17

De Troq válaszolt a kérdésre. Amikor – diszkrét módon – a hátsó kapun lépett be az Hôtel de Police épületébe, szőrmebélésű kockás kabátot viselt, a fején sárga védősisak, a keze mocskos, az arca sáros.

Pel feléje csúsztatott az íróasztalán egy üveg sört. – Jelentsen – mondta halkan.

– Azt hiszem, ma éjszaka, patron.

Pel nyomban kiegyenesedett. – Miért?

– A telket már megtisztítottuk. Nincs ott semmi, csak a puszta föld. Ha kedve tartja, bedöntheti az ajtót.

– Bedönthetem? – ámuldozott Pel, és a szemöldöke vitustáncot járt. – Maga szerint mit terveznek? Benyomják a vállukkal? Vagy nekiszaladnak egy faltörő kossal?

– Igen, patron, nekirohannak egy faltörő kossal.

Pel szeme összeszűkült, úgy méregette a csapat újoncát. Már rájött, hogy de Troq nem beszél ostobaságokat. – Folytassa csak – biztatta.

– Az alapozáshoz megérkezett az ásógép – magyarázta de Troq. – Egy digger. A fúrófeje lehet vagy egy méter átmérőjű, merevített acél. Nekifutásból úgy pár ezer kilopond erőt képes kifejteni. Darot és az ásógép kezelője fenemód jóban vannak, sokat láttam őket sugdolózni. Ma este, amikor letettem a munkát, megfigyeltem, hogy a digger nem ott parkol, ahol a többi erőgép. Úgy hagyták, hogy orral egyenest Zamenhofék hátsó bejáratára néz – jó széles ajtó, lehet vagy másfél méteres, mert ott viszik be a raktárba a szállítmányokat. Azt is láttam, hogy a digger vezetője elég sokáig manőverezett, hogy a masinával megcélozza az ajtót. A fúrófejet is csak félig húzta fel, ami nem szokás. Mindössze be kell indítani, és nekiszalasztani. Nincs a világon ajtó, amelyik ellenállna.

Pel gyorsan Darcyra és Nosjeanra nézett.

– Logikus ez? – kérdezte tőlük.

– De még mennyire – válaszolta élénken Darcy. – Sammy valószínűleg kifőzött valami haditervet, de Philippe Duche-nek még jobb ötlete támadt. Ráadásul ő hivatásos traktorvezető. Ezért fogadni mernék, hogy első nekifutásra telibe találja azt az ajtót a fúrófejjel.

Pel bólintott. – Kapcsolják a Nagyfőnököt – mondta csöndesen.

 

 

 

Azon az estén Nosjean elsétált a St. Sulpice-templomba, hogy megkeresse Odile Chenandier-t. A lány már hallotta, hogy Claudie Darel fészket rakott az őrmesteri szobában, ezért az utóbbi időben fagyosan viselkedett a fiúval. De Nosjean keblében hívebb szív dobogott, mint akár ő maga is tudta volna, s jóllehet rendszeresen megfordult az utcán a sok-sok Charlotte Rampling, Mireille Mathieu és Catherine Deneuve után, azért valahogy sikerült hűnek maradnia Odile-hoz.

A fiatal nyomozó tudta, hogy a lány gyónni ment. Estefelé járt a templomba, hogy gyertyát gyújtson, és elmondjon egy kis fohászt. Nosjean arra gondolt, hogy talán az apjáért imádkozik, aki életfogytiglani börtönbüntetését tölti, mert megölte a feleségét. De Odile egyikükre sem nagyon emlékezett; nem sok szülői szeretetet kapott tőlük, és szinte kizárólag Nosjeanért imádkozott. A papnak őszintén megvallotta vétkeit, hiszen őszinte lány volt Odile; az egyetlen bűne az, hogy túlságosan szerette Nosjeant.

– Bűnös gondolataim voltak, atyám – suttogta a rácson át.

– Szerelmes vagy, gyermekem? – kérdezte a gyóntató.

– Igen, atyám, és megrettenek a saját gondolataimtól.

– Tisztességes dolgokra gondolsz, gyermekem? Helyénvaló gondolatok ezek, egy tiszta, fiatal nőhöz illőék?

– Természetesen, atyám. Néha azért szégyenkezem miattuk. De olyankor úgy érzem, hogy szükségem lenne egy férfira, csak éppen hiába várok rá.

