Nemere István: Ufótörténelem 1. Az ősember "látomásai" sziklarajzon (Trv-hét 1995/43) Az ufó körül sok a félreértés és tájékozatlanság. Az egyik legnagyobb tévedés talán az, hogy a huszadik század találmánya. Pedig dehogy! Az első ufót nem 1947-ben, de nem is az ötvenes években vagy később láthatták, hanem legalább tízezer évvel korábban. Némi túlzással akár azt is állíthatjuk, hogy "ufó pedig mindig volt". Hiszen már az ősembernek is látnia kellett, különben nem hagyott volna annyi furcsa üzenetet, jelzést az utókorra. A szaharai Tassiliban felfedezett sziklarajzok és festmények között még csoportos űrhajósjelenet is látható. Való igaz, ezekről a rajzokról a tudományos művek ritkán - vagy egyáltalán nem-számolnak be. Mint ahogy az észak-olaszországi Val Camonica-i leletekről sem. Az ausztrál bennszülöttek több ezer évvel ezelőtt sziklába vésett rajzairól is többnyire hallgatnak. A valóság az, hogy őseink már a tűz feltalálása és a kezdetleges beszéd kifejlődése után, amikor hordában kóboroltak és vadászattal tartották fenn magukat, már az időben is láttak "valamit". Az ugyanis aligha hihető, hogy miközben a valóságban semmi sem történt, az öt földrész egymástól elszigetelt lakói egymástól teljesen függetlenül évezredeken keresztül hasonló furcsaságokat rajzoltak, festettek, véstek a sziklafalra. Az ausztrál ősemberek esetében azért is furcsa ez, mert a kellemes éghajlat miatt az ottani őslakók ruhát sosem hordtak. Az első felöltözött emberrel alighanem a tizennyolcadik században találkoztak, amikor az első fehér telepesek beköltöztek a földrészre. A sziklafalon azonban mégis számtalan, különös ruhába öltözött embert - vagy emberhez hasonló lényt - örökítettek meg. És ugyanilyen különös ruházatú alakok láthatók a Szaharában, Itáliában és a földgolyó számtalan helyén. A perui Toro Muerte környékén több ezer sziklarajz maradt az utókorra. E rajzok szinte mindegyike nagy testű, szkafandert viselő űrhajóst ábrázol. Itt is - ahogyan más kontinensek ősember művészei tették - a rajzolók a lebegő idegen teste köré csillagokat, holdat, napot festettek. Így próbálták érzékeltetni, hogy ezek a valakik "felfelé" mennek, vagy onnan jönnek. Tehát mindenképpen kapcsolatban állnak az égbolttal, a világűrrel. Némelyik alakot "átlátszónak" ábrázolták, és a rajzoló mintha beléjük látott volna, ábrázolta a belső részeit. Hol az emésztőrendszert, hol a vérkeringést vésték a sziklába. Ez aligha lehetett a fantázia terméke. A képen látható alakok mind kerek vagy hosszúkás sisakot viselnek, és a sisak arcrészén még a csillogást is bejelölték a barlangművészek. A csillogást - mondjuk -, mert ez azt jelenti: a sisaknak elől átlátszó, de zárt lemeze volt. Mintha üveg vagy törhetetlen műanyag lenne, amely visszaveri a ráeső fényt. (A realista ősember ezt is képes volt ábrázolni.) A sisak hátsó részén pedig antenna van! Nem indián kultikus tárgy, ruha és fejfedő az, hanem antennás sisak. Az alakok fejrészén három vagy négy antenna mered az ég felé. Efféle sisakot az ott élő népek sohasem készítettek és nem is viseltek, ilyet sem a régészek, sem a néprajzkutatók nem találtak. De ez mind semmi! Látható a sziklarajzon olyan lény is, "aki" valamiféle rakéta-széken ülve épp fölfelé emelkedik. A sziklarajzon megörökített idegenek sosem dolgoznak, mint a bennszülöttek az őket ábrázoló rajzon, de jól látható, hogy kapcsolatuk van a pásztornéppel, az indiánokkal. Ugyanakkor az is látható, hogy ezek nem rituális maszkot viselő indiánok, hanem - idegenek - akikkel a rajzolónak, illetve a népnek nem volt konfliktusa. Láthatóan jól kijöttek egymással. Toro Muertében egyébként a sziklába véstek néhány különös szerkezetet és gépet is. Az idegenek gépeit, mivel az indiánoknak ilyen aligha volt. Az egyik csónakhoz hasonlít, de szemlátomást nem vízi jármű. Az égbe emelkedő szerkezet épp olyan, mint az ötezer évvel korábban sziklába vésett itáliai rajzon ábrázolt szerkezet. Tehát felmerül a kérdés: vajon sok ezer éven keresztül mindig ugyanazok a lények keresték fel a Föld lakóit? Ők tevékenykedtek az amerikai kontinensen is, meg Európában is? És ha ezt tették, mi volt a céljuk? Peruban látható olyan készülék is, amely négy lábon áll, akár valami bútordarab, de abból is számtalan antenna mered az égre. Ehhez hasonló tárgyat - talán mondani sem kell - nem használtak az ott élő népek. Sem akkor, sem később. A sziklarajzok tehát, afféle közvetajon sok ezer éven keresztül mindig ugyanazok a lények keresték fel a Föld lakóit? Ők tevékenykedtek az amerikai kontinensen is, meg Európában is? És ha ezt tették, mi volt a céljuk? Peruban látható olyan készülék is, amely négy lábon áll, akár valami bútordarab, de abból is számtalan antenna mered az égre. Ehhez hasonló tárgyat - talán mondani sem kell - nem használtak az ott élő népek. Sem akkor, sem később. A sziklarajzok tehát, afféle közvetett bizonyítékként arról tanúskodnak, hogy valakik jártak itt, és az őseinkben ott munkált a vágy, hogy megörökítsék az idegeneket, elsősorban maguknak, de talán a későbbi koroknak is. Számos egyéb bizonyíték létezik még minden korból. Sorozatunkban szemügyre vesszük valamennyit. Bizonyítékaként annak, hogy az ufók nem fél évszázada, hanem már sok ezer éve, talán még több ideje figyelemmel kísérik azt, amit az ember nevű élőlény művel a Föld nevű bolygón. 2. Látomás vagy valóság (Tvr-hét 1996/08) Alighanem az ősember is látott valami ufófélét, különben nem ábrázolt volna annyi szkafanderes, rádióantennás űrlényt. Az ókorban sem volt ez másképpen. Valamiféle égi járművet látnia kellett a rómaiaknak, hiszen Pertinax császár idejében különös pénzt vertek: a pénzérme műholdat (!) ábrázolt! Vagyis olyan gömböt, amely a semmiben úszik, és különböző irányban négy antenna áll ki belőle. Olaszország néhány múzeumában ma is megcsodálható ez a semmi máshoz nem hasonlító, rendkívüli benyomást keltő érme. Lehet, hogy a császár - aki nyilván eldöntötte, mit ábrázoljon a nevét és korát jellemző pénzérme - maga látott valami ilyesmit, és ez nagyon fontos lehetett számára. Plutarkhosz, a Kr. u. 46 és 120 között élő görög író és filozófus Párhuzamos életrajzok című, negyvenhat részes művében megemlíti: amikor Licinius Lucullus római konzul Mitridátész királlyal háborúzott (ez Kr. előtt 74-ben zajlott), az egymással szemben álló csapatok fölött "tüzes edény" jelent meg, amely szétszórta Mitridátész hadait, és megmentette a római konzul csapatait. Mi volt ez a "tüzes edény"? Gömbvillám vagy ufó? De ugorjunk vissza a még távolabbi múltba. III. Thotmesz fáraó Kr. előtt 1445 körül uralkodott Egyiptomban. Korabeli leírásból megtudható, hogy a tél harmadik hónapjában az egész birodalomban különös tűzgyűrű volt látható. A látomás (?) hatalmas repülő állathoz hasonlított, és feljegyezték, hogy "büdös levegőt hagyott maga után". Nos, ez nem feltétlenül volt ufó, lehetett éppenséggel alacsonyan repülő, nagy meteor is. Okunk van feltételezni, hogy elsősorban az láthatott az ókorban ufót, aki sokszor változtatta a helyét, és nagyon gyakran volt szabad ég alatt. Így lehetősége nyílott az égbolt gyakori szemlélésére. E feltételeknek elsősorban az ide-oda vándorló katonák feleltek meg. Nem csoda hát, hogy éppen ők láttak sokszor és sokféle, számukra természetesen megmagyarázhatatlan jelenséget. Nagy Sándor csapataival három kontinensen folytatott hódító hadjáratot. Katonái nem csupán láttak ufót, hanem olykor segítséget is kaptak a repülő idegenektől. Igaz, az is előfordult, hogy az égi tünemény is ellenük fordult. Kr. előtt 332-ben Nagy Sándor világhódítása során Türoszt ostromolta. A fennmaradt leírások szerint a város - a korabeli haditechnikával - nehezen volt bevehető; tizenöt méter magas falát alig lehetett megközelíteni. A makedónok hosszú ideje kísérleteztek