Gene LaMacchia: Talen


"Szisszenô pengék vonnak láthatatlan kört a magas alak körül, aki mozdulatlanul áll a máglya lobogó fényében. Haja ezüstfehéren omlik vállára, szemei kéken ragyognak, ahogy ellenfeleire emeli hideg tekintetét. A féltucatnyi fegyveres lassan közelebb nyomul, óvatosan köröznek prédájuk körül. A megmérettetés utolsó állomása ez, aki idáig eljutott, figyelmet érdemel. Egyikôjük elôrébb csusszan, láthatóan magának akarja a dicsôséget. Nem zavarja ellenfele fegyvertelensége, ez nem a lovagias párviadalok színhelye... Rutinosan engedi útjára kardját, az egyenes vágás célravezetônek tûnik ebben a helyzetben.

A fehérhajú ebben a pillanatban megmozdul. Követhetetlen mozdulata nyomán egy kard terem a kezében, mellyel olajozottan söpri félre a veszedelmesen közel került fegyvert, majd a hihetetlen gyorsaságon láthatóan megdöbbent ellenfele karján hosszú vágást ejt. A sebesült elejti kardját, eleget tett az elsô vér követelményének, számára végetért a harc. Nem így a megtámadottnak, aki köríves vágásának lendületét kihasználva a tetôponton elengedi fegyverét, s az pörögve csapódik egy újabb, méterekkel távolabb álló fegyveres combjába. Pillanatokkal késôbb a két sebesült eltûnik a tûz körébôl, a fehérhajú ismét mozdulatlanul áll, a megmaradt harcosok pedig csak most eszmélnek, hogy négyen maradtak egy szempillantás alatt.

Taktikát váltanak, egyikük kicsi, de veszedelmesnek tûnô nyilpuskát emel áldozatukra, ezzel egyidôben ketten oldalt teremnek, hogy elzárjak a megcélzott esetleges kitörési szándékát. A kiröppenô nyílvesszô villámgyorsan megpördülô prédájuk fellebbentett köpenyében akad el, és mielôtt újabb lövésre kerülne sor, a visszaforduló férfi kezét sebesen cikázó tôrök hagyják el. Az elsô kiüti a nyilpuskát támadója markából, a második ugyanabban a pillanatban remegve áll meg annak felsôkarjában. Újabb vér, egy támadóval megint kevesebb...

Az eközben kardnyujtásnyira került két fegyveres oldalról közrefogja a fehérhajút, akinél a tôrök elhajításával ismét csak nincs fegyver. Egyszerre sújtanak le; két tökéletesen kivitelezett keresztvágás, hogy ellenfelük ki se térhessen a kardok elôl. Fém csendül fémen, a megtámadott edzett alkarvedôin csattannak a pengék. Egy pillanatig nem mozdul senki a hármasból, majd a középen lévô feljebb löki a kardokat, és sima mozdulattal gurul ki a veszélyes zónából. Felpattanva újabb fegyver hagyja el kezét, a tiadlani dobócsillag eddig még be nem avatkozott harmadik ellenfele combjába mar. Az biccent egyet, és eltûnik a fénybôl. A megmaradt két támadó tehetetlenül szemléli, ahogy a fehérhajú felkapja elhajított kardját, és meg egyet elôhúz bal kezével. Kezdeti magabiztosságuk kissé odalett, de harciasságukból mit sem vesztve vetik magukat újra ellenfelükre. A feltûnôen rövid keresztvasú kardok útját állják mindkettôjük vágásának, majd ôk védik az ellencsapásokat. Lassan mozog a hármas, védtelen felületet keresve a másikon, hibákra várva. Egy idô után az egyik fegyveres egy pillanatra társára tekint, hogy mire volt kiváncsi nem derül ki, mert ellenfelük kihasználva az alkalmat látszólag védtelenül elôrelép, és az immár nem összhangban mozgók egyike lecsap, hogy véget vessen a küzdelemnek. Kardja hajszálnyira sûvít el a villámgyorsan lebukó fehérhajú feje fölött, hogy a szemben álló döbbent társa vállába szaladjon. Majd tettén maga is meglepôdve egy szempillantással késôbb reagál felé zúduló alsó keresztvágásra, s rezignáltan érzi a combjába szaladó kardot. A küzdelem végetért, az áldozatból vadász vált...

A gyôztes halkan felkacag, s ekkor a tûz fényébe majd tucatnyi alak lép. Köztük az imént legyôzött fegyveresek, akik vidáman integetve letelepednek a tûz köré, mely jóvoltukból pár pillanat múlva fellobog, még nagyobb fényt adva. A harc gyôztese már nem kacag, lassan a tisztás közepére sétál, ahol három ember áll, láthatóan rá várva. A sziklakeménységû arcokon elégedettség játszik, ahogy a feléjük közeledôt nézik. A fény most már teljesen megvilágítja gyôztest, annak égkék szemében mindhárman visszatükrözôdnek.

A szoborszépségû arcon ugyan fáradtság honol, a magas férfi mozgása azonban ebbôl semmit nem mutat. Ragadozóléptekkel közeledik a csoporthoz, mindenre felkészülve. De aztán meglátja a mosolyt tanítómestere arcán, és ebbôl rájön, hogy vége. Kiállta a próbát, azzá vált, amire hosszú éveken át készült. A középsô alak elé érve lassan letérdel, s az nyakába akasztja a Via Shen-i embervadászok lunir medálját. Gratulálok, Elf - hallja a klán vezetôjének hangját -, bizonyítottál..."


Gene LaMacchia