Stephen Hawking: Einstein álma

12

Minden előre meghatározott? (*)


(*) A Cambridge-i Egyetemen, a Sigma Club szemináriumán 1990 áprilisában tartott előadás.
A Julius Caesar című drámában Cassius így szól Brutushoz: "Az ember néha saját sorsának kovácsa." De vajon tényleg a sorsunk kovácsai vagyunk-e? Vagy minden, amit teszünk, előre elrendelt és meghatározott? Az előre elrendeltség melletti érvként régebben azt hangoztatták, hogy Isten mindenható és időn kívül álló lény, így tudja, mi fog történni. De hogyan lehet akkor szabad akaratunk? És ha nincs szabad akaratunk, akkor hogyan lehetünk a tetteinkért felelősek? Ha valakinek az a sorsa, hogy kiraboljon egy bankot, akkor miért lenne felelős érte, és miért kellene megbüntetni?

      A legutóbbi időkig a determinizmus tudományos alapokon állt. Úgy tűnt, hogy jól meghatározott törvények léteznek, ezek irányítják a világegyetemet és benne minden jelenség időbeli lefolyását. Bár még nem találtuk meg e törvények végleges formáját, eleget tudunk ahhoz, hogy egy-két szélsőséges esettől eltekintve le tudjuk írni az eseményeket. Megoszlanak a vélemények arról, hogy a közeljövőben megtaláljuk-e a fennmaradó törvényeket. Én optimista vagyok: azt gondolom, hogy ötven-ötven százalék annak az esélye, hogy az elkövetkező húsz évben eljutunk a hiányzó törvényekhez. Ha mégsem sikerül, az sem változtat lényegesen az érvelésen. Az a fontos, hogy feltételezzük a természeti törvények egy olyan rendszerének a létezését, amely a kezdeti állapottól kezdve teljesen meghatározza az univerzum fejlődését. Ezeket a törvényeket talán Isten rendelte el, de úgy tűnik, azóta nem változtat rajtuk, és nem avatkozik a világ folyásába.

      Lehet, hogy a világegyetem kezdeti konfigurációját Isten választotta meg, de az is elképzelhető, hogy még ez is a természeti törvényekből vezethető le. Mindkét esetben arra a következtetésre jutunk, hogy a világegyetemet a természeti törvényeknek megfelelő evolúció határozza meg, így nehezen érthető, hogy miképpen lehetünk saját sorsunk kovácsai.

      Az az elképzelés, hogy létezik egy nagy egyesített elmélet, amely a világegyetemben mindent meghatároz, számos problémát vet fel. Először is a nagy egyesített elmélet matematikai szempontból valószínűleg tömör és elegáns. A mindenségről számot adó elméletnek különlegesnek és egyszerűnek kell lennie. De hogyan írhatja le néhány egyenlet a körülöttünk levő bonyolult és hétköznapi részleteket? Tényleg elképzelhető, hogy a nagy egyesített elmélet meghatározza, hogy ezen a héten Sinead O'Connor fogja vezetni a slágerlistát, vagy hogy Madonna a Cosmopolitan címlapján fog szerepelni?

      A világegyetemben mindent meghatározó nagy egyesített elmélettel kapcsolatos második probléma, hogy az elmélet még azt is meghatározza, amit mondunk. És miért határozná meg úgy, hogy a kijelentéseink helyesek? Nem lenne sokkal valószínűbb, hogy helytelenek, hiszen minden helyes állítással szemben számos helytelen állhat? Minden héten több levelet is kapok, amelyben a levél írói teljes, egyesített elméleteket küldenek nekem. Ezek mind különbözőek, és a legtöbb ellentmond egymásnak. De a nagy egyesített elmélet valószínűleg meghatározza, hogy szerzőik helyesnek vélik elméleteiket. Miért kellene annak érvényesnek lennie, amit én állítok? Én magam miért ne lennék alárendelve a nagy egyesített elméletnek?