már, eredménytelenül, amikor váratlanul háromszög alakzatban repülő "szálló pajzsok" jelentek meg. Körülrepülték a várost, majd néhány helyen "villámmal" ütöttek rést a falon. A makedónok erre rohamot indítottak és behatoltak Türoszba. Az ufók állítólag ott köröztek, míg el nem dőlt az ostromlott város sorsa. Természetesen nem zárható ki, hogy mindez csak legenda, amely azt volt hivatott sugallni az akkori népeknek, hogy a világhódító Alexandrosz még az isteneket, az égieket, a földön túli hatalmakat is maga mögött tudhatja. Ennek viszont ellentmond az a tudósítás, mely szerint Nagy Sándor folyón átkelő csapatait támadta meg két "égen szálló ezüstpajzs". Kr. előtt 708-ban Rómában még nem volt köztársaság, királyok uralták az akkori világ talán legnagyobb városát. Az egyik nagy járvány idején bronzpajzs zuhant le az égből. Numa Pompilius, szabin származású király 715-673 között uralkodott, és a maga korában "reformkirálynak" számított. Pompilius az ismeretlen eredetű tárgy felbukkanását is a maga céljaira fordította, törekvéseinek isteni jóváhagyását látta benne. Mindenesetre gyorsan tizenkét másolatot készíttetett a pajzsról, és az eredetivel együtt kifüggesztette őket Mars isten templomában. Mai eszünkkel feltehetjük, hogy a tárgy, természetesen, nem pajzs volt, és nem földi célt szolgált - legfeljebb az alakja emlékeztetett pajzsra. Ha valóban az "égből" pottyant volna; akkor elégett volna a légkörben. Viszont ha arra szálló ufó alkatrésze volt, megmaradhatott. 3. Szemtanúk előtt ért földet (Tvr-hét 1996/09) A rejtélyes égi tárgyakkal kapcsolatban az uralkodók gyakran fordultak az intézményesített jóshoz és jósdához. Sybilla is többször volt kénytelen megnyilatkozni égi jelek, szálló pajzsok ügyében. A legtöbb jós általában baljós jelként értelmezte az ufót. Kr. e. 340-ben Róma kemény harcot folytatott néhány itáliai területért, hiszen a birodalom még nem Iétezett, a városállam pedig a termékeny mezőgazdasági területek felé terjeszkedett. Campania meghódítása közben, a döntő csata előtt a római konzulok sátrába váratlatnul rendkívül nagy termetű idegen toppant be, és elmondta, hogyan fog lezajlani a csata, mire ügyeljenek. A közelben ez időben ufót láttak elrepülni... Nem csupán Rómában vagy a birodalom területén, hanem azon kívül is többször láttak repülő objektumot. Így Kr. e. 234-ben, 233-ban és 221-ben, az akkor "civilizáltnak" számító világban - tehát a Földközi-tenger vidékén, a Tigris és az Eufrátesz között, valamint Észak-Afrikában és Kínában - éjszakánként az igazi Hold mellett gyakran láttak az emberek két-három Ismeretlen holdat is. Az akkori zavaros szöveget helyesen értelmezve arra a belátásra juthatunk, hogy többfelé lebegett ufó az éjszakai égbolton ami mellesleg ma sem ritkaság. Ismertté vált olyan mai, sőt éppenséggel magyarországi beszámoló, amely szerint az ufók akár órákig lebegnek egy helyben, vagy nagyon jelentéktélen oldalirányú mozgást végezve, miközben ismeretlen eredetű fényt bocsátanak ki. Kr. e. 217-ben Praenesta közelében, világos nappal látta Róma népe a "repülő pajzsokat". Mint feljegyezték: "Egy hold alászállott vala." Az alászállás motívuma többször megismétlődött, több helyszínen. Továbbra is Rómában maradva, a város környékén Kr. e. 134-ben, 122-ben és 113-ban több helyszínen is láttak világító fényes testet alászállni, földközelben repülni, majd ismét felszállni. Ez tehát nem lehetett meteor vagy egyéb természeti jelenség. Amit még feljegyeztek: a jelenség mindig nagyon rövid ideig tartott. Kr. e. 91-ben a várostól északra tűzgolyó repült el, és majdnem ugyanakkor Spletumban alászállt, majd megnőtt és ismét kiemelkedett egy, a rómaihoz hasonló, tűzgolyó. Kelet felé repült, és a Földről nézve egyszer csak a Napot is eltakarta. És-mert kelet felé repült, emiatt sem lehetett űrből érkező kődarab, izzó meteor, az ugyanis a Föld forgása miatt mindig kelet felől érkezik. A korai és késői középkorban is megmegjelent efféle repülő test. 1557-ben Bécs felett húztak el ufók, és néhány nap különbséggel Nürnbergben is láttak ugyanolyat, állítják a krónikák. 1762 decemberében Devonshire megyében (Anglia) különös, azóta soha meg nem ismétlődő fényjelenséget láttak: késő este a vidéket nappali fény borította el. 1790. június 12-én Alenconban (Franciaország) le is szállt az ufó. Méghozzá szemtanúk előtt! Tehát, ha úgy vesszük, a mai ufóhívők által annyira vágyott látványos "kapcsolatfelvétel" már több mint kétszáz évvel ezelőtt megtörtént... A helyszínen nagy tömeg gyűlt össze, és a hatóság is képviseltette magát. Az ufó gömb alakú volt, és emberhez hasonló lény lépett ki belőle. A tömeg ellenséges viselkedését látva elhagyta a hajót, és menekülni próbált. Feltehetően nem önszántából szállt le, inkább azért, mert valami meghibásodott a szerkezetben. Ezért is hagyta ott a gépet, és próbált minél távolabb kerülni tőle. Nyilván tudta, hogy mi következik; vagy maga hozta működésbe az önmegsemmisítőt, vagy ilyen esetben az automatikusan bekapcsol. Az idegen lény a környékbeli réten vagy ligetben tűnt el, az ufó pedig felrobbant, nagy kárt okozva a környéken. Az ufó utasát soha nem találták meg. (Kalandosabb kedvű olvasóink most regény- vagy filmszerűen elképzelhetik, amint távolabb vándorol, földinek álcázza magát és családot alapít, hosszabb tartózkodásra rendezkedik be, leszármazottai - vagy ő maga? - netán máig itt élnek közöttünk...) 4. Vernét nem a képzelete ragadta el (Tvr-hét 1996/10) Hamis az állítás, miszerint a "repülő csészealj vagy ufó a huszadik század fantáziaterméke". Ilyen tárgyat, nem is egyet, más korokban is láttak, sőt az elnevezés is a múlt századból való! A Denison Daily News című texasi napilap ugyanis 1875. január 8-i számában olvasható először az arrafelé látott ufó leírása, és a cikk is "csészealj formájú repülő tárgyról", vagyis repülő csészealjról, mai kifejezéssel ufóról szól! Kevesen tudják, hogy a múlt század második fele tele volt megmagyarázhatatlan és rejtélyes jelenségekkel, amelyeket nemegyszer megszellőztetett a már kialakulóban lévő korabeli sajtó -is. A híres "előrelátó" regényíró, Jules Verne sem az ujjából szopta Nautilus tengeralattjáróról szóló többkötetnyi kalandot; megírása előtt a sajtó többször is beszámolt arról, hogy a tengerészek itt is, ott is láttak rejtélyes le- és felmerülő, fémes csillogású tárgyat, a matrózok ilyennel találkoztak. Több ízben előfordult az is, hogy éjnek idején némelyik hajó össze is ütközött ilyen tárggyal, de utána nem süllyedt el. Készült több olyan festmény is, amelyen a háttéralakok elhúzó "repülő csészealj" után néztek. Ötszáz évvel korábban az itáliai Filippo Lippi egyik képén már látható ufó (a művész 1504-ben halt meg, bizonyára nem a mostani szenzációhajhász sajtó vagy televízió késztette erre a "modellre"...). A XVIII. századi angol krónika, a "Strange Signs from Heaven" (Furcsa jelek az égből) szinte kizárólag olyan eseményt mesél el, amelyet manapság ufójelenségnek neveznénk. Az egyik leírás arról az eseményről szól, amelyet Anglia és Hollandia (Németalföld) légterében látott rengeteg ember 1664. május 21-31. között, és amelyről a korabeli krónikás ekként számolt be: "Két tárgy emelkedett fel és ereszkedett alá, távolodtak egymástól, majd közeledtek egymáshoz. Már a puszta megpilantásuk is rémületet ébresztett az emberekben; amikor pedig látták, hogy sebesen változtatnak röppályájukon, a sárkány és a vele harcoló oroszlán képzetét keltették az emberekben. Egy idő után az, amelyiket a nézők sárkánynak neveztek el, tüzet okádott, majd a két tárgy egybeolvadt, és hamarosan eltűnt. Ugyanakkor számos kisebb tárgyat láttak, mindegyik kerek volt és többségében kicsi. Csak egy volt közöttük valamivel nagyobb, ezt minden oldalról szürke pára vette körül..." A mai kor embere szinte