„Fityfiritty”

Egy sűrű szerda délelőtt elmentem a lakhelyemhez oly közel álló givát-rámbámi uszodába, ugyanis a sportokban bővelkedő asszony már több ízben felhívta figyelmemet arra, hogy a givát-rámbámi uszoda kicsinyke ugyan, de igen tiszta, mert folyton söpörnek benne, és nincs zaj, hanem pont ellenkezőleg, csend van, meg fegyelem, meg higénia, meg udvariasság, meg emberi elbánás, meg törvénytisztelet, meg víz és nap korlátlan mennyiségben. Meg úszómester.

Szóval addig beszélt ez az asszony a lelkemre, míg azon a sűrű szerdai délelőttön tényleg ki nem szálltam a tett színhelyére. És rögtön, amint beléptem a fürdő területére, kénytelen voltam megállapítani, hogy az asszony szavai tényekre támaszkodnak. Csend, tisztaság, ragyogás, fényözön. Tisztára, mint Európában. A víz átlátszó, a földön sehol egy darabka papír, nincs szaladgálás, nincs Joszkele, nekem is egy fagyit. Kultúra honol ezen a helyen, skandináv kultúra. Szinte nem is értettem, hogyan lehet valami ilyen tökéletes minálunk.

Odaléptem hát a pénztároshoz lábujjhegyen, egy kissé megilletődve, és mondtam a bent ülő, jobb napokat látott úriasszonynak:

– Egy belépőt, kezicsókolom.

– Sálom – felelte az úriasszony –, nálunk szokás sálomot mondani.

– Sálom – mondtam, és enyhén elpirultam, hogy így rám pirítottak. Ezután fizettem az esztétikailag kifogástalan belépőjegyért, és az öltöző felé vettem lépteimet, amikor váratlanul azt hallom, hogy „fityfiritty”, és kiderül, hogy az úszómester sípol irányomban egy hosszú távú, kettős ütemű mestersíppal.

– Uram – kiáltotta felém az úszómester –, kérném az öltözőbe befáradni, és fürdőruhára levetkőzni.

– Természetesen – feleltem –, hiszen azért jöttünk.

– Akkor tessék igyekezni – jegyezte meg az úszómester, és máris elfordult tőlem, hogy egy kisebb rendzavarást megtoroljon. A kőlépcsők ormán állt az úszómester, mint a kelta istenszobrok, és onnét szántotta tekintetével a fürdő területét, mint egy forgó reflektor, amelyet elfelejtettek reggel elzárni. Az öltözőben azután gyorsan levetkőztem, és átadtam a ruháimat egy kellemes megjelenésű ifjúnak, aki rögtön meg is jegyezte nekem udvarias, tapintatos formában:

– Tessék talán begombolni az ingen a gombokat, különben leeshet a fogasról, és kár volna érte.

Kissé megrendülten begomboltam az ingem gombjait, majd egy szép kerek számot kaptam az ifjútól, aki egyben felhívta figyelmemet arra, hogy vigyázzak a számra, majd kellemes szórakozást kívánt, és én szédülten kitántorogtam a napfényre. Ám alig tettem néhány lépést, amikor hallom, hogy „fityfiritty”, és az úszómester határozott formában közli velem, hogy tilos szandálban a fürdő területére lépni a nyári bacilusok végett. Azonnal levettem szandálomat, és már a forgóajtóban voltam, amikor utolért az úszómester újabb „fityfiritty”-e.

– Kézben sem szabad a szandált a fürdő területére behozni.

Nem maradt más hátra, visszavittem a szandált a hálás ifjúhoz, és visszatértem a külvilágra.

– „Fityfiritty” – hallom váratlanul. – Tusolni, kérem!

Ugyanis tilos a fürdő területére lépni tusolás nélkül a népegészség érdekében. Szóval ott állok a tus alatt, hogy lemossam magamról az élet szennyét, amikor váratlanul egy síp hangját hallom, körülbelül így, hogy: „fityfiritty”, és méghozzá az úszómester elhagyja őrhelyét, és alászáll hozzám a tushoz.

– Uram – mondotta az úszómester –, a fürőnadrágjában egészen laza a gumi. Kérnem kell gondoskodni olyan nadrágról, amelynél nem áll fenn lecsúszás lehetősége.

