki a főkaput, az asszonyok lakosztályához vezető bejárat pedig, az alkony leszálltától hajnalhasadásig, kulccsal, retesszel szigorúan be volt zárva. Napközben Holdasszony árgus szemmel figyelte, mi történik a házban, még azt sem tűrte, hogy a fiatal Csen, régi szokásához híven, kíséret nélkül lépjen be a park hátsó részeibe, amikor zálogtárgyakat visz a Hatodik pavilonjában levő raktárba, vagy hoz el onnan. Valahányszor efféle elintéznivalója akadt a fiatalembernek, egy szolga kísérte. Ily módon Aranylótusz ebben az időszakban nem találkozhatott titkon hódolójával; mit volt mit tennie, a másik négy asszonyhoz hasonlóan, ő is naphosszat lakosztályában üldögélt szép csendben, erkölcsösen, s unalmát kézimunkázással, lantpengetéssel s egyéb házi foglalatosságokkal igyekezett elűzni több-kevesebb sikerrel. Mindössze a legújabb gyűlölt ellenféllel, Zsu-ji dajkával való állandó civakodás szolgált némi kárpótlással.
A gyakorlatias Holdasszony, a ház urának távollétét kihasználva, egy nap általános és ünnepélyes nagymosást rendelt el. Felváltva valamennyi szolgaféle és szobalány is segédkezett. Mindenkinek kijelölte a maga mosni való fehérneműadagját. Hogy, hogy nem, az Ötödik pavilonjában, ahol Tavasziszilva és Őszirózsa serénykedett a mosóteknő mellett, nem találtak sulykot. Tavasziszilva elküldte Őszirózsát a szomszéd pavilonba, kérjen kölcsön egyet. Zsu-ji dajka azonban Jing-csun szobalánnyal és Hatodik Vanggal, aki véletlenül ott járt látogatóban épp nagyban verte a ruhát.
Mit képzelsz! Nekünk is szükségünk van a sulyokra felelte a dajka kurtán. Miért nem gondoskodtatok róla időben? Éppen Hszi-men úr ingeit és alsónadrágjait mossuk. Miattatok nem hagyhatjuk abba a munkát.
Őszirózsa mérgesen érkezett vissza eredménytelen útjáról.
Megtagadták kérésünket számolt be társnőjének. Jing-csun még csak odaadta volna, de a dajka megtiltotta neki.
Micsoda szemtelen nőszemély! sziszegte Tavasziszilva dühösen. Ha teheti, fényes nappal is megtagadja az embertől a lámpát, akkor is, ha nincs kanóca. Pedig sulyok nélkül nem boldogulunk. Menj az Elsőhöz, hátha nála sikerül szerezni egyet.
A közelben tartózkodó Aranylótusz végighallgatta a beszélgetést.
Menj át magad Zsu-jihoz, s ha újból vonakodik, lásd el a baját! unszolta Tavasziszilvát. A heves kicsike szélvészként viharzott be a szomszéd pavilonba.
Ez itt nem is tartozik a háziakhoz! robbant ki, Hatodik Vangra mutatva. Hogyan merészel idegen tulajdonhoz nyúlni? Adja ide a sulykot azonnal!
Hátrább az agarakkal, itt mi parancsolunk! ellenkezett a dajka. Vang szomszédasszony az Első határozott kívánságára segít nekünk. Éppen gazdánk ingein és alsónadrágjain dolgozik, nem zavarhatjuk meg a munka kellős közepén. Már az imént megmondtam Őszirózsának, várja ki türelemmel, míg befejezzük a sulykolást, azután jöjjön el újra, és vigye el a fát. Nem szégyelled magad, így szitkozódni!
Aranylótusz észrevétlenül a szobalány után osont.
Ez meg mit jelentsen? pattant hirtelen a veszekedők közé. Talán azt hiszed, amiért megengedik, hogy te mosd Hszi-men úr fehérneműjét, fölényeskedhetsz és ránk kényszerítheted az akaratodat? De ne felejtsd él, én is itt vagyok! És vedd tudomásul, eszem ágában sincs megijedni tőled, és zsarnokoskodásodat sem tűröm!
De hát kedves, jó ötödik úrnőnk, mi nem is így gondoltuk szólt a dajka csillapítóan. Hiszen csakis első úrnőnk kívánságára történt, hogy
Tartsd meg magadnak a kifogásaidat, nyomorult ringyó! vágott a szavába Aranylótusz dühösen. Megmondanád, ki furakszik az úrhoz az éjszaka kellős közepén, ki kínálja teával, és simítja végig sóváran a takarót, ki segíti rá reggel a ruhát, mondd csak, ki? Vagy tán azt hiszed, nem tudok szégyenletes üzelmeidről? De hidd el, cseppet sem ijedek meg attól a fattyútól, akit titokban a hasadban hordasz!
Ne féljen, ha ebben a házban már a szabályosan született gyerekeket is elteszik láb alól, egy magamfajta még a szülésig sem jut el lőtte ki mérgezett nyilát a dajka.
Ennél a megjegyzésnél tüzes lángok csaptak fel Aranylótusz szívében, arcát elöntötte a düh vérvörös hulláma. Egyetlen ugrással ellenfelére vetette magát, s miközben baljával keményen megragadta a kontyát, jobbjával jó néhányszor kíméletlenül beleöklözött az alsótestébe. Az odasiető Hatodik Vang csak nagy nehezen tudta szétválasztani a küzdőket.
Pimasz, szemérmetlen ringyó! lihegte Aranylótusz elfúló lélegzettel. Egyáltalán mit keresel még ebben a házban? Ha ezerszer is megjátszod a poraiból feltámadt, rafinált Huj-lient, akkor is felveszem veled a harcot!
A megtépázott dajka hangosan elbőgte magát.
Mit tudok én a rafinált Huj-lienről és viselt dolgairól? Mindez még énelőttem történt válaszolta együgyűen. Én mindössze rendben elláttam dajkai teendőimet.
Dajkai teendőidet! Maradtál volna a valódi dajkaságnál! De te, nyomorult rókaszuka, titokban tigrisbőrbe bújtál, és túlságosan sokat engedtél meg magadnak!
Szavait Meng Jü-lou megjelenése szakította félbe.
Úgy emlékszem, mi egy parti sakkot akartunk játszani, nővérem! Miért váratsz magadra ilyen sokáig? kérdezte az egykedvű Harmadik, majd kézen fogta Aranylótuszt, és méltóságteljes, nyugodt léptekkel magával húzta a lakosztályába. Társnőjét lenyomta egy székre, és megnyugtatásul mindenekelőtt egy csésze teát hozatott neki.
Mi történt? kérdezte kíváncsian.
Ó, az átkozott nőszemély, az a dajka! Nézd csak, nővérem, hogyan reszket még most is a kezem a felindulástól. A teáscsészét is alig tudom tartani. Egyszóval hallgass ide! Amikor az imént elküldted hozzám a kis Főnixmadarat és sakkozni hívtál, éppen leheveredtem, déli pihenőt akartam tartani. Csun-mej a szomszédban mosott Őszirózsával. Nem volt sulykuk, ezért Tavasziszilva átküldte őt a Hatodik pavilonjába, hogy kérjen kölcsön egyet, minthogy nekik odaát három is van. Egyszerre csak hallom, amint a kicsike izgatottan visszatér, és elmeséli, hogy megtagadták kérését, sőt mi több, a dajka még egy szemtelen megjegyzést is a fejéhez vágott. Erre még egyszer átküldtem Csun-mejt, de titokban magam is utánaosontam, és kihallgattam, mit beszélnek. Alig hittem a fülemnek: ez a szemtelen nőszemély olyan hangot ütött meg Csun-mejjel szemben, mintha csak ő lenne a ház úrnője, s nekünk mindannyiunknak hallgass volna a nevünk. Képzelheted, mennyire dühbe gurultam, jól megmondtam neki a véleményemet. Mikor aztán még engem is pimasz megjegyzéssel illetett, fülön fogtam, és néhányszor beleöklöztem a hasába. Ha a Hatodik Vang teljes erőből nem veti közénk magát, azt hiszem, kitéptem volna a szívét annak a szégyentelen teremtésnek, annyira feldühödtem. De az Első se hibátlan, túlságosan elnéző. Látnia kellene, hogy megismétlődik Huj-lien esete. Én akkoriban is időben figyelmeztettelek benneteket annak a szolgaasszonynak a fondorkodására és iszákos férjének a veszedelmes merényleteire, de mi volt a hála, csak szidást és szemrehányást kaptam az Elsőtől. Most pontosan ugyanott tartunk. Ha az Első vak is, az én éles szememet még egy porszem sem kerüli el. Figyelemmel kísértem, milyen körmönfontan környékezte meg Hszi-ment ez a szégyentelen némber, akinek mindössze a dajkálkodás lett volna a feladata. Kezdetben félénken és hangtalanul sündörgött körülötte, mint valami árnyék. De azután egy éjszaka, amikor Hszi-men teát kívánt, odafurakodott a fekhelyéhez, s miközben egyik kezével feléje nyújtotta a csészét, a másikkal, hogy vágyat ébresszen benne, ravaszul végigsimított a takaróján. Mire Hszi-men odavette magához az ágyba. Másnap reggel ő segítette rá a ruháit. Egyáltalán, hogyan merészeli teával kínálni, és segítségére lenni az öltözködésben? Erre valók a komornák, a dajkának semmi köze az effélékhez. Ez óta az első eset óta Hszi-men már ki tudja, hányszor mondta nekünk, hogy csupán azért megy be a Hatodik hálószobájába, hogy füstölőt és áldozati pénzt égessen, s kegyeletből lélektáblája előtt töltse az éjszakát, holott a valóságban azért megy oda, hogy zavartalanul és jókedvűen szeretkezzék a dajkával. Egy alkalommal rajtakaptam őket, meg is ijedtek alaposan, zavarukban szinte torkukra fagyott a szó. De Holdasszony csak ül a szobájában, mindebből nem lát, nem hall semmit, s ha kinyitod a szád, nem kapsz egyebet, csak szemrehányást.
Meng Jü-lou egyre jobban elámult.
Honnan tudod mindezt? kérdezte végül.
Az ember sok mindent megtud A fának árnyéka, az embernek híre van. A hóba ásott sírverem nem sokáig állja az időt, egyszer olvadni kezd a takaró, és előkerül a holttest. A dajkának a szélhámosság és hamisság vékonyka rétege alá rejtett terve nem sokáig kerülhette el éber tekintetemet.
Van valami varázsa, amivel hatni tud a férfiakra?
Kezdetben, amikor hozzánk jött, nem néztem volna ki belőle. Sápadt volt, egy rakás szerencsétlenség. De itt-tartózkodásának két esztendeje alatt egész szépen kikupálódott, és kerek golyóbisszemeiből csak úgy árad a romlottság és érzékiség. Ha nem fékezzük meg idejekorán, még egy kis fattyúval lep meg minket.
Te mindenre gondolsz jegyezte meg Meng Jü-lou nevetve. Tégy, ahogy jónak látod. S ezzel nyugodtan leült sakkozni barátnőjével.
Egy szép napon, úgy a tizenegyedik hónap vége felé, Hszi-men Csing hazaérkezett. Miután megmosakodott és átöltözött, mindenekelőtt felállíttatott az udvarban egy füstölőedényt, s anélkül, hogy egyetlen falatot evett volna, térdre borulva hálát adott az égnek és földnek szerencsés hazatéréséért.
Mit jelentsen ez? kérdezte Holdasszony csodálkozva.
Ó, ne is kérdezd! Szörnyű utunk volt hazafelé. Odafelé még csak megjárta, szép enyhe időnk volt, olykor-olykor nyeregbe szálltam, s megmozgattam tagjaimat, de visszaúton a zordon fagy már nem engedte, hogy kibújjak a gyaloghintó párnái közül; még most is zsibbadtak a tagjaim az állandó fekvéstől. Mindennek a tetejébe tegnapelőtt, alighogy átkeltünk a Sárga-folyón, szörnyű homokviharba kerültünk. Egy pillanat alatt betömte a homok mind a hét arcnyílásunkat. A menet felbomlott, a málhás állatok kitörtek, a teherhordók és a hajcsárok elvesztették a fejüket. Közben beesteledett, száz mérföld körzetben sehol egy emberi település! Ezenfelül még rablóbandák is garázdálkodnak azon a vidéken. Szó, ami szó, kétségbeejtő helyzetben voltunk. Végül egy romos kis buddhista templomban Sárga Sárkány Templomának nevezték húzódtunk meg éjszakára. De milyen siralmas volt ez a menedék! A templom néhány szál nyomorult boncának se egy csepp lámpába való olaja, se egy szem rizse a fazékban. A roskatag falakon és törött ablakokon ki-be süvített a jeges szél. S mi mégis örültünk, hogy legalább tető van a fejünk felett, és egy gyertya szomorkás fényénél híg teával és gyalázatos babpempővel erősíthetjük magunkat. Ezen az éjszakán fogadalmat tettem: az elkövetkező hónap első napján leölünk egy disznót meg egy birkát, s szerencsés hazaérkezésünkért hálából az égnek s a földnek áldozzuk. Ha ugyanis a homokfergeteg két órával előbb kap el minket, amikor átkelünk a folyón, vagy nem fedezzük fel a Sárga Sárkány Templomát, aligha ússzuk meg szárazon.
Egyenesen hazajöttél, vagy előbb a jamenbe mentél?
Előbb a jamenben voltam, s ott ideiglenesen elszállásoltam a fiatal kollégámat. Nagybátyja, Hou Ji főeunuch, a palotaépítkezések főintendánsa, Kajfengfuban valósággal elárasztott szívélyességekkel, városi lakásában szállásolt el, s ő látott vendégül mindvégig. Nagyon megkért, törődjek unokaöccsével. A fiatalember még alig húszesztendős, kinevezését az első számú császári ágyas, az Örök Jólét Palotája úrnőjének, Ma hercegnő közbenjárásának köszönheti, akinél nagybátyja különleges szolgálatokat lát el. A fiatalember teljesen tapasztalatlan, fogalma sincs a törvényekről és rendeletekről, minden lépésénél vezetnem, támogatnom kell. Egyébként Hszia kollégám eddigi lakásába költözik, nagybátyja ezerkétszáz unciáért megvásárolta neki, én közvetítettem a vételt. Mihelyt kihordják Hszia berendezési tárgyait, beköltözik. Átmenetileg beéri néhány jamenbeli helyiséggel, melyeket lakályosan berendeztettem a számára. Hszia kollégám már elfoglalta új beosztását a császári testőrségnél, nem is jön vissza többé. Nagyon a lelkemre kötötte, az átköltözésig tartsam a szemem a házán és családján. Küldhetnénk a feleségének néhány apró figyelmességet, s legközelebb tégy te is tisztelgő látogatást nála.
Látom, már megint egy csomó kötelezettséget vettél a nyakadba jegyezte meg Holdasszony rosszallóan. Túlságosan jóindulatú vagy. Nem kell mindjárt az egész szívünket odaadnunk, amikor a véletlen idegen emberekkel hoz össze. Egyébként a jövő hónap másodikán amúgy is születésnapja lesz Hszia asszonynak. Tökéletesen elég, ha akkor meglátogatom, s néhány apróságot viszek neki.
Időközben, férjük üdvözlésére, sorra megjelent a többi asszony is. Hszi-men Csing önkéntelenül is arra gondolt, hogy a keleti fővárosban tett legutóbbi nyári utazásáról visszatérve, még hat feleség fogadta. Egy most hiányzik, a szeretett Hatodik. A fájó emléktől meghatódva nem állta meg, hogy fel ne keresse Ping asszony elárvult pavilonját; negyedórát töltött hálószobájában, csendes áhítatba merülve lélektáblája előtt. Azután a mindennapi kötelességek újból elszólították onnan. Még ugyanazon a napon egy fél disznót, egy fél birkát, két füstölt sonkát, két kacsát, tíz tyúkot, rengeteg rizst, metélt tésztát, főzeléket, különböző nyersanyagot és fűszerféleséget küldött át fiatal kollégájának, Hounak jamenbeli szállására, egy jókora kancsó finom bor kíséretében, s gondja volt arra is, hogy egy hozzáértő szakácsot bocsásson rendelkezésére.
Az első éjszakát az Ötödiknél töltötte. Talán fölösleges is megemlítenünk, hogy a tizennégy napi önmegtartóztatás után mindkét félben mérhetetlen szerelmi vágy lobogott. Aranylótusz, aki örökösen azon fáradozott, hogy visszanyerje Hszi-men régi kegyeit, fáradhatatlannak bizonyult a százféle simogatásban és ezerféle kedveskedésben, s csak azt sajnálta, hogy csupa odaadásból és alázatból nem bújhatott mindenestül a testébe. Alvásra aligha gondoltak ezen az éjszakán. Hszi-mennek bőven volt mit mesélnie az útról, s ami Aranylótuszt illeti, őneki is volt mit elmondania az otthon történtekről.
Hiányoztam neked egy kicsit? kérdezte Hszi-men Csing váratlanul.
Ó, fél hónapon át, míg távol voltál, rabszolganődnek nem volt egyetlen nyugodt órája sem bizonygatta Aranylótusz kitörő szenvedéllyel. Legrosszabbak a magányosan, álmatlanul eltöltött éjszakák voltak, szinte az örökkévalóságba nyúltak. Kezdetben elviselhetetlennek éreztem, hogy habos és puha tollas ágyba feküdjek, miközben te a téli hidegben, barátságtalan fogadók kemény fekhelyén senyvedsz. Ledobtam hát a meleg paplanokat, s egy vékony útitakarót terítettem magamra. Kora reggel aztán összefagyva, merev tagokkal ébredtem, szinte mozdulni sem tudtam. Végül a szegény kis Csun-mej is búnak adta a fejét, amikor látta, hogy fél napokon és éjszakákon át ott ülök az ágyam szélén sírva, elhagyatottan. Ő segített néhány játszma sakkal és beszélgetésekkel megrövidíteni a hosszú délutánokat, éjszaka pedig bebújt mellém az ágyba. Nos, édes bátyám, most legalább tudod, milyen érzések lakoznak a szívemben. De szeretném tudni, hogy a te szíved mit rejt.
De kedvesem, hiszen mindenki tudja a házban, hogy valamennyi feleségem közül te állsz hozzám a legközelebb.
Ugyan menj, becsapsz. Miközben az egyik tányérból csipegetsz, már a másik felé kacsintasz. Hiszen ismerlek. Hogy is volt akkoriban, amikor annak a szolgának a feleségével, Huj-liennel adtad össze magad? Rám se hederítettél. És később, amikor megszületett a Hatodik kisfia? Dölyfös kakas módjára elkerültél, engem, legjobb tyúkodat. De én mindezek ellenére hűségesen kitartottam melletted, akár a rezgő nyárfa termése, mely együtt hajladozik az ággal. Most megint egy ilyen nyomorult némberrel, egy közönséges dajkával adtad össze magad. Arra nem gondolsz, hogy még él a férje, aki egy szép napon terhedre lehet, s nyáját ráeresztheti a te legelődre? Meg sem fordul a fejedben, mire kötelez állásod, hivatalod? Máris pimaszkodni kezd az a nőszemély, és fölénk szeretne kerekedni, jog szerinti feleségeid fölé. Távollétedben éktelen civakodás kerekedett közte és Tavasziszilva között egy sulyok miatt. Velem is szemtelenkedett, és szóhoz is alig hagyott jutni.
Ne törődj vele, kedves gyermekem! Mit tehetne ellened? Te vagy az úrnő, ő a cseléd. Hétszer ennyi észre, nyolcszor ennyi erőre volna szüksége ahhoz, hogy szembeszálljon veled. Elég egy kézlegyintésed, és alázatosan elkullog.
Ó, ez gyönyörűen hangzik. De mi az igazság? Nem ült bele máris kényelmesen a Hatodik üres fészkébe? Nem sikerült-e téged annyira megkörnyékeznie, hogy megígérted neki, ha jó és kedves lesz hozzád, rátestálod a Hatodik minden ingóságát?
Bolondokat beszélsz. Sosem ígértem ilyesmit. Mindezt csak képzeled. Kérlek, békülj ki vele. Megmondom majd neki, hogy hajoljon meg előtted illő tisztelettel, és kérjen bocsánatot.
Ami a bocsánatkérést illeti, arra nem tartok igényt. Mindenekelőtt azt akarom, hogy éjszakáidat ne töltsd többé odaát a szomszéd pavilonban.
Légy nyugodt, csupán a Hatodik utáni leküzdhetetlen vágyakozás hajt minduntalan az elárvult házba, s késztet arra, hogy lélektáblája előtt töltsem az éjszakát. Kegyelet csupán, semmi egyéb. Csak nem leszel féltékeny a lélektáblára?
Nem hiszek neked! Ha valaki már száz napja halott, kiviszik a lélektábláját és elégetik. Megfoghatatlan számomra, hogy mi értelme ennek a túlzott lélektábla kultusznak. Egyszerűen nem tudsz megválni attól a nőtől. Jó, menj csak hozzá! De előtte mondd meg mindig nyíltan, s azt is, milyen ajándékot kér tőled. Hagyj fel végre ezzel a titkolózással!
Te kedves kis kotnyeles! szólott Hszi-men hízelkedve, s csókokkal, ölelésekkel beléje fojtotta a szót.
A számos meghívás közül, melyekkel nyomban hazaérkezése után elárasztották, egyiknek sem örült meg annyira, mint a fiatal Vangénak. Hiszen számíthatott rá, hogy ez alkalommal viszontláthatja Lin asszonyt. A Vangéknál rendezett uzsonnára már a megérkezését követő délutánon sor került. A fiatal házigazda a küszöbön fogadta, és megkülönböztetett előzékenységgel a homlokzati fogadóterembe vezette.
A terem homlokzatán császári ecsettel festett arany írásjegyekkel e felirat ékeskedett: Az ősöktől örökölt államhűség terme. A bevezető formaságok elintézése után, az étkezés alatt Hszi-men Csing engedélyt kért, hogy üdvözölhesse Lin őnagyságát, mire, kis idő elteltével, a középső fogadóterembe kérették. Ott már várta az asszony. Sötétvörös ruhát viselt, redőit a derekán ékkövekkel kirakott, aranyozott öv fogta össze. Fölötte száz virággal kihímzett rövid, nyitott fekete atlasztunika. Hajában súlyos gyöngyszemek, aranycsatok és zománcozott, kékeszöld jégmadártollak pompáztak. Úgy állt ott, mint valami ritka értékű, ezüstből öntött szobor. Hszi-men Csing szabadkozással kezdte: a keleti fővárosban tett szolgálati utazása miatt nem tiszteleghetett kellő időben őnagysága születése napján, s hogy pótolja az elmulasztottakat, udvariasan egy pohár bort nyújtott felé, amit a háttérben álló Ven anyótól vett át. Azután odaintette legényét, Taj A-ert, az letette Lin asszony elé az ajándékot: egy vörös lakkládikóba helyezett csillogó aranybrokát ruhát. Az ünnepelt boldogan köszönte meg a figyelmességet, amit a maga részéről egy színültig megtöltött aranyserleg átnyújtásával viszonzott; Ven anyó tartotta oda egy ezüsttálcán.
Asztalhoz ültek. Eredetileg a fiatal Vang be akarta hívatni a négy énekesfiút, akiket a vendégek szórakoztatására rendelt a házba. De anyja nem engedte.
Majd később bemutatják művészetüket, és akkor is a homlokzati teremben, itt csak zavarnának. Majd Hszi-menhez fordulva: Megkérhetném a magas uraságot, hogy felemelkedjék? Gyermekem fiúi tiszteletét akarja nyilvánítani ön előtt. Mostanáig elhanyagolta tanulmányait, és rossz társaságba keveredett. Abban a reményben, hogy ön jóságosan leereszkedik hozzá, s a jövőben bölcs tanácsaival segíti, kéri, hadd üdvözölje jelenlétemben mint fogadott édesapját.
Hszi-men Csing nyomban átlátott az asszony titkos szándékán, s udvariasságból eleinte kissé szabadkozott.
Nemes taj-taj, fiatal barátomat, vagyis az ön fiát a természet nagy tehetséggel áldotta meg. Zöldellő fiatalságával magyarázhatjuk, hogy nyugtalan lába eddig még nem talált rá az igaz tao fennkölt útjára. De legyen meggyőződve, természete előbb-utóbb magától meghozza a belső változást, s messze kitárja szívét minden szép és jó előtt. Aggályai alaptalanok.
Amennyiben vonakodik gyermekemet fogadott fiának tekinteni, jövőbeni balgaságaiért kénytelen lennék elhárítani magamtól a felelősséget.
Ekkor Hszi-men Csing végre hajlandónak mutatkozott fellépni az emelvényre, hogy onnan fogadja a fiatal Vang négyszeres fiúi tiszteletadását, s átvegye tőle mégpedig háromszor egymás után a színültig telt serleget. Ezek után lelépett az emelvényről, s mellén keresztbe tett kezekkel meghajolt Lin asszony előtt, csak úgy könnyedén, ahogy az házastársaknál szokás. Az ragyogó arccal halk van-fu-t suttogott.
Nos, vezesd ismét az elülső terembe a magas uraságot, s gondoskodj róla, hogy meglegyen a kényelme, és jól szórakozzék parancsolta a fiának.
Így hát Hszi-men Csing elköszönt, s vendéglátó gazdája nyomában visszament a homlokzati fogadóterembe, ahol tovább folytatta a félbeszakított lakomát. A zenét a négy fiatal muzsikus szolgáltatta.
Ettől az órától fogva Hszi-men Csing és a fiatal Vang apa-fiúi kapcsolatban állt egymással. Mostantól kezdve Hszi-men Csing már nem titkon, a hátsó parkkapun lopakodott be Vangék házába, hanem nyíltan, emelt fővel léphetett be a főkapun. Ily módon nyitott kényelmes utat egy köztiszteletben álló régi szokás a ledér kapcsolatnak.
HARMINCÖTÖDIK FEJEZET
Aranylótusznak kedvét szegi egy gyászdal.
Meng Jü-lou mellőzöttnek érzi magát,
s megbetegszik
A tizenegyedik hónap huszonhatodikának előestéjén, Meng Jü-lou születésnapja alkalmából, a Hszi-men Csing házában egybegyűlt vendégek között, akik régi szokáshoz híven ott is töltöttek néhány napot, Vang és Pi apáca is megjelent. Pi apáca megtartotta ígéretét: elhozta az Aranylótusz által megrendelt csodaitalt. Kileste a megfelelő pillanatot, amikor feltűnés nélkül elhagyhatta a Holdasszonynál egybegyűlt társaságot, s titokban felkereste Aranylótuszt a pavilonjában.
Itt hozom a megígért csodaszert szólott, amikor kettesben maradtak, s átnyújtotta a varázscseppeket tartalmazó kis üveget. Szóval a hatodik ciklus hétszer hetedik napján, némi borral vegyítve, éhgyomorra! Ha ugyanazon az estén férjével hál, biztos lehet, hogy megfogan, s később fiúgyermeknek ad életet. A hátsó lakosztályok nagy bodhiszattvája is teherbe esett az én szerem hatására. A hatás fokozásának érdekében még ezt a piros port is elhoztam magának. Rejtse el gondosan illatszeres zacskójában, s a szerelmi éjszakán hintse be vele a vágyak útjának kapuját. Így biztosan fiúgyermeket szül.
Aranylótusz boldog örömmel köszönte meg a kis üveget, a port elrejtette ládája egy titkos rekeszébe. Aztán felütötte a kalendáriumot. A hatodik ciklus hétszer hetedik napja huszonkilencedikére esett. Szűk három ezüstbatkát mért le az apácának.
Fogadja szerény előlegnek fáradozásáért. Amennyiben hatásos lesz a szer, és valóban teherbe esem, még egy új kabátra való anyagot is kap.
Ó, ne verje magát költségekbe efféle semmiségért szólott az apáca kissé sanyarú arccal. Engem nem csábít annyira a nyerészkedés, mint Vang apácát. Mit alkudozott és veszekedett velem a miatt a néhány uncia miatt, amit akkor kaptunk, amikor időközben elhunyt bodhiszattvájuk lelki üdvéért imádkoztunk! Én az ilyesmit minden önös szándék nélkül, örömmel teszem, csupán azért, hogy felebarátomon segítsek.
Meng Jü-lou születésnapjának előestéjén, a közös vacsora alkalmával, a fájó emlékezés újból visszaröpítette Hszi-men Csing gondolatait a Hatodikhoz, akinek helye immár üresen állt, s bár küzdött ellene, a meghatottság könnyeket csalt a szemébe. Aranylótusz észrevette ezt, s fölöttébb bosszantotta. Amikor aztán Hszi-men a vendégek szórakoztatására odarendelt két énekesfiúval a halott emlékére elénekeltette az
Előkelő vendégsereg
gyűlt össze, fényes ünnepély lesz?
Lant sír, fuvola kesereg.
Hova tűntél te, merre, édes?
kezdetű gyászdalt, nem tudott tovább uralkodni magán. Idegesen feszengett a székén, orrát fintorgatta, majd az ének kellős közepén kirobbant:
Olyan ünnepélyes, unalmas a hangulat, gyermekeim, mintha egy hideg kápolnában ülnénk, és a tíz önsanyargatást magasztalnánk! Nem találtok különb éneket? Végtére is a Hatodik már régen férjes asszony volt, amikor idejött a házba, nem holmi érintetlen, feslő bimbó.
Pszt! intette csendre Hszi-men Csing, feddő pillantást vetve rá. Annyit locsogsz, hogy egy árva hangot sem lehet hallani. Kérlek, hagyd, hogy nyugodtan befejezzék!
Mikor azután az énekesfiúk a gyászdal végére értek, még sokáig elgondolkozva ült, lehorgasztott fejjel, szótlanul. Annál hangosabban kerepelt Aranylótusz, be sem állt a szája, kifogyhatatlan volt a két énekesfiú művészetét csepülő gúnyos megjegyzésekben. Végül Holdasszony elvesztette a türelmét:
Szíveskedjél uralkodni magadon, ötödik nővérem, hagyd végre békében a két fiút! utasította rendre szigorúan a féktelen Ötödiket. Egyébként átmehetnél a szomszéd helyiségbe, s elszórakoztathatnád Jang nénit meg Vu sógornőnket. Magányosan üldögélnek szobájukban, és unatkoznak. Li Csiao-er nővérünk elkísér.
Ily módon Aranylótusznak tapintatosan kitették a szűrét.
Hszi-men Csing hamarosan felkelt az asztaltól, átment a homlokzati terembe, hogy ott Éhenkórász Jinggel, Meleg mesterrel és Vu sógorral tovább poharazgasson. Aranylótusz még akkor, amikor Hszi-men Csing visszatért legutóbbi útjáról, elhatározta, hogy többé egy pillanatra sem veszi le róla a szemét. Amikor késő este szétoszlott a Holdasszonynál egybegyűlt társaság, a látszat kedvéért ő is visszavonult a pavilonjába, de hamarosan ugyanazon az úton, amelyen jött, visszalopakodott, s a női lakosztályokhoz vezető belső kaputól nem messze, a fal sötét árnyékában leselkedett.
Nem kellett sokáig várnia, már jött is Hszi-men Csing. Éppen elköszönt vendégeitől, s a belső kapun áthaladva, Holdasszony lakosztálya felé tartott. Aranylótusz óvatosan utána osont, majd a még fényesen kivilágított szoba ablaka alatt a falhoz simult, és hallgatózott. Előbb csak Holdasszony és Meng Jü-lou hangját hallotta, de hamarosan Hszi-menét is. A beszélgetés a két új énekesfiúra terelődött, akik ezen az estén léptek fel először a házban, és nem nyerték meg a hölgyek tetszését.
Közönséges teknőcfajzatok, még énekelni sem tudnak, legfeljebb bolondozni hangzott Holdasszony lekicsinylő ítélete. Meng Jü-lou viszont úgy érezte, hogy a műsor nem volt az alkalomhoz illő.
Aranylótusz gondolt egyet, hangtalanul besurrant a szobába, s az ajtó mellé, a kerevet függönye mögé bújt.
Igazad van, inkább az élőknek énekeltek volna ezek a teknőcfajzatok, nem pedig egy halottnak! szólalt meg rejtekhelyéről az Ötödik, felkapva az imént elejtett szavakat.
A jelenlevők dermedten hátrafordultak.
Hogy az ördögbe cseppentél ide? kiáltott fel Meng Jü-lou csodálkozva. Jól rám ijesztettél. Úgy jársz-kelsz közöttünk, mint valami kísértet.
Aranylótusz rá sem hederített Meng Jü-loura, Hszi-menhez fordult, és emelt hangon így folytatta:
Talán bizony a Hatodik többet ér minálunk? Érintetlen, feslő bimbó volt talán, amikor a házadba vetted? Minek akkor ez az ízléstelen magasztalás ezzel az érzelgős dallal, mely cseppet sem illik őrá? De, ugyebár, amióta meghalt, már enni sincs kedved, még az emésztésed sincs rendben? Nem te magad mondtad? Mi, többiek, beleértve az Elsőt, ezt a mintafeleséget, már nem is számítunk. Csak az az egy, a Hatodik, az kedves neked. Mi, többiek, csinálhatunk, amit akarunk, mi hidegen hagyunk téged. De a Hatodikat elég egyetlen szóval megemlíteni, s szíved máris túlárad a meghatottságtól.
Kedves ötödik nővérem, hagyd már abba vetette oda Holdasszony hidegen, félbeszakítva a szóözönt. Általában a jó emberek halnak meg fiatalon. Mi, többiek, ilyen vonatkozásban kicsit lemaradtunk. De hadd beszéljen ő!
Nem, nem akarom, hogy ilyen igazságtalan legyen.
Mindez csak locsogás morogta Hszi-men Csing, aki ittas fővel nehezen követte a két asszony fürge gondolatmenetét. Mikor mondtam volna efféléket?
Gondolj csak vissza! Jing barátod és Meleg mester a tanú, jelenlétükben egy alkalommal arról panaszkodtál, hogy a Hatodik halála óta sem a konyhában, sem a háztartásban nem mennek rendjén a dolgok. Még azt se tudod kivárni, amíg mi, többiek, meghalunk, s átadjuk helyünket Zsu-jinak, az új asszonynak, aki, mint a neve mondja, olyan kedvedre való, s szerinted szakasztott a Hatodik. Pfuj, te szívtelen féreg!
De most már a türelmes Hszi-men Csing is megelégelte a dolgot. Mint valami felingerelt fenevad, felpattant ültő helyéből, dühösen az asszony felé rúgott. De az gyorsabb volt nála, s mint a füst, kiillant az ajtón. Hszi-men utánavetette magát, de odakint beleütközött Csun-mej szobalányba. Kénytelen volt megállni, megragadta a kicsike vállát, és bevonszolta úrnőjének pavilonjába. Holdasszony boldog volt, hogy ily módon sikerült megszabadulnia erősen ittas férjétől, s az estét zavartalanul töltheti; lelke épülésére kedvére beszélgethet a két apácával lelki dolgokról.
Aranylótusz a körfolyosó védelmet nyújtó sötétjébe menekült, ott melléje szegődött Nefritfuvola szobalány. Épp most haladt el mellettük Hszi-men Csing, Csun-mejre támaszkodva, de észre sem vette őket.
Fogadni mernék, önnél akar aludni ma éjszaka szólt Nefritfuvola halkan Aranylótuszhoz.
Előbb aludja ki a részegségét felelte Aranylótusz megvetően. Ilyen állapotban ki nem állhatom.
Távolról követte Hszi-ment és a szobalányt, s miután odakintről meggyőződött róla, hogy Tavasziszilva levetkőztette gazdáját, szép kényelmesen visszament az Első lakosztályába. Az asszonyok körülrajzották Pi apácát, aki maga alá húzott lábbal mellette egy alacsony füstölőasztalka a jóleső meleget árasztó kangra telepedett, és éppen nagyban magyarázta Buddha tanait. Aranylótusz félrevonta a függönyt, s váratlanul, mosolyogva, betoppant az ájtatoskodó asszonyok közé.
Téged mi szél hozott ide? kérdezte Holdasszony csodálkozva. Azt hittem, ágyba fekteted urunkat. Mondhatom, alaposan felingerelted az imént. Nem hiszem, hogy megúszod kiadós verés nélkül.
Haha! nevetett Aranylótusz gondtalanul. Kérdezd csak meg, hozzám mer-e nyúlni!
Csodálom a vakmerőségedet. Feleselésed hallatán harmadik nővéremmel két marék verítéket izzadtunk ki félelmünkben. Szerencsétlen flótás, akin majd kitölti helyetted a haragját!
Csak hadd tomboljon! Nem félek tőle! Cseppet sem árt, ha valaki egyszer megmondja neki az igazat. Hát nem találod felháborítónak, hogy Meng Jü-lou születésnapján szomorú búcsúdalt énekeltet? Amellett ez az óriási hókuszpókusz nem is őszinte nála, hanem közönséges szemfényvesztés.
Azt hiszem, okosabb lett volna ráhagyni az egészet, és egy szót sem szólni vetette közbe Jang néni. Végtére azt is meg lehet érteni, hogy felderengtek benne a régi esték emlékei, amikor még valamennyien teljes számban ott voltatok körülötte, most meg a Hatodik helye üresen áll.
Mi, többiek, nem tettük volna szóvá tapintatlanságát, nem vettünk volna róla tudomást jegyezte meg Meng Jü-lou. De ötödik nővérünk, aki mindjárt megérzi a dalok mélyebb értelmét, azonnal kitalálta, hogy urunk az elhunyt dicsőítésére énekelteti. Minthogy valóban előnyben részesítette a Hatodikat, s kétségtelenül émelyítő volt, mennyire kedvezett neki, ötödik nővérünk mindjárt felhasználta az alkalmat, s alaposan megmondta a magáét.
Ó, milyen okos a ti Ötödiktek! kiáltott fel Jang néni csodálattal.
De még milyen okos! Elég, ha belekezdünk egy dalba, ő mindjárt tovább fújja toldotta hozzá Holdasszony. Betéve tudja az összes dalszöveget, észreveszi az előadás közben ejtett legkisebb hibát is.
A beszélgetés most elakadt. Holdasszony megmosta a kezét, s újból meggyújtotta a füstölőüstöt, azután Pi apáca elmesélt egy szent legendát. Ezt követően megteáztak, a teához süteményt és cukrozott gyümölcsöt ettek. Azután rátértek a társasjátékokra. Aranylótusz hamarosan elköszönt, és visszatért a pavilonjába, hogy az éjszaka kellős közepén odabújjon Hszi-men Csing mellé. Az időközben kialudta részegségét, s a szokásos szerelmi játék hamarosan elfeledtette velük a délutáni veszekedést.
Másnap reggel, amikor, még az ágyban, a következő napi ünnepségre terelődött a szó, melyet Éhenkórász Jing rendezett hamincnapos gyermekének tiszteletére, s amelyre Hszi-men Csing valamennyi feleségét is meghívta, Aranylótusz dacosan kijelentette:
Én pedig nem megyek.
Miért nem, kedves gyermekem? kérdezte Hszimen.
Nincs bundám, és nem szeretnék megfázni, amikor a bortól felhevülve hazatérünk. Az összes többi asszonynak van szép bundája, csak nekem nincs. Vagy nekem ajándékozod a Hatodik bundáját, vagy itthon maradok.
Szebbnél szebb bundákat őrzünk a kamrában, a zálogtárgyak között. Azok közül nyugodtan választhatsz.
Köszönöm, elzálogosított holmit nem viselek. Ragaszkodom a Hatodik bundájához. Ha felvennék egy fehér selyemszoknyát, föléje egy sötétvörös, arany darvakkal kihímzett tunikát, szakasztott úgy néznék ki, mint egykor ő.
Viharos simogatásaival olyannyira meglágyította Hszi-men Csing szívét, hogy az a következő pillanatban szívesen engedett kérésének.
Minthogy Aranylótusznak még nem volt kedve felkelni, Hszi-men Csing felöltözött, majd átment a szomszéd pavilonba reggelizni. Zsu-ji dajka szolgálta ki; ízléstelenül kirizsporozott és kifestett arcán kihívó mosoly ült. Jing-csun szobalányt Hszi-men elszalasztotta Holdasszonyhoz a hálószoba kulcsáért.
Miért kell kinyitni a hálószobát? kérdezte a dajka kíváncsian, miközben felvonta túlságosan hosszúra rajzolt lepkecsáp-szemöldökét.
Szeretnék kikeresni egy bundát ötödik feleségem számára.
Csak nem a cobolyprémet?
De igen, eltaláltad.
Minthogy kettesben voltak a szobában, felhasználta a kedvező pillanatot, magához vonta a dajkát, s megtapogatta feszes kebleit.
Milyen kemény a melled! Pedig több hónapon át szoptattál.
Arcát gyengéden az asszony arcához szorította, ajka az ajkára tapadt. A dajka:
Uram, oly gyakran látom együtt az Ötödikkel. A többi asszonyra egy szót sem szólhatok, de az Ötödik olyan elviselhetetlen! Legutóbb, amikor ön távol volt hazulról, szörnyű jelenetet rendezett egy sulyok miatt, sőt még tettlegességre is vetemedett. Ki tudja, hogyan végződött volna, ha Hatodik Vang nem választ szét minket, és véletlenül nem jön oda harmadik úrnőm. Nem tudom, ki volt az a pletykafészek, aki beárulta az Ötödiknek, hogy ön vonzódik hozzám. Említette már önnek az esetet?
Igen, szólt róla. Legjobb lesz, ha legközelebb szépen meghajolsz előtte, és bocsánatot kérsz tőle, s ezzel az ügy el lesz intézve. Ötödik feleségem kissé nehéz teremtés. Úgy jár a szája, mint a kereplő, senki sem veszi fel vele a versenyt.
A veszekedést követő napon már ismét egész barátságos volt hozzám. Azt mondta, lássam be, hogy ő kiváltságos helyzetet élvez a házban. Egyébként nem áll az utamban. A kikötőben sok hajó elfér! Csupán őszinteséget kér tőlem.
Igen? Hát akkor nagyjából meg is egyeztetek. Annál jobb. Esténként légy csak felkészülve a látogatásomra mondotta Hszi-men Csing lelkesen.
Beszélgetésüket Jing-csun megjelenése szakította félbe; Hszi-men Csing kinyittatta a hálószobát, s a ruhásszekrényből kiszedette a cobolybundát. Odakint jól kiporoltatta és becsomagoltatta egy ruhába. Zsu-ji is élt a kedvező alkalommal, és mindjárt megjegyezte:
Nekem sincs mit felvennem. Nem keresne ki valamit számomra a ruhásszekrényből? kérlelte.
Erre Hszi-men átment a hálószobába, és a Hatodik gazdag ruhatárából saját kezűleg kiválasztott egy jégvirágkék hosszú atlaszszoknyát, egy rövid, sárga selyemkabátkát, két vattázott kék hosszúnadrágot, valamint két darab rózsaszín virágmintás, selyembatiszt, térdig érő nadrágocskát. Zsu-ji ragyogó arccal, térdhajlással mondott köszönetet, amikor átvette a gyönyörű tarka holmit. Hszi-men újból bezárta a hálószobát, a dajkát pedig a cobolyprémbundával átküldte a szomszéd pavilonba.
Aranylótusz természetesen azonnal rájött, miért éppen a dajkát választotta küldöncül Hszi-men.
Téged is megajándékozott ruhákkal? kérdezte mindjárt elöljáróban.
Igen, kaptam két szoknyát. Meghagyta, hogy kérjek bocsánatot öntől.
Letérdepelt, s négyszer mélyen meghajolt. Aranylótusz meg volt elégedve.
Jól van, nővérem. Légy csak mindig őszinte. Tudom, urad szeret, s nekem semmi kifogásom ellene. Ahogy már mondottam, a kikötőben sok hajó elfér. Csak azt nem szeretem, ha feleselnek velem.
Elismerem önt egyetlen úrnőmnek. Kora reggeltől késő estig azon fogok fáradozni, hogy elnyerjem kegyeit.
Az Első bizonyára kérdezni fogja, honnan kaptad az új ruhákat. Mit mondasz majd neki?
Már előzőleg beleegyezését kértem, s ő igent mondott.
Akkor rendben van, elmehetsz.
Mire a dajka visszatért, Hszi-men Csing már elment. Zsu-ji megkérdezte a szobalánytól:
Mondott valamit az Első, amikor az imént elkérted a kulcsot?
Igen, tudni akarta, minek kell az úrnak. Azt válaszoltam, ki akar hozni egy bundát az Ötödiknek. Mire ő nem szólt semmit.
Időközben Hszi-men Csing elment Holdasszonyhoz, hogy személyesen adja vissza a kulcsot.
Minek kellett neked? kérdezte az.
Az Ötödik panaszkodott, hogy nincs bundája, amit holnap felvehetne, amikor elmennek Jingékhez az ünnepségre. Fél, hogy hazaúton megfázik. Kérésére odaadtam neki a Hatodik cobolybundáját.
Holdasszony rosszallóan mérte végig Hszi-men Csinget.
Nagyon is következetlen vagy. Amikor az elhunyt utolsó kívánságának megfelelően Hsziu-csun szobalányt Li Csiao-er nővéremhez akartam beosztani, keserű szemrehányásokkal illettél minket, s azt mondtad, alig várjuk, hogy feloszlassuk a Hatodik háztartását. Most meg te magad szórod szét és kótyavetyéled el hátrahagyott holmiját.
Hszi-men Csing egy árva szót sem tudott kinyögni.
Miközben a hátsó helyiségekben délután kiadósan megünnepelték Meng Jü-lou születésnapját, Hszi-men Csinget megint csak lefoglalta a hivatalos vendéglátás, melyet több magas rangú mandarin kívánságára az átutazóban ott tartózkodó csiucsiangi prefektus, Caj Csing kancellár egyik fia tiszteletére rendezett vendégszeretetéről híres házában. Estefelé végre szerencsésen túlesett az estebéden, előkelő vendégei elköszöntek, ő pedig, hogy kissé felüdüljön, egy órácskát még kedélyes poharazgatással töltött el Éhenkórász Jing és Meleg mester társaságában. Azután nagy sokára az is véget ért, s ő fáradtan, kótyagos fejjel, teljes súlyával Laj-an szolgára nehezedve, támolyogva elindult a Hatodik pavilonja felé. Fel sem ötlött benne, hogy a születésnap örömére még egy órácskát áldozzon a Harmadiknak.
Amikor Aranylótusz meghallotta, hogy Hszi-men Csing már lefeküdni készül, sietve elhagyta a Holdasszony lakosztályában egybegyűlt női koszorút, s reményteli várakozással kiállt a pavilonja elé; Hszi-men Csingnek arrafelé kellett elhaladnia. Már jött is, kísérőjére támaszkodva, nehéz léptekkel, dülöngélve. Az asszony egyenesen odalépett hozzá, megfogta a kezét, s behúzta magával a pavilonba. Az inasnak értésére adta, hogy jelenléte már fölösleges. Laj-an átment a hátsó lakosztályokba, hogy a felszolgálásnál segédkezzék.
Gazdád hol marad? kérdezte tőle Holdasszony.
Ötödik úrnőmhöz ment válaszolta az inas. Holdasszony fel volt háborodva.
Mégiscsak hallatlan fordult Meng Jü-louhoz. Határozottan megmondtam neki, úgy illik, hogy születésnapodon nálad töltse az éjszakát. De máris kiment a fejéből, s most ott kakaskodik az Ötödiknél. Így megy ez éjszakáról éjszakára. Mióta visszaérkezett, Aranylótusz teljesen kisajátította.
Hagyd csak, nővérem legyintett Meng Jü-lou fáradtan. Te jót akartál, de kár volt egyáltalán szóba hoznod urunk előtt. Még azt hihetnék, hogy vetélkedni akarok ezzel a nővel. Ha nem jön magától, úgy is jó, kierőszakolt szerelemből nem kérek.
Holdasszony nagyot sóhajtott, s ezzel pontot tett a beszélgetés végére, megmosta a kezét, s újból meggyújtotta a füstölőüstöt. Mindahányan körülülték Pi apácát, aki maga alá húzott lábbal újból letelepedett a kang-ra, kigöngyölte a magával hozott szent írástekercset, s álmosító hangon hozzákezdett az erényes szűzről, Huangról szóló csodálatos legenda felolvasásához.
A születésnapi ünnepség Fahéjvirág, a Sen nevű vak énekesnő néhány dalával, továbbá megszámlálhatatlan csésze tea és hatalmas mennyiségű édesség elfogyasztásával késő éjszaka, Hszi-men Csing nélkül ért véget. Hszi-men Csing nem sokáig maradt Aranylótusznál. Az asszony kérdésére, miért nem vetkőzik le, kuncogva bevallotta, hogy ezt az éjszakát a szomszéd pavilonban kívánja eltölteni. Mosolyogva hallgatta végig a szemrehányásokat, majd kibotorkált az ajtón.
Másnap délelőtt Nefritfuvola megjelent Aranylótusznál, és megállapodásukhoz híven beszámolt az Első lakosztályában történt előző napi eseményekről.
Miért nem maradt, asszonyom, tegnap este a társasággal? kezdte Nefritfuvola. Az ön gyors és váratlan eltávozása után úrnőm alaposan megmondta a magáét. Azt mondta, helytelen és tapintatlan öntől, hogy éppen a Harmadik születésnapján foglalja le magának Hszi-men Csing urat. Mire a Harmadik megjegyezte, nincs önben semmi tisztesség, szemérmetlenül megjátssza magát a ház úrnőjének, de őneki esze ágában sincs versenyre kelni önnel.
Várj csak, meglátod, tátva marad a szájuk, ha egyszer leszámolásra kerül sor közöttünk! mordult fel Aranylótusz dühösen. Egyáltalán miből gondolja asszonyod, hogy az úr tegnap nálam éjszakázott?
Hát abból, hogy mióta a Hatodik meghalt, ezen a környéken már csak ön jöhet számításba.
De hátha időközben új madár ült be az üres fészekbe?
Úrnőmet az is bosszantotta, hogy ön az ő előzetes megkérdezése nélkül eltulajdonította a Hatodik cobolybundáját. Amikor Hszi-men Csing úr visszahozta a kulcsot, szemére vetette, hogy mennyire következetlen, s most ő maga szórja szét és kótyavetyéli el a Hatodik hagyatékát.
Nevetséges, ő az úr a házban, és bizonyára tudja, mit kell tennie, és mit engedélyezhet.
Az utóbbi hetek során a Holdasszony szívében Aranylótusz ellen jócskán felgyülemlett haragot még csak tovább növelte két újabb incidens, mely ezen a napon következett be. Miközben Hszi-men Csing felesége Jing házában időzött, hogy vagy tucatnyi asszonnyal, rokonok és szomszédok feleségeivel megünnepeljék Éhenkórász Jing sarjának szerencsésen megélt első hónapját, egy másik társaság is vidám mulatozásra gyűlt egybe a Hatodik pavilonjában. Zsu-ji dajka meghívta Jing-csun, Hsziu-csun és Csun-mej szobalányt, valamint Hszi-men Csing leányát, Vu sógornőt meg Aranylótusz édesanyját, hogy együtt fogyasszák el az előző esti vacsora bőséges maradványait. A nehéz szőlőbor hamarosan emelkedett hangulatba ringatta a társaságot, és a kis Csun-mejnek az az ötlete támadt, kérjék fel Sent, a vak énekesnőt, fűszerezze a mulatságot néhány dallal. Az énekesnő azonban nem tűrte, hogy egy szobalány parancsolgasson neki, ezért büszkén visszautasította a kérést, mire az indulatos kicsike olyan heves jelenetet rendezett, hogy az énekesnő megbántódott, könnyekkel szemében összecsomagolta a holmiját, és se szó, se beszéd, elhagyta a házat.
Mikor azután Holdasszony este, Jingéktől hazaérkezve, nem találta sehol az énekesnőt, aki az ő vendége volt, s megtudta, hogy Csun-mej űzte el a háztól, megharagudott, és úgy érezte, Aranylótuszt illeti szidás szobalányának neveletlen viselkedéséért. Aranylótusz természetesen a szobalány pártjára állt, és gúnyos megjegyzéseket tett. Maga Hszi-men Csing sem tulajdonított jelentőséget az ügynek, s úgy vélte, az énekesnő gyorsan megbékél, ha Csun-mej másnap egy uncia ezüstöt s néhány nyalánkságot visz neki. Holdasszonyt azonban nem lehetett megnyugtatni, és kedveszegetten vonult vissza Hszi-men Csinggel a hálószobájába.
Tekintettel a kedélytelen hangulatra, röviddel utóbb a többi asszony is szótlanul visszavonult a lakosztályába. Egyedül Aranylótusz maradt ülve, teljes díszben, vállán a drága cobolybundával, ahogy éppen kiszállt a gyaloghintóból, és türelmetlenül várta Hszi-men visszatértét. Ugyanis éppen erre a napra esett a hatvanadik ciklus hétszer hetedik napja, amikor is feltétlenül meg kellett osztania vele fekhelyét, és kipróbálni Pi apáca csodaszerét.
De hasztalan várt. Hszi-men Csing nem mutatkozott. Ekkor végképp elvesztette a türelmét. Egyszerűen benyitott a szomszéd szobába, és bekiabált:
Nem várhatok rád tovább, elmegyek.
Jó, menj csak előre, én is mindjárt jövök, csak kiiszom a boromat! kiáltott vissza Hszi-men Csing jókedvűen, mire Aranylótusz elviharzott.
Nem mégy hozzá! Nem akarom! vágott közbe Holdasszony szigorúan. Végre egyszer komolyan akarok beszélni veled. Valósággal összenőttél vele. Mégiscsak példátlan szemtelenség, hogy egyszerűen behatol a hálószobámba, és beszól érted! Úgy viselkedik, mintha te lennél az ő felesége, aki engedelmeskedni köteles, s mintha mi, többiek, nem is léteznénk. Mióta legutóbbi utazásodról visszaérkeztél, még az árnyékodat is csak elvétve látjuk, annyira lefoglal magának. Egyetlen éjszakát sem áldoztál nekünk. Végtére is engem személy szerint teljesen hidegen hagy, de tudok valakit, aki rendkívül szenved emiatt, még ha nem is szól róla. Meng Jü-lou nővéremnek a ma délutáni összejövetelen a belső feszültségtől egyetlen falat sem ment le a torkán. Még azt a pohár bort is, melyet Jing sógornőm tukmált rá, és amelyet puszta udvariasságból ivott meg, azonnal kiadta. Legalább annyival tartozol neki, hogy odamenj hozzá, és megkérdezd, hogy érzi magát.
Nem kívánok több bort. Elment a kedvem jelentette ki Hszi-men Csing sértődötten. Felállt, és nyomban átment Meng Jü-louhoz.
Az asszony már levetkőzött, hajából kiszedte a díszeket, csak hálóing volt rajta, keresztben feküdt a kereveten, arccal lefelé, és egy vödörbe hányt. Meng Jü-lou siralmas állapota láttán Hszi-men Csinget mélységes részvét fogta el.
Mi bajod, kedvesem? Szólj hát! Holnap reggel azonnal hívatom az orvost magyarázta ijedten.
Az asszony nem válaszolt, tovább hányt. Hszi-men Csing felsegítette, és melléje ült.
Elrontottam a gyomrom nyögte ki végül nagy nehezen, miközben kezét a gyomrára szorította. De minek kérdezed? Nincs ennek semmi értelme. Menj inkább szórakozni!
Fogalmam sem volt róla, kedvesem, hogy nem érzed jól magad. Épp az imént tudtam meg.
Ebből is látni, hogy nem létezem a számodra. Menj csak, menj a szeretődhöz!
Hszi-men Csing az asszony nyaka köré fonta a karját, és megcsókolta. Majd Orchideaillat szobalányért kiáltott.
Hozz gyorsan keserű teát!
Már készen van.
Add ide! A vödröt pedig vidd ki!
Elvette a szobalánytól a gőzölgő, keserű itallal telt csészét, és gyengéden a beteg szájához tartotta.
Köszönöm, nincs szükségem segítségre mondotta Meng Jü-lou, s a csészét kivette Hszi-men Csing kezéből. Ne fáradj miattam! Jöveteled éppoly természetellenes, mintha a nap nyugaton kelne. Tudom, Holdasszony beszélt rá, de ez nekem egyáltalán nincs ínyemre.
Hidd el, eddig nem jutottam hozzá, hogy meglátogassalak magyarázkodott. Annyira igénybe vettek az elmúlt napok kötelezettségei.
Tudom, a szíved volt igénybe véve.
Bizonyára éhes vagy terelte másra a szót Hszi-men Csing. Még én sem vacsoráztam. Együnk együtt.
Köszönöm, egyél csak egyedül, nekem nincs étvágyam.
Akkor én is lemondok róla. Holnap elhívatom Jen doktort. Most pedig feküdjünk le és aludjunk.
Kérlek, hagyj békén az orvosaiddal, majd Liu anyó elintézi.
Megállj csak, majd én magam leszek az orvosod. Nemrégiben egy ismerősöm hozott nekem tíz pirulát a legjobb kuangtungi ökörsárgából. Kitűnő szer gyomorrontás ellen.
Szaladj gyorsan az Elsőhöz fordult Orchideaillathoz , kérj két pirulát abból a kuangtungi ökörsárgából. Ott fekszenek a kis achátcsészében, a tükör párkányán, a hálószobában. Hozz mindjárt egy üveg meleg bort is!
Igazán kíváncsi vagyok az orvostudományodra jegyezte meg Meng Jü-lou már valamivel barátságosabban. Borunk egyébként van nekünk is.
A szobalány hamarosan megjött a kívánt pirulákkal. Hszi-men Csing az aranyosan csillogó pirulákról lefejtette a viaszréteget, majd feloldotta azokat egy pohár forró borban. Miután Meng Jü-lou kiitta a bort, Hszi-men Csing is kért egy pohárral.
Én is be akarok venni egy gyógyszert fűzte hozzá. Meng Jü-lou mindjárt tudta, miféle gyógyszerről van szó.
Ha ilyen terveid vannak, nem akarsz valaki máshoz menni? kérdezte, miközben kutató tekintetét a férfira szegezte. Azt hiszem, ez nem lesz megfelelő hely a bolondozáshoz.
Jó, akkor nem veszem be.
Levetkőzött, és bebújt az asszony mellé az ágyba. Egy ideig gyengéden a testét és kebleit simogatta.
Jobban vagy már?
Köszönöm, a fájdalom elmúlt. Már csak valami morajlást érzek a testemben.
Az nem veszélyes, majd elcsendesedik. Látod, míg te távol voltál, megbeszéltem Laj-hszinggel, milyen fogásokból álljon az ebéd, melyet hivatalnoktársaim kívánságára holnapután rendezek Szung cenzor tiszteletére. A mulatság ötven unciámba kerül. Azután úgy tervezem, elsején elmegyek a templomba, s ott, szerencsés hazaérkezésemkor tett fogadalmamhoz híven, füstölőt égetek, és áldozatot mutatok be. Harmadikán újabb ebédet adok, s ez így megy örökké; nem is hiszed, mennyire lefoglalnak a társadalmi kötelezettségek, s mellékesen még ott van a hivatali munkám is. Valóban alig marad időm az itthoni ügyekre.
Miközben így magyarázott, szép csendben megfogta az asszony egyik combját, magához húzta, s egyre feljebb, feljebb emelte, egészen a melléig. Mily fénylő, fehér volt a combja! S milyen pompásan illett kecses lábára a piros szaténpapucs!
Tudod, mi izgat rajtad a legjobban? Fénylő, fehér lábad hízelgett Meng Jü-lounak. Nincs a világon még egy asszony, aki e téren felvehetné veled a versenyt.
Te csaló! Azt hiszed, adok valamit a te papolásodra? Természetesen azt akartad mondani, hogy senkinek sincsenek ilyen vaskos lábai és olyan tisztátlan bőre, mint nekem. Hiszen mindenki tudja, hogy amikor fehéret mondasz, feketét gondolsz.
Én szívem, én májam, itt nyomban haljak meg, ha nem mondtam igazat!
Ne hívd ki magad ellen a sorsot.
Hszi-men Csing egyre szorosabban az asszonyhoz simult. Most végre megtalálta az utat a vágyak kapujához.
Kértelek, hogy hagyd ezeket az ostobaságokat tiltakozott az asszony, továbbra is ellenállást színlelve. De szája hamarosan rángatózni és kapkodni kezdett, ahogy a kutyáé, amikor légy után kap, s ajkai közül szüntelenül gyengéd kiáltások törtek elő. Hszi-men Csing ezen az éjszakán kétszeres erőfeszítéssel igyekezett jóvátenni a Harmadik ellen elkövetett vétkeit. Aranylótusz viszont, szívében mélységes haraggal, egyedül tért nyugovóra. Gyalázatosan rászedték; meghiúsult a terve, a hatvanadik ciklus hétszer hetedik napján nem tudta kipróbálni Pi apáca varázsitalát.
Másnap reggel, a közös étkezésnél Holdasszony kedvesen megkérdezte Meng Jü-loutól, használtak-e a viaszpirulák.
Reggel még kétszer hánytam, de most már egészen jól vagyok.
Aranylótusz nem jelent meg a reggelizőasztalnál. Holdasszony Ékkövecskét akarta érte küldeni.
Ékkövecske épp süteményt süt a konyhában, majd én elmegyek helyette jelentkezett Nefritfuvola. S ezzel már el is tűnt.
Be kell számolnom a tegnap estéről szólt Aranylótuszhoz. Amikor ön tegnap elment, úrnőm alaposan kifakadt. Azt mondta, ön szemtelen, megbolygatja a házirendet, teljesen összenőtt Hszi-men úrral. Teljesen kisajátítja, úgy ugráltatja, mintha ő lenne a feleség, s már egyáltalán nem engedi a hátsó lakosztályokba. Azután elküldte a Harmadikhoz. Ott is töltötte az éjszakát. Továbbá kijelentette sógornőjének és a két apácának, hogy ön elrontotta Csun-mejt, s neveletlen viselkedésének is ön az oka. Hszi-men úr azt akarja, hogy Csun-mej személyesen menjen el a vak énekesnőhöz, kérjen tőle bocsánatot, s engesztelje ki egy ezüstunciával.
Aranylótusz nem szólt semmit, de a hallottakat mélyen a szívébe véste.
Hol marad az Ötödik? kérdezte Holdasszony a visszaérkező Nefritfuvolától.
Ötödik úrnőm rövidesen megjelenik.
Látod fordult Holdasszony Vu sógornőhöz , alig mondtunk neki tegnap egy-két szót, máris a sértődöttet adja. Az az érzésem, ma még nagy jelenetre kerül sor.
Ki meri azt állítani, hogy kisajátítottam magamnak? szólalt meg egyszerre odakintről, a verandafüggöny mögül Aranylótusz, aki észrevétlenül odalopakodott.
Talán tagadni mered? támadt rá Holdasszony mérgesen. Visszaérkezése óta egyszerűen kisajátítottad. Mi, többiek, még az árnyékát is alig látjuk. Úgy teszel, mintha csakis te lennél a felesége, és mi, többiek, nem is léteznénk. Igen, tegnap is ezt mondtam.
Mindez pedig hazugság. Se tegnap, se tegnapelőtt nem volt nálam.
Hazudsz! Nem te nyitottál be hozzám tegnap este szemtelenül, amikor ott üldögélt nálam békésen, s rendelted magadhoz, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna? Férfi ő, tudja, mit kell tennie, és kinek mit engedhet meg. Hogyan merészeled disznósörtekötéllel magadhoz erősíteni, gúzsba kötni és megakadályozni szabad mozgásában? Állandóan a sarkában vagy, és igyekszel megkaparintani. Való ez? Asszonyhoz illő, tartózkodó magatartás ez? Meg aztán a hátam mögött eltulajdonítottad a Hatodik cobolybundáját. Nehezedre esett volna előbb szólni nekem? Mindezt betetőzi szobalányod neveletlen viselkedése az énekesnővel, aki a vendégem volt; száz házban is megfordul, s rossz hírünket kelti majd. Inkább jobb modorra tanítanád!
Miért nem fegyelmezed meg te? Éppúgy a te komornád is. Nekem itt egy szavam se lehet. A bundát pedig nem tulajdonítottam el, hanem ajándékba kaptam. Egyébként ugyanakkor még valaki mást is megajándékozott a Hatodik ruhadarabjaival. Miért csak énbennem keresed a hibát?
Holdasszony a Zsu-ji dajkára és annak titkos üzelmeire vonatkozó utolsó megjegyzést tévesen magára vette. Arcát elöntötte a düh bíborvörös hulláma, s heves felindulásában kirobbant:
Úgy, azt akarod mondani, hogy én viselkedem neveletlenül? Tévedsz, én tudom, mi illik! Engem, a jól nevelt úrilányt, Hszi-men Csing szabályosan feleségül vett, én tisztességes asszony vagyok, nem pedig szégyentelen szuka, aki minden férfinak utánaszalad!
Ugyan, nagy nővérem, ne izgasd fel magad! csillapította Meng Jü-lou Holdasszonyt. Felindultságodban nem veszed észre, hogy ugyanazzal a bottal rajtunk, többieken is ütöttél egyet. Majd Aranylótusz felé fordult: Hagyj fel végre, ötödik nővérem, a feleseléssel! Mindig tiéd legyen az utolsó szó?
Vendégeiteknek sem valami kellemes ezt a veszekedést hallani fűzte hozzá Vu sógorasszony. Ha így megy tovább, legjobb, ha gyaloghintóba szállunk és elmegyünk.
Aranylótusz, a kapott szidalmaktól szinte magánkívül, a földre vetette magát, kontya félrecsúszott, a düh könnyei végigpatakzottak az arcán, mint valami tébolyult ütlegelte magát, s fejét a padlóhoz verte.
Nem bírom tovább ezt a céltalan életet! Meg akarok halni! visította kétségbeesetten. Még hogy én szaladtam utána?! Rendben van, mihelyt hazaérkezik, elkérem tőle a válólevelet, s már itt sem vagyok. Akkor legalább nem mondhatja senki, hogy én szaladtam utána.
Meng Jü-lou nem bírta tovább hallgatni a veszekedést. Megragadta Aranylótusz kezét, hogy visszavezesse a pavilonjába.
Igazán jobban uralkodhatnál magadon! Lásd, kinevettetjük magunkat a vendégek előtt. Gyere! Állj fel!
És Nefritfuvola segítségével felemelte a tiltakozó Aranylótuszt, és pavilonjába kísérte.
Amikor jókedvűek, vidámak vagytok, igazán mindenki szívesen látogat el hozzátok jegyezte meg Vu sógorasszony, amikor Aranylótusz már kívül volt a szobán , de ilyen körülmények között elmegy az ember kedve az ittmaradástól.
A két apáca időközben már felöltözött, s most teli dobozokkal a kezükben bejöttek, hogy elköszönjenek.
Felettébb kínosan érintett a jelenet szabadkozott Holdasszony. Remélhetőleg nem nevetnek ki minket.
Én kedves bodhiszattvám, kár is minden szóért válaszolta Pi apáca. Minden házban előfordul, hogy füstölni kezd a kémény. A lélektábla leporolása is Istennek tetsző cselekedet. Csupán legyenek kissé elnézőbbek egymás iránt. Meg kell fékeznünk a bennünk rejlő majomösztönöket és a lóésszel kigondolt ostobaságokat. Most pedig, kedves bodhiszattvám, sok hála és köszönet jóságáért! Az együgyű apáca ezennel elköszön.
Holdasszony kétszeres van-fu-val viszonozta a köszönést, melléjük adta Hszi-men Csing leányát meg Li Csiao-ert, kísérjék ki őket a kapuig, nehogy a házőrző kutya rájuk támadjon.
Nézd csak, mennyire remeg a vállam az izgalomtól, és milyen hideg a kezem szólt Holdasszony Vu sógornőhöz. Az imént felhörpintett tea megemésztetlenül kotyog a gyomromban.
Váltig mondtam neked, hogy ne izgasd fel magad, de te nem hallgattál rám. Ne felejtsd el, hogy már előrehaladott állapotban vagy.
Sógornőm, te már évek óta jársz hozzánk. Hallottál minket egyetlenegyszer is veszekedni? Most azonban nekem volt igazam. Úgy viselkedett, mint holmi csendháborító, aki összeteremti az éjjeliőrt, amikor az rendre inti. Énvelem igazán meg lehet férni, de ővele nem. Öten vagyunk asszonyok, férfi meg csak egy, ő viszont teljesen magának akarja kisajátítani. Ahelyett, hogy megfogná a lámpást, és megvilágítaná saját magát, illetlenséggel mer vádolni másokat. A Hatodiknak is megnehezítette az életét; amikor csak tehette, megalázta. Most viszont nekem kell résen lennem, jól kinyitnom a szemem, nehogy engem is a föld alá tegyen. Emberi ábrázata van ugyan, de a szíve egy fenevadé. Velejéig hamis. Maga sem hiszi a handabandázását és esküdözését, csak ámítja vele az embert. Amikor ma reggel az anyjával együtt meghívtam reggelire, a legjobb szándék vezetett. Ki gondolta volna, hogy titokban már elküldte az anyját? Már eleve az volt a szándéka, hogy veszekedést kezd velem. És ahogy besurrant, miután odakint hallgatózott! Lassan már félelmetessé válik ez a nő mindannyiunk számára! Most már csak arra vagyok kíváncsi, hogyan tálalja a dolgot Hszi-mennek, amikor az hazajön. Meglátod, végül is nem neki adja ki a válólevelet, hanem énnekem.
Nefritfuvolával épp a kályha körül foglalatoskodtunk, amikor ötödik úrnőnk váratlanul betoppant szólt közbe Ékkövecske. Nem is láttuk, nem is hallottuk, hogy kint van a verandán.
Hangtalanul oson, mint valami szellem jegyezte meg Szun Hszüe-o. Nem csoda, nemeztalpa van a papucsának. Régebben egyszer énvelem is veszekedést kezdett, és olyan aljasul befeketített az úrnál, hogy az megvert.
Valóban, egyikünk sem tudhatja, kibe mikor köt belé bizonygatta Holdasszony is. Ki tudja, minek nézek még elébe! Nem láttátok, hogyan verte imént a padlóhoz a fejét? Kétségtelenül arra számít, hogy a dudorok láttán megesik rajta Hszi-men szíve, és ellenem fordul.
Az lenne csak a fordított világ! kiáltott fel Szun Hszüe-o.
Te még nem ismered, ez a nő valódi kilencfarkú rókaszuka. Tőle mindenféle boszorkányság kitelik. Láttad volna, ahogy tegnap este pimaszul benyitott hozzám, és odakiáltotta Hszi-mennek: ő nem tud tovább várni, előremegy. Mintha egyedül az övé volna! Egyetlen éjszakára se engedi át nekünk, még a születésnapunkon sem! Mint csecsemő bizonyára olyan mohó volt, hogy mind a tíz ujját egyszerre beletömte a szájába.
Ne vedd annyira a szívedre az ügyet, kedvesem, s térj már napirendre fölötte. Még belebetegszel szólott Vu sógorasszony rábeszélően. Mi hasznod, ha összeveszel vele? Légy büszke, ne is méltasd figyelemre!
Holdasszony fejfájásról és testi fájdalmakról panaszkodott, s visszavonult, hogy kissé lepihenjen. Hszi-men Csing, amikor délfelé hazaérkezett a jamenből, igen elcsodálkozott, hogy fáradtan és leverten fekszik a kang-on. Kérdésére, mi történt, nem kapott választ. A szobalányokat sem tudta szólásra bírni, mire átment Aranylótuszhoz. Amikor Aranylótuszt is az ágyban találta, még jobban elcsodálkozott. Az asszony ernyedt volt, feje dagadt, szemei vörösek a sírástól, kérdéseire ő sem válaszolt.
Végül is Meng Jü-loutól tudta meg a történteket. Hszi-men magánkívül Holdasszonyhoz sietett.
Igazán tekintettel lehetnél az állapotodra mondotta, gyengéden felsegítve az asszonyt. Egyáltalán, hogyan bocsátkozhattál szóváltásba ezzel az együgyű nőszeméllyel?
Nem én kezdtem a veszekedést, ő akarta. Kérdezd csak meg a többieket, kinek volt igaza. Rendkívül aggódom a kicsiért, akit a szívem alatt hordok. Úgy háborog a testem, mintha egy kövér varangyos béka kapálózna benne. Fáj a fejem, vállaim ernyedtek és erőtlenek, az emésztésem sincs rendben. Legszívesebben fognék egy kötelet, és felakasztanám magam.
Hszi-men Csing ijedten a melléhez szorította.
Kedves, nagy nővérem, ne vedd annyira a szívedre! Ne vedd komolyan annak a műveletlen nőnek a locsogását, hiszen azt se tudja, mi a különbség a magas és alacsony, az illat és bűz között. Mindjárt átmegyek hozzá, és felelősségre vonom.
Semmi értelme. Legfeljebb az történik majd, hogy körülfon hazugságokból szőtt disznósörtekötéllel, melyből hasztalan próbálsz kiszabadulni.
Csak merjen felingerelni! Összevissza rugdosom! Most már jobban érzed magad?
Még nem. Noha egész nap csak egy csésze teát ittam, még most is háborog a gyomrom, a fejfájás sem enyhült, tagjaim ernyedtek és fáradtak. Ha nem hiszel nekem, győződj meg róla, fogd meg a kezem. Érzed, mennyire reszket, és milyen hideg? Még most is képtelen vagyok bármit is felemelni.
Mindjárt elküldök Jen doktorért.
Ő sem tud segíteni rajtam. A sors dönti el, él-e vagy hal az ember. Minek ez a sok hűhó énmiattam? Elég nekem egy szerény sír a fal tövében.
Miket beszélsz itt össze, kedvesem! Mit törődsz egy szennyes pocsolyával, amit az a nyomorult nőszemély hagy hátra maga után. Feltétlenül hívatom az orvost. Tudni akarom, egészséges-e a magzat.
Akkor hívasd inkább Liu anyót. Néhány csepp a gyógyszeréből meg két szúrás a fejembe az égetőtűvel, ennyi tökéletesen elég.
Ostobaság, mit ért az a vén kuruzsló a bajmegállapításhoz és bábasághoz! Az orvosnál maradunk.
S ezzel parancsot adott legényének, Csin-tungnak, nyergelje fel lovát, és vágtasson el Jen doktorhoz. De a legény orvos nélkül jött vissza. A prefektusnál vendégeskedik, jelentette, de a felesége azt mondta, holnap már korán reggel elküldi hozzánk. Hszi-men Csing semmi áron nem akarta magára hagyni az Elsőt, jóllehet Csiao szomszéd, aki délutánra meghívta, már kétszer is átküldött érte. Holdasszony igyekezett őt meggyőzni, hogy semmiképpen sem térhet ki a meghívás elől.
Hszi-men Csing engedett az unszolásnak, s elment, de már kora este újból otthon volt. Első útja Holdasszonyhoz vezetett. Az közben magához tért. Vu sógornő, Li Csiao-er és Meng Jü-lou szórakoztatta.
Jobban vagy? kérdezte Hszi-men Csing részvéttel.
Köszönöm, már néhány kanál rizslevest is ettem. Bensőm is valamivel nyugodtabb, csak a fejem fáj még.
Meglásd, holnap már kutya bajod, ha beveszed az orvos gyógyszerét.
Kérlek, hagyd ki az orvost a játékból! Előtte szégyellem magam. Csak nem gondolod, hogy egy idegen férfi előtt levetkőzöm?
De amikor másnap reggel megérkezett Jen doktor, Hszi-men Csing kedvéért mégis megmutatta magát.
Gondosan megfésülködött, tetőtől talpig felöltözött, majd átment az erkélyes szobába, hogy röviden, szertartásosan üdvözölje az orvost, aki a hálószoba küszöbét természetesen nem léphette át, ezt tiltották az Elsőnek a formákról és illemről alkotott szigorú nézetei. Merev, szigorú tartásban ült a székén, bő kabátujja alá rejtett jobb kezét ráhelyezte a damasztterítőre, mely az orvos és a közötte álló asztalt fedte, s félénken odatartotta kecses nefritcsuklóját meg bambuszrügy-ujjait. Jen doktor hosszan vizsgálta érverését, majd mély meghajlással köszönetet mondott kegyességéért, mire Holdasszony felállt, újabb van-fu-t suttogott, és kimért léptekkel visszatért a hálószobába.
Miközben az orvos egy csésze teát szürcsölt, megjelent Csin-tung, s Holdasszony megbízásából, aki meg akarta könnyíteni a bajmegállapítást, részletesen beszámolt annak pillanatnyi hogylétéről, és arról, hogy mik a panaszai.
Mindezt már amúgy is tudtam jelentette ki az orvos fontoskodva.
Az én nagy és igaz szerelmem teherben van, és közvetlen szülés előtt áll magyarázta Hszi-men Csing. Tegnap felmérgesítették, alaposan felizgatta magát, ez okozza panaszait. Bízom az ön földöntúli erejében, s remélem, gondoskodni fog mielőbbi felépüléséről. Gazdag jutalomban részesítem, ebben biztos lehet.
Szerénységem meghajol az ön parancsa előtt, s minden erejét latba veti, hogy feleségének ölébe újból nyugalom költözzék, s lélegzete visszanyerje régi harmóniáját.
Ezután hosszú lére eresztett tudományos eszmefuttatásba kezdett, miközben kifejtette nézetét a túlságosan kevés vérről meg a túlságosan sok levegőről, a májat emésztő tűzről és az akadozó vérkeringésről. Azután felírta a recepteket a Harmadiknak is írattak mindjárt valamit gyomorrontás ellen , bezsebelte az egy uncia honoráriumot, azután elköszönt.
Ezalatt Meng Jü-lou átment Aranylótuszhoz, hogy kibékítse Holdasszonnyal. Aranylótusz fel sem öltözött, meg sem fésülködött, halvány arccal, karikás szemmel ült az ágya szélén.
Még nem készültél el az öltözködéssel, ötödik nővérem? szólt Aranylótuszhoz. Ma van Holdasszony születésnapja, csak nem akarsz távol maradni az asztaltól? Temesd el végre haragodat, derüljön fel az arcod! Szívesen kibékül veled. Egyszerűen odamégy hozzá, a bocsánatkérés jeléül meghajolsz, és néhány barátságos szót mondasz. Ezzel már el is temettétek az ügyet mindörökre. Egyetlen jó szó a legnagyobb téli hideget is elfeledteti velünk, a rossz szótól viszont még a legforróbb nyárban is megborzongunk, mondja a közmondás. Kölcsönösen megmondtátok a magatokét, most már békéljetek meg egymással, különben újabb kellemetlenségnek teszed ki magad, ha Hszi-men ellátogat hozzád, s szóba hozza az esetet.
Hogyan kerülhetnék az Első szeme elé? húzódozott Aranylótusz. Miután kijelentette, hogy ő tisztességes asszony, aki törvény szerint kötött házasságot, s nem olyan, mint te vagy én, akik kelepcébe csaltuk a férjünket, annak előtte pedig csupán fű és harmat volt a fekhelyünk Nem, ilyen kijelentések után egy magunkfajta még fenséges lába ujját sem érintheti.
Tudom, tudom. Nem emlékszel, hogy én már a mi nevünkben megválaszoltam neki? Ugyanazzal a bottal nemcsak téged, de minket is eltalált, mondottam neki. De végeredményben mi is igen tisztességes körülmények között jöttünk a házba. Nem küldtek-e házasságközvetítő asszonyokat értünk, és hoztak tanúkat, ahogy az illendőség megkívánja? Nem, szó sincs róla, hogy ráakaszkodtunk volna Hszi-men Csing nyakára. Ebben alaposan téved, és ezt maga is belátja. Elég, ha kissé közeledtek egymáshoz, s már újból helyreáll a béke. Képzelheted, mit gondolnak rólunk a vendégek és barátaink az efféle acsarkodás láttán! Szó, ami szó, szedd gyorsan rendbe magad, és gyere velem.
Aranylótusz kis ideig gondolkozott, majd elhatározta: uralkodni fog magán, és inkább lenyeli, ami még a nyelvére kívánkozik. Leült a tükör elé, megfésülködött és felöltözött. Meng Jü-lou kézen fogta, s az Első lakosztályába vezette.
Itt hozom őt! kiáltotta, miközben felemelte a függönyt, s diadalmasan bevonszolta a szobába a vonakodó Aranylótuszt. Az szerényen odalépett Holdasszony elé, a szemét lesütve, halkan így szólt: Bocsánatodat jöttem kérni, néném. Fiatalos meggondolatlanságomban megbántottalak. Kérlek, légy ez egyszer még elnéző. Ha netán újból neveletlen lennék, verj meg kedvedre, nem fogok tiltakozni.
Letérdepelt, négyszer meghajolt Holdasszony előtt. Alighogy felállt, fürgén odaugrott Meng Jü-louhoz, könnyedén meglegyintette, s tréfásan így kiáltott:
Te gonosz, a te hibádból új asszonnyal szaporodott a ház!
A feleségek, a méltóságteljes Holdasszonyt is beleértve, szívből felkacagtak. Aranylótusz néhány szóval elűzte a kínos, komor hangulatot, és vidámságot varázsolt a szobába.
Az ember oly jól érzi magát köztetek, ha mindannyian ily vidám-jókedvűek vagytok jegyezte meg Vu sógornő elégedetten. Csak mindig szép egyetértésben, békésen! Szép virág a bazsarózsa, de csak zöld leveleinek díszében pompázik igazán.
Meg kell hagyni, senki sem találja el úgy az alkalomhoz illő szavakat, mint az Ötödik jegyezte meg Holdasszony mosolyogva.
S ezzel újból béke költözött a hátsó lakosztályokba.
HARMINCHATODIK FEJEZET
Csun-mej szeszélyeskedik, játssza a megbántottat.
Hua-tung elmenekül Meleg mester elől
Amikor ezen az estén Hszi-men Csing jó éjszakát kívánt első feleségének, s már éppen kilépett az ajtón, hogy átmenjen Aranylótuszhoz, Holdasszony még egyszer visszahívta.
Ne menj ma hozzá kérte. Még csak az imént követett meg, maradjon még egy kicsit egyedül, és szálljon magába. Látogatásod idő előtt felbátorítaná.
Nem is hozzá készültem.
Kérlek, ne menj ma a Hatodik pavilonjába se. Nem szeretném, ha Aranylótusz a szememre vetné, hogy csak vele vagyok türelmetlen, és elnézem, hogy azzal a másikkal szórakozol.
Ugyan mit törődsz az ő véleményével!
Tedd meg nekem a szívességet, és kerüld el, legalább ma, mindkét pavilont. Nem mintha azt kérném, hogy nálam maradj. Menj Li Csiao-er nővérünkhöz, hisz annyira elhanyagolod. Holnaptól megint kedved szerint cselekedhetsz.
Hszi-men Csing engedett az Első unszolásának, és az éjszakát Li Csiao-ernél töltötte. Csak másnap, késő este, kereste fel Aranylótuszt, mert napközben hivatalos ügyein kívül egy hosszúra nyúlt vendégeskedés is lefoglalta. Mielőtt átlépte volna Aranylótusz pavilonjának küszöbét, az asszony gyorsan levetkőzött, haját feltornyozta, eloltotta a lámpát, s úgy, ahogy volt, csupán egy szál hálóingben, keresztben végigvetette magát az ágyon.
Amikor Hszi-men Csing belépett a pavilonba, mindenekelőtt Csun-mejért kiáltott. Nem jött válasz. A sötét hálószobában a ház úrnőjét párnákba temetett arccal, látszólag mély álomba merülve találta, keresztben a fekhelyen. Hívására meg se mozdult. Hszi-men Csing leült az ágy szélére, s óvatosan ülő helyzetbe segítette.
Mit jelentsen ez? Miért nem válaszolsz? Teljesen fel vagy dúlva szólt aggodalommal, s már felkészült rá, hogy újabb rossz hír éri.
Válasz helyett olyan heves, szívet tépő zokogás fogta el az asszonyt, hogy még a kő is meglágyult, a vas is megolvadt volna tőle.
Nyugodj meg, kedvesem, hiszen minden elrendeződött szólt, lágyan átölelve őt. De hogy is bocsátkozhattál ebbe az értelmetlen veszekedésbe?
Nem én kezdtem tört ki Aranylótusz hevesen. Ő kereste az alkalmat, hogy mindenki előtt megalázzon. Azt mondta, kisajátítlak és irigyellek másoktól, s annak idején, amikor a házadba vettél, én szaladtam teutánad. Viszont tisztességes, jellemes asszony, törvény szerinti feleséged, míg én velejéig romlott teremtés vagyok, közönséges ringyó. Miért jöttél ide, miért nem maradtál nála? Hiszen itt kisajátítanak, és disznósörtekötéllel gúzsba kötnek. Ami pedig a Hatodik bundáját illeti, azt is jogtalanul tulajdonítottam el, meg a szobalányomat is rossz modorra tanítottam, igen, ezeket vágta a fejemhez! S végül annyira megaláztam magam, hogy eléje járultam, mint egy közönséges cseléd, letérdepeltem eléje, és vinnyogva esdekeltem bocsánatáért. S mindez a megaláztatás egy vak énekesnő miatt! Természetesen, ha te talpig férfi volnál, és nem hagynád, hogy az ujjuk köré csavarjanak, nem fajult volna idáig a dolog. Engedélyért kell folyamodnod, ha oda akarsz ajándékozni egy bundát? Természetesen egy magamfajta nem számít. Amit olcsón vásárol az ember, azon olcsón ad túl, könnyű szerzemény könnyen megy, ahogy a közmondás tartja. Benned nem bízhat az ember. Mondd csak, ki volt az, aki tegnap nem merészkedett ide, nehogy megharagítsa őt? Ki küldött orvosért, mert féltette azt a drága egészségét? Őkörülötte ugrál mindenki, de én a hegy árnyékában élek. Hozzám nem hatol el a napsugár, én naphosszat búslakodhatom és emészthetem magam, magányomban akár fel is fordulhatok, a kutya sem törődik velem. S a tetejébe még azt is megkövetelik tőlem, hogy eltitkoljam érzéseimet, magamba fojtsam könnyeimet, odaszaladjak hozzá, és bocsánatáért esedezzem! Ó, ez már elviselhetetlen!
Miközben szökőárként törtek elő belőle e szavak, barackszirom orcáján könnyek gyöngypatakja folydogált. Most hangos zokogással Hszi-men Csing mellére borult. Az csókjaival fojtotta belé a további vádakat. Azután teáért kiáltott. Bejött Őszirózsa, aki egy idő óta ismét Aranylótusznál szolgált, lámpást hozott és egy tálcán teát.
Ó, ettől a mocskos mancsú cselédtől nem fogadom el a teát mondotta Hszi-men Csing, s a tálcát kelletlenül eltolta magától. Hol van Csun-mej?
