Darton kocsmája
Mágikus összecsapás nyomait viseli a föld. Életnek nyoma sem
maradt.
Mindenhol kínzó szárazság, sehol egy fa vagy bármiféle növény.
Feketére perzselt sziklák, feltöredezett föld,
rég kiszáradt patakmeder csak ez maradt a harcok után. Három
vándor halad az egykori patak mentén.
Meg-megbotlanak az egyenetlen feltöredezett földön. Látszik
rajtuk a fáradság.
Elöl egy alacsony férfi botjára támaszkodva, szakadozott ruhája
valamikori fényét már rég elveszítette.
Mögötte társa hasonló ruházatban, melyet talán még jobban
megviseltek az átélt viszontagságok.
Oldalán hosszúkard, a vállán egy sólyom. Néha felrepteti a
sólymot, de a madár már alig-alig bír felemelkedni a földtől.
A kis menet végén halad a legfurcsább figura. Fekete vértbe
öltözött lovag - lovát bizony már régen elvesztette-
hatalmas pallosa a hátára szíjazva, hollófekete haja hátul
összefogva.
A meleg és bizonyára a kínzó szomjúság ellenére sem
szabadult meg
vértjétől. Makacsul, összeszorított foggal ballag a többiek
után.
- Messze van még? - kérdi a sólymos.
- Nemsokára megérkezünk - jön a válasz.
Szótlanul haladtak tovább.
- Darton! - bömbölte el magát hirtelen a lovag - Mit vétettem
ellened, hogy két ilyen őrültet adtál társamul.
Miért kellett nekem pont velük társulnom …
- Ne óbégass már annyi - szól rá a társa- Különben, ha jól
emlékszem,
te szerezted a küldetést és te kértél meg, hogy tartsunk
veled. Nem a mi hibánk, hogy az a nyomorult varázsló felültetett
minket.
- De legalább megfizettem neki érte, koszlott csontjai ott
fognak kifehéredni a napon. - morog tovább a lovag
Csak érjünk már a faluba. Esküszöm, ha megérkezünk, az első
házból templomot csinálok Dartonnak.
- Gondolom, valami disznóól áll a falu szélén. - jegyzi meg
vigyorogva a sólymos.
- Ott a falu - mutat a távolba ekkor az élen haladó. - készülhetsz
a templomavatásra.
Megújult erővel haladnak tovább. A sólymos - ki egyébként
Arel felszentelt papja volt - vigyorogva
nézte vajon milyen épület van a falu szélén. Hangos nevetésben
tört ki mikor meglátta az ajtó
felett himbálódzó ütött kopott cégért: Rézkakas Fogadó.
Botos társával egymás hátát verdesve indultak be a kocsmába
(ami persze még a legjobb jóindulattal se nézett ki jobban mit
egy koszos putri).
Társuk súlyos vértjeiben térdre rogyott és átkozódni
kezdett. Kissé lenyugodva,
nem törődve a szomjúsággal hozzákezdett a rituáléhoz.
A kocsma népe érdeklődéssel nézte, hogy mit művel ez a
nyilvánvalóan hibban óriás.
Két társa már az ötödik korsó, nem túlságosan jóízű -
de a jelen pillanatokban fenségesnek érzett - sört töltötte
magába mikor belépett. Egyenesen a pulthoz ment és egy hajtásra
kiitta a számára kikészített korsót.
- Még! - bömbölte rekedtes hangján.
A következő korsó sem tartott sokáig.
- Kocsmáros - mondotta mikor már enyhítette a szomjúságát -
mostantól a
kocsmád neve Darton Kocsmája. Nesze - dobott felé pár ezüstöt
- készítess új cégért a kováccsal.
Reggelre kész legyen!
Nem mert ellentmondani, különben meg neki mindegy hogyan hívják
a kocsmát. Ha az idegennek ez a mániája, hát legyen.
Amúgy meg fizetett érte.
- Emberek! Ez a kocsma mostantól Darton kocsmája. Viselkedjetek
tisztességesen és imádkozzatok Dartonhoz.
Zúgolódás támadt a kocsma népe között és egyesek nem
tetszésüket fejezték ki néhány
széklábbal és söröskorsóval. De egy-két kiosztott pofon után
sikerült mindenkit meggyőzni az
új név szépségéről, főleg mikor nagylelkű lovagunk
mindenkinek- már aki talpon maradt a meggyőzés után-
fizetett egy korsó sört. Hamarosan Darton nevétől volt hangos
a kocsma ….