Grúz filmdráma
Idõpont: 2000. május 42. 21 óra 59 perc.
Emeri Ken Hiró igen vagány fickó volt. A Chikorgó nevû grúz metropolisz (Létszám: ötvennégy lakos. Hopp, megöltek egy embert, már csak ötvenhárom. Ohó, gyereksírás! Hármasikrek! Tehát ötvenhat...) szóval a Chikorgó nevû grúz metropolisz hivatalos birkapásztoraként kereste kenyerét. Õ volt a helyi lelkész. Ám emellett volt egy szenvedélye: a számítógép-programozás. Az ABACUS-000 nevû szuperszámítógépén csodákat tudott mûvelni. A gép nem tudott mást, csak összeadni, azt azonban annyiszor, ahányszor Hiró akarta. És mivel Hiró barátunk úgy hallotta, hogy a számítógépek sehol a világon nem tudnak többet ennél, így saját gépével meglehetõsen elégedett volt. Egy kis hatásvadász szenvedés után bármilyen problémát meg tudott oldani a gépén.
Ám egyszer csak a szupergép beviteli egysége (sok kis golyó egy drótra felfûzve) furcsa dolgokat kezdett produkálni: a golyók önálló életre keltek, és összevissza kezdtek el rohangálni a drótokon. Hiró rögtön rájött, hogy ez egy kód, mégpedig olyan, ami nem a Földrõl származik. Hogy erre honnan jött rá, azt senki ne kérdezze.
De ahogy meglátta az üzenetet, mint akibe villám csapott felugrott, felnyalábolta az ABACUST, és lélekszakadva rohant a Grú Zûrkutatási Hivatal központjába, amely egy Chikorgónál is nagyobb városban, Nyú Joghurtban volt (Létszám: ötvenhét lakos. Hopp, sorozatgyilkosság: tehát huszonnégy lakos...). Berontott a vezérlõterembe és az operátorhoz rohant.
- Támadnak! - kiáltotta Hiró széttárt karral, majd belemerevedett a felvett pózba, és nem mozdult.
A teremben mindenki feléje fordult. Zavart csend támadt. Az emberek egymásra tekintgettek, láthatóan magyarázatot várva a különös eseményre. Mivel senki nem tudta a választ, az operátor zavart köhintés után feltette a kérdést:
- Öööö...Kik?
Emeri Ken a kérdés hallatán összevonta szemöldökét, és mindkét szemét egyszerre az operátorra függesztette. Csodálkozva kérdezte:
- Nem mondtam volna? Hát az intergalaktikus vérszörnyek a külsõ ûr húszadik dimenziójának balról a harmadik fekete lyukából! - Ezzel Hiró leakasztotta az operátorról az eddig rajta függõ szemeit, és gondosan visszatette õket a helyükre.
- És ezt maga honnan tudja? - csodálkozott el az operátor.
- Megfejtettem a kódjukat! Nézze! - Diadalmasan felmutatta az ABACUST, és az azon szaladgáló golyókat.
Az operátor levette a parókáját, és elgondolkodva megvakarta. Majd Hiró barátunkhoz fordult:
- Mibõl gondolja, hogy ez egy kód?
- Viccel? - kérdezte Hiró. - Én egy tökös grúz csávó vagyok, akinek ez a kisujjában van!
- Ja, így már értem. - bólogatott az operátor.
- A kód olyan bonyolult - folytatta Hiró lelkesen -, hogy csak egymillió év alatt lehet megfejteni!
Az operátor értetlenül összehúzta szemeit.
- Akkor maga hogy fejtette meg?
- Mint már az elõbb kifejtettem, én egy tökös grúz csávó vagyok, akinek ez a kisujjában van!
- Na és mit tartalmaz a kód? - kérdezte operátor.
- Már mondtam! Hogy támadnak az intergalaktikus vérszörnyek a külsõ ûr húszadik dimenziójának balról a harmadik fekete lyukából! Mindez persze az õ nyelvükön van.
- De hát hogyan fordította le? - képedt el az operátor. Még jobban összehúzta szemeit, amik szinte már egymást nézték.
- Nem akarom ismételni magam, de én egy tökös grúz csávó vagyok, aki...
- Jó, jó. Minden világos - Az operátor kicsomózta öszegubancolódott szemeit. - Szóval, mit javasol? - kérdezte.
- Vessük be a légierõt! - mondta Hiró.
- Oké.
- Ja, és adjunk az elnöknek is egy vadászgépet, hátha lezuhan egy légi csatában! Mindig is utáltam a képét...
