[Magyar_Szerepjatekosok_Oldala]
    [Cimlap][Cikkek][Humor][Novellak][Kritikak][RPG-cikkek][Szerepjatekrol]
        Keresés a cikkek között

    Tetovált arc... (az első küldetés)  
    
    Felhőtlen nyári éjszaka volt, igaz Erionban a nyári éjszakák mindig
    ilyenek. A város utcái elnéptelenedtek, s a külváros sötét csöndbe
    borult. Az árnyékból előlépő alakot ez látszólag nem  zavarta.
    Megszaporázta lépteit, s egyenesen  a  még kivilágított, kancsó alakú
    cégérrel ellátott épület felé tartott. Zaulon  szorosabbra  fogta
    furcsa, sárkánypikkelymintás köpenyét, s belépett a Sárga Csikóhoz
    címzett fogadóba. Körülnézett, bár a füstös csehó képe nem igazán
    érdekelte.
    
    Egy  pillanatra  a  bentlévő marcona alakok  rászegezték
    tekintetüket, majd elfordultak. Zaulont ezek a bárgyún bámuló pofák
    mindig megmulattatták. De nem azért  jött, hogy ostoba alakokkal
    szemezzen. Egy  embert keresett, akitől egy elkeseredett hangvételű
    üzenetet kapott. A sarokban  kucorgó, idegesen  körbe-körbenéző
    emberroncsot könnyedén felismerte. Szinte élvezte a megtört testű,
    cingár féregéltű félelemittas arckifejezését nézni. Méltóságteljesen
    odalépdelt a sarokasztal mellé. Az asztalnál ülő ember arcára
    tettetett nyugalom ült, erős ellentétet alkotva remegő kezével.
    Zaulon jöttére az ideges emberke felállt, s elcsukló hangon
    köszöntötte:
    
    -Arel hozta ide kegyelmedet. Végre... végre megjött. Ké-
    kérem üljön le jó elf uram. Időnk felettébb kevés.
    Ranagolra, ez még hisz a jó elfekről szóló mesékben-
    gondolta Zaulon. Az ilyenszánalmas, kis alakokat legszívesebben
    eltaposta volna, ha bizonyos felsőbb érdekek nem kötik meg
    kezét. Gunyoros udvariassággal kezdte:
    
    -Ó, hadd halljam Pyarron szülöttje, miben lehet segítségére
    egy nemesnek egy nemtelen külhoni vándor?
    
    Leültek, s Zaulon az elkeseredettségtől csillogó szürke
    szemeket fürkészte. Élvezte. Az arcát borító tetoválások egy
    pillanatra felizzottak.
    
    -Segítenie kell!Ezen múlik családom jövendője-közben
    egy  kendőbe csomagolt valamit vett elő erszényéből, majd
    folytatta-Évszázadok óta ez a  jelképünk...  -Egy jellegtelen  
    fémtárgynak látszott, de Zaulon tudta, hogy  a fémlemez  tompa  
    fényét   megtörő rúna  nagyobb  hatalmat képvisel, mint azt méretéből 
    gondolnánk.
    
     -Ebben van őseim hatalma, ez tette őket naggyá, ezt kell
    visszajuttatni arra a helyre, ahol születtem, hogy az  ősi
    ereklyetartóval egyesüljön, s a család ereje egy évszázad után
    újra kiteljesedjen. Én már nem juttathatom vissza, talán az
    estét sem érem meg, de Önnek még sikerülhet...
    
    Az  elf  egykedvűenhallgatta végig a  történetet, majd
    megszólalt:
    
    -Ha nem érdekelne a dolog és erkölcstelenül magára
    akarnám hagyni ebben a helyzetben, nos akkor nem lennék itt. Az
    üzenetben meghagyott ellenszolgáltatás elegendő lesz jussnak. 
    
    Közben az oldalán lógó tarsolyába helyezte a küldetés tárgyát.
    A  felajánlott  20  aranyat  egyébként  nevetségesnek
    tartotta, minden más kalandozó jóval többet kért volna, de egy
    kráni beavatottnak lehetnek hátsó szándékai. Ez a pyarroni
    fakóvérű felettébb naiv volt.
    
    Hirtelen zaj törte meg rövid eszmefuttatását. A lárma irányába
    fordult, a nemesenszületettel együtt. Szemük a rájuk szegeződő
    nyílpuskák félelmetes sziluettjét érzékelte. A nyílpuskát
    tartó embereken  a jó minőségű ruha ellenére is látszott, hogy
    egyszerű zsoldosok, igaz az egyszerű zsoldosok is képesek
    arra, hogy használják fegyverüket. Két rövid kattanás, süvítő
    hang, egy koppanás, egy sikoly. Zaulon felkészült  erre  a
    támadásra, az első kattanással egyidejűleg robbant
    ki ülőhelyéről, így kerülve el a halált hozó vesszőt, ahogy ezt
    Kránban  oktatják. A felboruló asztalokon továbbszökkenve
    iramodott a kijárat felé, igaz az ajtó és közötte ott álltak
    ellenségei, Krán ellenségei. A tovaszökellő elf mereven nézte a
    fakóvérű kalandozókat. Megbízója sorsa nem érdekelte, amúgy is
    el tudta képzelni az átlőttorkú kis ember véres hulláját. A
    rohamozó kránit kivont kardok fogadták.  Egy pillanatnyi
    csönd, fémcsengés, villám, az elf eltünő köpenyének széle, két
    összeeső ember, elmetszett nyakak , két újabb halott.
    Ranagol mosolyog.
    
    Két napja történt mindez. Már vége.
    Zaulont nem rázták meg az események. Küldetés teljesítve. A
    kegytárgyak a Kosfejű oltárán. A család a pyarroni Darton
    előtt. Ellenkeztek.
    
    
    
    B. L
    balage.l@freemail.hu
    
    


         © RPG.HU, 2000