Fejezet: 26

Az ágyon hevert, csukott szemekkel, mintha aludna. De sosem tette ennyire nyugodtan, sosem. Dreng a pokrócommal álláig betakarta, elsimította a haját és letisztította az arcát.
- Nem tudtam mozdítani, amikor támadtak – közölte Dreng. – Túl nehéz volt, túl beteg. Azt kérte, hagyjam, õ így is, úgy is halott. Azt mondta, ha nem ölik meg, a fertõzés végez vele. Már nem kellett leszúrniuk...
A barátom és a tanárom. Megölték ezek az állatok. Többet ért, mint az egész szennyes populációja ennek a bolygónak együttvéve. Dreng megragadta a karom, de én leráztam és dühösen fordultam felé. Egy kis zacskót tartott.
- Ezt a papírdarabot õ írta – tudatta Dreng. – Írni akart neked, és én vigyáztam rá.
Nem volt mit mondani. Kibontottam és egy faragott fa kulcs esett a padlóra. Felvettem és a papírra néztem. Az udvar alaprajza volt rajta egy nyíllal jelölve egy szobát, amire páncélszoba volt írva. Alatta állt a jól olvasható üzenet.

Gyengének érzem magam, így nem fogom tudni átadni személyesen. Készíts fém másolatot a kulcsról, ez nyitja a páncélszobát. Sok szerencsét, Jim. Jó volt ismerni téged. Légy jó patkány.

Alatta gondosan leírva a neve. Elolvastam, majd ismét. Nem a Püspök volt, vagy bármilyen alnév, amit használt. Örökségül rám bízta – tudva, hogy talán én leszek az egyetlen a világegyetemben, aki értékelni fogja a bizalmát. A valódi nevét.
Kimentem és leültem a napsütésben, hirelen és megviselten. Dreng hozott egy csésze vizet. Nem ismertem fel, milyen szomjas voltam; megittam és elküldtem még vízért.
Ennyi. Vége. Érezte a sötét közeledtét, de miattam aggódott. Rám gondolt amikor az õ halála fenyegette.
Most mi legyen? Mihez kezdjek?
Fáradtság, fájdalom, lelkiismeret furdalás – minden rám nehezedett. Fel se ismerve mi történik álomba zuhantam a napon ülve az oldalamra billenve. Amikor felébredtem, már késõ délután volt. Dreng összecsomózta a pokrócát és a fejem alá tette. Õ maga mellettem ült.
Nem volt mit mondani. A Püspök testét az egyik kisebb szekérre tettük, amit a töltésen át a partra gördítettek. Nem mi voltunk az egyetlenek, akik ezt tették. Egy kisebb domb állt az út mellett, egy füves lejtõ fákkal a tetõn, ahonnan jó rálátás nyílott az udvar vizére. Oda temettük a partra, nyom nélkül a talajba. Ebben a gusztustalan világban nem maradt nyoma. Az övék a teste, ennyi elég. Minden emlék, ami bennem ébred tisztelettel fényévekre lesz innen. Egy napon a megfelelõ pillanatban errõl gondoskodni fogok.
- De most Dreng most Capo Docciával és a gengsztereivel kell törõdnünk. Az én jóbarátom nem hitt a bosszúban, így én sem tudok. Egyszerûen csak igazságszolgáltatásnak fogjuk hívni. A bûnözõknek lakolniuk kell. De hogy csináljuk?
- Tudok segíteni, mester. Már merek küzdeni. Féltem, de dühömben használtam ezt a fejszét. Készen állok olyan harcossá lenni, mint te.
A fejem ráztam. Már sokkal tisztábban gondolkodtam. – Nem egy jövõvel rendelkezõ farmernek való ez. Mindenkor emlékezned kell, hogy szembesültél már a félelemmel és felülkerekedtél. Ez jól fog jönni életed hátalévõ részén. De Jim diGriz megfizeti az adósságát – így te visszamész a farmra. Mennyibe kerül egy farm?
Csak hápogni tudott és elkalandozott. – Sosem vettem farmot.
- Ebben biztos vagyok. Mégis csak van valakid, aki vett.
- Az öreg Kvetchy a háborúból tért vissza és Roslair özvegynek kétszáztizenkét pénzzel fizetett a farmért.
