Paul Davies: Egyedül vagyunk a világegyetemben?

6.

Személyes találkozás és vallási tapasztalat


A SETI-t sokan az űrkorszakra jellemző tudományterületnek tartják. Ugyanakkor, mint láttuk, a Földön kívüli lények létezésébe vetett hit és az idegenek keresésének gyökerei egészen az antik vitákig nyúlnak vissza. Napjainkban általában megkülönböztetjük a Földön kívüli életformákba, illetve a vallás világában megjelenő természetfeletti lényekbe vetett hitet, vagyis nem teszünk egyenlőségjelet az idegenek és az angyalok közé. Ez azonban nem mindig volt így. Az emberi történelem legnagyobb részében az "ég" vagy "menny", "mennyország", azaz a Földön túli világ az istenek birodalma volt. A Földön kívül élő lényeket ezért magától értetődően természetfelettieknek tartották.

      Annak ellenére, hogy a földönkívüliek mostanra már megvetették lábukat a tudomány világában, vagy legalábbis a fantasztikus irodalomban, a felszín alatt még jelen van a SETI vallásos vonatkozása. Sokan vigaszt merítenek abból, hogy a nagyon fejlett égi lények távolról figyelnek bennünket, s egy napon majd talán beleavatkoznak ügyeinkbe és megakadályozzák, hogy valamilyen őrültséget kövessünk el.

      Az irodalomban határozottan felismerhető az az irányzat, amely az emberi szellemiséget az idegenekkel való találkozásokkal összefüggésben vizsgálja. Vegyük szemügyre például David Lindsay brit író rendhagyó fantasztikus regényeit. Voyage to Arcturus (Utazás az Arcturusra) című művének kulcsfigurája Maskull, aki egy szeánszon tapasztalt természetfölötti élményének hatására vág neki az utazásnak. Miután eléri úticélját, az Arcturus körül keringő egyik bolygót, Maskull különféle furcsa, de emberszerű lényekkel találkozik, s miközben különböző kihívásoknak kell megfelelnie, egyre jobban megismeri önmagát. Mindez sok tekintetben John Bunyan: A zarándok útja című regényére emlékeztet.

      Az ufókba vetett hit története fényesen igazolja a földönkívüliekkel való találkozások, illetve a vallási vagy természetfölötti élmények közötti bensőséges kapcsolatot. Az ufók, azaz a repülő csészealjak modern fogalma az 1940-es évek végén jelent meg. Ezeket a tárgyakat általában fémes anyagú, repülő korongokként írják le, esetleg kiágazásokkal vagy ablakokkal, amelyek bonyolult manőverek végrehajtására képesek. Megjelenésükkel esetenként kísértetiesen parázsló derengés vagy éppen ellenkezőleg, ragyogó fényözön jár együtt. A leírások mindenesetre a modern légi közlekedés eszközeinek számos ismertetőjelét viselik magukon.

      Az esetek egy meghatározott, jól elkülönülő csoportjában a szemtanúk arról számolnak be, hogy a Föld felszínén találkoztak az ufókkal, sőt, kapcsolatba is kerültek az idegen lényekkel. Az ufók utasai a leírásokban csaknem mindig többé-kevésbé emberszerűek, bár termetük különböző, törpék és óriások egyaránt előfordulnak közöttük. A szemtanúk arról is beszámolnak, hogy a felsőbbrendű lények jelenlétében elerőtlenedtek. Az idegenek néha rosszat sejtető külsejűek, máskor viszont jóindulatúak. A legérdekesebbek azok az esetek, amikor a szemtanúk azt állítják, hogy az idegenek magukkal vitték őket járművük fedélzetére. Ezzel kapcsolatban gyakran használják az "emberrablás" fogalmát. Néha a szemtanú nem képes közvetlenül visszaemlékezni arra, mi is történt pontosan vele az ufó belsejében, az esetek egy részében azonban hipnózisban sikerült némely részletekre vonatkozóan felvilágosítást kapni. Gyakran hallani, hogy az "elrabolt személyt" orvosi vizsgálatnak vetették alá, sőt esetleg megtermékenyítették.

