Fejezet: 28

Diadalmenet volt. Hangosan nevettem, énekeltem és húzogattam a sípot élvezetemben. Amikor az elõzetes lelkesedés megszûnt, a fém sakktáblán a királynõt elmozdítottam és azon kezdtem gondolkodni, hogy mi a következõ lépés. A gõzfütty és a gép zakatolása távolodott miközben az irányítást figyeltem, és megtaláltam a kapcsolót ami a speciális effektusokat kiiktatja. A gõzforrás zaja csak hangfelvétel volt. Tovább hajtottam Capo Dimonte udvarához. Késõ délutánra értem oda – kész tervekkel.
Amikor az utolsó kanyarnál befordultam, ami ráfordult a töltésre ismét felkapcsoltam a hanghatásokat. Lassan görgettem a kocsikat, jól látva az õröket. Részben megjavították a felvonóhidat, és jóval azelõtt felemelték, mielõtt elé értem, és gyanakodva néztek rám a nyíláson át.
- Ne lõjetek! Barát vagyok! – kiáltottam. – Tagja a seregeteknek, és segítõje Capo Dimontének. Küldjetek érte, mert tudom, hogy látni szeretné az új gõzszekerét.
Bizony akarta. Amint a felvonóhidat leengedték, átlépdelt rajta és rám nézett.
- Ezt honnan szerezted? – kérdezte.
- Loptam. Szállj fel és mutatok pár érdekes dolgot.
- Hol az altató gáz? – kérdezte felmászva a létrán.
- Nem kellett. Ezzel a szerkezettel egy sokkal jobb és mûködõképesebb tervet eszeltem ki. Ez nem egy hagyományos gõzkocsi, amit remélem, észre is vettél. Ez egy új és javított modell, pár érdekes kiegészítéssel, ami felkelti majd az érdklõdésed...
- Te idióta? Mirõl beszélsz? – Föl és le húzogatta a karját a tokjában erõs temperamentuma függvényében.
- Megmutatom capóságodnak, mivel egy bemutató többet ér ezer szónál. Javaslom ülj le és szíjazd be magad, ahogy én is tettem. Ez a bemutató, garantálom, le fog nyûgözni.
Ha le nem is volt nyûgözve, kiváncsivá lett. Beszíjazta magát és én kitolattam a töltésen a partra. Lassan haladtam a kísérõ kerregéssel és zihálással. Megállítottam a kocsit és Dimonte felé fordultam.
- Ugye milyen gyors? Hogy tetszik?
- Sebesség? Úgy érted, milyen gyorsan mozog? Ez egy jó öszvér, ami gyorsabb nálam.
- Még semmit sem láttál, Capo. Elõször ezt figyeld!
Kikapcsoltam a gõz hangját és õ értõen bólitott. – Kioltottad a tüzét. Most áll, és nem mozog.
- Ellenkezõleg. Csak elcsendesítettem, hogy senki se hallja, hogy közeleg. Alig várja hogy mehessen, és menni is fog. Miután válaszolsz egy kérdésre. Ha ez a szekér az ellenségé lenne, aki megjelenne, lenne idõ felhúzni a felvonóhidat?
Gúnyosan horkantott. – Miféle bolondot akarsz csinálni belõlem ilyen kérdésekkel? Mielõtt egy szekér idáig érne a felvonóhidat több mint egyszer föl lehetne húzni és vissza lehetne engedni.
- Valóban? Akkor kapaszkodj és nézd meg, mire képes ez a csöppség.
Lepadlóztam a gázt, és szinte teljes csendben gyorsított. A motor hümmögött, a gumik csikorogtak a sík köveken. Egyre gyorsabban és gyorsabban a haladtunk a kapu felé, ami ijesztõ sebességgel növekedett elõttünk. Az ott álló õrök félreugrottak amikor nekicsapódunk a javított hídnak egy csattanással, majd rázkódva áthajtottunk a kapun.
Megálltunk az udvaron. A capo kikerekedett szemekkel ült levegõ után kapkodva és elõrántotta a kardját.
- Orrgyilkos! Megpróbáltál megölni engem, de nem sikerült...
- Ide figyelj, Capo, ez csak bemutató volt. Arról, hogy hogyan foglak téged és a katonáidat bejuttatni Capo Doccia udvarába. Egyenesen a nyitott kapun át ahol ölhetsz, gyilkolhatsz, zsákmányolhatsz, sanyargathatsz, csonkíthatsz, pusztíthatsz...
