Parti Nagy Lajos (1953-)
Először lírikusként tűnt fel. Szódalovaglás című kötete (1990) a legutóbbi olyan esemény, amely komolyan befolyásolta a magyar líra történetét. Az újítás abban áll, hogy Parti Nagy a lírai megszólalás alapegységéről, az önálló beszédaktusként létező költeményről mondott le. A kötet háromszáznál több, néhány soros töredéket tartalmaz. De nemcsak a "forma" bomlik fel: Parti Nagy a szókészlet szintjén dúlja fel az "adott" nyelvet, lenyűgöző kreativitással teremti a szavakat. Végső, nagyszabású kísérlet ez a nyelv uralására, s a nyelvben eleve adott jelentések korlátozott körének meghaladására. Lírai szubjektumot itt végképp nem tudunk azonosítani, csak mint a kiszámíthatatlan kreativitás forrását. A megértés, a hatás alapja azonban paradox módon mégis a nyelv ismert, közösen birtokolt része, amelyből itt az új kombinációk és permutációk kiemelkednek és kiépülnek; így lopódzik vissza mégis (kényszeredetten, s mintegy "jobb híján") a nyelvbe vetett bizalom rendezőelve. Parti Nagy egyedülálló biztonsággal kezeli a nyelvi normasértéseket, pontosan tisztában van ezek stilisztikai értékével, s ebből bravúros imitáló képességet fejlesztett ki, amit az utóbbi években nagy sikerű drámai és prózai darabokban hasznosít. Prózai munkái közül kiemelkedik a Magyar Napló felkérésére eredetileg kéthetenként írott Se dobok, se trombiták (1993) című tárca-ciklus, s a többé-kevésbé ennek közvetlen folytatásaként kötetbe rendezett A hullámzó Balaton (1994), valamint az eredetileg (folyóiratban) Sárbogárdi Jolán álnéven megírt (később kötetben, immár saját neve alatt kiadott) A test angyala (1995-1997). Parti Nagy lenyűgözően humoros, szellemes, pazar stílusbravúrokban bővelkedő, ötletekben dúskáló tárcáinak és novelláinak fő tárgya éppen maga a nyelv: ezekben az írásokban folytonosan váltogatják egymást a különféle beszédmódok, megszólalásformák, nyelvi ficamok és stílusrétegek, az elrontott, az önkéntelenül önleleplező, a sablonokból építkező és az ötletes-szellemes formák kavarognak; Parti Nagy egyszerre vállal szolidaritást a nyelvileg is kisemmizett vagy félresiklott beszélőkkel, akiket megidéz, és nevet is rajtuk. Írásai teljes körképet adnak az 1980-as és 1990-es évek fordulójának magyar nyelvállapotáról, s így társadalmáról is. Az álnéven írott kisregény egyszerre parodizálja a dilettáns, irodalmi babérokra vágyó, de műveletlen és menthetetlenül kisszerű amatőrök próbálkozásait, a lányregény-ipart, és a magas szépirodalmat is, amelyből az előbbi kettő meríteni próbál. Iróniája nemcsak a "szépség" kétségbeesett és reménytelen meghódításának szól, hanem a jól begyakorolt konvenciókkal felvértezett "igazi" irodalomnak is, amely magát ezen magaslatok bevételére képesnek hiszi. (A Jolán-mítoszkör másik terméke az Ibusár című dráma.) 2000-ben jelent meg Hősöm tere című regénye, amelyben az eddigiekhez kapcsolja a kelet-európai groteszk politizáló, a kisember végletes kiszolgáltatottságát megmutató, s végső soron Kafkáig visszavezethető hagyományát.
KA |
|