      Az előre meghatározottság elméletével szemben a harmadik ellenvetés az, hogy úgy érezzük, szabad akaratunk van - szabadon döntünk arról, mit cselekszünk. Ha a természet törvényei mindent meghatároznak, a szabad akarat nem más, mint illúzió. Ha viszont nincs szabad akaratunk, milyen alapon lennénk felelősek a cselekedeteinkért? A bűncselekményekért nem büntetjük meg az elmebetegeket, mert véleményünk szerint nem tehetnek róla. Ha azonban a nagy egyesített elmélet által mi magunk is meghatározottak vagyunk, akkor ez nem azt jelenti, hogy egyikünk sem tehet arról, amit cselekszik, és így nem is felelős érte?

      A determinizmussal kapcsolatos fenti problémákat már évszázadokon át tárgyalták. A korábbi vitát azonban akadémikusnak és álokoskodásnak tekinthetjük, mert az emberiség a természet törvényeinek teljes megértésétől távol állt, és nem ismerhette a világegyetem kezdeti állapotát. A probléma megoldása időközben sürgetőbbé vált, mert úgy látszik, hogy kb. húsz éven belül talán sikerül megalkotni a nagy egyesített elméletet. Az is felmerült, hogy az univerzum kezdeti állapotát talán maguk a természeti törvények határozzák meg. A következőkben személyes véleményemet szeretném közreadni ezekről a kérdésekről. Nem állítom, hogy teljesen eredeti módon vagy kellő mélységben megvilágítom a problémákat, de jelenleg ennél többet nem tudok mondani.

      Kezdjük az első problémával: hogy lehet az, hogy egy viszonylag tömör és egyszerű elmélet alapján olyan bonyolult világ keletkezzen, mint amilyet az összes apró és jelentéktelen részletével együtt megfigyelünk? Itt a kvantummechanika határozatlansági elve játszik kulcsszerepet, amely kimondja, hogy nem lehet egy részecske helyét is és a sebességét is nagy pontossággal mérni: minél pontosabban mérjük a helyét, annál pontatlanabbul mérhetjük a sebességét, és viszont. Ez a határozatlanság a jelenben nem nagyon fontos, mert a dolgok egymástól távol helyezkednek el, és a helyzetükre vonatkozó bizonytalanság a távolságokhoz képest nem jelentős. A korai világegyetemben azonban minden nagyon közel volt egymáshoz, így a határozatlanság meglehetősen nagy volt, és az univerzum részére nagyszámú lehetséges állapot létezett. Ezek a különböző korai állapotok az univerzum lehetséges történelmének egy egész családjává fejlődhettek. A legtöbb ilyen történelem nagy léptékben egymáshoz hasonló: sima, egyenletes és táguló világegyetemnek felel meg. A részletekben azonban - pl. a csillagok eloszlásában, vagy még inkább abban, hogy mi van a folyóiratok címlapján - erősen különbözhetnek. (Természetesen csak akkor, ha ezek a történelmek egyáltalán tartalmaznak folyóiratokat.) Tehát a körülöttünk lévő világ összetettsége, komplexitása és részletei a korai világegyetemben megnyilatkozó határozatlansági elvből származnak. Ez a világegyetem lehetséges történelmeinek egy egész családjához vezet. Talán olyan történelem is van közöttük - bár csak nagyon kis valószínűséggel - amelyben a nácik nyerik meg a második világháborút. De éppen egy olyan világban élünk, amelyben a szövetségesek győztek, és Madonna került a Cosmopolitan címlapjára.

