Fejezet: 14

- Persze, hogy kíváncsiak vagyunk a tervedre, drágám – mondta Angelina majd elôrehajolt és ajkon csókolt. – A férjem egy zseni!
Tréfából mondta vagy nem, szívmelengetô volt. Bolivar és James vidáman tartották fel a hüvelykjeiket, Sybillel egyetemben és még Coypu is bólogatott még ha vonakodva egyezve is bele. Egyedül Inskipp maradt komoran a halmozódó kiadásokat kalkuláva. Az asztalra csaptam a sörös üvegem.
- Ezennel a Galaxis Megsegítô Liga ülését megnyitom. Ki veszi fel?
- Mûködik a rögzítôm – mondta Sybil leülve és maga elé helyezve azt az asztalra. – Köszöntünk itthon, Jim diGriz. Nagyon aggódtunk miattad.
- Én is ezt tettem. Amit Slakey veled és velem mûvelt a Pokolban vagy Angelinával és velem az Üvegen, az épp elég ok a galaxis pereméig üldözni és tönkretenni. De más ok is van mindegyike után menni egyszerû bosszúnál.
Inskipp gúnyos mosolyra húzta a száját. – És mégis mi?
- Nem gondoltam, hogy meg fogod kérdezni. Észrevettem, hogy amíg távol voltam, sikerült teljesen elveszíteni. Igaz ez?
- Lazán fogalmazva talán így van.
- Mereven fogalmazva azt mondanám, hogy most olyan tervre van szükség, amely nem mondhat csôdöt. Professzor, hogy van az idôgépe?
- Köszönöm, nagyon jól. A kis kalibrációs probléma el lesz varrva.
- Ezt örömmel hallom! Hány univerzumhoz van hozzáférés?
A fogaihoz kocogtatta a körmeit és gondolkodóan ráncolta a homlokát. – Elméletileg persze végtelen a számuk. Talán mi hozzuk létre ezeket az univerzumokat a belépéssel, ahogy a Pokolról való visszatérésed után felvetetted. Ám eddig negyvenegyben jártunk illetve nyomoztunk.
- Köztük van a Menny?
- Nem, de még keressük. Bár az elkobzott gép bír különbözô célbeállításokkal nincs módom azokat azonosítani aktivizálás és belépés nélkül.
- Mi a helyzet a Pokollal?
- Oda teljes bizonyossággal tudunk menni. Emlékszel, hogy a fiad, James hipnotizálta Slakey-t és elküldte Bolivart téged keresni.
- Hát akkor ennyi – dôltem hátra és sóhajtottam kielégülten. – Még egy kis kaja jó lenne ha maradt még a szendvicsekbôl.
- Ne játszadozz velünk, Jim diGriz, vagy nem csak egy szendvicset kapsz a gyomrodba! – mondta Angelina.
- Sajnálom, szerelmem. Nem állt szándékomban alulbecsülni helyzetet. De mostanában elég komor volt minden és ennyit megengedtem magamnak.
- Megbocsátva. Mi olyan fontos a Pokollal?
- Slakey jelenléte. Vörös, kövér, ôrült és jól fegyverzett kivitelben. Nem gondolod, hogyha a többi Slakey ki tudná hozni, megtenné? De nem teszik. Lehet, hogy mert az bizonyosan végezne vele, és errôl beszélt nekem Slakey az Üvegen. Úgyhogy kis expedíciót szervezünk a megkeresésére. És beszélünk vele. Nagy horderejû akciót, mert amirôl egy Slakey tud, arról mindegyik másik is. Ôt nem ölik meg, az olyan lenne mint egy öngyilkosság. De nem lesz lelkiismeret furdalásuk a mi eltakarításunkban ha beszélni próbálunk vele. Ám amennyiben gyorsan odaérünk, talán egy kis hipnózissal feltehetünk egy-két kérdést, ugye, James?
- Pofonegyszerû, apa!
