AMBROSE BIERCE

GEORGE THURSTON

- Három esemény egy férfi életében -

George Thurston főhadnagy szárnysegédként szolgált Brough ezredesnek, az egyik szövetségi dandár parancsnokának vezérkarában. Brough - mint rangidős - csak ideiglenesen látta el a parancsnoki tisztséget, mivel a dandárt vezénylő tábornok súlyosan megsebesült, és betegszabadságra ment. Azt hiszem, Thurston főhadnagy Brough ezredéből került hozzánk. Bizonyára viszsza is helyezték volna oda, ezredesével együtt, ha megéri a dandárparancsnok fölépülését. Az a szárnysegéd, akit Thurston helyettesített, elesett a harctéren; egyébként a főhadnagy érkezésén kívül személycsere nem is történt a törzskar állományában a parancsnokváltozás után. Barátságtalan természete miatt nemigen kedveltük Thurstont. Ezt azonban mások jobban megfigyelték, mint én. Akár a táborban, akár menetelésen, vagy a kaszárnyában, sátorban, vagy szabadtéri táborozáson voltunk, mint térképésznek, mindig annyi munkám akadt, hogy ki se látszottam belőle; naphosszat a nyeregben, fél éjjel a rajzasztalnál, térképeket készítve fölméréseimből. Veszélyes munka volt; minél közelebb tudtam férkőzni az ellenség vonalaihoz, annál értékesebbek lettek a feljegyzéseim és a belőlük készült térképek. Ha arról volt szó, hogy meg kell határozni az út pontos fekvését, vagy be kell rajzolni egy hidat, az emberélet mit se számított. Néha egész lovasszázadokat küldtek ki, hogy megrohamozzanak egy-egy számottevő gyalogsággal megerősített előőrsöt, csak azért, hogy a támadás és az elkerülhetetlen visszavonulás között eltelő rövid időt egy gázló mélységének megmérésére vagy két út keresztezési pontjának megállapítására használhassuk.

Anglia és Wales néhány zugában dívik egy ősi szokás: az egyházközségi "határverés". Az év meghatározott napján az egész lakosság fölkerekedik, és körmenetben vonul egyik mezsgyekarótól a másikig, a határvonal mentén. A legfontosabb helyeknél virgáccsal kegyetlenül elnáspángolják a fiatal legénykéket, hogy egész életükben emlékezzenek arra a helyre. Így aztán szakértővé válnak határügyekben. A déli előőrsökkel és járőrökkel vívott csatározásainknak, mondhatni, ugyanilyen nevelő értékük volt; élénk és kétségtelenül maradandó képet rögzítettek meg emlékezetemben a vidékről - olyan képet, amely helyettesítette a pontos helyszínrajzot, hiszen ilyesmit a karabélyok recsegése-ropogása, a szablyák csattogása, a lovak vad ficánkolása közepette nem lehetett egykönnyen elkészíteni. Az efféle összecsapások közben tett megfigyelések élénken agyamba vésődtek.

Egy reggel, amint fedezetem élén útnak indultam egy szokatlanul kockázatos vállalkozásra, Thurston főhadnagy odalovagolt hozzám, és megkérdezte, van-e kifogásom az ellen, hogy elkísérjen, mivel a dandárparancsnoktól engedélyt kapott erre.

- Az égvilágon semmi - feleltem eléggé nyersen. - De milyen minőségben fog jönni? Ön nem hadtérképész, a különítményemet pedig Burling kapitány vezeti.

- Csak nézőként szeretnék ott lenni - felelte. Majd lecsatolta a kardját, kivette a pisztolytáskából pisztolyait, és odaadta a tisztiszolgájának, s az visszavitte őket a szállására. Rájöttem, hogy durva volt a megjegyzésem, de sehogy se találtam meg a bocsánatkérés módját, ezért csak hallgattam.

