Az öltözőben
J. Podmanicki: Hé, fiatal barátom! Gyere csak be hozzám egy percre!
Bár-Tuki: Én?
J. Podmanicki: Igen, igen te!
Bár-Tuki: Parancsoljon velem, Podmanicki úr. Már rég meg akartam mondani Podmanicki úrnak, hogy milyen nagy megtiszteltetés a számomra Podmanicki úrral együtt próbálni.
J. Podmanicki: Épp erről akartam veled beszélni, barátocskám. Hogy is hívnak?
Bár-Tuki: Bár-Tuki, Joszéf.
J. Podmanicki: Mióta vagy a színháznál?
Bár-Tuki: Egy hónapja. A jövő hét végén lesz egy hónapja.
J. Podmanicki: És jól érzed magad nálunk?
Bár-Tuki: Kimondhatatlanul boldog vagyok, Podmanicki úr! Mindig az volt az álmom, hogy olyan nagy, kiforrott művészekkel lépjek fel, mint a Podmanicki úr.
J. Podmanicki: Foglalj helyet, kérlek.
Bár-Tuki: Köszönöm. Már gyermekkorom óta rajongok a Podmanicki úrért, tessék megkérdezni a mamámat. Most, hogy együtt fogunk fellépni ugyanabban a színdarabban, minden próbán olyan izgalmat érzek…
J. Podmanicki: Látom, hogy intelligens fiú vagy, izé…
Bár-Tuki: Joszéf Bár-Tuki.
J. Podmanicki: Igen. Remélem, hogy meg fogjuk érteni egymást. Az akasztás-jelenetről van szó. Te vagy a hóhérom a darabban, ha nem tévedek?
Bár-Tuki: Engem ért a megtiszteltetés…
J. Podmanicki: Ne szakíts folyton félbe, barátocskám! Röviden: kedvelem ezt a jelenetet, és értékelem a próbákon nyújtott teljesítményedet, ami magát a típust illeti. De csak addig, amíg ki nem nyitod a szádat! Mit is mondasz te nekem, amikor a vérpad lépcsőihez érek?
Bár-Tuki: Én?
J. Podmanicki: Te, te. Mit mondasz nekem?
Bár-Tuki: A szövegemet.
J. Podmanicki: Halljuk!
Bár-Tuki: „Lódulj!” Azt mondom, hogy lódulj…
J. Podmanicki: Tovább!
Bár-Tuki: „Lódulj… te társadalom söpredéke… nyomás, te utolsó szemét, riherongy”…
J. Podmanicki: Ezt te mondod nekem?
Bár-Tuki: Igen… ez a szövegem…
J. Podmanicki: Riherongy?
Bár-Tuki: Igen…
J. Podmanicki: Hány éves vagy te mostanában, kisfiam?
Bár-Tuki: Huszonkettő leszek. Októberben.
J. Podmanicki: Huszonkét esztendő! Szép! Nagyon szép! És nem sül le a bőr a képedről ilyen útszéli hangon beszélni egy köztiszteletben álló öreg művésszel, aki immár harmincnyolc éve lép fel ennek a patinás műintézetnek a deszkáin?
Bár-Tuki: De hiszen ez a szerepem, Podmanicki úr… ez van odaírva… És az is oda van írva, hogy bele kell rúgnom Podmanicki úrba… zárójelben, vadul…
J. Podmanicki: Erről még beszélünk!
Bár-Tuki: Ez a szerepem, a művészi feladatom…
J. Podmanicki: Az ön feladata, fiatalember, tanulni! És tisztességtudóan viselkedni a héber színjátszás óriásaival! Hogy is hívják?
Bár-Tuki: Bár Joszéf, Tuki.
J. Podmanicki: Vegye tudomásul, barátocskám, hogy ha hosszú életű akar lenni ebben a színházban, akkor egy dolgot alaposan meg kell jegyeznie: azt, hogy Járdén Podmanicki neve fogalom a nagyközönség számára!
Bár-Tuki: Az én számomra is, esküszöm…
J. Podmanicki: Igen? Akkor miért olyan határtalanul boldog ön, ifjú kartársam, hogy káromolhat, becsmérelhet, sőt porig alázhat engem ebben a jelenetben?
Bár-Tuki: Én, boldog? Dehogyis vagyok én boldog. Csak nekem muszáj örülni, Podmanicki úr, mert a rendező, moszjő Boulanger megmagyarázta, hogy én kéjelgek belülről, mivel halálosan gyűlölöm önt, mármint a színdarabban, mert ön a lázadók feje, akit le kell fejezni, illetve felakasztani…
J. Podmanicki: Boulanger-nak, ennek a tahó gójnak, talán a lázadók feje vagyok, de az ön számára fiatalember, én Járdén Podmanicki vagyok! Hogy merészel ön lábat emelni rám?