Még kérdezed? Időközben már bizonyára felfordult az éhségtől felelte Aranylótusz. Odaát fekszik, három nap óta egyetlen szem rizst, egyetlen korty teát sem vett magához, mindössze egy gondolat foglalkoztatja: meghalni. Ő sem tudja túltenni magát azon, hogy az Első mindenki előtt lehordta és megalázta.
Csakugyan? kérdezte a férfi hitetlenkedve.
Ha nem hiszel nekem, menj át, és győződj meg róla személyesen.
Hszi-men Csing rémülten felállt, és átment a szomszéd szobába. Odaát a kicsike, akárcsak úrnője az imént, kibomlott hajjal, rendetlen ruhában, keresztben feküdt a kang-on.
Hé, kicsike, miért nem kelsz fel, amikor látogatóba jön a gazdád? kiáltott rá Hszi-men Csing.
A lány meg sem mozdult, úgy tett, mintha aludna. Hszi-men átfogta a derekát, fel akarta emelni, mire a lány felszökött, mint a ponty, amikor hálóba kerül, úgyhogy alaposan orrba verte volna Hszi-ment, ha az nem hőköl hátra kellő időben. A férfi most erősen megfogta a lány kezét, és lenyomta a kang-ra, úgyhogy már nem szabadulhatott.
Kérem, engedjen el, uram! fogta az könyörgésre a szót. Mi keresnivalója van még méltatlan rabszolgájánál? Hiszen érintésekor bemocskolja a kezét.
Te hibbant kis locsogó, hogyan sértődhetsz meg attól az egy-két szótól, amit az Első mondott? Valóban nem ettél semmit az utóbbi napokban?
Igazán mindegy, ettem-e vagy sem, hisz én csak egy nyomorult rabszolga vagyok. Kinek fáj, ha meghalok? Pedig mindig rendben elláttam a munkám, s most egy ilyen jöttment, vak utcai énekesnő miatt mégis el kell tűrnöm a szidást és megalázást. Szerencsétlenséget hozott a házra, s ha Hatodik Vang, aki küldte, még egyszer ide tolja az orrát, olyat kap, amilyet még soha!
Légy szíves, hozz egy csésze teát! Őszirózsa mocskos mancsaiból nem fogadom el.
S ha már nem élnék? Akkor kénytelen lenne elfogadni tőle.
Ki mondta, hogy meghalj? No de most már térj észhez, és hozd rendbe magad! Odaát majd hármasban megvacsorázunk. Őszirózsa szaladjon el a konyhába, hozzon valami jó enni- és innivalót.
Kézen fogta a durcás kicsikét, s áthúzta magával Aranylótuszhoz, megteríttetett két asztalt, egy nagyobbat magának és Aranylótusznak, mellette egy kisebbet őneki. Őszirózsa hamarosan megjött a konyhából, finomabbnál finomabb ételekkel megtömött elemózsiás kosarat és egy korsó nehéz szőlőbort cipelt, s a viharos napok békésen lezárultak egy hármasban elfogyasztott kedélyes vacsorával az Ötödik pavilonjában.
Másnap, a tizenkettedik hónap második napján, Hszi-men Csing, csakúgy, mint Holdasszony, nem tartózkodott otthon. Hszi-men Csing illő módon, fényes külsőségek között, a városkapuig kísérte a hazainduló santungi tartományi főnököt, akit előző nap vendégül látott. Holdasszony pedig születésnapi tisztelgő látogatást tett az egykori körzeti bíró, Hszia feleségénél. Távollétükben váratlanul beállított Vang anyó, a teaház tulajdonosnője. Vele volt Hou Csiu, körzeti elöljáró is, aki az olvasó bizonyára jól emlékszik még rá Vu Ta meggyilkolásának eltussolásakor segédkezet nyújtott Hszi-mennek, s az ily módon lekötelezettjévé vált. Vang anyó nem mert egyenesen bemenni, előbb kihívatta Taj A-ert.
Itthon van a gazdád? tudakolta.
Ejnye, miféle ritka látogatót hozott erre a szél? Az úr azonban nincsen itthon, a santungi tartományi bírót kíséri ki a városkapuhoz, az Első pedig születésnapot ment köszönteni válaszolta Taj A-er. Majd bejelentem az Ötödiknél.
Aranylótusz nyomban fogadta az öregasszonyt. Az Ötödik fényes megjelenésétől, valamint az előkelően berendezett lakástól lenyűgözve, már majdnem szertartásosan térdre rogyott, de Aranylótusz nem engedte, s nevetve kérte, hagyja a ceremóniát.
Örült, hogy viszontlátja régi jó ismerősét, s közvetlen hangon felszólította, foglaljon helyet mellette a kerevet szélén.
Miért nem mutatkozott, Vang anyó, ennyi ideig?
Gondolatban gyakran időztem önnél, de bevallom, nem mertem átlépni előkelő házának küszöbét. Nem volt gyermekáldás ezalatt?
De már kétszer is. Az egyik azonban meghalt, a másik meg koraszülött volt. Hát a fia megnősült-e már?
Még nem. Egy év óta ismét otthon van, egy kevéske megtakarított pénzt is hozott magával Huaj tartományból; vett magának egy szamarat, s szerény metélttészta-kereskedésbe kezdett. Hszi-men úr itthon van?
Nem, éppen a santungi tartományfőnököt kíséri a városkapuhoz. Az Első is elment hazulról. Mi újság, Vang anyó?
Elhoztam magammal Hou Csiu körzeti elöljárót. Kérvényt szeretett volna átnyújtani Hszi-men úrnak. Öccséről van szó, akit, mint egy tolvajbanda tagját, igazságtalanul letartóztattak. Tessék, itt a kérvény. Lenne szíves átadni Hszi-men úrnak? Remélhetőleg, kegyelmet gyakorol. Hou Csiu úr gazdag ajándékokkal viszonozza majd jóságát.
Helyes, megmondom.
Nagyon köszönöm.
Az öregasszony megivott egy csésze teát, s a beszélgetésben beállott szünetet felhasználva, szemét körbejáratta a pompás berendezésen.
Milyen szerencsés választás is volt! sóhajtotta csodálattal.
Miért szerencsés? Ha nem kéne annyit bosszankodnom, talán igaza volna. De egyetlen nap sem múlik el bosszúság nélkül.
Kedves úrnőm, ön olyan bővében van az ennivalónak, hogy keze nem érkezik megszáradni a sok öblítéstől, selyembe, bársonyba öltözik, haját teletűzdeli ezüst és arany ékszerekkel, szobalányok és inasok lesik a parancsát. Hogyan beszélhet méregről és bosszúságról?
Amikor többen merítenek egyazon tálból, könnyen hajba kapnak. Nehéz ennyi asszonnyal megférni.
Nem féltem magát, mindegyikkel felveszi a versenyt! Használja ki a gondviselés kegyét.
Az öregasszony felállt, búcsúzni készült.
Milyen fontos is lehet olykor egy jelentéktelennek tetsző véletlen.
Amikor ezen az estén Holdasszony, Meng Jü-lou és Aranylótusz társaságában gyaloghintajához kísérte a hazakészülő Vu sógorasszonyt, a kapuban ott állt bőgve a ház legfiatalabb inasa, a csinos kis Hua-tung, s rúgkapálva igyekezett kiszabadítani magát Ping-an portás kezei közül, aki megragadta és ki akarta lökni az utcára. Holdasszony előbb elköszönt sógornőjétől, azután szigorúan felelősségre vonta Ping-an portást, miért nem hagyja békében a fiút.
Azért, mert olyan önfejű felelte Ping-an. Meleg mester odarendelte magához, s ő semmi áron nem akar bemenni hozzá.
Ha a mester hív, engedelmeskedned kell. Miért állsz itt, mit bőgsz?
A fiú, mintha nem is hallotta volna a kérdést, szünet nélkül azt kiabálta a kapusnak:
Engedj el! Engedj el! Mi közöd hozzá, odamegyek-e vagy sem?
Mondd meg végre, miért nem akarsz menni faggatta Holdasszony türelmetlenül a gyereket, de az csak nem akarta megmondani.
Neveletlen kölyök, ha úrnőd kérdez, felelned kell! szólt közbe most már Aranylótusz is.
De a fiú megmakacsolta magát, s amikor Ping-antól egy csattanós pofont is kapott, még hangosabban kezdett bömbölni.
Miért kell mindjárt megütni? korholta Holdasszony a portást. Erőszakkal úgysem bírod szólásra.
Ebben a pillanatban belovagolt a kapun Taj A-er. Különböző felsőruhákért jött, hogy elvigye azokat a városon kívül vendégeskedő Hszi-mennek. A zokogó Hua-tung láttán leszállt a lóról, s megkérdezte tőle, mi történt.
Meleg mester magához hívatta, s ő semmi áron nem akar menni felelte a kisfiú helyett Ping-an.
Ó, akkor már értem! nevetett sokatmondóan Taj A-er. Tudja ő, miért nem megy. Nemhiába gúnyolják Meleg mestert melegseggűnek.
Mit akarsz ezzel mondani? kérdezte Holdasszony ártatlanul.
Ajaj, ezt nem mondhatom meg önnek, úrnőm. Ezt tőle magától kéne megkérdeznie felelte Taj A-er zavartan.
A bölcs Aranylótusz így morfondírozott: nem zörög a haraszt, ha nem fúj a szél, s elhatározta, hogy közelebbről megvizsgálja a dolgot. Félrevonta a gyereket, és vallatóra fogta:
Mondj el mindent őszintén! Mit csinált veled? Ha továbbra is makacskodsz, és nem rukkolsz ki a beszéddel, jönnek a pofonok, megértetted?
S a rettegett Ötödik által megfélemlített fiú dadogva vallani kezdett:
Erőszakoskodni akar velem; előbb átcsal magához, bort tesz elém, aztán, aztán Ma ismét megpróbálkozott, de elmenekültem. Most meg újból értem küldött, de nem megyek.
Holdasszonynak, aki csupa fül volt a kíváncsiságtól, csak néhány szót sikerült elkapnia, de már ettől is izgatott lett.
Nekem nem tudtad a fülembe súgni, te kis haszontalan? szidta a gyereket. Miért az Ötödiknek vallod meg először? Még most sem értem egészen a dolgot. Csak nem olyanféle ez a man-ce, ez a délvidéki csavargó, aki kerüli a nőket, s fiatal fiúkkal szórakozik?
De mennyire, hogy olyanféle! jegyezte meg Aranylótusz. Álszenteskedő aszkéta, aki állítólag hideg gyékényfekhellyel sanyargatja magát, s kárpótlásul azután ilyen dolgokat művel.
De úgy tudom, nős ember szólt közbe Meng Jü-lou. Akkor hogyan vetemedhet ilyen szégyentelenségre?
Látta-e bármelyikünk is a feleségét, mióta itt lakik? jegyezte meg Aranylótusz.
Nem is láthatta szólalt meg Ping-an. Mindenkitől elzárva él. Fél esztendő alatt, amióta itt lakik, mindössze egyszer láttam, úgy déltájban, gyaloghintóban kijönni a házból, s estefelé hazatérni. Az édesanyját látogatta meg. Egyébként nem látta soha senki.
Elég buta volt, hogy feleségül ment hozzá. Szörnyű lehet fogolyként ülni naphosszat a szobában, nem látni se napot, se eget szólt Aranylótusz elgondolkodva. Azután valamennyien visszamentek Holdasszony lakosztályába.
Amikor estefelé Hszi-men Csing hazaérkezett, s beszélgetés közben megemlítette, hogy Meleg mesterrel szándékozik megfestetni két falitekercset, melyet egyik ismerősének szánt, Holdasszony félbeszakította:
Meleg mesterrel? Csak nem állsz szóba ezzel a szemérmetlen alakkal? Ha ne adj isten kitudódik szégyentelen viselkedése, valamennyiünket rossz hírbe hoz.
Mit akarsz ezzel mondani? kérdezte Hszi-men meghökkenve.
Ne kívánd, hogy közelebbről megmagyarázzam. Kérdezd meg Hua-tungot!
Amikor ma kikísértük Vu sógorasszonyt a gyaloghintajához vágott közbe Aranylótusz , ott állt a gyerek a kapunál, és hangosan bőgött. Ping-an galléron ragadta, és ki akarta dobni az utcára. De a fiú kézzel-lábbal tiltakozott, nem akart menni. Kérdezősködésünkre kezdetben nem válaszolt. Végül is faggatni kezdtem, mire kiderült, hogy Meleg mester magához rendelte, de ő nem megy, mert a mester többször is leitatta, és erőszakoskodott vele.
Hszi-men Csing először nem hitt a fülének, és maga vette elő a fiút.
Beszélj, vagy megismerkedsz az ujjszorítóval! förmedt rá.
A megrémült fiú letérdelt, és megerősítette Aranylótusz iménti állítását.
Ezenfelül állandóan faggat, mi történik a házban egészítette ki vallomását Hua-tung. De én nem árultam el semmit. Továbbá megparancsolta, hogy alkalomadtán időnként lopjak neki ezüst- és aranyedényeket. Nemegyszer leveleket és egyéb irományokat is elvitt az irodából, s titokban odaadta Hszia bírónak, olvassa el őket.
Hszi-men Csing magánkívül volt a felháborodástól.
Így csalódunk az emberekben! kiáltotta. Becsületes fickónak tartottam, s lám, kiderül, hogy emberkülseje mögött kutya természet lakozik. Természetesen egy percig sem maradhat itt. Állj fel, fiam, s ne félj, többet nem kell odamenned.
Most már azt is értem fordult Holdasszonyhoz, miután a fiú elment , miért kötötte a lelkemre Ti bácsi legutóbb olyan szigorúan, hogy őrködjem gondosabban a hivatali titkok felett. Szemrehányásokkal illetett, amiért Hszia bíró tudomást szerzett kettőnk titkos levélváltásáról. Annak idején sehogy sem értettem, honnan tudta meg. Most már nem kétséges előttem, hogy az a galád írástudó kémkedett. Nem tűröm tovább a házamban azt a nyavalyást!
Kit akarsz meggyőzni? Teljesen egyetértek veled; el vele, azonnal jelentette ki Holdasszony. Nincsen fiunk, hogy tanítómestert kelljen tartanunk, ami pedig azt az egy-két meghívót illeti, amit elvétve kiküldünk, nem szorulunk olyasvalakire, aki az egész világot becsapja.
Jó, holnap kiadjuk az útját.
Egyszóval Ping-an portás utasítást kapott, hogy többé ne engedje be a mestert, s mondja meg neki, hogy jelenlegi lakását raktárnak óhajtják felhasználni. Sürgősen gondoskodjék más lakásról.
Így hát, amikor Meleg mester másnap átjött, hogy beszéljen Hszi-mennel, s Ping-an közölte vele, hogy az úr nincs itthon s üzeni, keressen magának új lakást, mintha a hetedik égből pottyant volna alá. Mindjárt tudta, hogy Hua-tungnak eljárt a szája. Magánkívül elrohant, majd hamarosan visszajött legjobb ruhájában. Minden körülmények között beszélni akart Hszi-mennel. De a portás csak vállát vonogatta, s újfent közölte, hogy az úr nincsen odahaza. Visszaszaladt hát a lakásába, s hosszú beadványt készített. Azután megállt Hszi-men Csing házának bejárata előtt, s addig várt, míg végül sikerült elcsípnie Csin-tung inast. Odaállt eléje, s megkérte, adja át gazdájának az írást. De az inas vonakodott. Meleg mester most már világosan látta, hogy kirakták a szűrét. Szomorúan visszafordult, összecsomagolta a holmiját, s még ugyanazon a napon, szégyenszemre, visszaköltözött régi lakásába.
Homlokán szégyen
bélyege
semmilyen ár nem mossa le.
Immáron véget ért a hét esztendeig tartó Cseng-ho periódus, vagyis a Harmonikus Kormányzat ideje, helyét a Csung-ho, vagyis a Harmonikus Megújhodás korszaka foglalta el. Az új esztendő, mint rendesen, most is ünnepségek sorozatával köszöntött Hszi-men Csing házába, s ezek az ünnepségek ez alkalommal az első hónap tizenkettedik napján, a lampionünnep előestéjén egy nagy bankettel érték el tetőpontjukat. Közben kilencedikén még Aranylótusz születésnapját is megünnepelték. Ekkor kisebbfajta kellemetlen jelenetre került sor, mely nagyon jellemzően megvilágította az Ötödik kicsinyességét és szívtelenségét. Édesanyja, szokásához híven, már előző este megérkezett. Úgy gondolta, hogy díszvendégként fogadják, s ezért fölöslegesnek tartotta, hogy pénzt hozzon magával. Egy árva ezüstbatka sem volt nála, amivel kifizethette volna a hintóvivőket, hiszen magától értetődőnek tartotta, hogy az előkelő és gazdag Hszi-men Csing család fedezi a látogatás költségeit.
Bizonyos idő óta Meng Jü-lou helyett Aranylótusz kezelte a háztartásra szánt pénzt. Míg elődje bőkezűen kezelte a kasszát, ő minden egyes garast a fogához vert. Új mérleget vásárolt, azon saját kezűleg ellenőrizte a háztartás számára beszerzett élelmiszerek súlyát; számon kért minden egyes rézgarast, s így szigorúsága miatt a cselédség valósággal rettegett tőle. Egyszóval amikor ezen a délelőttön bejelentették idős édesanyjának érkezését, s az inas hozzáfűzte, hogy a hintóvivők még nincsenek kifizetve, s várják a fizetséget, kereken kijelentette, nagyon sajnálja, de a háztartáspénzből nem telik idegen látogatók hintóvivőire.
Ugyan hagyd már szólt közbe Holdasszony , fizesd ki az embereknek azt a batkát, és írd be a könyvbe.
Jut eszembe! makacskodott Aranylótusz. A pénzt csupán a házi szükségletek fedezésére kaptam. Akinek nincs miből kifizetnie a gyaloghintót, maradjon szépen otthon.
Az öregasszony, aki kénytelen volt mindezt a többi asszony előtt végighallgatni, szégyenében legszívesebben a föld alá süllyedt volna. De a lányát ez nem zavarta, mozdulatlanul ült a helyén, hideg tekintettel meredt maga elé. Végül is a derék Meng Jü-lou vetett véget a kínos jelenetnek: zsebéből elővett egy ezüstöt, kifizette és útjukra bocsátotta a már türelmetlenkedő kulikat.
De Pan mama nem úszta meg ennyivel a kellemetlenségeket. Bent a pavilonban lánya még valóságos szemrehányásözönnel árasztotta el.
Ki mondta neked, hogy gyere ide, ha még a gyaloghintóra sincs pénzed? Szégyenbe hozol az emberek előtt.
De gyermekem, mit számít nálad az a néhány fillér! Ha terád nem támaszkodhatom, akkor kire?
Nagyon tévedsz, ha azt hiszed, hogy tőlem pénzt kunyerálhatsz. Itt árgus szemekkel figyelik, nem hiányzik-e akár csak egyetlen fillér is a kasszából. Egyszer s mindenkorra kijelentem, ha nincs pénzed gyaloghintóra, a jövőben hagyj fel a látogatásaiddal. Nincs kedvem szégyenkezni a szegény rokonságom miatt. Már a múltkorjában is kellemetlen összetűzésre került sor miattad köztem és az Első között. Nem is sejted, milyen kényes helyzetben vagyok. Te csak a csillogó külszínt látod. A lótrágya is egészen jól fest messziről, de azért csak trágya marad.
Pan mama a kíméletlen szavak hallatára azt se tudta, hova legyen szégyenében, hangos sírásra fakadt, befeküdt az ágyba, s lelki nyugalmát csak néhány óra után nyerte vissza valamelyest. Minthogy Hszi-men Csing az éjszakát az Ötödiknél töltötte, Pan mamát a szomszéd pavilonban szállásolták el. Jing-csun szobalány és Zsu-ji dajka barátságosan felszólították, telepedjék le a meleg kang-ra, majd édes borral és süteménnyel kínálták. A beszélgetés az elhunyt Hatodikra terelődött, mire Pan mama nem állta meg, és kiöntötte bánatát.
Neki szegénynek már jó, fenn van az égben sóhajtotta. És milyen szép végtisztességben részesítették! De meg is érdemelte, maga volt a megtestesült jóság és tisztesség. Milyen meghatóan bánt mindig énvelem, mintha csak a saját édesanyja lettem volna! Késő éj szakáig ott ült mellettem, és beszélgettünk. S milyen féltő gonddal ügyelt, hogy legyen bőven enni- és innivalóm; a búcsúzáskor is mindig csomagolt valami finomat az útra. Tőle kaptam a kabátot is, ami rajtam van. Ezzel szemben az én félresikerült gyermekem még egy törött tűt is sajnál idős édesanyjától! Folyjon ki a szemem, ha csak egy ezüstbatkát is kaptam tőle valaha! Még a gyaloghintómat sem akarta ma kifizetni, s hidegen kijelentette, hogy ha nincs rá pénzem, maradjak otthon! Ki hallott már ilyen szívtelenséget, ilyen ordashoz illő kegyetlenséget? Igaz anyai szeretettel és gonddal neveltem; hétéves korától kezdve, amikor is az apja meghalt, magam tartottam el, majd összetörtem érte kezem-lábam, vállaltam érte a nélkülözéseket, csak azért, hogy tisztességes nevelésben részesítsem, s lám, ez a hála!
Akkor nyilván írni és olvasni is megtanult? tudakolta Zsu-ji dajka.
Úgy bizony. Hétéves korától Jü mesterhez járt, és elvégezte a magasabb leányiskola valamennyi fokozatát. Természeténél fogva tehetséges, eleven gyerek volt, így már tízéves korában nemcsak hibátlanul olvasott, hanem ismerte az összes írásjegyeket, valamennyi híres dalt és rigmust, meg prózai költeményeket.
Zsu-ji gyenge kézszorítással jelezte Pan anyónak, hogy hallgasson el. Odakint becsapódott az ajtó, s nyomban utána Hsziu-csun szobalány jelentette, hogy mindjárt itt lesz Tavasziszilva.
Értem jegyezte meg Pan mama , azért küldik, hogy körülszimatoljon minket.
Hogyléte felől szeretnék érdeklődni szólt Tavasziszilva, az öregasszonyhoz fordulva. Készítettem magának egy kis vacsorát légy szíves, Hsziu-csun, ugorj át érte!
Hsziu-csun nemsokára visszajött, egy kanna Aranyvirág-bort meg különböző finomságokkal megrakott tálakat hozott: rajtuk sült kacsa, füstölt sonka, sült hal meg miegymás, melyek láttán Pan mama Tavasziszilva iránt érzett bizalmatlansága az ellenkező végletbe csapott át.
Látom, kedveském, hogy jó lélek vagy, és együtt érzel a magamfajta elhagyatott öregasszonnyal dicsérte a lányt. Meglátod, az ég is megáld érte. Saját szívtelen lányomtól, a te úrnődtől, nem szoktam hozzá az ilyen nagy jósághoz és figyelmességhez fűzte még hozzá keserűen.
Maga csak a dolgok egyik oldalát látja, Pan anyó, a másikat nem vette védelmébe úrnőjét Tavasziszilva. Jóllehet az ön leánya gazdag házban él, Hszi-men Csing úr gazdagságából édeskevés jut neki. Még a legkisebb kiadásairól is számadással tartozik. Azt hiszi, hogy az ő előzetes beleegyezése nélkül akár csak egy zsebkendőt vagy egy hajba való virágot is vehet magának? Higgye el, igazságtalanul ítéli meg.
Magam is így vélekedem szólt közbe buzgón Zsu-ji dajka. Ha lenne pénze a leányának, bizonyára bőségesen ellátná önt, hiszen kegyeden kívül senki rokona. Legyen csak türelemmel, s meglátja, egyszer még tömegnyi arany sárgállik majd leánya ládáiban, és gazdagságban semmivel sem marad el az én elhunyt úrnőmtől.
Ó, te szentséges Amida Buddha, azt én már nem élem meg! sóhajtott fel Pan mama. Öreg napjaim meg vannak számlálva. Bárcsak igaztalanul vádoltam volna!
Ezzel a délelőtti kínos közjáték le is zárult, s Pan mama a bőséges vacsora és néhány pohárka jó bor hatására egykettőre megvigasztalódott.
HARMINCHETEDIK FEJEZET
Hszi-men Csing bódulatában életével
fizet a gyönyörért.
Holdasszony egyazon órában lesz
özvegy és anya
Mióta Hszi-men Csing erőt adó pirulakészlete fogyóban volt, sajátos nyugtalanság vett erőt rajta. A végtelenségig fokozódott mohóságában egyre újabb és újabb szerelmi élmények után vágyott, nem tudott többé határt szabni éhségének, miközben az egyiket ölelte, már a másikért sóvárgott; hogy csillapíthatatlan vágyát kielégítse, legszívesebben megkétszerezte volna saját magát. Sem öt felesége náluk tett látogatásai többé-kevésbé szabályos időközökben zajlottak le, és semminemű izgalmat nem jelentettek a számára , sem más asszony nem kötötte le és nem elégítette ki olyan maradéktalanul, mint ahogy az elhunyt Ping asszonynak sikerült egy időre.
Zsu-ji dajkát már réges-rég kivetette szívéből, helyét Laj-csüe nevű inasának a dajkánál tíz évvel fiatalabb ragyogó felesége foglalta el; Hatodik Vang bájaira már ráunt, annál is inkább, mert időközben felfedezte Pen Sze nevű üzletvezetője feleségének kiválóságait. Mikor azután üzletvezetője, Cuj Pen, a jangcsoui sókamaránál tett látogatásáról visszatérve, áradozni kezdett annak a tizenhat esztendős kislánynak a hamvas üdeségéről, akit hálája jeléül védence, Miao Csing választott ki Hszi-men Csing számára, s az első adandó alkalommal el akart küldeni neki, a legszívesebben szárnyakat növesztett volna, hogy azon nyomban elrepüljön Jangcsouba, és ott helyben elfogyassza az ígért ínyencfalatot. Egy más alkalommal viszont, jóllehet önmaga előtt is szégyellte, tagadó választ kellett adnia kedvenc kurtizánja, Holdacska kérdésére, végre magáévá tette-e a fiatal Vang szépséges feleségét. Ugyanis hódításai Vang Csao-hszüan házában, sajnos, ez idáig nem terjedtek tovább Lin őnagysága hálószobáján. S midőn a higgadt, józan Holdasszony, Hou helyettes bíró házában tett látogatásáról visszatérve, szinte magánkívül áradozni kezdett a tizennyolc esztendős fiatalasszony, Lan főeunuch unokahúgának páratlan szépségéről, máris szentül elhatározta, hogy megszerzi a született Lan leányt.
Most lázas izgalommal leste az első hónap tizenkettedik napját. Ezen a napon a lampionünnep bevezetőjéül nagyszabású vendégséget tervezett házában, fesztelen poharazgatást néhány közeli ismerősével a kilátópavilonban. Úgy volt, hogy feleségeinek a hátsó fogadóteremben terítenek, hogy ott szórakozzanak az előkelő származású, nemes mandarinfeleségekkel. Remélte, hogy ez alkalommal nemcsak a fiatal Vang asszonyt, hanem a született Lan leányt is vendégei között üdvözölheti, ami nagy megelégedésére szolgált volna. Ugyanis, amikor legutóbb gyengéd ölelkezés közepette Lin asszonynak fülébe súgta, hogy szeretné, ha tizenkettedikén fiával és menyével együtt megjelenne nála, az nem szabadkozott, s Holdasszony, aki kezdetben még vonakodott, hogy számára két teljesen ismeretlen hölgyet meghívjon, fanyalogva bár, de Hszi-men Csing kedvéért beleegyezett. Ami azonban Houékat illeti, ők minden teketória nélkül elfogadták a meghívást.
Ezen a napon Hszi-men Csing be se ment a hivatalába. Kora reggeltől talpon volt, s személyesen irányította a hátsó teremben tartandó ünnepélyes vendéglátás előkészületeit. Azt akarta, hogy két szép hölgyvendége a lehető legjobb benyomással távozzék az ő tekintélyes házából. Már délelőtt beállított a hercegi színjátszó csoport, melyet Hszi-men Csing erre az alkalomra szerződtetett, megannyi ládába csomagolt színházi kellékkel egyetemben. Továbbá a színészek feladatai közé tartozott, hogy a belső kapunál ünnepélyes gongütéssel és dobpergéssel üdvözöljék az érkező hölgyvendégeket.
Azután megjelent a négy virágudvarbeli lány és három énekesfiú, ők gondoskodnak majd a zenéről, és szolgálják ki a vendégeket.
Déltájban szállingózni kezdtek a hölgyek; már csak a legfontosabb személyek, Lin asszony és menye, valamint a született Lan leány hiányzott. Hszi-men Csing idegeskedni kezdett. Kétszer-háromszor is elszalasztotta inasait, hol a Vang, hol a Hou házba, s még egyszer felkérte a hölgyeket, induljanak el. Délfelé végre megérkezett Lin asszony. Hszi-men Csing legnagyobb bánatára kiderült, hogy a fiatal Vang még a keleti fővárosban tartózkodik, ahol apósának bátyjánál, Huang főeunuchnál tesz újévi látogatást, ezért illemtudó felesége otthon marad. Nos, kárpótlásul nyomban ezután megérkezett a várva várt született Lan leány.
Hszi-men Csing a nyugati szárny egyik melléklakosztályából leste, leeresztett függönyök mögül, izgalomtól remegve, mint lép ki szép látogatója a négy kuli vállán nyugvó, párnázott nagy gyaloghintóból, és mint vezetik be feleségei a fogadóterembe. Legfeljebb tizennyolc éves lehetett. Magas, teltkarcsú, szabályos termetére sötétvörös, nehéz damasztselyem ruha borult, ötszínű hímzése a négy isteni állatot ábrázolta: az orrszarvút, a sárkányt, a teknősbékát és a főnixmadarat; derekán a redőket arannyal szegélyezett zöld, jádedíszes öv fogta össze. A ruha fölött, rövid, oldalt felhasított kék selyemtunikát viselt, melynek lebernyegei járásnál kétoldalt halkan térdéhez csapódtak, mintha csak lassítani akarnák lépteit. Pézsma- és orchideaillat lengte körül, mely kellemesen csiklandozta a hozzá közel állók orrát. Oldalán, könyökét megtámasztva, egy komorna haladt, aki külön gyaloghintóban érkezett. Mögötte kíséretének jó néhány tagja hatalmas bőröndöt cipelt, benne a szépasszony bundája.
Mennyi kellem és pajkos mosoly játszadozott virágszirom arcán! Mily kecsesek voltak hetykén felfelé kunkorodó szempillái! Olyannyira felfelé kunkorodtak, hogy képzeletben meghosszabbítva pontosan lepkecsápjainak ívében végződtek. Ó, ezek az őszi harmattól csillogó főnixszemek! Mily élénkek, mily meggyőzően beszédesek! Mily sudár derék, holmi zefírtől hajladozó gyenge fűzfaág! Hát még a hangja! Úgy cseng, mint a napsütötte tavaszi reggelen felujjongó sárgarigó édes trillája! Mily könnyedén s kecsesen lépked liliomlábával! Holdvilágos éjszakán gyöngyharmattól csillogó, virágos lankák fölött halkan elsuhanó tündér. Virágnál is több, mert a virágok némák. Drágakőnél is értékesebb, mert a drágakövek nem illatoznak.
Látásától, hangjának csengésétől Hszi-men Csing egész valója megborzongott. Lelke két részre szakadt. Szellemi lelke felröppent a kilencedik égi régióba, testi lelke pedig egy szempillantás alatt belébújt a szép idegenbe. Nem csekély megerőltetésébe került, hogy visszanyerje önuralmát, s közömbösnek mutatkozzék, amikor Holdasszony magához kérette, s bemutatta a született Lan leánynak. Miközben hétrét görnyedve, hódolattal meghajolt, szíve hangosan dobogott a bordái között, szeme káprázott. Az illendőség, sajnos, úgy kívánta, hogy a bemutatkozás után mindjárt visszavonuljon.
Nyugalma végképp felborult. Szórakozottan ült barátaival a kilátópavilonban, gondolatai messze kalandoztak, alig vett részt a társalgásban. Többször felállt, s észrevétlenül elhagyta a társaságot, a fogadóteremhez sietett, s a szentély áttört rácsozatán át éhes szemekkel kereste a Lan leányt.
Mi van veled, testvér? kérdezte visszatérése után Éhenkórász Jing. A hangodat se hallani!
Több éjszakán át rosszul aludtam, kicsit fáradt vagyok mentegetőzött ásítva.
Tisztelt olvasó, a telihold nem marad örökké teli, s a felhők szép elszíneződésének is vége szakad. Amikor a boldogság eléri tetőfokát, rendszerint beköszönt a szerencsétlenség, és megfordítva. Hszi-men Csing könnyelműen visszaélt nevével és állásával, hogy annál jobban hódoljon az élvezeteknek. Elfelejtette, hogy az ördög mindig akkor nyújtja be számláját adósainak, amikor azoknak a legjobban megy a soruk.
Amidőn a hölgyvendégek estefelé indulni készültek, Taj A-er értesítette Hszi-men Csinget, aki azon nyomban eltűnt az asztaltól. Ismét elfoglalta előbbi őrhelyét a nyugati oldalszárnyban, onnan figyelte titokban, mint szállnak be a hölgyvendégek a belső udvarban megtartott tűzijáték után sorra a gyaloghintójukba, s vitetik ki magukat a kapun. Lám, ez itt, a gyönyörű fehér hermelinkabátban, Lin asszony, amott pedig a vörös béléses ezüstcoboly bundában legújabb imádottja, a született Lan leány. Forró pillantásával addig követte szíve választottját, míg csak a kapu sötétje végképp el nem nyelte annak gyaloghintóját.
Azután, anélkül, hogy saját feleségei észrevették volna, nagy sóhajtozások közepette s mélyen elgondolkozva visszaosont a kilátópavilonba cserbenhagyott barátaihoz. A véletlen úgy akarta, hogy a sötétben beleütközzék Huj-jüanba, Laj-csüe inas fiatal feleségébe, mégpedig közvetlenül annak kamraajtaja előtt. Az asszonyka a fogadóteremből jött, a felszolgálásnál segédkezett. Ebben a pillanatban végsőkig felcsigázott érzékei számára az asszony valóságos égi megváltást jelentett. Se közel, se távol, sehol egy lélek, a férj pedig valami üzleti ügyben épp távol hazulról. Hszi-men Csing nem akarta elszalasztani az alkalmat. Egy szót sem szólt, megragadta az asszonyt, behúzta a kamrácskába, s karjai között kárpótolta magát az egyelőre elérhetetlen élvezetért.
Sápadt hold zöldes
sugara,
bús mécses rőt fénye dereng-e
ha zöld, ha rőt, csak fény legyen:
ragyog a nefritcsésze benne.
Jólesően felüdülve s egyúttal kissé ernyedten rövidesen újból megjelent a kilátópavilonban egybegyűlt társaság előtt. Ámde barátai hamarosan észrevették, hogy ma már semmit sem kezdhetnek vele, s minthogy az elkövetkező napokra különben is további újévi mulatságokat terveztek, a társaság hamar szétszéledt, már jóval éjfél előtt. Hszi-menen, akinek tagjait amúgy is átjárta a tavaszi fuvallat, leküzdhetetlen álmosság vett erőt, így ezen az éjszakán lemondott Aranylótusz egyébként ingerlő társaságáról, s inkább elvonult az Első békés, idegzsongító hálószobájába, hogy végre alaposan kialudja magát.
Másnap Holdasszony elmesélte éjszakai álmát.
Emlékszel, ugye, Lin asszony tegnap sötétvörös bársonyruhát viselt. Nos, azt álmodtam, hogy él még hatodik nővérem, és egy ugyanilyen sötétvörös bársonyruhát őriz ládájában. Elővette a ruhát, és nekem akarta ajándékozni. De ötödik nővérünk, aki szintén jelen volt, kitépte a kezéből, és maga bújt bele. Igen felbosszantott a dolog, és így szóltam hozzá: Előbb ellopod a cobolybundáját, most meg elkaparintod előlem a vörös bársonyruhát! Haragra gerjedt, és mérgében hatalmas lyukat hasított a ruhán. Heves szócsata kezdődött közöttünk, mire felébredtem.
Az álmok elárulják titkos gondolatainkat és vágyainkat szólt Hszi-men Csing megértően. Légy nyugodt, csináltatok neked is egy olyan vörös bársonyruhát, mint amilyet Lin asszony viselt.
Hszi-men Csing a kiadós alvás ellenére még most is fáradt, elcsigázott volt, étvágyat sem érzett. Elhatározta tehát, hogy ezen a napon sem megy be a jamenbe, hanem otthon ápolja magát.
Felöltözött, majd átment a könyvtárba. Ámde képtelen volt bármiféle szellemi munkára; végignyújtózott az egyik kereveten, és Vang Csing nevű legényével megmasszíroztatta a lábát. A legény éppen nagyban dögönyözte, amikor belépett Nefritfuvola, s átadott egy félig telt üveget. Zsu-ji dajka küldte, tej volt benne a saját melléből. A dajka erősítő gyógyszert is kevert a tejbe. Ezzel akarta bebizonyítani, milyen féltő gonddal vigyáz reá. Hszi-men Csing elküldte Vang Csinget, és közömbösen felhajtotta a fél üveg gyógytejet. Azután két arany hajcsatot meg négy ezüstgyűrűt adott át Nefritfuvolának. De nem a dajkának küldte hálából megható figyelmességéért, hanem legújabb kedvesének, Huj-jüan szolgaasszonynak. Volt hát egy újabb izgalmas újság Aranylótusz számára.
Vang Csing, aki Hatodik Vang egyik öccse volt, a szobalány távozása után, amikor ismét kettesben maradt gazdájával, gyorsan egy kis csomagot dugott oda neki.
Nővérem küldi, és reméli, hamarosan meglátogatja mondotta halkan.
Hszi-men Csing kibontotta a kis csomagot, a papír közül egy fűzfalevelet vett elő hosszú, kékesfekete, olajos fényű hajból szőtte, ötszínű gyapjúszállal körültekerte, majd két tarka atlaszszalag felhasználásával művészi tartóeszközzé alakította a készítője , továbbá egy dinnyemagokkal megrakott, bíborszín selyem övzacskót, melynek kettős nyílása egy mandarinkacsa-párocska alakját idézte.
Hszi-men Csing teljesen ellágyult az ötletes ajándékok láttán. A zacskót gyorsan elzárta a könyvszekrény egyik fiókjába, s már csak épp annyi ideje maradt, hogy a tartóeszközt gyorsan becsúsztassa kabátujjának zsebébe, amikor szétnyílt a függöny, s váratlanul belépett Holdasszony.
Hol maradsz ilyen sokáig? kérdezte. Jó erős leves vár rád. Még most is olyan rosszul érzed magad?
Nagyon szaggat a lábam.
Alighanem a tavaszt érzed a tagjaidban. Gyere csak, a leves majd jót tesz.
Hszi-men Csing felállt, átment Holdasszonnyal annak lakosztályába, és hozzálátott az erőleveshez.
Nyilván túlságosan lefoglalt az újévi vendégeskedés vélte az Első. Kicsit jobban kímélhetnéd magad, nem szabadna mindjárt az első szóra engedned barátaid hívásának, s napestig inni velük.
Így Hszi-men Csing azt sem tudta, hová meneküljön a sok szerető gondoskodás elől, s beigazolódott az imént idézett mondás, mely szerint az ördög akkor nyújtja be számláját adósainak, amikor azoknak legjobban megy a soruk.
Igazad van mondta Holdasszonynak. Majd kicsit jobban tartózkodom ezektől az ivócimboráktól. Ma délben egy újabb születésnapi látogatás esedékes Hua sógornál. Estefelé majd kószálok egy kicsit a lampionpiacon, beugrom az Oroszlán utcai üzletbe, s két üzletvezetőmmel elfogyasztok egy szerény vacsorát.
Természetesen még egy másik Oroszlán utcai ház is megfordult a fejében.
Miután Hua sógornál letudta kötelező látogatását, s kellően kiélvezte a lampionpiac ünnepi forgatagát, a látszat kedvéért valóban bement az Oroszlán utcai selyemüzletbe. Pen Szével és a fiatalabb sógorral, Vuval, akit az újfent üzleti úton levő Han Tao-kuo helyére állított, beszámoltatott magának az üzlet ügyes-bajos dolgairól; ennek megtörténte után közös vacsorához ült le velük. Holdasszony előrelátóan elemózsiás kosarat és egy korsó bort küldött. Étkezés után, mint általában szokásuk volt, felmentek az emeletre, s az erkélyről gyönyörködtek az ezer fényben tündöklő lampionpiacban. Azután Hszi-men Csing elköszönt, de nem azért, hogy hazatérjen, hanem hogy néhány házzal arrébb felkeresse Hatodik Vangot. Az már előre értesült jöveteléről, s megfelelően felkészült fogadására. A jó italról, mint mindig, most is Hszi-men gondoskodott.
Miért jártál már olyan rég nálunk? Tudtommal első feleségem kétszer is meghívott köszöntötte az asszonyt.
Az utóbbi napokban kissé gyengélkedtem, nem volt kedvem semmihez.
Talán a férjed után vágyódtál?
Te is jól mondod! Épp őutána? Te viszont az utóbbi időben valóban gyéren látogattál hozzánk, már az volt az érzésem, megelégeltél. Talán akadt közben valaki más?
Eh, bolond beszéd! A mozgalmas újévi napok foglaltak le.
Tegnap nagy vendégeskedés volt nálatok, ugye?
Hát igen. Első feleségemnek különböző meghívásokat kellett viszonoznia. Semmi jelentősége nem volt, csupán a forma kedvéért történt.
Az asszony részletesen beszámoltatott magának a vendéglátásról. Ki mindenki jelent meg, milyen ruhát viseltek az asszonyok, mivel kínálták őket, melyik színdarabot adták elő a színészek: mindent pontosan tudni akart.
Ilyen finom ünnepi lakomára természetesen csak előkelő népeket hívtok meg. Egy magamfajta persze számításba se jöhet jegyezte meg kissé sértődötten.
Ne törődj vele, tizenhatodikán az üzletvezetők feleségei következnek. Akkor téged is meghívunk vigasztalta meg hirtelenében Hatodik Vangot.
Nos, ha első feleséged valóban megtisztelne a meghívásával, nem mondanék nemet hangzott az elégedett válasz. Már azt hittem, megharagudott rám a múltkori esetért, amikor Csun-mej olyan csúnyán hajba kapott a vak énekesnővel. Végtére is én ajánlottam be hozzátok. A szerencsétlen teljesen magánkívül jött hozzám, és őszintén feltárta előttem fájdalmát. Egyszerűen vigasztalhatatlan volt. Csak akkor nyugodott meg valamelyest, amikor másnap elküldted hozzá Vang Csing öcsémet az élelmiszerkosárral meg az ezüstunciával.
Bizony, a mi kis Csun-mejünk kissé forrófejű jegyezte meg Hszi-men Csing nevetve. Neki is megvannak a maga bogarai. Bizony, az én szememet is legszívesebben kikaparta volna. De miért ingerelte fel az a vak énekesnő? Annyit igazán megtehetett volna, hogy elénekel neki egy dalt. No de sebaj, most már el van intézve a dolog.
Asztalhoz ültek. Mint mindig, ez alkalommal is előbb Feng anyó szolgált fel, de hamarosan magára hagyta a párocskát. Kezdetben kissé hűvös volt a hangulat, a bőségesen elfogyasztott nehéz bor hatására azonban egykettőre felmelegedett.
Megkaptad a kis csomagot, amit küldtem? kérdezte Hatodik Vang, félig lehunyt, nedvesen csillogó szemével rásandítva. Mit szólsz hozzá? Egy vastag hajfonatomat áldoztam fel a kedvedért. Hát nem vagyok önzetlen?
Valóban, nagyon ötletes figyelmesség. Hálás köszönet érte! Egyébként a tartószerszámot mindjárt el is hoztam magammal, gyere, próbáljuk ki!
Kényelmesen elhelyezkedett a kang-on, s a selymes hajszálakból font, lágyan simuló tartószerszámot varangya alá helyezve ágyékára erősítette. Egy korty borral lenyelt egy Fan-féle pirulát, majd a szokásos szerelmi játékba kezdett kedvesével. S bár a csodapirula ezúttal is hatásosnak bizonyult, s Hatodik Vang is megtett minden tőle telhetőt, Hszi-men mégsem tudta teljesen átadni magát a pillanat örömének. Gondolatai a született Lan leánynál időztek, s ezúttal hosszú küzdelembe került, míg a felhő végül is megszabadult csapadékterhétől.
Mondd, szeretsz még egyáltalán? kérdezte Hszi-men, mintegy mellékesen, a küzdelem egyik szünetében.
Még kérdezed, kedvesem? Csak azt szeretném, ha ágyékod zöldellő tavasza kissé tovább tartana. Nélküled mit sem ér az élet. Már előre borzadok, mi lesz, ha férjem megjön útjáról. Még beszélni se szeretek vele.
Hszi-men Csingnek hízelgett az őszintének vélt odaadás.
Mi volna, ha visszatérte után rászabadítanék egy nőt? latolgatta Hszi-men Csing némi gondolkodás után.
Igen, igen, kedvesem, keress neki egy másik asszonyt kérlelte Hatodik Vang lelkesen. Akár külön lakást veszel nekem, akár teljesen befogadsz a házadba, testem egyes-egyedül a tiéd lesz!
Hszi-men Csing egy összegyűrt cédulát vett elő kabátujjának zsebéből.
Tessék, vedd el! Ezen utalvány ellenében ízlésed szerinti új ruhára valót választhatsz második selyemüzletemben.
Az asszony boldog van-fu-t suttogva mondott köszönetet. Titkon felujjongott: gondolatban már látta magát mint az új Hatodikat, aki Hszi-men Csing előkelő házának fényében fürdik. Kétszeres örömmel és odaadással folytatta a félbeszakadt szerelmi küzdelmet, mely mindkettőjük teljes kimerülésével végződött.
Már éjfélre járt, amikor két kísérője, Taj A-er és Csin-tung nyeregbe segítette a teljesen elázott, álomittas embert, és elindultak hazafelé.
Lassan végigporoszkáltak a csendes, kihalt, a felhőktől félig eltakart holdtól halványan megvilágított Oroszlán utcán, nyugat felé. Hszi-men középen lovagolt, kétoldalt mellette Taj A-er és Csin-tung haladt, erősen fogták a kantárszárat, s ugrásra készen lesték gazdájukat, hogy ha netán lecsúszna a nyeregből, elkapják. Előttük botra akasztott lámpással Vang Csing világította az utat. így érkeztek meg az Oroszlán utca nyugati végén, a csatornán átvezető márványhídhoz. Hszi-men Csing most hirtelen jeges fuvallatot érzett, s ugyanakkor a híd alól árnyképszerű, szürke ködgomolyag száguldott el közvetlenül mellette. Lova riadtan felágaskodott, s egy rámért korbácsütéstől végképp megriadva, hátán lovasával, megugrott. Szél űzte felhőként száguldott hazafelé, majd megérkezvén, habzó szájjal, véknyában remegve hirtelen megtorpant a kapubejárat előtt. Az őrült vágtatástól Hszi-ment kiverte a hideg veríték, az állat nyakára hajolt, s görcsösen belekapaszkodott a sörényébe. Sapkáját és korbácsát útközben elvesztette. Teljesen kimerülten csúszott le a nyeregből, s szolgálatkészen odaugró kapusainak karjába hullt. Három kísérője csak jóval később érkezett meg, elcsigázva, elfúló lélegzettel. Nem kétséges, az Öt út urá-val találkoztak. S az efféle találkozások rendszerint egy küszöbönálló haláleset meghirdetői.
Hszi-men Csing teljes súlyával szolgáinak vállára nehezedett, s bizonytalan léptekkel elbotorkált Aranylótusz pavilonjához. Az asszony még ébren volt, várta. Lesegítette férjéről a ruhát, s lefektette. Az ittasságtól és fáradtságtól elgyötörten még a takarót sem tudta magára húzni. Egy pillanat alatt mély álomba merült, távoli mennydörgéshez hasonló horkolása hamarosan betöltötte az egész szobát.
Aranylótusz melléje vetette ágyát, és ahelyett, hogy pihenni hagyta volna, csillapíthatatlan kéjsóvárgástól hajtva, ujjait fel s le siklatta a lágyékközépből kiemelkedő férfitesten, mely ernyedt és puha volt, mint a vatta. De minden játék hasztalannak bizonyult, sehogy sem akart megmerevedni. Aranylótuszt csak az izgatta, vajon melyik asszony fekhelyén töltötte Hszi-men az estét.
Most térdeplő helyzetben föléje kuporodott, s megpróbálta, hátha a fuvolázás segít. De az sem járt eredménnyel. Ekkor elvesztette a türelmét. Addig rázta a férfit, míg az fel nem ébredt.
Hol őrzöd Fan atya piruláit? kérdezte.
Hagyj aludni! Fáradt vagyok, ma nincs kedvem dörmögte a férfi bosszúsan. De ha mindenáron tudni akarod, kabátujjam zsebében, az áttört fedelű aranyszelencében.
Aranylótusz nyomban felkelt, átkutatta a zsebet. S valóban meg is találta a szív alakú mintával áttört aranyszelencét. Kinyitotta. Pontosan négy pirula volt még benne. Kivett egyet, s kevéske meleg borral lenyelte. Azután elővett egy másik serleget, s minthogy úgy gondolta, ilyen letört állapotban egy pirula talán nem is elég, mind a három megmaradt pirulát beletette.
Most a férfi szájához tartotta az italt, aki álmos bódulatában oda se figyelt, lehunyt szemmel egyszerre felhajtotta. Még annyi idő sem telt el, míg az ember megiszik egy csésze forró teát, s Aranylótusz legnagyobb megelégedésére a háromszoros adag háromszoros erővel jelentkezett. Nehogy valamit elmulasszon, a lószemet is alaposan bekente a csodakenőccsel. Azután felkapaszkodott Hszi-menre, s gyönyörvesszejét biztos kézzel a helyes útra irányította. Még soha azelőtt nem érezte ilyen bensőségesen mélynek az egyesülést, kimondhatatlan kéj borzongatta. Nála már kétszer is felszakadt a felhő, amikor végre a férfinál is kiömlött a megváltó eső, de ez alkalommal szűnni nem akaró záporként. S míg kezdetben úgy buggyant elő, mint higany a szűk nyílásból, később Aranylótusz legnagyobb rémületére véres, zavaros lett a váladék. Az is furcsa volt, miért fekszik Hszi-men Csing olyan mozdulatlanul, s miért nem lélegzik. Most már látta, hogy elájult. Aranylótusz öt zsebkendőt is elhasznált, míg végre elállt a szörnyű eső, s Hszi-men Csing újból magához tért.
Hogy érzed magad, kedvesem? kérdezte az asszony aggódva.
Olyan furcsa szédülést érzek hangzott az ernyedt válasz.
Aranylótusz egyetlen szóval sem árulta el, hogy Fan atya intelme ellenére egy pirula helyett egyszerre hármat adott be neki.
Tisztelt olvasó, a gyönyörnek is határt kell szabni, s a férfierő sem kimeríthetetlen. Ha elfogy az olaj, a lámpa kialszik, s a gerincvelő hiánya egyenlő a halállal.
Ifjú nő,
elbűvölő
vagy de bőszen őrzi zsenge
tested láthatatlan penge.
Nem várja bár
véres halál
a feslett férfi nyomorultul
kiszáradt ölön sorvad-pusztul.
Amikor Hszi-men Csing másnap reggel fel akart öltözni, alighogy lábra állt, újból szédülés fogta el. Eszméletlenül összerogyott. Aranylótusz és Tavasziszilva gyorsan odaugrott, csupán ennek volt köszönhető, hogy homlokát nem verte be az ágy szélébe. Amikor újból magához tért, nagy nehezen a közelben álló karosszékhez vánszorgott, s mint valami aggastyán, erőtlenül leroskadt a párnás ülésre. Sokáig ült ott mozdulatlanul, fejét fáradtan a támlára hajtva. Aranylótusz igyekezett elhitetni vele és önmagával is, hogy a gyengeséget az éhség okozza, ezért Őszirózsát kiküldte a konyhába, hozzon egy kis erőlevest. Őszirózsa természetesen kikotyogta a dolgot, s így a konyhán keresztül a hátsó lakosztályokban is hamarosan tudomást szereztek Hszi-men Csing reggeli ájulásáról és eséséről. Holdasszony rémülten az Ötödik pavilonjába sietett; Hszi-men Csing még most is közönyösen, elcsigázva ült karosszékében.
Hol voltál tegnap este? hangzott Holdasszony első kérdése. Bizonyára megint sokat ittál.
Hszi-men Csing nem válaszolt.
Nagyon későn jött haza, alaposan be volt rúgva szólt Aranylótusz halkan Holdasszonyhoz. Ki tudja, hol tekergett?
Úgy volt, hogy két üzletvezetőjével vacsorázik az Oroszlán utcai selyemüzletben. Át is küldtem egy egyszerű, háromszemélyes vacsorát meg egy korsó bort válaszolta Holdasszony. Nem értem, hogyan rúghatott be. Tegnap határozottan kijelentette, hogy egyszer s mindenkorra véget vet az ivásnak és ünneplésnek.
Közben teli tál ínycsiklandozó erőleves érkezett a konyhából, letették Hszi-men Csing elé, de az alig evett egy-két kanállal, máris felfordult a gyomra, mire a levest otthagyta. Holdasszony elkomorult férjének étvágytalansága láttán.
Mondd, hogy érzed magad? kérdezte.
Magam sem tudom, mintha üres volna az agyam, forog velem az egész világ.
Természetesen szó sem lehet róla, hogy ma elmenj a jamenbe.
Nem, arra nem is gondolok. Örülök, ha később valahogy elvonszolom magam a könyvtárig. Meg kell íratnom a vejemmel néhány meghívót tizenötödikére.
De előbb igyál legalább egy kevés gyógytejet.
Már szalasztották is Tavasziszilvát Zsu-ji dajkához, hogy töltsön meg egy kis üveget a saját tejével.
Hszi-men Csing szófogadóan megitta a tejet, valami gyógyszert is kevertek bele. Azután felállt, rátámaszkodott Tavasziszilvára, s botorkálva megindult a könyvtár felé. De nem jutott messzire, a kertkapuhoz érve annyira elszédült, hogy sürgősen visszafordult.
Egy-két napig teljes nyugalomra van szükséged, s azt tanácsolom, egyelőre verd ki a fejedből a meghívásokat döntött Holdasszony erélyesen, s ragaszkodott hozzá, hogy Hszi-men Csing haladéktalanul feküdjék vissza az ágyba. Azután félrevonta Aranylótuszt. Tudni akarta, mi történt előző este.
Nagyon részeg volt, amikor hazajött? S neked mi volt vele a szándékod? kérdezte szigorúan.
Semmi, egyáltalán semmi! bizonygatta Aranylótusz hevesen, s csak azt sajnálta, hogy nincs több szája, amivel elháríthatna magától minden felelősséget. Olyan részeg volt, amikor éjjel bejött hozzám, hogy még csak nem is köszönt. Puncsot kért. De nehogy még jobban berúgjon, puncs helyett forró teát adtam neki. Utána mindjárt lefektettem. De ki tudja, mi minden történt vele, mielőtt hazajött. Ennek már nem én vagyok a megmondhatója fűzte hozzá vállvonogatva.
Minthogy Holdasszonynak az Ötödikből nem sikerült kiszednie semmit, elhatározta, hogy kivallatja Taj A-ert és Csin-tungot.
Hol mulatott tegnap este a gazdátok? faggatta a két legényt.
Csak megvacsorázott két üzletvezetőjével az Oroszlán utcai üzletben. Másutt nem is járt hazudta Taj A-er.
Mindennek ellentmondott Holdasszony öccsének vallomása, akit később ugyancsak megkérdezett.
Előbb Pen Szével és velem üldögélt az asztalnál állította a fiatalabb Vu , de hamarosan felkerekedett, és elment valahová.
Egyszóval mégis elment valahová!
Taj A-er hazugságán felháborodva, Holdasszony még egyszer magához hívatta a fiút, s erélyesen felelősségre vonta. Az az ígért veréstől megijedvén, most már beismerte, hogy Hszi-men Hatodik Vanghoz is benézett.
Lám, mégiscsak kibújt a szög a zsákból! fordult Aranylótusz diadalmasan Holdasszonyhoz. De előbb mindenesetre engem gyanúsítottak. Akkor egyúttal azt is megkérdezhetnéd a fiútól, hol maradt gazdája legutóbb, amikor állítólag Hou kollégájánál tett újévi tisztelgő látogatást. Az ilyen újévi látogatások általában nem szoktak késő éjszakáig tartani.
A sarokba szorított Taj A-er most már tovább vallott:
Gazdám akkor este Lin őnagyságához is elment. Újabb meglepetés Holdasszony számára!
Úgy?... Most már értem, miért kardoskodott a múltkor annyira, hogy őt is meghívjam. Én meg ellenkeztem, mondván, nem is ismerem, s nem hiszem, hogy elfogadná meghívásomat. De ő eloszlatta aggályaimat, én pedig, hogy kedvében járjak, valóban meghívtam Lin asszonyt. Nahát! Ez a kipingált, vén macska! Ki hitte volna!
Felnőtt fia van, mégsem röstell viszonyt kezdeni! Szégyellheti magát! vágott közbe Meng Jü-lou felháborodva.
Vén szatyor! vetette oda Aranylótusz lekicsinylően. Majd Holdasszonyhoz fordulva: Csak annak örülök, hogy most magad is meggyőződhettél róla, tiszteletre méltó matróna külseje csupán fehér lepel, mely sötét romlottságot takar. Kezdetben annyira el voltál ragadtatva tőle! Remélem, hogy a jövőben nem feddsz meg, ha kifigurázom. Én már az első perctől kezdve átláttam azon a kéjsóvár vénségen.
Neked ismerned kell őt, hiszen mint maga mondotta, régebben az ő házában is szolgáltál jegyezte meg Holdasszony enyhe gúnnyal.
Jólesett megaláznia Aranylótuszt, felelevenítve azt az időt, amikor az cselédként szolgált Vang Csao-hszüan házában. A kívánt hatás nem maradt el. Az Ötödik arcát, haja tövétől a nyakkivágatig, elborította a szégyen vörös pírja.
Szolgáltam? Ezt merészelte állítani? kiáltotta magából kikelve. Nagynéném a szomszéd házban lakott, s jó szomszédokként átjártak egymáshoz, és ha olykor látogatóban voltam nénikémnél, átvittek játszani a szomszéd kertbe. Ez az igazság. Természetesen volt alkalmam megfigyelni kifajta, mifajta, és hogyan forgatja a szemét.
Ezt személyesen is megmondhatod neki, ha egyszer véletlenül összetalálkoztok válaszolta Holdasszony fagyosan. Pontosan tudta, hogy Aranylótusz csak titkolni akarja cselédszármazását. Az Első faképnél hagyta az elképedt Aranylótuszt, aki szólni sem tudott, és kiment a konyhába, hogy egy kevés könnyű süteményt rendeljen Hszi-men Csingnek. Azután a park felé vette útját, hogy a beteg után nézzen. Útközben összetalálkozott Ping-an portással, aki ugyancsak arrafelé tartott.
Hová mégy? kérdezte Ping-antól.
Az úrhoz. Odakint vár Li Ming, az énekesfiú, tudni szeretné, mi lesz a tizenötödiki mulatsággal. Urunk a napokban megbízta, szerezzen négy énekeslányt.
Ostobaság! Nem lesz mulatság, és énekeslányok se kellenek! förmedt rá Holdasszony Ping-anra. Menj, mondd meg annak a teknősbékafinak, hordja el az irháját, de minél előbb!
A meghökkent portás gyorsan visszafordult, Holdasszony pedig tovább folytatta útját az Ötödik pavilonja felé. Odalépett a beteg fekhelyéhez, s elmesélte neki, hogyan intézte el az imént Li Minget. Természetesen szó sem lehet a tizenötödiki mulatságról. Hszi-men Csing fásultan, néma fejbólintással jelezte beleegyezését.
Eleinte azt hitte, néhány órai ágyban fekvés után újból erőre kap, de csalódnia kellett. Másnapra belázasodott, heregyulladás lépett fel, és csak nagy fájdalmak árán, nehezen távozott el tőle vizelet. Felkelésre gondolni sem lehetett. Holdasszony most már ragaszkodott hozzá, hogy hívják el Jen doktort. Az orvos a vizsgálat után komor arcot vágott; kimerült idegzetről meg az agyban lobogó tűzről és ürességről mormogott valamit, azután egy orvosságot rendelt, mely jóllehet kissé enyhítette a szédülést, de egyébként semmit sem javított a beteg általános állapotán.
Li Ming révén a városban is híre ment Hszi-men Csing betegségének. Délután a betegágyánál előbb Fahéjvirág és Ezüstöcske, valamivel később Éhenkórász Jing is megjelent két másik barátja társaságában. Ki-ki elmondta a maga véleményét, s jó szándékú, de hiábavaló tanácsokkal látták el a beteget. Hol a tavaszi levegőt, hol az újévi ünnepek alatt mértéktelenül elfogyasztott bort okolták. Három barátja kissé felélénkítette Hszi-men Csinget. Párnákkal feltámasztatta a hátát, úgyhogy ülő helyzetbe került, sőt a barátok kérésére még enni is próbált valamit.
De alig kóstolta meg a rizslevest, máris rosszullét fogta el, és ernyedten hanyatlott vissza a párnákra. Barátai csendes ijedtséggel nézték a betegen végbement változást: a szemében lobogó gyanús fényt, a lázpírt az arcán, s jobbnak látták gyorsan odébbállni. Odakint Éhenkórász Jing magához intette Hszi-men első legényét, Taj A-ert:
Mondd meg első úrnődnek, hogy nagyon aggódom a gazdádért. Azt tanácsolom, hívja el sürgősen Hu doktort a Fő utcából. De mondom, sürgősen, míg nem késő!
Taj A-er át is adta az üzenetet, mire Holdasszony nyomban megbeszélte a dolgot Hszi-men Csinggel, de az hallani sem akart Hu doktorról. Hiszen annak idején, a Hatodik megbetegedésekor is csődöt mondott a tudománya. De Holdasszony úgy vélte, a Hatodik már eleve halálra volt ítélve, míg ez esetben csupán egy könnyebb megbetegedésről van szó, s ártani nem árt, ha kipróbálják Hu doktor gyógyszerét. Egyszóval elhívták Hu doktort. Diagnózisa így szólt: makacs bélfertőzés; de az általa rendelt gyógyszer épp annyit ért, mint amikor egy követ bedobnak a mély óceánba.
Rémületében Holdasszony most elküldött a város legidősebb orvosáért, a körzeti jamen közelében lakó nyolcvankét esztendős Hou doktorért. A jó erőben levő öregúr nyomban felismerte, hogy heregyulladás és húgycsőeltömődés lépett fel, de az ő gyógyszere ugyancsak hatástalannak bizonyult, a megtámadott testrész fájdalmas kőkeménnyé merevedését idézte elő, ami egész éjszaka, úgyszólván másnap reggelig tartott. Aranylótusz, aki mellette aludt, gátlástalan mohóságában a megmerevedést ostoba módon a férfierők feléledésének vélte, felkapaszkodott a férfira, s kedvére hancúrozni kezdett, mit sem törődve azzal, hogy viaszgyertyához hasonló, érzéketlen valami van a combja között. Aranylótusz ilyetén való viselkedése természetesen legkevésbé sem segítette elő a gyógyulást, s Hszi-men Csing másnap komiszabbul érezte magát, mint valaha. Hasztalan töltötte meg az aznap látogatóba érkező Holdacska aranyos csicsergésével a szobát, hasztalan igyekezett szájába tölteni néhány kanálkával a magával hozott ízletes galambfióka-levesből. Már néhány korty után fájdalmas mosollyal eltolta magától. Gyomra felmondta a szolgálatot.
Hon kollégája ajánlatára, aki ezen a napon ugyancsak meglátogatta a beteget, kikérték egy véletlenül nála tartózkodó, általa jól ismert s különösen a bélfertőzések terén rendkívül járatos vidéki orvos tanácsát. Hszi-men Csing a gyógyulás reményében aznap kétszer is bevette az orvos által előírt keserű főzetet, de állapota ettől csak még tovább romlott, s a fájdalmak egész éjszaka egy percre sem hagyták nyugodni. A vörös, gyulladásos daganatok felnyíltak, s undorító, gennyedző, véres sebekké tágultak. Minthogy minden orvosi tudomány siralmasan kudarcot vallott, Holdasszony elhatározta, hogy egy utolsó eszközhöz folyamodik: a varázslathoz. Megint egyszer elhívták Liu anyó vak férjét, Liu csillagjóst, aki hátul a kilátópavilonnál eljárta ördögűző táncait. Azután elhívatták a Nefritcsászár Templomából a taoista tudományok mesterét, Vu főpapot, aki Hszi-men eltorzult, ijesztő külseje láttán kíméletlen őszinteséggel kijelentette:
Itt már semmi sem segít. A bor és az asszonyok kiszívták, felemésztették és mindörökre kimerítették az ön férfierejét. A kéj bűnös gyönyörei kiégették bensejét.
A betegség túlságosan mélyen ül testében, itt már nem segít az emberi művészet.
S elutasította a kérést, nem tette próbára mágikus varázserejét.
Holdasszony kívánságára azonban elkészítette a beteg horoszkópját. Sajnos, az elég rosszat mutatott. Még ez év első hónapjában beteljesedik rajta a végzet. Hszi-men Csing és feleségei most már világosan látták, hogy nincs többé remény, s ideje lesz kiadni a végső rendelkezéseket, mivel írásos végrendeletre Hszi-men Csing eddig még csak nem is gondolt.
Volna még valami mondanivalód a számomra, én kedvesem? kérdezte ezen az estén a kisírt szemű Holdasszony. Rajta kívül a beteg fekhelye körül ott állt az összes többi asszony is, valamint Hszi-men Csing leánya és a fiatal Csen.
Hosszú időbe telt, míg Hszi-men leküzdötte belső felindultságát. Azután így szólt:
Igen, lenne még néhány végső szavam. Amennyiben halálom után fiúgyermeknek adsz életet, az a kívánságom, hogy valamennyi feleségem együtt maradjon, s jó testvéri közösségben, együttesen neveljétek a gyereket. Nem szeretném, ha az emberek csúfságára szétszélednétek. Ötödik nővérem pedig szólott Aranylótuszra mutatva hagyjon fel végre az ellenségeskedéssel, legyen az a múlté mindörökre.
E szavak hallatán Holdasszonyt elfogta a meghatottság, s hangos zokogásban tört ki. Hszi-men Csing megvárta, amíg megnyugszik, majd így folytatta:
Kedves vejem, minthogy nincs édes fiúgyermekem, te kísérj ki a sírhoz, s később te légy feleségeim támasza, vigasztalója jó és rossz napokban egyaránt. Remélem, méltóan teljesíted feladatodat. Selyemüzletemben ötvenezer uncia fekszik, fele az enyém, fele Csiao szomszédé. Fu üzletvezető árusítsa ki a készletet, s fizesd ki Csiao szomszédnak a neki járó tőkét kamatokkal együtt. Adjátok el az üzletet. A Pen Sze által vezetett bársony- és fonálüzletben hatezer-ötszáz uncia fekszik, a Vu sógor által vezetett gyapjú- és kötöttáruüzletben ötezer uncia.
Ez a két üzlet az én kizárólagos tulajdonom. Ezeket számolják fel. Gondoskodj a kiárusításról, s a befolyt összeget fordítsd a háztartásra. Csupán a gyógyszertárakat és a zálogházat vezesd tovább Fu bizományossal együtt. A gyógyszertárba ötezer unciát, a zálogházba húszezer unciát fektettem. Azt a hajórakomány vásznat, amit Han Tao-kuo és Laj-pao hoz majd a déli tartományokból, árvereztesd el, s a kapott összeget oszd fel egyenlően feleségeim és leányom között. A gyógyszertárral és az Oroszlán utcai ingatlannal szemben levő két üzletházat ugyancsak add el. Ezenkívül írásos okmányokat is találsz majd. Pontos behajtásukról kellő időben gondoskodj.
Kedves apósom, tudomásul vettem utasításait, s híven teljesítem azokat jelentette ki a fiatal Csen elcsukló hangon.
Ezután behívták az üzletvezetőket. Ott volt a megjelentek között Fu bizományos, Pen Sze, Kan és Vu sógor, valamint Caj Pen, egyszóval mind ott voltak, kivéve Han Tao-kuót, aki még úton volt.
Jelenlétükben még egyszer elismételte kívánságát, mire azok ünnepélyesen megfogadták, hogy tiszteletben tartják majd végső akaratát.
Hszi-men Csingnek még egy napot tartogatott az élet. Számos ismerős és barát járult még utoljára a haldokló ágyához, hogy mindörökre búcsút vegyen tőle. Azután beteljesedett Hszi-men Csing végzete. Hosszú, több órás haláltusa után, mely éjféltájban kezdődött, s melynek során olykor állati üvöltés tört fel belőle, huszonegyedikén reggel kilehelte lelkét. Mindössze negyvenhárom évig élt.
Ezerféleképpen
felhasználható
a háromhüvelyknyi élet-lehellet.
De mindnyájunkra rávirrad a nap,
amely bevégez mindenféle tervet.
Miután Hszi-men Csing mindörökre lehunyta szemét, Holdasszony mindenekelőtt megbízta öccsét és Pen Szét, gondoskodjanak koporsóról. Besietett hálószobájába, felnyitotta kincsesládáját, és elővett négy súlyos ezüstrudat. Még alig ment el két megbízottja, amikor hirtelen heves fájdalom hasított immár érett magzatot hordó testébe, és mély ájulásba esett.
Ez idő tájt épp Li Csiao-er, Meng Jü-lou, Szun Hszüe-o és Aranylótusz tartózkodott a halott fekhelyénél, s nagy sürgés-forgás közepette az elhunyt felöltöztetésén fáradoztak. Amikor Ékkövecske váratlanul betoppant a hírrel, hogy Holdasszony összeesett, Li Csiao-er és Meng Jü-lou azonnal hozzárohantak, hogy segítségére legyenek. Időközben Holdasszony magához tért, két kezét a testére szorította, kínok között fetrengett. A három asszony mindjárt látta, hogy szülési fájdalmai vannak. Meng Jü-lou nyomban elszaladt, hogy az egyik szolgát elszalassza Caj bábáért, de Li Csiao-er Nefritfuvolával Holdasszony mellett maradt. Li Csiao-er szeme, már amint belépett, megakadt a nyitott kincsesládán, mely csak úgy ontotta a sárga és fehér fémek csillogását. Amikor Holdasszony most újból elájult, már kész volt a terve. Azzal az ürüggyel, hogy menjen Zsu-ji dajkáért, eltávolította a szobából Nefritfuvolát. Mihelyt egyedül maradt, a nyitott kincsesláda fölé hajolt, s gyorsan kivett belőle öt csillogó rudat. A lopott holmit sebtében az alsó- és felsőruha dús redői közé rejtette, az öv fölötti részbe, majd zsákmányával a kamrájába sietett.
Most visszajött Meng Jü-lou. Csodálkozott, hogy sem Nefritfuvolát, sem Li Csiao-ert nem találja a szobában. Nyomban azután belépett Li Csiao-er.
Hol voltál? kérdezte Meng Jü-lou.
Li Csiao-er a kezében levő háncspapír csomagra mutatott.
Minden eshetőségre számítottam mondta egykedvűen. Itt nem találtam sehol háncspapirost, ezért tőlem hoztam. Nefritfuvolát pedig elküldtem a dajkáért.
Meng Jü-lou elfogadta a választ, és tekintettel Holdasszony válságos állapotára, nem is volt idő lényegtelen dolgok megbeszélésére. Ezenközben megérkezett Caj bábaasszony is. S míg odaát Hszi-men Csing még meleg holttesténél felhangzott a szomorú gyászének, emitt egy egészséges újszülött fiúcska hangos visongása töltötte be a szobát. Holdasszony úgyszólván egyazon órában lett özvegy és anya.
Holdasszonynál a szülés a legteljesebb rendben zajlott le. Erről tanúskodott az is, hogy mindjárt alkudozni kezdett a dajkával jövőbeni béréről. Minthogy fiúgyermekről volt szó, a dajka legalább öt unciára számított. Holdasszony azonban csak három unciát akart adni, mondván, hogy a gyerek apátlan árva. Ezenfelül Nefritfuvola szobalány alapos szidásban részesült, amiért egész idő alatt tárva-nyitva hagyta a kincsesládát. Ilyen körülmények között Meng Jü-lou úgy gondolta, immár nem szükséges a gyermekágyas asszony mellett maradnia, és visszatért a halottas szobába. Félrevonta Aranylótuszt, és elmesélte a szerencsésen lefolyt szülés körülményeit.
No, jól felsülünk a végén toldotta hozzá halkan. Alighogy Hszi-men Csing lehunyta szemét, alkudozásával és kicsinyeskedésével az Első máris be akarja bizonyítani, hogy ezentúl ő az úr a házban.
Az, hogy Li Csiao-er, a kedvező alkalmat kihasználva, ellopott öt ezüstrudat, eddig még nem derült ki.
Az est beköszöntésekor a háziszolgák vállukra vették Hszi-men Csing holttestét, átvitték a nagy fogadóterembe, s ott ünnepélyesen felravatalozták. Azután megjelent Hszü körzeti halottkém, kiállította a halotti bizonyítványt, és meghatározta a különböző gyászszertartások időpontját. A temetés napjának a második hónap harmincadik napját szemelték ki. Az addigi öt hét az ilyenkor szokásos részvétnyilvánító látogatással, áldozatbemutatással, a halott lelki üdvéért való imádkozással és halotti torral telt el. Erre az időre esett a gyermekmosdatási ünnep is, mely alkalomból megint csak tömegnyi gratuláns érkezett a házba. Ezekben a napokban komolyság és vidámság, gyász és öröm különös keveréke honolt a Hszi-men Csing ház termeiben. Az ismerősök és szomszédok egyszerűen nem tudtak napirendre térni afölött, hogy úgyszólván egyazon órában halt meg a ház régi gazdája, s született meg az új. Kivétel nélkül mindenki szokatlan, szinte csodával határos jelenségnek tekintette ezt.
A többi gyászolóval egy napon megérkezett Li anyó házából Fahéjvirág és nővére is, hogy kinyilvánítsák részvétüket, s az elhunyt lélektáblája előtt elégessék a magukkal hozott halotti pénzt és füstölőt. Ez a második gyászhét alatt történt. A gyermekágyas Holdasszony még nem mutatkozott vendégei előtt, egyre a titkos szobát őrizte. A két leányt nagynénjük, Li Csiao-er és Meng Jü-lou fogadta és vendégelte meg. Egy kedvező pillanatban Meng Jü-lou éppen elhagyta a szobát néhány percre halkan értésére adták nagynénjüknek, hogy üzenetet hoztak anyjuktól.
Anyánk úgy véli, Hszi-men Csing halála folytán újból szabad vagy, és jog szerint ismét a mi virágudvarunkhoz tartozol. Ne ragaszkodj a buta előírásokhoz, melyek megtiltják az özvegyeknek az újbóli férjhezmenetelt. Továbbá azt üzeni, hogy Li Ming testvérrel összejátszva, lopj el annyi pénzt és értékes tárgyat a házból, amennyit csak tudsz. Gondolj öreg napjaidra, ne légy bolond.
Li Csiao-er megszívlelte a mondottakat, és megígérte, hogy anyja utasítása szerint fog cselekedni.
Hatodik Vang is véletlenül épp ezen a napon állított be. Módfelett elcsodálkozott, hogy egyik feleség sem siet üdvözlésére. Miután áldozatot mutatott be a lélektábla előtt, egyedül, elhagyatottan álldogált a hatalmas, kongó teremben, senki sem törődött vele. Honnan is tudta volna, hogy Taj A-er kifecsegte Hszi-menhez fűződő titkos viszonyát, s így természetesen nem sok jót mondtak róla a házban, sőt mi több, őt okolták Hszi-men Csing haláláért! Hiszen ő volt, akinél az idegösszeomlás előtti utolsó éjszakát töltötte. Épp ezért öccsét, Vang Csinget, már elbocsátották a szolgálatból, s így érthető módon egyetlen inas sem vállalkozott rá, hogy bejelentse Holdasszonynál.
Az Első bátyja sajnálkozással észlelte, hogy Vang asszonyt mindenfajta udvariasság mellőzésével kezelik, s végül elhatározta, hogy mégiscsak bejelenteti Holdasszonynál Taj A-er szolgával. De Taj A-er jól megjárta.
Hagyj már békén a Hatodik Vangoddal, te átkozott fickó! förmedt rá mérgesen. Mi közöm ehhez a koslató szukához, aki nős férfiakkal adja össze magát, és tönkreteszi azokat? Mi keresnivalója van ebben a házban? Kotródjon innen, de minél hamarább!
Taj A-er magánkívül elrohant az idősebb Vuhoz, és elmondta, hogy mennyire lehordta őt a ház asszonya, mire az idősebb Vu személyesen kereste fel Holdasszonyt.
Igazán jobban uralkodhatnál magadon vonta felelősségre húgát. Ellenségeinkkel szemben is be kell tartanunk a formákat, így tanítja egy régi bölcs mondás. Bárhogy legyen is, elhunyt sógorom fontos bizalmi állást ruházott férjére, Han Tao-kuóra, aki a család vagyonának számottevő hányadát kezeli. Mit szól majd, ha a felesége elmeséli neki, hogyan bántál vele? Csúnyán megbosszulhatja magát rajtad. Ha te nem akarod fogadni, szólj a Másodiknak vagy a Harmadiknak, üdvözöljék ők.
Holdasszony sokáig gondolkozott. Önmaga előtt sem titkolhatta, hogy bátyjának igaza van. Jelentős hajórakomány selyem volt Han Tao-kuo gondjaira bízva. Legyőzte tehát indulatát, és megkérte Meng Jü-lout, hogy üdvözölje hivatalosan a gyűlölt látogatót. Meng Jü-lou hamarosan meg is jelent a nagy fogadóteremben, hellyel kínálta Hatodik Vangot a lélektábla előtt, és megivott vele egy csésze teát. De a vendéget annyira felizgatta a vele szemben tanúsított bánásmód, hogy még teáját is alig tudta meginni, s alig váltottak egy-két szót, máris indulni készült. Azzal a szilárd elhatározással távozott, hogy az első adandó alkalommal megbosszulja ezt a szégyent.
Hszi-men Csing halála óta egyetlen nap sem múlott el anélkül, hogy ne került volna sor futó találkozásra és titkos enyelgésre Aranylótusz és a fiatal Csen között. Az a körülmény, hogy Holdasszony, a házirend szigorú őre, a gyermekágy következtében a titkos szobához volt láncolva, s nem tölthette be szokásos felügyelői szerepét, továbbá az általános felfordulás, mely természetszerű következménye az efféle gyászesetnek, módfelett megkönnyítette a párocskának a találkozást. Úgy látszik, a gyászt egyikük sem vette túlságosan a szívére. Még Hszi-men Csing lélektáblája előtt sem riadtak vissza a titkos pusmogástól és pajkos szerelmi évődéstől. Majd egy este, az első négy gyászhéten a háziak épülésére előadott egyik színjáték bemutatása után, amikor a nagyterem már teljesen kiürült, Aranylótusz váratlanul előbújt a női nézők helyeit körülvevő védőfüggöny mögül, és ekképp szólott Csenhez:
Ma egészen a tiéd leszek, te kedves fiú. Itt a kedvező alkalom. Feleséged, a többiekkel együtt, az Elsőnél üldögél, s a vendégeket szórakoztatja. Senki sem fog zavarni. Gyere, vezess a szobádba!
Csen némán kézen fogta, s a koromsötét udvaron áthaladva, elvitte a keleti szárnyban levő közeli lakásába. A kimondhatatlanul boldogító, büszke érzéstől hangosan dobogott a szíve, keble csak úgy repesett a felhőkig szárnyaló örömtől. Két esztendeig sündörgött körülötte éhesen, kielégítetlen mohó vággyal, s most végre az övé lesz maradéktalanul.
Így festett a kedvenc feleség és a legközelebbi férfirokon kegyelete már néhány nappal Hszi-men Csing halála után! De ha közelebbről megnézzük, még a kifogástalanul viselkedő Holdasszonyt is joggal vádolhatnánk kegyeletsértéssel. Első rendelkezései közé tartozott, hogy vessék tűzre a Hatodik lélektábláját és arcképeit. Valamennyi ládáját és bőröndjét saját lakosztályába vitette. Mostantól fogva Zsu-ji dajka és Jing-csun szobalány őt szolgálta, míg Hsziu-csunt átengedte a Másodiknak. Végül lezárták a Hatodik egykori szobáit, a kulcsokat pedig Holdasszony vette magához. Ezzel végleg feloszlott a Hatodik háztartása, s többé semmi sem emlékeztetett arra az asszonyra, aki Hszi-men Csing házában valamikor a legtöbb tiszteletet és szeretetet élvezte.
A hízelkedő Li Ming minden áldott nap megjelent a gyászoló házban, ragaszkodást és szolgálatkész áldozatot színlelt. Gyakori megjelenése már fel sem tűnt senkinek, mert hol a sokféle előadás és némajáték vezetőjeként, hol színészként és énekesként, hol fürge pohárnokként hasznosította magát. Kinek is szúrt volna szemet, hogy időnként eltűnt nagynénje, Li Csiao-er lakosztályában? Ha csak sejtette volna valaki, hogy a nénikénél tett ártatlan látogatásokról minden alkalommal degeszre rakott zsebekkel távozik!
Így folyt a sunyi összjáték zavartalanul Li Csiao-er és annak unokaöccse között a Hszi-men Csing ház kárára a négy gyászhét alatt, egészen a temetés napjáig. De végül a füstszagot hozó szél mégiscsak elárulta, hogy tűz ütött ki valahol. A temetés napján történt, odakint a családi temetkezési helyen, ahol is Fahéjvirág újabb titkos megbeszélést folytatott nagynénjével, Li Csiao-errel.
Anyám azt üzeni, csomagold össze időben a holmidat, s mihelyt veszekedésre kerül sor közted és az Első között, használd fel az alkalmat, azonnal hagyd el a házat, és gyere vissza hozzánk. Nincsenek gyermekeid Hszi-men Csingtől, tehát nem vagy köteles gyászoló özvegyként eltékozolni legdrágább éveidet. Gondolj csak virágudvarunk régi, jól bevált mondására:
Gyászolni mivégre
régi cimborákat?
A kapu előtt már
új vendégek állnak.
Mért siratni dermedt
tegnapot hiába?
Vígan megfogózni
jobb a meleg mába.
A napokban ott járt nálunk Éhenkórász Jing, és elejtett célzásaiból kiderült, hogy a fiatal és gazdag Csang tudod, az egykori tartományi helytartó második fia, aki a Fő utcában lakik szívesen adna érted ötszáz unciát, és tenne második feleségévé. Egyszóval ne sokat tétovázz, hanem cselekedj!
Suttogásával és pusmogásával felhívta magára az örökké éber Aranylótusz figyelmét, akinek gyanúját még jobban megerősítették a Tavasziszilvától hallottak, aki elújságolta, hogy a minap megfigyelte, amint Li Csiao-er a nagy fogadóteremben a függöny mögül különböző ezüst-és aranytárgyakat dugott oda unokaöccsének, s az a zsákmányt gyorsan zekéje alá rejtette. Aranylótusz mindezt elmondotta Holdasszonynak, mire Ping-an portás szigorú parancsot kapott, hogy Li Minget ne engedje be többé a házba. Amikor Li Csiao-er észrevette, hogy unokatestvére elmarad a háztól, igen meghökkent. Most már tudta, hogy rájöttek üzelmeire, s csak a kedvező alkalmat várta, amikor kereket oldhat. Az alkalom nem sokáig váratott magára Holdasszony természetesen erősen gyanakodott Li Csiao-erre, ezt nem is titkolta, hidegen bánt vele, s szándékosan keresztülnézett rajta. Röviden: egy napon nála teázott sógornője és Meng Jü-lou, s ő a véletlenül odavetődő Li Csiao-ert szándékosan nem szólította fel, hogy üljön le közéjük, mire utóbbi úgy tett, mintha megbántódna, heves jelenetet rendezett, haját tépte, öklével verni kezdte Hszi-men Csing lélektábláját, melyet a temetés óta Holdasszony szobájában helyeztek el, s valósággal tombolt. Éjnek idején azután előre jól kiszámított öngyilkossági kísérletet hajtott végre, elég ügyetlenül: megpróbálta felakasztani magát. Mire Holdasszony kihívatta Li anyót, és értésére adta, legjobb lesz, ha húgát visszaviszi a virágudvarba. Li anyó csak erre várt. Ám hogy az elvonulás a lehető legelőnyösebben történjék, a látszat kedvéért előbb elutasította Holdasszony javaslatát, később azonban néhány tucat uncia készpénz kártalanítást követelt húgának, hogy a házból történő szégyenteljes kiutasítás kedvezőbb színben lássék. A takarékos Holdasszony természetesen egyetlen uncia készpénzt sem akart áldozni, minek következtében a megállapodást hosszas vita és alkudozás előzte meg. Végül megegyeztek: Li Csiao-er magával viheti ékszereit, ruháit, felsőruháit és fehérneműit, ágyneműjét és egyéb személyes holmiját. Mikor aztán Li anyó még a két szobalányt is követelte húga számára, Holdasszony méregbe gurult, és dühösen kijelentette, nem tűri, hogy a virágudvarban megrontsák azt a két rendes lányt, és kéjnőket csináljanak belőlük. Nehogy ezen a kérdésen végképp felboruljon az egyezség, Li anyó nagyot sóhajtva lemondott a két szobalányról; így aztán Li Csiao-er még ugyanaznap gyaloghintóba szállt, s visszatért a virágudvarba, ahonnét jött.
Tisztelt olvasó, bárhogy nézzük is a dolgot, az efféle kurtizánnépség számára a test mindig is megvásárolható portéka marad, a szerelem pedig üzlet. Az előkelő gavallér hiába igyekszik az efféle nőt százféleképpen is magához láncolni, s polgári otthonának ketrecébe szoktatni, sosem tudja gúzsba kötni őt, s kiverni fejéből a párzásra éhes nőstény majmok vagy sárló kancák vágyait. Az ilyenek megszokták, hogy reggel Li urat fogadják, este pedig Csang urat. A hátsó ajtón kiengedik a régi vendéget, az elsőn pedig már jön is az új. Ideig-óráig beleilleszkednek a polgári otthon kereteibe, s tőlük telhetően megszedik magukat; de alig hal meg a ház ura, úgy érzik, megszabadultak béklyóiktól, s örülnek, hogy újból a megszokott fazékból kanalazhatnak.