Azon a délutánon egy egész lovasezreddel ütköztünk meg, mely csatavonalban vonult fel ellenünk, és egy tábori ágyúval mérföldhosszan ellenőrzése alatt tartotta az utat, ahol mi előre próbáltunk nyomulni. A fedezetem kétfelé osztva harcolt a szomszédos erdőben, Thurston azonban az út közepén maradt; néhány sodpercnyi időközökben valóságos kartács- és gránátzápor söpört itt végig, csak úgy hasítva a levegőt, amint elzúgott mellettünk. A főhadnagy eleresztette a ló kantárját, és szálegyenesen ült a nyeregben, karját összefonva. De hamarosan földre került, mert a lovát darabokra szaggatta egy robbanólöveg. Békén hagytam a ceruzámat és a jegyzetfüzetemet, s mit se törődve már a kötelességemmel, csakis őt figyeltem az út széléről, ahogy nagy üggyel-bajjal kievickél a roncsok közül, és feltápászkodik. Ebben a pillanatban, mivel az ágyú már beszüntette a tüzelést, kivont karddal, gyors lovon egy jól megtermett szövetségi katona vágtatott végig az úton, mint a villám. Thurston látta a közeledőt, kihúzta magát, ahogy csak tudta, és ismét összefonta karját. Bátorsága nem engedte, hogy meghátráljon a kard elől, barátságtalan szavaim hatására pedig otthon hagyta a fegyvereit. Csak nézelődni jött. Még egy pillanat, és a támadó úgy kettéhasítja, mint a pinty, de egy istenáldotta lövedék még idejében fölbuktatta, bele az út porába, a testét majdnem Thurston lábához görgette a lendület. Akkor este, míg sebtiben fölvázolt rajzaimat rávezettem a térképre, arra is ráértem, hogy végre kifundáljak egy bocsánatkérést, holmi durva és primitív vallomást, miszerint úgy beszéltem, mint egy rosszmájú hülye.

Néhány héttel később hadseregünk egy része megtámadta az ellenség balszárnyát. A támadást, amely ismeretlen állás ellen, ismeretlen terepen folyt, a mi dandárunk vezette. A terep olyan zegzugos, a bozót pedig olyan sűrű volt, hogy az összes lovastiszt és közlegény kénytelen volt gyalogosan harcolni- beleértve a dandárparancsnokot és törzskarát is. Thurston a zűrzavarban elkeveredett tőlünk, és csak akkor találtuk meg - szörnyen megsebesülve -, mikor az ellenség utolsó védővonalát is bevettük. Néhány hónapig a nashville-i kórházban kezelték, Tennessee államban, de aztán ismét viszszatért hozzánk. Keveset beszélt a balesetéről, csak anynyit árult el, hogy eltévedt, az ellenséges vonalak közé kóborolt, és lelőtték; de egyik foglyul ejtőjétől, aki aztán a mi fogságunkba esett, megtudtuk a részleteket.

- Mi csatárláncban feküdtünk, ő meg csak jött felénk rendületlenül - mondta a férfi. - Egy egész század ugrott talpra abban a pillanatban, és mind a mellének szegezték a fegyverüket, némelyik puska csaknem hozzáért. "Dobd el azt a kardot, és add meg magad, te átkozott jenki!" - kiáltott rá az egyik tiszt. A fickó végignézett a rászegzett fegyverek során, összefonta karját a mellén, jobb kezében még mindig a kardját szorongatva, és megfontoltan azt felelte: "Nem adom meg magam! Nem én!" Ha mindnyájan rálövünk, szitává megy. Páran nem tüzeltünk. Például én se; nincs az a hatalom, ami rávehetett volna.

Ha nyugodtan szemébe nézünk a halálnak, és nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni, akkor természetesen jó véleményünk van önmagunkról. Nem tudom, vajon ez az érzés fejeződött-e ki Thurston meglehetősen merev magatartásában és összefont karjában; volt, aki másképp magyarázta. Például egyik nap ebéd közben szállásmesterünk, aki arról volt nevezetes, hogyha leitta magát, éktelenül tudott dadogni:

- Így ak-k-karja 1-1-legyőzni azt a h-h-hajlamát, h-hhogy m-m-meglépjen.

- Micsoda? - kiáltottam indulatosan. - Ön azt állítja, méghozzá Thurston távollétében, hogy ő gyáva?

- H-h-ha gy-gy-gyáva volna, nem is p-pr-próbálná legy-gy-győzni; és h-h-ha itt volna, n-n-nem m-mmernék er-r-ről be-be-beszélni - felelte engesztelően.

