Megbénított az öröm, lebénított
az élvezet. Kômereven álltam és a nevét
ordítoztam. Bolondmód vigyorogtam míg ô integetett
és egy csókot fújt nekem.
Aztán a vízbe bukott nálam sokkalta praktikusabb
módon: ô nem csak ácsorgott és integetett. Féltucat
erôs csapás és már ki is emelkedett mellettem
a vízbôl, akár egy istennô. Nedvesen és
izmosan, csöpögô ruhákkal a karjaimba. Hangosan,
boldogan nevetve csókolva túláradó szeretetben.
Levegôhiányban ezzel fel kellett hagyni, de még
tartottuk egymást mint akik soha nem akarnak elválni.
- Jónak tûnsz, nagyszerû érezni – mondtam
végül. – Jól vagy, nem?
- Jobban sem lehetnék pláne hogy most itt vagy velem.
Bolivar és James?
- Úgyanúgy. Keményen dolgoztunk, hogy megtaláljunk.
Nem hazudom azt, hogy nem aggódtunk. Bizonyára el tudod képzelni,
mit éreztünk.
- Természetesen! De olyan gyorsan értél ide!
Alig telt el egy kis idô. Meddig voltam el? Nem lehetett több
két-három napnál. A napok itt olyan rövidek,
hogy nehéz megmondani.
Visszaindultunk a partra. A fejem ráztam.
- Te csak pár napot voltál itt a te nézôpontodból.
Ennek örülök, mert ez azt jelenti, hogy nem volt alkalmad
túlzottan aggódni. De kezdjük felismerni, hogy az idô
más sebességgel megy a más-más univerzumokban.
Különbözô az entrópia léptéke,
ahogy Coypu professzor mondja.
- Nem értem. Különbözô léptékek?
És más-más univerzumok?
- Úgy tûnik, errôl szól az egész.
Slakey talált módot átjárni az univerzumok
közt. Úgyhogy amíg neked itt csak pár nap telt
el, nálunk egy jó hónapja eltûntél. Elmondom
majd részletesen milyen izgalmas dolgokon mentünk keresztül
de elôször is: mi történt veled?
Angelina már nem mosolygott.
- Hibáztam, Jim. És sajnálom hogy mindenkit
aggasztottam és belerángattam. Azt hittem magam meg tudom
csinálni. Komolyan azt hittem, hogy a Menny dolog, amiben más
lányok hittek valamiféle svihák szédítés.
Én mindent tudok a svihákokról és a szédítésekrôl.
Fanyimadu mester olyan zsíros nyálcsomónak tûnt,
hogy nem gondoltam hogy így fog reagálni, vagy hogy segíteni
fogja az ikertestvére.
- Várj szerelmem, kérlek kezdd el újra! Ülj
le mellém a homokba, úgy, körém font karokkal.
Nagy csók vagy kettô, rendben. Most az elejétôl,
ha lehet. Csak annyit tudok a történtekrôl ami abban
a számítógépen hagyott üzenetben van.
- Elég kíváncsi voltam, amikor felvettem. Rowena
és a többi lány annyira izgatottak voltak a Menny láttán,
hogy én is meg akartam nézni. Sok gyôzködés
és még több pénz kellett az utazás elôkészítéséhez.
Nem akartam fegyver nélkül menni, így nálam volt
a pisztolyom, pár gránát, szokásos holmik.
Meg akartam nézni a Mennyet majd megtudni miféle gazságot
követ el Fanyimadu. De sosem jutottam eddig. A templomban találkoztunk
és lökte nekünk a teológiai pépet, majd
közölte, hogy ideje menni. Kézen fogott és Rowena
és én követtük amikor valami mozgás, valami
dolog történt. Nem tudom leírni.
- Senki sem tudja. Ilyen az átmenés vagy átkelés
egy más univerzumba.
- Akkor tudni fogod hogy értem. De hirtelen véget
ért és mi még a templomban voltunk amikor az az idegen
feltûnt, aki pont úgy nézett ki mint Fanyimadu és
valami figyelmeztetést kiáltozott rám mutogatva. Nos,
gondolhatod, reflexszerûen reagáltam...
- A reflex magával von kis fegyvertüzet néhány
robbanást és önvédelmet?
- Persze, tudod hogy van. Rowena sikoltozott és elájult,
engem ledöntöttek de még így is bôséges
kárt tettem, amit örömmel fogsz hallani. Aztán
nem tudom mi történt, ebben a kristály világban
voltunk hárman. A két férfi és én. Nem
foglalkoztak velem; az egyik meg volt sérülve, a másik
kötözte. Feléjük úsztam amikor egyszercsak
eltûntek. Csak így. Beng! Amikor egyedül találtam
magam, nos akkor körülnéztem.
