Egy parkban uldogelt eppen. Immar ot eve volt a varos lakoja, hiszen
otthonatol tavol kellett tanulmanyait folytatnia - a Muveszetet tanito
magisztereket nem lelni meg minden eldugott kis varosban. A park a varos
nevezetessegei koze tartozott - sokszaz evvel ezelott a  helyi pyarronitak
ultettek az elso novenyeket. Mara hatalmas teruleten viritottak a
szebbnel-szebb viragok, zoldelltek a fak - eszmenyi hely szerelmesek
szamara.
   Ez a nap is ugy indult mint a tobbi. Orommel ment a Torony osi falai
koze, s javareszt ott toltotte napjat a Muveszet titkainak elsajatitasaval.
Amikor vegzett a feladataival, a szive valasztottjaval setara indult,
ahogyan mar evek ota szokasuk volt. Ilyenkor uticel nelkul koborolnak a
varos gyonyoruseges, odon utcain. Meg-megallnak neha egy eldugott zugban,
egy szokokut mellett vagy felsetalnak a regi varba, mely hajdan sok csatat
megelt - gyonyoru kilatas nyilik onnan a volgyre, melyben a varos fekszik.
Az epuletek kozul nehol elotunik egy keskeny patak, melynek hullamfodrain
meg-megcsillan a nap fenye. Ma a parkba mentek. Mar regota nem jartak
arrafele, hiszen meg csak nemreg fordult jobbra az ido. Egy kis medence
parjan pihentek le egy faragott kopadra. Csak egymasra figyeltek, nem is
vettek eszre a kozeledo alakot, csak mikor mar szinte erintesnyi tavolsagon
belul volt. Az idos ferfi oltozeke valaha jobb napokat is lathatott, mara
szinte rongyokkent logtak rola. Mikor eszrevette, hogy felfigyeltek ra,
kisse zavarba jott. Ugy tunt, mintha nehezen tudna magat raszanni, hogy
megszolaljon. Vegul sikerult neki, de latszott az arcan a szenvedessel
vegyes emberfeletti erofeszites: "Jo napot kivanok!" hangja mint egy
szegyenlos kisfiue. "Ne haragudjatok, hogy megzavartalak benneteket! Latom,
hogy diakok vagytok... Nem bovelkedhettek magatok sem a penzben... Nem
tudnatok 1 rezet adni?"
   A fiu zavarba jott s szinte szohoz sem tudott jutni. A ferfi korantsem
mindennapi modora megzavarta. Talalkozott mar joparszor keregetokkel, akik
szinte addig fenyegettek az embert, amig az nem volt hajlando nemi
alamizsnat adni, de aki elotte all valahogy kulonbozott toluk. Talan
felreerthette a fiu hallgatasat, mivel elindult a keken csillogo csermely
fele a fak arnyekaban. A kopenyes ifju ekkor tert magahoz, s meg idoben
visszahivta a tavolodo alakot. Az oreg meglepetten fordult vissza,
csodalkozott, hogy egyaltalan megszolitottak. Ugy fordult meg, mintha nem
lenne biztos benne, hogy ot hivjak vissza...
   A fiu elovette az erszenyet, egy darabig kotoraszott benne, de mivel nem
talalt megfelelo ermet, a borszutyo egesz tartalmat kiboritotta a tenyerere
s odanyujtotta az oregnek. Amaz felon huzta vissza a kezet: "Ne erjen hozza
a kezemhez, hiszen piszkos! Ne koszolja ossze a magaet!" A fiu erre csak
legyintett s a sporolt penzet mind a rancos marokba szorta. Az oreg eloszor
szohoz sem tudott jutni, utobb halakodva koszonte meg az adomanyt s indult a
varos fele... A fiu merengve figyelte a tavolodo ferfit, meg csak olyan 20
lepesnyit haladhatott, mikor visszafordult... Szemei konnybe labadtak s meg
megszolalt: "Koszonom! Az Isten aldja meg!" Aztan ujra hatat forditott, de
latni lehetett, ahogy a sirasba beleremeg....

A fiu meg sokaig nezte a kapualjat, hol elnyeltek az arnyak, mintha soha nem
is letezett volna.......