      Nézzük a második problémát: ha cselekedeteinket a nagy egyesített elmélet teljesen meghatározza, miért kellene azt is meghatároznia, hogy az univerzummal kapcsolatban a helyes következtetésre jutunk, nem pedig a helytelenre? Miért kell egyáltalán bármiféle érvényt tulajdonítanunk bárminek is, amit mondunk? Az én válaszom erre Darwin természetes kiválasztódásának elméletén alapul. Abból indulok ki, hogy a Földön az élet egy nagyon primitív formája az atomok véletlenszerű kombinálódásával keletkezett. Ez a primitív élőlény valószínűleg egy nagyméretű molekula volt, de nem DNS, mert egy egész DNS-molekula véletlenszerű képződésének esélye rendkívül csekély.

      A korai élőlény reprodukálta önmagát. A kvantummechanikai határozatlansági elv és az atomok hőmozgása miatt a reprodukált molekulák bizonyos hányadában hibák keletkeztek. A legtöbb ilyen hiba végzetes lehetett az életképesség vagy a szaporodóképesség szempontjából, ezért az ilyen hibák nem öröklődtek a későbbi generációkban. Az esetek nagyon kis hányadában a véletlenszerűen keletkezett hibák viszont előnyösnek bizonyultak. Az ilyen hibákkal rendelkező élőlények túlélési és szaporodási esélyei javultak, és elkezdték kiszorítani az eredeti példányokat.

      A DNS kettős spirál szerkezete is ilyen tökéletesedés útján keletkezhetett a fejlődés korai stádiumában. Ez a forma valószínűleg annyira kedvező volt, hogy az élet összes korábbi változatát kiszorította. Az evolúció során ez a forma vezethetett a központi idegrendszer kifejlődéséhez is. Azok az élőlények, amelyek az érzékszerveik által összegyűjtött adatok jelentőségét helyesen értelmezték és megfelelően cselekedtek, megnövelték túlélésük és szaporodásuk esélyeit. Az emberi faj ezt az elvet egy új, magasabb szintre emelte. Mind testalkatunk, mind DNS-szerkezetünk alapján nagyon hasonlítunk a magasabb rendű majmokhoz, azonban DNS-szerkezetünk parányi eltérése lehetővé tette számunkra a beszéd kifejlődését. Ennek segítségével az információt és a megszerzett tapasztalatot szóban, esetleg írásos formában generációról generációra tovább tudjuk adni. Korábban a tapasztalat eredménye a reprodukció során csak a DNS-kódolás lassú folyamatában, véletlenszerű hibák következményeként jelent meg. A beszéd kifejlődése rendkívüli mértékben felgyorsította az evolúciót. Több mint hárommilliárd év telt el az emberi faj megjelenéséig. De az elmúlt tízezer év alatt kifejlesztettük az írott nyelvet, ami lehetővé tette számunkra, hogy a barlanglakó ősembertől eljussunk oda, hogy a világegyetem végleges elméletének kérdéseit feszegessük.

      Az elmúlt tízezer év alatt az emberi DNS szerkezetében nem következett be lényeges változás. Intelligenciánk - az a képességünk, hogy az érzékszerveink által szolgáltatott adatokból a helyes következtetést vonjuk le - barlanglakó napjainkból vagy még korábbról származik. Valószínűleg olyan kiválogatódási folyamat eredményeként keletkezett, amelynek alapját az ember azon képessége szolgáltatta, hogy élelemszerzés céljából bizonyos állatokat elejtsen, ő maga pedig elkerülje, hogy más állatok áldozatává váljon. Meglepő, hogy azok a szellemi képességek, amelyek a fenti célok szerinti kiválogatódás eredményeként jöttek létre, a mai, alapvetően megváltozott körülmények között is ilyen jól helytállnak. A nagy egyesített elmélet felfedezése vagy a determinizmus által felvetett kérdések megválaszolása a túlélés szempontjából valószínűleg nem jelent különösebb előnyöket. Az intelligencia azonban, amely egész más okokból fejlődött ki bennünk, lehetőséget ad arra, hogy ezekre a kérdésekre is megtaláljuk a helyes választ.

