Holtak légiója

Kemény, kristályos-hideg most a hajnal,
- untatnak már a véges kezdetek -
Szálljanak rekedten a dallal,
És pengével a véretlen, fekete seregek!
                                                                    (Bride)
Szürke-deres földön halálfakó gebék
Vágtája dobog, nyergükben ködös árnyak;
Tengelyig vérben jár minden szekérkerék,
Lakomára szállnak fekete hollószárnyak.
                                                                (Odu)
Lám, szólítom az egykor-voltakat,
- a síkon moccan rög a rög után -,
Lám hívom mind a kétszer-holtakat:
A Vér, a Csont, az ín, a Kín jogán!
                                                              (Thaur)
Sötét tűz ég rettentő rajzolatban,
Hideg lángjában megdermed a lélek,
Körötte a felébredt férfikarban
Aszott ajkakról ének csap az égnek.
                                                           (Odu)
Szólítom a sápadt Hűvös Herceget,
És testőreit, vertdíszes lányokat -
Hívők érte hullott néma ezreket,
S az őket emésztő dühödt vágyakat.
                                                               (Yardain)
És jönnek ők, a holtak, fagyos szeleken,
Felettük az ősi sírok kőporrá omlanak,
Reszketnek az Élők sötét rejtekeken,
De az enyészet kézjegye lelkükben ott marad.
                                                                            (AmpeR)
Iszonyat hullámzik a holt hadak körül.
Az árnyak között rettegés remeg.
Vérhullám a folyón, sosem csendesül.
Dalolva dúló, diadalmas sereg.
                                                         (Brutalis)
Hajnali metsző szél tép sötét hajába,
Komor szemében sötét indulat dúl,
Vezér indul most hősies csatába,
Fekete serege követi halálon túl.
                                                             (AmpeR)
Síkra száll most egy új, egy más jövőért
Mögötte hada, elátkozott lelkek.
Mindegy, hogy ki volt, mielőtt sírjába tért,
Követi őt délceg hős, s gyenge gyermek.
                                                                               (Rex Flammarum)
És szembeszáll a két roppant hadvezér,
Túlvilági légiót vezet a sötét idéző,
S ezernyi Élő szempárban éled a remény,
Midőn rég holt királyuk seregük élére jő.
                                                                       (AmpeR)
Homályból tör elő a két nagy,
Roppan a lándzsa, s törik a kard,
Sikolyok szállnak az égbe,
Hol Darton kacagva nézi a viadalt.
                                                               (Denever)
Szóltak a szörnyű-szép szavak...
Minden egyszerű lett, és kilátástalan.
Én, a jóra süket, a szépre vak,
Elhagyott palástjukba burkolom magam.
                                                                      (Bride)
Most nyirkos, hideg földben fekszem;
Az ónszínű reggellel magamra maradok.
Az ébredéssel nem marad más bennem,
Csak a halottan születő téli hajnalok.
                                                               (Bride)