- Nagyszerû. Számolva az inflációval ötszáz elég kell legyen. Maradj velem kölyök, és megadom a részed. Most pedig eredj a konyhába és pakolj fel némi kaját, amíg a terv elsõ részét beüzemelem.
Olyan volt, mint egy fejben játszott sakkjáték. Tisztán láttam a nyitólépéseket. Ha õk tisztán játszanak, a közép és zárójátékot óhatatlanul nyerés fogja követni. Én tettem meg az elsõ lépést.
Capo Dimonte a trónján szomorkodott, vörös szemûen és fáradtan, akárcsak valamennyien, és egy csésze bort tartott a kezében. Átfurakodtam a tisztjein és elébe kerültem. Dühösen csapott a kezével.
- El innen, katona. Megkapod a jutalmad. Jól dolgoztál ma, ezt láttam. De hagyj minket. Terveznem kell...
- Ezért vagyok itt, Capo. Hogy elmondjam hogyan verhetnéd meg Capo Docciát. A szolgálatában álltam és tudom a titkait.
- Beszélj!
- Személyesen. Küldd el a többieket.
Mérlegelt egy pillanatig, majd intett a kezeivel. Morogva elhagyták, õ pedig a borát szürcsölte amíg a kaput be nem csapták.
- Mit tudsz? – kérdezte. – Gyorsan beszélj, mert nem vagyok jó kedvemben.
- Ahogy mi sem. Amit személyesen akartam elmondani, az nem kapcsolódik Docciához – egyelõre. Támadni fogsz, ebben biztos vagyok. De ahhoz, hogy a sikered biztos legyen, Capo Dinoblit és a titkait melléd fogom állítani. Nem lenne egyszerûbb, ha aludnának, mikor a falon átjutunk?
- Dinobli nem tud többet ezekrõl, mint én, ezért ne hazudj. Alig tántorog és évek óta visszavonult.
- Tudom – hazudtam meggyõzõen. – De azok, akik ezt a javukra fordítják, akik a Fekete Szerzeteseket háborúzásra késztetik, azok fognak segíteni neked.
Erre felegyenesedett ültében és öreg rókásan csillogott a szeme. – Akkor menj ell hozzájuk. Ígérd nekik a zsákmány egy részét, és te is megkapod a magadét, ha meg tudod csinálni. Menj a nevemben és tégy ígéretet, hogy így lesz. Ennek a hónapnak a vége elõtt Doccia feje egy nyárson fog sülni a tûz fölött, a testét vörös és forró cövekek fogják szétszaggatni...
Hasonlók következtek, de nem nagyon érdekeltek. Ez egy gyalog nyitás volt. Most a fõ darabot kellett támadásba lendítenem. Kifújtam magam hagyva, hogy a trónján morogjon, kilögybölve a borát miközben a kezeivel integet. Ezek az emberek hirtelen természetûek.
Dreng összepakolta pár tartozékunk és azonnal útnak indultunk. Én haladtam elöl amíg elég távol nem kerültünk az udvartól, majd a közelben feltörõ gõz felé vettem az irányt. A mezõ felé mutattam.
- Helyben maradunk reggelig. Vannak terveim amik véghezviteléhez pihennünk kell. Éles elméjû akarok lenni, amikor bekopogok az öreg Dinobli ajtaján.
Egy éjszakányi pihenés kellett az agyam felfrissítéséhez. – Dreng – szóltam -, ez egy egyszemélyes mûvelet lesz. Nem tudom milyen fogadtatásban fogok részesülni, és elég ha magam miatt aggódom, miattad ne kelljen. Menj vissza az udvarba és várj meg.
Igazából nem volt ajtó, amin kopogtathattam volna, csak erõs fegyverzetû õrök a kapunál. Átmentem a mezõn, elhagytam a gépek szemeteinek halmát, amiket máris kikezdtek a vörös rozsdafoltok, majd végigmentem a töltésen. Megálltam mielõtt az õrökhöz értem volna és gondosan lent tartottam a fegyverem.
- Fontos üzenetem van a fõnöknek.
- Fordulj meg, és iszkolj innen – mondta a magasabb õr rám célozva fegyverével. – Capo Dinobli senkit sem fogad.
- Nem Capo miatt jöttem – az õr mögött az udvarra nézve. Egy magas férfi durva viseletben haladt el. A szakadt nadrágja hajtókája alatt azonban csizmát láttam fémesen megcsillanni.
