A szendvicsember
Ötéves érettségi találkozójukat a Népliget melletti olcsó étteremben tartották, a hajdani Néprajzi Múzeum szomszédságában. Mágori pacalt rendelt. Roskó Gyurka mellé ültették, mert a hajdani padtársak ragaszkodtak egymáshoz, de a vörös Weimper nem érkezett meg. Jobbjára Jenci került. Vértesi Jenő rendkívül elegáns volt, belvárosi ügyvéd lett belőle, egy kreol bombázót hozott magával, akinek a csuklópántja többet érhetett, mint Mágori dédelgetett egyetlen kincse, a számítógép. A fiúk hangosan kiabáltak, felevenítették az osztály híres történeteit, körülrajongták a két szem lányt, akik velük egy osztályba jártak és most kissé elhízva, megilletődötten ültek a helyükön, itatták a kortalan, play boy kinézetű osztályfőnököt, aki fiatal feleségét hozta el. Amikor kitört a tánc, mindenki a bombázóval akarta ropni, tiszteletből azonban előre engedték az egykori "ofőt", aki rátapadt a nőre, húzta-vonta s időnként Vértesi Jenőre pillantott.
Roskó komoly fiú volt, nem vett részt az általános örömujjongásban, szerényen, illemtudóan hencegett, elég sokra vitte, felsorolta négy gyerekét, szerzett javait (egy Opel Kadet, nyaraló Balatonfenyvesen, saját házikó, igaz, nem túl nagy), majd hosszan Mágori szemébe nézett. "Egyébként fogadd részvétem!" És megrázta a kezét.
- Kösz. Miért? - Roskó fájdalmasan húzta el a száját. - Hát az apád miatt... Tudod, ott vettük a házat, ahol a Jenciék laknak, Palotán... A Közértben hallottam, hogy meghalt... Már el is temették... Egy jó hónapja. Nem is tudtad?
Mágori riadt képet vágott. Váratlanul érte a csapás. Furcsa hideget érzett, megijedt. Vizelnie kellett.
- Nem. Nem tudtam. - Kiment a mosdóba, becsukta az ajtót, a társaság ordítozása szűrten hallatszott. "Azért a kurva anyját a Nyuszkó néninek! Felhívhatott volna. Parte cédulát küldhetett volna. Mégis az apám volt! Az apám..."
Fájt a papa halála, rettenetesen fájt. Hiába távolodtak el, az egyetlen élő hozzátartozója volt. Akit annyiszor látott borotválkozni. Arcvize illatát az orrában érezte. Aki motorján hordta a Fradi meccsre. Aki úszni és horgászni tanította. Aki kiszedte fejéből a kullancsot. Aki ágya mellett ült, amikor skarlátot kapott és hetekig mozdulnia sem volt szabad, mert a betegség ráment a szívére. Akihez tartozott. És aki érettségi előtt egy héttel, megütötte. A pofon után nem találkoztak többé, de kapott tőle egy levelet. Mágori semmit sem örökölt, csak a büszke makacsságot. A levelet nem bontotta fel, olvasatlanul dobta ki.
Következő vasárnap elment az Rákospalotai temetőbe és kereste Mágori Tivadar sírját. A temető irodájában nem tudtak ilyen nevű elhunytról, felsorolták, Palotán kívül még hol mindenhol lehet, Pesten a két hatalmas köztemetőben, Pomázon, ahová Nyuszkó néni való, (lehet, hogy ott temettette el, közös sírhelyet vásárolván, manapság gyakori ez a temetkezési forma, a sírkőre az élő hozzátartozó olykor a saját nevét is rávéseti), de elvitethette bárhová Pest megyében. Hamvaszthatta, berakták egy kolumbáriumba, annak a helyét magától sohasem találhat meg!
És nem is akadt a sírjára. Keményen meggyászolta. Halottak Napján gyertyát gyújtott és sokáig rá gondolt. Felidézte hangját, arcát, oldalt elválasztott, mindig gondosan fésült haját. Egyetlen fényképe volt Róla, a motorbicikli (250-es Pannónia) mellett áll, büszkén mered a lencsébe. A nyeregben Nyuszkó néni, bukósisakosan, előre szegezett, akaratos állal.
