Kolozsvári Grandpierre Emil (1907-1992)

Kolozsvári Grandpierre Emil
Családja Erdélyből települt át az 1920-as években. Első regénye (A rosta, 1931) Erdélyben játszódik, a háború utáni nemzedékváltás lázadó gesztussal megírt krónikája. Életműve tematikai és hangnemi szempontból egyaránt igen változatos: a Dr. Csibráky szerelmei (1935) a magyar Oblomov, A nagy ember (1936) a magyar "szépfiú" kritikus portréja, az Alvajárók (1938) szürrealista álomregény, a Lófő és kora (1946) szatirikus robinzonád, A csillagszemű (1953) népmesei ihletésű kópéregény, A boldogtalanság művészete (1958) egy "magyar parlagi Don Juan" társadalmi szatírává szélesedő története. Az viszont közös vonása e műveknek, hogy mindegyikben a valóságérzék hiánya jelenti a legfőbb bajt. Az 1970-es években emlékezések, életrajzi regények sorában dolgozta fel családja históriáját (Az utolsó hullám, 1973, Táguló múlt, 1975, A szerencse mostohafia, 1976, Hullámtörők, 1978, Béklyók és barátok, 1979).

VA