Fejezet: 3

Elôvigyázatosan, mint mindenkor, új nevekkel, új útlevelekkel utaztunk, vagy fél tucattal; mindegyikük hiteles, biztonságban a széfben. Egy köteg kamera volt minden kellékünk, amelyeket feljavítottam a gyártóik legvadabb álmain túl. Természetesen nálam voltak a gyémánt gombjaim ahogy némi ékszer és más ártalmatlan holmi egy elzárt táskában.
A Vulkannra való érkezésünk drámai volt. Amint kiléptünk az ûrsiklóból egy csomó feldobódott túristával egy rezesbanda kezdett játszani érzékien. Mindenki éljenzett, majd még erôsebben éljenzett amikor a kalauz-tisztek elmeneteltek elôttünk. Fekete csizmában, magas sarkúban, testhez álló, könnyû piros egyenruhában tökéletes alakjukat mutogatva. Egy ugatott parancsra megtorpantak és sorba rendezôdtek. Kis igazítás után egy gyönyörû szôkeség megkülönböztetô szeplôvel az orrán indult el felénk és szépen szalutált.
- Diplodocus úr és fiai, köszöntöm önöket! A nevem Deveena De Zoftig, de a barátaim csak Dee-nek hívnak!
- A barátaid vagyunk!
- Természetesen. Én vagyok a rendelkezésükre álló kalauz amíg a mi csodálatos világunkon tartózkodnak. Lehetek közvetlen és szólíthatom önöket Jimnek, Jamesnek és Bolivarnak?
- Persze – mondták az ikrek kórusban, visszhangozva a nô fehérfogú mosolyát.
- Csodás! Készüljetek fel egy életre szóló vakációra!
- Felkészültünk! – lélegeztek fel és a szenvedély csak úgy sugárzott minden porcikájukról.
- Akkor kövessetek, ha lehet! Kérlek, legyintségtek az egészségügyi igazolásotokat az ott álló orvos felé, úgy. A csomagok már várnak, épp most hozza ôket a hordár robot. Ezen a kapun át, köszönöm. A kapu szerkezete átvilágította a pénztárcákat és ellenôrizte a kredit kártyákat. Csodálatos és költséges vakációban lesz részetek a bolygónkon.
Üdítô volt az efféle ôszinteség, és kezdett annyira tetszeni Vulkann, amennyire a fiúknak Dee. Nem akartam munkával elütni a vakációt, de ezért jöttünk.
- Luxushotelre lesz szükségünk – mondtam.
- Többezer van belôlük.
- Olyat szeretnénk, amely közel van az Út Keresôi Templomához; ott találkozunk a barátainkkal.
- Igen szerencsések vagytok mivel a Rusumofsky Robotikus Hotel a Grotsky téren van. Teljesen automatizált szálló egyetlen emberi alkalmazott nélkül, tárt kapukkal; csodálatos úgy nappal mint éjszaka, és sosem zár.
- Megfelel – mondtam. – Vezess!
- A szobák már várnak – mondta a nô mikor a hotel elé ért a taxink.
- Legyenek üdvözölve! – harsant ránk az irritálóan vidám londiner a csomagjaink felmarkolva.
- Ezek a tiétek – mondta Dee egy-egy ékszerrel díszített virágot tûzve az ingeinkre. – Most magatokra hagylak, de nem felejtelek. A nevemet kell mondjátok a virágba és visszatérek, amilyen gyorsan tudok. Javaslom, hogy érezzétek jól magatokat!
- Fogjuk, fogjuk! – válaszoltuk kórusban és hagytuk, hogy a szobáinkhoz vezessenek. Mielôtt munkának láttunk ellenôriztem a Lussuosóra érkezett üzeneteimet. Semmit sem találtak, Angelinának semmi nyoma. A gyomromban éreztem, hogy igazunk volt, amikor megfogadva Angelina tanácsát bolygón kívül követtük a nyomát.
- Klassz! – mondta Bolivar az üvegvágót forgatva kiemelve az ablaküvegbôl egy darabot. Az üvegvágó összecsukódott zsebbicskává, aztán a kamera a helyére került. A nem hétköznapi kamera lencséje a résen át kémlelt.
- Így már nem csak fotografálhatjuk ôket, de a hangjukat is rögzíteni tudjuk.
- Kiváló – mondtam én a keresôbe nézve. Beélesítettem és bekapcsoltam. – Mostantól automatikus.
- Memória? – kérdezte James.
- Úgy tízezer óra molekuláris szinten. Több, mint amire szükség lesz. Most kerítsünk egy italt, némi ételt és kis alvást; meglátjuk, mit hoz a reggel.
