Hideg őszbe fordult az idő kereke. A fákról már lehulltak az első rozsdabarna 
levelek, nemsokára a vidék borai egy évvel ismét öregbíthetik hírnevüket,
hisz 
a predoci óbor mindig is Ynev közkedvelt italai közé tartozott. A
betakarítások
is befejeződtek, az ország felkészült az igen hidegnek várható télre.
Telmorból 
megkezdték a távozást az idén utolsónak útnak induló kereskedő hajók, hisz 
minden, a Gályák tengerén valaha is hajózott ember tudta, hogy télen
vakmerőség 
tengerre szállni, a csalfa viharok miatt.
A száraz leveleket sodró szél lágyan cirógatta végig annak az idegen
vándornak 
az arcát, aki épp sötétedés előtt lovagolt be a falucskába. Zerogh a falu
kovácsa
 befejezvén a napi munkát, a Vörös Mén-be, a helység egyetlen fogadójába
tartott, 
egy kis jól megérdemelt borozgatásra. A kovács megcsodálta a lassan
poroszkáló 
idegen lovát. Igen, úgy látszik nem csak hazájában dívik a nemes ló fajták
tenyésztése. 
Zerogh, bár nem értett igazán a lovakhoz, mégis megismerte a távoli Yllinor
méneseiból származó lovat. A lovas sem látszott lebecsülendőbbnek hátasánál. 
Gyönyörű aranyszőke szépség ült a fehér paripán. Sápadtnak tettsző arcán, a 
szélnek köszönhetően piros rózsák feslettek. A gyönyörű jelenés megdobogtatta 
a kovács szívét, mégha amaz rá sem pillantva léptetett végig a falucska
utcáján.
Freya elmerült gondolataiban. Nem figyelte, az elhaladó tájat, a lassan
nyugovóra 
térő falukat, amelyek egyre sűrösödtek, közeledve Telmorhoz. Emlékezett
mennyire 
nem örült, mikor tudatták vele a feladatát, hogy ölje meg a varázslót. A
varázsló! 
Hisz még a nevét sem tudja. Hiába töltött a kereskedőnél majd egy hónapot, a 
titokzatos kecskeszakálú, fekete hajú, sötét tekintetü bérmágusról semmi
közelebbit 
nem tudott meg. Remélte a varázsló sem foglalkozott vele akkor túl sokat, hisz
akkor hiába a mégoly kitünő álca, mint amit most is visel, a varázsló
megérezheti 
jelenlétét. Hogy miért mégis őt küldték? Az rejtély. Talán mesterei bíznak
benne,
 és remélik, hogy kivágja magát minden helyzetből. Akárhogy is van, ő
szeretne 
rászolgálni erre a bizalomra. Ami még aggasztotta az a leendő vetélytársai
kiléte
 volt. Ugyanis a varázslóra többeknek fájt a foga. Állítólag két fejvadász
már 
dolgozik az ügyön, ők már Telmorban vannak, s mit sem sejtenek a hamarosan 
megérkező versenytársról, róla.
Gondolataiból a városfal látványa rázta föl. A kígyóként elnyúló kőfalon
elszórtan 
fáklyák fényei pislákoltak a távolban. Freya remélte, hogy hamar ráakad
majd a 
városban egy, az igényeinek megfelelő fogadóra. Hamar a falhoz ért, s
kifizette a
 csekély összegű kapupénzt. A város belülről hamar meggyőzte a lányt, hogy meg
 fogja kedvelni ezt a helyet. A macskaköves utcákon szépen faragott
kőépületek 
álltak, melyeket ránézésre akár törpék is építhettek volna masszívságuk
láttán.
Áthaladt egy kisebb park szélén, csodálta, hogy a város tervezői mennyire 
megtalálták az összhangot a természet és az épületek ridegsége között. Mire 
betelhetett volna a látvánnyal, megérkezett a város főterére. Itt állt az
Arany 
szarvashoz címzett fogadó. Freya megvárta, míg a lovászfiú oda siet hozzá, s 
lesegíti a nyeregből. Pár rezet nyújtott a fiúnak, aki elvezette a lovát.
Belépvén
 a márvány padlójú helységbe, elcsodálkozott, hisz nem sejtette, hogy ilyen
pompás 
fogadót talál a városban. Hazájában, nem sok jót hallott Predocról, a borát és
lovait leszámítva. Szemeivel gyorsan körbepásztázta a fogadó vendégeit. A 
helybelieken kívül három idegent számolt meg. Az egyik egy félreeső sarokban 
hajolt bora fölé, szürke köpenyének csuklyája mélyen lelógott, eltakarta
arcát. 
