SZEKERES IMRE GYULA
/ 1925 Hódmezõvásárhely / |
Ne adj Isten, amikor valakivel mégis a nyugalmából ki kellett vetkőznie, akkor a hosszú folyosóra kihallatszott irodájából a dörgő hangja. Ilyet a hat év alatt kétszer hallottam, amikor az egyik főszakács lebukott és először Iván Gregorovics beszélt vele. Majd egy másik eset alkalmával, amikor az illető szakács visszabeszélt, fennhéjázó volt, a hibáját nem akarta elismerni. Szóval, előre nem ismertem a konyhafőnök tulajdonságait,
de az első találkozásunkkor megfogadtam magamban, hogy velem, őneki nem lesz
baja, mert én nem adok rá alkalmat. Megmondta szépen, mihez tartsam magamat,
becsüljem meg ezt a helyet, mert ide akárki állandó munkára be nem jöhet.
Lopni ne próbáljak, mert az előbb-utóbb úgyis kitudódik. Szóval idekerültem, erre a hatalmas konyhára. Látszott, hogy előző években építhették. Gyorsan mennek itt a dolgok, pláne az építkezés. Úgy hallottam, hogy ez lesz az a láger, amelyik a legújabb bánya embereinek fog szállást, ellátást biztosítani. Akkori létszáma háromezer körüli volt. Ennyire is főztünk. Három darab háromszáz literes, három darab százötven literes öntöttvas üstben csak a leves főtt. Folytatva a sort, még hat darab százötven literes üst állt a kásaételek rendelkezésére. Középen az üstsorokat elválasztva, egybeépített három méter hosszú tűzhely szolgált az edényekben való főzésre és az egyéb sütésekre, ha esetleg nem bírta a kapacitást a sütőhelyiség. Mert külön helyiségek voltak a hal és hús feldolgozására és megsütésére. Külön a pékáru sütemények elkészítésére. Ezek a helyiségek a hosszúkás, hatalmas konyha belső végében voltak. Ellenkező végében pedig az osztóhelyiség üvegfala mögött, azon túl az ebédlő, ahol egyszerre háromszáz ember is elfért. Asztaloknál négyen tudtak helyet foglalni. Az ebédlőből az összeszedett szennyes tányérokat egymásba rakva beadták az edénymosogatóba. Ott egy hatalmas vasteknőben három ember állandóan és nagyon gyorsan mosta az alumínium tányérokat. Közben, egy hatalmas üstben, amelyben forró víz volt, egy drótkosárba rakott tányérokat megbuggyantották. Úgy vitték újra az osztóhelyiséghez. Így ment a körforgás reggel fél öttől hétig. Este öttől hétig. A reggeliért és vacsoráért a brigádok sürgősségi sorrendben, de szervezett formában jöttek. A kimenetel hattól történt a kapunál. No, akik a fontosabb és messzebb munkahelyre mentek, ahol korábban jöttek reggelizni, hogy a kapunál előbb tudjanak sorbaállni. Az ebédlőnek is megvolt a maga ügyeletese, rendésze. Ő ügyelt, hogy a dolgok rendben menjenek. Csak azok a csoportok mehettek be, akiket beengedtek. Az ételt akár reggel, akár este, sietve kellett megenni, mert jöttek a következő csoportok és szorongatták a bentlévőket. Ilyenkor nem egyszer konfliktus is kialakult, de az ököljog alapján az ügyeletes gyorsan rendet teremtett. Erős fickót és rámenőset választottak erre a posztra. A fogoly, mindig éhes, akkor is, ha már evett, mert a táplálék nem kalóriadús és kevés. Egy evőkanálnyi zsiradék huszonnégy órára és hat-nyolc dkg sült hal vagy fasírt és egy öt dkg-os pogácsaféle nem nagyon lakatja jól a gyomrukat akkor sem, ha három-négyszáz gramm kása, háromnegyed liter leves és hét-nyolcszáz gramm kenyér pótolja ezeket. Legfontosabb talán mégis a kenyér, melyet két részben kapnak meg. Ötszáz gramm reggel, a többit este. Már írtam arról, hogy a munka minősége és besorolási szintje után kap egy átlagot és arra a teljesítmény után fokozatosan többet. A legjobban élelmezettek a nehéz testi munkások. Ezek a