- Mejird! mondtam a híd egyenetlen kövezetén
haladva. Nem tudtam, mit jelentett, de ezt használták a francia
katonák a leggyakrabban és illeszkedni tûnt az alkalomhoz.
Így mentem neki a mellettem lévõ katonának
a muskétám pedig fájdalmasan csapódott a halántékának.
Fájdalmasan vakkantott és tolt el magától.
Én hátratántorodtam és a lábam a híd
alacsony korlátjának ütközött, majd átfordultam
rajta és a folyóba zuhantam.
Nagyon szépen kivitelezve. Az áramlat gyors volt,
és a felszín alá buktam a muskétát a
térdeim közé szorítva, hogy ne veszítsem
el. Ezután csak egyszer jöttem felszínre a vizet csapkodva
és szótlanul sikonyálva. A katonák a hídon
keveregtek kiáltozva és mutogatva, és amikor biztos
voltam benne, hogy elértem a kívánt hatást,
hagytam, hogy a nedves ruháim és a fegyverem újra
aláhúzzanak. Az oxigénmaszk a zsebemben volt és
csak másodpercekbe tellett elõhúzni és az arcomra
szíjazni. Akkor nagyot fújva kikergettem a vizet belõle
és tiszta oxigént szívtam be. Ezután már
csak könnyû, lassú úszás volt a folyón
keresztül. Apály volt éppen, úgyhogy az áramlat
messzire vitt a hídtól mielõtt partra kerültem.
Elkerültem, hogy kiszúrjanak, erõt kezdtem gyûjteni
a következõ küzdelemre és totál letört
voltam amiért kudarcba fulladt a falon túlra való
jutásom. A homályos szürkület felé úsztam
megpróbálva új tervet eszelni ki, de nem az volt a
legmegfelelõbb hely a töprengésre. A víz sem
volt túl meleg. A szobámban ropogó tûz és
egy korsó forró rum gondolatai vezéreltek a roppant
hosszúnak tûnõ utamon. Idõvel észrevettem
egy sötét formát a vízben elõttem, ami
egy kis hajó törzsére hasonlított kikötve
a dokkban; mögötte pedig cölöpök. Megálltam
a hajógerinc alatt és elõhalásztam a muskétából
a szerszámos csövemet valamint minden kabátban tartottat.
A kabátba göngyölt fegyver jó súllyal bírt
és mindkettõ eltûnt a fenék irányába.
Néhány mély lélegzetet követõen
levettem az oxigén maszkot és azt is eltettem, majd amilyen
csendesen tudtam, felszínre jöttem a hajó mellett.
Egy korláton ülõ francia katona foltos nadrágjával
és kabát farkaival szembesültem. Megszállottan
tisztogatta a kék-fekete különösen halálos
kinézetû fegyver csövét, amely mellette állt.
Sokkal hatásosabbnak tûnt, mint bármely tizenkilencedik
századi fegyver, amit eddig láttam, kétségtelenül
annak a ténynek köszönhetõen, hogy egyáltalán
nem tartozott ehhez a periódushoz. Alapos érdeklõdéssel
tanulmányoztam a kor fegyvereit amelyet elhagytam, úgyhogy
tudtam, hogy az egy 75 milliméteres visszalökésmentes.
Ideális könnyû hajó fegyverzetének, mivel
a nélkül lehet vele tüzelni, hogy darabjaira vetné
a hajót. Pontosan lehet vele célozni más fahajóra
messze mielõtt azok nehézágyúi lõtávolságukba
érnének. Nem is említve, hogy hadseregeket semmisíthet
meg a földön. Párszáz ilyet visszavíve az
idõben megváltoztathatja a történelmet. Pont
ezt tették. A katona odafönt elfordult, hogy a folyóba
köpjön, én pedig újra a felszín alá
buktam és eltûntem a cölöpök között.
Lejjebb a folyón hajólépcsõk voltak
a francia hajó látótávolságán
túl, úgyhogy ott jöttem felszínre; senki sem
volt a közelben. Csöpögve, átfázva, lehangoltan
másztam ki a vízbõl és siettem az épületek
közötti átjáró sötét szájába.
