oooooooooooooo
|
|
Minden valamire való ruhát el lehetett adni.
Az egyik etappal érkezők között felfedeztem egy személyt, aki egy civil
ruhává átvarrt wermacht egyenruhába feszített. Körbe jártam. Ekkor így
szólt a társaihoz. „Nézd ezt a gazembert, el akarja venni a ruhámat.”
Megnyugtattam, hogy nem én, hanem mások fogják ezt megtenni. Elmesélte,
hogy hadifogolytáborban, hadifoglyokként voltak, s itt készítette a civil
ruhát, de mert súlyos büntetést kapott, ezért őt is Szibériába hozták.
Tripolszki András a neve és szenttamási. Tehát a szomszéd községből való.
Bandival levettettem a civil ruhát és felvette a használt ruháját. A civil
ruhát aztán gyorsan eladta, míg el nem vették tőle. Etap érkezéskor sokat
meséltünk, és megismertük magyar hadifogoly testvéreink szomorú sorsát.
Akik ugyanúgy szenvedtek a hazáért, mint mi. Senki sem tudta azonban, hogy
hányan voltuk, akik magyar hazánkon kívül szenvedtünk.
Táborunkba került Bondor Vilmos is, aki
néhány társával együtt megszökött. A szökés azonban nem sikerült, a vállát
átlőtték, ezért egy gazdaság központjában keresett védelmet. A
gazdaságvezető nem adta át az üldözőknek, csak a rendőrségnek. A
rendőröknek is csak úgy, hogy jegyzőkönyvet vettek fel. Így maradt
életben. 1944-ben Mikó Zoltánnal volt kapcsolatban, így került fogságba. A
doni fronton harcolt. Itt Kiss János és Tartsay Vilmos csoportjával is
összeköttetésben volt. 1955-ben jött haza és utána Amerikába ment. Sokat
mesélt. A lágerben külön fogdában tartották egy ideig. Nappal a fogda
udvarára engedték, mely drótkerítéssel volt körülvéve, s mindig a
lágerkerítés őrbódéjában lévő őr látóterében volt. Ilyenkor ketten a
kerítés közelébe mentünk egymás között beszéltünk, melyet Vilmos
meghallgatott és így értesült a hírekről.
A táborba sokszor prominens személyeket is
behoztak. Így került oda Molotov és Kaganovics titkára is. Az orosz
sorstársak nem kedvelték egymást. Ezt fizikailag, veréssel hozták
tudomásunkra. Még itt is éltették a kommunista pártot és saját magukat
tették felelőssé helyzetükért.
Az én jó lelkűségembe belefért és nálam
megértést talált S. Sándor zsidó fiú is. Aki olyan elesett volt, mint mi.
Szatócs üzletük volt, és mivel nem ellenőrizte a megszerzett szeszes italt
és kimérte, s meghalt a faszesztől négy szovjet katona. Ezért négy és fél
évet kapott, és a Birodalomba került. Este a beszélgetések során felszínre
került a nacionalizmus, de a többség nem szívesen tárgyalt vele. Szegény
Sanyi, hogy bizonyítsa összetartozásunkat, a szlogent ismételgette:
„büszke vagyok, hogy magyar zsidó vagyok”. Figyelmeztettem, hogy egyelőre
erről az érzéséről hallgasson. Mivel ő nem politikai fogolynak számított,
így hamar elkerült közülünk, miután mi bocsánatot nem érdemlő bűnözőknek
számítottunk.
Az ácsbrigád vezetője Grigor Andrejevics
Kondakov volt, aki rablásért került börtönbe, s ekkor, mint rabot a
katonasághoz vitték. A frontra nem akart menni, ezért tenyerét átlőtte,
így öncsonkító tettéért 10 évet kapott és a lágerbe került. Brigádvezető
beosztásáért mindent megtett, sokszor kíméletlen volt, de jó oldala az
volt, hogy beosztottait embernek tekintette és érdekükért a tőle telhetőt,
megtette.