Kisfiát Róla nevezte el, ezzel az akaratával nagy vihart keltve új családjában. Felesége, anyósáék, sőt sógorai megpróbálták lebeszélni a Tivadar névről, mondván, ma ez a keresztnév elavult, kiröhögteti a saját kisfiát, örökös csúfolódásnak teszi ki. Mágori nem tágított. Tivadar gőgicsélt és rúgott pelenka nadrágjában, gyakorta követelte az etetést. Mintha hasonlított volna a papára... A fényképet nézegetve tekintete minduntalan Nyuszkó néni arcára tévedt. Édes, fiatal, hosszú szempillájú, igéző női arc. Valósággal megbabonázta a papát.
Nyuszkó néni egyébként, ha nem fényképezték, vastag szemüveget, akaratos, előreugró állat és jellegzetes kontyot viselt, mely az évek során feketéből szürkülővé, őszessé majd fehérré változott. Bájos, pentyegő hangú, halk szavú, finom teremtés volt. Sokat kérdezett, a választ türelmesen hallgatta végig, gyakran mosolygott. Ilyenkor akaratos állkapcsa előre szegeződött, tepsi alakot öltött.
"A papádat muszáj megregulázni, különben elkanászodik!" - hajtogatta elégedetten. Mágori kisfiú volt. A véleményére senki sem volt kíváncsi.
A nénit tiszta szívéből utálta. Elvitte az apját az anyja mellől, Majakovszkij utcai régi, magas lakásukból eltűntek a papa holmijai, ruhái és eltűnt a cselédszobából a "műhelye", a motorbicikli alkatrészek, szerszámok, zsírok és olajok izgalmas szagú halmaza.
- Kimásztam a szarból, és beleléptem egy újabb kupacba! - mondogatta a papa a Fradi meccs kezdete előtt, köpködve a tökmagot. Izgatottan várta, mikor fúj sípjába a bíró. Mágori nem értette lemondó mondókáját. Nem ilyennek ismerte! Azelőtt piacfelügyelőként dolgozott, magas, szikár férfi, hófehér köpenyben, csizmában. Kérlelhetetlenül elbánt a simlisekkel. Amelyik árus nem váltott jegyet, rossz mérleget használt, vagy csalt az árakkal, repült a piacról. Kemény szavakat használt, de igazságos volt.
Elkezdődött a meccs, félszemmel a papát leste, aki kesernyésen mosolygott, már nem is kiabált, tekintete követte a játékosokat. Félidőben a papa mindenfélét összevásárolt neki, pirított tökmagot, pattogatott kukoricát, rágógumit, similabdát, átadott egy kisimított ötven forintost (barna hasút, finom illatút). Egyfolytában bagózott, majd két rágógumit kapott be egyszerre, nehogy Nyuszkó néni megérezze rajta a cigaretta szagát... Palotára visszatérve ajándékait el kellett dugni, nehogy Nyuszkó néni meglássa. Kisvártatva eladatta a papával a motorbiciklit, ekkor véget ért a meccsre járkálás és a heti ötvenes korszaka.
Nyuszkó néni örökösen elégedetlenkedett munkájával, pedig a papa erejét megfeszítve dolgozott az üzletben, mindig az alagsorban. Mintha egy óceánjárón teljesítene szolgálatot, de a fedélzetre még véletlenül se tehetné be a lábát. A "szép üzlet" egy Kifőzde volt és Muskátli névre "hallgatott". Az üzlet az idők során Kisvendéglővé, majd Étteremmé előkelősödött.
A papa áruért loholt, szállított, cipekedett, krumplit pucolt, pacalt áztatott, birkát faggyúzott, tyúkot belezett, feltört "egy tálca tojást" a fagylalthoz, járatta a keverőgépet, "bezöldségelte" a háromféle levest, mosta, tisztította a főzőedényeket. Nyuszkó néni mégis napról-napra elégedetlenebb lett, azt hajtogatta, a papa azért teszi a dolgát ennyire rosszul, mert meg akarja ölni. Tudja, mennyire szívén viseli, hogy "jól menjenek a dolgok", miután azonban a dolgok rosszul, sőt, a papa hibájából egyre rosszabbul mennek, nyilvánvaló, hogy ebbe előbb-utóbb, mint aggódó tulajdonos, belehal... Közölte vele: "itt úgyis minden a lányomé lesz, ne akarj elpusztítani! Kár a fáradtságért!"
