SZEKERES IMRE GYULA  / 1925 Hódmezõvásárhely  /
NYOLC ÉV RABMUNKA A SZOVJETUNIÓ VORKUTAI LÁGEREIBEN 1945-1953
Lektorálta: HÁBEL GYÖRGY  ; © Szekeres Imre Gyula 7144 Decs, Öreg u. 13. Tel : 74/495-948  ; Webmunka : Tóth István
Az itt látható  önéletrajzi írás írójának szellemi tulajdona. Nem magáncélú másolás, idézés csak beleegyezésével lehetséges.
Vissza a webhely tartalomjegyzékéhez                       
A teljes könyv letöltése : szekeres.zip 231K

1 ] 2 ] 3 ] 4 ] 5 ] 6 ] 7 ] 8 ] 9 ] 10 ] 11 ] 12 ] 13 ] 14 ] 15 ] 16 ] 17 ] 18 ] 19 ] 20 ] 21 ] 22 ] 23 ] 24 ] 25 ] 26 ] 27 ] 28 ] 29 ] 30 ] 31 ] [ 32 ] 33 ] 34 ] 35 ] 36 ] 37 ] 38 ] 39 ] 40 ] 41 ] 42 ] 43 ] 44 ]
32

„Vállalkozó” lettem 1950-ben

 

1949 végén, úgy december elején egy panasz folytán bejelentés és egyúttal javaslat érkezett az egészségügyi főnökhöz. Ez állítólag azt tartalmazta, hogy a csomagot kapó elítéltek igen mostoha körülmények között tudják csak megfőzni, megsütni a csomagjukban kapott nyersanyagot. Már korábban utaltam is erre, hogy sokan voltak, akik otthonról rendszeresen csomagot (öt kg-ot) kaphattak.

Valóban, mert máshol nem állt módjukban, csak a saját barakkjukban, középen a szárító kamrában. Mert a barakk belső kályháján a többiek nem engedték, hiszen szaga volt, pláne ha sütötték a szalonnát vagy kenyeret zsírban. A szárító pedig tényleg nem volt alkalmas, mert a kályha teteje fölött száradtak a csizmák, ruhák, kapcák stb., stb. Olyan vegyes bűz volt ott, hogy ott ételt főzni gusztustalan és embertelen dolog volt. Aki netán otthagyta, annak meg valamelyik irigye beledobott egy kanál sót vagy valamit. Szóval a panasz egyértelmű volt már régebbről, csak nem volt rá megoldás. A javaslatot aki beadta, úgy szólt, hogy egy személyt a láger vezetősége jelöljön ki, aki a nyersanyagokból elkészíti igények szerint az ételeket naponta.

Részleteket nem is képzeltek tovább, csak meg kell oldani. Ez parancs és foglalkozni kell vele. Az egészségügyi főnök különben eléggé fiatal, magas rangú tiszt volt, aki már idekerülése óta, egy sor tisztasági rendeletet hozott, illetve vezetett be. Neki volt köszönhető, hogy a poloska invázió alábbhagyott a rendszeres fertőtlenítésekkel. Korábban pepitára volt dekorálva a fehér fal, meg a priccs a rengeteg elnyomott, vérrel telt poloskáktól. Alig lehetett aludni tőlük. Tetű szinte már nem volt. Aki mégis észrevette, hogy neki van, az este leadta az összes ruhaneműjét és fertőtlenítették reggelre. Szóval újra meg újra vezettek be már intézkedéseket, ami a dolgozó rabokat szolgálta.

Hallottam én, hogy ezt is, azt is kérdezgetik, de rám még nem került sor. Amikor senki nem vállalta, akkor behívat a főnök engem is. Előadja, milyen elképzelése van erről. Először arra volt kíváncsi, elvállalom-e. Ahogy gyorsan át tudtam látni az elképzeléseket, magamban mérleget állítottam fel. Szakmailag éreztem magamban annyi bátorságot, hogy nem féltem a vállalkozástól. Mindenesetre szabad kezet kérek és ha kapok, ez már döntő lesz. Azt is gyorsan mérlegeltem, hogy egyszemélyes felelősségem lesz, tehát csak én lophatok, márpedig ezt semmiképp nem teszem! Akkor pedig a bizalom meg lesz a vendégeim részéről.

Amikor a gondolataimat rendeztem, szóltam, döntöttem. Láttam, tetszik a főnöknek, hogy megoldódik a feladat. Az én helyemről viszont gondoskodni kellett. Az nem okozott problémát, találtak egy-kettőre szakácsnak való embert. Azt mondta az eü. nagyfőnök, elmehetek, a részletekről majd a további tudnivalót másnap megtudom. A helyet közösen nézzük ki, még ma, a láger gondnokával. A felszerelésekről, berendezésekről, tűzhelyről stb. is majd a gondnok gondoskodik. Személyi állományilag továbbra is a közös nagykonyhához tartozom felügyeletileg. Ha bármilyen problémám jelentkezne, a konyhafőnökséghez tartozom.

