Ferenczy István (1792-1856)

Schodel Rozália 2.
Kultsár István síremléke
A 19. század első felének legjelentősebb hazai szobrásza. Apja műhelyében lakatosi képzést kapott, majd Budán Rauschmann János rajziskoláját látogatta. 1815-től a bécsi képzőművészeti akadémia iparoslegényeknek tartott érmészeti tanfolyamára járt, ahol Solont ábrázoló acélérmével 1817-ben díjat nyert. Ugyanebben az évben felvették az akadémia érmészeti osztályára. 1818-ban a klasszicista művészet központjába, Rómába ment, ahol a korszak nemzetközileg elismert szobrászának, a dán Thorvaldsennek a műhelyében dolgozott. Római tartózkodása meghosszabbítását József nádor ösztöndíja tette lehetővé. 1824-es hazatelepedése után portrékat (Schodel Rozália, 1838 körül, Wesselényi Ferenc, 1846), oltárokat (esztergomi székesegyház Szent István-oltára), síremlékeket (Ürményi-síremlék, Kultsár István síremléke, Brunszvik-emlék, Szánthó-síremlék) készített. A nemzeti szobrászat fellendítése érdekében költséges márványkereső utakra indult, s harcolt egy magyar szobrászakadémia felállításáért is. 1839-ben részt vett a prágai I. Ferenc-emlékmű elkészítésére kiírt pályázaton, majd minden szellemi és anyagi energiáját a tervezett Mátyás-emlékmű megvalósítására fordította. 1847-ben, amikor a hazai politikai és szellemi élet egy része - pl. Vörösmarty Mihály - által támogatott, más része - pl. Széchenyi István - által ellenzett vállalkozás kudarcba fulladt, a megsértett, s a bronz lovas szobor kiöntésével pénz hiányában nem boldoguló Ferenczy szülővárosába, Rimaszombatba vonult vissza.

PJ