A fiatalember lassu, kimert leptekkel ballagott fel a hegyre, latszott rajta, hogy nem sietos a dolga, mindegy mikor erkezik meg. A nyugodt tempo melyen ugyanakkor ero rejlett, nagy folyamok tornek igy lomhan, de megallithatatlanul celjuk, a tenger fele. A taj melyet elhagyott, valaha szep lehetett, titkokat rejto, osi tudast hordozo, mostanra azonban mar kihalt, regi dicsosegere romjai sem emlekeznek. A tavozo nem pillantott hatra, ugy tunt, minden pontjat ismeri mar a videknek, talan tul sokat is latta. Egyszer torpant meg csupan, a konnyu szel egy vandorlo Bride... illetve bard :) eneket sodorta fele, regi, elfeledettnek hitt emlekeket ebresztve fel lelkeben. Elhalt a dal is, ahogy botjat magasba emelte, a vilag is kifakult korulotte. Halk szavara meghasadt a ter szovedeke, a tavozo a resen atlepve elhagyta Ynevet, talan vissza sem ter mar. A bezarulo hasadek izzo betukkel irta az egre utolso uzenetet: ALOHA