![]() ![]() |
H.P.LOVECRAFT EMLÉKEZET |
Nis völgyében halványan világít az elátkozott fogyó hold, gyönge
szarvai ösvényt hasítanak fényének a hatalmas upasfa gyilkos lombsátorán át. A
völgy mélyén, ahova nem ér el fény, furcsa alakok mozognak, buján tenyészik a
bozót minden lejtôn. Gonosz indák kúsznak a romba dôlt paloták kövei között,
szorosan rátekerednek a törött oszlopokra, különös monolitokra, felgyűrik az
elfelejtett kezek rakta padlók márványlapjait. A romos udvarokon gigászivá növô
fákon apró majmocskák ugrálnak, miközben a mély kincseskamrákban ki-be kúsznak a
mérges kígyók és a nevenincs pikkelyes lények. Hatalmasak a nedves moha
alatt szunnyadó kövek, és óriásiak a falak, amelyekrôl lezuhantak. Építôik örök
idôkre emelték ôket, és valóban nemesen szolgálnak még mindig az alattuk tanyát
ütött szürke varangynak. A völgy legalján kanyarog a Than folyó, amelynek
nyálkás vize vastagon hínáros. Rejtett forrásokból fakad, és föld alatti
barlangokba fut, ezért a völgy démona, aki most éppen erre járt, sem tudta,
miért vörös a vize, és honnan érkezik.
Hirtelen megjelent a holdsugárban
kísértô Géniusz, és így szólt a völgy démonához:
- Öreg vagyok és sokat
felejtettem. Beszélj nekem azoknak tetteirôl és küllemérôl, akik ezeket a
kôépületeket emelték.
És a démon azt válaszolta:
- Én vagyok az
emlékezet, és tudós vagyok a múlt tudományában, de én is megöregedtem. Ezek a
lények olyanok voltak, mint a Than folyó vize, nem arra születtek, hogy
megértsék ôket. A tetteikre nem emlékezem, mivel a pillanatnak szóltak. A
külsejüket is csak homályosan tudom felidézni; hasonlított e kis majmokéra a
fán. A nevükre világosan emlékezem, mivel rímelt a folyóéra. A tegnap eme
lényeinek neve Man (azaz ember).
Ezután a Géniusz visszarepült a
vékonyszarvú Holdba, a Démon pedig elmélázva bámult egy majmocskát egy romos
udvarból kinôtt fán.