- Létfontosságú dolgokról kérdezzük majd. Hogy hol van a Menny és mi az átfogó terv? Elengedhetetlen megtudni mire kell Slakey-nek a pénz.
- Tegyétek! – mondta Inskipp, aki mindig gyorsan dönt. – Mire lesz hozzá szükséged?

Jó terv volt és összeszedett. Amint Slakey megtudja mit teszünk, reagálni fog. Hevesen. És technikailag jóval elôttünk járt. Coypunak még mindig nem talált módot mûködô gépet juttatni egy másik univerzumba. De Slakey-nek a Pokolban volt egy mûködô Gauss fegyvere. Csak remélhettem, hogy nem volt más univerzálisan szállítható fegyver Slakey kezén.
Az elônyünk a gyors támadás kellett legyen. És a sok ember.
De az élcsapatunk kicsi kellett legyen a gyors mozgáshoz. Nekem mennem kellett, mert az egész az én ötletem volt. Aztán Jamesnek is, mivel neki kellett a vörös ördögöt hipnotizálnia. És persze Angelina, mert valószínû úgysem engedne el egyedül. És persze Bolivar aki természetesen nem egyezne bele egy családi kirándulásról való nélkülözésébe. Gyorsak leszünk és erôsen lecsapunk.
Azért hátvédnek kell kétszáz nagyon átlagos, nagyon ellenszenves hadi tengerész. Csupán a kezeikkel és lábaikkal lesznek felfegyverezve meg a haditudományukkal. Ami elég kell legyen. Sybil vezeti ôket aki természetesen bejáratos volt a Pokolban. Megaztán ott volt az néhány sötét tekintet Angelinától valahányszor a jelenlétében beszéltem Sybillel. Ami annyit tesz, hogy az élet sokkal könnyebb lesz, ha ô vezeti fel a csapatokat.
Jóöreg társam, Grissle a tengerész kapitány parancsol majd a csapatoknak és üzenet érkezett tôle, hogy sürgôsen látni akar. Érte küldettem.
- Semmi fegyver? – kérdezte amint becsattogott az ajtón. – Egy tengerész nem tengerész fegyver nélkül.
- Fegyvertelen ütközet, muszáj, hogy tudják hogy kell!
- Tudják is. De jobbak lennének pár gránáttal.
- Gombóccá olvadnának és használhatatlanok lennének. Még a zsebkésem pengéjét sem tudtam kinyitni.
- Bajonettek?
- A hüvelyekbe ragadnak. És ne mondd, hogy hüvely nélkül vigyék! Nem tetszik a gondolat, hogy kétszáz tengerész felbukkanva a Pokolban egymásra zuhan tok nélküli bajonettekkel. De igen, gondolkoztam róla és valamit tehetünk. Mindannyiunknak lesz fegyvere.
- Micsoda?
- A részleteket az indulás elôtt dolgozom ki. Lelépni!
Pár napba tellettek az elôkészületek, ami hasznos lélegzetvételhez juttatott. Angelinának volt alkalma egy kis súlyt visszaszedni, napi négy bôséges étkezés segített és mindannyian készek voltunk az indulásra. Coypu csiszolt az egyenletein és az áramkörei a dimenzió-kapu egy szuper modelljével álltak elô.
- Tulajdonképpen csak energia kérdése – magyarázta. – Slakeynek el kellett rejtenie a gépeit; kicsik voltak, nem szem elôttiek. Nekünk nincsenek korlátaink.
Az új gép lenyûgözô volt. Nagy költség árán egyenesen a bolygóközi és nemzetközi elektromos hálózathoz csatlakozott. Egy nagy, vörös szigetelt kábellel több mint egy méteres átmérôvel a hotel fôhalljában, amely most már egy elektroniks dzsungel volt. A táncparkett közepén egy teljes méretû garázsajtó állt keretestül. Csodáltam, de persze csak elölrôl. Mivel nem volt hátulja. Legalábbis ha körbejártad, nem láttad a hátulját vagy nem volt ott vagy valami. De épnek és szilárdnak nézett ki szembôl.
