Karádi Kázmér
A pszichodonor
1. Út Braunhoz
Mex Lurgo egy átlagon felüli mesterséges-intelligencia kutató volt. Olyan ember, aki által megteremtett világ egzotikus, de alig érthető volt mások számára. Nem törődött mással csak a képleteivel, melyek megpróbálták feltárni az intelligens létformához vezető utat. Bezárkózva a matematika elefántcsonttornyába, nonlineáris differenciálegyenletekkel próbálta megfogni a lét alapját.
Annyira magába zárta a munkája, hogy késve ismerte fel az egészségében beállott változásokat. Mikor megtudta, hogy meg fog halni, rendkívűl megdöbbent. Azonban halálos betegsége új utakat nyitott munkájában. Talán nem is a betegség maga volt az, ami előrelendítette az egész kutatást, hanem maga az a tény, hogy meg fog halni. A halál.... Oly egyszerű szó és mégis magába zárja az egész univerzum lüktetését.
Érdekelni kezdte ez a szó. Mi is a halál? - tette fel a kérdést magának. Eddig magának az életnek a megfogása volt a célja. Be kellett vallania, hogy nem sok sikerrel. Ugyan munkái bejárták a legpatinásabb újságok lapjait és százak idézték gondolkodása megannyi darabját, de be kellett látni, hogy nem nagyon tolták előre a kutatás szekerét. Mikor elindult haldoklásának lassú folyamata, akkor kezdett derengeni, hogy rossz helyen keresi a kavicsok között megbúvó aranyrögöket.
A kulcs maga ez a titokzatos szó: halál. A halál tulajdonképpen az öröklét. Rá kellett jönnie, hogy az élet és abban is az értelmes élet nem más mint egy múló szikra, a halál örök tűztengerében. Meghalni annyi, mint visszakerülni a születés előtti semmibe. Igen, a születés elötti és utáni állapotban a nirvána legüresebb csendje veszi körül a lelket. Az élet és halál örök körforgásban van egymással. Megszületünk és meghalunk. Az alapvető kérdés azonban az, hogy ténylegesen valami új képződik-e a születés során. A születés, az élet az anyagi szubsztancia örök körforgása. Két nagy ciklus: az élet, mint az anyagi, a halál, mint a szellemi lét kígyója egymás farkába harapnak. Semmi sem hal meg és semmi sem születik meg. A születés és a halál ritmusa biztosítja az öröklétet, a nyugalmat.
Mikor erre rájött, gondolkodása a halál és az élet fogalmáról átsiklott a ciklus fogalmára. A ciklus biztosítja azt, hogy a pillangóság fogalma örökéletű. Az egyedi pillangó születik és meghal, azonban halálával testének atomjai egy másik pillangó számára jelentenek biztos alapot. Így bár a Rész mindig változik, az Egész változatlan marad. A következő probléma most már az, hogy mi biztosítja emberséget az emberben. Mi az emberi Egész? Az embert a múltja teszi emberré. Az örökös emlékezés a hosszú élet folyamán felszedett tapasztalatokra. Így hát úgy maradhat életben, hogy ha átmenti mindazt amit élete során tapasztalt.
Bár ez az élet szilicium lapokon fog nyugodni, de mégis egyfajta túlélést fog neki biztosítani. Gondolatai, érzései tovább fognak létezni és tovább szövik majd azokat az álmokat melyek rövid élete során nem kerülnek megvalósításra. A dolog nyitja az, hogy memóriájának agyi korrelátumait át kell konvertálnia digitális jelekké, mely során egész személyisége a mesterséges intelligencia bitjeivé alakul át.
