Selyemruhám fehér,
Gyûrû van ujjamon,
Fõmön virágfüzér,
Nyakékem kincset ér,
S boldog vagyok nagyon.
Az eskünél szívem
rohant;
Férjem szava tette vajon?
Mert úgy csengett e hang,
Mint holtért kong a harang,
S így szólt, ki a
völgyben alant,
Harcban a földre zuhant,
És boldog most nagyon.
Õ vedõn átkarolt
már,
Csókolta sápadt homlokom,
Sírkertnek tûnt fel
az oltár,
A lelkem messzire volt már,
Elormie-nál, a holtnál,
És a sóhaj neki szólt
már:
"Boldog vagyok nagyon!"
S hitem bár összezúzva,
A frigy megáldatott,
S szívem bár összezúzva,
Ragyog ujjamra húzva
A gyûrû, mely tanúja,
Hogy mily boldog vagyok!
Uram, hintsd rám napodnak
Fényét, hiszen álmodom!
Lelkemrõl ûzd el a
rosszat,
Hogy fájón fel ne
zokogjak,
S - mátkája egy halottnak
-
Boldog legyek nagyon.