Ferdinand de Saussure (1857-1913)

Saussure, Ferdinand de
Svájci francia nyelvtudós, egyetemi tanár. Genfben született, középiskoláit és az egyetemet szülővárosában végezte, majd a lipcsei és a berlini egyetemen tanult nyelvészetet. Tanári pályáját Párizsban kezdte, az École des hautes études-ben az összehasonlító nyelvészetet tanította. 1891-ben visszatért Genfbe, és itt lett egyetemi tanár. Nyelvtudósi működésének legjelentősebb korszaka a genfi évekre esik. Korszakalkotót azonban az 1906-tól tartott egyetemi előadásai jelentettek, amelyek a nyelvről és a nyelvtudományról kialakított új nézeteit tartalmazták. Előadásait nyomtatásban nem adta ki. Ezeket tanítványai jelentették meg könyvalakban, részben magától Saussure-től, részben a hallgatóktól származó jegyzetek alapján Cours de linguistique générale címen, 1916-ban. Azóta számos nyelvre lefordították, magyarul 1967-ben B. Lőrinczy Éva fordításában jelent meg.

Melyek voltak a Cours de linguistique générale fő tételei, amelyekkel Saussure valójában forradalmasította a nyelvtudományt? Abból indult ki, hogy a nyelv jelek rendszere, amelyen belül az egyes jelek a rendszer valamennyi más jelével szoros összefüggésben vannak, egymás értékét kölcsönösen meghatározzák, és bármelyikük megváltozása maga után vonja a rendszer egészének megváltozását. Talán a legfontosabb tétele az volt, hogy a történeti nyelvészettel egyenrangú a nyelv egyidejűleg létező, rendszerszerű összefüggéseinek vizsgálata, azaz a leíró (szinkronikus) nyelvészet. Más szóval a szinkrón nyelvszemléletet felszabadította a diakrónia uralma alól, sőt valójában az előbbi elsőbbségét vallotta. Élesen különválasztja a valamely nyelvközösség kollektív tudatában élő nyelvet (langue) a nyelvi eszközök egyéni felhasználásától, a beszédtől (parole). Megemlíthetjük még, hogy a nyelv és a nyelvtudomány viszonylagos önállóságát hirdette és hogy elhatárolta egymástól a külső és a belső nyelvészetet. A külső nyelvészet a nyelv létezésének azokat a feltételeit vizsgálja, amelyek szoros kapcsolatban vannak a nyelv életével és történetével (a nemzet, a művelődés, a csoport- és rétegnyelvek). A belső nyelvészet kizárólag a nyelv belső felépítését, szerkezeti elemeinek az egymáshoz való viszonyát vizsgálja. Bár sokszor bírálták - és joggal - Saussure egyes tételeinek a merevségét (a szinkrónia és a diakrónia, a langue és a parole merev szembeállítása), hatása nagy volt, sőt hat ma is. Hozzájárult a funkcionális stilisztika, a prágai iskola, a szemiotika, a strukturalizmus különböző ágai, a generatív grammatika létrejöttéhez és egyáltalán a nyelvtudomány virágzásához.

SzI