kizárólag nagy ügyvédként és szónokként ismeri Marcus Tullius Cicerót (Kr. e. 106-43), pedig történetíró is volt. Munkáiban kilenc helyen található azonosítatlan repülő tárgyról szóló beszámoló. A leghíresebb római történetíró, Titus Livius (Kr. e. 69-Kr. u. 17) száznegyvenkettő könyvben (ma inkább azt mondanánk: hosszabb fejezetben) írta le Róma történetét Ab urbe condita (A város alapításától kezdve) címmel. Könyve huszonegyedik, és huszonkettedik kötetében a Kr. e. 218. év eseményeiről így ír: "Amiterno körzetében sok, távolról érkező férfiút láttak. Különböző helyen bukkantak fel, és fehér ruhát viseltek. Arpi környékén tüzes pajzs lógott az égen, és arrafelé több levegőben úszó hajót láttak." Kutatók szerint Livius nyolc - mások szerint harminc - alkalommal említ rejtélyes légi jelenséget. Az első 213-ban a Velencei-öböl fölött volt látható, az utolsó pedig Kr. e. 16-ban Umbre környékén. Azokban az időkben, sőt a középkor hajnalán is láttak az emberek ufót, és találkoztak több, számukra tökéletesen megmagyarázhatatlan - ezért félelmet ébresztő - légi és egyéb jelenséggel. Kr. u. 776-ban például pogány, szász törzsek vették ostrom alá a mai német Ruhr-vidék egyik városát, Hohe Siegburgot. Alig kezdődött el az ostrom, mindkét sereget megrémisztette két, égből alászálló repülő pajzs. Frank parasztok tömegesen mentek 840-ben panaszra a hatósághoz, állítván: nem képesek kifizetni a természetbeni adót, mert állataikat égből érkező idegenek megmérgezték. A krónikások szerint bizonyos repülő szerkezetet is emlegettek, amelyet láttak is "akció közben": az égen repült és valamit szórt magából, aminek következtében a földön nagy foltokban elpusztult a termés. Agobard püspök jegyezte fel a dolgot, hiszen azon a környéken esett meg, ahol ő is élt. Ő maga azonban nem látta a különös járművet és utasait. Krónikájából kiderül: feldühödött parasztok megtámadták egy állítólag leszálló - ma azt mondanánk, műszaki okoból lezuhanó - járművet, és a benne talált "három férfiút és egy nőszemélyt" jogos felháborodásukban agyonverték. 5. Ezeréves elődök (Tvr-hét 1996/12) Aki azt hitte, hogy csak a huszadik század vége felé találkozott először az ember a rejtélyes repülő tárgyakkal és utasaikkal, az nagyon meg fog lepődni a következő történeten. A Kr. u. 950-es évekből származó Konungs Skiggs - más források szerint 956-ból eredő Konungs Skuggsa - írországi kéziratos krónika lapjain olvasható az a korabeli történet, melyben a Cloera nevű falu (ma már nem létezik) lakói kirohantak a templomból a vasárnapi miséről, mert valami nagyon szokatlan dolog történt az égbolton... Olyan "hajót" láttak, amely fölöttük úszott, mintha képzeletbeli tengeren ringatózna. A fedélzetről férfiak néztek le, de úgy tűnt, az embereket nem látják. Inkább az érdekelte őket, hogy a járműről lelógó fémlánc végén a horgonyhoz hasonló, szintén fémből készült tárgy beleakadt a templom tetejébe. Ekkor az egyik idegen furcsa fénynyel ("tűzzel") övezve kiugrott, és alászállt, mintha a tengeren ereszkedett volna le a fenékre. Megpróbálta kiakasztani a horgonyt, de ekkor a falusiak körülvették. A plébános a segítségére sietett, de - ez igen jellemző részlet - az illető szemlátomást nem vett tudomást arról, mi történik körülötte. Amikor nem sikerült kiakasztania a horgonyt, felúszott a levegőbe, társai elvágták a láncot, és a hajó hamarosan eltűnt. A horgony és a lánc állítólag még több száz évig ott volt a templomban mint a valamikori "csoda" bizonyítéka. Szerintem ez is ufó volt, bár jelentősen különbözött a maiaktól. A jelek ugyanis arra mutatnak, hogy ez a "hajó" másik dimenzióból érkezett. Valami okból - ez a Bermuda-háromszögben aránylag gyakran előfordul - a dimenziók, tehát a különböző tulajdonságú terek "összeértek" vagy egymásba nyíltak, és ez okozhatta a kis közjátékot. Az idegenek, bár hasonlítottak az emberhez, aligha a mi világunkból valók voltak, és valóban nem láttak azt a "tenger alatti világot", amely más dimenzió más törvényei szerint élt és él, mint mi, vagyis a különbség pontosan olyan lehetett számukra, mint amikor az ember beugrik a levegőtérből a víztérbe, mondják, a tóba vagy a tengerbe. Odalent egészen más fizikai iszonyok uralkodnak, amelyeket hosszabb-rövidebb ideig felszerelés nélkül is kibírunk, de az mégsem a mi megszokott életterünk. A múlt század rendkívül gazdag volt megfigyelésekben. 1808-ban a piemonti (jelenleg Olaszország) Pinerolo helység fölött - lakóinak nem kis megdöbbenésére - fémesen csillogó repülő csészealj szállt el, méghozzá igen alacsonyan a tetők fölött. Valamivel korábban, 1802-ben a magdeburgi Fritsch csillagász a Nap megfigyelése közben, szintén látott ufót - "egy sötét diszkosz alakú tárgy takarta el a napkorongot", igaz, a jelenleg mindössze néhány pillanatig tartott. 1818-ban a brit Loft, 1819-ben pedig Gruithusen csillagász látott a Nap előtt elsuhanni fekete tárcsat, "csészealjat". 1820. szeptember 7-én a franciaországi Embrun fölött egész ufócsoport repült el, méghozzá az utóbbi években látható repülőbemutatók csoportos repülési alakzatában. Amikor a város légterét elhagyták, mindegyik egyszerre és ugyanazon meredek szögben irányt változtatva haladt tovább. Az egyik csehországi város (német nevén Neuhaus) fölött 1824. december 27-én "tüzes gömb" szállt, és tanúk előtt kiesett belőle valamilyen massza, amely a vizsgálódások szerint szerves lehetett, és nagyon jó, aromás illatot árasztott. 1834-ben Pastorff csillagász két ufót látott. 1835-ben szicíliai csillagász figyelte meg az "égen szálló csillogó korongot". 1836. január 12-én a francia Cherbourg fölött úszott át méltóságteljesen "hatalmas égi hajó", amely a korabeli szemtanúk leírása alapján "omletthez hasonlított, forgott a tengelye körül, és úgy látszott, hogy a közepén nyílás van". A már említett Pastorff csillagász 1837 februárjában ismét több furcsa, kivilágított tárgyat látott, amely az égen körbe-körbe repült. Hogy az "úszó ufó" sem modern korunk terméke, azt már az egyik ókori történetírói feljegyzés is. bizonyítja, (a Gibráltári-szoros vizén látták a rettenetes sebességgel haladó ismeretlen járművet), de van rá remek példa 1845-ből is. Június 18-án a Victoria gőzhajó legénysége szeme láttára a hajótól nem messze (a hely pontos koordinátái is fennmaradtak) három korong merült fel a tengerből. Méreteikről annyit mondtak, hogy átmérőjük ötször volt nagyobb a telihold látszólagos átmérőjénél. A három ufót fénycsíkok fogták össze. A legénység mintegy tíz percig láthatta. Később kiderült, hogy a felfelé emelkedő ismeretlen járműveket az ezerötszáz kilométeres körzetben tartózkodó több más hajó legénysége is észlelte. Ugyanazon év júliusában egyébként Firenze fölött is láttak ilyen repülő korongot, ennek méretét az ottani megfigyelők is pontosan a telihold ötszörösére becsülték. 