Fejezet: 10

Hát ennyi volt. Nem több, mint lehengerlõ depresszió, hogy lehozzon a magasból. Pontosan azt tettem, amit tennem kellett. Komplex tervem remekül bevált. Kihantoltam a Püspököt titkos rejtekébõl és olyan ajánlatot tettem neki, amit nem tudott nem elfogadni.
Mégsem fogadta el. Még az élvezet, hogy lelebbenthette egy sikeres rablás fátylát sem jelentett semmit. A dollárok annyit jelentettek csak, mint a hamu. A hotelszobában ücsörögtem, a jövõn töprengtem, és csak egy nagy ürességet láttam. Átszámoltam a pénzt, de az összegnek nem volt jelentõsége. A terveim kidolgozásakor mindent figyelembe vettem, leszámítva hogy a Püspök visszautasít. Ezt nehéz volt elfogadni.
Amikorra másnap visszaértem Billville-be sötét depresszióban fetrengtem és teljesen elmerültem az önsajnálat fürdõjében. Amit rendszerint ki nem állhattam. Most sem. A tükörbe néztem, az üreges tekintetû, bánatos arcra és kiöltöttem rá a nyelvem.
- Sssssz! – sziszegtem. – Anyuci kedvence, nyafka, magatehetetlen bénaság! - és hozzágondoltam minden szidalmat, amit csak tudtam. Miután kicsit kiszellõztettem egy szendvicset és kávét készítettem – semmi alkohol a szinapszisok elmélyítésére! - leültem majszolni és újragondolni a jövõt. Mi következik?
Semmi. Legalábbis pillanatnyilag semmi konstruktívra nem tudtam gondolni. Minden tervem egy üres falba ütközött, aminek nem láttam sem a szélét, sem a tetejét. Visszatornásztam magam az életbe és bekapcsoltam 3V-t. Egy reklámcsatorna jelentkezett, és mielõtt válthattam volna egy narrátor jelent meg ragyogó színekben, 3D-ben. Amiért nem kapcsoltam el, az az, hogy a narrátor egy lány volt, aki vékony fürdõruhát viselt.
- Gyere oda, ahol balzsamos szelek fújnak – fõzött. – Csatlakozz hozzám az ezüstös homokban a Vaticano partján, ahol a nap és a hullámok üdítõleg hatnak a lelkedre...
Kikapcsoltam. A lelkem jó formába jött, és a narrátor jó formája további átgondolandó problémát hozott. Elõbb a jövõ, aztán a heteroszexuális szerelem. A reklám legalább elültette bennem a gondolatot.
Vakáció? Kikapcsolódás? Miért ne? –keményebben dolgoztam az utóbbi idõben, mint bármely üzletember, amivé annyira nem szerettem volna válni. A bûnözés jól fizetett; miért ne költsek egy keveset a nehezen megkeresett zsákmányból? Talán nem menekülök meg a problémáim elõl. Megtapasztaltam, hogy a helyváltoztatás sosem megoldás. A gondjaim mindig velem jöttek, mint örökkön jelenlévõ, gyötrõ fogfájás. Legalább olyan helyre vihetném õket, ahol kellemesen átválogathatnám.
Hová? Felütöttem egy vakáció kalauzt az adatbázisban, majd lapozgatni kezdtem. Semmit sem találtam elég vonzónak. Tengerpart? Csak ha a reklámbeli hölggyel találkozhatnék, ami nem valószínû. Proccos hotelek, exkluzív utazások, mindegyik annyirra vonzott, mint egy hétvége egy disznósün rancson. Talán ez az – friss levegõre van szükségem. Mint farmer kölyök eleget láttam a szabadságból, fõként egy nagy rakás disznósün tudod micsoda tetejérõl. Ilyen háttérrel tárt karokkal fogadtam a városba költözést, és azóta ki sem merészkedtem.
Ez lehet a válasz. Nem vissza a farmra, hanem a vadonba. El az emberektõl és mindentõl, egy kis párbeszédre az anyatermészettel. Minél többet gondolkoztam errõl, annál jobban hangzott. És tudtam is, hogy hová mennék ahová azóta vágytam, amióta elértem egy disznósün térdmagasságát. A Katedrális hegyekbe. Azok a hófedte csúcsok, amik úgy mutatnak az ég felé, mint a templomtornyok, hogy kitöltötték gyerekkori álmaim! Miért is ne? Ideje néhány álmot valóra váltani.