Állt ott valaki, és bár elszaladtam mellette, aztán
a megállás mellett döntöttem.
Mivel egy jókora csúf fegyver csövét nyomta
az oldalamba.
- Indulj elõttem! mondta. Jó helyre viszlek, ahol
megszárítkozhat és ruhát kapsz.
Illetve nem ruhát, mondott, sokkal inkább röhátnak
hangzott. A fogvatartómnak jó eséllyel francia volt
az akcentusa.
A primitív kézifegyvertõl böködten
csak annyit tehettem, hogy követtem az utasításait.
Primitív, vagy nem, szép kis lyukat lõhetne belém.
Az utca végén egy kocsi fordult be teljesen elállva
azt, a tárva lévõ ajtó érzéketlenül
üdvözölt.
- Szállj be! mondta a fogvatartóm. Közvetlen
mögötted vagyok. Láttam azt a szerencsétlen katonát
leesni a hídról és azt gondoltam, mi van, ha felszínre
került? Mi van, ha jó uszó és át tudja
úszni a folyót, hol kötne ki, ha az áramlattal
halad? Egyszerû matematikai probléma, amelyet megoldottam
és voilá! ott jöttél elõ a vízbõl.
Az ajtó becsepódott, a kocsi elindult, és egyedül
voltunk. Elõreestem, lezuhantam, átfordultam és a
pisztoly után kaptam a markolatot ragadva el, mivel a fogvatartóm
most már a csövénél fogva tartotta azt felém.
- Természetesen nálad lehet a fegyver, Mr. Brown,
ha az örömmel tölt el, mivel már nincs rá
szükség mosolygott miközben én dühösen
hápogva emeltem rá a fegyvert. Ez tûnt a legegyszerûbb
módnak, hogy beszállítsalak mellém a fogatba.
Már figyeltelek pár napja és meggyõzõdésem,
hogy nem szereted a francia megszállókat.
- De... te egy francia vagy?
- Természetesen. Az elõzõ király követõje,
most számûzve a szülõföldemrõl. Megtanultam
utálni ezt a sipító korzikait az itteniek között,
akik kinevették. De már senki sem nevet, és összefogtunk
a cél érdekében. De hadd mutassam be magam: dHeison
grófja, de te hívhatsz Charlesnak, mivel a rangok már
a múltéi.
- Örvendek a találkozásnak, Charles! ráztunk
kezet. Hívj csak Johnnak!
A kocsi csörömpölve és nyikorogva állt
meg, mielõtt az érdekes beszélgetést tovább
lehetett volna vinni. Egy nagy ház udvarán voltunk és
még mindig nálam a pisztollyal követtem a grófot
a házba. Még mindig gyanakodtam, bár nem volt alap
rá. A szolgák mind öregek voltak és egymás
között franciául motyogva botorkáltak. Recsegõ
térdekkel egy idõs komornyik töltött nekem fürdõvizet
és segített levetkõzni tökéletesen figyelmen
kívül hagyva, hogy még mindig tartom a pisztolyt mialatt
a hátamat szappanozta. Meleg ruhákat adtak és jó
csizmákat, és amikor egyedül voltam a fegyverzetemet
és kellékeimet áttettem az új ruhámba.
A gróf a könyvtárban várt amikor lementem egy
kristály pohárból kortyolva az érdekes italt,
a közelében egy peremes italtartóval. Átadtam
neki a pisztolyt, õ pedig egy pohár italt adott viszonzásként.
Úgy siklott le a torkomon, mint valami meleg zene és olyan
finom párafelhõt engedett az orrlyukaimba, amilyet még
sosem éreztem.
- Negyven éves, a saját birtokomról, ami, mint
ahogy azonnal megmondható, Cognac.
Ismét kortyoltam és ránéztem. Nem bolondozik.
Magas, vékony, õszülõ hajú, széles
homlokú, szikár, szinte aszkéta vonásokkal.
- Miért hoztál ide? kérdeztem.
- Hogy csatlakozhass hozzánk. A természetes filozófiát
tanulmányozom, és sokmindent természetelleneset látok.