A papa sosem panaszkodott, fáradtan ült Nyuszkó néni Palotai háza emeletén, tekintete a távolba révedt. Mágori tízévesen járt először a házban, biciklivel kerekezett oda a Majakovszkij utcából. A papa kivitte a teraszra, körbe pillantott. "Mit szólsz, milyen villában lakom?" Éhesen ücsörögtek az emeleten. A vasárnapi ebéddel sohasem lakhatott jól, mert amikor kivette - udvariasságból - a legkisebb rántott szeletet, Nyuszkó néni sipító fejhangon kiabálni kezdett a papának: "Vidd ki a tálat, mire vársz! Látod, hogy nem kér többet! VIDD MÁR KI! VIDD KI, VIDD KI!"
Anyja folyton énekelt. "Hófehér fogáról gyöngyöző dal fakadt..." Hajnali háromkor keltek, standjuk volt a Halleren, gyümölcs-zöldség. Hajnali negyedötkor az ősöreg Wartburggal a nagykereskedőhöz pöfögtek, Mágori félálomban pakolta meg a kocsit. Rekeszek, ládák, tök, dinnye, répahegyek. Anyja örökösen alkudozott, minden tételnél megpróbálta becsapni a kereskedőt, ez többnyire sikerült, amikor nem, akkor a kövér, büdös gyomorszagot árasztó férfi mosdatlan szavakkal szidta, pocskondiázta. Anyja nevetett.
Dalban válaszolt. "Lesz Maga juszt is az enyém!" Mágori neki akart ugrani a kereskedőnek. A vita hevében olykor eltűntek a raktárnak használt kamrában. A kereskedő ránevetett a fiúra és magukra húzta az ajtót. Az elszámoláskor anyja tüntetően kivett a kereskedő kezéből néhány vörös hasú százast. Amikor a piacra értek és, kirakták az árut, anyja vödör vizet zúdított a savanyú káposztára (ettől súlyosabb lett) Mágori elpanaszolta a papa sanyarú sorsát. Anyja kárörvendően bólogatott: "Úgy kell a szarházinak! Megérdemli a sorsát! Szerencséd, hogy velem maradtál! Így még lehet belőled valaki..." Kifényesítette az almákat, énekelt. "Fekete hajú, kis gimnazista voltál..."
Tizenhat éves korára tökéletesen megtanult "zsebtolvajul", ujjai oly művészi tökéllyel kotorásztak idegen női szatyrokban, válltáskákban, akár egy zongorista, a piacon ő lett az "Itt a piros, hol a piros?" bajnoka, ekkoriban avatta a szerelembe egy festett hajú vén kofa kocsija hátsó ülésén, és ez időben esett meg, hogy a haverok berúgatták császárkörtével és két napig okádott. Ezzel nagyjából tudott is mindent, amire egy férfiúnak az életben szüksége lehet. Tizenhat éves koráig senki sem hívta Pistinek. Viszont jó hírű gimnáziumba járhatott, Zugló elegáns negyedében.
Anyja váratlanul halt meg. Valahol felfedezett a testén egy csomót, három hónapon belül az önkormányzat eltemettette. Mágori egyedül maradt a lakásban. Az iskola mellett rengeteg gürcölt a piacon, zsákot cipelt, targoncát tolt, meszelt, festett, mikor mi adódott. A kofák, árusok szívesen foglalkoztatták a "Mágori Manci fiát". Eladta a Wartburgot, lett egy kevéske pénze. Keveset aludt, örökösen hullafáradt volt. Mivel a matek volt az erőssége, különórákat adott osztálytársainak, Roskónak, a vörös Weimpernek és Vértesi Jenőnek, a legyőzhetetlen gombfoci-bajnoknak. Osztálytársai szülei fizettek a különórákért.
