Notesz-eposz
Bosszantó dolog történt velem tegnapelőtt. Úgy dél felé az egyik nagy légiforgalmi vállalat irodájában jártam, és a jegyrendelési osztályon tárgyaltam egy kartársnővel, akinek a nevét elfelejtettem, de rendkívül fiatalos arca van és hátul feltűzött ősz haja, és ott, az üvegajtó előtt arra kért, hogy hagyjam meg nála a címemet, és én világosan emlékszem, hogy akkor kihúztam a zsebemből a noteszemet, amiben a telefonszámokat őrzöm, és csak odahaza vettem észre, hogy a noteszből kipotyogtak az összes lapok, úgy látszik, az a bigyó, ami a lapokat tartja, kinyílt a noteszben, olyan téglalap alakú lapok voltak oldalt lyukakkal, rém fontosak a számomra.
Felhívtam hát a légiforgalmi vállalatot.
– Légiforgalmi vállalat! – mondta egy női hang a vonal túlsó végén. – Jó reggelt!
– Jó reggelt, asszonyom – mondtam neki –, tegnapelőtt, úgy dél felé, az önök irodájában jártam, és a jegyrendelési osztályon tárgyaltam egy kartársnővel, akinek a nevét elfelejtettem, de rendkívül fiatalos arca van és hátul feltűzött ősz haja, és ő arra kért ott, az üvegajtó előtt, hogy hagyjam meg nála a címemet, és én világosan emlékszem, hogy akkor kihúztam a zsebemből a noteszemet, és csak odahaza vettem észre, hogy a noteszemből kipotyogtak az összes lapok…
– Egy pillanat, uram – mondta a hölgy –, én csak a telefonkezelőnő vagyok a központban. Átkapcsolom önt a titkárságra!
– Nagyon köszönöm.
– Halló – csendült fel néhány másodperc múlva egy férfihang –, itt a titkárság!
– Volna egy problémám, uram – mondtam neki. – Tegnapelőtt ott jártam az önök jegyrendelési osztályán, és tárgyaltam egy kartársnővel, akinek a nevét elfelejtettem, de rendkívül fiatalos arca van és hátul feltűzött ősz haja, és arra kért, ha nem tévedek, ott, az üvegajtó előtt, hogy hagyjam meg nála a címemet, és én világosan emlékszem, hogy akkor kihúztam a zsebemből a noteszemet, és csak odahaza vettem észre, hogy a noteszből kipotyogtak az összes lapok a telefonszámokkal, úgy látszik, az a bigyó, ami a lapokat tartja, kinyílt…
– Ez bizony előfordul – mondta az illető a titkárságról. – Akkor átkapcsolom uraságodat a jegyrendelési osztályra.
És úgy is tett.
– Halló – mondta egy női hang. – Jegyrendelési osztály, sálom!
– Sálom – mondtam neki. – Nem tudom, hogy önnel beszéltem-e, asszonyom. Egy kartársnővel tárgyaltam, akinek rendkívül fiatalos arca van és hátul feltűzött ősz haja, ez kegyed?
– Nem. De talán én is tudok segíteni önnek.
– Nagyon köszönöm – mondtam –, az úgy volt, hogy az a kartársnő arra kért ott, az üvegajtó előtt, hogy hagyjam meg nála a címemet, és én világosan emlékszem, hogy akkor kihúztam a zsebemből a noteszemet, és csak odahaza vettem észre, hogy kipotyogtak belőle az összes lapok…
– Mikor történt mindez?
– Tegnapelőtt, úgy dél felé, asszonyom.
– Sajnálom, uram, de tegnapelőtt nem voltam szolgálatban. Alizával kell beszélnie. Kérem, tartsa a vonalat.
Egy darabig csend volt, majd egy másik női hang kapcsolódott be a beszélgetésbe:
– Jó reggelt!
– Jó reggelt, asszonyom – mondtam neki –, tegnapelőtt, úgy dél felé önöknél jártam, és tárgyaltam egy kartársnővel, akinek a nevét elfelejtettem, de rendkívül fiatalos arca van és hátul feltűzött ősz haja, és ő arra kért ott, az üvegajtó előtt…
– Egy pillanat, uram – vágott közbe a hölgy, tudniillik a telefonkezelőnő a központban –, már volt szerencsém önhöz ma reggel. Kivel óhajt beszélni?
– Alizával.
– Máris adom! Aliza? Valaki keres téged. Beszélhetnek!
– Sajnálom, asszonyom – mondtam Alizának. – Önhöz irányítottak a noteszlapjaim ügyében, tudniillik tegnapelőtt úgy dél felé az önök osztályán jártam, és tárgyaltam egy kartársnővel, akinek a nevét elfelejtettem, de rendkívül fiatalos arca van és hátul feltűzött ősz haja, és ott, az üvegajtó előtt arra kért, hogy hagyjam meg nála a címemet, és én világosan emlékszem, hogy akkor kihúztam a zsebemből a noteszemet, és csak odahaza…
– Bocsánat, uram, ön melyik Alizát keresi tulajdonképpen? Azt az Alizát, aki a szállítmányozási, vagy pedig azt, aki a jegyrendelési osztályon dolgozik?