szénbányászok és a fenti nehéz testi munkát végzők. De ezek is vígan megették, amit kaptak. Hosszú volt a huszonnégy óra mindenkinek. Egyedül a levest nem ették meg mind, ha üres volt, ritka vagy ízetlen. Kikanalazták a néhány szem sűrűjét és fele levét s otthagyták sokszor. No, erre az otthagyott levekre is voltak jelentkezők, akik nem törődtek a következményekkel - vízbetegséget kaptak előbb-utóbb. Felfújódtak, lábuk megvastagodott, oszlopokká váltak. Szemük bedagadt. Nagyon szerencsétlenül néztek ki. Csak olyanok vállalkoztak ilyen levesmaradékok összeszedésére, akik otthonról semmi támogatást nem kaptak. Ilyenek akadtak a románok közül is. Sajnos közülünk is volt néhány eleinte, akik folytatták ezt a szedegetést. Később, már ez köztünk nem volt jellemző, mert igyekezett kialakítani mindenki valamilyen segélyformát a többlet ételre. A konyha padlózata fenyőfadeszkából volt és amikor én odakerültem, elég szép fehér, nyers színe is volt. Új volt. A konyha másik, hosszabb oldalán pedig fallal elhatárolva voltak egymástól olyan helyek, ahol egyéb konyhai munkákat lehetett végezni. Hosszú, nagy asztal állt rendelkezésre. Az edények, eszközök és keverők itt voltak tárolva, ami nem, az az edénymosogatóban. Pl. a rengeteg fatepsi meg alumínium- és vastepsik is az edénymosogatóban voltak tárolva. A konyháról egy nagy ajtónyílás vezetett a mosogatóba. Az üstök és a tűzhely alá a fal túlsó oldaláról fűtöttek. A fűtővel a kapcsolatteremtésre több hét centiméteres átmérőjű kerek nyílás szolgált. Ezek a vezényszavak hangzottak el legtöbbször. Kacsegár!=fűtő, figyelj, az ilyen és ilyen számú üstöt gyújtsd be! - élénkítsd a tüzet! csendesítsd a tüzet! (Ilyenkor egy lapát havat dobott be a tűztérbe.) Ha kifutott a leves vagy a kása (ilyen is történt), akkor teljesen el kellett oltani, ki kellett húzni minden parazsat. Majd újra a másikból parazsat vett át és szenet dobott rá és kész volt a begyújtás. Szóval, amikor elkezdődött a főzés este reggelre, és délelőtt estére, akkor teljes gőzzel előre, mint a tengerjáró hajón. Mindenki, aki a konyhán létezett, serényen dolgozott. Nem volt kis teljesítmény a hat szakácstól és hat helyettestől háromezer rabnak főzni. A beosztásomat illetően mindenes lettem, tehát a szakácsoknak is segítettem, ha igényelték. Hol az egyik volt megszorulva, hol a másik. Amikor a váltás volt, reggel hatkor már bent voltam és este hatkor még bent voltam. Ugyanis az osztóhelyiségbe való kihordás is sokszor nekem jutott, de különösen, amikor már az illetékes szakácsok elmentek, én fejeztem be a kihordást. Így elég hosszúra nyúlt az én műszakom. Dehogyis reklamáltam én, örültem, hogy jó helyen lehettem. Amit rám bíztak, maradéktalanul, pontosan elvégeztem. Igyekeztem ellesni, mikor mit kell csinálni és nem vártam meg, amíg szólnak, hanem már csináltam is. Ezt a kis pluszt becsülték és értékelték bennem. Azt is észrevettem, amikor próbára tettek, hogy hozzányúlok-e a kész, darabos porciókhoz. Nem nyúltam, vígan meg tudtam állni. Nem éheztem én, ahogy a konyhára kerültem. A saját porciómat oda tudtam adni a fiúk közül valamelyiknek. Nem állandóan ugyanaz kapta. A szakácsok és egyáltalán a konyhai dolgozók is megkapták a napi norma élelmüket, jegyüket. Kenyeret is. De ott nekem természetesen nem volt rá szükségem. A fűtőhöz is hamarosan bejárt egy szombathelyi fiú, Kiss Pista NB I-es játékos, aki 18 évesen a Haladásnak volt legfiatalabb játékosa. Nagyon le volt gyengülve, amikor találkoztunk. A fűtő rendszeresen hordta neki a tányér kását, bekeverve egy