Horváth János (1878-1961)
Az Eötvös Kollégiumban tanult, majd a párizsi École Normale Supérieure ösztöndíjasaként Brunetière, Lanson, Bédier, Faguet és Gaston Paris tanítványa volt. Nagy hozzáértéssel és egyúttal konzervativizmusból fakadó elfogultsággal elemzi Ady szimbolizmusát. A Nyugat többi alkotóival szemben elfogultsága még fokozottabban érvényesül. Az élő irodalom kérdéseivel kapcsolatos állásfoglalásaiban egyre komolyabb hibákat vét, de ilyen irányú tevékenysége háttérbe szorul irodalomtörténeti munkássága mellett. Ezen a téren 1922-es Petőfi monográfiájától kezdve az 1953-ban kiadott A reformáció jegyében című korszakszintéziséig és az 1956-ban megjelent Tanulmányok című gyűjteményéig a nemzeti klasszicizmus eszményének jegyében megteremtette a magyar irodalom történetét feldolgozó hatalmas szintézisét, amely anyagismeretében, műértés tekintetében és a koncepció nagyvonalúsága és következetes felépítése, illetve az előadásmód szinte művészi igényessége terén példátlanul nagy teljesítménye a mindenkori magyar irodalomtudománynak.
TGy |
|