Fõként azért ordibált, mert a fegyvere
ki lett lõve a kezébõl amint meghúzta a ravaszt,
és egy pillanattal késõbb kiesett az ajtónyíláson.
Mindezt láttam miközben a földre vetõdtem és
átfordulva a kezembe kerítettem a fegyverem mire Angelina
eltette az övét.
- Mindjárt jobb! mondta nyilván a csendes csizmapárnak
az ajtónyílásban. Civilizált tudat vagy nem,
úgy találom, hogy önvédelembõl lõni
könnyen megy. Láttam ezt odakint a sziklák között
minket figyelve amikor bejöttünk, de nem volt tiszta lövésem.
Most már minden csendesebb kell legyen. Készítek egy
kis finom meleg levest és te pihensz egy jót...
- Nem! Kétlem, hogy valaha is mondott valaki határozottabb
nem-et. Elõkaptam pár stimuláló tablettát
és elrágcsáltam õket miközben a monológomat
ugyanazzal a hangszínnel folytattam. Van bizonyos retrogresszív
élvezet abban, ha törõdnek veled és úgy
bánnak veled, mint egy infantilis gyerekkel, de úgy vélem,
ebbõl eleget kaptam. Leszereltem már Õt korábban,
kikergettem két odújából, és szándékomban
áll végre végezni vele. Ismerem a módszereit.
Én vagyok a fõnök ebben az expedícióban,
úgyhogy te követsz és nem vezetsz, és megtartod
a parancsokat.
- Igen, uram! válaszolta szemlehúnyva bólintva.
Talán gúnyos mosolyt rejtett ezzel? Nem számított.
Én vagyok a fõnök.
- Én vagyok a fõnök! még jobban hangzott
hangosan, határozottan kimondva.
- Igen, fõnök! mondta Angelina kedvesen kuncogva miközben
az ágyon lévõ férfi vergõdött és
vonaglott, az ajtóban lévõ csizmák pedig nem
moccantak.
Munkához láttunk. A rabunk hangosan nyáladzott
valami ismeretlen nyelven, amikor kivettem a pecket, és megpróbált
az ujjaimba harapni, amikor visszatettem. Egy durva forma rádió
volt a polcon, amely reszelõs adáshangokat hallatott ugyanazon
a nyelven, amikor felhangosítottam. Angelina kinti vizsgálódása
messze sokkal eredményesebb volt, mint az enyém, és
az ajtó elé hajtott egy hihetetlenül ocsmány
kocsival, amely úgy nézett ki, mint egy karcos, bíbor
mûanyag fürdõkád kerékre téve. Bugyborékolt
és sziszegett felém, amikor odaszökdeltem, hogy szemügyre
vegyem.
- Nagyon egyszerû mûködtetni mondta Angelina
felvágva a technikai tudásával. Csupán egy
kapcsoló van, ami beindítja. Egy-egy kar az egyes keréksorokhoz.
Elõrenyomva gyorsítanak és hátrahúzva
fékeznek...
- És üres középállásban
mondtam az én technikai tudásom bemutatására,
valamint a tény kedvéért, hogy én egy férfi
soviniszta disznó vagyok, és ez az én mûsorom.
És ez az ólom bevonatú dudor hátul kell legyen
a nukleáris generátor. Leválaszt egy kis rádióaktív
darabkát, felhevíti a körbevévõ folyadékot,
felhevíti a hõcserélõt itt, a másodfolyadék
indítja be ezt az elektromos generátort, az meg az egyes
kerekek motorjait, ami pofonegyszerû de praktikus. Hová megyünk
benne?
Angelina Mutatta.
- Úgy tûnik, megy ott egy út vagy ösvény
a termõföldön. És ha nem emlékszem rosszul,
tudom, hogy gyorsan ki fogsz javítani, mintha ugyanabba az
irányba menne, ahonnan a rádiójeleket észlelted
korábban.
Enyhe fuvallat vont kérdõre és figyelmen kívül
hagytam. Különösképp mivel igaza volt, ahogy azt
a spicli igazolta.
- Akkor rajta! mondtam ismét parancsolóan.
- Megöljük a rabot? kérdezte reménykedve.
- Kösz, nem. De elveszem a ruháit mivel az enyémek
igencsak elrongyosodtak. Ha összezúzzuk a rádiót,
nehezen tudja közölni mással, hogy jövünk. Pár
óra alatt átrágja magát a peceken és
a köteleken, úgyhogy ráhagyhatjuk a társa temetési
ügyleteit. Felpakoljuk a cuccunkat és indulunk.
