Iványosi Szabó Gábor

Érzelem?!

Magány. Végtelen és mindent átitató, mint a körülötte feketén nyújtózó ûr vászna.

Egyedül volt, billió fényévre minden értelemtõl. A lények, akik teremtették és beültették ennek a hatalmas hajónak a hasába, nem gondoltak a magányra. Az ECF 200 nevet viselte, a legmodernebb mesterséges intelligenciák egyike volt. Az eltelt sok ezer év alatt, miközben elõre kitervelt útját járta , felemésztett minden ingert. Sem a hajó, sem a sok ezer univerzum nem nyújtott számára semmi újdonságot. Tette a dolgát magányosan, de kötelességtudóan.

123456789. Játék, õrült játék a számokkal. Ez a bolygó semmiben nem különbözött az eddigiektõl, s valamiben mégis. A sorszáma , ez a kicsiny szám tette egyedivé.

Egyetlen gondolattal visszafogta a hajó hajtómûveit. Valamennyi érzékelõjével a kicsiny magányos bolygót vizsgálta. Felfoghatatlanul rövid idõ múlva már azt is tudta, hogy mikor és hogyan fog ez a bolygó elpusztulni.

Játék.

Bõven volt ideje, a bolygó még sok ezer évig keringeni fog a galaxisok iszonyú erejének engedelmeskedve. Egy piciny gondolattal kilõtte azt a lövedéket, melyet ennek a bolygónak szántak teremtõi. A lövedék, kicsiny méretét meghazudtoló erõvel és gyorsasággal vágódott a bolygó kõzetébe. Mikor a kellõ mélységbe ért, hirtelen megállt, és várt.

Az ECF200 bezárta a vetõegységet és a következõ gondolattal hatalmas üstökössé varázsolta a hajót. A hajó hajtómûvei 50%-os tolóerõvel dolgoztak, a hajó mégis irdatlan sebességgel száguldott a következõ naprendszer felé.

A Vialora 9X hatalmas fémtestével lomhán kapaszkodott a bolygó felszínébe. A csillagflotta legtávolabbi állomása hat embernek nyújtott otthont.

Arkinson hátradõlt a fotelban és lábát hanyagul feldobta a mûszerfal szélére. Kezében egy csésze kávé gõzölgött, tenyerével körülölelte a csészét és orrához emelve mélyet szippantott a kesernyés gõzbõl. Kellemes bizsergés áradt szét testében.

Lassan, áhítattal belekortyolt a kávéba, a folyadék megbizsergette a torkát és kellemes melegséget okozott hasában.

Szeme sarkából látta az egyik monitoron megugró diagramot. Gyors mozdulattal letette a csészét. Zsebébõl egy távirányítót húzott elõ és lekapcsolta a háttérben duruzsoló zenegépet.

A monitor idõközben kitisztult. Arkinson fürge mozdulatokkal lenyomta a hangrögzítõ néhány billentyûjét, a gép engedelmesen megszólalt, és halk, rövid csipogás-sorozatot hallatott.

Rövid számolás után Arkinsonnak sikerült meghatározni a jel forrását. Pontosabban a jelek forrását, hiszen az egyik jel több millió fényévrõl érkezett, a másik viszont az ûrállomás alól!

Röviden jelentette a történteket Kriesnek, az állomás névleges vezetõjének, majd átsietett az irattárba.

- Szia Nicol - köszönt kurtán a pult mögött álló lánynak. Nicol felemelte tekintetét az irathalom mögül és hatalmas barna szemeivel a férfira nézett. Lassan végigmérte Arkinsont, tetõtõl talpig. A férfi kék, kopottas egyenruhát viselt , hozzá fekete bakancsot.

- Hallgatlak - búgta a lány és a ceruzája végét hófehér fogai közé vette .

- Figyelj, kellenének nekem azok a mérési eredmények, amiket az állomás építése elõtt csináltak - mondta Arkinson.

- Konkrétabban? - kérdezte Nicol, a pultra támaszkodva. A férfi tekintete egy pillanatra megpihent a lány bársonyos nyakán.

- Minden kell. Az összes mérései eredmény, kõzetminták analizálásának adatai, gravitációs mérések, sugárzásszintek, szóval minden amit össze tudsz szedni.

