.
Zsúnyi Illés : Nehéz idők

Előszó ] 1 ] 2 ] 3 ] 4 ] 5 ] 6 ] 7 ] 8 ] 9 ] 10 ] 11 ] 12 ] 13 ] 14 ] [ 15 ] 16 ] A templomépítő ]

.

oooooooooooooo

1961-ben gépjármű vezetői vizsgát akart tenni a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság 113-778/1961 számú véghatározatával, azzal az indokkal utasította el, hogy a bajai népbíróság B.177/946 számú ítéletével háborús bűnösként elítélte. Ha valaki megtudta érteni Antal bátyám helyzetét, az én voltam, s a szomorú csak az volt, hogy őt a magyar népbíróság ítélte el és nem szovjet hadbíróság; mint engem, ezt talán meg lehet érteni, de hogy magyar fiatalt magyarok ezt én nehezen tudtam felfogni. Bár később ezt 1956 után láttuk. Volt rá példa, hogy a hatvanas években még magyar állampolgárokat is kiadtak idegen államnak.

Bátyám és családja mos már velem megnövekedve élte egyhangú életét és erre a Béke Kölcsön jegyzés akkor, amikor a havi fizetés még a megélhetéshez is kevés volt. Jegyzéskor be voltunk osztva és házakhoz is el kellett menni. Így nagyobb volt a hatás, ha többen mentek egy-egy családhoz. A párttitkár aki megértő fiú volt, de nyilatkozni nem igen mert, annak ellenére, hogy több tanfolyamon felkészítették, engem kért meg, hogy kísérjem el. A szegénység, amit láttunk elszomorító volt. Az egyik székely telepesnél 4-5 kisgyerek volt a családban szinte ruhátlanul. Olyan ágyon hancúroztak, amelyen csak ütött-kopott szalmazsák volt. Apjuk elmondta, hogy vele vannak az öreg, beteges szülők is és egyedül keresi azt a csekély mennyiségi pénzt, ami még a megélhetéshez sem elég. Letolva a nadrágját megmutatta, hogy gatyára nem telik miből jegyezzen akkor békekölcsönt. Ettől függetlenül a szocializmust építeni kellett, amit most sokan visszasírnak és nosztalgiával emlékeznek rá.

Az állandó munka és közbe a pusztára hozott mozi propaganda hatása éreztette az eredményt, az emberek kezdtek megnyugodni a helyzetükön. Én minden munkát elvállaltam, hogy pénzhez jussak, és fel tudjak normálisan öltözködni. Milyen boldog voltam, amikor 1943-ban meg tudtam venni saját pénzen az első öltönyömet és most, közel tíz év után újra saját pénzből a másik öltönyömet és a lóden kabátot. Az kezdtem belenyugodni életbe én is, amikor 1956. február 6-i, időpontra katonai behívót kaptam. Nem tudtam mire vélni. Bonyhádon a kiegészítő parancsnokságnál kellett jelentkezni. Közöltem, én egy a Szovjetunió által 10 évre elítélt személy vagyok és ebből 9 évet Szibériában letöltöttem, előtte pedig a Szovjetunió ellen harcoltam. A tiszt közölte hogy akkor még magyar néphadsereg nem volt, így nekem be kell vonulnom. Ő is volt a Horthy érában katona, most meg a néphadsereg őrnagya. Így kerültem Tolnára az utászokhoz, ahol a ruházattal volt a legtöbb gondom mivel, elavult, foltozott gimnasztorkát kaptunk, és volt olyan, hogy az egyik ing hátulját varrták a másik elejére, de a csizmanadrág sem volt sokkal különb. Ehhez jött a vászonszárú csizma és a köpeny a szovjet formájú nyári sapkával Mi így is az imperialisták ellen készültünk. A kiképzést zavarta a sok hó, nem győztünk a mözsi állomáson a vasúti síneknél és váltóknál a hó takarítását elvégezni, majd jött a tavaszi nagy dunai árvíz, s ekkor, mint önkéntesként kerültem Mohács szigetre és nagy odaadással a javaikat, főleg a jószágokat mentettünk.