George Thurston, ez a félelmet nem ismerő férfi, hitvány halált halt. A dandár egy ligetben táborozott akkor, a főhadiszállást hatalmas fák közt verték föl. Egy vállalkozó szellemű legény felkúszott az egyik fa legfelső ágára, és hozzáerősítette egy jókora kötél két végét, azzal készített egy nem kevesebb, mint száz láb hosszú hintát. Aláereszkedni ötven lábnyi magasságból, egy olyan körív mentén, amelynek ugyanekkora a sugara, majd felszárnyalni hasonló magasságba, ott egy lázas pillanatra megállni, aztán szédítően visszazuhanni - senki, aki még nem tapasztalta, el nem képzelheti, micsoda félelmetes sport ez, különösen, amikor először próbálja az ember. Egy napon Thurston előjött sátrából, és megkérte, hogy magyarázzák el neki a hinta hajtásának titkát - az emelkedés és alászállás művészetét, amelynek akkor még minden fiatal fiú mestere volt. Gyorsan rájött a dolog nyitjára, és magasabbra lendült, mint amennyire a leggyakorlottabbak valaha is merészkedtek. Remegve néztük lélegzet-elállító repülését.

- Állít-t-tsá-tsátok m-m-meg - mondta a szállásmester, lustán előtotyogva az étkezősátorból, ahol éppen reggelizett. - N-n-nem t-t-tudja, h-h-hogy ha n-nnagyon m-m-magasra m-m-megy, m-m-megszűnik a 1-1-lendület.

Thurston erős teste, a hintában állva, hatalmas lendülettel ágyúzta magát keresztül a levegőn; az egyre növekvő ívek végén csaknem vízszintesen feküdt. Ha egyszer eléri a felfüggesztési pont magasságát, akkor elveszett; a kötél elernyed, és ő rögvest lezuhan. A hirtelen lendülettől egyszerűen kiszakadna kezéből a kötél. Mindnyájan láttuk a veszélyt - mindenki kiabált, hogy hagyja abba, és integettek neki, amikor elszáguldott mellettünk veszélyes lengésének legalacsonyabb szakaszán, a sebességtől alig láthatóan, és olyan süvítéssel, mint egy ágyúgolyó. Egy közelben álló asszony elájult, de senki se vette észre, amint elesett. A szomszédban táborozó ezred tagjai tömegesen odaszaladtak, hogy lássák, közben vadul kiabáltak. Hirtelen, amikor Thurston ismét fölülre lendült, minden kiáltás elnémult.

Thurston és a hinta elvált egymástól - többet nem tudunk; mind a két keze egyszerre engedte el a kötelet. A könnyű hinta lehanyatlott, a kötél visszaesett; a férfit a saját lendülete vitte, csaknem függőleges állásban, előre a magasba, nem az eddigi ívben, hanem egy kifelé tartó vonal mentén. Lehet, hogy csak egy pillanatig tartott az egész, mégis örökkévalóságnak tetszett. Elkiáltottam magam, vagy legalábbis azt hittem, hogy kiáltok:

- Istenem! Meddig repül még?

Egy faág mellett haladt el. Emlékszem, ekkor boldogan föllélegeztem, mert arra gondoltam, hogy elkapja az ágat, és megmenekül. Azt a lehetőséget latolgattam magamban, hogy elbírja-e az ág a súlyát. Elhaladt fölötte, és alakja élesen kivált a kék égből. Még ma is, annyi év multán pontosan emlékszem az égen szálló ember képére, feje fölszegve, lába összezárva, a keze pedig... a kezét nem látom. Váratlanul, meglepő hirtelenséggel és gyorsasággal, teljesen átfordul és alázuhan. Ismét elkiáltja magát valaki; és a tömeg ösztönösen előrenyomul. Csak annyit lehet látni, hogy valami pörög a levegőben - főleg lábak. Aztán egy leírhatatlan hang - a becsapódás hangja, amely megremegteti a földet. Ezeket az embereket, akik jól ismerik már a halál legszörnyűbb arculatait is, most hányinger környékezi. Sokan tántorogva távoznak; mások nekitámaszkodnak egy fatörzsnek, vagy a gyökerekre hanyatlanak. A halál tisztességtelenül játszott; ismeretlen fegyverrel sújtott le; egy új és aggasztó hadicselt alkalmazott. Nem tudtuk, hogy ilyen szörnyű forrásokból is táplálkozik.

Thurston teste a hátán feküdt. Az egyik lába, alulra görbülve, a térd fölött eltört, és a csont a földbe fúródott. A hasüreg szétrepedt; a belek kilógtak. A nyak kitörve.

A karok szorosan keresztbe fonva a mellen.