      Nézzük a harmadik kérdést: a szabad akarat és a cselekedeteinkért való felelősség problémáját. Szubjektív módon érezzük: rendelkezünk azzal a képességgel, hogy eldöntsük, kik vagyunk, és mit teszünk. De ez talán csak illúzió. Néhány ember azt képzeli magáról, hogy Jézus Krisztus vagy Napóleon, de mindegyiküknek nem lehet igaza. Olyan objektív módszerre lenne szükség, amellyel eldönthető, hogy egy élő szervezetnek szabad akarata van-e, vagy sem. Képzeljük el például azt, hogy egy másik égitestről egy "kis zöld emberke" látogat meg bennünket. Hogyan tudnánk eldönteni, hogy szabad akarata van-e, vagy csak egy robot, amelyet úgy programoztak, hogy hozzánk hasonlónak mutassa magát?

      A szabad akarat eldöntésére vonatkozó végső próbaként a következő kérdésre kellene választ kapnunk: megjósolhatjuk-e a kérdéses élő szervezet viselkedését? Ha igen, akkor teljesen világos, hogy nem lehet szabad akarata, cselekedetei előre meghatározottak. Ha viszont nem tudjuk előre megjósolni a viselkedését, akkor munkahipotézisként azt mondhatjuk, hogy a vizsgált szervezetnek szabad akarata van.

      A szabad akarat előbbi definíciójával szemben azt az ellenvetést lehet tenni, hogy ha a teljes egyesített elmélet birtokában leszünk, akkor az emberek viselkedését előre meg lehet majd jósolni. Azonban az emberi agy is alá van rendelve a határozatlansági elvnek. Így az emberi viselkedésben a kvantummechanikához kapcsolódó véletlenszerűség is jelen van, bár az agyműködéshez szükséges energia kicsi, ezért a kvantummechanikai határozatlanság is csekély mértékű. Az emberi viselkedés megjósolhatatlanságának valódi oka az, hogy előrejelzése nagyon nehéz. Az agy működését szabályozó alapvető fizikai törvényeket már ismerjük, és ezek viszonylag egyszerűek. De nagyon nehéz megoldani ezeket az egyenleteket, ha nem csupán néhány részecskére vonatkoznak. Az egyszerű Newton-féle gravitációs elméletet is csak két részecske esetében tudjuk egzakt módon megoldani. Három vagy több részecske esetén közelítésekhez kell folyamodnunk, és a nehézség a részecskék számával rohamosan növekszik. Az emberi agy kb. 1026 (százmillió-milliárd-milliárd) részecskét tartalmaz. Ez túlságosan nagy szám ahhoz, hogy a viselkedést az egyenletek megoldásával, a kezdeti feltételek és az idegek által az agy számára szolgáltatott adatok megadásával valaha is előre tudjuk jelezni. Valójában azt sem tudjuk megmérni, mi volt a kezdeti feltétel, mivel ehhez az agyat részeire kellene bontanunk. De ha ez még sikerülne is, túlságosan sok részecske adatát kellene regisztrálni. Emellett az agy valószínűleg rendkívül érzékeny a kezdeti feltételekre: a kezdeti állapot kicsiny eltérése nagyon nagy változást okozna a későbbi viselkedésben. Hiába ismerjük tehát az agyra vonatkozó alapvető törvényeket, mégsem tudjuk alkalmazni az emberi viselkedés előrejelzésére.

      A természettudományban a makroszkopikus testek tárgyalása esetén mindig ez a helyzet, mert a részecskék száma túl nagy ahhoz, hogy az alapvető egyenleteket megoldjuk. Ilyenkor megfelelő elméletekhez folyamodunk. Ezek olyan közelítések, amelyekben a nagyszámú részecskét néhány mennyiség helyettesíti. Jó példa erre a folyadékok mechanikája. A folyadékok, mint pl. a víz, milliárd és milliárd molekulából állnak, amelyek mindegyike elektronokat, protonokat és neutronokat tartalmaz. A folyadékokat jó közelítéssel mégis olyan folytonos közegként kezelhetjük, amelyeket sebességgel, sűrűséggel és hőmérséklettel jellemezhetünk. A folyadékok mechanikája által nyújtott leírás és előrejelzés nem teljesen egzakt - ennek érzékeltetéséhez elég meghallgatni az időjárás-jelentést -, ahhoz azonban elegendő, hogy alkalmazásukkal hajókat vagy olajvezetékeket tervezzünk.