kis sült olajjal. Amikor csak lehetett, fasírt is került a tányér aljába. A fűtő Zsénkának azt mondtam, valamit csináltasson vele, hogy mégis neve legyen a gyereknek, amiért kapja. A munkáért szabad volt adni készételt, de nyersanyagot kiadni szigorúan tilos volt. Ezért óvatosnak kellett lenni és így soha sem buktam le. Ha lebukok, akkor nekem is, nekik is rossz, mert egyáltalán nem tudok segíteni sorstársaimon. Később, amikor már szakács lettem, még bátrabban szerveztük az ilyen támogatást. Mindenkinek egyszerre nem lehetett juttatni, de gondolom így is valamit jelentett. Nem sokáig voltam mindenes, mert beosztottak műszakba, és egy hónapig nappalra jártam a levesfőző szakács mellé segítségnek. Tehát amolyan segédszakács lettem. A főnököm, Vászka, nagydarab, száz-százöt kg-os, testes ukrán fiú. Eléggé öntelt fiúnak nézett ki, aki nem tűri, hogy őneki bárki valamit is mondjon, ami jobb megoldás mint az övé. Eleinte láttam mindjárt, sok mindent lehetne jobban csinálni. Ízletesebben. Módszereken változtatni. Próbáltam én neki mondani egy-két tippet, de hallgatásával visszautasított. Sőt, gorombán rendre utasított, törődjek azzal, ami az én dolgom. Jól van, gondoltam, csak egyszer lenne nekem lehetőségem, hogy bebizonyíthassam az én igazamat. Tartottam tőle, hogyha sokat okoskodom mellette, képes lesz eltanácsolni maga mellől. Alig dolgoztunk együtt három hónapot, bekövetkezett a tragédiája. Mivel a nagy testet jól kellett táplálni, így igen torkos
is volt. Az arca majd kicsattant az egészségtől, olyan piros állandóan.
Egyik alkalommal - mint oly sokszor - bement segíteni a húsfeldolgozó
helyiségbe, a kis kí- A leves főzését én fejeztem be. Reggel a nagyfőnök, tehát a szabad ember Dgyemcsenykó behívat, amikor hallja mi történt Vaszillal az éjjel. Kérdezi tőlem, én elvállalnám-e az egyszemélyes felelősséggel a leves főzését. Mondom, természetesen, de kérnék egy engedélyt arra, hogy úgy csinálhassam, ahogy én azt jónak látom. Mert én másképpen tudnám csinálni, mint Vászka. Azt válaszolta erre: Nem bánom, csak a bányászok megegyék. Azt én garantálom, mondtam rá. Ezzel elküldött, végezzem a dolgomat. No, ez megint nagy dologra, feladatra kötelezett. Amit már régen, hónapok óta reméltem, hogy csak egyszer tudnám bebizonyítani, lehet jobban is csinálni, most itt az alkalom. Aznap alig aludtam, már szervezkedtem is előre. A barakkokban találtam kisegítőket, akik tízen vállalták este a krumpli tisztítását és darabolását. Akkor már én választottam segítséget, annyit, amennyit jónak láttam. Jöttek is szívesen, hisz egy tányér kása nekik is kinéz utána. A fagyos, kopogós krumplit egy centrifugás hámozógéppel megtisztítattam, mint eddig. Csak Vaszka az így, géppel megtisztított krumplit szeletelőgéppel összevágatta. Hiába mondtam én neki, hogy a krumpli mélyedéseiben még sok héj és fekete szem ottmarad és az ízét a levesnek negatívan befolyásolta. Neki nem számított. Nekem igen. Még mindég a számban éreztem az ogyesszai fekete leves ízét. Pedig az ehhez képest tényleg összehasonlíthatatlan. Mégis nekem a tíz ember, akkor az első alkalommal is, meg attól kezdve mindíg, napról napra, amíg a levest főztem, másfél évig nekem dolgozott. Egy kis speciális késsel kikanyarították a fekete részt, amit a gép meghagyott, mert mélyen volt. Utána négyfelé elvágták és vízbe dobták. Így még ránézve is gusztusos fehér krumpli lett. Az nem volt baj, hogy kevés darab, de mégis tiszta és héj nélküli krumplidarab jutott a tányérba. Ez volt az első új mozzanat, amit bevezettem. |
29 |