A Klánom ... rég elhagytam a Deresszakállúak tárnáit. Pedig hej, de boldog voltam otthon valaha ! Igaz, senki sem kedvelt különösebbképpen - azt mondták, nagyon ronda az ábrázatom. Hát, ők tudják... Én már megszoktam. Minden esetre odahaza legalább fontos valaki voltam: ha én lementem egy tárnába, akkor onnan egészen biztosan elköltözött a bányarém - úgy látszik, ezek a teremtmények nem bírják elviselni, ha valaki ocsmányabb náluk. Sajnos, ahogy a Bányarémek megritkultak felént, úgy csökkent az én ázsióm is klántársaim szemében... Amikor pedig felvetették, hogy régi érdemeim ide vagy oda, ők bizony elvárnák tőlem, hogy én is dolgozzak - én, aki egymagam tucatnyi tárnát tisztítottam meg a háládatlanoknak ! - elhatároztam, hogy útrakelek, és keresek magamnak olyan klánt, amelyik befogad és megbecsül. Hát, sajnos azóta sem találtam ilyent. Pedig de hosszú utat is tettem meg... Az Északi Szövetség területén vasálarc és csuklyás köpönyeg viselésére köteleztek - gondoltam, ennyit az emberi jogokról. Átmentem Toronba... Azonban ott sem igazán éreztem jól magam... pedig itt modellt állhatttam egy igazi művésznek - oltárszobrot mintáztak rólam ! Valami hekkának álltottak szobrot, s annak a képmásához kellett nekik kellett nekik az Én ábrázatom... Ma is eltölt a büszkeség, ha erre gondolok ! Innen Dél-Ynevre mentem... Shadonban kishíján elkapott az inkvizíció, pedig nem is csináltam semmit - hogy miért néztek valamiféle ördögi teremtménynek, máig sem értem. Buta barbárok... Szerencsére most végre érdekes társaságba csöppentem - kalandozók közé. Én vagyok a titkos fegyverük ! - Valamiféle bányarémeket megyünk riogatni - azt tervezik, hogy engem küldenek majd előre. Azt mondják, errefelé, Ediomadban, igen gyakoriak a bányarémek...