Nemere István: A vér hatalma (Tvr-hét 1998/10) A libanoni maronita (ez a keresztény vallás egyik ága) kolostorban 1898. december 28-án elhunyt Chabrel atya, az egyik szerzetes. Mint az elmúlt századok során addig már oly sokszor, holttestét lepedőbe csavarva a kolostor sziklába vájt pincéjében található sírboltba tették, ahol a falon állandóan csorgott a nedvesség. A temetés napjától kezdve minden éjszaka különös fény szűrődött ki a sírboltból. Olyan erősséggel, hogy még a templom kupolájáig is felhatolt, sőt - miként azt a francia prefektus írta - ez a fény ellátszott a környékre is. Negyvenöt napon át tartott a különös jelenség, rengeteg zavart okozva a fejekben, és számos szóbeszédre adva alkalmat a környékbeli lakosság körében. Néhány hét után a kolostor főpapja úgy döntött: tíz tanú jelenlétében kinyittatja a sírboltot. 1899. április 15-én reggel ez meg is történt. Amikor a sírboltot fedő nehéz kőlapot leemelték, a papok, az orvos és a rendőrtiszt szeme elé megdöbbentő látvány tárult. A sírboltot ellepő talajvíz mocskos masszájának tetején megpillantották Chabrel atya tökéletesen fennmaradt holttestét! Úgy tűnt, mintha aludna. A bőre rózsaszínű és rugalmas volt, mintha élne, egyetlen szál haja vagy szakálla sem hullott ki. Ráadásul a bőre pórusaiból mintha friss, de rózsaszínű vér szivárgott volna! A szerzetesek rettentően megijedtek, de azért teljesítették a kötelességüket - vagyis amit annak éreztek. Chabrel atya testére tiszta kámzsát adtak, és áttették egy nehéz fémkoporsóba, amelyre átlátszó üvegfedelet szereltek. A különös koporsót attól kezdve a kolostor oratóriumában őrizték, ahol bárki megtekinthette. Látogatókban nem is volt hiány, különösen amikor híre ment a távolabbi vidékekre is, hogy a Szent Maronról elnevezett kolostorban olyan holttest látható, amelyen nem fog az idő. Mi több - a test pórusain keresztül apró vércseppek szivárognak! Ez utóbbi tény a szerzeteseknek is okozott némi gondot. A vér, vagy inkább véres savó miatt hetente kétszer át kellett öltőztetni a halottat, és a levetett szerzeteskámzsát állandóan mosni kényszerültek. Ez az állapot éveken át tartott! A szemtanúk száma ezrekre tehető, hiszem a látványosság mágnesként vonzotta-a kolostorba az érdeklődőket. A szerzetesek egy idő után kezdték megelégelni, hogy egykori társuk nem lel nyugalmat, 1900-ban kitették a holttestét a napra, úgymond "száradni". Hat hónapig hagyták ott, de semmi nem változott. Olyannyira nem, hogy a következő huszonhét évben egyetlen napra sem szűnt meg a jelenség! Valaki persze feltehetné a kérdést, hogy ennyi időn keresztül honnan vette a holttest a nedvességet, a folyadékot, amit az ismeretlen erő a továbbra is ép bőrön át kisajtolt? Nem tudjuk. Végül újabb döntés született az "engedetlen holttest" ügyében. 1927. július 24-én a szerencsétlen Chabrel atya földi maradványait cinkoporsóba zárták, leforrasztották, de előtte belehelyezték az egész eset orvosi leírását, a főbb szakértők névsorát, és az általuk aláírt jelentéseket attól, mit láttak, mit tapasztaltak. Ott volt a folyadék elemzése is (vízből és vérből tevődött össze). Aztán lehegesztették a koporsót. Ismét elmúlt huszonöt év. 1952-ben a hatóságok úgy döntöttek, exhumálják a "különös holttestet". Összegyűltek a teológusok, természettudósok, orvosok és a rendőrség képviselői. Amikor kinyitották a koporsót, kiderült, hogy a renitens holttest azóta sem változott semmit! Bőrének pórusain továbbra is szivárgott a véres savó. A jelenségnek ismét híre ment, és annyi volt az érdeklődő, hogy a kolostor papjai nem merték azonnal visszazárni a koporsót; 1952. augusztus 7-től 25-ig közszemlére tették Chabrel atya testét. Mind a mai napig senki sem volt képes megfejteni a rejtélyt. Miképpen lehetséges, hogy a holttest éveken - sőt több mint fél évszázadon keresztül - megőrizze rugalmasságát, érintetlenségét, elkerülje az elkerülhetetlennek hitt biológiai lebomlást? Mitől volt a halála utáni hat hétben tapasztalható fénysugárzás, amely nyilvánvalóan szintén a testbál eredt? És miként lehetséges az, hogy ennyi évvel a halála után még volt vérsavó-"utánpótlás"? Különösen Franciaországban keltett nagy visszhangot az ügy, ahol több könyv is megjelent a Chabrel atya halálát követő eseményekről. (Mi is dr. Larcher 'Legyőzheti-e a vér a halált?' című művében bukkantunk a történetre.) De meg kell vallani, nem ez az egyetlen ilyen eset a történelemben. 1793-ban, a forradalom idején a katonák feldúltak egy kriptát; hogy a halottakat kifosszák. De eszeveszett menekülésbe kezdtek, mert az egyik, száznegyvenkilenc évvel korábban elhunyt és odatemetett férfi tetemét teljesen érintetlenül találták. Amikor megmozdították, abból is folyt még a vér...