H.P.Lovecraft
A sátáni kacaj

    "Lám, az emberek nem hisznek a
     misztikumokban. Vesztükre."
                     /Abdul Alhazred/

1996. 06. 05.

    - A pasas pszichopata, egyértelmű! Szeintem ô az, aki megölte Sanderst.
    - Pszichopata,  pszichopata! Hiába minden feltételezés, bizonyíték nél-
  kül  nem  fog  menni! - adta válaszul, kezembe nyomott egy diktafont, és a
  vallatószobához  tessékelt.  Annak  üvegén át láttam a gyanúsítottat, de ô
  engem  nem. Ez mindaddig megnyugvást keltett bennem, míg be nem nyitottam.
  A  férfi középtermetű, kezei, mint a dögkeselyű karma, tekintete, akár egy
  farkasé.  Jól  tudta,  hogy félek tôle, s ez önbizalommal töltötte el. Még
  jobban  szemügyre  vettem:  régimódi  öltözködése  csuklyában és köpenyben
  nyilvánult  meg.  Orra  kifejezetten  hosszú volt, hangja kehes. Haját nem
  láthattam,  mert  a  csuklyája elfedte. Beléptem a félhomályba burkolózott
  szobába,  magam  alá húztam az irodámból áthozott széket. Az asztalon lévô
  lámpát  az  öregre  irányítottam. Pupillája összeszűkült és hunyorogva rám
  pillantott.  Ronda  sárga fogait beborította a szoba félhomálya. Elôvettem
  farzsebembôl egy doboz cigarettát, leültem és rágyújtottam.
    -  Látom  a  félelmet  az  arcán,  biztos  úr, ez sokat elárul magáról -
  mondta az öreg, vészjós vigyorral kísérve minden szavát.
    - Igen?! - kérdeztem, s elindítottam a diktafont.
    -  A  félelmet  nem lehet színészkedéssel leplezni, tudom, hogy fél és
  ez az, amely minket táplál.
    - Minket?! Tán' valami szekta tagja ön? - intéztem felé kérdésemet.
    - Ha-ha-ha! A kíváncsiság felemészti önt, rendôr úr. Ez az, mely Sanders
  urat már felemésztette.

    Az  öreg hangvétele nagyon nyomasztó volt, ott belül éreztem, hogy ezzel
  a paranormális célozgatásaival valamit közölni akar velem.

    - Miket beszél? - céloztam újabb kérdésemmel az öregurat.
    -  Igen,  jól hallotta. Sanders úr is kíváncsi volt, ezért fizetnie kel-
  lett... az életével!
    -  Tehát  bevallja,  hogy ön ölte meg? - kérdeztem elhamarkodottan, majd
  beleszívtam cigarettámba.
    - Ön legalább olyan kíváncsi most, mint egy Beavatott - válaszolta kehes
  hangján,  majd  hosszúkás,  göcsörtös  ujjait végighúzta a faasztalon. Né-
  hány pillanatig tétovázni látszottam, majd egy utolsót szívtam cigarettám-
  ból, és elnyomtam egy üveg hamutálban.
    -  Mi  volt  az  ön  foglalkozása? - próbáltam köntörfalazni, holott már
  tájékoztattak  róla,  hogy  az  öreg egy ismeretlen sátánista szekta tagja
  volt.
    -  Jómagam  szerzetes  voltam, egész életemet önmegtartóztatásban töltöt
  tem - válaszolta.

    - Mit tud maga arról a könyvrôl, melyet az áldozatnál találtak?
    - Csak annyit, amennyit maga.
    - Ne  szórakozzon  velem,  jóember!  Tudom,  hogy az egyházukból való a
  könyv! - förmedtem rá elborult aggyal.

    Az  öregnek  szeme  sem  rebbent, és idegesítô kijelentésével még jobban
  bosszantott:  -  A  világ  keletkezése  feltételezésekre épül, az ön által
  tett  kijelentés  is ebbe a kategóriába tartozik.
    -  Bosszankodva kémleltem gyanúsítottamat, nem folytattam az ordítozást.
  Inkább   mégegyszer   rágyújtottam  egy  szál  cigarettára,  és  vártam. A
  diktafon csak vett és vett.

