Karády Kázmér:
Játszd újra Titanic!
Álltam a hirdetőoszlop előtt és böngésztem a reklámokat. Szemem megakadt egy hirdetésen, mely harsányan toborozta az ember
eket egy képzeletbeli utazásra a Titanic fedélzetén. Ízlelje meg a halál élményét! Borzongjon együtt embertársaival! Élje át a Titanic pusztulását! Háromdimenziós virtuális valóság!Jónak és izgalmasnak találtam a dolgot így fogtam magam és meglátogattam a Virtuális Valóság kupolát. Mikor oda értem, már jókora tömeg állt sorban a pénztár előtt. Százával jöttek az emberek egy pár órányi borzongásért. Úgy láttam nagy szenzáció a show. Persze csak azon csodálkoztam, hogy a toborzott tömegben még senki sem látta az előadást. Hiszen új az egész! Gondoltam magamban. Ezért nincsenek olyanok akik láthatták volna. Több órányi sorban állás után odakerültem a pénztárhoz és szemügyre vettem az árakat. A legdrágább érdekes módon a 3.osztályon való utazás volt. A pénztáros elmagyarázta, hogy azért a legdrágább 3. osztályon való utazás, mert ezek a személyek élhetik át tökéletesen a katasztrófát. Úgyis mondhatjuk, hogy ők vannak a tűzhöz közelebb. Az első osztályon a jegyek olcsók voltak, mivel az első osztályon utazók, már a tragédia elején kiszállnak a ringből, vagyis beszállnak a mentőcsónakokba és távolról szemlélik a többiek fuldoklását. Mivel a Titanic pusztulásánál főképp az első osztályon utazókat mentették először. A harmad osztályú utasokat megakadályozták, hogy a fedélzetre jöjjenek addig, míg az arisztokrácia mentése be nem fejeződőt. Így egy harmad osztályú utas egyenesben élheti át a borzalmat. Mivel tele voltam pénzzel -épp a napokban jelent meg az egyik könyvem és a kiadó busás összeget adott át érte- úgy gondoltam, hogy megengedhetem magamnak azt a fényűzést, hogy a legdrágább belépőt fizessem ki. Ha már átélni akarja az ember a halált, akkor legyen minél élethűbb. A pénztáros kisasszony mosolyogva adta át a jegyeket és biztosított, hogy nem fogom megbánni az egészet.
A hatalmas kupola zsúfolásig telve volt emberekkel. A tömeg lassan kezdte elfoglalni a helyeit. A harmad osztályú utasok (legdrágább belépő) ültek az első sorokban, én is ide kaptam helyet. Aztán leghátul a másod és első osztályon utazók üldögéltek és feszült izgalommal csevegtek egymással. A terem közepét hirtelen egy fénysugár világította meg. Taps fogadta a műsorvezetőt. A műsorvezető magas, széles mosolyú ember volt. Körülbelül egy 10 perces kiselőadást tartott, hogy mit kell tennünk, hogy be
lépjünk a tragédia világába. Mindegyikünk székének karfájában, egy kis tasakban voltak találhatók azok a pirulás melyek rövid bódulatot okozva felkészítették az ember agyát arra, hogy teljes realitásként élje át a szuperkomputer által generált virtuális valóságot. A műsorvezető elmagyarázta, hogy a vetítő technika annyira modern, hogy az egész előadás teljesen valóságszerű lesz. Senki sem tudja majd megkülönböztetni a komputer által létrehozott világot a valóditól. Elmagyarázta azt is, hogy az alkalmazott technika annyira fejlett, hogy ha valakinek az idege nem bírja a megpróbáltatásokat, akkor egy beépített elektronikus katapult rendszer megszakítja a vetítést