Nemere István: A távcső rejtélye (Tvr-hét 1998/32) Az iskolában azt tanítják, hogy az első távcsövet 1610 körül mutatta be holland feltalálója. Ahhoz, hogy megértsük, miféle titok is lappang itt (méghozzá nem is egy!), ahhoz sajátos "időutazás" révén a múltba kell merülnünk. Már az 1500-as évek második felében is építettek távcsövet szerte Európában. A XIII. században élt Roger Bacon angol tudós viszont, a jelek szerint, négyszáz évvel korábban nemcsak távcsővel, hanem kezdetleges mikroszkóppal is rendelkezhetett. Legalábbis nemrégiben fellelt kéziratai erre utalnak. Mindenesetre az tény, hogy 1610 körül Galilei fordította először műszerét az égbolt felé. Éjszakai szemlélődésének eredményeképpen mindjárt fel is fedezte a Jupiter négy (nagyobb) holdját. Megfigyelte a Vénuszt, és természetesen a közeli Hold krátereit, szakadékait, repedéseit. A Szaturnuszt szemlélve arra a belátásra jutott, hogy annak a bolygónak kétoldalt sajátos "fülei" vannak Nyilvánvalóan a kezdetleges, rossz felbontású távcsővel a Szaturnusz gyűrűiből láthatott valamicskét. De hol itt a rejtély? Hát ott, hogy a jelek szerint valakik még a korai távcsőfeltalálókat is megelőzték! Az ókorban a görög Démokritosz már beszélt az atomokról, mint az anyag legkisebb alkotórészeiről, s azt is mondta, hogy a Tejút ködösen ragyogó csíkja az égen voltaképpen nem más, mint sok ezer, sok millió csillag egymásba folyó fénye. Felmerül a kérdés: minderre csak a zsenik szokásos intuíciója, ösztöne és ötletessége vezette? Vagy tudott mást is, többet is, netán valamilyen eszközzel figyelte meg az égboltot? Egy másik korabeli görög tudós, Számoszi Arisztarkhosz kijelentette, hogy nem a Föld a világ közepe, hanem a Nap, és a körül keringenek a bolygók meg a Föld is. A jelek szerint tehát Démokritosz és Arisztarkhosz már több mint kétezer évvel ezelőtt rendelkezett ismeretekkel a kozmosz szerkezetéről. Ilyen tudást azonban csak távcsővel szerezhettek volna (ha nem 1610-ben fedezik fel azt...). 1884-ben a régészek ásatás közben az egyiptomi Tanis városában különös üvegtárgyat leltek a szentély feltárásakor. Az egyik oldalán ideálisan lapos, a másikon domború volt, látszott, hogy ilyenre csiszolták. Mivel színtelen üvegből készült, kicsi az esélye, hogy valamilyen öltözet vagy tárgy díszítésére szolgált. Kiderült, hogy nagyító, amely könnyen lehetett egy korabeli távcső alkatrésze. A többi ásatás során szaporodni kezdtek a hasonló leletek. És nemcsak Egyiptomban, hanem Pompejiben is. A távcső titkát tehát a rómaiak is ismerték. A nem egészen hét centiméter átmérőjű tanisi lencsét ma is minden gond nélkül beilleszthetnék valamelyik távcsőbe, és rendeltetésszerűen használhatnák. A kutatók megállapították, hogy csaknem kétszáz évvel Krisztus születése előtt "keletkezhetett". Vagyis nagyjából akkor, amikor Démokritosz és Arisztarkhosz élt és tevékenykedett. A XIX. századi ásatások során találtak hasonlót az ázsiai Ninivében (Asszíria fővárosában). Az egyik nagyon szép darab úgy háromezer évvel ezelőtt készült. S ez egyben azt is jelenti, hogy a legrégibb civilizációkban is ismerték már az üvegöntést, mi több, a csiszolási technológiát is. Így aztán nem csoda, hogy a négyezer éves babiloni hengeres pecséteken olyan ábrázolás található, amely néhány távoli bolygót mutat, méghozzá olyan helyzetben és állapotban, ami egyébként szabad szemmel a Földről nem látható. A babiloniak - a fennmaradt ábrázolások tanúbizonysága szerint - látták a Szaturnusz időszakos "alakváltozásait", sőt azt is tudták, hogy időnként eltűnik, és olyankor más csillagokat látni a helyén. Minderre szintén nem jöhettek rá csupán "logikával" vagy számításokkal. 1610-ben Galilei is észrevette a "fülek" eltűnését, és rendkívül elcsodálkozott rajta, nem tudta mire vélni a dolgot. Csak később derült fény a jelenségre: a bolygó olyan helyzetbe kerül a Földhöz viszonyítva, hogy a gyűrűje az élével fordul felénk, így az akkori gyenge távcsővel ilyenkor nem lehetett látni semmit. A gyűrű, azaz Galilei szavával a "fülek" egyszer-egyszer eltűntek. És ugyanezt fedezték fel jó néhány ezer évvel korábban az ókor csillagászai! Aligha volt akkoriban az embereknek jobb szemük, mint manapság, s hiába volt a levegő is sokkal tisztább, mint ma - a Szaturnusz-jelenség szabad szemmel soha nem volt látható. Akkor hát mióta ismeri az emberiség a távcsövet? S vajon miért nem használta egy-két ezer évig, hogy teljesen feledésbe merüljön?! Ez az igazi rejtély, amire a címben utaltunk.