Fontoskodásom ridegségét némileg elnyomta
a kreccs-kreccs, amit a tépett ingem alatt kaparó
körmeim okoztak a gyorsan kelõ, vöröses napégéseimen.
Amíg Angelina széttaposta a rádiót, feltettem
még némi krémet. Pár perc múlva a jól
megviselt ösvényen döcögtünk amely a fennsíkon
kanyargott végig.
Kevesebb köd és pára volt ebben a magasságban,
no nem mintha több lett volna a látnivaló. A durva felszín
vízmosásokkal volt szabdalva amelyek a gyakori felhõszakadások
vizét vitték elhordva a maradék hasznosítható
földet. Kemény kötésû növények
kapaszkodtak a sziklákba a menedékhelyeken. Néha elágazó
keréknyomokat hagytunk el, de az iránymutató a spiclin
a helyes irányon tartott. A kemény vödör ülések
rémesen kényelmetlenek voltak, és örvendtem a
naplemente sötétedésének, bár ennek nem
adtam hangot, majd a nap kikapcsolt egy jókora kusza szikla mögött
éjszakára.
Reggelre elgémberedtem, de frissebben éreztem. A növekvési
és gyógy drogok a sejtjeimet esztelen fejlõdésre
sarkallták aminek köszönhetõen félig begyógyultak
a különbözõ sebeim és iszonyú éhes
lettem. Ettünk és ittunk a sovány készletbõl,
amit Angelina hozott kiegészítve közönséges
kenyérrel és szárított hússal, amit
a gyilkos farmerektõl emeltünk el. Angelina átvette
a kormányt míg én körbejárattam a fegyverem
egyáltalán nem kedvelve a bomló tájat. A csapás
most lefelé kanyargott ahogy a fennsík ráfordult egy
sziklára. További mocsarak és igen komisz dzsungelek
következtek; egy ilyenbe vezetett az utunk. Kúszónövények
lógtak elég alacsonyan ahhoz, hogy a hajunkat fésüljék
és a nyirkos fák összeértek felettünk. A
levegõ, bár lehetetlennek tûnt, még párásabbá
és forróbbá vált.
- Nem tetszik ez a hely mondta Angelina egy lápos részt
kerülve meg, amely az utat elállta.
- Nekem még annyira sem mondtam kezemben a fegyverrel egy
tár robbanótöltettel tömve. Ha a vadélet
olyan itt, mint a folyóban, akkor számíthatunk kis
élvezetre és játékra.
Mindig éberen néztem elõre, hátra, jobbra
és balra és azt kívántam, bárcsak kocsányon
lennének a szemeim. Számtalan gyanús sötét
alak volt a fák között és alkalmanként reccsenések
hallatszottak, de semmi sem tûnt fenyegetõnek. Már
amit láttam. Természetesen az egyetlen, amit nem néztem,
az út felszíne volt, ahol a közelgõ veszély
lapult.
- Az a fa az útra esett mondta Angelina. Egyszerûen
átdöccenek...
- Ne tedd! mondtam kicsit túl késõn amint
a kerekek átgördülnek a zöld nyúlványon,
amely elállta az utat és mindkét oldalon a dzsungelbe
veszett.
A középsõ kerekek voltak rajta, amikor megrázkódott
és nagy ívben felemelkedett. A jármû átfordult
és Angelina és én kipördültünk belõle.
Mire földet értem, behúztam a fejem, bukfenceztem és
lövéskészen emelkedtem fel. Jól is tettem. Az
álnövény vergõdött míg a lombokból
elõtûnt annak a valaminek az eleje.
Egy kígyó. Akkora fejjel, mint egy hordó, tátogó
szájjal, legyezõ nyelvvel, üveges szemekkel, úgy
sziszegve, mint egy robbanáskész kazán. És
a szélesre tárt állkapcsok alatt ott volt Angelina
felülve a fejét rázva nem léve tudatában
a történéseknek. Ideje volt lõni, és nem
akartam hibázni. Ahogy a démoni fej alácsapott, a
csuklómat a bal kezemmel fogtam a fegyver biztos tartására
és egy töltetet egyenest a szájába küldtem.
Tompa huppanás a fejében füstfelhõt eresztett
el.
Ez kellett legyen a vége, leszámítva, hogy
a gigantikus görcs végígkígyózott az izmos
testen. Mielõtt kitérhettem volna az útjából,
a reszketõ hullám megcsapott, felfordított és
a fák közé vetett. Ez alkalommal nem volt mutatós
alábukás és átfordulás, csupán
egy szimpla recsegõ puffanás, ahogy az ágak közé
estem, és egy halántékon is talált szép
kis fájdalmat robbantva ki.
