A sötét eltûnt és én csak pislogtam
bele a hirtelen fényeségbe. Éreztem, ahogy Berkk vergôdik
alattam mialatt közvetlen a szemeim elôtt volt minden ismert
és ismeretlen galaxis leggyönyörûbb látványa.
Angelina feketére kent mosolygó arca. Felemeltem a
fejem és orron csókoltam.
- Eeee – eeezett Berkk megpróbálva ki kikerülni
a súlyunk alól. Én elmozdultam kicsit, hogy kiszabadulhasson
még erôsebben szorítva Angelina meleg, izmos testét.
Lelkesen csókolóztunk és ez sokkal inkább volt
a menny, mint amit éppen elhagytunk.
- Amikor végeztetek, jelentést tehetsz a találtakról
– mondta Coypu. A hangját bárhol felismertem volna. Vonakodva
szétváltunk és felegyenesedtünk. Még mindig
fogva egymás kezét.
Coypu mögött egy nagyon ismerôs labor volt.
- A Különleges Alakulat Fôbázisa! – mondtam.
- Nyilvánvalóan. Az egész mûveletet áttettük
ide amikor nem tértél vissza a Mennybôl. Slakey nagyon
veszélyes emberek. Nem sokkal azután, hogy idejöttünk,
számos kísérlet történt a védelmünkbe
hatolásra. Mind sikertelen és a pajzs erôsebb, mint
valaha.
- Szeretnél egy italt? – kérdezte Angelina a robotbár
fölött fütyörészve. – Két dupla Velencei
Vodkát lehûtésnek!
- Csak utánad, drágám! És mégegyet
a barátomnak, Berkknek.
Ô még mindig a padlón ült körbenézve
tátogva. Az ujjai a pohárra tapadtak, amit a robotbár
nyújtott neki és mind lelkesen kortyoltunk.
- Most árulja el professzor – mondtam újratöltésre
tartva a poharam. – Mit mûvelt Angelina azon a rémes helyen
és hogy hozott minket vissza?
Mielôtt válaszolhatott volna az ajtó kicsapódott
és Bolivar... vagy James? rontott be a testvére kíséretében.
Sybil kicsivel lemaradva.
- Apa!
Lelkes ölelgetések voltak mindenfelé, és
még néhány ital a robotbárból, hogy
tósztolhassunk a sikeres visszatérésre. Amint leengedtük
a poharainak, Berkk leejtette az övét. Amikor lehajolt, hogy
felvegye, tovább dôlt és a földre zuhant eszméletlenül.
Megragadtam a csuklóját, és szinte nem volt pulzusa.
- Orvos! – kiáltottam miközben a hátára
fordítottam és kinyitottam a száját a légútjai
biztosítására. Ám egyidejûleg nem-túl-finoman
félrelökött az medbot, amely a plafonból bukott
alá. Egy manipulátort tett Berkk szájába a
nyelve biztosítására. Egyidejûleg egy analizálót
nyomott a bôrének, vérmintát vett, egy kispárnát
szúrt a feje alá, gyors test-szkent végzett, betakarta
egy pokróccal és már rádión értesítette
a doktort, aki alig pár másodperc múlva berontott.
- Mindenki félre! – utasított mialatt a medbot egy
kinyíló fém hálót csúsztatott
Berkk teste alá, kerekeket tett a végeire és óvatosan
eltolta. – A mûtôs már vár – mondta az orvos.
– Úgy tûnik, van egy kis vérrög a páciens
agyában kétséget kizáróan a koponyára
mért ütéstôl. – A medbot után sietett és
Sybil követte.
- Megnézem mi történik és jelentek – közölte.
Bolivar és James utána eredtek. A hármas most már
elválaszthatatlan volt. Ami problémákhoz vezethet,
amikrôl most nem kívántam elmélkedni.