– Az Úrnak sohasem volt az a szándéka, gyermekem, hogy a Golgotát könnyen járjuk végig. A kötelességünk kemény, de a jutalom csodálatos. Tűrj békével. Nincs mitől félned.

A feloldozás után Odile megkönnyebbült, gyertyát gyújtott, majd letérdelt a Madonna szobra elé. Arra kérte a Szűzanyát, hogy Jean-Luc Nosjean legyen jó szívvel hozzá. Te is anya vagy, megérted, gondolom, fohászkodott.

Ott térdelt a szobor előtt, amikor Nosjean letérdelt mellé. – Ebben a fényben csodaszép vagy – suttogta a lány fülébe.

– Ssss – susogta megbotránkozva a lány. – Ne a Szűzanya előtt. – Aztán gyorsan a fiú felé fordult. – Szép vagyok?

– Ma éjjel sok dolgom lesz – folytatta az udvarlást Nosjean. – Be kell fejeznünk valamit. Talán csak holnap vagy holnapután találkozhatunk. Későn végzek. Gondoltam, megmondom neked, hogy ne aggódj.

Odile-t megvigasztalta a gondolat, hogy a fiú attól tartott, aggódni fog érte, de azért bántotta, hogy Nosjean egész éjszaka a sötét utcákat járja, ő meg a televíziót nézi egyedül.

 

 

 

Miközben bevetésre készülődtek, vidám hangulat uralkodott az őrmesteri szobában. Claudie Darel „esete”, az idős hölgy, akit a férje majdnem belefojtott a vízesvödörbe, ismét hajszál híján a vödörbe veszett. Ezúttal azonban a néni idegei felmondták a szolgálatot, és jól fejbe vágta a férjét egy szeneslapáttal. Az öregúr kórházba került, tizenkét öltéssel varrták össze a sebet a homlokán, és kegyetlenül fájt a feje.

Rodsky hahotázott. – Mondtam is neki, hogy üsse már kupán. Az öreglány – úgy látszik – szó szerint vette a jó tanácsot. Nektek is mondtam, nem? Harapást szőrével; jobb ez, mint a sok lelkizés.

Amikor elbúcsúzott tőlük, Misset hangosan fölnevetett. – Imádom a jó öreg Rodskyt – mondta. – Ő az én emberem. Őszinte, és nem sokat hülyéskedik.

Amikor az utcák kiürültek, Lagé és Misset a cégvezető társaságában befészkelte magát Zamenhofék üzletébe. A lámpákat eloltották, csak az utcai világítás fénye szűrődött be a kirakatüvegen.

– Szívesen vennék ilyesmit az asszonynak – mondta Lagé, és a sok bundára mutatott.

– Én inkább a babámnak adnám – álmodozott Misset. – Úgy értem: a forróbb hála reményében. – Kéjesenforgatta a szemét. – Claudie Darel piszkosul jól mutatna egy ilyen bundában. Főként akkor, ha semmit sem venne alá.

Lagé elkomorult. – Jobb, ha vigyázol a szádra. Hiszen tudod, mit mond a szabályzat a nőnemű rendőrtisztekről.

– Persze úgy gondoltam, szolgálaton kívül mutatna jól – vigyorgott Misset.

Claudie Darel ugyanekkor egy emeleti szobában lapult, a Bar de la Cloche fölött, szemközt a telekkel, egy URH-készülék társaságában, míg a félemeleti szobában Pel, Nosjean, Darcy és de Troq várakozott. A szomszédos utcákban magánautóknak álcázott rendőrségi gépkocsik parkoltak.

Bár az ablakból csak néhány munkást láttak őgyelegni, az éjjeli műszak embereit, az építkezésen szaporán folyt a munka: egy aggregát hangosan dübörgött, a szivattyúk pedig átemelték a talajvizet az alapzatba fúrt lyukakból a járda melletti csatornanyílásba. Távolabb az utca csöndbe burkolózott.

– Mozgás! – szólt le Claudie a felső szobából, mire Darcy az ajtóhoz lopózott, és kikémlelt a levélnyíláson.

– Valaki közeledik – szólt hátra.

– Ketten is – jelezte Claudie. – Most pedig egy autó parkolt le a rue Redoute-on. A telek felé fordult.

– Jönnek! – jelezte Darcy.

