Fejezet: 16

Az élet az utóbbi idõben túl sok ilyen pillanatot hozott. Jobban megnéztem a lányt, ahogy kikötöttem, ismernem kéne; bomba jól néz ki, a blúza tökéletesen dudorodik. Az a tulipánpiros ajak! – a legvadabb álmaim tárgya.
- Te vagy az, Beth? Beth Naratin?
- Milyen kedves, hogy emlékszel rám!
Éppen a partra készültem ugrani a kötéllel, de elvette a kezembõl és odakötözte a bakra. A válla fölött egy rendõrkocsit láttam tovább hajtani. Aztán a Püspökre néztem, aki a fellegeket szemlélte, mialatt a lány beszélt.
- Azt mondtam magamnak, Beth, nem lehet az Jimmy diGriz, aki kiszáll egy Macswineys furgonból és csinos kis bajszot visel. Nem az a Jimmy, akit mostanában annyit lehet látni a hírekben. Vagy ha mégis, akkor miért is nem eredsz utána a régi szép idõk emlékére? Aztán láttam, hogy beszélsz ezzel a kedves úriemberrel, mielõtt a kikötõbe mész, ezért úgy döntöttem megvárlak itt, amíg visszaérsz. Utazni készülsz?
- Nem, nem utazom, csak kicsit kirándulok a folyón. Jó újra látni, Beth.
Ez volt a helyzetben az egyetlen pozitívum. Látni õt, úgy értem. Gyermekes rajongásom tárgyát. Nem sokkal azután hagyta ott az iskolát, hogy én beléptem, de nehéz volt elfelejteni. Négy évvel volt idõsebb nálam, igazi érett nõ. Ez alapján most kb. 22 éves lehet. Õ volt az osztály ékessége, és egyben az éves szépségkirálynõválasztás nyertese. Jó okból. Ennyi idõsen még mindig bombázó volt.
- Nem hiszem, hogy teljesen õszinte vagy, Jimmy. Ezekkel a csomagokkal és holmikkal szerintem hosszú útra készülsz. A helyedben magam is jó ötletnek tartanék egy nagyutazást.
Az utolsó szavaknál elmélyült a hangja. Mi már nem maradunk sokáig. Mit akarhat? Megvilágította amikor a fedélzetre ugrott megingatva a kikötött hajót.
- Mindig van hely még egynek – szólt vidáman, majd a hajó orrába ment és leült. Én a partra léptem és megfogtam a csomagokat a Püspökhöz suttogva.
- Ismer engem. Mit tegyünk?
Sóhajtva válaszolt. – Nem sokat tehetünk. Jelenleg van egy utasunk. Javaslom ezt a problémát az úton vitassuk meg. Egyelõre nincs választásunk.
Nagyon is igaz. Átadtam neki a tulajdonainkat, lefejtettem a csomót, amit a lány csomózott. Lábbal adtam egy rúgást a Lucky Bucksnak, felpattantam rá és megragadtam a kormányt. A Püspök lecipelte a táskákat mialatt én bekapcsoltam az áramforrást és a folyó irányába kormányoztam. El Billville-tõl, a Macswinetystõl és a törvénytõl.
Beth-tõl viszont nem. Elõttem feküdt a fedélzeten, magasra metszett szoknyában, hogy csodálhassam a pompás, hosszú lábát. Azt is tettem. Megfordult és mosolygott tisztán olvasva a gondolataimban. Ebben a pillanatban megfeledkeztem a tervezett nõi álcámról, elképzelve a tiltakozást, amit a szexuális átváltozásom kiváltana. Kezdtem dühös lenni.
- Rendben, Beth, miért nem mondod el? – kérdeztem elhúzva a tekintetem a folyó tiszta vizére.
- Ezt meg hogy érted?
- Hagyd abba a játszadozást. Néztél a hírekben, azt mondtad. Tudnod kell rólam.
- Persze. Tudom, hogy bankokat rabolsz és börtönbõl szöksz. Ez engem nem zavar. Nekem is van kisebb zûröm. Így amikor láttalak téged és ezt a hajót, tudtam, hogy kell lennie némi pénzednek. Talán többnek. Így kaptam a lehetõségen, hogy veled utazhatok. Hogy tetszik?
- Sehogy. – A gondolataim a törvényen tartottam és nem a lábakon. Õ csak gondot jelentett. – És félre is tehetnék egy keveset. Ha adok és partra teszlek...
