búcsújáróhely (kegyhely)
Olyan szent hely, amelynek látogatásával búcsú (bűnbocsánat) nyerhető. A búcsújárás Mária vagy valamely szent tiszteletéhez van kötve. Vonzáskörzetük szerint vannak helyi, kistáji, nagytáji, országos és nemzetközi búcsúhelyek. A búcsújáróhelyek egy csoportjánál fontos szerepük van bizonyos természeti jelenségeknek (gyógyforrások, kutak, kövek, fák). A török pusztítás és a reformáció térhódítása nyomán eltűnt a kegyhelyek nagyobb része. A 17-18. században a protestáns többségűnek maradt keleti országrészben, az Alföldön és Erdélyben csupán néhányuk születet újjá. Annál több van Dunántúlon, Felvidéken, Palócföldön. A katolikus egyház óriási tömegeket mozgatott meg a barokk látványosságokban gazdag búcsújárásokon. 1691-ben, a zalánkeményi győzelemért hálát adó máriazelli zarándoklaton több mint tízezer ember vett részt. Felújították a régi kegyhelyeket, és újakat is alapítottak. A Somogy megyei Andocs, a Fejér megyei Bodajk, a Pozsony megyei Máriavölgy és sok más zarándokhely ekkortájt vált népszerűvé. A kegyhelyek kialakításában, gondozásában nagy szerepük volt a szerzetesrendeknek, főleg a ferenceseknek és a jezsuitáknak. II. József rendeleteivel a rendek egy részét feloszlatta, a búcsújárásokat korlátozta, ez több kegyhely elhalásához vezetett. Mind a középkorban, mind pedig a barokk korban a hívők csodás gyógyulások reményében keresték föl a kegyhelyeket. Ezekről az imameghallgatásokról tanúskodnak a kegyhelyeken látható hálatáblák, adományok. A csodás gyógyulásokat, eseményeket sok helyen a kegyhelyet gondozó szerzetesek följegyezték. (Ezek az ún. mirákulumos könyvek.)
ÁP-SzJú-TI |
|