A fiatalember lassu, kimert leptekkel ballagott fel a hegyre, latszott
rajta, hogy nem sietos a dolga, mindegy mikor erkezik meg. A nyugodt
tempo melyen ugyanakkor ero rejlett, nagy folyamok tornek igy lomhan, de
megallithatatlanul celjuk, a tenger fele.
A taj melyet elhagyott, valaha szep lehetett, titkokat rejto, osi tudast
hordozo, mostanra azonban mar kihalt, regi dicsosegere romjai sem
emlekeznek. A tavozo nem pillantott hatra, ugy tunt, minden pontjat
ismeri mar a videknek, talan tul sokat is latta. Egyszer torpant meg
csupan, a konnyu szel egy vandorlo Bride... illetve bard :) eneket sodorta
fele, regi, elfeledettnek hitt emlekeket ebresztve fel lelkeben.
Elhalt a dal is, ahogy botjat magasba emelte, a vilag is kifakult
korulotte. Halk szavara meghasadt a ter szovedeke, a tavozo a resen atlepve
elhagyta Ynevet, talan vissza sem ter mar.
A bezarulo hasadek izzo betukkel irta az egre utolso uzenetet:
ALOHA