- A pénz kell, a part nem. Utoljára láttam õt és Billville-t. Most világot fogok látni. A te költségeden.
Maga alá húzta a könyökeit, rájuk tette a fejét és mosolygott a napfényre. Borúsan néztem és azon tûnõdtem, hogy legszívesebben kitörném az a törékeny nyakát...
Ez nem vicc. A problémát meg kell oldani és erõszak nélkül. Tovább zümmögtünk, a víz habozva nyílt ketté az orrnál, Billville-t magunk mögött hagytuk és a folyó kanyarulatánál zöld mezõk nyíltak. A Püspök feljött a fedélzetre és mellém ült. A lány jelenlétében nem volt mirõl beszélnünk.
Csendben utaztunk tovább egy jó órányit, mielõtt egy dokk feltûnt egy áruház társaságában. Beth feltápászkodott és felült ujjait végigfuttattva csodás szõke haján.
- Tudjátok mit? Éhes vagyok. És lefogadom, hogy ti is. Miért nem húzódunk félre, hogy partra ugorjak és hozzak némi kaját és sört. Nem jó ötlet?
- Nagyszerû! – értettem egyet. Õ a partra megy, mi pedig rákapcsolva elmegyünk.
- Csóró vagyok – mosolygott. – Totál leégtem. Ha adsz néhány dollárt, veszek ebédet. Azt hiszem, egy ezres megtenné.
Az édes, kislányos arckifejezése nem változott miközben ezt mondta, és azon tûnõdtem, miféle zûrbe csöppenhetett. Zsarolásba vagy hûtlen kezelésbe - ehhez egyértelmûen megvoltak az adottságai. A pénztárcám mélyére nyúltam.
- Ez igen! – szólt izzó szemekkel lapozgatva a dollárköteget. – Nem leszek sokáig. És tudom, hogy itt fogsz várni Jimmy, a barátoddal együtt. Nem láthattam õt is a hírekben?
Haragosan néztem a kerekded fart ahogy a bolt felé ügetett.
- Falhoz lettünk szögezve – mondta a Püspök komoran.
- Kiszögezve, lehúzva és megnyúzva. Mit tegyünk?
- Jelenleg csakis azt, amit mond. Annak kicsi az esélye, hogy kinyírjuk. Nem lenne jó.
- Szerintem se. Bár ez az elsõ eset, hogy kísértést érzek rá.
- Mégis mit tudsz róla?
- Semmit – mivel legutoljára az iskolában láttam. Azt állítja gondban van, de fogalmam sincs miben.
Bólintott. – Amint kellõ távolságra leszünk tõle, kerítek egy terminált. Amennyiben van róla rendõrségi akta, elõ tudom ásni.
- Jó ez valamire?
- Fogalmam sincs, drága fiam. Csak próba. A legjobbat kell kihozni a helyzetbõl. Kellõképp messze vagyunk a disznóhús kastélytól és az üldözõinktõl is. Amíg ez a lény kap tõlünk pénzt, biztonságban vagyunk. Egyelõre. És el kell ismerned, hogy elég dekoratív.
Erre nem volt válaszom, csak morcosan ücsörögtem, amíg a hívatlan vendégünk visszaért.
Az ebédet követõen folytattuk utunk a folyón. Kimerülve a reggeli napfürdõtõl Beth lement pihentetni szépségét. A Püspök át akarta venni a kormányzást, így megmutattam neki az irányító alkalmatosságokat és vázoltam az útirányt. Nem sok beszélnivalónk volt. Gondolkodnivalónk annál több. Ádáz töprengésünk tárgya a délután közepén keveredett elõ.
- Csinos kis hajó – tört ki belõle. – A legcsinosabb kislányos szoba konyha és minden. De csak két kis ágy van. Hogy a fenébe fogunk aludni?
- Te mindig jól szervezted a dolgokat, Jimmy. Szerintem legjobb ha te és én alszunk lent. A barátod el lesz itt fent.
- El leszek? Egy magam korabeli hogyan bírná ki a fedélzeten, amikor a hûvös éjszakai köd leszáll? – A Püspök dühe egyelõre féken maradt, de a lány széles mosolya baljós elõjel volt.
