romantika
A 18. század végén kibontakozó európai irodalmi és képzőművészeti irányzat, mely a feudális abszolutizmus merev, hierarchikus kötöttségével és a felvilágosodás józan racionalizmusával a szabadságvágyat, illetve az érzelmek és a szenvedély uralmát állította szembe. A szórványosan már a 17. században előforduló elnevezés a középkori trubadúr-korszak lovagregényeinek - romance-ok - a világához kapcsolódott. Az irracionális, homályos, álomszerű jelenségek és életérzés iránti érdeklődés, mely alkalmanként a köznapi, polgári világ kisszerűségétől való menekülés vágyából fakadt, a romantika képviselőit a középkori keresztény misztika, illetve az emberi tudat és fantázia "mélyvilága" felé (Rudolf Füssli: Lidércálom, 1802) egyaránt vonzotta.
A művészetben és az irodalomban az antik példák másolása, az ókori normák követése helyett a szabadon, mintaképek nélkül alkotó zseni eredetiségét helyezték előtérbe. A klasszicizmus egyetemessége, kozmopolitizmusa után a romantikában megerősödött a nemzeti érzés, előtérbe került a nemzeti múlt kutatása és a nemzeti sajátosságok megjelenítése.
Az európai romantikus festészet legjelentősebb képviselői Theodor Gericault (1791-1824) és Eugene Delacroix (1798-1863) voltak. Gericault főműve, a Medúza tutaja (1818) a szenvedés, a kilátástalanság és a feléledő remény ellentétének drámai ábrázolását nyújtja. Delacroix főműveiben a romantika szabadságvágya kerül kifejezésre (Chiosi mészárlás, 1824, A Szabadság géniusza a barikádokra vezeti a népet, 1831).
PJ |
|