prozódiai vita
A tollharcot Rájnis József versgyűjteménye indította el 1781-ben. A magyar Helikonra vezérlő kalauz utószavában megtámadta Baróti Szabó műveinek merész szóképeit, szórendjét, verselése hangtani sajátosságait. Baróti válasza 1787-ben jelent meg Kassán: Ki nyertes a hangmérséklésben? Ő a szótagok hosszúságának, rövidségénak megállapításában az élőbeszédet tartja irányadónak, a részletkérdésekben székely nyelvjárásra hivatkozik. Bíráló észrevételeket tesz Révai verseléséről, így ő is bekapcsolódik a vitába. Rájnis válasza Vergilius fordítása függelékeként jelent meg 1789-ben: Sisakos, pajzsos, kardos mentő írás. Barótitól eltérően ő az élőbeszéd mellett az irodalmi példák és a szóetimológia tanulságait is irányt adónak tartja, megtámadja Batsányit is. Ő ír feleletet Rájnisnak a Magyar Museum 1789-i számában, melyre az ismét válaszolni készült, de Batsányi bebörtönzése után eláll szándékától. Az alapkérdésben: mely szótag rövid, mely szótag hosszú, voltaképpen egyetértettek, nagy viták voltak a részletkérdésekről, itt kiki a maga nyelvjárására hivatkozik (Baróti például hosszúnak tartotta az n-végű határozókat, szerinte nagyonn, házbann; vitáztak arról, hogy az a és az egy névelő rövid-e vagy hosszú). Végül megegyezés született arról, hogy a kétféle tájejtésű szavak közösek, azaz hosszúnak és rövidnek is vehetők: buza - búza, tanit - tanít. A vita a verselés kérdésén túl az irodalmi nyelv, az érvényes normák hiányára hívta fel a figyelmet.
MM |
|