Hétvégén kikerekezett Palotára, Nyuszkó néni lágy fuvola-hangon duruzsolta a fülébe, adja el a zuglói kétszobás lakást neki, a lakás éppen jó lesz egyetemista lányának, Zsófikának.
Mágori erre nem volt hajlandó, ettől kezdve egyre jobban ellehetetlenültek hétvégéi. Nyuszkó néni leplezetlen ellenségeskedésbe kezdett, hol a papát, hol őt szidta, ("mihaszna ingyenélők"), már nem mehettek fel az emeleti szobába, előbb a földszinten terített, majd a szuterénben. Az ablakban a kertben közlekedők lábát láthatták. Amikor a füvet locsolták, a víz becsapott az apró helyiségbe, eláztatta az újságokat, könyveket. (Habár a könyvek megritkultak, Nyuszkó néni nem engedte, hogy könyvekre dobja ki a drága pénzét, "minek annyi hülyeséget összeolvasni?") A papa egyre fásultabb és szelídebb lett, egyre engedelmesebb. Mágori hívta a papát, hagyja a fenébe a palotai úri életet, jöjjön haza a Majakovszkij (újabban Király) utcába, jól meglesznek ők ketten, a papa visszamehet piacfelügyelőnek. Ott annyit cigarettázhat, amennyit csak akar. A papa a szűk ablakon a kertet bámulta. "Legjobban az a rohadt bagó hiányzik..." Odafent a füvet nyírták, arcába fröccsent az apróra zúzott fűmorzsalék, amit a gép maga mögé vágott. Letörölte és legyintett.
Egy májusvégi délután a négy cimbora a Liget felé tartott. Vészesen közelgett az érettségi. Mágori betéve tudta az összes tételt, konzultációkat tartott, megpróbálta rábeszélni őket, hagyják azt a régi puskázós-vécétartályos vizsgamódszert, azzal csak bukni lehet. Tanulják meg valamennyit és nem kell izgulni.
A Damjanich utcán egy tábla közeledett, emberi lábakon. Téglalap alakú, élénk színű tábla volt, jókora malacfej a bal felső sarokban. Virító, piros betűk: "Vadat, halat s mi jó falat... MUSKÁTLI ÉTTEREM!" Pontos cím. A tábla a papára volt akasztva, vállán heveder fogta össze a tábla két oldalát, csupán feje magaslott a táblák felett.
Mágori behunyta a szemét, szerette volna, ha megnyílik a föld és elsüllyed. Aztán kinyitotta. Osztálytársai guvadt szemmel bámulták a látványt. Ekkor a papa elmosolyodott. "Szerbusz, fiam!" - mondta és kacsintott.
Sóhajtott és bemutatta a barátait. "Az édesapám" - bökött fejével a papára, maga sem tudta miért szólította így. Az "édesapám" szót még soha sem használta. A papa a táblák miatt nem tudott kezet nyújtani, biccentett, körbe fordult, hogy láthassák a hátsó oldalt is, "Olcsó árak! Házi koszt! Előfizetés! Diákoknak - kedvezmény!" Roskó találta fel magát legelébb, füstölgő cigarettájáról meggyújtott egy másikat és a papának nyújtotta. Mivel kezei továbbra sem voltak használhatóak, finoman a szájába helyezte. A papa vidáman füstölt.
Vértesi Jenőnél mindig volt egy elegáns szelence, "célzóvízzel". Elővarázsolva a finom fémtartót, megkínálta a papát. "Ír whyski. Szabad egy kortyot?" A papa bólintott, Vértesi Jenő erre ajkához tartotta a szelencét. A papa behunyt szemmel, élvezkedve kortyolt. Aztán biccentett. "Megyek. Késő van. Vasárnap jössz?" Mágori intett, persze. Weimper megkérdezte: "Hogy száll fel a villamosra ezekkel a táblákkal?" A papa fáradtan mosolygott. "Sehogy. Gyalog megyek." Mágori értetlenkedve bámult rá, innen Rákospalota minimum nyolc-tíz kilométer.
