Fejezet: 11

Megbénított az öröm, lebénított az élvezet. Kômereven álltam és a nevét ordítoztam. Bolondmód vigyorogtam míg ô integetett és egy csókot fújt nekem.
Aztán a vízbe bukott nálam sokkalta praktikusabb módon: ô nem csak ácsorgott és integetett. Féltucat erôs csapás és már ki is emelkedett mellettem a vízbôl, akár egy istennô. Nedvesen és izmosan, csöpögô ruhákkal a karjaimba. Hangosan, boldogan nevetve csókolva túláradó szeretetben.
Levegôhiányban ezzel fel kellett hagyni, de még tartottuk egymást mint akik soha nem akarnak elválni.
- Jónak tûnsz, nagyszerû érezni – mondtam végül. – Jól vagy, nem?
- Jobban sem lehetnék pláne hogy most itt vagy velem. Bolivar és James?
- Úgyanúgy. Keményen dolgoztunk, hogy megtaláljunk. Nem hazudom azt, hogy nem aggódtunk. Bizonyára el tudod képzelni, mit éreztünk.
- Természetesen! De olyan gyorsan értél ide! Alig telt el egy kis idô. Meddig voltam el? Nem lehetett több két-három napnál. A napok itt olyan rövidek, hogy nehéz megmondani.
Visszaindultunk a partra. A fejem ráztam.
- Te csak pár napot voltál itt a te nézôpontodból. Ennek örülök, mert ez azt jelenti, hogy nem volt alkalmad túlzottan aggódni. De kezdjük felismerni, hogy az idô más sebességgel megy a más-más univerzumokban. Különbözô az entrópia léptéke, ahogy Coypu professzor mondja.
- Nem értem. Különbözô léptékek? És más-más univerzumok?
- Úgy tûnik, errôl szól az egész. Slakey talált módot átjárni az univerzumok közt. Úgyhogy amíg neked itt csak pár nap telt el, nálunk egy jó hónapja eltûntél. Elmondom majd részletesen milyen izgalmas dolgokon mentünk keresztül de elôször is: mi történt veled?
Angelina már nem mosolygott.
- Hibáztam, Jim. És sajnálom hogy mindenkit aggasztottam és belerángattam. Azt hittem magam meg tudom csinálni. Komolyan azt hittem, hogy a Menny dolog, amiben más lányok hittek valamiféle svihák szédítés. Én mindent tudok a svihákokról és a szédítésekrôl. Fanyimadu mester olyan zsíros nyálcsomónak tûnt, hogy nem gondoltam hogy így fog reagálni, vagy hogy segíteni fogja az ikertestvére.
- Várj szerelmem, kérlek kezdd el újra! Ülj le mellém a homokba, úgy, körém font karokkal. Nagy csók vagy kettô, rendben. Most az elejétôl, ha lehet. Csak annyit tudok a történtekrôl ami abban a számítógépen hagyott üzenetben van.
- Elég kíváncsi voltam, amikor felvettem. Rowena és a többi lány annyira izgatottak voltak a Menny láttán, hogy én is meg akartam nézni. Sok gyôzködés és még több pénz kellett az utazás elôkészítéséhez. Nem akartam fegyver nélkül menni, így nálam volt a pisztolyom, pár gránát, szokásos holmik. Meg akartam nézni a Mennyet majd megtudni miféle gazságot követ el Fanyimadu. De sosem jutottam eddig. A templomban találkoztunk és lökte nekünk a teológiai pépet, majd közölte, hogy ideje menni. Kézen fogott és Rowena és én követtük amikor valami mozgás, valami dolog történt. Nem tudom leírni.
- Senki sem tudja. Ilyen az átmenés vagy átkelés egy más univerzumba.
- Akkor tudni fogod hogy értem. De hirtelen véget ért és mi még a templomban voltunk amikor az az idegen feltûnt, aki pont úgy nézett ki mint Fanyimadu és valami figyelmeztetést kiáltozott rám mutogatva. Nos, gondolhatod, reflexszerûen reagáltam...
- A reflex magával von kis fegyvertüzet néhány robbanást és önvédelmet?
- Persze, tudod hogy van. Rowena sikoltozott és elájult, engem ledöntöttek de még így is bôséges kárt tettem, amit örömmel fogsz hallani. Aztán nem tudom mi történt, ebben a kristály világban voltunk hárman. A két férfi és én. Nem foglalkoztak velem; az egyik meg volt sérülve, a másik kötözte. Feléjük úsztam amikor egyszercsak eltûntek. Csak így. Beng! Amikor egyedül találtam magam, nos akkor körülnéztem.
