A Klánom ... rég elhagytam a Deresszakállúak tárnáit. Pedig hej, de boldog
voltam otthon valaha ! Igaz, senki sem kedvelt különösebbképpen - azt 
mondták, nagyon ronda az ábrázatom. Hát, ők tudják... Én már megszoktam.
	Minden esetre odahaza legalább fontos valaki voltam: ha én lementem egy
tárnába, akkor onnan egészen biztosan elköltözött a bányarém - úgy látszik,
ezek a teremtmények nem bírják elviselni, ha valaki ocsmányabb náluk. 
	Sajnos, ahogy a Bányarémek megritkultak felént, úgy csökkent az én ázsióm
is klántársaim szemében... Amikor pedig felvetették, hogy régi érdemeim ide
vagy oda, ők bizony elvárnák tőlem, hogy én is dolgozzak - én, aki egymagam
tucatnyi tárnát tisztítottam meg a háládatlanoknak ! - elhatároztam, hogy
útrakelek, és keresek magamnak olyan klánt, amelyik befogad és megbecsül.
Hát, sajnos azóta sem találtam ilyent. Pedig de hosszú utat is tettem meg...
	Az Északi Szövetség területén vasálarc és csuklyás köpönyeg viselésére
köteleztek - gondoltam, ennyit az emberi jogokról. Átmentem Toronba...
Azonban ott sem igazán éreztem jól magam... pedig itt modellt állhatttam
egy igazi művésznek - oltárszobrot mintáztak rólam ! Valami hekkának
álltottak szobrot, s annak a képmásához kellett nekik kellett nekik az Én
ábrázatom... Ma is eltölt a büszkeség, ha erre gondolok !
	Innen Dél-Ynevre mentem... Shadonban kishíján elkapott az inkvizíció,
pedig nem is csináltam semmit - hogy miért néztek valamiféle ördögi
teremtménynek, máig sem értem. Buta barbárok... 
	Szerencsére most végre érdekes társaságba csöppentem - kalandozók közé. Én
vagyok a titkos fegyverük ! - Valamiféle bányarémeket megyünk riogatni -
azt tervezik, hogy engem küldenek majd előre. Azt mondják, errefelé,
Ediomadban, igen gyakoriak a bányarémek...