- Rendben. - mondta a lány és hátat fordítva a férfinak leült egy számítógép elé. Ujjai, a titkárnõk utánozhatatlan fürgeségével táncoltak a billentyûzeten.

Rövidesen felállt a gép mellõl és kicsiny lemezt nyújtott Arkinson felé.

- Parancsolj. Minden adat rajta van, az összes mérési eredmény azóta, hogy elõször érintettük ezt a bolygót.

A férfi átvette a lemezt, elgondolkozva megforgatta kezében, majd a nadrágja zsebébe süllyesztette.

Elérkezett az idõ. Hosszú várakozás után ismét élni fog. Egy órával ezelõtt megérkezett az õt életre hívó hiperhullámú jel. Nemsokára kinyújtózhat és ismét dolgozni fog. Hatalmas teste parányi fémkapszulába zárva pihent sok ezer évig. Ezer év, rengeteg idõ ahhoz képest hogy a munkája alig két órát vesz el az idejébõl. Rövidesen szabadjára engedi irdatlan erejét és elvégzi amiért született. Intelligenciájának egy-egy villanásával különbözõ rendszereket keltett életre testében. Végigtapogatta a környezetét és elégedetten nyugtázta, hogy a megfelelõ helyen van. Lassan minden figyelmével erõmûvei felé fordult. Szépen, komótosan kikapcsolta a szorító erõteret fenntartó rendszereket. Teste kíméletlenül nyújtózni kezdett...

Arkinson fáradtan kinyújtotta lábait. Elméje tompán pislákolt az átböngészett adathalmaz súlya alatt. Felállt, és az idõközben kihûlt kávés edénybõl újabb adag kávét öntött magának. Elgondolkozva nézte a pohárban kavargó sötét folyadékot.

- Nem értem - mondta magában. - A mérési adatok szerint az állomás telepítése elõtt teljesen részletes, mindenre kiterjedõ méréseket végeztek. A bolygó kõzete megfelelt a célnak, miszerint stabilan kell tartania az állomást. A planéta régen nem rendelkezett már vulkánokkal, belseje kihûlt és megszilárdult. A mérések szerint egyáltalán nincs és nem is volt élet a szikár égitesten. Az állomás alól származó hiperjel viszont egyértelmûen mesterséges eredetû. Sõt, ereje nem elhanyagolható méretû adót sejtetett. Ám a Vialora alatt tömör kõzet foglalt helyet.

Hirtelen koppanás szakította meg gondolatmenetét. A zenegép távirányítója a földön hevert. Arkinson odasétált a távvezérlõhöz, lehajolt érte, de a mozdulat félbe maradt a háta mögül hallatszó finom kopogásnak köszönhetõen. Lassan, kimérten megfordult. A kávékiöntõ kocogtatta a mellette álló üvegpoharakat. Finom remegés rázta meg a padlót. A rezgés egyre erõsödött, különbözõ tárgyak potyogtak a padlóra csörömpölve.

Arkinson egy pillanatig dermedten állt, majd hirtelen megértett mindent. Egyetlen ugrással a kommunikátornál termett és rácsapott annak megfelelõ gombjára. Hirtelen sziréna vijjogott fel az állomás számtalan pontján.

...hatalmas gépek születtek belõle, könnyedén félretolva az õt ölelõ kõzetet. Kemény fémfelületek vájták bele magukat a bolygó anyagába. Kiszabadulva az erõtér szorításából visszanyerték eredeti méretüket és alakjukat.

Rendre újabb és újabb fémszörnyek törtek elõ belõle, maguk elõtt tolva a már kiszabadult társaikat, egyre nagyobb helyet követeltek maguknak a bolygó kõzetében.

A bolygó felszíne háborgott, tombolva küzdött a kíméletlen erõ ellen. A felgyûrõdõ kõzetek könnyedén megemelték az állomást. A Vialora 9X jó harminc fokban megdõlt, és lassan tovább emelkedett. A kövek magas, visító hangot csiholtak az állomás alatt.

Nicol rémülten kapaszkodott a számítógépes asztal lapjába. A padló õrült rezgésbe fogott, a különbözõ tárgyak vibráló táncba kezdtek. A falak fájdalmas fémes hangon kiabáltak.