Bár-Tuki: Azt gondoltam, hogy…
J. Podmanicki: Szemtelenség! Még ha Mischa Hönigmann játszaná a hóhért, aki ugyan csak vérszegény jellemszínész, azonban legalább harminc éve Thália felszentelt papja! De maga, a színházi bölcsőde csecsszopója? Ön gyalázza a tanítómesterét, az atyját az egész publikum előtt, habzó szájjal? Van magának fogalma arról, hogy én micsoda monumentális szerepeket játszottam művészi pályafutásom folyamán? Hősöket! Prófétákat! Királyokat! Jó, most csak a lázadók feje vagyok, belementem, rendben van, de ez még nem ok arra, hogy szembeköpjenek a színpadon…
Bár-Tuki: Bo-Bo-Boulanger…
J. Podmanicki: Mit akar ettől a jöttment senkiházitól? Van ennek fogalma arról, hogy mi a színház? Azonkívül ő visszamegy Párizsba, én meg itt maradok!
Bár-Tuki: Bocsánatot kérek Podmanicki úrtól… Tetszik tudni, én még nagyon új vagyok itt, a hivatásos művészek között…
J. Podmanicki: Ez a te szerencséd, barátocskám! Különben szóba se állnék veled, hogy is hívnak…
Bár-Tuki: Joszéf-Tuki. Bár. Azaz.
J. Podmanicki: Nos, ide süss, barátocskám! Holnaptól kezdve Járdén Podmanicki nem esik előtted térdre a színpadon! Világos?
Bár-Tuki: Magától értetődik. Valóban nevetséges is volna, ha Podmanicki úr személyesen, saját maga, és pont előttem…
J. Podmanicki: Szép, hogy belátod! Szálfaegyenesen fogok állni a lépcsőn, és te azt mondod nekem… mit fogsz mondani nekem?
Bár-Tuki: Lódulj…
J. Podmanicki: Nix lódulj! Így a pajtásaiddal beszélj, a statisztákkal!
Bár-Tuki: Ezer bocsánat. Akkor talán azt fogom mondani, hogy: „Tessék felfáradni”…
J. Podmanicki: „Legyen szíves”, igen?
Bár-Tuki: Legyen szíves felfáradni… utolsó, rohadt szemét, riherongy…
J. Podmanicki: Micsoda?
Bár-Tuki: Tekintetes úr! Legyen szíves felfáradni a vérpadra, tekintetes uram…
J. Podmanicki: Van nevem is, ha nem tévedek!
Bár-Tuki: Podmanicki úr, legyen szíves felfáradni a vérpadra!
J. Podmanicki: Agyalágyult, a darabbeli nevemet mondd!
Bár-Tuki: Pardon. Gonzales úr, legyen szíves felfáradni…
J. Podmanicki: Mi az, hogy Gonzales? Federico Albergo Marcio Amadeo Gonzales!
Bár-Tuki: Igenis, felírom…
J. Podmanicki: Írjad, fiam!
Bár-Tuki: Talán… talán le is térdelhetnék Podmanicki úr előtt?
J. Podmanicki: Hm, érdekes ötlet, határozottan eredeti! Úgy látszik, hogy csakugyan van némi színpadi érzéked… izé, barátocskám…
Bár-Tuki: Joszéf Bár-Tuki, jelentem alássan!
J. Podmanicki: Ez az, fiúka! Nyugodj meg, egy jottányit se fogunk változtatni a szerepeden. Egyszerűen az történik, aminek történnie kell. Te, mint állami hóhér, hivatalból ádázul gyűlölöd a lázadók vezérét, de abban a pillanatban, amint szemtől szembe kerülsz egy lenyűgöző színészegyéniséggel, te sem bírod függetleníteni magadat ettől a varázstól, ettől a páratlanul szuggesztív erőtől…
Bár-Tuki: Igen!… Igen!…
J. Podmanicki: És akkor én fenékbe rúglak, majd megvetően a képedbe sziszegem: „Teljesítsd undok kötelességedet, te himpellér, te fattyú, te hebrencs!”
Bár-Tuki: Értem, igazán kár, hogy nem gondoltam erre előbb… De mit fog mondani moszjő Boulanger?
J. Podmanicki: Azószer! Nem ért héberül.
Bár-Tuki: Nagyszerű! De aztán… szabad… szabad nekem felakasztanom Podmanicki urat?
J. Podmanicki: Azt csak bízd rám. Majd én felakasztom magam.
Bár-Tuki: Igazán köszönöm! Akkor a holnapi próbán már így csináljuk?
J. Podmanicki: Így, barátocskám. És senkivel se kell erről beszélni! Ez a mi kettőnk ügye, értem?
Bár-Tuki: Értem, Podmanicki úr.
J. Podmanicki: Boulanger-nak se kell szólni…
Bár-Tuki: Még hogy Boulanger!
J. Podmanicki: Tehát számíthatok rád?
Bár-Tuki: Száz százalékig!
J. Podmanicki: Rendes fiú vagy! Komoly jövőt jósolok neked itt minálunk, hogy is hívnak?
Bár-Tuki: Joszi.
J. Podmanicki: Akkor viszlát holnap a próbán, Joszi.
Bár-Tuki: Viszontlátásra, Podmanicki úr, és hálásan köszönök mindent.
Hivatástudattól eltelve, boldog révületben hazabotorkál. Másnap a próbán, moszjő Boulanger kifejezett kérésére, elbocsátják a színház kötelékéből.