Napóleon seregeinek olyan fegyverei vannak, amilyeneket sehol sem
készítenek Európában. Néhányan
azt mondják, messzi Cathayból jönnek, de szerintem nem.
Ezeket a fegyvereket olyan emberek kezelik, akik igen rossz franciát
beszélnek, furcsák és gonoszak. Beszélnek még
furcsább és még gonoszabbakról a Korzikai félszigeten.
Szokatlan dolgok történnek e világban. Én ezeket
a szokatlanságokat figyelem és az idegeneket. Olyanokat,
mint te, akik nem angolok. Mondd csak, hogy tud egy ember átúszni
a folyón víz alatt?
- Egy szerkezet használatával. Nem volt értelme
a csendnek, a gróf nagyon jól tudta, mit kérdez. Azokkal
a sötét ágyúkkal odakint nincs értelme
titkolni az ellenség természetét. A szemei elkerekedtek
a válaszomtól és befejezte az italát.
- Gondoltam. És gondolom tudsz többet is ezekrõl
a furcsa alakokról és a fegyvereikrõl. Nem az általunk
ismert világból valók, ugye? Ismered õket és
azért vagy itt, hogy küzdj velük?
- A gonoszságból és õrületbõl
jönnek és magukkal hozták a bûntényeiket.
És én velük küzdök. Nem mondhatok el mindent
róluk, mivel én magam sem tudom a teljes történetet.
De az õk és minden cselekedetük megsemmisítése
miatt vagyok itt.
- Biztos voltam benne! Egyesítenünk kell erõinket,
és bármilyen segítséget megadok, amit tudok.
- Kezdheted azzal, hogy franciául tanítasz. Be kell
jutnom Londonba, és úgy tûnik, beszélnem kell
majd.
- De... van erre idõ?
- Egy vagy két óra megteszi. Egy másik szerkezet.
- Kezdem érteni. Ám abban nem vagyok biztos, hogy
kedvelem ezeket a gépeket.
- A gépeket nem lehet kedvelni vagy nem kedvelni; õk
immunisak az érzelemre. Használjuk vagy félrehasználjuk
õket, így a gépek problémája emberi
probléma, ahogyan minden más.
- Meghajlok a bölcsességed elõtt; természetesen
igazad van. Mikor kezdünk?
Visszatértem a Vadkan és Vadasba a holmiimért,
majd beköltöztem a gróf házának egy szobájába.
Egy fejhasogató este a memóriagrammal a fejfájás
enyhe szó ezeknek a memóriatömködõknek a
használatára megtanított a társalgási
franciára, és a gróf örömére most
már ezen a nyelven társalogtunk.
- És a következõ lépés? kérdezett.
Megvacsoráztunk méghozzá igen jól, és
már visszatértünk a cognachoz.
- Közelebbrõl meg kell néznem egy ál franciát
aki mûködtetni tûnik dolgokat. Feltûnnek egymagukban
a folyó ezen partján, vagy esetleg kisebb csapatokban?
- Igen, de a mozgásaik nem követnek sémát.
Úgyhogy megszerzem a legfrissebb információt. Megkongatta
az ezüst csengõt, amely az italtartó mellett állt.
Szeretnéd, hogy ezen egyedek valamelyike eszméletlenül
vagy holtan kerüljön eléd?
- Túl kedves vagy! mondtam elõre tartva poharamat,
hogy a szótlanul elõtûnõ szolga újra
tölthesse. Az ügylet ezen részét én kezelem.
Csak mutass rá egyre, és onnan én folytatom.
A gróf utasításokat foganatosított;
a szolga lelépett; én az italommal foglalkoztam.
- Nem fog sokáig tartani mondta a gróf. És
ha megvan az információd, van terved az akcióra?
- Durván. Be kell lépnem Londonba. Meg kell találnom
Õt, a fõdémont a pokol ezen sarkában és
meg kell ölnöm azt hiszem. És meg kell semmisítenem
bizonyos gépeket.
- A felkapaszkodott korzikai õt is félreállítod?
