A metszôfogaimmal aggódtam egy körmömön,
várván, hogy valami rossz történjen. Slakey egész
idô alatt egy lépéssel elôttünk volt és
egyikünk sem remélte hogy mérhetô sikert érhetünk
el ezzel a mûvelettel. A katasztrófát csupán
hôsi erôfeszítésekkel és utolsó
percbeni lépésekkel kerültük el. Nem tûnt
lehetségesnek, hogy ez alkalommal minden tervszerûen mûködjön.
Mindkét kezem az IR körül tartottam; semmi pénzért
nem engedtem volna el. Most már az ölemben vittem megkönnyebbülten
az ûrjárón a Különleges Alakulat Bázisa
felé. A tûre néztem már századszor vagy
ezredszer és még mindig a pirosban volt teljest
mutatva.
Teljes Justin Slakey professzort? Muszáj volt!
Várakozó tömeg gyülekezett a laborban. Még
Berkk is ott volt teljesen felépülve az agymûtétbôl
és most jól megérdemelt orvosságot kortyolt.
A beszélgetés elhalt és abszolút csend uralkodott
el amikor szinte ceremónikusan átnyújtottam az IR-t
a várakozó Coypu professzornak.
- Benne van? kérdeztem.
- Nem látom miért ne lenne! kocogtatta meg a mutatót.
Teljességet jelez. Majd meglátjuk. De természetesen
marad a fô probléma. Hogyan szedjük ki Slakey-t az IR-bôl?
Nem táplálhatjuk egy másik gépbe, mert attól
még nem lenne mód hozzáférni. Kell egy emberi
gazda. Te emlékszel rá, milyen volt, Jim amikor az én
agyam és memóriám használtad idôgép
építésére.
- Hagytam, hogy átvegyed a szürke állományom.
Nem volt szép. És hagytál nekem egy üzenetet,
miszerint életedben az volt a legnehezebb, hogy kikapcsold az IR-t
miután megépítetted az idô-hélixet. Szó
szerint öngyilkosságot elkövetni.
- Pontosan. Önkéntesre van szükség, hogy
erre az IR-re csatlakoztassuk és az az ôrült átvehesse
az agyát és a testét. És Slakey nem akar majd
távozni, amikor ez megtörtént. Nem túl vonzó
távlat. Úgyhogy mindezen tények tudatában ki
vállalja?
Szusszanásmentes csönd következett, amíg
mindenki végiggondolta az egészet. Én felismertem,
hogy jobb ha ismét én jelentkezem önkéntesnek
mintha a fiaim vagy a nejem. De amint szóra nyitottam a szám,
Berkk beszélni kezdett.
- Pofesszor, azt hiszem, megvan az embere. Sokkal tartozom mindenkinek,
Jimnek, aki kihozott a kôfejtôbôl, Angelinának,
aki kiragadott a pokolból a Mennyben. Ott idôvel bevégeztem
volna. Tartozom mindkettôtöknek és nem akarom látni
a fiaitok vagy Sybil agyához közel engedni ezt az dilinyóst.
Csak egyetlen kérdést, Coypu professzor! Biztos benne, hogy
ki tudja ôt engedni és engem vissza tud hozni, amikor vége?
Coypu frusztráltan bólintott. Kétségtelenül
megtehetô, ha kell, neutrális töltettel robbantom ki!
- Csodálatos! És mi fog történni velem
ez esetben?
- Érdekes gondolat. Egy neutrális töltet mindet
kitöröl és a szinapszisokat semlegesíti. De nem
kell aggódni. Felvételt készítünk rólad
egy másik IR-ben. Ez a technika elég jól mûködik,
ahogy ezt Jim is tanusíthatja. Úgyhogy bármi is történik
Slakey-vel, végül visszaültetünk téged magadba.
- Rendben! Lassan felemelte a lábát, az arca nagyon
sápadt volt a sötét vágások alatt. Gyorsan
tegye mielôtt lenne lehetôség meggondolnom magam!
