Balázs Béla 

AZ ÜGYETLEN ISTEN


Fu-Hi ezer évig egy hegy alá volt temetve. Így büntette meg õt a mennyek Fõ Ura ügyetlenségéért. Ez rövidesen Fu-Hi emberi halála után történt, mikor megkapta a Barátság Istenének állásába való kinevezését, de hivatali dolgát még nem régóta végezte és nem is volt még bevezetve a császári áldozatok lajstromába.
    Egyszer egy arany sárkány jelent meg nála köveként és a mennyek Fõ Urához rendelte. Akkor Fu-Hi felhõket füstölt bokáiból és felrepült. Elszállott a tizenkilenc holdház mellett, és harminchárom mennyországon keresztül, fel a nefrittrónusig. Ott ült a mennyek Fõ Ura és arany sárkányok másztak be fülén és kúsztak ki orrlyukaiból.
    - Fu-Hi, - szólott a mennyek Fõ Ura - te még csak rövid idõ óta vagy hivatalodban, neked gyakorlatra van szükséged. Látod-e, odalent a héthajlású folyó partján áll egy Dzsang-Be nevû vén ember. Látod-e, hogy égõ fáklyát tart kezében és éppen abban van, hogy felgyujtsa szomszédja házát. Szállj le és békítsd ki egymással ama két szomszédot, mert az õ sorsuk nagyon mélyen össze van kötve egymással.
    Fu-Hi nagyon megörült ennek a megbízatásak, mellyel rátermettségét bizonyíthatta és gyorsan leszállott a harminchárom mennyországon keresztül és a tizenkilenc holdház mellett el, le a földig és egy bölcs tudós képében megjelent Dzsang Be mellett, mikor az éppen szomszédja eresze alá tartotta az égõ fáklyát.
    - Megállj! - kiáltott rá. - Ne bántsd többé a te szomszédodat, hanem békülj meg vele. Mert mélyen össze vagy te kötve õvele.
    A vén Dzsang-Be megfordult és sokáig némán nézte Fu-Hit, aztán ekkép szólótt: - Tudós embernek látszol, mert olyan a szemöldököd rajza. De mit tudsz te mirólunk, szomszédokról? Az én szomszédom hajdan ifjúkori barátom volt. De volt egy tüske kettõnk között. És minél szorosabban öleltük egymást, annál mélyebbre nyomtuk ama tüske hegyét egymás szívébe. Eddig még sohasem bántottam barátomat. De most megvénültem és nemsokára meghalok. Ám a gyûlölet görcsös csomóját még ebben az életben kell feloldozni.
    Így szólt az öreg és újra felemelte fáklyáját, hogy meggyujtsa a szalmát szomszédja eresze alatt.
    - Megállj! - kiáltotta Fu-Hi hangosan ijedtében, hogy megbízatása sem sikerül. - Hirdetem neked, hogy még az éjjel a második õrváltás elõtt meg fogsz halni. Menj haza, tégy rendet házadban és tekints még egyszer utoljára körül az életedben. Meg fogod pillantani jövendõ életed testét és látni fogod, hogy milyen mélyen vagy összekötve szomszédoddal.
    Ezt mondotta Fu-Hi, füstöt eresztett bokáiból és felszállt a felhõk fölé. Dzsang-Be megértette, hogy egy isten szólott hozzá, közeli halálát hirdetvén. Ezen elgondolkodott a vén Dzsang-Be és porba nyomta a fáklya fejét: “Ha még az éjjel meghalok“ - mondotta - akkor mihaszna, ha gyûlöletem gennyes daganatát ma felvágom, és kifolyatom a gennyet? Csak újra megbántom szomszédomat és nincs már idõm, hogy újra kibéküljek vele.“
    Hazament hát és eldugta drágaságait, hogy szemfüles rokonai el ne hordják, mielõtt megjelenik az örökségi hivatalnok. Aztán békülõ levelet írt szomszédjának, és bement a városba, hogy mégegyszer körülnézzen az életben. De Fu-Hi is megjelent és sebbel-lobbal egy nagy csodát készített elõ Dzsang-Be számára, akit okvetlenül meg akart téríteni. Nagyon félt ugyanis, hogy a mennyei Úr megbízatását nem tudja majd teljesíteni.
    A vén Dzsang-Be a városban elõször egy színjátékot tekintett meg. Aztán betért egy teaházba. Azután meghallgatott egy utcai énekesnõt, aki az “Árva leány panaszát” énekelte és kellemes hangja volt. Az elsõ éjszakai õrváltás idején érkezett a mutatványos sátrakhoz, melyekben a nagy ritkaságok voltak láthatók. Az egyik sátorban összenõtt ikreket mutogattak. Kettejüknek együtt csak két lábuk és két kezük volt. A vén Dzsang-Be belépett a sátorba, mert ilyet is akart még látni halála elõtt.
    Az összenõtt ikrek egy asztalon állottak, mellettük a mutatványos ember. Amikor a vén Dzsang-Be szemügyre vette õket, hát megismerte, hogy az összenõtt ikrek egyike õ maga volt, másika pedig szomszédja. És össze voltak nõve.
    Dzsang-Be nagyon elcsodálkozott és megkérdezte a mutatványos embert. Az pedig így felelt: - Te már tudod, hogy még az éjjel meghalsz. Itt láthatod újraszületésed testét. Így leszel összenõve szomszédoddal egész következõ életedben, hogy még mozdulni sem tudsz majd nélküle. Ne bántsad hát õt, hanem békülj ki vele!
    Miután a vén Dzsang-Be ezeket a szavakat meghallgatta, megint gondolkodóba esett és lehajtott fõvel kiment a sátorból. Fu-Hi pedig - mert õ volt a mutatványos ember - vidáman repült fel égi hivatalába, hogy legjobban elrendezte ezt az ügyet.
    A vén Dzsang-Be közben hazament. Még volt egy kis idõ a második éji õrségig. Eltépte a békülõ levelet. Elõkotorta a fáklyát és meggyujtotta. Így szólt:
    - Ha egész következõ életemben úgyis össze leszek nõve szomszédommal, akkor bõven van ráérõ idõm, hogy kibéküljek vele. - Örült ennek, mert hiszen nem volt haragtartó ember. Aztán átment a fáklyával szomszédja házához és meggyujtotta. - A gyûlölet görcsös csomóját - mondotta - fel kell oldozni még ebben az életben. - Aztán lefeküdt ágyába és megelégedetten halt meg.
    A mennyei Fõ Úr azonban egy arany sárkányt küldött Fu-Hihoz és elhivatta. Nagyon haragudott és csúnyán lehordta a kezdõ istent ügyetlensége miatt. Aztán büntetésbõl egy nagy hegyet borított rá.
    Azért volt Fu-Hi ezer évig egy hegy alatt.


Az ügyetlen isten

A szöveg elektronikus átirata az alábbi kiadás alapján kéült:
Balázs Béla: Az ügyetlen isten; in: Csodálatosságok könyve; Révai, Bp., 1948; 24-28. o. 


Aurin fantázia-irodalmi és -mûvészeti honlap
Utolsó változtatás: 2001. május 12.
e-mail, 1996-2001.