Azt jegyezzem még meg, hogy a konyha visszahívat, ha szükségét látja. Ezzel el lettem bocsátva. Természetesen a gondnokkal kerestünk egyik barakkban kis helyiséget, kb. 4×4 m-es szobát néztünk ki. Gondoltam, ez megfelel. Javasoltam, válassza le fallal egyik végét, egy méter széles legyen a fűtőhelyiség. Onnan lesz az a tűzhely fűtve, amely a válaszfal belső oldalán fog épülni. Ez jó, 100×60 cm öntöttvas tetővel és jó nagy sütővel készült el. Kerestem egy kályhamestert, Jugyin bácsi személyében. Ő egy szibériai kályhás valóban. Idős ember volt, de nagyon barátságos. „Invalid” besorolása volt a kora és a szíve miatt. Megkérdeztem, elvállalná-e a mellettem való munkát, mosogatás, vízhordás, fűtés stb. Örömmel elvállalta. Ezt megengedték, hogy választhatok embert mellém. Csak könnyű testi munkás lehet. Jugyin bácsi nagyon megfelelt.

Az asztalosműhelyben csináltattam két darab polcos, rekeszes szekrényt, amelyik a nyersanyag és készételek tárolására fog szolgálni. Lett egy hosszú asztal is, meg két hosszú pad, amelyre a vendégek fognak ülni. Jelentkeztek a belső ellenőr-katonák is, összeszedtek vagy három hatalmas zsák edényt a barakkokban. Volt abban mindenféle fajta és méretű. Jó edények is. Sütőtepsik, serpenyők, tányérok, bögrék, szóval minden, amit otthonról elküldtek a hozzátartozók már korábban.

Kiválogattam, amit úgy ítéltem meg, hogy fogom tudni használni, a többit odaadtam, csináljanak vele, amit akarnak. Nekem ez elég lesz. Természetesen egy csapásra megszűnt a barakkokban való sütés-főzés is. Gyorsan, egy-két nap alatt készen lett a tűzhely, a szekrények, asztal, pad. Csináltam, összeállítottam egy próbaétrendet, ami azt tartalmazta, hogy mit tudok csinálni, mégis mit tudok vállalni. Gondoltam, ez tájékoztatásnak elég lesz. A bizalom és igény úgyis azután fog kialakulni, ahogy készülnek az ételek. A próbamenü tartalmazott ötféle levest és különféle második ételeket; magféleségből kását, kifőtt tésztát, sültekből, palacsinta, pogácsa, fánk, töltött pirozski, poncsik. Különböző szárított gyümölcsből készítményeket, kompótot. Egyelőre kezdetnek, indulásnak elégnek tartottam. Kifüggesztettem a falra és kívülre pedig a nyitás napját.

A nyersanyagokat előtte este hat-hét óráig vettem át másnapra. Egy füzetbe beírtam a másnapi rendeléseket. Pontosan bevezettem, beírva nevét, aki hozta, mit: például harminc deka liszt, tizenöt deka szalonna. (Mit kér?) palacsintát. (Mikorra?) délelőtt tíz órára. Így tovább, sorba. Az anyagokat szépen beraktam sorba sürgősségi szempontok szerint az egyik szekrény polcára. Négyzetes fiókok voltak és alulról felfelé mindig láttam, mit kell, mi a következő. Ha kész volt, akkor a másik szekrény polcára helyeztem edényben a kész ételt, maximum tizenöt perccel korábban, mint ahogy meg volt rendelve. Melegnek kellett lenni még, ahogy jött a vendég. Elkésni soha sem késtem el. Pontosnak kellett lennem, mert sorban csináltam és sorban jöttek, ahogy rendelték délelőttre vagy délutánra.

A legelső napon tizennyolc rendelésem volt. Ez volt a két év alatt a legkevesebb. Már a másodikon huszonöt, majd harminc fölé és így az első napok után rohamosan megnőtt az igény. Negyvenöttől ötvennégyig ingadozott naponta. Ünnepek alkalmával maximális leterhelésem volt. Annyit csináltam, amennyit kértek. Csak rendet kellett tartani. Amit este beadtak anyagot, másnap megcsináltam. Érdekességnek: naponta rendszeresen csak lisztből tizenkét-tizennégy kilogramm ingadozott és ebből a legtöbből palacsinta készült. De egyéb kelt tészták is készültek a sütőben. A palacsintát három sütővel készítettem.

