. . |
oooooooooooooo |
SzibériábanGyalogmenetben vonultunk, ami zöldet a kezünk elért azt legeltük. Vinicába induláskor még hó volt, Berkulban meg minden kizöldülve fogadott. A hatos tábor nem volt felkészülve fogadásunkra. Két barakk állt, de ennek a duplája kellett volna. Az élelmezéssel is baj volt, mivel a megfőzött csalánleveshez nem volt edény, amiből meg lehetett volna enni. Az egyik sorstársam egy ütött kopott bilit használt így ő többször is vételezett. Forgalomba volt egy nagyon szép virágmintás porcelán köpőcsésze is. Az ácsok rájöttek, hogy fából kivésett kis vályút kenyérre lehet cserélni. Horváth Jóskával közösen cseréltünk egyet, de az első éjszaka ellopták tőlünk. A barakk zsúfolásig telt éjjelre. A priccseket a köztörvényes bűnözők foglalták el, így nekünk csak a padló jutott, elfoglalva minden talpalatnyi helyet. Szinte az egész tábor hasmenést kapott, a tömeg ki-be járt. Ám a latrináig nem mentek el. És mivel kinn az udvaron világítás nem volt pár lépésre az ajtótól már végezték el a dolgukat. Az egymást követők széttaposták az ürüléket, és piszkos lábbal jöttek újra a barakkba. Itt a barakkban is csak mécses világított így nem láttak jól és a földön fekvőket összetaposták. Orvosságot hasmenés ellen az orvos az ácsoktól kapott faszén formájában. Klibán Bandi barátom, sorstestvérem, farkasvakságot kapott, naplemente után a vitaminhiány miatt nem látott. Így az esti levesnek nevezett meleg vízért nem tudott az osztáshoz menni. Helyzete kétségbe ejtő volt. Jelentkezett az orvosnál, aki közölte vele, hogy orvosság pedig nincs. Csukamájolaj vagy valamilyen friss nyers máj kellene. De a táborrendszerben ennek beszerzése lehetetlen. Tud azonban egy jó tanáccsal szolgálni: fogjon patkányt és egye meg nyersen a máját. De hogyan fogja meg este, amikor ebben az időpontban nem lát. Azt a tanácsot és segítséget kapta, hogy egy üres félfenekű hordóra olyan tetőt szerkesztett, ami a patkány súlyára a hordóba fordul egy tengelyen melyre a fenék lett rögzítve. A patkány leszúrásához pedig egy karót tűhegyesre hegyeztek. Bandi kézbe vette a szerszámot és kenyeréből egy darabkát a hordó fenékre tett, majd várt. A patkány az éhínségben velünk versenyzett, mert már jött is, hogy csillapítsa éhségét. Amint a kenyérhez ért, a fedél elmozdult a patkány beesett a hordóba és a szúrószerszámmal ledöfve Bandi zsákmánya lett. A friss patkánymáj aztán éreztette hatását, mert visszanyerte látását a vitamin hatására. Hasmenés ellen faszenet, gyomorfájás ellen krétaport, más fertőzés ellen hipermangánt hígítva itattak. Felhasználtak különböző füveket is teába. A legjobb és leghatásosabb orvosság mégis az élelem, a meleg leves volt. Amíg érkezéskor az orosz katonai ruházatot, megelőzve a szökés lehetőségét elvették, így a köpenyemet is elvették tőlem. A cipőm akkorra már szétfeslett, cipő és felsőruha nélkül maradtam. Ez azonban a munkavégzéstől nem mentesített. Meg is kezdtük a burgonya ültetést. A traktor hátsó részére egy gerendát erősítettek, melyhez fogatos ekét kötöttek, s azzal barázdát húztak. A barázdába szóratták a vetőmagot, melyet kapával, lapáttal, ásóval, és akinek nem jutott szerszám, botra deszkadarabot szegezve takarta a burgonyát. Mivel nem tudott ellenállni a nyers krumpli