- Csak ha az utamba áll. Nem vagyok egy közönséges
gyilkos és minden körülmények között
nehéznek találok ölni. De a mûveleteim meg kell
változtassák a teljes mûveletet. Az új fegyverekbõl
nem fog több érkezni és hamarosan kifogynak a lõszerbõl.
Ami azt illeti, lehet, hogy a betolakodók mindannyian el fognak
tûnni.
A gróf felhúzta az egyik szemöldökét,
de elég udvarias volt ahhoz, hogy ne válaszoljon.
- A szituáció összetett; ami azt illeti, magam
sem teljesen értem. Az idõ természetével áll
összefüggésben, amirõl magam igen keveset tudok.
De úgy tûnik, hogy ez a múlt, az idõ, amelyet
most élünk nem létezik a jövõben. A történelemkönyvek
azt mondják, Napóleon legyõzetett, a birodalmát
eltörölték, és Britannia sosem lett elfoglalva.
- Így kéne lennie!
- Így lehet, ha el tudom Õt csípni.
Ám ha a történelem ismét megváltozik azáltal,
hogy visszaáll olyanná, amilyennek lennie kellett, ez az
egész világ, ahogy mi most ismerjük eltûnhet.
- Némi kockázatot fel kell vállalni minden
nagy vállalkozásban. A gróf hideg és összeszedett
maradt, egy kezét elbocsátólag lengetve miközben
beszélt. Csodálatra méltó ember. Ha ez a
világ eltûnik, az azt kell jelentse, hogy egy boldogabb áll
elõ?
- Durván fogalmazva.
- Akkor sietnünk kell! Abban a jobb világban másokkal
egyetemben én is visszatérek a birtokaimra, a családom
újra élni fog és virágok lesznek tavasszal
és boldogság a földön. Ezt az itteni életet
nem jelent majd sokat feladni; ez egy rém-lét. Bár
szeretném, hogy ez a lehetõség ebbe a szobába
maradjon zárva. Nem vagyok benne biztos, hogy minden asszintensünk
elfogadna egy efféle filozófikus nézõpontot.
- Mélyen egyetértek. Bárcsak máshogy
lehetne!
- Ne aggódj, drága barátom. Errõl többet
nem beszélünk.
Nem is tettük. Mûvészetrõl és borkultúráról
beszélgettünk valamint a desztillált italok gyártásával
járó rizikókról. Az idõ gyorsan haladt
ahogy a gróf emberei is és mielõtt a második
fejtésnek estünk volna, már kihívták jelentés
átvételére.
- Csodálatos! mondta visszatértekor a kezeit élvezettel
dörzsölgetve egymáshoz. Egy pár köt ki éppen
Memaid Courtban egy fogadó elõtt. Vannak ugyan õrök,
de felteszem ez nem akadályoz a munkában.
- Egyáltalán! emelkedtem fel. Ha lennél
kedves valamiféle szállításról és
kalauzról gondoskodni, megígérem, hogy egy órán
belül visszatérek.
Úgy történt, ahogy kértem és úgy
tettem, ahogy ígértem. Egy tagbaszakadt borotvált
fejû, sok karccal az arcán kísért a fogathoz
és mutatott rá a létesítményre. Beléptem
a mellette álló épületbe, egy valamiféle
irodába, amely jelenleg zárva volt a leghatalmasabb zárakkal,
amiket a legnehezebb kinyitni. Nem mivel a zárak mechanizmusai túlmutatnak
rajtam soha! de olyan nagyok voltak, hogy a nyitókáim
nem érték el a nyelveket. A késem ellenben igen, így
bementem, majd fel a tetõre, aztán át a szomszéd
épület tetejére ahol a pókszálam végét
a legerõsebb kéményhez erõsítettem.
A hurok vékony volt, szinte láthatatlan és egy egyetlen
hosszú molekulaláncból állt. Lassan engedett
a mellemen lévõ pántra erõsítve, én
pedig süllyedtem a lenti sötét ablakok felé. Sötétek
másoknak. De az UV érzékeny dupla ultra viola sugaras
szemüvegem mindent olyan világossá változtatott
a számomra, ahová csak néztem, mintha nappal lett
volna. Csendesen hatoltam be az ablakon; nadrág nélküli
volt az áldozatom, én eszméletlenné tettem
õt és a társát gázzal, és a karjaimban
szunyókálóval amilyen gyosran csak tekeredhetett a
pókfonal, siettem a tetõre. Percekkel késõbb
a jutalmam egy asztalon horkolt a gróf pincéjében
míg én kiterítettem a felszerelésem. A gróf
érdeklõdéssel figyelt.
