transzilvánizmus
Kós Károly 1929-ben Kolozsvárott közreadott, Erdély (Kultúrtörténeti vázlat) című munkájának alaptéziseit összefoglalva Pomogáts Béla a következő képet nyújtja a transzilvánizmus ideológiájáról, amelyet az erdélyi értelmiségi középrétegek által kimunkált, s az erdélyi magyarság széles rétegei által osztott, a nemzetiségi lét lehetőségeiről kialakított többé-kevésbé koherens koncepciónak lát: "Kós úgy ábrázolta Erdélyt, mint sajátos földrajzi, történelmi és kulturális egységet, amelynek népei: a magyarok, románok és szászok nemcsak »anyanemzeteikkel« tartottak fenn szoros kulturális rokonságot, hanem az együttélés több évszázados hagyományai folytán élénk művelődési kapcsolatba kerültek egymással is. A három erdélyi nép viszonylagos egyensúlya hozta létre autonóm kulturális fejlődésük lehetőségét. Ennek során a három erdélyi kultúra egymásra is állandó hatást gyakorolt". A transzilvánizmust a történelem alakulása illúzióként leplezte le, mert sem az elszakított területek visszaszerzésére készülő magyar állam, sem az erdélyi magyar kisebbség önállóságát gyanakodva szemlélő román állam nem nézte jó szemmel az országrész regionalista önállóságát hangsúlyozó ideológiát és az ennek szellemében folyó kulturális összefogást. Mindazonáltal ez az ideológia fontos részigazságokat tartalmazott, és főként fontos eredmények alapjául szolgált. Mindenek előtt biztosította a magyarországi irredenta törekvéseknek ellenálló, de a román állami beolvasztási törekvésekkel szemben is önállóságát fenntartó erdélyi magyar identitást, kiegyensúlyozott, alkotó magatartást tett lehetővé, megteremtette a magyar kisebbség belső kohézióját. Az Erdélyi Helikon, az Erdélyi Szépmíves Céh, a marosvécsi Helikon köre éveken át ennek az ideológiának szellemében fogta össze az erdélyi magyar kulturális élet legjobb erőinek jelentős hányadát.
TGy |
|