- Volt itt valaki más?
- Nem láttam senkit. Magányos volt persze és hiányoztál, és elôször lehangoló meg ijesztô is. De ezt könnyû volt legyôzni amint elkezdtem felfedezni. Igazából semmi mást nem tehettem. Követtem a törött-üveg ösvényt... hát nem ez a legfantasztikusabb hely ahol valaha jártál? Ittam az óceán vizébôl és jónak tûnt. Van valami fûféle és néhány bokor a kis szigeteken. Kis narancsszerû gyümölcsöt hoznak, de az mérgezô. A körülményesebb módon tudtam meg.
- De... már jól vagy?
- Most már igen. Éhes voltam, megszagoltam a gyümölcsöt és jónak tûnt. Aztán amikor kicsit haraptam belôle tartósan igen rosszul lettem. Úgyhogy ott maradtam a szigeten és lazítottam amíg jobban nem kezdtem érezni magam. Gondoltam rá, hogy megnézem mi van a nagyobb szigeteken amint jobban leszek. Óceánnyi víz van, de nincs élelem. Kezdtem kicsit aggódni és akkor hallottam, hogy hívsz. Most mondd el mi történik és mit jelent az egész.
Kicsit aggódni! Bárki más nô pánikba esne ha így egyedül hagynák. Szenvedélyesen megcsókoltam ami nagyon jól esett.
- Sokminden történt mióta eltûntél. A fiúk segítettek, de egyedül nem tudtuk elvégezni a munkát. Úgyhogy hívtuk a Különleges Alakulatot és Inskipp küldte a tengerészeket. Ahogyan Coypu professzort és egy Sybil nevû ügynököt is aki behatolt egy másik áltemplomba benne egy másik Slakey-vel. Úgy tûnik, többször sokszorosította magát. A terv a gép megkeresése volt de Sybil és én foglyul estünk mielôtt hozzáláttunk volna. Egy Pokol nevû helyen kötöttünk ki. Coypu teóriája, hogy ezen helyek mindegyike egy másik univerzumban van. A Menny az egyik, a Pokol és az Üveg mások. Aztán felállítottunk egy tervet amellyel sikerült Slakey egy másik fômûvéhez jutni, és meg akartam kaparintani a masinát, hogy Coypu prof tanulmányozhassa. Ez nem úgy sült el, ahogy terveztem, ezért vagyok most itt.
- Nem unatkoztál. Most mesélj nekem errôl a Pokol nevû helyrôl és a társadról, hogy is hívják? Sybil?
Felismertem ezt a hangsúlyt és aprólékosan beszámoltam a Pokolbeli látogatásromról. Sybil csak röviden került említésre és úgy hiszem jól jöttem ki az egészbôl különösképp, hogy a Pokol nem volt a megfelelô hely vagy idô bármifére románcra.
- Jó – mondta végül. – És amikor utoljára láttad a fiúkat éppen jólérezték magukat ezzel a nônemû ügynökkel. Mennyi idôs is ô? Köbö annyi mint ôk?
Kések rejlettek minden szava mögött és én óvatosan lépkedtem. Igen, hinnéd? Pont annyi idôs, mint a fiúk. Kölcsönös érdeklôdés, jó látni. De még jobb itt lenni Angelinával. Ez persze lelkes turbékoláshoz vezetett és többet szó sem esett Sybilrôl.
- Elég! – mondta végül felállva és leporolva a homokot a ruháiról. – Mivel James és Bolivar jó egészségben vannak és élvezkednek, Inskipp vezeti a nyomozást és Coypu agyon feltalálja magát, úgyhogy miattuk nem kell aggódnunk.
- Pontosan, mi magunk miatt aggódunk. Csakhogy mi nem aggódunk. Három nap alatt meghalhatnánk szomjúságban, de mivel van egy óceánnyi vizünk, ez nem fog bekövetkezni.
- Igen, de egy hónap alatt éhen halhatunk. És én kezdek éhes lenni. – Az egyik nagyobb szigetre mutatott. – Ott lehet élelem. Miért nem nézzük meg? Bôséggel van idô kiértékelni a helyzetet, úgyhogy ezt fogom tenni. Észrevetted hogy a kristály létformák távol maradnak a parttól?
Eddig nem, de most igen. – Lefogadom tudod miért.
