Rakovszky Zsuzsa (1950-)

Rakovszky Zsuzsa
Költészete egészen máshonnan nyeri maradandó aktualitását, mint legtöbb kortársáé. Szokatlanul keveset publikál: 1981-es első kötete (Jóslatok és határidők) és 1994-es, Hangok című válogatott gyűjteménye között mindössze két további kötettel jelentkezett, újabb kötete Egyirányú utca, 1998-ban jelent meg. Az irónia helyett leginkább a részvét jellemző rá; verseiben a nyelv esetlegessége, pontatlansága nemigen merül fel, folyvást a keresetlenül természetes tökéletességgel kell szembesülnünk. Eszközeiben a klasszikus modernséghez kötődik: a lírai szubjektum távolságtartó kezelése főként abban nyilvánul meg, hogy számos verse félreérthetetlenül szerep-líra, drámai monológ, ahol a beszélőt (például egy kövér bolti eladónőt) a leggyanútlanabb olvasó sem azonosíthatja a szerző személyével. Ezen az eljárás kidolgozójaként az irodalomtörténet T. S. Eliotot tartja számon, de Rakovszky a módszert - nem biológiai-szociológiai, hanem filozófiai értelemben - nőivé sajátítja. Ez nem a "női irodalom" szokványos jellemzőit jelenti - különleges érzék az apró részletek iránt és hasonlók -, hanem azt, hogy az emberi nyomorúság megjelenítése nála sohasem egy másik, időben vagy térben távoli ideális állapottal való ironikus-nosztalgikus vagy patetikus-tragikus összemérés formáját ölti, hanem a részvétteljes elfogadást, ami által a lírai szubjektum közvetlenül létértelmező pozícióba kerül. E létértelmezésen pedig nem uralkodik el sem az ember menthetőségébe vetett hit, sem a menthetetlenségén érzett fájdalom, csak: ilyenek vagyunk, íme. Nemigen van filozofikusabb kortárs költőnk, s a megrendítő létversek sehol nem bomlanak ki ilyen természetességgel az apró részletekből, kövér bolti eladónők monológjaiból.

KA