A varázslat szine
   A varázslat szine II. 

A fiúba életkedv költözött, persze csak úgy, ahogyan a víz áramlik be
a repedt csónakba. Lassan töltődik, de az idő gyümölcseként
visszafordíthatalan útra kényszeríti az áldozatot.
Türelmesen várakozott szobájában, hogy kigondolja, mit fog mondani az
öregnek. Nem kellett soká várnia. A mester úgy ment be a szobába,
mintahogyan a pap lép színre a templomban mise előtt. 
- Légy üdvözölve fiam. - Hangja halk volt és nyugodt. Az igazi tanítók
szava ilyen.
- Üdvözöllek mester. - Félvállról mondta, mert nem igazán érdekelte,
hogy illik, ha két ember találkozik. Gondolat viharok tomboltak
fejében;ezer meg ezer kérdés és lehetőség. Nem akrta pazarolni idejét
`felesleges` dolgokra.
- Túl zaklatottnak látszol fiú. Talán elfeledted a jómodort. Úgy
szóltál hozzám, mintha csak a játszópajtásod lennék. Mi számodra a
köszönés?
- De mester. Miért erről beszélgetünk, mikor ettől csak fontosabb
dolgok léteznek.
- Válaszolj kérlek.
- Mikor két ember találkozik, köszönnek. Ennyi.
- Rosszul gondolod, mint mindent. Nevet is szoktak mondani fiú. Mit
gondolsz mi miért nem mondunk nevet?
- Hát ezen még nem gondolkodtam.
- Mert a varázslók sohasem mondanak nevet.
- Hogy én .... varázsló? - A tanítvány mellkasában szorítást érzett,
ahogyan a szerelmesek első csókjukkor. Amit most a fülével hallot az
számára feldolgozhatatlan volt elsőre. Tág szemmel figyelte a mestert
lélegzet visszafojtva. Most már minden szót végérvényesen az eszébe
akart vésni.
- Az leszel. De térjünk vissza a nevekhez. A varázsló ... és a
varázslótanonc két dolgot kell, hogy tudjon a névről. Nincs neve se
születésekor sem akkor, ha szülei vagy bárki más ad neki. Mégha évekig
így is szólítják.
Csakis egy másik varázsló nevezeheti el! Ezt jól jegyezd meg. Most
nincs neved! Ha már viselsz egyet, akkor arról csak te és a mestered
tudhat. Másnak elárulni annyi, mint egy királynak a hazáját elárulni.
Ha más is tudja, hogy hívnak, akkor hatalma van fölötted, bármit tehet
veled. Fiúnak szólítlak még most. Te pedig szólíts mesternek.
- Igen, mester. - Azért csak lehet valamilyen nevem nekem is.-
gondolta.
- Mielőtt válaszolnál már kiolvasom fejedből mondandódat, ezért hát
vigyázz. 
- Ez azt jelenti, hogy úgy is beszélgethetnénk, hogy nem meg sem
szólalunk.
- Helyes, de téged szerintem a mágiának nem ez a része érdekel. A
birtokodban lévő erő hatalmas. Próbáld meg használni.
- Mire gondoljak? - Hiszen a mágia folyama gondolat mederben folyik.
- Gondolj arra, hogy kiszabadul belőled valami, ami hatalmasabb nálad.
A fiú üres arccal, becsukott szemmel leült a padlóra. Elméjében hideg
fehérség sütött.Gondolatban hatalmas sárkány kelt ki testéből és
bömbölve követelt jogot a létezésre. Szárnyait meglebbentve
felemelkedett és karmaival sziklákat morzsolt ...
- Koncentrálj - Szólt hidegen a mester, mire a fiú erőlködni kezdett.
Arcán az öszpontosítás feszült maszkja. Ám mindezek ellenére nem
történt semmi.        
Egy lehelletnyi parány szikra sem cirrent a levegőben.
- Segíts mester.
Az öreg két kezének fészkébe emelte a fiú fejét és arcát leheletnyi
távolságra tartotta. Szemében parányi fehér pötty kezdett izzani, de
pár pillanat múlva már parányi villámerek tekeregtek szeme közepéből.
- Mindent elpusztítok elmédből, ami gátol téged. - Hangja oktávnyit
mélyült miközben beszélt. Érdes hangod szólt akár egy démon. Szájából
nyálszerű, sárga füst csorgott alá és foszlott szét hajszálvékony
nyúlványokra. Az öreg mester keze földöntúli erővel markolt bele a
tanítvány húsába, de az nem érzett fájdalmat. Ahogy a villám átcsapott
az egyik szempárból a másikba a fiú elméje végérvényesen
kristálytisztára izzott és mentesült minden gáttól.
Elléptek egymástól. Az öreg nézte, hogyan reagál a másik. Az csak állt
és tűrte, ahogy milliónyi szikra pezseg bőrén. Szive olyan hevesen
vert, ahogyan egy háború reménytelen szerelmeseinek szive, mikor
várvavárt ölelésükkor halnak meg. Mondani akart valami köszönetfélét,
de ájultan a földe rogyott.


Sien