Fejezet: 6

A reménytelen Fullánkossal ellentétben nekem gondosan kidolgozott szökési tervem volt. Részét képezte a partnerem szó szerinti félrevezetése. Nem volt teljesen hülye, így nem telhetett sok idejébe kitalálni, ki csõdítette rá a rendõröket. Ha beszélt, és elmondta a rendõröknek, hogy visszatértem Pearly Gates városába, az hasznomra lehetett. Nem terveztem elhagyni Billvillet, egy ideig legalábbis nem.
A rendõrség felbérelt egy ügynökséget és minden tranzakciót számítógépen keresztül bonyolított. Jártam is ott mielõtt a kimeneteltelen bankrablásba fogtam, és akkoriban hagytam is ott egy kis készletet. Most hasznát fogom venni. Belépek a szolgáltató ajtaján a tökéletesen automatizált épületbe mielõtt kiiktatom a riasztót egy rejtett kapcsoló segítségével, amit elõrelátó módon beszereltem. Volt benne egy idõzítõ, így volt tíz kényelmes perce kijutni az irodából. Ásítottam amint felpattintottam a zárat, becsuktam az ajtót magam mögött, majd felballagtam a lépcsõsoron. Elhagyva a kiiktatott kamerát tompa tekintetét egyenesen áthaladtam a láthatatlan - és nem mûködõ - infravörös érzékelõk elõtt. Amikor felnyitottam az iroda ajtaját, még két percem maradt. Lesötétítettem az ablakokat, felkapcsoltam a világítást, majd a bárpulthoz indultam.
Hideg sör még sosem esett jobban. Az elsõ soha még csak hozzá se ért a torkomhoz, sercegve érkezett a gyomromba. A másodikat kortyolgattam, miután meghúztam a ricsajláda nyitókáját egy roston sült disznósün bordával. Amint a pára átsüvített a szellõzõnyíláson a kar hosszúságú disznósün bordába haraptam. Hamm!
Lezuhanyoztam, szõrtelenítettem magam, megbontottam a harmadik sört, és kezdtem sokkal jobban érezni magam. - Bekapcs - szóltam a terminálhoz, és beüzemeltem a komnetet. Az utasításaim egyszerûek voltak: minden bolygóbeli újságcikk kell az elmúlt ötven évrõl, ami kapcsolatban áll egy Püspök nevû bûnözõvel, különös tekinettel az ugyanazzal a dátummal rendelkezõ azonosságok kerülésére. Nyomtass!
Mielõtt ismét felemeltem volna a söröm, az elsõ ívek már kicsúsztak a faxból. A legfelsõ lap volt a legfrissebb: tíz éves. Egy nem túlzottan érdekes írás Decaloggról, a bolygó túlfelén lévõ városról. A rendõrség begyûjtött egy vén aggastyánt egy olcsó csehóban, aki azt hangoztatta, hogy õ a Püspök. Kiderült, hogy szenilitásról van szó, és a gyanusítottat visszakísérték az öregek otthonába, ahonnan sétára indult. Felemeltem a következõ cikket.
Egész reggelig folytattam az olvasgatást, és sziesztáztam egy kicsit az iratszekrényben ami utasításra ággyá változott. A hajnal szürkeségében egy nagy feketekávé segítségével elhelyeztem az utolsó lapot is a földön. Rózsás napfény fürdette. Lekapcsoltam a belsõ világítást és a fogaimhoz tapasztottam a tisztogatót miközben a mintát tanulmányoztam.
Érdekes. Egy bûnözõ, aki kérked a bûntényeivel. Aki egy kis Püspök bábu rajzát hagyja hátra miután lelép a zsákmányával. Egyszerû rajz - könnyen másolható. Le is másoltam. Kartávolságnyira magam elé tartottam és bámultam.