- Caponak jó egészséget kívánok – szóltam hangosan. – Remélem, hogy jó gerontológusa van, aki a  szinapsztizmusait rendszeresen elmulasztja.
Az õr dünnyögött csodálkozva, de a szavaim nem illettek a mûveltségébe. A férfi, akit az udvaron láttam, azonnal megmerevedett. Lassan megfordult. Láttam a lelkes kék szemeket a hosszúkás arcon. Csendben meredt rám. Aztán elõre lépdelt és beszélt az õrrel – még mindig rám nézve.
- Mi a zavar oka?
- Semmi, becses uram. Csak útjára küldjük õt.
- Engedjétek be. Ki akarom kérdezni.
A célzó fegyver tisztelgésre emelkedett miközben átmasíroztam a kapun. Amikor hallótávolságon kívül értünk, a magas férfi felém fordult és õszinte kiváncsisággal nézett rám.
- Kövess – mondta. – Beszélni akarok veled személyesen. – Nem szólalt meg, amíg az udvar egyik szobájában nem voltunk, zárt ajtó mögött.
- Ki vagy te? – kérdezte.
- Tudod, én éppen ezt akartam kérdezni tõled. A Szövetség nem tudja, mit csinálsz itt?
- Dehogynem! Ez jogos... – észrevette magát és elmosolyodott. – Ez legalább bizonyítja, hogy bolygón kívüli vagy. Itt senki sem gondolkodik ilyen sebesen. Gyere, ülj le szépen és mondd el, ki vagy. Azután eldöntöm, mennyit árulhatok el a munkánkról.
- Ez így elég fair – mondtam a székre dobva magam a fegyvert pedig a földre fektetve. – A nevem Jim. Egy venián hajón voltam legénységi tag, amíg nehézségeim nem támadtak a kapitánnyal. Kirakott ezen a bolygón. Ez minden.
Elõvett egy jegyzettömböt és írni kezdett. – A neved Jim. A vezetékneved....? – Csendben maradtam. Mérgessé lett. – Legyen, hagyjuk ezt most. Mi a kapitány neve?
- Ezt az információt késõbbre tartogatom. Miután közölted, hogy ki vagy.
Eltette a jegyzettömbjét és hátradõlt a székén. – Nem vagyok elégedett. Az identitásod hiányában nem mondhatok neked semmit. Honnan érkeztél Veniániából? Mi a fõvárosa a bolygódnak, ki a globális konzulátus elnöke?
- Rég volt, elfelejtettem.
- Hazudsz. Nem vagy veniánabb, mint én magam. Amíg többet nem tudok...
- Mi az, amit pontosan tudni akarsz? A Szövetség polgára vagyok, nem egy az itteni sötét bennszülöttek közül. 3V-t nézek, a Macswineysben étkezem, ami minden ismert világban jelen van, összesen mintegy negyvenkét milliárd helyen, molekuláris elektronikát tanultam, és fekete öves judós vagyok. Ez kielégít?
- Talán. De azt mondtad, hogy erre a bolygóra rakott ki egy venián teherhajó, ami nem lehet igaz. Minden kapcsolatfelvételt Spioventével jóvá kell hagyatni.
- Engedély nélkül jöttünk. A hajó ilyen fegyvereket csempészett.
Ez már rendesen felkeltette a figyelmét. Megragadta a jegyzetét. – A kapitány neve...?
A fejemmel csendes nem-et intettem. – Ezt az információt csak akkor kapod meg, ha elintézed, hogy elhagyhassam ezt a bolygót. Ezt megteheted, mert mint ahogy mondtad, a Szövetség jóváhagyásával vagy itt. Hát üzleteljünk kicsit. Elintézed a jegyem, amire van bõséges pénzem, hogy megfizessem. – Vagy legalábbis lesz, ami egyre ment. – Egy kicsit még segítesz a helyi dolgokban, aztán megmondom a kapitány nevét.
Ez nem tetszett neki. Erõsen gondolkodott és izgett-mozgott, de nem tudott dûlõre jutni.
- Amíg döntesz – mondtam neki – elmondanád, ki vagy, és mit csinálsz itt?
- Meg kell ígérned, hogy nem leplezed le a kilétem az itt lakók elõtt. A jelenlétünk a bolygón kívül jól ismert, de csak akkor járhatunk sikerrel, ha a mûvelet titokban marad.
