Az idegen szonda

R. Mac Govern amerikai tudós már régebben felvetette annak lehetőségét (és ezt igen valószínűnek tartja), hogy idegen civilizációk már nemegyszer küldtek űrszondákat Naprendszerünkbe; e gépi berendezések feltehetően információkat gyűjtöttek a rendszer bolygóiról és talán rólunk, emberekről is. Az információkat, "haza" sugározták. Mac Govern szerint ennek bizonyítékai is vannak. Mindenekelőtt az, hogy a Föld környékén több ízben olyan elektromágneses hullámokat fogtak fel, amelyeknek forrását nem sikertűt meghatározni.

Ez persze nem lehet elégséges bizonyíték, és a tudományos közvélemény nem is fogadta el annak. Ám a tudós hipotéziseit váratlanul megerősítette Duncan Lunan skót csillagász 1973-ban nyilvánosságra hozott állítása. De menjünk időrendi sorrendben, hisz az ügynek elég régi előzményei vannak. Amióta a rádiózás elterjedt a Földön, a szakemberek többször találkoztak olyan jelenségekkel, amelyeket sokan a nem földi eredetű automatikus műhold működésének tulajdonítanak.

1928-ban B. Van der Pol holland professzor a Philips-gyár specialistája Carl Störmer norvég matematikussal Hollandia és Norvégia között rövidhullámú rádióadóval végzett kísérleteket. A kisérletek egyik célja az ionoszféra rádiójel-visszaverő képességének tanulmányozása volt. Október 11-én Van der Pol a 31,4 méteres hullámhosszon 20 másodpercenként 3-3 rövid jelet sugárzott; ezeket az ionoszféra visszaverte és Stanner Oslóban jól vette.

Ám ekkor... történt valami érthetetlen. A rádiójelek, ahogy "illik", a másodperc egy-heted része alatt visszaverődtek a Földre és Oslóban - mint említettem - jól vették őket. Azonban a vevőkészülék más jeleket is vett: a Hollandiából küldött impulzusok több másodperces késéssel megismétlődtek. A késések 8,11,15,8,13,3,8,8,8,12,15,13,8,8 másodpercenként követték egymást...

Október 24.-én megismételték a kísérleteket. A jelek fura késései is megismétlődtek, ugyanolyan időtartamokkal 8, 11, 15... stb. szekundumos késésekkel.

Aztán évtizedekig csend volt ez ügyben. Mivel Van der Pol és Störmer nem találták a je1enség magyarázatát, senki sem foglalkozott az üggyel.

1953. szeptember 14. és 17. között az angol televízió nézői érdekes és merőben szokatlan dolgot tapasztaltak. E napokon ugyanis - többször ismétlődve - a képernyőkön egy ismeretlen, idegen Adóállomás monoszkópja és abban nevének rövidítése: KLEE jelent meg. A képet többen le is fotózták; az idegen adás minden alkalommal elnyomta a helyi adókat, majd 2-3 perc múlva eltűnt. Mivel bizonyos meteorológiai viszonyok között máskor is előfordult már, hogy akár földrajzilag távoli állomások képe "bejön" a készülékek képernyőjére, abban nem lett volna semmi szokatlan. De amikor utánanéztek annak a bizonyos KLEE jelű adónak... Kiderült hogy az amerikai Texas állam egyik houstoni tv állomásról van szó, azonban az-az adó három évvel korábban, 1950-ben megszűnt és így természetesen a monoszkópját sem sugározták többet. A brit állami televízió, a BBC nyomozást indított az ügyben. Ennek eredményét (vagy inkább eredménytelenségét) hivatalos közleményben így fogalmazták meg: "Ami történt, teljesen ellenkezik a televízióadásokkal kapcsolatos ismereteinkkel . . . Fizikai lehetetlenség, hogy a jelek véletlenül visszatükröződtek volna valamelyik égitestről, minthogy az sem képzelhető el, hogy három évig a Föld körül keringtek. Bármennyire különös is, csak azt mondhatjuk: ezeket a jeleket értelmes lények szándékosan sugározták felénk egy olyan pontról és olyan okokból, amelyeket ma nem tudunk meghatározni."