HARMINCNYOLCADIK FEJEZET
Han Tao-kuo meglopja gazdáját,
és kereket old.
Laj-pao hűtlenséggel viszonozza
egykori urának jóságát
Laj-paót és Han Tao-kuót még az elmúlt őszön elküldték kétezer unciával, hogy a selyemtermelő Csiangnan tartományban újabb árukészletet vásároljanak. Úticéljuk ez alkalommal is Jangcsou volt, ahol Hszi-men Csing védence, Miao Csing, vendégszerető fogadtatásban részesítette őket. Mindenekelőtt néhány héten át alapos tanulmányokat folytattak a jangcsoui éjszakai életben, természetesen gazdájuk számlájára, majd az új év kezdetén vászonárukkal és selyemmel megrakott hajójukon hazafelé indultak. A fiatal leány, akit Miao Csing jótevőjének szánt, hálából, hogy megmentette a hóhér bárdjától, röviddel indulás előtt megbetegedett, s így az ő utazását egy későbbi időpontra halasztották.
Közvetlenül a hazai kikötőbe való megérkezésük előtt egy, a folyón felfelé igyekvő hajó fedélzetéről egy régi jó csinghohszieni ismerőse kiáltott át Han Tao-kuónak, aki ugyancsak a fedélzeten álldogált.
Hé, hallottad már? Gazdád nemrég meghalt.
Han Tao-kuo épp egyedül volt a hajó orrában. Sem a kajütben üldögélő Laj-pao, sem pedig a kormányrúdnál serénykedő matrózok nem hallották a feléje kiáltott szavakat. Han Tao-kuo elhatározta, hogy egyelőre titokban tartja a hallottakat.
Nos, az utóbbi években szörnyű aszály sújtotta Honan és Santung tartományát. Több ezer mérföld körzetben kiszikkadva, parlagon hevertek a gyapotföldek, melyek egyben a selyemhernyókat is táplálták. Mi sem természetesebb, mint hogy a környéken, szinte ugrásszerűen, majdnem háromszorosára emelkedett a selyem és a gyapot ára. A felvásárlók messze földről odaáramlottak, hogy a nagy kikötőben mindjárt a hajókról elvigyék a távoli tartományokból érkező árut. Csinghohszien is az aszály sújtotta vidék kikötővárosai közé tartozott. Han Tao-kuo a helyzet ismeretében már jó előre kigondolta tervét. Megérkezésük napján így szólt Laj-paónak:
Hozzávetőleg négyezer uncia értékű árut viszünk a hajónkon. A piac most rendkívül kedvező, a selyem és vászon ára háromszorosa a szokásosnak. Azt javaslom, adjuk el a szállítmány felét mindjárt a hajóról, ami azért is igen előnyös, mert ez esetben csak belsővámot kell fizetnünk. Igazán kár volna elszalasztanunk a kedvező alkalmat.
Sok igazság van abban, amit mondasz vélte Laj-pao. De félek, Hszi-men Csing úr rossz néven venné az önhatalmú intézkedést.
Bízd csak rám. Az én részemért engem terhel a felelősség.
Akkor rendben van.
Han Tao-kuo ezen a napon valóban piacra dobott ezer uncia értékű árut, majd így szólt Laj-paóhoz:
Te maradj csak egyelőre legényeddel, Hu Hsziuval a fedélzeten, vigyázz az árura, s a vámnál intézd el a formaságokat. Én a parton előremegyek, jelentem Hszi-men Csing úrnak megérkezésünket, s egyben átadom neki az eladásból befolyt ezer unciát.
Helyes. Ne feledd elkérni Hszi-men Csing úrtól a vámfelügyelőhöz intézendő szokásos ajánlólevelet, már csak azért is, hogy gyorsabban elintézzenek minket, és ne kelljen olyan sok vámot fizetnünk.
Így hát Han Tao-kuo legényével, Vang Hannal, partra szállt, poggyásza és a pénzesláda részére két öszvért és egy málhás szamarat bérelt, s titkon a szerencsésen sikerült csínyen ujjongva, gyors iramban elindult az országúton a déli városkapu felé. Alkonyatkor megérkezett a városi sánchoz. Épp be akart lovagolni a kapun, amikor szembejött vele a Hszi-men Csing család temetkezési helyének őre, Csang An. Boroskancsókkal és élelmiszerkosarakkal megrakott kis talicskát tolt maga előtt. Megpillantva az üzletvezetőt, megállt.
Hé, újból itthon? kiáltott.
Épp most érkeztem. Miért viselsz fehér gyászruhát? felelte Han Tao-kuo, kérdésre kérdéssel válaszolva.
Meg akart bizonyosodni, hogy Hszi-men Csing valóban halott-e.
Te még nem tudod? Nemrég meghalt az úr. Éppen holnap, a harmadik hónap hetedik napján telik le a hetedik gyászhét. Áldozati ételeket viszek a temetőbe. Holnap kijön az Első, áldozatot akar bemutatni.
Han Tao-kuo úgy tett, mintha lesújtaná a váratlan hír, és tovább folytatta útját. A kapunál, ahol a nagy forgalomban összetorlódtak a járművek és az emberek, lehetetlen volt tovább beszélgetni. Han Tao-kuo most azon töprengett, mit csináljon, menjen-e egyenesen Hszi-men Csing házába, vagy keresse fel előbb saját szállását. Minthogy időközben sötét este lett, az utóbbi mellett döntött. Előbb meg akarta hányni-vetni a dolgot feleségével. Otthon, az Oroszlán utcában, mindenekelőtt lerakatta és bevitette a házba poggyászát, azután kifizette a hajcsárokat, s a bérelt málhás állatokkal egyetemben útjukra bocsátotta őket. Hatodik Vang örömmel üdvözölte férjét hazatérése alkalmával, s bőséges vacsorát tálalt elé. Azután elkezdődött a mesélés. Amikor végeztek az úti élményekkel, hozzáláttak a kicsomagoláshoz. Han előbb kiteregette a Csiangnanból hozott szép ruhákat meg a finom fehérneműt, majd az ezer unciát tartalmazó pénzesláda következett. Hatodik Vang a kang-on feltornyozott ezüstrudak láttán alig akart hinni a szemének.
Ez meg honnan van? kérdezte szinte kábultan a szerény szobácskát hirtelen elárasztó hófehér csillogástól. Han hamiskásan nevetett, s elmesélte, hogyan szerzett útközben véletlenül tudomást Hszi-men Csing haláláról, s hogyan támadt az a bölcs ötlete, hogy Laj-pao tájékozatlanságát és a kedvező piaci helyzetet kihasználva, saját szakállára s természetesen saját hasznára, közvetlenül a hajóról eladjon egy tétel árut. Később egy másik bőrzacskóból további száz uncia is előkerült, ezt már korábban félretette magának az előnyös üzletekből. Hatodik Vang nem győzte csodálni férje nagyszerű üzleti érzékét, s egy pillanatra még arról is megfeledkezett, hogy voltaképpen undorodik tőle.
Foglalkozott még veled? faggatta a férfi.
Hébe-korba. No de az már a múlté. Mit akarsz kezdeni ezzel a rengeteg pénzzel?
Épp ezt szeretném megbeszélni veled: tartsuk-e meg a felét magunknak, s csak a másik felét adjuk le? Mit gondolsz?
Csak nem ment el az eszed? Nem mindennap kínálkozik ilyen alkalom. Hszi-men Csing már halott s hátramaradottjaihoz semmi közünk. Ha ostoba módon leadnád a felét, csak kínos kérdéseknek és pletykáknak tennéd ki magad, s firtatni kezdenék, hol a pénz másik fele. Nem, el se mégy hozzájuk, az ezer unciát felrakod egy málhás állatra, és sürgősen elutazunk a keleti fővárosba. Lányunknál, a kancellári palotában, nagyszerű menedék áll rendelkezésünkre, ott senki sem vonhat felelősségre minket.
Pompás. De mi lesz az itteni lakásunkkal? Aligha adhatunk túl rajta ilyen hirtelen.
Te ostoba, hát mire való az öcséd? Adsz neki néhány unciát, s egyelőre az ő őrizetére bízod a házat, ha meg Hszi-menéktől valaki érdeklődik utánad, egyszerűen azt mondja, hogy lányunk sürgősen elhivatott minket a fővárosba. Majd akkor kitűnik, kinek van hét homloka és nyolc epéje, ki vállalkozik rá, hogy kihozzon minket a kancellári palotából!
Belsőleg az asszony már réges-rég meggyőzte Han Tao-kuót, de lelkiismeretének megnyugtatására még egy utolsó erkölcsi érvet is felhozott:
Hszi-men Csing sok jót tett velem. Nem volna hálátlanság tőlem s a mennyei törvényekbe ütköző cselekedet?
Ostobaság. Aki félelmében túlzottan ragaszkodik a mennyei törvényekhez, felfordul az éhségtől. Így volt ez mindig. Életében gyakran szórakozott velem, s ezzel a néhány unciával még nem is számítottam túlságosan drágán a szórakozásokat. A pénz egyúttal jogos kártalanítás azokért a szidalmakért, melyeket legutóbb vágtak a fejemhez Hszi-menéknél. S ezzel elmesélte, hogy s mint történt.
Han Tao-kuo igazat adott feleségének, s erkölcsi meggondolásai ezzel el is oszlottak. Még ugyanazon az estén értesítette öccsét, másnap reggel pedig nagy sietve összecsomagoltak. Két jókora, kényelmes útiszekeret béreltek, azután Han Tao-kuo a feleségével, legényével és a két cseléddel a nyugati városkapun át útra kelt Kajfengfuba.
Holdasszony ugyanezen a napon már kora reggel útnak indult Meng Jü-lou, Aranylótusz, Hszi-men Csing leánya, a fiatal Csen, valamint Zsu-ji dajka társaságában, aki a héthetes gyereket cipelte, a családi temetkezési hely felé, hogy bemutassa a szokásos áldozatot. Csang An, a temető őre, elmesélte neki előző napi találkozását Han Tao-kuo üzletvezetővel.
Vajon miért nem jelentkezett még nálam? kérdezte Holdasszony csodálkozva.
Lehet, hogy tegnap már túlságosan késő volt.
Holdasszony meg volt győződve, hogy az üzletvezető ma már jelentkezik; s minthogy nem akarta elmulasztani látogatását, hiszen tudni szerette volna, mi van az értékes hajórakománnyal, nem sokáig időzött kint a családi temetőben, s már kora délután újból otthon volt. De lám, Han Tao-kuo nem jelentkezett. Elküldte hát hozzá a fiatal Csent az Oroszlán utcába. Csak hosszas kopogtatás után nyitottak ajtót, mégpedig az üzletvezető öccse.
Bátyám és felesége elutazott jelentette ki a fiatal Han teljes lelki nyugalommal. Sürgős meghívást kaptak unokahúgomtól a keleti fővárosba.
És mi van a hajóval meg a rakománnyal?
Nem tudom.
A furcsa hír, melyet a fiatal Csen hozott, nem kevéssé nyugtalanította Holdasszonyt. Mindjárt újból elszalasztotta a kikötőbe, tudakolja meg, hol maradt a selyemmel megrakott dzsunka. Csen hosszas keresés után meg is találta a dzsunkát a kikötőben nyüzsgő hajók rengetegében.
Han Tao-kuo már eladott ezer uncia értékű árut jelentette ki Laj-pao. Tegnap útnak indult öszvérháton a városba, hogy leadja a pénzt.
Nem értem, se tegnap, se ma nem jelentkezett jegyezte meg a fiatal Csen megütközve. Pedig Csang An, a temető őre tegnap este találkozott vele a déli városkapunál. De azóta nyoma veszett, és nemcsak neki, hanem feleségének, két cselédjének és még a szolgájának is. Ma reggel meg akartam nézni, mi van vele: egyik öccse nyitott ajtót. Azt mondta, hogy bátyja feleségével és egész háznépével Kajfengfuba utazott férjezett leányához. Ez aztán szép meglepetés. Úgy látszik, elsikkasztotta és magával vitte az ezer unciát.
Laj-paónak leesett az álla, szólni sem tudott. De magában ezt gondolta: Jól átejtett ez a fickó. Természetesen már első perctől fogva azt tervezte, hogy zsebre vágja a pénzt, s én ökör, bedűltem a kedvező piaci helyzetről szóló mesének! Elhatározta, hogy ő is követi a ravasz Han Tao-kuo példáját, és szintén hasznot húz Hszi-men Csing halálából. Azon nyomban munkához látott.
A gyenge akaratú, fiatal Csent elcsalta egy közeli virágudvarba, nőket szabadított rá, borral itatta, s ott tartotta másnap reggelig. Ugyanakkor nagylelkűen hosszú kimenőt engedélyezett legényének. Közben suttyomban kirakatott a hajóból ezer uncia értékű árut, elvitte egy eldugott kikötői csapszékbe, ahol már többször is megfordult.
A hajó a vámmal kapcsolatos formaságok elintézése után, két nap késéssel és terhének jelentős részétől megszabadulva, megérkezett Csinghohszien város területére. A szállítmány megmaradt részét a Hszi-men Csing ház keleti szárnyában helyezték el, hiszen a két üzletet időközben felszámolták, és végleg bezárták. Mikor azután a leltározásnál kiderült, hogy kétezer uncia értékű áru hiányzik, Laj-pao számára mi sem volt könnyebb, mint meggyőzni Holdasszonyt, hogy a szökésben levő Han Tao-kuo nem ezer, hanem kétezer uncia értékű árut sikkasztott el. Holdasszony azon nyomban Kajfengfuba akarta küldeni, hogy visszakövetelje Han Tao-kuótól az ellopott pénzt, de ő ügyes ellenérvekkel lebeszélte.
Roppant kényes dolog, csak úgy se szó, se beszéd betörni egy kancellári palotába, és ott elkezdeni handabandázni. Ahelyett, hogy az ember érvényt szerezne jogainak, esetleg még bajba keveredik. Ki tudja, egy napon új szelek fújdogálnak magasabb körökben, s máris kellemetlen következményekkel számolhatunk. Ez olyan baklövés volna, amin még egy őrült is csodálkozva vakarná a feje búbját.
Jó, akkor levelet küldök Ti intendánsnak jegyezte meg Holdasszony csüggedten. Végtére is sokkal tartozik házunknak, mivel elhunyt férjem egy ágyast szerzett neki, aki különös becsben áll nála.
Éppen itt a bökkenő. Kedvencének minden szava szentírás előtte, s a kicsike természetesen a szüleit venné pártfogásába, és nem önt. Nem, hallgasson a tanácsomra, úrnőm: mondjon le arról a pár unciáról mindörökre, ne sirassa többé!
Holdasszony elfogadta Laj-pao érvelését, és sóhajtva beletörődött a veszteségbe. De nehogy valamelyik hűtlen üzletvezető újból becsapja, elhatározta, hogy a hajórakomány megmaradt részének eladását a fiatal Csenre bízza. Az viszont még járatlan volt a szakmában, és egyetlen szerződést sem ütött nyélbe. Ez kapóra jött Laj-paónak, most bebizonyíthatta nélkülözhetetlenségét.
Fiatalember, ön még nem érti az üzlet csínját-bínját szólt a fiatal Csenhez. Én viszont sokfelé megfordultam már, és tudom, hogyan kell bánni a vevőkkel. Az üzleti ügyeket bízza csak nyugodtan énrám!
S be sem várva Holdasszony felhatalmazását, máris érintkezésbe lépett néhány ismerős kereskedővel, s valóban, a lehető legrövidebb időn belül túladott az egész megmaradt tételen; kétezer unciánál valamivel több készpénzt kapott a portékáért. A befolyt összeget az utolsó batkáig azonnal átadta a fiatal Csennek. Holdasszony maga felügyelt az áru elszállítására és a pénz behajtására, s meggyőződött róla, hogy ez alkalommal semmi szabálytalanság nem történt.
Szorgalma elismeréséül harminc uncia jutalékot akart kiutalni Laj-paónak, de az visszautasította a pénzt.
Tartsa meg, asszonyom szólott Holdasszonyhoz. Önnek is szüksége van rá. Férje halála óta olyan állóvíz ön, melyet nem táplálnak friss folyók. Őrködnie kell a vagyonán.
Ez természetesen csak jól kiszámított fogás volt. Holdasszony a jutalék visszautasítását becsülete és önzetlensége jelének véli majd, s a jövőben fokozottabb bizalommal lesz iránta. Aki ezer unciát elsikkasztott, az már megengedheti magának, hogy lemondjon arról a jelentéktelen harmincról. Előrelátása hamarosan meg is hozta a kamatját.
Egy szép napon írás érkezett Kajfengfuból Ti intendánstól. Az intendáns az időközben szerencsésen megérkezett Han Tao-kuo házaspártól értesült Hszi-men Csing haláláról; továbbá hallotta a négy bűbájos fiatal szobalányból álló házi együttes hírét, rájuk nyilván nincs is szükség, ő viszont természetesen megfelelő fizetség ellenében szíves örömest átvenné őket. Ti intendáns tudta, hogy nyugodtan megbízhat Hszi-men Csing ízlésében. Holdasszony ez alkalommal ismét a sokat tapasztalt, sokat látott Laj-paóhoz fordult tanácsért. Neki magának fogalma sem volt, hogyan döntsön a kérdéses ügyben. De bizonyos, semmi kedve sem volt érdemben foglalkozni az intendáns javaslatával.
Önök, asszonyok, nem értenek az efféléhez oktatta ki Laj-pao tapintatlanul. Úgy vélte, az elhagyott özvegy bizalmas tanácsadójaként bátran használhat ilyen tiszteletlen hangot. Nagyon megsértené Ti urat, ha kérését elutasítaná. Hogy effajta kívánságok merülnek fel, csak azt bizonyítja, hogy elhunyt férje túlságosan szélesre tárta házának kapuját barátai és ismerősei előtt. Az a rengeteg lakoma és vendéglátás! Nem csoda, ha odakint nem győznek eleget beszélni az önök kincseiről és gazdagságáról. Természetesen Han Tao-kuóék is sokat locsogtak leányukkal együtt, és megfelelő tálalásban adták elő a dolgokat. Hiába, ebbe bele kell törődnie. Teljesítse önszántából Ti úr kérését, így sokkal jobban jár, mintha visszautasításával rosszkedvre hangolná, s később, esetleg kényszernek engedve, mégiscsak beleegyezne. De azért nem kell egyszerre mind a négy komornát elküldenie. Egyelőre kettő is megteszi. Így legalább tanújelét adja jó szándékának.
Holdasszony gondolkodni kezdett: Meng Jü-lou nem szívesen adná oda Orchideaillatot, Aranylótusz pedig semmi esetre sem válna meg a kis Tavasziszilvától.
Hsziu-csunt viszont ő akarta megtartani; kitűnően bevált mint dajka a kisfiú mellett. Ezért hát megkérdezte Nefritfuvolát és Jing-csunt, nem mennének-e el Ti úrhoz. Mindkettő boldogan igent mondott. Örültek a változásnak. Mint kísérő természetesen csakis Laj-pao jöhetett számításba, aki előző küldetései folytán már otthonosan mozgott Kajfengfuban és a kancellári palotában.
A ravasz kópé háromszoros hasznot húzott a megbízásból. Mielőtt új gazdájának átadta volna a gondjaira bízott két fiatal teremtést, élt a kedvező alkalommal, s útközben megízlelte bájaikat. Továbbá értette a módját, hogyan tegye Han Tao-kuót mindhalálig lekötelezettjévé, ugyanis élénk színekkel ecsetelte előtte, milyen rosszul végződhetett volna számára a kaland, ha Holdasszony az elsikkasztott ezer uncia ügyében levelet intéz az intendánshoz, s csakis az ő bölcs, baráti közbenjárásának köszönhető, hogy az Első elállt tervétől, és beletörődött a veszteségbe. Végül visszaérkezésekor Holdasszony természetesen csak a felét kapta kézhez annak a két darab, egyenként száz uncia súlyú tekintélyes ezüstrúdnak, melyet az intendáns a két elragadó, tizenhét esztendős leány vételára fejében küldött; a másik felét Laj-pao vágta zsebre.
Ezenfelül beszámolójában személyes érdemének tüntette fel, hogy a lányokért ilyen tekintélyes összeget kaptak; hosszan mesélt róla, milyen tiszteletnek és megbecsülésnek örvend Han Tao-kuo családja Ti intendánsnál, tehát nagyon okos volt, hogy a jelentéktelen összeg elsikkasztása miatt nem mérgesítették el a viszonyt az olyan fontos emberekkel, mint Han Tao-kuóék.
Ti intendáns a figyelmesség ezer jelével halmozza el őket. Szép lakásuk van, finom ruháik, nagyszerű ellátásuk, figyelmes kiszolgálásban részesülnek, mindenük megvan, ami csak szem-szájnak ingere mesélte Laj-pao. Ti bizalmasan csak kedves öreg apósom-nak szólítja Han Tao-kuót. Sőt mi több, leányukat egyszerűen kedveském-nek becézi! Szinte hihetetlen, milyen becsben tartják az asszonykát, s mennyire szeretik. A nap minden percét vele tölti, a szó szoros értelmében elválaszthatatlanok egymástól. Bármit kér, a tízszeresét kapja. És hogy kikupálódott! Még nőtt is egy kicsit, s ragyogóan néz ki. Micsoda ékszerek, micsoda ruhák! Villódzó gyémántfény ragyogja be a szobát, amelyen áthalad. Engem rendkívül barátságosan üdvözölt. Pao bácsi-nak szólított. Semmi esetre sem ronthatjuk el a dolgunkat ezekkel a befolyásos emberekkel. Szőröstül-bőröstül a kezükben vagyunk.
Holdasszony azonnal elhitte a mesét, sőt, úgy érezte, Laj-pao jutalmat érdemel szolgálataiért. Előbb pompás vacsorát hozatott neki, azután pénzzel is meg akarta ajándékozni, de minthogy Laj-pao azt szerényen visszautasította, egy ruhára való anyagot küldött a feleségének.
Laj-pao ujjongott örömében. Minden úgy ment, mint a karikacsapás. Legközelebbi lépése az volt, hogy feltűnés nélkül túladott a kikötői csapszékben elraktározott selyemvégeken, mondom, feltűnés nélkül, ugyanis sógora, Liu Cang neve alatt. Ezer unciát kapott az áruért. A pénzen egy házat vásárolt, mely közvetlenül sógoráé mellett állt; otthonos lakást rendezett be magának, elöl pedig vegyeskereskedést nyitott mindezt a sógora nevén.
Ettől az időtől fogva feleségével kétlaki életet élt. A Hszi-men Csing házban továbbra is a megalázkodó, szerény szolgák szerepét játszották, ámde odakint a városban a szabad, jómódú polgárok életét élték. Az asszony, aki természetesen nem hagyhatta el szolgálati helyét csak úgy, egykettőre, fél napokra, mint férje, gyakori eltávozását rendszerint sógornőjénél tett látogatásokkal indokolta. Ilyenkor egyszerű ruhába öltözött szolgálóként ment be bátyja házába, hogy azután előkelő, felcicomázott polgárasszonyként jöjjön ki a sajátjából, és büszkén beleüljön a gyaloghintóba, mellyel hol egyik, hol másik ismerőséhez vitette magát. Mikor azután saját házához visszaérkezve kiszállt a gyaloghintóból, gyorsan lekapta magáról az ékszereket, ledobta a selyemruhát, s az iménti szegényes kék gyolcsba öltözött szolgáló jelent meg a szomszédos ház ajtajában.
Ez az alakoskodás természetesen nem sokáig folyhatott. Szárnyra kelt a hír, a szél besodorta Hszi-men Csingék házába; előbb a konyhába és a cselédségi szobákba, onnan pedig az asszonyok lakosztályaiba; már széltében-hosszában beszélték, hol mindenfelé látták Laj-pao feleségét kiöltözködve és felékszerezve, és milyen könnyelmű életet folytat maga Laj-pao is a házon kívül. Hangos veszekedésekre és csetepatékra került sor. Az asszony azzal védekezett, hogy az ékszereket kölcsönkapta, s a finom ruhákat rég megtakarított pénzéből vette, a férfi pedig égre-földre esküdözött: az ő lelke szeplőtlen és átlátszó, akár a tiszta víz, nincs mit titkolnia, éppen ellenkezőleg, bátran állíthatja, hogy csakis neki s hűségének köszönhető, hogy Han Tao-kuo annak idején nem szökött meg az egész hajórakománnyal Kajfengfuba. Ámde Laj-paóék nem szabadulhattak a gyanútól, s midőn a férfi részeg fejjel egyszer még szemtelenkedni is merészelt Holdasszonnyal, az gyors elhatározással véget vetett a visszás helyzetnek, s a számára terhessé vált házaspárt rövid úton kitette a házból.
HARMINCKILENCEDIK FEJEZET
A szerencsés Csen egy helyett egyszerre
két szeretőt szerez.
Aranylótusz fagyos arckifejezéssel leplezi
a szívében izzó tüzet
Amióta Aranylótusz és a fiatal Csen egy éjszaka végre jócskán megízlelte a kölcsönös vonzalom édes boldogságát, többé nem tudtak megválni egymástól. Mindegy volt, reggel van vagy este, élvezettel lubickoltak a titkos találkozások melegében, együtt enyhítették a zord magány unalmát. Vakmerőségük napról napra fokozódott. Amikor tudták, hogy nem látja őket senki, összebújva álldogáltak, vagy egymás mellett ültek, enyelegtek, csókolóztak, mint holmi újdonsült mandarinkacsa-párocska. Ha olykor mások jelenléte megakadályozta őket, hogy szót váltsanak, kis cédulákat írogattak, melyeket titkon egymás kezébe loptak, vagy mintegy véletlenül a földre ejtettek. Hol az asszonynak, hol Csennek volt valami mondanivalója. Holdasszony nemegyszer majdnem rajtakapta őket.
Egy napon, a negyedik hónapban történt, Aranylótusz a nyitott ablakon át ismét bedobott egy ilyen írásos üzenetet az épp távollevő Csen dolgozószobájába. A fiatalember meg is találta a levélkét, melyet Aranylótusz egy hajfürtjével meg néhány ciprusmaggal együtt egy ezüsttel átszőtt zsebkendőbe göngyölt, s egy piros selyem illatszeres zacskóba rejtett. A cédulán ez állt:
Ezen ezüsttel átszőtt zsebkendőt, tartalmával együtt, hűséges rabszolganőd küldi. Hajfonatomat fogadd annak jeléül, hogy testem egészen a tiéd. Zöldelljen szerelmünk örökké, mint ama ciprus, melynek a magját a zsebkendőben találod. Magányos éjszakán, a lámpás fényénél írom e könnyáztatta sorokat. Várj rám este a fagyallugasban. Ne szalaszd el a kedvező órát!
Csen alig várta, hogy végre beesteledjék, azután elindult a fagyallugas felé. De hasztalan várta Aranylótuszt. Elvesztette a türelmét, s egyenesen Aranylótusz pavilonjához sietett. Nem is sejtette, hogy kedvesénél épp Holdasszony van látogatóban. Csen megállt a kapuban, és bekiáltott:
Hol maradsz, drágám?
Aranylótusz tüstént megismerte Csen hangját, gyorsan felugrott, kiszaladt az udvarra, s jelekkel tudtára adta a fiatalembernek, hogy baj van, vigyázzon. Azután fennhangon, hogy Holdasszony is hallja, így szólt:
Ön az, vőmuram? Felesége épp az imént ment el, virágot akart szedni a parkban.
A fiatal Csen megértette, hogy látogató van odabent, ezért nem jött el Aranylótusz a találkára. Gyorsan átnyújtotta a legyezőt, melyet ajándékba hozott, majd sietve eltávozott. A legyezőt Aranylótusz a ruhája ujjába rejtette, majd nyugodt léptekkel visszatért Holdasszonyhoz.
Mit akart tőled? kérdezte az gyanakodva.
A feleségét kereste hangzott az ártatlan válasz. De az már elment, hogy virágot szedjen a parkban.
Lélekjelenlétével most is sikerült elkerülnie a leleplezést. Amikor Holdasszony elment, ruhájának ujjából elővette a legyezőt. Abból az aranyfoltos bambuszfajtából faragták, mely a Hsziang-folyó mentén terem, s melyről azt beszélik, hogy a foltok könnyek nyomai; O-huang és Nü-jing, e két hűséges feleség, hullajtotta őket egykoron a Hsziang-folyó partján közös férjük, Sun császár elhunytakor. A legyezőre ötletes célzásként kicsorduló nedvű, tömött szőlőfürt volt festve, mellette Csen keze írásával a következő szavak:
Így lesz az aranykönnycseppektől áztatott barna bambuszpálcikák között feszülő selyemből legyező. Kékeszöld csillogással köszönt minden növénynek legcsodálatosabbika, a hasonlíthatatlanul pompás szőlő. Kellemes sétáidnál enyhítse e legyező a tikkasztó hőséget, s küldjön hűs fuvallatot feléd. De az emberek előtt rejtsd el gondosan ruhád ujjába. Ügyelj, nehogy avatatlan kezekbe kerüljön.
Aranylótusz megelégedéssel olvasta Csen sorait. Mily csábító is e langy nyári éjszaka! A hold éppen felkapaszkodott az égre. Enyhe fénye a félig kitárt hálószobaablakon át a férfi fogadására előkészített fekhelyre hullott.
A két komorna már aludt. Aranylótusz előrelátóan jócskán megitatta őket borral. Virágkelyhét még gyorsan kiöblítette meleg, illatosított vízzel, azután sietve kiment az éjszakába burkolózott parkba. A kásmírbogáncsligetben akarta bevárni kedvesét.
A fiatal Csen az első sikertelen kísérlet után kedveszegetten visszament a keleti szárnyban levő lakásába. Szerencsére Vang apáca éppen ezen a napon Holdasszonynál járt, aki Csen feleségét is átkérette, hogy vegyen részt az oly kedvelt buddhista házi ájtatosságon. S minthogy az efféle házi ájtatosságok rendszerint belenyúltak a késő éjszakába, nyugodtan még egyszer átmehetett Aranylótuszhoz. Felesége komornájának, Jüan-hsziaónak egy díszzsebkendőt ajándékozott, és őrizetére bízta a házat.
Szeretnék még egy parti sakkot játszani az Ötödikkel. Mihelyt úrnőd visszajön, kiálts értem! mondta a lánynak, s visszasietett a fagyallugasba.
Figyelmesen körbejártatta szemét, s valóban, túlnan, a kásmírbogáncslugas előtt, megpillantotta Aranylótuszt. Mily csodás, ahogy a holdfény végigcirógatta sima választékát! Ezen az estén kioldotta haját, és az hosszú fonatokban a vállára omlott. Mintha szellemlakta, varázslatos táj felett lebegő csodás virágtündér lett volna. Csen a bozóton át halkan odaosont hozzá, majd gyengéden hátulról hirtelen átölelte.
Te gazfickó, szabad így megijeszteni az embert! korholta az asszony, miközben kacagva kiszabadította magát az ölelésből.
Kézen fogta a férfit, s a virágokkal telehintett fűben szépen visszasétált vele a pavilonba.
A gyertyáktól megvilágított hálószobában letelepedtek a terített asztal mellé, s elfogyasztották a hideg ételekből álló késői vacsorát. A bor, ez a vén kerítő, hamarosan kellő hangulatba hozta őket. Aranylótusz orcáján nemsokára felgyúlt az érzéki vágy barackpírja. Ahogy a lámpaernyő a lámpára borul, úgy hulltak ők is csókokba olvadva a párnák közé.
Csak éppen annyi idejük volt, hogy a felhő kiadja enyhítő nedvét, amikor a megbeszéléshez híven kint az ajtóban megjelent Jüan-hsziao szobalány, és jelentette, hogy úrnője visszaérkezett; legnagyobb sajnálatára Csen kénytelen volt félbeszakítani a sakkjátszmát. De megvolt az elégtétele, hogy legalább egy partit szerencsésen végigjátszhatott.
Mint már említettük, Aranylótusz pavilonját egy három szobából álló emeleti rész egészítette ki. Ha néhanapján rászánta magát az ájtatoskodásra, a három szoba közül a középsőt választotta; egy Buddha-szobrot meg egy másik szobrot állított fel benne, mely Kuan-jint, a Könyörületes Anyát ábrázolta. A két szélső helyiséget raktárnak és élelmiszerkamrának használták. Egy reggel Aranylótusz fel akart menni az emeletre, hogy Kuan-jin szobra előtt füstölőt égessen. Véletlenül épp akkor járt a raktárban a fiatal Csen, különböző gyógyszerekért jött. Egyszóval fent a lépcsőn összetalálkoztak. Csen nyomban letette a gyógyszereket, s Aranylótusz is egykettőre elfelejtette, hogy voltaképpen magányos ájtatoskodásra készül. Ehelyett szorosan összefonódva leültek egy kerevetre, s a szerencsés találkozást egy másfajta reggeli ájtatosságra használták fel.
Szent tevékenységükben Tavasziszilva váratlan megjelenése zavarta meg őket, aki mit sem sejtve, egy üres teásdobozzal kezében jött fel a lépcsőn friss tealevelekért. A párocska ijedten szétrebbent, Tavasziszilva elég tapintatosan menten visszafordult, és gyorsan leszaladt a lépcsőn. Aranylótusz hirtelen ötlettel visszahívta a kislányt.
Húgocskám, kedves kis húgocskám, gyere fel nyugodtan! Szeretnék valamit mondani neked. Tavasziszilva szót fogadott.
Nem kell szégyellned magad vőmuram előtt, kedves húgocskám folytatta Aranylótusz. Hiszen ő már nem idegen minálunk. Nyíltan megmondom neked: szeretjük egymást, s elválaszthatatlanok vagyunk mindörökre. Te nyugodtan tudhatod, azt hiszem, számíthatok titoktartásodra!
Kedves úrnőm, hogy is kérdezhet ilyet? Hiszen ismeri régi, hűséges rabszolgáját bizonygatta buzgón Tavasziszilva. Én nem szoktam fecsegni.
Jól van, megjutalmazlak titoktartásodért, s egyúttal próbára teszlek. Ha már egyszer itt van vőmuram, megengedem, sőt megparancsolom neked, hogy te is melléje feküdj. Ha vonakodsz, olybá veszem, hogy nem vagy őszinte hozzám, és el akarsz árulni.
A kis Tavasziszilva hol elsápadt, hol meg elpirult. Látta, hogy csapdába esett, melyből nincsen kiút. Tudta, hogy vonakodásával eljátszaná úrnője kegyét. Így hát szót fogadott, levette szoknyáját és alsószoknyáját, megoldotta nadrágja kötőjét, s némán odafeküdt a fiatal Csen mellé a heverőre. Az nem akarta, hogy bolondnak tartsák, és játékrontó sem akart lenni, ezért minden erejével hozzájárult a számára oly előnyös üzlet sikeres lebonyolításához. Boldogító tudat volt számára, hogy egyidőben két értékes gyöngyszemet vehet birtokába. Ily módon Aranylótusz ravasz cselfogással biztosította magának a komorna titoktartását. Ettől a naptól kezdve ők hárman szinte egyek voltak. Mindegy volt, melyikkel beszél meg Csen egy titkos találkát, melyikkel áldoz a szerelem örömének, ez már a családban maradt.
Nyomasztó, fülledt este volt. Az eget felhők sötétítették el, eltakarták a holdat és a csillagokat. Aranylótusz forró fürdőt rendelt, megfürdött, azután unalmában levágta a lábkörmét, bebújt a moszkitóháló alá, elnyúlt a fekhelyén, legyezni kezdte magát Csen legyezőjével, és várt.
Már érezni, hogy kezdődik a kutya hőség mondotta Tavasziszilva, levegő után kapkodva. Nem akarja a körmét főnixfű nedvével kifényesíteni? Hozzak néhány szálat?
Terem itt valahol egyáltalán főnixfű?
Terem bizony, tudok az udvaron néhány helyet.
Jól van. Őszirózsa közben menjen ki a konyhába, és préseljen szét néhány fokhagymát.
Magához intette Tavasziszilvát, s halkan odasúgta neki:
Ha már amúgy is kimégy, mondd meg vőmuramnak, kéretem, jöjjön át egy percre.
Tavasziszilva nemsokára visszaérkezett egy marék főnixfűvel. A füvek kipréselt nedvét egy edénykébe töltötte, Aranylótusz pedig a várakozási időt lábkörmeinek körülményes kifényesítésével ütötte el. Akkora volt a hőség, hogy az ágyban egyszerűen nem lehetett kibírni, ezért utasította Tavasziszilvát, vigyen ki az udvarra egy kerevetet, s a fülledt hálókamrát felcserélte a szabad ég alatt felállított levegős fekhellyel. Odakint jobban esett a pihenés. A fel-felélénkülő enyhe fuvallat fűszeres illatfelhőt sodort a park felől. A félig betámasztott ajtón át olykor-olykor egy kíváncsi világítóbogár mászott oda óvatosan az alvó szépséghez.
Nagy sokára megzördült a kapuval szemközti út szélén álmodozó orgonabokor. Nem, nem a szél rázta meg ágait olyan erélyesen. Előre megbeszélt jel volt ez, mely hírül adta Csen érkezését. Aranylótusz fojtott köhögéssel válaszolt. Csen erre belökte a betámasztott ajtót, és az asszony karjaiba vetette magát. Mindketten meztelenre vetkőztek, s ezen az estén a szabad ég alatt élvezték a szerelem örömeit.
Néhány nappal később újabb találkát beszéltek meg. Ez alkalommal Aranylótusz kereste volna fel Csent a szobájában. Ugyanis Pi apáca megint ott járt látogatóban az Elsőnél, ami természetesen újabb végtelenbe nyúló házi ájtatosságot jelentett, melyről természetesen Csen felesége sem hiányozhatott. Így Aranylótusz minden veszély nélkül meglátogathatta kedvesét. Csen délután a korábbi üzletvezetőhöz, Caj Penhez volt meghíva, de ezt elfelejtette megemlíteni. Az üzletvezetőnél vidám társaság gyűlt egybe, emelkedett volt a hangulat. Este Csen teljesen elázva érkezett haza, nem volt ura a tagjainak, s mint egy liszteszsák rogyott le fekhelyére. Szó, ami szó, amikor a megbeszéléshez híven Aranylótusz valamivel később belépett a szobába, a férfi, keresztben végignyúlva az ágyon, mélyen aludt. Hiába rázta teljes erejéből, nem ébredt fel. Az Ötödik nyomban tudta, hogy valahol berúgott, s hogy ez csak egy asszonynál történhetett. Tele gyanakvással, átkutatta a zsebeit. Hátha beigazolódik a gyanúja? S valóban, a bal kabátujj zsebéből egy arany hajcsat került elő; a bevésett kétsoros írás elárulta, hogy Meng Jü-loutól származik. Többé nem volt kétséges, hogy Csen a háta mögött viszonyt folytat a Harmadikkal. Hogyan kerülhetett volna másképp a csat Csen zsebébe? Hűtlen gazember! gondolta felháborodva. Ki tudja, hányszor csalt már meg! Elhatározta, néhány sort hagy hátra a szoba falán, így tudatja, hogy ott járt nála. Odalépett az íróasztalhoz, az ecsetet bemártotta a tusba, s keze fürgén siklott a falon. A rögtönzött versike így hangzott:
Alszik. A tündér
most hiába száll
a varázshegyre fellegében:
Szerelmes szókat nem szól Hsziang
király,
Hsziang király fáradt, nincsen
ébren.
Csalódottan tért vissza pavilonjába. Amikor a fiatal Csen kis idő múlva felébredt bódulatából, ijedségére mindjárt eszébe jutott a mai találka, s nem győzte eléggé szidni magát, amiért átaludta a látogatást: a falra rótt még friss írás elárulta, hogy kedvese ott járt nála. Mivel még csak ekkor köszöntött be az éjszaka, s tudta, hogy felesége és annak szobalánya Holdasszony lakosztályában az ájtatosságon vesz részt, elhatározta, hogy viszontlátogatással teszi jóvá mulasztását. Odaosont tehát az Ötödik pavilonjához, s mint máskor is, megrázta a bejárati kapuval szembeni orgonabokor ágait, jelezvén, hogy megjött. De ez alkalommal hasztalan várta a köhécselést. Most odament a kapuhoz. Be volt zárva. Gyors elhatározással felkapaszkodott a házzal közvetlenül szomszédos parti sziklákon, melyek megkönnyítették dolgát, átvetette magát a fehérre meszelt falon, és leugrott az udvarba.
A két szobalány már aludt, Aranylótusz azonban ébren volt, s szomorúan merengve nézte a hold ezüst karéját, melynek a nyitott ablakon át ferdén bevetődő sugarai éppen fekhelyére estek. Ekkor az éjszaka csendjét váratlanul hangok verték fel: valaki átmászott a falon, és beugrott az udvarba. Ez csak ő lehet, gondolta magában, és titkon nagyon örült. Hogy megbizonyosodjék, halkan a hálószobaajtóhoz lopózott, és kikémlelt az udvarba. Valóban ő volt. Csak épp hogy behajtotta az ajtót, de nem zárta be, hanem gyorsan visszabújt az ágyba. Most halkan kinyílt az ajtó, és belépett Csen.
Kedvesem! szólongatta halkan Aranylótuszt. Az nem válaszolt, úgy tett, mintha aludna.
Kedvesem szólt Csen közelebb lépve , ne haragudj rám! Teljesen megfeledkeztem róla, hogy beszámoljak a délutáni meghívásról. Caj Pen több barátjával együtt meghívott íjlövésre a városon kívül fekvő birtokára. Kissé többet ittunk a kelleténél, így, sajnos, átaludtam látogatásodat. Kérlek, bocsáss meg nekem! Végtelenül sajnálom.
Aranylótusz még most sem válaszolt, továbbra is mozdulatlanul feküdt, arccal a fal felé fordulva. A hallgatástól kétségbeesett Csen letérdelt az ágy mellé, s miközben folyvást beszélt, hogy ily módon szólásra bírja kedvesét, gyengéden megfogta a vállát, s megpróbálta maga felé fordítani. De alighogy megérintette Aranylótuszt, az vadul a másik oldalára dobta magát, s a következő pillanatban csattanós pofont adott a fiatalembernek.
Te gazember! Legalább halkabban beszélnél! sziszegte. Még csak az kell, hogy meghallják a cselédek! Tudom, hogy van valakid, s hazugság minden szavad!
Hidd el, kedvesem, valóban Caj Pennél voltam íjlövésen. Részegségemben teljesen megfeledkeztem a megbeszélésünkről. Falra rótt soraidból kiolvastam, hogy haragszol rám, ezért siettem hozzád e késői órában erősítgette.
Ügyes kifogás! Hogy került az a díszcsat a zsebedbe?
Tegnapelőtt találtam a parkban.
Úgy, szóval találtad? Ezt akarod bemesélni nekem? Kérlek, találj még egyet, akkor majd elhiszem! Pontosan ismerem ezt a díszcsatot, a Harmadiké. S legutóbb, amikor nem voltam itthon, nála vacsoráztál. Egyszóval semmi kétség, lelepleződtél. Fogadok, hogy a kettőnk közti kapcsolatot is kifecsegted neki. A múltkor olyan sokatmondóan nevetett rám! De egyet végy tudomásul, mostantól kezdve végeztünk, te jobbra mégy, én balra! Most pedig légy szíves és távozz!
De Csen nem mozdult, könyörgésre fogta a szót, égre-földre esküdözött.
Ne éljem meg a harminc évet, s előtte öt éven át kínozzon a sárgaság, a hátamat meg verjék ki tányérnyi gennyes kelések, ha akár csak a legvékonyabb koszos kenderfonál köt a Harmadikhoz!
Aranylótusz nem hitt Csennek, némán, dacosan hátat fordított neki. Csen bebújt az asszony mellé az ágyba, de ha csak hozzáért, az dühösen félrelökte. Ily módon a kevéssé örvendetes éjszakát töltött Aranylótusz oldalán, s alapjában véve nagyon örült, amikor végre derengeni kezdett. Ekkor leszállt a fekhelyről, melyen oly fagyos fogadtatásban részesült, kiosont az udvarba, s ugyanazon az úton, amelyen jött, visszasietett szobájába. Amikor Aranylótusz látta, hogy oldalán üres a fekhely, valami megbánásfélét érzett. Talán mégsem kellett volna ilyen kegyetlenül bánnia vele. Másnap délelőtt véletlenül ismét összetalálkoztak a Hatodik pavilonjánál, melynek emeleti raktárából különböző zálogtárgyakat hozott ki. Aranylótusz megállította.
A miatt a tegnapi néhány szó miatt igazán nem kellett volna megsértődnöd, s reggel, se szó, se beszéd, elszaladnod. Felejtsük el az egészet. A lehető leglágyabb hangon szólt hozzá.
Csak azt csodálom, hogy egyáltalán szóba állsz velem válaszolta Csen hidegen. Egész éjjel hátat fordítottál, ütöttél, pofoztál.
Te buta fiú, miért futottál el, ha csakugyan nincs semmi közöd a Harmadikhoz?
Hiszen már fényes nappal volt. Nem akartam, hogy a szobalányok meglássanak.
Jól van, no, este gyere el megint!
Azt hiszem, túlságosan fáradt leszek. Hiányzik a tegnap éjszakai alvás. De nem bánom, megpróbálom majd napközben bepótolni.
Ha nem jössz, megharagszom!
És kibékülve váltak el. Csen ezen a napon valóban rövid ideig maradt az üzletben. Mihelyt módját ejtette, elment az üzletből, belopózott a szobájába, s holtfáradtan a fekhelyre vetette magát. Kipihenten akarta fogadni az éjszakát.
Estefelé hirtelen beborult, és épp amikor indulni készült, sűrű zápor zúdult alá. Minthogy a zivatar sehogy sem akart elállni, gyors elhatározással vállára dobott egy égőpiros nemeztakarót, s a pocsolyákkal teli latyakos úton sietve elindult kedveséhez. Tudta, hogy felesége és annak szobalánya az estét újból Holdasszony lakosztályában tölti.
Aranylótusz, felkészülve szeretőjének fogadására, Őszirózsát előrelátóan elbódította néhány pohár borral, s megengedte neki, hogy korán lefeküdjön. Tavasziszilvát, minden eshetőségre készen, melléje ültette a kang-ra, nehogy a lány esetleg mégis kilesse őket. Ily módon Csen a nyitott ajtókon át észrevétlenül bejutott az asszony hálószobájába. Aranylótusz lágy és gyengéd volt. Miután Csen még egyszer megesküdött, hogy a díszcsatot valóban nem ajándékba kapta, hanem a parkban találta a fagyallugasnál, borozgatni kezdtek, és lejátszottak néhány sakkjátszmát. De Aranylótusz hamarosan lehúzta magához Csent a fekhelyre. Ezen az éjszakán megtanította a szerelmi játék valamennyi finomságára, melyet egykor Hszi-men Csinggel gyakorolt. Rakoncátlan főnixpárocska módjára hancúroztak fél éjszakán át, s szorgalmasan bepótolták a tegnapi mulasztást.
Nincs mit csodálni azon, hogy Őszirózsa, miután kissé becsípett, és már délután lefeküdt aludni, másnap reggel korán ébredt. Még csak akkor hajnalodott, épp kukorékolni kezdett a kakas. Amint nyújtózkodva ásított, s hunyorogva kitekintett az oszladozó szürkületbe, váratlanul úrnőjének szobája felől elfojtott beszélgetésre lett figyelmes: Aranylótusz hangjától csalhatatlanul megkülönböztetett egy mély férfihangot is. Azután hallotta, amint kinyílik, majd becsapódik a hálószobaajtó, s hallotta a folyosón eltávolodó, lopakodó lépteket. Odaugrott az ablakhoz, és kikémlelt az udvarba. Még éppen jókor érkezett: észrevette, amint egy élénkpiros pokrócba burkolt idegen férfi, az udvaron átvágva, gyorsan kisurran a kapun. Jóllehet csak a hátát látta, termetéről és járásáról ítélve nem lehetett más, csakis a fiatal Csen.
Szóval vőmurammal szeretkezik éjnek idején! Mások előtt pedig megjátssza az erénycsőszt! Micsoda szélhámos!
Reggeli után azon nyomban leszaladt a nagy konyhába, és Ékkövecskét is beavatta a titokba. Ékkövecske elválaszthatatlan barátnője volt Tavasziszilvának, ezért sürgősen felkereste őt, hogy elmondja neki az Őszirózsától imént hallottakat. Tavasziszilva viszont máris jelentette Aranylótusznak.
Szedje ráncba, úrnőm, azt a fecsegőt, mert még romlásba dönti önt a locsogásával tanácsolta.
Az Ötödik megfogadta a tanácsot, odaparancsolta Őszirózsát, és maga elé térdepeltette.
Már rég nem kaptál verést, ugye, te nyomorult féreg? rontott rá Őszirózsára dühösen. Úgy látszik, megint viszket a feneked, hiányzik neki a bot. Na, várj csak!
Ezzel fogta a nádpálcát, és saját kezűleg harmincat húzott a lányra.
Tavasziszilva kárörömmel nézte, s maga is szitkokkal árasztotta el társnőjét.
Örülj, hogy ilyen könnyen megúsztad! Tulajdonképpen még további harmincat érdemelnél, de a szolgáktól, a nehéz bambuszbottal, hogy elmenjen a kedved a majommakogástól meg a kancanyerítéstől. A szolgálattal együtt jár a hallgatás. Végre te is megérthetnéd, átkozott pletykafészek!
S rásózott még egy további tucatot. Azután futni hagyta.
Őszirózsa nyögve-óbégatva a nagykonyhába vonszolta magát. Magában megfogadta, hogy egyszer még visszafizeti ezt a bánásmódot.
Egy este, a nyolcadik hónapban, a fiatal Csen újból titkos találkára ment Aranylótuszhoz. Sokáig fennmaradtak, gyönyörködtek a csodálatos őszi teliholdban, Tavasziszilvával hármasban sakkoztak, s bőségesen fogyasztottak a borból. Röviden szólva, a fiatal Csen másnap reggel átaludta a hajnali szürkületet, melynek leple alatt általában el szokott tűnni, s így Őszirózsa észrevette őt. A lány nyomban a hátsó lakosztályba sietett. Ez alkalommal ő maga akarta értesíteni Holdasszonyt. Az Első ajtajában Ékkövecske karjaiba szaladt. Félrehúzta a lányt.
Megint ott van nála mondta elfúló lélegzettel. Egész éjjel nála aludt. A múltkor derekasan megraktak, amiért elmondtam neked, amit láttam. Akkor még csak gyanakodtam, és nem volt bizonyítékom. Ma viszont saját szemével is meggyőződhet az úrnőd. Ott fekszik nála az ágyban. Mondd meg, menjen gyorsan oda!
De bizony melléfogott.
Pfuj, te vén leskelődő! fortyant fel Ékkövecske. Mindenáron tönkre akarod tenni úrnődet? Jobb dolga is van az Elsőnek, mint hogy odaszaladjon; éppen öltözködik. Hordd el magad!
De Holdasszony felfigyelt az ajtó előtti izgatott suttogásra.
Ki volt az? kérdezte Ékkövecskét.
Ötödik úrnőnk küldte Őszirózsát, üzeni, beszélni szeretne önnel bökte ki Ékkövecske zavarában. Többet nem akart elárulni.
Holdasszony befejezte a fésülködést, azután elindult az Ötödik pavilonjához. Aranylótusz és a fiatal Csen még az ágyban feküdtek, amikor Tavasziszilva izgatottan berontott és jelentette: Jön az Első.
A párocska ijedtében nagyot nyelt, de Aranylótusz, szokás szerint, nyomban visszanyerte lélekjelenlétét. Kiugrott az ágyból, gyorsan magára kapta a ruháját, s intett szeretőjének, maradjon nyugodtan fekve, meg se mozduljon. Párnákat és takarókat dobott rá, úgy befedte, hogy még a haja szála sem látszott ki. Azután átment a szomszédos lakószobába, leült egy asztalka elé, melyre annyi ékszert rakatott Tavasziszilvával, amennyit az sebtében fel tudott markolni.
Amikor nyomban rá belépett Holdasszony, Aranylótusz ártatlan arccal, nagy nyugalommal éppen ékszereit nézegette, mintha ki tudja, mióta ülne már ott, s egyéb gondja sem lenne, mint hogy sorra felpróbálja őket.
Üzentél értem. Kérdezni akarsz valamit? kezdte Holdasszony, miközben leült Aranylótusz mellé. Már ilyen kora reggel gyöngyeidet és zománcvirágaidat rakosgatod?
Aranylótusz villámgyorsan feltalálta magát.
Ó, igen, kitaláltam egy új összeállítást, s tudni szeretném, előnyösnek tartod-e vagy sem válaszolta élénken, s mintha próbálgatná őket, különböző ékszereket tartott a hajához.
Valóban csinosan hat mondta Holdasszony elismeréssel. Elöl a szezámvirágok, oldalt az a két kecses, áttört aranyszárnyacska, középen pedig a krizantém, rajta a torkos méhecskével: igazán bűbájos összeállítás! Legközelebb én is így szeretném viselni, remélem, te is segítesz majd az elrendezésnél.
Ez nagyon megnyugtatóan hangzott, s Aranylótusz titokban megkönnyebbülten fellélegzett. Szíve nem ugrándozott már holmi megrémült zergebakként. Tavasziszilva teát hozott, s miután még egy kis ideig ékszerekről folyt a társalgás, Holdasszony felállt, indulni készült, de előbb még meghívta magához Aranylótuszt reggelire. Amikor azonban elment, az Ötödiket és Tavasziszilvát kiverte a veríték. Most az egyszer szerencsésen megúszták. A fiatal Csen előbújt fullasztó rejtekéből, s feltűnés nélkül visszasomfordált a szobájába.
Csak azt tudnám, mi szél hozta ide az Elsőt ilyen korán reggel? szólt Aranylótusz elgondolkozva komornájához. Bizonyára megvolt a jó oka.
Lehet, hogy Őszirózsának járt el megint a szája vélte Tavasziszilva.
S gyanúja mindjárt be is igazolódott. Egyszerre betoppant Ékkövecske elfúló lélegzettel, s beszámolt róla, hogy az imént ott járt náluk Őszirózsa, és összevissza fecsegett.
Szerencsére éppen a karjaim közé szaladt, különben az Első mindent megtudott volna. Alaposan megmondtam a véleményem annak a kétszínű teremtésnek. A jövőben legyenek óvatosabbak.
Utólag azonban Holdasszonyban is kételyek merültek fel. Különösnek tartotta, hogy ilyen szokatlan órában és efféle jelentéktelen ügyben, mint az ékszerek megtekintése, kéreti magához az Ötödik, akivel amúgy is elég hideg viszonyban van. S titokban vallatóra fogta Őszirózsát. Ekkor megtudta, mi is történt valójában. Nem akart hinni a fülének, de hát utólag különben sem lehetett semmit bebizonyítani. Másrészt önmaga előtt sem tagadhatta, hogy egy Aranylótuszhoz hasonló, szerelemre éhes, egyedülálló asszony könnyen téved efféle utakra. S nehogy háza rossz hírbe keveredjék, ellenintézkedésekre határozta el magát. Barátságosan figyelmeztette Hszi-men Csing leányát, hogy a jövőben ne hagyja oly gyakran magára férjét. Továbbá lakást cseréltetett az ifjú párral, beköltöztette őket Li Csiao-er jelenleg üresen álló egykori szobáiba. Úgy gondolta, ha a fiatal Csen a közvetlen közelében lesz, könnyebben szemmel tarthatja. Továbbá elrendelte: valahányszor a fiatal Csennek valamiféle dolga akad az Ötödik pavilonjában elhelyezett gyógyszerraktárban, Taj A-ernek el kell kísérnie őt.
Ettől a naptól fogva pontosan alkonyatkor bezárták valamennyi park- és udvarkaput. A komornáknak viszont csak fontos ügyekben volt szabad felkeresniük a ház azon részeit, ahová nem kötötte szolgálatuk. E szigorú intézkedések megfosztották Aranylótuszt és a fiatal Csent a találkozás és szerelmeskedés lehetőségétől.
Egy hónap múlott el azóta. A párocska egyetlenegyszer sem beszélhetett kettesben. Aranylótusz egyre jobban szenvedett a kényszerű magánytól s örömtelen fekhelyének hidegétől. Elvesztette étvágyát, s jókedve is nyomtalanul eltűnt. Öve egyre lazábban fogta körül derekát: már elhanyagolta külsejét. A park is elvesztette számára varázsát, amióta nem várta ott a kedves szerető; rendszerint naphosszat fekhelyén hevert, s mélán maga elé meredve töprengett.
A kis Tavasziszilva szomorú szívvel látta, mivé lett egykor oly életvidám úrnője. Egy szép napon így szólott hozzá:
Drága úrnőm, miért emészti magát borús gondolatokkal? Tegnap óta megint itt vendégeskedik a két apáca. Ma este ismét késő éjszakába nyúló házi ájtatosságot tartanak. Miért nem használja fel a kedvező alkalmat, hogy találkozzék a fiatalúrral? Estefelé, amikor már bezárták a hátsó lakosztályokhoz vezető kaput, én azzal az ürüggyel, hogy párnákba való szénát hozok, kiosonok az istállóba. Az istállótól nincs messze az üzlet. Egyszóval gyorsan beugrok Csen úrhoz, és megmondom neki, feltétlenül látogassa meg asszonyomat ma este. Mit szól hozzá?
Kedves húgocskám, örökké hálás leszek, ha megteszed.
De miért kételkedik, kedves úrnőm, szavaimban? Hszi-men Csing úr halála óta testestül-lelkestül az öné vagyok, s árnyékként követem, bárhová megyen.
No, jól van. Egyetértek a javaslatoddal.
Délután Aranylótusz még elment Holdasszonyhoz a közös teára, azután a tücsök cselét követve mely, ha szükségét látja, kiszabadítja magát burkából , gyomorrontás ürügyén már korán visszavonult. Az alkonyat leszálltakor, amikor bezárták a hátsó lakosztályokhoz vezető kaput, már valamennyi asszony és nőcseléd egybegyűlt Holdasszonynál, hogy részt vegyen a házi ájtatosságon. Tavasziszilva előtt nyitva állt az út.
Szaladj, húgocskám, hozd hamar ide! sürgette Aranylótusz a szobalányt.
Türelem. Előbb leitatom Őszirózsát, azt a buta libát, hadd aludjék el mihamarabb, hogy ne zavarjon minket.
Miután sikeresen elvégezte ezt a feladatot, s Őszirózsa álmosan végignyúlt a konyhai kang-on, fogott egy kosarat, s elsietett az istállóhoz. A kosarat megtömte szénával, azután óvatosan elosont a zálogház hátsó bejáratához. Fu úr időközben hazament, már csak a fiatal Csen tartózkodott az üzletben. Most az udvar felől valaki halkan a nevén szólította. A hangról ítélve Tavasziszilva lehetett. Csen ajtót nyitott. Valóban, a lány állt előtte.
Te vagy az, húgocskám? üdvözölte ragyogó arccal. Kerülj beljebb, rajtam kívül nincs itt senki.
A lány gyorsan belépett, és halkan becsukta az ajtót.
Hol vannak a szolgák ma este? kérdezte.
Taj A-er és Ping-an odaát alszik a patikában. A többiek mind a szobájukban.
Szegény úrnőmet majd elemészti az önért való sóvárgás, egészen búskomor. Ő küldött. Kéri, hogy feltétlenül látogassa meg.
Milyen kedves tőle! Jól van, elmegyek. Te indulj előre. Csak egy kicsit rendet rakok, azután én is megyek.
Az egyik fiókból fehér selyem díszkendőcskét meg egy ezüstfésűt szedett elő, s odadugta a lánynak. Azután lehúzta magához a kang-ra, egy kis ideig szorosan összefonódva játszadozott vele, majd gyengéden kituszkolta az ajtón.
Tavasziszilva, karján a szénával megtömött kosárral, minden baj nélkül visszaérkezett Aranylótuszhoz.
Jön! jelentette. S látta volna, mennyire örült az üzenetnek! Nézze, mit ajándékozott nekem: ezt a fehér kendőcskét meg ezt az ezüstfésűt.
Ezen az éjszakán a kilencedik hónap elején jártak kerek telihold ragyogott alá a tiszta őszies égboltról. A fiatal Csen mindenekelőtt áthívta a gyógyszertárból Ping-ant, és megkérte, őrizze helyette a zálogházat.
Maga is szeretne részt venni a házi ájtatosságon, amelyre Holdasszony meghívta ezt említette ürügyül. Azután elköszönt, s egy kis mellékajtón át, melyet Tavasziszilva szándékosan nyitva felejtett, eltűnt a parkban. Gondosan kerülve a holdfénytől megvilágított utakat, a fák és bokrok között óvatosan Aranylótusz pavilonjához lopakodott. A fal árnyékában meghúzódó Tavasziszilva most meghallotta az ismert jelt: túlnan megzördültek az orgonabokor ágai. Gyorsan kinyitotta a kaput, és beengedte Csent.
Aranylótusz mosolyogva fogadta a hálószoba küszöbén.
Leültek, és boldogok voltak, hogy oly hosszú idő után ismét egyazon pohár széléről ihatnak, szorosan összebújva, arccal az archoz, combbal a combhoz simulva.
A szerelmeseknek tett hűséges szolgálataiért ma este Tavasziszilva is velük ihatott. De még ennél többet is megengedtek neki. Miután a bor megtette hatását, s virágos hangulat kerekedett, Aranylótusz mind egy szálig lefejtette magáról selyemburkát; Csen meg a komorna is követte példáját, s mindhárman önfeledten élvezték rózsaszín meztelenségüket, melyet még egy selyemszálacska sem takart el. Aranylótusz most helyet foglalt ama kényelmes karosszékek egyikében, melyeket külön a pityókos öregurak számára találtak ki. Azután megparancsolta Tavasziszilvának, tolja közelebb az ezüstlámpát, és vegye elő a képtekercseket őrző ládákból a selyem fali-frízt, mely egykoron valamely császári feleség szobáját díszítette, s mely az öreg kung-kung-tól előbb a Hatodikhoz, majd onnan Hszi-men Csingen keresztül az ő tulajdonába került.
Szorosan egymáshoz simulva együtt gyönyörködtek a lámpa fényénél a fríz huszonnégy ábrájában, melyeken az alkotó művészi tökéllyel jelenítette meg a tavaszi szerelmi játék különböző módjait és változatait.
Miután beteltek a képek nézegetésével, a karosszéket felcserélték a széles, puha fekhellyel, hogy kipróbálják az imént látottakat.
Csun-mej, te hátulról segítesz, ha neki fogytán az ereje parancsolta Aranylótusz a komornának, s hármasban adták át magukat a kéjes egyesülés kimondhatatlan mámorának.
Már éjfél felé járt, amikor Őszirózsa ébredezni kezdett a kemény konyhai kang-on, s érezte, kisszükségre ki kell mennie. Felkelt, ki akart menni az udvarra. Jóllehet Tavasziszilva óvatosságból kívülről bereteszelte az ajtót, az időközben újból kijózanodott Őszirózsának sikerült átbújtatnia a kezét az ajtó rácsán, és visszatolni a reteszt. Előbb elintézte a dolgát, azután kis sétát tett a holdfényben fürdő pavilon körül. Később a kíváncsiságtól hajtva, megállt úrnőjének hálószobája előtt, és hallgatózott.
Legnagyobb csodálkozására észrevette, hogy odabent még ég a lámpa, és különböző hangokra lett figyelmes: amikor óvatosan bekémlelt a kerek kis ablakon, látta, hogy a fiatal Csen nagyban gyömöszöli úrnőjét a fekhelyen, Tavasziszilva pedig hátulról lelkesen segít neki. Mindhárman tetőtől talpig meztelenek voltak, s látszott rajtuk, hogy jócskán ittak.
Így fest az ő erényességük! gondolta magában mérgesen. Az emberek előtt úgy tesznek, mintha ki tudja, milyen rendesek lennének, de ha én egyetlen szót is szólok, elnáspángolnak. No de sebaj, most az egyszer saját szememmel győződtem meg szégyenletes dolgaikról. Holnap elmegyek az Elsőhöz, és mindent elmondok neki. Akkor majd elmegy a kedvük a bujálkodástól!
Megfordult, és visszalopózott a konyhába. Másnap reggel Tavasziszilva ébredt fel elsőnek. Gyorsan felkeltette a fiatal Csent, és kiengedte a pavilonból. Azután bement a konyhába.
Miért van nyitva az ajtó? kérdezte Őszirózsát. Tegnap este bereteszeltem.
Az éjjel ki kellett mennem. Belülről félretoltam a reteszt.
Nem intézhetted volna el a konyhában? Hiszen ott áll a vödör. Ezért kellett kiszaladnod, te ostoba liba?
Eszembe se jutott a vödör.
Így folyt ez még egy ideig, szó szót követett, azután Tavasziszilva visszatért úrnőjéhez.
Mi volt ott a konyhában? kérdezte az.
Tavasziszilva kissé szorongva számolt be róla, hogy éjszaka Őszirózsa kint járt az udvarban. Bizonyára megint leselkedett. Ezt hallva Aranylótusz féktelen haragra gerjedt. Büntetésből ott helyben meg akarta fenyíteni Őszirózsát. De már elkésett: a lány időközben elszaladt egyenesen Holdasszonyhoz.
Jóllehet ez alkalommal Ékkövecske nem zárta el a Holdasszonyhoz vezető utat, de az Első most éppoly kevéssé hitt neki, mint az első alkalommal, sőt mi több, meg is szidta, kíméletlenül. Holdasszony már megelégelte az örökös izgalmakat, végre nyugalmat akart.
Alaptalan árulkodásoddal csupán gyanúba kevered és romlásba döntöd úrnődet, te mihaszna teremtés! pörölt Holdasszony. A múltkor sem volt semmi alapja a besúgásodnak. Ugye azt állítottad, hogy a fiatal Csen úrnődnél fekszik az ágyban? Én akkor mindjárt átmentem hozzá, s ha úgy lett volna, ahogy mondod, rajtakaptam volna őket. De Csen nem volt sehol. Légy szíves, kímélj meg a jövőben az efféle pletykáktól!
Őszirózsát a legjobb szándék vezette Holdasszonyhoz, de a barátságtalan fogadtatás után elszontyolodva távozott. Ettől fogva lemondott arról, hogy meglepetésekkel szolgáljon a hátsó lakosztályoknak, s megfigyeléseit immáron megtartotta magának. Ámde Aranylótusz, aki Ékkövecske útján hamarosan értesült a locsogó Őszirózsa újabb kudarcáról, megelégedéssel könyvelte el az újabb diadalt, s nagyobb biztonságban érezte magát, mint valaha.
NEGYVENEDIK FEJEZET
Holdasszony botrányt csap az Alkony-
és Hajnalpír Palotájában.
Csun-mej könnyek nélkül búcsúzik
a Hszi-men háztól
Minthogy Holdasszony távol volt hazulról, a szerelmesek az elkövetkező két hétben naponta találkoztak. Holdasszony ugyanis megvalósította rég tervezett zarándokútját a Taj-sanhoz, hogy odafent a Niang-niang csúcsán áldozatot mutasson be a mennyei ősanyának. Így akarta teljesíteni a Hszi-men Csing betegsége alatt tett fogadalmát. A hűvös, tiszta őszi napok épp alkalmasnak mutatkoztak az utazásra, ezért nem akarta tovább halogatni terve megvalósítását. Így egy reggelen, úgy a kilencedik hónap derekán, miután ünnepélyesen elbúcsúzott Hszi-men Csing lélektáblájától, beszállt nagy, párnázott gyaloghintajába, s elindult Santung szent hegye felé. Kíséretét öszvérháton lovagló bátyja, valamint Laj-an és Taj A-er szolga alkotta. Úgy tervezte, a hónap vége felé már visszatér.
Alig néhány napi menetelés után elérték Tajancsou körzeti fővárost, és csodálattól tágra meresztett szemük előtt kitárultak a Tajsan égbe kapaszkodó, fenséges ormai. Késő délutánra járt, mire megérkeztek, ily módon egyelőre beérték a ritka látvány élvezetével, s már korán szállásukra siettek. Másnap reggel, alaposan kipihenve, vágtak neki a hegy megmászásának. Mindenekelőtt áldozatot mutattak be, és megreggeliztek a Taj-san lábánál levő s a hegy istenségének szentelt híres, ősi Taj-jo templomban, azután felkerekedtek, s megmászták a negyvenkilenc stációt: az út néhol annyira meredek volt, hogy a hegyi gyaloghintók vivői a csapás mentén sárgálló bozótba és indákba kapaszkodva küzdötték előre magukat.
A hegy lábánál épült templomtól a csúcsig ötven mérföldnyi utat tettek meg. Reggel, a nyolcadik órában indultak el, s délután ötkor érkeztek meg az Alkony- és Hajnalpír Palotájához, mely messze a gomolygó felhőréteg fölé emelkedett. Olyan magasan voltak, hogy felülről nézhették a vihar tombolását, a villám csapkodását, fentről hallgathatták a mennydörgést. Most áthaladtak a templom kapuján, mely fölött cinóbervörös alapon három nagy arany írásjegy hirdette fényesen: Pihszia-kung, vagyis az Alkony- és Hajnalpír Palotája: azután végre-valahára ott álltak Niang-niang, a mennyei ősanya aranyból készült csodás szobra előtt.
Holdasszony áhítatosan meghajolt az istenasszony előtt, miközben a szobor lába elé egy kispap sorra kirakta a hazulról hozott, csészékbe tett áldozati ételeket. Ugyanakkor a főpap meggyújtotta az arany füstölőüstöt, s felolvasott egy írást, mely ünnepélyesen tudatta mindenkivel, hogy Holdasszony immár teljesítette fogadalmát.
Különös ember volt ez a pap. Alacsony termetű, élénk, negyven év körüli férfi hosszú, háromrészes szakállal. Sötétvörös csuhát viselt, papi sapkáján pedig hetykén odatűzött csinos arany díszcsatot. Si Po-caj papi mivolta ellenére nagyon is világias, könnyűvérű fickó volt, csuhája alatt kapzsiság és kéjsóvárság rejtőzött. Titkos szövetség fűzte egy, az egész vidéken ismert gazdag és mindenkitől rettegett Jin nevű züllött alakhoz, a Taj-san körzet prefektusának egyik sógorához.
Ez a Jin nemcsak szenvedélyes vadász volt, aki a vele egyívású züllött bandával számszeríjjal meg nyíllal felszerelve járta az erdőket és mezőket, vadászszenvedélyének áldozva, hanem egyúttal hírhedt nőcsábász is, aki különösen a Taj-san lábánál s ormán álló templomban tanyázott előszeretettel. Mert az év minden szakában a birodalom minden tájáról, északról csakúgy, mint délről, keletről csakúgy, mint nyugatról odazarándokló látogatók között, akik meg kívántak felelni szent kötelességüknek, nem egy szépasszony akadt. S ami Jint illeti, ő bizony nem érte be a puszta nézelődéssel. Cimborájának, Si Po-caj főpapnak jutott az a különleges feladat, hogy az alkalmasnak vélt női látogatókat éjszakára becsalja a templom celláiba, és megnyerje őket egy-egy titkos szeretkezésre.
Nos, ez a Si Po-caj, amint meglátta Holdasszonyt, úgy döntött, pompás zsákmány lesz megbízója számára. Szakértői pillantásával mindjárt megállapította, hogy a méltóságteljes ősz férfi és két szolga kíséretében érkező ápolt külsejű asszony kétségtelenül előkelő házból származik. Megvolt benne az a valami, ami a megbízójához hasonló elkényeztetett kéjencet rendkívül izgatná. Ennek megfelelően mézesmázos szavakkal, a lehető legmegnyerőbb előzékenységgel közeledett az asszonyhoz.
Szabad volna most már meghívnom egy korty teácskára templomunk mélyen tisztelt jótevőjét, valamint a nemes hölgyet, templomunk patrónusát? szólott alázatos vigyorgással az áldozati szertartás végeztével.
Nem szeretnénk a terhére lenni, mester. Tulajdonképpen azonnal útnak akartunk indulni le a hegyről szabadkozott az idősebb Vu.
Ó, még bőven van idő a visszaindulásra válaszolt a pap mosolyogva, s az idősebb Vut és Holdasszonyt betessékelte a fogadószobába.
A lakályosan berendezett, hófehérre meszelt helyiségben szép széles kerevet állott mintegy hívogatóan, heverjen le a belépő, és pihenje ki magát. Lakkozott keretét szellemes módon szezámvirágminta díszítette, míg a selyemfüggönyök hímzése leomló fűzfalevél-csermelyeket ábrázolt. Egy füstölőasztalka fölött lógott, rajta egy barlangja előtt üldögélő, virágzó peóniaágban gyönyörködő remetével. Jobbról-balról egy-egy felirat. Az a szent, akinek csupán tiszta levegő tölti ki kabátujját, és még a vad darvakat is táncra készteti ez az egyiken. A másikon: A holdfénytől megvilágított erkélyen álló szent asszony jámbor mondásokat küld az éjszakába.
Most megjelent két csinos, ügyes kisfiú ők is a templomhoz tartoztak , és teát hoztak. De a dolog nem maradt ennyiben: a korty teácska dús lakomává nőtte ki magát, jöttek egymás után az előételek, párolt és sült húsok, utóételek és jobbnál jobb köretek. Szó sem volt itt holmi önmegtartóztató, szerzetesi étrendről. Még az ezüstszegélyes ámbrakelyhek is előkerültek, bennük pompás aranyhullámmal.
Ámde Holdasszony ekkor már megelégelte az egészet. Véteknek tartotta, hogy bort isznak ezen a szent helyen. Felállt, és magához intette legényét, Taj A-ert. Utasította, hogy vörös lakktálcán nyújtson át egy vég kartont, továbbá két uncia fehér fémet a főpapnak.
Tekintse csupán hálánk szerény jelének szólott az idősebb Vu az alázatosan görnyedező paphoz. De most már nem akarunk tovább terhére lenni, mester, arról pedig, hogy bort igyunk, szó sem lehet. Már későre jár, indulnunk kell.
Miért ezek a gazdag ajándékok? Igazán zavarban vagyok, elfogadhatom-e őket, de a visszautasítás neveletlenség volna. Az a szerény vendégfogadás, melyben a tao egyszerű szolgája részesítette önöket, igazán szóra sem érdemes válaszolta a pap buzgón. A mennyei ősanya jóvoltából, aki az Alkony- és Hajnalpír Palotájának őrzőjéül rendelt, az ország mind a négy tájáról érkező vendégek dúsan ellátják templomunkat adományokkal. Miért ne fordítanám a felesleget nemes jótevőink megvendégelésére? Maradjanak, kérem, még egy rövidke ideig, s tiszteljék meg a tao egyszerű tanítványát azzal, hogy legalább három pohárkával megisznak.
Vendégei kelletlenül újból helyet foglaltak, s a kedvéért ittak egy keveset a felkínált borból.
Ó, ez az ócska lötty nem ér semmit. Hozzatok inkább egy kancsóval abból a finom lótuszvirág-borocskából, amelyet a múltkoriban a csingcsoufui prefektus, Hszü úr küldött ajándékba parancsolta a pap a két kis templomszolgának. S már két kézzel nyújtotta vendégei felé a jobbik borral telt kelyheket. Holdasszony szabadkozott.
Húgom nem bírja az italt magyarázta az idősebb Vu.
Tessék, csak tessék erőszakoskodott a pap. Kicsit befűt majd, és jobban bírják az utat ebben a zimankós őszi időben.
Unszolására az idősebb Vu kiitta a feléje nyújtott bort, míg Holdasszony csak félig ürítette ki a poharat.
Nos, hogy ízlik? kérdezte a pap feszült várakozással.
Nagyszerű ismerte el az idősebb Vu.
Nem csoda, hiszen régi patrónusom, Hszü prefektus ajándéka hangsúlyozta a pap büszkén. Minden évben egyszer feljön a feleségével, leányával és fiával. Jó barátságban vagyunk, már nemegyszer tanújelét adta jóságának. Tulajdonképpen valamennyi templom jövedelmének felét be kellene szolgáltatni az illetékes kincstári szervnek. Az, hogy a mi két templomunk idefent a Taj-sanon az utóbbi években mentesült ettől a kötelezettségtől, végeredményben a prefektus úr jóságos közbenjárásának köszönhető, aki szólt néhány jó szót érdekünkben az uralkodónál. Ennek köszönhető az is, hogy nagyra becsült vendégeinkkel sem kell fösvénykednünk és fukarkodnunk.
A pap ilyen és hasonló jól kiagyalt beszédekkel ügyesen beférkőzött a vendégek bizalmába, és hogy, hogy nem, az egy pohárkából észrevétlenül két pohárka, sőt még annál is több lett. S mikor azután indulásra került volna a sor, a tao furfangos tanítványa kereken kijelentette:
Ma már gondolni sem lehet az indulásra. Már túlságosan későre jár az idő. Ha nem vetik meg egyszerű cellánkat, töltsék nálunk az éjszakát. Holnap reggel azután annál korábban indulhatnak le a völgybe.
Az idősebb Vu beletörődött a megváltozhatatlanba, de inni már nem volt kedve. Alaposan megérezte a nehéz italt. Midőn most vendéglátó gazdája egy újabb színültig telt kelyhet nyújtott feléje, azzal a kifogással, hogy egy percre el kell tűnnie, elhárította magától az italt, kiment a templom hátsó udvarába, s a csodás kilátásban gyönyörködött. A ravasz pap éppen erre várt. Azt akarta, hogy Holdasszony egyedül maradjon.
Az Elsőn végtelen fáradtság vett erőt. A korai felkelés, a hosszadalmas hegyi menet, az ünnepélyes áldozási szertartás, a bőséges vacsora, a nehéz bor, mindez együttvéve ellenállhatatlan vágyat ébresztett benne, hogy végre lepihenjen. Ezért értésére adta a papnak, hogy szeretne lefeküdni, mire az sietve eltávozott, de nem mulasztotta el, hogy maga mögött halkan bezárja az ajtót. Alighogy a pap kint volt, az álmos Holdasszony tüstént ledőlt a szezámvirágos kerevetre, a fűzfalombdíszes függöny alá.
Még alig heveredett le, amikor hirtelen halkan megcsikordult valami. A hang a fal irányából, jobban mondva, a kerevet mögül jött. Kinyílt a rejtett tapétaajtó, s egyszerre egy idegen férfi állt a rémült Holdasszony előtt. Elszánt külsejű, mintegy harmincesztendős fickó volt, könnyű, bíborszín hálóköntöst viselt, üstökén sötétzöld turbánt. Kétoldalt szája szögletéről s középen az álláról keskeny, fűzfalevél-forma, ritkás szakáll csüngött alá. Szemében kéjvágy csillogott, arcán az izgalom vörös lángja. Holdasszony még jóformán fel sem ocsúdott, amikor a férfi máris leült melléje, s hízelegve átölelte.
Meg ne ijedjen, nemes hölgy! szólt halkan. Jin vagyok, a tajancsoui prefektus, Kao sógora. Ostoba fülemhez már régen eljutott az ön szépségének, erényességének és nemes származásának híre. Ó, országunk mennyei éke, úgy epekedtem már önért, mint a szomjazó a tiszta vízre! Legnagyobb boldogságom, de egyben mindhárom létem legnagyobb boldogsága az volna, ha magaménak mondhatnám az ön jáspistestét. Ó, hallgasson meg, könyörüljön rajtam! S én nemcsak életemben, de holtomban is örökké hálás leszek.
Szorosan odasimult az asszonyhoz, de az, miután magához tért első ijedtségéből, vadul felugrott.
Mit jelentsen ez? kiáltott hangosan, felháborodástól reszkető hangon. Se szó, se beszéd, betör, s eget-földet megsértve, erőszakoskodni kezd egy tisztes házból származó, becsületes asszonnyal e szent helyen? Engedjen el!
Kitépte magát a férfi karjaiból, és az ajtóhoz rohant, hogy kimeneküljön a szabadba. De még a küszöbig sem jutott. Támadója belékapaszkodott, átölelte, s miközben lassan lesiklott a lábához, így szólt:
Csendesebben, nemes hölgy! könyörgött. Essen meg a szíve alázatos rabszolgáján!
De a kétségbeesetten védekező Holdasszony annál hangosabban kiáltozott. Segélykiáltását közben már meghallotta a két szolga, Laj-an és Taj A-er is, akik egy közeli helyiségben vacsoráztak éppen. Sietve értesítették az idősebb Vut, hogy úrnőjüknek nyilván valami baja esett, mire most hárman együtt próbáltak behatolni a vendégcellába. De a bezárt ajtó ellenállt. Az idősebb Vu gyors elhatározással felkapott egy súlyos követ, s hozzávágta a vékony, faragott rácsozathoz, úgyhogy tátongó rés keletkezett rajta.
Ne félj, húgom, itt vagyok! kiáltotta be, hogy megnyugtassa Holdasszonyt. Kézzel-lábbal munkához láttak, addig tágították felül és alul a rést, míg egy ember átbújhatott rajta. De mire végül bejutottak, a züllött Jin, a titkos tapétaajtón át, mint a kámfor, elillant.
Erőszakoskodtak veled, húgom? kérdezte aggódva az idősebb Vu a reszkető Holdasszonytól.
Arra már nem került sor. A fickó a kerevet mögötti falon át hatolt be hozzám, egy titkos ajtón keresztül, s ugyanott surrant ki.
Az idősebb Vu felelősségre akarta vonni a főpapot, de a gazembert nem találták sehol. A szolgák hasztalan igyekeztek megnyugtatni a dühöngő Vut. Nem nyugodott, amíg Laj-an és Taj A-er segítségével pozdorjává nem törte a bitang pap cellájának ajtaját, ablakát és az egész berendezést. Azután az egész társaság gyaloghintóba szállt, és lélekszakadva elindult lefelé a hegyről.
Mire leszállt az alkony, már maguk mögött hagyták az Alkony- és Hajnalpír Palotáját, s mire leértek szállásukra, sötét éjszaka volt. A történtek hallatán a fogadós módfelett felháborodott.
Ó, jaj, szerencsétlen história ez! mondotta, miközben zavartan vakargatta a feje búbját. Ugyanis ez a Jin a prefektusunk sógora, és nagyon veszedelmes ember. Senki sem mer vele ujjat húzni! Ha megtudja, hogy befogadtam önöket, alaposan megbosszulja magát. Sajnálom, de tekintettel a történtekre, megkérem önöket, menjenek tovább. Semmiképpen sem adhatok szállást éjszakára.
Mit volt mit tenni, bármily fáradt és törődött volt is, Holdasszony újból beszállt gyaloghintójába, és menekülésszerűen tovább folytatták útjukat. Nem volt vesztegetni való idő, mert a féktelen Jin, felbőszülve a kudarctól, tőrökkel és furkósbotokkal felszerelt harminctagú bandája élén a menekülők után vetette magát. Holdasszony és kísérői hogy egérutat vegyenek, és megtévesszék az üldözőket, akiknek fenyegető kiáltozása már messziről hallatszott letértek az országútról, s hamarosan eltűntek egy vad hegyi szakadék úttalan sűrűjében, ahol már csak nagy nehezen jutottak előre.
A harmadik éjszakai őrjárat körül lehetett, amikor a feketéllő erdő sötétjén át gyenge fényre lettek figyelmesek. Közel érve, egy sziklabarlang bejárata előtt találták magukat, odabent egy öreg remete üldögélt olajlámpása fényénél, szent írástekercsekbe merülve. Az idősebb Vu odalépett, köszöntötte, elmesélte kalandjukat a Taj-san csúcsán és éjszakai menekülésük történetét, s a Csinghohszein felé vezető út felől tudakozódott, mondván, eltévedtek az erdőben.
Most a Taj-san keleti lejtőjén járnak világosította fel az öregember. Én Pu-csing remete vagyok, s maholnap már harminc esztendeje élek itt, ebben a barlangban. Nem a véletlen, hanem a sors vezette önöket hozzám. Ezt később még tapasztalni fogják. Egyébként nem tanácsolom, hogy ma éjszaka továbbmenjenek. Ilyen késői órában nem biztonságos errefelé, sok rabló és vadállat garázdálkodik a környéken. Nálam tölthetik az éjszakát. Holnap virradatkor megmutatom majd, merre menjenek.
Hálás köszönet, mester! De nyakunkon az üldözők, itt ránk találnak.
Ne féljenek, azok már régen visszafordultak jelentette ki az öreg nyugodtan. Ki ez a hölgy?
Húgom, Csinghohszien egykori körzeti bírájának, Hszi-men Csingnek az özvegye. Áldozatot mutatott be fenn a hegyen, hogy teljesítse szent fogadalmát, s lám, ilyen sérelem érte. Élete fogytáig hálás lesz önnek, amiért oly kedves, és menedéket nyújt neki ily késő éjszakán.
A remete Holdasszonyra függesztette vizsgálódó tekintetét, majd bekísérte vendégeit a barlangjába, és megmutatta fekhelyüket. Másnap reggel, indulás előtt, Holdasszony egy vég posztóval akarta meghálálni a remete vendégszeretetét, de az tagadóan rázta a fejét.
Viszonzásul a fiacskáját kérem. Legyen fia a jövőben támaszom, s majdan folytassa szent művemet mondotta nyugodt, de határozott hangon.
A különös kérés hallatán Holdasszony kérdőn nézett a bátyjára.
Húgomnak valóban van egy fia, de egyszersmind egyetlen gyermeke válaszolta az idősebb Vu. Majdan ő lesz a családi vagyon örököse s egyben a nemzetség fenntartója. Ilyen körülmények között, ugye, nem ragaszkodik kéréséhez? Amennyiben húgomnak több fia volna, természetesen szívesen teljesítené a kívánságát.
Különben is, még nagyon kicsi a gyermek, alig egy éves, nemigen venné hasznát fűzte hozzá Holdasszony.
Van időm, várhatok makacskodott az öreg. Tizenöt év múlva újból megismétlem kérésemet. Akkor átengedik nekem?
Holdasszony gondolkodni kezdett. Nem akarta nyílt visszautasításával megbántani a különös öreget, aki védelmébe vette, és szállást nyújtott neki. Tizenöt év hosszú idő, addig sok minden történhet, az öreg meghalhat, vagy meg is feledkezhet a dologról.
Jó, nem bánom, tizenöt év múlva megkapja a fiamat ígérte Holdasszony könnyedén.
Az öreg bólintott, majd némán a Csinghohszien felé vezető útra mutatott.