– Semmi lövöldözés, csak ha ők lőnek először – utasította az embereit Pel. – Riasszátok Lagét.

A Zamenhof-féle szűcsboltban Lagé az ajtó mellett várakozott. – Jobb, ha hátrahúzódtok – mondta a másik kettőnek.

Pel a telket figyelte. – Kár, hogy nem csíphetjük fülön őket, mielőtt hozzáfognak – suttogta. – Elejét vehetnénk a rongálásnak. De ha most kapnánk el őket, valami hülye ügyvéd azzal állna elő, hogy csak fölöntöttek a garatra, hát hülyéskedtek. Aztán megpróbálnák újra, máshogyan.

Ekkor egy nagy Citroën kanyarodott ki a rue de la Libertéről. Motorja alig hallhatóan dorombolt; ringatózva fölszaladt az építési terület menti hepehupás járdára, és lassan siklott előre. Amikor megállt, egy férfi szállt ki belőle, és odasétált az ásógéphez. A munkások közül eddig senki sem vette észre; a szivattyúk zümmögése és az aggregát dübörgése miatt alig lehetett hallani, hogy az ásógép fölpörgeti a motorját. Akkor a hatalmas erőgép váratlanul előrelendült. Az építésvezető bódéjából előrohant a művezető, és kiabált valamit, de a digger mögül kiugrott egy árnyalak, és a két férfi csöndesen a földre huppant. Az ásógép újra nekilendült.

– Vigyázz! – vezényelte Pel. – Gépkocsik a helyükre!

Miközben Claudie az URH-adóba kiáltotta a parancsot, az ásógép fúrófeje éles csikorgással belefúródott Zamenhofék hátsó ajtajába. Amint a gép visszamenetbe váltott, s az ajtó szilánkokra zúzódva kifordult a sarkaiból, újabb három férfi rohant előre az árnyékból, a parkoló erőgépek közül.

A telek másik szögletében az éjjeli műszak munkásai megfordultak a váratlan recsegés-ropogásra, de szemközt találták magukat egy harisnyaálarcos alakkal, aki puskát fogott rájuk. A munkások megdermedtek; ugyanekkor újabb csapat rohant elő, de ebben a pillanatban a rue Redoute-on parkoló gépkocsi fényszórói is felvillantak. A motorja földübörgött, rugói csikorogtak, amint átbukdácsolt a járda peremén. Az autó nagy fékcsikorgással megállt az ásógéppel szemközt. Miközben a puskás férfi hátrafordult, hogy megnézze, mi történik, egy 38-as Walther Mathurint érzett a torkán, Darcy érdes hangja pedig a fülébe dörmögte:

– Dobd el, kis barátom! – A puska egy tócsába pottyant.

A Citroën vezetője is pisztollyal nézett farkasszemet, az ásógép kezelője pedig lassan lemászott a nyeregből, mindkét kezét az égnek emelve.

Most már az a három férfi is rájött, hogy valami baj van, aki berontott Zamenhofék szétzúzott ajtaján. Odabentről Misset éles kiáltása hallatszott, majd pisztolylövés csattant, és két férfi rohant ki a boltból, a harmadikat a karjánál fogva húzták maguk mögött. Egyenesen a Citroën felé igyekeztek, amikor azonban megpillantották a gépkocsi vezetőjét, amint két tenyerével a kocsi tetejére támaszkodik, a lábát szétveti, és egy rendőr turkál a zsebében, a földre dobták sebesült cimborájukat, és rohanni kezdtek. Ebben a pillanatban rendőrautó fékezett az utca végén, és egyenruhások özönlöttek elő a kocsiból. A két menekülő kétségbeesetten sarkon fordult, és a telek mentén próbált egérutat nyerni, de ott egy másik rendőrautó állta útjukat.

Három perc leforgása alatt az egész bandát elcsípték.

– Philippe Duche – mondta Pel nyájas mosollyal, amikor szembefordult a banditákkal. – Szóval átvetted a nagy testvéredtől? Azt hittem, okultál abból, ami a megboldogulttal történt.

Duche kiköpött.

– Tízen vannak, patron – jelentette Darcy. – Claudie szerint Goriot elcsípte a digger lovasát a lakásán. Ma jó volt a kapás, ugye?

 

 

 

vissza    —    tartalom    —    tovább