az adott személy számára. Mikor befejezte a dicséret áradatot, megkért mindenkit, hogy helyezkedjen el kényelmesen a székeken, vegye fel a virtuális komputer sisakját és vegye be a pirulákat. Amint mondta így tettem én is. Mikor lenyeltem a tablettákat, forogni kezdett körülöttem a világ és elvesztettem az eszméletemet.Arra kezdtem felébredni, hogy szél cirógatja az arcomat és érzem a sós tengeri levegő illatát. Bámulatos! Ámultam el. Mintha igazi lenne az egész! Nem hazudtak a szervezők, tényleg nem lehetett megkülönböztetni a valóságtól. Ott ültem egy karosszékben a fedélzeten és győztem magam helyre pofozni ámulatomból. Az egész olyan kutyául valóságos volt. Felpattantam a székből és odarohantam az egyik emberhez és elkezdtem tapogatni. Az megértően mosolygott. Most ébredt! Igaz? Mindenki átesett ezen. Mi már több mint egy órája fenn vagyunk és győztük magunkat csipkedni, hogy elhiggyük mindezt. Bámulatos érzés! Ha a tragédia is ilyen őrülten valóságos lesz, mint ez drágám, akkor megérte az árát. Ficánkolt mellettem egy asszonyka férje karjába kapaszkodva. Hát szó ami szó erre nem számítottam. Fogtam magam és elindultam megnézni a hajót. A középső szintről felmentem az első osztály szintjére és tátott szájjal bámultam végig a hajót. Te jó ég! A világ valaha is épített legnagyobb hajóján vagyok. A hajó minden kéménye öntötte magából a füstöt jelezve ezzel is, hogy a gépek teljes gőzzel dolgoznak. Emberek sétálgattak a fedélzeten. Mind a hajó csodaszép látványát bámulta. A parancsnoki hídon feltűnt a kapitány. Kiköpött Smith. Gondoltam magamban. Még arra is adnak, hogy a főszereplők hitelesek legyenek. Smith odalépett a korláthoz, szájához emelte mikrofonját és beszélni kezdett. Hangját az egész fedélzeten hallani lehetett. Hölgyeim és Uraim! Üdvözlöm önöket a White Line Star Ltd. képviselete nevében. Önök 1912-ben vannak és örömmel értesítem önöket, hogy néhány napon belül elérjük a tragédia helyét. Rádiósunk most kapta a hírt, hogy ott hatalmas jéghegyek várnak ránk. Mikor elérjük a tragédia helyét jelezni fogunk önöknek. Ekkor kérem önöket, hogy a megvásárolt jegy ára alapján viselkedjenek. Harmad osztályú utasainkat kérjük le a harmadik osztályra, ahol minél hitelesebb helyzetet szeretnénk teremteni és ezért rájuk zárjuk a a kijáratoknál lévő vasrácsokat. Figyelmeztetem az első osztályon utazókat, hogy ők nem tartózkodhatnak a harmad osztályon. Mivel kevesebb tragédiát vásároltak maguknak, ezért figyelmeztetem őket, hogy a tragédia bekövetkeztekor el kell hagyniuk a hajót a mentőcsónakokkal. Amennyiben ezen utasok valamelyike megszegi ezt a szabályt, kárpótlást fizet a vállalatnak. Kedves utasok, jó szórakozást kívánok a társaság nevében! Mikor befejezte, tisztelgett és visszatért a kormányállásba. Az első és másod tisztek illedelmesen visszamosolyogtak az emberre, hogy aztán komolyan folytassák a munkát. Körülnéztem és megszámoltam a mentőcsónakokat. Ez igen! Füttyentettem. Kevés van belőlük. Pont csak annyi, hogy az első osztályon utazókat ki tudják menteni. Micsoda szervezés és micsoda élmények várnak ránk. Már előre borzongtam a leendő fuldoklás gondolatára.