6. Szellemjárás (Tvr-hét 1996/13) A korabeli tudósítások szerint 1846 októberében az amerikai Massachusetts állambeli Lowell város fölött is "fénylő korong" száguldott el. A szemtanúk (az előző számunkban ismertetett csehországi eseményekhez nagyon hasonlóan) arról számoltak be, hogy miközben a tárgy lassan elhúzott a város fölött, kizuhant belőle valami kocsonyaszerű, ám (a csehországitól eltérően) ez meglehetősen bűzös anyag volt. A massza átmérője egy-másfél méter, súlya pedig csaknem százkilencven kilogramm lehetett. Öt évvel később, szeptemberben a fénylő korongok egész flottája jelent meg London fölött. W. Read lelkész távcsővel figyelte a jelenséget, és állította: az ufók keletről és észak felől közeledtek, a városhoz érve a két esoport egyesült, és szép lassan elhúzott az éppen nyitva tartó világkiállítás területe fölött. Mintha az idegenek azt akarták volna, hogy a londoniak és az ott tartózkodó rengeteg külföldi alaposan szemügyre vegye őket. A csillagászok szinte már vadásztak az efféle jelenségre. Jól felszerelt amatőrök 1853-ban azt állították, hogy a "Merkúr bolygó közelében" három kivilágított, repülő tárgyat láttak. Ezek közül az egyik szivarhoz hasonlatos (amilyet aztán később is sok szemtanú észlelt, főleg a huszadik században). A lengyelek Jaroslaw város fölött észleltek különösen viselkedő égi járművet 1854. július 15-én. Manapság azt mondanánk a leírtak alapján, hogy műszaki hibája volt, ugyanis bizonytalanul repült, ide-oda billegett. A helyi újság beszámolója szerint az emberek előbb azt hitték, a felkelő holdat látják, akkor vált gyanússá, amikor imbolyogni kezdett. A kivilágított tárgy "szörnyű sebességgel" húzott el a látóhatár széléig, majd nyoma veszett. Egy évvel később, 1855-ben az egész akkori, civilizáltnak nevezett világot izgalomban tartotta - legalábbis, ha hinni lehet a korabeli sajtónak - az úgynevezett "Marsh Point-i szellemjárás". A Nagy-Britanniához tartozó szigeten először csak néhány fényjelet láttak a levegőben imbolyogni, amiből úgy vélték, valaki segítséget kér. A környékbeli többi szigetről azonban hiába siettek oda sokan, senkit sem találtak, a fényjelek viszont éjszakáról éjszakára még sokáig megismétlődtek. Mivel az akkoriak erre a jelenségre semmiféle magyarázatot nem tudtak adni, elterjedt, hogy a dologban a szellemek, a kísértetek a ludasak. Mindez azért is érdekes, mert az elmúlt években Magyarországon hasonló jelenséget figyeltek meg, sőt filmre is vették, így a különös tüneménnyel ma már a kutatók is komolyan foglalkoznak. Azt viszont még ma is nehéz eldönteni, hogy biztosan az ufójelenségek körébe sorolható-e a Marsh Point-i, vagy a hazai jelenség. A spanyol Gazeta de Madrid című napilapban 1863. augusztus negyedikén a következő hír jelent meg. Szó szerint idézem: "Tegnapelőtt Madridtól keletre fényes kört láttak repülni magasan a levegőben. Vöröses színű volt, és fölül tüzes gömb látszott. Kezdetben azt gyanították, hogy üstökösről van szó. A korong azonban hosszabb ideig mozdulatlan maradt, majd ismét megmozdult, vízszintesen és függőlegesen különböző irányban." Egyes csillagászok az esemény előtt három évvel már egész ufóflottát láttak repülni; 1860 tavaszán három csillagásznak volt hasonló élményben része. Herrick, Buys-Hallot és De Cuppis a látottakat gondosan fel is dolgozta a szaklapokban. (Onnan értesültünk róla.) Másfél évszázaddal ezelőtt különösen nagy volt az ufóforgalom a Föld életében. Talán fölösleges hozzátenni - hiszen a dátum önmagáért beszél: a repülő tárgyak, égi jelenségek több évtizeddel az első kezdetleges, ember készítette repülőgép felszállása előtt fordultak elő. 7. Az égi szivar "fiat szült" (Tvr-hét 1996/14) A tizenkilencedik század második felében a világ különböző pontjain aránylag gyakran láttak különös, égen repülő tárgyat. Szerencsére a korabeli beszámolók egyre pontosabbak, és egyre többet tudhatunk meg ezekről az ufókról. A korabeli feljegyzések szerint az egyik ilyen repülő testet a dél-franciaországi Marseille fölött 1871. augusztus elsején este 22 óra 43 perckor pillantották meg, és 22 óra 52 percig mozdulatlanul "lógott" a város fölött hatalmas fényt árasztva. Elképzelhető a lakosság félelme. Pánik mégsem tört ki, talán mert a jelenség békésnek tűnt, és a látványtól az emberek lába a földbe gyökerezett, hitetlenül bámultak az égre. A tárgy kilencpercnyi várakozás után újra megmozdult, méltóságteljesen észak felé úszott. Hét percig haladt így, majd 23 órakor végleg nyoma veszett. Négy héttel később Trouvelet francia csillagász egyik éjjel távcsövével egész csoport ufót látott. A sokféle formájú szerkezet között akadt háromszög és kör alakú is. A csillagásznak az volt a benyomása, hogy az egyik szerkezet már nem a maga erejéből repül, mintha "sérült" volna, minduntalan le akart zuhanni, és a többiek tartották fenn a levegőben - érintés nélkül, valamely ismeretlen energiával. Safarik cseh csillagászprofesszor 1874. április 24-én különös dolgot vett észre az égen, amiről később így írt: az a bizonyos azonosíthatatlan tárgy "olyan furcsa jellegzetességgel bírt, hogy egyszerűen nem is tudom, mit gondoljak róla. Vakítóan fehér volt, lassan szállt el a Hold korongja előtt, de ettől függetlenül látható maradt, és még utána is láttam." Még abban az évben a francia nyelvű "Année Scientifique" című francia szaklap is megerősítette Safarik professzor állítását, feljegyezve, hogy az év során "a Hold közelében számos fényes objektumot láttak repülni". Egyébként az elmúlt kétszáz évből többoldalnyi listára való adat van - európai és észak-amerikai csillagászati szakirodalomban - az ismeretlen eredetű, azonosítatlan repülő tárgyakról (miközben a magyar csillagászok állítják, hogy csillagász még soha nem látott ufót!). A múlt század végén Dél-Franciaországban még többször is megjelentek ufók. 1877 márciusában Vence lakói nézegethették egy egész órán keresztül a városuk fölött lebegő, "rendkívüli alakú", ismeretlen tárgyat, amit az első percben felhőnek hittek, aztán rájöttek, hogy az a valami fémesen csillog és szabálytalan időközönként fény tör ki belőle. A szerkezet lassan haladt észak felé. A bámészkodók közül többen is megjegyezték a tudósítóknak, hogy tíz évvel korábban már láttak hasonló jelenséget. Ugyancsak 1877-ben, ősszel az angliai Wales lakói csodálhatták több éjszakán keresztül azt a nyolc repülő objektumot, amely különböző alakzatba tömörülve repdesett és csillogott a város fölött, "olyan benyomást keltve - szól a korabeli krónika -, mintha a tengerparti területet ellenőriznék, és dolguk végeztével el is szálltak a tenger irányába." Három évvel később Trecul, a Francia Akadémia tagja látott szivar alakú, aranyszínben pompázó ufót. A szivarforma sokkal ritkább alakzat, mint a korong (csészealj), de azért elég sokszor feltűnt az égen, és látnak ilyet ma is. Trecul akadémikus azt is megállapította, hogy a tárgy furcsa módon "fiat szült". Vagyis a nagy, szivar alakú testből idővel kisebb tárgy valt ki, és átlós irányban elrepült, "miközben fehér csíkot hagyott maga után a levegőben". A jelenséget többen is látták, a leírások csak abban különböznek, hogy a távozó kisebb test talán nem is csíkot, hanem - megint csak a szemtanúkat idézve: - "fényes szikrák kévéjét" hagyta maga mögött... 8. Fényképlemez is őrzi (Trv-hét 1996/15) Az alábbi sorokat Walter Maunder, a greenwichi királyi csillagászati obszervatórium munkatársa vetette papírra a múlt század végén. (Maunder a maga korában ismert tudós volt, igaz, csak később került Greenwichbe, ahol korábbi - 1882. november 17-i - megfigyelését írta le. Az eset közvetlenül naplemente után történt. Maunder a London melletti obszervatóriumban volt éppen, amikor valami furcsát észlelt. Felment az épület tetejére, onnan figyelte a különös jelenséget.) A tárgy - mint írja -, kelet-észak-keleti irányban bukkant fel, nagy, kör alakú diszkosz, enyhén zöldes színű... Olyan egyenletesen haladt át az égbolton, ahogyan azt a Nap, a Hold és a bolygók teszik - csak hát majdnem ezerszer gyorsabban! A kör alakját alighanem a perspektíva rövidülése okozta csupán, mert ahogy továbbrepült, az alakja úgy hosszabbodott meg. Amikor pedig elérte a zenitet, a megfigyelők "meghosszabbodott ellipszisről", "szivarról" vagy "torpedóról" beszéltek... A szövegből kiderül, hogy Maunder nem volt egyedül. A város számos lakója, és ami még fontosabb: kollégái, szakemberek is láthatták a szerkezetet. Ez a leírás egyébként 1916-ban látott napvilágot a csillagászati kutatóintézet tudományos kiadványában, a "The Observatory"-ban. Mellesleg nem ok nélkül: abban az évben a királyi csillagászati társaság arra kérte a lakosságot, hogy számoljon be minden érdekes észleléséről. Amatőrök és szakmabeliek rengeteg ehhez hasonló megfigyelést írtak le, és ezek egy része ugyancsak megjelent a folyóiratban. "Nem kétséges: ha ez a beszámoló harminc évvel később jelenik meg - írta a világhírű Arthur C. Clarke -, akkor mindenki léghajóra gyanakszik illetve elkönyveli, hogy Maunder azt látott." (Csakhogy a beszámoló 1882-ből való, nem pedig a huszadik század tízes éveiből!) Akadt néhány egészen szenzációs beszámoló is; némelyik majdnem hihetetlennek tűnik, pedig ismét csak szigorúan vett szaktekintélyről van szó. José A. Y. Bonilla amerikai csillagász a Zacatecas csillagvizsgálóból (amely több mint háromezer méterrel van a tengerszint fölött) igen furcsa dolognak lehetett szemtanúja. 