Paul Davies: Egyedül vagyunk a világegyetemben?

3.

Az idegenek üzenete


Mivel a Phoenix-program már folyik, érdemes alaposabban fontolóra vennünk, milyen filozófiai következményekkel járna egy Földön kívüli civilizáció üzenetének észlelése. Pontosan mit is jelentene az emberiség számára, hogy nemcsak mi vagyunk értelmes lények a Világegyetemben? Vajon felvillanyozna vagy kétségbe ejtene minket a felfedezés híre? Izgalomba jönnénk vagy halálra rémülnénk? Fellelkesülnénk vagy elcsüggednénk?

      Sokan úgy vélik, egy ilyen váratlan bejelentés óriási megrázkódtatást jelentene, s az emberi társadalom elemeire hullhatna. A tudományos-fantasztikus történetekben a kormányokat általában összeesküvőknek festik le, mert el akarják titkolni felfedezésüket, attól tartva, hogy annak ismerete veszélyes lehet az egyszerű emberek számára. Az idegenek jelzéseit felfogó tudósokat általában őrizetbe veszik, s megtiltják, hogy felfedezésről bárkinek is szóljanak, mivel pánik törhet ki. Hogy valóságos esetet vegyünk alapul, vajon a pulzárok felfedezésének szándékos elhallgatásában milyen mértékű volt a kísérletben részt vevő tudósok természetes, tudományos megfontoltsága, és milyen mértékű a riadalomkeltéstől való félelem?

      Természetesen abszurd az az elképzelés, amely szerint a politikusok és a tudósok képesek magukra vállalni annak a terhét, hogy tudnak az idegen lények létezéséről, miközben a hétköznapi emberekkel nem tanácsos megosztani a felfedezés hírét. A Phoenix-programban részt vevő tudósok bizottságot alakítottak annak vizsgálatára, milyen módon lenne legcélszerűbb bejelenteni a felfedezés hírét, amennyiben sikerülne felfogni az idegenek jelzéseit. (*) Ugyanez a testület vizsgálja azt is, hogy milyen lépéseket kellene tenni az esetleges válaszadás érdekében. Csak remélni lehet, hogy ezeket a kérdéseket a lehető legteljesebb nyilvánosság előtt fogják megtárgyalni, hogy az egész emberiség részesedhessen a nagy jelentőségű felfedezésből.

(*) Az említett problémákkal valójában egy nemzetközi szakmai testület, a Nemzetközi Asztronautikai Akadémia (IAA) SETI Bizottsága foglalkozik. Az első "Deklarációt a Földön kívüli értelem felfedezését követő lépések alapelveiről" 1990-ben adták ki, és azóta ezt több tekintélyes szervezet elfogadta. (A. I.)
      E fontolgatások során az idegenektől származó jelek több fajtáját elemezték. A legegyszerűbb esetben csupán a tőlük érkezett (de nem kifejezetten nekünk szóló) rádiójeleket fognánk fel. Ezek a jelzések csupán arra szolgálnának, hogy hírül adják egy civilizáció létezését mindazoknak, akik éppen ilyenek után kutatnak. Mindebből nem következne, hogy az idegenek tudnak létezésünkről. A jelzés lehet egyszerű, szabályos füttyjelek sorozata, bár feltétlenül kevésbé félreérthető lenne, ha valamilyen, az értelemre utaló tartalmat hordozna, például a törzsszámok sorozatát vagy a számjegyeit. Természetesen az idegeneknek esetleg okuk lehet arra, hogy ne rádióhullámokat, hanem inkább lézersugárzást használjanak, esetleg megtervezett perturbációkat hozzanak létre saját csillaguk mozgásában, vagy valamiféle számunkra egyelőre ismeretlen műszaki megoldást alkalmazzanak. Mindamellett, ha komolyan az a szándékuk, hogy felhívják magukra a figyelmünket (márpedig mi más oka lehetne annak, hogy jelzések leadásával vesződnek), akkor minden kétséget kízáróan sejtik, hogy nekünk valószínűleg vannak rádiótávcsöveink.

      Még izgalmasabb lenne, ha a felfogott üzenet valamilyen információt is tartalmazna az idegen civilizációról, sőt, esetleg kapcsolat felvételére buzdítana bennünket. Minthogy egy viszonylag rövid rádió- vagy lézerimpulzusba hihetetlenül nagy mennyiségű információ zsúfolható bele, ezért már az első rövid, bemutatkozó jelzés alapos elemzése révén is elképesztő mennyiségű új ismeretre tehetnénk szert.

      Talán az idegenek már rájöttek, hogy itt a Földön létezik értelmes faj, és égnek a vágytól, hogy kapcsolatot teremtsenek velünk. A földönkívüliek többféleképpen is tudomást szerezhettek létezésünkről. Kizárólag földi használatra szánt radióadásaink egy része elkerülhetetlenül kiszóródik a világűrbe, és fénysebességgel távolodik bolygónktól. Megfelelően erzékeny antennával jelenleg néhányszor tíz fényévnyi környezetünkön belül bárhol fel lehetne fogni egykori rádió- és tv-adásainkat. Még érzékenyebb vevővel a légköri kísérleti atomrobbantások által keltett elektromágneses jeleket is ki lehetne mutatni, vagy akár a légkörünkben lévő üvegházgázok koncentrációjának könyörtelen növekedését is érzékelni lehetne. Létezésünkre abból is következtethetnek, hogy fizikai tulajdonságai alapján a Föld olyan bolygónak látszik, amely valószínűleg alkalmas az értelmes élet kialakulására ezért feltétlenül érdemes a rendszeres megfigyelésre. Az is elkepzelhető, hogy a földönkívüliek időről időre meglátogatták bolygónkat, ezért biztosan tudják, hogy itt a közeljövőben varható értelmes faj megjelenése. Az sem kizárt, hogy egyik látogatásuk alkalmával itt hagytak vagy réges-régen ideküldtek egy automatikus szondát, amelyik értesíti őket műszaki civilizáció kifejlődéséről. Egy ilyen szonda az idők végezetéig nyugodtan keringhetne Nap körüli pályáján, anélkül, hogy a legcsekélyebb esélyünk lenne a felfedezésére.