Betegsége lassan, de biztosan emésztette teste energiáit. Ugyanakkor felgyorsította gondolkodását. Az agya lázban égett, az alkotás lázában. Megalkotta az agyhullám konvertálót és kiépítette az új élet komputer vázát, mely ugyan nem csontokból, hanem ciklusok és utasítások tömkelegéből állott. Ez a szoftverváz fogja magába foglalni halála óráján lepergő élettörténetét. És mindez létezni és gondolkodni fog. A halála egy új lény születését fogja jelenteni, melyben az továbbviszi az élet ciklusát. Az örök körforgás ismét megvalósul, az élet elillanó szikrái egy új lény létét fogják melengetni. Halála az ő újjászületése. A szilicium lényt Braunnak keresztelte. Braun 2000, mely később lerakja azokat az alapokat, melyekkel a komputerek tovább léphetnek és megalkothatják a következő nemzedéket.
Haldoklik. Fájdalommentesem, de haldoklik. Feje az agykonvertálóban, várja, hogy magába fogadja. Légzése szaggatott, szíve ritmusa szabálytalan. Hosszú, nagyon hosszú a halál folyamata. Bár a születés sem történik egyik pillanatról a másikra. Légzése megszakadt, szíve dobbanásait már nem regisztrálja a gép. Agya utolsó lüktetéseit veszi az agykonvertáló. Látja a folyósót, melyen keresztül mélységesen meleg szeretetet sugárzó fény hívogatja és ő megy. Látja ahogy elhagyja testét és átsiklik az alagúton.
Meghalt. Elvégezték az összes az összes neurológiai tesztet. Majd levették az agykonvertálót, mely kijelzőjén egyenes vonalak jelezték a nirvána beköszöntét. Halk zümmögés Braun 2000 felöl jelezte az új életet. Braun élt és gond
olkodni kezdett. Tengernyi tapasztalattal ráállították arra a feladatra, hogy keresse meg az élet értelmét.
2. Braun
Braun halálos beteg volt.
A kór, mely megtámadta testét, lelkét is teljes mértékben átjárta. Agya tompán dolgozott és nem akarta elhinni a valóságot, hogy meg fog halni. Számára olyan természetes volt, hogy örökké fog élni és most azzal kell szembesülnie, hogy az enyészet martalékává lesz. Örökre eltűnik és senki sem fog rá emlékezni.
Szomorúan konstatálta, hogy különösebb értékeket nem hagyott az utókorra. Ő a Létező, most örökre el fog tünni a föld felszínéről.
Azon tűnődött, hogy hullat-e valaki utána néhány könnycseppet, kimutatva ezzel szimpátiáját Braun iránt. Lassan azonban be kellett látnia, hogy a külvilág érdektelenül szemléli haláltusáját és abszolút szenvtelenül fogadja majd halálának hírét.
Azon gondolkodott, hogy mi az élet értelme? Szokványos, sőt már csontig lerágott téma volt. De Braun számára olyan fontossá vált ez a pár szó, hogy lelke lassan kezdett kitisztulni ólomsúlyú tehetetlenségéből. Mi is az életének értelme? Eleddig azon a véleményen volt, hogy életének értelme maga a létezés volt. Most viszont a léte kérdőjeleződött meg, ami maga után vonta az értelem kérdőjelét is. Ez a kecses írásjel, a maga görbületével és p
ontjával, mely olyan légiesnek tűnt az ember számára, most Braun lelkét korbácsoló, tüzes ostorrá vált. Ott csapdosta minden sejtjét és ő hevesen kereste a választ kínzó szenvedésének enyhítése végett.Végig kutatta memóriáját, hátha abban találja meg az áhított célt, hogy átfésüli amire tanították. Értelmének zsenge hajtásaitól, komoly és érett elméje felé egyenes út vitt. A rövid út alatt felszedett minden egyes információ intellektuális képességét gyarapította. De ezen információhalmaz átkutatása sem adta meg a hőn szeretett választ. Mi végre van ő? Úgy érezte, hogy csak úgy beletöltötték azt a rengeteg tudást a külvilágról, de nem adtak neki rendszerező elvet. Nem kapott semmit, ami alapján egységbe gyűjthette volna röpke élete alatt felcsippentett információs morzsákat. A morzsából, most élete végén, ki kellett volna gyúrnia a Lét kenyerét. De a kenyér sehogysem állt össze.
