Hát ennyi volt. Nem több, mint lehengerlõ depresszió,
hogy lehozzon a magasból. Pontosan azt tettem, amit tennem kellett.
Komplex tervem remekül bevált. Kihantoltam a Püspököt
titkos rejtekébõl és olyan ajánlatot tettem
neki, amit nem tudott nem elfogadni.
Mégsem fogadta el. Még az élvezet, hogy lelebbenthette
egy sikeres rablás fátylát sem jelentett semmit. A
dollárok annyit jelentettek csak, mint a hamu. A hotelszobában
ücsörögtem, a jövõn töprengtem, és
csak egy nagy ürességet láttam. Átszámoltam
a pénzt, de az összegnek nem volt jelentõsége.
A terveim kidolgozásakor mindent figyelembe vettem, leszámítva
hogy a Püspök visszautasít. Ezt nehéz volt elfogadni.
Amikorra másnap visszaértem Billville-be sötét
depresszióban fetrengtem és teljesen elmerültem az önsajnálat
fürdõjében. Amit rendszerint ki nem állhattam.
Most sem. A tükörbe néztem, az üreges tekintetû,
bánatos arcra és kiöltöttem rá a nyelvem.
- Sssssz! – sziszegtem. – Anyuci kedvence, nyafka, magatehetetlen
bénaság! - és hozzágondoltam minden szidalmat,
amit csak tudtam. Miután kicsit kiszellõztettem egy szendvicset
és kávét készítettem – semmi alkohol
a szinapszisok elmélyítésére! - leültem
majszolni és újragondolni a jövõt. Mi következik?
Semmi. Legalábbis pillanatnyilag semmi konstruktívra
nem tudtam gondolni. Minden tervem egy üres falba ütközött,
aminek nem láttam sem a szélét, sem a tetejét.
Visszatornásztam magam az életbe és bekapcsoltam 3V-t.
Egy reklámcsatorna jelentkezett, és mielõtt válthattam
volna egy narrátor jelent meg ragyogó színekben, 3D-ben.
Amiért nem kapcsoltam el, az az, hogy a narrátor egy lány
volt, aki vékony fürdõruhát viselt.
- Gyere oda, ahol balzsamos szelek fújnak – fõzött.
– Csatlakozz hozzám az ezüstös homokban a Vaticano partján,
ahol a nap és a hullámok üdítõleg hatnak
a lelkedre...
Kikapcsoltam. A lelkem jó formába jött, és
a narrátor jó formája további átgondolandó
problémát hozott. Elõbb a jövõ, aztán
a heteroszexuális szerelem. A reklám legalább elültette
bennem a gondolatot.
Vakáció? Kikapcsolódás? Miért
ne? –keményebben dolgoztam az utóbbi idõben, mint
bármely üzletember, amivé annyira nem szerettem volna
válni. A bûnözés jól fizetett; miért
ne költsek egy keveset a nehezen megkeresett zsákmányból?
Talán nem menekülök meg a problémáim elõl.
Megtapasztaltam, hogy a helyváltoztatás sosem megoldás.
A gondjaim mindig velem jöttek, mint örökkön jelenlévõ,
gyötrõ fogfájás. Legalább olyan helyre
vihetném õket, ahol kellemesen átválogathatnám.
Hová? Felütöttem egy vakáció kalauzt
az adatbázisban, majd lapozgatni kezdtem. Semmit sem találtam
elég vonzónak. Tengerpart? Csak ha a reklámbeli hölggyel
találkozhatnék, ami nem valószínû. Proccos
hotelek, exkluzív utazások, mindegyik annyirra vonzott, mint
egy hétvége egy disznósün rancson. Talán
ez az – friss levegõre van szükségem. Mint farmer kölyök
eleget láttam a szabadságból, fõként
egy nagy rakás disznósün tudod micsoda tetejérõl.
Ilyen háttérrel tárt karokkal fogadtam a városba
költözést, és azóta ki sem merészkedtem.
Ez lehet a válasz. Nem vissza a farmra, hanem a vadonba.