      Rá kell azonban döbbennünk, hogy az idegenek jelzéseinek vétele nem jelenti a két civilizáció közötti párbeszéd azonnali megindulását. A hozzánk legközelebbi csillag távolsága ugyanis több mint négy fényév. Még a legderűlátóbb becslések szerint is roppant csekély annak valószínűsége, hogy száz fényévnyi körzetünkben létezik másik civilizáció. Márpedig a száz fényév távolságban lakó idegenek üzenete száz év alatt érkezik el hozzánk, majd újabb száz évbe telik, mire válaszunk odaérkezik beszélgetőpartnerünkhöz. Jó néhány évszázadba telne tehát, mire az üzenetváltások rendszerét sikerülne kialakítanunk. A párbeszédet megelőzően ugyanis, a kezdeti időszakban a rendszer beszabályozásának fáradságos munkájára lenne szükség. Ekkor kellene felbecsülnünk a kapcsolat várható következményeit, egyelőre anélkül, hogy a tartalmas eszmecsere előnyeiből részesednénk.

      Elképzelhető azután, hogy valahol a Földön vagy a Föld közelében bukkanunk rá az idegenek üzenetére vagy egy általuk alkotott tárgyra (mint ahogyan ez Arthur C. Clarke 2001: Űrodüsszeia c. regényében történik). Ez ugyan nagyon valószínűtlennek tűnik, ám nem teljességgel lehetetlen, különösen akkor nem, ha ezt a bizonyos idegen eredetű szerkezetet úgy programozták be, hogy csak akkor adjon hírt magáról, ha a földi civilizáció fejlődése elért egy meghatározott szintet. Elképzelhető, hogy erre a szerkezetre valahol a Holdon, a Marson vagy éppen az óceán fenekén bukkanunk, de az sincs kizárva, hogy a Föld felszínén találunk rá, amikor elérkezett az ideje. Ezután a szerkezethez közvetlenül kérdéseket intézhetünk, akárcsak egy korszerű, interaktív számítógépes terminálhoz, aminek eredményeképpen kialakulhat a párbeszéd tulajdonképpen a Földön kívüli civilizációval. Egy ilyen szerkezet - amely valójában egy Földön kívülről érkezett idő-palackposta - óriási mennyiségű, és számunkra rendkívül fontos információt tartalmazhat.

      Ha sikerülne felfedeznünk, hogy a Tejútrendszer meghatározott pontjáról értelmes lényektől származó jelzések indulnak ki, akkor ennek sokkal mélyrehatóbb következményei lennének ama tény puszta megállapításánál, hogy létezik a miénken kívül más civilizáció. Ha a civilizáció oly csekély valószínűséggel létrejövő jelenség, hogy az egész belátható Világegyetemben csupán kettő van belőle, felettébb valószínűtlen, hogy mindkettő éppen a Tejútrendszerben alakult volna ki. Felfedezésünk alapján tehát arra kellene következtetnünk, hogy más galaxisokban, számtalan egyéb civilizáció létezik (esetleg létezett vagy fog létezni). Hasonlóképpen, amennyiben a Naprendszer szűkebb kozmikus környezetének fürkészése során fedeznénk fel az idegenek jelzéseit, ebből az következne, hogy civilizáció a Tejútrendszeren belül is meglehetősen gyakran fordul elő. A lehetőségek köre tehát szemlátomást kettőre szűkült: vagy egyedül vagyunk a Világegyetemben, vagy az intelligens civilizációk meglehetősen elterjedtek.

      Vizsgáljuk meg mindezek után az idegenek jelzéseinek hatását az élet eredetével kapcsolatos háromféle hipotézisre.


Csoda

      Annak tudatában, hogy léteznek Földön kívüli értelmes lények, rendkívül nehéz volna fenntartani a csoda hipotézisét. Természetesen, amint arra már korábban rámutattam, logikailag nem teljesen lehetetlen, hogy az élet valamilyen csoda folytán keletkezett, majd elterjedt az egész Világegyetemben, vagyis az idegenekkel egyazon csodás ősön osztoznánk. Ebből a képből azonban hiányzik mindaz, ami a vallásos emberek számára a csoda-hipotézis vonzerejét jelenti. Egyúttal súlyos kétségeket ébreszt az értelem és a tudat isteni eredetét illetően. Nincs számottevő valószínűsége annak, hogy a különböző civilizációk csillagközi utazásainak eredményeképpen közvetlen rokonságba kerültünk a Földön kívüli értelmes lényekkel, fajunk ugyanis egészen nyilvánvalóan a földi biológiai folyamatok szülötte. A földönkívüliek üzenetének vétele rádöbbentene bennünket arra, hogy civilizációnktól függetlenül a Világegyetemben másutt is megjelent az értelem, így a Homo sapiens nem foglal el kitüntetett helyet a világ rendjében. Továbbá, amint azt korábban megvilágítottam, a felfedezésből az is következne, hogy számtalan más civilizációnak is léteznie kell, így a miénk csupán egyik jelentéktelen tagja a kozmikus civilizációk népes közösségének.