- Volt itt valaki más?
- Nem láttam senkit. Magányos volt persze és
hiányoztál, és elôször lehangoló
meg ijesztô is. De ezt könnyû volt legyôzni amint
elkezdtem felfedezni. Igazából semmi mást nem tehettem.
Követtem a törött-üveg ösvényt... hát
nem ez a legfantasztikusabb hely ahol valaha jártál? Ittam
az óceán vizébôl és jónak tûnt.
Van valami fûféle és néhány bokor a kis
szigeteken. Kis narancsszerû gyümölcsöt hoznak, de
az mérgezô. A körülményesebb módon
tudtam meg.
- De... már jól vagy?
- Most már igen. Éhes voltam, megszagoltam a gyümölcsöt
és jónak tûnt. Aztán amikor kicsit haraptam
belôle tartósan igen rosszul lettem. Úgyhogy ott maradtam
a szigeten és lazítottam amíg jobban nem kezdtem érezni
magam. Gondoltam rá, hogy megnézem mi van a nagyobb szigeteken
amint jobban leszek. Óceánnyi víz van, de nincs élelem.
Kezdtem kicsit aggódni és akkor hallottam, hogy hívsz.
Most mondd el mi történik és mit jelent az egész.
Kicsit aggódni! Bárki más nô pánikba
esne ha így egyedül hagynák. Szenvedélyesen megcsókoltam
ami nagyon jól esett.
- Sokminden történt mióta eltûntél.
A fiúk segítettek, de egyedül nem tudtuk elvégezni
a munkát. Úgyhogy hívtuk a Különleges Alakulatot
és Inskipp küldte a tengerészeket. Ahogyan Coypu professzort
és egy Sybil nevû ügynököt is aki behatolt
egy másik áltemplomba benne egy másik Slakey-vel.
Úgy tûnik, többször sokszorosította magát.
A terv a gép megkeresése volt de Sybil és én
foglyul estünk mielôtt hozzáláttunk volna. Egy
Pokol nevû helyen kötöttünk ki. Coypu teóriája,
hogy ezen helyek mindegyike egy másik univerzumban van. A Menny
az egyik, a Pokol és az Üveg mások. Aztán felállítottunk
egy tervet amellyel sikerült Slakey egy másik fômûvéhez
jutni, és meg akartam kaparintani a masinát, hogy Coypu prof
tanulmányozhassa. Ez nem úgy sült el, ahogy terveztem,
ezért vagyok most itt.
- Nem unatkoztál. Most mesélj nekem errôl a
Pokol nevû helyrôl és a társadról, hogy
is hívják? Sybil?
Felismertem ezt a hangsúlyt és aprólékosan
beszámoltam a Pokolbeli látogatásromról. Sybil
csak röviden került említésre és úgy
hiszem jól jöttem ki az egészbôl különösképp,
hogy a Pokol nem volt a megfelelô hely vagy idô bármifére
románcra.
- Jó – mondta végül. – És amikor utoljára
láttad a fiúkat éppen jólérezték
magukat ezzel a nônemû ügynökkel. Mennyi idôs
is ô? Köbö annyi mint ôk?
Kések rejlettek minden szava mögött és én
óvatosan lépkedtem. Igen, hinnéd? Pont annyi idôs,
mint a fiúk. Kölcsönös érdeklôdés,
jó látni. De még jobb itt lenni Angelinával.
Ez persze lelkes turbékoláshoz vezetett és többet
szó sem esett Sybilrôl.
- Elég! – mondta végül felállva és
leporolva a homokot a ruháiról. – Mivel James és Bolivar
jó egészségben vannak és élvezkednek,
Inskipp vezeti a nyomozást és Coypu agyon feltalálja
magát, úgyhogy miattuk nem kell aggódnunk.
- Pontosan, mi magunk miatt aggódunk. Csakhogy mi nem aggódunk.
Három nap alatt meghalhatnánk szomjúságban,
de mivel van egy óceánnyi vizünk, ez nem fog bekövetkezni.
- Igen, de egy hónap alatt éhen halhatunk. És
én kezdek éhes lenni. – Az egyik nagyobb szigetre mutatott.
– Ott lehet élelem. Miért nem nézzük meg? Bôséggel
van idô kiértékelni a helyzetet, úgyhogy ezt
fogom tenni. Észrevetted hogy a kristály létformák
távol maradnak a parttól?
Eddig nem, de most igen. – Lefogadom tudod miért.
- Tudom. Végeztem egy egyszerû kísérletet.