- Ígérem, ígérem. Nem tartozom semmivel senki helyinek.
Feltornyozta az ujjait és hátradõlt mintha egy elõadásba kezdene. Jól sejtettem – ez már az elsõ szavaiból kiderült.
- Lustig professzor vagyok az Ellenbogen Egyetemrõl, ahol szocioökonómiával foglalkozom. Én vagyok a kar vezetõje, és azt kell mondjam, én is alapítottam a kart, hiszen az alkalmazott szocioökonómia igen új fejlemény, nyilván egy mellékága a teoretikus szocioökonómiának...
Gyorsan pislogtam, hogy be ne üvegesedjenek a szemeim és erõlködve figyeltem tovább. A Lustig féle tanárok miatt menekültem az iskolából.
- ... több évi levelezéssel és munkával hogy legkedvesebb ambíciónkat elérjük. Gyakorlatilag a teóriáink alkalmazásáról van szó. A Szövetség bürokratáival volt a legnehezebb, hiszen a Szövetség politikája nem beavatkozó jellegû. Végül meggyõzõdtek a megfelelõ irányításról amivel egy pilot tervet indíthattunk itt, a Spioventén. Vagy ahogy valaki fanyar humorral megjegyezte, itt semmiképp sem tudunk ártani. A mûködésünket a bolygó technológiai szintjén tartjuk, hogy önfenntartó maradhasson, miután elmentünk.
- Pontosan mit akartok csinálni? – kérdeztem.
Most õ pislogott gyorsan. – Ennek nyilvánvalónak kell lennie; az egyetlen dolog, amirõl beszéltem.
- Teóriáról beszéltél nekem, professzor. Nem lennél egy kicsit részletekbe menõbb arról, amit reményeid szerint meg fogtok valósítani?
- Ha ragaszkodsz hozzá... Laymán kifejezésével élve nem kevesebbet próbálunk megváltoztatni, mint a teljes társadalmat. – Ezt a bolygót ki szeretnénk venni a sötét korszakából. Az összeomlás után Spiovente egy igen ellenszenves feudális formába süllyedt. Igazából kiskirályoskodásba. Normálisan egy feudális társadalom nagy szolgálatot tesz szétválás idõszakában. Keretben tartja a kabinetet, mint hely védelmezõjét és gondviselõjét.
- Nem tapasztaltam sok törõdést vagy védelmezést.
- Pontosan. Ezért kell a kiskirályoknak bukniuk.
- Segítek kiütni párat.
- Az erõszak nem a mi módszerünk! Azon túl, hogy ocsmány, tilos a Szövetség tagjai számára. A célunk egy capo független kormány létrehozása. Ami elvégzi, amire bízhatjuk, hogy profi szintre emelkedhessen. Aztán ez felgyorsítja a pénz körforgását, és egyben a cserekereskedelem végét jelenti. A megnövelt tõkével a kormány adókat vethet ki, hogy közszolgálatokat finanszírozzon. Hogy megszilárdítsuk a rendszert, bírói testületet kell állítani. Ez bátorítani fogja a kommunikációt, a centralizációt és a nézetek elterjedését.
Jól hangzott – bár nem indultam be az adóktól vagy a bíróságtól. Mégis a capóknál minden jobb.
- Ez teóriaként jól hangzik. – De hogyan ültethetõ gyakorlatba?
- Jobb szolgáltatásokkal és alacsonyabb árakkal. Ezért próbáltak a Fekete Szerzetesek ránk támadni. Nincs több vallásos egy kalapnyinál. A rend csak a technológiai monopólium miatt jött létre. Mi letörjük a monopóliumukat, és ennek nem örülnek.
- Nagyon jó. Jól hangzik a terv és a legjobbakat kívánom. De nekem el kell még egy pár dolgot intéznem mielõtt elhagyom ezt a fekete lyukat. Hogy segítsem a technológiai monopólium megtörésére tett erõfeszítéseket szeretnék venni egy kis altató gázt.
- Lehetetlen. Valójában bármi módon lehetetlen segítenünk. És nem is mész el innen. Már jeleztem az õröknek. Itt tartunk amíg a következõ Szövetségi hajó meg nem érkezik. Túl sokat tudsz a mûveletrõl ahhoz, hogy szabadon engedhessünk.