      Nincs kétségünk afelől, hogy ez a felismerés megkövetelné a vallási tanok alapos újraértékelését. A Szentszék a közelmúltban foglalkozott ezzel a kérdéssel. Amint azt az 1. fejezetben említettem, az elmúlt évszázadokban heves vita alakult ki a Földön kívüli lények létezésének teológiai következményeiről, ez a vita azonban századunkban érdekes módon lecsillapodott.

      Earnest Barnes, Birmingham püspöke, 1927 és 1929 között Edinburghben tartott (Gifford-) előadásaiban így beszél erről: "Vajon az egész Világegyetem az értelmes lények otthona?" Barnes kiváló tudós volt, s szerinte Isten "a tudatosság magasabb rendű formáinak alapjául" teremtette a Világegyetemet. Ezt a célt legjobban a lakott világok sokasága szolgálja, jelentette ki (vagyis ismét felbukkant a bőség elve). Figyelembe véve a Világegyetemben feltehetően létező bolygók óriási számát, és kinyilvánítva azt a figyelemreméltóan korai meggyőződést, amely szerint Tejútrendszerünknek "sem a tömege, sem mérete, sem egyetlen más tulajdonsága nem rendkívüli" (előkerül tehát a kopernikuszi elv is), Barnes arra a következtetésre jutott, hogy a belátható Világegyetemben értelmes lényekkel benépesített bolygók milliárdjainak kell létezniük, s e civilizációk közül jó néhány sokkal fejlettebb a miénknél. Érvelésének alátámasztására leszögezte, az élet a Földön jött létre, mégpedig természetes folyamatok eredményeképpen: "Bonyolult, szervetlen vegyületek keletkeztek, amelyek azután hidat alkottak az élettelen és az élő között." A püspök ezután folytatta következtetései sorát, kijelentvén, hogy az élet elvben akár mesterséges úton is létrehozható. "Ha laboratóriumunkban elő tudjuk állítani ugyanazokat a körülményeket, amelyek a Földön az élet megjelenésének időszakában fennálltak, elérhetjük, hogy az élet ismét megszülessék."

      Sok valláskommentátor felfigyelt arra, milyen rengeteg csillag alkotja a Világegyetemet, és feltették a kérdést, mivégre vannak ezek a világon, ha a Föld az egyetlen lakott bolygó. Amiként E. A. Milne oxfordi kozmológus roppant velősen megfogalmazta: "Tiszteletlenség-e arra gondolnunk, hogy egy végtelen hatalmú Isten aligha talál lehetőséget saját maga gyönyörködtetésére és isteni hatalma gyakorlására, amennyiben csupán egyetlen olyan bolygó létezik, melyre tevékenysége kiterjed?"

      1952-ben kiadott, Modern Cosmology and the Christian Idea of God (A modern kozmológia és a keresztény istenkép) című könyvében látnoki módon megjósolta a rádiócsillagászat új tudományának születését és a világűrből jövő rádióhullámok felfedezését: "Nem lehetetlen, hogy ezek más »bolygókon« élő értelmes lényektől származó jelzések. Az idő végtelen távolában elvben az is lehetséges, hogy kapcsolatot teremtünk ezekkel a lényekkel."

      Milne azonnal rámutat azonban egy súlyos problémára, amellyel a keresztény embernek szembe kell néznie, amennyiben az idegenek valóban léteznek. Mivel hisz abban, hogy "a keresztény tanítás lényegéből fakadóan Isten beavatleozik a történelem menetébe", ezért megjegyzi: "Isten legjelentősebb beavatkozása a történelem folyásába a keresztény világszemlélet szerint a Megtestesülés volt. Vajon ez egyedi esemény volt, vagy a számtalan lakott bolygó mindegyikén bekövetkezett? A keresztény ember elborzad erre a gondolatra. Aligha tudjuk elképzelni, hogy Isten Fia a bolygók miriádjának mindegyikén szenvedésével váltja meg a világot. A keresztény tanítás annak leszögezésével kerüli el ezt a következtetést, hogy Földünk páratlan és egyedülálló a maga nemében. De vajon mi a sorsa a többi bolygó feltételezett lakóinak, ha a megváltás csak a mi bolygónk szerencséje? Immár mély vizekre jutottunk a világ legnagyobb rejtelmeinek tengerén."

      Milne saját megoldását kínálja a problémára, vállalva, hogy lehetőség van a csillagok közötti rádiós kapcsolatteremtésre. Ily módon véleménye szerint az idők végtelenjében lehetővé válna, hogy az emberiség hírül adja az idegen lényeknek: a Megtestesülés éppen a mi bolygónkon következett be.