Bármibôl is vannak az élô kristályok,
nem üvegbôl. Oldja ôket a víz. Nem azonnal, beletelik
kis idôbe. Akkor ellágyulnak és megduzzadnak, végül
teljesen elolvadnak.
- Mi történik ha esik?
- Sosem esik. Nézd, nincsenek felhôk!
- És a víz nem zavarja itt a más létformákat?
Láttam úszni dolgokat a kömedencében.
- Néhány zöld gyökeret ereszt a vízbe.
Ez azt jelenti, hogy víz alapú létformák, akárcsak
mi...
- És jó eséllyel ehetôek – mondtam fellelkesedve.
– Míg az üveg lényeket nem tudjuk megenni, talán
nassolhatunk valamibôl a szigeteken.
- Pont erre gondoltam.
Megdörzsöltem az állam és átnéztem
a közeli sziget homokos partjára, ami nem volt messzebb kétszáz
méternél. A parton túl valami zöldek nôttek,
jóval nagyobbak mint azok a bokrok amelyek Angelina felfedezett
szigetén voltak.
- De gondolnunk kell az Üveg elhagyására is –
mondtam. – Vissza kéne mennünk arra a helyre ahová érkeztem.
Úgy Coypu megtalálhatna minket ha a gépét beüzemelte.
- Csak azután üzemelheti be hogy feltalálta és
megépítette – mondta ô gyakorlatiasan. – Javaslom,
hogy hagyjunk ott egy üzenetet, ami elmondja hol vagyunk. Aztán
nézzünk körül. Ha idôzni fogunk itt, kajára
lesz szükség.
- Kis zsenim – mondtam megindultan megcsókolva. – Pihenj
és gyûjts energiát. Visszatrappolok és megteszem.
Egy ideig trappoltam, majd lelassítottam mikor az oxigén
kacagtatni kezdett. Egy életbevágó problémán
dilemmáztam: hogy hagyok üzenetet? Mire a tisztásra
értem megvolt a megoldás. A tárcám még
a zsebemben volt tele értéktelen pénzzel és
haszontalan kredit kártyával. Mindegyiken az aktuális
nevem.
A tisztáson a cipôimmel rúgdostam és
kapartam egy szabályos kört a homokban. A közepébe
tettem a tárcám. Aztán színes üvegdarabokat
felvéve, nagy gondossággal az ingemen át fogva meg
meg ôket egy nyilat szerkesztettem amely visszafelé mutatott
az ösvényen. Más darabokból kibetûztem
a szót: SZIGETEK.
- Nagyon mûvészi, Jim! – mondtam hátralépve
csodálva a kézimunkámat. – Igazán nagyon mûvészi.
Amint megérkeznek a megmentôink, azonnal megértik.
Átléptem a hirdetményemen és visszamentem
Angelinához. Sötétedni kezdett és ô mélyen
aludt. Meleg volt a homok és puha, a nap pedig kimerített.
Mellé ültem és el kellett hogy aludjak magam is mivel
legközelebb napfényt láttam és ô gyengén
veregette a vállam.
- Ébredj szépségem, nagyon rád férne
egy borotválkozás! Kelj fel és igyál az óceánból,
aztán ússzunk oda és nézzük meg, lelünk-e
reggelit?
- Hadd mutassak valamit! – mondtam kivéve a ruhaköteget
a zsebembôl. – Ebbôl csináltam nyelet.
- Nagyon praktikus vagy, drágám! – mondta felvéve
az üvegtôrt; megnézte majd visszaadta. – De nem fog szétbomlani
amikor a vízbe mész?
- Nem ha a fejem fölé tartom és egy kézzel
úszom.
- Atléta a férjem! Mehetünk?
Neki csak pár csapásba tellett elérni az elsô
közeli szigetet, ahol türelmesen várt amíg én
átkeveredtem hozzá. Amikor a másik sziget felé
indult megállt és elôre mutatott.
- Ott! – mondta. – Az alatt a valami alatt ami úgy fest mint
egy átmenet a beteg polip és a döglött kaktusz
között! Azokról a bokrokról beszéltem. A
narancsos gyümölcsûek. Színtiszta mérgek.
- Lássuk, hogy találunk-e valami jobbat azon a nagyobb
szigeten!
Kissé fárasztó volt számomra az úszás
de megcsináltam úgy, hogy egyetlen csep víz sem érte
a pengét. Kiemelkedtem a vízbôl majd zihálva
és pühögve körülnéztem.
- Lehetnek más bogyók vagy gyümölcsök
amelyek nem olyan ellenszenvesek – mondtam. – Az ott olyan, mint egy ösvény.
- Ha van ösvény, akkor azt valami készítette.
És az a valami veszélyes is lehet.