Eltelt némi idõ, aminek nem voltam tudatában.
A fejfájás volt az, ami visszarángatott az öntudatba,
plusz egy új, élesebb fájdalom a lábamban.
Kinyitottam egyik csípás szemem és valami kis barnát
láttam ami sok karommal és foggal tépett nyílást
a nadrágszáramra, hogy a combomból lakmározhasson.
Az elsõ éhes harapás ébresztett fel, és
mielõtt a másodikra sor kerülhetett volna, belerúgtam
a csizmámmal. Morgott és rikácsolt és így
minden fogát rám villantotta, de vonakodva a zöldbe
tûnt amikor megkíséreltem még egy gyengébb
úgást az irányába.
Gyenge volt a szó mindenre, amit éreztem. Idõbe
került hogy egyebet tegyek fekvésen és tátogáson
kívül és hogy visszaemlékezzek a történtekre.
Az út, a kígyó, a roncs...
- Angelina! kiáltottam rekedten és lábra
küzdöttem magam figyelmen kívül hagyva a mosdató
fájdalomhullámokat. Angelina!
Nem jött válasz. A bozótoson átfurakodva
igen ocsmány látványnak lehettem tanúja. Egy
sor csámcsogó barna állat, annak rokonai, amely belémharapott
dologozott a kígyótetemen és már jókora
részét felfalták szépen letakarítva
a csontvázát. A fegyverem meg eltûnt. Visszafordultam
és keresni kezdtem, ott, ahová estem, de nem találtam.
Valami rosszul volt, nagyon rosszul és a kétségbeesés
éles hangja kezdett erõsödni a koponyám hátuljában.
Amíg távol maradtam tõlük, a dögevõk
nem vetettek rám ügyet, úgyhogy nagy ívben keltem
át az úton. Az autó is eltûnt. És Angelina
is.
Ez tiszta gondolkodást igényelt, ami lehetetlen volt
sanyargató fájdalmak közepette. És tennem kellett
a rovarokról, amelyek a fejem sebe körül zümmögtek.
A medikitem még a zsebemben volt, és annak használata
volt a következõ teendõ. Pár perc múlva
lenyugodtam, a fájdalmaim elmúltak, stimulálódtam
és akcióra készen álltam. De hol volt az akció?
Ahol a kocsi válaszolták a ketyegõ gondolataim.
A nyomok elég tisztán látszottak a sáros talajon,
amik egyben le is leplezték Angelina eltûnésének
rejtéjét. Legalább két pár csúnyán
maszkulin lábnyomok voltak a felköpült részen,
ahol a kocsi felborult. És egy másik kocsi nyomai. Vagy követtek
minket, vagy az is lehet, hogy egy pár turista érkezett a
helyszínre a kígyóincidenst követõen.
A hajlott fû és a sárföccsenet nyomok mutatták,
hogy mindkét kocsi abba az irányba haladt tovább,
amerre tartottunk. Magam is arra indultam mérföldfaló
ügetéssel megpróbálva nem gondolni rá,
mi történhetett Angelinával.
Az ügetés nem tartott sokáig. A hõség
és pára kósza sétára lassított.
Egy stimuláló tabletta gondoskodott az egyikrõl, a
másikat meg kiizzadtam. A nyomok tiszták voltak, én
pedig követtem õket. Egy órán belül az út
felkanyargott a dzsungelbõl a száraz hegyekbe. Egy fordulónál
egy pillanatig láthattam, ahogy az egyik kocsi hirtelen megáll
és gyorsan visszahúzódtam.
Tervre volt szükség. A fegyverem eltûnt, így
lelövöldözni az elrablókat kérdésen
kívül maradt. A néhány ruhámban maradt
szerszám nem volt halálos, bár volt egy karperecem
tele gránátokkal, amelyet Angelina adott nekem. Ez volt a
válasz. Egy maroknyi altatógáz bombát dobni
az elrablókra mielõtt lelõhetnének. És
talán egy pár robbanó gránátot a másik
kézbe hátha az ellenfelek nincsenek Angelina közelében
és drámaibb lépések kellenek.
Ekképpen felfegyverkezetten, készenlétben szikláról
sziklára araszoltam, mély levegõt vettem és
a tisztásra ugrottam, ahol mindkét jármû állt.
És egy fa ütõ találta el a fejem oldalát
annak az õrnek a kezétõl, aki csendben arra várt,
hogy valaki elõadja ezt a mutatványt.