Bár kint ítéletidő tombolt, a fogadó mégis viszonylag üres
és csendes maradt. Mindössze öt vendég volt benn. Egy
háromtagú, vidáman beszélgető társaság, a fogadó
közepén álló asztal körül. Egy csendes öregember az
emeletre vezető lépcső melletti sarokban üldögélt. Egy nagy
hangú fiatal fiú, aki a pultnál állt.
A háromtagú társaság tagjai, kinézetük alapján lovagok
lehettek. Bár egyszerű úti ruhát viseltek, páncél nélkül,
de mindegyikük oldalán egy-egy lovagokra jellemző hosszúkard
lógott. Épp kalandjaikat mesélték egymásnak.
A sarokban ülő öreg barna köpenyt viselt. Látszólag nem
volt nála fegyver. Nyugodtan üldögélt az asztala mellett.
A nagy hangú fiú színes és díszes ruhákat viselt. nem volt
nála semmiféle fegyver, még egy tőr sem. Ő épp a
fogadóssal vitatkozott. Nem találta megfelelőnek a számára
felszolgált bort.
Hirtelen kivágódott a fogadó ajtaja. Egy fekete köpenyt
viselő alak lépett be. Az arcát fekete csuklya takarta.
Lassan körbetekintett majd leült az öreggel ellentétes
sarokba.
A fogadós odasétált hozzá és halk beszélgetésbe kezdtek.
Közben a köpenyes alak átnyújtott valamit a fogadósnak. A
fogadós átvette, mondott valamit és a fejét csóválta.
Ekkor a köpenyes egy fénylő dolgot dobott az asztalra.
A fogadós gyorsan felkapta és megvizsgálta. Ezután a fénylő
tárgyat az övébe süllyesztette és visszasétált a pulthoz.
Miután a fogadós visszavonult a pulthoz, egy ideig mindenki a
köpenyes alakot figyelte. De mivel nem tett semmit, csak ült
mozdulatlanul, lassan meg is feledkeztek róla.
Egy idő múlva lódobogás és nyerítés hallatszott
odakintről.
Egy utazó kereskedő és a kísérői érkeztek.
A fogadós örömmel tessékelte be az újonnan érkezetteket.
Közben már előre is örült az ítéletidő hozta haszonnak.
A kereskedő két testőre kíséretében azonnal felvonult az
emeletre, a szobájába. Harcosai lenn maradtak. Leültek az
egyik asztalhoz és azonnal bort rendeltek.
Az idő múlásával a kereskedő harcosai újabb és újabb
boroskancsókat rendeltek. A hangulatuk is egyre jobb lett.
Időközben a díszes ruhájú ifjú is csatlakozott hozzájuk,
mulatságos történeket mesélt a harcosoknak.
A háromtagú asztaltársaság tagjai csendben ültek. A
mulatozókat és a fekete köpenyes idegent figyelemre sem
méltatták. A sarokban ülő öreget figyelték.
Az öreg továbbra is lépcső melletti sarokban üldögélt. Az
est folyamán rendelt magának egy kupa bort, de még csak bele
sem kóstolt. Csak ült, és meredten bámulta a bort.
A fekete köpenyes a másik sarokban ült továbbra is.
Kényelmesen hátradőlt, lábait az asztalon nyugtatta. Mivel
már hosszú ideje nem mozdult, a fogadó vendégei azt hitték,
elaludt.
De a köpenyes nem aludt. Figyelt. Alaposan felmérte a
kocsmában tartózkodókat. Semmi nem kerülte el a figyelmét.
Valamivel éjfél után, az immár teljesen lerészegedett fiú,
lassan, dülöngélve, valami vicces történetet szemléletesen
előadva egyre közelebb került a hármak asztalához.
Azok figyelemre se méltatták. Továbbra is az öreget
figyelték. Így aztán a fiú támadása meglepte őket.
A fiú, kezében kardal, isten tudja, honnan kerítette elő,
rájuk rontott. Azok hárman mozdultak, amilyen gyorsan csak
tudtak. Egyikük nem volt elég gyors. Ezt bizonyította a
hátán végighúzódó véres seb.
