3

Mint kiderült, valóban előléptetésről volt szó.

A Nagyfőnök tagbaszakadt férfi volt, megszokta a beosztottjai kedélyállapotát, így aztán Pel savanyú képe a legkevésbé sem zavarta. – Üljön le – mondta csendesen. – Italt?

Nyilvánvaló: korai nyugállomány, villant át Pel agyán. Az alkoholos italok általában nem divatoztak a Nagyfőnök irodájában.

– Tudja, miért kérettem? – érdeklődött a Nagyfőnök.

– Nem – válaszolta Pel, és elfogadta a felé nyújtott konyakot.

– Nos hát – kezdte a Nagyfőnök, amikor leült vele szemben az íróasztalához –, a múlt héten Párizsban voltam. Minden rendőrfőnököt, nagyfejűt, satöbbit összekürtöltek. A miniszter elnökölt. Exkluzív kis összejövetel volt. Az elnök is meglátogatta a konferenciát.

– Milyen színben van?

A Nagyfőnök szeme gúnyosan megcsillant. – Nem érdeklődött maga iránt. Megivott egy pohárkával, néhány úrral kezet rázott, mondott egypár, az alkalomhoz illő mondatot, azzal eltűnt. Valószínűleg frászt kapott tőlünk.

– Én is azt kaptam volna – bólogatott Pel. – Ennyi zsarutól. Miért volt az egész hajcihő?

– Módszerekről volt szó. Hogy a bírák a szociológusokra hallgatnak, amikor bűnöző kerül eléjük, ahelyett hogy a rendőrökre figyelnének. Számítógépesítés. Megint kapunk egynéhányat.

– Robotokra lenne szükségünk – jegyezte meg Pel. – Azokat kellene kizavarnunk a terepre. Nem érzik a hideget, meg a talpuk sem kopik el.

A Nagyfőnök felnevetett. – Megvitattuk az egyes körzetek helyzetét. Köztük a mienkét is.

Pel el sem tudta képzelni, mit tudhat az a banda ott Párizsban éppen Burgundiáról. Burgundia különleges vidék. Csakis egy ilyen, bátorságáról és tiszta jellemeiről híres helynek volt ereje ahhoz, hogy dacoljon a francia királyokkal. Itt született Merész Fülöp. Aztán Vercingetorix, a rómaiak réme. És Burgundia szülötte Evariste Clovis Désiré Pel.

A Nagyfőnök előrehajolt. – Felvetődött, hogy idelenn mi elmaradtunk kissé – mondta nyomatékosan.

– Azok a párizsiak dilisek – jegyezte meg Pel hűvösen. – Mindig is az volt a rögeszméjük, hogy mindenki helyett nekik kell gondolkozniuk.

A Nagyfőnök vállat vont. – Nos hát, azt tartják, hogy Párizs az agyközpont. Talán igazuk is van. Úgy érzik, hogy mivel ebben a városban van egy sereg labor meg mindenféle egyéb felszerelés, nagyobb terepen kellene serénykednünk. Az a kívánságuk, hogy alakítsunk egy mozgó gárdát, vagyis szükség esetén távolabbi helyekre is elérjen a kezünk.

Pel gyanakodva méregette a Nagyfőnököt. Emlékezett azokra a téli éjszakákra, amelyeket odafenn töltött a langres-i fennsíkon, valami bűnöző nyomában, aki az év háromnegyed részét feltehetően saint-tropez-i luxusfészkében tölti, élvezve törvénytelen munkája gyümölcseit – aranylemezzel borított Cadillac, páratlan szépségű szeretők –, amíg Pel így-úgy kikalapált Peugeot-val furikázik, esti szórakozását pedig Mme Routy jelenti. Pel úgy érezte, hogy ami őt illeti, már éppen elég nagy területen fejti ki áldásos tevékenységét.

– Ugyanúgy működne, mint bármilyen más team – magyarázta a Nagyfőnök. – Kéz a kézben az igazságüggyel, a központi laborral, a daktiloszkópusokkal meg a többiekkel. Leguyader, Minet doki, Prélat és a többiek pontosan úgy rendelkezésre állnának, mint most. Az egyetlen különbség csak az lenne, hogy gyorsabban mozognánk, idővel pedig emelnék a gárda létszámát. Egy-két hétbe telik, amíg összeütjük ezt az új irodát, ennyi idő alatt meg is tudjuk tenni, a miniszternek pedig szívügye az egész. Ha beválik, a csoport élére egy főfelügyelő kerül, akinek egy felügyelő lesz a helyettese. A főnök be fogja járni az egész körzetet, és nem csupán Côte d'Ort, hanem Yonne-t, Saône-et-Loire-t és Nièvre-t is, néha még Haute Marne-ba, Haute Saône-ba és a Jurába is átruccanhat, nem is beszélve Loiret-ről, Doubs-ról meg Cher-et-Allier-ről.