Néhány nappal azután, hogy Holdasszony elindult zarándokútjára, Aranylótusz ismét pavilonjába rendelte a fiatal Csent.
Valamit be kell vallanom neked szólott a férfihoz. Egy idő óta különös változást érzek: elcsigázott és levert vagyok, tagjaim ólmosak, ernyedtek, az öv szorítja megvastagodott testemet. Még Hszi-men életében bevettem egy fogamzást elősegítő szert, melyet Pi apáca hozott. De bármennyiszer háltam Hszi-mennel, sohasem lett semmi következménye. Most azonban, hogy veled háltam, egyre dagad a testem. Egyszóval csakis tőled eshettem teherbe. Éppen hat hónapja, hogy a tiéd vagyok, így hát a magzat már meglehetősen fejlett. Kérlek, ne légy álomszuszék, se álmodozó! Használjuk ki az Első távollétét. A magzatot feltétlenül el kell hajtani, mielőtt még nem késő. Csak nem hagyunk magunkból csúfot űzni! Nem élném túl a szégyent. Nézz hát megfelelő orvos után, és szerezz nekem egy elhajtószert!
Csen törni kezdte a fejét.
Nekünk is van a gyógyszertárban egy csomó szerünk, de nem igazodom ki közöttük. Várj, majd felkeresem Hu doktort, a Fő utcai nőorvost, ő bizonyára tud valami alkalmasat ajánlani.
Akkor indulj, kedves testvérem, ne vesztegesd az időt! sürgette Aranylótusz a fiatalembert. Csen magához vett néhány ezüstbatkát, és nyomban elindult Hu doktorhoz.
Mi a nagybecsű kívánsága? kérdezte az látogatójától, akiben tüstént felismerte a gazdag Hszi-men Csing vejét.
A fiatal Csen kitette az asztalra a három batkát.
Hálás volnék, ha adna egy hatásos elhajtószert.
Te jóságos ég, mások örülnének, ha utóduk születik, maga pedig a magzat elhajtásán töri a fejét! Nagyon sajnálom, nem adhatok.
A fiatal Csen joggal magyarázta az elutasítást azzal, hogy az orvos többet akar kipréselni belőle. Ezért meg további két batkát tett a három mellé.
Elismerem, hogy általában örvendetes dolog a gyermekáldás, de ez esetben egy fiatal leányról van szó, akit a szülés kínos helyzetbe hozna.
Az orvos zsebre vágta az öt batkát.
Jól van, felírom a vörösvirág gyógyszert, mely alaposan kipucolja az illető testét. A gyógyszer bevevése után végezzen egy kevés mozgást, s akkor meglesz a kívánt hatás.
Aranylótusz ezen az estén, némi meleg levessel elegyítve, bevette az orvosságot, azután fel s alá járkált a szobában, hogy az előíráshoz híven mozogjon. Mintegy öt mérföldnyi távolságot tett meg fel-alá járva, amikor a teste egyszerre szaggatni, háborogni kezdett. Lefeküdt, Tavasziszilva pedig úrnője testének simításával és nyomkodásával igyekezett gyorsítani a folyamatot, s valóban, rövid időn belül simán lezajlott az abortusz. Jól fejlett, világos bőrű, hímnemű embrió jött a világra. Aranylótusz háncspapírba csomagoltatta, és szólt Őszirózsának, hogy egyszerűen dobja be a hulladékverembe. A veremtisztító kulik másnap a többi szeméttel együtt az embriót is kivitték a házból.
Régi tapasztalat, hogy a jótettek többnyire titokban maradnak, míg a rossz cselekedetek híre ezer mérföld távolságra is eljut. Három napba se tellett, s már az egész ház tudott az esetről, kicsinyek és nagyok egyaránt beszéltek, hogy az Aranylótusz és Csen közötti kapcsolat következményekkel járt, s hogy az Ötödik titokban elhajtotta a magzatát.
Holdasszony a tizedik hónap elején érkezett vissza Taj-san hegyi zarándokútjáról. Mindenki csodálattal páros tisztelettel üdvözölte, mintha egyenesen az égből szállt volna alá. Miután kötelességtudóan füstölőáldozatot mutatott be az égnek, a földnek és Buddhának hálából a szerencsés hazatérésért, és meghajolt Hszi-men Csing lélektáblája előtt, egy ideig kisfiával játszott boldogan, majd a viszontlátás örömére este vacsorán látta vendégül a többi asszonyt, és beszámolt nekik úti élményeiről. Kissé elgyötörtnek érezte magát, a hideg szél és párás köd nagyon megnehezítette az utat visszafelé, ezért elhatározta, hogy három napot pihenéssel tölt a fekhelyén. Egyszóval még ágyban feküdt, amikor mindjárt másnap reggel megjelent nála Őszirózsa azzal, hogy feltétlenül beszélni kíván vele. A fecsegő teremtés alig győzte kivárni, hogy kiöntse szívét, melyben újból felgyülemlett a felháborodás, s beszámoljon a ház úrnőjének a legújabb botrányos esetről. De ez alkalommal sem járt szerencsével. Már a küszöbön útját állta Ékkövecske, s csattanós pofonnal fogadta.
Te átkozott pletykafészek! szidta társnőjét. Már megint árulkodni jöttél? Nem érted, hogy úrnőm kimerült az utazástól, és nyugalomra van szüksége? Szedd a sátorfádat!
Őszirózsa rövid feleselés után elvonult. De azért nem tágított, és amikor néhány nappal később fent a felső erkélyen ismét titkos enyelgésen kapta Aranylótuszt és a fiatal Csent, megint elszaladt a hátsó lakosztályokba. Ez alkalommal sikerült akadálytalanul bejutnia Holdasszonyhoz.
Már kétszer, háromszor is figyelmeztettem önt az Ötödik ügyeire, de ön sosem adott hitelt szavaimnak kezdte mondókáját. Távollétében olykor egész napokat és éjszakákat töltöttek együtt, Tavasziszilva pedig buzgón velük tartott. Mindezen felül az Ötödik nemrégiben titokban elvetélt, a magzatot pedig bedobta a hulladékverembe. Most éppen megint szeretkeznek fenn az erkélyes szobában. Ha nem hiszi, asszonyom, jöjjön velem, és győződjék meg róla személyesen!
Holdasszony azonnal felállt, és követte Őszirózsát a parkba.
Aranylótusz és a fiatal Csen épp nagy munkában voltak, amikor Tavasziszilva váratlanul felszaladt a lépcsőn, és bekiáltott az erkélyes szobába:
Vigyázat, jön az Első!
A párocska ijedten szétrebbent, Csen gyorsan összekapkodta az árukat, melyeket az imént hozott ki a raktárból, lerohant a lépcsőn, ki a parkba. Pontosan a pavilon bejárata előtt futott össze Holdasszonnyal.
Hé, hová ily sietve? kiáltott rá az Első.
Elöl a boltban várnak a vevők. Nem volt kit ideküldenem.
Holdasszony szigorú arcot öltött.
Ha jól emlékszem, nyomatékosan megtiltottam neked, hogy szolgakíséret nélkül lépj be a raktárba! Hogyan merészeltél egyedül bepimaszkodni ide? förmedt rá.
Csen alig figyelt oda, s a rossz lelkiismerettől hajtva, sürgősen kereket oldott. Azután Aranylótusz következett. Jó ideig eltartott, míg annyira összeszedte magát, hogy végre lejöhessen az emeletről, és odaálljon Holdasszony szeme elé.
Valamivel többet adhatnál az illemre, és betarthatnád a formákat! szólt Holdasszony szigorú, de nyugodt hangon. Vegyél példát rólam, hogyan viselkedik egy özvegyasszony. Már elmúlt a bolondos évődések ideje. Más volt az akkor, amikor még férfiszag töltötte be a házat. Nem szégyelled magad a cselédség előtt? Hiszen szájukra vesznek az emberek. Eleinte nem akartam hinni Őszirózsának, de most már magam is meggyőződtem róla, hogy igazat beszélt. Ezek után tudod, mi a véleményem, s kérlek, ahhoz tartsd magad!
Aranylótusz hol elsápadt, hol elpirult. Mint kínos helyzetekben általában tenni szokta, ez alkalommal is tagadott.
De hiszen egyetlen szó sem igaz! bizonygatta. Csupán füstölőt égettem odafent, neki meg a szomszédos raktárban akadt valami dolga. Egyetlen szót sem váltottunk egymással.
Holdasszony bosszúsan hátat fordított az Ötödiknek, és faképnél hagyta. Ezen a napon még heves összetűzésre került sor a fiatal Csen és felesége között is. Hogy az asszony szemére vetette hűtlenségét, az még csak megjárta, de hogy ezenfelül indulatában tunya élősdinek is nevezte, aki csak lopja a napot apósa házában, ez már nagyon bántotta.
Magad is tudod, hogy amikor idejöttünk, ötszáz unciát hoztam magammal. Hogyan vádolhatsz azzal, hogy élősdi vagyok? förmedt a feleségére, s bőszen elrohant.
Ettől az időtől kezdve kerülte a hátsó lakosztályokat. Ha valamiért be kellett mennie a raktárba vagy a zálogtárgyakat őrző helyiségbe, akkor maga helyett Taj A-ert és Ping-ant küldte. Büszkesége azt is tiltotta, hogy elfogadja a konyha főztjét, és saját költségén piaci konyhákon étkezett, vagy olykor a szülői házban, melyet édesapja annak idején, amikor hanyatt-homlok elutazott családjával, anyai nagybátyjának, Csang úrnak a gondjaira bízott. Most aztán végleg megszűnt mindenféle közvetlen kapcsolat Csen és szerelme között. Holdasszony szigorú ellenőrzés alatt tartotta a házat, az ajtókat és kapukat már délután bezáratta, és esténként lámpással a kezében körbejárt, hogy ellenőrizze, rendben van-e minden. A közte és Aranylótusz között folyó titkos hatalmi vetélkedést ily módon a fiatal Csen sínylette meg legjobban, s megint beigazolódott a régi mondás:
A tigris és sárkány
viszálya
mindig a szarvasborjú kára.
Így telt el egy hónap gyötrelmes elszakítottságban a szerelmesek még csak nem is láthatták egymást , amikor a fiatal Csen egy szép napon Pi házasságközvetítőnőt látta elhaladni az üzlet előtt. Csak később kapott észbe: ő az alkalmas személy, akivel üzenetet küldhetne szerelmének. És még ugyanazon a napon, azzal az ürüggyel, hogy számlákat kell behajtania a városban, elment Pi anyóhoz. Szerencsével járt, az öregasszonyt otthon találta.
Mi szél hozta erre? kérdezte Pi anyó.
Csen nem sokat kertelt, nyomban rátért jövetelének céljára: már régóta szerelmi viszonyt folytat az Ötödikkel, de a pletykás Őszirózsa hibájából a hónap vége óta, sajnos, teljesen megszűnt kettőjük között a kapcsolat. Nagyon szeretne valamilyen módon életjelt adni magáról szerelmének, s ő mindjárt az anyó szíves segítségére gondolt. A nyomaték kedvéért mindjárt odanyújtott az öregasszonynak egy uncia teáravalót.
Pi anyó ámuldozva összecsapta a kezét.
Ejnye, de nagy lókötő maga! Összeszűrni a levet apósának ágyasával! Ez valóban ellenkezik a társadalmi rend valamennyi tisztes alaptételével. No de azért csak ki vele! Mi volna az én feladatom?
Legyen olyan jó, vigye el neki ezt a levelet!
Nem bánom. Utamat mindjárt összekötöm Holdasszonynál teendő, már amúgy is esedékes látogatásommal.
Utána hallat majd magáról?
Ha végeztem, felkeresem az üzletben.
Pi anyó másnap elindult a Hszi-men Csing házba. Előbb meglátogatta Holdasszonyt, s hogy jövetelét minél ártatlanabb színben tüntesse fel, megvásárlásra felkínált egy csomó zománc fejdíszt, melyeket kirakott elébe. Miután még a Harmadikat és a Negyediket is üdvözölte, egyenesen neveletlenségszámba ment volna, ha nem néz be az Ötödikhez is. Aranylótusz épp azon volt, hogy Tavasziszilva rábeszélésére, szokásához híven, némi borral enyhítse szomorúságát.
Ne csüggedjen, asszonyom! Fel a fejjel! szólt a komorna rábeszélően. Inkább azon gondolkozzék, hogyan javíthatna a helyzetén! Az Elsőnek épp elég gondot ad a gyerek. Nem sokat törődik vele, hogy mi mit csinálunk titokban. Ma még körülrajongják önt, vannak barátai, akik, ha úgy kívánja, akár az eget is megostromolják önért. Örüljön az életnek, és igyon! Rövid az élet!
Két kiskutyára mutatott, melyek a terasz lépcsője előtt kutya módra buzgólkodtak.
Nézze ezeket a teremtményeket, milyen gyönyörűséggel élvezik az életet! Miért ne tenné az ember is ugyanezt? Igyon!
Így hát Pi anyó, amikor szuszogva felért a lépcsőn, épp megfelelő hangulatban találta a két nőt.
Ejnye, ezt nevezem aztán szórakoztató színjátéknak, s mindezen felül biztató előjelnek is! szólott nevetve, miközben huncutul a két kiskutya felé kacsintott, melyek cseppet sem zavartatták magukat Pi anyó jövetelétől, s nagy szorgalmasan folytatták előbbi tevékenységüket. Minthogy az öregasszony megjelenése egy kis változatosságot jelentett, nagy örömmel fogadták, mindjárt hellyel és borral kínálták. Pi anyó néhány bevezető szólam után rátért jövetelének tulajdonképpeni céljára:
Úgy látom, Hszi-men Csing úr halála óta minden nagyon csendes és sivár maga körül, nem igaz?
Ó, szinte kimondhatatlan, mennyire szenvedek a magánytól. Aztán meg ez az örökös leskelődés! Sajnos, tagadhatatlan, hogy mióta megszületett a kicsi, az Első egész lénye megváltozott. A szívélyes nővéri viszonyból nem maradt semmi. Épp nemrégiben újból összezördültünk, napok óta nem is kerestem fel a hátsó lakosztályokat, s most teljes visszavonultságban élek.
Az utolsó összezördülésnek Őszirózsa volt az oka vágott közbe Csun-mej. Egyéb dolga sincs, mint kémkedni saját úrnője után, és beárulni őt. És még engem is belekevert a dologba. Legutóbb is alaposan felizgattuk magunkat.
Micsoda? Még hogy a szolgáló beárulja úrnőjét? Igazán felháborító!
Csak halkan! Menj, Tavasziszilva, nézd meg, mit csinál az a lány. Biztosan megint hallgatózik.
Odakint ül a konyhában, és rizst tisztít jelentette Tavasziszilva, amikor kis idő múlva visszajött. Olyan, mint a vízvezeték. Bármi történik körülöttünk, kiömlik szájának csatornáján!
No, egyelőre nem zavar minket senki, nyugodtan beszélhetek fogott hozzá újból Pi anyó. Egyszóval: tegnap felkeresett ő, s elpanaszolta bánatát, mennyire szigorúan őrködik mostanában az Első a házirenden, hogy már kora este eltorlaszolja az összes ajtót és kaput, s ily módon lehetetlenné teszi számára, hogy egyedül akár csak egyetlen lépést is tegyen a raktárba vagy a zálogtárgyakat őrző helyiségbe. Továbbá elmondta, hogy heves jelenet zajlott le közte és felesége között; az asszony a szemére vetette, hogy tunya, élősdi életet él apósa házában. Azóta egy harapást sem fogad el a konyháról, hanem saját költségén az utcai árusoktól szerzi be a szükséges élelmet, vagy Csang bácsikájánál és annak feleségénél étkezik, ahelyett, hogy éppen fordítva lenne, s ő támogatná az öregeket, ahogy a gyermeki kegyelet erénye megkívánná. Végtelenül sajnálja, hogy szorult helyzetben lévén, elhanyagolja önt, s arra kért, adjam át ezt a levelet, bizonyságául annak, hogy változatlan hűséggel gondol önre. Ne essen kétségbe, és higgyen továbbra is abban, hogy végül mégis egymáséi lesznek.
Aranylótusz átfutotta a rövid levelet: Csen szándékosan homályos kifejezéseket használt, melyeket Aranylótuszon kívül aligha fejtett volna meg bárki a házban; biztosította szerelmét odaadásáról, s vigasztalta, hogy hamarosan eljön a nap, melyen minden akadályt és ellenállást leküzdve rálépnek a vágyva vágyott házassághoz vezető kék hídra. Aranylótusz elégedetten rejtette ruhája ujjába a levelet. Hangulata lényegesen derűsebbé vált.
Kéri, küldjön ön is néhány sort, vagy legalábbis valami apró jelét ragaszkodásának fűzte hozzá Pi anyó.
Aranylótusz eltűnt a hálószobában, előkeresett egy fehér selyemkendőcskét és egy aranygyűrűt. A kendőcskére sietve odavetett néhány sort, melyben ő is biztosította kedvesét hűségéről, s elmondta, mennyire vágyódik utána. Azután mindkettőt egybecsomagolta, és visszatért Pi anyóhoz. Adja át eme üzenetemet, s mondja meg, sokszor üdvözlöm. Jobb volna, ha mégsem terhelné rokonait, és nem étkezne többé náluk, előbb-utóbb még zokon veszik tőle. Ne engedjen a büszkeségéből, s étkezzék csak nyugodtan az üzletben Fu úrral.
Pi anyó zsebre vágta a levélkét meg az öt batka jutalmat, és elsietett. Megbízatása végeztével elköszönt a fiatal Csentől, de az ajtóból még egyszer visszafordult.
Kis híján megfeledkeztem a legfontosabbról szólott Csenhez fordulva. Az Első az imént újra visszahívott. Azt mondja, jöjjek el este még egyszer, vigyem magammal Csun-mej komornát, és adjam el valakinek. A kicsike elősegítette az ön titkos viszonyát az Ötödikkel, sőt mi több, ő is odaadta magát önnek, ezért nem tűrik tovább a házban.
Ó, ez nagyszerű, akkor legközelebb láthatom önnél a kicsikét, és beszélhetek is vele.
Pi anyó este valóban újból beállított Holdasszonyhoz.
Annak idején tizenhat unciáért vettem tőled magyarázta Holdasszony a közvetítőnőnek. Most is ugyanennyit akarok kapni érte.
Azután Ékkövecskéhez fordult.
Kísérd hozzá Pi anyót. Csomagolja össze a holmiját, és készüljön fel az indulásra. Ruhái és ékszerei azonban mind itt maradnak.
Amikor Pi anyó újból megjelent Aranylótusznál, és közölte vele, hogy utasítást kapott, Tavasziszilvát azon nyomban el kell vinnie a házból, Aranylótusz úgy állt ott, mint akit fejbe kólintottak. Most egyetlen bizalmasát, hűséges társát is elveszíti!
Oly jó barátok voltunk szólott könnyektől elfúló hangon a közvetítőnőhöz. Hszi-men halála óta nemegyszer osztoztunk a fájdalomban, s lám, most elszakítják tőlem! Szívtelen, gonosz asszony az Első! Azt hiszi, amiért egy koszos kölyköt a világra hozott, már lábbal tiporhat minket! De várjon csak, porontya még nem esett át sem a vörhenyen, sem a himlőn, sem a többi gyerekbetegségen. A Hatodik gyermeke sem élt meg egy teljes évet. Ki tudja, milyen büntetést tartogat számára az ég!
Szerette Hszi-men úr a kicsikét? kérdezte Pi anyó.
De még mennyire! Úgy ragaszkodott hozzá, mintha saját énjének lett volna egy része. Tízszeresen teljesítette minden kívánságát. Annyira kedves volt neki, olyan nagyra becsülte, mintha csak igazi felesége lett volna.
Akkor az Első valóban nem Hszi-men úr szellemében cselekszik, ha ezt a kedves, csinos teremtést egyszerűen elűzi a háztól. Még csak a ruháit és az ékszereit sem viheti magával. Nagyon helytelen tőle, hogy szegényt így megszégyeníti a szomszédok előtt.
Hogyan? Még a ruháit és ékszereit sem viheti magával? kiáltott fel Aranylótusz felháborodva.
Asszonyom határozottan megtiltotta erősítette meg Ékkövecske a vénasszony állítását. Tavasziszilva, a szenvedő alany, aki közömbösen fogadta a házból történt kiutasításának hírét, igyekezett megnyugtatni úrnőjét.
Ne vegye túlságosan szívére a dolgot, kedves asszonyom! Árt az egészségének, ha felizgatja magát. Várja meg türelemmel, míg kívül vagyok a házon, akkor majd kifundáljuk, mi történjék. Az a pár ruha meg ékszer fütyülök rá! Egy régi mondás ezt tanítja:
Nem köti a derék
legény órához éhét.
Csak köznapi ruha mutat meg, női
érték.
Vigyél magaddal nyugodtan két jó ruhát szólt közbe Ékkövecske részvéttől megindultan. Vigye ki Pi anyó a batyut, nehogy feltűnjön valakinek. Én mindkét szememet becsukom.
Ez igazi nővéri együttérzés részedről! dicsérte Aranylótusz a lányt. Ezer köszönet!
Kedves úrnőm, ugyan melyikünk van bebiztosítva előre nem látható változások ellen? folytatta Ékkövecske szerényen. Legyen az béka vagy tücsök, mindkettőt egyformán fenyegeti az emberek kegyetlen ölőszerszáma. A nyúl halálát meggyászolja a róka. Ma te, holnap én!
Aranylótusz nagy sietve kikeresett két szép ruhát komornájának ruhásládájából, még egy pár szaténpapucsot is tett melléje, továbbá különböző hajcsatokat, fülbevalókat meg gyűrűket, az egészet batyuba kötötte, s átadta Pi anyónak. Ám Tavasziszilva tekintélyes ruhatárának és szép ékszereinek java érintetlenül a helyén maradt. Azután Ékkövecskével és Pi anyóval kikísérte komornáját a kapuhoz. Eredetileg azt akarta, hogy Tavasziszilva búcsúzzék el Holdasszonytól és a ház többi lakójától is, de Ékkövecske lebeszélte, mondván, hogy Holdasszony nem kívánja. Még egy utolsó kézszorítás, és Tavasziszilva közömbösen, de egyszersmind vidáman, Pi anyó nyomában kiment a kapun, anélkül, hogy egyetlen pillantást is vetett volna hátra. Aranylótusz szomorúan tért vissza pavilonjába. Most, amikor elvesztette egyetlen barátnőjét, most döbbent csak rá igazán vigasztalan magányára és elhagyatottságára. Hangosan felzokogott, ráborult a fekhelyére, és szabad folyást engedett fájdalmának.
Halkan visszazeng
még a drága szó.
Aztán néma csend,
bús, szorongató.
NEGYVENEGYEDIK FEJEZET
Vang anyó a kapzsiság áldozata lesz.
Vu Szung bosszút áll Aranylótuszon, és áldozatot
mutat be elhunyt testvérének
A fiatal Csen már másnap megvalósította tervét: elsietett Pi házasságközvetítő asszonyhoz, hogy beszéljen Csun-mej jel. De Pi anyó nem adta olcsón, a maga hasznát is biztosítani akarta.
Hová gondol, kedves vőmuram? szólott a fiatalemberhez. Anyósa a lelkemre kötötte, hogy még a közelébe se engedjem a kicsikének. Bármely pillanatban ideküldheti valamelyik emberét, és ha magát elcsípik nálam, nyakamon a baj. Egyszóval jobb, ha mielőbb odébbáll.
A fiatal Csen mosolyogva egy fényes unciát csúsztatott az öregasszony markába.
Itt van, fogja, egy kis teáravaló. Később még többel is bebizonyítom a hálámat.
Nos, ha valóban ez a szándéka, akkor kiadhatná azt a zománcvirág ékszert meg azokat a tűzdelt párnákat, melyeket legutóbb elzálogosítottam maguknál. A kölcsönpénz a kamatokkal együtt ugyancsak kerek egy unciára rúg.
Rendben van. Holnap megkapja a zálogtárgyait.
Az öregasszony elégedetten zsebre vágta az unciát, majd bevezette Csent Tavasziszilvához a lakószobába. Még teáról, süteményről, borról, valamint néhány tál sültről és halról is gondoskodott.
Maga is megéri a pénzét! üdvözölte Tavasziszilva szemrehányóan a fiatalembert. Úrnőmmel együtt kiszolgáltatott a hóhér bárdjának!
Ha te elmentél, húgocskám, én sem bírom ki sokáig a házban bizonygatta Csen hízelegve. Elhatároztam, hogy elválok a feleségemtől, és a te úrnődet veszem el. De előbb még elutazom a keleti fővárosba, és megtanácskozom a dolgot a szüleimmel. Neked pedig tiszta szívből kívánom, hogy Pi anyó segítségével előnyös házasságot kössél.
Jólesett szívük szerint kibeszélni magukat, s felháborodásuk Holdasszony gyalázatos viselkedése miatt szilaj zuhatagként csapott össze. de közben ettek is, ittak is, jókedvűen, kiadósan csókolóztak, és becézgették egymást. Ám nemsokára búcsúzniuk kellett. Pi anyó, aki állandóan attól tartott, hogy váratlanul betoppan a gyanakvó Holdasszony egyik embere, mielőbbi indulásra biztatta Csent.
Csen, ígéretéhez híven, másnap délután valóban elhozta az elzálogosított tárgyakat. Továbbá hozott magával egy korsó bort meg két aranyszegélyű díszkendőcskét és két darab batisztnadrágot Tavasziszilvának. Az öreg Pi egy órácskára megint magára hagyta a fiatalokat, hadd bolondozzanak kedvükre zavartalanul. De együttlétük ez alkalommal nem maradt titokban. Ugyanis váratlanul beállított Laj-an szolga, s Holdasszony megbízásából megkérdezte, Pi anyó eladta-e már Tavasziszilvát. A házhoz érve, megpillantotta a kapu előtt álló hátaslovat, így mindjárt tudta, hogy a fiatal Csen van ott. Természetesen alig várta, hogy hazaérjen, azonnal elmondta Holdasszonynak, hogy vőmuram Pi anyónál tovább folytatja a viszonyt Tavasziszilvával. Holdasszony haragra gerjedt, s nyomban elhívatta az öregasszonyt.
Azt hiszed, azért bíztam rád azt a cselédet, hogy a te jóváhagyásoddal tovább szeretkezzék bűnbarlangodban? tört ki felháborodva. Miért vezetsz az orromnál fogva? Végre viszont akarom látni a pénzem! Ha nem adod el azonnal, elhozatom tőled, és Feng anyót bízom meg. De akkor nem lépheted át többé a házam küszöbét!
Az egekre mondom, igazságtalan hozzám! bizonygatta a vénasszony lelkesen. Már két-három családnál is próbálkoztam, de egyik sem akart annyit adni, amennyit ön kér. Talán bizony a saját zsebemből fizessem meg a különbözetet, amikor én csak egy szegény közvetítő vagyok?
Ezt nem kívánom! De miért hozta ma össze vőmurammal azt a kis ringyót, s miért hagyta, hogy kedvükre igyanak és szeretkezzenek?
Becsületemre mondom, csak visszahozta néhány kiváltásra váró elzálogosított holmimat, s én udvariasságból megkínáltam egy csésze teával. De ő hozzá sem nyúlt, annyira sietett. Nyomban elvágtatott. Az ön szolgája, Laj-an, véletlenül épp akkor toppant be, amikor Csen úr nálam tartózkodott, önnek pedig bizonyára hazudott valamit.
Vőmuramról, erről a vademberről mindent fel lehet tételezni mormogta Holdasszony. Már rég visszavonulót fújt, mert tudta, hogy a közvetítőnő kereplőjével hasztalan venné fel a versenyt.
Jóságos úrnőm, hároméves gyereknek néz engem? Hogyan tűrhetnék meg a házamban ilyen illetlenséget? A menyem is ott volt, ő is tanúsíthatja, hogy nem történt semmi. Egyébként Csou folyami prefektus szeretné megszerezni és ágyasává tenni a kicsikét. Még nincsen utóda, s reméli, a lány majd megajándékozza egy gyerekkel. Már megnézte nálam, s mondhatom, el van ragadtatva tőle. Csak épp az árban nem sikerült még megegyeznünk ez idáig. Csak tizenkét unciát akar adni hazudta szemtelenül. De ha asszonyom ennyire sietteti a dolgot, elhatároztam, hogy tizenháromért odaadom. Eszerint önnek három unciát engednie kell. Végtére is nem holmi érintetlen szüzikéről van szó.
Így alkudoztak még egy ideig életre-halálra, de azután Holdasszony tizenhárom unciára mérsékelte az eredetileg megállapított árat. Pi anyó azzal az ígérettel búcsúzott, hogy most már egykettőre nyélbe üti az üzletet.
Már másnap gyaloghintóba ültette a szépen kicsinosított és gondosan felöltözött Tavasziszilvát, elvitte Csou folyami prefektus házába, és magában jót nevetve, zsebre vágta az ötven unciát, amit a vevő minden alkudozás nélkül kifizetett a fiatal, szemrevaló teremtésért. Pi anyó az összegből harminchét unciát egyszerűen zsebre vágott, míg a többit kötelességtudóan leszámolta Holdasszonynak.
Ezt az unciát pedig mint örömpénzt adta nekem, meg is szolgáltam érte derekasan szólott nagyot sóhajtva. Ennyit keresek az egészen, semmi többet, mert hiszen öntől aligha remélhetek jutalékot.
Holdasszony megértette a halvány célzást, és kénytelen-kelletlen ő is lemért a mérlegen egy fél unciát. Így az öreg Pinek mindent egybevetve harminchét és fél uncia ütötte a markát, ami nem is volt megvetendő összeg!
Mióta a fiatal Csen látta, hogy Holdasszony minden lépését ellenőrzi, és végleg lehetetlenné teszi számára az Aranylótusszal való találkozást, egyre elviselhetetlenebbnek érezte az életet apósa házában. Nem bírta tovább a mellőzöttséget és a sérelmes bánásmódot, s csupán egyetlen vágy hajtotta: el innen minél hamarább! Jóllehet feleségét minduntalan azzal fenyegette, hogy elhagyja és elválik tőle, a fenyegetés ez idáig üres szó maradt, a döntő lépésre nem került sor. Végül is két, szinte egyidőben bekövetkezett esemény meghozta az elkerülhetetlen szakítást.
Meng Jü-lou a tizenegyedik hónap hetedik napján ünnepelte születésnapját. Jó szándéktól hajtva, néhány finomnál finomabb falatokkal megrakott tálat, továbbá egy korsó bort küldött este az üzletbe a fiatal Csennek, hogy fogyassza el Fu úr társaságában. Holdasszony megrótta ezért Meng Jü-lout, mondván: vőmuram neveletlen fickó, nem érdemli meg az efféle kedveskedést. Mikor azután a fiatal Csen, aki ezen a napon éppen ivós hangulatban volt, még több bort kért, az Első kereken megtiltotta Meng Jü-lounak, hogy teljesítse a kívánságát. A fiatal Csen ezen módfelett felháborodott, és először is Laj-an szolgát hordta le keményen, aki üres kancsóval tért vissza:
Te is kétszínű gazember vagy, benned sem bízhat meg az ember! Én vagyok a vő a házban, és joggal megkövetelhetem a tisztességes ellátást, ugyanúgy, mint az asszonyok itt. Tudom, te is másképp táncolnál, ha még élne az apósom. De minthogy már meghalt, az egész cseléd csürhe gondolkodása megváltozott, mind anyósom pártjára állt, és ellenem fordult. De én cseppet sem ijedek meg tőle!
Kedves vőmuram, ön eltúlozza a dolgot szólt közbe Fu úr, békéltetően. Változatlanul becsüli és tiszteli mindenki. Mit tehet róla Laj-an, hogy az Első nem engedélyez több bort? Megértem felháborodását, de legyen kissé óvatosabb a kijelentéseivel! A falaknak is fülük és szemük van. Úgy rémlik, ön hattized részben már elvesztette józanságát.
A fiatal Csen dühe egy szempillantás alatt irányt változtatott, és Fu úr ellen fordult.
Ostoba fickó, még ha tele is ittam magam borral, akkor is maradt annyi eszem, hogy átlássak a cselszövésen! De várj csak, még a bíró széke elé állíttatom ezeket a hamis nőszemélyeket! És akkor hasztalan várnak majd a kancellári palota közbenjárására! Nagyon tévednek, ha azt hiszik, büntetlenül elsikkaszthatják az arannyal és ezüsttel teli ládákat, melyeket annak idején magammal hoztam, és nagybátyám, Jang marsall tulajdonát képezik. Meglásd, mindenestül zár alá vétetem ezt az ócska putrit, az asszonyokat pedig nyilvánosan elárvereztetem! Nem, nem elégszem meg egyetlenegy hallal, az egész tavat felkavarom, hogy csak úgy csapkodnak majd a hullámok! Érvényesíteni akarom tulajdonjogomat, én akarok az úr lenni ebben a házban.
Fu úr növekvő elképedéssel hallgatta Csen locsogását.
Ne vegye zokon, kedves vőmuram, de most már az az érzésem, tíz tized részben vesztette el józanságát. Hiszen tiszta badarság, amit itt összevissza beszél.
A fiatal Csen dühös pillantást vetett rá.
Átkozott, vén besúgó! Rajtad is már régen átlátok. Először alaposan megszedted magad, és dagadtra híztál apósom jóvoltából, most meg szeretnél segédkezet nyújtani az én kisemmizésemhez, és magadnak megkaparintani az üzletet De várj csak, a te neved is belekerül a feljelentésbe!
Csen szavai nyomán a derék, de kissé félénk Fu úrnak nagyon is inába szállt a bátorsága. Másnap délelőtt valósággal fejvesztve szaladt Holdasszonyhoz, beszámolt neki vőmuram előző napi sötét fenyegetéseiről, s azonnali elbocsátását kérte.
Elbocsátásról szó sem lehet, te maradsz továbbra is az üzletvezetőm jelentette ki Holdasszony röviden és határozottan. Rá se hederíts arra a sok zöldségre, amit az a félresikerült fickó összehordott. Egyáltalán nincs tudomásom azokról a kincsesládákról, melyeket, mint mondja, idemenekülésekor magával hozott. Legfeljebb feleségének néhány ékszeréről és ingóságáról lehet szó. Ami pedig azt a néhány száz unciát illeti, amit az édesapja vele adott, azzal elhunyt férjem, belátása szerint, szabadon rendelkezhetett, hogy elejét vegye a hatóságok esetleges akadékoskodásának. A fickó annak idején alig volt még tizenhét éves, afféle pelyhes tollú, sárga kiscsibe. Hála férjem jóságának, itt-tartózkodásának éveiben elsajátította az üzlet minden csínját-bínját, most pedig, hogy megnőttek a szárnyai, gyűlölettel és hálátlansággal viszonozza mindazt a szépet és jót, amiben része volt, és lábbal tiporja az erkölcs és gyermeki kegyelet égi törvényeit. Gyalázatos viselkedéséért az ég lesújt majd reá. Te azonban ne hagyd magad félrevezetni, és nyugodtan vezesd tovább az üzletet, csakúgy, mint eddig.
Néhány nappal később történt. A zálogházban nagy volt a forgalom, Fu úr és a fiatal Csen alig győzte a számos ügyfél elintézését; ekkor váratlanul megjelent Zsu-ji dajka, egy kanna teát hozott Fu úrnak. Bal karján Holdasszony kisfiát tartotta, aki a sok ember láttán megijedt, és panaszosan nyöszörögni, sírni kezdett.
Nem hallgatsz el mindjárt, te haszontalan! szólt a fiatal Csen, miközben ujjával megfenyegette a kisfiút, mire az valóban elhallgatott. Sikerétől eltelve, a fiatal Csen az álmélkodó ügyfelekhez fordult, és megjegyezte: Látjátok, apjának egyetlen szavára elhallgat, ugyanis én vagyok az apja.
Csen természetesen tréfának szánta a megjegyzést, de a dajka másképp értelmezte, és rosszallóan így szólt:
Maga aztán szépeket mond az emberek előtt. Várjon csak, majd elmondom úrnőmnek.
Csak merészeld! Majd jól fenéken billentelek! fenyegette meg Csen, és tréfából kétszer a dajka felé rúgott.
Zsu-ji azonban nem értette a tréfát, és dühösen Holdasszonyhoz rohant.
Képzelje csak, vőmuram azt mondta az embereknek, ő a gyermek apja! újságolta izgatottan.
Ezt már a jó Holdasszony is megsokallta, mert ő aztán igazán nem értette a tréfát. Őt, az erény példaképét, házasságtörőnek merészelték nevezni az emberek előtt! Ez már igazán példátlan! S azon nyomban ájultan vágódott végig a földön. A megrémült Ékkövecske segélykiáltására az egész ház összecsődült: nagy lett a sürgés-forgás, mindenki segíteni akart az ájult asszonyon, egyszerre nyolc kéz is nyúlt utána, ráemelték az ágyra, és ajka közé erőszakolták a szokásos forró gyömbéroldatot. Amikor végre magához tért, hosszú ideig egyetlen szót sem bírt szólni a belső felindultságtól. Az asszonyok, miután még egyszer részletesen elmondatták a dajkával, hogy s mint történt az eset az üzletben, szép sorjában újból elmentek. Egyedül Szun Hszüe-o maradt Holdasszonynál. Úgy érezte, itt a kellő pillanat, hogy az Elsőt ráuszítsa régi ellenfelére, az Ötödikre.
Azért olyan dühös a kölyök, mert nem engeded, hogy együtt legyen az Ötödikkel, továbbá mert kitetted Csun-mej szűrét. Ütni akart egyet rajtad. A helyedben nem nagyon izgatnám magam, inkább cselekednék. Úgysem lesz nyugtod, míg meg nem szabadulsz ettől a terhes társaságtól. Csupán egyvalami megfontolandó: tekintettel kell lennünk Hszi-men lányára. De ő házassága révén már úgyis kivált a családi kötelékből. Senki sem kívánhatja tőled, hogy örök időkre jóltartsd pimasz férjével egyetemben. A fickót mindenekelőtt alaposan elnáspángoltatnám, azután kitenném az ajtón. Majd elhívatnám Vang anyót, vigye el újból az Ötödiket, és helyezze el valahol másutt. Ne sokat teketóriázz ezzel a nőszeméllyel, ezzel az örökös bajkeverővel! Közönséges trágyalé, nem ér többet az emberi piszoknál. El vele! Mi keresnivalója van még ebben a házban?
Holdasszony helyeslően bólintott, és tüzetesen megtanácskozták a következő lépéseket. Mindjárt másnap hozzáláttak a terv megvalósításához. Üzleti megbeszélések ürügyén becsalták a fiatal Csent Holdasszony lakosztályába. Még alig lépett a szobába, az Első megparancsolta, hogy térdeljen le.
Beismered vétkedet? kérdezte az Első minden kertelés nélkül.
S amikor a dacos Csen vonakodott bevallani hibáját, s ráadásul még ártatlan képet is vágott, Holdasszony intésére a függönyök mögül hét-nyolc izmos lánycseléd és szolgaasszony rohant elő. Körülvették Csent, kisebb-nagyobb furkósbotokkal nekiestek, és jól elagyabugyálták. A megtámadott fiatalember már a földön hevert, amikor szorultságában hirtelen mentő ötlete támadt. Így szólt magában: Ám legyen, furkó furkó ellen. Ezzel gyorsan letolta a nadrágját, és az asszonyok előtt szemtelenül elővette a sajátját. Az elszörnyülködtető látványra az asszonynép hanyatt-homlok szétszaladt, s a függöny mögött a szomszédos lakosztályba menekült. Maga Holdasszony is csak nehezen őrizte meg komolyságát, és kis híján elnevette magát. Épp annyi ideje maradt, hogy felháborodottan Csen fejéhez vágja: Te szégyentelen teknősbékafi!, mire a fiatalember valahogy feltápászkodott, és szó nélkül kisurrant az ajtón.
Ez volt aztán a jó ötlet! gondolta magában. Különben alaposan ellátták volna a bajomat.
Holdasszony utánaszalasztotta Laj-an szolgát, megüzente vele, zárja le azonnal a könyveket, s az üzletet adja át Fu úrnak. Csen előtt immár világossá vált, hogy nincs helye többé a házban. Összecsomagolta holmiját, és még ugyanazon a napon búcsú nélkül átköltözött Csang bácsiékhoz a szülői házba.
Miután Holdasszony ily módon szerencsésen megszabadult a számára oly terhes vőtől, a legközelebbi napok egyikén elküldte Taj A-ert Vang anyóhoz, aki időközben eladta a teaházat. Fia, aki nemrégiben tért vissza a Huaj menti tartományokból, útközben összeszedett vagy száz unciát, a csinos összegből két szamarat vásárolt, s az udvarban malmot rendezett be anyjának: a malomkövet a szamarak hajtották. Ez a kis üzem sokkal többet jövedelmezett, mint a teaház.
Már rég volt szerencsém üdvözölte Vang anyó Taj A-ert. Bizonyára Ötödik úrnőd megbízásából jössz. Talán bizony valami szívességet vár tőlem, mondhatnám, támogatást?
Szó sincs róla, az Első megbízásából jövök. Azt kívánja, hogy vegye újból magához az Ötödiket, és közvetítse ki valakinek. Ugyanis viszonya volt a fiatalúrral!
Jóságos ég, ez aztán szép kis história! Mindjárt gondoltam, hogy nem sokáig bírja ki férfi nélkül. Annak idején, még Hszi-men Csing úr életében, meglátogattam egyszer Hou Csiu körzeti elöljáró ügyében: mondhatom, olyan büszke volt, hogy alig akart megismerni. Mindössze egy csésze híg teával kínált, és még csak egy törött varrótűt sem ajándékozott nekem. S lám, most vége a ragyogásnak!
Nemigen fért meg az Elsővel, s nemegyszer kínos jelenetre szolgáltatott okot. Még csak nemrégiben zajlott le egy újabb izgalmas összetűzés kettőjük között, mely kis híján az Első életébe került. Asszonyom szeretne végre békességben élni: vőmuramnak máris kitette a szűrét. Most szeretne végre az Ötödiktől is megszabadulni, kéri magát, jöjjön el érte mielőbb.
Akkoriban annak rendje és módja szerint vonult be Hszi-men úr házába. Nem kerülhető el tehát, hogy az elvonulása is méltó keretek között történjék, bocsássanak gyaloghintót a rendelkezésére, és adják ki minden vagyonát.
Nem hiszem, hogy az Elsőnek bármi ellenvetése lenne. Legjobb, ha a részleteket vele magával beszéli meg.
Egyszóval Vang anyó felszedelőzködött, és Taj A-errel együtt elment Holdasszonyhoz. Az részletesen még egyszer kifejtette, milyen okok késztették elhatározására.
Nekem teljesen mindegy, Vang anyó, kiközvetíted-e egy másik férfinak, vagy a sorsára bízod. Megértheted, hogy férjem halála jelentős költségekkel és veszteségekkel járt. Szerényebb alapokra kell helyeznem a háztartásomat, ezután már nem etethetek ennyi szájat. Ami a közvetítői költségeket illeti, azokat természetesen megtérítem. Legfeljebb eggyel kevesebbszer imádkoztatok férjem lelki üdvéért.
Vang anyó, aki előnyös üzletet szimatolt, vonakodás nélkül beleegyezett Holdasszony ajánlatába.
Bízhat bennem. Tudom, nem a pénz miatt teszi, csak meg akarja tisztítani házát a szennytől. Egyébként a mai nap a kalendárium szerint is szerencsés. Akár mindjárt elvihetem. De volna még valami. Aranylótusz annak idején gyaloghintón vonult be és teli ládával. Feltételezem, ön ugyanígy bocsátja útjára?
A láda ellen semmi kifogásom, de a gyaloghintót nem engedélyezem jelentette ki Holdasszony kereken. Ékkövecske azonban védelmébe vette Aranylótuszt.
Jó úrnőm, kérem, ne hagyja, hogy hangulatok befolyásolják mondotta. Gondoljon a ház jó hírnevére! Mit szólnának a szomszédok? Gúnyolódnának, és a nyakukat nyújtogatnák, ha Ötödik úrnőm gyalogszerrel indulna útnak!
Holdasszony erre már nem tudott mit válaszolni. Behívták hát Aranylótuszt, és közölték vele a döntést. Az Ötödik tulajdonképpen örült a dolgok ilyetén alakulásának, mert mióta Csun-mej és a fiatal Csen elkerült a házból, egyre vigasztalanabbnak és elviselhetetlenebbnek érezte az életet. De hogy előnyösebb elvonulási feltételeket biztosítson magának, úgy tett, mintha szörnyű igazságtalanság történne vele. Az évek során Hszi-men Csing gazdagon megajándékozta ruhákkal és ékszerekkel, és ez a sok holmi már nem is fért volna el egyetlen ládában.
Tulajdonképpen mit követtem el, hogy se szó, se beszéd, egyszerűen kidobtok? kérdezte dacosan.
Drága asszonykám, ne adja az ártatlant! igyekezett a lelkére beszélni Vang anyó. Ha több kígyó tanyázik egyazon veremben, jól megismerik egymást. Ahol fa áll, ott árnyék is van. Ahol az emberek viselkedésén a legkisebb rés támad, máris ott terem a szóbeszéd kék dongólegye, és lerakja petéit. Végtére is a szerelmi viszony nem holmi megszokott valami, mint, teszem azt, az evés meg ivás. Nem, itt nincs helye a sok beszédnek. A házban mindenki pontosan tud mindent. De vigasztalódjék, a legszebb ünnepi lakoma is véget ér egyszer. Most pedig legyen okos, és készüljön fel az indulásra!
Aranylótusz Holdasszonyhoz fordult:
Tulajdonképpen helytelen, hogy hitelt adsz a komornák és szolgák pletykájának, s engem, aki éveken át testvéri egyetértésben éltem veled, ily hidegen és szívtelenül kitaszítasz. De mit tehetek, meghajtom fejem az erősebb előtt, csak nehogy az visszaéljen az erejével. Ha már valaki mindenáron meg akarja ütni embertársát, nem kell feltétlenül az arcába vágnia. Ha mindenképpen mennem kell, legalább méltó keretek között mehessek.
Holdasszony értett a szóból, hozzájárult a gyaloghintóhoz, egy második ládát is engedélyezett, továbbá hogy elvigye fiókos öltözőasztalkáját. Maga is átment Aranylótusz pavilonjába, és kikereste vele az ékszereket, fehérneműt, cipőket és azt a négy ruhát, amelyeket magával vihetett. Miután becsomagolták a két ládát, és Aranylótusz is felkészült az indulásra, Holdasszony Őszirózsával lezáratta a pavilont, s a kulcsokat magához vette.
Aranylótusz elköszönt Holdasszonytól, sírva meghajolt Hszi-men Csing lélektáblája előtt, továbbá búcsút vett Meng Jü-loutól, akitől bizony nehezére esett az elválás, mert ővele mindig jól megfért, jó nővéri viszony fűzte őket egymáshoz. Meng Jü-lou is sajnálta, hogy Aranylótusz elmegy. Titokban még két arany díszcsattal, egy hosszú, világoskék atlaszszoknyával meg egy rövid piros kabátkával ajándékozta meg.
Kívánom, hogy újból férjhez menj, és valóban boldogan élj mondotta búcsúzóul. S ha új otthonra találsz, tudasd velem, hogy meglátogathassalak. A jövőben is ápolni fogjuk jó nővéri kapcsolatunkat.
A ház lakói közül mindössze Meng Jü-lou és Ékkövecske kísérte ki Aranylótuszt a kapuhoz. Ékkövecske is nehezen vált meg az életvidám Ötödiktől, és ragaszkodásának bizonyítékául még gyorsan két arany hajtűt csúsztatott oda neki a kapuhoz vezető úton.
Köszönöm, nővérem, mégis érző emberi szív lakozik benned mondta Aranylótusz meghatottan. Majd beszállt a gyaloghintóba. Mögöttük a Vang anyó által szerzett néhány kuli haladt, a két ládát meg az öltözőasztalkát cipelve.
Vang anyónál Aranylótusz külön szobát kapott, csak éjszaka aludt együtt az öregasszonnyal. Azzal töltötte az időt, hogy mint azelőtt is, vagy az ajtófüggöny alatt álldogált csinosan megfésülködve, felcicomázva, s az arra haladókat leste, vagy benn a szobájában üldögélt, s meg-megpengette a pi-pa húrjait, sőt néhanapján, amikor Vang anyó elment hazulról, kártyázgatott és egy-egy sakkpartit játszott annak fiával, Vang Csaóval. Szereleméhségében hamarosan összebarátkozott a jóképű fiatalemberrel, s éjnek idején, amikor az öregasszony mélyen aludt, gyakran beosont a fiú hálószobájába, hogy melléje bújva, kárpótolja magát az utóbbi hónapok nélkülözéseiért.
Egy szép napon valahogy a fiatal Csennek fülébe jutott, hogy Aranylótusz már nem lakik a Hszi-men házban, hanem Vang anyónál talált szállást, hogy ott várja be a kedvező alkalmat egy újabb házasságra. Nyomban felkerekedett, és elindult az öregasszonyhoz. Előrelátóan két füzér rézpénzt csavart zekéje alá, a derekára. A vénasszony, aki éppen a szamárgombócokat takarította el a kapu elől, kérésére bebocsátotta.
Mit parancsol az uraság?
Önnél lakik a született Pan leány a Hszi-men házból? kezdte Csen.
Szabad kérdeznem, kihez van szerencsém?
Én a hölgy öccse vagyok.
Az öregasszony tüzetesen szemügyre vette, tetőtől talpig.
Öccse? Nincs tudomásom róla, hogy valaha is lett volna öccse. Mondja csak meg bátran, fiatalember, hogy maga Hszi-men Csing lányának a férje. De azt már elöljáróban megmondhatom, nem engedem ki olyan egykönnyen a legyecskét a markomból.
Itt van, fogadja el ezt egyelőre, tekintse előlegnek, s tegye lehetővé, hogy beszéljek vele. Később még többet is kap.
Hé, mit képzel! alkudozott az öregasszony. Hszi-men úr első felesége szigorúan megtiltotta, hogy bárkit is beengedjek hozzá. De ha mindenáron látni akarja, minden egyes találkozás öt uncia! Ha meg feleségül akarja venni, száz uncia! Ebben nem foglaltatik benne az én tíz uncia jutalékom. Ezek az én szilárd, megmásíthatatlan feltételeim. E néhány nyomorúságos rézpénzzel még egy pocsolya vizét sem kavarja fel.
Ilyen makacsságra a fiatal Csen nem számított. Minthogy több készpénz nem volt nála, kivett a hajából két, összesen öt uncia súlyú aranyfejű ezüst díszcsatot, és a rézpénzek mellé tette. Azután térdre borult a vénasszony előtt, átölelte a lábát, és panaszos hangon kotkodácsolni kezdett, akár egy tyúk, melynek nyakán a kés:
Drága Vang anyó, érje be egyelőre ennyivel! Később még egy ezüsttel is megtoldom, higgye el! Bízzon bennem! Csak most az egyszer engedje meg, hogy néhány szót váltsak vele. Okvetlenül látnom kell, beszélnem kell vele.
A vénasszony végre meglágyult, eltette a díszcsatokat meg a két füzér rézpénzt, majd bevezette Csent Aranylótusz szobájába. A férfi beléptekor az asszony letette a pi-pát, amelyet az imént még játszadozva pengetett, felemelkedett a kang-ról, és lassan néhány lépést tett a jövevény felé.
Te aztán megéred a pénzed! kezdte szemrehányóan. Otthagynál védtelenül az országút kellős közepén! Miattad kell mindezt elszenvednem! Miért nem kerestél meg egyetlenegyszer sem? mondotta, majd heves zokogásban tört ki.
Hiszen tudod, szeretett nővérem, hogy érted akár darabokra tépetem magam bizonygatta. De hol is kerestelek volna? Még csak tegnap tudtam meg Pi anyótól, egészen véletlenül, hogy mi történt, s lám, máris itt vagyok, hogy megbeszéljem veled jövő sorsunkat. Semmiképpen nem tudok megválni tőled, eltökéltem, hogy feleségül veszlek. De hogyan? Tervem a következő: feleségemnek egyszerűen elküldöm a válólevelet, és visszakövetelem a kincsesládákat, melyeket annak idején magammal vittem apósom házába. Tele voltak színarany és színezüst rudakkal, melyeket nagybátyám, Jang marsall, tett félre nyugdíjaztatása idejére. Amennyiben Holdasszony megtagadja a vagyon kiszolgáltatását, elutazom Kajfengfuba, és személyesen adom elő az ügyet Caj kancellárnak.
Mint nagybátyám egykori jó barátja, kétségtelenül hozzásegít majd jogos tulajdonom visszaszerzéséhez, s az az átkozott Holdasszony keserűen meglakol makacsságáért. Mindezek megtörténte után gyaloghintót menesztek érted, s másik néven, új feleségemként házamba vezetlek, s azután már nem választhat el minket semmi egymástól. Mi a véleményed?
S a száz unciát is előteremted, amit Vang anyó kér értem vételár fejében?
Nos, ami az árat illeti, adja ő még alább is vélte Csen.
A kapzsi vénasszonynak azonban esze ágában sem volt alább adni. Sietve Csen szavába vágott:
Anyósa nyomatékosan megmondta nekem, hogy Hszi-men úr annyi pénzt pazarolt el életében az Ötödikre, hogy abból akár életnagyságú ezüstszobrot lehetne önteni. Egyszóval Holdasszony ragaszkodik a száz unciához, egyetlen rézdarabot sem enged belőle.
Drága Vang anyó, ne legyen már ilyen kérlelhetetlen könyörgött Csen. Érje be ötven-hatvan unciával, hiszen a boldogságunkról van szó!
Ennyi szóba sem jöhet, de még nyolcvan sem makacskodott Vang anyó. Azóta már egy hucsoui selyemkereskedőt is elutasítottam, pedig az hetvenet kínált. S legutóbb az új körzeti bíró, a fiatal Csang úr a Fő utcából, két titkárt küldött hozzám, hogy megállapodjunk: ő nyolcvanat ajánlott. Már a pénzt is elhozták magukkal. De én elutasítottam az ajánlatát. Pedig hát ezek mind komoly ügyfelek. Ön viszont csupán egy nyegle ficsúr, akinek nincs semmije, s üres szólamokkal akarja kitörölni a szememet: ön egyáltalán nem jöhet számításba, kár is próbálkoznia.
S ezzel már kiperdült az ajtón, egyenesen az utcára, s hangosan elkezdett kiabálni, hogy a szomszédok is meghallják:
Hé, emberek, hallottatok már olyat, hogy valaki feleségül akarja venni a saját anyósát? És egy ilyen alak még bemerészkedik hozzám, és telebüdösíti az én tisztességes szobámat!
A fiatal Csen rémülten utánaszaladt, és minden erejét összeszedve, bevonszolta a szobába. Odabent térdre borult előtte, és könyörögve kérte:
Drága Vang anyó, az isten szerelmére, csak ne csapjon botrányt, nagyon kérem! Hiszen mindenben egyetértek, megfizetem a kért száz unciát. Csak egy kicsit legyen még türelemmel. Mindjárt holnap elutazom apámhoz a keleti fővárosba, és mindenképpen megszerzem a pénzt.
De jó lesz sietned, különben mire visszaérsz, már másé vagyok! jelentette ki Aranylótusz.
Bízzál bennem! Éjjel-nappal nyeregben leszek, nem pihenek meg egy pillanatra sem. Legkésőbb egy fél hónap múlva, sőt talán már tíz napon belül visszaérek.
Aki először adja be a rizst, elsőnek jelentkezhet a vacsoráért, ez az én elvem jegyezte meg az öregasszony szárazon. Aztán a tíz uncia jutalékról se feledkezzék meg! Szeretném, ha már eleve tiszta vizet öntenénk a pohárba.
Tudom, tudom biztosította Csen. Gyorsan elbúcsúzott, és hazarohant, hogy azon nyomban hozzálásson az úti előkészületekhez. Már másnap kora hajnalban útnak indult egy szolga kíséretében a keleti fővárosba.
Aranylótusz sorsa ily módon továbbra is függőben maradt, míg szobalánya, Csun-mej, akit, mint említettük, Csou folyami prefektus fogadott ágyasává, pompásan beleilleszkedett az új helyzetbe. Csou úr már kezdettől fogva el volt ragadtatva a lánytól, és az átköltözés után három éjszakát töltött annak kamrájában, ami arra engedett következtetni, hogy meg volt elégedve választásával. Három helyiséget bocsátott rendelkezésére házának nyugati szárnyában, továbbá két szobalányt, s gondja volt rá, hogy sem ételben, sem ruhában ne legyen hiánya. Minthogy meddő feleségét egy szembetegség a szobához láncolta, s mindezen felül maradéktalanul Buddhának szentelte életét, és a háztartást teljesen elhanyagolta, a keleti szárnyban lakó Második pedig nemrégiben egy leánygyermeknek adott életet, az összes kulcsokat és a háztartás vezetését Csun-mejre bízta, úgy, hogy lényegében nem is a Harmadik, hanem az Első szerepét töltötte be.
Egy szép napon Pi házasságközvetítőnő meglátogatta Csun-mejt, aki tőle tudta meg, hogy Holdasszony már egykori úrnőjét, Aranylótuszt is kitette a házból, s az most Vang anyónál várja teljes bizonytalanságban, mit hoz a jövő. Ekkor Csun-mej, az egykori úrnője utáni vágyakozástól és a részvéttől elérzékenyülve, könnybe lábadt szemmel így szólt férjéhez:
Éveken át őszinte, meghitt viszonyban éltünk Aranylótusszal, egyaránt osztoztunk örömben, bánatban. Ha olykor haragra gerjedt is, soha nem bántott meg egyetlen szóval sem. Mindenkor úgy bánt velem, mint édestestvérével. Jóformán elválaszthatatlanok voltunk. Nem vennéd magadhoz? Akkor újból összekerülnénk, és boldogan élnénk egymással.
Részletesen leírta Aranylótusz bájait és csábjait; jelenleg harminckét éves, a sárkány órájában született, szinte páratlanul okos és művelt, mesterien pengeti a pi-pá-t, s forgatja az ecsetet, nagyszerű ismerője mind a költők, mind a filozófusok műveinek.
Szívesen átengedem neki rangomat, ha netán házadba fogadnád, legyen ő a Harmadik, én megelégszem a Negyedik helyével fejezte be lelkes érvelését.
Szavai meg is tették a kívánt hatást. Csou úr néhány kisebb ajándékkal menten elküldte két bizalmas szolgáját Vang anyóhoz, utasítván, hogy amennyiben meggyőződnek Csun-mej állításainak igazáról, kezdjenek tárgyalást Aranylótusz megvételéről. A szolgák megbizonyosodtak, hogy Csun-mej nem túlzott, ezért tárgyalni kezdtek Vang anyóval. Gazdájuk felhatalmazta őket, hogy nyolcvan unciáig elmehetnek, de Vang anyó kötötte az ebet a karóhoz, s ragaszkodott ahhoz a száz unciához, melyet állítólag Holdasszony követelt. Hosszas huzavona után egyelőre megszakadt a tárgyalás, s a két küldött dolgavégezetlen tért haza gazdájához.
Szolgái csábító leírása hallatán Csou úr további öt unciával toldotta meg az engedélyezett nyolcvanat, mire a küldöttek újból felkeresték Vang anyót. De az megint csak állítólagos megbízójának határozott utasításával takarózott, és semmi áron nem adta alább száz unciánál.
Nagylelkűen kijelentette azonban: a legrosszabb esetben lemond saját jutalékáról. Minthogy ez a tárgyalás is eredménytelenül végződött, Csou úr egyelőre nem akart további lépéseket tenni. De az elkövetkező két napon mégis meglágyult, és harmadszor is elküldte embereit. Ez alkalommal hárman mentek, minthogy Csou úr erősítésként udvarmesterét is melléjük adta. Ez alkalommal kilencven unciát vittek magukkal egy bőrtáskába gondosan becsomagolva. De a kapzsi vénasszony továbbra is hajthatatlan maradt.
Mit akartok tulajdonképpen? Igazán nem szorulok rá a ti kilencven unciátokra! jelentette ki nagyképűen. Másokkal is tárgyalok, minden nehézség nélkül eladhatom Csang körzeti bírónak.
Ekkor az udvarmester elvesztette a türelmét:
Ide figyelj, te banya! Hiszen maga vagy a testet öltött háromlábú pénznyelő varangy! Azt hiszed, rád vagyunk utalva, és máshol nem találunk megfelelő asszonyt? Ha az új asszonyka nem könyörögne annyira gazdánknak, sosem jutott volna eszébe ennyi pénzt adni az általad kínált nőért. De most már elég volt!
Megparancsolta a két szolgának, csomagolják be ismét az ezüstrudakat, amelyeket az imént már kiraktak az asztalra, és kihúzta őket az ajtón.
Csak jól vigyázz, nehogy a gazdám holnap becsukasson, és megismertessen az ujjszorítóval! kiáltott vissza elmentében az udvarmester fenyegetően.
Vang anyó egy szót sem szólt, hagyta, hogy elmenjenek. Az ő szeme előtt a fiatal Csentől remélt tíz uncia többlet lebegett. Biztos volt a dolgában.
Emberei beszámolóját hallván, a folyami prefektus így szólt dühösen:
Mit bánom én, adjátok meg neki a százat! Holnap menjetek oda még egyszer, és a gyaloghintót is vigyétek mindjárt magatokkal.
Végre nyugalmat akart, torkig volt Csun-mej örökös könyörgésével.
De mi lesz, ha leszámoljuk neki az asztalra a százat, és a kapzsi nőszemély újabb követelésekkel áll elő, és öt uncia jutalékot is kér? vetette ellen az udvarmester mérgesen. Javaslom, tartsuk néhány napig bizonytalanságban, vessük tömlöcbe, és puhítsuk meg az ujjszorítóval.
De már hiábavaló volt minden tervezgetés, mert Aranylótusz és Vang anyó sorsa időközben beteljesedett.
Egy szép napon Vu Szung visszatért a száműzetésből. Hála egy általános amnesztiának, ő is kiszabadult, elfoglalta régi állását; újból a csinghohszieni körzet jamenének őrségparancsnoka lett. Beköltözött elhunyt bátyjának kis Bíborkő utcai házába, s hogy legyen, aki a háztartást vezeti, magához vette unokahúgát, az immár tizenhét esztendős Jing-ert. Amikor elment érte szomszédaihoz, Jaóékhoz, akiknek annak idején indulás előtt a gondjaira bízta, szó esett a városban történt legújabb eseményekről: megtudta, hogy ellensége, Hszi-men Csing, időközben meghalt, sógornője, Aranylótusz pedig Vang anyónál lakik, és hamarosan újból férjhez megy. A hír hallatán Vu Szungban magasra csapott a régi harag lángja, és elhatározta, hogy végre megvalósítja eddig kivihetetlen régi tervét: megbosszulja magát.
Másnap gondosan felöltözött, és elindult Vang anyóhoz. Aranylótusz, aki szokásához híven most is az ajtót beárnyékoló tető alatt álldogált, nyomban felismerte sógorát, s midőn az nevén szólította, ijedten bemenekült a szobájába. Az őrparancsnok illedelmesen van-fu-val köszöntötte Vang anyót, aki kint az udvarban éppen lisztet lapátolt nagy szorgalmasan a taposómalomnál. Felszólítására követte őt a lakószobába.
Nahát, végre újból szerencsésen hazaérkezett, őrparancsnok úr kezdte a vénasszony a beszélgetést kissé zavartan. Nem érezte valami jól magát a bőrében.
Igen, kegyelemben részesültem, néhány nappal ezelőtt érkeztem haza. Meg szeretném köszönni, hogy volt oly kedves és távollétemben vigyázott egy kicsit a lakásra.
Vang anyó megkönnyebbülten fellélegzett.
Ejnye, de kikupálódott! Sokkal tekintélyesebb és testesebb lett! Hát még a szakáll milyen jól áll önnek! mondta hízelegve. Meg kell hagyni, a modora is finomabb, csiszoltabb lett.
Hellyel kínálta, s egy csésze teát tett eléje.
Kis szünet után Vu Szung így kezdte:
Még egy másik oka is volna jövetelemnek. Úgy hallom, Hszi-men Csing úr közben meghalt, sógornőm pedig elment a házából, s most itt lakik magánál. Azt beszélik, újból férjhez megy. Lenne olyan kedves megkérdezni tőle, nem jönne-e hozzám feleségül? Nem szeretném ugyanis, ha unokahúgom, Jing-er, továbbra is anyátlan árvaként élne. Eladósorba került, örülnék, ha sógornőm kis ideig még nevelgetné, és azután jól férjhez adná. No meg azért sem szeretnék kettesben egy fedél alatt élni azzal a fiatal teremtéssel, nehogy szájukra vegyenek az emberek.
Vang anyó kis ideig gondolkodott.
Valóban nálam lakik. Csak nem tudom, nem kötelezte-e el magát időközben. Mindenesetre megkérdezem tőle, mit szól az ön ajánlatához.
Köszönöm.
A szomszédban hallgatózó Aranylótusz minden egyes szót hallott. A jó megjelenésű sógor iránti érzelmei tulajdonképpen nem változtak, s váratlan megjelenésére újból hevesen fellobbantak. Ez aztán a férfi, nem afféle tutyi-mutyi, mint az a kényeskedő, taknyos Csen. Tehát a sors mégiscsak egymásnak szánt minket! ujjongott magában, s be sem várva Vang anyó hívását, arcán csábos mosollyal sógora elé lépett, s tisztán csengő van-fu-jába beleadta dallamos hangjának minden melegségét.
Boldog örömmel teljesítem kérését, sógor, és hűségesen gondját viselem Jing-ernek kezdte minden átmenet nélkül.
De volna még valami károgott közbe Vang anyó kijózanító hangon. Hszi-men úr első felesége nem adja őt olcsóbban száz unciánál.
Miért kér ilyen sokat? kérdezte Vu Szung.
Azt mondta, Hszi-men úr annyi pénzt pazarolt rá, hogy abból akár életnagyságú ezüstszobrot önthetne az ember. Így bizonyos kártalanításra tart igényt.
Rendben van, megfizetem a száz unciát, ezenfelül az öt uncia jutalékot is hálám bizonyítékául.
A vénasszony arcára megelégedett, széles vigyor ült ki.
Meg kell hagyni, ön valóban tudja, mi illik. Az idegenben eltöltött néhány év alatt igazi gavallér vált magából.
Aranylótusz mindjárt kisietett a konyhába, s örömében különösen finom, dinnyemag-eszenciával ízesített teát főzött a vendégnek.
Volt már három-négy másik igénylő is, valamennyien nagy és előkelő családok fiai magyarázta Vang anyó fontoskodva látogatójának. Tanácsolom, fizesse ki mielőbb a vételárat, mert tudja, én azt az elvet vallom: aki előbb adja be a rizst, elsőnek jelentkezhet a vacsoráért. Valószínűleg nem szeretné, ha kisiklana a kezei közül.
Ó, igen, kedves sógorom, ha valóban feleségül akar venni, ne vesztegesse az időt! unszolta a férfit Aranylótusz is.
Ne aggódjék, sógorasszony. Holnap rendezem az anyagiakat, este pedig hazaviszem.
Vang anyó gyanakodott, hogyan teremtheti elő az egyszerű őrparancsnok a tekintélyes száz unciát, és Vu Szung kijelentését üres fecsegésnek vélte. De az másnap délután valóban újból megjelent, és teljes lelki nyugalommal kirakta az asztalra a megállapodás szerinti összeget. Egy bőrből készült jókora erszényből szedte elő, melyet mengcsoui táborparancsnoka bízott rá még elutazása előtt a Nagy Falnál, azzal, hogy adja át egyik ismerősének.
Mily jóleső látvány volt Vang anyónak a halomnyi csillogó-villogó ezüst! Szép sorjában áhítatosan lemérte a mérlegen a rudakat, s meggyőződött róla, hogy még csak egy morzsa sem hiányzik a megállapodás szerinti összegből.
Ezt nevezem pontos és kifogástalan lebonyolításnak! mondta megelégedetten, miközben alázatosan meghajolt a férfi előtt.
De most már szeretném hazavinni a sógornőmet válaszolta Vu Szung nyugodtan.
Miért oly sürgős? Hiszen ráér még estig! Szeretném előbb leadni a pénzt megbízómnak, azután átviszem Aranylótuszt. Addig készüljön fel szépen a fogadására! Egy ilyen fontos eseménynél be kell tartani az illő formákat.
Vu Szung színlelt egykedvűséggel beleegyezett, majd elköszönt. Amikor az őrparancsnok kívül volt az ajtón, Vang anyó gondolkodni kezdett: az Elsőnek mindenekelőtt az volt a fontos, hogy megszabaduljon háza egyik nemkívánatos lakójától, az árat nem kötötte ki pontosan. Bizonyára megelégszik húsz unciával is. Ezzel elindult a Hszi-men házba. Holdasszony valóban beérte húsz unciával. Örült, hogy ezzel lezárult az ügy.
De ugyan ki az illető? szerette volna még tudni.
Ha mégoly széles kanyarokat ír is le a nyulacska, végül csak visszatér a régi fészekbe. Szó, ami szó, megint a régi fazékból fog kanalazni, ugyanis sógorához, Vu Szunghoz megy feleségül.
Nyugtával dicsérd a napot! jegyezte meg Holdasszony Meng Jü-lounak, rosszat sejtve.
Hazaérve, Vang anyó átvitette fiával Aranylótusz két ládáját, valamint az öltözőasztalkát, majd estefelé karon fogta a boldogság vörös színébe öltözött, felcicomázott Aranylótuszt, és átvezette az új otthon küszöbén. Vu Szung a gyertyákkal ünnepélyesen kivilágított hátsó erkélyes szobába vezette a jövevényeket. A két asszony elcsodálkozott: amott a középső fal előtt, szemben a bejárattal, egy füstölőasztalkán megpillantották a halott Vu Tának gyertyák között felállított, komor, ünnepélyes hangulatot árasztó lélektábláját. Önkéntelenül is valami rossz érzés fogta el őket. Mintha megannyi láthatatlan kéz kapaszkodott volna a hajukba, mintha mellüket vaskapcsok szorították volna össze.
Közben Vu Szung intésére Jing-er becsukta és bereteszelte a kaput. Vang anyó, akinek mindez nem kerülte el a figyelmét, rosszat sejtve nyomban menni akart. De Vu Szung visszatartotta.
De Vang anyó, csak nem utasítja vissza, hogy egy pohárka bort igyon velünk a menyegző örömére? szólt kedélyesen nevetve.
Mit volt mit tenni, Vang anyó helyet foglalt a terített asztalnál, s ő is vett a tálakból, melyeket Jing-er felhordott. Növekvő nyugtalansággal figyelte, hogy Vu Szung, anélkül, hogy vendégeivel törődne, vagy koccintana velük, szótlanul hajtja fel egyik pohár bort a másik után.
De most már igazán menni szeretnék mondotta Vang anyó, miután az illendőség kedvéért kis ideig együtt evett, ivott velük. A fiatalok bizonyára szeretnének magukra maradni.
Ostobaság, öreganyám, itt maradsz! hangzott Vu Szung dörmögő válasza. Volna még egy-két szavam hozzád!
Egyidejűleg az öregasszony halk, fémes suhogásra lett figyelmes, s az őrparancsnok egy két láb hosszú, villogó kést rántott elő a zekéje alól, és vérben forgó szemét ijesztően az öregasszonyra szegezve, fenyegetően így folytatta:
Ne játszd az ártatlant, nem vagy te holmi ábrándos leányka! Régi mondás: nincsen adósság hitelező nélkül, s a gyűlöletnek is mindig megvan a maga jó oka! A te lelkeden szárad testvérem halála!
Már későre jár az idő, őrparancsnok úr, s magának fejébe szállt a bor, jobb volna, ha ilyen állapotban nem hadonászna azzal a veszélyes szerszámmal.
Fogd be a szád! Előbb leszámolok azzal a másikkal, azután te kerülsz sorra, te vén disznó! Egy tapodtat ne mozdulj a helyedről, különben
S a nyomaték kedvéért, közvetlen a vénasszony szeme előtt, megvillogtatta a fényes pengét. Azután Aranylótuszhoz fordult:
Ide hallgass, te asszonyállat! Hogy is halt meg annak idején a bátyám? Ha igazat mondasz, nem bántalak.
De Aranylótusz, mint általában, valahányszor kétségbeejtő helyzetbe került, ez alkalommal is hazugsághoz folyamodott.
Bátyád szívgyengeségben halt meg. Többet nem mondhatok. Nekem semmi közöm nem volt a halálához válaszolta nyugodtan.
Vu Szung dühösen az asztallapba vágta a kését, mely reszketve megállt. Azután baljával megmarkolta az asszony haját, jobbjával pedig mellen ragadta, feldühödve rázta, egyre csak rázta, miközben az útjában álló asztalt egyetlen rúgással felborította, úgyhogy a tányérok, tálak és poharak a földre gurultak, s hangos csörömpöléssel száz darabra törtek.
Vang anyó kihasználta a kedvező pillanatot, felugrott, és megpróbált kiszökni a kapun. De az be volt zárva. Akkorra már Vu Szung néhány hatalmas ugrással mellette termett. Lenyomta a földre, derékszíjával hátrakötötte a két kezét, majd a szíj végét az asszony bokájához erősítette: Vang anyó úgy kuporgott a földön, mint egy majom, mely hátratartott kézzel bükkmakkot szedeget; moccanni sem bírt.
Engedjen el, őrparancsnok úr! rikácsolta kétségbeesetten. Mi közöm a maga sógornőjének ügyeihez? Ártatlan vagyok!
Fogd be a szád, vén disznó! Tudok mindent. A tagadás nem segít. Várj csak, te is mindjárt sorra kerülsz. Csak előbb elintézem a másikat.
Felkapta, s mint egy rongybatyut, átvitte a lakószobába, ahol ledobta testvérének lélektáblája előtt. Majd felemelte a földről a kést, és újból Aranylótuszhoz fordult, aki félve egy sarokba húzódott.
Kíméljen, sógorom! Mindent bevallok! könyörgött. Vu Szung megragadta az asszonyt, a lélektábla elé lódította, és ráparancsolt, hogy térdeljen le.
Most pedig gyerünk a beszéddel! förmedt rá nyersen.
A rémülettől megdermedt Aranylótusz elejétől mesélni kezdte Hszi-men Csinghez fűződő viszonyát, közben részletesen kitért Vu Ta halálának körülményeire: először hasba rúgta Hszi-men, majd Vang anyó tanácsára együtt megmérgezték, s végül, hogy minden nyomot eltüntessenek, holttestét nem temették el, hanem elhamvasztották.
Együgyű teremtés! gondolta magában Vang anyó dühösen. Most aztán kifecsegett mindent. Ezek után nekem is befellegzett.
Vu Szung szótlanul, ziháló lélegzettel hallgatta Aranylótusz vallomását. Most meghajolt a lélektábla előtt, áldozati bort locsolt a földre, s halotti papírpénzt égetett, majd tekintetét a lélektáblára szegezve, ünnepélyes hangon megszólalt:
Hallgasd meg szavam, bátyám! Tudom, szellemed itt tartózkodik a közelben. Elérkezett a bosszú órája, s én, Vu Szung leszek az, aki bosszút állok érted! Halálfélelmében Aranylótusz velőtrázó segélykiáltásokban tört ki. De Vu Szung máris a szájába tömött egy marék hamut, melyet a füstölőüstből vett ki, és elnémította. Azután durván és keményen megragadta, s kényszerítette, hogy homlokát a földhöz verve, mélyen meghajoljon. Aranylótusz szörnyű haragra gerjedt, összeszedte minden erejét, s egy pillanatra kiszabadította magát a súlyos kezek szorításából, letépte magáról az ékszereket, úgyhogy a díszcsatok és hajékek, a zománcvirágok, gyöngyök és gyűrűk csak úgy repültek, majd élénk csengéssel szerteszét gurultak. Ekkor az őrparancsnok bőszen belerúgott az ágyékába, mire az asszony felbukott. Most kemény csizmatalp nehezedett gyenge keblére, súlyosan, lélegzetelállítóan, és mintha irtózatos mennydörgés hasított volna a fülébe:
Téged mindenki bölcsnek és okosnak tartott, te némber! Most magam is meg akarok győződni róla, vajon valóban a bölcsek hétszeresen kitárt szívével rendelkezel-e!
Így szólott, s a kést markolatig az asszony szívébe döfte, majd a keskeny sebet tátongó, véres hasadékká tágította, melyből bíborszín patak tört elő. Az asszony lába még meg-megrándult, egyet-kettőt rúgott, s testéből ezzel már el is szállt mindkét lélek. Vu Szung most kirántotta a sebből a kést, markolatát keresztben a foga közé vette, s áldozatának meleg szívét kiemelte a mellkasból. Egy edénybe helyezte, s mint halotti áldozatot, ünnepélyes meghajlás kíséretében letette bátyjának lélektáblája alá.
Ennek végeztével Vang anyó felé fordult, aki sipítozva kiáltozni kezdett:
Segítség! Gyilkos! A férfi nem sokat teketóriázott, egyszerűen lenyakazta a vénasszonyt.
Bácsikám, félek törte meg egy riadt hang a szobában hirtelen beállt kísérteties csendet. Jing-er volt, aki arcát kezével eltakarva, minden tagjában reszketve, állt a falnak dőlve.
Most nincs időm a számodra, gyermekem válaszolta Vu Szung kurtán, azzal faképnél hagyta a lányt, s kirohant a hátsó udvarba. Ott átvetette magát a falon, a szomszédos telekre, mely Vang anyó házához tartozott. Az volt a szándéka, hogy a kerítőnő fiát is megöli. De a fiút már nem találta a lakásban. Vang Csao ugyanis meghallotta a segélykiáltásokat, nyomban átsietett Vu házához, s amikor kopogtatására senki sem nyitott ajtót, rosszat sejtve fellármázta a szomszédokat. De azok mind nagyon féltek az erős őrparancsnoktól. Ugyan ki mert volna beavatkozni családi ügyeibe?
Ily módon Vu Szung zavartalanul felforgathatta Vang anyó lakását, megkereste a száz unciából még megmaradt nyolcvanat, magához vette az összes fellelhető ékszert, majd a sötétség leple alatt az udvart környező hátsó falon keresztül észrevétlenül megszökött. Másnap kora reggel, mihelyt kinyitották a kapukat, szerencsésen kilopózott a városból, bevette magát a Liang-hegység erdeibe, s ott beállt a rablók közé.
NEGYVENKETTEDIK FEJEZET
A fiatal Csen áldozatot mutat be
halott szerelmének.
Csun-mej a Jungfusze-templomban összetalálkozik
egykori úrnőjével
Vu Szung már rég túl volt hetedhét határon, amikor a szomszédok és a kerületi hatóságok másnap reggel végre erőszakkal behatoltak a lezárt lakásba. Megtalálták az elhagyott és teljesen megbomlott Jing-ert, és hatalmas vértócsában a két meggyilkolt asszonyt. Nyomban feljelentést tettek a körzeti jamennél, mire a körzeti mandarin kiküldte hivatalnokait, s jegyzőkönyvet vétetett fel velük; egyidejűleg körözőlevelet adott ki a szökésben levő Vu Szung ellen, és kézrekerítőjének ötven uncia jutalmat ígért.
Ezen a délelőttön Csou folyami prefektus küldöttei mit sem sejtve bekopogtak Vang anyóhoz. Elhozták a kikötött száz unciát. Mindjárt gyaloghintóval érkeztek, mert a parancs szerint ez alkalommal feltétlenül magukkal kellett vinniük Aranylótuszt. De sajnos, már elkéstek, s így újból dolguk végezetlen tértek haza. Csun-mej teljesen magába roskadt. Három napon át egyetlen falatot sem vett magához, átadta magát fájdalmának. Az aggódó Csou úr, hogy kissé felvidítsa, a kedvéért meghívta az ez idő tájt épp a külvárosban vendégszereplő bűvésztársulatot. De semmiféle bűvészkedés nem segített, Csun-mejt nem tudták megnevettetni. Hetekig tartott, míg végre magához tért, és visszanyerte egykori vidám kedvét.
Kívánságára azonban Csou úr minden áldott nap elküldte egy emberét a körzeti jamenbe, hogy megtudakolja, elfogták-e végre Aranylótusz gyilkosát.
Ezalatt a fiatal Csen, egyetlen gondolattól áthatva, hogy mennél előbb kiváltsa szerelmét, vad hajszában vágtatott a keleti főváros felé. Feleúton összetalálkozott szüleinek egy régi szolgájával, aki épp őhozzá igyekezett, hogy tudassa vele: apja halálosan megbetegedett. Halálos ágyán még egyszer látni kívánja, és közölni óhajtja utolsó akaratát. A fiatal Csen még sebesebb vágtába kezdett, de mire agyonhajszolva megérkezett Kajfengfuba másik nagynénjéhez, Csang asszonyhoz, akinél szülei laktak, közölték vele, hogy édesapja már meghalt, szerencsétlen módon éppen akkor, amikor, hála az amnesztiának, visszahelyezték volna régi hivatalába, és visszakapta volna régi tisztségeit. Mily szerencsétlen fordulat! A körülményes gyászszertartás lebonyolítása, melynél, mint fiú-utódnak, neki jut a főszerep, továbbá édesapja koporsójának sok időt igénylő átszállítása az eredeti lakhelyre, hetekig tart majd, s ezalatt Aranylótuszt bizonyára egy másik férfi kaparintja meg. Ezért így szólt anyjához:
E téli időszakban százszám garázdálkodnak a kiéhezett rablóbandák az országúton. A koporsó ünnepélyes átszállítása mindenfelé feltűnést kelt, s a koporsó mögött bútorfélékkel és értékes hagyatékkal megrakott kocsik láttán alaposan megjönne a rablók étvágya. Könnyen megtörténhet, hogy az átköltözésnél mindenünket elveszítjük. Épp ezért azt javaslom: engedd, hogy előreutazzam kétszekérnyi hagyatékkal. Te újév után jöjj majd utánam a koporsóval, a többi holmival meg a szolgákkal. Én ezalatt otthon rendbe hozom neked a lakást. Az imádkozást halott apám lelki üdvéért s a többi gyászszertartást majd Csinghohszienben bepótoljuk.
Csen édesanyja egyetértett a javaslattal, s fiát már két nappal később a tizenkettedik hónap első napján két jól megrakott szekérrel útnak indította hazafelé. Csen szerencsésen és épségben megérkezett Csinghohszienbe, sőt legnagyobb örömére Csang bácsi és néni, értesülve az öreg Csen haláláról, valamint arról, hogy édesanyja hamarosan visszaérkezik, nyomban kiköltözött szülei házából, melynek eddig ők viselték gondját. Most már ő volt az úr a házban, mindezen felül ő őrizte az apai örökségből magával hozott jó néhány súlyos pénzesládát. Ezért mi sem akadályozta többé, hogy otthonába vezesse Aranylótuszt. Úgy gondolta, hogy csak később tisztázza a nézeteltérést nem szeretett feleségével, továbbá a fösvény Holdasszonnyal, aki megtagadta Jang bácsi kincseinek kiadását. Ő mindenesetre így tervezte. De:
Embernél van a terv,
a szándék,
de a jó vég: égi ajándék.
Már a megérkezését követő napon magához vette a közvetítőnő által követelt száz unciát, és elindult a Bíborkő utcába. Jutalékul nemhogy öt, de tíz unciát szánt Vang anyónak. Most már könnyen lehetett gavallér. Táncoló léptekkel, pompás hangulatban közeledett a vénasszony házához, de hirtelen megtorpant. Az út szélén, a kapu előtt, egy nyitott gödörben két hevenyészve betakart hulla feküdt. Fejüknél két rúdra akasztott lámpás himbálózott. A kapu fölött pedig egy hirdetmény, rajta jól láthatóan öklömnyi írásjegyekkel:
GYILKOSSÁG
A született Pan leány, valamint
az özvegy Vang gyilkosának, Vu Szungnak
kézrekerítője ötven uncia jutalomban részesül.
CSINGHOHSZIEN
KÖRZETI MANDARINJA
A megrendült fiatal Csen egyre csak a hirdetményt bámulta elmerülten. Ekkor egy, a közelben sebtében összetákolt őrbódé ajtajában megjelent két őrszem, és hangosan rákiáltott:
Hé, ki vagy, mit keresel itt? Még nem fogták el a gyilkost. Talán tudsz róla valamit?
Lassan közelítettek Csenhez, mire annak inába szállt a bátorsága, gyorsan nekiiramodott, végigszaladt a Bíborkő utcán, le egészen a csatornán átvezető kőhídig. Ott utolérte a közelben lakó régi jó barátja, bizonyos Jang, aki már jó darabon követte.
Hé, Csen testvér, hogy állhatsz meg egy olyan ház előtt, ahol gyilkosság történt? Könnyen gyanúba keveredhetsz! szólította meg. Hol jártál az elmúlt hetekben? Még az árnyékodat se láttam.
A fiatal Csen tőle telhetően leplezte belső felindultságát, és röviden elmesélte, hogy épp tegnap érkezett vissza Kajfengfuból, s az imént arra haladtában véletlenül megpillantotta a hirdetményt, melynek tartalma azért van rá olyan nagy hatással, mert az egyik meggyilkoltat, a született Pan leányt személyesen is ismerte. Elhunyt apósának, Hszi-men Csingnek volt ötödik felesége.
Tulajdon sógora gyilkolta meg magyarázta buzgón a fiatal Jang Vu Szung őrparancsnok, akit néhány évvel ezelőtt a Nagy Fal mellett fekvő Mengcsouba száműztek, és nemrégiben az amnesztia révén hazaérkezett. Senki sem tudja, miért követte el tettét, s miért gyilkolta meg Vang anyót is. Egyébként Vu Szung hátrahagyta Jing-er nevű fiatal unokahúgát. Vu kérésére a száműzetés éveiben Jao nénikém viselte a lány gondját: nénikém most ismét magához vette, s szeretné férjhez adni. Az a két szegény asszony nyilván mindaddig temetetlen fekszik majd az utcaszélen, míg a gyilkos kézre nem kerül. De most már elég ebből a szomorú históriából, melyhez végtére semmi közünk. Beszéljünk valami másról, és igyunk egyet a viszontlátás örömére. Légy a vendégem.
Természetesen nem is sejtette, milyen közelről érinti barátját az eset. Jóllehet a fiatal Csen elfogadta a meghívást, és elment barátjával a kőhíd mellett levő közeli borozóba, olyan szomorú volt, hogy már a harmadik pohár után felállt, és elbúcsúzott. Teljesen összetörve érkezett haza, belopózott a szobájába, és sírva levetette magát a fekhelyére.
