Táncsics Mihály (1799-1884)
Republikánus, később utópista forradalmár, író. A sajtószabadság első áldozata Magyarországon, akit sajtóvétségért bírói ítélet nélkül zártak börtönbe. Telkes jobbágy gyermeke, húsz éves korában takácsinas, majd vándor mesterlegényként külföldre ment, később itthon falusi segédtanító volt különböző helyeken. Elvégezte a gimnáziumot, utána jogi tanulmányokba fogott, végül figyelme inkább a nyelvészet felé fordult. 1831-ben jelent meg első nyelvészeti munkája A magyar nyelv, amelyet újabbak követtek. Első regényében, a Pazardiban, amelyet röviddel megjelenése után elkoboztak, az arisztokrácia pazarlását ítéli el. Tudálékos, oktató jellegű ez a mű, mint minden regénye, de bízik az emberek javulásában, minek bizonyítékaként Pazardi fia dolgozni kezd, nevet változtat és Munkásivá válik. Hasonló a Rényképek című gyűjteménye is. A negyvenes években ő is érezve a társadalmi változások előszelét, több politikai röpiratot adott ki (cenzurális okok miatt külföldön), legismertebb a Sajtószabadságról nézetei egy rabnak. A Népkönyv című művében elsőnek mondta ki, hogy váltságdíj nélkül kell felszabadítani a jobbágyságot, s meg kell szüntetni a nemesi előjogokat. Ezekért a nézetekért eljárást indítottak ellene. Hosszabb bujkálása után elfogták, 1847-ben bebörtönözték, s egy évi raboskodás után a pesti nép szabadította ki 1848. március 15-én. 1848-1849-ben a Baranya megyei siklósi kerület képviselője. Ekkor indította el lapját, a Munkások Újságát, s jelentette meg a Nép szava Isten szava című munkáját. A szabadságharc bukása után nyolc évig rejtőzködött, s csak 1857-ben, az általános amnesztia után mert előjönni. 1859-1860-ban a Habsburg-uralom megdöntésére felhívó Forradalmi kátét készített, s terjesztett kéziratos másolatban. Egy ünneplés szervezése és röpiratai miatt 1860-ban ismét elítélték. A börtönben csaknem megvakult, s 1867-ben szabadult ismét. 1869-ben az Általános Munkásegylet elnöke lett, 1869-1872 között Orosháza parlamenti képviselője, majd elvesztve mandátumát, visszavonult a közélettől. Utolsó éveit szegénységben, elhagyatottságban töltötte. Ekkor fejezte be az 1850-es években elkezdett, legismertebb és ma is élvezettel olvasható munkáját, az Életpályámat. Különösen a gyermek- és ifjúkor leírása, a szülőhely, a bakonyi falu szokásainak ismertetése és a külföldi vándorlások rajza szórakoztató és tanulságos. Nyelve, stílusa is árnyaltabb, a vallomásos hang váltakozik önironikus, olykor szatírikus hanggal. Méltó befejezése egy gazdag, bár nem mindig magas színvonalú életműnek.
SZGZ-HR |
|