Nemere István: Üzennek a szellemek? (Tvr-hét 1997/31) Az efféle üzenet nagyon különböző formában érkezhet hozzánk... Lényegében a legtöbb sámán, varázsló, spiritiszta, halottlátó, szellemidéző, médium és próféta állítja magáról, hogy beszél a szellemekkel, sőt, már eleve abból a szellemvilágból érkezett. A legismertebb vallásalapító is kijelentette, hogy "az én országom nem e világból való", ami ma már eléggé egyértelmű. A természeti népek varázslói - Ázsiában a sámánok, akik népükkel együtt részben Európába is bevándoroltak és terjesztették hitüket - nagyon egyszerűen képzelik el a világot. (Ráadásul lehet, nekik van igazuk!) Szerintük a fizikai valóság és a szellemvilág együtt él, együtt létezik, a túlvilágiak mindenféle módon bele tudnak "nyúlni" az evilágiak életébe... És ezek az üzenetek nagyon különböző formában érkezhetnek "onnan". Talán egy családi történettel kezdeném. Külföldön élő Kinga lányom néprajzkutató, a latin-amerikai indiánok specialistája. Többször járt már a szóban forgó földrészen és töltött huzamosabb időt Mexikó, Venezuela és Ecuador őserdei indiánjai között. Az utóbbi országban egy európai kutatócsoporttal kormánymegbízásból dolgozott olyan indiánok között, akiknek még nagyon kevés kapcsolatuk volt a külvílággal, vagy ahogyan szépen szokás mondani, a civilizációval. Éppen őket szerette volna jobban megismerni a CEDIME (Centro de Investigaciones de los Movimientos Sociales del Ecuador), az ecuadori társadalmi mozgalmakat kutató központ. Az amazóniai dzsungelben élő waorani, más néven auca indiánok csak nem régen kerültek kapcsolatba az euro-amerikai kultúrával (ahogyan ezt ott nevezik). Kezdetben egyáltalán nem akartak kapcsolatot a fehérekkel, később nagyon agresszívan viselkedtek velük szemben. A legújabb fejlemény: ma már néhány fehéret elviselnek a közelükben, ám a törzsek egy része ma sem akar semmiféle érintkezést az idegenekkel. Olyannyira, hogy akár meg is ölik a területükre lépő fehéreket. A CEDIME által megbízott expedíció több hónapot töltött el a Yasuni és Cononaco folyó közötti őserdőben. Itt kereste fel Kinga lányom a barátnőjével a híresnek mondott sámánt. A törzs varázslója azonban nem volt otthon. Felesége nem engedte, hogy a két fehér nő belépjen a varázsló kunyhójába, mivel távozása előtt a sámán nagyon határozottan megtiltotta ezt. Nincs kizárva, hogy a varázsló valamilyen módon értesült arról, hogy két idegen közeledik, őt keresve, és nem óhajtott találkozni velük, s így a - talán ösztönösen, tudat alatt, vagy parapszichológiai úton szerzett - hír hallatára inkább elment otthonról... (Tudnunk kell azt is, hogy a varázsló mint halottlátó és a szellemvilággal igen élénk kapcsolatot tartó személy volt ismert arrafelé, és elég nagy népszerűségnek örvendett gyógyítóként is. Aki, természetesen, a szellemek segítségével gyógyít. Az pedig köztudott volt, hogy ez a sámán is különleges kunyhójában tartja a varázs- és gyógyító eszközeit. A néprajzkutatók éppen ezeket szerették volna látni, esetleg lefotózni.) Kinga Nemere az apjától örökölt makacssággal végül mégis meggyőzte az asszonyt - nincs kizárva, hogy valami ajándékkal lágyította meg az indián asszony szívét, mert az végül közölte: egy pillanatra kinyitja a kunyhót, benézhetnek, de látva a fényképezőgépet, s már ismerve, mit jelent ez, hiszen misszionáriusok is tevékenykedtek a környéken - megtiltotta a fotózást... A varázsló felesége kinyitotta a kunyhót, és jobbra mutatva azt mondta: itt vannak a nem titkos varázsszerek. A bal oldalon pedig a titkosak, amiket idegennek tulajdonképpen látnia sem volna szabad! Az egyik kutató (na melyik a kettő közül?) egy pillanat alatt felvételt készített, míg a másik "fedezte" az asszony előtt. Amikor a kunyhó teljes belsejét lefényképezték, elégedetten távoztak. Csak akkor fancsalodott el a képük, amikor később, Quitóban, az ország fővárosában előhívták a filmet. Azon a bizonyos filmkockán csak a kunyhó jobb oldala látszott! Vagyis amit amúgy is megnézhettek volna. A titkos varázsszerekkel zsúfolt bal oldal helyén a kép sötét maradt! A film azon a részén egyáltalán nem kapott fényt. A szakemberek tudják, hogy a hosszanti irányú, majdnem pontosan a film közepén futó fénykimaradás egyébként sem reális, hiszen nem képzelhető el, hogy a blende csak félig nyílik ki. Már csak azért sem mert az körkörös alakú. Akkor történik ilyesmi, ha a film egyik felét mechanikusan letakarják, de ez az olyan egyszerű fényképezőgépnél, amilyet a kutatók használtak, nem is lehetséges. Vajon ki és milyen módszerrel "takarta ki" a film egyik felét? Alighanem arról van szó, hogy a varázsló, tudván az európaiak közeledéséről, valamilyen (csak általa ismert) módon elintézte a szellemvilággal, hogy kunyhója titkos részéről az idegenek ne szerezhessenek