Ez elvette a parti élét és mi komoran kortyoltuk
tovább az italainkat. Mielôtt végeztünk volna
velük - a modern orvoslás bizony elég gyors –
Coypu telefonja csengett és ô fölvette. Halgatott, bólintott
majd mosolygott.
- Köszönöm, Sybil – mondta és letette a kagylót.
– A mûtét sikeres, a veszély elmúlt, nincs permanens
agykárosodás. Nark-alvásban marad a kezelés
végéig.
Erre elmosolyodtunk. – Köszönjük, professzor! – mondtam.
– Ezt az utolsó vészhelyzetet lezárva hátradôlve
figyelhetünk. Mialatt elmondja, Angelinának hogy sikerült
kihúznia a pokolból a Mennyben és elôször
is, hogy került oda? Ezután megpróbáljuk kiokoskodni
mit jelentenek a különös történések.
Professzor!
- Lépésrôl lépésre magyarázunk,
ha nem bánod. Visszamegyek az elejére. Amikor jó ideje
nem tértél vissza, aktivizáltam az észlelhetetlen
interuniverzális aktivátorodat és a csizma visszatért.
Nélküled. Mivel nem viselted a csizmát, arra a menthetetlen
következtetésre jutottam, hogy a gépemet észlelték.
Ezért bizonyítanom kellett az észlelhetetlenségét.
Ezt nagyon gyorsan megtettem, mivel nagyon sürgetve éreztem
magam.
- Egy pisztolyt tartottam a fejének hátulról
a ravaszon reszketô ujjal – mondta Angelina édesen mosolyogva.
– Utánad akartam menni és visszahozni valami jobb szerkezettel
mint az az elfuserált, ami neked jutott.
- Korai modell volt – motyogta Coypu védekezôleg. –
Nagyban javíottam a terven amikor három eszközt készítettem
különbözô fokú észlelhetetlenséggel.
- Az elsôt a táskám bélésébe
rejtettem – mondta Angelina. – A második a bôröm alatt
volt a karomban, itt. – Megdörzsölte a hosszú fehér
karcolást, ami könnyen látható volt a poros bevonat
ellenére és dühösen nézett. – Ezt az észrevehetetlen
bigyót ki kell vetetnem!
- Ez nem az egyetlen dolog, ami el lesz távolítva
– préseltem át a szorosan zárt fogaim közt. –
Megölöm azt a bizonyos Slakeyt azért az elfuserált
mûtétért!
- Akkor nem, ha én érek oda elôbb, drágám.
Ô persze igen gyorsan megtalálta a táskámban
lévôt, majd észlelte ezt is, bár igen nehezen.
Annyira elégedett volt magával, hogy sosem gondolt rá:
lehet egy harmadik is.
- Hol van? – kérdeztem.
- Ahol Slakey nyilvánvalóan nem találja meg
– mondta Coypu boldogan a metszôfogainak kocogtatva az ujjait. –
Tudtam, hogy nincs mód a pszeudo elektronok kimutatására,
úgyhogy a pszeudo elektron járatok kellettek legyenek a szilárd
áramkörben, amikre rátalált. A neurális
hálóztatot Angelina idegrendszerébe ültettem,
hogy elrejthesse az idegi aktivitása.
- Úgy érti, hogy egy gépet épített
az idegrendszerébe?
- Pontosan úgy. Mivel a pszeudo elektronok pszeudo sebességgel
mozognak, nincs interferencia a szinapszisai elektromos funkcióival.
Az áramköröcske közvetlen az agyában végzôdött.
- Úgyhogy, amikor arra gondoltam, menjünk,
mentünk – mondta az üres poharát a robotbár fel
dobva, amely lehalászta a levegôbôl egy csápvégzôdéssel.
– Most lemosom ezt a sárt és bûzt és javaslom,
Jim diGriz, hogy te is tedd ugyanezt!
- Megteszem, miután feltettem neked egy kérdést...
- Alig várom! – mondta és eltûnt. Fütyültem
egy újabb italért.
- Mondd el, mi történt! – kérlelt Coypu.