Június első vasárnapján ebéd előtt hatalmas veszekedés zajlott a szuterénben, Mágori már a kertből hallotta. Nyuszkó néni szabotálással vádolta a papát, a kétnapos marhapörkölt maradékot nem rakta a hűtőbe és megbüdösödött! Pedig abból húsz-húsz adag príma fasírtot és rakott kelt készíthettek volna. Szerinte a papa direkt csinálta, "nem a Te pénzed, mit törődsz vele..." - sikoltotta. "Csak a bajnak vettelek ide! Hagytalak volna a mocsokban! Az volt a hozzád való... nem egy magamfajta... akinek gyerekszobája volt... Táncversenyt is nyertem! ... Senki voltál, és az is maradtál!"
A papa szótlanul tűrte a szóáradatot, Nyuszkó néni édes, dallamos hangocskája egyfolytában szitkokat fuvolázott, és amikor Mágori betoppant, a néni azonos hangerővel folytatta, mintha észre sem vette volna a fiút. "Kártevő! Szabotőr! Nincs becsülete nála a más munkájának! Megállj! Mámától külön kasszán leszünk!" Szája tepsiszerű táskaféleséget formázott, még mindig szép, formás, selyem harisnyába bujtatott lábacskájával toppantott, sőt rúgott. Anatómiailag pontosan, legérzékenyebb pontján, sípcsonton rúgta a papát. A papa felkapta a lábát, fél lábon ugrált, jajgatott.
Mágori erre alaposan kipakolt, Nyuszkó nénit undorító szipirtyónak nevezte, mesebeli Mostohának, kapzsi vén kurvának. A papa felkelt és ledörgölt egy pofont Mágorinak. Nyuszkó néni sírt, eltakarta szemecskéit, könnyeit patyolat zsebkendőjébe csorgatta.
- Az én feleségem tiszteletet érdemel! - kiabálta a papa fél lábon egyensúlyozva. - Az Ő házában senki se merészeljen ilyen hangon beszélni vele! Aki a főztjét eszi, attól elvárom az udvariasságot! Akinek nem tetszik... annak nem kötelező idejönni!
A Mágoriak büszke népek voltak. Egy Mágorit nem lehet pofon vágni. A papa le volt írva.
Hat év telt el, Mágori megtartotta a lakást, éjszakánként vagont rakodott, trógerolt a piacon, elvégezte a technikusi iskolát, tévé- és videó szerelő lett. Mágikusan vonzotta az elektronika, az elsők között vett számítógépet, CD-t, zsinór nélküli telefont, Hifit. A papánál nem jelentkezett, nem is telefonált, ők se hívták. A háta borsózott, ha Nyuszkó nénire gondolt.
Rákapott a szerencsejátékra, kezdetben amatőr szinten, később tudományos alapon. Mindig jó matekos volt, kacérkodott az elméleti matematikával. Minden tudását a lottóra fordította. Számítógépre vitte az elmúlt évek eredményeit, húzásait, valószínűség számításba kezdett, kizárva a már kihúzott számokat, a többször kihúzottakat, kulcsokat vásárolt és tanulmányozott, később maga is szerkesztett párat. Nyertes akart lenni! Komoly, milliós nyereményt bezsebelő, (lehetőleg) egyedüli nyertes! A második évben négyese volt, igaz, akkor több mint negyvenen érték el ezt a találatot, keveset fizettek érte, de mégis... Négyese lett! Saját számításai alapján!
Lázas, tevékeny évek voltak, sokat dolgozott, jól keresett, akkoriban szinte minden lakásban működött tévé, némelyikben kettő-három is, mind többen kaptak rá a videózásra. A gép, ha működik, idővel el is romlik. Jó szerelőre mindig szükség van!
A tízéves érettségi találkozóra nem akart elmenni, a lottó feladása előtti napra esett s ilyenkor egész éjszaka a számítógép előtt ült. Kollégáival közösen játszottak, komolyabb pénzzel. Munkatársai vakon hittek Mágori megszállottságában, főként, mióta a számmágiával is próbálkozott. Heti húszezret dobtak össze, bár Görög Pali, az örök pesszimista megjegyezte: "Így nem lehet nyerni! Háziasszonyok nyernek meg analfabéták, vak tippekkel..." Ettől függetlenül ő is beadta a maga részét. Mágori saját szakállára tervezte meg a játszandó számokat, állította össze a kombinációkat. Kétségtelenül, voltak megérzései, olykor álmodott és az abban megjelenő számokat mindig fontosnak tartotta. Kivált, mióta százmillión felüli nyereményekkel kecsegtetett az ötös.
