Fejezet: 12

Vezettem. Lassan, de folyamatosan egész délutánig. Kerülve minden fõbb utat, mellékutakon. Noha az utamat váltogatnom kellett, összességében egyenesen délnek tartottam. Megpróbáltam átérezni a pí négyzetet. Ismerõsnek tûnik? Annak kell, lévén talán ez a legalapabb geometriai tétel. A kör területe a sugárnak és a pí négyzetének szorzata. Így minden kerékfordulattal nõ a szökésben lévõ után átkutatandó felület.
Azt a tényt is fel kellett ismernem, hogy a Püspök a furgonom hátuljában töltötte az idõt, és semmit sem tudott a jövõbeni terveimrõl. Magyarázatoknak kellett következni és kajának. Kezdtem éhes lenni és ismerve az õ kerületét valószínûsítettem, hogy õ is. Ezt szem elõtt tartva félreálltam a következõ külvárosi bevásárlóközpontnál, végigmentem a gyorséttermek mellett, majd leparkoltam. Egészen rátolattam a falra.
A Püspök a friss levegõtõl és a fénytõl naivan pislogott, amikor kitártam a hátsó ajtót. – Ideje ebédelni – közöltem. – Szeretnél…? – Elhallgattam amint feltartott kézzel csendre intett.
- Engedd meg Jimmy, hogy elõbb szóljak valamit. Köszönöm. Szívem mélyébõl, amit tettél. Az életemmel tartozom, nem kevesebbel. Köszönöm.
Lehorgasztott fejjel álltam – esküszöm, úgy elpirultam, mint egy lány –, a lábaim pedig remegtek. Köhhintettem és a hangomra találtam.
- Azt tettem, amit kellett. De nem beszélhetnénk ezt meg késõbb? – Érzékelte a zavarom és abszurd viselete ellenére úgy bólintott, akár egy király. A dobozra mutattam, amin ült. – Ruhák vannak benne. Átöltöznél, amíg élelmet hozok? Megfelel a Macswineys gyorskaja?
- Megfelel-e? A börtöni lohasztó lucsok koszt után egy sült disznósün húsos burger maga lesz a mennyország. Nagy adag cukormentes nyamnyammal, ha lehetne...
- Rögtön jövök!
Kifújtam magam, bezártam a furgon ajtaját és elnyargaltam a platinum boltívekhez. A Püspök gyorsétel iránti lelkesedése bátorított legjobban arra, amirõl még mintsem sejtett.
Hangos csámcsogás hallatszott az asztalok felõl mindkét oldalról ahogy a pult felé tartottam. Elhadartam a rendelést és a mûanyag fejû kiszolgáló robot begyömködte a bankókat a nyílásba, majd fogta az ételeszacskót és az italt és átcsúsztatta a kiadón.
A furgon hátuljában a dobozokon üldögéltünk és lelkesen szürcsöltünk. A hátsó ajtót résnyire nyitva hagytam, ami több mint elegendõ fényt szolgáltatott. Távollétem alatt a Püspök levetkõzött, és most már egy sokkal férfiasabb garbót viselt, a legnagyobbat, amit találtam. Benyelte a szendvicsét, csöppentett utána kevés nyamnyamot, hogy helyén tartsa, majd vigyorgott.
- A szöktetõ akciód zseniális volt, fiam. Észrevettem a változást a padlón, amikor leültem, és felismertem a jelentõségét. Reméltem, hogy az, aminek gondoltam, és õszintén szólva amikor kinyílt alattam, olyan kellemesen éreztem magam, mint még soha. Az utálatos bírói arc eltûnt elõlem és ez olyan emlék, amit mindig áldani fogok.
Széles vigyorral végzett a szendvicsmaradékkal, majd megtörölgette a száját mielõtt beszélni kezdett.
- Mivel zavarba hoználak további dícséretekkel, talán megkérdezhetem milyen intézkedésekkel tervezel távoltartani a törvény kezeitõl? Tudva amit tudok, meggyõzõdésem, hogy precízen kidolgoztad a részleteket.
A Püspök dícsérete valódi dícséret volt, és fürdõztem a melegében pár pillanatig miközben fájdalmasan sziszegtem a fogaim közt: - Igen, kidolgoztam, köszönöm. A kenyereskocsi a láthatatlanságunk eszköze, mivel a tesói nap mint nap járják a fõ és mellékutakat. – Valami okból egyre inkább kezdtem úgy beszélni, mint a Püspök. – Benne maradunk az este leszálltáig lassan közelítve a célunkhoz.
- És persze az alkalmi rendõri ellenõrzéseknek sem vagyunk kitéve, mert az azonosítószám a kocsin nem ugyanaz, mint ami az ellopása elõtt volt rajta.