információt. Más magyarázat aligha van - már ha ezt magyarázatnak fogadjuk el... (Részlet a szerző Parajelenségek könyve című legújabb kötetéből.) Nemere István: Túlvilági üzenet (2.) (Tvr-hét 1997/32) Londonban 1882-ben alapították az első parapszichológiai kutató társaságot (Society or Psychical Research), amely a mai napig létezik, és jó, ha tudjuk: nem lángoló szemű, zavaros agyú amatőrök gyülekezete, hanem a tagjai igazi kutatók voltak akkor is, és azok ma is. Már az alapítók között is a kor neves professzorai voltak túlsúlyban, méghozzá olyan egyetemekről, mint az oxfordi vagy cambridgei... Az öt alapító: Edmund Gurney, A. W. Verrall, Henry Butcher, Frederick Myers és Henry Sidgwick érdekes kísérletbe fogott. Az urak részben még életükben, részben a haláluk után úgy döntöttek, hogy üzenetet küldenek odaátról. A tudósok nem egyszerre haltak meg - Gurney 1888-ban, Myers 1901-ben, Sidgwick 1906-ban, Verrall 1912-ben. De az életükben kigondolt összeesküvést végrehajtották. Ravasz tervük az volt, hogy nem egyszerűen üzennek, hanem... De lássuk inkább a részleteket. Mivel ők öten a Társaságban töltött éveik során főleg a túlvilági üzenetekkel foglalkoztak, ezek összes technikáját, módszerét és érdekes esetét ismerték, és még életükben kapcsolatban álltak a kor híresebb médiumaival, spiritisztáival és paraképességű személyeivel -, úgy döntöttek: kizárólag az üzenetekre, a transzkommunikációra összpontosítanak. Elhatározták, hogy haláluk után mindnyájan keresnek majd maguknak e világi, itt élő médiumot, akin keresztül üzenhetnek. Méghozzá keresztben, vagyis egyikük sem üzeni a teljes szöveget, a teljes tudnivalót, a totális üzenetet, hanem annak csak egy részét. A később Keresztüzeneteknek (Cross Correspondences = keresztlevelezés) nevezett akció 1906-ban kezdödött. Egy brit médium-asszony fedezte fel magában a késztetést, hogy valaki üzen a túlvilágról és neki azt papírra kell vetnie a szokásos, úgynevezett automata írással. Szinte géppé létt, az ismeretlen erő utasításait teljesítette, írt és írt. A feladó állítólag Frederick Myers volt, aki akkor már öt éve nem volt az élők sorában. De müködni kezdtek a többiek is; haláluk után Myers másik négy társa is üzenni kezdett. Az üzenetek száma az első, igen intenzív évtizedekben - majdnem a második viágháború kitöréséig! - meghaladta a háromezer-kétszázat. De szórványosan jelentkeztek még, egészen a hetvenes évek elejéig. Nagyon kitartónak bizonyultak, hiszen öten több ezer üzenetet küldtek különféle médiumon és módszeren keresztül, több világrészbe, több mint hatvan éven át! ...A módszer, amit kigondoltak, meggyőzhette a kétkedőket is. Az üzenetek ugyanis mindig csak töredékek voltak. Sok médiumtól kellett összeszedni később a részleteket, hogy az öt ember különböző időpontban küldött több ezer üzenete végre értelmes egésszé álljon össze! Myers és a többiek ezt néha jelezték is. Szövegükben itt-ott felbukkantak félmondatok, amelyekben megnyugtatták az üzenetet olvasókat: tegyék csak el a szöveget, ha valamit nem értenek, majd kiderül a "többi részletből". Kezdetben persze senki sem tudhatta, hol vannak, mikor érkeznek, milyen úton jönnek "át" azok a hiányzó részletek... De az évtizedek során kialakult egy átlátható és érthető kép. A csalás már csak azért is kizárható, mert Myers és társai nem egy alkalommal olyan nehéz, tudományos szöveget is közöltek, amit a gyakorta nem túl művelt (hisz' csak eszközként használt) médium nem is érthetett, nem érhetett fel ésszel. Hogy az őket túlélő, itt maradt kollégáik, a Társaság többi tagja és mások is belássák, valóban az "ötök" üzennek, olyan dolgokról is szót ejtettek, amelyekről vagy csak ők és a Társaság bennfentesei tudtak, vagy eleve az általuk művelt szakterületre vonatkozó, nem széles körben ismert információk voltak. Ezenkívül betettek a szövegbe idegen nyelvű részleteket is. Így latin, görög stb. idézetet, szövegrészletet. A gyengén képzett médiumoknak fogalmuk sem lehetett arról, ezek mit jelentenek, és miért éppen ott bukkannak fel a szövegben, ahol... Ki kellett zárniok azt a vádat, hogy az egész üzenetközvetítés nem is létezik, hogy csalás, hogy maguk a médiumok "gyártják" a "túlvilági szövegeket", mert így akarják felhívni magukra a figyelmet, így próbálnak pénzt és hírnevet szerezni... Igyekeztek bizonyítékot szolgáltatni arra, hogy az üzenetek valóban a túlvilágról jönnek, olyan személyektől, akik itt éltek, de földi létük megszűntével átkerültek "oda". Bizonyítani akarták, hogy ők és nem mások az üzenetküldők, hogy előre eldöntött módon és tartalommal is lehet üzenni; hogy van túlvilág; hogy az ember ott tovább él; hogy nem veszíti el tudatát az "átkerülés" folyamán, és azok a dolgok, amelyek itt érdekelték, ott is érdeklik, sőt foglalkozhat is velük...