      Ezt a megoldást határozottan elutasította E. L. Mascall, a filozófus pap, aki 1956-ban tartott (Bampton-) előadásaiban cáfolta Milne teológiai elméletét. "Mindez éles ellentétben áll a keresztény gondolkodás nagy, klasszikus hagyományaival", Krisztus kínszenvedésével, mivel a megváltás "szükséges és elégséges feltétele Isten teremtményei számára, az, hogy a megváltottaknak tudniuk kell ennek tényéről." Mascall szerint a keresztény világkép sarkpontja, és a megváltás lényege az, hogy "Isten Fia önnön személyébe egyesítette annak a fajnak a természetét, amelynek megváltására eljött". Más szavakkal, a történelmi esemény, hogy Isten Fia emberként született a Földre, kizárólag a Homo sapiens szempontjából bír jelentőséggel. Az idegen lényekre vonatkozóan ezzel szemben Mascall az alábbi következtetésre jut: "Nehéz kitartani a feltevés mellett, hogy a Fiú, aki egy értelemmel és testtel bíró faj alakjában testesült meg, egyúttal más, ugyancsak értelemmel és testtel bíró fajok alakját is magára öltötte volna. ... Krisztus, az Isten által teremtett ember Fia valójában amiatt, hogy őt ember szülte, a világ Megváltója, feltéve, hogy a "világ" szót az emberre és az ember kapcsolatrendszerére alkalmazzuk; de vajon a tény, hogy ember hozta világra, nem teszi-e egyúttal a nem emberi testtel és értelemmel rendelkező lények Megváltójává is? Számomra ez felettébb kétségesnek tűnik..."

      Mascall inkább hisz abban, hogy az Ige Megtestesülése más bolygókon is bekövetkezett: "Véleményem szerint... nincsenek meggyőző teológiai érvek annak cáfolatára, hogy amennyiben léteznek a Világegyetem valamely vidékén vagy vidékein értelemmel és testtel rendelkező lények, akik bűnt követtek el és ezért szükségük van a megváltásra, akkor e lények számára és az ő megváltásuk érdekében Isten Fia ne egyesíthette volna (vagy egyesíthetné egy napon) isteni Személyébe minden tulajdonságukat, ahogyan ez az emberiség esetében megtörtént..."

      A közelmúltban alkalmam volt megvitatni ezt a kérdést George Coyne jezsuita atyával, a Vatikáni Csillagvizsgáló igazgatójával. Coyne maga is tevékenyen részt vesz a Naprendszeren kívüli bolygók keresésében. Úgy véli, a megváltáshoz nincs szükség isteni Megtestesülésre. Hite szerint amennyiben az idegen lények egyáltalán léteznek és ha bűnt követtek el, Isten tetszőlegesen választhatja meg annak módját, miképpen szabadítja meg őket a bűn terhétől, akár úgy, hogy felölti testüket, akár más módon. Ezen álláspont szerint a keresztény tanításból tehát nem feltétlenül következik a többszörös Megtestesülés.

      További teológiai problémák merülnek fel azon várakozásunk alapján, mely szerint ha az idegen társadalmak léteznek, sok közülük lényegesen fejlettebb a miénknél. Vizsgáljuk meg alaposabban ezt az érvelést. A Naprendszer mintegy ötmilliárd éves, ismerünk azonban olyan csillaghalmazokat ís, amelyek tizenötmilliárd éve születtek. Csillagrendszereknek tehát jóval a Nap és a Föld megjelenése előtt jöttek létre és indultak hanyatlásnak. Ha az élet valóban gyakori jelenség a Világegyetemben, akkor sok helyütt már évmilliárdokkal a földi élet kifejlődése előtt felbukkant. Hacsak valamilyen okból a Földön nem lényegesen gyorsabb az élet fejlődése, mint másutt (ami egyébként is ellentmondana a kopernikuszi elvnek lásd azonban Carter antropikus érvelését a 4. fejezetben), akkor arra kell számítanunk, hogy léteznek a Világegyetemben olyan értelmes lények és technikai civilizációk, amelyek több milliárd évvel ezelőtt keletkeztek. Mivel az emberi társadalom mindössze néhány ezer éves, továbbá az emberiség mint technikai civilizáció csupán néhány évszázada létezik, el sem tudjuk képzelni, milyen lehet egy olyan közösség műszaki és társadalmi fejlettsége, amely sok millió vagy milliárd éves múltra tekint vissza. Nincs kizárva, hogy számunkra ezek a szuper-fejlettségű lények istenként jelennének meg. Arthur C. Clarke hívta fel a figyelmet arra, hogy a technika pár lépéssel a mindennapok előtt járva is megkülönböztethetetlen a mágiától. Vajon mit kezdhetnénk egy több milliárd éves technikai civilizációval?

      Természetesen nem tudjuk, hogy egyáltalán képesek-e ilyen technikai civilizációk hosszú időn keresztül fennmaradni. Lehetséges, hogy a társadalmi fejlődés előrehaladtával a közösségek veszedelmes, múló szeszélyként elvetik a műszaki haladást. Vagy talán létezik valamilyen beépített önpusztító mechanizmus, amelynek következtében a fejlődés bizonyos szintjét elérő társadalom ingataggá válik, és elpusztítja önmagát. Sokan és sokszor rámutattak már, hogy a műszaki fejlődés legfontosabb hajtóereje az erős versenyszellem, továbbá, hogy az emberiség technikai kultúrájának jelentős részét az egyre hatékonyabb fegyverek előállítása iránti vágy motiválja. Ezek a mozzanatok szintén nagy valószínűséggel ugyancsak a civilizáció pusztulásához vezetnek.