De az est leszálltakor újból visszament a Bíborkő utcába, és a kőhíd alatt, a csatorna partján egy helyet keresett magának, ahol senki sem zavarta. Lekuporodott a földre, és halotti pénzt meg füstölőt égetett a halott tiszteletére.
Drága nővérem, az én hibámból, az én mulasztásom miatt kellett meghalnod! panaszolta keservesen. Bűntudattól megtörten egy kevés halotti pénzt hoztam, hogy megkönnyítsem az árnybirodalom felé vezető utadat. Legyen szellemed mindenkor segítségemre, hogy megtaláljam a gyilkost, és bosszút álljak. Nem nyugszom mindaddig, míg el nem nyeri méltó büntetését!
Ezen az éjszakán álmában megjelent előtte Aranylótusz. Ruhája véráztatott volt, csapzott haja vad tincsekben hullott sápadt arcába.
Keserves vég jutott nekem osztályrészül, testvér szólott Hasztalan vártam rád. Vu Szung keze oltotta ki életem kegyetlenül. Most hasztalan kopogtatok az árnybirodalom kapuján, szegény kóbor kísértetként bolyongok éjjel-nappal. Köszönöm, hogy gondolsz rám. Régi szerelmünkre kérlek, gondoskodj koporsómról, és arról, hogy tisztességesen eltemessenek, nem akarom, hogy szegény testem továbbra is kint feküdjön az útszélen szélben, sárban.
Szeretett nővérem, hallottam szavad, és szívesen segítenék rajtad válaszolta Csen könnyek között. De a szívtelen Holdasszony miatt, sajnos, nem tehetem. Fordulj Csun-mejhez, ő bizonyára teljesíti kérésedet.
Már megpróbáltam közeledni hozzá. De a folyami prefektus házának kapuőrző szellemei elállták az utamat, és nem engedtek be. Most még egyszer megkísérlem.
Csen kinyújtotta utána a kezét, gyengéden megfogta volna, de akkor a kísértet semmivé foszlott, és eltűnt nyomtalanul. Éjféli látomás volt.
Egy hónap telt már el a gyilkosság óta. Híre járt, hogy Vu Szung bevette magát a Liang-hegység vadonába, és beállt a rablók közé, s minthogy a csinghohszieni körzeti mandarin immár kilátástalannak vélte kézre kerítését, engedélyezte a két hulla eltemetését. Vang anyót el is temette a fia, de a szegény Aranylótusz továbbra is ott feküdt az út szélén, elhagyatottan. Nem akadt senki, aki megkönyörült volna rajta.
Csun-mej minden második-harmadik nap elküldött valakit a körzeti jamenbe, s megkérdeztette, elfogták-e már a gyilkost. De a küldöncök minden alkalommal nemleges válasszal tértek vissza. Szeretett úrnőjének holtteste továbbra is ott feküdt az útszélen rendőri felügyelet alatt, temetetlenül.
Ekkor, egy éjszakán, röviddel újév után, álmában előtte is megjelent Aranylótusz, s tisztán érthető szavakkal így szólt:
Nővérem, kedves nővérem, ma végre-valahára megtaláltam a hozzád vezető utat. Eddig a kapuőrző szellemek durván visszautasítottak, valahányszor bebocsátást kértem. Most esdve kérlek, könyörülj meg rajtam, és vedd oltalmadba szegény holttestemet! Ne engedd, hogy továbbra is temetetlen heverjen az útszélen, tépje a szél, eső és hó áztassa, bemocskolják a csirkék és kutyák. Emlékezz régi barátságunkra, gondoskodj illő temetésről, máskülönben nem nyerek bebocsátást az árnybirodalomba, meg sem pihenhetek, s hajléktalan kísértetként kell bolyonganom örökkön-örökké.
Csun-mej válaszolni akart, de ekkor felébredt. Arca könnyáztatott volt, és egész reggelig nem tudott megnyugodni. Másnap újból elküldte a jamenbe a ház két bizalmas szolgáját, Csang Senget és Li Ant.
Mi a helyzet a két hullával? kérdezte feszült várakozással a visszaérkezőktől.
A gyilkos elmenekült, bevette magát a Liang-hegység vadonába, és beállt a rablók közé. Aligha sikerül kézre keríteni jelentették. Ezért a körzeti mandarin elhatározta, hogy nem hagyja kint tovább a két hullát szélben, sárban, s engedélyt adott eltemetésükre. Vang anyót már elhantolta a fia, de a másik asszony még most is ott fekszik az útszélen.
Figyeljetek ide, van egy kérésem hozzátok. Természetesen gazdagon megjutalmazlak benneteket. A két szolga térdre borult előtte.
Hová gondol, kedves kis úrnőnk, eszünk ágában sincs jutalmat elfogadni. Megelégszünk azzal is, ha alkalomadtán megdicsér minket az Öreg uraság előtt, és rámutat érdemeinkre. Tűzön-vízen át követjük önt.
Csun-mej eltűnt hálószobájában, majd tíz unciával és két vég posztóval tért vissza.
Tudjátok, hogy az elhunyt édestestvérem volt, azelőtt együtt éltünk Hszi-men Csing házában, s igen szoros szálak fűztek hozzá. Arra kérlek benneteket de egy árva szóval se áruljátok el az Öreg uraságnak vásároljatok ezen a tíz uncián egy koporsót, ágyazzátok a holttestet ebbe a posztóba, s helyezzétek örök nyugalomra valahol egy csendes helyen, odakint a várost környező sánc előtt. Megtennétek a kedvemért?
A két szolga lelkes fejbólintással jelezte, hogy mindennel egyetért. Azután így szólt az egyik:
Jó lenne, ha felmutathatnánk az Öreg uraság névjegyét, különben megeshet, hogy a jamen megtagadja a holttest kiadását.
Szerintem szükségtelen vélte a másik. Ha azt mondjuk, hogy a folyami prefektus feleségének megbízásából jöttünk, akinek az elhunyt testvére, bizonyára nem támasztanak nehézségeket.
Átvették tehát a pénzt meg a két vég posztót, és bementek a személyzeti szobába. Útközben kicserélték gondolataikat:
Úgy látszik, a halott régebben nagyon közel állt kis úrnőnkhöz, legalábbis erre vall, hogy ilyen sokat áldoz rá. Amikor halálhírét vette, vigasztalhatatlan volt, három napig egyetlen falat sem ment le a torkán, egyre csak sírt. Még a bűvészek tudománya is csődöt mondott, akiket azért hozatott a házba az Öreg uraság, hogy felvidítsák. Igazán emberséges cselekedet, hogy ennyire gondját viseli az elhagyott tetemnek. Teljesítjük kívánságát, és becsülettel elvégezzük a megbízatást. Minthogy ennyire szívügye, majd csak meghálálja, szól néhány jó szót az érdekünkben az Öreg uraságnál, ami csak hasznunkra válhat. Az asszonyka nagy becsben áll nála, minden kívánságát teljesíti, s úgy kezeli, mintha főfelesége volna. Hát igen, mert titkon azt reméli, hogy fiúutóddal ajándékozza meg.
Elmentek a körzeti jamenbe, s miután közölték, hogy a folyami prefektus harmadik feleségének megbízásából jöttek, s hogy a halott annak édestestvére, minden teketória nélkül megkapták a temetési engedélyt. Azután hat unciáért vásároltak egy koporsót, megmosták és megtisztították a holttestet, kitépett szívét újból visszatették a helyére, majd gondosan összevarrták a sebet, a hullát bepólyálták a magukkal hozott posztóba, s két koporsóvivővel elvitték a déli városkapu előtt levő Jungfusze-templomhoz, melynek közelében gazdájuk, a folyami prefektus családi temetkezési helye díszlett.
Kis úrnőnk, az Öreg uraság harmadik feleségének nővérét hozzuk itt; egy talpalatnyi földet kérünk, ahol örök nyugalomra helyezhetjük mondották a rendőrfőnöknek.
Az hogy is utasíthatta volna el magas rangú patrónusa feleségének kérését? Elvezette őket a templom mögé egy csendes helyre, s egy odvas, vén rezgő nyárfa tövében kijelölte a sír helyét. Megásták a sírt, s miután a koporsót lebocsátották a földbe, visszamentek kis úrnőjükhöz, és jelentették, hogy híven teljesítették a megbízást, s lelkiismeretesen visszaadták a megmaradt négy unciát.
Csun-mej köszönetet mondott a szolgáknak: egy-egy unciával, továbbá jókora korsó borral, egy sonkával meg egy borjúcombbal jutalmazta meg őket.
Kérésére másnap még át kellett adniuk a rendőrfőnöknek öt unciát azzal a kéréssel, hogy tartson ünnepélyes gyászszertartást az elhunyt lelki üdvéért. Ezenfelül küldött még Csun-mej egy fél unciát halotti papírpénzre meg füstölőre. A két szolga ezt a megbízatást is híven teljesítette, s magukban nem győzték eléggé dicsérni kis úrnőjük jóságát.
Ezalatt a fiatal Csen édesanyja is megérkezett Csinghohszienbe a szolgahad kíséretében, a még hiányzó cókmókkal meg elhunyt férjének koporsójával. A koporsót egyelőre, legalábbis a temetésig, ugyanabban a Jungfusze-templomban helyezték el, amelyben Aranylótusz is örök álmát aludta. Megérkezését követő napon az özvegy elküldte fiát a templomba, s ő is öt unciát küldött a rendőrfőnöknek, hogy tartson ünnepi gyászszertartást, ugyanis másnap járt le a hetedik gyászhét.
Útközben Csen újból összetalálkozott a Bíborkő utcában lakó Jang nevű barátjával.
Mikor vitték el a két halottat? kérdezte csak úgy mellékesen. Amikor tegnap elmentem Vang anyó háza előtt, már nem láttam őket.
Még nem tudod? Mivel kiderült, hogy a gyilkos bemenekült a zordon Liang-hegységbe, és beállt a rablók közé, a körzeti mandarin két hét előtt hozzájárult az eltemetésükhöz. Vang anyót a fia hantolta el, a született Pan leányt pedig tegnapelőtt a folyami prefektus emberei helyezték örök nyugalomra odakint a város előtt, a Jungfusze-templomban.
Ez már Csun-mejnek köszönhető gondolta magában a fiatal Csen. Melyik Jungfusze-templomban? tudakolta. Több hasonló nevű templom is van.
Természetesen a déli városkapu előtt levőre gondolok, melynek a folyami prefektus a védnöke.
Nagyszerű! Akkor mindjárt meglátogathatom a sírját gondolta magában Csen, és gyorsan elköszönt barátjától. A Jungfusze-templomba érve, még mielőtt rátért volna jövetelének tulajdonképpeni céljára, sietve megkérdezte a rendőrfőnöktől:
Merre fekszik a sírja annak a fiatalasszonynak, akit alig néhány napja temettek el itt?
A rendőrfőnök a templomfal mögött álló vén, odvas rezgő nyárfa felé mutatott. Odaérve, Csen letérdepelt a frissen hantolt sír szélén, füstölőt és halotti pénzt égetett, bort és áldozati ételeket áldozott, és ismét hangos, panaszos halottsiratásba kezdett. Miután teljesítette halott szerelme iránti kötelességét, immár nyugodt lelkiismerettel tért vissza a rendőrfőnökhöz, átadta az öt unciát, s megbeszélte vele az édesapja emlékére tartandó gyászszertartás részleteit. Néhány nappal később azután átvitték a koporsót a Csen család ősi temetkezési helyére.
Egy szép napon Hszi-men Csing feleségei Pi anyó révén értesültek a legújabb családi eseményekről: az öreg Csen meghalt, nemrégiben el is temették, özvegye a fővárosból átköltözött Csenghohszienbe, továbbá hála Csun-mej áldozatkészségének, Aranylótuszt is méltón eltemették a Jungfusze-templomban.
Pedig egy efféle koporsó költséges dolog, s a gyászszertartásnak is megkérik az árát állapította meg Szun Hszüe-o elámulva. Hogy engedhet meg magának a kicsike efféle költekezést? Férje, a folyami prefektus, bizonyára súlyos szemrehányásokkal illette ezért.
Ugyan, mi jut eszükbe! jelentette ki Pi anyó nevetve. Teljesen belébolondult, és mindent ráhagy. Az meg egészen a bűvkörében tartja. Férje három szép szobát rendezett be neki a nyugati szárnyban, két szobalányt bocsátott a rendelkezésére, és mindjárt megérkezése után mind a négy évszakra ruhákat szabatott neki. Első felesége mintha már nem is volna. Közel jár az ötvenhez, félig vak, egész nap a szobában csücsül, növényi eledelen él, már csak Buddha és annak szent tanai járnak az eszében, a háztartással egyáltalán nem törődik. Második felesége pedig, aki a keleti szárnyban lakik, nemrégiben egy leánygyermeknek adott életet, és még az ágyat őrzi. Ily módon Csun-mejre bízta az összes kulcsot, ő uralkodik egyedül a házban, ő utasítja a konyhát, ő rendelkezik az élelmiszerkészletek felett, ő ad utasítást a beszerzésekre, mintha nem is a Harmadik, hanem az Első volna. És még gyereket is vár.
Holdasszony néma pillantást váltott Szun Hszüe-óval. Egyikük sem válaszolt, de magukban nagyon csodálkoztak, milyen kiszámíthatatlanok a végzet útjai, és irigységgel vegyes szégyenkezéssel gondoltak arra, milyen ragyogó pályát futott be az a kis Csun-mej, akit nemrégiben szégyenszemre elkergettek a háztól.
Illendőségből mégiscsak el kell mennie valakinek Csenékhez részvétnyilvánító látogatásra szólt végül Holdasszony. A magam részéről lemondok róla, majd azzal mentem ki magam, hogy gyengélkedem. Menjen Hszi-men lánya, te meg, Pi anyó, leszel szíves elkísérni.
Pi anyó beleegyezett, s másnap délutánra kitűzték a látogatást.
A fiatal Csen épp a kapu előtt álldogált, s az utcát kémlelte, amikor a kulik a ház előtt letették a gyaloghintót, melyből Pi anyó szállt ki.
Mi szél hozta ide? kérdezte Csen az öregasszonyt.
Ne tettesse magát, fiatalúr! Hiszen úgyis tudja, hogy az anyósa küldött: tolmácsoljam részvétét, s adjak át néhány áldozati adományt. Ő maga elnézést kér, de kissé gyengélkedik. Maga helyett Hszi-men úr leányát küldi. Gyaloghintója mindjárt megérkezik.
Ó, fütyülök az anyósomra! horkant fel mérgesen.
Áldozati adományával pedig épp egy fél hónapot késett. Apámat már régen elhantoltuk.
Drága vőmuram, az Első módfelett sajnálja a késedelmet. De meg kell értenie, magányos özvegy lévén, nehezen mozog, akár a rák, melynek kövek közé szorult a lába, s ki sem kerül a négy fal közül. Hogy rövid legyek, még csak tegnap szerzett tudomást a halálesetről. Legyen belátással.
Időközben megérkezett Hszi-men Csing leányának gyaloghintója is.
Ki ez már megint? kérdezte Csen.
Nos, mint már az imént mondottam, anyósa ma nem érzi jól magát, ezért Hszi-men úr leányát küldi maga helyett, hogy ő tisztelegjen az ön megboldogult édesapjának lélektáblája előtt.
Dögöljön meg! Pusztuljon innen mentől hamarább!
Intett a hintóvivőknek, forduljanak vissza, s amikor nem értették meg mindjárt, mit akar, és tétovázva álltak, dühösen kirohant, és néhány rúgással indulásra késztette őket.
Gyerünk, indulás! Különben még összetöröm a csontjaitokat, annak az átkozott nőnek pedig szálanként tépem ki a haját! ordított a meghökkent kulikra, mire azok sürgősen felkapták a gyaloghintót, és futva útnak eredtek.
Pi anyónak sem maradt más hátra, ő is beszállt a gyaloghintóba. De ő legalább módot talált rá, hogy az áldozati adományokat tartalmazó dobozokat átnyújtsa Csen édesanyjának, aki időközben ugyancsak megjelent.
Amikor Holdasszony meghallotta, milyen barátságtalan fogadtatásban részesültek küldöttei Csenéknél, elájult.
Micsoda szörnyszülött! Maga a megtestesült gonoszság! kiáltott fel, magához térve. Amikor bajban volt, vendégszeretően befogadtuk, és menedéket nyújtottunk neki, s lám, így hálálja meg jóságunkat! Lábbal tiporja az égi törvényeket, s úgy kezeli az anyósát, mint holmi bűzhödt, vén patkányt! Majd Hszi-men Csing lányához fordulva így szólt: Mindennek ellenére, míg csak élsz, az ő felesége vagy, halálod után pedig háziszellemként kísértesz tovább a házukban. Örökké nem tarthatlak itt. Ne ijedj meg tőle, s holnap menj el újból hozzá! Neked ott, abban a házban van a helyed. Ha túlságosan messzire megy a pimaszkodásban, majd utánanézünk, nincs-e olyan törvény, mely visszahelyez jogaidba.
S másnap újból elküldte Csen házába, ez alkalommal Taj A-er kíséretében. A fiatal Csen nem volt otthon. A család temetkezési helyén tartózkodott a sírfeltöltési szertartásnál. Édesanyja a lehető legszívesebben fogadta menyét, s kérte, ne haragudjék fia előző napi viselkedéséért.
Részeg volt, nem volt ura a cselekedeteinek. Majd beszélek vele, és lassan jobb belátásra bírom. Mondd meg Holdasszonynak, hogy sokszor üdvözlöm, és őszintén köszönöm szíves együttérzését.
Amikor a fiatal Csen estefelé hazaérkezett, s ott találta feleségét, megint elöntötte fejét a vér. Ütlegelni, rugdosni kezdte, és ráordított:
Mit keresel itt már megint? Adjátok ki inkább jogos tulajdonomat meg Jang bácsikám kincsesládáit, melyeket annak idején magammal hoztam! Nem tűröm tovább, hogy a hátam mögött azt mondják, tunya élősdiként élek apósom házában. Felőlem akár meg is dögölhetsz! Többé semmi közöm hozzád!
Erre már az asszony is elvesztette türelmét, és vadul visszavágott:
Te szemét! Nem szégyelled lábbal tiporni az égi törvényeket? Mit tehetek én arról, hogy az Ötödiket meggyilkolta a sógora? Ezért még nincs jogod ilyen aljasul bánni velem!
Szavai nyomán Csen valósággal őrjöngeni kezdett. Belekapott a hajába, öklével az arcába vágott, s mikor ezután az édesanyja menye védelmére kelt, és odaállt elébe, még őt is durván félrelökte. Végre aztán befejeződött az undorító jelenet, s a fiatalasszony sírva beszállt újból a gyaloghintajába.
A harmadik hónap közepe táján történt. Eljött a kedves Csing-ming ünnep, a halottaknak szentelt Tiszta fénynapja. Holdasszony Meng Jü-lou, Ékkövecske, továbbá Zsu-ji dajka és a gyermek társaságában ellátogatott Hszi-men Csing sírjához. A társasághoz csatlakozott még Holdasszony bátyja és annak felesége is. Mihelyt kiértek a város szűk utcáiból, dúsan zöldellő rétek és mezők tárultak ki elragadtatott tekintetük előtt, tarka virágok pompáztak mindenfelé szemkápráztatóan, s bármerre néztek, az ösvényeken és utakon vidám, boldog embercsoportok élvezték a beköszöntő új nap tavaszi ragyogását. Melyik évszak vetekedhetne a kedves tavasszal? Azon napok egyike volt, melyen az ember a természetet, a világot és mindent, mindent sokkalta szebbnek lát, melyen a nap nemcsak ragyog, hanem nevet is, a szél lenge zefírnek, a nyomorúságos gebe nemes paripának, az országút pora illatos virágpornak tetszik; az a nap volt, melyről a költő így énekel:
Csing-ming nap! a
réten
áldozati illat,
széttépett halottpénzt
kerget langy fuvallat.
Zöld gyepen, virányon
vígan énekelnek,
hull derült egekből
gyors tavaszi permet.
Lomb közt tarka tollú
madarak dalolnak,
részeg aluvókra
fűzágak hajolnak.
Szépek, mint a képek,
asszonyok, leányok,
ifjak elbűvölve
bámulnak reájok.
Miután Holdasszony és társai elérték a városi sánctól öt mérföldnyire levő családi temetőt, ettek, ittak, és átöltözködtek; Taj A-er felállította Hszi-men Csing sírja előtt az áldozati asztalkát, majd szép sorjában előléptek, kezükben égő füstölőgyertyával, s ünnepélyes meghajlással tisztelegtek a halott előtt. Elsőnek Holdasszony lépett elő. Tisztára söpörte a sírdombot, az előtte elterülő kis teret, áldozati bort locsolt a földre, füstölőpálcikát és halotti pénzt égetett, meghajolt, majd néhány szót intézett a halotthoz:
Testvérem, te, ki egykor emberként éltél közöttünk, de most már a szellemek között honolsz, lásd, a Csing-ming napon eljött sírodhoz gyászoló feleséged, az egykori Vu leány, továbbá harmadik feleséged, valamint most egyesztendős fiacskád, hogy illő tisztelettel áldozatot mutasson be neked. Add ránk áldásodat, és végy minket oltalmadba, hogy fiad száz évig éljen, s legyen, aki híven megőrzi emlékedet, és megóvja sírodat a pusztulástól, ha én már nem leszek. Fájdalommal és szomorúsággal gondolok azokra az időkre, amikor még boldogan éltünk együtt, s visszaidézem lényedet és szavaidat.
Beszéde végén hangja elcsuklott, s panaszos jajveszékelésben tört ki. Azután visszatért a helyére. Majd sorra előléptek a többiek, először Meng Jü-lou, utána a dajka, karján a gyermekkel, Holdasszony bátyja, Vu, és annak felesége, ők is meghajlással és füstölőégetéssel tisztelegtek a halott előtt.
Csaknem ugyanebben az órában, a Jungfusze-templomban, a vén, odvas rezgő nyárfa tövében Csun-mej is hasonló kegyes szertartással adózott elhunyt úrnőjének. Az elmúlt éjszakát Csou úr oldalán töltötte, annak fekhelyén, s egy kedvező pillanatban megjátszotta, hogy rossz álom gyötri; férje kérdezősködésére azt válaszolta, hogy épp az imént álmában megjelent a halott Aranylótusz, és könyörögve kérte, ne feledkezzék meg róla a Csing-ming napon.
Igen ám, csak tudnánk, hol van eltemetve mondotta Csou úr.
A déli városkapu előtt, a Jungfusze-templomban vágta rá Csun-mej.
Ez nagyszerű, hiszen családi temetőnk is ott van a közelben. Holnap délelőtt mindannyian útra kelünk, s míg én elhunyt hozzátartozóimnak mutatok be áldozatot, te ellátogathatsz egykori úrnőd sírjához.
Egyszóval ezen a délelőttön Csou úr három feleségével négy gyaloghintóba szállt, s nagyszámú kíséretével elindult a déli városkapu felé; egy kőhajításnyira a Jungfusze-templomtól elvált Csun-mejtől, s két másik feleségével folytatta az utat vidéki birtokára, ahol a családi temetkezési hely volt.
De térjünk most vissza Holdasszonyhoz és társaságához. Dolguk végeztével elhatározták, hogy kihasználják a verőfényes tavaszi napot, és elsétálnak az öt mérföldnyire fekvő Hszinghuacunba, vagyis Barackvirág-faluba. Egy magas szirten épült, költői fekvésű, általánosan kedvelt borozóban kívántak megpihenni, és élvezni a csodás kilátást. Gyönyörű idő lévén, a vendéglőig gyalogosan indultak neki az útnak. Az élen, öszvérét kantárszáron vezetve, az idősebb Vu haladt, mögötte az asszonyok raja, leghátul az elemózsiáskosarakat és gyaloghintókat cipelő szolgák.
Az útnak mintegy háromnegyed részéhez érve, Holdasszony kiterjedt templomi épületcsoportra lett figyelmes, mely tőlük nem messze egy akácliget dús zöldjéből emelkedett ki, és messze világító piros védőfalával, ötös ívelésű, smaragdzöld színben csillogó, mázas sárkány-pikkelytetőivel, tömör, vaskos harang- és dobtornyával, felhőkbe nyúló lendületes pagodáival csodásan ékesítette a tájat.
Miféle templom ez? kérdezte bátyjától Holdasszony.
A Jungfusze-templom, a Végtelen Boldogság Temploma, alapítói Buddhának szentelték. Védnöke Csou úr, a folyami prefektus, de röviddel halála előtt sógorom, Hszi-men Csing is beleölt néhány öszvérhátra való ezüstöt. Az öt terem egyikét, amelyben Buddha szobra áll, még csak nemrégiben építették az ő pénzén. A sárkánypikkelyek frissen fénylő máza is elárulja.
Ó, akkor feltétlenül nézzünk be egy percre javasolta Holdasszony, mire az egész társaság letért az útról, és bekanyarodott a kis akácerdőbe. Odaérve megkértek valakit, vezesse őket a rendőrfőnök elé. Csang-lao, a hosszú öreg, természetesen készségesen megengedte a templom jótevője özvegyének, hogy megtekintse a Hszi-men Csing által alapított Buddha-termet. A terem megtekintése után udvariasan meghívta a társaságot, s a fogadócellában egy csésze teával, továbbá a kolostori étrendnek megfelelő hústalan hideg harapnivalóval vendégelte meg őket. Beszélgetésük közben sok mindenről szó esett, a rendfőnök elmesélte, hogy a kolostort ez idő szerint száztíz szerzetes lakja, s hogy ezenfelül az Elmélyülés Csarnokának nevezett hátsó teremben nap nap után csapatostul szállnak meg felhőkkel vándorló koldulóbarátok.
A beszélgetés és evés-ivás kellős közepén váratlanul két kék kabátos szolga rontott be a cellába, s elfúló lélegzettel jelentették Csang-laónak:
Megérkezett a kis naj-naj, miért nem fárad ki üdvözölni őt?
A hosszú öreg gyorsan belebújt díszcsuhájába, fejébe nyomta a papi sapkát.
Bocsánatát kérem, mélyen tisztelt bodhiszattva; de foglaljon helyet egyelőre a szomszéd szobában. Üdvözölnöm kell patrónusunk kis feleségét. Nálunk akar áldozatot bemutatni, s mihelyt elmegy, újból rendelkezésére állok, mélyen tisztelt bodhiszattva! kiáltotta elmenőben a vendégek felé.
A harang- és dobtorony felől hamarosan tompa dübögés jelezte a nagy becsben álló vendég érkeztét, s a hegyi kapun át hat izzadságban fürdő kuli futva hozta be a templom előudvarába a kis naj-naj-nak egy csapat kékbe öltözött jamendarabont által körülvett gyaloghintaját, s letették a földre. Mielőtt Csun-mej az udvar kőkockáira tette volna lábát, a hosszú öreg már ott állt a gyaloghintó előtt, s hétrét görnyedve, alázatos szavakkal mentegetőzni kezdett, mondván, az ilyen nagy becsben álló vendéget voltaképpen már a hegyi kapu előtt kellett volna üdvözölni.
Az együgyű szerzetes nem tudta, hogy a kis naj-naj ma megtiszteli látogatásával szerény kolostorunkat. Ezerszer kéri, bocsássa meg neki a mulasztást mormogta ijedten.
Hagyja csak, hagyja hangzott a gyaloghintóból nagy kegyesen, s ezzel Csun-mej, a tegnap még egyszerű szobalány, ma már előkelő dáma, kimért, méltóságteljes léptekkel követte a rendfőnököt a templom hátsó sarkában álló vén rezgő nyárfa tövében domborodó szerény sírhoz.
Ezalatt az oldalsó fogadócellában összegyűlt asszonyok csak úgy égtek a vágytól, hogy végre megláthassák a fontos látogatót, akinek jövetele az egész kolostort felbolygatta.
Miért nem jön vissza a hosszú öreg? kérdezték most a szolgálatukra rendelt fiatal bonctól.
A kis naj-naj-t kíséri a hátsó templomfalhoz. Ott nyugszik nemrég elhunyt nővére, akinek tiszteletére, Csing-ming nap lévén, áldozatot akar bemutatni.
Csak nem Csun-mej ez az előkelő hölgy? robbant ki Meng Jü-louból.
Bolondság. Sosem volt nővére! válaszolta Holdasszony. Azután újból a fiatal bonchoz fordult: Mi a neve a kis naj-naj-nak?
Családi neve Ling. Nemrégiben öt unciát adott kolostorunknak, hogy imádkozzunk szegény nővérének lelkéért, s könnyítsük meg bejutását az égbe.
Ha jól emlékszem, Csun-mej családi neve is Ling. lesz az! szólalt meg ismét Meng Jü-lou.
Most odakintről futó léptek dobogása hallatszott, azután a rendfőnök berontott a szomszédos fogadócellába, izgatottan teáért kiáltott de a legjobbik fajtából! , s mindjárt rá a nagy becsben álló vendéget is behozták gyaloghintóstul. Az öt asszony a két helyiséget elválasztó függöny mögül, szorosan összebújva, feszült várakozással leste, mi történik a szomszédban. Meng Jü-lou feltevése valónak bizonyult. A gyaloghintóból kiszálló látogató valóban az egykori kis szobalány, Csun-mej volt. De hogy kikupálódott, mióta elkerült a Hszi-men házból! Mintha sokkal tekintélyesebb, magasabb lenne, arca kisimult, kikerekedett, akár a telihold. Hát még az öltözéke, milyen választékos, milyen ízléses! És az a rengeteg drága ékszer! Az a magabiztos, előkelő tartás! A függöny mögött leskelődő asszonyok egyik ámulatból a másikba estek.
A hosszú öreg nagy buzgón odavezette a helyiség egyetlen díszes berendezési tárgyához, a nagy becsben álló vendégek számára fenntartott, magas támlájú, kényelmes karosszékhez, és hellyel kínálta. Teát hozatott, s nem győzte eléggé bizonygatni, mennyire sajnálja, hogy elkésve üdvözölte megérkezésekor.
Tehát mégis számíthatok rá, hogy alkalomadtán imát mond kedves halottam lelki üdvéért? szakította félbe Csun-mej a szóáradatot.
Legyen a kis naj-naj egészen nyugodt! Minthogy oly gazdagon megajándékozott minket, minden tőlünk telhetőt elkövetünk, hogy méltó ünnepséget rendezzünk teljes megelégedésére. Idejekorán értesíteni fogjuk.
Csun-mej nyugodtan szürcsölte a teáját, mint akinek cseppet sem sürgős a dolga. Holdasszony azonban szeretett volna a gyerek miatt mielőbb hazatérni, ezért a fiatal bonccal áthívatta a rendfőnököt, hogy elbúcsúzzék tőle. De annak unszolására mégis úgy döntött, hogy marad még egy kicsit. Amikor a rendfőnök újból visszatért Csun-mejhez, elmondta neki, hogy még egy másik hölgytársaság is van nála látogatóban, azért jöttek, hogy megtekintsék a templomot, s most indulni szeretnének: félénken megkérdezte, megharagudna-e, ha most elköszönne tőlük, és kikísérné őket a kapuhoz.
Kedves Csang-lao, csak ne zavartassa magát! Miért nem vezette be őket már előbb, s miért nem mutatott be minket egymásnak? válaszolta Csun-mej.
A hosszú öreg gyorsan visszasietett Holdasszonyhoz, s megkérte, jöjjön át a szomszéd cellába. Holdasszony kezdetben hallani sem akart a dologról, minthogy kínosan érintette volna a találkozás egykori komornájával, akivel oly rosszul bánt. Végül azonban mégis engedett a rendfőnök kérésének, s társaságával együtt követte a szomszéd helyiségbe.
Ó, hát ön az! kiáltotta Csun-mej csodálkozva. Felállt, és szerényen, de egyben barátságosan odalépett eléjük, hogy rang szerint sorra udvariasan üdvözölje őket, mintha még most is szobalány volna, nem pedig velük egyenrangú dáma. Holdasszonyt és kísérőit mélységesen megszégyenítette e nemes viselkedés, melyhez még az árnyéka sem fért a jogos megbántódásnak vagy érzékenykedésnek, s Csun-mej üdvözlését ők is illedelmesen, barátságosan viszonozták, és nővérem-nek szólították. S midőn azután Csun-mej kivett a hajából egy aranynyilat, s a dajka karján ülő kisfiú sapkájára tűzte, aki Holdasszony biztatására csicsergő hangon jó napot kívánt az ajándékozónak, ami általános derültséget keltett, felszakadt a gát, s a kezdeti elfogultságot felszabadult, vidám hangulat váltotta fel.
Ki tudja, nővérem, találkoztunk volna-e még valaha, ha nem hoz minket össze a véletlen? jegyezte meg Meng Jü-lou elgondolkodva.
Én azért jöttem, hogy lerójam kegyeletemet egyik kedves közeli rokonomnak, akit nemrég helyeztek itt örök nyugalomra válaszolta Csun-mej komolyan.
Ha jól emlékszem, édesanyádat már régen sírba tették. Nem is tudtam, hogy ide temették vetette közbe Holdasszony.
Rosszul értetted őt magyarázta Meng Jü-lou ugyancsak elkomolyodva az Elsőnek. Közeli rokonán Aranylótuszt értette.
Egy pillanatra döbbent csend állott be.
Azután mélyen megrendülve megszólalt Vu sógorasszony:
Az ember nem mindennap találkozik ilyen megható ragaszkodással és ennyi jósággal, mint amelyről te teszel bizonyságot. Gondoskodsz eltemettetéséről, a mai Csing-ming napon áldozatbemutatással és füstölőégetéssel adózol emlékének, és még imát is mondatsz a lelki üdvéért. Igazán nemes szív lakozik benned.
Mindaz, amit tettem, magától értetődő felelte Csun-mej keresetlen egyszerűséggel. Olyan jó volt hozzám mindig! Oly végtelenül fájt szörnyű pusztulása, s egyszerűen nem bírtam elviselni, hogy szegény teste továbbra is ott feküdjön a szélben, sárban.
Meng Jü-lou némán felállt. Csun-mej szavai nyomán az ő szívébe is belesajdult valami, s nagy meghatottságot érzett. Szerette volna bepótolni az elmulasztottakat. Kiment, a rendfőnöktől füstölőt meg arany és ezüst halotti pénzt vásárolt, és elvezettette magát Aranylótusz sírjához. Kis idő múltán Ékkövecske és a dajka is követte karján a kisfiúval. Egyedül Holdasszony maradt a helyén.
Miután a zöldellő zsenge füzek között végighaladva megérkeztek a vén, odvas rezgő nyárfa tövében domboruló sírhoz, Meng Jü-lou meggyújtotta a füstölőgyertyát meg a magával hozott áldozati pénzt. Azután üdvözlésképpen meghajolt a keskeny, barna földhányás előtt, s imigyen szólt:
Ne haragudj rám, ötödik nővérem, amiért nem jöttem el hozzád már előbb, és fogadd tőlem e csekély adományt, mely megkönnyíti mennybejutásodat.
Kis ideig hangos, panaszos jajveszékeléssel adta bizonyságát gyászának, majd Ékkövecskével és Zsu-jival együtt visszatért a társasághoz. Időközben a homlokzati helyiségek egyikében az asszonyok számára megterítettek egy hatalmas asztalt. Az idősebb Vunak egy külön cellában tálaltak. A rendfőnök felhordatott minden jót, amivel a kolostor konyhája csak remekelni tudott. Csun-mej a magával hozott finomságokkal bőven hozzájárult a lakomához; nem volt hiány sem húsfélékben, sem borban, süteményekben és édességben, de ezüstkelyhekben és elefántcsont evőpálcikákban sem.
Még nagyban folyt az evés-ivás, amikor megjelent a folyami prefektus két fullajtárja, térdre ereszkedtek a kis naj-naj előtt, s megkérték, fáradjon át a közeli birtokra, ahol épp az imént kezdte meg egy artistacsoport az előadását, és mindenki az ő jövetelére vár. Erre az egész társaság felkerekedett, a templom kapuja előtt az asszonyok szívélyes búcsút vettek egymástól, de előbb még ki-ki megígérte a másiknak, hogy hamarosan meglátogatja. Csun-mej kékbe öltözött csatlósaival bekanyarodott az Újtanya felé vezető csapásra. Holdasszony pedig társaságával az országúton folytatta az utat Hszinghuacun, a Barackvirág-falu felé.
Taj A-er már jóval korábban előrelovagolt, s a kilátódombon, a borozó előtt egy szép asztalt biztosított, mely fölé a mennybolt vont tetőt, s szőnyegül a föld szolgált. Hosszas várakozás után végre megérkezett a társaság, ki gyaloghintón, ki meg öszvérháton. Körülülték az asztalt, s jó étvággyal nekiláttak az egyszerű falusi ételeknek, melyet Taj A-er és a fogadós legjobb tudásuk szerint állítottak össze. Odalent a lábuk alatt valósággal hömpölygött a tömeg, mindenfelől csak úgy áramlott az ünnepi hangulatban levő kirándulók nagy csapata, akiket a gyönyörű tavaszi délután csalt ki a szabadba. Milyen szórakoztató is volt elnézni odafentről a nyüzsgő emberáradatot!
Egy helyen tömör fallá sűrűsödött az emberáradat. A csinghohszieni körzeti mandarin fiának, a fiatal Li úrnak sportoktatója mutatta be lovastudományát és tornászművészetét, abban gyönyörködött mindenki. A fiatal Li úr ezen a napon azért jött ki Hszinghuacun faluba mintegy harminc izmos, jókedvű barátjával, hogy a tavaszi napfényben vidáman hancúrozzanak a zöld gyepen, és a különféle sportok, az íj- és számszeríjlövés, fúvócső- és labdajáték, lándzsa- és botvívás örömeinek áldozzanak. Mert Li körzeti mandarin ez idő szerint harmincesztendős fia nem volt sem a Si-king, sem a Su-king barátja, nem volt sem könyvmoly, sem holmi otthonülő; jobban szerette a szabad mozgást kinn a friss levegőn, inkább ment vadászatra kutyákkal és vadászsólymokkal, vívott, lovagolt, rúgta a labdát, s az utcákon tekergett. Ezért az emberek általában Vadóc-nak nevezték.
A fiatalemberek most kis időre abbahagyták a játékot, s a bámészkodókhoz csatlakoztak, akik hangos Hao-hao! kiáltásokkal nyilvánítva tetszésüket, feszült figyelemmel követték a vakmerő sportoktató életveszélyes mutatványait: teljes vágtában nyeregbe vetette magát, fejtetőre állt a ló hátán, a legelképzelhetetlenebb testtartásokat gyakorolta, és bravúros vívóművészetről tett tanúbizonyságot.
Miközben a fiatal Li ott ácsorgott és nézelődött, pillantása véletlenül a borozó előtti kilátóra tévedt, s megakadt egy csapat asszonyon, akik odafent egy asztal körül ültek, és bort szürcsöltek. Különösen az egyik hölgy, a legmagasabb, kötötte le figyelmét, és nem állta meg, hogy újból és újból oda ne nézzen. Okvetlenül meg akarta tudni, melyik házhoz tartozik, férjnél van-e már, vagy még kapható.
Menj fel, és tudd meg, ki az a három gyászruhás hölgy elöl, a középső asztalnál parancsolta halkan mellette álló inasának.
A fiú kisvártatva visszajött, odahajolt hozzá, s halkan a fülébe súgta:
Az elhunyt körzeti bíró, Hszi-men Csing házából valók. Az alacsony, idősebb hölgy Hszi-men Csing sógornője, Vu asszony. A középtermetű az elhunyt hajdani főfelesége, született Vu leány, személynevén Holdasszony. A magas, telt hölgy, arcán a világos foltokkal: a bíró egykori harmadik felesége, Meng Jü-lou. Még ő sem jegyezte el magát újból.
Jól van, köszönöm.
A fiatal Li önfeledten bámulta a fehér gyászruhás, magas, telt asszonyt, míg az végül kényelmesen felállt az asztaltól, s enyhén gömbölyded háta eltűnt egy gyaloghintó mélyén.
NEGYVENHARMADIK FEJEZET
Laj-vang megszökteti Szun Hszüe-ót.
Meng Jü-lou szerelmi házasságot köt
Ugyanazon a délutánon, mialatt a többi asszony a városon kívül, a hszinghuacuni kilátódombon élvezte a tavaszt, Szun Hszüe-o és Hszi-men Csing lánya a házat őrizte; kint álltak a kapuban, s az utcai nyüzsgést bámulták.
Amint ott ácsorogtak és bámészkodtak talán a sors akarta , arra jött egy utcai árus, aki hangos kiáltásokkal és csengettyűrázással különböző pipereholmikat kínált megvételre, rizsport és arcfestéket, fésűt és hajtűt meg más efféléket. Hszi-men leánya odaküldte Ping-an portást, és megkérdeztette, van-e fémtükörtisztító szere. Ilyesmivel az árus nem szolgálhatott, de ahelyett, hogy továbbment volna, megállt, lerakta ládáját, s le nem vette szemét Szun Hszüe-óról.
Hé, mit állsz ott, mit bámulsz? kiáltott rá az asszony.
Nem ismer meg? Laj-vang vagyok, Hszi-men Csing úr egykori szolgája.
Hát te vagy az? kiáltott fel az asszony csodálkozva. Úgy meghíztál, hogy meg sem ismerlek. Hol tekeregtél ennyi ideig?
Amikor Hszi-men úr elűzött a háztól, először visszatértem szülővárosomba, Hszücsoufuba. Sokáig tétlenül éltem, nem találtam munkát. Azután felcsaptam inasnak, és gazdám megkért, kísérjem el Kajfengfuba, ahol elfoglalta volna új hivatalát. De mialatt úton voltunk, meghalt az édesapja, ezért újból visszafordultunk, és engem el is bocsátott. Minthogy amúgy is Csinghohszien közelében tartózkodtam, eljöttem ide, s egy ezüstművesnél helyezkedtem el. Nála elsajátítottam az ezüstművesség összes csínját-bínját. Az elmúlt napokban elküldött, hogy az utcán adjak el egy tétel megmaradt árut. Már az imént is, amikor erre jártam, észrevettem önt, de nem mertem felhívni magamra a figyelmét. Ha nem szólít meg, továbbmegyek.
Tőlünk igazán nincs mit félned. Mi minden van a ládádban? Hozd csak be, hadd lássuk! hívta Szun Hszüe-o, akiben most újból ébredezni kezdett a régi vonzalom.
Laj-vang készségesen engedett a hívásnak, s a belső udvarban kirakta a sokféle csecsebecsét. Hszi-men leánya néhány halántékhajba való zománcvirágot választott, míg Szun Hszüe-o négy darab díszcsatot, mindegyik egy főnixpárocskát és két halacskát ábrázolt. A vásárlást természetesen gyengéd biztatásnak szánta. Míg Hszi-men leánya ott helyben kimérte a vételárat, Szun Hszüe-o kijelentette, hogy ő egyelőre adós marad az egy uncia két batkával, holnap jöjjön el újra. Mindez természetesen csupán ügyes cselfogás volt, hogy Laj-vangot újból láthassa.
Holdasszony ugyanis a Harmadikkal és a gyermekkel kiment ma a családi temetőbe közölte. Meg kell várnom, míg visszatér.
Most Laj-csao szolga is előkerült, és barátságosan üdvözölte egykori társát. Sőt mi több, felesége, Ji Csang-csing még egy csésze teát is hozott neki.
Nyugodtan gyere el holnap, és jelentkezz az Elsőnél! bátorította Laj-csao elmenőben levő egykori társát.
Este azután, mikor megjöttek a kirándulók, volt sok mesélnivaló. Holdasszony elmesélte meglepő találkozását Csun-mejjel, hogyan akadtak rá véletlenül Aranylótusz sírjára, Szun Hszüe-o pedig beszámolt Laj-vang váratlan felbukkanásáról. Mily furcsa véletlen! Három találkozás egyazon napon a ház három egykori lakójával!
Miért nem tartottad itt Laj-vangot? Én is szívesen beszéltem volna vele mondotta Holdasszony.
Holnap újból eljön.
S valóban, másnap újból megjelent Laj-vang nyakában a ládikóval, és Holdasszony a lehető legszívélyesebben fogadta.
Miért nem mutatkoztál ilyen hosszú ideig? kérdezte.
A történtek után nem mertem eljönni.
Ugyan már, gazdád régen elköltözött az élők sorából, és azelőtt te is a családhoz tartoztál, így hát nyugodtan eljöhettél volna. Hiszen az egész lehetetlen históriának egyes-egyedül az a szerencsétlen nőszemély, az Ötödik volt az okozója. Ő szította állandóan a tüzet, és hideg vízzel fecskendezett. Feleséged, a derék Huj-lien halála is az ő lelkén szárad, addig gyötörte, míg kétségbeesésében felkötötte magát. Azután Hszi-men Csinget uszította, míg az végül elkergetett téged. De az ég most már megbüntette gyalázatos tetteiért.
Jólesik hallanom, amikor így beszél.
Mi minden szépet rejtegetsz a ládikódban? Rakd csak ki!
S Holdasszony bőkezűen három uncia és két batka ára portékát vásárolt Laj-vangtól. Ezután megvendégelte borral és édességgel hiszen tudta, mennyire kedveli a bort , Szun Hszüe-o pedig néhány, szeretettel elkészített különlegesen finom falatot küldött neki a konyhából. Miközben Laj-vang búcsúzóul hálálkodva, buzgón meghajolt Holdasszony, Meng Jü-lou és Hszi-men leánya előtt, Szun Hszüe-o addig ügyeskedett, míg sikerült négyszemközt beszélniük.
Gyere minél gyakrabban! kérte halkan. Nincs mitől félned, még sok mindent szeretnék mondani. Ha neked is megfelel, holnap este várlak abban a félreeső, üres kamrácskában, tudod, a vörös fal előtt. Ott nem zavar minket senki.
A férfi megértette, mit akar Szun Hszüe-o.
De bejuthatok-e még este? Azt hiszem, a belső kaput már korábban bezárják.
A sötétség beálltáig maradj Laj-csao szobájában, s ha majd jelt adok, támassz a falnak egy létrát, és mássz át rajta. A túloldalon lesegítlek.
Laj-vang a hatalmas örömtől széles mosolyra derült, felkapta a ládikóját, és boldogan elsietett.
Másnap délután, a megbeszéléshez híven, megjelent Laj-csaónál, de ez alkalommal a nehéz ládikó nélkül, mely akadályozta volna a mozgásban. Ji Csang-csing nem volt jelen, ő még a konyhában szorgoskodott. Laj-vang egy fényes unciát csúsztatott Laj-csao markába.
Vegyél rajta egy korsó bort, és idd meg a feleségeddel. Nekem jár még Szun Hszüe-ótól valamicske pénz a tegnapelőtt vásárolt ékszerekért. Ma estére rendelt magához, és azt mondta, itt nálatok várjak rá.
A másik megértő vigyorgással vágta zsebre az ezüstöt. Egy kancsó bornál jóval többre futotta; megértette, miről van szó, de a konyhából jövő felesége, Ji Csang-csing is, akinek megmutatta a csinos kis pénzt.
Természetesen nincsen ajándék ellenszolgáltatás nélkül! jegyezte meg az asszony, hamiskásan kacsintva. Egyébként Szun asszony már szólt nekem. Nyugodtan megbízhat bennünk.
Vidám hangulatban láttak hozzá a vacsorához meg a kancsó borhoz, melyet Vasnyílvessző jutányos áron vásárolt, s ittak a régi barátságra.
Köztünk maradjon, mi szívesen révbe kalauzoljuk a hajóját jegyezte meg Ji Csang-csing asszony , de ha alkalomadtán sikerül valamit elcsennie a házbeli kincsekből, kérem, rólunk se feledkezzék meg, hadd csipegessünk mi is a tiltott csemegéből!
Laj-vang tréfásan térdet hajtott.
Hogyan feledkezhetnék meg jótevőimről! erősgette. Ji Csang-csing megelégedéssel könyvelte el az ígéretet, s eltűnt a hátsó lakosztályokban, hogy értesítse Szun Hszüe-ót barátja megérkezéséről.
A második éjszakai őrjárat órájában, amikor már az egész ház nyugovóra tért, Laj-vang, egy létrával felszerelve, elfoglalta helyét a belső fal árnyékában, a megadott, félreeső zugban. Most odaátról elfojtott köhögés hallatszott: a megbeszélt jel. Laj-vang nekitámasztotta a létrát a falnak, s fürgén felkapaszkodott az oromzatra. A túlsó oldalon lemászott egy másik létrán, melyet a gondos Szun Hszüe-o már előre odakészített. A létra mellett már várt reá az asszony. Szótlanul átölelték egymást, s eltűntek a közeli, elhagyott üres kamrában. Titkos szerelmük lobogó lánggal égett. Laj-vang pompásan kezelte kettős bojttal ellátott dárdáját, s csak úgy patakzott az eső. Dolguk végeztével Szun Hszüe-o arany és ezüst ékszerekkel, valamint tört arannyal megtömött csomagot dugott oda kedvesének. Ezenfelül még két atlaszruha is volt a csomagban. Ő már okult a korábbi tapasztalatokból, tudta, hogy Holdasszony rendszerint üres kézzel bocsátja útjára szegényebb társnőit.
Gyere el holnap este újra! suttogta. Még sok mindent szeretnék átadni neked. Aztán meg, kérlek, keress egy csinos lakást a városban, mert örökké nem járhatsz hozzám titkon, a falakon keresztül. Nem marad más hátra, mint hogy egy éjszaka megszöktess, és akkor egybekelünk. Most, miután állást és munkát találtál egy ezüstművesnél, nem kell aggódnunk a jövőnkért.
Tudok odakint, a keleti városkapu előtt, egy megfelelő lakást. Ott, a Rizs utcában, lakik egy öreg nénikém. Teljesen félreeső, zegzugos kis utca, alig jár arra valaki. Egyelőre az is jó lesz. Később, ha majd Holdasszony napirendre tér az ügy felett, és többé nem kémlel utánunk, elköltözünk a szülővárosomba, Hszücsoufuba. Veszek majd néhány hold földet, és azt fogom művelgetni, abból jobban megélünk, mint az ezüstművestől járó fizetésből.
Miután ily módon meghányták-vetették jövő sorsukat, Laj-vang elbúcsúzott, visszamászott a falon, és az éjszaka hátralevő részét Laj-csao lakásán töltötte. Másnap reggel, mihelyt kinyitották a kaput, hazament saját lakására.
Az elkövetkező estén újból megismétlődött az előző napi jelenet, s így ment ez jó néhány napon át. A Hszi-men házban tett minden egyes éjszakai látogatásáról súlyos batyuval tért haza. Tömegnyi ékszer, ruha, fehérnemű, ezüsttányér, aranykehely s egyéb házi felszerelés tűnt el ily módon észrevétlenül, s ami a Laj-csao házaspárt illeti, ők is tekintélyes részt kaptak a zsákmányból.
A párocska egy éjszaka elhatározta, hogy végre megvalósítja a tervezett szökést. Szun Hszüe-o korán ágyba küldte kissé együgyű szobalányát, Csung-csunt, összepakolt még egy jókora csomó lopott ruhát és háztartási holmit, majd éjfél után Laj-vang nyomában átmászott a falon, hogy mindenekelőtt köszönetet mondjon az oly hűségesen segítő Laj-csao házaspárnak, és a vakmerő vállalkozás előtt néhány pohárka itókával erősítse magát.
Laj-csao azt tanácsolta, hogy a kapu helyett inkább a tetőn át szökjenek.
Felelősséggel tartozom, ki megy ki a kapun. Hogyan mossam magam tisztára, ha az Első a szememre veti, hogy én engedtem ki a zsíros kacsát?
Továbbá azt tanácsolta, lazítsanak meg néhány zsindelyt a háztetőn, hogy látható nyom maradjon utánuk, s így még a gyanú árnyéka se férjen őhozzá. A párocska mindent megígért, s az ötödik dobütés órájában mindkettőjük kezében egy-egy füstölőgyertya, hogy elriasszák az esetleg akadékoskodó szellemeket egy létrán felmásztak a tetőre, s tetőről tetőre elmásztak az utolsóig, melynek széle már az utca fölé hajolt. Útközben nem mulasztották el, hogy egy-egy zsindelyt meglazítsanak. A szerencse kedvezett nekik. Noha keleten már pirkadt, az utca még teljesen kihalt volt. A távolból az őrjárat kiáltásai hallatszottak.
Elsőnek Laj-vang ugrott le az utcára, azután kedvese segítségére sietett, aki a vállába kapaszkodva ért földet. Szerencsésen leérve, boldogan fellélegeztek, és fürgén megindultak Laj-vang lakása felé. De az egyik utcasarkon váratlanul eléjük toppant az éjszakai őrjárat, s egy nyers hang rájuk rivallt:
Állj, ki vagy? Hová mentek?
Szun asszony majd összerogyott a rémülettől, de Laj-vang megőrizte lélekjelenlétét. Egykedvűen odamutatta a kezében levő kis csomag füstölőpálcikát.
Férj és feleség vagyunk, szeretnénk füstölőt égetni és imádkozni az Öt Szent Hegy Templomában odakint a város előtt. Azért indultunk ilyen korán, hogy időben visszaérjünk.
Hát abban a batyuban, ott a hátatokon, mi van?
Mindenféle füstölőszerszám meg halotti pénz.
Rendben van, mehettek!
Laj-vang szó nélkül megfogta kedvese karját, s gyorsan magával húzta. Szinte repülve érkeztek meg a keleti városkapuhoz, melyet épp akkor nyitottak ki, s fellélegezve haladtak át rajta ki a szabadba. Odakint már nagy volt a jövés-menés, többé nem tűntek fel senkinek, így hát meglassíthatták lépteiket. Girbegurba utcák szövedékén át végre megérkeztek az alig néhány házból álló zegzugos kis Rizs utcába, s ím, ott álltak úticéljuk, Csü nénike alacsony házikója előtt, mely valóban egy csendes, teljesen félreeső helyen állt.
Hosszas kopogtatás után kinyílt az ajtó, s megjelent Csü nénike.
Jó napot, nénikém, itt hozom az új feleségemet mondotta Laj-vang, s mindjárt három unciát nyomott a kezébe. Remélem, nálad lakhatunk az egyik szobában, legalábbis átmenetileg, amíg lakást találunk.
Tekintettel a nyomós érvre, melyet a nénike a markában érzett, nem utasította el unokaöccse kérését, s egy szobácskát bocsátott az ifjú pár rendelkezésére.
Nos, volt még Csü néninek egy sikerületlen fia is, aki szintén vele lakott. A zsúfolt lakásban nem kerülte el a mohó fiatalember figyelmét, hogy az újonnan érkezettek jelentős mennyiségű arany és ezüst ékszert rejtegetnek a kamrájukban; röviden szólva, egy nap, amikor Laj-vangék nem tartózkodtak otthon, kihasználta a kedvező alkalmat, behatolt a szobájukba, és egyet-mást ellopott. Zsákmányát éjszakai mulatozásaikor részben elitta, részben eljátszotta.
Egy éjjel azonban elfogta a razziázó rendőrség, s mivel, bár szegény ördög volt, értékes ékszereket találtak nála, lopás gyanúja miatt letartóztatták. Az ujjszorító hatására töredelmesen bevallott mindent.
Így hát édesanyját, valamint Laj-vangot és a halálra rémült Szun Hszüe-ót is őrizetbe vették, s egymáshoz kötözve a körzeti jamenhez kísérték. Elvitelük természetesen nagy feltűnést keltett a környéken, mivel a házak szorosan egymás mellett álltak, és mindenki ismerte a másikat. Az utcákat, melyeken áthaladtak, tömegnyi bámészkodó töltötte meg.
Az ott Hszi-men Csing egykori körzeti bíró egyik ágyasa mondta valaki, aki régebbről ismerte Szun Hszüe-ót. A fickó mellette Hszi-men Csing hajdani szolgája, az asszony mostani szeretője. Megszöktette, és a segítségével töméntelen ezüst- és aranyholmit vitt el, amit viszont megdézsmált a fiatal Csü. Így áll a helyzet.
Az esetnek egy szempillantás alatt híre ment a városban, az emberek felnagyították a dolgot, egy helyett tízet, tíz helyett százat mondtak.
Holdasszony mintha a hetedik égből pottyant volna le, amikor a szökést követő reggelen Csung-csü szobalány lélekszakadva jelentette, hogy Szun Hszüe-o eltűnt, vele együtt valamennyi arany és ezüst ékszere, továbbá egy csomó ruha, fehérnemű és egyéb házi holmi, mindössze három régi ruhát hagyott hátra.
De mondd csak, nem vetted észre, hogy szökni készül? kérdezte Holdasszony.
Az utóbbi időben minden éjjel elhagyta titokban a lakást, de bizonyos idő múlva mindig visszajött. Így hát most sem gyanítottam semmit válaszolta az együgyű szobalány.
Holdasszony most Laj-csao szolgát vonta kérdőre.
Ezen az éjszakán te őrizted a kaput. Hogyan juthatott ki észrevétlenül?
Éjszaka a kapu, mint mindig, alaposan be volt zárva kulccsal, retesszel válaszolta Laj-csao vállvonogatva. Hacsak nem nőttek szárnyai, bizonyára a tetőkön keresztül jutott ki. Mindjárt utánanézek. Hátha megtalálom a nyomokat.
Kis idő múlva visszajött és jelentette:
A keleti oldalszárny tetőin néhány félrecsúszott, töredezett zsindely látható, a nyom pontosan az utca fölé hajló utolsó háztetőig vezet.
Ekkor Holdasszony már világosan látta, hogy Szun Hszüe-o a tetőkön át jutott ki, és lemondott az ügy további kivizsgálásáról. Se Laj-csaóra, se Laj-vangra nem gyanakodott, míg csak egy napon fel nem világosította őt a körzeti jamen.
A hivatalos vizsgálat, melynek során az illetékesek nem riadtak vissza az enyhe erőszaktól, szólásra bírta a négy letartóztatottat, és rengeteg lopott holmi került elő: ezüst és arany hajdíszek, aranygyűrűk és karperecek, egy arany istenszobor, ezüst gyertyatartók és más hasonlók, s mindezen felül vagy hatvan uncia készpénz ezüstrudakban és tört ezüstben. A körzeti mandarin Laj-vangot, Szun Hszüe-ót és a fiatal Csüt lopás, Laj-vangot ezenkívül még nőrablás, Csü anyót pedig orgazdaság bűnében mondta ki vétkesnek; Laj-vangot és a fiatal Csüt öt-öt évi száműzetésre és kényszermunkára, míg Szun Hszüe-ót és Csü anyót az ujjszorítóval azonnal végrehajtandó testi fenyítésre ítélte. A lopott holmit azonnal lefoglalták. Csü asszonyt, miután végigszenvedte büntetését, hazaengedték. Ami azonban Szun Hszüe-ót illeti, a mandarin elküldött Holdasszonyhoz, és megüzente, vitesse vissza a házába. Ily módon Holdasszony megtudta a szöktetési história minden részletét, csupán Laj-csao közreműködése maradt továbbra is titokban.
Holdasszony megtanácskozta a dolgot bátyjával, s elhatározta, hogy Szun Hszüe-ót, miután bemocskolta a ház becsületét, többé nem fogadja vissza. Ezért a körzeti mandarinnak nem maradt más választása, átadta Szun Hszüe-ót egy hivatalosan kijelölt közvetítőnőnek, hogy adja el nyilvános árverésen.
A botrány híre elkerülhetetlenül eljutott a folyami prefektus házába is. Amikor Csun-mej meghallotta, hogy Szun Hszüe-ót nyilvános árverésen el akarják adni, eszébe jutott a Negyedik és egykori úrnője, Aranylótusz közötti régi ellenségeskedés, meg az a megszégyenítés, mely őt magát érte a Negyedik részéről a konyhában, és elhatározta, követi a régi elvet: szemet szemért, fogat fogért.
Nagyszerűen ért a főzéshez, kitűnő fogás volna, ha megszereznénk őt a konyhánknak igyekezett férjét rábeszélni.
És Csou úr valóban teljesítette Csun-mej kérését, elküldte emberét a körzeti jamenbe, s potom nyolc unciáért megvásárolta Szun Hszüe-ót, akit a még megmaradt ruhájában és ékszereivel együtt elvittek a folyami prefektus házába. Ott bemutatkozásképpen meghajlással járult rang szerint sorra a feleségek elé. Legvégül a Harmadikra került a sor. Szun Hszüe-o ijedten összerezzent, amikor a Harmadikban felismerte az általa egykor annyira megvetett és annyit kínzott Csun-mej szobalányt. Csun-mej, hanyagul elnyúlva aranyos faragványokkal díszített, gyönyörű ágyának selyemtakarói alatt, alig méltatta figyelemre a szemlesütve alázatosan eléje járuló új szolgálót. Mit volt mit tennie, Szun Hszüe-o térdet hajtott, s négyszer egymás után meghajolt az egykori szobalány, jelenlegi úrnője előtt.
Szedjétek le erről az ócska cselédről azt a sok csecsebecsét, adjatok rá egyszerű háziruhát, aztán ki vele, állítsátok a tűzhely mellé, ott van a helye! Gyújtson be, és készítsen nekem reggelit! adta ki szobalányainak Csun-mej a rövid parancsot.
A mélyen megszégyenített Szun Hszüe-ót kivezették a konyhába, s hamarosan egyszerű konyhalánnyá vedlett át. A csendes tűzhely mellett azután volt elég ideje elgondolkodni rajta, mennyi igazság rejlik a régi mondásban:
Az élet mint a hinta
száll le-fel,
mi tegnap nagy volt, kicsi ma.
Ki szolgaként ma még ocsút seper,
holnap talán egy nagy magtár ura.
Amikor a fiatal Csen Pi anyó révén tudomást szerzett a Hszi-men Csing házban történt botrányról, úgy vélte, elérkezett a megfelelő pillanat, amikor egy-két erélyesebb szót válthat Holdasszonnyal régi követeléséről. Holdasszony aligha vállalná egy újabb családi botrány kellemetlenségeit. Így azután Pi anyó egy szép napon megjelent Holdasszonynál, s így szólt:
Vőmuram elhíresztelte a városban, hogy válni akar a feleségétől, s ezenfelül fel akarja önt jelenteni a tartományi helytartónál meg a tartományi cenzornál. Azt állítja, ön megtagadta a különböző pénzesládák kiadását, melyeket három év előtt, megérkezésekor hozott, s elhunyt bácsikájának, Jang marsallnak tulajdonát képezték.
Holdasszony, aki még a legutóbbi izgalom hatása alatt állt, módfelett felháborodott. Gyorsan gyaloghintót hozatott, és Taj A-er kíséretében elküldte Csenékhez Hszi-men leányát. Makacs vejének meglágyítására néhány tehervivővel nyomban elküldetett jó néhány szekrényt és ládát tele különféle értékekkel, melyeket Csen és Hszi-men lánya kapott házassági ajándékba.
Ám a fiatal Csen cseppet sem volt megelégedve, és kijelentette Pi anyónak:
Ez csak a feleségem, valamint az én hozományom. Én a pénzesládáimat követelem. Továbbá igényt tartok Jüan-hsziao szobalányra is.
Anyósa üzeni, ez minden, amit akkoriban magával hozott. Azokról az állítólagos pénzesládákról nincsen tudomása válaszolta Pi anyó. Ezután Csen kérésére még egyszer elment Holdasszonyhoz, de az kitartott álláspontja mellett, s a csinos szobalányhoz is ragaszkodott, akit mint kisfia nevelőnőjét nem tudott nélkülözni. Most Csen anyja is közbelépett. Magához hívatta Taj A-ert, és így szólt:
Add át úrnődnek tiszteletteljes üdvözletemet, és mondd meg neki, ne tagadja meg fiam kérését Jüan-hsziaót illetően. Hiszen ez idáig feleségének volt a komornája, s testét a fiam használta.
Csen őnagyságának ezen utolsó, nyomós érve elől Holdasszony sem térhetett ki, s így végül odaadta a szobalányt. A fiatal Csen pedig örült, hogy ha nem is mindent, de valamit mégis sikerült elérnie, s némileg kárpótolta magát Aranylótuszért. A sikertől megittasodva, ekképpen elmélkedett: Most végre helyes úton járok, s adja ő még alább is!
Tombolj csak
ördögként, hiszen
iszod te úgyis még a lábvizem!
Feleségét, Hszi-men Csing leányát ez alkalommal nem küldte el.
De beszéljünk most a fiatal Liről, Li körzeti mandarin nemes sarjáról. Mióta akkoriban a Csing-ming napon a hszinghuacuni kilátóban megpillantotta Meng Jü-lou dinnyeorcáját és telt bájait, megfogamzott benne az elhatározás, hogy feleségként házába vezeti. Már jó ideje elveszítette első hitvesét: untig megelégelte a magányos csukák életét. Jóllehet már nem egy házasságközvetítőnőt mozgósított, hogy keressenek számára új élettársat, egyik sem talált megfelelőt. Most végre Meng Jü-lou megnyerte tetszését.
Tapintatosan bevárta, míg kissé elcsitulnak a Hszi-men Csing házban a legújabb botrány hullámai, azután megbízta a hivatalos házasságközvetítő asszonyt, Taót, tegye meg a szükséges lépéseket. Egyszóval, Tao asszony egy szép napon gyaloghintóba szállt, s elvitette magát a Hszi-men Csing házhoz.
Jó helyen járok, Hszi-men Csing úr háza ez? kérdezte Laj-csao portást.
Igen, az ő háza, de Hszi-men Csing úr már nincs az élők sorában. Ki ön, és mit óhajt?
Én a hivatalból megbízott házasságközvetítő, Tao asszony vagyok; a körzeti mandarin fiának, a nemes ifjú Li úrnak megbízásából jövök hangzott a méltóságteljes válasz. Meg akarja kérni az egyik házbeli hölgy kezét.
Önnek nyilván elment az esze! Még alig egy esztendeje, hogy urunk meghalt. Nem hinném, hogy két özvegye közül bármelyik csak úgy se szó, se beszéd újból férjhez menne. Legjobb lesz, ha sürgősen odébbáll. Különben engem is könnyen elfenekelnek, ha megtudják, hogy akár csak egyetlen szót is vesztegettem erre a képtelen ötletre.
Kedves gondnok úr, melyik szolga felelhet gazdája tetteiért? válaszolta az öregasszony mosolyogva. Én csak teljesítem a megbízatást, a többi nem az én gondom. Száz szónak is egy a vége, menjen és jelentsen be!
Hát legyen, de egyelőre azt sem tudom, hogy a kettő közül melyiknél jelentsem be. Annál, akinek gyereke van, vagy annál, akinek nincsen?
Megbízóm arra a magas, telt hölgyre gondol, arcán a világos foltokkal, akit a Csing-ming napon a hszinghuacuni kilátódombon látott.
Ó, most már tudom bólintott Laj-csao, s eltűnt a ház belsejében.
Tisztelt olvasó, nem hallgathatjuk el, hogy azon a bizonyos délutánon Meng Jü-lou is felfigyelt az ifjú Lire, s titkon tetszéssel szemlélte annak könnyed, bátor, férfias fellépését. Úgy vélte, pompásan illik hozzá. Csendben megcsodálta, milyen biztosan ül a nyeregben, s milyen gyakorlott kézzel kezeli az íjat. A vonzalom tehát nem volt egyoldalú; két szempár játéka jelezte a kölcsönösséget. Meng Jü-lou senkinek sem említette egyetlen szóval sem, mit érzett és látott, de magában ezt gondolta:
Hszi-men Csing meghalt, a házban most minden Holdasszony porontya körül forog, s én teljesen fölöslegessé váltam. A gyermek születése óta már Holdasszony sem a régi, hajdani szívélyességéből semmi sem maradt. Minek várjak itt tovább bambán, és tékozoljam el zöldellő tavaszomat? Miért ne tegyek egy lépést előre, s keressek egy talpalatnyi földet, ahol újból gyökeret ereszthetek?
Ilyen és ehhez hasonló gondolatok foglalkoztatták az utóbbi napokban. Ezért amikor bejött hozzá Holdasszony, és közölte vele: azon vénasszonyok egyike várakozik rá odakint, akiknek az a hivatásuk, hogy hegyeket hozzanak össze, s az illető az ifjú Li úr megbízásából jött, és vele, Meng Jü-louval kíván beszélni, egy cseppet sem csodálkozott, s mint magától értetődő, régen várt hírt fogadta.
Ó, ne higgy az ilyen bolondságnak! felelte, s bár kifelé megőrizte higgadtságát, bensejét titkos megelégedés töltötte el. Azt azonban nem tudta megakadályozni, hogy arcát ugyanakkor el ne öntse a bíborvörös hullám, és beleegyezett, hogy Laj-csao bebocsássa a közvetítőnőt.
Nos, mi újság? kezdte Holdasszony a beszélgetést egyelőre még Meng Jü-lou nélkül a saját lakosztályában. A közvetítőnő előadta, mi járatban van.
De honnan ismer minket a megbízód? Hiszen alig tesszük ki a lábunkat a házból.
A Csing-ming napon alkalma volt megcsodálni a hölgyeket a hszinghuacuni kilátódombon. Nevezetesen a magas, telt hölgy iránt érdeklődik, akinek világos foltok élénkítik dinnyearcát.
Holdasszony bevezette a látogatót Meng Jü-louhoz, aki időközben gyorsan átöltözött, és kicsinosította magát.
Igen, ő az, senki más! kiáltott fel a közvetítőnő, miután elrebegte van-fu-ját, majd szemét tetszéssel legeltette a vágyak asszonyán. Meg kell hagyni, a fiatalúr egy cseppet sem túlzott. Ön különösen finom, nem mindennapi szépség, valóban megérdemli, hogy körzeti mandarinunk nemes fia első feleségévé tegye.
Meng Jü-lou mosolyogva fogadta a hízelgő bókot.
Ne beszéljen badarságokat, kedvesem. Fordítsuk komolyra a szót, legyünk tárgyilagosak. Hány éves a fiatalúr? Volt már felesége? Vannak-e ágyasai? Mi a neve? Van-e hivatala? Kérem, válaszoljon szigorú tárgyilagossággal.
Tao mama mélyet sóhajtott.
Jóságos ég, milyen bizalmatlan! Hiszen én hivatalosan kinevezett közvetítőnő vagyok, nem olyan, mint a többiek, akik összevissza hazudoznak, és ha kettőt mondanak, egyet kell érteni. Tehát figyeljen ide: körzeti mandarinunk egyetlen fiáról van szó. Apja ötvenéves, ő maga harmincegy, s az első hónap huszonharmadik napján, a sárkány órájában született. Tanulmányait a császári Hercegi Akadémián folytatta, s előreláthatólag nemsokára annak doktora lesz. Hasa tele van tudománnyal, betéve ismeri mind a száz filozófus írásait, de ugyanúgy mestere az íjlövésnek és a lovaglásnak is. Két év előtt elvesztette első feleségét, aki után csupán egy középszerű kulcsárnő maradt, akit magával hozott a házasságba. Ágyasa nincsen.
Hát gyermekei vannak-e? Eredetileg honnan származik a családja? Csak azért kérdem, mert lehet, hogy egy szép napon megszűnik vagy az édesapja hivatala, vagy az övé, s akkor ki tudja, milyen messzire elcipel száz mocsáron és ezer hegyen át. Az én hozzátartozóim kivétel nélkül mind ezen a vidéken élnek.
Nem nemzett sem fiakat, sem lányokat. Az északi fővárostól, Pekingtől nem messze eső, Csentingfu tartománybeli Caocsianghszien körzetből származik. Nincs is olyan messze ide, a Sárga-folyótól számítva legfeljebb hat-hétszáz mérföldnyire észak felé. Családja hatalmas, szántóföldekben és rétekben gazdag földbirtokkal rendelkezik, töméntelen nyájjal és megszámlálhatatlan cseléddel. A terület különleges császári védelem alatt áll, amit már az országúton márvány diadalívek hirdetnek. Később, ha majd mandarin lesz, természetesen ön is megfelelő rangot és megkülönböztető címet kap. Nem hangzik ez csábítóan?
De még milyen csábítóan hangzott! Meng Jü-lou azonnal Orchideaillat szobalányért kiáltott, teát és süteményt hozatott az asszonynak, aki összehozza a hegyeket.
Kérem, ne vegye zokon, hogy ilyen részletesen kikérdeztem, de az önhöz hasonló hivatásos közvetítőnőknél sosem tudhatja az ember
De drága asszonyom, hiszen én nem abból a fajtából vagyok! Nálam az egy az egy, a világos az világos, a sötét az sötét. Nos, amennyiben hajlandó elfogadni a javaslatomat, legyen szíves, írja fel egy kártyára születési dátumának nyolc írásjegyét, hogy Li úr írásban is megkapja beleegyező válaszát.
Meng Jü-lou kikeresett egy piros atlaszszalagot, és megkérte Fu urat, fesse rá művészien a kívánt nyolc írásjegyet.
Utolsó eljegyzésednél Pi anyó volt a közvetítő. Nem akarod most is igénybe venni szolgálatait, hogy a további tárgyalásoknál segítségére legyen Tao asszonynak? kérdezte a körültekintő Holdasszony.
Elhívatták tehát Pi anyót, s a két közvetítőnő együtt indult útnak a körzeti jamen felé. Útközben Tao asszony kifaggatta kolléganőjét Meng Jü-louról, azután megjegyezte:
Születési dátuma szerint jelenleg harminchét éves. Ám a fiatalúr hat esztendővel fiatalabb. Remélhetőleg, nem sokallja majd a korkülönbséget.
Igaza van, kolléganőm, de ezen a szépséghibán könnyen segíthetünk. Egyszerűen felkérjük az utunkba akadó első avatott írástudót, aki a kalendáriumhoz is, ért, hajtson végre egy kis kiigazítást.
S valóban, hamarosan elhaladtak egy kék posztóval bevont, nyitott írópult előtt, mely mögött egy kalendáriumhoz értő írástudó ült, arra várva, hogy az elhaladóknak csekély fizetség ellenében felvilágosítást adjon a naptártól függő ügyekben, és megmondja, mit hoz a jövő. Fél batka sorspénzért szívesen megfiatalította Meng Jü-lout: a harminchetes számot harmincnégyre javította át a születési kártyán. De előbb a kalendáriumban még megbizonyosodott róla, vajon a nyolc írásjegynek ily módon történt átcsoportosítása összhangban van-e a legfontosabb szerencsecsillagokkal, s nem befolyásolja-e kedvezőtlenül az összkonstellációt.
A megtörtént kiigazítás ellenére Tao közvetítőnő kötelességtudóan mégis felhívta megbízója figyelmét a még most is jelentős korkülönbségre.
Noha testi bájait tekintve valóban páratlan teremtés szólt a fiatal Lihez meg kell vallanom, hogy már jó néhány évet megélt. Nem akarom tehát rábeszélni, döntsön belátása szerint.
De a szerelmes kérő csak legyintett.
Mit számít az a két-három év! El van intézve! jelentette ki határozottan.
Dicsérnem kell, hogy ennyire belátó válaszolta Pi anyó. Régi szabály:
Az idősebb feleség:
gyarapodás, nyereség.
Testi bájai egyébként vitathatatlanok, s ráadásul az az áldott lelke! Az a szelídség! Az a műveltség!...
Tudom, tudom szakította félbe a fiatal Li mosolyogva a szóáradatot. Hiszen saját szememmel is meggyőződtem róla. Most már csak az van hátra, hogy két megfelelő napot válasszunk az eljegyzési ajándékok elküldéséhez, és elhatározzuk házamba vezetésének napját.
És mit kíván az úr, mikor közöljük a döntést a hölggyel?
A lehető leghamarább, mindjárt holnap. Fogjátok, itt van mindegyikőtöknek egy-egy uncia kárpótlásul a sok lótás-futásért. Ezenkívül házamba való bevonulásának estéjén még öt-öt unciát kaptok.
A két közvetítőnő nagy boldogan térdet hajtott, s már másnap sietve közölték Meng Jü-louval a várva várt igent. A negyedik hónap nyolcadik napján újból megjelentek a Hszi-men Csing házban, mögöttük a tehervivők hosszú sora a húsz csomagba csomagolt eljegyzési ajándékokkal; volt köztük tizenhat tál különböző ennivaló, egy arannyal átszőtt díszes főkötő, egy karneolöv, egy dallamosan csilingelő drágakő fülbevaló, jó néhány arany és ezüst karperec, fél tucat ruha, harminc ezüstuncia és még sok egyéb gyönyörűség.
Még ugyanazon hónap tizenötödik napjának estéjén, miután délelőtt már átszállították a bútorokat meg a rengeteg bőröndöt, magát a menyasszonyt is átkísérték új otthonába ünnepélyes keretek között. Meng Jü-lou magával vihette minden ingóságát, bútoraival egyetemben. Csupán tarka festésű, lakkozott ágyát hagyta ott, s Hszi-men leányára testálta. Cserében Holdasszony nászajándékul nekiadta a kagylómintás, szép, díszes ágyat, mely egykor Aranylótusz tulajdona volt. Továbbá megengedte neki, hogy magával vigye két szobalányát, Orchideaillatot és Kisfőnixet.
A vörös menyasszonyi ruhába öltözött Meng Jü-lou hajában gyöngyökkel és egyéb díszekkel, fején az arannyal átszőtt új ünnepi főkötővel távozása előtt még egyszer meghajolt Hszi-men Csing lélektáblája előtt. Majd búcsút vett Holdasszonytól, aki fájó szívvel bocsátotta útjára.
Harmadik nővérem, igazán nem szép tőled, hogy elmégy. Most már teljesen egyedül maradtam, nincs senki, akivel megoszthatnám magányomat szólott meghatottan.
Kis ideig még egymás kezét fogva, szótlanul álltak, s arcukon a búcsú könnyei peregtek végig. Azután a ház valamennyi lakója kikísérte a menyasszonyt a kapu előtt várakozó örömhintóhoz. Az új otthon felé vezető úton a díszkíséretet Meng sógorasszony és a két közvetítőnő alkotta. A vörös posztóval bevont, négy ember vállán nyugvó hatalmas gyaloghintó két oldalán nyolc kísérő lépdelt, kezükben botokra erősített, áttört piros anyagból készült lampionokkal. Az utcán kíváncsi tömeg verődött össze.
Nézzétek, az elhunyt Hszi-men Csing hajdani harmadik felesége. Ma vezeti házába a körzeti mandarinunk nemes sarja. Ez aztán a szerencsés asszony! futott végig a tömegen a csodálat moraja; volt ott szidás is, volt ott magasztalás is. A magasztalók így szóltak: Nagyon is bölcsen cselekszik Hszi-men Csing özvegye, amikor csökkenti a háztartást, és nem gördít akadályt a többi feleség boldogsága elé. Mit kezdene azzal a sok emberrel, amikor a fiú felnő?
Akik szidták: No, Hszi-men Csing feleségeinek nem valami erős oldaluk a hűség! Még alig patkolt el, máris férjhez mennek. De úgy kell neki. Nem csinált az egyebet életében, csak mulatott és kurválkodott, kincseket harácsolt össze, és elcsábította mások feleségét és leányait, meggyalázta az eget, és fittyet hányt az emberi tisztesség törvényeire! Nagyon jól teszik a kotlósok, hogy kifosztják a házat, és sorra elszaladnak!
Így és hasonlóképpen vélekedtek az emberek.
Amikor Holdasszony harmadnap visszatért az ifjú pár menyegzői lakomájáról, s özvegyi otthonában kihalt csend fogadta, kissé elszorult a szíve, s önkéntelenül is eszébe jutottak a régi idők, amikor Hszi-men Csing még élt, és vidámságtól volt hangos a ház. Akkoriban, ha az efféle látogatásokról hazaérkezett, valósággal körülrajzotta a többi asszony, és se vége, se hossza nem volt a vidám csevegésnek és lakmározásnak. Most egyszerre csend honol a házban, s ő teljesen egyedül maradt. Az elhagyatottság fájdalmas érzése hatalmasodott el rajta, hangosan felzokogott, s Hszi-men Csing lélektáblája előtt a földre vetette magát.
Ami szívét bántja,
nem bízhatja másra,
csak az ablakába
néző holdvilágra.
NEGYVENNEGYEDIK FEJEZET
Meng Jü-lou kelepcébe csalja Csent.
A barackremete megkönyörül
a fiatalemberen
A fiatal Csen addig unszolta édesanyját, míg az apai örökségből kétszáz unciát nem bocsátott a rendelkezésére. Csen a pénzből posztókereskedést nyitott a ház homlokzati részén. Anyja üzletvezetőnek az öreg szolgát, Csen Tinget adta mellé. De a könnyelmű fiatalember ahelyett, hogy a pénzből árut vásárolt volna, néhány léha cimborája társaságában inkább elmulatta és eljátszotta. S amikor aztán nyakára hágott a pénznek, mindent a derék üzletvezetőre tolt, anyja előtt megbízhatatlan fickónak mondta, és sikerült elérnie, hogy a számára terhes embert, aki örökösen rajta tartotta a szemét, és óva intette őt, anyja feleségestül kiutasítsa a házból. Helyette Jang nevű barátját alkalmazta üzletvezetőnek. Együgyű lévén, bizalmával ajándékozta meg ezt a minden hájjal megkent, lelkiismeretlen alakot; nem tudta, hogy botorságáért egyszer még keserűen megfizet.
Csen mindenekelőtt további háromszáz unciát csikart ki anyjától, s Jang barátjával elindult Lincsing kikötőbe, állítólag azért, hogy posztót vásároljon. Nos, Lincsing nemcsak jelentős és forgalmas kereskedelmi gócpont volt, valamennyi tartomány kereskedőinek találkozóhelye, ahol az utcák naphosszat csak úgy visszhangzottak a roskadásig megrakott szekerek zörgésétől, hanem számos virág- és fűzfautcával is rendelkezett; vagy hetvenkét örömtanya csalogatta éjjel-nappal hegedű- és fuvolaszóval a tömegesen ideáramló idegeneket, hogy lehetőség szerint minél jobban megkopassza őket.
A könnyelmű fiatal Csennek módfelett tetszett ez a vidám sürgés-forgás. Egyszóval, csinos vagyonkájának csak csekély hányadát fektette áruba, a többit cimborájával együtt a derék Lincsing kikötőváros mulatónegyedéven tett tüzetes felfedező utakra költötte. S midőn néhány nappal később visszaérkezett Csinghohszienbe, a kevéske posztón kívül egy gyaloghintóban valami élő árut is hozott magával: egy tizennyolc éves, Aranyékszer nevű, csinos rizsporlárvácskát. Jól meg is fizette a lány árát, száz unciát adott érte. Idős, beteges édesanyja, aki már az első kétszáz uncia veszteséget is csak nehezen heverte ki, ezt az újabb csínyt olyannyira a szívére vette, hogy röviddel utóbb meghalt. Elhunyta után, mint az apai ház és a vagyon immáron egyedüli tulajdonosa, Csen gátlástalanul szórni kezdte a pénzt, és szenvedélyeinek hódolt. A ház legjobb szobáit, melyekben eddig anyja lakott, most kedvesének, Aranyékszernek rendezte be. Külön komornát vásárolt számára, s költséges figyelmességekkel halmozta el. Ezzel szemben Hszi-men lányát, törvényes feleségét, az oldalsó szárny egyik szerény szobájában helyezte el, ahol az elhagyatottan és örömtelenül tengette életét.
A kicsapongó életmód, melyet hol kedvesével, hol léha cimboráival folytatott nap nap után, jelentős mértékben felemésztette készpénzvagyonát, s így kénytelen volt azon törni a fejét, hogyan juthatna újabb pénzforráshoz. Mocskos agyában ekkor vakmerő terv fogamzott meg.
Még most is hűségesen őrizte azt a díszcsatot, melyet Meng Jü-lou veszített el, s véletlenül ő talált meg a Hszi-men ház parkjában. Mi volna, ha e díszcsattal egy kicsit megzsarolná Meng Jü-lout? Tudta, hogy az asszony a lehető legjobb körülmények között él. Eltekintve attól, hogy házassága révén bekerült Li körzeti mandarin előkelő családjába, tehetős emberek leánya is volt, és számottevő vagyont vitt magával az új házasságba. Mi volna, ha most egyszerűen odaállna elé, és szemtelenül kijelentené, hogy Holdasszony, amikor kiházasította, odaadta neki elhunyt nagybátyja, Jang marsall pénzesládáit, melyeket ő most visszakér tőle, és amennyiben vonakodna kiadni a kincset, megfenyegetné, hogy a díszcsatot megmutatja apósának, a körzeti mandarinnak, bizonyítékul, hogy kettőjük között titkos viszony állt fenn. Kétségtelenül megijedne, és minden árat megadna, hogy megmentse új, boldog házasságát. Eltökélte, hogy ellenkező esetben beváltja fenyegetését, és nem volt kétséges előtte, hogy a becsületes, öreg Li az ő leleplezése nyomán felbontatja fia még csak nemrég kötött házasságát, s Meng Jü-lout, egész hozományával egyetemben, áttestálja őrá, a régi kérőre. Akkor feleségként házába vihetné a vagyonos Meng Jü-lout, ami szintén nem volna megvetendő. Efféle arcátlan gondolatok motoszkáltak a fejében.
A holdbéli
jáspisnyulat kívánja,
ácsingózik napbéli tűzmadárra.
De a sors egészen másképp akarta.
Li körzeti mandarint, három évre szóló csinghohszieni hivatali megbízatása leteltével, a Csöcsiang tartományban levő Jencsoufu alprefektusává nevezték ki, és már jó ideje egész háznépével átköltözött új állomáshelyére. Minthogy Jencsoufu a legfontosabb selyemtermelő vidék kellős közepén terült el, a fiatal Csen úgy határozott, hogy Meng Jü-lounál teendő látogatását egy üzleti úttal köti össze. Ily módon egy szép napon, a nyolcadik hónapban, ezer unciát vett magához, és barátja, Jang üzletvezető társaságában a jencsoufui úton elindult a Jangce partján levő ismert selyemközpont, Hucsou felé, ahol mindenekelőtt megvásárolt egy fél hajórakomány selymet. Azután továbbhajózott egy darabon, majd a Jencsoufu utáni legközelebbi folyami kikötőben, Csingcsiangban lehorgonyzott. Ott Jang barátjával partra szállt, s miután bőséges vacsorát fogyasztottak el az egyik kitűnő vendéglőben, így szólt hozzá:
Szeretnék egy kis kitérőt tenni a közeli Jencsoufuba, hogy meglátogassam nővéremet, aki az ottani alprefektus fiának a felesége. Légy szíves, vigyázz addig a hajóra meg az árura. Ha kedved tartja, költözz az én költségemre a vendégfogadóba, és rendezz néhány görbe napot. Legkésőbb öt nap múlva újból itt leszek.