- Vess egy kukkantást és nézd meg, mink van! – mondta Coypu párat állítva a mûködtetô konzolán. Elfordítottam a garázsajtó kilincsét és résnyire nyitottam az ajtót, majd visszacsaptam amikor a levegô elkezdett átsüvíteni.
- Minden fekete csillagokkal. És alacsonyabb nyomással. Ez nem a Pokol.
- De nagyon közel vagyok, a tôszomszédságában. Próbáld most!
Egy vörös nap tûzött le a vörös égrôl. Tüsszentettem, amikor kénhidrogén ütötte meg az orrom. – Ez az! – mondtam ismét becsukva az ajtót. – Hívhatom a csapatokat?
- Én kész vagyok, ha te is!
Mindannyian várták a jeladásom. Sybil és Angelina értek oda elôször. Pillanatok múlva szabályos menetelô hang hirdette a tengerészek megérkeztét. Felsorakoztak, felzárkóztak és elôre tartott arccal nagy robajjal megálltak.
- Nagyszerû – mondtam. – Pihentesse ôket és készüljön fel a fegyverkiosztásra!
- Fegyverek! – esett le Grissle kapitány vaskos álla a váratlan örömtôl.
- Tessék! – mondtam amint James és Bolivar behajtottak a megrakott kocsikkal. Kinyitottam az egyik ládát és elôhúztam egy duzzadt vörös formát, majd feltartva integettem vele.
- Egy szalámi – tátogta Grissle.
- Jó megfigyelés – mondtam. – Halálos és ehetô fegyver egyben. Osszd ki az embereidnek!
- Nem bolondozol megint, ugye? – kérdezte Angelina és Sybil kétségbeesetten nézett.
- Soha, szerelmem. Ez igen komoly döntés, melyet a csalhatatlan logikámmal dolgoztam ki. Ahelyett, hogy küzdenénk a Pokol lakóival, etetjük ôket. Ha felhagynak a kannibalizmussal, egy fokhagymás szalámi paradicsommá teszi nekik a Poklot. Ugyanakkor mivel sokuk némileg félkegyelmû, számítanunk kell nehézségre. Akkor, vészhelyzetben észreveszitek, hogy a tíz kilós szalámi félelmetes kárt tud okozni. És ha túl soká maradnánk, nekünk is lesz mit ennünk.
Minden tengerész kapott egy szalámit. – És nincs majszolás! – figyelmeztettem ôket. Sybil és az ikrek elvették az övükét, de Angelina tekintete figyelmeztetett: meg ne próbáljak még csak inteni se az irányába! Én elvettem az enyém és lazán tartottam.
- Készen áll, professzor?
- Rajta vagyok.
- Akkor indulás! – kiáltottam felcsapva a garázsajtót a Pokol felé. Elôre tartottam a szalámimat. – Támadás!
Csodás látvány volt. A szalámikat elôre tartva rohamoztak a tengerészek a Pokolba Sybilt követve. A családom követte ôket.
Elôre megbeszélt módon a tengerészek csatasorba álltak. Sybil intett a szalámijával a tartandó irányba. El a lávatótól a hegy lába felé.
- Ez egy borzalmas hely! – mondta Angelina. A föld megremegett, tûz és füst tört fel egy távoli vulkánból.
- Olyan gyorsan megyünk innen, ahogy csak tudunk. De muszáj megcsinálni.
- Ott valami gond van – mondta Bolivar. Az egyik tengerészt két helyi megtámadta rejtekükbôl elôtörve és ledöntötték. Ô jól képzett módon hadonászott a szalámival és földre küldte ôket. Ez kettôbe törte a szalámit, amely ínycsiklandozó fokhagymaszagot kellett árasszon ami azonnal felkeltette a fetrengôk figyelmét. Feltápászkodtak a homokban és a tengerészrôl megfeledkezve felmarkolták a zsákmányukat és elszaladtak.
