Garaczi László (1956-)
Viszonylag késői indulása miatt a "fiatalok" közé szokás sorolni. Előbb novelláskötettel (1985), majd egy év múlva versekkel jelentkezett. Igazi feltűnést és kiterjedt kritikai visszhangot a Nincs alvás! (1992) című kötettel váltott ki, melynek novelláiban szinte tobzódik a legkülönfélébb beszédmódok egymásra-montírozásában. A Mintha élnél (1995) már regény; elbeszélője hol hároméves, hol tinédzser, hol húszas éveit tapossa, akár mondatonként változóan; ez a különös önéletrajz (s már ez is merész értelmezése lehet a műnek) mintegy egyszerre fogja át az emberi élet első, legfontosabb szakaszát, meghökkentő, montázs-szerű váltásokkal és szójátékokkal. Ez a réteg azonban akár elhanyagolható is lehetne; hiszen Garaczinál is a történetek elmondhatósága, a (szabadjára engedett) nyelv működése, az emlékezet és az asszociáció csapongása az igazi kérdés, az, hogy hogyan lehet mindennek formát adni, vagy hogy az így spontán kialakuló forma érvényes tud-e maradni. A Pompásan buszozunk (1998) az előbbi regény folytatása: könnyebben olvasható, szórakoztatóbb, történetvezetése lineárisabb, poétikailag kevésbé kísérletező, s így talán népszerűbb is.
KA |
|