Bűnügyi film
Végre megkezdődött a film.
Mit tagadjuk, kételyekkel telve tértünk be. Nem mintha elleneznénk a detektívfilmet, mint olyant, ellenkezőleg, akinek szüksége van ilyesmire, csak menjen be, isten segítse. Mi a magunk részéről már csak megmaradunk a magas színvonalú, művészi filmeknél, amelyekben a játékművészeten és a szublimáción van a hangsúly. Néhanapján elvétve mégis megesik, hogy betévedünk egy ilyen bűnügyi filmhez, de csak úgy mellékesen, inkább véletlenből, mintsem. Mint most, kezicsókolom. Elsétáltunk a mozi mellett, és tekintetünk önkéntelenül is végigfutott a transzparenseken, hogy aszongya: „Az eszed tokja” – a francia filmgyártás büszkesége – elviselhetetlen feszültség – félőrült tömeggyilkos tartja rettegésben a fények városát – van-e tökéletes gyilkosság? – csak tizenhat éven felülieknek – Eastmancolor. Ez, hogy Eastmancolor, ez döntötte el a dolgot. Már régóta nem megyünk Technicolorhoz – csak Eastman. Vettünk jegyet középre.
Egész jól kezdődik. Szőrös férfikéz nyúl egy női nyak felé. Megragadja. Nyekk. A nő szemüvege lepottyan a padlóra, gumitalpú cipő tapossa szét – várjunk csak! Most miért kellett ezt a szemüveget széttaposni? Gyilkolni? Kérem szépen! De tönkretenni szemüvegeket? Minek? A gumitalpú cipők továbblépdelnek, ajtó nyílik, s váratlanul megjelenik a producer neve. Aztán a többi nevek cipőháttérrel. Az első asszisztensnőt úgy hívják, hogy Schwartzfeld, nyilván zsidó. A női frizuráknak is zsidó neve van. A zeneszerző: Green. Hehe.
A rendőrkapitányságon vagyunk. Robitsek felügyelő, kemény tekintetű, de melegszívű nyomozó, éppen ráförmed a stábra:
– Ez már a száztizenkettedik gyilkosság Párizsban, és az áldozat mindig háztulajdonos! Meg kell őrülni! Gerard, mi van magával?
– Boss – így Gerard, egy fiatal, szép és gazdag detektív –, ez nem ember, ez maga az ördög!
Vágás. Új kép. Éjhomály. Szűk sikátor. Itt-ott egy-egy üdvöske. Miért nem vetődünk mi soha egy ilyen szűk sikátorba? A lencse felemelkedik a harmadik emeletig, és ott besétál az ablakon. Szemüveges dagi üvöltözik ott a szépségkirálynő kombinéban didergő első udvarhölgyével:
– Reggelig teremtsétek elő a házbért, vagy kidoblak benneteket!
Áhá! Szóval, háziúr! Valami kezd kialakulni. A leányka megremeg:
– Ha Istent ismer, Boulanger úr – könyörög szegényke –, tessen délig várni… Apa beteg… náthás…
Boulanger szennyes tekintetében kigyullad a parázna szövétnek. Már nyúlkál. Fuj. Miért nincs nekünk házunk?
– Hehehe – kuncog gonoszul Boulanger –, ha jól viselkedsz, Valerián, talán…
Öklünk ökölbe szorul ennyi léhaság láttán. Valerián nyüszítve hátrál a cenk elől, amíg bele nem ütközik a falba. Most jön a tiprás. A dolog elkerülhetetlen…
Ám hallga csak!
Az ablak csendben kitárul, és egy sötét, gumiköpenybe burkolt fantom lép a színre. Valóságos óriás. Szakállas arca iszonyú, szemeiben a természetellenes halál jelzőtüze lobog. Boulanger már nem nyúlkál, már nem cédáskodik, hogy az Isten a fejét akárhová tegye. Helyzete meglehetősen kényes, mivel családos ember.