      Azt gondolom, hogy a szabad akaratot és a cselekedeteinkért való morális felelősséget a folyadékok mechanikájának értelmében effektív elméletként kell elfogadnunk. Lehetséges, hogy a nagy egyesített elmélet előre meghatároz mindent, amit teszünk. Ha ez az elmélet azt határozza meg, hogy felakasztanak bennünket, akkor nem fogunk vízbe fulladni. De annak, aki egy keskeny csónakban a viharos tengerre merészkedik, nagyon biztosnak kell lennie abban, hogy a sors rendeltetése szerint bitófán fogja végezni. Megfigyeltem, hogy még az eleve elrendeltetés hívei is, akik azt állítják, hogy semmit sem tehetünk ellene, szétnéznek, mielőtt átmennek az úttesten. Persze lehet, hogy akik nem néznek szét, nem élik meg, hogy elmondhassák a meggyőződésüket.

      Viselkedésünket azért sem vethetjük alá az eleve elrendeltetés hitének, mert nem tudhatjuk, hogy mi van eleve elrendelve. Ehelyett el kell fogadnunk effektív elméletként illetve munkahipotézisként, hogy az embernek szabad akarata van, és felelős a tetteiért. Ezzel az elmélettel nem lehet pontosan megjósolni az emberi viselkedést, de el kell fogadnunk, mert semmi esélyünk sincs arra, hogy az alapvető elmélet ide vonatkozó egyenleteit megoldjuk. Egy darwinista ok is amellett szól, hogy elfogadjuk a szabad akarat elméletét: abban a társadalomban, amelynek tagjai felelősséget éreznek a cselekedeteikért, nagyobb fokú együttműködés jön létre, és az ilyen társadalomnak nagyobb esélye van a túlélésre és értékrendjének elterjesztésére. Természetesen a hangyák is nagyfokú együttműködésre képesek. De az ő társadalmuk statikus. A váratlan kihívásokra nem tud reagálni, és nem tud új lehetőségeket megragadni. Azok a szabad egyének azonban, akik közös céljuk érdekében fognak össze, képesek az együttműködésre, ugyanakkor az újítások végrehajtásához is kellően rugalmasak. Az ilyen társadalomnak nagyobb esélye van a prosperitásra és értékrendjének továbbadására.

      A szabad akarat fogalma nem tartozik a természet alaptörvényeinek kategóriái közé. Ha az emberi viselkedést a természeti törvényekből akarjuk levezetni, az önmagát tükröző rendszerek paradoxonába ütközünk. Ha cselekedeteinket az alapvető törvényekből le lehetne vezetni, akkor maga az előrejelzés megváltoztatná azt, ami történni fog. Ez hasonló az időutazás problémájához (amelynek lehetőségében egyébként nem hiszek). Ha valaki előre látná, mi fog történni a jövőben, lehetősége lenne annak megváltoztatására. Ha tudnánk, hogy melyik ló fog győzni a Nemzeti Nagydíjon, vagyonokat lehetne nyerni azzal, ha rá fogadunk. Ez azonban megváltoztatná a fogadási arányokat. Csak meg kell nézni a Vissza a jövőbe c. filmet, hogy elképzeljük, milyen bonyodalmak keletkeznének.

