Edgar Allan Poe


Nászballada
Kálnoky László fordítása

 
 

Selyemruhám fehér,
Gyûrû van ujjamon,
Fõmön virágfüzér,
Nyakékem kincset ér,
S boldog vagyok nagyon.

Az eskünél szívem rohant;
Férjem szava tette vajon?
Mert úgy csengett e hang,
Mint holtért kong a harang,
S így szólt, ki a völgyben alant,
Harcban a földre zuhant,
És boldog most nagyon.

Õ vedõn átkarolt már,
Csókolta sápadt homlokom,
Sírkertnek tûnt fel az oltár,
A lelkem messzire volt már,
Elormie-nál, a holtnál,
És a sóhaj neki szólt már:
"Boldog vagyok nagyon!"

S hitem bár összezúzva,
A frigy megáldatott,
S szívem bár összezúzva,
Ragyog ujjamra húzva
A gyûrû, mely tanúja,
Hogy mily boldog vagyok!

Uram, hintsd rám napodnak
Fényét, hiszen álmodom!
Lelkemrõl ûzd el a rosszat,
Hogy fájón fel ne zokogjak,
S - mátkája egy halottnak -
Boldog legyek nagyon.