A véres kardot szorongató fiú a másik két lovagra vetette
magát, akik immár kardal a kezükben, harcra készen várták a
támadást.
A fiú korát és gyenge alkatát meghazudtoló ügyességgel és
gyorsasággal forgatta kardját. A két lovagot hamar
hátrálásra kényszerítette.
Azok ketten hiába próbálták kicselezni ellenfelüket. A fiú
mindig eltáncolt kardjaik elől. Egyre gyorsabb és gyorsabb
tempót diktálva. A lovagok egyre kevésbé tudták követni.
A két lovag közül az egyik különösen lassúnak bizonyult.
Lassabban tért ki, mint társa, és több sebet is ejtett rajta
ellenfelük kardja.
A fiú egyre inkább a lassabb lovagot támadta. És végül
sikerrel jár. Vágásra indította kardját, de mikor a lovag
megpróbálta kivédeni, egy gyors, szinte láthatatlan
mozdulattal, szúrásba ment át.
A kard akadálytalanul hatolt a lovag oldalába. A sebesült
elhátrált. Kardját elejtve a sebéhez kapott, majd
összeesett. A megmaradt lovag és a fiú tovább küzdöttek. A
lovag tudta hogy esélye sincs a fiú ellen. De nem adta fel,
folytatta a harcot. Remélte hogy a kereskedő harcosai közül
valamelyik csak a segítségére siet. Nem értette, hogy miért
nem tesznek már valamit.
Megkockáztatott egy oldalpillantást a harcosok felé. Azok
mozdulatlanul ültek az asztaluk mellet. Legtöbbjük arcán
megdöbbent arckifejezés. Egyikük kezében félig kivont kard.
De mind teljesen mozdulatlanok voltak.
A lovag kezdte már sejteni, hogy mi a helyzet. Sosem szerette a
varázslókat és, a tudat hogy itt varázslóval van dolga
valamelyest erőt adott neki. De nem eleget.
A fiú hamarosan a falhoz kényszerítette, majd egy ügyes
mozdulattal kicsapta a kezéből a kardot. De ezek
után nem sújtott le. Hátrált néhány lépést, a kardot
végig a lovagra szegezve. Majd megállt.
A barna köpenyes öreg felállt, és lassan feléjük indult.
Közben végig gúnyos mosollyal meredt a falhoz szorított
lovagra. Végül odaért a fiú mögé, kezét a fiú vállára
tette majd megszólalt
–Lám kedves lovag – mondta –, nem gondoltam hogy pont itt
és így foglak újra látni.
–Ki vagy te? És honnan ismersz engem? –kérdezte a lovag.
–Mindjárt megtudod kedves lovagom. Lassan tíz éve történt,
hogy betörtél egy varázslónak a tornyába. A toronyban egy
fiatal fiú tartózkodott, aki épp egy nagyon bonyolult és
veszélyes szertartást végzett egy elf lányon. Fel akarta
áldozni az elfet a sötétség urának. De nem sikerült neki,
mert te egyszerűen berontottál, félbeszakítottad a
szertartást, megölted a fiamat és elraboltad az elfet. Én
épp akkor értem vissza a toronyba mikor már elhagytátok a
területemet. De még utánatok kiáltottam valamit.
–Igen! Már emlékszem. –mondta a lovag – “Fuss bárhová
lovag, én megtalállak, mert a fiam vére tapad a kezedhez”.
Ezt kiáltottad utánam.
Az öregember arcán a gúnyos vigyor, vicsorgássá torzult.
Pár lépést hátrált majd a fiúhoz szólt.
–Fiam! Elvették ugyan az életedet, de én lehetőveé tettem
számodra hogy ezt megbosszuld. Teljesísd be a végzeted, öld
meg gyilkosod!
A fiú lassan közelebb lépett. Kardját megemelte, hogy
lesújthasson a lovagra. Majd összeesett.