      A cselekedeteink előrejelzésének képességével kapcsolatos paradoxon szorosan kötődik a korábban említett problémához: vajon a végső elmélet meghatározza-e, hogy a végső elmélettel kapcsolatban a helyes következtetésre jussunk? Én azt a nézetet képviseltem, hogy Darwin természetes kiválogatódási elmélete a helyes válaszra fog vezetni bennünket. Lehet, hogy a helyes válasz nem a megfelelő leírásmód lesz, de a természetes kiválogatódásnak a fizikai törvények olyan együtteséhez kell elvezetnie, amely kielégítően fog működni. Ezekből a törvényekből azonban az emberi viselkedést két okból sem tudjuk majd levezetni. Először: nem tudjuk megoldani az egyenleteket. Másodszor: még ha meg tudnánk is oldani, az előrejelzés maga zavart okozna a rendszerben. Ehelyett úgy tűnik, a természetes kiválogatódás arra vezet, hogy elfogadjuk a szabad akarat effektív elméletét. Ha elfogadjuk, hogy az egyén cselekedeteinek megválasztásakor szabad akaratából dönt, nem hivatkozhatunk arra, hogy néha külső erők irányítják. A "majdnem szabad akaratnak" nincs értelme. Gyakran összetévesztik azt a körülményt, hogy valakinek a döntését előre sejteni lehet, azzal, hogy a döntés nem szabadon történt. Sejtem, hogy a legtöbb olvasó vacsorázni fog ma este, de szabad akaratából éhesen is lefeküdhet. Az egyik példa az ilyen fogalomzavarra a korlátozott beszámíthatóság tantétele: ez azt jelenti, hogy az a személy, aki a bűn elkövetésekor stressz (nagy lelki igénybevétel) alatt áll, nem lenne büntethető. Lehet, hogy valaki stresszes állapotban hajlamosabb antiszociális cselekedet végrehajtására, de vajon nem lehetséges az is, hogy az ilyen ember bűnelkövetését elősegíti, ha a büntetést mérsékelik?

      Az alapvető természeti törvényeket és az emberi viselkedés törvényeit egymástól függetlenül kell tárgyalni. Ahogy említettem, az alapvető törvényekből nem vezethetők le az emberi viselkedés szabályai. Remélhetőleg hasznosítani tudjuk a természetes kiválogatódás folytán szerzett intelligenciát és a logikus gondolkodás erejét. Sajnos a természetes kiválogatódás olyan jellemvonásokat is kialakított bennünk, mint az agresszió. Az agresszió túlélési előnyöket jelentett a barlanglakó és a még korábban élt ősembereknek, így a természetes kiválogatódás során tovább öröklődött. A tudomány és a technológia segítségével azonban az ember birtokába jutott hatalmas romboló erők miatt az agresszió nagyon veszélyes tulajdonsággá vált, és napjainkban az egész emberiség létét fenyegeti. A problémát az okozza, hogy az agresszió valószínűleg a DNS-ben van kódolva. A DNS azonban a biológiai evolúció során csak évmilliók alatt változik meg, míg az emberiség romboló ereje az információ evolúciója alapján húsz-harminc éves időléptékkel növekszik. Ha nem leszünk képesek intelligenciánk segítségével kontroll alatt tartani agressziónkat, akkor az emberi fajnak nem sok esélye van. De: míg élünk, remélünk. Ha az emberiség túléli az elkövetkező kb. száz évet, akkor más bolygókra, sőt más csillagok közelébe is szétszóródik. Ez lecsökkenti annak a veszélyét, hogy egy atomháború teljesen elpusztítsa az emberiséget.

      Összefoglalva: azokkal a problémákkal foglalkoztunk, amelyek a világban uralkodó teljes meghatározottságból fakadnak. Nem jelent lényeges különbséget, hogy a determinizmust egy mindenható Isten, vagy a természet törvényei írják elő, hiszen azt is mondhatjuk, hogy a természet törvényei Isten akaratának kifejezői.

