A vihar elcsitult, a hajo egykedvuen ringatozott a lanyhulo hullamokon. Oldala idonkent gyaszos dondulessel csapodott a molo gerendajanak. Az utasok nagy resze mar tavozott, a rajuk varo arusokkal egyutt. Izgatottan fecsego csoportjuk beleolvadt a kikoto ujraeledo forgatagaba. Egyedul alldogalt a molon. Hosszu volt az ut, jo volt ujra szilard talajt erezni a laba alatt. Csendesen szemlelte a varost, probalta megemeszteni a latottakat, felmerni es elraktarozni a figyelmezteto jeleket. Vegul sohajtva felemelte csomagjat, s hatarozott leptekkel nekivagott a felfele vezeto utnak. Alig lepett parat, erezte, hogy elfut belole az ero. Elsotetult elotte a vilag, meg kellett kapaszkodnia. Keseru izt erzett a szajaban. Duhosen markolta az egyik kapubalvany karjat. -Atkoztt tengeribetegseg. Csak nem fogom koszonteskepp vegigrokazni az utcat... Vart egy kicsit, amig jobban erezte magat. Szinte erezte a boren a figyelo tekinteteket. Kihuzta magat, s igyekezett meltosagteljes benyomast kelteni, bar tudta, nem lesz konnyu dolga. Ujra eleredt az eso. Ketsegbeesetten nezett korul, valami fedel utan kutatva az ujra kiurulo utcakon. A surun kopogo cseppek szoveten at eszrevett valami igereteset. Elhagyott palota volt, bedeszkazott ablakokkal, zaszlok, diszek nelkul, mallo vakolattal. Jocskan elazott, mire talalt egy laza deszkat, es sikerult begyomoszolnie magat a resen. Szerencsere a konyhaban ha mas nem is, de egy kis maradek gyujtos meg akadt. Egy molyette sotetitofuggonyt kinevezett pokrocnak. Mar epp kezdte jol erezni magat, amikor az eso dobolasan es a haz furcsa neszein at meghallotta a kozeledo lepteket. Nem lett volna ertelme elfutni, ez az o varosuk volt. Felallt, a hajdan voros fuggonyt festoi mozdulattal vetette at a vallan, s igyekezet baratsagos arcot vagni. -Ize.. Nem kell megijedni. Csak en vagyok az. Visszajottem.