      Mégis nyilvánvaló, hogy ha sikerül felfognunk egy Földön kívüli társadalom üzenetét, biztosak lehetünk abban, a szóban forgó civilizáció nem pusztította el önmagát (hacsak nem egy halálra ítélt civilizáció valamilyen megkövesedett üzenetéről van szó, talán ilyen formában: "Isten veletek, galaktikus társaink, ne kövessétek el a mi hibánkat"). Ebben az esetben szinte teljesen bizonyosak lehetünk abban, hogy a kérdéses társadalom sokkal fejlettebb a miénknél. Az ok nagyon egyszerű. Elhanyagolhatóan kicsiny a valószínűsége annak, hogy Tejútrendszerünkön belül két civilizáció többé-kevésbé egy időben érje el a technikai fejlődésnek azt a szintjét, amikor elkezdi használni a rádiótávcsövet. Tekintve, hogy az élet kialakulása és a törzsfejlődés milliárd éves nagyságrendben zajlik, fölöttébb valószínűtlen, hogy két bolygó civilizációinak fejlettségi szintje között mondjuk egymillió évnél kisebb legyen a különbség. Ha tehát véletlenszerűen kiválasztunk egyet a létező technikai civilizációk közül, akkor valószínű, hogy az sok millió vagy akár több milliárd évvel előttünk jár a fejlődésben. Amennyiben nincs valamilyen egyetemes oka annak, hogy rádiótávközléssel miért csak viszonylag fiatal civilizációk foglalkoznak, arra kell számítanunk, hogy ha felfogunk egy rádióüzenetet, akkor az minden tekintetben rendkívül magas fejlettségű lényektől származik, akik nemcsak a technikai és társadalmi fejlődésben járnak messze előttünk, hanem a természet megértésében és a filozófiai gondolkodásban is. Várhatóan olyan lényekkel kerülünk tehát kapcsolatba, akiknek bölcsessége és ismeretei összehasonlíthatatlanul nagyobbak a miénknél.

      Mindez a keresztény vallás számára azért jelent nehézséget, mert ha Isten beleavatkozik a történelem menetébe, és ha az emberiség nem az egyetlen, amely méltó Isten kitüntető figyelmére, akkor a Teremtő szándékainak és céljainak némely bolygóval kapcsolatban sokkal kimunkáltabbaknak kell lenniük, mint a Földre vonatkozóan. Amint arra Barnes már régen rámutatott: "Ha Isten csupán megvalósítja Önmagát az evolúciós folyamatban, akkor másutt Ő már elérte a létezés teljességét és tündöklő nagyságát, amihez a Föld fejlődési folyamata már semmit nem tud hozzátenni."

      Kijózanító tény, hogy csaknem minden intelligens Földön kívüli szomszédunkhoz képest valahol a szellemi fejlődés létrájának legalsó fokán téblábolunk. Egyszerű okoskodással rájöhetünk, hogy helyzetünk távolról sem felsőrendű, sőt, inkább az a természetes, ha valahol a mezőny legvégén kullogunk. Ennek oka a "szellemiség" pontos fogalmával magyarázható. A legtöbb teológus egyetért azzal, hogy a szellemi fejlődés fogalma csak akkor nyer értelmet, amikor az emberi faj már létrejött, vagy legalábbis akkor, amikor már létezik egy olyan állatfaj, amely elég fejlett ahhoz, hogy öntudata legyen, és amely elérte az értelemnek azt a szintjét, melynek révén tudatában van cselekedetei következményének. Bármelyik lehetőséget választjuk is, meg kell állapítanunk, a földi élet csak valamikor a fejlődés legutolsó egymillió évében érte el ezt a szintet. Ha viszont a kialakulásuk óta eltelt idő hosszúságának mértékében rangsoroljuk a lehetséges intelligens társadalmakat, akkor a sok milliárd éve fejlődők listáján a néhány millió éves újoncnak valóban csak a legutolsó helyek valamelyike juthat. Számot kell tehát vetnünk a lehetőséggel, hogy az egész Világegyetem szellemileg legkevésbé fejlett lényei vagyunk. Egyeseket ez talán jóleső érzéssel tölt el, mert arra gondolnak, hogy amennyiben sikerülne kapcsolatot teremtenünk az idegenekkel, tudásuk mindenképpen jótékonyan befolyásolná szellemi fejlődésünket, másokat azonban hatalmába keríthet a fenyegetettség érzése.

      A vallás számára további nehézség merül fel a lélek fogalmával kapcsolatban. A számítástechnika területén a közelmúltban elért fejlődés belátható közelségbe hozta a gondolkodó gépek megvalósításának lehetőségét. Korunk filozófusai számára a legnagyobb kihívást annak a kérdésnek a megválaszolása jelenti, vajon tudatos lényekké válhatnak-e a számítógépek, és ha igen, lehet-e akár lelkük is. Miközben az elme és a test közötti kapcsolat problémája megoldhatatlanabb, mint valaha (lásd az 5. fejezetet), szembe kell néznünk azzal a lehetőséggel, hogy esetleg kiderül, az idegenek valamiféle robotok. Természetesen magát az üzenetet mindenképpen valamiféle gép sugározza ki, amelyet feltehetően számítógéppel vezérelt rendszer tervezett és irányít, és legjobb esetben is csak az üzenet elküldésének szándéka ered egy intelligens nem-géptől.

      Számos érv szól amellett, hogy a biológiai intelligencia csupán a tudatos értelem világegyetembeli fejlődésének átmeneti szakaszát képviseli. A technikai fejlődés röpke, alig néhány évszázadának elteltével az emberiség fejlődése máris eljutott arra a pontra, amikor a gépek számos olyan "észt" igénylő feladatot hajtanak végre, amelyre eddig kizárólag emberek voltak képesek (például olyan jól sakkoznak, mint egy nagymester, szöveget fordítanak egyik nyelvről a másikra, írott szöveget beszéddé alakítanak). A számítógépes szakemberek azon elmélkednek, hogy mindössze néhány évtizeden belül valóban tudatos, intelligens gépek fognak rendelkezésünkre állni. Ha számítógépeket használunk a még jobb számítógépek tervezésére, akkor a gépi intelligencia fejlődése a lineárisnál sokkal meredekebb lesz, így hamarosan azt kell majd tapasztalnunk, hogy az emberi intelligencia messze lemarad a gépek képességeinek rohamos fejlődése mögött. Ez lesz az a pillanat amikor a "mi" szerepünket "ők" veszik át, amikortól a nagy gondolatokat számítógépek találják ki, amiként a legnagyobb szabású tetteket is gépek hajtják végre.