A gyors Coypunál nagyon gyorsat jelentett. Egy pszicho töltet
kellett legyen az ölében, mert egy hangos huppanást
követôen Berkk összecsuklott. Angelina és én
kaptuk ôt el mielôtt a földre esett volna.
Egy párnázott mûtôágy gurult elô
a géprengetegbôl és óvaosan ráfektettük.
Coypu munkához látott. Levett egy üres IR-t a polcról
és Berkk koponyája hátuljához kapcsolta. Az
irányítással babrált és boldogan bólogatott.
Íme! Ez a bátor ember most mehet vissza a polcra. Ha Slakey
problémát okozna kiütöm neutrális töltettel
kiütöm és visszaállítom ezzel Berkket. És
most munkára!
Felmarkolta Slakey IR-jét és a munkaasztalra tette
majd beleillesztett egy sokeres dugót az IR aljzatába. Lefuttatott
egy elektronikus tartalomellenôrzést mielôtt kihúzta
a csatlakozót és Berkk fejéhez illesztette.
- Várjon! mondtam. Megállt. Mi volna ha rögzítenénk
Berkk testét, hogy ne tehessen kárt magában vagy bennünk.
- Elektronikus kontroll alatt fogom tartani...
- Slakey sosem volt kontroll alatt a múltban.
Úgyhogy most jobb, ha nem kockáztatunk.
Coypu átbillentett pár kapcsolót és
párnázott bilincsek emelkedtek elô az asztalból.
Én bitzonságosan rögzítettem a csuklóit
és bokáit. Találtam egy nagyobb szíjat, azt
a dereka köré húztam és bólintottam Coypunak.
Ô befejezte az illesztést és még néhány
kapcsoló átváltásása után egy
mikrofont lendített a szája elé.
- Alszol. Mélyen. De hallasz. Hallod a szavaimat. Nem ébredsz
fel. De hallani fogsz. Hallasz?
A hangszó recsegett egy kicsit és valami sóhajtásféle
is hallatszott. Aztán szinte hallhatatlanul:
- Hallak.
- Az nagyon jó! kicsit feljebb erôsítette
a hangot. Most áruldd el, ki vagy?
Nem tudom, miért hívják terhesnek az ilyen
csendet, talán a lehetôségek terhe miatt. És
most volt pár lehetôség. A hangszóró
ismét recsegett.
- A nevem... Justin Slakey.
Ki okolhatott minket az örömkiáltások miatt?
Megcsináltuk!
Nem egészen. Berkk, vagy a teste vergôdni és
küzdeni kezdett a kötésben. Megharapta az ajkát
és vérezni kellett. Aztán kinyíltak a szemei.
- Mit mûveltek velem? Meg akartok ölni? Én öllek
meg elôbb...
A vergôdés véget ért és ô
visszahuppant amint Coypu mekóstoltatott vele a pszicho töltetet.
Nem ígérkezett könnyûnek. Még James
segítségével sem sikerült, aki sokkal ügyesebb
hipnotizôr Coypunál, Slakey fölött uralmat nyerni.
Amint az egyik Slakey-t hipnózisba ringatták, egy másik
felülkerekedett. És a következô kísérletek
sem ígértek semmi jót Berkk testének a sok
küzdelemmel a szíjakkal és a száj harapdálásával
és hasonlókkal.
- Ideje professzionális segítségnek! mondta
Coypu. Dr. Mastigophora úton van. Ô a fô klinikai
pszichoszomatikus az Alakulatnál.
- Agyzsugorító mester?
- Aboszolúte.
Dr. Mastigophora csont és bôr vékonyságú
volt csillogós bôrben egy szerszámostáskával
és hosszú szürke hajjal. Felteszem ô a páciens?
kérdezte hosszú, csomós ujjával mutatva.
- Ô az mondta Coypu. Mastigophora körbenézett
a hallgatóságon.
