AMBROSE BIERCE
STALEY FLEMING HALLUCINÁCIÓI
A szobában ketten ültek, egyikük orvos volt.
- Kihívtam ugyan, kedves doktor - mondta a másik -, azt azonban nem hiszem, hogy valamit is segíthetne rajtam. Persze, talán ajánl nekem egy jó ideggyógyászt. Az a gyanúm, egy kicsit... bediliztem.
- Nem látszik betegnek - válaszolt az orvos.
- Nem? Na, majd meglátja... Hallucinálok. Minden áldott éjjel arra ébredek, hogy egy nagy fekete újfundlandi kutya néz rám merőn a sarokból. Fehér a mellső lába.
- Azt mondja, ébren van? Biztos ebben? A "hallucinációk" gyakran csak álmok.
- Ó, hát persze! Színtiszta ébren látom! Néha sokáig fekve maradok még, és csa
k nézek a kutya szemébe, éppolyan komolyan, ahogy ő néz engem. Általában meg szoktam várni, míg magától elmegy. De ha tovább már nem bírom elviselni, fogom magam, és felülök az ágyban... erre aztán nyomban eltűnik!- Hm... különös... és mondja, milyen kifejezés van a kutya arcán?
- Ú
gy tűnik, fenyegető. Jól tudom, persze, hogy a pihenő állatok arca mind egyforma, s ez csak a művészetben van másként. De ez nem is valóságos állat. Az újfundlandi kutyák, mint tudja, szelíd tekintetűek; mi lehet hát akkor éppen ezzel?- Diagnózisom, sajnos, nem sokat érne: ezt a kutyát nem áll módomban megvizsgálni.
Az orvos jót nevetett a saját tréfáján, de azért szeme sarkából élesen figyelte páciensét. Aztán hirtelen így szólt:
- Fleming, az az állat, ahogyan leírta, tökéletes mása Barton kutyájának.
A páciens félig felemelkedett a székből, de aztán nyomban visszaült, és láthatólag közönyt próbált magára erőltetni.
- Barton? Hogyne, emlékszem Bartonra... - mondta vontatottan. - Azt hiszem... vagyis úgy mondják, hogy... Nem volt valami gyanús a halála körül?
A doktor egyenesen betegének szeme közé nézett, s így válaszolt:
-
Három esztendeje annak, hogy az ön régi ellenségét, Atwell Bartont holtan találták a szomszédos erdőségben. Valaki leszúrta. Csakhogy nem tartóztattak le senkit: nem volt bűnjel. Néhányunknak azért akadt egykét "teóriája". Például nekem is. És önnek?- Mi? Hogy nekem?. . . Az ég szerelmére, doktor, hogy a csudába tudhatnék én erről? Emlékeznie kell, hogy mindjárt az eset után... azazhogy jóval később ez után, én átköltöztem Európába. Azt pedig igazán nem várhatja el tőlem, hogy néhány héttel megérkezésem után mindjárt holmi "teóriákat" gyártsak. Az igazság az, hogy meg se fordult a fejemben az egész. Mi lett a kutyával?
- Az talált rá Barton holttestére. K
ésőbb aztán éhen halt a gazdája sírjánál.Nem ismerhetjük a véletlenek mögött rejtőző törvényt. Nem ismerte Staley Fleming sem. Másként bizonyára nem ugrott volna fel gyorsan a székből, abban a pillanatban, amint az éjszakai szél távoli, panaszos kutyavoní
tást hozott a nyitott ablakon át. Jó néhányszor ide-oda nyargalt a szobában; az orvos közben feszülten figyelte. Végül a doktor elé állt, s emelt hangon, már-már ordítva tette fel a kérdést:- Mi köze ennek az én bajomhoz, dr. Halderman? Ön megfeledkezett arról, hogy miért hívattam!
A doktor felállt, kezét megnyugtatóan a beteg karjára tette; aztán szelíden így szólt hozzá:
- Bocsásson meg, Fleming. Betegségét kapásból, persze, nem állapíthatom meg... holnap... talán... Most, kérem, menjen csak, feküdjön le nyugodtan, hálószobája ajtaját azonban hagyja nyitva. Az éjszakát ma itt töltöm önnél, majd olvasgatok. Tud-e hívni anélkül, hogy ágyából felkelne?
- Persze, csengővel.
- Rendben van. Tehát, ha bármi kellemetlensége támad, megnyomja a gombot. De anélkül, hogy ágyában felülne. Jó éjszakát.
Az orvostudor kényelmesen elhelyezkedett a karosszékében, az égő tűzbe bámult, és hosszan eltűnődött, persze csak valami apróságon, mert közben gyakran felkelt, megnyitotta a lépcsőházba nyíló ajtót - feszülten figyelve minden zajra-, aztán újból visszaült a helyére. Egyszer csak elaludt. Amikor felébredt, elmúlt már éjfél. Felszította a hunyó tűz lángját, kezébe vett az asztalról egy könyvet, s megnézte a címét. Denneker munkája volt,
a Meditációk. Találomra felnyitotta, s aztán olvasni kezdte:"Minthogy pedig úgy alkotó Isten: minden húsban lélek vagyon, s lakoznak ezért a lélek erői abban. Szintúgy bírja a lélek a hús erőit akkor is, ha már belőle eltávozék ama másvilági létbe, s ilyetén véghezvisz megannyi pusztítást kísértő szellemek, alakmásoknak képeiben. Vannak még, akik azt is mondják, hogy nincsen az ember társ
nélkül ebben, hanemha az állat is bírhat hasonló gonosz indítékkal..."Ekkor a ház megrázkódott, mintha valami súlyos tárgyat ejtettek volna a padlóra. A do
ktor lecsapta a könyvet, szaladt az ajtóhoz, s rohant máris fölfelé a lépcsőn a hálószobába. Próbálta nyitni az ajtót - de zárva találta. Vállaival nekifeküdt, s így végül sikerült betörnie. A feldúlt ágy előtt a padlón ott feküdt Fleming, pizsamában, és éppen haldokolt.Az orvos felemelte a haldokló kezét, s ekkor egy mély
sebet vett észre a torkán. "Sejthettem volna" - mondta magában, öngyilkosságnak vélve a dolgot.Halála után Staley Fleminget felboncolták. A vizsgálat állati tépőfog kétségtelen nyomára bukkant- belevágódva mélyen a nyak ütőerébe.
Hanem a kutyát - azt nem találták.