SZEKERES IMRE GYULA  / 1925 Hódmezõvásárhely  /
NYOLC ÉV RABMUNKA A SZOVJETUNIÓ VORKUTAI LÁGEREIBEN 1945-1953
Lektorálta: HÁBEL GYÖRGY  ; © Szekeres Imre Gyula 7144 Decs, Öreg u. 13. Tel : 74/495-948  ; Webmunka : Tóth István
Az itt látható  önéletrajzi írás írójának szellemi tulajdona. Nem magáncélú másolás, idézés csak beleegyezésével lehetséges.
Vissza a webhely tartalomjegyzékéhez                       
A teljes könyv letöltése : szekeres.zip 231K

1 ] 2 ] 3 ] 4 ] 5 ] 6 ] 7 ] 8 ] 9 ] 10 ] 11 ] 12 ] 13 ] 14 ] 15 ] 16 ] 17 ] 18 ] 19 ] 20 ] 21 ] 22 ] 23 ] 24 ] 25 ] 26 ] 27 ] 28 ] 29 ] 30 ] 31 ] 32 ] 33 ] 34 ] 35 ] 36 ] 37 ] 38 ] 39 ] 40 ] 41 ] 42 ] 43 ] [ 44 ]
44

Honvágy

Írtam a potymai lágerben 1947-48 között

 

Drága Hazám! könnyem hull ha megszólítalak.

Méltó vagyok-e Hozzád?

Kérlek ne tekints hűtlen fiadnak!

Elvittek, mert szerettelek, nem elhagytalak!

Drága Hazám! nézz el esendőségem felett,

Kínoz a honvágy! nyugalmat seholsem lelek

Üzenek a széllel dörgő fellegekkel,

Megbocsájtást kérek Tőled kisírt szemeimmel.

 

Hisz Te Vagy az én Anyám, szülém édesanyja

Nincs világom nélküled, sorsom így akarja?

Beszélek a csillagokhoz, félő, hogy tán már elborult aggyal!

Társalgok tegeződve a Holddal, a Nappal,

Keserű a poharam, keserűbb a kenyerem zamatja,

Hazavágyom! a torkomat sírógörcs szorítja

Mintha követ nyelnék hajnal éhgyomorra,

Nem lesz érzem imámnak soha foganatja!

 

Képzeletem ibolyát szed nem jön rám az álom!

De rájövök, hogy nincs szebb ország

Rajtad kívül ezen a világon!

Megérzem ha tavaszodik lent a Kárpát völgyben,

Orgona és muskátliszag van a levegőben!

Ha jön a nyár gondolatim búzakalászt lenget,

Aratóknak dalaitól egész határ zengett!

Drága Hazám! eszem elhagy! érzem elveszítlek!

 

Amikor az ősz beköszönt a holdbéli tájon

Emlékeim szőlőbe visz a présházat vigyázom!

Megindul a hangos szüret tele vidámsággal,

Nincs szebb ország! elhitetem az egész világgal!

Megérett már a dió is, reped a burokja,

Prés alatt a szőlőleve fülembe bugyogja,

Szép Vagy gazdag drága Hazám! honfi szívem elvan ragadtatva!

 

Lehullt a hó itt van a tél

Mit hozhat számomra?

Nincs itt karácsony! beigli, mák, dióval.

Több telet már nem remélek, lassú a szív alig-alig ketyeg.

Ha megáll majd? amit rég várok már,

Akkor hazamegyek!

Elviszem a honfilelkem szép magyar Hazámnak!

S megköszönöm, hogy magyarnak szült - az Édesanyámnak!

 

 

Völgyi József
Fogadalom

Mindennapom ünnepnap lesz, hogyha hazatérek!

Egy száraz darab barna kenyér kalácsként lesz étek.

Verjen meg a nagy Úristen, hogyha többet kérek.

 

Az élet nagy iskolát ad! leckéje egy tragédia, dráma,

Tegnap még valaki voltam, senki vagyok máma!

Átkozott légy mostoha sors, szennyes véres bűnös kezed

Semmi mást nem lehet várni csak rosszakat tetőled?

 

Széjjel zúztad ifjúságom bohó szép világát,

Rámtetted a rabkölöncöt Krisztus keresztfáját!

Tele könnytől, kínos úton csörgő béklyómat húzom

Ki tudja, hogy meddig bírom?

 

Nagypéntek, egy új nagypéntek! Húsvétot már nem remélek

Felsikolt bennem a lélek! Miért? Meddig? Vagy míg élek?

Nem! én már többet nem remélek nem is kérek.

Szívem az ver! Még sem élek!

 

A végső erőm összeszedve öklömmel

A sorskereke küllőibe vágok,

S a mindentől megváltó halál! Terád várok!

Völgyi József

Potyma, 1947.

 

Karácsony estélyén...

 

Karácsony estélyén halvány mécses mellett

Remegő kezekkel írom én levelem.

Szemem könnyben úszik a betűt alig látja,

Mert tudom szegény édesanyám fiát hazavárja,

Sírva visszavárja.

 

Remegő kezekkel levelem megírtam,

De ami itt bent fájt bele mégsem írtam,

Hogy az én bánatkönnyem ne epessze szíved,

Hisz Anyám fiad nemsokára együtt lesz majd véled,

Újra csókol Téged.

 

Völgyi József ; Zenéjét szerezte: Berkes Bandi c. prímás a lembergi lágerben

*  *  *  *  *

Völgyi József
Hazám

Hazám! szeretlek mint fát a kisbimbó

melyen kihajtott az ágad.