- Mindenki ki innen! utasított miközben kinyitotta
a táskáját. Coypu professzor kivételével.
- Fizikai problémája van a páciensének
magyaráztam. Nem akarjuk, hogy bántsa a testet, ami csak
kölcsön van.
- Agycserélgetôs trükkök ismét, Coypu?
Egy nap még túl messzire mész... rosszallóan
nézett felém. Azt mondtam, hogy kifelé, és
úgy is értettem! Mindenki!
Amint ezt kimondta elôreugrott és megragadta a csuklómat
igen technikás zárással. Én persze hagytam,
mivel én nem pofozok doktorokat. Erôs volt és elég
ügyes reméltem Berkk testének kezeléséhez
véghelyzetben. A többiekkel együtt leléptem, amint
elengedett.
Számos óra telt el és ásítozni
kezdtünk mire a kommunikátor megszólalt. Angelinát
és engem vártak a laborban.
Coypu és Mastigophora kimerülten hevertek a székeiken
megpróbálva egymást felülmúlni a depressziós
kinézetben.
- Lehetetlen! nyögte Masigophora. Nincs irányítás,
nem tudok gátakat állítani, nem tudok hozzáférni,
borzalmas! Ez a többes személyiség miatt van. A kollégám
elmagyarázta, hogy Slakey professzor meghatározhatatlan számban
vagy számokban létezik. Az agya vagy agyai vagy személyisége
állandó kommunikációban vannak vagy valami
hasonlóban. Olyan ez, mint egy disznósül teljes lecsutakolása.
Láttam már ilyet, de semmit sem tehetek.
- Semmit visszhangozta Coypu üresen.
- Semmit? kérdeztem. Lennie kell valaminek!
- Semmit mondták egyszerre.
- De van valami mondta Angelina, a mindig praktikus. Felejtsük
el Slakey-t és menjünk vissza az interuniverzális gépéhez!
Kell lennie módnak újra mûködésbe hozni.
Coypu a fejét rázta és ha lehet, még
komorabban nézett. Amíg Dr. Astigophora agy-csapolt, én
ismét nekiveselkedtem a problémának. Minden egyéb
projectet leállítottam, ami a Különleges Alakulat
Fôbázisának Központi Kompjúterén
futott. Amennyiben nem tudnátok a KAFKK a legnagyobb, leggyorsabb
és leghatalmasabb számítógép amit az
emberi faj valaha is épített. Bekapcsolta a látóernyôt
és mutatott. Látjátok odakint azt a mûholdat?
Majdnem harmadakkora mint ez az egész állomás. Az
nem egy mûhold, hanem a számítógép. Azt
csak ezzel a problémával foglalkoztattam. Egymilliárd
évnyi számítógép-idônek felelt
meg, amíg használtam.
- És?
- Minden irányból megközelítette a problémát
és minden módon. A következtetés ugyanaz volt
minden alkalommal. Lehetetlen megváltoztatni a hozzáférési
frekvenciákat az interuniverzális kommunikátorban.
- De megtörtént, nem? kérdeztem.
- Nyilvánvalóan.
- Nekem semmi sem nyilvánvaló! Fáradt voltam
és a türelmem kikezdte a komorkodás és végzeteskedés.
Talpra pattantam, átgyalogoltam az acél irányítópulthoz,
ránéztem a villogó fényeire és követô
gráfjaira. És belerúgtam. Megfájdult a lábujjam,
de legalább végre láthattam valamelyik mutatót
megugrani. Kezdtem visszahúzni a lábam egy újabb rúgáshoz.
És megmerevedtem.
Egy lábon álltam hosszú másodperceken
át és az agyamban száguldozni kezdett.
- Ötlete támadt! szólalt meg Angelina valami
óriásinak tûnô távolságból.
Amikor így lefagy, akkor kigondolt valamit, vagy inspirációfélét
kapott. Egy pillanat és elmondja...