A reggel további sötétséget hozott napsütés helyett, mivel a Vulkaanon tízórásak voltak a napok; a napfény jött és ment amíg mi aludtunk. A nap rohamosan emelkedett ismét mire végeztünk a reggelivel. Minden lelkesedés nélkül néztük ahogy a pincérrobot eltakarította az asztalt, az ágyak pedig bevetették magukat. Mivel ez egy csak robot hotel volt, senki sem figyelt fel a megfigyelési mûveleteinkre. Az utca túloldalán az elsôként érkezô egyháztagok már beléptek a templomba. Senki sem volt ismerôs. Mire a templom ajtajai bezárultak, azon kaptam magam, hogy a körmeim rágom; talpra pattantam.
- Gyúrok egyet az edzôteremben és úszom is – jelentettem be.
- Elôbb ott leszek! – mondta Bolivar a hálószoba ajtaja felé száguldva.
Amint beléptünk a medencéhez és eldobtuk a törülközôt, örömmel láttuk, hogy a kalauzunk, Dee belépett a másik ajtón és ô is eldobta a törülközôjét. Mivel nincs nudizmus tabu a Vulkannon, komolyan csináltuk.
- Remélem élvezitek a látogatást fair világunkon – mondta Dee szélesen mosollyal, ami épp olyan szép volt, mint a maradéka.
A válasz a kérdésre nyilvánvaló volt. A medencébe bukatm és úsztam pár hosszt lelkesen míg az ikrek lelkes beszélgetésbe elegyedtek vele, mert már csak ilyen az ifjúság. Láthattam a dolog báját, különösen, amikor felemelkedtem levegôt venni és megálltam a látványt csodálni.
Az edzôteremnél találkoztunk és a fiúk erôsen beszappanozták magukat elvégre dolgozni voltunk ott, nem enyelegni. Ez az eszetlenség frankón felvidított minket gondolatainkat távol tartva az Út Keresôitôl. Felfrissülve, ebéddel szépen lefojtva a reggelit indultunk vissza a szobáinkba. Visszajátszottam gyorsítva a felvételt, majd normál sebességen néhányat a beszélgetésekbôl. Aztán felagyítottam az egyháztagok arcait, hogy kinyomtassam ôket. Kiterítettem mindet az asztalon, hogy jól megnézhessük.
Mindannyiunkra komorság ült. James szólt helyettünk is.
- Egy biztos: nem leszünk képesek belépni közéjük belülrôl nyomozni.
- Drasztikus mûtét nélkül semmiképp – mondta Bolivar széles vigyorral; mi viszonoztuk a mosolyt.
Eleddig minden templom látogató nô volt.
- Segítség kell – mondtam.
- Kapcsolatban állsz még a Különleges Alakulattal? – kérdezte James.
- Nincs tôlük menekvés. Bár nemes vezérünkkel, Inskippel rég nem beszéltem. Ami így van a lehetô legjobban.
Az órámra néztem, majd megnyomtam pár gombot és elmosolyodtam.
- Nagyon jó hír. Az éjszaka kellôs közepe van a fôhadiszálláson. Kénytelen leszek az emberünket felkelteni.
A titkára válaszolt elôször, de tudtam a kódot, ami kikerülte a kis robotikus agyát. Kitartó csöngés után, ami egyre erôsödött, lévén Inskipp mélyalvó, ismerôs és dühös hang búgott a fülembe.
- Ha ez nem vészhelyzet, halott vagy, bárki is légy! – mérgelôdött.
- Itt Jim diGriz, jóbarát! Felkel...
- Azonnal kiadom a parancsot, hogy kobozzák el minden bankbetétedet. Még azokat, amikrôl azt hiszed, nem tudok!
- Segítség kell. Angelina eltûnt.
- Részletek? – kérdezte lenyugodva, a fenyegetéssel felhagyva.
Elmondtam neki a történteket. Ezalatt a fiúk elektronikusan postázták az aktákat, köztük Angelina üzenetét. Inskipp nem vesztegette az idôt szánakozásram és még be sem fejeztem a mesélést mire ô behívta a katonákat. A Különleges Alakulat, a legtikosabb titkos erôk fejeként a galaktikus békét és biztonságot vigyázta; hatalmas erôket mozgatott. És tudta is, hogy kell.
- Egy cirkáló úton van a Vulkannra. A fedélzetén egy Sybil nevû különleges ügynök. Ezidáig kizárólag a személyemnek dolgozott. Most a te rendelkezésedre áll. Hozzáteszem, ô a valaha létezett legjobb ügynököm.
- Jobb, mint én?
- Mindenki az, diGriz, mindenki. Jelents, amint valamit megtudsz! – tette le. És ahogy ismertem már talán vissza is tért az alváshoz.
