A reménytelen Fullánkossal ellentétben nekem
gondosan kidolgozott szökési tervem volt. Részét
képezte a partnerem szó szerinti félrevezetése.
Nem volt teljesen hülye, így nem telhetett sok idejébe
kitalálni, ki csõdítette rá a rendõröket.
Ha beszélt, és elmondta a rendõröknek, hogy visszatértem
Pearly Gates városába, az hasznomra lehetett. Nem terveztem
elhagyni Billvillet, egy ideig legalábbis nem.
A rendõrség felbérelt egy ügynökséget
és minden tranzakciót számítógépen
keresztül bonyolított. Jártam is ott mielõtt
a kimeneteltelen bankrablásba fogtam, és akkoriban hagytam
is ott egy kis készletet. Most hasznát fogom venni. Belépek
a szolgáltató ajtaján a tökéletesen automatizált
épületbe mielõtt kiiktatom a riasztót egy rejtett
kapcsoló segítségével, amit elõrelátó
módon beszereltem. Volt benne egy idõzítõ,
így volt tíz kényelmes perce kijutni az irodából.
Ásítottam amint felpattintottam a zárat, becsuktam
az ajtót magam mögött, majd felballagtam a lépcsõsoron.
Elhagyva a kiiktatott kamerát tompa tekintetét egyenesen
áthaladtam a láthatatlan - és nem mûködõ
- infravörös érzékelõk elõtt. Amikor
felnyitottam az iroda ajtaját, még két percem maradt.
Lesötétítettem az ablakokat, felkapcsoltam a világítást,
majd a bárpulthoz indultam.
Hideg sör még sosem esett jobban. Az elsõ soha
még csak hozzá se ért a torkomhoz, sercegve érkezett
a gyomromba. A másodikat kortyolgattam, miután meghúztam
a ricsajláda nyitókáját egy roston sült
disznósün bordával. Amint a pára átsüvített
a szellõzõnyíláson a kar hosszúságú
disznósün bordába haraptam. Hamm!
Lezuhanyoztam, szõrtelenítettem magam, megbontottam
a harmadik sört, és kezdtem sokkal jobban érezni magam.
- Bekapcs - szóltam a terminálhoz, és beüzemeltem
a komnetet. Az utasításaim egyszerûek voltak: minden
bolygóbeli újságcikk kell az elmúlt ötven
évrõl, ami kapcsolatban áll egy Püspök nevû
bûnözõvel, különös tekinettel az ugyanazzal
a dátummal rendelkezõ azonosságok kerülésére.
Nyomtass!
Mielõtt ismét felemeltem volna a söröm,
az elsõ ívek már kicsúsztak a faxból.
A legfelsõ lap volt a legfrissebb: tíz éves. Egy nem
túlzottan érdekes írás Decaloggról,
a bolygó túlfelén lévõ városról.
A rendõrség begyûjtött egy vén aggastyánt
egy olcsó csehóban, aki azt hangoztatta, hogy õ a
Püspök. Kiderült, hogy szenilitásról van szó,
és a gyanusítottat visszakísérték az
öregek otthonába, ahonnan sétára indult. Felemeltem
a következõ cikket.
Egész reggelig folytattam az olvasgatást, és
sziesztáztam egy kicsit az iratszekrényben ami utasításra
ággyá változott. A hajnal szürkeségében
egy nagy feketekávé segítségével elhelyeztem
az utolsó lapot is a földön. Rózsás napfény
fürdette. Lekapcsoltam a belsõ világítást
és a fogaimhoz tapasztottam a tisztogatót miközben a
mintát tanulmányoztam.
Érdekes. Egy bûnözõ, aki kérked
a bûntényeivel. Aki egy kis Püspök bábu rajzát
hagyja hátra miután lelép a zsákmányával.
Egyszerû rajz - könnyen másolható. Le is másoltam.
Kartávolságnyira magam elé tartottam és bámultam.
Az elsõ Püspököt egy üres pénztárfiókban
találták egy automata likõr boltban hatvannyolc évvel
ezelõtt. Ha a Püspök tinédzserként kezdte
a bûnözést, ahogy én akkor már a nyolcvanas
éveiben járhat. Kényelmes kor, hiszen az átlagember
manapság százötven évig él. De mi történhetett
vele, ami megmagyarázza a hosszas hallgatását? Tizenöt
év telt el az utolsó névjegye óta. Számba
vettem a lehetõségeket.
