Nemere István: Tudósok zavarban, harcban (Tvr-hét 2000/28-31) A tudomány egyes képviselői - szerencsére korántsem mindenki! - néha igen szerencsétlenül reagálnak azokra a felfedezésekre, amelyek nem illenek bele az előzőleg már elfogadott, oktatott és követendő tudományos irányvonalba. Az egyik ilyen érdekes és fontos kérdés az emberiség kora, eredete, származása. Ma úgy vélik, és ezt mindenkivel elfogadtatták, hogy az emberhez hasonló lények mintegy egymillió évvel ezelőtt léptek ki az állatvilágból, és a mai ember elődei is csak pár százezer éve jelentek meg a Földön. Ehhez képest már a tizenkilencedik században is számos lelet került elő, amely ennél sokkal régebbi, sőt a régi rétegekben is teljesen a mai ember csontjaihoz hasonló maradványokat találtak. Minket most nem elsősorban ezek a leletek érdekelnek, hanem az a reakció, amellyel a tudományos világ hivatalnokai és döntéshozói fogadták a leleteket. 1912-ben egy argentin tudós, Carlos Ameghino régésztársaival együtt 2-3 millió éves kőzetrétegekben talált kétségtelenül ember által készített kőeszközöket. A tudósok felhördültek: mivel szerintük akkor még nem voltak a világon emberek, a lelet vagy hamisítvány, vagy tévedés lehet. Később ugyanott megtalálták egy ősállat combcsontját, amelybe nyílvessző hegye állt bele még az ősidőkben, de sebesülése ellenére az állat elmenekült, és túlélte a vadászatot. Csak az a baj, hogy az adott ősállat a tudomány megállapítása szerint már több millió évvel azelőtt kihalt. Akkor ki lőhetett bele nyílvesszőt, ki vadászott rá? Először itt is tévedésre hivatkoztak. Aztán a geológiai jelentéseket vonták kétségbe. Majd azt állították, hogy valami földmozgás hatására a rétegek összecsúsztak, és a csontok régi rétegekbe kerültek. A kutatók hiába mondták, hogy a csontokat a megtalálás idején erővel kellett kifejteniük a kőzetből, amely szorosan és nagy terjedelemben vette körül őket, tehát nem csúszkálhattak ide-oda szabadon. Később a teljes elhallgatást választották - azokról az argentínai teletekről mind a mai napig nem is olvashatunk a hivatalos szakkönyvekben. De ezzel még nem elégedtek meg. Igyekeztek más oldalról is "megtámogatni" az igazukat. A másik kedvelt módszer az volt, és ma is az, hogy ha valamelyik szerző könyvében vagy cikkében meg is említ egy-egy ilyen "ellentmondásos leletet", azonnal hivatkozik egyik kollégájára vagy elődjére, aki "azt már kimerítően megcáfolta". Senki nem néz utána, valós-e az a cáfolat, és ha igen, milyen érvekre támaszkodik. Bizony sokszor kiderülne, hogy a hivatkozott forrásban egy fia érvet sem találunk. Kedvelt módszere ez az úgynevezett "szkeptikusoknak" vagy "tényeket tisztelőknek". Az argentin eset után néhány évvel neves tudósok már arra vetemedtek, hogy hamisítással, csalással vádolták meg Ameghinót és társait. Semmiképpen nem tudták elfogadni, hogy mélyebb, régebbi rétegekben is lelhettek ilyen eszközöket. Hiszen akkor fel kellett volna adniuk a mindmáig kötelező érvényű állításukat az emberiség viszonylag fiatal koráról. Pedig ennek még sok sok cáfolatát találták meg a földben, de az elmélet mára már dogmává meszesedett. Az egyik kanadai ásatásnál neves régészek jégkorszak előtti üledékrétegekben kétségtelenül emberkéz által készített lándzsa- és nyílhegyeket találtak 1951-55-ben. Ez pedig azt jelenti, hogy már az észak-amerikai eljegesedés előtt emberek éltek és vadásztak arrafelé. Igen ám, de a tudományos dogma szerint Észak-Amerikába az első emberek maximum 12-20 ezer évvel ezelőtt vándoroltak be. A leleteket viszont 75-125 ezer évesre kellett becsülni, mert olyan rétegekből kerültek elő, amelyek abban a korban süllyedtek le. Akik a leletek régi kora mellett érveltek, azokat hamarosan lesöpörték a színpadról. Pedig ne feledjük: egy demokratikus államban történt mindez, ahol - elméletileg! - a tudomány maga is demokratikus "intézmény" (kellene hogy legyen). A leletek többségét soha nem látogatott múzeumi raktárakba süllyesztették, majd nekiláttak, hogy módszeresen lehetetlenné tegyék a tárgyakat meglelő és azok igazi kora mellett kiálló kutatókat. Az egyiket például addig üldözték, hogy végül munkanélküli