Egy másik asztalnál fiatal nő csipegetett az előtte fekvő tálcán lévő
szárnyasból. 
Öltözete a távoli Yllinort idézte. Oldalára egy hosszúkard, a szomszédos
székre az 
elmaradhatatlan íj volt téve. A harmadik személy egy kiváncsi tekintetü
férfiú 
megborzongatta a lányt. 
A férfi leplezetlenül végigbámulta őt. Mikor tekintetük találkozott mégis a
férfi 
volt az, aki elkapta tekintetét. Nem hiába tanították meg Freyát, csupán
parancsoló 
tekintetével hogyan irányítsa a férfi lelkeket.
Miután befejezte a gyors helyzetfelmérést odasétált a pulthoz, s az
eltátott szájjal 
bámuló kocsmáros elé rakott egy aranyat. A kocsmárost a pénz csillanása hamar 
felrázta a lány bájainak csodálásából, rögvest teljesítette a hölgy
utasításait, az 
egyik legjobb szobáját adta oda neki, s feljegyezte a vacsora rendelést is.
Aztán 
sokáig nézett a a szobája felé tartó, a lépcsőfordulóban eltünő lány után.
A sarokban ülő csuklyás alak felemelte a fejét, szemében furcsa fény
parázslott. 
Felállt, s elindult a lány után. Elgondolkotozott mi lenne, ha kopogtatna a
szépség
 ajtaján, Talán kellemes éjszakát tölthetnének el együtt. Végül saját
szobája előtt 
állt meg, kinyította az ajtót, mégegyszer utoljára ránézett a lány ajtatjára.

	Freya arra ébredt, hogy a nap vékony sugárban besüt az ablakon, 
s lágyan cirógatja az arcát. Megengedett magának egy halvány mosolyt, aztán 
gyorsan felkapkodta ruháit, s lesietett az ivó helységbe. Azon már nem 
csodálkozott, hogy lent ott látja ugyanannál az asztalnál azt a férfit, akivel
elmúlt éjszaka rövid pillantást váltott. A fogadóstól reggelit rendelt, s
leült
 egy asztalhoz. A fogadó ajtaján a városőrség négy gárdistája lépett be. 
Végigmérték a vendégeket, a lányt észrevéve cinkos mosolyt váltottak 
egymással, majd le ültek egy asztalhoz, s beszélgetésbe merültek.
Freya nem vett tudomást a gárdisták érkezéséről, nyugodtan folytatta a 
reggelizést. Miután végzett az omlós kaláccsal, az édes mézzel, s a csupor 
tejjel felállt és kisétált a fogadóból. A hátán érezte a városőrök tekintetét.
Az utca szinte teljesen üres volt, csak néhány sietős polgár szaporázta 
lépteit halaszthatatlan ügyeit intézve. Freya úgy tervezte, városnézéssel
tölti 
a délelőttöt, megszemléli azokat a helyeket, ahol a keresett varázsló
tanyázhat.
Lehet, hogy csak a véletlenen múlott, lehet, hogy maga a férfi akarta, hogy a 
lány észre vegye, hogy követi, mindenesetre Freya felfigyelt rá, hogy az
előző 
este látott köpenyes alak követi őt. Egy saroknyira járt mögötte. Csuklyája 
hátra volt vetve, így a lány most már az arcát is megfigyelhette. Az idegen 
meglehetősen jóképü férfiúnak mutatkozott. Hosszú fekete haj keretezte arcát, 
éles vonásai keménységet, szigorúságot sejtettek.
Freya folytatta útját, a férfival nem is törődve. Két órán keresztül rótták a 
város utcáit. Freya igyekezett forgalmas útvonalon haladni. Néha meg-megállt, 
utcai árusok portékáit nézegette, kedvesen elbeszélgetett az árusokkal. 
Hamarosan megtudta, hogy a keresett varázsló a város polgármesterének 
jóbarátja, két hónapja tűnt fel a városban, azóta a polgármesternél,
névszerint
Krasar Merusso-nál vendégeskedik. Krasar Merusso felesége holnap ünnepli 
a születésnapját, ez okból nagy rendezvény lesz a városházán, amin a környék 
minden fontosabb embere megjelenik. Freyának kapóra jött az ünnepség, elég 
nagy felfordulás lesz így a városban, könnyebben a varázsló közelébe
férkőzhet 
az ünnepélyen -gondolta. Már csak azt kellett kitalálnia, hogy juthat be a
rendezvényre, és vajon ki lehet a férfi, aki követi.