1883. augusztus tizenkettedikén a Nap előtt elrepülő tizenkét-húsz tárgyat figyelt meg. Ezek javarészt laposak és oválisak voltak. Hamarosan azonban még nagyobb "hullám" vagy "csoport" érkezett ugyanoda, száma az előzőének többszörösét tette ki. Adjuk át a szót a csillagásznak: "Még magamhoz sem tértem az előző döbbenetemből, amikor a jelenség megismétlődött. Két órán keresztül szakadatlanul repültek azok a tárgyak, kettőszáznyolcvanhármat számoltam össze... Le is fényképeztem őket arra a lemezre, amelyre előzőleg a napfoltokat fényképeztem. A legtöbbjük rá is került a lemezre, némelyik oldalról látható, mások kissé a repülési síkban. A tárgyak némelyike kerek volt, gömb alakú... Amíg közeledtek a napkoronghoz, erős fényt árasztottak magukból, ám abban a pillanatban, hogy a Nap előtt szálltak el, átláthatatlanná váltak, sötétek lettek a Naphoz képest. A fénykép negatívja kimutatta, hogy a tárgyakat valamiféle köd vette körül." Talán nem ártana előkeresni Bonilla fényképlemezeit - ha még fellelhetők! Mindenesetre érdekes és elgondolkoztató megfigyelés - így utólag, több mint száz év távlatából senki sem fogja azzal cáfolni, hogy a csillagász álmodott, vagy hogy egészen másféle jelenséget tapasztalt. Ahogyan leírta a repülő tárgyak alakját, az bizony eléggé egyértelműnek tűnik. S hogy ne csak az északi féltekéről hozzunk példát ugyanabban az évben - pontosabban 1883 novemberében - Chilében is "lassan mozgó, tüzes korongot" figyeltek meg, amelynek mérete "a teliholdhoz hasonlított". Az ismeretlen tárgy fél óráig volt látható. 9. Óriás diszkosz szállt a Földre (Tvr-hét 1996/16) A múlt századi tengerészeknek is alaposan kijutott az akaratlan ufómegfigyelésből. Ma már nehéz elképzelni is, milyen rémületet okozhatott a jelenség akkor, amikor az emberek úgy tudták, hogy nem lehet a levegőbe emelkedni és repülni. 1887 novemberében a brit Siberian hajó legénysége Cape Race környékén volt kénytelen átélni egy repülő tárgy mintegy öt percig tartó, többszörös "célra repülését"; az ufó úgy tett, mintha folyamatosan támadná a hajót, rárepült, majd visszavonult, hogy más irányból ismét odaszálljon, eközben jól látható módon "tüzet hányt". 1893. május 5-én a Sanghajból Japán felé haladó Caroline brit hajó személyzete két álló órán át figyelhette meg a több ufóból álló alakzatot. Másnap ugyanazon a környéken egy másik brit hajó, a Leander legénysége hét (!) óra hosszat nézhette szabad szemmel és távcsővel a sorban repülő ufókat; a szerkezetek hol lefelé ereszkedtek, hol felemelkedtek, az egyik közeli szigetet körberepülték, nem is egyszer. Új-Dél-Wales tartományban egy ausztrál farmernak még különösebb kalandja volt ugyanabban az időben - vagyis száz évvel ezelőtt. A földjén diszkosz alakú tárgy szállt le. Amikor a felháborodott férfi a betolakodó járműhöz közeledett, abból kiszállt "valaki", aki embernek látszott, de igen különös öltözetet hordott. A közeledő felé "lámpát" vagy valami ahhoz hasonló szerkezetet irányított, amelyből fény áradt. Ez a "fény" azonnal lebénította a farmer bal karját, és élete végéig béna is maradt. Ugyanakkor a szerencsétlen ember ájultan zuhant a földre. Mire magához tért, az idegennek és járművének nyoma sem maradt. Érdekes egyezésre is fény derül néha. Méghozzá hatalmas időkülönbséggel. Raymond Coulon csillagász 1893 márciusában Val de la Haye fölött csillogó, sebesen szálló, ámde... körte alakú tárgyat látott. Sikerült még idejében odahívnia több alkalmi szemtanút, majd az eseményt le is írta. Ami miatt a dolog érdekes: 1980-ban Venezuela fölött több tucat ugyanilyen körte alakú ufót láttak elszállni! Vagyis csaknem évszázados késéssel ismét felbukkan néhány tizenkilencedik században látott alakzat, forma. Talán azt is megkockáztathatjuk, hogy ugyanaz a repülő tárgy volt látható mindkét alkalommal, csak más és más nemzedéknek...? A múlt század nyolcvanas, kilencvenes éveiben rengeteg hasonló esemény történt. Aki úgy véli, ufót a földiek nagyobb tömegben csak a hidegháborús hisztéria éveiben, főleg az ötvenes években láttak, és akkor is csak nagyobbrészt Amerikában - bizony meglepődik, ha lapozgatni kezdi a század végi világsajtót. Írországban, Ausztráliában, Dél-Afrikában, Európában, Új-Zélandban, Latin-Amerikában - vagyis szinte minden kontinensen évente többször láttak ufót, nem is egyet, és ezt fel is jegyezték. Pedig - ismétlem - messze volt még a repülés százada, senki sem emelkedett levegőbe fémből készült, irányítható géppel. És messze nem érhették el azt a gyorsaságot, amellyel az ufók mozogtak az égen. Oroszországban sem hiányoztak az efféle jelenségek. Bár semmiféle ballonos vagy egyéb léghajós kísérletre nem került sor, még könyv is megjelent A. Sulakadzewa tollából: "Oroszországi repülések Kr. után 906-tól". Több ismeretlen repülő tárgyat is leír, sőt lerajzol. Ugyanott már 1732-ben is megjelent e rajz, ahol ugyan a szerző a szombat éjszakákon tapasztalható boszorkányrepülést próbálta ábrázolni - ám véletlenül (?) igen lapos, diszkosz alakú tárgyak száguldását vetette papírra. Akkoriban a világ más részein is hasonló dolgokat figyeltek meg és jegyeztek fel. 1898-ban a bécsi Práter fölött láttak elrepülni valamilyen "tüzes golyót", amelyből ráadásul - a krónikák szennt - gyantának tűnő massza zuhant alá, és nagy riadalmat okozott az egyszerű nép körében. A hatóságok pedig - bár azonnal tudomást szereztek az esetről - már semmit sem tehettek. 10. Az Orion csillag a Földre szállt? (Tvr-hét 1996/17) Mielőtt eljött volna a huszadik század, Amerikában volt olyan - körülbelül kétéves - időszak, amelyet kis túlzással az "ufók korának" nevezhetnénk. 1896-ban és 1897-ben a sajtó is tele volt e megfigyelések, jelenségek leírásával. Október végén San Franciscóban láttak az égen hosszú ideig "álldogáló" fényes pontot, melyről senki sem tudta, mi lehet az. A pont később elmozdult és gyorsan távozott. November elsején szintén a város környékén, de másik helyen láttak "égi hajót" a vadászok, annak minden kellékével. Még az ablakait is látni vélték, és esküdtek rá, hogy jármű benyomását keltette. November 17-én a kaliforniai Sacramentóban figyeltek meg "égen haladó sugárzó foltot", más szemtanúk ugyanott és ugyanakkor azt "délnyugati irányban haladó, fénylő gömbként" írták le. Szerintük a tárgy alig száz méter magasan haladt, és közel volt, tehát jól megfigyelhették. Még azt is látni vélték, hogy kicsit himbálódzik, akár a tengeri hajó a könnyű hullámok hátán. A tanúk egy része már valamivel később, besötétedés után látta a tárgyat, és állította, hogy azon valamiféle reflektor is kigyúlt, amellyel lefelé, a földre világított. Három nappal később - amikor a sajtó még az előző esetet ismertette a döbbent olvasókkal -, november 20-án már több ezer szemtanú látta a szintén a kaliforniai Oakland fölött elszálló tárgyat. Ez a jelenség az éjszakai órákban volt megfigyelhető, tehát ismét kivilágítva. 