Akiknek sikerült

A minap arra lettünk figyelmesek, hogy valaki rejtőzködik a lakásunkban. Eleinte azt hittük, hogy talán a népszámlálási összeíró motoszkál nálunk, de amikor a dolog már három napja tartott, kezdtünk nyugtalankodni.

– Mit keres itt egy idegen? – mondta tegnap este az asszony. – Menj és beszélj vele!

Kiugrottam a hallba, és szóba elegyedtem a szemüveges férfival, aki ott ült a sarokban egy széken.

– Örvendek – mondta az illető –, Blitz.

– Részemről a szerencse.

Azon nyomban felismertem, hogy ő a Blitz, akit nemrégiben tizenöt évi börtönbüntetésre ítéltek. Olvastam róla az újságban.

Elbeszélgettünk különböző folyó problémákról. Blitz nem helyesli az új kormány bérpolitikáját, mert szerinte az idők nem alkalmasak rá. Ő maga a Liberális Párt elveit teszi magáévá, különösen az egyén szabadságjogai terén. Társalgás közben rátértem a kényes témára:

– Bocsásson meg – jegyeztem meg –, hogyan tetszett a börtönből megszökni?

Vendégem hátradőlt a széken, és mélyet lélegzett. Látszott, hogy az emlékek felkavarják.

– Mindent aprólékosan kiterveztem a Farkassal. Kezdettől fogva szoros kapcsolatban álltunk. Kidolgoztunk magunknak egy titkos morzét a börtönrácsokon való kopogtatás útján…

– Hogy dolgozták ki?

– Az ebédidő alatt. Mindennap találkoztunk, néha órákat beszélgettünk a morzéról. Az őrök panaszkodtak, hogy meg lehet őrülni az örökös kopogtatástól. Kértünk telefont. Megtagadták. „Fegyencnek nem jár telefon.” Erős kézzel tartottak bennünket, meg kell adni…

– Ez könnyen megbosszulhatja magát, ugyebár?

– Nocsak. Lassan-lassan összegyűl az emberben az elkeseredés. Elhatároztuk hát Farkassal, hogy alagutat ásunk a börtön borbélyához, ott megborotválkozunk, majd a szennyvízcsatornán keresztül eljutunk a mosodába, ahol kiválasztunk magunknak két szép öltönyt, majd az esőcsatornán keresztül lekúszunk a konyhába, bekapunk valami kis hideg vacsorát, belopózkodunk a börtönigazgató irodájába, és megorganizáljuk a papírokat, majd átfűrészeljük az ablakrácsokat, és kötélen leereszkedünk a börtön mozijába, az előadás után pedig kisétálunk a fegyházból…

– Ejha!

– Persze nem ment ez olyan könnyen! Mindenekelőtt meg kellett rajzolnunk a börtön alaprajzát. Papír és ceruza nem állt rendelkezésünkre, mert ezek a ravasz ördögök mindenre gondolnak. Így tehát nem maradt más hátra, fölkapartuk késeinkkel a tervrajzot a fürdőszoba falára…

– Hijnye!

– Sajnos, nagy hiányt szenvedtünk megfelelő eszközökben. Különösen az aggasztott bennünket, hogy nincs ásónk az alagúthoz. Kisebb használati tárgyakat, hegesztőpisztolyt, fémgyalut és villamos fúrót be lehetett szerezni a börtön falain belül, de egy nagy ásó mégis feltűnő lett volna. Egyszer például megesett, hogy egy bankrablónak kompresszoros aszfaltfúrót csempészett be a felesége. Mindjárt elkobozták. Hogyan juthattunk hát ásóhoz?

– Tényleg mán.

– Elhatároztuk, hogy házilag fogjuk elkészíteni. Leszereltük a folyosókon a seprűk rúdjait, és be akartunk lopózkodni velük a börtön lakatosműhelyébe, hogy megfejeljük őket bádoglemezből. Ám mit tesz a kegyetlen sors? A lakatosműhely ajtaja lakatra van zárva. Majd sírva fakadtunk…

– Furtonfurt nehézségek!