A brigád egyébként soknemzetiségű volt:
orosz, ukrán, lengyel, litván, német, magyar, kínai, besszarab
képviseltette magát. Komoly szakemberek is akadtak közöttünk a brigádba
megfelelő szerszámmal. A tábor vezetése is ránk szorult, mivel őket is
változtatták és sokkal a családja is vele volt, így némi bútort kellett
csinálni nekik. Ezért elnézőbbek lettek vele és mint brigádvezető,
javítani tudott a helyzeten. Tudta, hogy a napi munkát az irodában
furnérlapon kell papír hiány miatt leadni, Ezt másnap lekapartunk és újra
írtuk. Mi azt, amit a furnérlemez elbírt, ráírtuk, így a kenyérfejadag a
legnagyobb lett. De a káposztaleves és kása is bővebben érkezett a
konyhából. Közölte velem, csináljam e feladatot én, mert ő írni nem igen
tud, és azt a engyel fiút aki a munkáit eddig írta, elvitték. Ezt azért
nem orosszal végeztette el, mert így ha probléma volt, rám tudta fogni,
hogy nem jól értettem, amit ő diktált. Ilyen eset volt az, amikor egy
vagon szenet kiraktunk. A brigádot nem szedték szét, hanem mind ott
volt.
A vagont a nyílt pályán raktuk ki, de amíg
megérkezett sok idő telt el, így a 60 tonna csak a büntető fejadagra lett
volna elegendő. Az ilyen táboron kívüli munkát az iroda barna csomagoló
papírra írattatta velem. Kondakovval a 60 tonna helyett 600 tonnát írtunk
a papírra és a munka elvégzését a nem létező Ivanov őrnagy nevének
odaírásával igazoltuk. A kapott kenyeret már rég elfelejtettük, amikor
magas rangú vasutasok érkeztek és keresték, ki írta alá a nem létező
mennyiséget. Kondakov megmondta, hogy én és azért, mert nem értettem mit
mondott, miután nem vagyok orosz nemzetiségű. Nem hitték el, mindjárt a
fogdába vittek és étlen szomjan tartottak. Amikor a tisztek elmentek,
Grísa értem jött a fogdába, onnan a konyhára vitt és jóllakatott. Az
embereiért mindent megtett. Télen a tábor kerítése mellől a havat kellett
elhányni. Ilyenkor a furnérlemez korlátlanul elbírta a hó köbméterét és
így a kapott kenyéradag is megfelelő volt. Nagyon jó kapcsolatom volt egy
elesett, félénk besszarab velem egyidős fiúval. Markó csomagot kapott s
abban, mahorka, Pravda, fokhagyma és egy zacskó korpa volt. Mivel jó
viszonyban voltam a kínaiakkal, és a konyhán kínaiak is dolgoztak, mindig
adtak egy darabka káposztát, amit megfőztem és Markó korpájával
besűrítettük, ezzel is tellett az éhes gyomor. Nan-Gu-An, a kínai asztalos
szintén jó barát és munkatárs lett. Ővele is, ahol lehetett segítettünk
egymáson. Egy alkalommal szólt, hogy menjek a barakkba egy kis ünnepségre.
Elmentem. A barakkban foghagymás hússzag áradt. Én is kaptam egy darabot
nagyon, jóízű volt.
Nan-Gu-An elmesélte, hogy a táborparancsnok
selejtezte az egyik védő-őrző kutyát és az öreg kínai a bőre kikészítése
fejében megkapta a húsát, melyet a kínai ott a helyszínen elkészített
megsütött. Egy alkalommal a brigádvezető beteg volt és a táborból nem túl
messze lévő sertéstelepre kellett menni így én voltam a brigáddal. A
sertés kutricákat kellett javítani, Női dolgozók voltak a telepen.
Krumplit főztek a disznóknak. A mosléknak szánt krumpliból lehetett enni.
A kismalacokat tejes kásával választották el az anyától. Ekkor láttam,
hogy a foglyok a kismalacokat félre lökve, elszedték a tejes kását egyik
kutricából. Istenem, hová jutottunk!
Az ötös táborban női foglyok voltak. A tábor
karbantartására a mi ácsbrigádunkat küldték át. A nők nagyrészét nemi
bajjal kezelték, köztük volt egy magyar fiatalasszony, szintén beteg.