A lovag értetlenül meredt az összeeső fiú mögött álló
öregre.
A varázsló ránézett. majd szemei üressé váltak,
szájából vér buggyant elő és összeesett. A hátából egy
tőr markolata ált ki.
Az addig bénult harcosok, és a pult mögött álló fogadós
hirtelen magukhoz tértek. Odasereglettek a lovaghoz,
kérdéseket tettek fel neki, de a lovag épp annyira nem
értette, hogy mi történt, mint azok. A fogadóban teljes volt
a zűrzavar. És ezt a pillanatot használta ki a fekete
köpenyes.
Senkinek nem tűnt fel mikor a fekete köpenyes felállt és
lassan a halott varázslóhoz sétált.
Senki nem vette észre, ahogy lehajol, kihúzza, megtörli és az
övébe tűzi a tőrt.
Senki nem látta mikor távozott.
Másnap reggel a lovag a fogadósnál kiegyenlítette a
tartozását és épp indulni készült mikor a fogadós utána
szólt.
– Várj uram – mondta –, van itt valami a számodra
A lovag visszafordult és kérdőn nézett a fogadósra. A
fogadós egy levelet vett elő, és a lovagnak nyújtotta
–A fekete köpenyes idegen még tegnap adta ezt a borítékot,
hogy adjam át neked, mikor távozol.
A lovag bólintott, átvette a borítékot és kisétált az
ajtón.
Kint már várta felszerszámozott lova. Felpattant rá és
elvágtatott.
A lovag útja során, egy patakhoz érve megpihent. Lovát
elengedte, had legelésszen kedvére. Ő pedig leheveredett a
patak partján egy árnyékot adó fa tövében.
Elővette a titokzatos borítékot. Felbontotta és kivett
belőle egy összehajtogatott papírt. Ahogy széthajtogatta a
levelet, egy ezüstösen csillogó hajszál került elő.
A lovag felvette a hajszálat és óvatosan az ujja köré
csavarta. Pontosan tudta. hogy hol látott utoljára ilyen hajat.
A varázsló tornyából megmentett elf lánynak volt ilyen
különös színben pompázó haja. annak az elf lánynak, akit
később nem csak ő, de a fogadóban elvesztett két társa is
magáévá tett.
Az elf emléke mosolyt csalt az arcára. Azután az eset után
sokszor látta álmaiban az elfet. Volt abban a lányban valami
különös megfoghatatlan, ami miatt folyton az eszébe jutott.
Talán a lány szeme. Az a furcsa színű szeme.
A lovag megrázta a fejét. Majd a levelet kezdte olvasni. A
levélben ez állt:
“Életért életet! Leróttam a tartozásom.
De még nem végeztem
Bosszút álltam a varázslón, aki elrabolt a törzsemtől
Bosszút álltam a fián, aki a sötétségnek adott
Bosszút álltam két társadon kik kihasználtak
De a bosszúm még nem teljes
Te következel”
A lovag a következő percben éles fájdalmat érzett a
mellkasában. Lenézett, és egy tőr markolatát látta. Ugyanaz
a tőr mely a varázslóval is végzett.
A lovag szájába vér tódult, a világ lassan
elhomályosodott szemei előtt. De még látta az egyik bokorból
előlépni a fekete köpenyes idegent. Az idegent kinek ezúttal
nem takarta csukja az arcát. A lovag utolsó erejével
felkiáltott, de csak egy erőtlen hörgés lett belőle. A lovag
kiszenvedett.
A fekete köpenyes megfordult. Egy elf nő volt. Gyönyörű,
kicsit sápadt arcát ezüstszín fürtök öleltél körbe. Az
ezüst fürtök közül épp csak hogy kilátszott a lány,
népére jellemző, enyhén hegyes füle. A csodás arc valahogy
furcsa volt. A szemei!
A szemek melyeknek a fehérje is teljesen fekete volt.
A szemek melyekkel a sötétség nézett a világra.
A szemek melyek a lovagot a halálba kísérték.
A halál szemei