Csúcssebességén egy Különleges Alakulati Cirkáló bármi mást utolér vagy elfog az ûrben. De az idô lassan telt. Pár órán át elfoglaltam magam a helyi rendôrségi számítógép hálózatba való betöréssel, ami borzasztó egyszerû volt. Amint ez megtörtént, nem tartott sokba felfedni a lefotózott templomba járók identitását. Ahogyan hozzáférni a teljesen titkos bankszámlakimutatásaikhoz sem; nem volt meglepetés, hogy mocsok gazdagok. Az Út Keresôinek ahogyan az Örök Igazság Templomának követôinek bírniuk kellett néhány érmével ha az egyház áldását akarták és bepillantást az utólétbe.
Felváltva figyeltük a képernyôt és megpróbáltunk nem inni túl sokat, amikor nem azt tettük. Épp csak visszatértem negyven hossz úszása után a medencébôl, amikor Bolivar talpra ugorva így kiáltott: - Azta!
James és én összekoccintottuk a fejünket a képernyô elé vetôdés közben.
- Az „azta” helyén való – mondtam. – Még a dupla „azta” is. Nemcsak hogy nem tartozik a nôi nemhez, még ismerôs is.
- Slakey-Fanyimadu?
- Senki más.
- A jobb keze a zsebében van – mondta Bolivar.
- Neked is ott lenne – válaszolta James együttérzésmentesen -, ha a karod csuklónál végzôdne.
Mintha hallotta volna ezt emelte fel a jobb kezét integetni egy gyülekezeti tagnak.
- Elég jó protézis – mondtam én.
- És elég gyorsan elkészült – tette hozzá Bolivar több mint csipetnyi gyanúval a hangjában. – Az elsô adandó alkalommal szeretnék kezet rázni azzal a gazemberrel!
Valami elragadta a figyelmemet; a levegô mozgása vagy talán egy hang. A vállam fölött átnézve láttam, hogy a hall ajtaja, amely korábban csukva, zárva volt, most nyitva állt. Egy nô lépett be és az ajtó bezárult mögötte.
- Sybil vagyok – mondta buja mély hangján. Magas, napbarnított, vörös hajú nô volt, kimért és gyönyörû. A ruhája divatos gyémántfonatos, csillogó-villogó, mint egy albedo keresôfény. Tökéletes alak kellett valami annyira kirívó és testhez álló viseletéhez. Neki az volt.
Az ikrek a hangjára fordultak meg és elismerô csendben méregették. Én is örültem az alakjának, de a jelenlétének még inkább.
- Jim diGriz vagyok. Ezek a fiaim, Bolivar és James. Tájékoztattak?
- Teljesen.
- Jó. Amit nem tudsz, hogy Slakey itt van, abban a templomban az út túloldalán.
- És új a jobb keze – mondta Bolivar. – Örülünk, hogy itt vagy.
- Be kell jutnom, amilyen gyorsan csak lehet. Biztos vagyok benne, hogy már utánanéztetek az egyháztagoknak mialatt ide tartottam. Melyikôjüket választottátok a legjobb lehetséges kapcsolatnak?
- Három erôs lehetôség van – mondta James a fényképeket és azonosításokat felemelve a kupacból; átnyújtotta ôket. – Mindannyian gazdagok, fiatalosak fiatalítást követôen, igen szociálisak, bôséges parti és fogadáslátogatással, úgyhogy könnyû lesz találkozni velük.
- Most az jön. Jelentkezem, amint az Út Keresôi közé tartozom.
Az ajtó bezárult mögötte és mi hosszú pillanatokon át hallgattunk.
- Nagyon biztos magában – mondta Bolivar végül. Ez bók volt, nem negatív észrevétel. – A valaha volt legjobb ügynöke, ezt mondta Inskipp, nemde?
Bólintottam. – Legyen igaza... ezegyszer.
Úgy tûnt, igaza is van, amikor három órával késôbb láttuk Sybilt belépni a templom faragott márvány ajtaján kéz a kézben Maudi Lesplanessel. Ô volt az elsô név a neki adott listán. Közel két óra telt el mielôtt elôtûnt a templomból. Ez alkalommal mindannyian az ajtóra meredve vártuk amikor belépett. Ránk nézett és elmosolyodott.
- Kerírene valamelyik úriember nekem egy italt? Magasat, nedveset és alkoholost, ha lehet.
Félreléptem miközben a fiúk a bárhoz siettek. A nô a díványhoz ment, leült és maga mellé intett engem.
- Nem akartam olyan ridegnek hangzani az elôbb. Fáradt voltam és úgy gondoltam örülnétek valami akciónak csevegés elôtt. Sajnálom Angelinát. Meghallgattam az üzenetét és akárcsak ti, hiszem, hogy meg fogjuk találni. De nem Lussuosón. Meg fogjuk találni. Ígérem.
Bárki mástól ez kedveskedés lett volna. Ám Sybil olyan hangsúllyal beszélt, hogy valósnak hangzott. Nagyon hinni akartam neki.