- Emlékezz a bökômre! – mondtam kicsomagolva és
vidáman vagdalkozva.
Az ösvény tényleg ösvény volt, letaposott
és össze-vissza tekergett a furcsa növények között.
Voltak fákhoz hasonlóak, bozótok és bokrok,
még zöld földbevonat is félúton a fû
és a moha között. De semmi sem tûnt ismerôsnek
vagy látszott ehetônek. Angelina látott meg elôször
egy lehetségest.
- Ott! – mondta szétválasztva a dús növény
pálmaleveleit. – Azok a kékes dudorok a törzsön.
A dudorok csúnyán hasonlítottak kék
kelésekre. Elôrehajoltam és megböktem egyet a
körmömmel; a vékony héja felhasadt és kék
folyadék szivárgott belôle.
- Talán ehetô? – kérdezte Angelina.
- Talán – mondtam erôs kétellyel. – És
csak egy módja van megtudni. Most én leszek a kísérleti
egér.
Óvatosan nyúltam elôre és beleböktem
az ujjam a lébe. Az orromhoz húztam és megszagoltam.
- Jaj! – mondtam. – Még ha ehetô is, gyorsabban jön
fel mint megy le. Keressünk tovább!
A földhöz dörzsöltem az ujjam amíg koszos
nem lettde a lé eltûnt, majd viseltesen tovább indultam
az ösvényen. Az a nagyobb növények körül
ívet vett de végül ugyanabba az irányba haladt.
Felfelé és el a parttól.
- Várj! – mondta Angelina. – Nem hallasz valamit?
Megálltam és hegyeztem a fülem, majd bólintottam.
– Valami huppogó hang onnan elölrôl.
- Dszungel dobok. Talán nyugtalanok az ôslakók.
- Hamarosan megtudjuk.
Próbáltam vidámabbnak hangzani, mint ahogy
éreztem. Zátonyra vetôdve egy idegen bolygón
egy idegen univerzumban. Ehetô élelem nélkül,
ismeretlen veszélyek elé nézve. Igen lehangoló.
De legalább Angelinát visszakaptam ami hihetetlenül
feldobott. Megpróbáltam meglovagolni ezt a hirtelen jött
kedélyhullámot. Lassan haladtam tovább elôre
tartva a tôröm.
A huppogás erôsödött és rendszertelenebbé
lett kiszámíthatatlanul lassulva majd újra felgyorsulva.
Miért is ne? Nem számíthatok itt nagy zenekarra! A
nagyobb növények már ritkultak és valami tisztásfélét
vettem észre egy utolsó, vastagabb fa törzse mögött.
Az ösvény ott elfordult és úgy tûnt, folytatódik
a tisztás mentén, de nem keresztezi azt.
- Nagyon gyanús! – mondta Angelina. – Bármilyen lény
is csinálta ezt az ösvényt, úgy tûnik,
nem akart a tisztásra lépni.
- Talán félénk vagy éjjeli lény
vagy ilyesmi.
- Vagy lehet valami a tisztáson, amihez nem akart közel
menni. És onnan jön a hang is.
Megálltunk a nagy, burjánzó növény
mögött, amely úgy tûnt, vastag zöld szôr
borítja; majd óvatosan körülnéztünk.
- Azta! – hápogta Angelina.
Bizony, hogy azta! A tisztás kellôs közepén
egy szürkés, csomós valami volt, mint egy nagy rakás
köpült sár. Egy növény emelkedett ki a tetejébôl
és majdnem a földig lelógott. Ezen csillogó vörös
gömbök ültek, mint gyümölcsök az ágon.
- Talán gyümölcsök – mondtam. – Lehet, hogy
ehetôek.
- Lehet, hogy veszélyesek – mondta Angelina. – Nem tetszik
ahogy ez egymagában áll ott és ahogy az ösvény
elkerüli.
Nekem sem tetszett. – Akkor két választás van.
Követjük az ösvényt és elkerüljük
azt a dolgot vagy közelebb megyünk többet megtudni róla.
- Téged ismerve Jim már döntöttél.
De veled megyek.
- Rendben, amennyiben mögöttem maradsz.
Amikor a tisztásra értünk, a huppogás
megállt. Tudta, hogy ott vagyunk. Egy pillanat múlva
újrakezdte, de gyorsabban és nem olyan hangosan mint korábban.
Ez addig folytatódott amíg lassan közelítettem
felé. Megálltam és közelrôl végigmértem.
A fejem ráztam. Bizony nagyon ronda – gondoltam.
Egy nedves nyílás tárult fel a kupacon és
mély, reszelôs hang szólalt meg.
- Bizony... nagyon ronda – mondta.