Jang barátja nem győzte eléggé bizonygatni, mennyire megbízhat benne, mire Csen, mindössze néhány uncia készpénzzel a zsebében, Csen An szolga kíséretében, aki a Meng Jü-lounak és férjének szánt ajándékokat vitte, elindult Jencsoufu tartományi főváros felé. Ott egy templomban szállt meg, s mindenekelőtt puhatolózni kezdett.
Megtudta, hogy Li úr, az alprefektus, már egy hónapja elfoglalta hivatalát, és néhány napja családja is megérkezett az egész háztartással.
Csen másnap szépen felöltözött, s az ajándékokat vivő inassal elindult a prefektúrára.
Én az alprefektus új menyének vagyok az öccse, s szeretném tiszteletemet tenni a családnál közölte az ajtónállóval.
A fiatal Li éppen a könyvtárban üldögélt könyvei fölé hajolva, amikor állítólagos sógora megérkezését jelentették. Utasítást adott, hogy vezessék be.
Miért nem üdvözölhettem, kedves sógorom, már a múltkor a menyegzőmön? kérdezte látogatójától.
Épp üzleti úton jártam Szecsuanban és Kuangtungban, egy álló esztendeig voltam távol hazulról hazudta a fiatal Csen. Még csak a minap értesültem nővérem férjhezmeneteléről, s most utólag szeretnék sok szerencsét kívánni, és átadni néhány nászajándékot. Elnézést kérek eddigi mulasztásomért.
Li úr most már feleségét is értesítette öccse váratlan megérkezéséről.
Az öcsém? Ez csak Meng Zsuj lehet. Mi szél hozhatta ide száz hegyen és ezer vízen át? gondolta magában Meng Jü-lou.
S valójában, az ajándéklistán, amelyet most eléje tettek, öccse, Meng Zsuj nevét olvasta.
Kéretem szólt oda szobalányának, Orchideaillatnak, s ezzel eltűnt a hálószobában, hogy felkészüljön a vendég fogadására.
De mennyire elcsodálkozott, amikor kikandikált a függöny mögül, s a vendégben, akit nem sokkal ezután férje bevezetett a lakószobába, a fiatal Csent ismerte fel! Mit jelentsen ez? Mindazonáltal vőmuram sem volt holmi idegen, örült hát jövetelének, és feltétlenül üdvözölni akarta. Sürgősen gondoskodott is jó enni- és innivalóról.
Földinkkel, ha
rokon, ha nem,
mindig szülőhazánk izen.
Ha zavaros, ha csillogó,
kedves a hazai folyó.
A véletlen úgy hozta, hogy éppen akkor, amikor Meng Jü-lou átment a fogadószobába, az egyik szolga kihívta Li urat, mivel időközben egy másik látogató is érkezett. Így egyedül maradtak, s ez a fiatal Csent titkos megelégedéssel töltötte el. Kertelés nélkül rátért jövetele céljára. Előbb néhány személyes jellegű kérdést tettek fel egymásnak, tudakozódtak egymás otthoni körülményei felől, megittak két-három pohár bort, majd Csen így kezdte:
Egész idő alatt szinte elepedtem érted, nővérem, úgy vágytam utánad, mint a szomjazó egy korty friss víz után. Emlékszel még azokra az együtt töltött szép órákra apósom házában, amikor egymáshoz simuló térddel ültünk a sakktábla mellett vagy a kártyák fölé hajolva? Milyen kár, hogy mindez a múlté, s a mostoha sors elszakított minket egymástól!
Mit tehetünk, nyugodjunk bele a megváltozhatatlanba vigasztalta Meng Jü-lou mosolyogva.
Csen most ruhája ujjából előhúzott egy illatosított teapasztával teli, szorosan összefonódó szerelmespárocska alakját mintázó zacskót, s térdre ereszkedve átnyújtotta Meng Jü-lounak.
Ha még érzel valamit irántam, nővérem, fogadd el, kérlek, és csipegess belőle! rimánkodott.
Meng Jü-lou a haja tövéig elpirult, de azután mégis erőt vett magán, s a zacskót a földre ejtette.
Kérlek, ne bolondozz! mondotta halkan. Engem jó szándék vezetett, s barátsággal fogadtalak. Kérlek, ne élj vissza a jóságommal, különben elmegyek.
Csen belátta, hogy változtatnia kell a taktikáján. A visszautasított zacskót szép nyugodtan felemelte, s megváltozott, hideg hangon így folytatta:
Engem is jó szándék vezetett, de látom, nem akarsz megérteni. Majd világosabban beszélek és ezzel eléje tartotta a díszcsatot, melyet az asszony egykor a parkban elveszített. Megismered? Még a neved is bele van vésve. Talán le akarod tagadni, hogy annak idején nekem adtad szerelmed zálogaként, miután már az enyém voltál? Később azonban engedtél Holdasszony befolyásának, ellenem fordultál, s inkább a fiatal Lihez mentél feleségül. De bánom is én! Jogos tulajdonomat azonban, légy szíves, add vissza, vagyis azokat a kincsesládákat, amelyeket magaddal hoztál a Hszi-men házból, és én elhunyt bácsikámtól, Jang marsalltól kaptam.
S ezzel felállt, mint aki menni készül.
Meng Jü-lou jobban szemügyre vette a díszcsatot. Semmi kétség, e lótuszszár formában kiképzett, aranyfejű ezüstholmit ő viselte régebben, s egy alkalommal elvesztette a parkban. Hogyan kerülhetett Csen birtokába? Ocsmány zsarolás! De a látszat ellene szól, s a botrány se sokat segítene. Ezért inkább cselhez folyamodott. Felháborodását leplezve, gyengéden megfogta a férfi kezét, s mosollyal ajkán, halkan így válaszolt:
Maradj, kedvesem, érzelmeim még a régiek. Szorosan a férfihoz simult, szótlanul tűrte, hogy az átölelje, megcsókolja, s kinyújtott nyelve hajlékony kígyócskaként játszadozzék a szájában.
Mondd nekem, hogy én vagyok a te kedves csin-csin-ed kérlelte az asszonyt , akkor hiszek őszinteségednek!
Csendesebben, meghallhatják!
Ide figyelj, egy félig megrakott dzsunkám horgonyoz Csingcsiang kikötőben. Ma éjszaka várlak kint a kapu előtt. Öltözz portásruhába, és szökj meg velem!
Mindent megteszek, amit csak kérsz. De előtte, mondjuk, pontban éjfélkor, várj rám hátul a kertfalnál. Mindenesetre összecsomagolok majd egy kis aranyat meg ezüstöt, és átdobom neked a falon. Feltűnő lenne, ha elöl vinném ki a kapun.
Rendben van, köhögéssel jelzem, hogy ott vagyok. Sebtében még felhajtott néhány pohár bort, azután Li úr kíséretében kiment a kapuhoz.
Tisztelt olvasó, ha egy asszony szeret valakit, nincs az a magas fal, mely céljától eltérítené. De ha az illető közömbös számára, még ha ott ül is mellette, mérföldek választják el tőle. Ha Meng Jü-lou férje holmi tutyimutyi alak lett volna, kétségtelenül megszökött volna a fiatal Csennel. De új férje derék, jó erőben levő fiatalember volt, aki szép jövővel kecsegtetett, s aki nemcsak szerette őt, hanem a viszontszerelemre is érdemesítette. Ugyan miféle nyomós ok késztette volna arra, hogy lecserélje a levitézlett szeretővel?
Miután a fiatal Csen elment, s a mit sem sejtő Li úr megkérdezte feleségétől:
Voltaképpen hol szállt meg az öcséd? Holnap viszonozni szeretném a látogatását , Meng Jü-lou kirobbant:
Ugyan, dehogy a testvérem! Hszi-men lányának a férje! És képzeld csak, meg akar szöktetni a szemtelen! A látszat kedvéért belementem a játékba, csak hogy botrány nélkül megszabaduljak tőle. Éjfélre odarendeltem a kertfalhoz azzal az ürüggyel, hogy egy arannyal és ezüsttel telt csomagot adok át neki. Úgy kell rendeznünk a dolgot, hogy mint tolvajt kapjuk rajta, akkor aztán örökre békében hagy minket.
Li úr mélységesen felháborodott.
Micsoda csirkefogó! Meg akarja mérgezni most induló boldog házasságunkat! Ezért meglakol! A következményekért magára vessen! Én nem hívtam ide. Ő maga ásta meg a sírját.
A fiatal Csen pontban éjfélkor a megbeszélt köhécseléssel jelentkezett a kertfal mögött. Odabentről Meng Jü-lou halk kiáltással válaszolt. S nyomban ezután, a falon át, a lába elé egy kötél ereszkedett le, melynek végén nehéz csomag himbálózott. Kétszáz unciát tartalmazott, a jamen kincstárából vették ki, s előbb a látszat kedvéért összetörték. A fiatal Csen épp leoldozta a kötélről a csomagot, s átadta szolgájának, mikor a sötétből egyszerre öt legény ugrott elő magasra tartott fütykösökkel, s hangos Rabló! Rabló! kiáltással nekiestek a két hívatlan látogatónak. Még felocsúdni sem volt idejük, már ott feküdtek a földön, gúzsba kötve. Az éjszaka hátralevő részében a jamentömlöcben azután nyugodtan elgondolkozhattak a kaland váratlan fordulatán.
Másnap délelőtt Hszü prefektus bírósága elé vezették őket. A vádat az öreg Li képviselte. Fogalma sem volt róla, hogy az egész lopási ügyet fia és menye főzte ki.
A két gazember tegnap éjfélkor betört jamenem kincstárába, és ellopott kétszáz unciát. Éppen akkor csípték őket nyakon, amikor a kertfalon át meg akartak szökni. Szigorú megbüntetésüket kérem.
A prefektus közelebb intette a két vádlottat, és letérdepeltette őket. A fiatalabb vádlott képzettségről és nemes származásról tanúskodó előkelő megjelenése láttán módfelett elcsodálkozott.
Hogyan jutott eszedbe, hogy éjnek idején betörj a jamenbe, és közönséges lopást kövess el? kérdezte tőle.
Ám a fiatal Csen nem volt hajlandó vallani. Egyre csak hajlongott, s egyre csak azt kiáltozta: Ártatlan vagyok!
Az öreg Li odahajolt a prefektushoz, és a fülébe súgta:
Talán fölöslegesek a további kérdések. Bűnösségüket bizonyítottnak vehetjük. Elég a náluk talált kétszáz uncia hivatalos pénz, továbbá itt van a kincstár feltört ajtajáról készített vázlat. Azt hiszem, helyénvaló, ha büntetésből alaposan megbotoztatjuk őket.
A prefektus intett poroszlóinak, és megparancsolta, verjenek húszat-húszat mindegyik vádlottra. De a fiatal Csen továbbra is azt kiáltozta:
Ártatlan vagyok! Ártatlan vagyok! , s közben mintha csak magában beszélne: Csapdába csalt ez a Meng!
A prefektus felfigyelt Csen szavaira, s a tizedik botütés után álljt parancsolt a poroszlóknak. Az igazságszerető mandarinok közé tartozott, s egy belső hang azt súgta neki, itt valami nincsen rendben, s nem törődve alprefektusának állásfoglalásával, maga akart meggyőződni a sötét ügy hátteréről.
Vezessétek el őket! Holnap tovább folytatjuk a tárgyalást hirdette ki a határozatot.
Miért ilyen kíméletes? súgta oda az öreg Li. A bűnöző szíve kemény, mint a vas, csak a szigorú büntetések olvasztókemencéjében puhítható meg. Ha egy álló napot kapnak a gondolkodásra, holnap ügyesen kibeszélik magukat.
Tudom, mit teszek felelte a prefektus hűvösen. Éjszaka ugyanabba a cellába, melyben a fiatal Csen és szolgája ült, beküldte egyik fogolynak álcázott bizalmas emberét azzal a feladattal, hogy ügyesen szedje ki belőlük az igazságot. A bizalmi embernek sikerült beszédbe elegyednie a fiatal Csennel, sőt egyazon gyékényen töltötték az éjszakát.
Hé, barátocskám, úgy látom, te nem vagy szakmabeli szólította meg fogolytársát. Nyilván tévedésből kerültél dutyiba?
Nagy sora van annak válaszolta a fiatal Csen, akinek bizony jólesett kiöntenie a szívét. Én a csinghohszieni Hszi-men családhoz tartozom, a ház elhunyt urának vagyok a veje, és régebben gyengéd szálak fűztek a született Meng lányhoz, akit nemrégiben feleségül vett az itteni Li alprefektus fia. Amikor most újból férjhez ment, tíz kincsesládát vitt el a Hszi-men házból, melyek eredetileg elhunyt nagybátyám, Jang marsall tulajdonában voltak, s halála után rám maradtak. Azért jöttem ide, hogy visszaszerezzem őket, de a Meng lány lóvá tett, s jelenlegi férjével kifőztek egy jó tervet, úgy állították be a dolgot, mintha elloptam volna kétszáz unciát, hogy kényelmesen megszabaduljanak tőlem. Csapdába estem.
Másnap kora reggel a prefektus bizalmasát kihozták a cellából, s az híven elmondta gazdájának a fiatal Csentől hallottakat. Az öreg Li mintha a hetedik égből pottyant volna alá, amikor a prefektus az aznapi nyilvános tárgyaláson a Csen és társa elleni lopási ügyben kihirdette az ítéletet:
Mindkét vádlottat felmentem, és szabadon bocsátom.
Nem értem, hiszen bebizonyosodott a bűnösségük fordult izgatottan feletteséhez. A prefektus ekkor felállt, megrovó pillantást vetett alprefektusára, s valamennyi jelenlevő hivatalnokok, alhivatalnokok, börtönőrök, jamenszolgák s a nép egyszerű gyermekei előtt alaposan lehordta:
Közhivatalt töltök be, és nem azért neveztek ki prefektusnak, hogy hivatali hatalmammal visszaélve, segédkezet nyújtsak belső családi viszálykodásuk törvénytelen elintézéséhez. A fiatalember, amikor visszakövetelte az ön menyétől a kincsesládákat, amelyek elhunyt nagybátyja, Jang marsalléi voltak, s melyek kiadását eddig jogtalanul megtagadták tőle, csupán jogait akarta érvényesíteni.
Hogyan meri minden indok nélkül tolvajlással vádolni? Az ön magatartása a legkevésbé sem fér össze magas közhivatali tisztségével.
A megszégyenített öreg Linek mit volt mit tenni, egyetlen szó nélkül lenyelte a nyilvános dorgálást. Az ülés után azonban annál hevesebben támadt a családjára:
Mondhatom, semmirekellő fiút neveltünk fel! fakadt ki felesége előtt. Becsapott, az egész lopási ügyet csak kitalálta! Nekem meg el kell tűrnöm, hogy a prefektus valamennyi hivatalnok meg az egész hallgatóság előtt nyilvánosan lehordjon! Majd felvet a düh!
Azután a fiú következett. Harmincat húzatott rá, majd láncra verette, és egy üres kamrába záratta. Szentül elhatározta, hogy addig tartja ott, míg éhen nem hal, menyét pedig azon nyomban ki akarta utasítani a házból. De felesége könyörgésére meglágyult, s beleegyezett, hogy a fiatalok átköltözzenek a Peking közelében levő caocsianghszieni családi birtokra. Három napon belül összecsomagoltak, és elhagyták a szülői házat.
A fiatal Csen sajgó tagokkal s teljesen leégve érkezett vissza Csingcsiang kikötővárosba. Az a kevéske készpénz, amit magával hozott, útközben s a börtönben eltöltött napok során elfogyott. Első útja a fogadóhoz vezetett, ahol Jang barátját hagyta. De Jangnak már csak hűlt helyét találta.
Tegnapelőtt elutazott magyarázta a fogadós. Azt mondta, levelet kapott öntől, melyben közli, hogy már nem jön vissza, ezért ne várjon tovább. Hajóra szállt, és elindult hazafelé a portékával.
A fiatal Csen magánkívül volt. Elrohant a kikötőbe, s valóban, hajója már nem volt sehol. Mi mást tehetett, igyekeznie kellett, hogy azonmód, egyetlen fillér nélkül, mennél hamarább hazakeveredjen. Ezért zálogba csapta nemcsak valamennyi ékszerét, hanem finom selyemruháját is. A kapott pénz csupán arra futotta, hogy huszadrangú helyet biztosítson magának az egyik személyszállító dzsunkán, mely elvitte Csinghohszienbe. Már beköszöntött a zord ősz, amikor mint valami csavargó, kiéhezve, összefagyva és lerongyolódva végre hazaérkezett. Mily siralmasan végződött a ragyogónak ígérkező vállalkozás!
Könnyen érthető, hogy a hangulata nem volt valami rózsás, különösen mikor a küldönc, akit Jang barátjához menesztett, eredmény nélkül tért vissza. A hűtlen barát, aki oly gyalázatosan visszaélt bizalmával, az értékes hajórakománnyal együtt nyomtalanul eltűnt. Az otthoni civakodás azután végleg betetőzött mindent.
Távollétében gyakran került sor marakodásra felesége és kedvese, Aranyékszer között. Már odáig fajult a dolog, hogy állandóan hátat fordítottak egymásnak. Egyszóval a fiatal Csen még alig érkezett haza, a két asszony máris panaszokkal és sirámokkal árasztotta el.
Ez a nőszemély magára költötte az egész háztartási pénzt! panaszolta Hszi-men Csing lánya. Állandóan ott ült nála az egyik legény a virágudvarból, s ki tudja, mennyi pénzt küldött vele a virágudvar tulajdonosnőjének, arról nem is szólva, hogy állandóan bort és drága nyalánkságokat hozatott magának, holott a háztartásban a legszükségesebb élelmiszer is hiányzott. Délig aludt, s még a kisujját sem mozdította meg.
Naphosszat henyélt, nem törődött vele, hogy feje tetején áll a háztartás imigyen Aranyékszer. De a maga és komornája számára párolt és sült húsokat, becsinált levest és süteményeket rendelt a konyhán, énnekem meg híg rizsleves se jutott.
Csen természetesen a szeretője pártját fogta, hiszen a feleségét nem szerette.
Meglásd, szorulásban fogsz meghalni, te lusta, falánk teremtés! förmedt rá, s az asszony meg annak szobalánya felé rúgott.
De az, amit titokban a virágudvarba cipeltél, az nem számít, ugye, te pimasz ringyó? vágta Hszi-men Csing lánya dühösen Aranyékszer arcába. Mégiscsak felháborító, hogy mindent meghamisítasz! Ez éppolyan, mintha a csendháborító akarná bekísérni az éjjeliőrt! Félre akarsz állítani, hogy magadat told előtérbe. De inkább választom a halált, semhogy egy kalap alá vegyenek egy magadfajta senkivel!
Fogd be a szád! vágott szavába durván a fiatal Csen. Te aztán legkevésbé sem hasonlíthatod magad össze vele, egészben véve nem érsz annyit, mint az ő lába kisujján a köröm!
Hajánál fogva durván megragadta, s öklével többször az arcába sújtott, úgyhogy az asszonynak eleredt az orra vére, és ájultan összeesett.
Miközben Csen ezen az éjszakán Aranyékszerrel hált, szerencsétlen felesége véget vetett szomorú életének: az ágy gerendájára felakasztotta magát. Mindössze huszonnégy éves volt szegény.
Holdasszony a Csen ház régi szolgája, Csen Ting révén már másnap értesült Hszi-men Csing lányának szomorú haláláról. Nos, a viszony közte és veje között nem éppen tegnap hidegült el, hanem nyugodtan mondhatjuk, már hosszú idő óta három láb vastag jégréteg választotta el őket egymástól. Egyszóval nem sokat gondolkodott, összehívta háza népének nyolc izmos tagját, részben férfi, részben nőcselédeket, és e tekintélyes kísérettel elindult veje házához. Mindenekelőtt a holttesthez vezettette magát, s az elhunytat, ahogy illik, hangos jajveszékeléssel siratta egy ideig. Azután jelt adott embereinek, mire a társaság hirtelen nekiesett a mit sem sejtve ott álldogáló Csennek. Egy pillanat alatt leteperték, s egyesült erővel elagyabugyálták; a férfiak ököllel mentek neki, rúgták, ahol csak érték, az asszonyok pedig hegyes tűkkel és csatokkal bökdösték. Miután alaposan ellátták a baját, a szeretőjét vették sorra.
Aranyékszert előbb kiráncigálták az ágy alól, ahová bebújt félelmében. Ő is megkapta a neki kijáró verést meg a tűszúrásokat, úgyhogy a végén már se nem élt, se nem halt.
Ennek megtörténte után nekiestek a berendezésnek, beverték az ajtókat ablakokat, felborították az asztalokat, széttörték az edényeket, letépték a függönyöket, felhasították a párnákat és takarókat. Majd az Első diadalmasan elvonult harcias csapatával.
De ezzel még nem töltötte ki maradéktalanul haragját a gyűlölt vőn. Hazaérve, családi tanácskozásra ült össze két bátyjával.
Halálba kergette feleségét, és ezzel mindenki előtt bizonyságot tett aljasságáról. Használd fel a kedvező alkalmat, s tedd egyszer s mindenkorra ártalmatlanná. Állíttasd a bírói szék elé! tanácsolta idősebb bátyja. Mert ha napirendre térsz az ügy fölött, soha nem marad veszteg, örökké zaklatni fog a kincsesládák miatt. Ennek vedd elejét.
Igazad van helyeselt Holdasszony, s két bátyja segítségével még ugyanazon a napon megfogalmazta a feljelentést veje ellen. Másnap reggel személyesen megjelent a körzeti jamenben, és átadta az írást. Huo úr, az új körzeti mandarin, feltörte a pecsétet, és a következőket olvasta.
Csinghohszien
öreg parancsolójának
és mennyei helytartójának
A harmincnégy esztendős, született Vu leány, az elhunyt körzeti bíró, Hszi-men Csing özvegyének feljelentése veje, Csen Csing-csi ellen.
Vőm annak idején, amikor fegyelmi eljárást indítottak apja, Csen Hung ellen, férjem házában keresett menedéket. Nálunk tartózkodása éveiben részeges embernek és a házi béke örökös megbontójának bizonyult. Hogy elejét vegyem a komolyabb bűncselekményeknek, kiutasítottam házamból. Efölötti mérgében bántalmazni kezdte feleségét, azaz férjemnek első házasságából származó leányát. Nemrégiben egy Aranyékszer nevű közönséges utcalányt vett a házába, és jogtalanul törvényes felesége fölé helyezte. E ringyó felbujtotta, s nemrég újból minősíthetetlenül megbántotta feleségét, és tettlegesen is bántalmazta őt: a haját tépte, lábbal tiporta, s végül a nyolcadik hónap huszonharmadik napján megfojtotta. Ezenkívül engem is életveszélyesen megfenyegetett. Könyörgök a bíróságnak, védjen meg, Csen Csing-csit tartóztassa le, indítson ellene vizsgálatot gyilkosság gyanúja miatt, szerezzen érvényt az ország törvényeinek a gonoszok elrettentése és a jók békés élete érdekében, és hogy az áldozatnak ne legyen oka jogos panasszal élni az őt ért sérelem miatt.
A feljelentés határozott hangja, valamint a mennyei helytartó előtt fehér gyászruhában térdeplő előkelő asszony, derekán a mandarinfeleségek ötödik fokozatát jelző övvel megtette a kívánt hatást. A mandarin felemelkedett székéből, és könnyed meghajlással így szólt:
Keljen föl, nemes hölgy. Immár tisztán látom a történteket. Nyugodtan elmehet, és többé nincs miért idefáradnia. Elég, ha a legközelebbi tárgyaláson egyik emberével képviselteti magát. Nyomban elrendelem a vádlott letartóztatását, és megindíttatom ellene a vizsgálatot.
E szavak hallatán Holdasszony köszönetképpen meghajolt, és beszállt gyaloghintójába. A bíróság előtti további képviseletével Laj-csaót bízta meg. A fiatal Csent, csakúgy, mint Aranyékszert, a körzeti mandarin kopói még aznap elvitték lakásukról, és bekísérték a fogdába.
Hogyan merészelted bántalmazni a feleségedet és megfojtani őt? kérdezte Huo úr a másnap délelőtti tárgyaláson a fiatal Csentől.
Éppen egy üzleti útról tértem vissza meglehetősen rossz hangulatban, mivel hűtlen üzletvezetőm útközben rászedett, s ezáltal súlyos károsodás ért. Enni kértem a feleségemtől, s midőn az nem teljesítette kérésemet, dühbe gurultam, és néhányszor belérúgtam. Ez minden. Nem fojtottam meg, saját maga akasztotta fel magát.
Miért zaklattad a feleségedet? Ágyasod nem készíthette volna el a vacsorát? Egyébként a született Vu leány feljelentésében határozottan az olvasható, hogy kis híján agyonverted a hitvesedet, s végül megfojtottad.
A született Vu leány már régóta gyűlöl. Hamis feljelentésével ütni akart egyet rajtam.
Ne beszélj összevissza, a halott épp elég bizonyíték. Majd kiverem belőled a makacsságot!
S ezzel Huo úr húszat veretett a vádlottra, míg a másodrendű vádlott, Aranyékszer, megismerkedett az ujjszorítóval. Azután újból elvezettette őket. Majd rendőrségi vizsgáló bizottságot küldött ki Csen házába, hogy a tett színhelyén vizsgálja meg a holttestet. A bizottság arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy az elhunyt az előzetesen elszenvedett testi bántalmazás fölötti elkeseredésében önkezével vetett véget életének: felakasztotta magát. Ez mindenesetre kedvezőbb fordulat volt a fiatal Csen számára, hiszen eredetileg gyilkossággal vádolták. Mivel ezenfelül a nap folyamán sikerült még száz unciát is eljuttatnia a körzeti mandarinhoz az összeget a fogdából levél útján értesített Csen Ting szolga kaparta össze nagy üggyel-bajjal az üzleti pénztárból és a pénzszekrényből Huo úr engedett kezdeti szigorúságából, és elejtette a gyilkosság vádját.
Ítéletében mindössze a testi sértésre hivatkozott, s miután még további tíz botütést méretett rá, és néhány napig fogva tartotta, különböző megszívlelendő tanácsokkal látta el, majd kiengedte. Lelkére kötötte azonban, hogy temesse el tisztességesen a halottat, s a jövőben ne zaklassa anyósát sem látogatásaival, sem pedig követelésekkel. Aranyékszert visszaküldték Lincsing kikötővárosba, ugyanabba a virágudvarba, amelyből jött. Többé nem tehette be lábát a Csen házba.
Nos, a fiatal Csen úgysem tudta volna eltartani. Az utóbbi idők sorscsapásai, valamint a temetési költségek annyira tönkretették, hogy saját magának is alig volt mit ennie. Igen, ott tartott, hogy a családi örökségként rámaradt két ház közül előbb eladta a kisebbiket, azután az általa lakott nagyobbik ház berendezési tárgyait, hogy egyáltalán legyen miből élnie. Ahelyett, hogy valami okos dologhoz kezdett volna, egész nap tétlenül üldögélt az üres szobákban, s csupán az a remény éltette, hogy egyszer mégiscsak visszakapja az értékes hajórakomány árut, amelyet hűtlen barátja, Jang lopott el tőle. Nem csoda hát, hogy egyre lejjebb és lejjebb süllyedt.
Minden áldott nap bekopogtatott Jang ajtaján, s egyre csak azt a választ kapta, hogy nem tudják, merre jár. A hajórakomány selyem kiárusítása után Jang barátunk hol ebben, hol abban a városban ütötte fel tanyáját, és rossz lelkiismerete lévén, nem merészkedett vissza Csinghohszienbe. Midőn azonban meghallotta, hogy a fiatal Csen feleségének váratlan halála következtében kínos bírósági eljáráson esett át, sőt mi több, fél hónapot a börtönben töltött, úgy gondolta, többé nem kell tőle tartania, s egy szép napon ismét felbukkant Csinghohszienben. Megállapodott háza népével, hogy amennyiben Csen keresi, letagadják, és továbbra is azt mondják, hogy elutazott.
A fiatal Csen egy napon újból bekopogtatott Jangékhoz. Barátjának öccse nyitott ajtót.
Megjött végre a bátyja? kérdezte Csen udvariasan. Szeretném végre visszakapni a hajórakomány selymet, amit ellopott.
Hagyjon már békében azzal a hajórakománnyal! fortyant fel a másik dühösen. Inkább kerítse elő a bátyámat! Hónapok óta nyoma veszett. Feltehetően ő is a maga lelkiismeretén szárad, akárcsak a felesége. Ki tudja, talán vízbe fojtotta valahol az úton. Egy emberélet drágább a maga szemét árujánál.
Nos, ezt a fiatal Jangot az egész város szerencsejátékosnak, részeges alaknak és veszedelmes verekedőnek ismerte. Midőn most fenyegető arccal, ökölbe szorított kézzel lassan Csen felé közeledett, annak inába szállt a bátorsága, és amilyen gyorsan csak a lába vitte, elszaladt. A másik meg sűrű szitkozódások közepette utána. Majd felvett a földről egy éles élű, törött zsindelyt, megcélozta a menekülő fejét, s utánahajította, úgyhogy a vér patakokban folyt végig Csen tarkóján.
Nehogy még egyszer eszedbe jusson kakaskodni nálunk, különben olyat kapsz, mint még soha! kiáltott utána Jang öccse.
A fiatal Csen elfúló lélegzettel ért a házhoz, és csak épp annyi ideje maradt, hogy bezárkózzék, amikor máris kő- és zsindelyzápor hullott az ajtajára. Teljesen feldúlva bezárkózott a szobájába, s még lélegzeni is alig mert. Minthogy még csak az elmúlt napokban élt át egy módfelett kínos bírósági eljárást, annyira meg volt félemlítve, hogy még a földön heverő ártatlan kötéldarabkát is mérges viperának nézte. Ez után az eset után a közelébe se merészkedett többé a Jang testvérek házának.
Füvet pusztít a
zúzmara,
zúzmarát a nap sugara,
ki erősebb, mint ő maga,
fut attól a haramia.
Készpénzkészlete nemsokára újból elfogyott, így hát kénytelen-kelletlen a második ház eladására is rászánta magát, s egy félreeső utcában nyomorúságos lakást bérelt. Alig lakott ott egy fél hónapja, amikor meghalt Jüan-hsziao szobalány, az egyetlen, akit a cselédségből megtartott. Most már teljesen magára maradt, s egyre nagyobb sivárság és szomorúság vette körül. Eltűntek az utolsó, nélkülözhetetlen bútordarabok is, s egy szép napon már a lakbért sem tudta kifizetni, mire el kellett költöznie. Szegényen, hajléktalanul állt kint az utcán. Koldussá lett, s a koldusok között töltötte az éjszakát a hajléktalanok menhelyén, hideg fészerekben.
Sorstársai azonban jó szívvel voltak hozzá, készségesen a legjobb helyet bocsátották rendelkezésére a meleg kang-on, s megosztották vele a legjobb falatokat. Sajnálták a csinos, finom arcú, jó modorú újdonsült sorstársat, akin meglátszott, hogy valaha jobb napokat látott. De minthogy fiatal volt s ereje teljében, kénytelen volt beletörődni, hogy olykor felriasszák legszebb álmából, és elvigyék közmunkákra; hol a cséphadarót forgatta, hol a kolompot rázva kísérte az éjszakai őrjáratot, hol meg egy-egy éjszakai tűz eloltásánál segédkezett. Bizony, keserves szolgálat volt ez ebben az évszakban, mert már a tizenkettedik hónapban jártak, a zord tél kellős közepén. Az őrjárat ilyenkor éjszakákon át rótta a hólepte, jeges utcákat metsző, északi szélben, s bizony Csen nemegyszer kékre fagyva, megmerevedett vállakkal és meggörnyedt háttal érkezett vissza a menedékhelyre.
Egy alkalommal különösen sokáig kellett kint maradnia. Az őrjárat, melyet kísért, útközben egy félig megfagyott alvó koldust talált valamelyik fal tövében, s nehogy a szerencsétlen elpusztuljon, elküldték Csent szalmáért és lombért, hogy készítsen meleg fekhelyet, s őrködjék mellette mindaddig, míg megérkezik a segítség. Már kukorékolt a kakas, amikor ezen áldozatos éjszaka után végre visszatérhetett menedékére. Holtfáradtan lezuhant a fűtött kang mellé, s azon nyomban mély álomba merült. E borongós téli reggelen a Hszi-men Csing házba álmodta vissza magát, a régi kényelmes fészekbe, ahol cirógató, lágy ragyogás és fényűzés vette körül, s mily boldogító érzés: Aranylótusz karja fonódott a nyaka köré! Midőn egy mély sóhajjal felriadt álmából, s koldustársai megkérdezték, mi bántja oly nagyon, csak ennyit válaszolt:
Ó, testvéreim, ha tudnátok !
Ó sanyarú sors!
Gyötrő bajok!
Nincs apja, társa,
híve halott.
Hajléktalan
és nincstelen,
jár rongyosan,
jár éhesen.
Utcán-teren
csak kódorog,
fog kereplőt
s koldusbotot.
Nappal kapuknál
morzsára vár,
éjjel kövön
törődve hál.
Szélben, esőben,
utcán-teren
így tengődik
a nincstelen.
Lakott annak idején Csinghohszienben egy vagyonos, hatvanéves ember, bizonyos Vang Ting-jung. Városszerte hivő és jótékony embernek ismerték. Házának homlokzati részében gazdagon jövedelmező zálogházat tartott fenn, így hát egy üzletvezetőre is tellett; ő maga idejének java részét Buddha buzgó szolgálatának szentelte, áldozatokat mutatott be és imádkozott, prédikált és szutra magyarázatokat tartott. Közben-közben jó cselekedetekkel bizonyította hivő voltát: kiállt a ház elé, és az arra haladó koldusoknak alamizsnát osztogatott, vagy ingyen-orvosságot juttatott a rászoruló szegény betegeknek. Ezalatt ujjai szünet nélkül morzsolták a száznyolc golyócskából álló rózsafüzért, s ajka egyre Buddha nevét mormolta. Tekintettel a példátlan jámborságára s a kertjében virító néhány barackfára, házát általában barackremetelaknak, őt magát pedig barackremetének hívták.
E hideg téli napok egyikén ismét kint állt remetelakának küszöbén, fején fülvédős prémsapka, teste vastag viharkabátba burkolva, s miközben a rózsafüzért morzsolta, egyre csak az utat fürkészte, nem jön-e egy koldus vagy rászoruló. Ekkor véletlenül arra haladt a fiatal Csen. A barátságos aggastyánban felismerte elhunyt apjának egy régi jó ismerősét, gyorsan odament hozzá, térdre ereszkedett, és mély meghajlással üdvözölte. A barackremete illemtudóan viszonozta a köszöntést.
Kit üdvözölhetek az ön személyében, fiatal barátom? szólította meg Csent. Gyarló szememet már elhomályosította az öregség, nem ismerem meg.
A néhai Csen Hung fia vagyok válaszolta Csen, miközben a fagytól, de egyszersmind a szégyentől is minden tagjában reszketett.
Az öregember néma csodálkozással nézett végig az előtte álló beesett arcú, nyomorult, rongyos alakon.
Hogyan került ilyen ínséges helyzetbe, tisztelt öcsém? kérdezte végül. Hogy s mint vannak a szülei?
Mindketten meghaltak.
Nem lakik már apósa házában?
Ő is meghalt, anyósom pedig kiűzött a házból, s még fel is jelentett, amikor röviddel rá meghalt a feleségem.
Hűtlen üzletvezetőm miatt súlyos károsodás ért, és teljesen elszegényedtem. Nincs többé semmim, sem munkám, sem lakásom, s így koldulni járok.
Az öregember részvevően sóhajtott.
S jelenleg hol lakik?
A hideg fészerben.
Bizony sanyarú sors! Ha visszagondolok a régi időkre, amikor jó barátom, az ön édesapja, még itt élt közöttünk, s ön még kisfiú volt milyen biztos alapokon nyugodott tekintélyes családja! S lám, most ide jutott! Hiszen ez szörnyű! Nincsen senki hozzátartozója, aki gondját viselné?
Senki. Egyetlen itt élő nagybátyámmal már régen megszakadt minden kapcsolatom.
A barackremete barátságosan betessékelte a házba, bevezette a meleg lakószobába, és mindenekelőtt alaposan jóllakatta. Azután meleg ruhákat hozott. Megajándékozta egy vattázott, kék karton felsőkabáttal, egy nemezsapkával, vastag gyapjúharisnyával, valamint egy pár kényelmes nemezcsizmával. Miután így felöltöztette, még adott neki ötszáz darab felfűzött rézpénzt meg egy szép fényes ezüstunciát is.
De aztán gazdálkodjék okosan a pénzzel! kötötte lelkére. A rézpénzből béreljen egy szerény kis szobát, az ezüstöt pedig tekintse alaptőkének, nyisson belőle valamilyen kisebbfajta kereskedést, mindegy, hogy milyent, csak az a fontos, hogy szűkösen megéljen belőle. Így mégiscsak jobb lesz, mint koldulni és menhelyen hálni. A havi bérösszeget szívesen folyósítom.
A fiatal Csen térdre borult, és meghajlással fejezte ki háláját.
Méltatlan öccse szívébe vési tanácsait, és híven megfogadja azokat ígérte.
Boldogan vágta zsebre a pénzt, és újból útnak indult. De alig ért ki az utcára, máris megfeledkezett a szobácskáról, amelyet bérelnie kellett volna, meg a kisebbfajta kereskedésről. Első útja egy jó kocsmába vezetett, ahol kedvére belakott sülttel, különböző nyalánkságokkal, s a legjobb bort itta hozzá. A megmaradt pénzecskének is hamarosan a nyakára hágott, az utolsó fillérig elnyerték tőle sorstársai, s még két napba se tellett, már a szép meleg ruhákat is eljátszotta; ugyanolyan ágrólszakadt volt, mint annak előtte, és megint csak koldulni járt.
Egy napon újból a barackremetelak mellett vitt el az útja. A barátságos öregember újfent kint állt a kapuban, s az ifjú Csen ismét tisztelettel meghajolt előtte. Nyomorúságos külseje láttán az öregúr elcsodálkozott. Eltűnt a kék vattázott kabát, a meleg gyapjúharisnya, már csak a nemezsapka maradt meg.
Nos, tisztelt öcsém, hogy megy az üzlet? érdeklődött az öreg. A fiatal Csen, szégyenkezésében, először mukkanni sem tudott, azután hosszas habozás után töredelmesen bevallotta, hogy könnyelmű volt, s az egész pénzt elverte.
Ejnye, ejnye! szólt az öreg rosszallóan. Hogy lehet valaki ilyen ostoba! Miért nem fogadott szót nekem, s kezdett valamiféle kisebb kereskedéshez? Gondolom, az mégiscsak jobb, mint ez a csavargóélet. Ha így folytatja, meggyalázza elődjeinek becsületes nevét, s az emberek gúnnyal és megvetéssel néznek majd önre.
Ismét behívta a meleg szobába, ételt hozatott neki, megajándékozta egy vattázott meleg nadrággal, egy fehér vászoninggel, egy pár gyapjú lábtekerccsel, továbbá ötszáz felfűzött rézpénzzel meg egy véka rizzsel.
Fogadja meg a tanácsomat, tisztelt öcsém, kezdjen valamilyen kisebb kereskedéshez, árusítson tűzifát vagy babot vagy dinnyemagot, vagy valami mást, mindenesetre jobb lesz a koldulásnál figyelmeztette elmenőben a fiatalembert.
Ámbár a fiatal Csen mindent megígért, alig volt kívül a kapun, máris megfeledkezett az adott szóról. Néhány napi jó élet után újból nem maradt semmije, játékon elvesztette az új térdnadrágot, s megint ott állt koldusrongyokban, mint azelőtt. Szégyenében hosszabb ideig még a közelébe se merészkedett annak az utcának, amelyben jótevője lakott. De egy napon, az első hónapban, mégis a barackremetelak felé vette az útját.
Az öreg remete, szokása szerint, kint állt a kapu előtt, s a januári napfény immár melengető sugaraiban sütkérezett. Először hidegen keresztülnézett a fiatalemberen, aki ugyanolyan rongyosan közeledett háza felé, mint az első két alkalommal. De amikor Csen a lábai elé vetette magát, s könyörgő pillantással feltekintett rá, újból megesett rajta a szíve.
Ön javíthatatlan, tisztelt öcsém mondotta, rosszallóan csóválva a fejét. Úgy látszik, az ön torka feneketlen, akár a tenger. Mondja, nem gondol a jövőjére? Hogyan akar valaha is kimászni abból a mélységes szakadékból, amelyben most leledzik? No de jöjjön be, még egyszer megpróbálkozom önnel. Tudnék még egy utat, mely nyugodt, biztos élethez vezetné. De nem tudom, érdemes-e egyáltalán tanácsokat adnom.
Ó, kedves, öreg bácsikám, ha még egyszer megkönyörül rajtam, és segít jobbá tenni az életemet, egész biztosan megfogadom a tanácsát rimánkodott a fiatal Csen.
Odakint a város előtt, nem messze Lincsing kikötővárostól áll egy kis taoista templom, a Jen-kung-miao, melyet az Éterragyogás Hercegének szenteltek kezdte az öregember odabent a meleg lakószobában. Áldott vidéken van, ahol virágzik a rizstermelés és haltenyésztés, s hála a nagy forgalmú, közeli kereskedelmi kikötőnek, sokat keresnek az emberek. A templom rendfőnöke, Zsen mester, jó ismerősöm. Mit szólna hozzá, ha felkeresnénk és rábírnánk, hogy vegye fel önt a papnövendékek sorába? Természetesen meg kell majd tanulnia a templomi szolgálat minden csínját-bínját, de legalább becsületes, biztos megélhetéshez jut.
Boldogan vállalom.
Rendben van, akkor már holnap útnak indulunk. Mindjárt korán reggel legyen itt nálam.
A barátságos öregember délután elhívatott egy szabót, és két taoista csuhát szabatott védencének, papi sapkáról is gondoskodott, s minden egyébről, ami egy taoista pap felszereléséhez szükséges. Másnap reggel mindenekelőtt meleg fürdőt készíttetett Csennek, tetőtől talpig felöltöztette, bőségesen ellátta reggelivel, majd elindultak az Éterragyogás Hercegének Templomához, a remete lóháton, a fiatal Csen pedig egy öszvéren lovagolva, mögöttük két szolga a rendfőnöknek szánt ajándékokkal. Hetven mérföldnyi menetelés után, az esti szürkületben megérkeztek a templom kapujához. Az öreg először egyedül járult a rendfőnök elé.
Rendkívüli ok késztetett mai látogatásomra kezdte néhány bevezető szó után. Régi, nagy tiszteletben álló barátom, a néhai Csen Hung fiának szószólójaként jövök. A fiú ma huszonnégy éves, szeretetre méltó, csinos, tehetséges fiatalember. Csupán az a baj, hogy fiatal éveiben elhanyagolta tanulmányait, és minthogy szülei korán elhaltak, nincs, aki irányítsa. Mindehhez még egy sor sorscsapás is járult, melyek következtében tekintélyes öröksége is elúszott. Egyszóval, jelenleg teljesen nincstelen és hajléktalan. Visszaemlékezve a régi barátságra, mely egykoron az édesapjához fűzött, elhatároztam, hogy felkarolom, s ím, alázatos kéréssel járulok főtisztelendő uram elé. Megkérdem, felvenné-e a fiatalembert papnövendéknek a templomába?
Tisztelt, öreg világi testvérem, magától értetődik, hogy szívesen állok rendelkezésére. De vajon jóindulatú fiatalember-e az illető, s érez-e hajlandóságot a papi hivatáshoz? Legutóbbi papnövendékeimmel, sajnos, rossz tapasztalataim vannak, és nemegyszer majd elsüllyedek a szégyentől.
Ne aggódjék, mester, ez a fiatalember maga a jólneveltség, és készséges minden tekintetben. Amellett rendkívül ügyes és élelmes. Meglátja, jó hasznát veszi.
Rendben van, mikor hozza el?
Már itt is van. Kint várakozik a hegyi kapu előtt, és őrzi azt a néhány szerény ajándékot, melyet önnek szántam, s remélhetőleg beleegyező mosollyal fogad.
No de kedves, öreg világi testvérem, miért fárad? A rendfőnök most bekérette a fiatal Csent meg az ajándékokat cipelő két szolgát. Midőn a főpap az ajándéklistán azt olvasta: Öreg barátja, Vang Ting-jung, üdvözlésképpen meghajtja fejét, s ím alázattal átnyújt egy vég durva atlaszselymet, egy kanna semmit érő bort, két disznócsülköt, két sült kacsát, két kosár gyümölcsöt, valamint öt ezüstunciát szóval, midőn ezt olvasta, egyszerre felderült az arca, s szinte hétrét görnyedve, gyorsan meghajolt: Mélyen tisztelt, öreg világi testvérem, mily bőkezű, gazdag ajándék! Valóban zavarba hoz. Másrészt azonban nem volna ildomos visszautasításommal megbántani önt.
Közben megelégedéssel legeltette szemét a kifogástalan öltözékben várakozó, csinos, jó megjelenésű papnövendéken. Szívélyesen fogadta annak nyolcszoros bemutatkozó meghajlását.
Hány zöldellő tavaszt éltél meg ez idáig? kérdezte.
Huszonnégyet.
Légy üdvözölve mint papnövendékem és új segédem. Szerzetesi neved a jövőben Cung-mej, vagyis Szépség Követője lesz.
Így nevezte el, két másik segédjének szerzetesi nevével egybehangzóan, akik közül az egyiket Cung-mingnek, Megvilágosodás Követőjé-nek, a másikat Cung-sunnak, Alázatosság Követőjé-nek hívták.
Az ünnepélyes beiktatás bőséges estebéddel ért véget. Minthogy már későre járt az idő, a barackremete a templomban töltötte az éjszakát, s csak másnap délelőtt indult haza két szolgája kíséretében.
Viselkedj rendesen, fogadj szót mesterednek, és illeszkedj be minél előbb a templomi rendbe! kötötte búcsúzóul a fiatal Csen lelkére. Alkalomadtán újból eljövök, hogy megtudakoljam, hogy s mint megy sorod. Minden negyedévben felfrissítem ruha- és fehérnemű készletedet, és lábbeliről is gondoskodom. Majd halkan hozzáfűzte: Eztán már szállj magadba, mosd tisztára a szíved, és javulj meg! Ha most sem fogadod meg útbaigazításaimat, és újabb ostobaságokat követsz el, többé nem törődöm veled.
A rendfőnök egyházi hivatása ellenére nagyon is világias ember volt; s hogy nem vetette meg sem a finom ételeket, sem az itókát, arról tekintélyes pocakja, valamint hosszú, bozontos ősz szakálla fölött vöröslő borvirágos orra tanúskodott. Bizony, kedvelte a vidám társaságot, s ilyenkor ő zendített rá az első nótára kedélyes, mennydörgő basszus hangján. Állandóan ki-be jártak templomában az idegenek és a vendégek.
Mert a Csing folyamot Lincsing kikötővárosnál, észak-déli irányban kettős zsilippel keresztező, nemrég üzembe helyezett Császári Csatorna, az Adófolyó megnyitása jelentős mértékben megnövelte a közeli város már amúgy is rendkívül jelentős hajóforgalmát. És a lincsingi zsilipeken szüntelen áthaladó számos mandarindzsunka és kereskedelmi hajó utasai és legénysége úgyszólván sosem mulasztották el az alkalmat, hogy meglátgassák az Éterragyogás Hercegének szentelt közeli templomot; hol azért, hogy áldozatot mutassanak be az isteneknek, és szerencsés továbbutazásukért könyörögjenek, hol azért, hogy jámbor fogadalmat tegyenek, vagy kegyes cselekedetet gyakoroljanak.
A látogatók a társadalom legkülönbözőbb rétegeiből kerültek ki, volt köztük mindenfajta ember, az előkelő, elkényeztetett mandarinoktól a legegyszerűbb hajóslegényekig, akik általában kákagyékényen töltik az éjszakát. És senki sem jött üres kézzel. Mindenki lerótta az adóját, ki pénzben, ki élelmiszerben. A templomban se vége, se hossza nem volt a vendégeskedésnek, fogadásoknak, az élelmiszerkamrákban egyre nagyobb készlet halmozódott fel, a kincsesládákban pedig gyűlt a sok ezüstrúd.
Hogy a fölöslegeket ne hagyja parlagon heverni, a rendfőnök Lincsing kikötővárosában egy rizsüzletet és egy pénzváltóboltot tartott fenn. A két jól menő vállalkozás, melyet a prior idősebbik segédje, Megvilágosodás Követője, vezetett általában ő intézte a kolostor gazdasági ügyeit , csinos jövedelmet hajtott. E pompás üzleti érzékkel rendelkező, harmincesztendős pap alapjában könnyűvérű fiatalember volt, szabad idejét legszívesebben bormérésekben és virágudvarokban töltötte. Személyes szolgálatára két jóképű, egészen fiatal templomszolga volt kirendelve, éjszakánként velük osztotta meg fekhelyét. Most viszont módfelett megtetszett neki a piros ajkú, villogó fehér fogú, lányosan finom orcájú, jó növésű új papjelölt. Egyszóval egy éjszaka úgy intézte a dolgot, hogy a fiatal Csen, miután derekasan leitatta, vele háljon.
Ami pedig Csent illeti, elég tapasztalt és ravasz volt ahhoz, hogy tőle telhetően kihasználja a helyzetet. Előbb úgy tett, mintha védekezne, s hangosan kiáltozni kezdett. Mikor azonban az idősebb ijedten befogta a száját, így szólt hozzá:
Látom, megtetszettem magának, nem bánom, legyen meg az öröme; ellenszolgáltatásképpen három dolgot kérek.
Kérj akár tízet, minden kívánságodat teljesítem fogadkozott buzgón Megvilágosodás Követője.
Szóval rajtam kívül senki mással nem oszthatja meg a fekhelyét. Másodszor, adja nekem a templom kapuinak, valamint a raktárnak a kulcsát. Harmadszor, követelem, hogy bármikor engedély nélkül kimehessek.
Ha csak ennyi az egész, teljesüljön a kívánságod.
Ezzel megkötötték az egyezséget. Megvilágosodás Követője átadta Csennek a kulcsokat, és amikor annak kedve kerekedett bemenni a raktárba vagy kiruccanni a városba, úgy tett, mintha nem venné észre; a rendfőnöknek sem győzte eléggé dicsérni védencét, s mindenkor az elismerés hangján szólt róla. Szóval a fiatal Csennek hamarosan ott lapult a zsebében a papi kinevezés, s a szigorú kolostori fegyelem ellenére korlátlan szabadságot élvezett, és igen kellemesen rendezte be az életét. Egy csapásra felkerült a hullámhegy tetejére.
Egy szép napon Lincsingben összetalálkozott egyik ismerősével, aki elmondta a legújabb híreket egykori szeretőjéről, Aranyékszerről. Régi tulajdonosnőjének halála után előbb Csinghohszienbe került Cseng anyó virágudvarába, de most újból Lincsingben tartózkodik, s napközben bármikor megtalálható az egyik nagy és előkelő borozóban. Nincs-e kedve újból viszontlátni őt? Hogyne lett volna kedve, hiszen szíve még most is Aranyékszerhez húzott! Másnap délután tehát, miután alaposan megdézsmálta a templom pénzesszekrényét, ismerőse társaságában elindult a szóban forgó borozóba. Bár sose ment volna oda! Mert a kocsmában összetalálkozott egyik bősz haragosával, akit egy korábbi életében, valamikor ötszáz év előtt, állítólag súlyosan megbántott, és ez a találkozás lett a végzete.
Ez a borozó volt Lincsingben a legnagyobb mulató. Egy domb lejtőjén épült festői környezetben, s mind a száztíz ivóhelyiség előtt zöldre lakkozott, cifra faragású kilátóerkély nyílt csodás kilátással a közeli, dzsunkáktól hemzsegő Császári Csatornára s a mögötte kéklő távolban lebegő hegyi tájra.
A fiatal Csen alig foglalt helyet kísérőjével az egyik emeleti ivóhelyiségben, amikor kinyílt az ajtó, s kezében egy kicsiny rézgonggal belépett Aranyékszer. Halkan elsuttogta van fu-ját, s a viszontlátástól meghatott lány szeme máris könnybe lábadt, de a fiatal Csen is hasonlóképpen járt. Megfogta Aranyékszer kezét, és lehúzta maga mellé a székre:
Mi minden történt veled, kedves húgom, amióta nem láttuk egymást?
Virágudvarbeli anyám alaposan megijedt, mikor azon a bizonyos napon a körzeti jamenből visszakísértek hozzá. Röviddel rá meg is halt, én pedig Csinghohszienbe kerültem Cseng anyóhoz. De mivel az utóbbi időben nagyon megcsappant a forgalom, Cseng anyó újból visszaküldött Lincsingbe, és nappalra bérbe adott ide. Tegnap hallottam az ismerősödtől, hogy újabban Lincsingben dolgozol, egy rizsüzletben és pénzváltóboltban kaptál állást, s hogy ma meglátogatsz. Így hát szabaddá tettem magam a számodra. Ó, mennyire örülök, hogy újból látlak!
Hangosan felzokogott, és fejecskéjét a férfi vállára hajtotta. Csen ujja zsebéből elővette a zsebkendőjét, és óvatosan felszárította a lány könnyeit.
Nyugodj meg, kedves húgocskám, most már jóra fordult minden, látod, megint itt vagyok nálad csitítgatta. Nekem bizony közben nagyon rosszul ment a sorom, az utolsó fillérig elvesztettem örökségemet. De most már nincs semmi baj, szerencsémre befogadtak az Éterragyogás Hercegének Templomába, és taoista pap lettem. Már nincs miért panaszkodnom. Rendfőnököm megbízik bennem, teljes szabadságot élvezek, és semmilyen kedvezményt nem tagadnak meg tőlem. Ide is eljöhetek, amikor kedvem tartja, s bármikor találkozhatunk. Tulajdonképpen hol töltöd az éjszakákat?
Mint mondottam, itt a borozóban csak napközben állok a vendégek rendelkezésére. Különben Liunál, a gazdag vendéglősnél lakom, a Csatorna hídjától nyugatra. Van ott rajtam kívül is még néhány bérlő, énekeslány meg kurtizán.
Ekkorra a lány már megnyugodott, odabújt Csenhez, s a jó italtól meg a finom falatoktól, melyeket az bőkezűen hozatott, egyre vidámabb lett a hangulata. Most elővette a pi-pá-t, és elénekelt egy kis dalt, melynek az Égbetörő, ujjongó boldogság címet adta, s ekképpen szólt:
Könnyek szöknek a
szemekbe,
a szemekbe szöknek könnyek.
Három pohárban színig óbor!
Óbor színig három pohárban!
Ó, jaj, egy főnixpárnak válni
kellett!
Válni kellett egy főnixpárnak, ó, jaj!
A ferde fénynyalábot nézd a hegyeken
túl!
A hegyeken túl nézd a ferde
fénynyalábot!
Szürkület száll a világra,
a világra szürkület száll.
Ó elválni újra: aggaszt!
Aggaszt újra válni, ó!
A fiatal Csen kísérője közben halkan, feltűnés nélkül távozott. Aranyékszer ledőlt a fekhelyre szeretője mellé, s átadta magát az újbóli egyesülés csodás örömének.
NEGYVENÖTÖDIK FEJEZET
Liu úr, a Dúvad tombolása a borozóban.
Szun Hszüe-o Útjában áll Csun-mejnek,
s énekeslány lesz belőle
Ez időtől kezdve a fiatal Csen harmadnaponként rendszeresen megjelent a Császári Csatorna partján levő borozóban, hogy találkozzék Aranyékszerrel, aki számon is tartotta pontos megjelenését. Ha a fiatalember olykor ügyes-bajos dolgai miatt nem mehetett el, nyomban levelet kapott szerelmesétől, aki a legkülönbözőbb hasznos kérésekkel fordult hozzá, hol tűzifát, hol rizst, egy uncia zsebpénzt vagy lakbérének kifizetését kérte tőle.
Mikor azután az ilyen látogatásokról esténként bortól kipirosodott arccal tért vissza a templomba, s a rendfőnök megkérdezte, hol mulatott megint, rendszerint azt válaszolta, a rizsüzletben hajtott fel néhány pohár bort az üzletvezető társaságában, hogy megédesítse keserű életét. Ami pedig Megvilágosodás Követőjét illeti, teljes hévvel védelmére kelt ilyenkor, és fedezni igyekezett őt a rendfőnök előtt. A rendfőnök nem is sejtette, hogy a templom pénztárában közben egyre nagyobb űr támad. Így folyt ez egy ideig minden különösebb baj nélkül. Egy napon azonban mégis utolérte a végzet a fiatal Csent.
Ugyanis a már említett Liu becsületes foglalkozására nézve kocsmáros és bordélyház-tulajdonos, akit általában Dúvadnak neveztek, és a tisztelt olvasó előtt már ismert Csang Sengnek, a folyami prefektus bizalmas szolgájának volt a sógora rájött, hogy csinos bérlője, Aranyékszer, titokban rendszeres viszonyt folytat a templom egyik papjával. Az imént említett kocsmárost nem minden ok nélkül nevezték Dúvadnak. Mindenki rettegte kegyetlenségét, nemcsak bérlői, azok a szerencsétlen lányok, akiket kegyetlenül kizsákmányolt és lelkiismeretlenül meggyötört, hanem még a borozók és virágudvarok vendégei is, akikbe, ha csak tehette, belekötött. Ő volt a városban garázdálkodó kitartott férfiak feje, a kötekedők és verekedők vezére, akivel nem mert ujjat húzni senki. A fiatal Csennek minderről fogalma sem volt.
Egy délután megint ott ült a Császári Csatorna menti borozóban Aranyékszerrel, vidáman iszogattak, enyelegtek, amikor váratlanul Dúvad jött fel a lépcsőn dübörgő léptekkel, vérben forgó szemmel, és tányérnyi öklével döngetni kezdte a második számú ivóhelyiség bezárt ajtaját. Minthogy az ajtó nem nyílt ki azonnal, letépte a függönyt, s néhány hatalmas rúgással bezúzta az ajtóbélést, úgyhogy az recsegve-ropogva szilánkokra hullott. A fiatal Csen ijedtében jóformán még lélegezni sem mert, Aranyékszer azonban némileg visszanyerte lélekjelenlétét, mosolyogva odalépett a dühöngő emberhez, és szelíden megkérdezte tőle: Mi baj, kedves bácsikám?
Mi keresnivalód van itt? förmedt rá a kocsmáros. Te átkozott ringyó, háromhavi bérrel tartozol. Ide vele!
Nyugodjék meg, a közeli napokban Cseng anyó elküldi a pénzt. Legyen még egy kicsit türelemmel, kedves bácsikám válaszolta a lány, továbbra is ártatlan mosoly mögé rejtve félelmét.
De a Dúvad ekkor már derékon ragadta, és olyan erővel vágta a földhöz, hogy feje beleütődött a verandafeljáró legfelső lépcsőjének élébe, és a koponyáján támadt hatalmas sebből patakokban ömlött a vér.
Egy percig sem várok tovább! Nekem ma kell a pénz, átkozott ringyó! ordított a földön heverő lányra. Azután a fiatal Csen felé fordította fenyegető tekintetét. Egyetlen rúgással eltette útjából a kettőjük között álló asztalt, mely a csörömpölve lehulló edényekkel együtt nagy robajjal felborult.
A fiatal Csen úgy vélte, most rajta a sor, hogy megmutassa, ő sem akárki.
Hallod-e, ki vagy te tulajdonképpen, hogy szemtelenül betolakszol, és úgy tombolsz, mint egy eszeveszett? csúszott ki a száján meggondolatlanul.
Mi az, nyavalyás csuhás, még te is ki mered nyitni a szád? Ne félj, ellátom a bajod, elveszem a kedved a kurválkodástól! üvöltötte Liu, dühtől tajtékozva.
S ezzel máris megragadta Csen üstökét, a hátára fordította, majd addig öklözte, rúgta, míg az elvesztette az eszméletét. A hangos lárma eközben odacsalta a fogadóst és a többi vendéget is, ott tolongtak valamennyien az ajtóban, s riadt tekintettel figyelték, mi történik, de a verekedésbe beavatkozni senki sem mert. Csak a kocsmáros kockáztatott meg egy-két félénk szót, a fékevesztett, szemmel láthatóan ittas emberhez fordulva:
Tisztelt Liu bácsi, miért izgatja fel magát ennyire? A vendég nem ismeri önt. Ha tudná, kivel áll szemben, aligha merné felingerelni meggondolatlan kijelentésével. Kérem, legyen kissé tekintettel házam jó hírnevére, és hagyja végre békében!
Rábeszélésére a Dúvad otthagyta áldozatát. De addigra már megérkezett az időközben értesített rendőrség is, egymáshoz kötözte és elvezette Csent és szeretőjét.
Minthogy az incidens a folyóvidéken, a kikötőnegyedben játszódott le, Csou folyami prefektus hatáskörébe tartozott. Így hát a fiatal Csent kedvesével együtt másnap bekísérték a folyami prefektus csinghohszieni jamenjébe, s vád alá helyezték, mivel pap létére dőzsölt és kurválkodott, amivel súlyosan megsértette a szerzetesi rend szent szabályait. Bármily kínos volt is, megint csak közelebbi ismeretségbe került a kedélytelen börtöncellával.
Mielőtt a folyami prefektus elé vezették volna, megkörnyékezték a jamenporoszlók és a börtönőrök, s ahogy ilyen esetekben lenni szokott, megpróbáltak egy-két unciát kicsikarni belőle.
Ide figyelj, azt tanácsoljuk, légy jóban velünk mondották. Tizenketten vagyunk, és nekünk jutott az a kellemes feladat, hogy a gonosztevőket a tárgyalásnál közelebbről megismertessük a kínzóeszközökkel. Érted, miről van szó? A két főfelügyelőnek, Csang Sengnek és Li Annak is van némi beleszólása az ügybe. Őróluk se feledkezz meg!
Értem már válaszolta a fiatal Csen szorongva. Volt is pénzem, de a verekedésnél elvesztettem. Kabátom is széthasadt, azzal sem értek semmit. Mindössze ez az ezüst díszcsatom maradt, semmi más. Itt van, vegyétek el, és adjátok oda a két főfelügyelőnek!
A poroszlók és fogházőrök nagy csalódással átvették a díszcsatot, és felkeresték a két főfelügyelőt.
Mindössze ennyije maradt. Ezenkívül egy árva batkája sincs jelentették feletteseiknek.
Vezessétek elém! parancsolta Csang Seng. Majd én kikérdezem! A fiatal Csent elcipelték hát a főfelügyelők elé.
Mióta szolgálsz abban a templomban? Mi a polgári neved? kérdezte Csang Seng.
Tulajdonképpen Csen Csing-csinek hívnak, és tekintélyes családból származom. Még csak nemrég vettek fel a templomba.
Mondhatom, szép dolog, hogy szerzetes létedre borozókban dőzsölsz, kurválkodsz, és mindezen felül még botrányt is rendezel! Nem ismered a rend előírásait? Ennek még megiszod a levét! Vagy talán azt hiszed, packázhatsz a jamennel? Ha legalább pénzed volna, hogy egy kicsit javíts a helyzeteden. Ezzel az értéktelen kis ezüstözött vacakkal nem sokra mégy. Tartsd meg magadnak.
Majd az őrökhöz fordulva:
Tűzzétek vissza a hajába, és terjesszétek az ügyet mindjárt a tárgyalás kezdetén az öreg parancsoló elé! Egy életre megemlegeti ez a nyavalyás csuhás! Ahhoz értenek ezek az átkozottak, hogy alamizsnát kolduljanak össze mind a négy égtáj felől, és megkopasszák a jótét lelkeket, vallásos tevékenységük pedig a zabálásban, ivásban és kurválkodásban merül ki! No várj csak, te senkiházi, majd megkapod a magad verésadagját, és az ujjszorítóval is megismertetünk!
Így hát elég szomorú jövő várt a fiatal Csenre. Aranyékszer ügye már valamivel jobban állt. Ugyanis Cseng anyó gyorsan elküldött valakit a jamenbe, és négy unciát osztott szét a főfelügyelők és poroszlók között.
Ezért Csang Seng Aranyékszerrel szemben már jóval barátságosabb hangot ütött meg:
A te ügyed kedvezőbben áll, mivel a viráglányok osztályához tartozol, és természetesen rá vagy utalva, hogy borozókban keresd meg mindennapi kenyeredet. Ezt senki sem veheti rossz néven tőled. A te sorsod attól függ, milyen kedvében lesz az öreg parancsoló. Ha rossz hangulatban van, kicsit megcsavartatja ujjadon a szorítót, de ha jókedvű, büntetés nélkül megúszod.
A felhőgong zengő hangja hamarosan hírül adta a prefektus jövetelét. A magasabb és alacsonyabb rangú jamenhivatalnokok gyorsan felsorakoztak kétoldalt a bírói asztal előtt, és megkezdődött a tárgyalás.
Csoda nélkül nincsen igazi mese, gondviselés nélkül nincsen találkozás. Hadd említsük meg e helyütt, hogy Csun-mej az elmúlt év nyolcadik hónapjában virgonc kisfiúval ajándékozta meg férjét, a folyami prefektust. A gyerek ez idő tájt épp féléves volt, csinos, szemrevaló fiúcska, akit apja olyan nagy becsben tartott, mint holmi felmérhetetlen értékű drágakövet. Túl ezen első felesége időközben eltávozott az élők sorából, és helyette Csun-mejt emelte a főfeleség rangjára. Öt szép szobából álló lakosztály állt most az asszony rendelkezésére, szolgaszemélyzete is meggyarapodott két dajkával meg egy tizenhat és egy tizenhét éves zeneértő társalkodónővel. Csun-mej már eddig is nagy becsben állt férjénél, de mióta fiúutódot szült, még fokozott mértékben. Mindenkor és mindenben alávetette magát az asszony akaratának.
A gyermek Csang Seng főfelügyelőhöz, ki egyben szolgai tisztséget is töltött be a háznál, különösen vonzódott, s örült, ha az olykor a karjára vette, és elbolondozott vele. Csang Seng a folyami prefektus elnökletével tartott nyilvános ülésekre is gyakran magával vitte, melyeken mindenkor jelen kellett lennie. Ez immár bevett szokássá vált. A kisfiú az aznapi ülésen is jelen volt, csendben, illedelmesen simult Csang Seng melléhez.
Elsőnek a fiatal Csen és Aranyékszer ügye került tárgyalásra. A folyami prefektus igen gyorsan meghozta az ítéletet.
Amint a vádiratból kitűnik, egyházi rendhez tartozol, fiam, taoista pap vagy szólott az előtte térdelő Szépség Követőjéhez. Súlyosan vétettél a szerzetesi rend szabályai ellen: nyilvános helyen dőzsöltél, kurválkodtál, s mindezen felül még botrányt is rendeztél. Ezért húsz botütésre ítéllek, továbbá papi kinevezésed elkobzására és az egyházi férfiak sorából való kiközösítésre.
Azután Aranyékszerhez fordult:
A te esetedben elég lesz, ha ötvenszer megcsavarják ujjadon a szorítót, továbbá nem térhetsz vissza Lincsingbe, hanem visszamégy régi virágudvarodba.
Az ítéletet azon nyomban végrehajtották. Mialatt néhány poroszló a lehető legkíméletesebben alkalmazta Aranyékszer kezén az ujjszorítót, társaik már kevésbé kíméletesen nekiestek a fiatal Csennek, arccal lefelé végigfektették a földön, lehúzták a nadrágját, megkötözték, s vad kiáltozás közepette bambuszbotjaikkal teljes erővel püfölni kezdték.
Még alig kezdtek hozzá az ítélet végrehajtásához, amikor, ó, csodák csodája, Csang Seng karján a gyermek hangos sírásra fakadt, lábacskáival rúgkapált, s karját görcsösen a földön fekvő fiatal Csen felé nyújtotta, mintha mindenáron oda akarna menni hozzá. Mire Csang Seng, nehogy az ünnepélyes ülés végzetes megzavarásával magára vonja az öreg parancsoló haragját, a kis bőgőmasinával sürgősen kisurrant a tárgyalóteremből, s hátravitte édesanyjához a hátsó lakosztályokba. Ám a kisfiú csak nem akart megnyugodni, és egyre hangosabban bömbölt.
Mi a baja a gyereknek? kérdezte Csun-mej csodálkozva.
Bevittem magammal a tárgyalóterembe. Eleinte, mint mindig, csendesen, illedelmesen viselkedett, de alig láttak hozzá, hogy végrehajtsák az ítéletet Csen testvéren, az Éterragyogás Hercege Templomának egyik szerzetesén, egyszerre minden ok nélkül sírni és rúgkapálni kezdett, s karját az elítélt felé nyújtotta, mintha oda akart volna menni hozzá. S lám, még most sem nyugodott meg.
Csent mondtál? kérdezte Csun-mej. Felpattant a helyéről, s az áttört falú szentély mögé, a hivatali előcsarnokba sietett, ahonnan feltűnés nélkül beleshetett a tárgyalóterembe. S valóban, a földön fetrengő, nyöszörgő emberben első pillantásra felismerte vőrnuramat. Csang Senget sürgősen elküldte a folyami prefektusért. Az szó nélkül teljesítette felesége kérését, és félbeszakította az ülést. Álljt parancsoltak a poroszlóknak, akik már tízet vertek Csenre.
Mi baj? kérdezte feleségét.
A szerzetes, akit ott vernek, anyai ágon unokafivérem. Kérlek, kíméld meg az én kedvemért! És beszélni is szeretnék vele szólt könyörögve.
Miért nem mondtad előbb? Tízet már rásóztak.
Visszatért a tárgyalóterembe, és röviden kihirdette:
A büntetés hátralevő részét elengedem az elítéltnek. A lányt pedig kísérjétek vissza a virágudvarba.
A szerzetes egyelőre még maradjon! súgta oda halkan Csang Sengnek. Feleségem beszélni szeretne vele, ugyanis unokafivére a fiú.
Csun-mej már izgatottan várta lakosztályában vőmuramat, akit bizony még most is szeretett. Hirtelen nagyot sóhajtott. Szun Hszüe-o! Az első percben meg sem fordult a fejében. Nyomban felismerné a fiatal Csent, és elárulná a prefektusnak, hogy nem is az unokafivére, hanem hajdani szeretője. Nem, ezt mégsem lehet. Valahogy vissza kell vonnia iménti kérését.
Mondd meg unokafivéremnek, hogy pillanatnyilag nem tudom fogadni utasította Csang Senget. Majd később, alkalomadtán újból hívatom.
Nos, bármennyire is sajnálta a fiatal Csen, hogy egyelőre le kell mondani a Csun-mejjel való találkozásról, boldog volt, hogy ilyen olcsón megúszta a kalandot. A tíz botütés meg sem kottyant neki. Fő, hogy nem vették el tőle a papi kinevezést.
Mint a gyalomból
szökő kicsi hal,
mint bogárzó eb, ha mezőn inal.
Boldog örömmel és vidáman hagyta maga mögött a folyami prefektus jamenét, s gyors léptekkel elindult a kolostor felé.
A rendfőnök időközben már értesült a Császári Csatorna menti borozóban lejátszódott csúnya esetről, valamint Szépség Követőjének letartóztatásáról. A hír érzékenyen érintette az öreget, részben mert rútul csalódott a fiatalemberben, aki oly kitűnő ajánlással érkezett, s visszaélt végtelen bizalmával, részben pedig, mert félő volt, hogy a köteles felügyelet elmulasztása miatt őt is meghurcolják. Mindehhez hozzájárult még az a szomorú felfedezés, hogy segéde álnok módon kifosztotta a templom pénztárát. Kövérsége miatt amúgy is kicsit gyenge volt a szíve. Egyszóval nem bírta ki az izgalmakat, megütötte a guta, többé nem is tért magához, és még ugyanazon az éjszakán meghalt. Hatvanhárom évet élt.
Mielőtt a mit sem sejtő fiatal Csen másnap reggel megérkezett volna a templomba, a közelben lakó polgároktól értesült a rendfőnök elhunytáról.
Te okoztad a halálát mondották szemrehányóan. S mindezek ellenére még bemerészkedsz a templomba? Jobb lesz, ha eltűnsz erről a vidékről.
A fiatal Csen, akinek rossz volt a lelkiismerete, megijedt, és megfogadta a jóakaratú tanácsot, gyorsan visszafordult, és lóhalálában visszatért Csinghohszienbe. Szerencsésen megérkezett ugyanoda, ahonnan elindult.
Amikor Csun-mej elhatározta, hogy bármily nehezére esik is, mégsem találkozik régi barátjával és cimborájával, akivel oly boldog napokat töltött egykoron, s engedi, hadd menjen, akkor, jóllehet az értelem szavára hallgatott, szíve mélyén keserűség és fájdalom élt.
Nem tudott úrrá lenni belső felindultságán, visszavonult hálószobájába, s félig meztelenül levetette magát az ágyra, hangosan felzokogott, két kezével hol görcsösen gyürködte a takarót, hol vadul a mellét verte, szabad folyást engedvén a keblében dúló fájdalomnak. Ilyen állapotban találta a folyami prefektus, amikor az ülés végeztével visszajött az ülésteremből. Féltő aggodalommal faggatni kezdte, mi baja, megbántotta-e valaki. S midőn Csun-mej továbbra is makacsul hallgatott, a prefektus arra a végső következtetésre jutott, hogy nyilván az unokatestvérének balsorsa feletti együttérzés indította meg ily nagyon, s utólag szemrehányást tett magának, amiért tíz botütést méretett szegény fiúra. Haragja hirtelen két főfelügyelője, Csang Seng és Li An ellen fordult.
Miért nem értesítettetek időben! förmedt rájuk. Hiszen tudhattátok volna, hogy a fiatal szerzetes feleségem unokafivére! Szegény úrnőtök szinte betege lett a szeme láttán elkövetett durvaságnak. És miért hagytátok elszaladni? Határozottan megmondtam, hogy feleségem feltétlenül beszélni akar vele.
Engedelmet kérek, öreg parancsoló kezdte Csang Seng félénken , be is akartuk vezetni a naj-naj-hoz, de ő később megmásította parancsát, s meghagyta, inkább küldjük el a fiatalurat.
Csou úr tanácstalan volt. A két főfelügyelő azonban felkereste Csun-mejt, s elpanaszolták, hogy kegyvesztettek lettek az öreg parancsolónál csupán azért, mert híven teljesítették az ő parancsát; könyörögve kérték, felbőszült uruknál szóljon néhány jó szót az érdekükben.
Időközben Csun-mej újból megnyugodott. Eltökélte, hogy a történtek ellenére is megvalósítja tervét, és odaveszi magához kedvesét. Tudta azonban, hogy előzőleg el kell hárítania az útból egy akadályt: Szun Hszüe-ót. A terv már megfogamzott benne. Valamilyen ürüggyel eltávolítja a háztól titkainak ezt a számára oly terhes beavatottját. Sajnálkozva gondolt a két szolgára, akik ellentmondó parancsa miatt szenvedtek, s tűrték a szidalmakat; egy olyan parancs miatt, melynek indítékát egyébként Szun Hszüe-ón kívül senki sem értette a házban.
Elküldött férjéért.
Az imént hirtelen rosszullét fogott el, s nem fogadhattam unokafivéremet jelentette ki nyugodtan. De azért még nem kell haragudnod a két szolgára, ők igazán nem tehetnek róla. Egyébként unokafivérem szerzetes létére csúnyán viselkedett: tekintse tehát büntetésnek, ha egy ideig megváratom.
Ez a magyarázat valóban hihetőnek hangzott. A folyami prefektus megnyugodott, és megbocsátott a két szolgának. Ellenben elhívatta az orvost, s megvizsgáltatta az állítólagos beteget. A hat vágy és hét szenvedély kóros érzékenysége okozza a panaszokat, ugyanis ilyenkor túlzott nyomás nehezedik a gyomorra hangzott a szakvélemény, s az orvos keserű orvosságot rendelt, melyhez Csun-mej természetesen hozzá sem nyúlt, hanem dühösen a szobalánya arcába loccsantotta. Egész nap megjátszotta az ingerlékeny, zsörtölődő beteget, az ételeket, melyeket felhordtak, egytől egyig rossznak találta és visszaküldte, s ezen az ürügyön heves dühkitörésekre ragadtatta magát. Úgy számított, ily módon majd csak kitör a várva várt botrány közte és Szun Hszüe-o között, aki a konyháért felelt. Késő este váratlanul ízletes csirkebecsináltat rendelt.
Kedvem támadt egy kis csirkebecsináltra szólott Orchideabimbó szobalányhoz. Menj a konyhába, és közöld azzal a némberrel a kívánságomat! De még egyszer mondom, zamatos legyen ám! Még az ecetben eltett bambuszrügyekről se feledkezzen meg! Az a némber pedig előzőleg mossa meg a mancsát!
A szobalány kisietett a konyhába, és átadta Szun Hszüe-ónak úrnője parancsát. Szun Hszüe-o megmosta a kezét, megtisztította a körmét, és levágott két jércét. Szárnyaikat lemetszette, gondosan megkopasztotta, majd lefejtette a húst, és apró darabokra vágta, mert azt a fajta csirkebecsináltat, melyet úrnője kedvelt, csak egészen fiatal csibék gyenge szárnya húsából volt szabad elkészíteni. Szun Hszüe-o serényen hozzálátott a főzéshez: a forrásban levő csirkebecsinálthoz két csészécske ízesen-zamatosan kikevert ecetes-olajos, jól megsózott és megborsozott mártást öntött, melyben a kívánt bambuszrügyeken kívül hagymagerezdek és korianderlevélkék is úszkáltak.
A fűszeresen illatozó, gőzölgő levest, melyet Orchideabimbó egy szép vöröslakk levesestálban szolgált fel, Csun-mej a lámpás fényénél először bizalmatlanul szemügyre vette, majd óvatosan belekóstolt, de már az első korty után félrelökte a kanalat, s homlokát haragosan összeráncolta.
Pfuj! Hiszen ez tiszta víz, nem leves! kiáltott dühösen. Hogy merészeltek ilyen vacak ételt feltálalni! Biztosan elhatároztátok, hogy felmérgesíttek! Azonnal vidd ki!
A szobalány felkapta a levesestálat, és kiszaladt vele a konyhába.
A naj-naj azt üzeni, hogy a leves vacak közölte Szun Hszüe-óval. Mondhatom, alaposan lehordott. Gyorsan fűszerezd meg még egy kicsit!
Szun Hszüe-o egykedvűen még egy csészécske mártást kevert a levesbe. Most már olyan erős, fűszeres illatot árasztott, hogy messziről csiklandozta az ember orrát. De Szun asszony szakácsművészetének e pompás terméke még most sem felelt meg úrnője kényes ízlésének.
Teljesen elsózta! szólt Csun-mej felháborodva, s ezzel dühösen felborította a levesestálat, úgy, hogy a forró lé nagyot loccsanva szétfolyt a padlón, s még az ijedt szobalány arcába is fröccsent belőle.
Menj és mondd meg annak az ostoba teremtésnek, hogy nagyon elégedetlen vagyok vele, s jó lesz, ha bocsánatot kér tőlem e förtelmes kotyvalékért parancsolta a naj-naj a szobalánynak.
Szun asszony, amikor meghallotta, hogy úrnője még most is elégedetlen, megsértődött, és önkéntelenül is kicsúszott a száján:
Mit képzel magáról ez a nő? Alighogy kicsit jobban megy neki, azt sem tudja, hogyan nyúzza és kínozza a cselédeit.
Mi sem természetesebb, mint hogy a szobalány nyomban visszamondta már amúgy is rendkívül ingerült úrnőjének a szakácsnő megjegyzését. Csun-mejnek több sem kellett! Alighogy végighallgatta Orchideabimbót, szemöldöke hegyes ívben a homlokáig rándult, pupillája kerekre tágult, ezüstfogacskái megcsikordultak, mintha menten szétharapná őket, s arcát sötétvörösre festette a fejébe tóduló vér.
Hozzátok ide a nyomorultat! kiáltotta izgalomtól elcsukló hangon.
Egyszerre három-négy szobalány is futott ki a konyhába, és becipelték Szun Hszüe-ót. Csun-mej lekapta Szun fejéről a főkötőt, a földhöz vágta és rátaposott.
Egyszóval szerinted feltörtem, te nyomorult féreg? És Hszi-men Csing úr házában közönséges senki voltam, ugye? Én barátságosan fogadtalak házamban, de te hanyagsággal és nemtörődömséggel hálálod meg jóságomat! A levesek hol íztelenek, hol meg elsózod őket! Ilyen szakácsnőre nincs szükségem. Behívta férjét, és megkérte, azonnal vezettesse ki Szun Hszüe-ót az udvarba, térdepeltesse le, tépjék le testéről a ruhát, és verjenek harmincat a csupasz testére. A folyami prefektus intésére Csang Seng és Li An megragadta a szerencsétlen Szun Hszüe-ót, kicipelték a sötét udvarba, és ott letérdepeltették. Eredetileg a lámpások világánál akarták végrehajtani a büntetést. Már a nehéz bambuszbotokat is odakészítették, melyekkel lesújtanak majd az áldozatra. De Szun Hszüe-o kézzel-lábbal tiltakozott, nem akarta, hogy szégyenszemre mindenki előtt meztelenre vetkőztessék, és maguk a szolgák is vonakodtak, hogy erőszakkal tépjék le az asszony ruháját. Csou úr második felesége, akinek szíve megesett Szun asszonyon, felhasználta a huzavonát, s békítgetni kezdte a feldühödött főfeleséget:
Fenyítsd meg kedvedre, nagy naj-naj, csak azt ne kívánd, hogy szégyenszemre levetkőzzék a szolgák előtt esdekelt szívhez szólóan. Túlságosan szigorú vagy. Nem az öreg parancsoló szellemében jársz el.
És valóban Csou úr is túlságosan keménynek ítélte Csun-mej intézkedését, de nehogy még jobban felingerelje, nem szállt nyíltan szembe vele.
Mi az, már te is ellenem fordulsz? kiáltott Csun-mej a meghökkent Másodikra. Mindenáron a kétségbeesés szélére akartok sodorni? Meglátjátok, földhöz verem a gyereket, azután felkötöm magam!
S hogy bebizonyítsa, mennyire komolyan gondolja, a földre vetette magát, s addig verte a fejét a padlóhoz, míg ájultan felbukott. Csou úr ijedten ugrott oda, s óvatosan felemelte.
Történjék a te akaratod szerint szólt Csun-mejhez, amikor az újból magához tért. S így szegény Szun Hszüe-ónak mit volt mit tennie, eltűrte, hogy szolgakezek lerángassák róla a ruhát, majd hasra fektessék a kövezeten, s a nehéz bambuszbottal harminc csattanós ütést mérjenek a csupasz fenekére. Időközben elküldtek Pi közvetítőnőért, aki még ugyanazon az éjszakán elvitte magával a sajnálatra méltó, meggyötört, nyomorult asszonyt.
Mindössze nyolc unciát kérek ezért a nyomorult féregért súgta oda Csun-mej titkon a közvetítőnek. De tedd meg nekem, és feltétlenül egy nyilvánosháznak add el! Ha semmibe veszed kívánságomat, és mégis férjhez adod, vedd tudomásul, hogy örökre elrontottad velem a dolgot, s többé be se tedd hozzám a lábad!
Hogy is rontanám el önnel a dolgom, kedves naj-naj! Bízza csak rám! fogadkozott Pi anyó.
Ne sírjon, kedvesem, szárítsa fel a könnyeit, és törődjék bele e kellemetlen fordulatba vigasztalta a közvetítőnő Szun Hszüe-ót. Az öreg parancsolónak nem volt semmi kifogása maga ellen, csupán a naj-naj-ban dúl a harag valami régi ügy miatt, férje pedig túlságosan gyönge, semhogy ellentmondana neki, s már csak azért sem száll szembe vele, mert utóddal ajándékozta meg őt. Meglátja, minden jóra fordul. Szun Hszüe-o letörölte a könnyeit.
Köszönöm, Pi anyó. Remélem, talál majd egy kellemes otthont a számomra, ahol valamelyest jól is lakhatom.
Ne féljen, bár a naj-naj azt kívánja, hogy egy nyilvánosháznak adjam el magát, de azt nem venném a lelkemre! Majd körülnézek, hátha találok egy derék özvegyembert vagy magányos özvegyasszonyt, akinél biztosítva lesz a megélhetése.
Ezer hála és köszönet!
Két nappal később Csang szomszédasszony állított be Pi anyóhoz.
Miféle madárka lakik magánál újabban, kedves sógornőm? kérdezte. Nagyon szerencsétlen lehet a lelkem, mert szívet tépő zokogása éjszakánként áthallatszik a falon.
Megvan rá a jó oka. Eddig biztos helye volt egy nagy és előkelő házban, de nemrég összeveszett úrnőjével, s szégyenszemre kitették. Engem bíztak meg az elhelyezésével. Ő legszívesebben egy jóravaló özvegyemberhez kerülne.
Igen? Akkor tudnék is valakit. Ismert vidéki gyapotkereskedő az illető, aki valahányszor Lincsing felé tart a targoncájával, útközben mindig betér hozzám. Harminchét éves. Épp ezekben a napokban ismét itt tartózkodik. Legutóbb elmesélte nekem, hogy nemrég meghalt a felesége, és szeretne újból megnősülni, hogy hetvenéves, öreg édesanyjának legyen támasza. Ha nem csal a szemem, az önnél lakó asszonyka korban éppen illik hozzá.
Jól mondja, hisz még csak harmincöt éves; származása kitűnő, nagyszerűen ért a házimunkákhoz, különösen a főzéshez. Meg is mondták, hogy harminc unciánál ne adjam alább.
Hát kelengyéje van-e?
Nincs egyebe, csak az a fehérnemű, ruha és ékszer, amit éppen visel, semmi mást nem hozhatott magával.
Hm, hm. Mindenesetre beszélek majd Fan úrral, így hívják az illetőt. Nézze meg személyesen az asszonykát, hátha megnyeri a tetszését.
És másnap délután Csang szomszédasszony valóban beállított Pi anyóhoz Fan úrral, az állítólagos gyapotkereskedővel. Szun Hszüe-o megtetszett neki, és rövid alkudozás után meg is vásárolta huszonöt unciáért, de ebben nem foglaltatott benne a Pi anyónak szánt egy uncia közvetítői díj. Másnap reggel Pi anyó elment Csun-mejhez, és az írásban lefektetett adásvételi szerződés bemutatásával a rajta szereplő összeget előzőleg egy írástudó mesterrel gondosan átjavíttatta leszámolta a kikötött nyolc unciát.