Te adsz szívembe büszke érzést

s nemesre buzdító vágyat!

Te vagy a cél! az álmok álma!

mely hevíti lelkemet,

Te vagy az örömöm, s bánatomban

megosztom véled a könnyemet!

 

Szívemmel ésszel létakaratommal

Teérted küzdök én szüntelen,

Az élet harcán bús napokban,

a Te szent képed van énvelem!

Áldom a múltat mely nevedre

tanított annyi szép dalon

S hiszek egy mégszebb nagy jövőben

egy új ezredévi hajnalon!

 

A hármas bérc és négy folyónak

aranykalászos térein,

Büszkén tekinthess mindég végig

nagy Ősök méltó vérein!

Vesszen a korcslelkű! mely ha meggyalázza

imádott, drága szent nevedet!

Legyél Te bálvány! amit a hívő rajongva, áldva emleget!

 

Hazám! Szeretlek! s minden érzésem,

amely szívemben fellobog - Tiéd!!

S ha kell magamtól mindent, -

ami drága nekem, érted én mindent,

de mindent, szívesen eldobok!

 

*  *  *  *  *

Rab karácsony

Elült a szél a késő éjszakában.

Homály borítja földünk bús egét.

Kihalt a táj, csupán egy néma tábor

Mereszti félve száz villanyszemét.

 

Körötte semmi zaj: a zord vidékre

A téli éj mogorva csendje ült;

Pihenni tért már régen árva népe:

Az elgyötört had rég elszenderült.

 

A nagy barakkot néma csönd borítja,

S a fáradt, csüggedt foglyok álmait

Csupán az őrnek lépte háborítja,

Ha olykor-olykor a barakkba nyit.

 

De csitt: az egyik csöndes, szűk sarokban

Gyakorta éled félénk, gyönge zaj -

Sugárzó szemmel, boldog-izgatottan

Suttogni kezd két árva rab magyar.

 

Az ő szívük felömlő sóhajára

Betölti most barakkjuk halk zugát:

E két ember ma szívrepesve várja

A bűnös föld megváltó Krisztusát.

 

Mit szívük mélye mindig féltve rejtett,

Ma újra hallják áhítatuk szavát,

S eszükbe jutnak régen elfelejtett

Kedves, vidám Karácsony-éjszakák...

 

S szemüknek megtört, halvány csillogása

Csodás, sugárzó fénnyé változik:

Mély csönd borul, a zsúfolt, szűk hodályra -

A két magyar csöndben imádkozik.

 

Az ég urához esdeklő imájuk

Magasra száll hitüknek szárnyain,

S szívük mélyén az apró gyertyalángok

Sziporkázó szent fénye lobban ím...

 

Te durva őr! Az ünnep éjfelében

Hiába harsan káromló szavad:

Magyar raboknak meggyötört szívében

Ma este minden, minden út szabad!

 

S a Krisztus Úr a tiszta téli éjben

Halkan kopogtat két szív ajtaján,

S könnycsepp ragyog a két magyar szemében

Csöndes, csodás Karácsony-éjszakán.

Galgóczy Árpád

Cseljábinszk, 1948.

 

 

 

Sóhaj

 

Elmerengve járok, hazafelé vágyok

S egy csodára mely lemossa rólam ami átok.

Magasított őrház, kerítés, tüskésdrót.

Mindennel elkéstem nem kérdem miért volt.

Nézem a madarat a száguldó felhőket,

Istenem ők szabadok de irigylem őket!

Húznak délnyugatnak Hazám felé mennek,

Egeknek nagy Ura, vajon mit üzenjek?

Megkérem a muzsikáló május éji szellőt,

Odahaza egy ablaknál húzzon egy kesergőt.

Húzza el, hogy a két szemem itt mindig könnyben ázik,

A testem sem pihenne itt, meghalni!? Csak magyar földbe vágyik!

 

Völgyi József

Lemberg 1953.

 

Akik hazajöttek, itthon pihennek:

 

Temetésedre;

Egy jó bajtársam halálára

1992-ben

 

Egykor messze idegenben

távol a Hazától

balsorsunkban szenvedtünk

sok igazságtalanságtól!

 

Zord rabságban számkivetve

föl az égre néztünk,

hazatérést jobb napokat

csak onnan reméltünk!...

 

Hazajöttünk, nem borítja

testünk idegen föld

keservesen megbűnhődtük

a múltat s jövendőt!...

 

Bajtárs voltál, az maradtál!

te szegény világ „vándor”!

de sokat is beszélgettünk

népünk igazáról!

 

Magyar földben nyugszik tested

magyar rög hull rája

saját neved, nem rabszámod

került a fejfádra!...

 

Bajtársaid fájó szívvel

búcsút veszünk tőled

az egek fehér hómezején

még találkozunk Veled!...

 

Isten Veled!

 

 

Emlékül szeretettel:

Völgyi Józseftől

 

44
1 ] 2 ] 3 ] 4 ] 5 ] 6 ] 7 ] 8 ] 9 ] 10 ] 11 ] 12 ] 13 ] 14 ] 15 ] 16 ] 17 ] 18 ] 19 ] 20 ] 21 ] 22 ] 23 ] 24 ] 25 ] 26 ] 27 ] 28 ] 29 ] 30 ] 31 ] 32 ] 33 ] 34 ] 35 ] 36 ] 37 ] 38 ] 39 ] 40 ] 41 ] 42 ] 43 ] [ 44 ]

Vissza a webhely tartalomjegyzékéhez