Csütörtök délután volt, fél hat, az őrület órája. Bekészítette a feketés termoszt, két vajas kiflit, több üveg ásványvizet, a telefont kirakta a másik szobába és becsukta magára az ajtót.
Általában péntek reggelig küzdött, olykor az utolsó pillanatban változtatva meg, nehezen kialakított számoszlopait, ha "spurija volt", változtatnia kellett! Megérzés és egzakt matematika! Egyszer megérinti a siker!
A család nyaralt. A csütörtök semmi jóval nem kecsegtetett, már kora reggel előre vetítette árnyékát a pech. Sorozatosan üldözte a balszerencse. Borotválkozás közben elvágta az arcát és nem találta a timsót. Ezalatt felrobbant a kávéfőző, telefröcskölve a falat, a konyhaszekrényt, a padlót. A Káeftében azzal a hírrel fogadták, hogy valaki "felnyomta" a céget, mert tudakozós üzenetrögzítőjüket "180.- Ft + ÁFA" díjszabással üzemeltették. Kértek ugyan engedélyt, de amíg megkapták, így számláztak. Köröm pörköltet ebédelt, a vöröslő zsírban úszó csontok kiröpültek a tányérból, rá az ingére, nyakkendőjére, nadrágjára.
Arcizma se rezdült. Bontakozgatott, alakulgatott benne egy elképzelés: a következő húzáson két szám lesz 12 alatt! És ez óriási lehetőség! Erre alapíthatja 25. heti számaikat. (Ebből nyilvánvalóan egyik a 4-es, hiszen a számmágia szerint a hét száma a 4-es! Nem kihagyható!)
Halványan rezgett benne az érettségi találkozó, amikor a meghívót kapta, visszajelentkezett, de azóta tíz nap telt el. Ki fogják bírni nélküle.
Bizseregtek az ujjai, valósággal zsongtak benne a számok, mire végre-valahára hazaért az üres lakásba és bevetette magát a számítógép elé. Nemrégen szerzett valahonnan egy "sorsolási softwert", installálta és váratlanul keményen kezdett hinni benne. Tízszer megcsinálja a kilencven számból való kiválasztásra és ha ugyanazt a számot legalább háromszor választja ki a gép, akkor hinnie kell benne!
Kihúzta a telefont, ivott egy nagy pohár kávét és neki látott. A 4-es és a 3-as volt a két alapszáma. Kíváncsian várta a sorsolási program számát. Tizenhatszor futatta le egymás után. A 41-es kétszer jött ki! "Ha megint kijön, három számom van!" Számolatlanul teltek az órák, besötétedett. Akkor beütött a ménkű: lefagyott a gép.
Mágori döbbenten ült a monitor előtt, zsibbadtan dörzsölte állát, tudta, vége. Ember vissza nem hozza a számait, oszlopait. Felhívhatja Görög Palit, ő igazán mindent tud, amit a témáról tudni érdemes, de a lefagyás rosszabb mint a vírus. Ezzel Ő sem tud mit kezdeni. Értetlenül állt fel. Nem kezdi újra. Holnap bemegy és feladja a számokat, fejből, ahogy jön. Kész. Ez a hét elment. Csöngettek. Vége. Ende. Hónapok munkája ment kárba, az adatokat nem mentette floopyra.
Csüggedten majszolt egy szem kekszet, felesége apró adagokban lefagyasztotta az ételt, de nem volt kedve melegíteni. Leheveredett, bámulta a mennyezetet. Ezen a héten ötszázhúsz milliót lehetett volna nyerni... Jó, lehet, nem nyertek volna. És ha mégis?
