Vissza a főoldalra
Vissza a novellákhoz 
H.P.LOVECRAFT 
EMLÉKEZET

   Nis völgyében halványan világít az elátkozott fogyó hold, gyönge szarvai ösvényt hasítanak fényének a hatalmas upasfa gyilkos lombsátorán át. A völgy mélyén, ahova nem ér el fény, furcsa alakok mozognak, buján tenyészik a bozót minden lejtôn. Gonosz indák kúsznak a romba dôlt paloták kövei között, szorosan rátekerednek a törött oszlopokra, különös monolitokra, felgyűrik az elfelejtett kezek rakta padlók márványlapjait. A romos udvarokon gigászivá növô fákon apró majmocskák ugrálnak, miközben a mély kincseskamrákban ki-be kúsznak a mérges kígyók és a nevenincs pikkelyes  lények. Hatalmasak a nedves moha alatt szunnyadó kövek, és óriásiak a falak, amelyekrôl lezuhantak. Építôik örök idôkre emelték ôket, és valóban nemesen szolgálnak még mindig az alattuk tanyát ütött szürke varangynak. A völgy legalján kanyarog a Than folyó, amelynek nyálkás vize vastagon hínáros. Rejtett forrásokból fakad, és föld alatti barlangokba fut, ezért a völgy démona, aki most éppen erre járt, sem tudta, miért vörös a vize, és honnan érkezik.
Hirtelen megjelent a holdsugárban kísértô Géniusz, és így szólt a völgy démonához:
- Öreg vagyok és sokat felejtettem. Beszélj nekem azoknak tetteirôl és küllemérôl, akik ezeket a kôépületeket emelték.
 És a démon azt válaszolta:
- Én vagyok az emlékezet, és tudós vagyok a múlt tudományában, de én is megöregedtem. Ezek a lények olyanok voltak, mint a Than folyó vize, nem arra születtek, hogy megértsék ôket. A tetteikre nem emlékezem, mivel a pillanatnak szóltak. A külsejüket is csak homályosan tudom felidézni; hasonlított e kis majmokéra a fán. A nevükre világosan emlékezem, mivel rímelt a folyóéra. A tegnap eme lényeinek neve Man (azaz ember).
Ezután a Géniusz visszarepült a vékonyszarvú Holdba, a Démon pedig elmélázva bámult egy majmocskát egy romos udvarból kinôtt fán.