Hátizsákot, hálózsákot, termál sátrat, fõzõcsészéket, lámpákat – és minden szükséges felszerelést – beszerezni az élvezet fele. Amint felszerelkeztem, nem vesztegettem tovább az idõt vonattal, hanem repülõvel utaztam Rafaelre. A hegyekre meresztettem szemeim ahogy földet értünk, csettintettem az ujjaimmal és nyugtalanul vártam a csomagom. Tanulmányoztam a térképeket, és tudtam, hogy a Katedrális ösvény keresztezi az elõhegység útvonalát a reptértõl északra. Mehettem volna a kapcsolódó busszal, mint mások, ahelyett, hogy feltûnést keltek azzal, hogy taxizom, de nagyon siettem.
- Elég veszélyes, kölyök - mármint egyedül vágni az ösvénynek – jártatta a száját a sofõr balsors litániájába kezdve. – Nagyon könnyû elveszni. Felfalhatnak a farkasóriások. Földcsuszamlás vagy lavina áldozata lehetsz. És...
- És barátokkal találkozhatok. Hússzal. Az Alsó Armpitt Fiú Természetjáró Csapatával. Jó kis hecc lesz – rögtönöztem.
- Nem láttam erre a Fiú Természtjárókat mostanában – motyogott szenilis gyanakvással.
- Nem is fogja – improvizáltam elõrehajolva az ülésen gyorsan átlapozva a térképet -, mivel a Bokstone-i vonattal érkeztek, ott szálltak le, annál az állomásnál, ahol az ösvény keresztezi a síneket. Ott várnak meg, a csapat vezetõje és a többiek. Félnék egyedül vágni a hegyeknek, uram.
Tovább motyogott, majd kicsit hangosabban amikor elfelejtettem fizetni, majd kuncogni kezdett õszes bajusza alatt miután gyerekesen túlfizettem, és továbbhajtott. Erõsen kellett fékeznem magam, nehogy megtréfáljam egy hamis ötdollárossal. A motor zaja elhalt és én a jól láthatóan jelzett ösvényre néztem, amely fölfelé kanyargott a völgyben, és úgy találtam, ez valóban jó ötlet volt.
Nincs értelme lelkesedést mutatni a szabad iránt. Ahogy a síelést is csinálod és élvezed, nem pedig beszélsz róla. Minden szokásos esemény bekövetkezett. Az orrom leégett, hangyák másztak a szalonnámba. A csillagok hihetetlenül tisztának és közelinek tûntek az éjszakában, míg a tiszta levegõ jót tett a tüdõmnek. Gyalogoltam és másztam, fagyoskodtam a hegyi patakokban - és sikeresen megszabadultam minden gondomtól. Nagyon távolniak tûntek a szabadban. Megújhodva, megtisztulva, fáradtan, de boldogan és erõsen lefogyva kerültem elõ a hegyekbõl tíz nappal késõbb és bebukdácsoltam a házikó ajtaján, ahol szobát foglaltam. A forró fürdõ áldás volt, nem kevésbé a hideg sör. Bekapcsoltam a 3V-t, elcsíptem a hírek végét, a dézsa mélyére húzódtam, és fél füllel hallgattam, fáradtan ahhoz, hogy csatornát váltsak.
- ...jelentése szerint a sonka import meghaladja az év elején jósolt négy százalékos növekményt. A disznósün szárny kereslet tovább csökkent, bár a kormányt már így is sok bírálat éri a felhalmozódott tollkészlet miatt.
- Közelebbi hírünk, hogy a számítógépes bûnözõ, aki betört a szövetségi rendszerbe, holnap áll a bírák elé. A szövetségi ügyészek tettét a létezõ legsúlyosabb bûntényként kezelik, és a halálos ítélet visszaállítását követelik. Ugyanakkor...