      Bár sok embert mérhetetlenül taszít ez a távlat, semmilyen érv nem szól amellett, hogy az emberi lényeknek háttérbe kellene szorulniuk, ha majd megszületik a gépi intelligencia. Reménykedhetünk abban, hogy a robotokat majd úgy tervezik, hogy jobban törődjenek embertársaikkal, mint ahogy manapság az ember, s a belátható jövőben békés, bár kissé egyenlőtlen ember-robot együttélésnek nézhetünk elébe. Hozzá kell szoknunk, hogy a fogalmi különbség "természetes" és "mesterséges", "szerves" és "szintetikus", "szervezet" és "gép" között egyre inkább elmosódik majd, s végül teljesen eltűnik. Biztonsággal megjósolhatjuk, hogy az emberi agy és idegrendszer teljesítőképességét parányi áramkörök (mikrochipek) beültetésével fogják fokozni. Ugyanakkor a számítógépes szakemberek már jelenleg is keresik a megoldást, hogyan lehetne szerves anyagokat használni a számítógépek előállításához. Hamarosan lehetségessé válhat a számítógépek egyes alkatrészeinek szerves úton való termesztése, a szilárd anyagokból felépülő automatába pedig agyszövetet ültetnek. Ez a helyzet sokkal fejlettebb szintre juthat az úgynevezett neuronhálózatok tanulmányozásának ma még csak gyerekcipőben járó eredményeinek felhasználásával. A neuronhálózatok olyan mesterséges, számítógéppel vezérelt, információfeldolgozó hálózatok, amelyek megpróbálják a lehető leghívebben utánozni az agy működését, szemben a hagyományos számítógépek huzalozással létesített belső kapcsolódásaival. A neuronhálózatok sokkal rugalmasabbak a közönséges számítógépeknél, például képesek "tanulni" saját tapasztalataikból. Ha az imént felvázolt kép legalább nagy vonalakban helyes, a Világegyetem felderítésének fáradságos munkáját a gépekre vagy speciálisan előállított bio-robotokra hagyhatjuk. A gépek végül is sokkal alkalmazkodóképesebbek, mint a hús-vér (illetve az idegenek esetében bio-ekvivalens) lények, ezért sokkal alkalmasabbak a barátságtalan vagy éppen ellenséges környezetben végrehajtandó nehéz és veszélyes feladatok elvégzésére. Ezt a gondolatot a 4. fejezetben részletesebben is kifejtem.

      Nem szükséges feltételeznünk, hogy minden idegen civilizáció a saját maga által létrehozott gépek "kezére kerül" ahhoz, hogy belássuk e lehetőség óriási jelentőségét. A gépeket nem szorítják korlátok közé a biológiai kényszer feltételeik. Például tetszőleges méretű agyuk lehet, ezenkívül tartalmazhatnak valamilyen beépített javító és alkatrészeket cserélő részegységeket, amely gyakorlatilag halhatatlanná teszi ezeket a szerkezeteket. Megtervezhetők úgy, hogy egyáltalán ne érezzenek fáradságot vagy unalmat, így hosszú és unalmas feladatokat is zokszó nélkül végezzenek el (például évmilliókon keresztül várhatják a választ figyelemfelkeltő rádióadásukra). Nyilvánvalóan sok tekintetben messze túlszárnyalhatják a természetes, biológiai úton kifejlődött lények képességeit. Ebből az következik, hogy technológiai és egyéb irányú fejlődésük valószínűleg gyorsabb lesz, mint létrehozóiké. Szükségszerű tehát, hogy csak mesterséges lényekből álljon a Tejútrendszerben esetleg létező számottevő civilizáció. Más szóval, még ha az idegen biológiai lények itt-ott megpróbálkoznának is a rádióhullámok útján történő kapcsolatteremtéssel, sokkal valószínűbb, hogy a nagyobb erőforrásokkal és végtelen türelemmel rendelkező gépek kibocsátotta hullámok dominálnak a világűrben. Ezért, ha egyáltalán lehetséges intelligens gépeket alkotni, a véletlenszerűen felfogott, üzenetet hordozó rádióhullámok a legnagyobb valószínűseggel tőlük erednek.

      Az idegenekkel létesített rádiókapcsolatban elsőrendű fontosságú feladat lesz annak meghatározása, vajon gépek vagy szerves anyagból álló lények üzeneteire bukkantunk-e. Ha kiderül, hogy gépekkel kezdtünk beszélgetni, rá fogunk döbbenni, hogy az értelem nem korlátozódik a biológiai szervezetekre. Ennek óriási hatása lehet az olyan ősi filozófiai és vallási kérdésekre, mint például a test és a elme problémája, a lélek létezése vagy a halál utáni élet.

