Diadalmenet volt. Hangosan nevettem, énekeltem és húzogattam
a sípot élvezetemben. Amikor az elõzetes lelkesedés
megszûnt, a fém sakktáblán a királynõt
elmozdítottam és azon kezdtem gondolkodni, hogy mi a következõ
lépés. A gõzfütty és a gép zakatolása
távolodott miközben az irányítást figyeltem,
és megtaláltam a kapcsolót ami a speciális
effektusokat kiiktatja. A gõzforrás zaja csak hangfelvétel
volt. Tovább hajtottam Capo Dimonte udvarához. Késõ
délutánra értem oda – kész tervekkel.
Amikor az utolsó kanyarnál befordultam, ami ráfordult
a töltésre ismét felkapcsoltam a hanghatásokat.
Lassan görgettem a kocsikat, jól látva az õröket.
Részben megjavították a felvonóhidat, és
jóval azelõtt felemelték, mielõtt elé
értem, és gyanakodva néztek rám a nyíláson
át.
- Ne lõjetek! Barát vagyok! – kiáltottam. –
Tagja a seregeteknek, és segítõje Capo Dimontének.
Küldjetek érte, mert tudom, hogy látni szeretné
az új gõzszekerét.
Bizony akarta. Amint a felvonóhidat leengedték, átlépdelt
rajta és rám nézett.
- Ezt honnan szerezted? – kérdezte.
- Loptam. Szállj fel és mutatok pár érdekes
dolgot.
- Hol az altató gáz? – kérdezte felmászva
a létrán.
- Nem kellett. Ezzel a szerkezettel egy sokkal jobb és mûködõképesebb
tervet eszeltem ki. Ez nem egy hagyományos gõzkocsi, amit
remélem, észre is vettél. Ez egy új és
javított modell, pár érdekes kiegészítéssel,
ami felkelti majd az érdklõdésed...
- Te idióta? Mirõl beszélsz? – Föl és
le húzogatta a karját a tokjában erõs temperamentuma
függvényében.
- Megmutatom capóságodnak, mivel egy bemutató
többet ér ezer szónál. Javaslom ülj le és
szíjazd be magad, ahogy én is tettem. Ez a bemutató,
garantálom, le fog nyûgözni.
Ha le nem is volt nyûgözve, kiváncsivá
lett. Beszíjazta magát és én kitolattam a töltésen
a partra. Lassan haladtam a kísérõ kerregéssel
és zihálással. Megállítottam a kocsit
és Dimonte felé fordultam.
- Ugye milyen gyors? Hogy tetszik?
- Sebesség? Úgy érted, milyen gyorsan mozog?
Ez egy jó öszvér, ami gyorsabb nálam.
- Még semmit sem láttál, Capo. Elõször
ezt figyeld!
Kikapcsoltam a gõz hangját és õ értõen
bólitott. – Kioltottad a tüzét. Most áll, és
nem mozog.
- Ellenkezõleg. Csak elcsendesítettem, hogy senki
se hallja, hogy közeleg. Alig várja hogy mehessen, és
menni is fog. Miután válaszolsz egy kérdésre.
Ha ez a szekér az ellenségé lenne, aki megjelenne,
lenne idõ felhúzni a felvonóhidat?
Gúnyosan horkantott. – Miféle bolondot akarsz csinálni
belõlem ilyen kérdésekkel? Mielõtt egy szekér
idáig érne a felvonóhidat több mint egyszer föl
lehetne húzni és vissza lehetne engedni.
- Valóban? Akkor kapaszkodj és nézd meg, mire
képes ez a csöppség.
Lepadlóztam a gázt, és szinte teljes csendben
gyorsított. A motor hümmögött, a gumik csikorogtak
a sík köveken. Egyre gyorsabban és gyorsabban a haladtunk
a kapu felé, ami ijesztõ sebességgel növekedett
elõttünk. Az ott álló õrök félreugrottak
amikor nekicsapódunk a javított hídnak egy csattanással,
majd rázkódva áthajtottunk a kapun.
Megálltunk az udvaron. A capo kikerekedett szemekkel ült
levegõ után kapkodva és elõrántotta
a kardját.
- Orrgyilkos! Megpróbáltál megölni engem,
de nem sikerült...
- Ide figyelj, Capo, ez csak bemutató volt. Arról,
hogy hogyan foglak téged és a katonáidat bejuttatni
Capo Doccia udvarába. Egyenesen a nyitott kapun át ahol ölhetsz,
gyilkolhatsz, zsákmányolhatsz, sanyargathatsz, csonkíthatsz,
pusztíthatsz...
Ez már felkeltette a figyelmét. A kardja visszacsúszott
a hüvelyébe és a szemei az általam bemutatott
csoda láttán össze vissza jártak.