Megkérdeztem az úszómestert, honnét tudja, hogy laza a gumi a nadrágomban, mire elmagyarázta nekem, hogy tizenöt éve dolgozik a szakmában, és különös izgalom fogja el, valahányszor laza gumijú delikvens lép a fürdő területére. Ezután visszatért az őrtoronyba, én meg az úriasszonyhoz léptem, azt mondtam, sálom, és béreltem nála mérsékelt áron egy kissé nagy, de gumiban feszes fürdőalkalmatosságot. Ám alig hagytam el az úriasszonyt, azt hallom, hogy:

– „Fityfiritty!”

Csakhamar kiderül, hogy az úszómester sípolt, ugyanis azáltal, hogy elhagytam a fürdő belső körzetét, ismét aktuálissá vált letusoltatásom. Letusoltam tehát, és beleroggyantam a szép egyenes sorban felállított új karosszékek egyikébe. Mindjárt beérkezett a „fityfiritty”, hogy aszongya: vizes fürdőnadrággal tilos a nyugszékeket igénybe venni. Elhagytam tehát a székeket, és félrekúsztam a lépcsőre, hogy elfogyasszam sajtos szendvicsemet, melyet a szentasszony sütött nekem hamuban előző este. Ha jól emlékszem, kétszer haraptam bele a szendvicsbe anélkül, hogy sajtot értem volna, amikor felhangzott a már meglehetősen ismert „fityfiritty” síphangocska, és az úszómester jelezte nekem, hogy tilos enni a fürdő területén, s azonnal utasítást adott egy szerecsen rabszolgagyereknek, aki elkergetett a lépcsőről, és fertőtlenítő anyagokkal felmosta hűlt helyemet.

Hozzávetőlegesen ekkor fogott el az üldözési mánia első hulláma. Négykézlábra ereszkedtem, és a falhoz lapulva kúsztam a lépcső vége felé, majd ott leguggoltam egy betontömb mögé, úgyhogy én magam csak a kacagó eget láttam, és engem meg senki a világon. Ebben a helyzetben a viszonylagos biztonságérzet hatása alatt és rendkívüli idegfáradtság eredményeképpen elszunyókáltam. Közeli felébredésemet sípzaj okozta.

– „Fityfiritty” – sípolta az úszómester, és gyöngéden rázta a vállamat –, tilos aludni a fürdő területén az erős nap sugárzása miatt. Tessék vízbe menni!

Feltápászkodtam, és az úszómedence felé tartottam, de csakhamar megállított a „fityfiritty” sípjelzés.

– Előbb tessék a mellékhelyiségbe fáradni.

– Semmi okom nincs odamenni. Tényleg…

– „Fityfiritty.” Akkor is kérnem kell.

Ennek értelmében befordultam a mellékhelyiségbe, vártam ott egy kicsit, majd jöttem kifelé, és szaladtam a medence felé, hogy minél közelebb hozzam távozásom pillanatát, de:

– „Fityfiritty” – sípolt az úszómester –, tilos szaladni a fürdő területén.

Sőt, még intett is nekem, hogy menjek oda hozzá, majd minden oldalról megvizsgált a lepraveszély miatt, és csak miután meggyőződött róla, hogy már kigyógyultam, és nem vagyok fertőző, adott engedélyt, hogy tusolhassak. A tus vízsugara alatt, ahogy ott álltam, becsukott szemmel, átvillant az agyamon a gondolat, hogy egy modern kínzótelepre tévedtem, csak nem tudok róla, mert úszómedencének van álcázva. Ilyesfajta gondolatok közepette tartottam, nem sietve, lépésben a víz felé, azzal a céllal, hogy fejest ugorjak a hullámokba.

– „Fityfiritty” – jött be a sípolás óramű pontossággal. – Tilos a medence széléről ugrani a fürdő területén.

– Az anyja púpos – üvöltöttem –, hát mit szabad itt csinálni, az isten szerelméért?

– „Fityfiritty” – felelte az úszómester. – Tilos kiabálni a fürdő területén.

Gondolkodás nélkül beugrottam a medencébe, és szétpukkadásig úszkáltam a víz alatt, hogy az úszómester elveszítsen szem elől, de ő látott mindent, mert a víz tiszta volt, mint a kristály.

– „Fityfiritty” – sípolt az úszómester, amint kénytelen voltam levegőért a víz felszínére jönni. – Tilos nyitott szemmel úszni a víz alatt az uszoda területén. A víz klórt tartalmaz.

Akkor úsztam becsukott szemmel.

– „Fityfiritty”. Tilos spriccelni az uszoda területén!

– Mit csináljak? Így úszom, kérem.

– „Fityfiritty”. Ez esetben tessék abbahagyni az úszást.

Abbahagytam az úszást, és megfulladtam. Már éppen ideje volt.

előzőtartalomjegyzékkövetkező