lett, ott kellett hagynia az állását, sokszor hozták lehetetlen helyzetbe. Egy társát, aki mellesleg a Kanadai Nemzeti Múzeum igazgatója volt, szintén elbocsátották állásából. Kénytelen volt külföldön keresni munkát. Egy másik igazgatót azért bocsátottak el, mert az intézmények nyomatékos kérésére sem volt hajlandó elbocsátani azt a régészt, aki a kérdéses leleteket feltárta. Ami szintén fontos: ez a nagy harc négy év alatt játszódott le - de ezen idő alatt egyetlen kanadai régésznek sem jutott eszébe, hogy megfogadja a kollégák tanácsát, és maga is elmenjen a Huron-tavi Manitoulin-szigetre. Pedig ott saját szemével láthatta volna, milyen rétegekből kerültek elő a leletek, netán maga is végezhetett volna még ásatásokat... Egy kolléga aki közelről látta mindezt és szenvedő alanya volt a kanadai tudományos intézmények szégyenletes tettének, később azt írta könyvében, hogy mindez nem volt elég! A lelőhelyet tudományos közreműködéssel eltüntették szem elől! Addig intézkedtek az akadémikusok, míg ott a szigeten, ahol kiásták az eszközöket (és ahol nyilván még lehetett volna találni további bizonyítékot arra, hogy az ember sokkal-sokkal régebben él Amerikában is), idegenforgalmi központot rendeztek be! Évekig semmit nem tettek, majd látva, hogy az ügy csak nem akar "meghalni", ilyen módon tettek pontot a végére. Már maga ez a történet is csak ellenzékinek számító kutatók hivatalosan el nem ismert, mégis szigorúan tudományos folyóirataiban vagy "lázadó" szerzők könyveiben olvasható. Akit a téma bővebben érdekel, M. Cremo 'Az emberi faj rejtélyes eredete' című könyvében magyarul is utánanézhet. Mindennapos dolog volt akkor már száz éve - és persze nem csupán Kanadában -, hogy miután egy régész ilyen "túlkoros" leletről hozott beszámolót, maradi kollégái elkezdték meggyőzni, "megdolgozni". Karrierjére, pályafutására, addigi eredményeire, körülményeire hivatkozva tanácsolták neki, hogy ne lógjon ki a sorból, hiszen aki szembeszegül az akadémiák véleményével, "annak annyi". És csakugyan, a legtöbb ilyen lázadóra nem könnyű sors várt. Texasban sem történt másképpen 1958-ban, mint néhány évvel korábban Kanadában. Ott ugyanis harmincnyolcezer éves kőeszközöket és állati csontokat találtak egyes kutatók. Tábortűz nyomai is előkerültek, kézenfekvő volt tehát arra gondolni, hogy valakik a helyszín közelében elejtett állatokat sütöttek és ettek meg. A tűz szénmaradványaiból a legmodernebb eszközökkel megállapították a lelet korát. Csak az volt a "baj" - mármint a "hivatalos" tudomány, a vaskalapos akadémikusok szempontjából -, hogy akkoriban az ember megjelenését az adott földrészen legfeljebb tizenkétezer évre tolták vissza az időben. Ha tehát valaki azt állitotta, hogy ennél háromszor régebbi leletet és bizonyitékot talált arra, hogy emberek éltek ott - az nem mond igazat... Ennél a leletnél az volt az érdekes, hogy a kormeghatározás csak később készült el. A leletet viszont ismertették, még kormegjelölés nélkül. Minden régész örült és dicshimnuszokat zengett a szaksajtóban a texasi lewisville-i leletekről. Hogy mennyire beleillik az állatok együttesébe mindaz, amit ott csont formájában leltek! Gyönyörűek a szerszámok is! Persze akkor még mindenki meg volt győződve, hogy a lelet maximum tizenkétezer éves. Egy nyílhegyet külön kiemeltek az eszközök közül, és mint tökéletes példányt fotózták minden oldalról, reklámozták a szaklapokban. Aztán robbant a bomba: a laboratóriumokból megérkezett a kormeghatározás eredménye. Harmincnyolcezer éves? Az lehetetlen! Túl azon, hogy aligha nevezhető tudósnak az az ember, aki ki meri ejteni a száján a "lehetetlen" szót, itt is tetten érhető ezen urak és hölgyek kétszínűsége. Attól kezdve ugyanis többé nem beszéltek ezekről a leletekről, sem a szenzációsnak kikiáltott nyílhegyről. Amit csütörtökön még mint az amerikai régészet nagy eredményét dicsőítettek, azt pénteken már gúnyolták, a következő héten pedig nem is említették. Akik később egyáltalán megszólaltak még ebben az ügyben, azt mondták, hogy a nyílhegy hamis volt (?). Mások pedig amellett kardoskodtak, hogy biztosan a laborokban tévedtek, merthogy az eszközök "semmiképpen sem lehetnek olyan idősek, ha az első ember csak tizenkétezer éve lépett Amerika földjére". Igen, kérem, ez komoly tudományos érv volt egy kézzelfogható, valóban létező és ellenőrizhető leletegyüttessel szemben! A tudósok el is felejtették már ezt a kis incidenst, amikor az 1970-es évek közepén a New York állambeli Timlin-hegyekben végzett ásatások során kísértetiesen hasonló nyílhegyek és más kőeszközök kerültek elő, mint annak idején Texasban. Kár, hogy a közelben nem találtak emberi vagy állati csontokat. Amiket összefüggésbe lehetett volna hozni az eszközökkel és így megállapítani korukat. Viszont talán az is jelent valamit, hogy megint csak jégkorszak előtti rétegekben leltek rájuk. Így most azt állítják néhányan, hogy ezek nem harmincnyolcezer, hanem... hetvenezer éves leletek! Az akadémiai véleménnyel szembeszegülő kutatók várhatják, hogy velük is leszámolnak az ortodox akadémikusok. Hiszen olyasmit állítanak, amit a mai tudomány hivatalos része nem képes elfogadni igazságnak. Egy mexikói és egy amerikai régész Mexikóvárostól 130 kilométerre délre az 1960-as években olyan finoman megmunkált ősemberi eszközökre bukkant, amelyekhez hasonlót addig csak Európában találtak. Valamivel később egy közeli másik lelőhelyen szintén találtak eszközöket, ezek azonban durvábban voltak megmunkálva, jelezvén, hogy ezt egy kevésbé fejlett csoport készítette és használta. Csak a rétegekkel volt megint baj, amelyekből a leletek előkerültek. Mindkét eszközlelőhely ugyanis 250 ezer éves kőzetben lapult! Négy különböző kormeghatározó módszert és szupermodern eszközöket vetettek be. Bizonyítást nyert, hogy a rétegek kora mindenképpen 250 ezer éves. Leírhatatlan felháborodás tört ki akadémikus berkekben. Az ő részükről talán érthető is a dolog. Hiszen ha elfogadják ezt a kort, akkor az nem csupán az "amerikai emberről" szóló hivatalos tanokat (dogmákat) változtatja meg gyökeresen, hanem az egész emberiség történeti fejlődésében is jókora korrekciókat kell(ene) végrehajtanunk! Hiszen a hivatalos változat értelmében olyan emberek, akik ilyen eszközöket tudtak készíteni, csak Afrikában léteztek, és azok is csak alig 100 ezer évvel ezelőtt bukkanhattak fel. Ennél két és félszer régebbi korokban és éppen Mexikó területén hogyan lehettek volna ennyire fejlett ősemberek? Ezzel tízszer korábbra helyezték volna az amerikai ember korát, és felforgatták volna az európai tudományágat, annak korhatárait és elfogadott elméleteit. Talán mondani sem kell, hogy a bosszú nem maradt el. A hatvanas években tett felfedezést a szakirodalomban még a nyolcvanas években sem lehetett maradéktalanul, teljes egészében leközölni. Minden szaklap elzárkózott előle, a geológusok is tiltakoztak, nem csak a régészek. Hiszen mielőtt ilyen vagy bármilyen anyagot közölnének a lapok, ismert szakmabelieknek adják át elbírálásra. És itt kezdődnek a bajok. Minden tudós tudna mesélni személyes ellentétekről, amelyek miatt egy-egy felfedezés vagy akár csak szakcikk soha nem jelenhetett meg. Pedig nem a tudományos megalapozottság hiányzott. Ebben az esetben ez fokozottabban észlelhető. Ha valaki olyan anyaggal állít be a szerkesztőségbe, amely forradalmasítja azt a tudományágat, és ennek következtében újra kellene nyomtatni minden addigi egyetemi tankönyvet és egyéb kiadványt, amely miatt sokan búcsút vehetnének a katedrától és igazgatói állásuktól - az a cikk sohasem fog megjelenni. Így állunk jelenleg. Amikor anyagot kerestem ehhez a kis sorozathoz, meg kellett állapítanom: akár egy egész évig írhatnám az ehhez hasonló cikkeket, akár könyv is kerekedhetne belőlük! Ugyanis a tudományos világ rendkívül makacs, a minden újjal szembeszálló ortodox, óhitű rétegének szerte a világon meghatározott és nagyon erős pozíciói vannak. Ők azok, akik nem hagyják kibontakozni a fiatal tudósokat (tisztelet a kivételnek), és ők azok, akik megcsontosodott, régen reformokra szoruló nézeteket nemcsak hangoztatnak, hanem másokkal is kötelezőnek fogadtatnak el. Ezek egyike az ember származásának immár számtalan sebből vérző hagyományos, de sejtésünk (és a bizonyítékok) szerint alapvetően hibás elmélete.