Pel nyűgös képet vágott, a Nagyfőnök pedig csak méregette, és vidámság csillant fel a szemében.

– Már ki is szemelték az emberünket – közölte.

Goriot, gondolta Pel. Nyilvánvaló: Antoine Goriot. Goriot jó munkaerő. Nem esik pánikba, és értelmes detektív. Annyira persze azért nem, mint Evariste Clovis Désiré Pel, de okos fickó. Ráadásul jó összeköttetései vannak. A nagybátyja Forton szenátor, aki kapni fog az alkalmon, hogy előbbre taszigálja az unokaöcsikét.

– Magát – jelentette ki váratlanul a Nagyfőnök.

Ezt halkan mondta, épp akkor, amikor Pel szívében már-már túlcsordult a keserűség. Most viszont megállt a szívverése.

– Engem?

– Az utóbbi időben senki sem dolgozott olyan sikeresen, mint maga. Ráadásul a magáé a legerősebb team. Darcy. A fiatal Nosjean. Lagé. Misset.

Lagé és Misset, gondolta titkon Pel, idejük java részét azzal töltik, hogy szaladgálnak, mint pók a falon, de Lagé legalább jó természetű fiú, aki hajlandó néha dolgozni is. Misset annyi bakot lőtt, hogy Pel nem volt jó véleménnyel róla.

– Krauss helyébe is kaptunk valakit – folytatta a Nagyfőnök. – Időbe tellett, de azoknak odafönn erre is volt gondjuk; úgy gondolták, hogy addig várnak, amíg nem találnak megfelelő embert. Hát most el van intézve a dolog, és a fiú már úton van.

A Nagyfőnök kis szünetet tartott. Hát így állunk, gondolta Pel. Most jön a neheze. Eddig senki sem hozta szóba, hogy csak takarékoskodni akarnak a pénzzel, a Nagyfőnök pedig elég ravasz volt hozzá, hogy úgy állítsa be a dolgot, mintha minden csak Pel érdekében történne.

– Sajnos – folytatta a Nagyfőnök –, ez nem jelent előléptetést. Legalábbis egyelőre nem.

Ez csak természetes, gondolta Pel. Előléptetést nem, csak még több kemény munkát.

– De ha beválik – fűzte hozzá a Nagyfőnök –, akkor igen. Mindenesetre sokkal függetlenebb lesz. Távolabb is utazgathat. Nagyobb a költségkeret.

– És kétségkívül többet éjszakázhatom.

A Nagyfőnök a vállát vonogatta. – Pedig örülhetne neki. Ha bármi dolgunk akad Délen vagy Párizsban, maga fogja elintézni.

Pel arcán a gyanakvás felhője vonult át. Sohasem volt képes megérteni, hogy miért is létezik a Délvidék és Párizs. Azt vallotta, hogy Franciaországot pusztán Burgundiának kellene alkotnia, no meg Haute Marne és Doubs egy részének, a környékükkel együtt. A többi francia vidék vagy forró, vagy hideg, másutt örökké fúj a szél, vagy az odavalósiak magasan hordják az orrukat, vagy nem elég büszkék, vagy örökösen politizálnak. Ösztöne azt súgta, hogy itt olyasmivel csalják lépre, amiből nem lesz sok öröme.

– Mivel is foglalkozik most? – kérdezte a Nagyfőnök.

– Volt egy késelés az avenue Victor Hugón. A dombon. Megbökték régi barátunkat, Duche-t.

– Hallottam róla. Belec csinálta?

– Évek óta fújtak egymásra – ismerte be Pel. – Mind a kettő a másik vadászterületén ólálkodott. De mégsem Sammy tette; éppen akkor gyűjtötték be a Porte Guillaume táján. Azután itt az a pasas, aki a homokosokat veri a place Wilson környékén, ott a daixi betörés meg a Gillet fiú elrablása Beaune körzetében. Ez utóbbival Polverari vizsgálóbíró és én foglalkozunk.

– Ez már lefutott – közölte a Nagyfőnök. – A rablók eltolták.

– Legközelebb ügyesebbek lesznek – mondta Pel. – Az emberrablás fellendülőben levő iparág mostanában.

A Nagyfőnök látta, hogy nem lesz könnyű dolga Pellel. Ez az ember retteg attól, hogy dróton rángassák. Végül is otthon a házvezetőnője is dróton rángatja, akkor meg miért ne cibálnák ide-oda a munkahelyén.

– Nézze – mondta ekkor a Nagyfőnök –, adja át a csoport irányítását Darcynak. Ő már ismeri a dörgést. Akkor magának is kevesebb lesz a dolga. Darcy előrelép egyet, felügyelő lesz – úgyis régen esedékes –, de továbbra is a maga alárendeltje marad. Ha pedig magára kerül a sor, hogy eggyel feljebb lépjen, márpedig ez is esedékes, ő továbbra is besegíthet.