A computer araszolva megindult az asztal széle felé. A lány megpróbált utána nyúlni, ám ezzel csak azt érte el, hogy kibillent egyensúlyából és elesett. A következõ pillanatban könyvek záporoztak rá a polcról. Nicol hasra vágta magát és a kezét védekezõen a feje fölé emelte, majd lassan négykézlábra emelkedett.

- Nicol! - kiabált Arkinson a folyosó átellenes végérõl. - Jól vagy?

- Persze - kiabált vissza a lány, megpróbálva túlharsogni az iszonyúan sivító fém hangját.

- Próbálj meg a lifthez eljutni. Fel kell mennünk a hajóhoz, nem tudhatjuk melyik pillanatban szakad szét a fal.

- Mi a fene folyik itt? - csatlakozott egy új hang a társalgásba. Kries a folyosóra nézõ egyik szobából lógott ki, félig.

Az elsõszülõtt gép eleje kitüremkedett az õt eddig fogva tartó kõzetek közül. Lánctalpszerû mozgató egységei belemartak a földbe és a gép kiszabadult a bolygó anyagából. Elsõ lépésként hozzáigazította audio-vizuális érzékelõit a bolygó fényviszonyaihoz, majd lassan körbeforgatta az érzékelõket.

A Vialora 9X látványa látszólag lebénította a gépet. Mesterséges intelligenciájának három másodperce volt szüksége ahhoz hogy felfogja az értelmes lények jelenlétét. Egy nagy erejû gondolatot küldött a központi intelligenciának.

A vezérlõ tudat regisztrálta a szorongatott helyzetû idegen lények jelenlétét, ám a megkezdett folyamatot már nem tudta leállítani. Rövid üzenettel tudatta a jelentést tévõ maró egységgel, hogy kísérje figyelemmel a lények és az állomás sorsát.

- Remélem mûködik - mondta Arkinson és megnyomta a lift egyik gombját.

A lift ajtaja bezáródott , majd a fülke halkan megindult felfelé.

- Hát most hálát adhatunk az antigravitációs motor feltalálójának - mondta az õsz hajú Kries. Arkinson szótlanul bólintott.

A fülke finom zökkenéssel megállt, az ajtó feltárult.

A Gitalis az állomás rázkódása és dõlése ellenére is biztosan állt a hangárjában.

Azt hiszem jobb lesz ha négykézláb tesszük meg az utat a hajóig - mondta Arkinson, és óvatosan négykézlábra ereszkedve elindult a hajó nyitott ajtaja felé, aholis az állomás többi tagja várta õket. Nicol szintén négykézláb indult meg a férfi után, nyomában Kriessel.

A hajó ajtajában Howkins kapaszkodott a zsilip szélébe, fején rögtönzött fehér kötés világított. Óvatosan leguggolt és a kezét nyújtotta Arkinsonnak majd besegítette a zsilipbe.

Miután mindenki bent volt, mûködésbe hozta a zsilipet. A nehéz fémlap sietve csúszott a helyére.

Arkinson óvatosan felállt a táncoló padlón és lenyomta a falra szerelt kommunikátor hívógombját.

- Csapj a lovak közé. - kiabálta bele a készülékbe.

- Oké - jött a kurta válasz a kommunikátorból.

A Gitalis hajtómûvei feldübörögtek, elnyomva a harcoló környezet hangjait.

A hangár ajtaja lassan ketté vált, szabaddá téve az utat a hajó elõtt.

Proj a hajó kormányosa óvatosan közelített a Gitalissal a kijárat felé. Az ûrhajó félig már kiszabadult a hangárból, mikor a Vialora 9X megugrott. A hangár ajtaja hatalmassat lökött a Gitalison. Az ûrhajó stabilizátorai visítva szálltak szembe az új erõvel, mely felborította az egyensúlyt. Proj kétségbe esetten próbált úrrá lenni a kialakult helyzeten. Hiába nyomta tövig a stabilizátor vezérlõjét, a hajó irányíthatatlanul fordult a talaj felé.

A következõ másodpercben a Gitalis kibukva a hangár ajtaján orrával a földnek csapódott.