- Egyedül engedted Slakey után! – vádoltam. –
A Különleges Alakulat masszív ereje ellenére!
- Meg egy fegyverrel a hátamban. Gondolod, volt mód
megállítani?
- Nem, de legalább megpróbálhatta volna!
- Megtettem. Mi történt?
Lehuppantam a székre, az italom szürcsöltem és
elmondtam neki az egész visszataszító történetet.
Az alászállásomat a Purgatóriumba a Mennybôl
a nôkkel az ottani válogató asztaloknál. Aztán
ahogy átdobtak Slakey gépén az élô pokolba
a bányavilágba. Ô düllesztgette kicsit a szemeit
amikor elôadtam a szökésünket a vasrúd ketrecekben.
Aztán elgondolkódóan kisimultak a szemei amikor a
laboratóriumról hallott a rejtélyes köralakú
alagúttal.
- Ennyi volt. Az én kedves Angelinám ott volt és
visszakívánt ide minket, a többi meg ismert.
- Hát, hát, hát! – mondta Coypu amikor befejeztem
lábrapattanva izgalmában és fel alá járkálva.
- Most már tudjuk, mit mûvel és hogy mûveli,
de azt pont nem, hogy miért.
- Talán maga tudja, professzor, de mi még sötétben
vagyunk.
- Az egész teljesen nyilvánvaló – állt
meg és oktatólag felemelte egy ujját. – A Menny az
aktivitások székhelye, errôl már biztosak lehetünk.
A legkevésbé sem fontos, hol bányásszák
az ásványt. Mivel a Mennyre került miután te
és a férfi szolgák kifejtettétek. Egy interuniverzális
mezôn át ejtették le, amely a Mennyben végzôdött,
ahol finomra ôrölték és ciklotonnal bombázták...
- Micsodával?
- Ciklotronnal, ez volt az a gép, amit az alagútban
láttál. A leírásod egész ügyes,
még ha a tudatlanságod miatt nem is tudtad, mit látsz.
Ôsi és meglehetôsen pontatlan kutató szerkezet,
amit már nem használnak. Lényegében igen nagy,
körkörös csô, amibôl a levegô ki van szívva.
Aztán ionokat pumpálnak be és körbepörgetik
ôket a csövön, pályán tartva a csô
falaitól elektromágnesekkel. Aztán hatalmas sebességre
gyorsítják az ionokat hogy végül egy fémes
célba csapódjanak.
- Miért?
- Jóbarátom, hogy sikerült a tanulmányaidat
befejezni anélkül, hogy tudományos alapismeretekre szert
tettél volna? Bármely elsô éves tanonc emlékszik
az alap tényre, hogyha platinát bombázol neon ionokkal,
száznégyes elemet kapsz, az unnilquadiumot. Ezt követi,
nyilvánvalóan, hogy ha ólom izotópokat króm
sugárral találsz el, unnilextiumot kapsz.
- Az mi?
- Egy transzuránium. A kôkorszakban a fizikusok úgy
hitték, hogy csak kilencvennyolc elem létezik, amelyek közül
a legnehezebb az uránium. Amint újabbakat fedeztek fel és
elnevezték ôket vélhetôleg háztartási
istenekrôl. Curium az orvoslás istene után vagy ilyesmi.
Aztán a mendelívium, nóbelium és hasonlók
után az elemeket megszámozták valami ôsi, kiveszett
nyelven. Száznégy lett az unnilquadium, százöt
az unnilquintium és így tovább. Slakey egy új
elemet hozott létre, jóval feljebb az atomi számsoron,
ebben biztos vagyok. Nyilvánvalóan kis mennyiségekben
és a ciklotronból még mindig az eredeti érccel
keverten kerül elô. Gépek nem tudják észlelni,
különben azokat használnának ehhez a terhes munkához.
Angelina majd többet elmond nekünk errôl...