El az emberektõl és mindentõl, egy kis párbeszédre
az anyatermészettel. Minél többet gondolkoztam errõl,
annál jobban hangzott. És tudtam is, hogy hová mennék
ahová azóta vágytam, amióta elértem
egy disznósün térdmagasságát. A Katedrális
hegyekbe. Azok a hófedte csúcsok, amik úgy mutatnak
az ég felé, mint a templomtornyok, hogy kitöltötték
gyerekkori álmaim! Miért is ne? Ideje néhány
álmot valóra váltani.
Hátizsákot, hálózsákot, termál
sátrat, fõzõcsészéket, lámpákat
– és minden szükséges felszerelést – beszerezni
az élvezet fele. Amint felszerelkeztem, nem vesztegettem tovább
az idõt vonattal, hanem repülõvel utaztam Rafaelre.
A hegyekre meresztettem szemeim ahogy földet értünk, csettintettem
az ujjaimmal és nyugtalanul vártam a csomagom. Tanulmányoztam
a térképeket, és tudtam, hogy a Katedrális
ösvény keresztezi az elõhegység útvonalát
a reptértõl északra. Mehettem volna a kapcsolódó
busszal, mint mások, ahelyett, hogy feltûnést keltek
azzal, hogy taxizom, de nagyon siettem.
- Elég veszélyes, kölyök - mármint
egyedül vágni az ösvénynek – jártatta a
száját a sofõr balsors litániájába
kezdve. – Nagyon könnyû elveszni. Felfalhatnak a farkasóriások.
Földcsuszamlás vagy lavina áldozata lehetsz. És...
- És barátokkal találkozhatok. Hússzal.
Az Alsó Armpitt Fiú Természetjáró Csapatával.
Jó kis hecc lesz – rögtönöztem.
- Nem láttam erre a Fiú Természtjárókat
mostanában – motyogott szenilis gyanakvással.
- Nem is fogja – improvizáltam elõrehajolva az ülésen
gyorsan átlapozva a térképet -, mivel a Bokstone-i
vonattal érkeztek, ott szálltak le, annál az állomásnál,
ahol az ösvény keresztezi a síneket. Ott várnak
meg, a csapat vezetõje és a többiek. Félnék
egyedül vágni a hegyeknek, uram.
Tovább motyogott, majd kicsit hangosabban amikor elfelejtettem
fizetni, majd kuncogni kezdett õszes bajusza alatt miután
gyerekesen túlfizettem, és továbbhajtott. Erõsen
kellett fékeznem magam, nehogy megtréfáljam egy hamis
ötdollárossal. A motor zaja elhalt és én a jól
láthatóan jelzett ösvényre néztem, amely
fölfelé kanyargott a völgyben, és úgy találtam,
ez valóban jó ötlet volt.
Nincs értelme lelkesedést mutatni a szabad iránt.
Ahogy a síelést is csinálod és élvezed,
nem pedig beszélsz róla. Minden szokásos esemény
bekövetkezett. Az orrom leégett, hangyák másztak
a szalonnámba. A csillagok hihetetlenül tisztának és
közelinek tûntek az éjszakában, míg a tiszta
levegõ jót tett a tüdõmnek. Gyalogoltam és
másztam, fagyoskodtam a hegyi patakokban - és sikeresen megszabadultam
minden gondomtól. Nagyon távolniak tûntek a szabadban.
Megújhodva, megtisztulva, fáradtan, de boldogan és
erõsen lefogyva kerültem elõ a hegyekbõl tíz
nappal késõbb és bebukdácsoltam a házikó
ajtaján, ahol szobát foglaltam. A forró fürdõ
áldás volt, nem kevésbé a hideg sör. Bekapcsoltam
a 3V-t, elcsíptem a hírek végét, a dézsa
mélyére húzódtam, és fél füllel
hallgattam, fáradtan ahhoz, hogy csatornát váltsak.
- ...jelentése szerint a sonka import meghaladja az év
elején jósolt négy százalékos növekményt.
A disznósün szárny kereslet tovább csökkent,
bár a kormányt már így is sok bírálat
éri a felhalmozódott tollkészlet miatt.
- Közelebbi hírünk, hogy a számítógépes
bûnözõ, aki betört a szövetségi rendszerbe,
holnap áll a bírák elé. A szövetségi
ügyészek tettét a létezõ legsúlyosabb
bûntényként kezelik, és a halálos ítélet
visszaállítását követelik. Ugyanakkor...
