Daliás idők

Vettem két jegyet a délutáni előadásra, középre. Amikor elléptem a pénztárablak elől, megszólított egy javakorabeli férfiú:

– Hová, Joszkele? – kérdezte rosszalló hangon. Az egyszerűség kedvéért azt feleltem, hogy jegyet vettem a moziba.

– Úgy, a moziba? – mondta a javakorabeli. – Nos, amikor én annyi idős voltam, mint most te, örültem, ha egy szem kovászos uborkára tellett, nemhogy mozira. Ki gondolt közülünk mozira harminc évvel ezelőtt? Tevék poroszkáltak itt, fiacskám, és a Rothschild sugárútról látni lehetett a tengert, mert még nem volt ott egyetlen fa sem, csak a puszta sivatag meg sakálok…

– Igen, pontosan ez volt a helyzet – mondtam –, de most, sajnos, mennem kell, ugyanis várnak otthon.

– Otthon? – álmélkodott a férfiú. – Tudtuk mi, hogy mi az otthon? Összeszedtünk néhány benzineshordót, a bádogra deszkát szögeztünk, és a tetejét leöntöttük forró szurokkal. Ez volt a lakásunk. Bútorotok van-e?

– Úgyszólván semmi – feleltem óvatosan –, téglákon ülünk.

– Téglákon? – csapta össze kezét a javakorabeli. – Mi csak álmodtunk tégláról. Hol volt nekünk pénzünk téglára?

– Tulajdonképpen – suttogtam – mi is csak úgy elcsórtuk a téglákat egy üres telekről…

– Elcsórtátok? – dohogott a férfiú. – Már vagy huszonkét éve itt éltem az országban, amikor először merészeltem téglát csórni. Vizet isztok?

– Elvétve… maximum kétszer egy héten…

– Micsoda? Kétszer egy héten? – fortyant fel a javakorabeli, majd megragadta a vállamat, és alaposan megrázott. – Ember, van fogalmad róla, hogy Jeruzsálemben pénzt kértek az ivóvízért? Kiszáradt, csóró nyelvünk a szájpadlásunkhoz tapadt, és nem volt egy megveszekedett krajcárunk se, Joszkele, egy árva fityingünk se volt…

– Nem vagyok Joszkele – mondtam –, és egyáltalán nem ismerem uraságodat.

– Nem ismersz? – kuncogott a férfi metsző gúnnyal. – Ha ennyire pofátlanok lettünk volna a te korodban, akkor mi lett volna ebből a szerencsétlen országból? De ma, úgy látszik, mindent szabad…

Azzal a javakorabeli váratlanul sarkon fordult, és faképnél hagyott. Hanyatt vágódtam a meglepetéstől, és egy éppen arra robogó taxi elgázolt. Mesélik, hogy valaha tizenöt-húsz évig is vártak ebben az országban az első gázolásra.

Hja.

előzőtartalomjegyzékkövetkező