- Mirôl? – kérdezte. Dicsôséges belépôjével
zöld ûrugró ruhában pompázott, ami csodálatosan
ment a most már arany-vörös hajához.
- Mit válogattatok te és a többi nô az
ôrleményben? – kérdeztem.
- Fogalmam sincs.
- De pontosan mit mûveltetek?
- Egy érdekes jelenséget. Minden homok és kôdarab
ugyanolyannak nézett ki. Ám néhány ôrlemény
érintésre... lassúnak érzôdött?
Nem, ez nem így van, talán mások érzôdtek
gyorsnak. Majdnem lehetetlen leírni. Ám ha egyszer érzed,
sosem felejted el.
- Entrópia – mondta Coypu komoran. – Ez Slakey különleges
kutatásterülete. Most már biztos vagyok benne, hogy
más entrópiájú részecskéket hoz
létre.
- Miért?
- Ezt kell kitalálnunk.
- Hogyan? – kérdeztem zaklatottan és zavarodottan.
- Találsz rá módot, mindig találsz!
– mondta Angelina a karomat veregetve. A mosolya eloszlott amikor észrevette
koszos ujjvégeit. – Égesd el azokat a ruhákat! – utasított.
– Aztán addig mosakodj, amíg izzani nem kezd a bôröd,
majd még egy keveset.
Készséggel mentem most már tudatában
az ütött-kopott testem bûzének, viszketésének.
A vendégszobában a fürdôszobai égetô
lángcsóvája hamvasztotta el a ruháimat. Fertôtlenítôk
és szappan után nyúltam a kádból, sóhajjal
süllyedtem alá a meleg vízben, és egy nagyon
viseltes ejhával...
Fuldokolva eszméltem fel ahogy az orrom a víz alá
csúszott. Csapkodtam és prüszköltem a vizet; elaludhattam.
A testem azt az üzenetet küldte, amit boldogan fogadtam. Megszárítkoztam
és négykézláb közlekedtem át a
hálóba, szédelegve másztam az ágyba
és semmi egyébrôl nem tudtam.
Angelina és én pihenten ittunk egy italt vacsora elôtt.
Az ikrek és Sybil elvoltak valamerre a professzor pedig a laboratóriumában
munkálkodott. Volt néhány pillanatunk egyedül.
- Van valami kifejezett mód, ahogy szeretnéd hogy
végezzek Slakey-vel a Mennyben? – kérdeztem.
- Fájdalmasan és véresen. Bár velem
nem volt túlzottan rémes. Azért mégiscsak egy
irritáló öreg szival. Élvezettel kacarászott
amikor a mûtôsrobot kivágta a beültetett gépet.
Igazából fájdalommentes volt, de véres. Abszolút
nem érdekelte. Csak egy másik nô voltam a szolgamunkára
az asztaloknál. Az a rémes egyszemû robot megragadott
- nos azt a rozsdás vasat személyesen kívánom
elintézni - és a válogatóhoz vitt. Egy másik
nô engedte, hogy megérintsem a kiválasztott morzsát
és ennyi volt. Nem úgy, mint a többi szegény
teremtmény, én tudtam, hogy bármikor elmehetek, úgyhogy
nem volt túl vészes. Azt is tudtam, hogy kitörsz valahonnan
valahogyan amint tudsz, úgyhogy nem bántam maradni. A többiekkel
együtt dolgoztam amíg megláttalak téged és
a barátod a robot elôl szaladni. Ekkor döntöttem
úgy, hogy legjobb lesz ha mind visszajövünk ide.
Jobb! Egyetlen panaszszó sem arról, hogy min ment
keresztül a megmentésemért. Az én angyalom, Angelina!
Szavak nem fejezhették ki a hálám, ám néhány
heves csók eljuttatta az üzenetet. Akkor váltunk szét,
amikor Coypu megérkezett. Rendeltem neki a kedvenc koktéljából
míg Angelina kiment hogy elvégezze amit a nôk szoktak
az összekócolódott hajukkal.