- Rendben – mondta gyorsan pislogva. – Érdekes az ötleted,
katona, és többet akarok tudni róla. Gyere egy csésze
borra, ez az utazás valami olyan volt, amit még sosem tapasztaltam.
- Engedelmeskedem. De hadd rejtsem elõbb el ezt a szekeret,
hogy ne láthassák. A támadás csak akkor járhat
sikerrel, ha teljes meglepetéssel történik.
- Ebben igazad van. Vidd a pajtába, és õröket
küldök mellé.
A bor, amit adott jobb volt, mint az a sav, amit a katonák
élvezettel kortyolgattak. De nem túl sokat fogyasztottam,
hiszen tiszta fejre volt szükségem, hogy sikerüljön
a tervezett játék. Érveket kellett találnom,
hogy meggyõzzem arról, hogy azonnali háborút
tervezzen. Mert amennyiben nem sietünk, Lustig professzor átaraszol
hozzánk a gázbombáival. Biztos voltam benne, hogy
nagyon bosszantja a tolvajlásom. Ráadásul nem volt
túl sok udvar a környéken ahol a gép elrejthetõ.
Ideje volt cselekedni. Beszélni kezdtem.
- Az ocsmány Capo Doccia nem messzebb van ide öt órai
járásnál, ugye?
- Öt óra, négy erõltetett menetben.
- Rendben. Gondold csak meg. Õ megtámadott, amíg
a sereged nagyobb része távol volt. A katonái kárt
tettek a felvonóhídban és az udvarban. Mielõtt
kockázatnál egy támadást, meg kell csináltatnod
a felvonóhidat, és lehet, hogy katonákat is kell felvenned.
Így amikor a következõ hadjáratra indulsz, nem
használhatják ki a távolléted. Jól mondom?
Szürcsölte a borát és felém nézett
a kávája fölött. – Igen, ördög és
pokol, ez így van. A bölcsek, a tisztjeim mindig felhívják
rá a figyelmem, mielõtt lefejezném azt a teremtményt,
belezzem ki, és nyúzzam meg elevenen.
- Ezt meg is fogod tenni, valóban, jó dolgok várnak
rád a jövõben. És más tanácsadóiddal
szemben én nem intelek óvatosságra. Szerintem az emberiesség
megköveteli, hogy támadj – mégpedig azonnal!
Ezt igen vonzónak találta, láttam, hogy osztatlanul
figyeli a tervem.
- Hagyd az udvart úgy, ahogy van és fogd minden embered.
Ha minden a terv szerint alakul, jóval azelõtt visszatérnek
a katonák, mint hogy tudomást szereznének a távozásunkról.
Éjjel mennénk csendesen, vérszomjasan, hogy a hajnalra
elrejtõzzünk, olyan közel Capo Docciához, ahogy
csak tudunk. Jól ismerem a vidéket. Amint a felvonóhidat
leengedik, az új gépünkkel fogom biztosítani,
hogy nyitva is marad. A katonáid támadnak – meglepve õket,
és a nap a tiéd. Amint elfoglaltad az udvart, visszaküldhetsz
egy különítményt.
- Legyen így. De hogyan akarod meggátolni õket
a felvonóhíd felhúzásában?
Ahogy elmeséltem neki, komisz mosoly ült az arcára.
- Csináljuk – kiáltotta -, és egy életre
gazdaggá teszlek. Doccia aranyából, persze, miután
eloroztam.
- Több mint jó vagy alázatos szolgádhoz.
Javasolhatnám akkor, hogy mindenkit utasíts pihenésre
az udvarban, mivel hosszú éjszaka vár?
- Igen, meglesz. Kiadom a parancsokat.
Ezt követõen búcsú nélkül
távoztam. Kedves temrészetem ellenére a fáradt
testû társaim más okból kívántam
az ágyukba. Volt pár fontos feladatom mielõtt magam
is lepihenhettem volna.
- Szerszámokat – szóltam Drenghez –; reszelõket,
kalapácsokat, ilyesmit hol találok?
Az ujjával mélyen a gubancos hajába túrt
és végigvakarta. Megpróbáltam nem megragadni
és megrázni siettetõleg és vártam, amíg
a lassú folyamat a végére ér. Talán
a koponyáját vakaró köröm keltette életre
az alvó szinopszisait. Legjobb nem beleavatkozni egy bevált
módszerbe. Idõvel megszólalt.
- Nincs nekem szerszámom.
- Tudom, drága fiam – hallottam, ahogy csikorognak a fogaim
ahogy megpróbálok uralkodni magamon. – Neked nincsenek szerszámaid,
de valahol lenniük kell. Hol lehetnek?