Pel hangja olyan volt, mint akinek csak percei vannak hátra.

– És ha szívesebben dolgozna egyedül? – kérdezte.

– Elbeszélgettem vele. Szívesebben dolgozna továbbra is magával.

Pel elszégyellte magát. Szerény ember volt, ezért Darcy döntése, hogy szívesebben marad a helyettese, semhogy önálló csoportot alakítson, büszkeséggel töltötte el. Meg sem fordult a fejében, hogy Darcy régóta úgy véli, Pel még sokra viszi, így aztán neki is könnyebb lesz a sorsa, ha a főnöke védőszárnyai alatt marad.

– Adminisztrátornak kap egy tisztjelöltet, hogy ne legyen gondja a babramunkára – folytatta a Nagyfőnök. – Kap továbbá egy rendőrnőt is.

Pel lelki szeme előtt elvonultak a lehetséges rendőrnők. Egyik sem volt csábító jelenség. Legalább nem lesz velük semmi baja.

– Új tag – mondta a Nagyfőnök –, Párizsból érkezett. A családja ideköltözött, ő pedig velük akart maradni. Benne volt a maga kábítószeres ügyében. Ő állított elő egy párizsi gyanúsítottat. Claudie Darel.

Pel szeme összeszűkült. Claudie Darel olyan csinos lány volt, hogy Darcy azonnal begőzölt tőle. Pel már látta, hogy mégiscsak lesz vele baja.

A Nagyfőnök továbbra is nagy figyelemmel vizslatta. Pel most már ingadozott. Úgy érezte, ha másra nem is, egy kis szélcsöndre számíthat az átszervezés idején. Ő majd szépen elüldögél, amíg a többiek azon vitatkoznak, hová állítsák a nyilvántartási lapokkal zsúfolt szekrénykét, vagy milyen színű szőnyeget igényeljenek az irodába. Arra is jut majd ideje, hogy becsülettel megebédeljen, ahelyett hogy szendvicset meg sört hozatna át a Transvaal bárból. Korábban is mehet haza, többnyire ágyban töltheti az éjszakáit, feltéve, hogy Madame Routy nem bömbölteti a televíziót. Továbbá, igaz, állnia kell egy ünnepi vacsorát Darcy előléptetésének tiszteletére, de már csak azért is megérdemli, mert nem akart külön csoportot szervezni. Talán – Pel szíve nagyot dobbant –, talán nyélbe üthet egy vacsorameghívást Madame Faivre-Perret-vel is. Már régen kerülgette a forró kását, de nem tudta összeszedni a bátorságát.

A Nagyfőnök nyomban kizökkentette vágyálmaiból.

– Ha már úgyis annyi ideje lesz – mondta –, átvehetné ezt a Rensselaer-ügyet.

Pel hegyezni kezdte a fülét: – Miféle Rensselaer-ügyet? – érdeklődött.

– Hát nem hallotta? François Rensselaer, a Produits Morand cégtől. A pasas eltűnt.

Pel hallott François Rensselaerről. A Produits Morand gyártelepe az autópálya egyik bekötőútja mellett magasodott, Rensselaer pedig valóságos nábob volt.

– Hová tűnt? – kérdezte.

A Nagyfőnök a vállát vonogatta. – Ezt szeretnénk tudni. Vagyis nem annyira mi; a jogtanácsosa. Ne törje magát nagyon, mert az emberünk felesége nem is vette a fáradságot, hogy bejelentse az eltűnést. Jobb, ha meglátogatja. Csúnya dolog lenne, ha valóban elrabolták volna. Úgy látszik, tíz napja látták utoljára, 16-án.

– Hol?

– Otthon. Elindult az irodába, aztán nem érkezett meg.

– Nyomok vannak? Egyéb üzleti ügyek például, vagy valami látogatás?

– Persze hogy voltak egyéb üzletei, de a jogtanácsos minden üzletfelével fölvette a kapcsolatot, azok pedig nem tudnak semmit. – A Nagyfőnök ismét felhúzta a vállát. – Meglehet, hogy az egész csupán formalitás, mert az emberünk szoknyapecér hírében állt, és valószínűleg csak meglógott egy hétvégére a titkárnőjével, azután talált valami kifogást, hogy ne rohanjon haza. Érdeklődhetne a Fond des Chouettes-ben. Talán odakinn tudnak valamit.

– Mi az a Fond des Chouettes? Szerelmi fészek?

A Nagyfőnök elmosolyodott. – Hát ha az, akkor kissé túlméretezett és nem valami vidám. A Fond des Chouettes egy régi apátság. Rensselaernek egy kopófalkája van odakinn.

 

 

 

vissza    —    tartalom    —    tovább