evésnek a mindig éhes nép, meg-meg dézsmáltuk a vetőburgonyát. ez nem használt az amúgy is beteg gyomornak. Ezért azután a nép átállt a disznóparélevél főzésére. A tábor területén található bádog és lyukas vödörből a bádogosok edényt készítettek, így kezdett megoldódni az edény probléma. Ekkor már több mint féléve fogságban voltunk. Fizikai állapotunk rettenetes volt. A kenyérellátás akadozott. A reggeli kenyérosztást csak úgy lehetett biztosítani, ha a brigád tagjai botokkal megvédték a kiéhezett, rablásra felkészült emberektől. Az elfogadhatatlan élelmezés miatt a szervezetünk kezdte felmondani a szolgálatot. Az állandó éhség és ruhátlanság miatt a helyzetünk kilátástalanná vált. Ezt látva a táborparancsnokság, feljavító kórházat hozott létre, ami abból állt, hogy nem kellett munkára menni és javult az élelem minősége: krumpli, borsó és bükköny került a levesbe. Ebben az időben már a skorbut kezdte szedni áldozatait. Az embereknek kihullottak a fogai, a bőr földuzzadt, majd kifakadt. a test csupa seb lett, pedig amiben vitamint gondoltunk, mindent megettünk. A konyhára hozták a káposztaföldről a növekvő káposztáról az alsó leveleket, ebből főzték a levest. Nem törődtünk az őrséggel, mely botokkal kísérte a szállítmányt: a kocsit megvámoltuk. A zöld, félszáraz levél keserű volt, szinte ehetetlen, mégis megettük vigasztalva egymást, „hogy tiszta vitamin”. A tábor önellátó volt, a fát a konyhára az erdőből szintén a táborlakók biztosították. Az erdőn dolgozók így friss gombához jutottak. Sajnos, mivel a gombát nem ismertük mindnyájan, egy részüket a központi kórházba kellett szállítani. Antit és Pistát megsiratva segítettem feltenni a kocsira, mivel eszméletlenek voltak. Hála istennek, amikor jöttünk haza 9 év után, élve találkoztunk. Néhány hét a feljavítóban már éreztette hatását és újra munkára osztottak: krumplit kellett szedni. Ha az őrség olyan volt-és néha jóindulatú volt-megengedte, hogy szedés közben süthessünk. Ilyenkor ők is ettek a sült krumpliból. Egyik nap lent kellett kihúzkodni, az időjárás is rosszra fordult, havas eső kezdett esni és mezítláb, egy szakadt ingben, szörnyű helyzetben voltam. Rövidesen a társaim is teljesen átáztak. Az éhségtől és fázástól reszketett a brigád, a katonák tanácstalanok voltak. A munkát abbahagyni, mivel nem járt le a munkaidő, nem lehetett. Végül a hangadó köztörvényesek beszüntették a húzgálást és összebújtak, egymást vizes testükkel melegítették. Egy idő után a katonák mégis úgy határoztak, hogy be kell fejezni a munkát. Ingem és nadrágom teljesen át volt ázva. A sárban bukdácsolva mezítláb követtem társaimat. A barakkba érve egy moldván felajánlott egy szűrből készült kabátot, aminek a nyakán a prém csak emlék volt már. A reggeli kenyérosztáskor a kenyéradagommal fizettem érte. Aznap nagyon éhes voltam, de a feslett szűr melege megérte. A cipő még mindig nagyon hiányzott, a kicserélésére, egyelőre nem volt kilátás. Vigasztaltam magamat, ha felsőruha sikerült, majd csak lesz előbb utóbb cipő is. Közben kezdett havazni és az erdőre kellett járni nyírfaseprűt készíteni. A szerszámkészlet, a fűrész és a balta nem volt elég a nagy tömegnek, ezért nem győzték a fát kidönteni. A faderékból tüzet raktunk, amíg sikerült a nyírfát kidönteni, lehetett