      Az efféle furcsa beszámolókról az a személyes véleményem, hogy legtöbbször a szemtanúk őszintén elbeszélik valamilyen valódi élményüket (tehát nem arról van szó, hogy egyszerűen hazudnak), bár élményeik felettébb szubjektív természetűek és mélyen gyökerező emberi vágyakat és/vagy lelki szorongásokat tükröznek. Nem lehet éles határvonalat húzni az ufó-beszámolók és bizonyos vallási élmények, például a fatimai látomás között. Úgy tűnik, mintha az egész ufó-kultusz a természetfölötti lényekbe vetett, a legtöbb kultúrkör társadalmi emlékezetének szerves részét alkotó ősi hit modern, az űrkorszakra jellemző, félig-meddig műszaki nyelven történő kifejeződése lenne.

      Könnyűszerrel akár az ókorig visszakövethetjük a repülő szerkezetekről és emberszerű utasaikról szóló beszámolókat. Ezek a beszámolók szerves egységet alkotnak a vallással és a babonával. Elég, ha az égből leszálló angyalokról, a mennybe emelkedő emberekről vagy a szárnyas szekerekről szóló bibliai történetekre gondolunk. A Szentírásban a legmeghökkentőbb leírás kétségtelenül Ezékiel prófétától származik, aki elbeszéli találkozását négy, kerék alakú repülő szerkezettel, amelyek "rakva valának szemekkel köröskörül mind a négynél" és "jártukban négy oldaluk felé mentek vala; meg nem fordultak vala jártukban". A szerkezetekből kilépő lények emberszerűek: "És orczájok formája vala emberi orcza". (*) A leírást akár egy mai ufó-beszámolóból is kölcsönözhettük volna, jóllehet a próféta látomását szigorúan a vallás fogalomkörén belül szokás értelmezni.

(*) Szent Biblia, Ezékiel 1; 18., 17., ill. 10., Károli Gáspár fordítása.
      Talán fölösleges is mondanunk, hogy a titokzatos repülő szerkezetekről szóló ősi és modern beszámolók közötti párhuzam nem kerüli el az ufó-hívők táborának figyelmét sem. Számos könyv jelent meg, melyek azt állítják, hogy a Földet rendszeresen meglátogatják és megfigyelik az idegenek, továbbá hogy az angyalokról, az ördögökről és a más emberfeletti lényekről szóló antik történetek valójában nem egyebek, mint a Földön kívüli látogatók érkezéséről szóló zagyva beszámolók. Erik von Däniken könyveiben az ufó-fogalomkörön belül próbál értelmezni számos ősi feljegyzést, a barlangrajzoktól a bibliai történetekig. Ezek az írások bestsellerek lettek, annak ellenére, hogy független szakértők több alkalommal lerántották a leplet Däniken állításairól. Az ilyesféle könyvek annak köszönhetik sikerüket, hogy nagyon sok ember az istenek mezében Földön kívüli lényeket szeretne látni.

      A modern kor egyik legrégebbi ufó-története egy bizonyos George Adamskitól származik, aki foglalkozására nézve mozgó hamburgerárus volt a Palomar-hegyen, a híres 5 m-es távcső közelében. Adamski elmesélte találkozását egy idegen lénnyel, ami állítása szerint az 1950-es évek elején, a Mojave-sivatagban történt. Az idegen, aki Adamski feltételezése szerint a Vénuszról érkezett (amely bolygó a szerelem istennőjéről kapta a nevét), megtévesztésig hasonlított Jézus Krisztus európai ábrázolásaira. Hosszú, szőke haja, szép szál termete és rokonszenves vonásai voltak. Szeretetet és könyörületet sugárzott, és telepatikus úton aggodalmát fejezte ki az emberiség harcias természete miatt. Adamski az idegen űrhajójáról (sajnos nem magáról a lényről) készített életszerű fényképpel támasztotta alá történetét. A képen ablakok, leszálló futómű és más műszaki részletek látszottak. A fotókról általában az a vélemény alakult ki, hogy egy villanylámpa szerelvényeit ábrázolják. Mindettől függetlenül Adamski világhírű lett, olyannyira, hogy még a megfontolt és mértéktartó BBC Panorama című aktuális hírműsorában is nyilvánosságot kapott.

