AZ ÜGYETLEN ISTEN |
Fu-Hi ezer évig egy hegy alá volt temetve. Így
büntette meg õt a mennyek Fõ Ura ügyetlenségéért.
Ez rövidesen Fu-Hi emberi halála után történt,
mikor megkapta a Barátság Istenének állásába
való kinevezését, de hivatali dolgát még
nem régóta végezte és nem is volt még
bevezetve a császári áldozatok lajstromába.
Egyszer egy arany sárkány jelent meg nála
köveként és a mennyek Fõ Urához rendelte.
Akkor Fu-Hi felhõket füstölt bokáiból és
felrepült. Elszállott a tizenkilenc holdház mellett,
és harminchárom mennyországon keresztül, fel
a nefrittrónusig. Ott ült a mennyek Fõ Ura és
arany sárkányok másztak be fülén és
kúsztak ki orrlyukaiból.
- Fu-Hi, - szólott a mennyek Fõ Ura - te
még csak rövid idõ óta vagy hivatalodban, neked
gyakorlatra van szükséged. Látod-e, odalent a héthajlású
folyó partján áll egy Dzsang-Be nevû vén
ember. Látod-e, hogy égõ fáklyát tart
kezében és éppen abban van, hogy felgyujtsa szomszédja
házát. Szállj le és békítsd ki
egymással ama két szomszédot, mert az õ sorsuk
nagyon mélyen össze van kötve egymással.
Fu-Hi nagyon megörült ennek a megbízatásak,
mellyel rátermettségét bizonyíthatta és
gyorsan leszállott a harminchárom mennyországon keresztül
és a tizenkilenc holdház mellett el, le a földig és
egy bölcs tudós képében megjelent Dzsang Be mellett,
mikor az éppen szomszédja eresze alá tartotta az égõ
fáklyát.
- Megállj! - kiáltott rá. - Ne bántsd
többé a te szomszédodat, hanem békülj meg
vele. Mert mélyen össze vagy te kötve õvele.
A vén Dzsang-Be megfordult és sokáig
némán nézte Fu-Hit, aztán ekkép szólótt:
- Tudós embernek látszol, mert olyan a szemöldököd
rajza. De mit tudsz te mirólunk, szomszédokról? Az
én szomszédom hajdan ifjúkori barátom volt.
De volt egy tüske kettõnk között. És minél
szorosabban öleltük egymást, annál mélyebbre
nyomtuk ama tüske hegyét egymás szívébe.
Eddig még sohasem bántottam barátomat. De most megvénültem
és nemsokára meghalok. Ám a gyûlölet görcsös
csomóját még ebben az életben kell feloldozni.
Így szólt az öreg és újra
felemelte fáklyáját, hogy meggyujtsa a szalmát
szomszédja eresze alatt.
- Megállj! - kiáltotta Fu-Hi hangosan ijedtében,
hogy megbízatása sem sikerül. - Hirdetem neked, hogy
még az éjjel a második õrváltás
elõtt meg fogsz halni. Menj haza, tégy rendet házadban
és tekints még egyszer utoljára körül az
életedben. Meg fogod pillantani jövendõ életed
testét és látni fogod, hogy milyen mélyen vagy
összekötve szomszédoddal.
Ezt mondotta Fu-Hi, füstöt eresztett bokáiból
és felszállt a felhõk fölé. Dzsang-Be
megértette, hogy egy isten szólott hozzá, közeli
halálát hirdetvén. Ezen elgondolkodott a vén
Dzsang-Be és porba nyomta a fáklya fejét: “Ha még
az éjjel meghalok“ - mondotta - akkor mihaszna, ha gyûlöletem
gennyes daganatát ma felvágom, és kifolyatom a gennyet?
Csak újra megbántom szomszédomat és nincs már
idõm, hogy újra kibéküljek vele.“
Hazament hát és eldugta drágaságait,
hogy szemfüles rokonai el ne hordják, mielõtt megjelenik
az örökségi hivatalnok. Aztán békülõ
levelet írt szomszédjának, és bement a városba,
hogy mégegyszer körülnézzen az életben.
De Fu-Hi is megjelent és sebbel-lobbal egy nagy csodát készített
elõ Dzsang-Be számára, akit okvetlenül meg akart
téríteni. Nagyon félt ugyanis, hogy a mennyei Úr
megbízatását nem tudja majd teljesíteni.
A vén Dzsang-Be a városban elõször
egy színjátékot tekintett meg. Aztán betért
egy teaházba. Azután meghallgatott egy utcai énekesnõt,
aki az “Árva leány panaszát” énekelte és
kellemes hangja volt. Az elsõ éjszakai õrváltás
idején érkezett a mutatványos sátrakhoz, melyekben
a nagy ritkaságok voltak láthatók. Az egyik sátorban
összenõtt ikreket mutogattak. Kettejüknek együtt
csak két lábuk és két kezük volt. A vén
Dzsang-Be belépett a sátorba, mert ilyet is akart még
látni halála elõtt.
Az összenõtt ikrek egy asztalon állottak,
mellettük a mutatványos ember. Amikor a vén Dzsang-Be
szemügyre vette õket, hát megismerte, hogy az összenõtt
ikrek egyike õ maga volt, másika pedig szomszédja.
És össze voltak nõve.
Dzsang-Be nagyon elcsodálkozott és megkérdezte
a mutatványos embert. Az pedig így felelt: - Te már
tudod, hogy még az éjjel meghalsz. Itt láthatod újraszületésed
testét. Így leszel összenõve szomszédoddal
egész következõ életedben, hogy még mozdulni
sem tudsz majd nélküle. Ne bántsad hát õt,
hanem békülj ki vele!
Miután a vén Dzsang-Be ezeket a szavakat
meghallgatta, megint gondolkodóba esett és lehajtott fõvel
kiment a sátorból. Fu-Hi pedig - mert õ volt a mutatványos
ember - vidáman repült fel égi hivatalába, hogy
legjobban elrendezte ezt az ügyet.
A vén Dzsang-Be közben hazament. Még
volt egy kis idõ a második éji õrségig.
Eltépte a békülõ levelet. Elõkotorta a
fáklyát és meggyujtotta. Így szólt:
- Ha egész következõ életemben
úgyis össze leszek nõve szomszédommal, akkor
bõven van ráérõ idõm, hogy kibéküljek
vele. - Örült ennek, mert hiszen nem volt haragtartó ember.
Aztán átment a fáklyával szomszédja
házához és meggyujtotta. - A gyûlölet görcsös
csomóját - mondotta - fel kell oldozni még ebben az
életben. - Aztán lefeküdt ágyába és
megelégedetten halt meg.
A mennyei Fõ Úr azonban egy arany sárkányt
küldött Fu-Hihoz és elhivatta. Nagyon haragudott és
csúnyán lehordta a kezdõ istent ügyetlensége
miatt. Aztán büntetésbõl egy nagy hegyet borított
rá.
Azért volt Fu-Hi ezer évig egy hegy alatt.
A szöveg elektronikus átirata az alábbi kiadás
alapján kéült:
Balázs Béla: Az ügyetlen isten; in: Csodálatosságok
könyve; Révai, Bp., 1948; 24-28. o.