A kísértetes palota
Edgar Allan Poe
(fordította: Babits Mihály)


 


Legzöldebb völgyünk ölében
-- Jó angyalok laktak ott --
Hajdan büszkén, büszke-szépen
Drága kastély ragyogott.
Földjén Gondolat királynak
Fölszökött!
Sohse lengtek szeráf-szárnyak
Gyönyörûbb torony fölött.

Ormain zászlók lobogtak,
Sárga, gõgös, víg-arany,
Mindez rég volt -- tûnt koroknak
Távolaiban!
Ahány enyelgõ játszi szellõ
Ment arra át,
A dús, bokrétás bástya mellõl
Mint szárnyas illat szállt tovább!

Lantzenére ott a vándor,
Ki e boldog völgybe jött,
Láthatta, hogy szellem táncol
A lángablakok mögött
Egy trón elõtt, amelyen ülvén
Bíborbanszületett
Királyuk trónolt, ki körül fény
Árasztott méltó ünnepet.

És gyönggyel a kastély kapúja
S rubinnal rakva volt,
Melyen át egyre s egyre s újra
Édes visszhangok árja folyt
Szikrázva a terembe: -- rájuk
Egy munka várt,
S egy öröm: örökké királyuk
Eszét zengni, a bölcs királyt.

De bú-ruhás átkok sereggel
Szállták meg a király honát:
Sirassuk õt! mert soha reggel
Nem süt már éjszakáin át!
S háza körül a halk dicsõség
Ma már csak oly-
Mód zengi õt, mint rege hõsét,
Kit elhantolt a kor.

S csak rémes árnyak bálja, melyet
A véres ablakokon át
Ma itt disszonáns zene mellett
Az utas kavarogni lát,
A sápadt ajtóból ma rémek
Folyója foly
Örökké, s hova azok érnek,
Van kacagás -- de nincs mosoly.