1896. december 2-án a sajtó már egy "közeli találkozót" írt le. Erre San Franciscótól északra, a Pacific Grove halászfalu melletti tengeröbölben került sor. Két halász - az adataikat is közölték - hajnalban az öbölben hajóztak kifelé, amikor észrevették, hogy a homokos partra "égi hajó" ereszkedik alá. Három férfi külsejű alak szállt ki belőle, és kötéllel vontatták a part felé a járművet. Amikor a halászok sebesen kieveztek a partra, és feléjük indultak, a három idegen mozdulatokkal adta értésükre, hogy távozzanak, különben... A halászok megijedtek és elfutottak. A leírások szerint ugyanez a hajó bukkant fel 1896. december 24-én a nyugat-amerikai Washington állam Tacoma helyiségében, majd 1897. április elsején Kansas Cityben látták, ahol is - mint azt a New York Sun közölte két nappal később - "hol megtorpant a levegőben, hol meg ismét elindult, vízszintes irányban mozgott, és teljes erővel megvilágította a város háztetőit". Hogy nem képzelődésről vagy hírlapi kacsáról lehetett szó, bizonyítja az a több ezer ember, aki órákon keresztül figyelte a hajó mozgását. A jármű egyszer kikapcsolta lámpáit, ekkor csak a sötét tömegét látták. Abban minden szemtanú egyetértett, hogy nem volt hosszabb tíz méternél. Már másnap este feltűnt Topecában, öt nap múlva pedig Omahában. Hogy miért sorolom ilyen részletesen a felbukkanásokat? Mindjárt kiderül! Ez a hajó le is szállt 1897. április 7-én éjfél után az iowai Siuox City mellett, közel a házakhoz. Többen - köztük a New York World tudósítója, Buttler - odafutottak, de jöttükre a szerkezet amelynek ablakai ki voltak világítva - felemelkedett és elszállt. Ezután több városban látták, majd április tizedikén eljutott Chicagóba. Az emberek százával mentek fel a tetőre, hogy jobban lássák. Látták a vörös és zöld, majd fehér lámpáit, sőt az egyik Chicago környéki falu lakója fényképet is készített róla... És ekkor jött a szomorú szenzáció. Két kutató, G. Hough csillagász professzor a Northwestern Egyetemről, és kollégája, professzor W. Burnham szintén csillagász kijelentette: mindenki téved, az emberek az Orion csillagot látták ! A két csillagász természetesen nem volt egyik helyszínen sem, és nem látta a repülő tárgyat. Mégis jobban tudták! Az, ami hol leszállt, hol felröpült, hol a tetők fölött húzott el, és fényszórókkal világította meg maga alatt a talajt, városról városra vándorolt, és le is fotózták - a szobatudósok szerint a sok millió kilométerre lévő Orion csillag volt, nem egyéb... 11. Edisonra terelődött a gyanú (Tvr-hét 1996/18) Amerikában a múlt század végén egész invázió volt. 1897 áprilisában az óriási földrész különbözö tájain láttak repülő tárgyat, hol távolról, hol nagyon is közelről. Két személy egészen közeli találkozását írta le a New York Herald 1897. április 16-án. Kétszáz méterről látták a járművet: "A hajó alsó része keskeny volt, és úgy tűnt, valamilyen alumíniumra emlékeztető fémből van. A felső része sötét és hosszú, az alakja hatalmas szivarra hasonlított, elől keskenyebb, hátul szélesebb. Hátul szögletes tárgy volt, ehhez sok kábel vezetett... Dél felől repült északra". Mindketten meg is esküdtek, hogy valóban látták a járművet, és számos részlettel szolgáltak róla; mindenképpen valamilyen fémből készült szerkezet volt, motor és szárny nélkül. A következő napokban ugyanazt, vagy hozzá hasonló tárgyat (tárgyakat) láttak Wisconsin, Indiana, Ohio, Nyugat-Virginia és Kansas különböző pontján. És volt valódi találkozás is. Hatvan kilométerre járt otthonától Hamilton úr és fia, valamint egyik munkása, amikor leszállni láttak egy ilyen járművet. Elindultak felé, úgy negyven méterre merészkedtek. A hajó hatalmas volt (a tanúk szava szerint), futballpálya méretű, vöröses fémből készült, és ablakai mögött hat utast is láttak. "A legkülönösebb lények, akiket valaha láttam - emlékezett Hamilton úr. - Semmi emberi nem volt bennük, ugyanakkor nem lehetne őket állatnak nevezni." Ez időben szinte naponta láttak "égi hajót" szerte az Egyesült Államokban. 1897. május 6-án New York mellett a szemtanúk között volt két rendőr is. Nem árt szót ejteni arról, mit gondoltak az emberek az ügyről. Akkoriban még talán senki nem akadt, aki "idegen civilizációra" gyanakodott volna. Inkább - a későbbi, ötvenes évek hidegháborús pszichózisához hasonlóan - valamiféle ellenségre vagy katonai kísérletre gyanakodtak. Érdekes, az emberek mennyire hisznek abban, hogy évtizedeken át hatalmas erők bevetésével akár már a saját hatóságuk is be akarja csapni... állampolgárait! Sokan azt hitték, a Kuba ellen készülő amerikai katonák gyakorlatoznak valamilyen - még nyilvánosságra nem hozott - "csodafegyverrel", netán valamilyen rejtélyes tudós kísérletezik. Az utóbbi változatban szinte minden újság egyazon kutatót jelölte meg. Számukra az ismert felfedező, Thomas A. Edison volt igazán gyanús. Aki viszont, hogy elterelje magáról az alaptalan gyanút, nagyon különös nyilatkozatot tett. Ezzel a néhány mondattal a tudománytörténet gúny fejezetébe is belopta magát: "Nem áll szándékomban levegőben repülő hajók kitalálásával foglalkozni. Csak olyan találmány érdekel, amelynek van némi kereskedelmi értéke. A repülő hajó a legjobb esetben is csupán játékszer marad mindig...!" Talán ne is kommentáljuk a szavait annak az embernek, aki annyi igazi találmánnyal ajándékozta meg az emberiséget... Aztán eljött a repülőgép-feltalálók ideje, és észrevétlenül átfordult a világ a huszadik századba. Természetesen az ufó ekkor sem tűnt el, csak hát a kezdeti időben nyilván számos szemtanú összekeverte őket a már fel-felbukkanó, kezdetleges repülőgéppel. Ennek ellenére sok olyan beszámoló maradt fenn, különösen Európából és Észak-Amerikából, amely igen sebesen szálló gépekről szól. Ezek pedig aligha lehettek azonosak a kezdetleges, még fából és vászonból összetákolt szerkezettel, amellyel - nemegyszer élete kockáztatásával - repült néhány bátor pilóta... tíz-húsz percet vagy éppenséggel egy-két órát, és szerfölött örült, akárcsak a konstruktőr, ha a gép kibírt néhány száz mérföldet anélkül, hogy összecsuklott volna a szerkezete, vagy ha többször egymás után le és fel tudott szállni. Ugyanakkor éktelen zajjal jártak, és nehéz lett volna őket összekeverni az égen ekkoriban is meg-megmutatkozó, hangtalan, szélsebes, kivilágított szerkezetekkel. Akoriban, ugyanis a repülőgépet még nem világították ki! Éjjelente mégis rejtélyes fény cikázott a városok fölött... 12. Csodafegyvernek vélték (Tvr-hét 1996/19) Az első világháború eseményei nyilván érdekelték az ufón érkezőket. Harminchárom ország tízmillió halottja, húszmillió sebesültje és a rengeteg pusztítás alighanem rossz bizonyítványt állított ki a Föld-lakókról. 1914-ben a Hold felé tartó ufót láttak, 1915-ben az írországi Ballinasloe lakói háromnegyed órán keresztül figyelhették a "levegőben álló fényes gömböt". 1917 augusztusában pedig Buenos Aires lakói látták, amint ufó haladt el éjszaka a telihold előtt. Alig ért véget a háború, a Közép-Ázsiába küldött tudományos expedíciók arról értesültek a helyi lakosságtól, hogy az elmúlt években gyakran láttak az égen azonosítatlan repülő korongokat, majd 1922 augusztusában az amerikai expedíció tagjai saját szemükkel is látták a levegőben elhúzó, néhány fényesen csillogó diszkoszt. Ezeket az alakjuk és sebességük miatt senki sem téveszthette össze valamelyik korabeli repülővel. Aztán mind több lett a repülőgép, az emberek annyira már nem figyeltek fel mindenre, ami a fejük fölött szállt. Így nyílván számos ufót repülőnek véltek, és nem is jegyezték fel a látottakat. Az első ember, aki repülőgépről látott ufót, Sir Francis Chichester volt, aki később magányos tengerészként lett világhírűvé. 