H. P. Lovecraft: Emlékezet |
h.p.lovecraft |
Nis völgyében halványan világít az
elátkozott fogyó hold, gyönge szarvai ösvényt hasítanak fényének a
hatalmas upasfa gyilkos lombsátorán át. A völgy mélyén, ahova nem ér
el fény, furcsa alakok mozognak, buján tenyészik a bozót minden
lejtőn. Gonosz indák kúsznak a romba dőlt paloták kövei között,
szorosan rátekerednek a törött oszlopokra, különös
monolitokra, felgyűrik az elfelejtett kezek rakta padlók
márványlapjait. A romos udvarokon gigászivá növő fákon apró
majmocskák ugrálnak, miközben a mély kincseskamrákban ki-be kúsznak a
mérges kígyók és a nevenincs pikkelyes lények. Hatalmasak
a nedves moha alatt szunnyadó kövek, és óriásiak a falak, amelyekről
lezuhantak. Építőik örök időkre emelték őket, és valóban nemesen
szolgálnak még mindig az alattuk tanyát ütött szürke varangynak. A
völgy legalján kanyarog a Than folyó, amelynek nyálkás vize
vastagon hínáros. Rejtett forrásokból fakad, és föld alatti
barlangokba fut, ezért a völgy démona, aki most éppen erre járt, sem
tudta, miért vörös a vize, és honnan érkezik.
Hirtelen megjelent a holdsugárban kísértő Géniusz, és így szólt a völgy démonához: - Öreg vagyok és sokat felejtettem. Beszélj nekem azoknak tetteiről és külleméről, akik ezeket a kőépületeket emelték. És a démon azt válaszolta: - Én vagyok az emlékezet, és tudós vagyok a múlt tudományában, de én is megöregedtem. Ezek a lények olyanok voltak, mint a Than folyó vize, nem arra születtek, hogy megértsék őket. A tetteikre nem emlékezem, mivel a pillanatnak szóltak. A külsejüket is csak homályosan tudom felidézni; hasonlított e kis majmokéra a fán. A nevükre világosan emlékezem, mivel rímelt a folyóéra. A tegnap eme lényeinek neve Man (azaz ember). Ezután a Géniusz visszarepült a vékonyszarvú Holdba, a Démon pedig elmélázva bámult egy majmocskát egy romos udvarból kinőtt fán. |