Egy nyilvánosházba kerül fűzte még hozzá. Valóban, az özvegy gyapotkereskedőről szóló mesét Csang szomszédasszonnyal főzték ki. A szóban forgó Fan úr közönséges leánykereskedő volt. Az állítólagos kérő még ugyanazon a napon eljött Szun Hszüe-óért, s előbb elvitte a szomszédos házba, ahol megtévesztésül este megrendezték a menyegzői ünnepséget. Hajnalhasadáskor azután durván kiráncigálták Szun Hszüe-ót az ágyból, feldobták egy targoncára, és kivitték a lincsingi kikötőbe. Már estére járt, amikor a targonca megállt egy tekintélyes ház előtt, valahol nem messze a Császári Csatornától.
Mikor aztán a szobában, ahová bevezették, egy gyanús külsejű hatvanéves öregasszony meg egy feltűnően kifestett és felcicomázott fiatal teremtés fogadta térhajlással, s a kang melletti falon megpillantotta a kis gongot, fuvolát és pi-pá-t, a szomszédos szobákból pedig zene és kacagás hangja szűrődött át, Szun Hszüe-o ijedten döbbent rá, hogy rútul rászedték: egy leánykereskedő karmai közé került, aki elhurcolta egy nyilvánosházba. A ház tulajdonosa pedig nem volt más, mint ama bizonyos Liu nevű kocsma- és bordélyház-tulajdonos, akit városszerte Dúvad néven ismertek.
Nos, Szun Hszüe-o nem sokáig töprenghetett helyzete szomorú voltán, s terméketlen gondolatokra sem pazarolhatott sok időt. Elrablója néhányszor durván arcul ütötte, amitől menten rádöbbent a rideg valóságra, s ha tetszett, ha nem, ujjai, melyek eddig csak a fazekakkal és konyhakésekkel bíbelődtek, eztán már megadóan feszültek a bélhúrok fölé, vagy fürgén fel s alá siklottak a karcsú testű furulyán. Néhány napig kevés ennivalót, de annál több verést kapott, s szigorú zeneoktatásban részesült, majd az öregasszony szép ruhákba öltöztette, gondosan kifestette és felcicomázta, azután kiállították a kapu elé az utcára, hogy csábító pillantásokkal és igéző mosollyal csalogassa a férfiakat, ahogy azt egy virágudvarbeli lány foglalkozása megkívánja.
Egy szép napon ellátogatott a virágudvarba a Dúvad sógora, Csang Seng, a folyami prefektus szolgája és főfelügyelője. Gazdája azzal a megbízással küldte Lincsingbe, hogy a házilag készítendő borhoz vásároljon egy véka élesztőt. A Dúvad sógora tiszteletére bőséges vacsorát tálaltatott házának legszebb szobájában.
És mely lányokat vonultassam fel vendégünk szórakoztatására? kérdezte a főpincér Dúvadtól.
A kocsmáros négy lányt nevezett meg, köztük Drágakövet. Így nevezték Szun Hszüe-ót a virágudvarban. Csang Seng alig mert hinni a szemének, amikor a felcicomázott, vihogó lányok egyikében felismerte a házukból nemrég elkergetett szakácsnőt, Szun Hszüe-ót. Az is nyomban felismerte őt, de akárcsak a férfi, ő sem mutatta. Csak később, amikor fesztelenebb hangulat támadt, ejtette módját a főfelügyelő, hogy feltűnés nélkül beszédbe elegyedjék vele.
Ugye, te Szun Hszüe-o vagy? Hogyan kerültél ide? kérdezte halkan.
Az asszony szeme könnybe lábadt.
Pi anyó alaposan rászedett. Azt hazudta, hogy valami derék özvegyembert talált, aki feleségül vesz, de azután kiderült, hogy egy leánykereskedőnek adott el huszonöt unciáért, aki elcipelt ide. Most udvarolok a vendégeknek: pénzért nevetek és énekelek, még akkor is, ha legszívesebben sírva fakadnék.
Csang Seng mindig is vonzódott Szun Hszüe-óhoz. Többé nem is engedte el maga mellől. Egy kis dalt énekeltetett vele pi-pa-kísérettel, egyik pohár bort a másik után hajtották fel, míg végül este, amikor a többi vendég már elment, együtt feküdtek le.
Pénz, asszony és
ital
eszed veszik hamar.
Egész éjszaka boldogan fickándoztak a fekhelyen, mint halacskák a vízben, s örök szerelmet, örök hűséget esküdtek egymásnak. Másnap, mielőtt eltávozott, Csang Seng három unciát ajándékozott Szunnak, és megígérte, hamarosan újra eljön. A Dúvadnak pedig a lelkére kötötte, vigyázzon az asszonyra, bánjék vele a lehető legjobban, és vegye védelmébe, ha bárki gyalázni merészelné. Ez időtől fogva Szun Hszüe-o kivételes helyzetet élvezett a virágudvarban, keresetéből nem kellett semmit sem leadnia, s néhány uncia előre meghatározott havi lakbér fejében, amit Csang Seng mindenkor pontosan kifizetett, más férfiakkal nem tartozott lefeküdni.
NEGYVENHATODIK FEJEZET
Csun-mej ellátogat régi otthonába.
A hűtlen barát kimutatja
farkasfogait
Egy szép napon, úgy a tizenkettedik hónap derekán, Csun-mej így szólt a férjéhez:
Nemsokára elérkezik Hszi-men Csing halálának harmadik évfordulója s azzal együtt a fiúcska születésnapja is. Szeretnék ez alkalomból néhány csekélységet küldeni Holdasszonynak, nehogy azt mondja, megfeledkezem az illő kegyeletről.
A folyami prefektus helyeslően bólintott, s szolgájával egy kancsó finom délvidéki bort meg egy tál áldozati ételt küldött a Hszi-men Csing házba. Viszonzásképpen Taj A-er írásbeli meghívást hozott Csun-mejnek, mely így szólt:
Csou folyami prefektus nemes és erényes hitvesének őszinte hálával nyugtázom bőkezű ajándékának vételét. Túlzott figyelmességének viszonzásaképpen szerény répafőzeléket készítettem. Igen boldog volnék és megtiszteltetésnek venném, ha teljesítené leghőbb vágyamat, s magas állami gyaloghintaja a legközelebbi alkalommal nem kerülné el házam szerény küszöbét.
Illő tisztelettel üdvözli
Hszi-men Csing özvegye,
a született Vu leány
A Hszi-men Csing házban tett látogatása alkalmával Csun-mej több változást is észlelt. A régi szolga, Laj-csao, meghalt, felesége, Ji Csang-csing, kisfiával, Vasnyílvesszővel együtt elköltözött, és újból férjhez ment. Hsziu-csun komorna belépett Vang apátnő kolostorába, és apácanövendék lett. Laj-hszing szolga felesége meghalt, és ő úrnőjének engedélyével feleségül vette Zsu-ji dajkát. Ékkövecske is férjhez ment, mégpedig Taj A-erhez, Ping-an portás viszont, látva, hogy a nála két évvel fiatalabb társa, Taj A-er, nemcsak jóképű asszonykához, de tekintélyes hozományhoz is jutott, míg ő maga hoppon maradt, úgy érezte, csúnyán becsapták, s hogy elégtételt vegyen, ellopott a zálogház raktárából egy arany hajcsatot, és kereket oldott. Mikor azután az ékszer tulajdonosa vissza akarta váltani a csatot, és kiderült, hogy nyoma veszett, botrányos per kerekedett az ügyből. De minek is szaporítsuk a szót, Holdasszony, nehogy még egyszer hasonló kellemetlen helyzetbe kerüljön, végleg bezárta a zálogházat. Így Hszi-men Csing számos régi üzleti vállalkozásából már csak a gyógyszertár maradt meg.
Csun-mejen végtelen szomorúság vett erőt, amikor ily hosszú idő után újból viszontlátta a meghitt, régi fészket; s midőn belépett Holdasszony kellemesen fűtött lakosztályába, s megállt Hszi-men Csing lélektáblája előtt, könny szökött a szemébe. Áhítatosan meghajolt a tábla előtt; némi halotti pénzt égetett, majd kis ideig némán állt, s gondolatai a halottnál időztek.
Holdasszony és Vu sógorasszony társaságában elfogyasztotta a szerény répafőzeléket, mely valójában tizenhat válogatott fogásból álló hiánytalan estebédnek bizonyult, de azután ellenállhatatlan vágy ébredt benne, hogy viszontlássa a pavilont, melyben jó néhány éven át örömben és bánatban egyaránt osztozott Aranylótusszal.
Legyen oly jó, kedves naj-naj, engedje meg, hogy megtekintsem a parkot, a kilátódombot, valamint elhunyt úrnőm egykori lakását.
Holdasszonyt láthatóan kínosan érintette a kérés.
Valóban meg akarja nézni, nővérem? Meglehetősen elhanyagolt és sivár ott minden. Hszi-men Csing halála óta még a közelében sem járt a kertész. Az egész parkrész gondozatlan, elgazosodott. Más minden járt a fejemben.
Engem nem zavar. Szeretném újból viszontlátni a régi, kedves helyeket.
Holdasszony végül engedett unszolásának. Átadta Ékkövecskének a rácsos parkkapu kulcsát, s minthogy Vu sógorasszony is csatlakozott Csun-mejhez és a szobalányhoz, négyesben vágtak neki a parknak. Ó, mennyire megváltozott minden! A kerítéseken és falakon már kifakult a tarka meszelés, sőt helyenként még a vakolat is lehullott, s alóla kilátszott az itt-ott mohával benőtt csupasz kő. A lépcsők és kilátóerkélyek kőlapjai kimozdultak a helyükből, és ferdén belesüllyedtek a földbe; ily módon nem egy helyen tátongó üregek keletkeztek, melyekben vadon burjánzott a gaz. A tetőkön, a töredezett és félrecsúszott zsindelyek között, frissen zöldellő fű serkent. A fényüket vesztett drága kőzeteket és ritka ásványokat szennyréteg borította. A pavilonok nádfonatú bútorzata elszakadozott, gyékényborításuk rongyokban csüngött alá. A sziklabarlangok bejáratát sűrű, szürke pókhálófüggöny zárta el. A halastavak csak úgy visszhangzottak a békabrekegéstől. A Felhőtanya Pavilonban rókák ütötték fel a tanyájukat. A Rejtett Tavasz Barlangjában párzó kedvű patkányok hemzsegtek.
Csun-mej néma szomorúsággal szemlélte mindezt. Most a néhai Hatodik pavilonjához értek. Bárhová nézett az ember, itt is mindent kikezdett az enyészet. Fent az emeleten töredezett, ócska limlom, egymásra hányva; lent vigasztalanul kihalt, porlepte helyiségek, az előudvart sűrűn benőtte a bogáncs és gaz. Még néhány lépés, és Csun-mej sóhajtva belépett a pavilonba, mely egykoron otthona volt. Fenn a raktárban még néhány ottfelejtett, elárvult láda búslakodott, bennük gyógyszerfélék s egyéb áru, a földszinten mindössze két ócska fiókos szekrény álldogált.
Hová lett a csigamintákkal díszített ágy, melyet az Ötödik annyira kedvelt? kérdezte Csun-mej.
Meng Jü-lou kapta nászajándékul hangzott a válasz.
Kár. Harminc-negyven unciát is adtam volna érte, hogy legyen valami emlékem egykori úrnőmtől.
Ha előbb tudtam volna szabadkozott Holdasszony kissé zavartan.
És a Hatodik ágya? Pontosan egyforma volt a kettő. Eladtuk.
Milyen kár!
Igen, Hszi-men Csing halála óta, sajnos, minden fillér számít. Hol van már a régi jövedelmünk!
A szomorúság árnyéka ereszkedett Csun-mej kedélyére. S jókedve akkor sem tért vissza, amikor visszaültek a vacsorához, s a vendégek szórakoztatására odarendelt két énekesnő lantkísérettel dalokat adott elő.
Csun-mej rosszkedvűen, leverten tért haza e látogatásáról. Csen sorsa is aggasztotta. Ugyan hol járhat a férfi, akiben gyermeke legutóbb a tárgyalóteremben ösztönösen felismerte apját?
Bizonyára unokafivéredért aggódsz, drágám szólt a folyami prefektus, akinek feltűnt az asszony nyomott kedélye. Nyugodj meg, újból kerestetni fogom.
Magához rendelte két bizalmas szolgáját, Csang Senget és Li Ant.
Megparancsoltam nektek, hogy kerítsétek elő a naj-naj unokafivérét. Miért nem teljesítettétek parancsomat? támadt rájuk mérgesen.
Hasztalan kutattunk utána. Nem tért vissza a kolostorba. Senki sem tudja, merre jár.
Öt napon belül előkerítitek, különben pórul jártok! A két szolga ijedten hallgatta a parancsot, és kétszeres buzgalommal látott hozzá a kereséshez.
A fiatal Csen, rendfőnökének hirtelen haláláról hallva, félt visszatérni a kolostorba; egy ideig céltalanul bolyongott Csinghohszien utcáin és sikátoraiban, s végül ismét a hajléktalanok menedékhelyén kötött ki, hogy elölről kezdje a kolduséletet.
Egy napon véletlenül összeakadt az utcán hűtlen barátjával és egykori üzletvezetőjével, Janggal, aki ficsúrosan öltözve, hetykén ült ezüstveretű nyereggel szerszámozott öszvére hátán. Mögötte egy istállófiú poroszkált. Végre elcsíptem! gondolta magában a fiatal Csen, azzal gyorsan elkapta az öszvér zabláját, és megállította.
Hallod-e, Jang testvér, hol az ördögben bujkáltál? kiáltott hűtlen barátjára. Hát a hajórakomány selyemmel mi van, amit Csingcsiangban elloptál tőlem? Mikor a múltkoriban ártatlanul bekopogtam hozzátok, és holléted után tudakozódtam, testvéred durván rám támadt, köveket hajigált utánam, és veréssel biztatott. Mit jelentsen ez? Koldusbotra juttattál, se ingem, se gatyám, szegény vagyok, mint a templom egere.
Jang megvető pillantással mérte végig az előtte álló rongyos alakot, majd gúnyosan felnevetett:
Pusztítson el a pestis, te átkozott, kiéhezett halálfej! Hogyan merészeled elállni az utamat, 'és mondd, miket locsogsz itt összevissza egy hajórakomány selyemről? Kotródj menten az utamból, különben megismerkedsz a korbácsommal!
Hát semmi sajnálat sincs benned? kiáltott vissza a fiatal Csen kétségbeesetten. Ha végképp nem akarod, hogy nekem is jusson a vagyonból, legalább gyere el velem egy csendes helyre, ahol zavartalanul beszélgethetünk!
Mit locsogsz itt összevissza! kiáltott Jang dühösen, azzal leugrott a nyeregből, s korbácsával jó néhányszor végigvágott a szegény Csenen. Azután odakiáltott a lovászfiúnak: Hé, kergesd el az utamból ezt a nyomorult koldust! , mire a lovász teljes erővel mellbe vágta Csent, úgyhogy az elengedte az öszvér zabláját, s Jang rúgásaitól kísérve, nyögve odébb tántorgott.
Jang már újból nyeregbe akart szállni, amikor a hirtelen összecsődült tömegből kivált egy egyszerű ember, és súlyos testével keményen elállta az útját. Hatalmas termetű, izmos fickó volt. Sapka helyett kék zsákvászon csíkot viselt a fején üstökére tekerve. Testén durva, barna munkászubbony és világos színű, piszkos zsávolynadrág, lábán egyszerű háncscipő. Hatalmas mellkasán ápolatlan hármas szakáll lengedezett. Napbarnított, négyszögletes arcából, a bozontos szemöldök alól világos és elszánt szempár meredt elő. Erektől duzzadó öklét fenyegetően odatartotta a meghökkent Jang orra alá, és így szólt:
Hé, barátom, miért bántja azt a szegény fickót? Hiszen nem vétett magának. Ez nem szép dolog! Inkább adjon neki néhány fillért! Hiszen régi ismerőse. De ha már nem ad semmit, akkor sem kell őt megütnie!
Mit tudja maga, miről van szó! felelte Jang. Azzal gyanúsít, hogy elloptam tőle egy hajórakomány selymet. Nézze csak meg ezt az embert. Hát lehet egy ilyen szegény ördögnek egy hajórakomány selyme?
Miért ne lehetne? Külseje arra enged következtetni, hogy valamikor jobb napokat látott, és nemes családból származik. Ki tudja, hogyan jutott koldusbotra? Így hirtelenében ezt senki sem mondhatja meg. Ön mindenesetre gazdag ember, s ha rám hallgat, nem alkudozik tovább, hanem kirukkol néhány batkával, hogy legyen egy kis harapnivalója!
A megfélemlített Jang helyesebbnek látta, ha visszavonulót fúj, dörmögve előkotort a zsebéből egy ötbatkás ezüstöt, s átnyújtotta a fiatal Csennek. Felemelte kezét, futólag elköszönt az idegentől, azután mindenki félreállt s ő nyugodtan felszállt öszvérére, és tovább folytatta útját. Miután Jang elment, a fiatal Csen megköszönte a bátor embernek, hogy szorultságában segített rajta. S lám, hirtelen felismerte benne egyik régi sorstársát a menedékhelyről, akit mindenfelé Repülő Ördög néven ismertek; foglalkozására nézve kőműves, jobban mondva, pallér volt, s a munkanélküliség idején egy gyékényen háltak a hideg fészerben. Az utóbbi időben újból jól ment sora a Repülő Ördögnek, megbízták ugyanis egy nagyobb építkezés kivitelezésével a déli városkapu előtti Vízihold Templomban, ahol vagy félszáz építőmunkás dolgozott a keze alatt. Kedélyesen nevetve kezet rázott a fiatal Csennel.
No, testvér, most az egyszer még megúsztad, de ha nem mondom meg a véleményem annak a fickónak, aligha üti a markod az a fél uncia. Micsoda gazember! De legalább végül hallgatott a jó szóra. Mondhatom, szerencséjére, mert különben közelebbi ismeretségbe került volna két kemény munkásöklömmel. Most aztán gyere, igyunk egyet a viszontlátás örömére!
A fiatal Csent egy közeli kiskocsmába vitte, ahonnan csodás hagyma- és fokhagymaillat szállt kifelé; két kancsó bort, négy tál húst és főzelékfélét, továbbá egy öblös tál főtt metéltet hozatott. Kiéhezett vendége jó étvággyal hozzálátott az evéshez, s amikor ivásra került a sor, a szokásos kis poharak helyett mindjárt a nagy porcelán bögréket vették elő.
Volna egy javaslatom, testvér jegyezte meg Repülő Ördög. Vissza se menj a hideg fészerbe, a mai éjszakát nálam töltöd, az én szállásomon, holnap pedig eljössz velem az építkezéshez. Fontos megbízást kaptam, a déli városkapu előtt levő Vízihold Templom építkezésénél, ötven ember dolgozik a kezem alatt; egy imatermet építünk, és két oldalszárnyat cellák számára. Valóban szép feladat. Téged is használni tudlak, de ne félj, nehéz munkát nem bízok rád. Egy kis homokhordás és lapátolás nem fog megártani, egy nap akár fél batkát is megkereshetsz. Éjszakára pedig téged is a munkásbarakkban helyezlek el. Mit szólsz hozzá? Talán csak jobb, mint kéregetni és a hajléktalanok szállásán tölteni az éjszakát?
Ha nagy testvérem valóban pártfogásába vesz, én szívesen vállalom a munkát. Mennyi ideig tart az építkezés?
Előreláthatóan még tíz hónapig. Egy hónapja kezdtünk csak hozzá.
Akkor jó időre megszabadulok a gondoktól. Ki sem mondhatom, mennyire hálás vagyok.
A pallér huncut mosollyal megszorította a kezét, azután kifizette mindkettőjük számláját, és védencét magával vitte a szállására.
Másnap reggel azután kimentek a munkahelyre. A pallér először megmutatta a fiatal Csennek a templom előtt épített munkásszállást, jövőbeni otthonát. Nem volt ott hiány semmiben, volt meleg kang, izzó szénnel telt üst, tűzhely meg edények, nem is szólva a teli éléskamráról. Repülő Ördög azután kivitte a fiatal Csent az építkezés színhelyére, s megismertette munkásaival. Azok eleinte természetesen gúnyolták a lányos arcú, csinos fiúcskát, akiről fel sem tételezték, hogy nehéz testi munkát is tud végezni. Nem egy durva tréfa csattant el az ő rovására. De miután Repülő Ördög jól lehordta őket, befogták a szájukat, és egykedvűen ismét munkához láttak: az egyik földet lapátolt, a másik építőanyagot cipelt, a harmadik habarcsot kevert, a negyedik köveket fejtett, és istenalakokat faragott belőlük.
Egy hónap múlott el. A fiatal Csen már beleszokott az új környezetbe, s munkatársai is mint egyenrangút befogadták maguk közé. Egy délelőtt szokásos munkáját végezte: a kiásott földet hordta el a templomon kívül eső lerakodóhelyre; a sok ide-oda szaladgálástól és cipekedéstől elfáradt, kis időre megpihent, lekuporodott a templomfal tövében egy napos helyre, nem messze a templom bejáratától. Meztelen felsőtestét élvezettel süttette a meleg tavaszi nappal, s időtöltésből a ruhájába befészkelődött bolhákra vadászott. Egyszóval, miközben így ült kint a napon, és bolhákra vadászott, magányos lovas ügetett el mellette az országúton. Testhez simuló, kék zekét viselt, derekára széles vörös öv volt csavarva, s a sapkáján fityegő szvasztikajel mindjárt elárulta, hogy valamelyik jamen embere. Egyik kezében egy csokor frissen szedett begóniát tartott. Amikor elhúzott mellette, s megpillantotta a földön guggoló félmeztelen, bolhákat fogdosó kulit, hirtelen megrántotta fakójának kantárszárát. Leugrott a nyeregből, s udvarias, mély meghajlással odalépett az ámuldozó Csenhez.
Hát itt kell megtalálnom? kiáltott a lovas örömtől ragyogó arccal. Ha tudná, hol mindenütt kerestük már!
A fiatal Csen udvariasan viszonozta a köszöntést.
Szabad kérdeznem, kihez van szerencsém, és ki küldte?
No de, sógoruram, hát nem ismer meg? Csang Seng főfelügyelő vagyok, Csou folyami prefektus jamenéből. Pedig láthatott már, amikor abból a szerencsétlen ügyből kifolyólag behozták a jamenbe. Hiszen ön a mi naj-naj-unk becses unokafivére! Úrnőnk vigasztalhatatlan volt, amikor ön eltűnt, kerestette is mindenfelé. Megparancsolta, hogy mihelyt megtaláljuk, vezessük hozzá. Utasítására ma kilovagoltam a közelben levő vidéki birtokra, hogy friss begóniákat hozzak. Minő szerencse, hogy véletlenül ráakadtam önre! De most aztán siessünk, ne vesztegessük az időt! Üljön fel, kérem, a lóra! Én majd gyalog követem.
A fiatal Csennek alig maradt ideje, hogy elbúcsúzzék a Repülő Ördögtől és a szájtátva bámuló munkásoktól, amikor megtalálója máris nyeregbe segítette, s a lovat kantáron vezetve, szapora léptekkel elindult. A munkások nyakukat nyújtogatták, s leesett az álluk: nem győzték eléggé csodálni, milyen előkelő összeköttetésekkel rendelkezik a fiúcska.
Nefrit van olykor a
hitvány kavics alatt.
Mocsokban, sárban is találni
aranyat.
Soká rejtett nemest egy égi lény
nemegyszer
mindjárt a hetedik mennyországba
emel fel.
NEGYVENHETEDIK FEJEZET
Az álunokaöcs és álunokanővér titokban
folytatja a régi főnixkapcsolatot.
A fiatal Csen régi ismerősökkel
találkozik Lincsingben
A folyami prefektus jamenébe érve, Csun-mej utasítására a fiatal Csen mindenekelőtt illatos fürdőt vett, és alaposan megtisztálkodott. Azután tetőtől talpig felöltöztették, új fehérneműt és új ruhát adtak rá. Miután újból visszanyerte emberi külsejét, a ház úrnője elé vezették. Tekintettel a korai órára, a prefektus még nem tért haza az ülésről. Látogatója tiszteletére Csun-mej gondosan felöltözött. Noha a kölcsönös üdvözlés a kötelező szertartásos formák között zajlott le, s a társalgás is semmitmondó témák körül forgott, mint például az időjárás meg hasonlók, mindketten érezték, hogy a másikban elfojtott indulatok dúlnak, és szemük nedvesen csillogott.
Csun-mej, aki attól tartott, hogy férje bármely pillanatban meglepheti őket, helyesebbnek látta, ha mielőbb ledönti a konvenciók korlátait, és kioktatja szerelmesét.
Ha hazajön és megkérdi, milyen rokoni szálak fűznek minket egymáshoz, mondd azt, hogy unokatestvérek vagyunk anyai ágon súgta oda gyorsan. Én egy évvel vagyok idősebb nálad, tehát huszonöt esztendős, a negyedik hónap huszonötödik napján, a bika órájában születtem. Érted?
Igen, értem.
Amikor elmeséltem a férjemnek, hogy te az unokatestvérem vagy, nagyon sajnálta, hogy oly csúnyán helybenhagytak. Szerettünk volna mindjárt itt tartani, de amíg itt volt a házban Szun Hszüe-o, az az ócska cseléd, nem lehetett. Megérted, ugye? Nos, röviddel ezután sikerült szerencsésen kiutálnom a házból, de addigra te már eltűntél, és senki sem tudta, hová. Ha tudnád, mennyit kerestetett a férjem! Ki gondolta, hogy beállsz építőmunkásnak, és túl a városon, egy templomban húzod meg magad? Különben hogy lett belőled egyáltalán pap?
A fiatal Csen szép sorjában mindent elmesélt, végezetül pedig ezt mondta:
Ez volna hát az én viszontagságos történetem. S hogy végre kikerültem nyomorúságos helyzetemből, csakis neked köszönhetem, szeretett nővérem. Ó, ha tudnád, mily öröm látnom téged! Úgy érzem, mintha halottaimból támadtam volna fel!
Az elérzékenyüléstől mindketten hangosan felzokogtak. De hamarosan össze kellett szedniük magukat, ugyanis megjelent az egyik szobalány, s jelentette, hogy már befejeződött az ülés, és a folyami prefektus úr bármely pillanatban megjelenhet. Kis idő múlva valóban szétnyílt a függöny, és belépett a prefektus. Megkülönböztetett udvariassággal, barátságosan üdvözölte a fiatal Csent.
Nemes öcsém, végtelenül fájlalom, hogy a múltkoriban ostoba alárendeltjeim hanyagsága miatt oly durva bántalmazást kellett elszenvednie. Kérem, ne haragudjék rám!
Minden az én hibámból történt válaszolt Csen, s mélyen meghajolt. Méltatlannak bizonyultam a papi hivatásra, és szégyenszemre megszegtem a rend szent törvényeit. De most, amikor abban a szerencsében van részem, hogy az ön színe elé léphetek, jóságos elnézését kérem.
Térdre hullott a prefektus előtt, és alázatosan meghajolt. Az gyengéden felsegítette és hellyel kínálta, de a fiatal Csen, az udvariasság szabályainak megfelelően, csak hosszas vonakodás után fogadta el.
Szabad kérdeznem, hány éves? Hogy lehet, hogy eddig még nem volt szerencsém önhöz? S mi késztette arra, hogy lemondjon a világi életről, és beálljon szerzetesnek? kérdezte a folyami prefektus az első csésze tea után.
Huszonnégy esztendőt tékozoltam el ez idáig, egy évvel vagyok fiatalabb unokanővéremnél válaszolta a vendég, híven követve Csun-mej utasítását. Tudniillik ő a negyedik hónap huszonötödik napján, a bika órájában született. Minthogy szüleim meghaltak, s feleségem is elköltözött az élők sorából, s szerencsétlenségemre elvesztettem egész örökségemet, eltökéltem, hogy lemondok a világi életről, és felvételemet kérem az Éterragyogás Hercegének Templomába. Azt, hogy unokanővérem férjhez ment, nem tudtam, ezért kérem, bocsássa meg nekem, hogy ez idáig nem tettem tiszteletemet önnél.
Mióta legutóbb oly hirtelen eltávozott innen, unokanővére éjjel-nappal egyre csak önért aggódott folytatta a folyami prefektus megbékélve. Nem volt egyetlen nyugodt órája sem. Hasztalan tettük tűvé önért az egész környéket. Kétségtelenül szerencsecsillag ragyogott ránk, s annak köszönhetjük, hogy egyik emberünk ma rátalált önre. Végtelen hálával tartozunk ezért az égnek.
Tisztelt olvasó, bizonyára csodálkozol rajta, hogy a folyami prefektus, aki oly gyakran vendégeskedett Hszi-men Csingnél, nem ismerte meg a fiatal Csent. De Csou urat mindig magas állású hivatalnokokkal együtt hívták meg, s jóllehet hallomásból tudott vőmuramról, nem látta soha.
Így könnyen érthető, hogy rá lehetett szedni az öreget, s elhitte, hogy vendége valóban feleségének unokaöccse, akit azért nem ismert eddig, mert kivált a családi kötelékből, elment papnak.
Szó, ami szó, a csalás sikerült. Pompás ünnepi lakomát rendeztek a fiatal rokon tiszteletére, majd az épület nyugati szárnyában levő könyvtárban Csou úr kényelmes lakosztályt rendeztetett be neki, és ott tartotta magánál. Csun-mej személyes gondoskodásának volt köszönhető, hogy Csen különlegesen szép, kényelmes ágyat, puha párnákat és könnyű takarókat kapott, és sem selyemköntösöknek, sem fehérneműknek, lábbeliknek meg egyéb dolgoknak nem látta hiányát. Egy fiatal szolgát is rendeltek melléje. A reggelit, ebédet, vacsorát pedig a hátsó lakosztályokban, unokanővére társaságában fogyasztotta el. A fiatal Csen ez egyszer megint a hullámhegy hátára került, boldog, gondtalan életet élt, akárcsak a régi jó időkben, apósa, Hszi-men Csing házában.
Csun-mej születésnapján, a negyedik hónap huszonötödik napján Holdasszony Taj A-er útján fejezte ki jókívánságait, s mindjárt néhány apró figyelmességet is küldött. A térdre ereszkedő Taj A-er által átnyújtott ajándéklistán a folyami prefektus a következőket olvasta: két sült liba, négy fiatal tyúk, egy tál életmetélt, egy tálca életbarack, két csésze gyümölcs és édesség, egy kancsó délvidéki bor. Taj A-er hallotta, amint a lista végére érve a prefektus odaszól egyik szolgájának:
Menj, vidd el a listát sógoromnak! Fogalmazzon egy köszönőlevelet, továbbá keressen ki Hszi-menék küldönce számára egy csinos zsákvásznat, csomagoljon a kelme közé három ezüstbatkát, és a kulik között osszon szét száz rézpénzt.
Mindezek megtörténte után a prefektus kegyesen elbocsátotta Taj A-ert, aki kis ideig az előudvarban várakozott, hogy átvegye a köszönőlevelet, valamint a neki szánt ezüstöt. Kisvártatva finoman öltözött fiatalember lépett ki a nyugati oldalszárny egyik kapuján, magához intett egy szolgát, köszönőlevelet és egy kis pénzescsomagot adott át neki, majd ismét eltávozott a női lakosztályok felé.
Ördög és pokol! villant át Taj A-eren. Ha nem csal a szemem, ez vőmuram volt. Hogy kerül ide?
Majd az imént látottaktól teljesen elhűlve, átvette a szolgától a köszönőlevelet meg a pénzcsomagot, és követte őt a kapuhoz.
Láttad Csun-mejt? kérdezte Holdasszony a szolgától, amikor az visszaérkezett.
Őt nem, de vőmuramat igen válaszolta. Holdasszony hangosan felnevetett.
Furcsa fickó vagy, hogyan nevezheted a folyami prefektust vőmuram-nak! Hiszen az már egy megállapodott, tiszteletre méltó úr! A te megjelölésed nem helyénvaló.
Nem a prefektusra gondolok, hanem vőmuramra, a mi fiatal Csenünkre felelte Taj A-er nyugodtan. Amikor a prefektus elbocsátott, s kint az előudvarban várakoztam, egyszerre megjelent a nyugati szárny egyik kapujában, átnyújtotta a szolgának a válaszlevelet meg a borravalót, majd eltávozott a hátsó lakosztályok felé. Minden kétséget kizáróan felismertem. Nem tévesztettem össze senkivel.
Miféle ostobaságokat beszélsz! kiáltott fel Holdasszony hitetlenkedve. Az az eltévelyedett bárány réges-rég lezüllött, azóta talán meg is halt. Mit keresne az a mihaszna, az a koldus a folyami prefektus házában? Nem hiszem, hogy megtűrné! De talán Csun-mej ? Nem, az teljesen lehetetlen!
Ha naj-naj akarja, én szívesen fogadok. Itt helyben égessenek hamuvá, ha nem őt láttam saját két szememmel.
Milyen volt az öltözéke?
Tetőtől talpig kifogástalan. Még az arany díszcsat sem hiányzott az üstökéből. Telt volt az arca, látszott, hogy nem hiányzik semmije!
El se hiszem.
Taj A-er szeme nem csalt. Valóban a fiatal Csent látta, aki azután a hátsó lakosztályokba ment, hogy az ajándéklistát megmutassa Csun-mejnek. Az asszony a tükör előtt ült, épp az arcát festette, és utánahúzta a szemöldökét.
Mi jutott Holdasszony eszébe, hogy ajándékokat küldözget neked? kérdezte Csen.
Csun-mej részletesen elmesélte Csing-ming napi véletlen találkozását Holdasszonnyal a Jungfusze-templomban, majd hogy hogyan kerültek ismét bizalmas viszonyba, hogyan segített később férje, a prefektus, Holdasszonyon, amikor annak kellemetlensége támadt az arany ékszer miatt, melyet Ping-an ellopott a zálograktárból, végül hogyan hívta meg őt Holdasszony Hszi-men Csing halálának évfordulója alkalmából, mely egybeesik fiacskájának születésnapjával, s hogy ő viszonzásul egy gyűrűt ajándékozott a gyereknek; egyszóval, mint fejlődött újból barátságos viszony kettőjük között.
Csen szemmel látható rosszallással hallgatta az elmondottakat.
Úgy látom, nővérem, rossz az emlékezeted jegyezte meg, miközben fürkésző tekintetet vetett rá. Már elfelejtetted, milyen kegyetlenül szakított el hármunkat ez a nőszemély, s kergetett ki minket sorra a házból, ötödik nővérünket egyenesen a halálba? Még ezer év múltán se lenne szabad felújítanod vele a barátságot. Arra sem érdemes, hogy akár csak egyetlen szót is válts vele. De te még ajándékkal is tanújelét adtad barátságodnak! Nem értelek. Ha előbb kerülök a házba, biztosan nem teszel ilyesmit. Hiszen közös ellenségünk, a tiéd csakúgy, mint az enyém. Mit gondol rólad ötödik nővérünk odaát az árnybirodalomban?!
Csun-mej kis ideig zavartan hallgatott.
Ne bolygassuk a múltat! szólalt meg végül. Nem szeretek haragot tartani. Ajándékait már csak a forma kedvéért is elfogadtam. Bizonyára elvárja, hogy viszonzásképpen én is meghívjam!
Semmi esetre sem szabad megtenned, ahogyan meglátogatnod sem szabad többé!
Ez neveletlenség volna tőlem. Már csak illendőségből is meg kell hívnom. Hogy eljön-e vagy sem, az már az ő dolga. Ha eljön, látogatásának ideje alatt majd megbújsz a könyvtárban, és természetesen nem mutatkozol. De hogy megnyugtassalak, többé soha nem hívom meg.
A fiatal Csen nem válaszolt, és kedveszegetten tért vissza a homlokzati szobákba. Csun-mej elküldött egy szolgálót Holdasszonyhoz, és meghívta az aznapi születésnapi ünnepségre. Holdasszony el is fogadta a meghívást, és délután megjelent fiacskája, Zsu-ji dajka, valamint Taj A-er kíséretében.
S miközben a hölgytársaság tea és sütemény mellett Csun-mej szobájában időzött, s két énekesnő előadását hallgatta, Taj A-er a keleti szárny egyik szobájában élvezte a finom ételeket. Amint ott ült és eszegetett, néha-néha kipillantva, egyszerre csak egy szolgára lett figyelmes, aki húsos és süteményes tálakkal megrakva átvágott az udvaron, és a nyugati szárnyba nyíló, szemben levő kapu felé tartott. Taj A-er gyorsan felállt, és utánaszaladt.
Kinek szánták ezeket a finom falatokat? kérdezte ártatlan képpel.
A sógor úrnak.
Mi a vezetékneve?
Csen.
Szóval mégis igazam volt gondolta magában Taj A-er diadalmasan. Hagyta, hogy a szolga továbbmenjen, de messziről lassan követte. Mikor a szolga eltűnt odabent, ő halkan az ablak alá osont, mely épp a kapu mellett nyílt, s óvatosan bekémlelt a pókhálóvékony függönyön. S valóban: a fiatal Csen ott feküdt egy kereveten, s egy könyvet olvasott. Most felemelkedett, odalépett az asztalhoz, melyre a szolga gondosan feltornyozta a különböző edényeket, húsos tálakat és süteményes tányérokat, és kényelmesen letelepedett.
Taj A-ernek ennyi elég volt. Elhagyta megfigyelőállását, átvágott az udvaron, és gyorsan besurrant a szemközti épületszárnyban elhelyezett személyzeti szobába. Hazafelé menet azután beszámolt Holdasszonynak felfedezéséről. Ezek után Holdasszony sem kételkedett többé, s végképpen megszakadt a kapcsolat a két család között.
Csun-mej és a fiatal Csen azonban továbbra is zavartalanul találkozhattak hol nyíltan, hol titokban, hol az asszony lakosztályában, hol Csen szobájában, és kedvükre űzhették a szerelmes főnixpárocska bohókás játékait. A folyami prefektust módfelett lefoglalták szerteágazó hivatalos teendői, s kevés ideje maradt családja számára; így felesége gyakran üldögélhetett édes kettesben vendégével, bor mellett vagy a sakktábla fölé hajolva. A párocskának számos alkalom adódott a szerelmes enyelgésre s más efféle szívderítő szórakozásra. Ámde az elfoglalt házigazda, úgy látszik, mégis gondolt egyet s mást magában. Egy napon, az ötödik hónap táján, így szólt Csun-mejhez:
Az uralkodó parancsára a közeli napokban hadba vonulok a csinanfui prefektussal együtt a Liang-san hegységben tanyázó lázadók ellen. E vállalkozás több hónapra elszólít otthonomtól. Megkérlek, nézz utána, hogy unokafivéred minél hamarább megfelelő házasságot kössön, és örökre szakítson az agglegényélettel. Jómagam gondoskodni fogok előmeneteléről, nevét beiktatom személyes kíséretem névsorába. Amennyiben a lázadók elleni vállalkozás sikerrel jár, az uralkodó bizonyára nem fukarkodik sem az elismerésekkel, sem az előléptetésekkel, s minden valószínűség szerint unokafivéred is joggal számíthat majd egy titulusra meg holmi zsíros kis állásra. Így a te családodra is rávetődik majd néhány sugár a dicsőség fényéből.
Csun-mej megígérte, hogy teljesíti kívánságát, és nem sokkal azután, hogy a prefektus hadba vonult, magához hívatta Pi házasságközvetítőnőt. Annak segítségével sikerült is nyélbe ütnie unokafivére házasságát. Választása egy tehetős Fő utcai selyemkereskedő, Lo úr húszéves leányára esett, aki minden tekintetben megnyerte tetszését. A menyasszony a hatodik hónap nyolcadik napján rangjához illő kelengyéjével együtt ünnepélyesen bevonult Csou úr házának nyugati szárnyába. Csun-mej nem fukarkodott a pénzzel, a lehető legnagyobb pompával, méltó keretek között kívánta megrendezni az esküvőt, ahogy azt férjének előkelő állása is megkívánta, és még egy fiatal szobalányt is vásárolt az ifjú párnak. Ami pedig Csent illeti, ő sem panaszkodhatott új feleségére, a csinos, okos és művelt Cuj-pingre. Úgy érezte, most ismét felkerült a szerencse ormára.
Házassága természetesen a legkevésbé sem befolyásolta Csun-mejhez fűződő bensőséges viszonyát. Csun-mej egykettőre megbarátkozott az új asszonnyal, nap nap után együtt étkezett vele meg a fiatal Csennel, együtt játszott, szórakozott velük, hogy megrövidítse a magány óráit. Viszont kevés alkalom kínálkozott a zavartalan, bizalmas együttlétre. Ám a nyugati szárnybeli három lakóhelyiségen kívül még egy irodának mondott kerti pavilon is rendelkezésére állt Csennek, ahol magántitkári minőségben különféle írásbeli munkát végzett a folyami prefektus számára, és ahol Csun-mej igen gyakran meglepte titkos látogatásaival.
A folyami prefektus a tizenegyedik hónap elején egy szép napon visszaérkezett a Liang-sanban garázdálkodó lázadók elleni büntetőexpedíciójáról. A vállalkozás sikerrel járt, újból helyreállt a nyugalom a felbolygatott vidéken, s az uralkodó bőkezűen osztogatta az előléptetéseket és jutalmakat. Így a folyami prefektust is kinevezte San-tung tartomány marsalljává, a fiatal Csent pedig, aki állítólag közvetlen környezetéhez tartozott, hadbiztossági titkár rangjára emelte, ami jóllehet szerény, de biztos havi jövedelmet jelentett. Természetesen volt nagy öröm a Csou házban, és a győztes hadvezér szerencsés hazatérését fényes lakomával ünnepelték meg. Csou úr viszont rendkívül megörült a fiatal, megnyerő Cuj-pingnek, akivel távollétében családja megszaporodott, s egy szép ruhát, továbbá tíz unciát ajándékozott neki, mondván, vegyen belőle valami szép ékszerfélét.
Meglehetősen költséges mulatság volt ez a házasság jegyezte meg Csun-mej elgondolkodva, amikor férjével, annak hazatérése estéjén, kettesben maradtak, és megbeszélték a távollétében lezajlott különböző eseményeket.
Majd csak kiheverjük azt a néhány unciányi kiadást. Végtére is unokafivéred az egyetlen közeli rokonod, nem holmi idegen. Ideje volt, hogy egy kissé pártfogásunkba vegyük.
Igazán kedves tőled, hogy most őt is hozzásegítetted a kinevezéshez, mely tekintélyt kölcsönöz neki az emberek előtt. A rangjával járó jövedelmek természetesen elég csekélyek, aligha él meg belőle feleségével.
Igazad van, de sajnos most nemigen foglalkozhatom ezzel az üggyel, ugyanis a közeli napokban Csinanfuba utazom, hogy elfoglaljam új hivatalomat. Leghelyesebb volna, ha kisebb tőkét bocsátanánk a rendelkezésére, s egy maga választotta szorgalmas üzletvezető segítségével valamilyen vállalkozásba kezdene. Azután ötnaponként leadhatja jövedelmei csekély hányadát, hogy letörlessze a kölcsönt és kamatjait. Az üzlet serkentőleg hatna rá, és tartalmasabbá tenné az életét.
Csun-mej a maga részéről természetesen lelkesen helyeselt, és bevárta azt a néhány napot, amíg a folyami prefektus felkészült a Csinanfuba való átköltözködésre, és elutazott. Mikor azután újból nyugalom költözött a házba, magához kérette a fiatal Csent.
Férjemmel legutóbb meghánytuk-vetettük jövő sorsodat. Úgy véli, leghelyesebb volna, ha valamilyen önálló üzleti vállalkozásba kezdenél, mely biztosítaná kettőtök megélhetését. Mi szívesen rendelkezésedre bocsátjuk a szükséges tőkét. A te feladatod volna, hogy keress egy szorgalmas üzletvezetőt, továbbá körülbelül ötnaponként leszámolj, és apránként letörleszd az adósságodat. Talán kívül a városon, a kikötő közelében, ahol sok pénz megfordul az emberek kezén, találsz majd valami megfelelőt.
A fiatal Csen örömmel fogadta az ajánlatot, s azon nyomban felkerekedett, hogy üzletvezetőt keressen. Nos, ahogy egy napon, az alkalmas embert keresve, az utcákat rótta, véletlenül összetalálkozott Lu nevű régi jó iskolatársával.
De rég nem láttalak, hol s merre jártál? kérdezte Lu, és töviről hegyire elmeséltette Csennel, mi történt vele azóta. S tátott szájjal hallgatta, hogyan dobálta barátját a sors, hol mélyen le, hol meg fel, a hullámhegy tetejére.
Egyszóval most üzletvezetőt keresel, és jövedelmező vállalkozásba szeretnél kezdeni? Figyelj ide, volna egy nagyszerű ötletem. Nézd csak ezt a Jangot, aki olyan galádul rászedett téged! Jelenleg egy nagy borozó boldog tulajdonosa Lincsing kikötővárosban. Üzletvezetője rendkívül ügyes ember. Hszie a neve. Én mondom neked, ez a Jang megütötte a főnyereményt! Nem is csoda, remek fekvés, óriási forgalom, micsoda kereslet szórakozási lehetőségekben és énekeslányokban! Annyit keres, hogy fölös pénzét kiadja uzsorakamatra. El sem képzeled, milyen magasan hordja az orrát! A magunkfajtát, régi barátait meg sem ismeri már. Hát még a testvére, az a verekedő, az éli még csak igazán a világát! Iszik, játszik, kakasviadalokat rendez, vadászni jár, ebből áll az élete.
Kérlek, csak azt a szennyes alakot ne említsd! Sajnos, az elmúlt évben volt szerencsém megismerni őt! Mit sem sejtve bekopogtam az ajtaján, és bátyja felől érdeklődtem, ő azonban rám ordított, tettlegességgel fenyegetett, sőt köveket hajított utánam. Mondhatom, gyűlölöm mind a kettőt! Csontvelőm legmélyéig gyűlölöm őket!
Gyere, menjünk be a szemközti borozóba, majd ott tovább beszélgetünk javasolta Lu, és behúzta Csent a közeli kocsmába. Megértem jogos gyűlöletedet, hisz a régi mondás is így szól:
Az férfi, ki a
gyűlöletben,
ha kell, vad, engesztelhetetlen.
De majd én megmondom neked, hogyan szerezhetsz elégtételt. Egy Janghoz hasonló, megrögzött gazembernél a jóindulatú rábeszélés úgyis hiábavaló volna. Nála már csak az életveszélyes fenyegetés használ. Tervem a következő: ne sokat keresgélj, hanem egyszerűen ülj be Jang üzletébe. Jelentsd fel körzeti bírónknál, és követeld vissza az annak idején ellopott hajórakomány selyem ellenértékét. A folyami prefektus jamenéből érkező feljelentés bizonyára megteszi majd a kívánt hatást. Készpénzben nem tud majd annyit fizetni, mint amennyi jár neked, ezért kártalanításképpen kénytelen lesz átadni a borozóját is. Ily módon ragyogó üzlet birtokába jutsz, mely, ha némi pénzt áldozol a berendezés felújítására, festésre, mázolásra, még többet jövedelmez majd. Egyébként átveszed a mostani üzletvezetőt, Hszie urat, mert az aztán jól érti a dolgát, engem pedig mint bizalmi embert melléje adsz, én majd ellenőrzöm őt, őrködöm érdekeiden. A te munkád csupán abból áll majd, hogy ötnaponként kijössz, ellenőrzöd a könyveket, s fogadok veled, hogy minden hónapban száz uncia hasznot söpörsz be. Nos, mit szólsz hozzá?
Nagyszerű. Így cselekszünk.
Kiürítették poharukat, majd Csen hazasietett, hogy Csun-mejjel azonnal megbeszélje a dolgot. Csun-mej mindennel egyetértett, mindössze abban kételkedett, helyes-e a folyami prefektus távollétében hozzákezdeniük tervük megvalósításához, s elég hatásos lesz-e a feljelentés, ha Csen nyújtja be, és nem a folyami prefektus személyesen. Az öreg szolga, Cson Csung, akit távollétében megbízott a folyami prefektus a gondnoki teendők elvégzésével a két főfelügyelőt, Csang Senget és Li Ant ugyanis magával vitte Csinanfuba , és jelen volt a megbeszélésnél, azt tanácsolta:
Sógor úr fogalmazza csak meg a feljelentést, mi majd mellékeljük az öreg parancsoló névjegyét, s én mint teljhatalmú gondnok az ügyet a bíróság elé viszem. Ily módon olyan színezete lesz a dolognak, mintha a feljelentést maga az öreg parancsoló tenné, s nem kétséges, meglesz a kívánt hatása.
A szót tett követte. Cson Csung gondnok másnap reggel be is nyújtotta a Hou körzeti bíró által tartott nyilvános tárgyaláson a Jang testvérek ellen a feljelentést. A feljelentéshez mellékelt nagy vörös névjegykártya, melyen a hatalmas folyami prefektus és marsall, Csou úr neve ékeskedett, valóban mély hatást tett Hou körzeti bíróra. Helyt adott a kilencszáz unciáról szóló keresetnek, és elrendelte az ítélet azonnali végrehajtását. Hou úr átnyújtotta a vád képviselőjének saját névjegyét, és hódolatteljes üdvözleteit küldte a kis naj-naj-nak. Az ügyet kívánság szerint elintézik, s a feljelentésben szereplő összeget haladéktalanul behajtják, mondotta.
Még két napba sem tellett, a körzeti bíró poroszlói Jang borozótulajdonost csalás, öccsét pedig testi sértés vádjával letartóztatták, és tömlöcbe vetették. Nemcsak hogy megbotozták őket, de még háromszázötven unciányi készpénzvagyonukat is lefoglalták; a hiányzó összeg fedezetéül rátették kezüket a borozóra, sőt a testvérek városi lakását is elvették az összes bútorral és ingósággal egyetemben. Egyik napról a másikra nincstelenné váltak. Csen némi tőkét fektetett az új vállalkozásba, elvégeztette a szükséges helyreállítási munkálatokat, kimeszeltette az épület homlokzati részét, szépen kifestette a falakat, új bútorokkal rendeztette be a helyiségeket, és addig nem nyugodott, amíg az egész épület, a padlástól a pincéig, kívül-belül új fényben nem pompázott. Így hát tekintélyes, előkelő vendéglő várta a vendégeket, melyről bízvást mondhatták:
Ha itt korsó nyílik,
nedűje úgy pezseg,
hogy még a harmadik szomszédban is
berúgnak,
ha fazék: fűszeres illatfelhő lebeg,
három mérföldnyire is megérzik a jó
szag.
Ez a hely, hol nemes, előkelő urak,
meglazítva nefrit-övük,
letelepülnek,
hol levetik aranycoboly kabátjukat,
s elpoharaznak a nagyrangúak-nevűek.
A fiatal Csen a megbeszéléshez híven Lu barátjára, valamint az eddig jól bevált Hszie úrra bízta az üzem vezetését. Ő maga csak ötnaponként lovagolt ki Lincsingbe, hogy átnézze az üzleti könyveket meg a számlákat, és zsebre vágja a nyereséget. Előfordult, hogy az üzem naponta harminc vagy ötven unciát is forgalmazott, ami nem volt megvetendő összeg. Valahányszor Csen kilovagolt a kocsmába, hogy kedvében járjanak, jobbnál jobb falatokat tálaltak elé, s hogy ilyenkor négy csinos énekeslánynál sosem adta alább akik a bevétel jó részét felemésztették , az magától értetődik.
Egy szép tavaszi napon, úgy a harmadik hónap táján, újból kilátogatott a lincsingi borozóba. Az üzleti ügyeket elintézve, átadta magát az evés örömeinek, s a kilátóerkély zöldre lakkozott korlátjának támaszkodva, kedvteléssel legeltette szemét az előtte körben kitáruló, tavaszba borult üde tájon. Amint ott állt és nézelődött, szeme egyszerre csak megakadt a közeli parton horgonyzó két nyomorúságos, kopott dzsunkán. A dzsunka fedélzetén jó néhány ládát, bőröndöt és háztartási felszerelést pillantott meg, amiket éppen akkor raktak ki. A kirakodásnál öt kuli foglalatoskodott, s a holmikat egyenesen a borozóba vitték. A fiatal Csen módfelett elcsodálkozott, és nyomban Hszie üzletvezetőhöz sietett, hogy felelősségre vonja.
Mit jelentsen ez? Vadidegen emberek beállítanak hozzánk, és se szó, se beszéd lerakják a cókmókjukat, anélkül, hogy engedélyt kérnének rá!
Éppen önhöz készültem, és jelenteni akartam a dolgot. Ön azonban megelőzött válaszolta az üzletvezető. Egy házaspárról van szó, meg a leányukról, épp most érkeztek a keleti fővárosból. Minthogy ebben a városban nincsenek rokonaik, szeretnének nálunk megszállni két-három napra. A helyiségeket, melyekben poggyászukat elhelyezték, a jelenlegi albérlő, Fan szomszéd engedte át nekik szívességből. Minden teljesen rendben van.
De ekkor már jött is a két hölgy. Az idősebb úgy harmincöt éves lehetett, a fiatalabb talán húsz. Ő ment elöl, és a fiatal Csen elé érve, könnyed meghajlással köszöntötte; köntösének bő ujjába bújtatott két karját mellmagasságban keresztbe rakta, jobb kezével megfogta a bal ruhaujj szegélyét, s közben halk van-fu-t rebegett. Majd így szólt:
Bocsássa meg, uram, hogy vakmerően betolakodtunk. A szükség kényszerített minket rá. Idejekorán jeleznünk kellett volna érkezésünket. A mulasztásért csakis minket terhel a felelősség. Az ön emberei ártatlanok. Kérem, ne haragudjék rájuk! Csupán három, de legfeljebb öt napig szándékozunk itt maradni.
A fiatal Csen tágra meresztett szemmel nézegette a szép jövevényt, feje búbjától a lába ujjáig, s némán hallgatta mentegetődzését. Csak tudná, hol találkozott már vele! Mily ismerős hang, és ez a termet, mintha már látta volna valahol! Időközben az idősebb hölgy is odaért.
Uram, csak nem Hszi-men Csing úr leányának férjéhez van szerencsém? szólította meg Csent, miközben le sem vette róla fürkésző tekintetét.
Valóban az vagyok. De hogyan ? felelte csodálkozva.
Nem ismer meg minket? Én Hatodik Vang vagyok, ez pedig a leányom, Kedvenc.
Milyen célból jöttek ide a keleti fővárosból? És hol a férje, Han Tao-kuo?
A hajón. A poggyászok kirakodására felügyel.
A fiatal Csen sürgősen elküldte érte egyik emberét, de Han Tao-kuo már jött is. Igen megöregedett. Haja, szakálla teljesen megőszült.
Nagy változások történtek a fővárosban kezdte izgatottan a rövid üdvözlés után. A császári Hercegi Akadémia főtitkárának s egyben elnökének, Csen Tungnak sikerült vádaskodásával megbuktatnia a kormányt. Mind a két kancellár kegyvesztett lett híveikkel egyetemben, valamennyiüket az állami ítélőszék elé állították, és egy pestistől fertőzött vidékre száműzték. A bal felőli kancellár fiát, Caj Ju minisztert lefejezték, és az elítéltek vagyonát lefoglalták. Természetesen a mi Ti intendánsunknak is osztoznia kellett az Öreg uraság balsorsában. Nekünk hármunknak sikerült időben biztos helyre szöknünk, különben minket is száműztek volna. Eredetileg öcsémhez készültünk Csinghohszienbe, ugyanis őrá bíztuk annak idején a házunkat. De odaérve kiderült, hogy miután a házat eladta, kereket oldott, nem tudni, hová. Ekkor visszafordultunk, hogy továbbutazzunk délvidéken lakó rokonainkhoz, s csak néhány napig szándékoztunk itt maradni. Mily szerencsés véletlen, vőmuram, ez a találkozás! Még most is Hszi-men úr házában lakik?
A fiatal Csen tagadóan rázta a fejét.
Nem, már rég eljöttem onnan. Jelenleg Csou folyami prefektus házának vagyok a lakója. Nemrégiben kineveztek a prefektus hadbiztossági titkárának, de ez inkább csak holmi tiszteletbeli állás. Hogy valamicske pénzt is keressek, az ő kívánságára két üzletvezetőt fogadtam, és megnyitottam ezt a borozót. Az ilyen régi jó ismerősöket, mint önök, természetesen mindenkor boldogan fogadom. Helyezzék magukat kényelembe! Addig maradnak nálam, amíg jólesik.
Han Tao-kuo és a két asszony meghajlással fejezte ki köszönetét. A fiatal Csen előzékenyen teát és valami hideg harapnivalót hozatott, s még két legényt is bocsátott a rendelkezésükre, hogy segítsenek a kirakodásnál. Azután elköszönt. Ugyanis időközben délután lett, s ha még kapuzárás előtt el akarta érni a csinghohszieni városfalat, bizony alaposan sietnie kellett. De előbb még két üzletvezetőjének gondjaira bízta a vendégeket. Végig az úton hazafelé és egész éjszaka a szép fiatalasszonyra gondolt, aki méltán viselte a Kedvenc nevet.
Már két nappal később újból kilovagolt a lincsingi borozóba. Két üzletvezetőjével épp befejezte üzleti ügyeinek megbeszélését, és vendégei után akart nézni, amikor megjelent Han Tao-kuo öreg szolgája, Pa-lao, s gazdája megbízásából felkérte, fáradjon át egy csésze teára. Csen szíves örömest teljesítette a kérést, és jólesett elbeszélgetnie a régi szép időkről, amikor Hszi-men Csing még élt. Már a beszélgetés alatt is néma, egyetértő pillantások röppentek közte és Kedvenc között. Han Tao-kuo most felkelt, és kiment a szobából.
Hány zöldellő tavaszt élt meg ez idáig? kérdezte Kedvenc Csentől, mihelyt apja kitette a lábát.
Huszonhat éves vagyok. És ön, kedves húgom?
Én is annyi vagyok válaszolta Kedvenc mosolyogva. Szinte csodával határos, hogy bár ezer mérföld választott el minket egymástól, egy régi futó ismeretség után apósa házában mégis összetalálkoztunk.
Ó, már emlékszem, ön akkoriban, Kajfengfuba való elutazásuk előtt, látogatást tett nálunk édesanyjával Hszi-men Csing házában.
Most Hatodik Vang is felállt. Érezte, hogy a fiatalok beszélgetése lassanként helyes mederbe terelődik, és nem akart zavarni. Valami kifogással eltűnt. A párocska kettesben maradt. A fiatal Csent sem ejtették a fejére, már hosszú évek óta gazdag tapasztalatokkal rendelkezett a szerelmi játék, a titkos célzások és rejtett fordulatok helyes értelmezése terén. Nem sok időbe tellett, s már nem ültek merev tartásban egymással szemben, hanem szorosan egymás mellett, összesimuló térdekkel.
Ó, kérem, hadd nézzem meg azt a szép arany díszcsatot a hajában szólt Kedvenc váratlanul.
Csen ki akarta venni a csatot a hajából, de az asszonyka megelőzte, megfogta a kezét, és maga bogozta ki az ékszert.
Ne menjünk fel inkább a kilátóerkélyes szép kis szobámba, és folytassuk ott a beszélgetést? kérdezte Kedvenc sokat sejtető mosollyal. Még sok minden mondanivalóm lenne.
Szívesen. Felmentek a lépcsőn, s eltűntek Kedvenc otthonosan berendezett szobájában.
Mit szeretne még elmondani, húgom?
Nem hinném, hogy tévedek, ha azt mondom, a gondviselés is azt akarta, hogy egymáséi legyünk. Csillapíthatatlan vágy él bennem, hogy együtt élvezzük a közös fekhely tovaröppenő mámorát.
Ó, én szerelmem!
Szorosan egymáshoz simulva lehulltak a puha kerevetre. Kecses bambuszrügyeivel Kedvenc tapogatva megkereste Csen teste közepét, s mindkettőjükben magasra csaptak a sóvár vágy hullámai. Most az asszonyka is lehámozta magáról selyemburkát, és végignyúlt a fekhelyen. Miután a felhő kiadta csapadékterhét, Kedvenc felült, s a díszcsatot visszatűzte Csen varkocsába. Azután tárgyilagosan így szólt:
A kormány bukása, valamint fejvesztett menekülésünk miatt szüleim átmeneti pénzzavarral küzdenek. Pillanatnyilag öt uncia is segítene rajtuk. Talán rendelkezésünkre bocsáthatnád?
Szíves örömest. Mihelyt lemegyek, intézkedem. Ha bármikor megszorultok, elég egy szót szólnod.
Csen még megivott Kedvenccel egy csésze teát, azután kimentette magát, mondván, még van egy s más elintéznivalója, s ezzel elköszönt.
De ugye, délután biztosan számíthatunk rád? kiáltott utána Kedvenc.
Csen megtartotta szavát, és délután részt vett a közös uzsonnán, melyet Han Tao-kuo rendezett a tiszteletére. A két üzletvezető is hivatalos volt. Az uzsonnát Kedvenc emeleti szobájában fogyasztották el, ahonnan gyönyörű kilátás nyílott. A két üzletvezető csupán udvariasságból maradt egy ideig, s távozásuk után Kedvenc szülei is hamarosan visszavonultak földszinti szobáikba. Amikor kettesben maradtak, Csen odadugta Kedvencnek a megígért öt unciát.
Ugye nálam maradsz éjszakára? kérdezte az asszony.
Igen, hisz úgyis csak holnap reggel indulok vissza. Nem szoktam ennyi bort inni, kissé fáradtnak érzem magam.
Kedvenc gyorsan leszaladt a lépcsőn, és átadta szüleinek a pénzt. Egész este, fél éjszakán át pacsirtaszótól és rigórikkantástól volt hangos a szoba; hegyorom-magas fogadalmak és tengermély esküvések hangzottak el, szövetség született kettőjük között, elszakíthatatlan, mint lakk az enyvtől. Kedvencnek Ti intendánsnál a fővárosban alkalma nyílt tökéletesítenie műveltségét, és elsajátítania a művészi pi-pa-játékot. Így hát a fiatal Csen határtalanul boldog és megelégedett volt. Úgy tűnt neki, mintha visszakapta volna Aranylótuszt.
A szerelmeskedéssel eltöltött éjszaka után másnap teljesen kimerülve érkezett haza. Amikor búcsút vett a könnyeit záporesőként hullajtó Kedvenctől, az megígértette vele, hogy három, de legkésőbb öt nap múlva visszajön. De ebből egyelőre nem lett semmi. Feleségének asszonyi éleslátását nem kerülhették el a féktelen szeretkezéssel eltöltött éjszaka nyomai, s miután Csen kötelességtudóan beszámolt Csun-mejnek az üzleti ügyek állásáról, és leadta a harminc uncia kamatot, szótlanul végig kellett hallgatnia felesége dorgálását. Szó sem lehetett róla, hogy az asszony három vagy öt nap múlva újból elengedje; tizennyolc napon át szigorúan otthon tartotta. Csen maga helyett az egyik szolgát küldte időközönként Lincsingbe, hogy nézzen az üzleti ügyek után, és vegye át a pénztárban felgyűlt fölösleget.
A fiatal Csen hosszú távolmaradása elég kellemetlen helyzetbe hozta a Han házaspárt. Ugyanis annak a bizonyos öt unciának hamarosan a nyakára hágtak, s így újból pénz után kellett nézniük. Nos, Han Tao-kuo felesége még most is ellenállhatatlan csalétket jelentett a szereleméhes férfiak számára. Amit érett szépsége természetadta csábjaiból elveszített, azt megfelelően pótolta művészettel és kacérsággal. Röviden szólva, nem soká tartott, s hála a főpincér szíves közvetítésének, máris hűséges, megadó barátra talált Hou úr, a vagyonos hucsoui selyemkereskedő személyében. Hou úr tekintélyes, idősebb úriember volt, már jóval túl járt az ötvenen. Ezer uncia értékű hajórakomány selymet hozott magával, hogy Hocsouban eladja. Eleinte Kedvencet szánták neki, de a lány gondolatai kizárólag a fiatal Csen körül forogtak, semmi áron nem mozdult ki első emeleti szobájából, és nem volt hajlandó idegenek előtt mutatkozni. Így hát Hatodik Vang vállalta a tekintélyes, idősebb urat, aki, miután megízlelte az érett asszony édes ölelését, többé nem tudott megválni tőle. Minden második nap pontosan beállított hozzá, s a Han házaspár újból félig-meddig rendezett viszonyok között élt.
Kedvenc ezalatt erkélyes szobájában üldögélt, s majd elepedt a vőmuram utáni vágyódástól. A nappalok olyan lassan másztak, mint a hold az égen, magányos éjszakái is felértek egy fél nyárral. Minthogy szerelmese egyáltalán nem mutatkozott, végül is elhatározta, hogy az öreg Pa-laót elküldi Csinghohszienbe. Pa-laónak sikerült is elcsípnie a fiatal Csen személyi inasát, amikor az éppen kijött a folyami prefektus jamenéből.
Mi van a gazdáddal? kérdezte halkan. Miért nem jár már ki Lincsingbe?
Kissé rosszul érezte magát az utóbbi napokban, s otthon maradt.
Pa-laónak mindössze ennyit sikerült kiszednie belőle. Vőmuram gyengélkedésének hírére Kedvenc elhatározta, hogy kisebbfajta figyelmességgel emlékezteti szerelmesét. Újból elküldte Pa-laót a városba, ez alkalommal egy ajándékokkal telt kosárral, benne két disznócsülök, két sült kacsa, két főtt ponty és különböző süteményfélék. Ezenkívül még egy illatosítóval telt selyemzacskót meg egy saját kezűleg írt levélkét is dugott a kosárba. De lelkére kötötte a szolgának, hogy a zacskót meg a levélkét csak személyesen adhatja át vőmuramnak.
Egyszóval Pa-lao újból elfoglalta őrhelyét a folyami prefektus jamenjének kapujával szemben a kőpadon, és várt. Nagy sokára megpillantotta Csen személyi inasát, amint az kilépett az utcára. Kiáltott neki, odament hozzá, és magával húzta a legközelebbi utcasarokra.
Úrnőm megparancsolta, hozzam el gazdádnak ezt az ajándékokkal teli kosarat, de személyesen is adjak át egy üzenetet. Nem hívnád ki?
A legény vállalkozott rá, és kisvártatva megjelent vőmurammal.
Kedvenc megbízásából jövök fordult a küldönc a fiatal Csenhez. Aggódik az ön egészségéért, és kéri, fogadja szívesen hűségének e csekély bizonyítékát. E levélke is önnek szól.
Úrnőd hogy érzi magát?
Mióta ön elkerüli házunkat, egy perc nyugalma sincs. Egyébként sokszor üdvözli, s üzeni, látogassa meg mielőbb.
A fiatal Csen felbontotta a levelet, s a következőket olvasta:
Alantas cselédje,
Kedvenc,
a született Han leány, üdvözlésre emeli két karját,
s meghajol szerelmese,
a nemes, nagyságos Csen úr előtt.
Amióta cselédje nem láthatja drága orcáját, egyre csak Önre gondol, és majd eleped a vágyakozástól. Szerelmesének esküvéseire és ígéreteire gondolva, egyre csak az ajtófélfának támaszkodva áll, mozdulatlan, jéggé dermedve, s az utat kémleli, mikor pillantja meg Önt végre-valahára. Szomorú szívvel értesült a küldönc útján, akit hasztalan menesztett tegnap Önért, hogy drága egészsége nem minden tekintetben kielégítő. Azóta kínzó gondok gyötrik, keblében reménytelen üresség, sem ültében, sem fektében nincs nyugalma, s elkerüli az embereket. Szíve azt súgja, hogy bizonyára szép, szeretetre méltó felesége öleli otthon. Miért is pazarolná gondolatait semmit érő cselédjére? Hűségének jeléül a cseléd e néhány csekélységet küldi, és reméli, barátságos mosollyal fogadja majd. Cselédjének érzései szavakkal ki sem fejezhetők, talán elárulja őket a mellékelt illatszeres zacskóra hímzett mandarinkacsa-párocska s a zacskó belső falára sötétzöld selyemfonállal saját kezűleg hímzett mondat.
Kelt a nyárközépi hold hónapjának huszadik napján,
s írta, üdvözleteit megismételve,
Kedvenc, a született Han leány.
A fiatal Csen kinyitotta a piros atlasztarsolyt, s elolvasta a bélésre sötétzöld selyemfonállal hímzett mondatot: Ím, leteszem szerelmem a nemes fiatal Csen úr lába elé. Csen meghatottan kabátujjának zsebébe csúsztatta a tarsolyt meg a levelet. Megparancsolta legényének, vezesse Kedvenc küldöttjét az egyik közeli kocsmába, és lakassa jól hideg harapnivalókkal, s egy pohárka borról se feledkezzék meg. Közben meg akarta írni néhány soros válaszlevelét.
S ha majd később beviszed az ajándékkosarat, s feleségem megkérdi, honnan van, csak annyit mondj, lincsingi üzletvezetőim leptek meg vele oktatta ki legényét.
Jómaga besietett a házba, s rövidesen már hozta is a válaszlevelet. Átadta a küldöncnek, s a levélhez egy csomagocskát is mellékelt, benne öt unciával.
Fogd, add át kis úrnődnek, s mondd meg neki, sokszor üdvözlöm! Három vagy legkésőbb öt nap múlva ott leszek nála.
A válaszlevél, melyet ezen az estén Kedvenc a lámpa fényénél olvasott, imigyen szólt:
Szerelmes öcséd,
Csen Csing-csi alázatosan meghajtja fejét,
és üdvözletét küldi
Szerelmem!
Voltál oly kedves, és ismételten érdeklődtél hogylétem felől, amikor is biztosítottál felhőből záport fakasztó gyengéd érzéseidről. Már réges-rég hozzád repültem volna, de sajnos, gyatra testem nem engedte, s így szándékom ellenére csalódást okoztam neked. Most meg ez a gazdag ajándékkosár! Nem is képzeled, mennyire örültem neki, de különösen a szép piros atlasztarsolynak. Remélem, most már két-három napon belül gyönyörűséggel legeltethetem szememet kedves alakodon. Addig is hűségem gyarló bizonyítékául egy hímzett diszkendőcskét meg öt uncia fehér fémet küldök neked innen a távolból.
Tízezerszeres szerencsét kíván, és sokszor üdvözöl
Csen Csing-csi
Kedvenc boldogan sietett Hatodik Vanghoz, és odadugta neki az öt unciát. Egyszeriben elröppent a rosszkedve, s mint általában, ha kedves látogatót várunk, késő éj szakáig tartó élénk beszélgetésben oldódott fel az örömteli várakozás.
NEGYVENNYOLCADIK FEJEZET
Dúvad részeg fővel ráront
Hatodik Vangra.
Csang Seng kihallgat egy kényes
beszélgetést
Három további nap telt el, míg a türelmetlen fiatal Csen végre megvalósíthatta a tervezett látogatást, mert előbb még az ötödik hónap huszonötödik napján részt kellett vennie Csun-mej születésnapi ünnepségén. Azután így szólt hozzá:
Már régen nem jártam kint Lincsingben. Szeretnék újból személyesen utánanézni az üzletnek. Ezenkívül jólesik majd egy kis enyhülés a folyóparton ebben a perzselő hőségben.
Korán reggel beszállt a könnyű nyári gyaloghintóba, mert a lovagláshoz túlságosan nagy volt a hőség, és személyi inasa, valamint a jamen őrszemélyzetének két tagja kíséretében elindult Lincsingbe. Délutánra meg is érkezett. Az üzletvezetőkkel tartott rövid megbeszélés után nyomban szerelméhez sietett, aki a verandán üldögélt Hatodik Vanggal, kezében ecset, s egy szerelmes versen törte a fejét.
Mily ritka vendéget hozott erre a szél? üdvözölte a belépőt Hatodik Vang mosolyogva, de némi szemrehányással, majd hamarosan felállt, és magukra hagyta a fiatalokat. Talán fölösleges is megemlítenünk, hogy a viszontlátásnak örvendő párocska féktelen jókedvében úgy fickándozott, mint halacskák a vízben, s lakk sem tapad szorosabban az enyvhez, mint kettőjük összesimuló teste. Kedvenc most egy írásjegyekkel telerótt virágos papírlapot húzott elő az íróasztalon fekvő tuskó alól, és átnyújtotta Csennek.
Az én művem! jelentette ki büszkén. Így akartam megkurtítani a várakozás óráit. Remélem, nem sérti a nemes úr szigorú, bíráló tekintetét!
Csen a következőket olvasta:
Az ágyamra roskadok,
alig van erőm, hogy leeresszem
a függönyt, fáradt vagyok,
babrálgatom kontyom tehetetlen.
Ó, jaj, mért hogy nem gondol rám,
izenettel nem vigasztal?
Eszemben van minden órán,
eszemben van éjjel-nappal.
Elismerését Csen hosszú, forró csókkal fejezte ki, majd mesélni kezdtek egymásnak. Közben-közben felhajtottak egy-egy pohár bort, és csipegettek egyet-mást az asztalon felhalmozott ételekből. Hamarosan magasra csapott bennük a vágy, s minthogy már ellankadtak a bortól, és mohón kívánták egymást, lehullottak a fekhelyre. Csen az elmúlt napokban, gyengélkedésére hivatkozva, hozzá sem nyúlt a feleségéhez, s minden erejét a szerelmesével való találkozásra tartogatta. Szerelmese kedvéért Kedvenc is visszafojtotta a benne izzó női vágyakat, s bármily hosszú idő telt is el utolsó találkozásuk óta, egyetlen férfit sem engedett közel magához. Mai egyesülésük olyan volt, mint a szomjazó rétekre alázúduló, megváltó nyári zápor. Egyszerűen nem tudtak betelni egymással: a teljes kimerülésig folytatták szerelmi játékukat. S minthogy ezen a napon tikkasztó hőség volt, Csen a kielégülés után mély álomba zuhant.
A véletlen vagy talán a sors akarta, hogy ugyanazon órában, amikor a fiatal pár odafent az egyesülés mámorát kóstolgatta, a lenti szobákban Hatodik Vang fogadta udvarlóját, a hucsoui vagyonos selyemkereskedőt, a már említett idősebb, tekintélyes urat. Előbb Han Tao-kuo is megivott velük egy pohár bort, de aztán tapintatosan félrevonult, és inkább elment a városba kószálni. Hatodik Vang épp meghitt kettesben üldögélt barátjával, amikor a Dúvad egyszerre vadul berontott Csen borozójába. Alaposan felöntött a garatra. A szörnyű hőségben övig kigombolta ingét, csupasz, barna melle még csak fokozta vad külsejét. Vérben forgó szemmel és ökölbe szorított kézzel, mint valami nyugati orkán féktelen bömböléssel végigviharzott a borozó folyosóján, hogy csak úgy visszhangzottak a falak:
Hol bujkál az a délvidéki csirkefogó, az a Hou? Bújjon elő!
A két üzletvezető ijedten odaszaladt, és buzgó hajlongások közepette igyekezett megnyugtatni a tomboló embert.
De Liu bácsika, hiszen Hou úr nincs is ma itt hazudták.
De Dúvad mordult egyet, és félrelökte őket. Tudta, hogy azok a fülek és szemek, melyek a borozókban szolgálják, nem hazudnak. Feltartóztathatatlanul rohant tovább végig a folyosón, egymás után tépte fel az ajtókat, és minden szobába benézett. Most odaért a Han házaspár szobájához. Félrerántotta a függönyt, és vérben forgó szemekkel belesett az ajtóbélés faragott rácsozatán. S ekkor megpillantotta azt, akit keresett. Hou úr Hatodik Vanggal összesimulva békésen üldögélt, s épp az asszony szájához tartotta a borral telt poharat.
Itt vagy, te átkozott kutyafajzat párostul! bömbölte, miközben feltépte az ajtót. Hé, öreg barátom, maga még kéthavi lakbérrel tartozik nekem, meg még annak a két macskának a bérével is, akik legutóbb egy éjszakát töltöttek magával. Ahelyett, hogy megint egy másik nővel kurválkodik, fizetné meg a régi adósságát!
Ne izgassa fel magát, Liu barátom! csillapítgatta Hou úr. Holnap elintézem az ügyet, most azonban kérem, ne zavarjon! és ezzel megpróbálta finoman kituszkolni. De hasztalan, Liut más fából faragták.
Hallod-e, te vén gebe, most megtudod, milyet rúg egy erős csődör! rivallt rá, s püff neki, öklével akkorát vágott a selyemkereskedő képébe, hogy annak menten kékké, zölddé vált a bal szeme alja. A teljesen megsemmisült Hou úr nyomban kereket oldott. Dúvad most nekiesett második áldozatának. A roskadásig megrakott asztalt egyetlen rúgással felborította. Ekkor Hatodik Vang nem tudta tovább türtőztetni magát.
Hé, ki vagy te tulajdonképpen, átkozott szemét, hogy pimaszul berontasz ide, és minden ok nélkül verekedni kezdesz? kiáltott dühösen Dúvadra. De rosszul ismersz, nem ijedek meg tőled, te nyavalyás kötekedő!
Dúvad szétvetett lábbal, vigyorogva megállt az asszony előtt.
Hát te ki vagy, te névtelen asszony, aki saját számládra bordélyt nyitottál ebben a házban? Megjött rád az étvágyam. Választhatsz: vagy önszántadból hozzám költözöl, vagy feljelentelek, hogy engedély nélkül tiltott ipart űzöl. Akkor aztán meggyűlik a bajod a hatóságokkal, s ezenfelül még én is alaposan helybenhagylak!
Ki vagy tulajdonképpen, te átkozott útonálló? Hogyan merészelsz ily durván megsérteni egy tisztességes asszonyt? vágott vissza Hatodik Vang magából kikelve. Én itt lakom a férjemmel, minthogy egyetlen rokonunk sincs a városban. Becsületes polgárok vagyunk, ezt jegyezd meg magadnak!
S ezzel hangosan jajveszékelni és sikoltozni kezdett.
Jól vigyázz, vén ringyó, nehogy kitapossam a beledet! vágott vissza Dúvad megvetően. Úgy látom, nem tudod, kivel van dolgod.
Közben a lárma hallatára odasereglett egy csomó vendég és járókelő.
Vang asszony, ön még idegen ebben a városban, és nem ismeri őt figyelmeztették Hatodik Vangot minden oldalról jóindulatúan. Ő Liu, a Dúvadnak nevezett gazdag kocsmáros, a folyami prefektus főfelügyelőjének, Csang Seng úrnak a sógora! Legyen észnél, és ne ingerelje tovább! Hiszen hírhedt asszonynyúzó és a vendégek réme. Ki olyan bolond, hogy kikezdjen vele?
Gyáva alakok vagytok mindahányan! válaszolta az asszony dacosan. Csak akad valaki, aki kiáll ezzel az átkozott gazemberrel!
Vang asszony szerencséjére a két üzletvezető odacsúszott kettőjük közé, és óvatos rábeszéléssel rávették Dúvadot, hogy vonuljon el. De a vérig sértett Hatodik Vang sehogy sem tudott megnyugodni. Egyszerre hiányát érezte férje oltalmazó közelségének. Ámde Han Tao-kuo nem mutatkozott, kint kószált valahol a városban. Ekkor legalább leányának és a fiatal Csennek akarta kiönteni a szívét; s úgy, ahogy volt, zilált állapotban arcán a könnypatakok finom medret vájtak a festék- és rizsporrétegben megjelent az erkélyes emeleti szobában. A lármától felriadt párocska gyorsan rendbe szedte magát.
Képzeljétek csak! kezdte Hatodik Vang, levegő után kapkodva, remegő hangon. Az imént egy durva fickó, egy átkozott leánykereskedő se szó, se beszéd betolakodott a szobámba, vérig megsértett, és gorombán megfenyegetett. Állítólag Liunak hívják, de mindenki Dúvadnak nevezi; bordélyház-tulajdonos, s az emberek szerint a folyami prefektus egyik főfelügyelőjének, Csang Sengnek a sógora. Egyszerűen betör hozzám, gyalázni kezd, felborítja az asztalt, darabokra töri a berendezést! Mit szóltok hozzá? Magamon kívül vagyok!
Azt mondja, Liu, a Dúvad? S a fiatal Csen, mintha mérges vipera csípte volna meg, hirtelen felugrott. Gyorsan magához hívatta két üzletvezetőjét, és pontosan elmondatta velük, hogy s mint történt az eset, miközben tudomást szerzett Hou selyemkereskedő ottlétéről is, amit Hatodik Vang szemérmesen elhallgatott.
Hou úr állítólag még tartozik néhány batka lakbérrel és két örömlány pénzével. Ezért tombolt magyarázták Csennek. Alaposan képen vágta szegény Hout, mire az elszaladt. A többit már a hölgy elmesélte.
Milyen különös gondolta magában a fiatal Csen. Hiszen ezzel a Dúvaddal egyszer magam is csúnyán összeverekedtem még szerzetes koromban. Szinte végzetszerű, mintha gonosz ellenség járna a nyomomban, akit egyszer valamely korábbi életemben megbántottam, s most meg akarja bosszulni magát.
Azon emlékezetes összetűzés óta Csen bizony tartott egy kicsit ádáz ellenfelétől. Csen következő kérdése elég meghunyászkodóan hangzott, éppenséggel nem úgy, ahogy azt a felháborodott asszony elvárta volna tőle.
Itt van még a házban az az alak?
Nem, nincsen, sikerült lefegyvereznünk, mire elvonult.
A fiatal Csen megkönnyebbülten fellélegzett. Most már nyugodtan megjátszhatta az ijedt asszonyok előtt a rettenthetetlen védelmezőt.
Nyugodjanak meg, hölgyeim! csillapította Hatodik Vangot. Nálam teljes biztonságban vannak. Gondom lesz rá, hogy ilyesmi többé ne forduljon elő.
A bizalmas együttlétnek természetesen vége szakadt. Hiányzott a kellő hangulat. Csen gyorsan elszámolt az üzletvezetőkkel, elbúcsúzott, és beszállt a gyaloghintóba. Az est leszálltakor megérkezett Csinghohszienbe. Miután röviden beszámolt Csun-mejnek az üzleti ügyekről, és átadta a kamat fejében járó összeget, fáradt és kimerült lévén, nyomban lefeküdt. De a korábbi életéből vissza-visszatérő gonosz ellenfél, aki a mai napon már másodszor került az útjába s zavarta meg a békéjét, nem hagyta nyugodni, és elrabolta álmát.
A töprengéssel eltöltött éjszaka után eredetileg úgy tervezte, hogy mindjárt reggel nyíltan mindent elmond Csun-mejnek, és kikéri tanácsát. De azután mégis úgy döntött, hogy elhalasztja a beszélgetést. Céltudatosan akart eljárni, előbb terhelő adatokat akart szerezni a Dúvadról, valamint annak sógoráról, Csang Sengről, nyomós indokot szolgáltatni Csun-mejnek és a folyami prefektusnak, aki aztán megfelelő lépéseket tehet Dúvad és a főfelügyelő ellen. Mindkettőt el kell távolítani útjából. Mert ha Dúvadot sikerül is ártalmatlanná tennie, még marad egy veszélyes ellenfele, Csang Seng, mert ettől az alaktól, hogy megbosszulja sógorát, kitelik, hogy elárulja a folyami prefektusnak, ki ő valójában. Ez esetben természetesen egyszer s mindenkorra vége a folyami prefektus házában élvezett kiváltságos helyzetének meg a szép, kényelmes életnek.
Amikor a következő alkalommal kilovagolt Lincsingbe, félrevonta két üzletvezetőjét meg a főpincért, és óvatosan kifaggatta őket:
Járt itt azóta az a fránya Dúvad?
Nem, a múltkori összetűzés óta nem.
Tudtok valami terhelőt róla meg sógoráról, Csang Sengről?
Nos, ami Dúvadot illeti, róla mindenki tudja, hogy közönséges leánykereskedő és zsaroló. Sógora pedig szoros viszonyt tart fenn Szun Hszüe-óval, gazdájának egykori szakácsnőjével akit szégyenszemre kirúgtak a prefektus házából , s ez bizony nem valami becsületes eljárás gazdájával szemben! Mindenesetre, ez a két ember nem sok dicsőséget hoz a folyami prefektusra.
Jól van. Köszönöm.
A fiatal Csen alaposan megjegyezte magának a hallottakat. Most már hatásos fegyver volt a kezében mind a két fickó ellen. Csun-mej aligha bocsátaná meg Csang Sengnek, hogy a háta mögött összeszűri a levet a háztól elkergetett, gyűlölt Szun Hszüe-óval. Megnyugodva s tele bizakodással indult hazafelé.
Ámde a sors rendelte végzet, ha mégoly bölcsen okoskodik is az ember, semmiképpen nem tartóztatható fel. Épp ezekben a napokban ijesztő méreteket öltött az Aranyhorda néven ismert Csin-tatárok előrenyomulása. A vad lovasosztagok már nem elégedtek meg a határvidékre való betörésekkel, hanem az utóbbi időben behatoltak az ország szívébe is. Az uralkodó kétségbeesésében szégyenletes békét kötött, és vállalta, hogy évente sok millió hadisarcot fizet az ellenségnek aranyban, ezüstben és selyemben. Ezt követően az Ég Fia lemondott fia javára a trónról, aki Csin-cung császár néven uralkodott tovább. Nevét önkényesen kiegészítette a Felséges császár és magasba ívelő nagy út ura címmel, azután visszavonult a Sárkányerő Palotába. Utóda, aki a vészterhes időkben az ország megmentőjének bizonyult, az udvarhoz rendelte Li Kangot, a bátor cenzort az ő vérrel megírt emlékiratának volt köszönhető a legutóbbi uralkodóváltozás , s hadügyminiszterévé és birodalmi marsalljává nevezte ki. Li Kang nyomban erélyes intézkedéseket tett a tatárok feltartóztatására, a birodalom egész területén nagyszabású hadmozdulatokat rendelt el.
Többek között a már oly gyakran helytállt Csou folyami prefektus és birodalmi marsall is parancsot kapott, hogy valamennyi rendelkezésére álló egységgel Santung északnyugati határán, Tungcsangfunál, akadályozza meg az Aranyhorda további előnyomulását. Csou úr tehát sürgősen feloszlatta csinanfui háztartását, és átköltözött az új főhadiszállásra, Tungcsangfuba. Két bizalmas szolgáját és főfelügyelőjét, Li Ant és Csang Senget előreküldte személyi poggyászával. A felügyeletükre bízott számos szekér a háztartási holmin kívül rengeteg arany- és ezüstkincset is szállított, melyet a prefektus egyéves csinanfui hivatali működése alatt gyűjtött össze, s nem akart magával vinni a határra, hanem odahaza, Csinghohszienben szándékozott biztonságba helyezni.