- Tudom. Végeztem egy egyszerû kísérletet. Bármibôl is vannak az élô kristályok, nem üvegbôl. Oldja ôket a víz. Nem azonnal, beletelik kis idôbe. Akkor ellágyulnak és megduzzadnak, végül teljesen elolvadnak.
- Mi történik ha esik?
- Sosem esik. Nézd, nincsenek felhôk!
- És a víz nem zavarja itt a más létformákat? Láttam úszni dolgokat a kömedencében.
- Néhány zöld gyökeret ereszt a vízbe. Ez azt jelenti, hogy víz alapú létformák, akárcsak mi...
- És jó eséllyel ehetôek – mondtam fellelkesedve. – Míg az üveg lényeket nem tudjuk megenni, talán nassolhatunk valamibôl a szigeteken.
- Pont erre gondoltam.
Megdörzsöltem az állam és átnéztem a közeli sziget homokos partjára, ami nem volt messzebb kétszáz méternél. A parton túl valami zöldek nôttek, jóval nagyobbak mint azok a bokrok amelyek Angelina felfedezett szigetén voltak.
- De gondolnunk kell az Üveg elhagyására is – mondtam. – Vissza kéne mennünk arra a helyre ahová érkeztem. Úgy Coypu megtalálhatna minket ha a gépét beüzemelte.
- Csak azután üzemelheti be hogy feltalálta és megépítette – mondta ô gyakorlatiasan. – Javaslom, hogy hagyjunk ott egy üzenetet, ami elmondja hol vagyunk. Aztán nézzünk körül. Ha idôzni fogunk itt, kajára lesz szükség.
- Kis zsenim – mondtam megindultan megcsókolva. – Pihenj és gyûjts energiát. Visszatrappolok és megteszem.
Egy ideig trappoltam, majd lelassítottam mikor az oxigén kacagtatni kezdett. Egy életbevágó problémán dilemmáztam: hogy hagyok üzenetet? Mire a tisztásra értem megvolt a megoldás. A tárcám még a zsebemben volt tele értéktelen pénzzel és haszontalan kredit kártyával. Mindegyiken az aktuális nevem.
A tisztáson a cipôimmel rúgdostam és kapartam egy szabályos kört a homokban. A közepébe tettem a tárcám. Aztán színes üvegdarabokat felvéve, nagy gondossággal az ingemen át fogva meg meg ôket egy nyilat szerkesztettem amely visszafelé mutatott az ösvényen. Más darabokból kibetûztem a szót: SZIGETEK.
- Nagyon mûvészi, Jim! – mondtam hátralépve csodálva a kézimunkámat. – Igazán nagyon mûvészi. Amint megérkeznek a megmentôink, azonnal megértik.
Átléptem a hirdetményemen és visszamentem Angelinához. Sötétedni kezdett és ô mélyen aludt. Meleg volt a homok és puha, a nap pedig kimerített. Mellé ültem és el kellett hogy aludjak magam is mivel legközelebb napfényt láttam és ô gyengén veregette a vállam.
- Ébredj szépségem, nagyon rád férne egy borotválkozás! Kelj fel és igyál az óceánból, aztán ússzunk oda és nézzük meg, lelünk-e reggelit?
- Hadd mutassak valamit! – mondtam kivéve a ruhaköteget a zsebembôl. – Ebbôl csináltam nyelet.
- Nagyon praktikus vagy, drágám! – mondta felvéve az üvegtôrt; megnézte majd visszaadta. – De nem fog szétbomlani amikor a vízbe mész?
- Nem ha a fejem fölé tartom és egy kézzel úszom.
- Atléta a férjem! Mehetünk?
Neki csak pár csapásba tellett elérni az elsô közeli szigetet, ahol türelmesen várt amíg én átkeveredtem hozzá. Amikor a másik sziget felé indult megállt és elôre mutatott.
- Ott! – mondta. – Az alatt a valami alatt ami úgy fest mint egy átmenet a beteg polip és a döglött kaktusz között! Azokról a bokrokról beszéltem. A narancsos gyümölcsûek. Színtiszta mérgek.
- Lássuk, hogy találunk-e valami jobbat azon a nagyobb szigeten!
Kissé fárasztó volt számomra az úszás de megcsináltam úgy, hogy egyetlen csep víz sem érte a pengét. Kiemelkedtem a vízbôl majd zihálva és pühögve körülnéztem.
- Lehetnek más bogyók vagy gyümölcsök amelyek nem olyan ellenszenvesek – mondtam. – Az ott olyan, mint egy ösvény.
- Ha van ösvény, akkor azt valami készítette. És az a valami veszélyes is lehet.
