Beavatas
A nappalt lelkem megtisztitasaval toltottem, cellam
maganyaban igyekeztem megszabadulni ketelyeimtol. Konnyebben
ment volna, azt hiszem, ha ismertem volna a szertartast, es
nem gyotort volna a bizonytalansag. Orak teltek el, amig vegre
sikerult elernem a megfelelo tudatallapotot: ekkor mar nem
zavart semmi. Keszen alltam.
Ertem jottek. Valahol mellekesen erzekeltem, ahogy
vegighaladunk a folyosokon, es az ablakokon alkonyi feny hatol
be az epuletbe. Vezetoim a valodi szentelyhez vittek; a kapu
szelesre tarult elottem.
A teremben felhomaly uralkodott, csupan az oltar
kornyeken lobogott par faklya, fenyukben moccanni latszottak
az oszlopokat diszito kulonos faragvanyok. Az oltart
kettucatnyi ferfi es no vette korul - az osszes beavatott pap
es papno megjelent.
Az oltarhoz leptem, melynek kozepen vastalban a szent tuz
lobogott. Kiseroim egyike tort nyujtott felem. Elfogadtam,
mire mindketten visszahuzodtak a tobbiek koze.
Fennhangon szavalni kezdtem a szent igeket, az Uramhoz
intezett fohasz szavait, mikozben lassan szabadda tettem bal
csuklomat. Felemeltem a fegyvert, es a megfelelo pillanatban
doftem.
Egy masodpercre vegigvagott rajtam a kin ostora, de erot
meritettem a szavakbol, melyeket nem akadalyozott a fajdalom,
feltartoztathatatlanul omlottek ajkamrol. A tort az oltarra
helyeztem, majd balomhoz emeltem a borral felig telt kelyhet,
es veremet abba iranyitottam. Mit sem torodve tovabb verzo bal
csuklommal, a kelyhet a magasba emeltem, es az ima utolso
szavanal a tuzre ontottem tartalmat. Az a magasba csapott,
megvilagitva egy pillanatra a szentely mennyezetet. A fajdalom
bal kezemben megszunt, s tudtam, hogy a seb heg nelkul
bezarult. Uram elfogadta aldozatomat.
Csak idaig ismertem a szertartast, de tarsaim nem hagytak
idot a hezitalasnak. Koros-korul halk kantalasba kezdodott,
majd ketten mogemleptek, es derekig lemeztelenitettek. Ahogy
visszahuzodtak, masik ket pap lepett elo, es, ujjukat egy-egy
fekete festekkel teli talkaba martva, runakat rajzoltak
fedetlen mellkasomra. A kantalas erosodott, mikozben lassan
vegigfektettek az oltaron. Kivulallokent figyeltem, ahogy
fopapunk kezebe veszi a veremtol meg voroslo tort, es a
magasba emeli. A kantalas tovabb erosodott, mig el nem erte
csucspontjat. A fopap lesujtott.
Leirhatatlan volt fajdalmam. Vakito feny volt, hang, mely
megsuketit; tobb, mint amit a lelek elviselni kepes. Aztan
elmult, es mely, athatolhatatlan sotetseg vett korul.
Nem lattam, nem hallottam, nem ereztem semmit, megis
tudtam, hogy uton vagyok valami tavoli cel fele. Egy
orokkevalosagig tartott az utazasom, mig vegul, bar semmi sem
valtozott, megintcsak tudtam, hogy megerkeztem.
Vartam. Nem tudom, meddig, mig vegul egy hang hallatszott
az elmemben. Kulonos hang volt, mely zengzetekkel telt.
Hatalma volt.
Keszulj, bunos lelek. Hamarosan eljon az ido, es Urunk
itel feletted. Emlekezz!
A hang magamra hagyott. Megfogadtam volna parancsat, de
nem jutott ra idom. Ereztem, hogy valami oriasi hatalom szine
ele kerultem. Ereztem, tudtam, hogy csak porszem vagyok hozza
kepest, es felelem keritett hatalmaba, hogy e hatalom megis
figyelmet fordit ram.
Es emlekeztem. Vegigneztem eddigi eletem. Nem egyes
kiemelt pillanatokat, mozaikokat lattam, hanem a dolgok es
esemenyek osszesseget - megis pontosan erzekeltem mindent,
tudtam, melyek voltak azon tetteim, amelyeket nem szabadott
volna elkovetnem, es melyek azok, melyeket meg kellett volna
tennem. Soha nem ereztem at meg igy onnon gyarlosagomat.
Ujabb hang hallatszott. Felelmetes hang volt, iszonytato
hatalmat sugarzott. Mindenutt ott volt. Kemeny volt es
szigoru, felelmetes es rettenetes, valahol megis jo es
kegyes - ha nem igy lett volna, megsemmisultem volna a
Hangban.
Tehat itt vagy, aki kesznek gondoltad magad, hogy papjaim
koze lepj. Ha melto vagy ra, az lehetsz; ha nem, orok kin az
osztalyreszet vakmerosegedert! Mondd hat, melto vagy? Felelj!
Velem lakozik-e majd a lelked, vagy a poklokba kerul orok
idokre? Mondd hat, melto vagy?
Nem hazudhattam.
Meltatlan vagyok, Uram...
Csend es sotetseg vett korul. Vartam az elkerulhetlent, a
poklot, a kinokat. Egyfajta belenyugvas vett rajtam erot.
Es akkor a Hang felnevetett.
Jol van. Tudataban vagy gyarlosagodnak,
tokeletlensegednek, s ez az elso lepes a tokeletesseg fele.
Kapsz meg egy eselyt: elj vele bolcsen. Elfogadlak. Terj hat
vissza a testbe, amelybol kiszakittattal.
Zuhantam.
Kinyitottam a szemem, de azonnal le is zartam. A sotetseg
utan fajdalmas volt a gyenge faklyafeny. Mormogassa szelidult
kantalas vett korul. Ovatosan resnyire nyitottam a szemem, es
felultem. A templomban voltam, az oltaron, s a papok ott
alltak korulottem. Koztuk a fopap is, kezeben a meg veres
torrel. Kezem a mellkasomon, a szivem alatt beheggedt
sebhelyet tapintott ki.
- Igen - felelt a fopap ki nem mondott kerdesemre. -
Meghaltal es O visszakuldott. Ez a seb orokke megmarad -
jelkepe annak, ami vagy. Urunk felszentelt papjae.
Hozzamleptek, fekete reverendat boritottak a vallamra,
Urunk szent jelvenyet akasztottak a nyakamba. Sorban
atoleltek, szertartasosan, megis melegen.
- Most mar egy vagy kozulunk, testver.
Vallam gorcsosen razkodott, szemem nedvesse valt. Sirtam.
- De hat meltatlan voltam...
- Urunk meltonak itelt, igy hat az vagy. Mi is,
minadannyian meltatlannak hittuk magunkat Oelotte, es O megis
meltonak itelt minket. Fogadd el hat az O akaratat.
Terdre hullottam az oltar elott, es hangosan dicsoitettem
Ot, a Halottak Istenet, az Lelkek Birajat, az Ejszakaban
Jarot, Uramat, akinek ezennel papjava valtam.
Tarsaim kovettek peldamat, es kozos imank felerosodve
szarnyalt a magasba.
Es Darton mosolygott.