Az elsõ Püspököt egy üres pénztárfiókban találták egy automata likõr boltban hatvannyolc évvel ezelõtt. Ha a Püspök tinédzserként kezdte a bûnözést, ahogy én akkor már a nyolcvanas éveiben járhat. Kényelmes kor, hiszen az átlagember manapság százötven évig él. De mi történhetett vele, ami megmagyarázza a hosszas hallgatását? Tizenöt év telt el az utolsó névjegye óta. Számba vettem a lehetõségeket.
- Elõször is: mindig van esély arra, hogy beadta a kulcsot. Ez esetben nincs mit tennem, így ezt hagyjuk figyelmen kívül.
- Másodszor: leléphetett a bolygóról, és valahol a csillagok között folytatja a mesterségét. Amennyiben így van, ezt is el kell felejteni, mint az elsõt. Még jó sok arany dolcsira és gyakorlatra van szükségem, mielõtt más világokban teszem magam próbára.
- Harmadszor: visszavonult, hogy elverje betegesen szerzett hasznát - ez esetben erõsebb, mint gondoltam, Negyedszer pedig mûfajt váltott és abbahagyta a kézjegyét adni a munkákhoz.
Önelégülten hátradõltem és a kávét szürcsöltem. Ha a harmadik vagy negyedik helyzet állt elõ, van esélyem megtalálni. Mindenképpen mozgalmas karrierje volt a hallgatás évei elõtt; elismerõen nézegettem a listát. Repülõ lopás, autó lopás, bank ürítés. És még sokminden. Mindenféle bûntény beleértve a testközeli pénzlopást is. Vagy gyorsan értékesíthetõ ingatlan eladása további bankókért. És sosem kapták el, ez volt a legszebb rész. Volt egy ember, aki tanárom, személyes konzulensem lehetett volna a bûnözés egyetemén, aki egy nap átnyújtana egy diplomát ördögiségbõl, amely egyben elismerõen beengedne engem a hõn áhított aranymezõkre.
De hogy találjam meg, ha a világok egyesült rendõrségi ereje évtizedek alatt sem tudta elkapni? Érdekes kérdés.
Olyannyira, hogy nem láttam rá egyszerû választ. Úgy határoztam, hagyom a tudatalattim dolgozni egy kicsit a problémán, így félretéve néhány szinapszist hagytam, hogy az egész a szürkeállományomba ivódjon. Kint az utca kezdett megtelni bevásárlókkal, és úgy találtam, ez nekem sem tenne rosszat. Csak fagyasztott vagy csomagolt élelmiszerem volt, és a lucskos börtönkaja után erõs szükségét éreztem olyan dolgoknak, amik õrlöttek és zúzottak. Kinyitottam a pipere szekrényt, és kezdem elõkészíteni a publikus személyiségem.
A felnõttek nem ismerik fel - illetve nem emlékeznek - milyen nehéz tinédzsernek lenni. Elfelejtik, hogy az az érettség félútja. A gyermekkor felhõtlensége már letûnt, a felnõttkori kielégülések pedig még váratnak magukra. A fej és más szervek vérfolyamától távol, amikor az ellenkezõ nem befurakodik a gondolatokba, valós gondok adódnak. Az esetlen tinédzsertõl elvárják, hogy felnõttmód cselekedjen, de még nem bír a magasabb állapot kiváltságaival. Részemrõl elmenekültem a tiniség unalmas zsarnoksága elõl, mintegy teljesen átugrottam azt. Amikor nem ácsorogtam az iskolában hazugságokat cserélgetve a velem egykorúakkal, felnõtté váltam. Mivel én sokkalta intelligensebb voltam, mint a legtöbbjük - legalábbis így véltem - ahhoz, hogy valóban felnõtt legyek, már csak a fizikai jegyeket kellett magamra öltenem.
Elõször egy kis szarkaláb a szemeim köré és ráncok a homlokomra. Ahogy a színtelen folyadékot elhasználtam, ráncok jelentek meg, és az életkorom kalendáriuma elõreszaladt néhány évet. Pár rovátka az állam alatt jól passzolt a ráncokhoz, míg az utolsó simítás a komisz kis bajusz volt. Amikor felhúztam az alaktalan, irodaalkalmazotti dzsekimet, a saját anyám se ismert volna rám, ha elhaladt volna mellettem az utcán. Valójában ez már megesett egyszer évekkel korábban, az idõt tudakoltam tõle, és a felismerés legkisebb szikrája sem derengett szemeiben. Egy esernyõt vettem magamhoz a ruhatárból, mivel jó esély volt esõre, kiléptem az irodából, és a legközelebbi áruházba indultam.