- Információt akarsz szerezni errõl a disznófajtáról?
Én normálisan nem nézem el az erõszakot, de
ez úgy tûnik, alkalom a forró bökõknek
és éles pengéknek. Micsoda bûnöket követtek
el ezek! Azt mondják az Új Világ õslakói
tökéletesen ki tudnak vallatni valakit a megölése
nélkül.
- Jól hangzik, de nincs rá szükség raktam
sorba a szerszámokat és csatoltam fel az érintkezõket.
Szerkezetek ismét. Öntudatalnul tartom és végigmegyek
az emlékein szöges csizmával, ami sok értelemben
rosszabb tortúra. El fog nekünk mondani mindent, amit tudni
akarunk anélkül, hogy tudná, beszélt. Utána
a tiéd lehet.
- Köszönöm, nem. A gróf undorral legyintett.
Amint egyet megölnek közülük, a polgárok megtorlásokat
és viszontgyilkosságokat szenvednek el. Egy darabig verni
fogjuk, megfosztjuk a ruháitól, majd egy sikátorban
kitesszük. Rablásnak fog tûnni, nem másnak.
- Ez eddig a legjobb ötlet! Kedem.
Olyan volt mint egy csatornaúszás végigmenni
azon az elmén. Az õrültség egy dolog, és
okleveles õrült volt, ahogy mindegyikük, de a nyilvánvaló
gonoszságra nincs bocsánat. Nem volt probléma az információmennyiségben,
csupán az összerendezésben. A saját nyelvén
akart beszélni, ám végül belement az angolba
és franciába. Szondáztam, piszkáltam, szipkáztam
és idõvel felfedeztem, amit tudnom kellett. Jules, a borotvált
fejû társam be lett hívva egy kis élvezetes
sport pofozásra majd a kilökésére az egyenruháját
letépve míg a gróf és én örömmel
tértünk vissza a befejezetlen kancsóhoz.
- Úgy tûnik, a fõhadiszállásuk
egy bizonyos St. Pauls-ban van. Ismered?
- Ezeknek semmi se szent! A katedrális, a nagy Sir Cristopher
Wren mestermûve itt van a térképen.
- Az a bizonyos Õ ott van, és nyilván minden
gép is szerszám is. Jó eséllyel falon belülre
kerülhetek ezzel az uniformissal, mivel neki ugyanolyan a rádioaktivitása,
mint nekem, és ez alapján szûrik ki az idegeneket.
De lehetnek jelszavak, másféle azonosítók,
talán a saját nyelvükön. Kell egy diverzió.
Van valaki tüzérségi ismeretekkel a követõid
közt?
- Természetesen. René Dupont ex tüzérségi
õrnagy, egy lehetõ legjobb katona. És Londonban van.
- A megfelelõ ember. Biztos vagyok benne, hogy élvezni
fogja egy ilyen nagyerejû fegyver mûködtetését.
Elfognunk egy tüzérhajót még hajnal elõtt.
Az elsõ fénynél, amikor a kapuk kinyílnak,
a bombázás kezdetét veszi. Bizonyos számú
lövedék a kapun át zavarba kell hozza az õrházat
és az õröket. Aztán a hajót magára
hagyják és a lövöldözõk gyalog menekülnek.
Ez a te embereid felelõssége.
- Élvezetes feladat lesz, és személyesen felügyelem
majd. De te hol leszel?
- Menetelek a városba a katonákkal, ahogyan egyszer
már korábban próbáltam.
- Nagyon veszélyes! Ha túl korán érkezel,
letartóztatnak amint megjelesz vagy megsemmisíthet a bombázás.
Ha túl késõn, a kaput zárva találod.
- Éppen ezért kiválóan kell idõzítenünk.
- A legjobb kapható kronométerekért küldetek!