      Steven Spielberg híres filmjeiben, a Harmadik típusú találkozások-ban és az E.T.-ben az idegenek jóságosak és szeretetreméltóak. Bár Spielberg idegenjei nem kifejezetten emlékeztetnek Krisztusra, mégis ragyogó fényudvartól övezve tűnnek fel, lényük nem evilági derűt sugároz, ami az angyalokkal való bibliai találkozásokra emlékeztet. A Harmadik típusú találkozások látványainak legtöbbje Bunyanra emlékeztetett, különösen a zárókép, amikor az idegenek áhítatot és tiszteletet keltő, ragyogóan kivilágított anyaűrhajója megjelenik az égen, mintha csak John Bunyan Égi Városát látnánk. A történetben az idegeneké az irányító szerep, míg a figyelmükkel kitüntetett emberek lelki kényszer hatására és vallásos, zarándokokat idéző buzgalommal vonzódnak a sok viszontagság és kétely után megvalósuló találkozás felé, amit életük sorsdöntő eseményének éreznek. Hátborzongató a hasonlóság Bunyan művével.

      Jacques Vallée francia űrkutatómérnök tanulmányában párhuzamot vont az ősi folklór, a hitvilág és a modern ufó-beszámolók között. Állítása szerint az ufókról és utasaikról szóló kortárs történetek nem egyebek, mint a különböző népek folklórjában megtalálható összetett tapasztalatok modern változatai. Carl Jung ugyancsak arra a következtetésre jutott, hogy a repülő csészealjak csupán a régmúlt korok álmaiban, látomásaiban és vallásos élményeiben megjelenő ősi jelképek modern megnyilvánulásai.

      Nem feladatom ehelyütt az ufó-történetek igazságtartalmának értékelése vagy a lehetséges magyarázatok feltárása, azt azonban meg kell jegyeznem, hogy mindezen beszámolókat csupán nagyon kevés tudós tekinti a Földön kívüli élőlények létezése melletti bizonyítéknak. A magam részéről sokkal jobban érdekel, milyen mértékben alakul a földönkívüliek utáni modern kutatás az ősi vallásos kérdésfeltevéseken. Véleményem szerint a széles közvélemény SETI iránti érdeklődése részben abból az igényből ered, hogy meg akarjuk találni életünknek földi létezésünknél szélesebb alapjait. Egy olyan korban, amikor a hagyományos vallás szerepe erőteljesen csökken, a valahol a Világegyetemben létező, szuperfejlettségű idegen lényekbe vetett hit némi biztonságérzetet és ösztönzést nyújthat azoknak, akiknek az élete egyébként unalmasnak és haszontalannak tűnik.

      Ez a vallásos hév magával ragadja a tudósokat is, noha többségük meggyőződéses ateista. A SETI egyik leglelkesebb szószólója Carl Sagan amerikai csillagász. Kapcsolat című regényében egy sikeres kimenetelű, nagyszabású kutatásról ír, melynek során rádiótávcsövekkel felfogják az idegenek jelzéseit. Az üzenet vétele után a tudósok űrhajót építenek és elutaznak a Tejútrendszer középpontjába, hogy találkozzanak az idegenekkel. A kapcsolat eredményeképpen az emberiség nagy horderejű titkok birtokába jut a kozmosz természetéről. A történetet azonban áthatja a szerző meggyőződése, hogy a Világegyetem egésze valamilyen magasabb rendű értelem tervező munkájának eredménye. Az idegenek sejtetni engedik, miként épültek be ennek nyomai a Világegyetem alapvető szerkezetébe. A regényben tehát az idegenek játsszák el az angyalok hagyományos szerepét, ők közvetítenek Isten és az emberiség között, titokzatosan utat mutatva a Világegyetem és az emberi létezés okkult titkainak megismerése felé.