– A jegyrendelési osztályon.
– Akkor az nem én vagyok. Visszakapcsolom uraságodat a központba.
– Halló – mondja a telefonkezelőnő a központban. – Jó napot!
– Jó napot! – mondtam. – Kérném Alizát a jegyrendelési osztályról.
Megkaptam.
– Aliza kartársnő a jegyrendelési osztályról?
– Igen.
– No, hála istennek – mondtam neki. – Volna egy problémám, de nem tudom, hogy kegyedhez tartozik-e.
– Mondja el uraságod, miről van szó, és akkor majd kiderül, hogy hozzám tartozik-e.
– Arról van szó, hogy tegnapelőtt, úgy dél felé az önök osztályán jártam, és tárgyaltam egy kartársnővel, akinek a nevét elfelejtettem, de rendkívül fiatalos arca van és hátul feltűzött ősz haja, és ott, az üvegajtó előtt arra kért, hogy hagyjam meg nála a címemet, és akkor kihúztam a zsebemből a noteszemet, és csak odahaza vettem észre, hogy az összes lapok kipotyogtak a noteszemből, úgy látszik, az a bigyó…
– Nem – szakított félbe Aliza –, már látom, hogy ez nem hozzám tartozik. Beszélt a titkársággal?
– Igen, egy férfival.
– Sternnel?
– Nem tudom.
– Átkapcsolom önt Sternhez.
Kérte a központot, hogy kapcsoljanak át engem Sternhez.
– Jó estét – mondta Stern. – Itt Stern.
– Önnel beszéltem egy fél nappal ezelőtt, uram?
– Miről?
– Arról, hogy tegnapelőtt, úgy dél felé, a jegyrendelési osztályon jártam, és ott elvesztettem néhány noteszlapot…
– Nem, nem velem beszélt, uram. Mi történt tulajdonképpen?
– A jegyrendelési osztályon tárgyaltam egy kartársnővel, akinek a nevét elfelejtettem, de rendkívül fiatalos arca van és hátul feltűzött ősz haja, és arra kért ott, az üvegajtó előtt, ha nem tévedek…
– Bocsásson meg, rettentő zaj van itt, jóformán alig hallani, amit mond – szakított félbe Stern –, átmegyek az én szobámba, tartsa a vonalat.
Kisvártatva megérkezett a szobájába.
– Halló – mondta Stern –, innen most sokkal jobb. – Szóval tegnapelőtt a jegyrendelési osztályon járt…
– Igen. Úgy dél felé – mondtam neki –, tárgyaltam egy kartársnővel, akinek a nevét elfelejtettem, de rendkívül fiatalos arca van és hátul feltűzött ősz haja, és ott, az üvegajtó előtt arra kért, hogy hagyjam meg nála a címemet, és én világosan emlékszem, hogy akkor kihúztam a zsebemből a noteszemet, és csak odahaza vettem észre, hogy a noteszemből kipotyogtak az összes lapok…
– Hogyhogy?
– Úgy látszik, az a bigyó, ami a lapokat tartja, kinyílt.
– Ez bizony előfordul – jegyezte meg Stern. – De ha így áll a dolog, feltételezem, hogy a lapoknak itt kell lenniük valahol nálunk. Egy pillanat, megkérdézem a kollégáimat…
A kagylón keresztül hallottam tompa hangját, amint elmagyarázza a szomszédos szobákban dolgozó kollégáinak, hogy valaki tegnapelőtt a jegyrendelési osztályon járt és tárgyalt egy rendkívül fiatalos arcú és hátul feltűzött ősz hajú kartársnővel, valószínűleg Stellával, aki arra kérte, hogy hagyja meg nála a címét, és akkor az illető kihúzta zsebéből a noteszét, és csak odahaza vette észre, hogy a noteszből kipotyogtak az összes lapok fontos telefonszámokkal…
– Egy pillanat – hallottam valakinek a hangját –, úgy rémlik nekem, mintha a portás említette volna tegnap, hogy találtak valamit.
Alig néhány perc leforgása alatt összekapcsoltak a portással.
– Ezek olyan téglalap alakú lapok voltak, oldalt lyukakkal?
– Igen – mondtam –, pontosan olyanok, és telefonszámok voltak rájuk felírva.
– Akkor hát ez az a paksaméta, amit tegnap elküldtem uraságod címére. Talán már kézbesítik is a mai postával.
– Nagyon köszönöm.
– Mi történt tulajdonképpen?
– Roppant egyszerű – mondtam a portásnak –, tegnapelőtt úgy dél felé, a jegyrendelési osztályon jártam, és tárgyaltam egy rendkívül fiatalos arcú és hátul feltűzött hajú kartársnővel, azt hiszem Stellának hívják, és ott, az üvegajtó előtt arra kért, hogy hagyjam meg nála a címemet, és én kihúztam a zsebemből a noteszemet, és csak odahaza vettem észre, hogy a noteszemből kipotyogtak az összes lapok, úgy látszik, a bigyó, amely a lapokat tartja, kinyílt.
– No, a lényeg, hogy megkerült. Jó éjszakát, uram!
– Jó éjszakát!