Serdülő állataink
– Uram – mondta nekünk kedvenc könyvkiadónk egy ösztövér délelőttön –, mielőtt új könyvet kezdene írni, fontolja meg jól, hogy ki olvas még héber könyvet ebben az országban.
– Vannak még – makacsoltam meg magamat –, több helyről hallottam, hogy Givátájimban van egy házaspár, amely több héber könyvet is vásárol évente.
– Lehetséges – így kedvenc kiadóm –, már én is hallottam róluk. De nem lehet a héber könyvkiadást erre a givátájimi csodára építeni. Ez okból azt ajánlanám, hogy kezdjen maga is gyermekkönyveket írni. A gyerekek csak tizenhét éves korukban térnek át az angol nyelvű könyvek olvasására, és addig, más lehetőség híján, kénytelenek héberül olvasni.
– Kérem – mondtam kedvenc kiadómnak –, akkor írok gyerekkönyvet. Mi megy most?
– Állatok.
– Kérem, akkor írok majd valamelyik állatról.
– Melyikről?
– Erre még nem gondoltam. Mondjuk, írok egy pajkos gidáról…
– Kis naiv – így kedvenc kiadóm –, már régen ki lett aknázva: Gidon Gida kalandjai szárazon és vízen. Nyolc kiadást adtam el eddig. Kedves kis történet. Gidon Gida elszökik hazulról, és egy dzsipen a városba megy, de számos kaland után megtanulja, hogy mindenhol jó, de legjobb otthon, és hazatér anyukájának, a kecskének kebelére. Keresnie kell, drága uram, valami ritkább állatfajtát, mert az ismertebbeket már mind leírták a héber gyerekkönyvekben…
– Mit szólna a medvéhez?
– A múlt héten hoztam ki a széria utolsó kötetét: Tomi, a mackódöntő. Tomi elszökik hazulról a városba, és kitanulja a kasszafúrást, de aztán rájön, hogy a legjobb mégis odahaza, és visszatér szüleihez. Volt már itt, kérem, minden, cica, nyuszi, pipi, boci, paci és orangután.
– Mit szólna egy jó kis sakáltörténethez?
– Már van. Sakál Suki csatlakozik a földalatti mozgalomhoz. Tizenhat kiadás.
– Elszökött hazulról?
– Igen. Dzsipen. Valami mást kell kitalálni.
– Menyét?
– Ohó! Ez most a sláger: Menyét Menyhért meg a sztriptíz. Menyhért elszökik hazulról…
– Denevér?
– Denevér Dénes felhőkarcolót épít. Ebben a könyvben egy bátor kis denevérről van szó, aki kalandra vágyik, jóllehet szülei óva intik…
– Visszatér?
– Evidens. Dzsipen.
Kedvenc kiadóm felkelt foteljéből, és a polchoz lépett.
– Nehéz manapság szabad állatot találni – motyogta, lázasan keresgélve könyvei között –, íme: Öcsi, a dögkeselyű az olimpián, meg: Cipóra, a tiszavirág három napja. Cipóra elszökik hazulról, hogy manöken legyen…
– Megvan! – kiáltottam. – Giliszta!
– Huszonhárom kiadás eddig – mosolygott ironikusan kedvenc kiadóm: – Giliszta Gila bálnát fog. Egész jó kis történet, Gila felkerül egy luxushajóra…
– Hogyan?
– Elrejtőzik egy dzsipszállítmányban.
– Értem. Ez esetben nem marad más számomra, csak a vöcsök…
– Vöcsök Vendel átejti a vámőröket. Most júliusban dobom ki. Alagutat ás magának a szülői házból, és egy szép napon…
– Kígyók már voltak?
– Mint a pelyva. Eduárd, a vidám csörgőkígyó az Operában. Eduárd összebarátkozik a szomszéd kisfiával, és végül megszöknek hazulról Szúnyog Pirivel…
– Ponty?
– Ponty Karcsi a légierőnél.
– Bíborcsiga?
– Csiki és Csuki, a pajkos csigapár a trapézen. Csiki és Csuki ikrek. Egy szép napon megszöknek hazulról, de aztán visszatérnek a hideg miatt…
– Akkor – nyögtem – moszat.
– Ragyogó! – derült fel kedvenc kiadóm arca. – Ha nem tévedek, ez még nem volt. De gyorsan írja meg, mert ha kitudódik az üresedés, akkor két-három hét múlva egyre-másra jelennek meg a moszattörténetek…
– Bízza rám – így én. – Nyugodtan kinyomtathatja a katalógusba: Moszat Ferkó a Holdra száll…
– De máris!…
Rohantam haza, és másnap reggelre már be is fejeztem a sorozatom első kötetét. A történet maga elég eredeti: Moszat Ferkó űrrepülni vágyik, és elszökik hazulról, ám rádöbben, hogy mindenütt jó, de legjobb mégiscsak odahaza, és visszatér szerető szüleihez. Azt hiszem, hogy dzsipen fog visszatérni. Ami biztos, az biztos.