– Ez az! Az izráeli börtönök rendszabályai rendkívül szigorúak. Viszont tudtuk, hogy le kell reszelnünk a lakatot, különben végünk van. Igen kétségbe voltunk esve, de az utolsó pillanatban hirtelen eszembe jutott, hogy Jaffán, a King George utcában van egy vaskereskedés, ahol lehet ilyen reszelőt vásárolni hitelbe. Elugrottam, és vettem egy nagy ráspolyt. Ettől kezdve minden simán haladt. Csak az alagútásás folyamán történt valami kis incidens. Ugyanis minden reggel felvittünk a tetőre egy zsák kiásott földet, és leöntöttük. Egy szép napon azonban valamelyik börtönfelügyelőnek eszébe jutott átvizsgálni a járdán tornyosuló homokhegyet, és megtalálták benne néhány amerikai cigaretta csikkjét. Óriási botrány tört ki, ugyanis tilos cigarettát hozni a börtön falai közé. Fegyelmi tárgyalást tűztek ki ellenem. Azonnal elszalasztottam a börtönőrt Farkashoz azzal az üzenettel, hogy előbbre kell hoznunk a szökés terminusát. Farkas azt ajánlotta, hogy várjuk meg, amíg a szakszervezeti negyedórát közvetítik a rádióban, mert akkor mindenki elszundikál. Mondtam neki: kérlek.

– Azt hittem, hogy morzén közlekedtek.

– Nagyon siettünk. Kidolgoztuk az összes részletet, összeegyeztettük az óráinkat, és pontosan öt óra tíz perckor alászálltunk az alagútba. A borbélyműhelyben majdnem csapdába estünk, és Farkas megsebesült. Nem találtunk ugyanis szappant a borotválkozáshoz, és megvágta magát. Azután a szennyvízcsatornán át eljutottunk a mosodába, kivasaltunk magunknak két szép sötét öltönyt, galambszürke nyakkendővel. Ezzel szemben a konyhában nem találtunk semmi ennivalót, mert a szakács délben megszökött. Ez úgy ért bennünket, mint a villámcsapás. Üres gyomorral szökni? Farkas tért először magához, elszaladt a szemközti vendéglőbe, és hozott néhány szendvicset. Ezután tervszerűen behatoltunk a börtönigazgató irodájába.

– Hogyan?

– Lenyomtuk a kilincset, és kinyitottuk az ajtót. Átszármaztattuk magunkhoz az igazgató és helyettese útlevelét, majd fűrészelni kezdtük az ablakrácsokat. Három teljes órán keresztül fáradhatatlanul dolgoztunk. Néhány ízben felkiabáltak hozzánk, hogy hagyjuk már abba azt a fülsiketítő fűrészelést, de nem szálltunk vitába a fegyőrökkel, mert nem akartunk kikezdeni velük. Az ablakból összekötözött lepedőkön ereszkedtünk alá… és akkor…

– Szentséges Atyaúristen!

– Úgy, ahogy mondja! Az utolsó pillanatban elcsúsztunk egy banánhéjon. A terv szerint ugyanis a moziba kellett volna leereszkednünk, de alig értünk földet, gyanús csend és sötétség fogadott bennünket…

– Mi történt?

– Az utcán találtuk magunkat. Egy teljesen néptelen, elhagyatott utcában. Képzelje ezt a kínos szituációt! Odabenn vetítik a Brigitte Bardot-t, és mi ott állunk kívül? Elkezdtünk dörömbölni a kapun: „Engedjenek be! Engedjenek be!” Senki sem mozdult. Mindenki a filmet nézte. Botrány! Kisvártatva elvesztettük a türelmünket, és megpróbáltuk erőszakkal betörni a kaput, az azonban szilárdan állta az ostromot. Mi maradt más hátra? Rekedt kiáltással nekivágtunk az éjszakának…

– Most mi lesz?

Blitz kétségbeesett pillantást vetett maga elé.

– Nincs visszaút.

előzőtartalomjegyzékkövetkező