Spiró György (1946-)

Spiró György
Nemzedékében talán az egyetlen, aki valamennyi műnemben sikeres alkotó. Legismertebbek a drámái (ezek közül a Csirkefej aratta a legnagyobb sikert), valamint két nagyszabású és nagy feltűnést keltett regénye, a Kerengő (1974) és Az ikszek (1981). Nagy filológiai apparátussal készült történelmi regényeinek hősei kiszolgáltatott, küszködő értelmiségiek. Miként színműveiben, itt is az egyén és hatalom viszonya foglalkoztatja elsősorban: milyen alkuk árán lehet életben maradni, s milyen szférákban őrizhető meg mégis a tisztesség a diktatúrában, különös tekintettel a kelet-európai színtérre. Spirót kevéssé foglalkoztatják a posztmodern nyelvfilozófiai problémái, annál inkább korának morális dilemmái. Könyvei poétikai tekintetben hagyományosnak tűnnek, minthogy a téma és a cselekmény végigvezetésére, az elbeszélés pontosságára és csiszoltságára különösen nagy gondot fordít. Ebbe a sorba illeszkedik újabb könyve, A jövevény (1990) is, amely "történelmi regényként" megelőlegezi Márton László, Háy János, Láng Zsolt későbbi teljesítményeit; megjelenése idején (a rendszerváltás korában) azonban nem valamiféle érdekes történelmi esemény elmondása számított a regény legfontosabb rétegének, hanem sokkal inkább a várakozás (Messiás-várás), a misztika, a nagy kataklizma (hamis) előérzete problémái. Spiró nagyszabású tablói mellett rövid, gyakran humoros, abszurd novellákat is ír - talán ő az egyetlen a korszak prózaírói közül, aki Örkény hagyományát is nyíltan vállalja; a kelet- és közép-európai groteszk hagyománya nemcsak drámáiban kel új életre, hanem novelláiban is.

KA