- Bizonyosan megtalálja a módját – mondta. - Most pedig meg szeretnék állni a következõ városban, ahová érünk, ott. Olyan sietõsen jöttem el, hogy a holmijaim hátramaradtak. Ruhák, smink, tudod.
- Nincs egy kis pénzre is szükséged hozzá? – kérdeztem fanyarul. Nem értékelve az erõltetett humorom bólintott.
- Egy újabb ezres megteszi.
- Lemegyek – közölte a Püspök és nem is jött elõ újra, amíg ki nem kötöttem és a lány el nem tûnt. Két sört hozott, az egyiket elvettem és meghúztam.
- A gyilkosság kizárt – mondta határozottan.
- Az – értettem egyet. – De ez nem jelenti, hogy nem is élvezkedhetünk a gondolaton. Mi legyen?
- Nem húzhatjuk csak úgy fel a horgonyt. Perceken belül utánunk küldi a rendõröket és zsebrevágja a jutalmat. Ezt figyelembe véve kell kigondolni valamit. Nyilván nagyon váratlanul csatlakozott hozzánk. Kapzsi, ezért pénzt kell neki adni. Ám elõbb-utóbb úgy fog dönteni, hogy elege van a mi pénzünkbõl és a vérdíjat választja. Van nálunk valami térképféle?
A hatalmas agy tudott mûködni, mondhatom. Nem kérdeztem semmit, csak kinyitottam a térképet amilyen gyorsan csak tudtam. Az ujjával mutogatott.
- Úgy képzelem, hogy ott lehetünk, igen, pontosan itt. A folyó mentén a következõ város a nyüzsgõ Val’s Halla. Mikor érünk oda?
A léptékre nézve a hüvelykemmel mértem. – Holnap délutánra odaérhetünk, ha korán indulunk.
Olyan szélesen elmosolyodott, hogy a szemei félig becsukódtak. – Pompás, abszolút pompás. Ez igazán nagyszerû lenne.
- Micsoda?
-  A tervem. Amit egyelõre megtartok magamnak, mert a részletek még nincsenek kidolgozva. Amikor visszajön a lány, bármit is mondok, helyeselned kell, ez minden dolgod. A következõ pont pedig: hol alszunk ma éjjel?
- A folyóparton – mondtam lehorgasztott fejjel. – A barátnõnk már minden pénzt legombolt ami nálam volt, így a készlethez kell nyúlnom. Azzal partra szállok és veszek egy sátrat, hálózsákokat meg kellékeket egy kellemes kempingezéshez.
- Óriási. Én õrzöm az erõdöt és csiszolom a terveim a visszatérésedig.
Hoztam némi sztéket is egy néhány üveg gusztusos bor kíséretében. A Macswineys konyha után erõteljes változtatásokra volt szükség. Amikor a nap a horizonthoz közelített, kikötöttem a hajót a partmenti fákhoz,  egy tisztás közelében, ahol felverhettük a sátrat. A Püspök a szája szélét nyalogatva bejelentette, hogy vacsorázni készül. Amíg ezt tette, Beth a körmeit festette, én felszeleteltem a sztékeket és megvetettem az ágyakat. A nap egy narancs golyó volt mire bekajáltunk. Amint az utolsó morzsa is eltûnt, a Püspök sóhajtott, felhajtotta a szemüvegét, majd eltelten ismét sóhajtott.
- Bár magam sütöttem, azt kell mondjam, ez az étel diadalmasra sikerült.
- Kiveszi a disznósün ízét a számból – értettem egyet.
- Nem ízlett a bor. Alattomos. – Bethnek csak a körvonalai látszottak a sötétben. A ragyogó test látványának hiányában a szavai maradtak az egyetlen élvezeti forrás. Még a Püspök mély basszusából is eltûnt az indulat amikor újfent megszólalt.
- Beth, hívhatlak így, ugye, Beth? Kösz. Nos, Beth holnap Val’s Halla városába érünk, ahol partra kell szállnom és felkeresnem a bankom. Kezd kifogyni a készpénz. Ezt nyilván nem szeretnéd.
- Nem hát.
- Gondoltam. De annál jobban szeretnéd, hogy a bankba menjek és hozzak neked százezer dollárt apró címletekben?
Hallottam ahogy Beth levegõ után kapkod. Aztán matatott a kapcsolóval és a lámpa felgyulladt. Rosszallóan nézett a Püspökre és elsõ ízben elveszítette a nyugalmát.