      Három kérdéskörrel foglalkoztunk: először azt vizsgáltuk meg, hogy a világ komplexitását és apró részleteit hogyan határozhatja meg néhány egyenlet. Vagy tényleg hihető, hogy Isten minden triviális részletet előre elrendelt, például azt is, hogy ki legyen a Cosmopolitan címoldalán? Úgy tűnik, hogy a választ a kvantummechanika határozatlansági elve adja meg, amely szerint a világegyetemnek nem csak egyetlen lehetséges történelme van, hanem a lehetséges történelmek egész családja. Ezek a történelmek nagy léptékben igen hasonlóak lehetnek, de a mindennapos, számunkra normális léptékben erősen eltérnek egymástól. Mi éppen egy adott történelemben élünk, amelyet bizonyos tulajdonságok és részletek jellemeznek. De más történelmekben nagyon hasonló más értelmes lények léteznek, más nyeri meg a háborút és más áll a slágerlista élén. Így a világegyetem triviális részletei abból származnak, hogy az alapvető törvényekben - a hozzá tartozó határozatlansággal és véletlenszerűséggel - a kvantummechanika is jelen van.

      A másik problémakör az volt, hogy ha valamilyen természeti alaptörvény mindent meghatároz, akkor azt is meghatározza, hogy mit mondunk magáról az elméletről - és miért határozná meg úgy, hogy amit mondunk, az helyes legyen, ha ugyanúgy lehet egyszerűen rossz vagy irreleváns is? Válaszomban Darwin természetes kiválogatódási elméletére hivatkoztam: eszerint azoknak az egyedeknek van nagyobb esélyük a túlélésre és a szaporodásra, amelyek a körülöttük lévő világ eseményeiből a helyes következtetést vonják le.

      A harmadik kérdés az volt, hogy ha minden előre meghatározott, akkor mi lesz a szabad akarattal és a tetteinkért vállalt felelőséggel? Egyetlen objektív módszer létezik annak eldöntésére, hogy egy lénynek szabad akarata van-e, vagy sem: meg kell vizsgálni, hogy a viselkedése előre megjósolható-e. Az emberrel kapcsolatban a végső törvények alapján két okból sem tudjuk megjósolni a jövőbeli viselkedést. Először azért, mert nagyon sok részecske esetén nem tudjuk megoldani az egyenleteket. Másodszor pedig azért, mert ha meg tudnánk is oldani ezeket, az előrejelzés beavatkozást jelentene az egész rendszerbe, és más eredmény születne. Mivel nem tudjuk előre megjósolni az emberi viselkedést, elfogadhatjuk azt az effektív elméletet, miszerint az emberi lénynek szabad akarata van, és el tudja dönteni, hogy az egyik vagy a másik cselekedet helyes-e. Úgy tűnik, hogy a túlélési képesség szempontjából határozott előnyökkel jár, ha hiszünk a szabad akaratban és a tettekért való felelősségben. Ezt a hitet a természetes kiválogatódás megerősíteni látszik. Azt, hogy a beszéd által közvetített felelősségérzés kontrollálni tudja-e a DNS által közvetített agresszív ösztönt, a jövő fogja eldönteni. Ha a válasz negatív, akkor az emberi faj a természetes kiválogatódás egyik zsákutcájának minősül. Talán a galaxisunkban más értelmes lények már jobb egyensúlyt találtak a felelősségérzet és az agresszió között. Talán azt is remélhetjük, hogy sikerül velük kapcsolatba lépnünk, vagy legalább a rádiójeleiket felfognunk. Az is lehet, hogy már tudatában vannak a létezésünknek, de nem akarják magukat felfedni előttünk. Az emberiség történelmének ismeretében ez bölcs döntésnek tűnik.

      Ennek az előadásnak egy kérdés a címe: Minden előre meghatározott? A válasz az, hogy igen. De úgy is fogalmazhatunk, hogy nem, mert azt, hogy mi van előre meghatározva, sohasem tudhatjuk meg.