Közben természetesen a legkülönfélébb nyersanyagokból főtt a kása különböző sűrűségekben. Kinek-kinek a kedve, igénye szerint. A szárított gyümölcsökből kompótot, meg zselével gyümölcstortát rendeltek. Névnapi tortákat attól kezdve, hogy először csináltam, azután mindig kellett csinálnom. Ilyenre csak éjjel volt időm. Sokszor fél éjszakákat átdolgoztam ilyenek miatt. Szerettem és élveztem is csinálni. Sok népi ételt megtanultam főzni, sütni. Nagyon sokféle nemzetiségű ember járt be hozzám, akik otthonról csomagot kaptak. Különböző minőségűek voltak a nyersanyagok, aszerint, kinek-kinek a hozzátartozója milyen életszínvonalon élt. A leggazdagabb és hozzánk hasonló kulturált népek jártak hozzám az észtek, lettek, litvánok, a moszkvai oroszok is jó csomagokat kaptak, hasonlóan a kaukázusi népekkel az ukrán parasztok egyes rétegei. Voltak azután szegényes csomagok is, akik ujjnyi széles szalonnát és korpás lisztet kaptak.

Délelőtt nyolctól este ötig folyton jöttek kettesével, hármasával, kik hogyan tartottak össze. Sokan egyedül rendeltek és ettek. Akik földiek voltak, hol az egyik, hol a másik kapta meg a csomagját és társaikkal fogyasztották. Jól bevált szerintem ez az ötlet, mert úgy éreztem, láttam, megbíztak maximálisan bennem. Igaz, nem is éltem vissza véletlenül sem a bizalmukkal. Megszokták ezt a kiskonyhát (Individiulnája). Különleges kis konyha.

Jugyin bácsi alig győzte mosni a sok edényt, annyi volt. A sok vendég még kapott egyéb szolgáltatást is. Feketekávét, de nem babkávét, hanem cikóriát kaphattak és teát. Huszonöt literes fazékban állandóan ott volt kéznél a forró víz. Külön kannában a sűrű kávé, amiből vegyítéssel, forró víz hozzáadásával készült a rendes kávé. Nagyon sokan, csak kávé és tea fogyasztására jártak be hozzám naponta.

A napi cukoradagját ekkor már minden rab rendesen, rendszeresen havonta egy alkalommal egyszerre megkapta. Mindenki úgy osztotta be, ahogy tudta vagy akarta. Ha nem ette meg, akkor elcserélhette rabtársával dohányért, kenyérért.

Ebben az időben, 1950-ben sokszor jött ETÁP, vagyis új csoport, akiket máshonnan vagy éppen az elosztóból hoztak ide. Ez a mi 40-es bányánk, egy új bányának indult be. Már 1937 óta vagy korábbi időktől is megkezdték a munkálatokat. Évi egy millió tonnával az egyik legnagyobb kapacitású üzemnek indult. 1952. január 1-jére tervezték, hogy a termelés beindul. Addig természetesen csak az úthálózatot készítették széltében-hosszában, több szinten. Ahogy a fiúktól hallottam, akik már ott dolgoztak, óriási építkezési előkészület folyt itt. Tehát nem hiába, amit csak tehettek a vezetők, meg is tették annak érdekében, hogy a legfontosabb a munka után az ellátás, azokhoz a körülményekhez képest aránylag a legjobb legyen.

A vorkutai szén 9 ezer kalóriás, azért oly fontos!

Változtak a szigorított láger főnökei is. Régebben, ha az udvaron valamelyik rab elment mellette és nem köszönt neki, képes volt egy napra karcelba (fogda) vágni. Most meg fiatalabbak jöttek magas rangban - ezredes - és sokkal barátságosabbak voltak. Némelyik fiú mesélte, hogy az udvaron leállította és kérdezte, faggatta, van-e valami panasza, megvan-e elégedve az ellátással stb. és megkínálta egy cigarettával. Nekünk ez hihetetlennek tűnt annyi sok rossz után.

Szóval érezhetően időről időre javult a helyzet ahhoz képest, ahogy korábban tapasztaltuk. Magazint nyitottak, ahol pénzért lehetett kapni ételpótló árukat. Lekvár, dzsem, cukor, cukorka, kenyér, margarin, csak a legfontosabbakból. Havonta a foglyok kaptak rendszeresen fizetést a munkateljesítményüktől függően. A teljes fizetés nagyobb része az ellátást biztosította, kisebb részét félretették a szabadulásra és ami maradt, azt kapta kézhez. Ez teljesen különböző volt. Nekem pl. bruttó ötszáz rubel volt a havi fizetésem. Alig maradt a levonások után valamennnyi.

32
1 ] 2 ] 3 ] 4 ] 5 ] 6 ] 7 ] 8 ] 9 ] 10 ] 11 ] 12 ] 13 ] 14 ] 15 ] 16 ] 17 ] 18 ] 19 ] 20 ] 21 ] 22 ] 23 ] 24 ] 25 ] 26 ] 27 ] 28 ] 29 ] 30 ] 31 ] [ 32 ] 33 ] 34 ] 35 ] 36 ] 37 ] 38 ] 39 ] 40 ] 41 ] 42 ] 43 ] 44 ]

Vissza a webhely tartalomjegyzékéhez