- Rendben van! - bólintott az operátor sátáni vigyorral, majd a telefonkezelõhöz fordult és mély, zengõ hangon megszólalt. - Hívják a légierõt! Azonnal szálljanak fel a gépek!
A telefonos meglepetten fordult feléje:
- De uram...nekünk nincs is légierõnk!
- Ja...akkor vessék be az atomtölteteket! - parancsolta az operátor.
- Nos, uram, az atomtölteteket mutáns szuperkatonák kifejlesztésére használtuk.
- Nagyszerû! Akkor vessék be azokat!
A telefonos megvakarta a füle tövében fészkelõ bolha hátát, ami erre halk dorombolással válaszolt. Zavartan szólalt meg (nem, nem a bolha, hanem a telefonos):
- Hát uram... a kísérlet nem igazán sikerült. A szuperkatonákat sajnos el kellett adnunk macskaeledelnek...
- De hát...mink van egyáltalán? - kérdezte az operátor kétségbeesetten.
- Lelkesedésünk. - felelte a telefonos. - De az jó sok!
- Rendben, azzal is megyünk valamire. Hozzon össze egy
konferenciát a szomszédos országok vezetõivel!
A Grúz Parlamentben (a fõváros legnagyobb jurtája közvetlenül a kocsma és a kupleráj után) hatalmas tömeg gyülekezett. Köpcös, kopasz urak áramlottak be a terembe, elsétálva magas szõke bombázóik lába között. Elfoglalták helyüket a hatalmas asztal körül. Emeri Ken Hiró, mint Grúzia hõse, díszvendégként vehetett részt az eseményen.
Egy tiszteletreméltó, õsz halántékú férfiú emelkedett szólásra. Õ volt Drím elnök úr. Teljes nevén Emeri Ken Drím. A lámpa fénye, amely alulról világította meg, csak fokozta a drámai hatást. Az õsz férfiú baritonja betöltötte az egész termet:
- Javaslom, lépjünk szövetségre az intergalaktikus vérszörnyek ellen!
- Éljen! Éljen! - zúgta a tömeg.
Az õsz férfi folytatta a beszédét:
- A Föld végveszélyben van. Ha nem fogunk össze, mind elpusztulunk!
- Éljen! Éljen! Azaz...hú, milyen szörnyû... - A tömeg jobbnak látta, ha inkább befogja a száját.
- Az egész világnak egyesülnie kell! Végre eljön az idõ, amikor a világ összes népe egyenlõ lesz, természetesen a Grúz Despotikus Köztársaság atyai irányítása alatt!
- Éljen! Éljen! Éljen! - A tömeg tombolt.
Az õsz elnök arca hirtelen elkomorodott.
- De, uraim - Hatásszünetet tartott, hogy ezalatt kitalálja, mit is akar mondani. - Ja, megvan! Illetve...tehát uraim! Nem szabad elfeledkeznünk róla, hogy milyen nap is van ma! Május negyvenkettedike! Ma van a Grúz Függetlenség napja! Mint tudják, dicsõ királyunk, Embe Rat Alpán tiszteletére tartjuk ezt a szent ünnepet május negyvenkettedikén! Õ számunkra a kitartás példája, mert 452. május harmincegyedikén elhatározta, hogy még abban a hónapban felszabadítja szeretett Grúziánkat! Terve sikerült is, és mint tudják, azóta áll a május negyvenkét napból! Ebbõl is látszik, ha egy grúz tökös csávó valamit elhatároz, az úgy is lesz! Tehát még ma le kell gyõznünk az intergalaktikus vérszörnyeket, különben oda a nimbuszunk az egész világ elõtt! És már esteledik! Sietnünk kell!
Hatalmas éljenzés robbant ki a tömegbõl, miközben az elnök mindkét kezét a magasba emelve adta át magát rajongói csodálatának. Ekkor egy zilált ruhájú fickó rohant be a terembe. Lábai csak úgy lobogtak a szélben.
- Itt vannak! Közvetlenül a parlament felett! Támadni akarnak! - kiabálta.
Az egész terem kirohant az erkélyre. Illetve...csak a teremben tartózkodók rohantak ki, a terem a helyén maradt. Mindenki felfelé mutogatott. A parlament fölött valóban ott lebegett egy gigászi csészealj. Látszott rajta, hogy nem mosták el rendesen, hiszen itt-ott kávéfoltok éktelenkedtek rajta. Az ûrhajó ablakában néhány idegen lény bámészkodott. Az elnök odakiabált nekik!
- Mit akartok tõlünk?
Az idegenek visszakiabáltak:
- Á, semmit, csak megálltunk itt a Földön kiüríteni a szeméttartályainkat.