- Egy kérdést, ha lehet, professzor!
- Micsodát? – kortyolgatott és a összeérintgette
az ajkait boldogan.
- Mi a helyzet a kis korábbi nehézséggel, nevezetesen
hogy nem sikerült gépeket átküldeni az univerzumok
között? Talán emlékszik, hogy a Pokolban az egyetlen
mûködô fegyver a szalámi volt.
- Természetesen és ezért gyôztem le a
problémát. Meg van oldva. Egy energia keret védi bármely
tárgyat, amit meg akarsz kímélni a szállítás
következményeitôl. Gondoltál valamire?
- Persze. Emlékszik, hogy a fiam James hipnotizálta
az öreg Slakey ördögöt a Pokolban.
- Sajnálatos mód sikertelenül. Túl eszement
volt a könnyû kikérdezéshez. És híján
volt az idô.
- Mi lenne, ha ô vagy bármely más Slakey itt
lenne?
- Nem lenne probléma. Magasan képzett pszichológusaink
vannak akik számítógépes szondákkal
dolgoznak amelyek le tudják nyomozni a gondolatmeneteket az agy
egészében. A mentális blokkok elvehetôk, a traumák
gyógyíthatók, a memória hozzáférhetô.
De nincs itt egyike sem. Megaztán a Pokolbeli túl rég
van ott. Meghal, ha kihozzák.
- Tudom, és nem is javaslom. Most futtassa vissza az agyát
a kalandos múltba. Emlékszik rá, amikor a Különleges
Alakulatot majdnem megsemmisítették?
- Megsemmisítették! – reszketett és
szipogott. – Te állítottál minket vissza a valóságba
amikor megnyerted a háborút. Nem felejthettem el.
- Bármit egy barátnak. De ami most érdekelne,
az az idôrögzítô. A gép, amit akkor épített,
amikor a valóság elgyengült és az emberek kipattogtak
a létbôl. Azt mondta, hogy amíg egy ember emlékezett
rá, hogy kicsoda, biztonságban volt az idôtámadástól.
Úgyhogy összeállított nekem egy személyi
emlékrögzítô gépet, amely visszatáplált
minden harmadik miliszekundumban.
- Persze hogy emlékszem az idôrögzítôre,
mivel én találtam fel. Most bôséggel van raktáron.
Miért?
- Türelem! Akkor talán arra is emlékszik, hogy
magammal vittem a maga emlékeit. Aztán, amikor
vissza kellett mennem ismét az idôben, hagytam, hogy az emlékei
átvegyék a testem az idôhélix megépítésére,
az idôutazó gépre, amely szintén a maga találmánya.
A szemei tágra nyíltak amint a gyors gondolatai a
konklúzióra ugrottak, amit felvezettem. Szélesen mosolygott,
befejezte az italát, talpra ugrott, odasietett és megragadta
a kezemet, majd lelkesen pumpálta.
- Brilliáns munka! Az ötlet annyira jó, majdnem,
mintha én találtam volna ki. A Pokolba visszük az idôrögzítôt...
- Slakey-t rákapcsoljuk és felvesszük. Aztán
a húsát otthagyjuk, de az emlékeit elhozzuk!
Angelina visszatért és hallotta a végét.
– Amennyiben interuniverzális útra készülsz,
ez alkalommal nem mész egyedül!
Nem dühösen mondta, de megingathatatlan határozottsággal.
Tiltakozásra nyitottam a szám. Aztán becsuktam és
bólintottam.
- Természetesen. Visszamegyünk a Pokolba. Hozd a legkönnyebb
ruhád!
- De semmi szalámi ez alkalommal!
- Igen. Az vészhelyzetben volt, és mûködött,
ha nem emlékeznél, de most nem lesz rá szükség.
Visszük ismét a tengerészeket, de ez alkalommal jól
felfegyverezve. Minket védelmezni miközben mi felvesszük
a vörös Slakey emlékeit.
- Nem visszük – mondta. – Csak akadályoznának.