Ez már felkeltette a figyelmét. A kardja visszacsúszott a hüvelyébe és a szemei az általam bemutatott csoda láttán össze vissza jártak.
- Rendben – mondta gyorsan pislogva. – Érdekes az ötleted, katona, és többet akarok tudni róla. Gyere egy csésze borra, ez az utazás valami olyan volt, amit még sosem tapasztaltam.
- Engedelmeskedem. De hadd rejtsem elõbb el ezt a szekeret, hogy ne láthassák. A támadás csak akkor járhat sikerrel, ha teljes meglepetéssel történik.
- Ebben igazad van. Vidd a pajtába, és õröket küldök mellé.
A bor, amit adott jobb volt, mint az a sav, amit a katonák élvezettel kortyolgattak. De nem túl sokat fogyasztottam, hiszen tiszta fejre volt szükségem, hogy sikerüljön a tervezett játék. Érveket kellett találnom, hogy meggyõzzem arról, hogy azonnali háborút tervezzen. Mert amennyiben nem sietünk, Lustig professzor átaraszol hozzánk a gázbombáival. Biztos voltam benne, hogy nagyon bosszantja a tolvajlásom. Ráadásul nem volt túl sok udvar a környéken ahol a gép elrejthetõ. Ideje volt cselekedni. Beszélni kezdtem.
- Az ocsmány Capo Doccia nem messzebb van ide öt órai járásnál, ugye?
- Öt óra, négy erõltetett menetben.
- Rendben. Gondold csak meg. Õ megtámadott, amíg a sereged nagyobb része távol volt. A katonái kárt tettek a felvonóhídban és az udvarban. Mielõtt kockázatnál egy támadást, meg kell csináltatnod a felvonóhidat, és lehet, hogy katonákat is kell felvenned. Így amikor a következõ hadjáratra indulsz, nem használhatják ki a távolléted. Jól mondom?
Szürcsölte a borát és felém nézett a kávája fölött. – Igen, ördög és pokol, ez így van. A bölcsek, a tisztjeim mindig felhívják rá a figyelmem, mielõtt lefejezném azt a teremtményt, belezzem ki, és nyúzzam meg elevenen.
- Ezt meg is fogod tenni, valóban, jó dolgok várnak rád a jövõben. És más tanácsadóiddal szemben én nem intelek óvatosságra. Szerintem az emberiesség megköveteli, hogy támadj – mégpedig azonnal!
Ezt igen vonzónak találta, láttam, hogy osztatlanul figyeli a tervem.
- Hagyd az udvart úgy, ahogy van és fogd minden embered. Ha minden a terv szerint alakul, jóval azelõtt visszatérnek a katonák, mint hogy tudomást szereznének a távozásunkról. Éjjel mennénk csendesen, vérszomjasan, hogy a hajnalra elrejtõzzünk, olyan közel Capo Docciához, ahogy csak tudunk. Jól ismerem a vidéket. Amint a felvonóhidat leengedik, az új gépünkkel fogom biztosítani, hogy nyitva is marad. A katonáid támadnak – meglepve õket, és a nap a tiéd. Amint elfoglaltad az udvart, visszaküldhetsz egy különítményt.
- Legyen így. De hogyan akarod meggátolni õket a felvonóhíd felhúzásában?
Ahogy elmeséltem neki, komisz mosoly ült az arcára.
- Csináljuk – kiáltotta -, és egy életre gazdaggá teszlek. Doccia aranyából, persze, miután eloroztam.
- Több mint jó vagy alázatos szolgádhoz. Javasolhatnám akkor, hogy mindenkit utasíts pihenésre az udvarban, mivel hosszú éjszaka vár?
- Igen, meglesz. Kiadom a parancsokat.
Ezt követõen búcsú nélkül távoztam. Kedves temrészetem ellenére a fáradt testû társaim más okból kívántam az ágyukba. Volt pár fontos feladatom mielõtt magam is lepihenhettem volna.
- Szerszámokat – szóltam Drenghez –; reszelõket, kalapácsokat, ilyesmit hol találok?
Az ujjával mélyen a gubancos hajába túrt és végigvakarta. Megpróbáltam nem megragadni és megrázni siettetõleg és vártam, amíg a lassú folyamat a végére ér. Talán a koponyáját vakaró köröm keltette életre az alvó szinopszisait. Legjobb nem beleavatkozni egy bevált módszerbe. Idõvel megszólalt.
- Nincs nekem szerszámom.
- Tudom, drága fiam – hallottam, ahogy csikorognak a fogaim ahogy megpróbálok uralkodni magamon. – Neked nincsenek szerszámaid, de valahol lenniük kell. Hol lehetnek?