Megjegyzem, a tudatalattim ezen a napon igen gyorsan mûködött, mint azt hamarosan megtudhattam. Még a sörök után is szomjasnak éreztem magam. A csûr szárazsága megtette a hatását. Ezért okosan Macswiney a platina boltívei felé fordultam, és a kiszolgáló robothoz masíroztam, amit a pultba integráltak. Mûanyag fejére örökös vigyor volt festve, a hangja pedig szirupos volt és szexi.
- Mivel lehetek szolgálatára uram illetve hölgyem? Költhettek volna pár dolcsit nem-felismerõ programra, gondoltam, majd a TUM HÛVÖS ÉS ÍZLETES ITALAInak listáját böngésztem a falon.
- Legyen egy dupla cseresznyés lé sok jéggel.
- Máris uram illetve hölgyem. Három dollárt szíveskedjen!
Bedobtam az érméket a nyíláson, és a kiadó nyílás feltárult benne az italommal. Miközben elvettem, egy robot-reklámot kellett meghallgatnom.
- Macswiney-ék boldogok, hogy kiszolgálhatták. Italválasztásához bizonyosan szeretne egy roston sült disznósün bordát ízletes, „szigorúan titkos” öntettel és cukorban sütött hamnyam körettel...
A figyelmem levált a hangról, ahogy a tudatalattim felpörgött apró problémámat megválaszolni. Szimpla és nyilvánvaló válaszom kristálytiszta volt, bölcs, és pofonegyszerû...
- Gyerünk, idióta! Rendelj, vagy kopj le; nem állhatsz itt egész nap!
Megütötte fülem a hang és motyogtam valamiféle bocsánatkérést, majd elcsoszogtam a legközelebbi standig, és ledobtam magam. Tudtam, mitévõ legyek.
Egyszerûen feje tetejére állítom a problémát. Ahelyett, hogy én keresném a Püspököt, el kell érnem, hogy õ keressen engem.
Addig ittam, amíg bele nem fájdult a torkom, bambán bámulva az semmibe, ahogy a terv darabkái helyükre kerültek. Abszolút semmi esélyem nem lett volna megtalálnom a Püspököt egymagamban, fölösleges idõpocsékolás lett volna próbálkozni. Így el kellett követnem egy olyan vérlázító és kiadós bûntényt, amit a bolygó minden hírcsatornája hozni fog. Olyan egzotikusnak kellett lennie, hogy minden élõ embernek, aki olvasni tud - vagy akinek van ujja ahhoz, hogy hírcsatornára kapcsoljon - tudomására jusson. Az egész világnak tudnia kell, mi történt. És azt is tudniuk kell, hogy a Püspök csinálta, mivel hátra fogom hagyni a névjegyét.
Az utolsó kortyaimat szipkáztam a szívószálammal, és a szemeim lassan kezdtek élesen látni, így fokozatosan visszatértem a Macswiney rikító valóságába. A szemeim elõtt egy poszter állt. Már egy ideje bámultam anélkül, hogy észrevettem volna. Most észrevettem. Nevetõ bohócok és visítozó gyerekek. Mind elmélyedve egy némileg hibás 3-D világba. A fejük fölött pedig egy egyszerû üzenet izzó betûkkel:

TARTSD MEG A KUPONJAIDAT!! MINDEN VÁSÁRLÁSHOZ JÁR!!

DÍJTALANUL BEJUTHATSZ A VIDÁMPARKBA!!

Évekkel korábban már jártam a mûanyag élvezetek parkjában, és még gyerekként sem tetszett. Csak az egyszerû embereknek ijesztõ gépek, föl-le forgó, masinák erõs gyomrúaknak, körhinták és fellövõk. Ócska kaják, édes cukrok, részeg bohócok, mindenféle nehézkes játék kielégíteni a könnyen kielégíthetõket. Ezrek látogatják a Vidámparkot minden nap, és még többen tódulnak ide hétvégéken - sok sok ezer dollárt hozva magukkal.
Pénz hegyek! Mindössze annyi a dolgom, hogy eltakarítom, olyan érdekes módszerrel, hogy a hírek élére kerüljek a bolygón mindenütt.
De hogy csináljam? Odamegyek, persze, és jól felmérem a biztonsági intézkedéseket. Ideje volt kivennem egy napot.