Wargar Ilay’iyenn rohant, ahogy csak bírt. Az arcába metsző széllel nem is törődött, az élete forgott kockán. Mikor a férfivá érés próbája elkezdődött, nem számított arra, hogy egy jégsárkánnyal hozza össze a sors. Hiszen ő csak egy jegesmedvét akart leteríteni. Igaz, puszta kézzel, de ez a jelenlegi helyzet fényében már nem is tűnt olyan őrültségnek. Az Eccydoo’rr, ahogy a Déli Jégmezők őslakói, a Iteyy-k hívják a fenevadat nem fáradt. Már egy órája kergetőzött az alig tizenöt esztendőt látott fiúval: csak játszadozott. Valószínűleg nem volt éhes, hiszen bármikor elkaphatta volna a vakmerő wargart. A jégsárkányok Ynev legocsmányabb teremtményei közé tartoznak. Ők a Jégmezők igazi urai: a csúcsragadozók. Nevükkel ellentétben csak méretükben mutatnak hasonlóságot a kontinens egyéb sárkányaival. Külsőre hatalmas jegesmedvére hasonlítanak, bár a képet erősen zavarja hat lábuk, és a hatalmas, hófehér szárnyak. Ez a dög társai közt nem számíthatott valami óriásnak, marmagassága alig volt négy méter, hossza nem haladta meg a hat métert. Szarva sem fejlődött még ki teljesen. Ilay’iyenn gondolta, talán kölyök lehet. De ez most nem igazán számított, még egy kölyök is képes volt egy tonnányi fókát felzabálni, vagy akár egy-két jegesmedvét is. Csak azt furcsállta, hogy a sárkány-medve eddig nem támadott. Mintha élvezné a hajszát. A wargarnak hirtelen őrültnél őrültebb ötletek ötlöttek eszébe. Ha valóban kölyöksárkánnyal hozta össze a sors, talán van esély a menekülésre. Mi van, ha csak játszani szeretne? A fiú hamar elvetette a gondolatot. A legendák szerint ez a bestia kiszámíthatatlan és könyörtelen. A Jégóriások is rettegik, pedig ők sokkal hatalmasabbak egy serdülő wargarnál. A következő gondolat már reálisabb volt: talán egy kifejletlen állatnak még kevés tapasztalata van a vadászatban. Talán átverheti. A legősibb vadásztrükk az Eccydoo’rr megtévesztésére a vad- állat hőlátását próbálja becsapni. Mivel az állat pusztán a kibocsájtott testhő alapján tudja követni a prédát, legkézenfekvőbb megoldás a menekülésre, ha megpróbálunk beleolvadni a környezetbe, azaz a jéghideg hóba. Ilay’iyenn úgy gondolta sikerülni fog; a wargarok testhőmérséklete nulla fok körüli volt, így elég volt beásnia magát a hóba. Más esélye nem volt, ledobta magáról ruháit, s meztelenül rohant tovább a –50 fokos hidegben. Szervezete akár több órán át is kibírta volna a hideget, a wargar faj ősidők óta a Déli Jégmezők mostoha körülményei közt élt s –10 fok körüli hőmérsékleten érezte jól magát. A fiú az életéért rohant, időt kellett nyernie az elrejtőzéshez. Mikor egy halászkunyhót pillantott meg a jégen, már nem félt, tudta, hogy meg kell menekülnie. Eszelősen rohant be az üres jégkunyhóba (szerencse, hogy nem hómanó kunyhó volt, akkor nem biztos, hogy befért volna a bejáraton), s szerencséje volt: a jégbe vágott lék nem volt teljesen befagyva. Háromszor ugrott rá, mire az arasznyi jég engedett, s a tenger magába fogadta a fiút. Ilay’iyenn még látta, amint a kunyhó szétroncsolódik a vadállat hatalmas csapásai alatt, aztán a sötétség következett és a feszült várakozás. A wargar mellett hatalmas robajjal szakadt be a jég a tomboló fenevad ostroma alatt, a fiú alig tudott arrébbúszni a süllyedő sárkány elől. Az állat nem láthatta, így nem csapott felé, mikor a lék felé úszott, és nagy nehezen kikecmergett a partra. Tudta, hogy üldözője is hamarosan követi, így valami megoldást kellett találnia. Körülnézett, s hálát adott Cromnak, amiért nem hagyta elveszni. A kunyhó romjai között egy fókaölő szigony hevert. Az ifjú vadász felkapta a fegyvert és figyelt. Hirtelen hatalmas ütés rázta meg a jeget, s a fiú a lökéstől a jégtörmelékbe bucskázott. Egy pillanatra elvesztette az eszméletét, de hamar összeszedte magát. Cromra, már megint szerencséje volt. Előtte hatalmas jegesmedvefej állt ki a jégből, a Jégsárkány bűzös lehellete facsarta a fiú orrát. A szerencsétlen állat valóban kölyök lehetett még: a sárkánynak nem volt annyi esze, hogy a kitágított léket használja, inkább új ajtót próbált vágni magának. És persze beszorult. A jószág hatalmasakat ordítva próbálta tágítani a rést, de nem járt sikerrel. Itay’iyenn elszánta magát, hatalmas testi erejét kihasználva, előre meredő szigonnyal rohamozta meg az állatot, s a tarkójába mélyesztette a fegyvert. Mikor kirántotta, a sebből meleg vér ömlött a jégre,s hamar oda is fagyott vérvörös tanújává válva az ifjú wargar hőstettének. Egy igazi Jégsárkány- gondolta a fiú. Senki nem fog hinni nekem a faluban. Itey’iyenn elkezdte levágni az állat még apró - alig harminc centis – szarvát, hogy azzal térjen vissza otthonába jegesmedvetetem helyett. Nem törődött azzal, hogy teljesen beborította az állat meleg vére, s annyira belemélyedt a munkába, hogy a fölé vetülő hatalmas árnyékot sem vette észre. Még akkor is azon gondolkodott: hogy meglepődnek majd a faluban látva, hogy Eccydoo’rr- szarvval tér vissza, mikor egy hatalmas medveszáj harapta ketté befejezve ezzel Ynevi pályafutását. Az anyaállat fájdalmas üvöltést hallatott, s gyermeke még meleg testéhez dörgölőzött; a falu asszonyai a bömbölést hallva magukhoz ölelték gyermekeiket. Aznap este tucatnyi vadász tért vissza a jégmezőkről, a fiút egyikük sem találta, s ami még tetézi a bajt, egy halászkunyhójukat is tönkretette valami óriási állat. Itay’iyenn szülei gyászdalt énekelve töltötték az éjszakát, de még reménykedtek: hiszen fiukat nem találták meg. Másnap a pár egyetlen gyermekük keresésére indult, halálhírük egy hét múlva ért a faluba, a falusiak vállat vontak, s csak annyit mondtak: Eccydoo’rr... Sylwar sylwar@nexus.hu