A dunai árvízvédelemben kifejtett tevékenységemért 1956-ba megkaptam emlékérmet. Három hónap után már mint civilnek adta át az Államtanács elnöke és a hadügyminiszter, Dobi István és Bata István, a gazdaságban meg kiváló dolgozói csillagot adtak, de igazából a pénznek örültem ami vele járt, mert égető szükségünk volt rá. Új K-25 Zetort is kaptam, mégis a magam lábára kellett állnom, harminc éves fejjel családot kellett alapítanom. Nagydorogra nősültem. A család néhány hold földből és jószágtartásból élt, ezért amikor lehettett alkalmi munkát is vállaltam. 1956 októbere egy hónapi házasság után már Nagydorogon ért. A faluban az emberek várakozó állásponton voltak, egy pár hangadó azért volt. Híreket csak a rádió szolgáltatott. Pár napig majd újra visszaállt az előző állapot új személyekkel. Nem sikerült a nemzet újjászületése. A hangadókat a hatalom összegyűjtötte és eligazította. Sok remény szertefoszlott, az emberek tájékozatlanok voltak és segítség hiányában a fordulatra több mint három évtizedet kellett várni. A forradalom után egy évre megszületett fiam, aki új erőt adott az élethez közben 1963-ban mezőgazdasági technikusi oklevelet szereztem, végre sikerült elhelyezkednem, mint adminisztrátor.

Az akkori Mecsek vidéki pincegazdaságnál dolgoztam Szekszárdon. A pincevezető közölte, hogy a nyomozó osztály állandóan érdeklődik utánam, és mivel ő ismerte múltamat, jó tanáccsal azt javasolta, váltsak munkahelyet. Így kerültem a nagydorogi gépállomásra, ahol üzemgazdászként akartak foglalkoztatni. Ehhez erkölcsi bizonyítványra volt szükségem, amit 1965. árpilis 17-én meg is kaptam, s azt közölték, hogy a Szovjet hadbíróság 1945. február 11-én 10 év szabadságvesztésre ítélt, így 20 év után még mindig a bűnügyi nyilvántartásban szerepelek. A gépállomáson az igazgatótól a portásig szinte mindenki munkásőr volt, önálló szakasszal. Egy lehetőségem maradt, újra munkahelyet kell cserélnem. Ekkor kerültem a termelőszövetkezetbe, ahol akkor még nem kérték az erkölcsi bizonyítványt.

1960-ban volt a nagy tsz szervezés, ekkor szinte mindenkit a termelőszövetkezetbe tereltek, és ekkor került a termelőszövetkezetbe apósom is, néhány hold földjével és kezdett új életet. Tizenhárom éves korában már lóvezetőként és vízhordóként dolgozott fél bérért (konvenció), majd felcseperedve 35 évet töltött az uradalomba. A második világháború után a munkahelye megszűnt és ő is kapott néhány hold juttatott földet, de ennek műveléséhez, munkaeszközzel nem rendelkezett. A sógorával együtt, a meglévő egy-egy tehenet fogtak az eke elé, majd kézzel vetve várták a termést. 14 év után jutott odáig, hogy saját ökrei, igavonó állatai és munkaeszközei lettek. A tsz-be lépésekor azonban a gazdasága megszűnt. Nyugdíjba nem mehetett, mert az uradalomban eltöltött idő után 10 év megszakítása volt, a magántermelő idő meg nem volt igénybe vehető. 60 évesen kapott a termelőszövetkezetben egy pár lovat, mivel a szövetkezet nem volt gépesítve, és újra, mint valamikor az uradalomban, meg kellett a tsz földjét művelni. Ugyanis a gépállomás nem tudott minden munkát elvégezni. Naponta nyakába akasztotta hát a régi uradalomba használt tarisznyáját, és míg el nem érte a nyugdíjhoz szükséges 10 évet, ami életének 70 évében következett be, ment és építette a szocializmust. A termeléshez elengedhetetlen tőke és vegyszer hiányzott, így a kapásnövényeket kiadták résziből megkapálni és ősszel, kézi erővel betakarítani, ehhez a családnak kellett besegíteni. Az elvégzett munkáért munkaegységet írtak jóvá, melyre időnként előleget adtak főleg a termények betakarításakor, minimális mennyiségben árpát, búzát, járandóságként pedig háztáji földet kapott a tsz tag, ebből azonban levonták a kertet és szőlőt. Ha valaki nem tudta az előírt munkanapot teljesíteni, úgy a háztáji föld területét csökkentették vagy megvonták. Év végén zárszámadást tartottak és, ha a Szövetkezet veszteséges volt úgy az évközben teljesítés eredmény után a szerzett munkaegységért nem fizettek, csak az évközben kapott előleggel kellett a tagságnak megelégednie. A szövetkezet megfelelő erőgépekkel és munkagépekkel nem rendelkezett. Ekkor kezdték a gépállomásokat megszüntetni és a gépeket a szövetkezetek között fölosztani. Ez a gépállomány igen elavult volt. Nagyon éreztette a hatását a pénzhiány úgy a műszaki, mint egyéb vonalon, vetőmag és vegyszer tekintetében.

