![]() |
||
|
Múlik az idő - Fél kilenc. - mondta Irén. - Fél kilenc? - kérdezett vissza Zoltán a fotelból, éppen csak félre fordítva a fejét. - Pont annyi! - Miért fontos, hogy most fél kilenc van? - Nem tudod? - Nem. - morogta Zoltán. - Mi van fél kilenckor? - Az égvilágon semmi sincs fél kilenckor. - mondta sértődötten Irén. - Akkor miért mondod? - Csak megjegyeztem. Egyébként meg teljesen mindegy, hogy hány óra van, úgyis azt a hülye tévét bámulod. - A híreket meg kell nézni. Tudni szeretném, mi történik odakint. - Ha ki mozdulnál néha, lehet, hogy többet tudnál. - Miből gondolod, hogy többet tudnék? - Abból, hogy találkoznál emberekkel. Lassan olyan leszel, mint a remete. - Nem zavar, hogy nézem a híreket? - De zavar. - Nem hallom. - Halkítsd le egy kicsit! - Akkor a tévét se hallom. - Jóóó! Csinálok valami vacsorát. Mit szeretnél enni? Megint kolbászt főzzek? - Ühüm! Zoltán felerősítette a hangot. - Mi van itt, mindenkit meggyilkolnak, megvernek, felrobbantanak, vagy felrobbantja a családját? Megint katasztrófa, megint félelem. - morogta Zoltán. - Ez meg már nem tudja, honnan szerezzen többet? - Mustárt tegyek mellé, vagy tormát? - hallotta Irén hangját a konyhából. - Mustárt! - Mit mondtál? - Mustárt! - harsogta túl a kegyetlenül fájdalmas reklám hangját Zoltán. Hamarosan megjelent Irén a tálcán gőzölgő kolbásszal, mellette mustár, kés villa, szalvéta. A szokásos vacsora, közel tíz éve, amióta nyugdíjba ment. Régebben együtt vacsoráztak a konyhában. Később, Zoltán már nem ment ki. A tévé előtt vacsorázott. Maga elé húzta tálcát. Most vette észre, hogy egy kistányéron, egy szelet sütemény díszeleg. - Mi van? Karácsony? - kérdezte. - Július egy. Fél kilenc elmúlt. - mondta Irén. - Mit zagyválsz össze? - Semmit, csak azt mondtam, hogy július egy, és elmúlt már fél kilenc. Zoltán visszafordította a fotelt és Irénre nézett. Kutató tekintetében ott bujkált a ki nem mondott kérdés, miközben erőlködve kutatott az emlékezetében, sorra böngészve a dátumokat. Névnapot, születési időt, házassági évfordulót keresett. Semmi jelentőset nem talált. - Ne gyötörd magad! - mondta Irén. - Igazán megmondhatnád hogy mi bajod? - Semmi. Eszembe jutott valami régi dolog. - Mi az? - Minek mondjam, ha nem emlékszel. - Biztosan eszembe jut, ha mondasz valamit. - Negyvenkét évvel ezelőtt, ebben az időben, mentünk el először együtt vacsorázni. - És ez pont most jutott eszedbe. Tíz éve se mondtad, meg húsz éve se, meg soha. - Ma jutott eszembe. - És ez fontos? - Nem az a lényeg, hogy fontos vagy nem, akkor volt és kész! - mondta ingerülten Irén. - Jó-jó! Ne csattanj fel mindjárt! Hova is mentünk? - Egy halászcsárdába. - Tényleg. Fokhagymás harcsát ettünk. Szűk, fekete mini szoknyában voltál. Hátul feszesen kidomborodott. - Ugyan már. - De bizony. - Emlékszel rá? - Mintha tegnap lett volna. Jó volt az a nap, az az éjszaka. Elcsendesedtek. Zoltán békésen falatozott, Irén nézte. Észrevétlenül betöltötte a szobát a múló idő. - Múlik az idő. - mondta Irén, mintha csak ki nem mondott gondolatot fejezte volna be. - Az bizony múlik. - bólintott rá Zoltán. - Holnap elmegyek Zolikáékhoz. - mondta Irén. - Beteg a kicsi. - tette hozzá. - Mi baja? - Megfázott. - Telefonáltak? - Még délelőtt. - Miért nem mentél ma? - Fáj a lábam. - Megint. - Még mindig. - Bekented? - Kétszer is. - Nem múlik? - Az idő múlik. Irén odahúzta a széket a kisasztalhoz és folytatta a keresztrejtvényt, amit vacsorakészítés előtt abbahagyott. Zoltán visszafordította a fotelt a tévé felé, és nyomogatni kezdte a gombokat. Sorra járta a csatornákat. - Mindenütt csak ismétlés. Századszor vetítik ugyanazokat a filmeket. - Ne nézd! - Mit csináljak? Irén nem válaszolt. - Lassan telik az idő. Még csak fél tíz van. - mondta Zoltán. - Telik az, ne sürgesd még jobban! - Arra mondtam, hogy este lelassul az idő. - Mit mondtak, milyen idő lesz? - kérdezte Irén. - Felhős, de nem lesz hideg, esőt se mondtak. - Eljössz a gyerekekhez? - Mikor? - Holnap délután. - Menjünk délelőtt. - Délelőtt vásárolni kellene hétvégére. - Visszafelé bevásárolunk. - Jól van. Mikor induljunk? - Fél kilenckor. - Miért pont fél kilenckor? - Miért nem jó a fél kilenc? - Jó a fél kilenc, csak azt kérdeztem miért akkor? - Ha jó fél kilenc, miért kérdezed? Zoltán a képernyőre meredt. - Elmegyek lefeküdni. - törte meg a csöndet Irén. - Én még egy kicsit maradok. - mondta Zoltán. - Jó éjszakát! - Ne felejtsd el bevenni a gyógyszert! Kikészítettem a konyha asztalra. - Jó éjszakát!
|
|
2007. © A honlapot az Irodalmi Rádió készítette: www.irodalmiradio.hu |