A vihar elcsitult, a hajo egykedvuen ringatozott a lanyhulo hullamokon.
Oldala idonkent gyaszos dondulessel csapodott a molo gerendajanak. Az
utasok nagy resze mar tavozott, a rajuk varo arusokkal egyutt. Izgatottan
fecsego csoportjuk beleolvadt a kikoto ujraeledo forgatagaba. 
 Egyedul alldogalt a molon. Hosszu volt az ut, jo volt ujra szilard talajt
erezni a laba alatt. Csendesen szemlelte a varost, probalta megemeszteni a
latottakat, felmerni es elraktarozni a figyelmezteto jeleket. Vegul
sohajtva felemelte csomagjat, s hatarozott leptekkel nekivagott a felfele
vezeto utnak.
 Alig lepett parat, erezte, hogy elfut belole az ero. Elsotetult elotte a
vilag, meg kellett kapaszkodnia. Keseru izt erzett a szajaban. Duhosen
markolta az egyik kapubalvany karjat.
-Atkoztt tengeribetegseg. Csak nem fogom koszonteskepp vegigrokazni az
utcat...
 Vart egy kicsit, amig jobban erezte magat. Szinte erezte a boren a
figyelo tekinteteket. Kihuzta magat, s igyekezett meltosagteljes benyomast
kelteni, bar tudta, nem lesz konnyu dolga.
 Ujra eleredt az eso. Ketsegbeesetten nezett korul, valami fedel
utan kutatva az ujra kiurulo utcakon. A surun kopogo cseppek szoveten at
eszrevett valami igereteset. Elhagyott palota volt, bedeszkazott
ablakokkal, zaszlok, diszek nelkul, mallo vakolattal. Jocskan elazott,
mire talalt egy laza deszkat, es sikerult begyomoszolnie magat a resen.
Szerencsere a konyhaban ha mas nem is, de egy kis maradek gyujtos meg
akadt. Egy molyette sotetitofuggonyt kinevezett pokrocnak. Mar epp kezdte
jol erezni magat, amikor az eso dobolasan es a haz furcsa neszein at
meghallotta a kozeledo lepteket. Nem lett volna ertelme elfutni, ez az o
varosuk volt.
 Felallt, a hajdan voros fuggonyt festoi mozdulattal vetette at a vallan,
s igyekezet baratsagos arcot vagni. 
-Ize.. Nem kell megijedni. Csak en vagyok az. Visszajottem.