      Hasonló képet fest az idegenekről The Intelligent Universe (Az intelligens Világegyetem) című tanulmánykötetében Fred Hoyle brit csillagász, amikor "félúton Isten felé" létező lényekként ábrázolja őket. A könyvben Hoyle amellett száll síkra, hogy az élet nem a Földön alakult ki, mégis elterjedt az egész Világegyetemben. A Földön akkor vette kezdetét az élet, állítja Hoyle, amikor a világűrből érkező mikroorganizmusok zápora hullott még szűz bolygónkra, ahol megfelelő feltételeket találtak a megtelepedéshez. Ami ezen mikroorganizmusok végső eredetét illeti, a szerző egyértelműen tagadja, hogy az élő szervezetek véletlen fizikai és kémiai folyamatok eredményeképpen, önmaguktól alakultak volna ki. Bizonyítékként említi azoknak a szemlátomást előre kigondolt vagy véletlenül egyező tényezők nagy számát, amelyeknek a természet törvényeiben jelen kell lenniük ahhoz, hogy az élet kivirágozzék (ezek az úgynevezett antropikus egybeesések). Hoyle tehát az élet eredetét vizsgálva felismeri egy értelem tervező keze nyomát.

      Burkoltan utal arra is, hogy valahol a Világegyetemben léteznek azok a fejlett lények, akik kieszelték és kozmikus környezetünkben megvalósították azokat a meglehetősen speciális fizikai feltételeket, amelyekre szükség van a szén alapú élethez. Ezek az idegenek Platón demiurgoszához hasonló szerepet játszanának. Biológiai kézműves munkájuk bármilyen lenyűgöző is, semmiképpen nem tökéletes: egyszerűen ez a legjobb, ami a rendelkezésre álló alapanyagból megvalósítható. Hoyle azonban továbbmegy és leírja azt a sokkal nagyobb erejű "szuperintelligenciát", amely az értelmes tervezés egyes lépéseit a végtelen jövő időtlenül örök magaslatairól (az Omega pontból?) irányítja. Eszerint a feladatokat ténylegesen végrehajtó idegenek ugyanolyan kapcsolatban állnának a Hoyle-féle szuperintelligenciával, mint Platón demiurgosza állt a Jóval vagy Istennel. Hoyle siet elismerni, hogy elképzeléséhez a görög, nem pedig a zsidó teológia adta az ihletet.

      Ezek a mélyenszántó gondolatok, melyek szerint az idegen lények egyfajta közvetítő szerepet vállalnak magukra a mindenség ura felé - akár regényben, akár komoly szándékú kozmológiai elméletben jelennek meg - az emberi lélek legmélyebb húrjait rezdítik meg. Úgy tűnik, hogy az elmélet azért vonzó, mert ha sikerülne kapcsolatot teremteni az égi felsőbbrendű lényekkel, az emberiség kiváltságos ismeretek birtokába juthatna. Kiszélesedne látókörünk, ami bizonyos értelemben azt is jelentené, hogy egy lépéssel közelebb kerültünk Istenhez.

      Az idegen lények keresése tehát a tudományos kutatáson túlmenően hosszú múltra visszatekintő vallásos keresés része is. Nincs ebben semmi meglepő! A természettudomány a teológia oldalhajtásaként született. Minden természettudós, akár ateista, akár hívő, akár hisz az idegen lények létezésében, akár nem, lényegében teológiai világképet fogad el. Amint láttuk, a Földön kívüli lényekről folytatott eszmecsere során csupán századunkban vált világosan el egymástól a kérdés természettudományos és vallási vonatkozása. Valójában azonban e két megközelítés közötti válaszfal csupán hajszálvékony.