- Pontosan. A lopásról minden helyi rendõrt informálnak. A keresés viszont nem fog kiterjedni, mivel ezt a járgányt nem messze találják meg Billville-ben a kocsiszíntõl. Az új számok lemosható festékkel festettek, addigra el lesznek tûntetve, a távolságmérõ vissza lesz tekerve, hogy csak rövid kéjutazást indikáljon. Ha egy efféle furgont észrevesznek és jelentenek, a Kis Menny távoli városából, senki sem fogja összefüggésbe hozni a szökéssel. A nyomozás vakvágányra jut, akárcsak az összes többi.
Emésztette egy kicsit ezt az információt a nyamnyam maradványával együtt, majd elgondolkodva az ujjait nyalogatta. – Óriási! Magam sem csinálhattam volna jobban. Mivel tovább menni kockázatos, a rendõrség hamarosan az egész országra kiterjesztheti a hálóját ugyebár, felteszem Billville a célunk.
- Az. Ott van az irodám. És a te biztonságod. Amikor a kedvenc ételedrõl kérdeztelek, az járt a fejemben, hogy egy automata Macswineys-ben fogsz meghúzódni amíg az ügy heve csillapul.
A szemöldökeit összehúzta és aggodalom ült a szemeiben a vázolt körülmények kapcsán, de udvariasan nem adott hangot az aggodalmainak. Siettem megnyugtatni. – Magam is csináltam már ilyet, ne aggódj! Jár néhány kellemetlenséggel.
- De egyik sem ér fel a Szövetségi Börtönnel! Bocsáss meg a nem helyénvaló gondolatokért. Nem akartalak megbántani.
- Nem is bántódtam meg. Egyik este a rendõrség kellemetlenül közel került hozzám. Benyitottam a Macswineys személyzeti bejáratán, ugyanazén, amit te is meglátogatsz, és a követõk nyomom vesztették. Amíg kivártam, körülnéztem odabent. Csodás! A körülvevõ sürgésforgás volt a megoldás arra, amivel minden gyorsétterem lánc szembesül. Megvan az ára annak, hogy nagyon alulfizetett, nagyon ügyetlen alkalmazottakat tartanak. Az emberek egyszerre intelligensek és kapzsik. Hajlamosak megügyesedni és több pénzt követelni a munkájukért. A megoldás az emberi munkaerõ nélkülözése.
- Csodálatos, igen. Amennyiben folytatod az ömlengést, falnék egyet az izgalmas dokumentációra.
Átpasszoltam neki a zsírpapír-csomagot és folytattam. – Minden gépiesített. Ahogy az ügyfél elsorolja a rendelését, a kívánt tételek átkerülnek a mélyfagyasztóból egy szupererõs hevítõbe és azonnyomban ehetõ hõmérsékletûek lesznek. A hevítés olyan erõs, hogy egy egész fagyasztott disznósünt sültté változtat 12 mikroszekundum alatt.
- Hihetetlen!
- Az italok ugyanilyen villámsebesen készülnek el. Mire az ügyfél befejezte a beszédet, a teljes rendelés készen volt. Egy acélajtó mögött persze, amíg ki nem fizette. A gépezet teljesen automata, megbízható és emberi kéz ritkán érinti. Hetente töltik fel. Nem mindent ugyanazon a napon hoznak, így a jármûvek nem akadályozzák egymást.
- Kristálytiszta! – kiáltott fel a Püspök. Ping-pong effektus. Amíg csak a hûtõt töltik fel, elvagy. Amikor pedig egy szép nap a gépet karbantartják, a tag kényelembe helyezkedik a frigóban amíg a technikus nem végez. Gyanítom van egy könnyen fellelhetõ összekötõ ajtó. Ó igen, a frigó megmagyarázza a ruhák között talált tundraviseletet. De kell lennie valami riasztófélének...
- A központi telep és a szerelõk felé jelzõ riasztók az én gondom. Beszereltem egy hang indikátort a szobába is, hogy legyen idõ lelépni. Ezen felül van egy érzékelõ a szerelõk váratlan látogatása esetére is. A riasztó akkor jelez, ha kulcs kerül a külsõ zárba, ami pontosan hatvan másodperc alatt nyílik ki. Van kérdés?
Nevetett és megpaskolta a vállam. – Hogyan is lehetne? Mindenre gondoltál! Kérhetnék olvasnivalót és – hogy is fogalmazzak szalonképesen – egészségügyi kellékeket?
- Egy mobil lámpát és könyveket találsz az ágynemûben. Minden szükséges egészségügyi holmit hoznak a tecnikusok.
- Többet nem kérhetek...
- De én igen... – sütöttem le a tekintetem, majd visszaemeltem és megacélosodva beszélni kezdtem. – Egyszer említetted, hogy nem foglalkozol társkereséssel. Merhetem megtudakolni, hogy még mindig így gondolkozol-e? Vagy esetleg beleegyeznél kriminálórák adásába? Csak az idõ mulasztására, úgymond.