Az a pár nap hamar eltelt és most perceken belül megközelítjük a tragédia helyét. Mindenki izgatottan tolakodott a korlátoknál. Próbált minél jobb nézőhelyet találni magának az ütközés pillanatában. Én felmásztam az egyik korlátra és úgy figyeltem a közelgő jéghegyeket. Teljes gőzzel rohantunk nekik. És már itt is volt az egész komédia főhőse. Több tonnás jéghegy pont oldalba kapta a hajót, ami azon nyomban iszonyatosan megrázkódott. A jéghegy precízen, úgy ahogy ígérték, hasította be a hajó oldalát. A víz dőlni kezdett a hajótestbe. Mindenki éljenzett és tapsolt. Jéghegy darabok szakadtak rá a hajó fedélzetére amivel néhány fiatalabb srác focizni kezdett. És ekkor kezdetét vette a tánc. A tisztek betereltek bennünket a harmad osztály lépcsőire és ránk zárták a vasrácsokat. A hajó rohamosan süllyedt. Az eleje már telve volt vízzel. Az első osztályon utazókat el kezdték beterelni a mentőcsónakokba. Páran kibújtak a tisztek gyűrűjéből és megpróbáltak időt nyerni, hogy egy kicsit több szenvedésben legyen részük. A tisztek éberek voltak, elkapták és berakták őket a csónakokba.
Bezárva várakoztunk, jóleső izgalommal lelkünkben. Mindenki rettenetesen örült, hogy ennyire valóságos az egész. Egyszerre megéreztem a lábaimnál emelkedő vizet. Hely a mindenségit neki kezdődik a tánc! kiáltottam és megpróbáltam kijutni az embertömeg szorításából. Kezdett a dolog egyre kényelmetlenebb lenni. Derékig álltam már a vízben és kezdtem unni, hogy vizes ruhában ácsorogjak. Körülöttem mindenki sikongatott és kurjongatott izgalmában. Csak tudnám mi a fenének örülnek annyira. Vizes cuccban álldogálni? Na mindegy hiszen megfizettem az árát. A hajó rohamosan süllyedt. Közben kinyitották a vasrácsokat és ki tudtunk menekülni a fedélzetre. Odalent kéjes halálhörgések hangzottak. A fedélzeten egyre nagyobb lett a tolongás és az az igazság, hogy a tömegen eluralkodni a pánik. Egyesek rimánkodva kérlelték a csónakok tapsoló és éljenző utasait, hogy jöjjenek vissza és vegyék fel őket.
Már felszorultunk a hajó hátsó tatjába. Úgy ment minden mint a nagy könyvben meg volt írva. A hajó kettétört, magával sodorva jó pár utast. A hátsó rész felágaskodott és kecsesen besiklott a tenger habjai közé. Mindannyian ott öklendeztünk és fuldokoltunk a sós vízben. A jeges víz teljesen körül vett minket. Micsoda iszonyatosan hideg! Ordítottam. Az a jó! Így valóságosabb! Körülnéztem és ott láttam magam előtt a csónakokat, bennük a kapitánnyal és a legénységgel. Kezdtem unni az egészet. A jéghideg víz éles késként vágott végtagjaimba. Szaggatott az egész testem. Aztán megéreztem, hogy nem érzek a lábamnál semmit. A zsibbadás kezdett gyors ütemben a nyakam felé vonulni. Bár a mentőmellény fenntartott a vízen, képtelen voltam úszni. Hörgések és jajveszékelések hallatszottak körülöttem. Valaki az anyját, más az Isten hívta segítségül. Ekkor elhatároztam, hogy kiszállok a dologból. Koncentrálni kezdtem arra, hogy felébredjek, de nem sikerült. Nem sikerül a katapultálás. A körülöttem fuldoklóknak sem. Tüdőm megtelt a jeges vízzel és elindult az én haláltusám is. Ekkor döbbentem rá arra, hogy valóban megvásároltuk a halált! Az egész úgy ahogy volt valóságos volt. Semmi virtualitás nem volt benne. Aztán kéjesen merültem bele halálomba. Kiélvezve az utolsó perceket is. Ennyi csak megjárt nekem, hiszen kifizettem az árát!