Hamvas Béla (1897-1968)
A magyar filozófiai és irodalmi kultúra különös, outsider jelensége. Hatalmas életművének jelentős része máig kiadatlan, amit az 1990-ben indult életmű-kiadás (szerkesztője Dúl Antal) csak fokozatosan tud felszámolni. A két háború között jelentkező katasztrofista bölcselet legkövetkezetesebb képviselője, aki kezdetben az életfilozófia és az egzisztencializmus, később a szakrális metafizika irányába tájékozódott. Pályájának első szakasza (az 1930-as években) az antik görög teljességeszmény jegyében áll. 1935-1936-ban Kerényi Károly társaságában megalapítja a Sziget kört és folyóiratot, amely az antikvitás szellemtörténeti megközelítésének műhelye kíván lenni.
Az 1930-1940-es évek fordulóján kezdődik második pályaszakasza, melyben tradicionalista filozófiát képviselt és a hagyomány a kulcsszava. Lao-ce-t és Jakob Böhme-t fordítja, 1943-ban esszékötetet publikál (Láthatatlan történet). Ekkor kezdi el írni a Scientia sacra című munkájának első könyvét (csak 1988-ban jelenhetett meg), amely Hamvas Béla egyetlen összefoglaló, rendszerező műve (életművének mintegy "közepe"). Ebben egy feltételezett őskori metafizikának - amely még előtte volt a vallások által is képviselt szellemi megosztottságnak - a rekonstruálására törekszik; valójában az archaikus hagyomány és a Biblia szellemét kísérli meg összhangba hozni az egyetemesnek elgondolt metafizika jegyében.
A háború előtt Hamvast csak kevesen értették meg és vették komolyan. A háborút követően már nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Antológiát ad ki (Anthologia humana - Ötezer év bölcsessége, 1946); szerkeszti az Egyetemi Nyomda kis tanulmányai sorozat füzeteit (kötetbe gyűjtve Európai műhely címmel 1990-ben jelent meg), ezek között van Bartók Béla Önéletrajza is. Weöres Sándor mestereként köszönti, Lukács György viszont a feleségével, Kemény Katalinnal közösen írt Forradalom a művészetben - Absztrakció és szürrealizmus Magyarországon című könyvéért (1947) élesen támadja. 1948-ban kiteszik könyvtári állásából, s belső emigrációba kényszerítik. Földműves-igazolványt vált ki, 1948-1951 között sógora szentendrei kertjét műveli és megírja Karnevál című metafizikai regényét (1985-ben jelenik meg), amely "valójában a létről leszakadt élet őrülete. De ez az őrület megismerés is, annak a folytonos esélynek a folytonos elszalasztása, amellyel az ember örök emberi lényegére ébredhet" (Török Endre).
A következő másfél évtizedben, 1964-es nyugdíjazásáig fizikai munkából él. Inotán raktáros, Tiszapalkonyán segédmunkás, s közben - "a nevezetes névtelenség állapotá"-ban - írja újabb tanulmányait és regényeit. 1959-től számítják utolsó korszakát, melynek meghatározó műve, a háromkötetes esszégyűjtemény János apostol Patmosz szigeti száműzetésére célozva kapta a Patmosz címet. Míg kései regényeiben a modern világ nemzedékeket megnyomorító tekintélyuralmi rendszereit elemzi, a Patmosz az életmű metafizikai összegezése. Miközben Hamvasról a hivatalos irodalmi élet nem vett tudomást, kéziratosan terjedt művei körül valóságos kultusza alakult ki.
VA |
|