Nemere István: A világnak vége lészen? (Tvr-hét 1997/43) Eddig kétezerre tették a világ pusztulásának dátumát. De mostanában, úgy tűnik, kaptunk ötven év haladékot... Legalábbis Amerika neves jósai ezt állítják... Nostradamustól Edgar Cayce-ig számos próféta jósolt már részleges vagy teljes világpusztulást. Ma, amikor az asztrológia előtt szédítő távlatok nyílnak - olyannyira, hogy Amerikában már az a mondás járja: jó, ha a milliomos asztrológust is tart, a milliárdosnak pedig egyenesen létszükséglet a saját csillagjós, különben könnyen elveszítheti a pénzét, így aztán a Wall Street négyszáz meghatározó vállalata közül (beleértve a tőzsdegurukat is) háromszázban már rendszeresen konzultálnak asztrológussal is, szóval ilyen helyzetben tökéletesen érthető, hogy a kisebb-nagyobb csillag- és egyéb jósok is leteszik a névjegyüket a világvége kérdésében. Akad, aki régi könyvekből veszi jóslatait, mások - mondhatni - "önerőből" sejttetik, hogy régen rossz az emberiségnek, kár volt megszületnünk, mert a világra hamarosan iszonyú pusztulás vár. Az első csoportba tartozik D. R. Church úr (már a neve is gyanús, hisz' ha nem ezzel foglalkozna, vajon éppen church-nek, templomnak hívnák-e?), az Ószövetségre alapozza jóslatait. Ekként is hirdeti magát: "az ószövetségi bibliajósok legtekintélyesebbike". E neves "profetológus" úgy véli, hogy a világban történő minden eseményre megtaláljuk a magyarázatot a Zsoltárok Könyvében. Ott ugyanis százötven zsoltár található, és - mint állítja - az első éppen a huszadik század első évének, vagyis 1901-nek felel meg. Értelemszerűen így jön sorban a többi év, és mivel százötven van, a legutolsó zsoltár által megjósolt világpusztulásra 2050-ben kerül sor. Church szerint az eddig lepergett kilencvenhét év eseményei pontosan megfelelnek a zsoltárban leírtaknak. Így hát - írja - nincs okunk kételkedni benne, hogy a következő ötvenhárom is ugyanilyen pontos lesz. Utána pedig jaj mindenkinek, hiszen elpusztul az egész emberiség, a Földdel együtt! A másik végromlás-iskola hirdetői tengerentúli földrész őslakóira, az indiánokra hivatkoznak. Azt állítják, hogy azok már régóta mondogatják: a Föld-Anyának elege van belőlünk, fogy az ereje, sokat szenved az emberektől, és hamarosan eljön az az idő, amikor "lerázza magáról" ezt a kellemetlen élősködő hadat. Akad persze, aki Nostradamusra, a régi európaira hivatkozik, s nála leli meg a végső dátumot. A híres francia orvos és asztrológus ugyanis - állítólag 1550-ben azt jósolta, hogy ötszáz év múlva jelennek meg az égbolton a világ végét jelző "szörnyű dolgok"... Tehát ő is éppen a 2050-es évre céloz. Az amerikai jósok között a legérdekesebb, legszínesebb egyéniség manapság Oszip Terela ukrán bevándorló. Eddigi kalandos életéről már könyv is jelent meg, melyben Michael Brown leírta, hogy az ukrán katolikus földalatti mozgalom tagját a szovjet hatóságok huszonhárom évig tartották börtönben, és az egyik gulágban, állítólag, az úgynevezett jégbarlangba zárták - nyilván azért, hogy halálra fagyjon. Ott jelent meg neki Szűz Mária és megmentette az életét. "Oszip próféta" állítja: Szűz Mária megmutatta neki Oroszország jövendő térképét, és azon az összes határvidék lángokban állt, jelezve azt a sok háborút, ami a volt birodalomra vár. Oszip próféta úgy véli, ezek az adatok a CIA-t is érdekelhetik, mert hisz' megegyeznek a CIA szakértők előrejelzéseivel... Michael Scallon szeizmológus-geológus szerint a közeli években valóban számos szeizmikus katasztrófa rázza majd meg a Földet. Ő is szörnyű dolgokat jósol - Földet megrázó és mindent leromboló vulkánkitörést, földrengést, az életet csaknem lehetetlenné tevő gáz- és porfelhőt, amely évekre eltakarja majd a Napot... és - csak mintegy mellékesen - megjegyzi, hogy Kalifornia és Florida a tengerbe süllyed. De ő legalább optimista! Szerinte akik megmenekülnek, azok összefognak majd, és eljön az új aranykor. Amelyre oly nagy szüksége lenne már az embereknek. Azt hiszem, az utolsó félmondatával egyetérthetünk. A többi? Alighanem csak a fantázia szüleménye.