A hangja eltávolodott a figyelmemtõl ahogy a bemondó nyálas képe eltûnt az adásból, hogy magának, a számítógépes bûnözõnek adjon helyet, akit éppen elvezetett egy rendõr osztag. Nagydarab férfi volt, nagyon kövér, és õszhajú. Csomót éreztem a mellkasomban, a szívem elképzelt helye közelében. Más hajszín – ám ehhez elég egy paróka. Tévedés kizárt.
A Püspök az!
Kipattantam a dézsából, egyenesen át a szobán a képkimerevítõt nyomkodva. Csoda, hogy nem kaptam sokkot. Reszketve a hidegtõl, félig öntudatlanul lapoztam vissza kinagyítva a részleteket. Az a kép érdekelt, amelyiken hátranéz a válla fölött egy pillanatra. Õ volt az. Semmi kétség.
Mire megtörölköztem és felöltöztem, a terveim nagyvonalakban összeálltak. Vissza kellett jutnom a városba, hogy kiderítsem, mi történt vele, és hogy megtudjam, mivel segíthetném. Felütöttem a repülõ információt; volt egy járat nem sokkal éjfél után. Foglaltam egy helyet, kifizettem a számlám és elsõként szálltam a gépre.
Éppen pirkadni kezdett, amikor a Billville-i irodámba léptem. Amíg a számítógép a letartóztatás híreit nyomtatta csináltam egy csésze kávét. Szürcsölgetve olvasva a lelkem úgy merült el, mint egy szikla a tóban. Valóban õ volt az, akit Püspökként ismertem, bár Bill Vathis néven szerepelt. A szövetségi épület elhagyásakor taróztatták le, ahol egy olyan rutint installált, amit titkos fájlokhoz való hozzáférésre használt. Az azt követõ napon történt ez, hogy üdülni indultam.
Hirtelen felismertem, mit jelentett ez. Bûntudatom támadt, hiszen én juttattam börtönbe. Ha nem kezdek az õrült tervembe, sosem foglalkozott volna a szövetségi fájlokkal. Csakis azért tette, hogy ellenõrizze, a rablások rendõrségi manõverek részei voltak-e?
- Én juttattam börtönbe – én is fogom kihozni onnan! – kiáltottam talprapattanva végigborítva a kávém a földön. Felmosás közben egy kicsit lehiggadtam. Igen, szeretném kihozni õt a börtönbõl. De sikerülhet-e? Miért is ne? Már volt némi tapasztalatom a börtönszökés terén. Könnyebbnek kell lennie kintrõl bejutni, mint fordítva. És tovább gondolva felismertem, hogy nem is kell a börtön közelébe mennem. Hagyjuk, hogy a rendõrök hozzák ki nekem. A bíróságra át kell vezessék, így különféle jármûvekben fogják szállítani.
Hamar ráébredtem, hogy ez nem is lesz olyan könnyû. Õ volt az elsõ fõbb bûnözõ akit az elmúlt évek folyamán elkaptak, és mindenki nagy felhajtást csapott miatta. Ahelyett, hogy a városi vagy az állami börtönbe vitték volna, a Püspököt magában a szövetségi épületben tartották fogva. Sehogy sem juthattam a közelébe. No és a biztonsági intézkedések hihetetlen mértéket öltöttek, amikor a bíróságra szállították. Páncélozott furgonok, õrök, motorosok, járõrkocsik és helikopterek. Így sem hozhattam ki. Egyelõre meghiúsultak a terveim. Érdekes módon a rendõrségé is – de teljesen más okból.
Végtelen kutatás után felfedezték, hogy a valódi Bill Vathis már húsz éve elhagyta a bolygót. Az ezzel kapcsolatos bejegyzések mindegyike hiányzott a számítógépes aktákból, és csak egy sort találtak, amit a valódi Vathis hagyott egy rokonának, arról hogy lelép. Nos, amennyiben a foglyuk nem Vathis volt, akkor kicsoda?