Ebben a pillanatban nagyon hiányzott a felesége. A kisfia. A kifogyhatatlan kérdéseivel. A hintőpor-, babaolaj illatával. A fal felé fordult, aludni próbált. Az álom messzire elkerülte, fel volt spannolva. Mindig felpörög, ha leül "kitalálni a számokat". A monitor kék fénnyel villogó ablaka közönyösen bámult rá a sötétülő szobában.
A villamos a Népligeti étterem közelében állt meg. Két srác beszélgetett a bejáratnál, éppen lekezelt velük, amikor hatalmas BMW érkezett, Vértesi Jenő szállt ki belőle, a sztárügyvéd. Alaposan meghízott, homloka hátracsúszott. Fürgén kerülte meg a kocsit, kinyitotta az ajtót egy nő előtt. Mintha a Vasorrú Bába maga szállt volna ki az autóból. Magas, hatalmas orrot, régies kontyot és telitalpú szandált viselő nő hunyorgott a fényes világításban. Jenő gyengéden belekarolt és bemutatta.
- A feleségem! Most jöttünk a nászútról. Imádom! Eddig nem is képzeltem, hogy ilyen a szerelem...
Mágori elképedten állt. A nő keze nyirkos volt és hideg. Formátlan és lapos, akár egy piszkafa, amelybe két vékony pálcika-lábat illesztettek. Reszelős hangon motyogott valami üdvözlésfélét és elindult az étterem felé. Jenő boldogan mosolygott, fürgén iramodott asszonykája után. Pillanatra megtorpant.
- Találkoztam apáddal a postán. Egész jól néz ki!
Mágori fintort vágott.
- Bocs, kivel találkoztál?... Az apám öt éve meghalt...
Jenő megfordult, visszalépett Mágori elé, egészen közelről nézett a képébe, szelíden formázta a szavakat, akárha egy elmebeteggel beszélne.
- Apafej, színjózan vagyok! Apáddal beszéltem a Postán. Levelet és pénzt adott fel! Tudom, ki Ő! Ismerem! Azt mondta, ez a büdös Pisti teljesen eltűnt... Miért nem látogatod meg egyszer?
Szélütötten állt az étterem előtt, a többiek lármásan vonultak be. Egyszerűen nem voltak gondolatai. Gépiesen nézett közül. A Népliget fái sötéten várták az éjszakát, néhány bizonytalan mozgású kocsi tanuló-vezető araszolt a keskeny utakon, tolatott, fordult, keringett.
"Él? Ez lehetséges?" Elindult. Fogalma se volt hová, merre, ment, vitték a lábai. Piros telefonfülke magasodott előtte. Bedugta a telefonkártyát. Tárcsázott. Ő vette fel. Ő! A papa! Rekedten hallózott.
- Pisti vagyok. Mágori István! - elszorult a torka, alig kapott levegőt.
- Szerbusz. Én a Tivadar. Az apád.
- Papa én... Papa nem akarom, hogy azt hidd... Több mint öt éve...
- Mindig tudtam, hogy a fiam nem fog elfelejteni... Ezt nem bírnám ki...
- Fogok egy taxit és kimegyek hozzátok! Annyi mindenről kellene beszélnünk...
- Jó, de ne most! - mintha elbizonytalanodott volna a hangja, mintha szándékosan lehalkítva beszélt volna tovább. - Minden nap 10 és 12 között, Újpalotán járok, ott a benzinkút közelében... tudod a térdem már nagyon nem bírja... Holnap gyere ki!
- Szendvics? Még mindig? Ennyi éve?"
- Már nem tudok sokat járni. Fájnak a lábaim. Nehezek a táblák. Kell a pénz. Külön kasszán vagyunk, tudod... "Ristorante" lettünk... Most le kell tennem. Tudod milyen a Nyuszkó? Nem akarok veszekedést. Akkor holnap!
Gyalog ballagott haza a Király (Majakovszkij) utcába. Majdnem elbőgte magát. Beszél Görög Palival, vékony alumíniumból csináltat táblákat, falemez borítással. Húsz deka az egész! Lyukat vágat előre, hogy a papa kidughassa rajta a kezét! És még azt hitte, ostoba, kellemetlen, balszerencsés napja van! Fütyülni kezdett, nehogy örömében sírva fakadjon.