- Rád! – mondta a fiam a poharát nyújtva.
Ô elvette, ivott, elmosolyodott és sóhajtott.
- Kösz, Bolivar, ez kellett.
- Mégegyet iszom, ez nem elég.
- Még nem, James.
- Biztos, hogy nem kevered össze ôket? – szurkálódtam.
- Lehetetlen, ahogy te is tudod, Jim. Azt hiszem Jamesnek mindig megvolt az a karcolása a bal fülcimpáján.
Pislogtam. Majdnem lehetetlen volt észrevenni.
- Négy éves korom óta. Bolivar megharapott.
- Ha ezt elhiszed, bármit elhihetsz.
Sybil mindkettejükre mosolygott. Aztán felém fordult már elkomolyodva; a játék véget ért.
- Az Út Keresôi szertartása szinte replikája az Örök Igazság Templomáénak a jelentés alapján. Felemelô orgonazene, jó adag tömjén a tylinyne elfedésére. Ahogy kétségtelenül tudjátok, ez enyhe nyugtató. Nincs tartós hatása, de elernyeszti az alanyokat a jobb hipnotizálhatóság érdekében. Nem mintha erre szükség lenne, mindenki alapból meggyôzôdéses. A ceremónia inspiráló volt és nagyon furcsán hangzott egy Slakey híességû professzor szájából. Erôsen misztikus, sok röhejjel az útóéletrôl és a jó életrôl, jó tettekrôl, melyekkel a Mennybe vezetô út kövezett. Még némi zenét és azt követôen, hogy néhány nô nagy melegséggel beszámolt a Mennybeli látogatásáról szép summákat dotáltak a jó munka fenntratására. Nagyon hasonlít a Vivilia VonBrun által elmondottakra Jim felvételén.
- Más templom, ugyanaz a maszlag? – kérdeztem. Sybil bólintott.
- Maszlag a jó szó. Ezek az emberek abszolút meggyôzöttnek tûnnek. Többet tudok majd miután magam is megtettem az utazást. Inskipp sikoltozni fog amikor észreveszi, mennyi pénzét költöttem el a nagy nap elôrehozására.
- Mikor lesz? – kérdezte Bolivar.
- A lehetô leghamarabb Slakey gyanúja felkeltése nélkül. Ami azt illeti, jelenleg Marabilis atyának hívják. Van még valami amit igen érdekesnek találtam. Távozás elôtt szereztem egy pontot azzal, hogy közel mentem hozzá a ceremóniáját átbeszélni. Ez tetszett neki. Az sem zavarta, amikor egy emelkedett pillanatban megragadtam a jobb kezét és érzékien megmarkoltam.
Feszülten figyelve dôltem elôre. Ahogy az ikrek is. Nem kellett kérdeznünk. Sybil bólintott.
- Meleg, emberi kéz, nem protézis.
- De – hebegtem – én láttam a levágott kezet. Pozitív azonosítás volt.
- Tudom. Érdekes, nem? Nagy érdeklôdéssel várom a jövôt.
A fiúk rá meredtek elmosolyodva. Magunkfajta. Ha valaki meg tudja találni Angelinát, ô meg fogja; ebben már biztos voltam.
Két nappal és két jókora adománnyal késôbb értesítették ôt, hogy készüljön a látogatására.
- Jól nézek ki? – kérdezte lassan forogva. A nôk csak akkor kérdeznek ilyet, ha tudják a választ. Valami fekete, szûk, drága ruha volt rajta hozzá illô kalappal és még drágább ékszerekkel. – Biztos vagy benne, hogy ezt nem lehet érzékelni? – kérdezte a nyaka mellé tûzött apró gyémánt brossról.
- Csak mikroszkóp alatt, és tudnod kell, mit keresel – mondtam. – A középsô gyémánt a lencse. Általában az ingemre tûzv viselem. A gyémántlencse egy sor nanorögzítô molekulába fókuszálja a képet Brown-i elvvel, amit a testhô táplál, így nincs észlelhetô áramforrás. Ne aggódj a fényerôn, mivel akár az emberi szem, akár egy foton fényenergiánál is mûködik. Amit te látsz, ez is látni fogja és rögzíti is.
- Soha nem hallottam ilyesmirôl korábban.
- Ahogy a fônököd, Inskipp sem – mondta James büszkén. – Ez apa egyik találmánya.
- Akármi lesz is a vége, megtarthatod – mondtam. – Az elôhívó és nyomtató modulokat majd késôbb adom oda.
- Ez az egy van belôle – mondta Bolivar.
- Nem... nem is tudom hogy köszönjem meg – a hangja érzelmitatottsága nem színlelt volt, hanem valódi. Gyorsan lelépett.
Pillanatokkal késôbb láttuk az utcán átkelni és belépni a templom ajtaján.