Most õ sütötte le a szemeit. Sóhajtott, majd beszélni kezdett. – Jó okom volt elutasítani a kérésed. Helyesen cselekedtem, legalábbis úgy hittem. Mostanra megváltoztam. Hálából a szökésemért beiratlak az Alternatív Életstílusok karomra egy évtizedre vagy tovább. Ugyanakkor úgy vélem, nem csupán diplomát szeretnél. Nem viselnéd jól, ha át nem formálnálak. Nem hinném, hogy csak egy diplomáért mentettél ki. Így hát õszintén mondom, alig várom, hogy átadjak pár dolgot, amit az évek során megtanultam. Alig várom a barátságunk folytatását.
Le voltam nyûgözve. Egyszerre emelkedtünk talpra és kezet ráztunk nevetve. A szorítása acélos volt, de egyáltalán nem bántam. Én fordultam el elsõnek és az órámra néztem.
- Már éppen elég soká voltunk itt, és nem szabad szem elõtt lennünk. Továbbhajtok és legközelebb már csak a célnál állok meg. Lehetõleg gyorsan szállj ki és siess be a szolgálati ajtón, aztán zárd be magad mögött. Visszatérek amint a furgont letettem, így a legközelebbi ajtónyitó én leszek.
- Ahogy parancsolod, Jim. Te beszélsz, én engedelmeskedem.
Unalmas vezetés volt, de szükséges. Nem azért unatkoztam, mert nem voltak terveim és elgondolásaim a jövõrõl. Utcáról utcára hajtottam, csak egyszer álltam meg az áramforrást tölteni. Aztán tovább baljósan dübörögve végig a Kis Menny mellékútjain szemlélve a lenyugvó napot. Végül ráhajtottam Billville bevásárlóközpont szolgálati útjára, ami reggelig üresen áll. Senki sem volt a láthatáron. A Püspök egyetlen nesszel hagyott el és az ajtó becsapódott. A mûvelet jól haladt, siettem befejezni, ám ekkor arra gondoltam jobb, ha a végét sem kapkodom el. Senki sem látott, amikor a dobozokat és a felszerelést az épületbe cipeltem, majd leraktam õket az irodámban. Szerencsejáték volt, de meg kellett próbálni. Az esély, hogy a furgont észreveszik és megjegyzik, alacsony volt. Mielõtt elhagytam, lefújtam a belsõt nyomeltüntetõvel, olyan vegyülettel, ami eltünteti az ujjlenyomatokat – bûnözõk napi kelléke. Még kenyereskocsi tolvajoké is.
Megvoltam. Többet nem tehettem. A kocsit egy csendes külvárosi utcán parkoltam le, és sétálva indultam vissza a belvárosba. Meleg éjszaka volt, és jól esett a testmozgás. Ahogy elhaladtam a Billville Park tava mellett, álmos vízimadár hívogatását hallottam. Leültem egy padra és a tó felszínét néztem, a jövõmrõl és a céljaimról elmélkedve.
Valóban sikerült kitörni a régi életembõl? Közeledtem a vágyott bûnözõ életmódhoz? A Püspök segítséget ígért, és õ volt az egyetlen a bolygón, akitõl kaphattam.
Fütyörészve indultam a bevásárlóközpont felé. Vágytam egy izgalmas, brilliáns jövõre. Gondolataimba merülten nem figyeltem az elhaladó kocsira, még kevésbé arra, amely megállt mögöttem.
- Te kölyök, egy percre!
Gondolkodás nélkül fordultam meg, annyira elkalandoztam, hogy észre sem vettem, mit teszek. Egy városi lámpa fényében álltam. Egy rendõr ült velem szemben és rám nézett. Fogalmam sem lehetett, miért állt meg, mirõl akart beszélni velem, mert az azonnyomban kiment a fejébõl. Láttam a felismerést az elkerekedõ szemekben.
A Püspökrõl való elmélkedésemben teljesen megfeledkeztem arról, hogy még mindig körözött bûnözõ és szökevény vagyok, és minden rendõrnél ott a fényképem és a leírásom. Erre én itt kószálok az utcán megfosztva magam minden figyelemtõl és óvintézkedéstõl. Ezek a gondolatok forogtak a fejemben, mielõtt távoztak a fülemen át a felismerés pillanatában. Még arra sem volt idõm, hogy mentálisan seggberúgjam magam.
- Te vagy Jimmy diGriz!
Annyira meglepõdött, mint én. Annyira viszont nem, hogy a reflexei lelassuljanak. Az enyémek még csak üzembe helyezõdtek, mire az õvéi már mûködtek. Gyakorolnia kellett tükör elõtt a fegyverelõkapást, hogy ilyen gyors lehessen. Túl gyors.
Ahogy futni készültem, az ütésgátlós 0,75-öse jelent meg az ablakban.
- Megvagy! – szólt rám piszkos, széles, ördögi törvénytiszviselõi mosollyal.