Sok gondot okozott a megtermett gabona raktározása, amit elavult régi uradalmi magtárokban és padlásokon kellett tárolni, de nyáron az iskolák tantermeit is igénybe vettük. Ekkor a gabonát állandóan forgatni kellett, ám a minőségromlást még így sem lehetett elkerülni. A gazdálkodásban csak a hetvenes évek végén volt változás, amikor a rendszerek megalakultak és a nyugati modern gépek bekerültek. Megépültek a nagy teljesítményű szárítók és magtárak. A tőkehiány miatt azonban a tsz-ek egy része nem tudott lépést tartani és kénytelen volt egyesülni a másikkal.

Huszonegy év után, melyet a termelőszövetkezetben eltöltöttem papírjaimat beterjesztették a nyugdíjfolyósító igazgatósághoz. Az igazgatóság válaszlevelében közölte, hogy a Szovjetunióban eltöltött 9 évemet nem áll módjába figyelembe venni. A levél száma 27./.2790 /1985-20 Szekszárd 1985. nov. 26. Az indok: a 17/1975/VI. 14./ MT. sz. rend. 109 §. értelmében a háború és népellenes, az állam, valamint a béke és az emberiség elleni bűntett miatt jogerősen legalább 5 évi szabadság vesztésre ítélt személynek a bűncselekmény elkövetését megelőzően szerzett szolgálati idejét figyelembe venni nem lehet.

A Magyar Néphadsereg Központi Irattár igazolása alapján 1945-1953-ig háborús bűncselekmény miatt ítélték el. Ekkor személyesen felkerestem az Igazságügyi Minisztériumot, ahol közölték, hogy adjak be kérvényt a Szovjetunió Legfelső Bíróságához és kérjem büntetésem törlését. Ezen nagyon meglepődtem. Tudtam, hogy Magyarországon élek, van felelős magyar kormánya az országnak, van fővárosa államapparátussal és nekem 1985-ben nem volt. Ezért 1985. december 2-án megírtam a Szovjetunió Legfelsőbb Bíróságához, Moszkvába kérelmemet. A munkahelyemen híre ment ennek és így láthattak a háború után 40 évvel egy háborús bűnöst. Én meg vártam, ebben már volt gyakorlatom, hiszen kilenc éven keresztül, ha azt kérdeztük, hogy mikor megyünk haza a válasz az volt „szkoró” hamarosan. Most azonban ennyi időre nem kellett várni, csupán fél évet 1986. szeptember 8-ig. A kérelmet az Igazságügyi Minisztériumba kellett küldeni és a válasz is onnan érkezett. Abban a Szovjetunió Legfelsőbb Bírósága büntetésem negyven év után bűntény hiányában törölte. Időközben 1985. december 28-án a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság elhárítási vezetője F. ezredes kihallgatott. Arra volt kíváncsi, milyen ember az, aki a szovjet elvtársak ellen harcolt. Elmondtam, hogy én nem mentem a Kárpátokon túlra, ők jöttek a Kárpát-medencébe most már 1849 után másodszor. Az a bűnöm, hogy a haza védelmében kész voltam harcolni. Nem öltem szovjet katonát - hangsúlyoztam, de akart mondta ő. Megkérdeztem ismeri-e Sajó Sándor versét:

„Magyarnak lenni, tudott mit jelent …

Küzdelmet, fájót véges végtelent…”

Felhívtam a figyelmét, hogy engem magyarnak neveltek és nem internacionalistának, hogy 1941 után olyan plakátok voltak, hogy járt már erre török, tatár, mégis magyar ez a határ és én ebben hiszek. A kihallgatás elég hosszúra nyúlott, és amikor látta, hogy érveimet megtudom védeni, a kihallgatást befejezte.

oooooooooooooo

aa


Előszó ] 1 ] 2 ] 3 ] 4 ] 5 ] 6 ] 7 ] 8 ] 9 ] 10 ] 11 ] 12 ] 13 ] 14 ] [ 15 ] 16 ] A templomépítő ]