– Mit akar? – kérdi az óriást. A fantom válasza mint a lélekharang cseng-bong a szoba áporodott levegőjében:
– Az életedet, Boulanger.
– Kikérem magamnak ezt a tónust – dadogja Boulanger –, nem csináltam én magának semmi rosszat. És ne tegezz.
– Maga tényleg nem vétett nekem semmit, Boulanger – suttogja a rém –, más végezte el helyetted a mészárosmunkát…
Visszapillantás. Látni a múltat, amint egy nagyon szegény családnak éppen kidobják a holmiját az utcára. (Az asszociáció nyilvánvaló!) Az apa csendesen sírdogál, az anya szíve megszűnik dobogni. Zömök fiúcska, kis szakállal, nekiront a kegyetlen háztulajdonosnak… A szemüveg lehull, a gyermek őrjöngve tapossa szét…
Boulanger, sajnos, nem láthatja a pszichológiai hátteret, mert ő bent van a filmben, és nem a nézőtéren ül. Ilyeténképpen értetlenül pislog, amikor az óriás átfonja a nyakát. Pillanatokon belül visszaadja lelkét Teremtőjének. Szemüvege lepottyan. Krach! Bravó! Úgy kell neki! Megfelelő cselekedet megfelelő időben! Legszívesebben megveregetnénk a szörny vállát:
– Férfimunka, Guszti.
Hohó! Majd elfelejtkeztünk Valeriánról.
Szinte bosszantó ez a lány. Ahelyett, hogy megköszönné megmentőjének mindazt, amit tett érte, kiszalad, és hisztérikus sikolyok közepette szökell a lépcsőházban. Az óriás behemót hörgéssel döng utána. Pardon, fiatalember, szólal meg fejlett igazságérzetünk, minden elismerésünk fontos küldetésének, de Valerián nem szemüveges háztulajdonosnő, mit akar tőle?
A leányka időközben eléri náthás atyja otthonát, és még idejében kulcsra zárja az ajtót:
– Láttam – sípolja a kicsike –, gyilkos… szörnyeteg… Boulanger… nincs többé… hála istennek… rémes… telefon… rendőrség…
Hát így! Alig néhány perccel ezelőtt menti meg őt Guszti a fajtalankodástól, és most ráuszítja az egész karhatalmat. Voltaképpen, ha jól megnézzük, elég buta kis liba. Az atya reszkető ujjal tárcsázik. Az ajtó előtt már ott áll az óriás, és mindent hall. Cselekedni, apafej, különben ez a kis kígyó bemószerol…
– Halló – üvölti az atya. – Policáj? Azonnal kiszállni! Gyilkosság a Tó utcában! Lányom, amíg él, felismeri a tettest…
A főhadiszálláson Robitsek felügyelő veszi fel a vészhírt:
– A gyilkos feszegeti az ajtót – sugározza az apa. – Nincs sok időnk. SOS. Tessék sietni, kérem.
Nyomorult kis besúgó, ez az általános vélemény. Robitsek Gerardot hívja, és máris robognak a rendőrökkel megrakott riadóautóval a Tó utca felé. Harminchat rendőr plusz két detektív, valóságos hadsereg egy szerencsétlen gyilkos ellen. Hát illik ez? Miért nem állnak ki, mint férfi a férfi ellen? Gyalázat. A szirénázó riadóautó eszeveszett iramban robog végig a városon és visszafelé…
Bumm!