A hangja eltávolodott a figyelmemtõl ahogy a bemondó
nyálas képe eltûnt az adásból, hogy magának,
a számítógépes bûnözõnek
adjon helyet, akit éppen elvezetett egy rendõr osztag. Nagydarab
férfi volt, nagyon kövér, és õszhajú.
Csomót éreztem a mellkasomban, a szívem elképzelt
helye közelében. Más hajszín – ám ehhez
elég egy paróka. Tévedés kizárt.
A Püspök az!
Kipattantam a dézsából, egyenesen át
a szobán a képkimerevítõt nyomkodva. Csoda,
hogy nem kaptam sokkot. Reszketve a hidegtõl, félig öntudatlanul
lapoztam vissza kinagyítva a részleteket. Az a kép
érdekelt, amelyiken hátranéz a válla fölött
egy pillanatra. Õ volt az. Semmi kétség.
Mire megtörölköztem és felöltöztem,
a terveim nagyvonalakban összeálltak. Vissza kellett jutnom
a városba, hogy kiderítsem, mi történt vele,
és hogy megtudjam, mivel segíthetném. Felütöttem
a repülõ információt; volt egy járat nem
sokkal éjfél után. Foglaltam egy helyet, kifizettem
a számlám és elsõként szálltam
a gépre.
Éppen pirkadni kezdett, amikor a Billville-i irodámba
léptem. Amíg a számítógép a letartóztatás
híreit nyomtatta csináltam egy csésze kávét.
Szürcsölgetve olvasva a lelkem úgy merült el, mint
egy szikla a tóban. Valóban õ volt az, akit Püspökként
ismertem, bár Bill Vathis néven szerepelt. A szövetségi
épület elhagyásakor taróztatták le, ahol
egy olyan rutint installált, amit titkos fájlokhoz való
hozzáférésre használt. Az azt követõ
napon történt ez, hogy üdülni indultam.
Hirtelen felismertem, mit jelentett ez. Bûntudatom támadt,
hiszen én juttattam börtönbe. Ha nem kezdek az õrült
tervembe, sosem foglalkozott volna a szövetségi fájlokkal.
Csakis azért tette, hogy ellenõrizze, a rablások rendõrségi
manõverek részei voltak-e?
- Én juttattam börtönbe – én is fogom kihozni
onnan! – kiáltottam talprapattanva végigborítva a
kávém a földön. Felmosás közben egy
kicsit lehiggadtam. Igen, szeretném kihozni õt a börtönbõl.
De sikerülhet-e? Miért is ne? Már volt némi tapasztalatom
a börtönszökés terén. Könnyebbnek kell
lennie kintrõl bejutni, mint fordítva. És tovább
gondolva felismertem, hogy nem is kell a börtön közelébe
mennem. Hagyjuk, hogy a rendõrök hozzák ki nekem. A
bíróságra át kell vezessék, így
különféle jármûvekben fogják szállítani.
Hamar ráébredtem, hogy ez nem is lesz olyan könnyû.
Õ volt az elsõ fõbb bûnözõ akit
az elmúlt évek folyamán elkaptak, és mindenki
nagy felhajtást csapott miatta. Ahelyett, hogy a városi vagy
az állami börtönbe vitték volna, a Püspököt
magában a szövetségi épületben tartották
fogva. Sehogy sem juthattam a közelébe. No és a biztonsági
intézkedések hihetetlen mértéket öltöttek,
amikor a bíróságra szállították.
Páncélozott furgonok, õrök, motorosok, járõrkocsik
és helikopterek. Így sem hozhattam ki. Egyelõre meghiúsultak
a terveim. Érdekes módon a rendõrségé
is – de teljesen más okból.
Végtelen kutatás után felfedezték, hogy
a valódi Bill Vathis már húsz éve elhagyta
a bolygót. Az ezzel kapcsolatos bejegyzések mindegyike hiányzott
a számítógépes aktákból, és
csak egy sort találtak, amit a valódi Vathis hagyott egy
rokonának, arról hogy lelép. Nos, amennyiben a foglyuk
nem Vathis volt, akkor kicsoda?
Amikor a rabot személyiségérõl kérdezték,
a sajtó jelentése szerint – Csak hallgatással és
távolságtartó mosollyal válaszolt. – A foglyot
innentõl X úrként említették. Senki
sem tudta, ki õ – és õ nem kívánt errõl
nyilatkozni. A tárgyalás napját kitûzték,
nem egész nyolc nappal késõbbre. Ezt az a tény
tette lehetõvé, hogy X úr nem vallotta magát
ártatlannak sem bûnösnek, nem védekezett, és
visszautasította az állam által kijelölt védõt.
