Táncosok
„Kuporgok az esőben. Nem vagyok semmi, csupán egy sűrűbb árnycsomó a bokrok tövében. Az Árnyakban Neszező figyelmez rám. A préda közeleg. Nem csörtet, nem csap nagyobb zajt, mint az esőcseppek neszezése a leveleken, de közeleg. Nem látom, nem hallom, egyszerűen érzem: itt van. Engem vár, engem keres, mióta meglátta a susogó feketetölgyeket. Hát ne várjon hiába! Kilépek a holdsütötte tisztásra. Látom, és ő is lát. Kezében csillan a hiequar, hajáról lepereg az esővíz. Kecsesen dönti meg törzsét, ahogy őseink szokása megköveteli. Arcán halvány mosoly, a tetovált könnycsepp és a törött korsó mozogni látszik. Kezdődjön hát!
Egy: Oldalt szökkenek, nemezisem követ. Összecsókolóznak a pengék, mint régi szeretők közt az indulat, úgy szikrázik a fém a fémen. A táncosok köszöntenek, Kharakullak!
Kettő: Ugrok, penge suhan, hüvelyknyire arcomtól.
Három: A tánc felgyorsul. Csosszanó léptek a puha avarban, halkan felsíró légörvények. Lebukom, érzem ahogy dús sörényemből messze száll egy tincs.
Négy: Cselt vet, kardja balra mozdul, jobbról súlyt. Számítok rá, készülök ilyesmire. Tudatom már messze száll, nem vagyok más, csupán egy eszköz, csatorna, melyen a Küzdelem utat talál a kardba. Maga a Küzdelem vagyok.
Öt: Most rajtam a sor. Valószerűtlen lassan látom a pengém, allulról közeledik, összeér az ő kardjával. A szikrák olybá tűnnek, mint lehulló csillagok Káosz-Huvarg havában.
Hat: Kigyóként siklik a hiequar, alig arasznyira a fegyvert markoló kéztől. Apró csuklómozdulat, a fokra fent acél feltépi a húst. Uroyahaas, hozzád száll e vér!
Hét: Pördül, lebeg, lecsapó griffmadárként támad. Csizmálya pörölyként csattan a mellemen. Levegőm bennszakad, lában megbicsaklik.
Nyolc: Eltávolodtunk. Pihenünk. Méreget, mint vadász a zsákmányt, mint harcos a méltó ellenfelet. Ismerem, noha még soha nem láttam nyolc szívdobbanással elébbig. De mindent tudok róla, hisz egyesít minket a Tánc. A Tizenhárom Halál Tánca.
Kilenc: Újjult erővel rontunk egymásra. Pengéink elmosódott villanások, lábunk őznél sebesebben szökell. Nincs harag a szívemben, de tudjuk, valakinek vesznie kell.
Tíz: Vágás balról, hárítás, a penge újra lecsap. Megszűnt az idő, nincs ellenfél, csak én vagyok, a kard, és a küzdelem kiemelkedett nemessége. Vakon, süketen, némán, táncolok, de mégis mindennél élesebben érzem a világot.
Tizenegy: A kardok csengve találkoznak, rés támad a védelemben, vér serken a hibát bosszulandó. Rayvanhur, köszönöm alázatra tanításod!
Tizenkettő: Vágás-szúrás-hárítás, szikrát hányó haláltánc, éltet-oltó tökéletesség. Suhanó árny és hajladozó lángnyelv. Mallior, most segíts!
Tizenhárom: Döfök. A mozdulat egyszerű, de négyszáz év, és számolatlan hullott vér a tudás ára. Ellenfelem megmerevedik, miképp én is. Kitágult szemekkel rogy a föltépett avarra. Lélegzete Shackallorhoz száll.
A Tizenhárom Halál Tánca véget ért. Győztem. Kosfejes Nagyúr, köszönöm hogy méltó valék az újabb harcra!”
-Eme iromány egy bizonyos Sayahuan Han Halain nevezetű elf harcos iszákjából keveredett elő, midőn a gyalázatos fattyú kilehelte kárhozott lelkét Viadomo falai alatt. Miképp keveredett oda, mi dolga lehetett a külvilágban, az örök homályban marad elöttünk. Tekercse valamely kárhozatos hagyományt beszél el, mely a Szépek Népének eme elfajzott hajtásai között dívik. A mű mindama személyeknek megtekinthető a Viadomo könyvtárában, kik erre méltónak találtatnak.
Simeon Afreed
Könyvtáros