- Játszani próbál velem, vénember?
- Egyáltalán nem, kis hölgyem. Csak fizetek a biztonságodért. Tudsz bizonyos tényeket, amiket jobb hangosan ki nem mondani. Úgy vélem, ez az összeg elegendõ a további hallgatásodhoz, nem?
Beth vacillált, majd nevetésben tört ki. – Jóhogy. Csak hadd lássam a színüket és még abba is beleegyezem, hogy a fiúk kicsiny személyem nélkül folytassák az útjukat.
- Ahogy mondod, drágám, ahogy mondod.
Egyetlen további szót sem akart szólni errõl. Hamarosan eltettük magunkat, mivel mindenkit megviselt az adott nap. Beth tulajdonába vette a hajót, míg mi a sátrat, miután beállítottam a riasztókat, hogy bizonyosan ott találjuk reggel a hajót. A Püspök már erõsen horkolt. Mielõtt magam is elaludtam, ráébredtem, hogy bármit tervezett is, még legalább egy nap kell elteljen mire Beth felveszi a kapcsolatot a rendõrökkel. A pénz a hallgatás ára. Félálomban rájöttem, hogy a Püspök kétségtelenül így tervezte.
Hajnal elõtt egy órával már a folyón zümmögtünk Beth tiltakozása ellenére. Késõbb került csak elõ, de a dühe eltûnt a Püspök monetáris ministrációi alatt. Taglalta mennyit kamatozik a pénze, ha nem költekezik erõsebben, finoman utalt a fogyasztási cikkekre, amiket hamarosan beszerezhet, és általában véve úgy bûvölte, mint egy kígyó a nyulat. Nem tudtam pontosan mit tervez, de minden pillanatot élveztem.
Késõ délutánra kikötöttem a Val’s Hallához vezetõ mellékágon. A város központja közel volt. A Püspök pödört bajusszal és fésült szakállal rendesen kifordultan üzeltemberesen nézett ki.
- Nem fog sokáig tartani – mondta, majd távozott. Beth jó érzéssel nézte ahogy elment.
- Tényleg õ a Püspök? – kérdezte miután eltûnt.
- Fogalmam sincs.
- Ne add itt a rossz dumát. Láttam a filmeket a 3V-n arról, hogy valaki kihozta. Egy alacsony, bajuszos fickó. Te lehettél az.
- Sok bajuszos van a világon.
- Az iskolában sosem gondoltam volna, hogy ide fogsz kilyukadni.
- Én ugyanígy vagyok veled. Távolról csodáltalak.
- Ahogy minden serdülõkorú fiú az iskolában. Ne hidd, hogy nem tudtam.
Beth elhallgatott, haragosan nézett, mire én kedvesen elmosolyodtam és lementem elmosogatni a tányérokat amit õ olyan messzirõl került. Éppen végeztem amikor a partról integetni kezdett valaki.
- Hajó vigyázz! Engedélyezett a beszállás?
A Püspök állt a dokkban sugárzó örömmel. Az új öltönye kisebb vagyonba kerülhetett. A táska, amit elõre nyújtott valódi állatbõrbõl lehetett, csillogó arany csatokkal. Beth szemei szélesre nyíltak. A Püspök a fedélzetre mászott és cinkosan kacsintott.
- Legjobb lenne lemenni, mielõtt megmutatom a táska tartalmát. Nem tartozik a világra.
Beth ment elõre a mellére szorítva a táskát amíg bezártam az ajtót. Akkor lesöpörte a papírokat az asztalról, középre tette a táskát és szívfacsaró precizitással nyitotta ki.
Még engem is lenyûgözött. Jóval több, mint százezer volt benne. Beth csak bámulta, majd kivett egy köteg ezerdollárost.
- Igazi? Ez tényleg igazi? – kérdezte.
- Garantáltan az, egyenesen a pénzverdébõl. Errõl magam gyõzõdtem meg. – Amíg Beth a pénzre figyelt, a Püspök felém fordult. – Most, Jim kérlek, tégy egy szívességet. Szerezz egy kötelet vagy sodronyt, biztos, hogy tudni fogod, mi kell. Abszolút csendet akarok mialatt mozgásképtelenné kötözöd ezt a lányt.
Én számítottam arra, amire Beth nem. A szája éppen sikolyra nyílott, amikor megragadtam a nyakát és megnyomtam a füle tövét.