1931-ben világ körüli repülőútja során Ausztrália és Új-Zéland között találkozott egy "ezüstszínű, gyöngy alakú, repülő tárggyal, amely egyenesen felém szállt", majd elsuhant mellette, és azonnal- el is tűnt a látóteréből. Semmiféle tükröződésről vagy álomról nem lehet szó - Chichester nyitott kabinú (!) gépen szállt, egyedül volt, tehát el sem alhatott repülés közben. Azelőtt soha nem látott embertömeg mozgott többkontinensnyi területen egyszerre a második világháborúban, miközben szárazföldi, vízi és légi járművek tíz- és tízezrei jártak mindenfelé. Elkerülhetetlennek látszott hát, hogy ha összeütközés nem is, sorozatos megfigyelés azonban legyen. Volt is, csak éppen a harci helyzet miatt az erről szóló jelentéseket általában titkosították. Az angol vezérkar már 1943-ban különleges kutatócsoportot hívott életre, Massey tábornokkal az élen. Feladata az volt, hogy kikutassa, mik azok a "fénylő gömbök", amelyek olykor Európa fölött akadályozzák a brit bombázókat. Természetesen kezdetben német találmányra gyanakodtak. Az amerikaiak is találkoztak ilyen szerkezettel, azt hitték, valamilyen rejtélyes módon létrehozott energiagömb, amely a gépekhez érve, majd felrobban. De sohasem ütközött velük, nem tette tönkre a bombák elektromos gyújtóberendezését sem. Így aztán sokáig nem foglalkoztak az ismeretlen tárgyakkal. Csak amikor a csendes-óceáni háború során (arrafelé mindmáig így emlegetik, amit mi második világháborúnak nevezünk) az amerikaiak a japán szigetek ellen indítottak rohamot - vagyis 1945 elején, tavaszán - már a radaron is láttak jó néhány ufót. Legtöbbször hangsebességgel száguldottak, amire a korabeli vadászgépek, természetesen, nem voltak még képesek. Kezdetben japán repülőnek, valamilyen csodálatos és titokban kifejlesztett találmánynak hitték. Később, amikor látták, hogy az ufó nem támadja a légierő gépeit, felbátorodtak. Miközben a szövetségesek Észak-Afrikában partra szálltak, két napon és két éjszakán át láthatták a diszkosz alakú, fénylő tárgyat a levegőben. A hadműveleti terület fölött függött és "figyelt" (?). Aztán jött a koreai háború, és már a kezdetén, 1950-ben akadt amerikai pilóta, aki több cilinder (henger) alakú tárgyat is látott a csatatér fölött röpködni, de egyiket sem lehetett lelőni vagy utolérni. Azért Európában nem volt ilyen egyszerű a helyzet még a háború vége felé sem. Mint majd látni fogják, nemegyszer a hadsereg légfőbb vezetősége és az élenjáró hírközlő szervek arról számoltak be, hogy az "ellenségnek" ismét valamiféle új, minden eddiginél rémisztőbb fegyver jutott a birtokába, amellyel "hős katonáinknak" fel kell majd venniök a versenyt... 13. Egyre gyakoribb találkozás (Tvr-hét 1996/21) A második világháború ufó-szempontból sem volt eseménytelen. 1942. február 25-én légiriadót rendeltek el Los Angelesben, amely pedig több ezer kilométerre feküdt a fronttól. A város légterében ugyanis nagy sebességgel ide-oda cikázó repülő tárgyak jelentek meg, melyek gömb alakúak voltak, olykor mozdulatlanul függve maradtak a levegőben, majd továbbrepültek. Fényszóróval világították meg, majd tüzeltek is rájuk, de semmi nem ártott a különös repülő tárgyaknak. Az egyik tábornok az amerikai elnöknek jelentést írt az esetről. Innen ismeretes a legapróbb részlet is. Két évvel később, 1944. december negyedikén az egyik texasi katonai gép pilótája leszálláskor azt jelentette, hogy Laredo fölött a légtérben nagy sebességgel repülő, de repülőgéphez nem is hasonlatos tárggyal találkozott, mely addig üldözte, amíg le nem szállt. Hogy nem az ufológusok legendáiról van szó, az is bizonyítja, hogy a New York Times 1944. december 14-én beszámolt a már említett, Európa fölött látott energiagömbökről és több amerikai pilóta is nyilatkozott az ügyről. Ugyanakkor feljegyezték a német pilóták hasonló észleléseit is, ezek azonban nem az utolsó háborús években láttak napvilágot, mert a Harmadik Birodalomban alaposan megszűrtek minden napvilágra kerülő információt. Így még az ottani belső szakmai, katonai sajtó sem emlegette a rejtélyes "ellenfeleket" - mert tudták, hogy az energiagömb nem tartozik a német csodafegyverek közé. Az 1945-ös fegyvernyugvást követő néhány évben "csönd volt", vagyis kevesebb ufót láttak szerte a világon, mint azt megelőzően. De ez az állapot nem tartott sokáig. 1947-ben gyökeresen megváltozott a helyzet. Addig általában a fegyveres erők tagjai láttak repülő tárgyat, a hírrel azonban nem nagyon terhelték a polgári lakosságot - ám ha mégis, az emberek besorolták a katonai információk közé. Egészen június 24-ig. Akkor azonban különös dolog történt. A nyugati parton lévő Washington államban (melynek semmi köze az USA keleti partján fekvő fővároshoz) magángépével a levegőbe emelkedett, az akkor harminckét éves Kenneth Arnold tűzoltó készülékeket gyártó cég elnöke. Délután két óra volt. A hegyek fölött Arnold egyszer csak sorban repülő, kilenc furcsa "vadászgépet" fedezett fel. Mind gömb alakú, helyesebben afféle csészealj volt. Csillogtak a napfényben, és mintegy nyolc kilométeres távban repültek. Arnoldnak sikerült bemérnie, milyen gyorsan tettek meg két általa ismert pont (két hegycsúcs) közötti távolságot, és 2808 km/óra jött ki! Talán mondani sem kell, hogy akkoriban nem volt repülőgép, amely ennyi idő alatt ennek a távolságnak akár csak a felét képes lett volna megtenni. Leszállás után Arnold azonnal beszámolt a sajtónak arról, amit látott. Ezt hazafias kötelességének tartotta, hiszen - és ez a hidegháború kezdetén már úgy-ahogy indokoltnak látszott - azt gyanította (és sugallta), hogy idegen földi hatalom különleges járműveit látta. Jelezte azt is, hogy a tárgyak haladás közben úgy mozogtak alászállva-emelkedve, mint a vízen eldobott lapos kő, tányér vagy csészealj. Ezzel a szóval aztán másodszor is megindult a "repülő csészealj" szóösszetétel karrierje (mint emlékeznek rá, már írtuk, hogy a kifejezés először 1799-ben jelent meg a sajtóban). Arnold bejelentése valóságos ufólázat indított el, de a következő évek eseményei ezt mindenképpen alátámasztották, indokolták: rengeteg ufó jelent meg a Föld különböző körzeteiben. 1948 júliusától menetrendszerű repülőgépek személyzete és az utasok is láttak ufót, olyat is, amelynek mért sebessége már a 3200 kilométert is meghaladta. Nőtt a látott ufók mérete is. Láttak olyat, amely háromszor nagyobb volt az akkor létező legnagyobb amerikai bombázónál, a B-29-esnél. És az sem számított már ritkaságnak - nemcsak az USA-ban, bár a dolog mindig ott kapta a legnagyobb reklámot -, hogy sok ufoalakzattal is találkoztak a pilóták, vagy ilyesmit láttak az emberek a földről. Az egyik pilótával ironikus dolog esett meg: start előtt a riporterek éppen afelől érdeklődtek hisz-e az ufókban, mire ingerülten válaszolta, hogy ostobaság. Nyolc perecel a felszállás után kénytelen volt megváltoztatni álláspontját: 1947. július 4-én az idahói Boise-ból felszálló gép személyzete ugyanis egész csapatot látott, lapos "csészealjak" szálltak velük, egy ideig együtt a gép körül, majd hihetetlen sebességgel valahová eltűntek. 