    -  Látom,  hogy  hódol  szenvedélyének, rendôr úr. Sanders úr is hódolt,
  csak  ô  úgy építette kártyavárát, hogy annak alapja rossz volt. Építette,
  építette,  míg  egy  szép  napon  a  vár  össze  nem omlott. - folytatta a
  célozgatást,  ujjaival  felettébb  idegesítô  módon  kaparászott.  Láttam,
  hogy  reménytelen,  értelmét  vesztette  próbálgatásom. Mégis úgy éreztem,
  hogy egy utolsó kérdést felteszek, mielôtt kimegyek ebbôl a szobából.

    -  Miért?  Mi  volt  Sanders  szenvedélye?  -  Idôtöltésnek tartani a
  mágiát - válaszolta félvállról véve a dolgot.

    Most az egyszer kellemesen csalódtam, és folytattam a kérdezôsködést.

    - Tehát Sanders mágiával foglalkozott, és ezért kellett meghalnia?

    -  Fogalmazhatnám  így  is - válaszolta, majd elkezdte mondandóját, mely
  meglepetésemre hosszabbra nyúlt, mint holmi semmitmondó válasz.
    -  Sanders  bátor  volt,  egy  olyan  dologba  kezdett bele, amelybe nem
  kellett  volna.  Ha  másképp tett volna, még ma is a családjával élne. Azt
  gondolta, a magasba emelkedhet azzal, ha a mágiát gyakorlatban alkalmazza.
  Tévedett,  s  ezért megfizetett. Lelke már megjárta a Tartaroszt, és Dante
  poklában  ítéltetett  örök szenvedésre. Látom! Próbál menekülni, de lelkét
  kínok  gyötrik,  kígyók  emésztik  mindaddig,  amíg  ki  nem taszíttatik a
  reinkarnációból.  De  ez  csak az emberiségnek kedvez, aki nem bír a mágia
  hatalmával,   az   csak  ilyen  sorsra  jut,  és  ezzel  is  elôsegíti  az
  Apokalipszis  eljövetelét. Ödusszeusz bölcs volt, mert nem engedett utat a
  mágiának, miután egyszer alkalmazta azt. Lám Abdul Alhazred király volt, ô
  tudta  uralni  félelmét.  Mert a félelem az, mely erôsíti a szellemeket, a
  beteljesülendô   sorsot.  Ön  fél  tôlem,  és  engem  ez  erôsít.  Látom a
  fonalát,  mely egyre vékonyabbá válik, és eljön az ideje annak, hogy végül
  elszakad.
    -  Mit  ért  fonál  szón?  Mit  akar ezzel jelképezni? - kérdeztem izga-
  tottan.
    -  A fonala már vékonyodik, és minél kíváncsibb lesz, annál inkább nô az
  esélye  annak,  hogy  elszakad.  A külsô erôk formálják a fonalát, és Önön
  múlik, rendôr úr, hogy ezek az erôk hogyan döntenek.

    Nem  hittem  a  vén  sátánistának, tovább kérdezôsködtem. Az öreg minden
  kérdésemre  csak  nevetéssel válaszolt. Lejárt a műszakom, váltás követke-
  zett. Hazamentem aludni. Ugyan fáradt voltam, lefekvés elôtt mégis elszív-
  tam egy cigarettát, nézegettem a parazsát mindaddig, míg el nem nyomott az
  álom...

    1996.  06.  06.  hajnali  egy  óra.  Hűvös nyári este szele telíti meg a
  levegôt.  Két  göcsörtös,  dögkeselyű karom markolja egy cella ablakának a
  rácsait.  Az illetô arcát beárnyékolja a csuklyájáról vetett árnyék. A két
  farkasszempár  a  várost kémleli, miközben a távolban szirénák égtelenkedô
  hangja  zengi  be  a  várost.  Tűzoltó  autók  jelennek  meg az utakon, és
  sietve  száguldanak  egy  távoli,  égô házhoz. A két göcsörtös, dögkeselyű
  karom  már  nem  markolja  a  cella ablakának rácsait, a két farkasszempár
  sem  kémleli  a várost többé. A fonál elszakadt, s a cella csendjét sátáni
  kacaj zengi be. Az Antikrisztus kacaja...