Dallam messziröl
Dallam messziröl
/levél a M* listáról.../

`Tanult bolond vagyok... egy dal. Valahonnan odatulrol, messzebbrol mint
a kek es a voros hold, messzebbrol, mint a Nap, a csillagok fatylan tulrol.
Csak ulok a szakadek szelen, levegobe log a labam. (Nezem a falut odalent,
ahogy lassan kialszanak a fenyek. Hajnal elott mar nem erek le semmikepp.)
Es hallgatok egy dalt, ami furcsa is, idegen is, megis ertem, megis erzem,
mirol szol. (Sosem sziveltem az igriceket. Sosem ereztem at a hosi balladak
emelkedettseget, a csalt szereto fajdalmat, a kint, a vagyat, mely hurjaikon
rezeg.) Nem tudom, kitol, honnan jon a dallam. Arad ram keresztul a sziklan,
a levegobol, a falu felol es a csillagok kozul. (Fazik a hatam, a szel
duhodten rangat engem is, a felhoket is odafenn, kitepne a szivart a szambol,
ha hagynam.) Idegen hangszerek zengenek furcsa zenet. Egyutt luktet a
zenges a szivemmel. Szivveresnyi idore neha ugy erzem, en vagyok, aki
enekel, en vagyok, aki jatszik, en vagyok a zene. (Parazs hullik a melybe
szivarom vegerol. Vilagol egy szemvillanasig, majd kialszik. Akar ha magam
latnam lefele hullani. Borzongatoan csabito a gondolat.) Elfeledettnek
hitt erzelmek hullamai csapkodnak bennem. Kulonos, vad orom jar at, 
arcomon mosollyal nezek a csillagokra. (Ugy hittem eddig, csak en vagyok 
ilyen, tanult bolond; orok vaggyal lelkemben az ismeretlenre es orok 
ketseggel magammal szemben. Terkep es iranytu nelkul bolyongtam a 
pusztasagban, keresve egy pontot, amely nem bizonyul kaprazatnak, faradt 
agyam tunekeny szulemenyenek.) Valtozik a dallam, nem szol mar az enek, 
csak az idegenszeru hangszerek korbacsoljak, nyugtatjak a verem, majd 
egy hosszu hangzat, s ujra csend ul a tajon. (Veresre szakadt korommel
kapaszkodom a sziklaba. A szel ujult erovel akaszkodik belem. Talan
valaki _odafonn_ szivesen latna a szakadek melyen. Ki tudja?) Egyutt
dalolok a szellel. Egy messzifoldi, kulonos dalt eneklek, hol halkan,
hol hangosan. Igy kezdodik:
`Tanult bolond vagyok...`

`A falusiak megeskudnenek ra, hogy a blaszfem hangok, amely tiszta, teli
ejszakakon harsannak fel az Ordogsziklakon, nem a szel hangjai, es nem
is a volgy kulonos alakjanak kovetkezmenyei: egy barna szemu, 
barazdalt arcu ferfi szelleme enekel ott, aki ott fagyott meg, ulto
helyeben, sok ev elott, s ki magat Orokkon Kerdezonek neveze`...`


Udvozlettel:  
Brutalis [airon@MAIL.MATAV.HU]