Amikor a rabot személyiségérõl kérdezték, a sajtó jelentése szerint – Csak hallgatással és távolságtartó mosollyal válaszolt. – A foglyot innentõl X úrként említették. Senki sem tudta, ki õ – és õ nem kívánt errõl nyilatkozni. A tárgyalás napját kitûzték, nem egész nyolc nappal késõbbre. Ezt az a tény tette lehetõvé, hogy X úr nem vallotta magát ártatlannak sem bûnösnek, nem védekezett, és visszautasította az állam által kijelölt védõt. Az ügyészség szilárd meggyõzõdéssel lezártnak tekintette az ügyet és sürgette a vádemelést. A bíró, aki mohón vágyta a rivaldafényt egyetértett és az elkövetkezõ hétre állította be a tárgyalást.
Semmit sem tehettem! Háttal a falnak elismertem a vereségem – egyelõre. Várni fogok a tárgyalás utánig. Akkor aztán a Püspök csak egyike lesz a raboknak, akit elszállítanak a szövetségi épületbõl. Amikor biztonságban lesz a börtönben, megszervezem a szökését. Még jóval mielõtt a következõ ûrjárat érte jön, hogy agymosásra vigyék. A modern tudomány minden csodáját felhasználják majd, hogy becsületes állampolgárt faragjanak belõle, és õt ismerve biztos voltam abban, hogy inkább meghal, mintsem ez bekövetkezzen. Közbe kell lépnem.
Nem könnyítették meg a dolgom. Nem találtam módot bejutni a tárgyalóba, mire a per elkezdõdött. Így a bolygó más lakóival együtt, ahogy az elõre megjósolható volt, TV-én kísértem figyelemmel a tárgyalás kezdetét.
Gyanúsan gyorsan ért véget. Az elsõ reggelek általában jól dokumentált elõadásokkal telnek arról, hogy mit követett el az alperes. Semmiségeket. Számítógépes tolvajlást, betörést a memória bankba, CPU rongálást, terminálos kémkedést, titkosított iratokhoz való hozzáférést – siralmas volt. Bûntényrõl bûntényre olvasták fel a vádiratot, amelyet azonnal el is fogadtak és bizonyítékként állították be. A Püspök tulajdonképpen nem is figyelte vagy hallgatta. A tekintete a messzeségbe meredt, ahol sokkal érdekesebb dolgokra figyelt a tárgyalóterem egyszerû mûködésénél. A bizonyíték átnyújtása után a bíró leütötte a kalapácsát és ebédszünetet rendelt el.
Amikor a bíróságot újra összehívták – elegendõen hosszú idõ után arra, hogy kibulizzák magukat egy jó kis banketten táncos lányokkal – a bíró kedélyes állapotban volt. Az ügyészség beidézte a tanúit. A bíró az idõ nagy részét végigbólogatta és megköszönte az üldözõknek a kiválóan végzett munkát. Akkor a Püspökre nézett és terhes ciklusokban mondta a frázisait.
- Az eset egyértelmû és világos. Az állam olyan vádjegyzetet szolgáltatott, ami elõtt nincs helye védekezésnek. A tény, hogy a vádlott védelmet nem is igényelt alátámasztja ennek igazát. Az alperes teljes tudatában cselekedett, elõre megfontolt szándékkal követte el a vádpontokat. Ehhez kétség nem férhet. Az ügy nyitott és egyben lezártnak tekintendõ. Ugyanakkor még fontolóra veszem a nap hátralévõ, és az éjszaka jelentõs részében. Megkapja a lehetõséget a védekezésre, amit elutasított. Addig nem ítélem el, amíg holnap reggel a bíróság újra össze nem ül. Addigra meghozom az ítéletet. Az igazság érvényre fog jutni, mert érvényre lesz juttatva.
Némi igazság – mormoltam a fogaimon át és ki akartam kapcsolni a készüléket. De a bíró még nem fejezte be.
- Most informáltak, hogy a Galaktikus Liga nagyon érdeklõdik az eset után. Egy ûrjármûvet indítottak útnak, ami két napon belül fog ideérni. A rabot átveszik tõlünk, és ha megbocsátják, egyszersmind megszabadítanak tõle.
Leesett állal, bután bámultam a képre. Nincs tovább! Mit tehetnék két napon belül? Ez lenne hát a Püspök vége – és az én épp csak elkezdett bûnözõ karrieremnek?