Csak te és én megyünk egy páncélozott
tankban. Villámtámadás lesz az ördög megkeresésére.
Én majd leküzdök mindenkit, aki az útba kerül
míg te rádugod az agyát a memóriarögzítôre.
Utána mehet haza vacsorázni. Holnap?
- Miért ne? Ma a kórházban várnak. Némi
terápia a horzsolásaimra és a sebeimre és egy
vagy két törött bordát kell helyére tenni.
Holnap reggel megfelel.
Megfelelt. A testszken mutatta, hogy két bordám megrepedt.
Ám a mikroablakos mûtét errôl gyorsan tett. A
bemetszés olyan apró volt, hogy csak helyi érzéstelenítés
kellett. Mivel mindig érdekel amikor valaki a belsômmel bûvészkedik,
ragaszkodtam egy, a mûtôsével megegyezô hologram
monitorhoz, hogy mindent láthassak nagyszerû, színes
3D-ben. A hajlékony tû bekígyózott a bôrömön
majd tovább a borda csontjáig. Amikor helyükön
voltak a nanotechnológiás szerkezetek, amik a tû csövén
folytaj ki, egy szubmikroszkópikus molekuláris géptömeg
ragadta meg a törött csontvégeket a manipulátoraikkal
majd közelhúzták azokat egymáshoz. Mikromotorok
berregtek és a törött végek szépen összeálltak.
Csodás. A kis gépek helyben maradnak mivel új csont
nô majd rájuk. A mûtôasztalról egyenesen
az interuniverzális szállító laboratóriumába
mentem, ahol Angelina már várt.
- Kész vagyok, ha te is – mondta. De még mennyire
hogy kész volt! Ízléses fekete egyenruhában,
fém mandzsettákkal és gránát kapcsokkal,
fekete csizmában, mindkét oldalán nehéz fegyverekkel
a csípôjénél.
- Nagyon megkapó – mondtam becsúsztatva a hátizsákot
amelyben az idôrögzítô volt. – Hogy ment a próbaút
az acélparipádban?
- Igazán jól – mondta megpaskolva a páncéllemezt
a felderítô tankon. – Gyors, kemény és lenyûgözô
a tûzereje. Több, mint elég fegyverzet fedezni téged
a Pokolban. Hogy ment a csont operáció?
- Gyorsan és hatékonyan, meg vagyok javítva
és készen az indulásra. Mehetünk?
- Egy pillanat múlva. Mielôtt elmegyünk, le akarom
nyûgözni Coypu professzort pár érdekes ténnyel.
Például hogy nem állítunk fel háziôrizetet
a Pokolban és mielôbb vissza akarunk térni.
- Pontosan!
Coypu átgurult az irányítókonzolától
határozottan vegzáltan. – Ez alakalommal nem lesz probléma
az interuniverzális aktivátorral, errôl biztosíthatlak!
- Ezt mondta akkor is, amikor a Mennybe küldött és
majdnem ottmaradtam a csizmáim nélkül.
- Azóta javításokat végeztem. A jármûveteknek
van egy beépített aktivátora a testében, míg
nektek ismét van a csizmahegyetekben. Ha rosszabbodna a helyzet,
csak szorítsd meg Angelinát erôsen...
- Ezt elképzelni is jó!
- ...és ô visszahoz mindkettôtöket.
- Megkönnyebbültem! – mondtam megkönnyebbültem
és bemásztam a felderítô tankba, majd becsaptam
a fedelet. Angelina felpörgette a motorokat és én feltartottam
a hüvelykemet Coypunak. A képe dühösen nézett
vissza a kommunikátor képernyôjén.
- Kikapcsolhatod a motort – mondta. – Van egy kis probléma.
- Mennyire kicsi?
- Nos... talán nagyot kellett volna mondanom. Nem találom
a Poklot.
- Hogy érti, hogy nem találja?
- Pont úgy. Úgy tûnik, eltûnt.