AZ AGYAG-GYEREK |
A Kian-Csau-öböl közelében, egy faluban élt
egyszer egy Liu-I nevû ember. Már sokezer esztendõs
volt, de fekete volt még a szakálla és a szeme csillogott.
Ez pedig azért volt, mert Liu-I elsõ életévét,
azt, amelyikben a gyerekek megtanulják az élés mesterségét,
azt harmincszor megismételte és így az élés
mesterségét roppant tökéletességre fejlesztette.
Mert minden kornak meg van a maga rejtett értelme, melyet az emberek
csak azért nem találnak meg, mert minden korban csak rövid
ideig maradhatnak, azután kiöregszenek egy másik korba,
melyben megint tapasztalatlanok.
Amikor Liu-I elõször megszületett, anyja
emlõiben bõven volt tej, mert vastag, erõs asszony
volt az anyja. Egyszer, mikor fia bölcsõjéhez lépett,
hát a bölcsõ faragott gombján egy kis smaragd
kígyót pillantott meg. Négyszögletes aranyfeje
volt annak és rubint szeme. Az asszony mindjárt észrevette,
hogy egy folyamisten és mély meghajlásokkal tisztelte
meg. Aztán egy tiszta homokkal teli aranytálat hozott be.
A folyamisten belemászott és megszólalt: - Tejet akarok
inni. - Akkor az asszony megfogta a kis kígyót, a mellére
tette és megszoptatta. Mikor a folyamisten leget szopott, felemelte
kis négyszögletes aranyfejét és így szólt:
- Én vagyok Tin-Ka, a folyamisten, és ezt meghálálom
neked. Én a kvarctemplomban lakom a Sárkánytigris-hegyen
és annak emlékére, hogy megszoptattál engem,
ezentúl viselje csecsed a Jangcsekiang folyó képét.
Amikor a folyamisten befejezte szavait, eltûnt. Mert ezek az istenek
nem gondolnak az emberek örömeivel, bújával, hirtelen
jönnek, hirtelen mennek, ahogy nekik tetszik. Az asszony jobb emlõjén
akkor egy nagy kék ér lett látható, amelyik
a Jangcsekiang folyam képe volt valamennyi mellékfolyójával.
Néhány hónap mulva gyermeke, Liu-I,
nagyon beteg lett. Nagy félelmében a folyamistenre gondolt
az asszony. Agyagból kigyúrta a kis fiú alakját
és avval az agyagfigurával felmászott a Sárkánytigris-hegyre.
Ott állt a folyamisten temploma. Fehéren szikrázó
kvarcoszlopok között az égi kékség, mint
a kék vitorlavászon, úgy dagadt a szélben.
Százával állottak ott már kisgyerekek agyagfigurái
a templom körül. Mind anyák hozták oda, akik áldozati
imádságokat mondtak beteg gyerekükért. De jártak
oda meddõ gyerektelen asszonyok is. Azok letörtek egy darabot
egy agyaggyerekbõl, megették és attól teherbe
estek.
Liu-I anyja is felállította hát agyagszobrát
a többi közé és imádkozott a folyamistenhez.
De annak éppen akkor egy színjátékot mutattak
kitûnõ színészekkel, úgy, hogy nem nagyon
ügyelt az asszony imádságára.
Néhány nappal ezután egy gyerektelen
asszony jött fel a hegyre. Megszemlélte valamennyi agyaggyereket
a kvarctemplom körött és végül Liu-I szobra
elõtt ált meg. Annyira megtetszett neki a fiú agyagfigurája,
hogy forró kívánság fogta el a szívét.
Ezt a gyereket szeretném megszülni - kiáltotta meggondolatlanul.
Áldozott és imádkozott, azután letörte
az agyaggyerek hímvesszõjét és megette. A folyamistennek
éppen akkor megint szép színjátékot
mutattak és ezért nem vette észre, hogy mi történt.
