Szerb Antal (1901-1945)

Szerb Antal 1.
Szerb Antal 2.
Az 1920-as és 1930-as évek fordulóján jelentkező ún. esszéíró nemzedék (Németh László mellett) legjelentékenyebb alakja. Grazban és Budapesten tanult, hosszabb-rövidebb időt töltött Párizsban és Olaszországban, 1929-1930-ban Londonban volt tanulmányúton. 1928-tól a Vas utcai felsőkereskedelmi fiúiskola tanára, 1937-ben habilitált a szegedi egyetemen. Íróként a "Barabások" körében, irodalomtörténészként a szellemtörténeti orientációjú Minerva folyóiratban indult pályája. 1933-ban a Magyar Irodalomtudományi Társaság elnökévé választották. 1935-ben és 1937-ben Baumgarten-díjat kapott. Tagja volt a Kerényi Károly körül kialakult szellemi műhelynek. A balfi munkatáborban halt meg, embertelen körülmények között.

Az Erdélyi Helikon 1932-es pályázatán győztes Magyar irodalomtörténetével (első kiadása: 1934) vált ismertté. A Hétköznapok és csodák című könyve (1935) a kortárs nyugati prózát mutatja be. A példaképének tekintett Babits Mihály művére (Az európai irodalom története) válaszoló nagy összegezés, A világirodalom története (1941) mind a mai napig a legkedveltebb kalauz ebben a műfajban. Sokan hatottak Szerb Antalra - Oswald Spenglertől Egon Friedellig, Thinemann Tivadartól Kerényi Károlyig -, de ebből a sokféle hatásból kialakította a maga összetéveszthetetlen látásmódját és stílusát. Szinte programszerűen az irodalomra nyitott olvasó nézőpontját képviseli, a művekben és életművekben jellegzetes magatartásformák modelljét látva és mutatva fel, amelyek megvilágítását kell segítenie a bölcseleti tájékozódásnak is. Rendkívüli hatásának titka - túl azon, hogy bámulatos anyagismerettel rendelkezik és elbűvölően tud csevegni - talán éppen abban rejlik, hogy iróniával közelít az ún. "nagy ügyek" minden fajtájához (s tette ezt egy olyan korban, amikor szinte mindent illett halálosan komolyan venni). Mindenekelőtt az alkotó egyénisége izgatta, számára egyedül ez volt személyes ügy. Például Magyar irodalomtörténetében elsőként vállalkozott az Ady-életmű változásainak megrajzolására, s úttörő módon jelölte ki Ady mentalitásának legfőbb jellemzőit.

Hosszabb lélegzetű szépprózai művei szándékoltan kevert műfajú, ötletes fantáziajátékok. A Pendragon legenda (1934) a detektívregény, a kísértethistória és a rózsakeresztesekről szóló esszéregény különös ötvözete, ugyanakkor a detektívregény karikatúrája is. Az életidegen, kizárólag a tudományában magát otthon érző filosz gondolkodásmódjának egyszerre szeretetteljes és ironikus rajza. Az Utas és holdvilág (1937) a mélylélektani regény, az útirajz, a Cocteau-féle nemzedéki kultuszkönyv és a századforduló művészregényének egymásba játszása, ugyanakkor részben a mélylélektani regény persziflázsa is. Hőse a konszolidált, polgári felnőtt létből dezertál vissza gyermekkorának dekadens emlékeihez. Az Utas és holdvilág a felnőtté válástól rettegő kamasz lélek érzelmes és szellemes dokumentuma. A királyné nyaklánca (1941) pedig a regényszerű elbeszélés és a tudományos igényű leírás sajátos elegyítése - az ismert történelmi bűnügy előadása Szerb Antal kései, "újrealista" ábrázolás eszményének jegyében.

VA