- Elõször is: mindig van esély arra, hogy beadta
a kulcsot. Ez esetben nincs mit tennem, így ezt hagyjuk figyelmen
kívül.
- Másodszor: leléphetett a bolygóról,
és valahol a csillagok között folytatja a mesterségét.
Amennyiben így van, ezt is el kell felejteni, mint az elsõt.
Még jó sok arany dolcsira és gyakorlatra van szükségem,
mielõtt más világokban teszem magam próbára.
- Harmadszor: visszavonult, hogy elverje betegesen szerzett hasznát
- ez esetben erõsebb, mint gondoltam, Negyedszer pedig mûfajt
váltott és abbahagyta a kézjegyét adni a munkákhoz.
Önelégülten hátradõltem és
a kávét szürcsöltem. Ha a harmadik vagy negyedik
helyzet állt elõ, van esélyem megtalálni. Mindenképpen
mozgalmas karrierje volt a hallgatás évei elõtt; elismerõen
nézegettem a listát. Repülõ lopás, autó
lopás, bank ürítés. És még sokminden.
Mindenféle bûntény beleértve a testközeli
pénzlopást is. Vagy gyorsan értékesíthetõ
ingatlan eladása további bankókért. És
sosem kapták el, ez volt a legszebb rész. Volt egy ember,
aki tanárom, személyes konzulensem lehetett volna a bûnözés
egyetemén, aki egy nap átnyújtana egy diplomát
ördögiségbõl, amely egyben elismerõen beengedne
engem a hõn áhított aranymezõkre.
De hogy találjam meg, ha a világok egyesült rendõrségi
ereje évtizedek alatt sem tudta elkapni? Érdekes kérdés.
Olyannyira, hogy nem láttam rá egyszerû választ.
Úgy határoztam, hagyom a tudatalattim dolgozni egy kicsit
a problémán, így félretéve néhány
szinapszist hagytam, hogy az egész a szürkeállományomba
ivódjon. Kint az utca kezdett megtelni bevásárlókkal,
és úgy találtam, ez nekem sem tenne rosszat. Csak
fagyasztott vagy csomagolt élelmiszerem volt, és a lucskos
börtönkaja után erõs szükségét
éreztem olyan dolgoknak, amik õrlöttek és zúzottak.
Kinyitottam a pipere szekrényt, és kezdem elõkészíteni
a publikus személyiségem.
A felnõttek nem ismerik fel - illetve nem emlékeznek
- milyen nehéz tinédzsernek lenni. Elfelejtik, hogy az az
érettség félútja. A gyermekkor felhõtlensége
már letûnt, a felnõttkori kielégülések
pedig még váratnak magukra. A fej és más szervek
vérfolyamától távol, amikor az ellenkezõ
nem befurakodik a gondolatokba, valós gondok adódnak. Az
esetlen tinédzsertõl elvárják, hogy felnõttmód
cselekedjen, de még nem bír a magasabb állapot kiváltságaival.
Részemrõl elmenekültem a tiniség unalmas zsarnoksága
elõl, mintegy teljesen átugrottam azt. Amikor nem ácsorogtam
az iskolában hazugságokat cserélgetve a velem egykorúakkal,
felnõtté váltam. Mivel én sokkalta intelligensebb
voltam, mint a legtöbbjük - legalábbis így véltem
- ahhoz, hogy valóban felnõtt legyek, már csak a fizikai
jegyeket kellett magamra öltenem.
Elõször egy kis szarkaláb a szemeim köré
és ráncok a homlokomra. Ahogy a színtelen folyadékot
elhasználtam, ráncok jelentek meg, és az életkorom
kalendáriuma elõreszaladt néhány évet.
Pár rovátka az állam alatt jól passzolt a ráncokhoz,
míg az utolsó simítás a komisz kis bajusz volt.
Amikor felhúztam az alaktalan, irodaalkalmazotti dzsekimet, a saját
anyám se ismert volna rám, ha elhaladt volna mellettem az
utcán. Valójában ez már megesett egyszer évekkel
korábban, az idõt tudakoltam tõle, és a felismerés
legkisebb szikrája sem derengett szemeiben. Egy esernyõt
vettem magamhoz a ruhatárból, mivel jó esély
volt esõre, kiléptem az irodából, és
a legközelebbi áruházba indultam.