Az ügyészség szilárd meggyõzõdéssel
lezártnak tekintette az ügyet és sürgette a vádemelést.
A bíró, aki mohón vágyta a rivaldafényt
egyetértett és az elkövetkezõ hétre állította
be a tárgyalást.
Semmit sem tehettem! Háttal a falnak elismertem a vereségem
– egyelõre. Várni fogok a tárgyalás utánig.
Akkor aztán a Püspök csak egyike lesz a raboknak, akit
elszállítanak a szövetségi épületbõl.
Amikor biztonságban lesz a börtönben, megszervezem a szökését.
Még jóval mielõtt a következõ ûrjárat
érte jön, hogy agymosásra vigyék. A modern tudomány
minden csodáját felhasználják majd, hogy becsületes
állampolgárt faragjanak belõle, és õt
ismerve biztos voltam abban, hogy inkább meghal, mintsem ez bekövetkezzen.
Közbe kell lépnem.
Nem könnyítették meg a dolgom. Nem találtam
módot bejutni a tárgyalóba, mire a per elkezdõdött.
Így a bolygó más lakóival együtt, ahogy
az elõre megjósolható volt, TV-én kísértem
figyelemmel a tárgyalás kezdetét.
Gyanúsan gyorsan ért véget. Az elsõ
reggelek általában jól dokumentált elõadásokkal
telnek arról, hogy mit követett el az alperes. Semmiségeket.
Számítógépes tolvajlást, betörést
a memória bankba, CPU rongálást, terminálos
kémkedést, titkosított iratokhoz való hozzáférést
– siralmas volt. Bûntényrõl bûntényre
olvasták fel a vádiratot, amelyet azonnal el is fogadtak
és bizonyítékként állították
be. A Püspök tulajdonképpen nem is figyelte vagy hallgatta.
A tekintete a messzeségbe meredt, ahol sokkal érdekesebb
dolgokra figyelt a tárgyalóterem egyszerû mûködésénél.
A bizonyíték átnyújtása után
a bíró leütötte a kalapácsát és
ebédszünetet rendelt el.
Amikor a bíróságot újra összehívták
– elegendõen hosszú idõ után arra, hogy kibulizzák
magukat egy jó kis banketten táncos lányokkal – a
bíró kedélyes állapotban volt. Az ügyészség
beidézte a tanúit. A bíró az idõ nagy
részét végigbólogatta és megköszönte
az üldözõknek a kiválóan végzett
munkát. Akkor a Püspökre nézett és terhes
ciklusokban mondta a frázisait.
- Az eset egyértelmû és világos. Az állam
olyan vádjegyzetet szolgáltatott, ami elõtt nincs
helye védekezésnek. A tény, hogy a vádlott
védelmet nem is igényelt alátámasztja ennek
igazát. Az alperes teljes tudatában cselekedett, elõre
megfontolt szándékkal követte el a vádpontokat.
Ehhez kétség nem férhet. Az ügy nyitott és
egyben lezártnak tekintendõ. Ugyanakkor még fontolóra
veszem a nap hátralévõ, és az éjszaka
jelentõs részében. Megkapja a lehetõséget
a védekezésre, amit elutasított. Addig nem ítélem
el, amíg holnap reggel a bíróság újra
össze nem ül. Addigra meghozom az ítéletet. Az
igazság érvényre fog jutni, mert érvényre
lesz juttatva.
Némi igazság – mormoltam a fogaimon át és
ki akartam kapcsolni a készüléket. De a bíró
még nem fejezte be.
- Most informáltak, hogy a Galaktikus Liga nagyon érdeklõdik
az eset után. Egy ûrjármûvet indítottak
útnak, ami két napon belül fog ideérni. A rabot
átveszik tõlünk, és ha megbocsátják,
egyszersmind megszabadítanak tõle.
Leesett állal, bután bámultam a képre.
Nincs tovább! Mit tehetnék két napon belül? Ez
lenne hát a Püspök vége – és az én
épp csak elkezdett bûnözõ karrieremnek?