Az ajtó végre beszakadt. Az óriás lassan Valerián felé lendül. Világos, hogy le kell zárni a kínos fejezetet. Efelől nincs vita. Törvénytisztelő polgárok vagyunk, de mi is ez irányban működnénk helyében. Vagy-vagy. Nincs mese. A papa, ez az ellenszenves jelenség, már megint beavatkozik a mások dolgába. Már elfelejtette, hogy Boulanger ki akarta hajítani a lakásból. A gyilkosok iránt érzett eszelős gyűlölete elvakítja. Guszti lassan felemel egy fotelt, és – zbeng –, ez klasszikus volt! Bravó! Ez lesz a sorsa minden besúgónak! Most jön a lány…
A fantom kinyújtja irdatlan karját a nyaka felé… húsz centiméter… tíz centiméter… három centiméter… centiméter…
Ideiglenes helyzetjelentés: a leányka végső fokon nem teljesen bűnös, mivel a megboldogult papa hívta ki a rendőrséget. Viszont kétségtelen, hogy most Valerián zabos Gusztira, és igyekezni fog kiszolgáltatni őt a pribékeknek. Ilyenek a nők. Namostanmár, mit csinálnánk mi, ha fantomok volnánk? Nehéz, fájó kérdés, de a válasz nem kétséges: el kell tenni a lányt is láb alól. Aki át mond, mondjon bét is. Ez az élet, kezicsókolom…
0,200 centiméter!
Váratlanul – fényszórók! Sziréna! Tu-tá-tu! a rendőrség körülvette az épületet. Látni felülről, amint a miriádnyi közeg nyüzsög a ház körül. Az óriás az ablakhoz szökell, és macskaügyességgel felmászik a tetőre. Gerard betör a szobába, a halovány Valerián fojtott sírással borul a nyakába, és csókolóznak. Robitsek előhúzza a hatlövetűt, és felkúszik az esőcsatornán… A francia rendőrség utána az aknavetőkkel… A sarkon feltűnnek az első hernyótalpasok…
Ha eddig volt valamely viszoly szívünkben, most már egész rokonszenvünk Gusztié. Az óránkra pislantunk: még van egy jó félóránk. Nagyszerű! Tudvalevő, hogy az igazság mindig csak az utolsó tíz percben győzedelmeskedik, tehát még van egy kis időnk tevékenykedni. Guszti riadtan botorkál a tetőn, Robitsek és csauszjai kúsznak utána a nehézgéppuskával. Héj, mit akarnak ettől a szegény párától? Mit csinált maguknak, piszkos bürokraták? Gyilkolt, mondjuk, hogy gyilkolt. De miért gyilkolt? Mert a szüleit kitette a lakásból Boulanger nagypapája! Olyan nehéz ezt megérteni? Bármi is legyen, ha valaki egy ujjal hozzányúl Gusztihoz, egy egész mozival találja magát szemben…
Gerard, ez a nikszli, időközben Valeriánnal izél. Nagy művészet, amikor az egész környék tele van rendőrkopókkal meg kommandócsapatokkal és békaemberekkel. A fiatal nyomozót csak a csókolózás érdekli. Menj nyomozni, te piszok…
Sztrüll!
Az ablakon sötét, de jól ismert sziluett rajzolódik ki. Szervusz, Guszti! Visszajött! Túljárt az egész rendőrség eszén, és időt szakított magának, hogy leszámoljon az árulókkal. Gerard felugrik, keze a zsebe felé tart – ám Guszti fürgébb – rövid, de egyenlőtlen tusa – tempó Guszti, ne hagyd magad, te igazságos ügyért harcolsz, te nem vacakolsz nőkkel szolgálati időben, te teljesíted a kötelességedet, hajrá…
Így a!…
Gerard vonszolódik az ablak felé… felemelkedik, majd… zsupsz… ki a halhatatlanság felé…
Régóta nem éreztük ezt a maradéktalan megelégedettséget és általános jó közérzetet. A környék zsúfolásig telve van biztos urakkal, és mi kacagva hülyét csináltunk belőlük. Előre! Most kikészítjük Valeriánt, és – rá lehet gyújtani! Lassan közeledünk feléje, illetve Guszti közeledik… Három col… két col… col.