      A felfedezés, amely szerint az ember nem jelenti a fejlődés csúcspontját, kétélű fegyvernek bizonyulhat. Egyrészt ennek hatására az emberek elcsüggedhetnek, a perifériára szorultnak és alsóbbrendűnek érezhetik magukat. Másrészt viszont az a tudat, hogy mi mindent lehet elérni a folyamatos fejlődés eredményeként, egészen bizonyosan lelkesítően és ösztönzően hathat. Bárhogyan alakuljon is a helyzet, nagyon nehéz elképzelni, hogyan lennének képesek a világ nagy vallásai a jelenlegi formában tovább létezni azt követően, hogy felfogjuk az idegenek jelzéseit. Eltekintve az esetleges gépi intelligencia létrejöttének következményeitől, rengeteg mindent tanulhatnánk az üzenet tartalmából az életről, a Világegyetemről és sok egyébről, s ez az üzenet gyökeresen megváltoztathatná egész világképünket és viselkedésünket. Ki a megmondhatója, hogy milyen tudományos és filozófiai mélységekbe engedne bepillantani minket egy civilizáció, amely már több milliárd éve szemlélődik és gondolkodik? Ez a tudás és bölcsesség egészen bizonyosan gyökeresen átalakítaná az életről és az emberiség intézményrendszeréről alkotott képünket. A vallás szemszögéből tekintve a kérdést, előfordulhat, hogy az idegenek mint primitív babonát, már réges-rég elvetették a teológiát és a vallás gyakorlását, és hamarosan minket is rábírnak ugyanerre. Másrészt viszont, ha megőrizték az istenhit valamilyen formáját, lelki tartalmát, be kellene látnunk, hogy ennek fejlődésében messze megelőztek bennünket. Ha létezik valami olyan tevékenységük, amely akár csak a legcsekélyebb mértékben is a mi vallásunkra emlékeztet, egészen biztosan hőn óhajtanánk, hogy mielőbb elvessük saját vallásunkat és áttérjünk az övékre.


Véletlen

      Az idegenek üzenetének észlelése alapjaiban ingatná meg azt az elméletet, mely szerint a földi élet rendkívül csekély valószínűségű véletlen folyamatok eredményeképpen. jött létre. Amint azt a 2. fejezetben kifejtettem, a fény véges sebessége olyan korlátot jelent, amelynek következtében csak a Világegyetem alig több mint néhány milliárd fényév sugarú részéből vagyunk képesek az idegenek üzenetét felfogni. Amennyiben tehát eseményhorizontunkon belül, rajtunk kívül legalább még egy civilizáció létezik, ez azt bizonyítja, hogy az élet legalább két alkalommal kifejlődött.

      Ahhoz, hogy megbizonyosodjunk következtetésünk helyességéről, tisztáznunk kell, hogy a szóban forgó idegeneknek nincs-e velünk közös ősük. Amint arra a 2. fejezetben rámutattam, számos pánspermia-hipotézis létezik, s ezek mindegyike feltételezi, hogy az élőlények keresztül-kasul elterjedtek a Tejútrendszerben.

      Annak is fennáll a lehetősége, hogy a földönkívüliek személyesen keresik fel a Földet. Vajon hogyan lehetünk egészen bizonyosak abban, hogy az idegen élőlények tőlünk tökéletesen függetlenül alakultak ki?

      Több évvel ezelőtt a NASA Pioneer-10 űrszondája volt az első, ember alkotta tárgy, amely elhagyta a Naprendszert. A csillagközi téren át vezető végtelen útja során csak sok ezer év múlva ér legközelebb egy csillag szorosabb környezetébe. Az űrszonda kis fémtáblát visz magával, amely néhány alapvető információt tartalmaz az emberiségről, többek közt egy férfit és egy nőt ábrázoló rajzot. Alkotói a táblácskát egyfajta "csillagközi palackpostának" szánták, melynek elsősorban jelképes funkciója van, minthogy elenyészően csekély a valószínűsége annak, hogy a tér végtelenjében sodródó Pioneer-10-re valaha is ráakadnak az idegenek. Sokkal bonyolultabb üzenetet sugároztak ki 1974. november 16-án az arecibói rádiótávcsővel a Herkules csillagképben, tőlünk mintegy 25.000 fényév távolságban lévő, M13 jelű csillaghalmaz irányába. A 2380 MHz frekvencián kisugárzott jel effektív teljesítménye 3 billió watt volt, így ez volt eddig az emberiség által előállított legnagyobb teljesítményű rádiójel.