- A kovácsnál – bökte ki büszkén.
– A kovácsnak mindig vannak szerszámai.
- Jó fiú. Most megmutatnád szépen az
utat ehhez a kovácshoz?
A szóban forgó személy kormos volt, szõrös,
és rossz kedvben találtuk. Alkohol érdesítette
a leheletét.
- El innen! Senki sem nyúlhat Grundge szerszámaihoz.
Nem akartam nagyon feldühíteni. – Idefigyelj, te piszkos
fenevad, ezek Capo szerszámai, nem a tieid. És engem Capo
küldött értük. Most vagy én viszem el õket,
vagy elküldök Capóért. Ez legyen?
Ökölbe szorította a kezeit és vacillálva
morgott. Mint mindenki más elõtt, aki látott Capóval
az udvarba hajtani biztos volt a pozícióm. Nem veszélyeztethette,
hogy keresztbe tegyen a fõnökének.
- Természtesen, mester. Grundge tudja a helyét. Szerszámok,
persze, vigyed õket. Itt van, amit csak akarsz.
Elhaladtam az izzadt alak mellett a primitív szerszámok
lerakatához. Siralmas! Addig rúgdostam a halmot, amíg
egy reszelõre egy kalapácsra és megfelelõ fémdarabokra
nem találtam. Dreng felé nyújtottam õket.
- Vedd el ezeket. És te Grundge, reggel átjöhetsz
értük a pajtába, és visszaviheted õket.
Dreng követett, majd elcsodálkozott a gõz szekeren.
- Csukd be a szád, mielõtt légy száll
bele – szóltam hozzá elvéve a szerszámokat.
– Egy nagyobb zsákra vagy táskára lesz szükségem.
Szerezz egyet és hozd ide. Aztán menj lefeküdni, mert
nem lesz sok idõ alvásra ma éjjel.
A megfelelõ szerszámokkal gyorsan elkészültem.
A gép közelében biztonságban éreztem magam.
A fém sín a vezetõ ülése alatt durván
kulcsvastagságú volt. Levágtam, lereszeltem és
megformáltam a szükséges formát. Jónak
kell lennie.
Dreng és remélhetõleg már mindenki más
aludt. A nagy zsákmány mûveletbe kezdhettem. Kulccsal
a zsebemben, a derekamhoz rögzített táskával
csendben, mint az árnyék – legalábbis azt reméltem
– az udvar mélyére lopóztam. Memorizáltam a
Püspök térképét és a lelke bizonyosan
õrködött felettem, mivel anélkül találtam
meg a pénzes kamrát, hogy észrevettek volna. A kulcsot
a zárba illesztettem, a szabad kezemen keresztbe tettem az ujjaim,
és elfordítottam.
Fémes nyikorgással felkattant. A szívem a szokásos
mellkasi tombolásba kezdtem miközben a földbe gyökereztem.
Ezt meg kellett hallják.
De nem hallották. Az ajtó kissé csikorogva
nyílott, és amikor a szobában voltam óvatosan
becsuktam magam mögött.
Csodás volt. Magas, rácsos ablakok elegendõ
fényt engedtek be, hogy lássam a szemközti falnál
lévõ óriási ládákat. Tudtam,
mit kell keresnem.
Az elsõ láda réz pénzekkel volt tele,
a kezemmel a sötétben is felismertem a vaskos formájukat.
Logikus következtetéssel az ezüstöket a második
ládában találtam, és teletömtem velük
a táskám. Amint megvoltam, egy kisebb ládát
is találtam a második mögött. Mosolyogtam a sötétben
ahogy kitapogattam a benne lévõ pénzeket. Aranyak
– rengeteg. Összességében nagyon sikeres rablásnak
ígérkezett. Csak akkor álltam le, amikor a táska
kezdett túl nehéz lenni. Tartózkodj a kapzsiságtól.
Ezzel a tanácsommal a vállamra vetettem és kiengedtem
magam úgy, ahogy bejöttem.
Voltak õrök az udvaron, de nem vettek észre,
amikor a pajtába osontam. Felkapcsoltam a kocsi világítását,
ami több mint elég volt, ahhoz, hogy jól lássak.
Kinyitottam az alsó csomagtartóját és helyére
tettem a táskát. Amikor bezártam, le voltam nyûgözve
a tehetségemtõl. Gondolatban egy újabb lépést
letudtam a sakktáblán. A játék terv szerint
haladt, és az ellenfelet tisztán láttam magam elõtt.
- Most pedig Jim – javasoltam maganak – hajtsd le a fejed és
próbálj aludni. Holnap egy rendkívül elfoglalt
napod lesz.