Megjegyzem, a tudatalattim ezen a napon igen gyorsan mûködött,
mint azt hamarosan megtudhattam. Még a sörök után
is szomjasnak éreztem magam. A csûr szárazsága
megtette a hatását. Ezért okosan Macswiney a platina
boltívei felé fordultam, és a kiszolgáló
robothoz masíroztam, amit a pultba integráltak. Mûanyag
fejére örökös vigyor volt festve, a hangja pedig
szirupos volt és szexi.
- Mivel lehetek szolgálatára uram illetve hölgyem?
Költhettek volna pár dolcsit nem-felismerõ programra,
gondoltam, majd a TUM HÛVÖS ÉS ÍZLETES ITALAInak
listáját böngésztem a falon.
- Legyen egy dupla cseresznyés lé sok jéggel.
- Máris uram illetve hölgyem. Három dollárt
szíveskedjen!
Bedobtam az érméket a nyíláson, és
a kiadó nyílás feltárult benne az italommal.
Miközben elvettem, egy robot-reklámot kellett meghallgatnom.
- Macswiney-ék boldogok, hogy kiszolgálhatták.
Italválasztásához bizonyosan szeretne egy roston sült
disznósün bordát ízletes, „szigorúan titkos”
öntettel és cukorban sütött hamnyam körettel...
A figyelmem levált a hangról, ahogy a tudatalattim
felpörgött apró problémámat megválaszolni.
Szimpla és nyilvánvaló válaszom kristálytiszta
volt, bölcs, és pofonegyszerû...
- Gyerünk, idióta! Rendelj, vagy kopj le; nem állhatsz
itt egész nap!
Megütötte fülem a hang és motyogtam valamiféle
bocsánatkérést, majd elcsoszogtam a legközelebbi
standig, és ledobtam magam. Tudtam, mitévõ legyek.
Egyszerûen feje tetejére állítom a problémát.
Ahelyett, hogy én keresném a Püspököt, el
kell érnem, hogy õ keressen engem.
Addig ittam, amíg bele nem fájdult a torkom, bambán
bámulva az semmibe, ahogy a terv darabkái helyükre kerültek.
Abszolút semmi esélyem nem lett volna megtalálnom
a Püspököt egymagamban, fölösleges idõpocsékolás
lett volna próbálkozni. Így el kellett követnem
egy olyan vérlázító és kiadós
bûntényt, amit a bolygó minden hírcsatornája
hozni fog. Olyan egzotikusnak kellett lennie, hogy minden élõ
embernek, aki olvasni tud - vagy akinek van ujja ahhoz, hogy hírcsatornára
kapcsoljon - tudomására jusson. Az egész világnak
tudnia kell, mi történt. És azt is tudniuk kell, hogy
a Püspök csinálta, mivel hátra fogom hagyni a névjegyét.
Az utolsó kortyaimat szipkáztam a szívószálammal,
és a szemeim lassan kezdtek élesen látni, így
fokozatosan visszatértem a Macswiney rikító valóságába.
A szemeim elõtt egy poszter állt. Már egy ideje bámultam
anélkül, hogy észrevettem volna. Most észrevettem.
Nevetõ bohócok és visítozó gyerekek.
Mind elmélyedve egy némileg hibás 3-D világba.
A fejük fölött pedig egy egyszerû üzenet izzó
betûkkel:
TARTSD MEG A KUPONJAIDAT!! MINDEN VÁSÁRLÁSHOZ JÁR!!
DÍJTALANUL BEJUTHATSZ A VIDÁMPARKBA!!
Évekkel korábban már jártam a mûanyag
élvezetek parkjában, és még gyerekként
sem tetszett. Csak az egyszerû embereknek ijesztõ gépek,
föl-le forgó, masinák erõs gyomrúaknak,
körhinták és fellövõk. Ócska kaják,
édes cukrok, részeg bohócok, mindenféle nehézkes
játék kielégíteni a könnyen kielégíthetõket.
Ezrek látogatják a Vidámparkot minden nap, és
még többen tódulnak ide hétvégéken
- sok sok ezer dollárt hozva magukkal.
Pénz hegyek! Mindössze annyi a dolgom, hogy eltakarítom,
olyan érdekes módszerrel, hogy a hírek élére
kerüljek a bolygón mindenütt.
De hogy csináljam? Odamegyek, persze, és jól
felmérem a biztonsági intézkedéseket. Ideje
volt kivennem egy napot.