Néhány hét mulva Liu-I anyja ijedten
látja, hogy fia nem növekszik többé sem nagyságban,
sem súlyban, holott bõven kap tejet, hanem ellenkezõleg
egyre kisebb és könnyebb lesz. Éjjel-nappal emlõjén
tartotta a gyereket. Nem használt. Erre felmászott a Sárkánytigris-hegyre
a kvarctemplomhoz és kétségbeesett kiáltással
hívta segítségül Tin-Ka folyamistent. Az megjelent
és smaragd testével egy szikrázó kvarcoszlop
köré tekeredve rubint szemével nézte az asszonyt
és nem ismerte meg. Akkor az feltépte ruháját
és megmutatta csecsén a nagy kék eret, mely a Jangcsekiang-folyó
képe volt és aztán elpanaszolta nagy baját.
Tin-Ka, a folyamisten erre visszaemlékezett rá, hogy ez az
asszony emlõjén szoptatta õt meg és akart rajta
segíteni. Együtt elmentek hát a kis Liu-I agyagszobához
és látták, hogy annak hímvesszõje hiányzik.
Akkor megcsóválta Tin-Ka folyamisten négyszögletes
aranyfejét és így szólt:
- Súlyos eset. Egy gyerektelen asszony nyelte le
és teherbe esett. Most már Liu-I az õ méhében
egyre nagyobb lesz és ugyanolyan mértékben egyre kisebb
lesz a te karjaidban. És ha az asszony meg fogja szülni Liu-I-t,
akkor a te bölcsõdbõl el fog tûnni.
- Hát nincs segítség?! - jajdult
fel sírva az asszony. - Én is segítettem rajtad, mikor
éhes voltál.
Erre így felelt a folyamisten. - Súlyos
eset. Mert hogy éppen hímvesszõjét nyelte le.
Ez a varázslat erõsebb az én erõmnél.
De adok neked egy tanácsot. Azon a napon, amelyiken a te fiad a
te karjaidból átszületik a másik asszony karjaiba,
gyere fel a kvarctemplomhoz és egyél meg te is egy darabot
az õ agyagszobrából. Akkor a gyerek a másik
asszony karjában fog egyre kisebbedni hat hónapig. És
egy fél év mulva megint a te térdeden fog feküdni.
Persze, a másik asszony is fel fog aztán ide jönni és
ugyanígy fog cselekedni és a gyerek majd megint visszaszületik
hozzá. De te se hagyd magad és ilyen módon legalább
minden második esztendõben visszakapod fiadat.
Így beszélt Tin-Ka folyamisten és
eltûnt. Mert ezek az istenek nem gondolnak az emberek örömével,
bújával, hanem hirtelen jönnek, hirtelen mennek, ahogy
nekik tetszik.
Az anya elgondolkodott a folyamisten szavain és
megvigasztalódott. Mert ha gyereke Liu-I csak minden második
esztendõben lesz is nála, mégis több öröme
fog telni benne, mint más anyáknak gyerekeikben. Mert más
gyerek felnõ, megházasodik, elköltözik és
elfelejti az édesanyját, mivel azonban Liu-I ilyenmódon
soha nem lesz idõsebb egy esztendõsnél (hiszen aztán
mindig újra kell születnie), mindig az anyja ölén
fog maradni.
Így is történt. Liu-I minden második
esztendõben megszületett, egyszer itt, egyszer ott és
ilyen módon harmincszor ismételte meg elsõ életévét.
Már egészen elfogyott agyagszobra a Sárkánytigris-hegyen
és a két anya éppen nagy harcra készült
az utolsó falatért. De akkor meghalt a másik asszony
és Liu-I elsõ anyjánál maradt és most
már nõtt és megnõtt akadálytalanul,
de a harmincszor megismételt elsõ életéve alatt
jobban megtanulta az élés mesterségét bárkinél.
A szöveg elektronikus átirata az alábbi kiadás
alapján készült:
Balázs Béla: Az agyag-gyerek; in: Csodálatosságok
könyve; Révai, Bp., 1948; 84-88. o.