– Később sem fog semmit mondani, arra mérget vehetsz! – szól közbe egy borízű hang a közeli bokorból. A manó villámgyorsan a hang irányába fordul. Te is odanézel, és látod, hogy egy dús, fekete hajú, toprongyos, szakállas, jólöltözött, negyvenes éveiben járó, kopasz férfi kászálódik ki a tövisek közül. A fenekéből néhány különösen hosszú és hegyes tüske áll ki fájdalmasan. – A ménkűbe, nektek is pont ennél a bokornál kelleti megállni beszélgetni! – morogja, egy pillanatra kizuhanva tökéletes úriemberi stílusából. – Nem lett volna jobb az a szép galagonyabokor ott, tíz méterrel odébb? – lihegi, újabb tüskéket kaparva ki a talpából, és még mindig nem találva elveszett gentleman-i modorát. Tíz méterrel odébb nézel, de nem látsz se szép galagonyabokrot, se csúnyái, csak csupasz földet. Micsoda furcsa egy ember! – Nem arra, te homokagyú! A másik irányba! – veti oda neked a foga között, némi megvetést is tanúsítva ezzel. Gyorsan megfordulsz, és ezúttal a másik irányba nézel tíz méterrel odébb. És jé, tényleg ott van egy galagonyabokor! – Áááááááááá! – zeng keresztül a mezőn királyod, Oroszlánszagú Richárd fájdalmas hangja. Lelki szemeid előtt hevesen lejátszódik a jelenet, amint a király kínjában kiharap egy darabot az országalmából. A főkancellár és a kincstárnok gyorsan borogatást terítenek az uralkodó homlokára... Lapozz a 387-re.