melegedni. A tűzhöz közel megint a hangadó köztörvényes bűnözők kerültek. A nyírfaágakat letördeltük, és két marékra valót egy a tűz fölött megmelegített szállal átkötöttük. A brigádvezető, a normát megközelítő mennyiséget beírta, hogy a kenyérfejadagot megkapjuk. A baj akkor következett be, mikor a söprűmennyiséget elszállították, mert nagy mennyiség hiányzott. Ezen úgy segítettek, hogy a rohamosan fogyó készletet meggyújtották a hiányzó készletet leírták. A tél mind hidegebbé vált, a hó rohamosan nőtt, a tábor inkább mezőgazdasági jellegű volt. Nagy mennyiségű fakitermelést nem végeztek, így a tábornak kerestek munkát. Nagy mennyiségben hozták a fonásra előkészített gyapotot és ebből kellett kézi erővel fonalat fonni, kézzel pörgetett guzsalyokkal. Nem akart sikerülni, ezért azt csináltuk, hogy egyikünk a gyapotot finoman eresztette, a másik meg egy 15-20 cm keresztet pörgetett, közben távolodott majd, a keresztre felorsózta. Örültünk az elfoglaltságnak, mivel a barakkban, melegben dolgoztunk. Ekkor ért a meglepetés. Ceruza nagyságú fahorgokat hoztak és bemutatták, hogyan kell horgolással zoknit és kesztyűt kötni. A fonál vastagsága elérte vagy meghaladta az 5 mm-t. Mikor belejöttünk, gyorsan elértük a norma szintet. Nem tudtuk, hogy a tavaszi munkálatoknál már cipő helyett ebből a zokniból kapunk a kapunál és így felöltözötté nyilvánítva kell munkára menni. Más kérdés az, hogy ha sár volt, a sárban a zokni elázott, lecsúszott a lábról és újra mezítláb maradtunk. Az élet egyik legkellemetlenebb része, ideje a létszámellenőrzés volt. Ezt függetlenül az időjárástól az udvaron végezték el. Sokat szenvedtem, mivel a cipő hiánya miatt mezítláb kellett sorba állnom, a számolás meg rendszerint nem akart egyezni ezért mindig újra kezdték. Az eső, a sár, vagy havazás nem zavarta őket, sokszor a végtelenségig eltartott az ellenőrzés. Megfelelő vízszerzési hely sem volt ezért, egy völgykatlanban gátat kellett építeni. A földet a gát mellől kellett talicskával a gátra hordozni. Egy fő a talicskát tartotta és tolta, egy fő meg 8-as vasból készült kapoccsal húzta. Tavasszal a víz átszakította a gátat, ekkor újra kellett építeni. A víz csak télen volt elfogadható, nyáron szennyezetté vált. A rossz minőségű víz miatt igen sok volt a megbetegedés. Inni csak úgy lehetett, ha az ember az ingalját szájához tette és így ivott. Utána a ruháról a rajta maradt vízi élősködőket lesöpörte. A tarthatatlan állapot miatt kutat kellett ásni. Ez úgy történt, hogy kb. 4x4 m-es keretet csináltak 25x25 cm-es fákból, s ezt növelték az ácsok. Mi meg a keret alól és belőle a földet kiszedtük. Így mint a kútgyűrű állandóan süllyedt és kialakult a kút belső része. Vizet csak 20-30 méter mélyen találtunk. A kút ásása közben 2 méterenként ellenkező oldalon a kút gerendafalába padlót építettek be, melyre egymással szembe két-két ember állt és dobta a másiknak felfelé a földet. Ezt követően a környéket innen látták el vízzel. A kútban amikor ástam, a lábam nem fázott. Idő volt elmélkedni és imádkozni. Édesanyámra gondoltam, aki még 1943-ban meghalt és egy sírban a temerini temetőbe pihent, a pici korában meghalt testvéremmel, akinek a nevére kereszteltek, s azt mondták, ő az én őrangyalom. |
oooooooooooooo |
|