- Szép! – mondta Angelina feltartott arccal ajkon csókolva engem.
- Ember a földön! – kiáltotta a kapitány. – Fedezékbe!
- Indulás! – kiáltottam a rohamot vezetve.
Minden a terv szerint ment; a vörös Slakey-t könnyebb lesz elkapni ennyi tengerésszel. Meg gyorsabb is.
Két tengerész vitte el mellettünk a sérült társát.
- Hús seb – mondta az egyikük.
- Vissza, az ajtón át, a hotel orvosa vár! – kiáltottam utánuk.
Gyalogló tempóra lassítottunk zihálva és izzadva. Mire odaértünk a helyszínre, a tengerészek elvégezték a dolgukat; Slakeyt elfogták és lefegyverezték. Két nagyobb darab tengerész fogta le. Bolivar és James megragadták a rabot míg a tengerészek széles körben sorakoztak fel körülöttünk.
- Ismét találkozunk, Slakey professzor! – mondtam. Ô tajtékzott egy kicsit és vergôdött az ikrek bonthatatlan szorítása alatt, de nem beszélt. Én átvettem a karját, hogy James elkezdhesse a hipnózist. Ami sajnálatos módon nem látszott mûködni.
- Nem bírom a figyelmét, sajnálom – mondta James. – Soha nem dolgoztam még valakivel az ôrület ilyen fokán.
- Hadd próbáljam én! – mondtam egy nagy darab szalámit letörve és a rab orra alá tartva. Ô felhagyott a vergôdéssel és eltátotta a száját; az orrlyukai reszkettek. Aztán harapott és a fogai összecsattantak mire én elrántottam a darabot. Átadtam a fokhagymás szalámit Jamesnek.
- Most már bírod a figyelmét.
- Éhes vagy – mondta James – éhes és álmos. Harapj, egyél, rágd, úgy! Nyeljed, jóember. Akarsz még? Bólints, úgy!
- Csendet! – kiáltotta a sötét öltönyös Slakey porfeszor felfelé szaladva a hegyen az irányunkba. Egy támadó tengerész meglendített egy szalámit és a földre lökte ôt. Ekkor Slakey visszagurult a hegyen a láthatáron túlra.
Még jó, hogy annyi tengerész gyalogossal érkeztünk. Egyik Slakey a másik után tûnt fel míg egy alkalommal tizenketten rohamoztak. A lényeg az volt, hogy mindannyian fegyvertelenek; nyilván egyetlen fegyvert csináltak a Pokolhoz és felkészületlenül értük ôket. Akárhogy próbálták, sosem törtek át az izmos ôr-körön. Egy Slakey majdnem a fejünk fölött jelent meg és lenyúlt a most csendes ördögformáért, de Angelina elkapta, kicsavarta a kezét és legurította a lejtôn.
A támadásnak olyan gyorsan lett vége, ahogy kezdôdött. A rabunk most boldogan rágta az adagját.
- Abbahagyták! – mondtam. – De legyetek résen! Az is lehet, hogy csel!
- Nem jönnek vissza – mondta James a teli szájjal rágcsáló alak mellett. – Amit egyikük tud, azt mindegyikük tudja. Úgyhogy tisztában vannak vele, hogy a rab vezetett el Slakey motivációjának megismeréséhez. Az agya annyira meg van lágyulva, hogy fogalma sincs mit beszéltem neki a pénzrôl és hogy az mire is jó. De tisztán emlékszik a Mennyre és tudja a jelentôségét. Amint megvolt az információ, a kód szekvencia, a többi Slakey felhagyott a támadással.
- Memorizáltad?
- Többet tettem – tartotta fel a szalámi maradék felét. – Rákarcoltam erre a körmömmel.