Persze belül érezzük, hogy most sem fog ebből semmi jó kisülni. Mit mondtunk! Robitsek az utolsó pillanatban berobog a szenegáli lovasok élén. Guszti – hogy mennyi gondja-baja van ennek az embernek – már a lépcsőházban dübörög, gyorsan beugrik egy ismeretlen lakásba. Élemedett házaspár állja útját. Az öreg megragadja köpenyét – mit vacakolsz, tata, mit ugrálsz, kinek teszel szívességet – zlutty! – a franciakulcs lecsap a fejére. Ezen a nehézségen is túlestünk. Szaladj, Guszti, szaladj, a csozék a nyomodban vannak…
– Gázmaszkot fel! – adja ki az utasítást Robitsek, ez az undok karrierista! Mindenki eleget tesz a parancsnak. Nagy hősök! Amikor látják, hogy nem bírnak Gusztival, akkor bedobják a gázt. Robitsek behajít egy könnyfakasztót. Füstfelhő, alig látni… Gusztikánk köhécsel, szédül, biz’isten nem hagynak ennek az embernek egy perc nyugalmat sem… A gáz szétterjed… már az összes nők sírnak a nézőtéren… Mennyit szenved az istenadta… Hogy lefogyott a film kezdete óta…
Megnézzük az órát. Már csak tíz perc maradt. No, most kezd a bűn nem kifizetődni. Slussz. Mostantól kezdve minden törvényes. Persze, persze, hiszen tudjuk mi, hogy ártatlan embereket ölt, szörnyeteg, közveszélyes, beszámíthatatlan, amit akarnak, kérem. Mi csak annyit mondhatunk, hogy általános emberi szempontból igenis Guszti maradt felül. Lehetetlen helyzet elé állította az Élet, ez a nagy hülye. Maguk, igen maguk csináltak belőle gonosztevőt! No jó, az öreget talán nem kellett volna a franciakulccsal fejbe vágnia, de akkor már Guszti ideges volt. Kinek nincsenek hibái? Maga talán tökéletes? Az adók talán rendben vannak? Szép kis kormány, mondhatjuk! A korrupciónak szabad kezet adnak, a kis gyilkosnak pedig megkeserítik az életét. Guszti, mindnyájan melletted állunk! Guszti, védekezz, tudjuk, hogy áldozatul kell esned a cenzúra törvényeinek, de legalább harcolj az életedért, te marha. Törd be az ablaküveget, akkor kimegy a gáz, mozdulj már, az istenért…
Robitsek, az emberiség szégyenfoltja, az ajtónyíláson keresztül tüzel. A fantom szívéhez kap, és összerogy. Micsoda gyenge film. Robitsek diadalittasan hajol áldozatának teteme fölé…
Micsoda?
Azanyja !…
Bravó! Bravó! A közönség egy emberként áll talpra, és önfeledten ünnepli Gusztit…
Mert mi történt, kérem? Guszti váratlanul kinyújtja a kezét, megragadja Robitsek gallérját, és helyben kicsinálja. Teccik érteni? Nem volt ő megsebesülve egy fikarcnyit sem, csak adta magát. Guszti egyszerűen fantasztikus! Kedvencünk az ablakhoz ugrik, már künn is van…
Talán – zsong a szívekben –, talán egyszer, egyetlenegyszer a film történetében – futni engedik a kis gonosztevőt, talán történik valamilyen csoda, kiderül, hogy nem ő gyilkolt, hanem, Boulanger, vagy mondjuk Guszti a Valerián nevelt apja, vagy ilyesmi – édes jó Istenem, tegyél valamit, ugye, nem hagyod, hogy Gusztinak valami baja essen, könyörülj meg szegény üldözöttön, aki nem tett semmi különöset, csak éppen, hogy…
Tatatata!
Noná! Mit várhatunk ettől az álszent világtól? Gépfegyver ugat odakünn. Bravó! A francia hadseregnek sikerült legyőznie egy fegyvertelen embert! Guszti elnyúlva fekszik a kövezeten. A fanfárok harsognak. Fin. A nézőtéren kigyúl a fény. Kifelé. Végtelen csalódottság az arcokon. Látják, ezért nem szeretjük a bűnügyi filmeket, mert az a nyomorult igazság mindig győzedelmeskedik…