14. Támadtak az idegenek, vagy...? (Tvr-hét 1996/22) A negyvenes évek végén, az ötvenes évek első felében valóságos ufóláz söpört végig nemcsak az Egyesült Államokon, hanem más földrészeken is. Mi, magyarok ebből nem sokat tudhattunk, legfeljebb a Szabad Európa szórványos és meglehetősen bizonytalan hangnemű beszámolóiból szerezhettek tudomást az érdeklődők. Állítólag ekkoriban történt a híres roswelli eset is, amelynek során a források szerint lezuhant egy ufó az USA déli részén, és abban halott, idegen űrhajósokat is találtak. Az ügy igazi részleteit a híres-hírhedt "boncolásos film" (1995) ellenére sem hozták nyilvánosságra mind a mai napig. Pedig nagyon valószínűnek látszik, hogy ott valami történt. Tény, hogy az ufók bekerültek a köztudatba, s már világszerte kezdtek számolni velük. Akkor is, ha sokfelé tagadták létezésüket, miközben titokban katonai szakértők és mások különféle stábot hoztak létre kutatásukra. Minden nagyhatalom vizsgálta a kérdést, és ami még fontosabb; szüntelenül gyűjtötte az adatokat. Csak a hetvenes években derült ki, hogy az angolok, franciák, oroszok, amerikaiak (és minden bizonnyal a kínaiak is) folyamatosan figyelték az eseményeket, és a titkosszolgálatok hatalmas adatgyűjtő munkát végeztek. Voltak összeütközések is ez időben. A szakirodalom máig példaértékűnek tartja Thomas Mantell százados esetét. A huszonöt éves katonai pilótát 1948. január 7-én kora délután a kis kentuckyi város katonai repülöteréről küldték fel, nézze már meg közelebbről is azokat a fura "repülő csészealjakat", amelyeket a radar jelez. Fényözönt árasztó ufók szálltak arra. Mivel a jelenséget Fort Knox, az Egyesült Államok szigorúan őrzött kincstára közelében tapasztalták, volt ok a nyugtalanságra. Egyes túlbuzgó katonai jelentésírók szerint az ufók nyolcvanméteres átmérőjűek voltak, és "nyilvánvalóan a Szovjetunióból származtak". Négy vadászgép szállt fel azonnal, Mantell vette észre elsőként a keresett tárgyat, és feléje repült. Tízezer láb magasságnál is feljebb szállt és rádión jelentette, mit lát. Hetven méter átmérőjű, tengelye körül forgó gömb - vagy lapított gömb - alakú testet említett, 15 óra 11 perckor. Aztán a diszkosz szót használta. Pilótatársa is látta a tárgyat, és jelentette, hogy lefotózza. A harmadik pilóta is jelezte, hogy látta a tárgyat. Mantell közölte a földi irányítással, hogy közelebb akar menni hozzá, és "a gépem legalább kétszer gyorsabban repül, tehát mindenképpen utol fogom érni!" Ekkor már több mint tizenegyezer méter magasan szállt mindenki, de Mantell még feljebb igyekezett. Az ismeretlen tárgy vörös, narancsvörös színben pompázott. Amikor Mantell már csak háromszázötven méterre volt tőle - ezt odalent is látták a radaron -, az ufó távolodni igyekezett (szándékosan nem használom a "menekül" kifejezést, hiszen a földi vadászgéptől aligha kellett tartania. Inkább csak el akarta kerülni a találkozást). Mantell jelezte, hogy a tárgy negyvenöt fokos szögben, igen meredeken felfelé repül. A másik pilóta is látta a fogócskát, így leszólt a toronynak: "már csak néhány méter, és utoléri...!" 15.18-kor Mantell még azt jelentette, hogy a tárgy gigantikus méretű és hihetetlenül tud gyorsulni. Egyes források itt azt közlik, hogy ekkor Mantell eltűnt a felhőkben. Manapság, amikor éppen tizenegyezer méteres magasságban szállnak az utasszállító gépek, mindenki akár naponta meggyőződhet róla, hogy abban a magasságban már nincsenek felhők. Lehet, hogy a gép csak a többi pilóta szeme elől tűnt el, esetleg az ufó által kibocsátott fénycsóvában veszett nyoma? Ez csak feltételezés. A rádiókapcsolat megszakadt, és több mint egy órán keresztül nem tudták, mi történt Mantell századossal. 16 óra után Madisontól 130 mérföldre vadászgép roncsaira bukkantak. Olyan erős robbanás tépte szét a gépet, hogy a pilóta testéből semmi nem maradt! Máig nem derült ki, hogy valójában mi történt. Azóta sem tettek közzé egyetlen elemző vagy alaposan leíró jelentést. A források is ellentmondásosak. Hol azt írják, hogy a vadászgép az ufó által ionizált levegőbe kerülve esett szét öklömnyi darabokra, hol meg azt, hogy valamilyen félelmetes fegyvert vetett be az idegen hatalom a túlságosan is kíváncsi pilóta ellen. Állítólag a roncsok minden darabja úgy át volt lyuggatva mikroszkopikus nyílásokkal, akár a szita. Azon mindenesetre elgondolkozhatunk: Mi oka lehet, hogy a hatóságok mindmáig hallgatnak az ügyről...? 15. Nehéz bizonyítékot szerezni (Tvr-hét 1996/23) Az ötvenes években az Egyesült Államok fölött az égbolt "tele lett ufóval". 1951-52-ben több esetben egész ufóflotta vonult fel a nagyvárosok fölött. (Így, kötelékben repülve jelentek meg a főváros, Washington éjszakai egén is). Az erről készült filmet több laboratóriumban kockáról kockára átvizsgálták, majd megállapították, hogy a mozgó fénypontokat kétségkívül intelligens irányítók vezették. Ezek után nehéz lett volna "véletlennek" beállítani az esetet. Egyébként ez időben jelent meg ufó Dél-Amerika, Európa, India és Ausztrália számos települése fölött is. Látták őket a menetrend szerinti repülőn utazók, a katonai pilóták, a földi radarkezelők és csillagászok egyaránt. Az eseteket több tízezer oldalon sorolják az erről szóló tanulmányok. Az ötvenes évek közepén ugyan volt kisebb visszaesés, de 1957-től ismét szaporodott a repülő idegen tárgyak átvonulása. Felbukkantak már a tengeren is, és a hajósok mind többször láttak vízből kiszálló és vízen landoló ufókat. A NATO egyik hadgyakorlatán a víz alatti radarok (szonárok) ki is mutatták, hogy a közelben víz alatti ufó ólálkodik, hihetetlen sebességgel haladva a mélyben. Miközben a példák vég nélkül sorolhatók, kézzel fogható bizonyíték alig akadt. A hatvanas, hetvenes, nyolcvanas években Magyarországon is számos ufót láttak. Már olvasható az a hazai irodalom, amely minderről beszámol. Kecskemét, Debrecen, Kondoros, Miskolc, Veszprém, Győr - és szinte valamennyi magyar város - lakói észleltek rövidebb-hosszabb ideig lebegő vagy haladó ufót. Az utólagos beszámolók mellett szaporodik a repülő tárgy megjelenésekor készült fotó és film száma is. Ilyen szempontból nincs különbség hazánk és az Egyesült Államok, Argentína vagy Irán között. Az ufók érdeklődése, a jelek szerint, kiterjed minden földrészre, minden szárazfóldre és a tengerre egyaránt. A tudomany védelmében ki kell mondani: nem egyszerű az ufókutatás. Az ufó nem vizsgálható laborátóriumban, felbukkanása sem rendelhető meg előre. Az egész túlságosan is véletlenszerű. Az a kérdés is felmerül: vajon kik vezetik ezeket az ismeretlen szerkezeteket. A sokféle feltételezés közül csak az egyik az, mely szerint a repülő tárgyak utasai kozmoszunk valamely más részéből érkeznek. Lehet. Csakhogy ehhez képest furcsán, mondhatni primitíven viselkednek. Az is feltételezhető, hogy az egyik párhuzamos világ követei ők, vagyis más dimenzióban, más tulajdonságú térben élnek, és onnan képesek átjönni a mi terünkbe. A harmadik változat szerint az sem lehetetlen, hogy időutasokkal van dolgunk. Ez utóbbi feltételezés szinte minden furcsaságra magyarázat volna. Ha ugyanis nem kozmikus idegenek vezetik az ufókat, hanem földi emberek a jövőből - mondjuk úgy: az ükükunokáink, akik egykor majd feltalálják a hátrafelé történő időutazás módját - akkor éppen ilyen időgépekkel (ufókkal) járnak vissza minden korba. Lehet, hogy ezért voltak láthatók az őskorban, az ókorban, a középkorban és manapság is... Azonban negyedik feltételezés is létezik: egyesek ugyanis úgy vélik, hogy a valamikori atlantiszi kultúra nem semmisült meg, ahogyan hisszük (talán a pusztulásról szóló legenda is csak azért terjedt el, hogy ezzel is védjék magukat), s valójában élnek, valahol a Föld rejtett pontján, esetleg a föld alatt vagy a tenger mélyén. S ha ez igaz, akkor máris van magyarázat arra, miért látható oly gyakran víz alól felszálló ufó. És ha valóban így van, akkor igaz az is, hogy az emberiség fejlődése több mint tízezer évvel ezelött kettészakadt, s azóta külön-külön folytatódik. Az egyik - a jóval magasabb intelligenciájú csoport útját alighanem mindenki ismeri - ez a Földnek és lakóinak történelme. A másikról viszont semmit nem tudunk. Ez utóbbi valószínűleg kis létszámú, tudós egyedekből állt, és áll talán ma is. E tudósok részvételével elképesztően magas tudományos-technikai fejlődés történt. Nyilván rég bejárták a Naprendszert, sőt, az sincs kizárva, hogy már azon kívülre is eljutottak. Ha pedig sikerült felvenniük a kapcsolatot igazi kozmikus idegenekkel, akkor a két emberiség egyike már ott tart, ahová mi egyelőre csak legmerészebb álmainkban vágyunk. Az ufók tehát - bárkinek a művei is legyenek - már régóta itt repdesnek körülöttünk, és bizonyára jönnek majd a jövőben is. Nem rajtunk múlik, hogy még nem fejtettük meg a titkukat. De egészen biztosan eljön annak is az ideje. (Vége)