A facsiga

Volt egy filozófus, aki mindig arra tekergett, ahol gyerekek játszottak. S ha látott egy gyereket facsigával, máris lesbe állt. Alig pördült meg a facsiga, a filozófus űzőbe vette, hogy elkapja. Nem bánta, hogy a gyerekek lármáznak, és megpróbálják távol tartani a játékszertől, és ha elkapta a még pörgő facsigát, boldog volt, de csak egy pillanatig, aztán a földre dobta, és ment tovább. Azt hitte ugyanis, hogy bármely apróság felismerése, tehát például egy pörgő facsigáé, elegendő az egyetemes érvényű felismeréshez. Ezért nem a nagy problémákkal foglalkozott, azt nem találta gazdaságosnak. Ha a legapróbb csekélységet felismerjük, mindent felismertünk, ezért foglalkozott kizárólag a pörgő facsigával. És valahányszor látta a játékszer megpörgetésének előkészületeit, reménykedni kezdett, hátha most sikerül, s ha a facsiga pörgött, lélekszakasztó üldözése közben bizonyossággá vált a filozófusban a remény, ám ahogy ott tartotta kezében az ostoba fadarabot, elémelyedett, és a gyerekek kiáltozása, amit addig nem hallott, de most fülébe hatolt, elűzte; tántorgott, akár a facsiga az ügyetlen ostor nyomán.

Tandori Dezső fordítása


TARTALOM