Megerősített belső katonai szolgálattal tudtunk dolgozni mivel a nők a
munka helyett más célra kívántak bennünket igénybe venni. A hangadók vagy
tizen szembeszálltak az őrséggel és verekedéssé fajult a helyzet, de végül
az egyik barakkba szorították a nőket, akik meztelenre vetkőzve
ellenálltak. A katonák egyenként, meztelenül, kezüket, lábukat összekötve
a központi tábor fogdájába szállították őket lovas kocsira rakva. A női
táborban rettenetes állapotok voltak, selyemharisnyából varrtak magunknak
- férfit helyettesítő eszközt - melybe meleg kását tettek. A táborba
hozták Lengyelország, Szovjetunióhoz csatoló részéből az apácákat is.
Szegényeknek a sorsa pokoli volt, hiszen mindezt látták és
megélték.
Egyszer el kellett menni sírt ásni.
Hármunkat osztották be egy csapatba köztünk, volt egy kazah fiú is.
Félméteres vésőkkel és nagy kalapáccsal kellett a vastag fagyott földet
áttörni. Sok erőfeszítésbe került, míg sikerült. Amikor az igen vallásos
mohamedán volt a gödörben észrevette, hogy a lába alatt mozog a föld.
Kiugrott és kétségbe esve fohászkodni kezdett, mert
szerinte a halottat háborgatni halálos bűn volt. Elkezdtük hát betemetni,
ezt azonban a köztörvényes bűnözők nem engedték és kidobálták a nyugvó
holtat. Az őrző katona, szórakozásból kiverte a fogait, majd a fára
akasztotta. Kétségbe voltunk esve a kazahhal együtt, imádkoztunk magunkban
és kértük a Jóistent, hogy segítsen meg bennünket, ne itt kelljen
meghalni, mert még a földben sem lehet nyugodalmunk. Nem beszélve arról,
hogy amikor a halottat a tábor kapuján kivitték, kalapáccsal a homlokát
betörték, mivel volt rá példa, hogy abban a ládában csempészték ki a
szökevényt, melyben a halottat szokták vinni, ruhátlanul és egy
furnérlappal, melyet a számával a lábára kötöttek.
Az első időben együtt dolgoztunk Klibán
Bandival a Kondakov brigádban, de őt előbb elvitték közülünk. Én még
hosszabb ideig maradtam, de bevett a szokásnak megfelelően a brigádokat
széjjelszedték, s különböző helyekre vitték. Így kerültem a központi
táborba, ahol egy nagy gatterüzem is dolgozott, és nemcsak fából, hanem
téglából is folyt az építkezés. Én a gatterhoz kerültem, holott a
varrodában sok magyar - Virág Jóska, Ebergényi Imre, Huszár Lóri -
dolgozott. A gatterüzem vezetője egy gazdasági bűncselekményekért elítélt
őrnagy volt. Művelt ember, mindenről kikérdezett, pedig ő is elítélt volt.
Kézzel kellett a rönköket a gatter kocsijára görgetni, mivel a gatter
fedett helyen volt, így annak folyamatos munkát kellett éjjel-nappal
biztosítani. Minket, a kisegítő személyzetet az időjárás nagyon
megviselt. Valami fertőzést kaptam, különböző helyeken
furunkulusok jöttek a testemen és állandóan lázas lettem. Kértem, hogy
helyezzen a varrodába. Elbeszélgetett velem, s azt mondta neki is van
gyereke és nem ő tehet a szörnyű állapotokról. Elvezetett az orvoshoz,
befektettek egy beteg részlegre, amelyet az egyik barakkból alakítottak
ki. Külön tárgyalt egy fiatal orvossal és a gondjaira bízott. Pár hónapig
volt így és többször meg is látogatott. Kitavaszodott mire meggyógyultam.
Nem engedett el, nála kellett dolgoznom. Azt mondta, udvaros leszek,
kaptam egy talicskát, lapátot és söprűt. A gatter késztermékét, deszkát,
lécet és gerendát a városba hordtak, így a beérkező tehergépkocsik által
behozott vodkát, kenyeret, vajat az én talicskámba tették, melyet nekem
kellett a gatterirodába vinni, lehetőleg észrevétlenül. Közben egy
ládagyártó üzemet hoztak létre, és ide helyeztek. Marienszk városba, egy
nagy szeszgyár dolgozott, annak kellett a sörösrekeszekhez hasonló
láda. |
|
oooooooooooooo |