A két főfelügyelő tehát egy szép napon megérkezett a csinghohszieni prefektúra-jamenbe a rájuk bízott szállítmánnyal egyetemben. A kapott utasítás szerint ott várták be uruk érkezését, aki seregével majd néhány nappal később vonul be. Addig is éjjel-nappal őrizniük kellett a házat meg az udvart. Nyugtalan időket éltek, a teli kincstár mágnesként vonzotta a tolvajokat és a rablókat. E rövid kitérő után visszakanyarodhatunk eredeti történetünkhöz.
Egyszóval a fiatal Csen azzal a szilárd elhatározással tért vissza legutóbbi lincsingi látogatásáról, hogy Csun-mejnél döntő lépést tesz két ellenlábasának, akik boldogsága útjában állnak, ártalmatlanná tételére. Visszaérkezésekor otthon találta Li Ant és Csang Senget, s megtudta tőlük, hogy maga a folyami prefektus is hamarosan megérkezik. Így hát nem akarta tovább halogatni terve megvalósítását.
A véletlen úgy hozta, hogy felesége, Cuj-ping, másnap hazalátogatott édesanyjához, s néhány napig ott is maradt. Az éjszakát Csen egyedül töltötte az épület nyugati szárnyában levő hálókamrájában. Csun-mej felhasználta a kedvező alkalmat, és titkon belopózott hozzá, hogy hosszú idő után ismét megossza vele fekhelyét. Ekkor a fiatal Csen elérkezettnek látta a pillanatot, hogy az éjszaka csendjében végre szóba hozza tervét, melyet hetek óta hordozott magában.
Ez a nyavalyás Csang Seng egyre elviselhetetlenebbé válik jegyezte meg beszélgetés közben. Az még csak megjárja, hogy állandóan azzal kérkedik az emberek előtt, s nekem is állandóan az orrom alá dörzsöli, hogy ő talált meg annak idején a Vízihold Templomban, s vitt haza úrnőjéhez, de az, hogy undok sógora, az a Liu, akit mindenki csak Dúvad néven ismer, még pártfogolja is őt, egy kicsit sok. De hogy tudjad, ki az illető, megmondom: foglalkozására nézve bordélyház-tulajdonos, leánykereskedő és a legrosszabbik fajtából való zsaroló, aki veszélyezteti a borozók vendégeinek testi épségét, és mindenfelé azzal dicsekszik, milyen jó kapcsolatok fűzik férjed, a folyami prefektus jamenéhez. A minap belekötött a vendégeimbe, és még az én szobámban is csúnya botrányt rendezett. S ami a legkellemetlenebb, ez a Csang Seng, mint megtudtam, szoros viszonyt tart fenn Szun Hszüe-óval, azzal a veszedelmes intrikussal, akitől nemrégiben sikerült szerencsésen megszabadulnunk. Ez már rég nyomta a szívemet, és meg akartam beszélni veled. Csak sosem kínálkozott kedvező alkalom. De most, hogy férjed rövidesen hazajön, okvetlen cselekednünk kell. Beszélj vele, és bírd rá feltétlenül, hogy tegye el az utamból azt a két akadékoskodó fickót. Különben be sem merek menni a saját borozómba, s bármily jól is megy az üzlet, fel kell számolnom. És nemcsak az én helyzetemet veszélyeztetik, nem, a tiédet is, gondolhatod, hogy Szun Hszüe-ótól semmi jót nem várhatsz. Elviselhetetlen gondolat, hogy férjed olyan embert ajándékoz meg bizalmával, aki titkos viszonyt tart fenn legádázabb ellenségeddel.
A Szun Hszüe-óról mondottak nem maradtak hatás nélkül.
Mihelyt férjem hazajön, beszélek vele, és egyszer s mindenkorra elintézzük azt a két alakot jelentette ki Csun-mej röviden és határozottan.
Ám, sajnos, a beszélgetés hevében elfelejtették, hogy időnként a falaknak is van fülük. Nem is sejtették, hogy valaki kihallgatja őket. Éjszakai őrjárata alkalmával Csang Seng éppen ebben az időben haladt el Csennek a nyugati szárnyban levő lakrésze mellett. Ekkor hirtelen élénk beszélgetésre lett figyelmes; nemeztalpú papucsában hangtalanul, mint egy macska, odalopózott az ablak alá, s világosan felismerte úrnője s az állítólagos unokaöcs hangját. Kezdetben csak úgy fél füllel hallgatott oda, majd egyre növekvő kíváncsisággal és feszültséggel; mindenesetre az utolsó szóig megtudta, milyen veszedelmes merényletet terveznek odabent őellene és sógora ellen.
Várjatok csak, majd én megelőzlek benneteket, gondoskodom róla, hogy ne valósíthassátok meg finom kis terveteket! gondolta magában dühösen, és sietve beszaladt a cselédségi szobába. Nem volt vesztegetni való ideje. Kihúzott egy fiókot, elővett belőle egy tőrt, s annak már kissé rozsdás acélpengéjét fényesre, élesre csiszolta a köszörűkövön, majd jobbjával keményen megmarkolta a nyelét, és nesztelenül visszaosont a nyugati oldalszárnyhoz.
A gondviselés úgy akarta, hogy Csun-mejt ez alkalommal még elkerülje a halál. Ugyanis közben beszaladt Orchideabimbó szobalány, és kérte, jöjjön a gyerekéhez, mert az hirtelen belázasodott, és nem tud elaludni. Mikor azután Csang Seng, kezében a villogó acélpengével, behatolt a fiatal Csen hálószobájába, az asszony már nem volt ott.
Csang Seng váratlan megjelenésére a fiatal Csen rémülten kiugrott az ágyból.
Hé, mit jelentsen ez? kiáltott ijedten a betolakodóra.
Azt, hogy most megöllek! hangzott a komor válasz. Pontosan hallottam, mit beszéltél azzal az asszonnyal. El akartatok pusztítani, de tévedtek, most én pusztítalak el titeket. Én voltam, aki felszedett az utcáról, és kimentett szorult helyzetedből, s te, hálátlan gazember, így köszönöd meg a jóságomat! Ismét beigazolódott a régi mondás:
Kár kígyót
megmenteni bajra:
megmentőjét halálra marja.
De most ütött az utolsó órád!
Csang Seng vészjóslóan odalépett a fiatal Csen fekhelyéhez, meztelen testéről lerántotta a takarókat, melyek alá elbújt, s a tőrt teljes erőből a bordái közé döfte. De amikor látta, hogy áldozata még él, és kétségbeesetten fetreng, kirántotta a tőrt, és újból döfött, ez alkalommal pontosan a szív tájékára. Azután még levágta Csen fejét. S többé semmi sem mozdult a véráztatta fekhelyen.
Ezerféleképp
felhasználható
a háromhüvelyknyi élet-lehellet,
de mindnyájunkra rávirrad a nap,
amely bevégez mindenféle tervet.
A fiatal Csen éppen betöltötte huszonhatodik évét, amikor Csang Seng keze kioltotta fiatal életét.
A gyilkos most Csun-mej jel is végezni akart. De hiába bújt az ágy mögé s tette tűvé a mellékhelyiségeket, sehol sem találta. Ekkor felötlött benne, hogy az asszony időközben nyilván bement saját lakosztályába. A belső kapu előtt összetalálkozott Li Annal, aki véletlenül épp ott teljesített éjszakai őrszolgálatot.
Hé, hová mégy? kiáltott rá Li An, és elállta útját. Csang Seng komor tekintete és a jobb markában villogó szerszám rosszat sejtetett. Csang Seng, akit társa váratlan megjelenése még jobban felbőszített, egy szót sem szólt, egyszerűen tovább akart menni, de Li An nem tágított, mire Csang dühösen magasba lendítette karját, hogy belédöfje a tőrt. De Li An megelőzte, s egy jól irányzott, villámgyors rúgással eltalálta jobb csuklóját. A tőr csörömpölve a kőkockára esett. Nyomban aztán súlyos csizma nehezedett a pengére.
Jól jegyezd meg, öreg cimbora, hogy nemhiába nagybátyám a híres bajvívó, Li Kuj! jelentette ki Li An, miközben hideg, megvető mosollyal nézett lefegyverzett ellenfelére. Azután rövid, heves birkózás következett, és Li An, miután ügyesen elgáncsolta ellenfelét, megkötözte saját nadrágszíjával, s ily módon ártalmatlanná tette.
Az éjszakai dulakodás lármájára a hátsó lakosztályok lakói is felriadtak. Csun-mej is odaszaladt, halotthalványan, izgatottan. Riadt, kérdő tekintettel meredt a földön fekvő, megkötözött emberre és a mellette őrködő, elszánt Li Anra.
Meg akarta gyilkolni a naj-naj-t, de sikerült időben ártalmatlanná tennem jelentette ki a derék szolga szerényen. Ott fekszik a gyilkos szerszám. Csun-mej szeme rátapadt a lába előtt heverő tőrre, mely villogó szikrát hányt a zöld holdfényben.
Hiszen véres! kiáltott fel elszörnyülködve.
Li An szótlanul a nyugati oldalszárny felé mutatott. Csun-mej rossz előérzettől hajtva, siető léptekkel ment a nyugati oldalszárnyhoz. Odaérve, a fiatal Csen holttestét megmeredve találta, egy hatalmas vértócsa kellős közepén. Velőtrázó sikoltással lerogyott a feldúlt fekhelyre.
Néhány nappal később, az északnyugati határ felé haladtában, néhány napi rövid tartózkodásra megérkezett a folyami prefektus, s bizony, nem sokat teketóriázott a hűtlen szolgával, aki kis híján megölte hőn szeretett feleségét. Nehéz bambuszdoronggal végrehajtandó száz botütésre ítélte. A századik ütés után a bűnös Csang Seng kilehelte lelkét. A prefektus azután kopókat menesztett Lincsingbe, akik letartóztatták Dúvadot, és megkötözve a folyami prefektus ítélőszéke elé vezették. Őt is halálra botozták. Szun Hszüe-o pedig, akit méltán fenyegetett a veszély, hogy gyilkosságra való felbujtás vádjával szintén a bíróság elé állítják, önkezével vetett véget életének: felakasztotta magát.
Az eset nemcsak a városban, de az egész környéken nagy feltűnést keltett. Lincsing lakossága pedig megkönnyebbülten fellélegzett, s hálát adott az égnek, hogy végre sikerült megszabadulni egy megátalkodott gonosztevőtől, aki rettegésben tartotta a vidéket.
A folyami prefektus még elrendezett néhány függőben levő otthoni ügyet, így például eladta a lincsingi borozót, s eltemettette a fiatal Csent a Jungfusze-templomban, de azután már nem sok vesztegetni való ideje maradt, hamarosan tovább kellett vonulnia. Ugyanis északnyugatról egyre fenyegetőbb hírek érkeztek, egyre sürgetőbb segélykérések a határról. Az indulás előestéjén még egy utolsó búcsúpoharat ürített első és második feleségével. Csun-mej ajkát egyetlen vidám szó sem hagyta el. Komor balsejtelem gyötörte.
Vajon mikor látjuk viszont egymást, kedvesem? szólott könnyes szemmel. Nem tudom, miért, de ez alkalommal oly nehéz szívvel engedlek harcba. Kérlek, kerüld a veszélyt! Olyanok ezek a barbárok, mint a fenevadak.
Ne aggódj értem, kedvesem, csak vigyázz a gyermekünkre! válaszolta a prefektus komoly hangon. Engem szólít a kötelesség. Szolgálnom kell a trónt, melynek hivatalomat és jövedelmemet köszönhetem. Belenyugszom az ég akaratába, az dönti el, jót vagy rosszat hoz-e számomra a sors, életben maradok-e vagy meghalok.
Másnap reggel búcsút vett a családjától, és visszatért a városi sáncon túl táborozó csapataihoz. Azután erőltetett menetben folytatták útjukat Tungcsangfuba, az ellenségtől fenyegetett határhágók felé.
De beszéljünk most inkább Kedvencről. A fiatal Csen váratlan halála porig sújtotta. Se éjjel, se nappal nem apadt el könnyeinek árja. Már csak egyetlen vágy élt benne: hogy újból láthassa kedvese holttestét. Feltétlenül el akart utazni Csinghohszienbe, hogy felkeresse a folyami prefektus jamenét. Szülei hasztalan próbálták tervéről lebeszélni. Hogy kissé megnyugtassák, helyette Pa-laót küldték el a csinghohszieni jamenbe, aki azzal a hírrel tért vissza, hogy a halottat már eltemették, mégpedig a Jungfusze-templomban.
Kedvenc ekkor mindenáron el akart látogatni a Jungfusze-templomba Csen sírjához. A szülők végül is engedtek kérésének, s a család egy napon, három kis gyaloghintóval, elindult a templomhoz.
Csen sírját a templomudvar hátsó részében ásták meg, nem messze Aranylótuszétól. Kedvenc lerogyott a friss sírhantra, halotti pénzt égetett, és fájdalmas halottsiratásba kezdett.
Szerelmem, azt reméltem, hogy az oldaladon fogok megöregedni és megőszülni, és most mégis itthagytál engem!
Így kiáltott, fel-felzokogva, s a fájdalom egyre jobban elhatalmasodott rajta; addig verte fejét vadul a földhöz, míg csak ájultan fel nem bukott. Miközben szülei ott szorgoskodtak körülötte, észrevétlenül két hölgy közeledett szolgálóival a sírhoz. Éppen három nap telt el a temetés óta, ezért Csun-mej, Csen fiatal özvegyének kíséretében, eljött, hogy a hagyományoknak és előírásoknak megfelelően bemutassa a halból, disznóhúsból és szárnyasból álló áldozatot, és mint illik, füstölőt égessen.
Csodálkozva nézték a sír előtt álló csoportot középen a fehér gyászba öltözött fiatalasszonnyal. Az ősz hajú férfi és a középkorú hölgy most hátrafordult, és üdvözlésképpen meghajolt Csun-mej előtt. Kölcsönösen megismerték egymást.
És ez itt ki? kérdezte Csun-mej a fehér gyászruhás fiatal nőre mutatva, aki épp akkor nyitotta ki a szemét.
Leányunk, Kedvenc magyarázta Han Tao-kuo.
Csun-mej gondolkodni kezdett. Valóban, évekkel ezelőtt találkozott egyszer Kedvenccel a Hszi-men házban. Részletesen elmeséltetett mindent a házaspárral: a kormány bukását a keleti fővárosban, menekülésüket szülőföldjükre, lincsingi találkozásukat vőmurammal s annak Kedvenchez fűződő viszonyát.
Ragaszkodott hozzá, hogy felkeresse sírját, és halotti pénzt égessen fejezte be Han Tao-kuo.
Időközben Kedvenc magához tért. Meghajlással köszöntötte a jövevényeket, majd így szólt:
Bár kapcsolatunk nélkülözte a polgári formákat, mégis férj és feleség voltunk: hegyorom-magas és tengermély esküvel örök hűséget fogadtunk egymásnak. Együtt akartunk maradni mindhalálig. Ennek jeléül ezt a szucsoui batisztkendőcskét ajándékozta nekem rajta e saját kezűleg írott versikével. Ha nem hisz a szavamnak, kérem, győződjék meg személyesen is róla, nemes hölgy.
Szétteregette a finom batisztkendőcskét, melyet ruhaujjából húzott elő, és odanyújtotta Csun-mejnek. Csun-mej elolvasta:
Szép szucsoui
batisztkendőcske te,
frissen festett, légy szívem követe,
Han lányához menj el, mondd meg
neki:
egy főnixpár legyünk örökre mi!
Együvé tartozásunknak még egy másik záloga is van folytatta Kedvenc , egy mandarinkacsapár formájú kis illatszeres tarsoly. Csen állandóan magánál hordta. A tarsoly bélésébe pedig ezt a mondatot hímeztem: Ím, leteszem szerelmem a nemes fiatal Csen úr lába elé.
Megtaláltad nála az illatszeres tarsolyt? fordult Csun-mej a fiatal özvegyhez.
Igen, megtaláltam, nadrágszíjához erősítve viselte. Mellé tettem a koporsóba.
Ezek után Csun-mej már nem kételkedett Kedvenc igazmondásában. Szüleivel együtt meghívta egy kis hideg harapnivalóra a templomba. Mikor azután Hatodik Vang felállt, és indulásra serkentette övéit, Kedvenc semmi áron nem akart velük menni.
Önökkel szeretnék maradni! esdekelt térdre borulva Csun-mej és Cuj-ping előtt. Nem akarok szüleimmel Lincsingbe menni. Az én helyem a halott szerelmem házában van, ott akarok élni és gyászolni őt, ahogy az hűséges özvegyekhez illik! És azt akarom, hogy ha meghalok, mellé temessenek!
Mindezt izzó szenvedéllyel mondta, és újból megeredt könnyeinek árja. Míg Cuj-ping zavartan hallgatott, Csun-mej a részvéttől elérzékenyülve gyengéden így szólt:
De hiszen életének legszebb zöldellő tavaszait éli, nővérem. Nehezen viselné el az örömtelen özvegységgel járó szigorú elzártságot. Valóban lemondana egy most induló élet ragyogásáról?
Drága naj-naj, én csak az övé vagyok! Ünnepélyesen megfogadtam, hogy soha másé nem leszek, még ha kiszúrják is a szemem, és levágják is az orrom.
Majd szüleihez fordulva:
Menjetek csak, menjetek! Én a naj-naj-jal maradok.
Drága gyermekem, szüleid azt remélték, hogy öregségükben te leszel a vigaszuk mondotta Hatodik Vang szemrehányóan. Szerencsésen kimentettünk a tigris barlangjából és a sárkány mocsarából. S te mégis elhagynál minket?
De Kedvenc hajthatatlan volt.
Maradok! jelentette ki határozottan. Inkább elpusztulok, mintsem hűtlen legyek halottamhoz.
A szülők belátták, hogy hiábavaló minden rábeszélés, könnyek között búcsút vettek lányuktól, beszálltak gyaloghintóikba, és visszavitették magukat Lincsingbe. Kedvenc pedig követte Csun-mejt és Cuj-pinget a folyami prefektus házába.
NEGYVENKILENCEDIK FEJEZET
Vándorlás közben Kedvenc
összetalálkozik nagybátyjával.
Egy varázsló elrabolja
Hszi-men Csing fiát
Amikor Han Tao-kuo és Hatodik Vang leányuk nélkül tértek vissza Lincsingbe, úgy érezték, mintha a hegy, amelyen az imént ültek, egyszeribe összeomlott volna alattuk. De mit segít a búslakodás? Az ember élni akar. Ily módon kitörő örömmel fogadták Hout, a barátságos selyemkereskedőt, aki hírt szerezvén róla, hogy többé nem kell tartania Dúvadtól, újból felbukkant, és felújította kapcsolatát Hatodik Vanggal. Olyan kitűnő egyetértésben éltek hármasban, hogy Hou úr egy szép napon így szólt Han Tao-kuóhoz:
Rövidesen túladok a még megmaradt árun, és együtt lesz a pénzem. Nem lenne kedvük velem jönni szűkebb hazámba, Hucsouba? Én mondom, jobb volna, mint itt ülni és várni, mit hoz a bizonytalan jövő.
Han Tao-kuo boldogan igent mondott, s már néhány nappal később összecsomagolták a poggyászukat, felszálltak egy bérelt dzsunkára, s hármasban útnak indultak dél felé.
Kedvenc viszont egy pillanatra sem tágított Csun-mej mellől, és jóban-rosszban nélkülözhetetlen társává szegődött: Nővérem-nek szólították egymást. De míg Kedvenc önként vállalta a szomorú özvegyi sorsot, és nem voltak vágyai, Csun-mejt növekvő nyugtalanság gyötörte, és mohón habzsolta az életet. Valósággal dúskált a földi javakban, naponta finomnál finomabb ételek között válogatott, drágábbnál drágább ruhákat öltött magára, haját arannyal, ezüsttel s szikrázó ékszerekkel tűzdelte tele, de mindez nem boldogította. Amikor leszállt az este, majd éjszaka borult magányos vánkosaira, egész valójával szerelem után áhítozott, s szívében a kéjsóvárgás tüze lobogott.
Férje a harctéren, a fiatal Csen pedig halott. Szeme ekkor megakadt a hűséges Li Anon. Ő is jóképű fiú volt, s mindezen felül megmentette az életét. S mily lelkiismeretesen őrködött éjjel-nappal a ház és annak lakói fölött! Megérdemelné, hogy jó szívvel legyen iránta.
A tizenegyedik hónap egyik éjjelén Li An épp ledőlt kamrájában a meleg kang-ra, hogy pihenjen egy óra hosszat a megerőltető éjszakai őrszolgálat közben valaki halkan megkopogtatta a kamraajtót. Felállt, és ajtót nyitott. A lámpással a késői látogatónak arcába világított, és felismerte Kin-kuj dajkát.
No nézd csak, mi járatban vagy ily késő éjszaka? kérdezte csodálkozva.
Nem magam miatt jövök, hanem a naj-naj megbízásából.
Lépj beljebb. Mit óhajt a naj-naj?
Csak annyit, hogy nézzem meg, alszik-e már. Aztán meg s háta mögül előszedett egy batyut itt van ez a két ruha, édesanyjának küldi ajándékba. Úgy érzi, hálával tartozik, amiért nemrégiben oly lelkiismeretesen hazaszállította Csinanfuból az öreg parancsoló kincsesládáit, és amiért megvédte őt Csang Seng gyilkos merényletétől. Hát igen, ezt üzeni.
Már indult is kifelé, amikor az ajtóból még egyszer visszafordult.
A legfontosabbat majd elfelejtettem. Ezt a csinos ötvenunciás ezüstrudat itt magának küldi. Tessék, vegye el!
S ezzel eltűnt. Ellentmondó érzésektől felbolygatva, Li An ezen az éjszakán egy pillanatra sem hunyta le a szemét. Másnap reggel batyuba kötötte az ajándékba kapott ruhákat, és elment édesanyjához. Az ezüstrudat otthon hagyta a ládájában.
Jóravaló, lelkiismeretes fiú lévén, elmesélte anyjának az előző éjjel történteket, és kikérte tanácsát.
Ejnye, ejnye! sóhajtotta az öregasszony fejcsóválva. Rosszat sejtek emögött. A feltűnő szívélyesség csupán pillanatnyi hangulat őnála. Vigyázz, veszélyes útra lépsz! Mi lesz, ha egy szép napon megelégel, és terhére leszel? Gondolj csak Csang Sengre! És gondolj jó öreg édesanyádra, aki már túl jár a hatvanon, és arra számít, hogy öregségére a támasza leszel. Azt tanácsolom, ne is menj többé vissza!
Ez rendben volna, de mi lesz, ha értem küld?
Akkor valami kifogást kell keresned, mondjuk: megbetegedtél, megfáztál, lázas vagy.
De ha többé nem megyek vissza, kiesem az öreg parancsoló kegyeiből.
Menj el Csingcsoufuba, és egyelőre húzd meg magad nagybátyádnál, Li Kujnál! Néhány hónap múlva majd újból meghányjuk-vetjük a dolgot, hátha eszünkbe jut valami.
Nos, mint mondottuk, Li An jóravaló, szófogadó fiú volt. Nem tért vissza a folyami prefektus házába, hanem összekötötte a batyuját, és egyenesen Csingcsoufuba ment bácsikájához, Li Kujhoz.
Csun-mej módfelett elcsodálkozott, amikor Li An nem tért vissza. Háromszor, ötször is elküldött érte. Előbb azt mondták, meghűlt, és nem kelhet föl az ágyból, de amikor a küldönc saját szemével is meg akart győződni róla, igazat mondtak-e, azzal a kifogással álltak elő, hogy sürgős családi ügyben szülőfalujába utazott. Gondolhatják, mennyire bosszantotta Csun-mejt a szolga váratlan eltűnése.
Fény és árnyék gyorsan váltja egymást, a napok és éjszakák oly sebes iramban száguldanak, mint a vetélők. Ismét beköszöntött az újév. Csou marsall mindenáron családja körében, főhadiszállásán, Tungcsangfuban akarta eltölteni az ünnepeket. Küldöncöt menesztett tehát Csinghohszienbe azzal a feladattal, hogy kísérje hozzá első és második feleségét, két gyermekét természetesen a dajkákkal és szobalányokkal együtt. Házát öccsére, Csou Hszü-anra bízta, aki általában földbirtokán lakott, nem messze a várostól. Az asszonyok és gyerekek a tekintélyes kísérettel egyetemben épségben és egészségben érkeztek meg a marsall főhadiszállására.
Miért nem látom sehol Li Ant? kérdezte Csou úr csodálkozva.
Ó, miért említed azt a semmirekellőt? vetette oda Csun-mej félvállról. Meg akartam hálálni neki, hogy annak idején megvédett Csang Sengtől, s néhány ruhát küldtem az édesanyjának. Nos, az volt a köszönet, hogy az éjszakai őrszolgálat idején a hátsó teremből ellopott egy ötven uncia súlyú ezüstrudat. A birtokunkról learatott gabona ellenértéke volt. Feledékenységből nem zártam el a kincstárban, ostoba fejjel kint hagytam egy asztalon. Li An másnap se szó, se beszéd, egyszerűen meglépett, s azóta nem is láttam. Amikor elküldtem érte valakit az anyjához, az előbb azt a felvilágosítást kapta, hogy Li An beteg, ezért nem jöhet, később meg azt mondták, sürgős családi ügyben el kellett utaznia a falujába. Időközben azonban megtalálták a kamrájában az ellopott pénzt. Alighanem rossz volt a lelkiismerete, azért nem merészkedett vissza.
Mennyire csalódunk az emberekben! sóhajtott Csou úr. Ez a köszönet. Így hálálja meg jóságunkat. Nos, én majd alaposan ellátom a baját, mindjárt kiküldöm érte az embereimet Csingcsoufuba, és letartóztattatom.
Kedvencről és találkozásukról a Jungfusze-templomban a fiatal Csen sírjánál Csun-mej mélyen hallgatott. A marsall, sajnos, mindössze egy-két napot áldozhatott családjára. Azután újból a szolgálat foglalta le minden idejét. Haditanácsot, seregszemléket tartott, jelentéseket írt az uralkodónak, futárokat indított útnak, olyan hajszában élt, hogy napközben jóformán még enni sem ért rá, este pedig fáradtan ágynak dőlt, hogy is gondolt volna olyasmire, hogy pajkosan játszadozzék a párnák és ágyfüggönyök között! Csun-mej rendkívül csalódott volt, s úgy érezte, férje elhanyagolja.
Hogy unalmas óráit elüsse, szerencsére épp kéznél volt a régi szolga, Cson Csung tizenkilenc éves csinos fia, Cson Ji. Először apróbb szívességekre kérte, és néha-néha elbeszélgetett vele, azután meghívta egy-egy sakk-vagy dominójátszmára; teával, borral kínálta, s végül titkos szeretőjévé fogadta. A rendkívül elfoglalt Csou úr mindebből semmit sem vett észre. Minden figyelmét a háború és a politika kötötte le.
Izgalmas napokra virradtak; az Aranyhorda lerohanta és elpusztította az északi határszélen elterülő Liao-birodalmat, és ismét a középső síkságot fenyegette. Az ellenség két felvonulási útvonalon hömpölygött dél felé. Csamuho százezer lovasával Tajjüanfun átvágva a keleti főváros felé tört, egy második hadsereg Kanlipu vezetésével megrohanta Santung északnyugati határán a Kaojang-hágót, mire Li Kang birodalmi marsall mind a négy égtáj irányában kiküldte tűzriadóit és szárnyas hírvivőit, fegyveres ellenállásra szólítva fel a hat északi tartományt: Santungot, Sanhszit, Honant, Hopejt, Kuantungot és Senhszit. Santung tartomány védelmével Csou marsallt bízták meg. Ő nyomban feloszlatta tungcsangfui táborát, s valamennyi rendelkezésére álló erővel megszállta az ellenség által fenyegetett Kaojang-hágót.
Csun-mej előérzete sajnos nem csalt.
Az ötödik hónap első harmadában, egy tikkasztó napon szörnyű homokvihar tombolt éppen, sárga felhői eltakarták a láthatárt közelharcra került sor a bátor vezér, valamint az ellenséges csapatok vezére, Kanlipu között. Ekkor Kanlipu, lovának sörénye mögé bújva, megcélozta Csout, s az alattomos nyíl egyenesen a torkába fúródott. Holtan bukott le lováról. Emberei szerencsére legalább a tetemét kimentették a dulakodásból, és biztonságba helyezték, ugyanis az ellenség már éppen arra készült, hogy horgokkal és hurkokkal elhurcolja saját vonalai mögé. Csou negyvenhét esztendős korában esett el véres küzdelemben. Őrá valóban illenek e verssorok:
Császárt s hazát
szolgált e férfi,
híven, magát sosem kímélve.
Együgyű vagy ravasz ki kérdi:
a földre csorgott szíve vére.
A hátsó lakosztályokból kihallatszó jajveszékelés és halottsiratás a felhőkig csapott, amikor az elesett marsall holtteste megérkezett a tungcsangfui jamenbe. Csun-mej hatalmas kettős koporsót vásárolt, s a Másodikkal, valamint egész háza népével visszatért Csinghohszienbe, hogy ott temesse el a halottat a családi temetkezési helyen.
Csun-mej távollétében Kedvenc és Cuj-ping szigorú elzártságban töltötték magányos napjaikat, gyenge teán és sovány ételeken éltek, amint szomorú özvegyekhez illik; többnyire szerényen varrogattak a szobájukban, és számukra észrevétlen módon röppent el a gyönyörű tavasz. Ám egy szép nyári estén már nem bírták tovább a szobában, kisétáltak a parkba, gyönyörködtek a virágokban, és a sárgarigó dallamos füttyét meg a fecskék csivitelését hallgatták. A nyári éjszaka varázsa különbözőképpen hatott a két fiatalasszonyra. Míg Cuj-ping szemmel láthatóan felvidult, a halott szerelmesénél időző Kedvenc kedélye egyre nyomottabbá vált, végtelen szomorúság és vágyódás fogta el. Borongós gondolataiból a folyami prefektus öccsének megjelenése riasztotta fel.
Miért adja át magát ennyire a fájdalomnak, ébredjen fel kissé az életkedve! szólt a férfi gyengéden és barátságosan. Egyébként meg szeretném kérdezni, mit szól a már több éjszakán át vissza-visszatérő álmomhoz? Zászlórudat láttam, hegyéről nyíl lógott alá. A rúd derékban hirtelen kettétört, s a nyíl lehullott. Vajon jót vagy rosszat jelent?
Ó, jaj, csak rosszat ne jelentsen! szólt Kedvenc, rosszat sejtve. Csak nem érte bátyját valami baj kint a határon?
Alighogy kimondta, a parki úton a marsall kíséretének egyik tagja közeledett feléjük gyors léptekkel. Fehér gyászruhát viselt!
Szörnyű szerencsétlenség! kiáltotta már messziről. A marsall meghalt! s közel érve elmondta, hogyan esett el a bátor harcos az ötödik hónap hetedik napján a Kaojang-hágói ütközetben. Előrevágtattam, hogy jelentsem a naj-naj megérkezését. Ő hozza a koporsót.
Nem sokkal ezután megérkezett Csun-mej kíséretével meg a koporsóval, és az elkövetkező napok a hagyományos gyászszertartással együtt járó zűrzavarban teltek el. Mindenkor a halott öccsének jutott az a megtisztelő feladat, hogy az uralkodónak személyesen jelentse a családfő hősi halálát. Ebben az esetben az uralkodó kegyes rendeletében a marsallt, tekintettel önfeláldozó, hűséges szolgálataira, hősi halottnak nyilvánította, és főmarsalli címmel ajándékozta meg, kiskorú fiának pedig rendszeres állami járadékot utaltatott ki.
Csun-mej azonban alig bizonyult méltónak a házát beragyogó dicsőségre. Valósággal dúskált a földi javakban, melyek fölött korlátlanul rendelkezett, és bizony nem becsülte meg magát, teljesen elvesztette józanságát, és még a gyászidő alatt féktelen, kicsapongó életet kezdett. Kegyeltjét, az öreg Cson Csung fiát, a fiatal Cson Jit használta fel örökös szerelmi éhségének csillapítására; ezzel egyben feledtetni vélte önmagával ifjúságának elmúlását. Nem csoda hát, hogy a kicsapongó életmód következtében hamarosan senyvedni kezdett, hátgerincsorvadást kapott, rohamosan lefogyott és legyengült, úgyhogy nemsokára már csak holmi kiaszott kóróhoz hasonlított. Nem használt többé semmiféle gyógyital és pirula. A hatodik hónap egyik reggelén, egy utolsó gyönyörteli pillanatban szeretője karjai között mindörökre kihunyt életének már amúgy is csak halványan pislákoló lángja. Huszonkilenc évet élt.
Amikor szeretője észrevette, hogy nem lélegzik többé, leugrott a fekhelyről, és izgatottan nekiesett az asszony ládáinak: lázasan belemarkolt az ezüstbe, aranyba és az ékszerek közé, s megtömte velük a zsebeit. Azután nekivágott a világnak.
De az elhunyt marsall emberei hamarosan fülön csípték egyik nagynénjénél, kívül a városon, és erőszakkal visszahurcolták. A fiatal Csou úr, tekintettel a ház jó hírnevére, nem akarta, hogy kiszivárogjon a dolog, ezért maga bíráskodott a hűtlen szolga fölött: a homlokzati teremben deresre húzatta, s Cson Ji a negyvenedik kemény botütés után meghalt. Csun-mejt viszont a családi temetőbe temették a folyami prefektus mellé.
Egy szép napon bekövetkezett a szégyenteljes óra, amikor az Aranyhorda lovas seregei megrohamozták a birodalom keleti fővárosát, Kajfengfut, s mindkét császárt, továbbá a lemondott Huj-cungot meg fiát, Csin-cungot, a hercegekkel, hercegnőkkel és az egész udvartartással egyetemben foglyul ejtették, és elhurcolták északi birodalmukba. A középső síkságnak immáron nem volt uralkodója, zűrzavar és felfordulás vert tanyát az egész országban, végleg felbomlott a rend, a lakosság elhagyta a városokat és falvakat, mindenki menekült, amerre látott, a házak és tanyák a jajveszékelő fekete hajú tömeg szeme láttára dőltek romba és égtek porrá. A száz család elsiratta hozzátartozóit, akik felakasztották magukat, vagy felfordultak az útszélen. A szülők megváltak gyermekeiktől, a férjek a feleségeiktől, szellemek kiáltoztak, kísértetek üvöltöztek.
Az általános pánik Santung tartományra is átterjedt, a dél felé hömpölygő emberáradat Csinghohszien lakosságát is magával sodorta. Cuj-ping a Csou ház valamennyi lakójával együtt már réges-rég elmenekült. Már csak Kedvenc maradt vissza egyes-egyedül. De végül ő is rászánta magát, batyuba kötötte kis cókmókját, s egyszerű vászonszoknyában nekivágott a bizonytalannak.
Először a Lincsing kikötőváros felé vette útját abban a reményben, hogy ott majd megtalálja szüleit. De halott szerelmének borozójához érve, síri csend, kihalt szobák, bezárt kapuk fogadták. Az üzletvezetőknek meg az alkalmazottaknak még az árnyékát sem lehetett látni. Mindenki elmenekült. Hogy, hogy nem, véletlenül mégis összetalálkozott az egyik szomszéddal, édesapja hajdani ismerősével; tőle megtudta, hogy szülei már hónapokkal előbb elutaztak Hucsouba Hou selyemkereskedővel. Elhatározta hát, hogy gyalogosan nekivág a Hucsouba vezető hosszú vándorútnak. Bátran és nyugodtan, teli önbizalommal vándorolt szívós kitartással egyik helységből a másikba, faluról falura, városról városra távoli célja felé, le nem térve a nagy csatorna menti országútról, miközben meg-megpengette a hóna alá szorított lantot, és egy kis dalocskát dúdolt hozzá. Jókedvű volt és bizakodó, s hála a kevéske pénznek, amit magával vitt, mindig akadtak szíves emberek, akik befogadták. Csak finom cipőcskéi ne nyomták volna annyira a lábát!
Több napi vándorlás után egyik este egy elhagyatott kis falucskába érkezett, nem messze Hszücsoufu prefektúraszékhelytől. Minthogy már későre járt, az első, útjába eső jobb házikóba bekopogtatott, hogy szállást kérjen éjszakára. Még jó erőben levő, hetvenesztendős öregasszony nyitott ajtót. Épp a tűzhelyen gőzölgő levest kavargatta.
Kedvenc illedelmes van-fu-val köszönt.
A zavargások miatt jöttem el Csinghohszienből, Hucsouba tartok, ahol remélem, megtalálom a szüleimet. Odakint már besötétedett. Megengedné, hogy itt töltsem az éjszakát? Holnap reggel továbbindulok. Becsülettel megfizetek mindenért.
Kerüljön beljebb, pihenje ki magát a kang-on mondta barátságosan az öregasszony, aki mindjárt látta, hogy nem holmi koldusféle áll előtte. Bocsásson meg egy pillanatra, csak befejezem a főzést: néhány munkást várok vacsorára; a csatornán dolgoznak, és rendszeresen nálam étkeznek.
Visszament a tűzhelyen álló üsthöz, melyben sűrű rizs-és bableves fortyogott, és nagy buzgón tovább kavargatta. Most még két tányérra való friss főzeléket öntött hozzá, meg sót is dobott bele egy marékkal. De már nyílt is az ajtó, és öt-hat durva külsejű, csapzott hajú, napbarnított munkás lépett nagy zajjal a szobába, a padlóhoz verve nehéz ásóikat és csákányaikat; testüket átizzadt, toldott-foldott munkászubbony és rövid, szűk nadrág takarta, csupasz lábukhoz vastag, sárga agyagréteg tapadt; a szerszámokat beállították a sarokba, azután nagy robajjal lezöttyentek a padokra, s körülülték az asztalt.
No, mama, kapunk valami tisztességes takarmányt? kérdezték türelmetlenül.
Csak nyugalom! Lesz mivel megtömni a hasatokat.
Ki ez az asszonyka a kang-on? kérdezte az egyik, felsandítva csordultig telt levesestáljából. Úgy negyvenöt éves lehetett. Kócos haját, mely zilált tincsekben hullott sötétbarnára égett arcába, sárga réteggel vonta be az agyagpor.
Csinghohszieni menekült magyarázta az öregasszony. Dél felé tart, a szüleit keresi, és nálam szeretné tölteni az éjszakát.
Szabad megkérdeznem a nevét? fordult az iménti munkás az idegen nőhöz.
Született Han leány vagyok, Han Tao-kuo leánya.
Igazán? Akkor te Kedvenc vagy, az unokahúgom!
Te vagy az, bácsikám? Alig ismerlek meg! kiáltott a lány boldogan. A férfi gyorsan félretolta csészéjét, odalépett hozzá, és gyöngéden a karjába zárta. Mindkettőjük szeméből az öröm és meghatottság könnyei patakzottak.
Hogyan szakadtál el szüleidtől? Azt hittem, mindhárman együtt éltek a keleti fővárosban.
Kedvenc részletesen beszámolt az elmúlt idők eseményeiről s arról, hogyan szakadt el szüleitől.
Egy hucsoui selyemkereskedőhöz csatlakoztak, bizonyos Hou úrhoz, s én most egyes-egyedül vágtam neki az útnak, hogy megkeressem őket. Magammal hoztam lantomat, s ha elfogy a pénzem, éneklésből meg zenélésből majd csak megélek valahogy. De most te mesélj magadról!
Szüleid annak idején, amikor hozzád költöztek Kajfengfuba, gondjaimra bízták csinghohszieni házacskájukat. De nem bírtam sokáig a tétlenséget. A házacskát eladtam, vándorútra keltem, és itt, az új csatorna építkezésénél munkát és megélhetést találtam. De ha már egyszer a sors ily csodával határos módon összehozott minket, természetesen veled maradok, és elkísérlek szüleidhez.
Ó, milyen nagyszerű, bácsikám! Legalább már nem leszek olyan elhagyatott!
Nem akarod megkóstolni ezt a leveskét, kicsi asszony? Bizonyára éhes vagy vágott közbe az öregasszony, s egy színültig telt csészét nyújtott oda vendégének.
Kedvenc megköszönte, és hozzálátott, de csak a leves fele ment le. Gyomra nem bírta az ilyen közönséges ételeket. Másnap reggel azután nagybátyjával tovább folytatta vándorútját dél felé. De bizony hosszú volt az út. A szűk cipő nyomta a lábát, sajgott a bokája. Így hát eladta ékszerei egy részét, és Huajannál nagybátyjával együtt felszállt egy személyszállító dzsunkára, mely kényelmesen elvitte őket Hucsouba.
Rövid keresés után szerencsésen megtalálták a Han házaspárt. Hanék Hou úr csinos kis házában laktak. Maga Hou úr időközben meghalt, és rájuk hagyta minden vagyonát hatesztendős kislányával együtt. A házacskához néhány hold jól öntözött rizsföld is tartozott, melynek hozamából gondtalanul megéltek. Még egy év sem telt el újbóli találkozásuk óta, amikor Han Tao-kuo is meghalt, s Hatodik Vang férjhez ment sógorához. Hiszen már évek óta vonzódtak egymáshoz. Hatodik Vang mindenáron azt akarta, hogy Kedvenc is menjen újból férjhez. Finom szépségére már felfigyeltek a környéken, és nem egy csábító ajánlatot kapott. De Kedvenc makacsul ellenállt, hű maradt fogadalmához, s hogy egyszer s mindenkorra kitérjen a tolakodók útjából, lenyíratta szép felhő-haját, leborotváltatta lepkecsápjait, és kolostorba vonult.
Az Aranyhorda vad lovasosztagai a Kaojang-hágó elfoglalása után elözönlötték Santung tartományt, elfoglalták a jól megerősített Tungcsangfut, s most Csinghohszien felé közeledtek. A menekülők új hulláma zúdult Csinghohszienre, és magával sodorta mindazokat, akik még visszamaradtak, és futni tudtak. A szűk sikátorokban összetorlódott a tülekedve kifelé igyekvő tömegnyi menekült. Asszonysikoltozás, gyereksírás hallatszott, kétségbeesett küzdelem folyt az életért, a családok szétszakadtak, megszűntek a társadalmi különbségek, mindenki csak magára gondolt, az erős eltaposta a gyengét, a tigris sárkányokkal küzdött, a csúszómászók és kígyók felfalták egymást. Távol északnyugaton azonban hatalmas porfelhők gomolyogtak a láthatáron, melyek teljesen eltakarták a napot. Az ellenség nyüzsgő áradata közeledett ott, mint felbolygatott hangyaboly vagy zsibongó darázshad, előreszegezett dárdák és lándzsák száguldó bambuszerdeje. Az út mentén mindenfelé füstölgő romok s napszítta, meztelen csontok jelezték az Aranyhorda útját.
Csinghohszien városában tíz ház közül kilenc üresen, elhagyatottan állt. Holdasszony sem töprengett tovább, ő is csatlakozott a menekülő tömeghez. Miután gondosan bezárta a hatalmas ház és park valamennyi kapuját, és jócskán ellátta magát készpénzzel meg különböző értéktárgyakkal, egy délután öccse, a fiatalabb Vu, tizenöt esztendős fia, Taj A-er és Ékkövecske kíséretében elhagyta a házat. Kocsiról vagy gyaloghintóról természetesen szó sem lehetett. Kénytelen-kelletlen gyalog vágtak neki az útnak. Órákig tartó keserves küzdelem után a déli városkapun át végre nagy nehezen kijutottak a városból.
Holdasszony Csinanfut tűzte ki úticélul. Úgy tervezte, ott keres menedéket Jün Li-sounál. Jün Li-sou Hszi-men Csing régi barátai közé tartozott, a testvéri szövetség tíz tagjának volt egyike. Annál is inkább bízott a segítségében, mert jelenlegi szép városparancsnoki állását végeredményben Hszi-men Csing barátságának és közbenjárásának köszönhette. Ezenfelül már sok-sok év előtt egymásnak ígérték gyermekeiket, Holdasszony a fiát, Jün pedig a leányát. Azt remélte tehát, hogy biztonságban lesz a városparancsnok házában.
Már leszállt az alkony, amikor az öt menekülő az egyik keresztútnál, kint a szabad mezőn, egy furcsa aggastyánnal találkozott. A sovány, kiaszott testen lötyögő hosszú, vörösesbarna csuha mindjárt elárulta, hogy Buddha szolgája. Kezében szent Khakkharama-botot tartott, nyelén a hagyományos kilenc darab lazán fel-le sikló, csilingelő fémkarikával. Lábán gyékénysaru, vállán felpúpozott hátizsák, benne szutrákkal és imatekercsekkel.
Egészen váratlanul tűnt fel a távolból, s most megállt a menekülők előtt.
Hová tart, Vu asszony? kiáltott Holdasszony felé. Hol a fiatal segéd, akit egykor megígért nekem?
Holdasszony megütközve járatta körbe a szemét, azután hirtelen elsápadt.
Miféle segédről beszél, mester?
Ne tegyen úgy, mintha aludna vagy álmot látna, nemes hölgy! Nem emlékszik már Pu-csing remetére, aki egyszer barátságosan befogadta barlangjába, amikor a Taj-san ormáról lejövet az éjszaka kellős közepén eltévedt az erdőben? Pontosan tizenöt éve történt. Eljött az óra, hogy beváltsa ígéretét.
Holdasszony gondolkozni kezdett. Valóban így történt. Amikor tizenöt évvel ezelőtt még alig egyéves fiacskájával elzarándokolt a Taj-san csúcsára, a hegyről lejövet a keleti lejtőn eltévedt az erdő sűrűjében, s késő éjszaka egyszerre Pu-csing remete barlangja előtt találta magát, aki vendégszeretően befogadta kíséretével együtt. Mikor másnap reggel indulás előtt hálából pénzt és ruhára való posztót akart adni az öregnek, az visszautasította, és kijelentette: a gondviselés akarta, hogy az ő barlangjához tévedjen, s hogy átengedje neki a fiacskáját, aki segédje s majdan szent művének folytatója lesz. Ő hiába erősgette, hogy egyetlen fiúgyermekéről s örököséről van szó, akiről sosem mondana le, a remete makacsul ragaszkodott különös kívánságához. Ő akkor azzal érvelt, hogy a gyermek még alig egyéves, s amúgy sem lehetne a segítségére, mire a remete így válaszolt: Jól van. Ma még elállok követelésemtől, de tizenöt év múlva újból megismétlem. Holdasszony akkor azt gondolta magában: tizenöt év hosszú idő, lehet, hogy addigra meghal az öreg, vagy régen elfelejti az egészet. S hogy megszabaduljon tőle, ráhagyta, hogy tizenöt év múlva teljesíti kívánságát. Hogy is gondolhatta volna, hogy ez a furcsa öreg tizenöt év múlva újból keresztezi útját, és követeli, váltsa be ígéretét?
Miközben mindez végigszáguldott agyán, a fiatalabb Vu is bekapcsolódott a furcsa tárgyalásba.
Gondolja meg, mester: a fiú nővérem egyetlen gyermeke, támasza öregségében, a vagyon örököse, ő lesz majd a nemzetség fenntartója, aki kegyelettel áldozatokat mutat majd be az árnybirodalomban járó édesapja lelkének. Vagy tán azt hiszi, hogy a fiú önszántából elszakad édesanyjától, lemond a világról, életről, és elszegődik önhöz segédnek?
Szóval nem adja?
Mire jó ez az értelmetlen vitatkozás, kedves mester! Ne tartson fel minket! Tovább kell mennünk! Nyomunkban az ellenség. Nem tudjuk, mire virradunk holnap, veszélyben az életünk. Engedjen utunkra!
Jó, nem erőszakoskodom tovább. De már késő este van, nem jutnak messzire ebben a sötétségben, elvétik az útirányt. Kövessenek! Tudok a közelben egy templomot, ott biztos helyük lesz éjszakára, s az ellenségtől sem kell tartaniuk.
Holdasszony elfogadta az öreg ajánlatát, s elindultak a nyomában. Most jobbra kanyarodtak egy keskeny oldalcsapásra, s miután áthaladtak egy koromsötét erdőcskén, egyszerre egy magas, vörösre meszelt körítőfal előtt álltak. A Jungfusze-templom volt. Odabent mély csend honolt. A hosszú öreg és a szerzetesek többsége már csatlakozott a dél felé menekülőkhöz. Már csak a nagy Buddha-teremben maradt néhány felhőkkel vándorló barát. A bronzból öntött nagy Buddha-szobor tövében, a magas üveglámpás alatt térdepeltek, s ájtatos imákat mormoltak elmerülten.
Az öt menekülő hátul, az Elmélyülés csarnoká-tól nem messze levő, két egymásba nyíló cellában rendezkedett be éjszakára. Az egyik fiatal templomszolga, akit Holdasszony már előző látogatása alkalmával is látott, szolgálatkészen teát és egyszerű rizsételt hozott. A szótlanul elfogyasztott vacsora végeztével, minthogy már későre járt az idő, s holtfáradtak voltak a megerőltető meneteléstől, hamarosan nyugovóra tértek. Az egyik cellában Holdasszony pihent le fiával és Ékkövecskével, a másikban a fiatalabb Vu úr Taj A-errel. Nemsokára mindenki mélyen aludt. Csak Ékkövecskének nem jött álom a szemére.
Valamiféle ellenállhatatlan kényszer parancsára csendben felkelt fekhelyéről, és átlopódzott az Elmélyülés csarnoká-ba. Óvatosan kinyitotta az ajtót, s a szűk nyíláson át belesett. Ekkor az olajlámpás gyenge fényénél megpillantotta a furcsa öreget, Pu-csing remetét, amint a Buddha-szobor előtt maga alá húzott lábbal mozdulatlanul térdel egy imazsámolyon. Szemmel láthatóan az elmélyülés állapotában volt. Jobb kezében fahalat, az álmatlanság jelképét szorongatta, ajka pedig megállás nélkül, szinte gépiesen titokzatos mondásokat és szent szutrákat mormolt. Az egyik ablakon át tompa, zöldes holdsugarak vetődtek ferdén a komor helyiségbe, melyek a félig kihunyt olajlámpás halvány, vöröses fényével félhomállyá egyesülve, sejtelmesen kiemelték a Buddha‑szobrot s az előtte térdeplő, szinte látomásszerű alakot Hang nem hallatszott be odakintről. Éjfél volt.
Az öregember mormolásából a hallgatódzó Ékkövecske csupán annyit vett ki, hogy az elmúlt napok szörnyűségeitől és borzalmaitól mélységesen megrendülve, Buddha könyörületéért, az elátkozott lelkek megmentéséért és újjászületéséért fohászkodik. A helyiség misztikus félhomályától megigézve s elkábulva az egyhangú mormolástól, Ékkövecske tiszta tudatát lassan álomszerű, révült elragadtatás váltotta fel, melyben a valószerűtlen valóvá, a láthatatlan láthatóvá válik.
Most úgy rémlett neki, mintha jeges fuvallat csapna fel, s kísérteties nyöszörgés járná át süvöltve a termet. A rémülettől tágra meredt szeme előtt körvonalak és árnyak bontakoztak ki, s szellemekké formálódtak, szellemekké, melyek hosszú menetben elvonultak az imazsámolyon térdeplő éjféli szellemidéző előtt. Vérző homlokú, elszenesedett végtagú, levágott és bemocskolt fejű, csonka karú, sánta lábú, felhasított testű, átdöfött torkú komor alak volt mindahány. A varázsló ellentmondást nem tűrő igézetének parancsára némán elvonultak előtte, hogy meghallják szájából a felszabadító, megváltást és újjászületést hozó varázsigét. Az elátkozott lelkek, a felzaklatott, véres jelen áldozatai vég nélküli menetben lebegtek el megváltójuk előtt, s hálájuk jeléül meghajoltak, majd szertefoszlottak.
Ékkövecske eddig egyetlen ismerős arcot sem fedezett fel a menetben. De most egyszerre tágra meresztette a szemét. Páncélba öltözött hatalmas férfi közeledett, torkát nyílvessző járta át. Őt jól ismerte.
Csou marsall vagyok, a tatár had vezére ölt meg nyilával közelharcban szólt a páncélba öltözött alak a szellemidézőhöz. Hála az ön varázserejének, a Csen Csen ház fiúgyermekeként újból életre kelhettem a keleti fővárosban.
A szellemalak azután szertefoszlott. Most egy másik közeledett, arányos termetű ugyan, de arcvonásai póriasak, közönségesek voltak.
Én a gazdag csinghohszieni Hszi-men Csing vagyok, az örök kéjsóvárság áldozata, az is ölt meg szólott. Most a mester varázsigéje újból életre keltett: jelenleg a gazdag Tan Tung fia vagyok a keleti fővárosban.
A harmadik kísértet levágott fejét a hóna alatt hozta.
Csen Csing-csi vagyok, Csang Seng ölt meg, de a mester kegyelméből újból feltámadtam, s most a Vang ház fia vagyok a keleti fővárosban szólott a fej.
Azután egy asszony következett. Mellén hatalmas seb tátongott.
Én Aranylótusz vagyok, született Pan leány; Vu Ta felesége, Hszi-men Csing ágyasa; Vu Szung ölt meg. Hála az ön kegyes imájának, újjászülettem a keleti fővárosbeli Li család leányaként.
Alighogy eltűnt, egy törpe termetű, ráncos képű nyomorék jelent meg.
Vu Ta vagyok, s feleségem, a született Pan leány mérgezett meg Vang anyó, a teaháztulajdonos felbujtására. Az ön megváltó varázsigéje a hszücsoufui Fan család fiúgyermekeként új életre keltett.
Én meg a született Li leány vagyok, Pingnek szólítottak mondotta egy sovány, vértelen arcú, sápadt női kísértet , Hua Ce-hszü felesége és Hszi-men Csing ágyasa, egykor elvéreztem, de most a mester kegyelméből új életre keltem, s a keleti fővárosbeli Jüan család leánygyermeke vagyok.
Most egy megfulladt asszony lépett elő.
Laj-vang szolga felesége vagyok, Hszi-men Csing ágyasa; hogy véget vessek életemnek, felakasztottam magam, de a mester kegyelméből és varázsereje segítségével feltámadtam, s mint a Csu ház leánygyermeke élek a keleti fővárosban.
Még egy női kísértet: sápadt volt, alig vonszolta magát.
Én Csun-mej vagyok, a született Lung leány, Csou marsall felesége, akit elemésztett és idő előtt halálba kergetett a féktelen gyönyör; hála a mester megváltó varázserejének, újból életre keltem, s most a Csü család leánygyermeke vagyok a keleti fővárosban.
S még egy női alak hurokkal a nyakán:
Én a született Szun leány vagyok, Hszi-men Csing egyik felesége; felakasztottam magam, de az ön csodatevő ereje folytán feltámadtam, s egy Csao nevű szegény család leánygyermekeként élek, túl a keleti fővároson.
S legvégül megint egy női kísértet, évei számát tekintve még fiatal, nyakán hurok:
Hszi-men Csing leánya, a fiatal Csen felesége vagyok; kétségbeesésemben felakasztottam magam. A mester csodatévő hatalma megváltott, s most a barbár Csung Kuj leányaként élek túl a keleti főváros falain.
Ékkövecske hirtelen megborzongott, és felriadt révületéből. Megdörzsölte a szemét, véget ért a látomás. Már csak az imazsámolyon mozdulatlanul kuporgó titokzatos öregembert látta. Az olajlámpás úgyszólván teljesen leégett. Ékkövecske, egész testében remegve, visszaszaladt a cellába, és bebújt a meleg takarók alá.
Alighogy lefeküdt, a mellette alvó Holdasszony halk sikoltással felébredt. Testét kiverte a veríték.
Szörnyű! Szörnyű! bukott ki belőle nagy nehezen, s levegő után kapkodott.
Mi bántja, kedves úrnőm? kérdezte Ékkövecske.
Szörnyű álmot láttam. Hallgasd csak meg! Azt álmodtam, hogy szerencsésen eljutottunk Csinanfuig, és Jün Li-sou előbb valóban udvariasan és barátságosan fogadott. Özvegyember lévén, üdvözlésünknél egy szomszédban lakó idősebb hölgy, Vang asszony is jelen volt, hogy majd később a hátsó lakosztályokban elbeszélgessen velünk. Fiamat, öcsémet és Taj A-ert a homlokzati helyiségekben látta vendégül és szállásolta el.
Egyszóval, úgy látszott, minden rendben van, s én semmi rosszra nem gondoltam. Elmeséltem Jün Li-sounak, hogy a tatárok elől menekülünk, s egy ideig nála szeretnénk lakni, legalábbis ameddig az országban helyreáll a rend és biztonság. Mindjárt hozzáfűztem, hogy élve az alkalommal, meg szeretném ünnepelni házában csecsemőkoruk óta eljegyzett gyermekeink házasságát, s mit sem sejtve, nyugodtan átadtam neki az aranygyűrűt, a száz gyöngyszemet, továbbá azt a marékra való drágakövet, melyet leánya hozományának szántam. Feltűnt nekem, hogy bár szó nélkül átvette az ajándékokat, a házasságról még csak említést sem tett.
Éjszaka ismét Vang asszonnyal osztottam meg szobámat. Elalvás előtt még elbeszélgettünk egy kis ideig, s ekkor ő óvatosan tapogatózni kezdett, nem volnék-e hajlandó férjhez menni Jün úrhoz. Már évek óta tisztelőm, és nem akar magányos csukaként élni tovább. Egyszerre ünnepelhetnénk meg mindkét házasságot, s a békekötés után együtt térhetnénk vissza valamennyien Csinghohszienbe. Természetesen mindjárt észrevettem, hogy nem annyira személyem vonzza, mint inkább a házam és vagyonom. Nos, számomra ő teljesen közömbös, ezenkívül eszem ágában sincs újból férjhez menni. Tudom, hogyan kell élnie egy tisztességes özvegynek. Egyszóval, rendkívül felháborított az ajánlata, de nem mutattam, s egy árva szót sem szóltam. Úgy véltem, Vang asszony majd csak megérti hallgatásomból, hogyan vélekedem, és megfelelően tájékoztatja megbízóját.
Jün úr másnap este meghívott egy pohár borra a hátsó lakosztályokba. Természetesen azt hittem, gyermekeink egybekelésének örömére történik, és minden meggondolás nélkül elfogadtam a meghívást. De amint leültünk az asztalhoz, egyszerre hízelegni kezdett, hogy mindig is rajongott értem, s leghőbb vágya, hogy feleségül vehessen, és egyszerre ünnepeljük meg mindkét esküvőt. Dühösen rátámadtam, s azt válaszoltam, emberfejében kutyagondolatok lakoznak, s vajon így akarja-e meghálálni Hszi-men Csing hű barátságát, akitől mindig csak jót kapott. Egyszóval felháborodottan visszautasítottam ajánlatát, mire ő pimaszul rám vigyorgott, tolakodóan egyre közelebb húzódott hozzám, s visszataszítóan vinnyogva, meghallgatásért esedezett, sőt mi több, rá akart bírni, hogy igyak a poharából. Szorultságomban megkértem, hívja be öcsémet, előbb vele kell megbeszélnem a dolgot.
Jün szemtelenül, gúnyosan nevetett.
Az ön öccsét, csakúgy, mint Taj A-ert, már kivégeztettem. Hiába is kérné ide őket mondotta. Azután embereihez fordult, és megparancsolta nekik: Hé, mutassátok csak meg a hölgynek! Tudjátok, mire gondolok!
Ekkor legnagyobb rémületemre egy hatalmas tálat tettek elém, benne öcsém és a hűséges Taj A-er levágott, véres feje. Felsikoltottam, és félig ájultan a földre zuhantam. felemelt, s így szólt hozzám: Ne vegye annyira szívére a dolgot! Mit számít önnek ez a két ember? Legyen esze, és legyen a feleségem! Címmel és ranggal rendelkezem. Talán nem vagyok elég jó?
Kétségbeejtő helyzetemben színleg belementem a játékba. Mosolyt erőltettem ajkamra, és szelíden, bizalmaskodva így szóltam: Nem bánom, az öné leszek, de csupán egy feltétellel.
Mi legyen ez? Kérjen bármit, én teljesítem, csak leyen az enyém! Unszolására én így feleltem: Először adja hozzá leányát a fiamhoz.
Ennél mi sem egyszerűbb mondotta, és behívatta a két gyereket. Felállította őket szemben egymással, s felhajtották az ünnepi serleget. Házastársaknak nyilvánította és beküldte őket a menyasszony kamrájába. Természetesen nem számítottam rá, hogy ilyen egykettőre elintézi a dolgot, s midőn le akart húzni a fekhelyre, minden erőmet megfeszítve védekeztem, s ellöktem magamtól. Ekkor feldühödve csaló némbernek nevezett, és azt ordította, hogy meglátom, a fiam még meglakol ezért. A fekhely alól előhúzott egy kardot, berohant a fiatal pár menyegzői kamrájába, s kisvártatva fiam vértől csöpögő fejével tért vissza. E szörnyűséges látványra hangosan felsikoltottam, és felébredtem.
Hosszú elbeszélésének végére ért.
Én is furcsa álmot láttam az imént, naj-naj szólalt meg Ékkövecske, és elmesélte, hogy nem jött álom a szemére, ezért kiosont az Elmélyülés csarnoká-hoz, s az ajtó hasadékán át kihallgatta az öreg remete éjféli beszélgetését a szellemekkel.
Bizonyára azokat a halottakat láttad, akik itt nyugszanak mindenfelé, és éjfélkor a környéken kísértenek vélte Holdasszony.
Odakint már pirkadt. A távolban felhangzott az első kakaskukorékolás. Holdasszony és Ékkövecske gyorsan felkeltek, megmosakodtak, és felkészültek az indulásra. De előbb még füstölőt akartak égetni Buddha tiszteletére. Az Elmélyülés csarnoká-ba lépve, látták, hogy az öreg remete még most is ott kuporog az imazsámolyon.
Nos, Vu asszony kiáltott Holdasszony felé , emlékszik, ugye, a ma éjszakai kinyilatkoztatásra? Most már nem kételkedhet a varázserőmben.
Holdasszony alázatosan térdre ereszkedett.
Tiszteletre méltó mester, bocsásson meg, kérem, kishitű leányának! Szemét elhomályosította a világi gyarlóság, s nem ismerte fel önben az öreg Buddhát. Álmomban valóban kinyilatkoztatásban volt részem, és szemeim felnyíltak.
Ha valóban így történt, akkor bizonyára nem megy Csinanfuba, mert ott csak szerencsétlenség várna önre. De ha mégis elmenne, akkor mindaz bekövetkezik, amit álmában megjósoltam: meghalnak mind az öten. Most már belátja, hogy annak idején a jóságos gondviselés vezérelte hozzám, hogy megjutalmazza élete folyamán végrehajtott sok-sok jó cselekedetéért. Nos, hadd mondjam tovább. Elhunyt férjének, Hszi-men Csingnek romlott lelke tovább él az ön fiában. Ha magánál tartja, öröm helyett csak bánatban lesz része: eltékozolja vagyonát, romlásba dönti családját, s biztosíthatom, temetésekor sem ül majd nyakán a feje. Már csak azért is segédemül fogadnám, hogy megkíméljem önt e bánattól. Hiszen ismeri az örök érvényű igazságot:
Egy fiú, ki belép a
Buddha szerzetébe,
utat kilenc bűnös ősének nyit az
Égbe.
Amennyiben átengedi fiát, én megváltom az ő lelkét. Egyelőre még apjának romlott lelke él benne. Vagy tán nem hisz nekem? Akkor jöjjön velem, hadd bizonyítsam be.
A remete elindult nyomában a két asszonnyal, s beléptek a cellába, ahol még mélyen aludt a fiú. A remete Khakkharama-varázspálcájával megérintette az alvó fejét, s az ifjú, csodák csodája, egy szempillantás alatt Hszi-men Csinggé változott. Nyaka körül súlyos fagallér, testén vasláncok csörögtek. A remete most ismét megérintette pálcájával, mire újból békésen szunnyadó fiúvá változott.
Valóban ő az! Én drága jó Hszi-men Csingem! kiáltotta Holdasszony magánkívül az izgalomtól. A fiú felnyitotta a szemét.
Csakugyan követnéd a mestert, lenyíratnád a hajad, és lemondanál a világról? halmozta el kérdéseivel a kétségbeesett Holdasszony. Épp most érted el azt a kort, amikor nemzetséged fenntartásáról kell gondoskodnod, s lám, a mester most el akar rabolni tőlem. De én nem engedlek!
S szorosan átölelte a fiát, mintha magához akarná láncolni.
Mostantól fogva a Ming-vu, a Fényes Kinyilatkoztatás nevet viseled szólt az öreg szenvtelenül új segédjéhez, azzal megragadta a kezét, és menni készült.
Egyébként már nincs miért menekülniük szólt hátra a fiatalabb Vunak. Az ellenség hamarosan visszafordul, beköszönt a béke, s új uralkodója, jobban mondva, két uralkodója lesz a középső síkságnak. Mert a birodalom két részre szakad, északi és déli birodalomra. Tíz nap múlva nyugodtan hazatérhetnek, addigra elmúlik minden veszély.
Csak annyit mondjon még, mester, mikor látom viszont a gyermekemet könyörgött Holdasszony. Semmi áron nem akarta elengedni a fiút.
Csitt! Valaki jön odaát. S a mester az asszony háta mögé mutatott. A csel sikerült. Mindenki hátrafordult, Holdasszony elengedte fia kezét. S még ugyanabban a pillanatban az öregember segédjével együtt kék köddé változott, s eltűnt a szemük elől.
A remete jóslata valóra vált. Még tíz nap sem telt el, s az Aranyhorda már megkezdte a visszavonulást. Megkötötték a békét, s a középső síkság sem maradt tovább uralkodó nélkül. Az északi birodalomnak Kajfengfu lett a fővárosa, kormányzója pedig Csang Pang‑csang. A déli birodalom fővárosában, Hangcsouban viszont Kao-cung néven Kang herceg lépett a császári trónra. A nép visszatért lakhelyére, s újból hozzálátott a békés munkához.
Holdasszony megfogadta a remete tanácsát, három társával a Jungfusze-templomban maradt, ahol nem zaklatta az ellenség. A tizedik napon kíséretével együtt ő is visszatért otthonába. Házát s minden ingóságát érintetlenül találta. Egyetlen darab se hiányzott. Minthogy immáron nem volt fiúgyermeke, odaadó szolgálatainak jutalmául Taj A-ert tette meg örökösének, aki jóban-rosszban hűségesen kitartott gazdája mellett. S hogy a világ szemében is a Hszi-men nemzetség fenntartójának számítson, a Hszi-men An nevet adta neki. A fogadott fiú, mint gyermek az anyját, halála órájáig hűségesen ápolta Holdasszonyt, aki magas kort ért meg, s hetvenedik életévét betöltvén, békésen elaludt. Jóságos, becsületes asszony volt világéletében, az ég meg is áldotta érte.
Ha hát históriánk
veleje érdekel,
a történésben az ismétlődőt keresd:
egy vad legény korán s magtalan
sorvad el,
egy orcátlan csibész csínyjein
rajtaveszt.
A két szép Csun-mej és Ping asszony
osztályrésze
az volt, hogy betelt boldogság
eleméssze.
Holdasszony s Meng Jü-lou ért meg
csak békességben
magas kort az erény méltó
jutalmaképpen.
S e rege illata ezer ősz múltán sem
enyészik.
S Aranylótusz, szegény! Különös
sorsán szívünk vérzik.
UTÓSZÓ
A Csin Ping Mej a klasszikus kínai irodalom egyik legkiválóbb regénye. A kínai cím három szótagja a kéjenc Hszi-men Csing három nagy szerelmének nevéből való: a Csin (arany) szó Aranylótusz (Pan Csin-lien), a Ping (váza) szó Ping vagy Váza asszony (Li Ping-er), a Mej (szilva) szócska pedig Tavasziszilva szobalány (Csun-mej) nevéből. Ám a három szónak együtt is határozott jelentése van, mégpedig: Arany vázában szilvavirágok amelynek érthetőbb változata a Szép asszonyok egy gazdag házban.
A nagy regény szerzőjének alakja legendák homályába vész. Egy XVII. századi feljegyzés csupán annyit mond róla, hogy a Csia-csing uralkodási periódus (1522-1566) egy nagyon híres írástudója volt. A műről az első méltatást Jüan Hung-tao (1568-1610) írta: egy még 1595 és 1600 között keletkezett művében a Csin Ping Mej-t művészi rang dolgában a páratlanul népszerű Vízparti történet (Suj hu csuan) mellé állította. Egy legenda szerint a regényt Vang Si-csen (1526-1590) írta, a mondott periódusnak e valóban nagyon híres írástudója, mégpedig családi ellenségéről, Jen Si-fanról, akinek el is küldte művét, ám gyilkos méreggel kenve be a könyv lapjait, úgyhogy ellensége, aki türelmetlen érdeklődésében ujját nyálazva lapozgatta a lebilincselő történetet, a könyv végére érve meg is halt a méregtől. Ilyenformán Hszi-men Csing alakja mögött voltaképpen a szerző ellensége, Jen Si-fan állana; s Vang Si-csen főképpen ellenségének magánéletét kiteregetve állt volna bosszút apjáért, Vang Jüért, akit Jen Si-fan apja, Jen Szung, a hatalmas főminiszter öletett meg. E legendát azonban jóformán semmi sem támasztja alá, eltekintve attól az igen gyenge érvtől, hogy a Hszi-men családnév Nyugati Kapu-t jelent, Jen Si-fan másik neve, a Tung-lou pedig Keleti Tornyot, s hogy egy harmadik, gyermekkori neve pedig állítólag éppen Csing lett volna. Vannak, akik nem magát Vang Si-csent, hanem valamelyik tanítványát tartják a mű szerzőjének; ismét mások egy Tang Sun-cse nevű írástudóra gondolnak (1507-1560), a hatalmas Jen Szung egy másik ellenfelére. Arthur Waley a szerzőjelöltek közül legerősebbnek egy Hszü Vej nevű írástudót (1520-1593) tart, több népszerű színmű szerzőjét, aki az említett Jüan Hung-taóval, valamint Feng Meng-lunggal együtt a beszélt nyelvű és népi eredetű irodalom elismertetéséért küzdő írók és irodalmárok csoportjához tartozott. Waley legfontosabb semmiképpen sem perdöntő érve az, hogy a regény egyetlen fennmaradt, XVII. század eleji kéziratát a Hszü család birtokolta. A Csin Ping Mej első európai fordítója, Franz Kuhn, még azt a gondolatot is felveti, nem volt-e nő a regény szerzője; egyes erotikus részletekben ugyanis asszonyi élményeket vél felfedezni. Megemlíthető még, hogy a műben föllelhető santungi tájszavak alapján kínai kutatók Santungból származó szerzőt keresnek.
Egyszóval: a mű szerzője teljesen ismeretlen. Annyi kétségtelen, hogy a könyv a XVI. század második felében keletkezett. Sokáig csak kéziratos formában létezett; első nyomtatott kiadására 1610 körül került sor Szucsouban, ez nem maradt fenn, csupán egy néhány évvel későbbi megújított kiadása, amelynek előszava 1617-től datálódik. Ez az előszó, melynek írója a Csang Csü-po álnév mögé rejtőzött, regényünket a Jen Si-fanon állt családi bosszú legendájából kiindulva mintegy az apáért elégtételt vevő gyermeki kegyelet megtestesülésének mutatja be. Mondanunk sem kell, hogy a Csin Ping Mej lapjain ugyancsak nehéz lenne fölfedezni a konfucianizmusnak ezeket az álszent erényeit. Valóságos erényei következtében a mű a XVII. század folyamán hatalmas népszerűségre tett szert; 1708-ban mandzsu nyelvre is lefordították, a legenda szerint Kang-hszi császár fivére. Valójában Kang-hszi császár bocsátotta ki 1687-ben az első olyan rendeletet, mely a buddhista és taoista máguskönyvekkel együtt betiltotta az erkölcstelen szerelmesregényeket is. A XVIII. században több rendelet tiltja be a Csin Ping Mej-t név szerint is, pornográfnak minősítve; közkedveltségének azonban mit sem ártanak a tilalmak.
Nagyon jól el tudjuk képzelni, milyen érdekes dolog lehetett kevéssel a regény születése után azon töprengeni, hogy vajon személy szerint kik rejlenek a többnyire kéjenc és korrupt szereplők mögött. Ám ilyen találgatásokra éppen a Csin Ping Mej esetében nincsen semmi szükség. Enélkül is világos, hogy regényünk a XVI. század második felének közállapotairól és erkölcseiről szól, a XII. századi cselekmény formájában is. A cselekmény ideje: a Szung-dinasztia utolsó nagy császárának, Huj-cungnak kora (1100-1126), ennek is második szakasza, az 1111-től kezdődő évek, valamint a főváros kényszerű délre helyezésének esztendeje: 1127. Irodalmáról és művészetéről, de főleg udvari pompájáról nevezetes korszak ez, afféle ancien régime, melynek élősdi virágzása már a bukás magvait érleli. Ki is tör a (Vízparti történet-ben elbeszélt) nagy felkelés, majd az északról szüntelenül támadó barbárok 1127-ben a dinasztiát végleg a kínai délvidékre szorítják, és szégyenletes békére kényszerítik. A Csin Ping Mej története nem véletlenül játszódik ebben a korban. Szerzője a maga korához, a XVI. század második feléhez hasonlónak ítélte a Szung-dinasztia uralkodásának ezt a szakaszát, történelmi szempontból sem kevés joggal, művészi és politikai tekintetben pedig nagyon is találóan. A XVI. század második felére az 1368 óta uralkodó Ming-dinasztia is régen túljutott már a virágkorán, s bár az elkerülhetetlen katasztrófa, a mandzsu hódítás, csak 1644-ben következik be, ezt a katasztrófát a Csin Ping Mej teljes joggal és nagy biztonsággal, a dolgok lényegére tapintva jósolja meg jóval előre. A Csin Ping Mej minden részletében és egészében is páratlanul hűséges művészi tükre a XVI. századi kínai közállapotoknak: e tekintetben egyetlen korabeli mű sem vetekedhetik vele. Nem Jen Szung főminiszter és fia bűneiről van itt szó, hanem az egész társadalom rothadásáról.
Arról a társadalomról, amelynek a Csin Ping Mej realista ábrázolását nyújtja, ezúttal éppen a mű realizmusa következtében elegendő néhány megjegyzést tenni. Az egész társadalom megélhetésének, valamint mindenféle virágzásnak és pompának alapja a faluközösségi parasztság adózása. Az ipar döntő része a mandarinállam kezében van. A naturális gazdaság központjaiban, a körzeti fővárosokban emellett nagyarányú közvetítő kereskedelem fejlődik ki, valamint ennek és az állami vállalkozásoknak alárendelt formában bizonyos magánkisipar és kiskereskedelem. A nagykereskedelemből hatalmas vagyonok halmozódnak fel, anélkül azonban, hogy a meggazdagodott kereskedők a kínai ázsiai termelési mód viszonyai között bármiféle ipari vállalkozásba fektethetnék a pénzüket. Önálló kereskedelmi tőke ez, amely természetes módon fonódik egybe az uzsorával, valamint a közönséges csalással és rablással. S minthogy mind a faluközösségi parasztok háziiparának, mind a fővárosi nagy manufaktúráknak gazdája az állam, ez a teljesen élősdi kereskedelem egyáltalán nem áll szemben a mandarinrendszerrel, hanem ellenkezőleg, társul vele a parasztok terméktöbbletén való élősködésben, sőt állami hivatalok révén a további haszon szerzésének szinte korlátlan forrásaihoz jut. A virágzó kereskedelem a társadalom perifériáin és pórusaiban új elemeket is kisarjaszt: megjelenik a teljesen alárendelt jelentőségű (s a régi Kínában mindvégig annak maradó) feudális földmagántulajdon, itt-ott a kisparaszti földtulajdon, sőt a bérmunka is; ám mindez érintetlenül hagyja az egész gazdaság alapját, az önellátó faluközösségek rendszerét. A kereskedelmi és uzsoratőke számára egyszerűen nincs más út, mint összefonódni a mandarinizmussal, ez pedig mint Marx megállapította az egész társadalom gazdasági züllésének és politikai romlottságának útja. S talán szükségtelen is hozzátennünk: a gazdaság és politika züllése a társadalmi-emberi viszonyok, valamint a köz- és magánerkölcsök romlásának, rothadásának alapja.
A fenti általános jellemzés nemcsak a XVI. századi kínai társadalomra illik, hanem a korábbi és későbbi évszázadok kínai társadalmára is, sőt jóformán valamennyi régi ázsiai kereskedővárosra. Hogy ennek a problematikának első nagyepikai ábrázolására éppen a XVI. században került sor Kínában, annak főképpen két oka van. Az egyik az, hogy az élősdi kereskedelem következtében a kínai társadalom már nem először jut a meglehetősen kilátástalan válság állapotába; a Ming-dinasztiát megelőző valamennyi nagy dinasztia ehhez hasonló válsággal végezte uralmát (nem is szólva arról, hogy már az ókori filozófusok az élősdi kereskedelemben fedezték fel a társadalmi bajok legfőbb gyökerét). Ez a dinasztiák bukásán, ismétlődő anarchián át haladó, mindig ugyanazon a gazdasági alapon megújuló kereskedelmi kapitalizmus (amelyből ipari kapitalizmus sohasem lesz) a XVI. századra méreteiben, mennyiségileg hatalmas, addig sohasem látott arányokat ölt, s természetesen élősdi jellege is fokozottabban nyilvánul meg, mint előtte bármikor. A másik ok éppen a kereskedelmi fellendülés másik oldala: a pozitív oldal, azaz a városkultúra eladdig páratlan fellendülése. A kereskedővárosok tarka forgatagában lel viszonylag szilárd bázisra az az átfogó, elfogulatlan és kritikai szemlélet, amely nélkül regényünk sohasem születhetett volna meg. S a városi életben lel közönségre is a csírázó nagyepika: piacterek sokfelől jött sokasága hallgatja alkalomról alkalomra (huj = a fejezet neve a klasszikus kínai regényekben) a szövegkönyvek alapján mesélők, hivatásos mesemondók és előadók hosszúra nyúló történeteit. A már évszázadok óta kedvelt városi mesélés és hivatásos szövegkönyvírás gyakorlatából a XVI. században emelkednek ki az első kínai regények.
A Csin Ping Mej regényszerű előzményeihez kell sorolnunk mindenekelőtt A három királyság című történelmi tárgyú nagy elbeszélést. Valójában meglehetősen laza szerkezetű mondaciklus ez, amely próza formája ellenére sincs nagyon távol a naiv hősepikától, míg az igazi regénytől még messze marad. Előzménynek tekinthetjük a híres Vizparti történet-et is (amely Csongor Barnabás kitűnő fordításában csorbítatlanul elérhető a magyar olvasó számára). Ez a mű már kétségtelenül közelebb áll a regényhez, mégpedig annak pikareszk formájához. Ám a Vízparti történet-nek nem egyetlen hőse van, mint az európai pikareszk regénynek, aki maga csavarogná végig a társadalom különböző rétegeit, hanem sok-sok hőse, akik származásuk és sorsuk különféleségével járulnak hozzá egy teljesebb társadalmi körkép felvázolásához.
Ám a társadalmi körképet egységessé még csak azáltal sikerül tenni, hogy a hősök mind együvé kerülnek, valamennyien a Liang-san hegyek rablói közé állnak; kompozíciós egység a Vízparti történet-ben még nincs, s ezt nem pótolja a rendkívül ügyes meseszövés sem. Végül bizonyos szempontból előzménynek kell mondanunk Vu Cseng-en Nyugati utazás című regényét (mely csak nagyon kevéssel íródhatott a Csin Ping Mej előtt), mert tartalmi szempontból buddhista és taoista mesék, mítoszok, legendák artisztikus füzére csupán.
A Csin Ping Mej alapötlete, Vu Ta meggyilkolásának és Vu Szung bosszújának témája, a Vízparti történet-ből származik. Ám a Csin Ping Mej szerzője felfedezte a témában az igazi regény lehetőségeit, s ami epizód volt, abból a kínai irodalom első valóban realista regénye lett. Az eddig csupán meseszerűen felvázolt alakok helyett most találkozunk első ízben jól egyénített és sokoldalúan jellemzett figurákkal. (Európai értelemben vett bonyolult jellemeket természetesen nem várhatunk, hiszen az egyéniség kibontakozásának a kínai valóságban is határt szabtak a társadalmi feltételek, még a legnagyobb válságkorszakokban és a városi élet körülményei között is.) Kétségtelen, hogy Hszi-men Csing, Aranylótusz, Holdasszony, Csun-mej, a fiatal Csen és mások a kínai körülményekhez mérten igen sokoldalúan jellemzett alakok, különös jellemek, egymástól jól megkülönböztethetők. Még bizonyos hierarchiájukat is meg lehetne állapítani; Hszi-men Csing és Aranylótusz például joggal tekinthető a regény két középponti alakjának. A jól megformált jellemek és a jellemkompozíció emeli a Csin Ping Mej-t valamennyi előzménye fölé, s teszi a XVI. század legkiválóbb regényévé. E tekintetben később is csak Cao Hszüecsin és Kao O A vörös szoba álma című regénye szárnyalhatja túl csaknem kétszáz évvel később. S ennek alapján jelölhetjük meg a Csin Ping Mej helyét a kínai regényirodalom történetében: regényünk a XVI. századig kifejlődött mondai, pikareszk és mesei jellegű elbeszélésfüzérek után igen nagy lépés az igazi regény felé s A vörös szoba álma jellemábrázoló és komponáló művészetének legfontosabb irodalmi előzménye.
Az ábrázolás egyik legfőbb sajátossága regényünkben, hogy a szerző a legcéltudatosabb módon törekszik az alakok közéletének és magánéletének párhuzamos és mégis egységes ábrázolására. A teljesen korrupt és lezüllött közélet eseményeivel párhuzamosan, azokkal mégis a legteljesebb egységben elevenedik meg előttünk ennek a gazdag háznak kiüresedett, céltalan, helyenként elállatiasodott belső élete. A szerző rendkívüli erővel mutatja meg, hogy immár sem a közéletnek, sem a magánéletnek nem adhat semmi tartást a hagyományos ünnepek, szertartások, udvariassági rítusok megannyi előírása sem; hogy mindez puszta külsőség, amely az alantas érdekek első ösztönzésére nyomtalanul lefoszlik az emberekről. A Csin Ping Mej-nek minden időben voltak s alighanem vannak is olvasói, akiket elsősorban Hszi-men Csing és a szép asszonyok magánélete érdekelt annak igen részletes és érzékletes ábrázolása miatt. Másrészt a XVII. század végén, Kang-hszi császár említett rendeletével kezdődött hivatalos elutasítások sora úgy véli, hogy a Csin Ping Mej egyszerűen pornográf regény. Van kínai irodalomtörténész, aki sajnálkozását fejezi ki afölött, hogy ezt az egyébként kiváló regényt át- meg átszövik a pornográf részletek. Sőt az utóbbi időben olyan véleményt is papírra vetettek, hogy a közélet ábrázolása nem realista, hanem kiagyalt, a regény szerzője elszórt bölcselkedéseiből ítélve reakciós volt, s ha a mű mégis tanulsággal szolgál a korról, az a szerző szándékai ellenére történik. E nézetek közül eggyel sem lehet egyetérteni. Valamennyinek közös hibája, hogy nem ismeri fel: Hszi-men Csing gazdag házának közéleti szereplését és belső életét csak ilyen tökéletes egységben lehetett művészileg sikeresen, realista módon ábrázolni, s hogy éppen ebben rejlik a regény művészi erejének legfőbb biztosítéka. Ami pedig az ismeretlen szerző szellemi arcát illeti, bőségesen hivatkozhatnánk olyan megnyilatkozásaira, amelyek kora élvonalában álló, fölényes, felvilágosult szelleméről tanúskodnak.
Legfeljebb azt a kérdést lehetne felvetni, vajon szükséges volt-e az élősdiség magánéleti oldalát éppen a szerelmi élet ecsetelésével ábrázolni. Nem lett volna-e irodalomhoz méltóbb a magánélet más mozzanataihoz fordulni? Nos, a kérdés felvethető ugyan, de a kor történelmi tényei másról vallanak. A kínai elbeszélés történetéről írott művében már Lu Hszin felhívta a figyelmet arra, hogy a XV. és XVI. században mennyire nyílt, sőt divatos dolog volt a szerelem művészetével való foglalkozás. Lu Hszin említ eseteket, amikor egyesek magas állásokhoz jutottak azáltal, hogy hatásos nemi izgatószereket ajánlottak fel hivatali feletteseiknek vagy a császárnak. Tudjuk, hogy ebben a korban virágzott egy valóban pornográf irodalom is, amelynek termékei azonban nagyrészt elvesztek. De mindenekelőtt maga a Csin Ping Mej győzhet meg bennünket arról, hogy ebben a korban a szerelmi, helyesebben nemi élet jóformán nem ismert korlátokat. S gondoljunk csak a dolgok mélyére: az élősdiségnek ebben a céltalan és üres világában, a züllött társadalomnak ebben az aranyvázájában vajon miféle magánélet létezhetne még? Hisz ennek a kereskedői gazdagságnak nincs más célja, mint maga a gazdagság. Vagy a gazdagságot részeire bontva: az evés és ivás, szórakozás, öltözködés, szeretkezés megannyi közvetlen, többnyire testi szükséglet bőséges kielégítése. Az emberek szellemi szükségletei ebben a világban elenyészőek, hiszen miféle nagy cél felé fordulhatna a szellem? Az ivás és az erotika, sőt a nemi perverzitás az élősdiségnek ebben a vázájában egyáltalán nem véletlenül kerül a magánélet központjába; ellenkezőleg, mi sem jellemzi jobban ennek az aranyéletnek a céltalanságát, mint a testi élvezeteknek az eluralkodása. Hogy a nyílt és törvényes prostitúciónak milyen nagy a szerepe a pénz körül forgó városi életben, az elsősorban nem etikai kérdés, s úgy gondoljuk, nem is szorul magyarázatra.
Az ázsiai kereskedővárosokat az európai olvasó elsősorban az Ezeregyéjszaka vagy Naszreddin Hodzsa szemüvegén át, a népmesék fénytörésén keresztül ismerte meg. A mesék noha természetesen tartalmazzák műfaji okokból nem hozzák élményközelbe a keleti világ kilátástalanságát. A mesés Kelet valóságáról a legigazabban a realista nagyepika szólhat, s kevés mű teszi ezt leplezetlenebbül, mint a Csin Ping Mej.
Tőkei Ferenc