Ilyen a háború...

    Öreg volt már. Sokatlátott, vén veterán, mégsem volt elég pénze egy tisztességes ruhára. Ugyanabban a szakadt göncben járt már vagy tíz álló esztendeje. Baljában hosszúpengéjű tört fogott, jobbját hanyagul eltartotta testétől lefedezve ezzel a lehetséges menekülési út egy részét. Tett még egy lépést a sárban, majd térdeit mélyen behajlítva küzdőállásba helyezkedett. Combja enyhe remegéssel tiltakozott a megterhelés ellen.
- Gyere csak te disznó! - sziszegte ellenfelének.
    Szemében undor csillogott, mint hajdanán a XIV. Zászlóháború idején. Ő is ott volt az Őrlőben. A kevés túlélő nevezi így a Kentar-i hágót, ahol ugoni törzsek csaptak össze ereni szabad csapatokkal. Jó háromszoros túlerő volt az orkok javára, a kékköpenyesek mégsem adták meg magukat és nem is próbáltak meghátrálni. Ó nem! Ahhoz túl büszkék voltak... vagy túl ostobák? Ezt már csak a későbbi évtizedek történetírói fogják eldönteni. Hajnal hasadtakor a seregek összecsaptak. Megkezdődött a Mészárlás. A könnyűlovasok úgy törtek át az orkok laza csapatain, mint fejsze a nyúlkoponyán. Nyomukat halálhörgés és fájdalomtól rekedt üvöltések kísérték. A harci láz ott lüktetett minden ereniben. Igen, még a tapasztalt Rindal Teriesben is a Sas csoport vezetőjében. Azért hívták így őket, mert mindig körbe - körbe vágtattak, mint a tájékozódó ragadozó madár, és úgy ritkították az ellenfél sorait; azok sosem tudván merről érkezik a következő vágás, csak védekezni tudtak. Így lassan, de biztosan elvéreztek. Vezérüket, Rindalt mindenki megfontolt, hidegvérű stratégának ismerte, de most minden taktikát nélkülözve rohant bele a hordába. Ez lett a vesztük. Az ellenfél nem volt olyan ostoba, mint hitték - nem állt ki a háromezer fős összeszokott lovassággal szemtől szemben. Így a történelemben először az ugoni csőcselék tervet szőtt. A hágónak mindössze két kijárata volt. Több száz mérföldes kerülő lett volna, ha máshol akarnak átjutni, de nem késlekedhettek. A végső összecsapásra hívta őket toroni szövetségesük. Az ereniek pedig éppen ezt megakadályozandó vágtak elébük. Azt remélték előbb érnek át a hágón és az Ugon - fennsíkon aratnak döntő győzelmet az ellenség felett. De gyorsabbak voltak a vártnál, tehát a csatának itt kellett eldőlnie, ami még így is előnyösebb volt a lovasok számára. Ezért az orkok elzárták a Gro-Ugon-i kijáratot, hegyesre faragott fatörzsekkel. A terv bevált. A félelmetes ereni kékköpenyes csapat belevágtatott az Őrlőbe. Hősiesen harcoltak, bár tovább már nem használhatták ki lendületüket és létszámuk azonmód a kétharmadára csökkent, mikor a hátulról érkezők belesodorták az elsőket a karókba. Őrült vérengzés vette kezdetét. Senki sem nézte kit öl meg: barát nem létezett, csak ellenség. Órákig tartott a küzdelem hullottak emberek orkok egyaránt. Naplementekor ért véget az öldöklés. Meghalt szinte mindenki. Közel tizenkétezer vértől lucskos test hevert szanaszét. Némelyiket a felismerhetetlenségig összepréselte a két felbőszült had. A Halál aratott azon a napon. Embert, lovat, orkot sem kímélve. Végül már csak úgy hetvenen maradtak állva. Az arány fele - fele lehetett; ugoni és ereni. Gyűlölték egymást mégsem mentek ölre. Tudták, felesleges lenne. Ők már nem dönthetik el a harcot. A végeredmény: győzött Darton, döntetlen a Birodalmaknak és vereség az elhullottaknak.
Az alaposan megőszült Rindal azóta is minden ehhez hasonló küzdelmében az Őrlőre emlékezik.
    Ballábát lassan előrecsúsztatva közelített a másik felé.
- Mocskos dög. - köpte a szót - Miért nem tudsz igazi harcosként küzdeni? Akkor aztán megmutatnám, ki vagyok. A Sasok vezére, a Kérlelhetetlen Harcos, a Puszták Ördöge.
Minden izmát megfeszítve készülődött az ugrásra; oldalában lüktető fájdalmat érzett: a Sérülés. Lándzsát szúrt egy mocskos ork fattyú az oldalába és úgy rántotta ki a nyeregből. A fejével fizetett aljasságáért.
Minden erejét összeszedve elrugaszkodott és szúrásra emelte a kést...
Messzire hallatszott a fiatal malac kétségbeesett, utolsó visítása.

                                                          Mr. Nada