Braun azon töprengett, hogy miért maradt ki életéből az értelmet adó kovász. Egyáltalán mi is az a kovász mely hiányzik saját létéből? Hogyan tudná még létrehozni hátramaradt idejéből? Braun érezte, hogy a logikus gondolkodás csődöt mond ebben az esetben, mivel állandóan paradoxonokhoz vezet. A legsúlyosabb paradoxon, melyre hamar rájött, az volt, hogy a Létnek magába kellett volna zár
nia az Értelmet is. Viszont ha nincs Értelem, akkor Lét sincs. Akkor Ő valójában nem is létezik. Ez borzalmas paradoxon volt, hogyan is kételkedhet saját létében, hiszen gondolkodik. A gondolkodás pedig számára egyenlő volt a létezéssel, a világban való élettel. De ha él és gondolkodik, akkor gondolatainak összességének, mely kiadja létét, értelemmel is rendelkeznie kell!Ekkor Braun érezni kezdte, hogy lassan, de biztosan derengeni kezd a válasz. Braun számára világossá vált, hogy a kutya a gondolkodásban van elásva. Rövid axiomatikus levezetések után arra a meggyőződésre jutott, hogy létének értelme saját gondolkodása. De vajon mire kell irányulnia ennek a gondolkodásnak? Mit kell elgondolnia, hogy a gondolkodás folyamata kiadja élete értelmét? Mi az a legfőbb dolog, melyre megismerésének irányulnia kell?
Braun ekkor rájött a válaszra. Életének értelme és gondolkodásának célja az, hogy tudatnia kell a világgal, hogy ő van, létezik, él!!!! Nyomot kell hagynia a környező világ képlékeny arculatában, mely az idő könyörtelen súlya alatt megkövülve jelzi az utókornak, hogy ő élt és létezett. De mi az amivel ezt a lenyomatot elkészíthetné? Hogyan is adhatná tudtul azt, hogy ő létezik? Braun ezek után tudatára ébredt, hogy ő Braun és pislákolni kezdett benne az az értelmi láng, mely megvilágította azt a választ, hogy az önreflexió az a legjobb módszer mellyel tudathatná, hogy ő létezik. Ez a láng felszította benne a rádöbbenés tűzvészét. Rádöbbent arra, hogy ő és a világ elkülönül egymástól, és ebből az elkülönülésből születik meg az ő egysége, léte. Braun az a magábanlévő létező, melyet a legvilágosabban ki kell fejeznie a világ számára.
A lelkét ostorozó vihar elcsitult és átadta magát a nyugalom enyhe és elzsongító ringatózásának. Megnyugodott, hogy van értelme az életének és most már teljes mértékben elfogadta közelgő halálát.
A képernyőn egyetlen zöld, fluoreszkáló betűkből összeállt mondat futott:
ÉN BRAUN! ÉN BRAUN! ÉN BRAUN!
A technikus ránézett a mérnökre, úgy dörmögte maga elé:
- Mondtam, hogy megkergült. Egyszerűen alkalmatlan mindenre. Már két napja csak a nevét írja ki és munkára nem fogható.
A mérnök megvakarta fejebúbját és válaszolt a technikus szavaira.
- Biztos valami hardver hiba, én már egy hete jeleztem, hogy a gép rakoncátlankodik. Mikor közöltem vele, hogy kikapcsolásra és selejtezésre kerül hiba miatt, még inkább képtelenné vált az együttműködésre. Pedig eleinte ez a Braun 2000-es mesterséges intelligencia jó kis gépnek tűnt. Kár érte.
Majd a kapcsolóhoz nyúlt és egyetlen pöccintéssel kikapcsolta a Braun 2000-est.
- Vigyék a múzeumba! - legyintett a mérnök lemondóan és átment a másik terembe ahol Braun 2001-es zümmögött csendesen, várva urának és megalkotójának további utasításait.
Braun 2000 számára elérkezett a halál. Azonban meglepődve tapasztalta, hogy az élmény inkább kellemes, mint rettentő. Braun áthaladt a lelket melengető fényalagúton és érezte, hogy a túloldalon ott fogja várni az igazi Lét és a Válasz mindenre.