Tetovált arc... (az első küldetés) Felhőtlen nyári éjszaka volt, igaz Erionban a nyári éjszakák mindig ilyenek. A város utcái elnéptelenedtek, s a külváros sötét csöndbe borult. Az árnyékból előlépő alakot ez látszólag nem zavarta. Megszaporázta lépteit, s egyenesen a még kivilágított, kancsó alakú cégérrel ellátott épület felé tartott. Zaulon szorosabbra fogta furcsa, sárkánypikkelymintás köpenyét, s belépett a Sárga Csikóhoz címzett fogadóba. Körülnézett, bár a füstös csehó képe nem igazán érdekelte. Egy pillanatra a bentlévő marcona alakok rászegezték tekintetüket, majd elfordultak. Zaulont ezek a bárgyún bámuló pofák mindig megmulattatták. De nem azért jött, hogy ostoba alakokkal szemezzen. Egy embert keresett, akitől egy elkeseredett hangvételű üzenetet kapott. A sarokban kucorgó, idegesen körbe-körbenéző emberroncsot könnyedén felismerte. Szinte élvezte a megtört testű, cingár féregéltű félelemittas arckifejezését nézni. Méltóságteljesen odalépdelt a sarokasztal mellé. Az asztalnál ülő ember arcára tettetett nyugalom ült, erős ellentétet alkotva remegő kezével. Zaulon jöttére az ideges emberke felállt, s elcsukló hangon köszöntötte: -Arel hozta ide kegyelmedet. Végre... végre megjött. Ké- kérem üljön le jó elf uram. Időnk felettébb kevés. Ranagolra, ez még hisz a jó elfekről szóló mesékben- gondolta Zaulon. Az ilyenszánalmas, kis alakokat legszívesebben eltaposta volna, ha bizonyos felsőbb érdekek nem kötik meg kezét. Gunyoros udvariassággal kezdte: -Ó, hadd halljam Pyarron szülöttje, miben lehet segítségére egy nemesnek egy nemtelen külhoni vándor? Leültek, s Zaulon az elkeseredettségtől csillogó szürke szemeket fürkészte. Élvezte. Az arcát borító tetoválások egy pillanatra felizzottak. -Segítenie kell!Ezen múlik családom jövendője-közben egy kendőbe csomagolt valamit vett elő erszényéből, majd folytatta-Évszázadok óta ez a jelképünk... -Egy jellegtelen fémtárgynak látszott, de Zaulon tudta, hogy a fémlemez tompa fényét megtörő rúna nagyobb hatalmat képvisel, mint azt méretéből gondolnánk. -Ebben van őseim hatalma, ez tette őket naggyá, ezt kell visszajuttatni arra a helyre, ahol születtem, hogy az ősi ereklyetartóval egyesüljön, s a család ereje egy évszázad után újra kiteljesedjen. Én már nem juttathatom vissza, talán az estét sem érem meg, de Önnek még sikerülhet... Az elf egykedvűenhallgatta végig a történetet, majd megszólalt: -Ha nem érdekelne a dolog és erkölcstelenül magára akarnám hagyni ebben a helyzetben, nos akkor nem lennék itt. Az üzenetben meghagyott ellenszolgáltatás elegendő lesz jussnak. Közben az oldalán lógó tarsolyába helyezte a küldetés tárgyát. A felajánlott 20 aranyat egyébként nevetségesnek tartotta, minden más kalandozó jóval többet kért volna, de egy kráni beavatottnak lehetnek hátsó szándékai. Ez a pyarroni fakóvérű felettébb naiv volt. Hirtelen zaj törte meg rövid eszmefuttatását. A lárma irányába fordult, a nemesenszületettel együtt. Szemük a rájuk szegeződő nyílpuskák félelmetes sziluettjét érzékelte. A nyílpuskát tartó embereken a jó minőségű ruha ellenére is látszott, hogy egyszerű zsoldosok, igaz az egyszerű zsoldosok is képesek arra, hogy használják fegyverüket. Két rövid kattanás, süvítő hang, egy koppanás, egy sikoly. Zaulon felkészült erre a támadásra, az első kattanással egyidejűleg robbant ki ülőhelyéről, így kerülve el a halált hozó vesszőt, ahogy ezt Kránban oktatják. A felboruló asztalokon továbbszökkenve iramodott a kijárat felé, igaz az ajtó és közötte ott álltak ellenségei, Krán ellenségei. A tovaszökellő elf mereven nézte a fakóvérű kalandozókat. Megbízója sorsa nem érdekelte, amúgy is el tudta képzelni az átlőttorkú kis ember véres hulláját. A rohamozó kránit kivont kardok fogadták. Egy pillanatnyi csönd, fémcsengés, villám, az elf eltünő köpenyének széle, két összeeső ember, elmetszett nyakak , két újabb halott. Ranagol mosolyog. Két napja történt mindez. Már vége. Zaulont nem rázták meg az események. Küldetés teljesítve. A kegytárgyak a Kosfejű oltárán. A család a pyarroni Darton előtt. Ellenkeztek. B. L balage.l@freemail.hu