      Tételezzük fel, hogy sikerülne felfognunk egy hasonló szerkezetű jelzést, amely az emberhez hasonló alkatú idegen lényeket ábrázolna. Vajon azt bizonyítaná-e mindez, hogy valamilyen rokoni kapcsolatban állunk az idegenekkel? Egyelőre nem tudjuk, hogy az idegenek tényleges fizikai felépítése segítségünkre lenne-e a kérdés eldöntésében. A biológusok jól ismerik a konvergencia jelenségét, amikor lényegesen különböző fajokban hasonló szervek fejlődnek ki egymástól függetlenül. A szem például számos különböző fejlődési út eredményeképpen jelent meg. A halak és az emlősök alapvetően különböző szerkezetekből fejlesztették ki úszást segítő végtagjaikat. A denevérek és a madarak a felületes szemlélő számára hasonlóaknak tűnnek, ennek ellenére a denevér szárnya a törzsfejlődés során egészen másként alakult ki, mint a madaraké. Nem elképzelhetetlen tehát, hogy a Földön kívüliek az evolúciós konvergencia következtében első ránézésre hasonlítanak a földi emberekre, bár a legtöbb biológus ezt a feltételezést kétségbeejtően szűklátókörűnek tartja. (Egyesek azt állítják, hogy még az olyan alapvetőnek tűnő testi bélyegek, mint például a végtagok száma, sem egyebek puszta véletlennél, így valószínűtlen, hogy megismétlődjenek a törzsfejlődés újrajátszásakor.) Természetesen utólag minden különösebb erőfeszítés nélkül pompás érveket lehet kitalálni az értelmes lények testi felépítésének sajátosságaira vonatkozóan. Törvényszerű, mondhatjuk, hogy agyuk nagyjából gömb alakú legyen, amelyet kemény, héjszerű védőburok vesz körül, és amely a talajszinttől a lehető legmesszebb helyezkedik el. Érthető továbbá, hogy az agy közelében legyenek a legfontosabb érzékszervek, hogy minél rövidebb útvonalon kelljen az információkat az agyba továbbítani; legyenek a hely- és helyzetváltoztatás céljára szolgáló végtagok; a stabilitás érdekében lehetőleg páros számú végtagra van szükség, de a hatékonyság érdekében nem túl sokra stb., stb. Alapjában elégedettek lehetünk magunkkal, hiszen az ember testfelépítése az értelmes lények szervezete számára kialakítható kitűnő megoldásnak tetszik. Minderre azonban csak utólag, az emberi test ismeretében jöttünk rá, ugye? Minthogy nem ismerjük eléggé a törzsfejlődés folyamatát, ezért a pontos fizikai felépítés kérdésére sem tudunk végleges választ adni. Nyilvánvaló azonban, hogy önmagában a puszta fizikai hasonlóságból nem kell szükségszerűen a közös ős létezésére következtetnünk.

      Sokkal inkább perdöntő lenne, ha megvizsgálhatnánk az idegenek szervezetének biokémiáját és genetikai sajátosságait. Vajon DNS-en és fehérjéken alapul-e testük működése? (Ne feledjük azonban, hogy a párbeszéd minden egyes üzenete évszázadokig utazik a térben mielőtt elérne hozzánk, így nincs módunk sokat kérdezősködni. Feltételezem, ha az idegenek vennék maguknak a fáradságot hogy üzenetet küldjenek nekünk, akkor valószínűleg már az első üzenetbe belezsúfolnák a választ mindezekre az égetően fontos kérdésekre.) Az egyik lehetőség az lenne, hogy a rádióüzenet tartalmazza azt a pontos biokémiai receptet, amelynek alapján mi, itt a Földön meg tudjuk építeni az idegenek pontos másolatait. Ezt az ötletet egyébként Fred Hoyle vetette fel, az A for Andromeda (A mint Andromeda) című, az 1960-as években a BBC-n sugárzott tudományos-fantasztikus sorozatában.


Nagy valószínűségű természetes folyamatok

      Bármilyen legyen is az idegenek üzenetének természete, amennyiben valamilyen alapvető információt tartalmaz egy, a miénktől eltérő biokémiai működésre vonatkozóan, akkor ez bizonyára elegendő a független eredet igazolásához. Ha viszont az üzenetből az derülne ki, hogy a Földön kívüli élőlények szervezete is DNS-re és fehérjékre épül, akárcsak a miénk, két lehetőséggel kellene szembenéznünk: nem zárható ki, hogy mindkét társadalom ugyanazon közös őstől származik (a pánspermia-elmélet vagy annak valamilyen változata szerint); a másik lehetőség értelmében viszont az élet fejlődése korántsem a darwini elveknek megfelelően zajlik, hanem úgy, hogy az anyag fejlődése valamilyen teleologikus szemponttól (céloktól) vezérelve, bizonyos különleges és rendkívül bonyolult kémiai szerkezetek irányába tart.

      Figyelembe véve, hogy Darwin elméletének milyen óriási hatása volt a tudományra, a vallásra és a társadalomra, joggal állíthatjuk, hogy a Földön kívüli DNS felfedezése óriási horderejű esemény lenne. Amint a 2. fejezetben már megjegyeztem, egészen Newton kora óta a tudomány egyik legfontosabb tétele a teleológia tagadása, azaz az olyan természet lehetőségének teljes elvetése, amelyben a fejlődés mozgatórúgója valamely adott cél elérésére való törekvés. Ebből az alaptételből következik, hogy nagyon sok tudós komor és lehangoló következtetéseket vont le az emberiség Világegyetemben elfoglalt helyére vonatkozóan. Közülük ehelyütt csupán kettőt idézek. Jacques Monod, francia biológus így ír: "Az ősi szövetség romokan hever: az ember végre tudja, hogy egyedül van a Világegyetem érzéketlen végtelenségében, amelyből csupán a véletlen emelte ki. Sem sorsát, sem kötelességeit nem fektették le előre."

      Ugyanez a lehangoltság visszhangzik a fizikus Steven Weinberg szavaiból is: "Minél jobban megértjük az Univerzum történetét, annál értelmetlenebbnek és céltalanabbnak tűnik."

      E tudósok arra a hitre alapozzák elképzeléseiket, hogy a természet folyamatai alapvetően véletlenszerűek, értelem és cél nélkül valók. Monod véleménye szerint a DNS nem egyéb, mint "befagyott véletlenszerűség", ezért valószínűtlen, hogy bárhol másutt a Világegyetemben előforduljon. Mindebből azt a következtetést vonja le, hogy "egyedül vagyunk". Ha sikerülne bebizonyítanunk, hogy a DNS a földi evolúciótól függetlenül másutt is kialakulhatott, akkor ez elsöpörné az egész fenti érvrendszert és az abból levont szomorú filozófiai következtetéseket.