- Elmondom most! kiáltottam felugorva a levegôben
feléjük fordulva összeütve a sarkaim a levegôben.
A számítógépének teljesen igaza van,
professzor és jobban kéne tisztelnie a következtetéseit.
Azok az univerzumok mindig ugyanazon a helyen lesznek. Amint ezt felismerjük,
a válasz nyilvánvalóvá válik. A valódi
okot kell keressük, amiért nem férünk hozzá
azokhoz az univerzumokhoz. Tudják mi az?
Most megfogtam ôket, a profi állkapcsok leestek tátogva,
a fejek rázkódtak, Angelina büszkén bólogatott
a magyarázatomra várva.
- Szabotázs! mondtam és az irányítópultra
mutattam. Valaki megváltoztatta a beállításokat.
- De én magam állítottam be ôket! mondta
Coypu. És ellenôriztem az eredeti számításokat
és következtetéseket újra meg újra.
- Azokat is meg kellett változtassák!
- Lehetetlen!
- Ez nem a jó szó rá. Amikor minden lehetôség
megpróbáltatott, akkor ideje keresni a lehetetlent!
- Az elsô jegyzeteim úgy hiszem még megvannak
mondta átkeveredve a szobán egy fiókot feltépve.
Az a padlóra esett és tollak, papírkapcsok, papírdarabok,
cigarettacsikkek és üres leveses konzervek meg egyéb
olyanok hullottak ki belôle, amiket az ember a fiókokban hagy.
Kutatott a szemétben és elôhúzott egy összegyûrt
papírdarabot, kihajtogatta és feltartotta.
- Íme! A saját írásom, az elsô
kalkulációk, a kezdetei a helyek és beállítások
meghatározásának. Ez nem változhatott meg!
Átcaplatott az irányításhoz, a konzol billentyûit
veregette, és gyôzedelmesen mutatta az egyenletet a képernyôn.
Láthatod, ugyanaz, mint ez!
A papírra nézett, majd a képernyôre,
majd vissza a papírra, mintha egy láthatatlan ping-pong meccset
nézne.
- Különbözik
mondta rekedten. El kell ismernem,
hogy a mosolyom kissé önelégült volt, de élveztem
amikor Angelina szeretôen megölelt és megcsókolt.
- A férjem egy zseni! suttogta.
Amíg Coypu elkalapált a számítógéppel,
Dr. Mastigophora odament a pácienst megnézni.
- Hogy van? kérdeztem.
- Öntudatlanul. Pszicho töltetet kellett rajta használnunk
a teste és az agya megbénítására. Semmi
más nem mûködik.
- Ott van! A Pokol! kiáltotta Coypu és odafordultunk,
hogy a képernyôjére nézzünk, ami egy ocsmány
vörös tájékot mutatott egy még vörösebb
és még ocsmányabb nappal.
- Pokol mondta. És Menny. Mind mozdulatlanok. A kalkulációkkal
volt a hiba, az alap egyenletekkel. Megváltoztak, csak némileg,
ami lehetôvé tette, hogy a késôbbi számítások
mind messzebb és messzebb kerüljenek a tényleges értékektôl.
De
hogy történt? Ki mûvelte ezt?
- Megmondtam, egy szabotôr. Egy kém van közöttünk
mondtam igen határozottan.
- Lehetetlen! Nincsenek kémek a Különleges Alakulatban!
Különösképpen nem a Fôhadiszálláson.
Lehetetlen!
- Nagyon is lehetséges! Nagy alapossággal gondoltam
végig és azt kell, hogy mondjam, bármennyire boldogtalanul
is, de én azonosítani tudom a kémet!
Osztatlan volt a figyelmük. Még Angelina és elôrehajolt
a további leleplezésre várva. Szerényen mosolyogtam,
az ujjaimmal játszadoztam az ingemen, majd elfordultam és
mutattam.
- Ott van a kém!
Mindannyian odafordultak.
- A kém nem más, mint az én jóbarátom
a bányából, Berkk!