- A kovácsnál – bökte ki büszkén. – A kovácsnak mindig vannak szerszámai.
- Jó fiú. Most megmutatnád szépen az utat ehhez a kovácshoz?
A szóban forgó személy kormos volt, szõrös, és rossz kedvben találtuk. Alkohol érdesítette a leheletét.
- El innen! Senki sem nyúlhat Grundge szerszámaihoz.
Nem akartam nagyon feldühíteni. – Idefigyelj, te piszkos fenevad, ezek Capo szerszámai, nem a tieid. És engem Capo küldött értük. Most vagy én viszem el õket, vagy elküldök Capóért. Ez legyen?
Ökölbe szorította a kezeit és vacillálva morgott. Mint mindenki más elõtt, aki látott Capóval az udvarba hajtani biztos volt a pozícióm. Nem veszélyeztethette, hogy keresztbe tegyen a fõnökének.
- Természtesen, mester. Grundge tudja a helyét. Szerszámok, persze, vigyed õket. Itt van, amit csak akarsz.
Elhaladtam az izzadt alak mellett a primitív szerszámok lerakatához. Siralmas! Addig rúgdostam a halmot, amíg egy reszelõre egy kalapácsra és megfelelõ fémdarabokra nem találtam. Dreng felé nyújtottam õket.
- Vedd el ezeket. És te Grundge, reggel átjöhetsz értük a pajtába, és visszaviheted õket.
Dreng követett, majd elcsodálkozott a gõz szekeren.
- Csukd be a szád, mielõtt légy száll bele – szóltam hozzá elvéve a szerszámokat. – Egy nagyobb zsákra vagy táskára lesz szükségem. Szerezz egyet és hozd ide. Aztán menj lefeküdni, mert nem lesz sok idõ alvásra ma éjjel.
A megfelelõ szerszámokkal gyorsan elkészültem. A gép közelében biztonságban éreztem magam. A fém sín a vezetõ ülése alatt durván kulcsvastagságú volt. Levágtam, lereszeltem és megformáltam a szükséges formát. Jónak kell lennie.
Dreng és remélhetõleg már mindenki más aludt. A nagy zsákmány mûveletbe kezdhettem. Kulccsal a zsebemben, a derekamhoz rögzített táskával csendben, mint az árnyék – legalábbis azt reméltem – az udvar mélyére lopóztam. Memorizáltam a Püspök térképét és a lelke bizonyosan õrködött felettem, mivel anélkül találtam meg a pénzes kamrát, hogy észrevettek volna. A kulcsot a zárba illesztettem, a szabad kezemen keresztbe tettem az ujjaim, és elfordítottam.
Fémes nyikorgással felkattant. A szívem a szokásos mellkasi tombolásba kezdtem miközben a földbe gyökereztem. Ezt meg kellett hallják.
De nem hallották. Az ajtó kissé csikorogva nyílott, és amikor a szobában voltam óvatosan becsuktam magam mögött.
Csodás volt. Magas, rácsos ablakok elegendõ fényt engedtek be, hogy lássam a szemközti falnál lévõ óriási ládákat. Tudtam, mit kell keresnem.
Az elsõ láda réz pénzekkel volt tele, a kezemmel a sötétben is felismertem a vaskos formájukat. Logikus következtetéssel az ezüstöket a második ládában találtam, és teletömtem velük a táskám. Amint megvoltam, egy kisebb ládát is találtam a második mögött. Mosolyogtam a sötétben ahogy kitapogattam a benne lévõ pénzeket. Aranyak – rengeteg. Összességében nagyon sikeres rablásnak ígérkezett. Csak akkor álltam le, amikor a táska kezdett túl nehéz lenni. Tartózkodj a kapzsiságtól. Ezzel a tanácsommal a vállamra vetettem és kiengedtem magam úgy, ahogy bejöttem.
Voltak õrök az udvaron, de nem vettek észre, amikor a pajtába osontam. Felkapcsoltam a kocsi világítását, ami több mint elég volt, ahhoz, hogy jól lássak. Kinyitottam az alsó csomagtartóját és helyére tettem a táskát. Amikor bezártam, le voltam nyûgözve a tehetségemtõl. Gondolatban egy újabb lépést letudtam a sakktáblán. A játék terv szerint haladt, és az ellenfelet tisztán láttam magam elõtt.
- Most pedig Jim – javasoltam maganak – hajtsd le a fejed és próbálj aludni. Holnap egy rendkívül elfoglalt napod lesz.