Liszt Ferenc (1811-1886)

Liszt Ferenc 4.
Liszt Ferenc 3.
A 19. századi egyetemes és magyar zenetörténet kimagasló egyénisége. Édesapja után Bécsben Carl Czerny tanította zongorára, majd 1823-tól Párizsba költözött a család, ahol Ferdinand Paertől és Antonine Reichától vesz zeneszerzés és ellenpont magánórákat. Mint zongoravirtuóz a párizsi szalonok egyik leghíresebb személyisége lesz, zenei és általános műveltségét egész életére meghatározza Párizs szellemisége és a szalonokban megfordult írók, művészek és filozófusok ismeretsége. Ebben az időben a legnagyobb zenei hatást Paganini játéka és Berlioz Fantasztikus szimfóniájának bemutatója tette rá, ezek indíttatására fejleszti ki szimfonikus igényű zongorahangzását. Szintén a szalonokban ismerkedik meg első élettársával, Marie d'Agoult-val. 1835-ben Svájcban telepednek le, majd elkezdődik Liszt úgynevezett virtuóz korszaka, amikor Európa csaknem minden országának számtalan városában koncertezik, páratlan sikereket és kitüntetéseket aratva. Ismeretséget köt kora összes fontos zeneszerzőjével, köztük Wagnerrel, Schumann-nal, Erkellel és Glinkával. Életének következő nagy szakasza a weimari időszak (1848-1861), amikor elfogadta a nagyherceg udvari karmesteri megbízatását, és művészi erejét elsősorban a komponálásnak kívánta szentelni. Ettől az időszaktól kezdve Carolyne Sayn-Wittgenstein a társa. Személye hamarosan a weimari zenei élet központjává vált. A komponálás (főleg a nagy zenekari művek) mellett számos kortárs mű ősbemutatóját vezényelte (pl. Wagner: Lohengrin, 1850), zenei íróként is kifejtette művészi eszményeit, és nagy tanítványi kör fejlesztette nála tudását. A Carolyne-nal kötendő házasság reményében érkezett Rómába 1861-ben, ahol 1869-ig élt. Ebben az időszakban érdeklődése elsősorban az egyházzenei reform, az egyházzenei művek komponálására irányult. Tervezett házasságának meghiusulása után, 1865-ben felvette az alsó papi rendeket. Életének utolsó szakaszát (1869-1886) három városban töltötte: Weimarban, Pesten és Rómában. 1875-től Pesten a Zeneakadémia első elnöke és tanára, személye megalapozta az intézmény európai rangját. Mindhárom városban teljes odaadással folytatta a tanítást (amit egész életében ingyen végzett), és a korán túlmutató, új stílusú művek komponálását. Kései műveinek markáns harmóniái, letisztult, puritán eszközhasználata, másrészt az impresszionizmus felé mutató hangszínhasználata a következő zeneszerző-nemzedék számára kiindulási alapot nyújtott.

DZS