- Ja, az más. - nyugodott meg az elnök. Azután hirtelen felkapta a fejét, és rémülten elkiáltotta magát: - Micsoda?! De ne itt!
Ám már nem tehetett semmit. Az ûrhajó alja szétnyílt, és hatalmas szeméthalom zúdult az erkélyen állók nyakába. Az elnök éktelen haragra gerjedt. Levette az egyik cipõjét, és hatalmas ordítással azt ûrhajó felé hajította. A cipõ betörte a csészealj ablakát, és hangos csattanással landolt a vezérlõterem közepén. A szerencsétlen ûrlények elájultak a cipõbõl eredõ elementális kipárolgásoktól, és a mûszerfalakra dõltek. Az irányítás nélkül maradt ûrhajó veszélyesen imbolyogni kezdett, és látszott rajta, hogy nemsokára lezuhan. Az emberek rémülten mutogattak fölfelé. Ám az elnök megõrizte hidegvérét, és elkiáltotta magát:
- Semmi pánik, emberek! Van egy biztos módszer arra, hogy az ufó ne zuhanjon ránk. Toljuk arrébb a várost!
- Remek ötlet! - mondta Emeri Ken Hiró, és megvakarta az orrát. - Épp ezt akartam javasolni.
Az elnök elégedetten fordult Hiró felé.
- Helyes, fiam, nagyon helyes. Hogy hívják magát?
- Emeri Ken Hiró, uram!
- Te is Emeri Ken vagy? Akkor mi testvérek vagyunk! Csókolj meg, drága öcsém!
- De uram...ne itt...Különben is, az ufó mindjárt lezuhan! Rohanjunk, amíg nem késõ!
A város megbolydult méhkasként rohant a határokhoz. Hopp, ez a mondat így nem jó. Tehát: a város lakossága megbolydult méhkasként rohant a határokhoz. Nekiveselkedtek a városnak, és hamarosan el is tolták az ufó alól, ami annak rendje és módja szerint melléje zuhant. Az elnök diadalmasan felkiáltott:
- Gyõztüüüüünk! Grúzia az ász! Mi vagyunk a legjobbak! - a tömeg lelkesen csápolt.
- Szemét ufók! - kiabálta Hiró. - Megöltétek a papagájomat, megerõszakoltátok a macskámat és még az aranyhörcsögömet is halálra csikiztétek! De most meglakoltatok mindenért!
- Egy pillanat! - szólt ki valaki a tömegbõl. - Nézzenek csak az órájukra!
Az elnök ránézett a karórájára, majd fájdalmas grimasszal fordította el a fejét.
- Az idõ....- hörögte - nulla óra...két perc...- az utolsó szavakat már alig tudta kiejteni: - május....negyven...harmadika! Vesztettünk, emberek! Nem sikerült legyõzni az intergalaktikus vérszörnyeket a függetlenség napján! Oda a nimbuszunk!
A tömeg máris zúgolódni kezdett:
- Fúj Grúzia! Le az elnökkel! Támadjuk meg Grúziát!
Ekkor Emeri Ken Hiró lépett elõ, és az elnökhöz fordult:
- Elnök úr! Van egy ötletem! Rohanjunk a tévéstúdióba!
Bár az elnök nem értett semmit, követte az elrohanó Emeri Kent. Amikorra az elnök a stúdióba ért, Hiró már a kamerák elõtt állt, és egy felhívást olvasott fel a világ lakóinak:
- Figyelem, figyelem! A világbéke megõrzése szempontjából elengedhetetlenül fontos, hogy az órájukat állítsák elõbbre, mégpedig május negyvenkettedikére, 23 óra 59 percre! Köszönjük a megértésüket. További jó éjszakát!
Az elnök lelkendezve rohant Emeri Kenhez:
- Drága öcsém! megmentetted Grúziát és persze a világot! Hogyan hálálhatnám meg?
- Khm...semmiség, uram bármelyik becsületes grúz állampolgár megtette volna...ezért én nem érdemlek jutalmat.
- Jól beszélsz, öcsém! Rádöbbentettél, milyen becsületes emberek is a grúzok! Minden grúzt megjutalmazok hûségéért! Szétosztom közöttük a vagyonomat! Mivel azonban te önzetlenül nem kértél semmit, sajnálattal ugyan, de kénytelen vagyok megtartani a részedet magamnak. De fogadd meleg kézszorításomat önzetlenséged jutalmaképp!
- Khm...ööö...köszönöm, uram, de azt hiszem félreismertél. Én mégsem vagyok annyira önzetlen, mint ahogy gondolod. Sõt, azt hiszem én vagyok a világ legönzõbb embere...nos, mennyi is az a jutalom?