- Emlékezz a bökômre! – mondtam kicsomagolva és vidáman vagdalkozva.
Az ösvény tényleg ösvény volt, letaposott és össze-vissza tekergett a furcsa növények között. Voltak fákhoz hasonlóak, bozótok és bokrok, még zöld földbevonat is félúton a fû és a moha között. De semmi sem tûnt ismerôsnek vagy látszott ehetônek. Angelina látott meg elôször egy lehetségest.
- Ott! – mondta szétválasztva a dús növény pálmaleveleit. – Azok a kékes dudorok a törzsön.
A dudorok csúnyán hasonlítottak kék kelésekre. Elôrehajoltam és megböktem egyet a körmömmel; a vékony héja felhasadt és kék folyadék szivárgott belôle.
- Talán ehetô? – kérdezte Angelina.
- Talán – mondtam erôs kétellyel. – És csak egy módja van megtudni. Most én leszek a kísérleti egér.
Óvatosan nyúltam elôre és beleböktem az ujjam a lébe. Az orromhoz húztam és megszagoltam.
- Jaj! – mondtam. – Még ha ehetô is, gyorsabban jön fel mint megy le. Keressünk tovább!
A földhöz dörzsöltem az ujjam amíg koszos nem lettde a lé eltûnt, majd viseltesen tovább indultam az ösvényen. Az a nagyobb növények körül ívet vett de végül ugyanabba az irányba haladt. Felfelé és el a parttól.
- Várj! – mondta Angelina. – Nem hallasz valamit?
Megálltam és hegyeztem a fülem, majd bólintottam. – Valami huppogó hang onnan elölrôl.
- Dszungel dobok. Talán nyugtalanok az ôslakók.
- Hamarosan megtudjuk.
Próbáltam vidámabbnak hangzani, mint ahogy éreztem. Zátonyra vetôdve egy idegen bolygón egy idegen univerzumban. Ehetô élelem nélkül, ismeretlen veszélyek elé nézve. Igen lehangoló. De legalább Angelinát visszakaptam ami hihetetlenül feldobott. Megpróbáltam meglovagolni ezt a hirtelen jött kedélyhullámot. Lassan haladtam tovább elôre tartva a tôröm.
A huppogás erôsödött és rendszertelenebbé lett kiszámíthatatlanul lassulva majd újra felgyorsulva. Miért is ne? Nem számíthatok itt nagy zenekarra! A nagyobb növények már ritkultak és valami tisztásfélét vettem észre egy utolsó, vastagabb fa törzse mögött. Az ösvény ott elfordult és úgy tûnt, folytatódik a tisztás mentén, de nem keresztezi azt.
- Nagyon gyanús! – mondta Angelina. – Bármilyen lény is csinálta ezt az ösvényt, úgy tûnik, nem akart a tisztásra lépni.
- Talán félénk vagy éjjeli lény vagy ilyesmi.
- Vagy lehet valami a tisztáson, amihez nem akart közel menni. És onnan jön a hang is.
Megálltunk a nagy, burjánzó növény mögött, amely úgy tûnt, vastag zöld szôr borítja; majd óvatosan körülnéztünk.
- Azta! – hápogta Angelina.
Bizony, hogy azta! A tisztás kellôs közepén egy szürkés, csomós valami volt, mint egy nagy rakás köpült sár. Egy növény emelkedett ki a tetejébôl és majdnem a földig lelógott. Ezen csillogó vörös gömbök ültek, mint gyümölcsök az ágon.
- Talán gyümölcsök – mondtam. – Lehet, hogy ehetôek.
- Lehet, hogy veszélyesek – mondta Angelina. – Nem tetszik ahogy ez egymagában áll ott és ahogy az ösvény elkerüli.
Nekem sem tetszett. – Akkor két választás van. Követjük az ösvényt és elkerüljük azt a dolgot vagy közelebb megyünk többet megtudni róla.
- Téged ismerve Jim már döntöttél. De veled megyek.
- Rendben, amennyiben mögöttem maradsz.
Amikor a tisztásra értünk, a huppogás megállt. Tudta, hogy ott vagyunk. Egy pillanat múlva  újrakezdte, de gyorsabban és nem olyan hangosan mint korábban. Ez addig folytatódott amíg lassan közelítettem felé. Megálltam és közelrôl végigmértem. A fejem ráztam. Bizony nagyon ronda – gondoltam.
Egy nedves nyílás tárult fel a kupacon és mély, reszelôs hang szólalt meg.
- Bizony... nagyon ronda – mondta.