1960-ban ismét nekilendültek a kutatásoknak. Úgy látszik, szöget ütött a tudósok fejében Nikola Tesla, a híres tudós és feltaláló nyilatkozata, aki a Van der Pol-eset közzététele után kijelentette: a jelenség egy idegen civilizáció tevékenységét jelentheti.

A legtöbbre Ronald Bracewell amerikai kutató, a Stanford Egyetem Radioasztronómiai Intézet professzora jutott; azt állította, hogy a földi rádiójeleket egy idegen mesterséges hold fogta fel, majd ismét kisugározta. Ezzel a ténnyel akarta jelezni létét. Ám Bracewell tovább is lépett: a késleltetés időadatai nem lehetnek véletlenszerűek - állította - és nem csupán a szonda létét jelzik, hanem annál jóval többet: a késésekből talán megállapíthatnánk, hogy kik, mikor és miért küldték ide azt az idegen űrjárművet ?

Bracewell a kód megfejtésével több évig kísérletezett, sikertelenül. Ám D. Lunan csillagásznak több szerencséje (vagy kitartása?) volt. Közleményeiben és a British Interplanetary Society előtt arról számolt be, hogy a jeleket a visszaverődés sorrendjében és a késés nagysága szerint egy grafikonon ábrázolta, az így létrejött rajz a Boötes csillagcsoport általunk Epszilonnak nevezett csillagot ábrázolta.

Méghozzá úgy, ahogy az a Földről 12 600 évvel ezelőtt látszott. Lunan ebből azt a következtetést vonta le, hogy a szondát akkor és onnan küldték ide. A feltevés fonalát tovább gombolyítva, a következő pontokra jutunk;

1. a szondát értelmes lények küldték ide, akiknek már tudomásuk lehetett arról, hogy bolygónkon "hamarosan" kifejlődik a technikai civilizáció, feltehetően létrejön majd az elektromágneses hullámok átvitelén alapuló távközlés;

2. szándékukban állhatott (áll?) felvenni velünk a kapcsolatot, még akkor is, ha arra egyelőre csak gépi úton, kissé felemás formában kerülhet sor;

3. a szonda vagy műhold (az elnevezés lényegtelen; űrben tartózkodó automata műszaki szerkezetről van szó) csaknem tizenháromezer éve arra "vár"- arra lett beprogramozva -, hogy a Földről érkező rádiójelekre reagáljon.

4. Ez azonban nem zárja ki azt, hogy a passzív jelvárás mellett aktív próbálkozásokat is tegyen. Meglehet, a szonda időről időre elektromágneses nyalábokkal bombázta a Földet, így próbálván hírt adni magáról. Az adások azonban primitív őseink, a fáraók városai, a római légiók, Cortez expedíciója vagy Napóleon idején értek a Födet, tehát kárba vesztek. A szonda mindannyiszor "megértette", hogy még nem jött el az alkalmas idő.

5. Amint a Földön megindult a rádiózás (Marconi., Popov és mások), a szonda nyilván kapott szórványos jeleket, talán válaszolt is rájuk azok késleltetett visszasugárzásával. De akkor oly kevés készülék működött a Földön, hogy ezt az emberek észre sem vették. Erre csak a huszadik század húszas éveinek végén, az általános és kiterjedt rádiózás első szakaszában kerülhetett sor.

6. Ugyanakkor feltehető, hogy a szonda - a beléje kódolt utasításoknak megfelelően - "Hazafelé" már jelezte, hogy létrejött a 12 600 éve várt kapcsolat, a "megfigyelt bolygón" (vagyis: Földünkön) élő lények átlépték a fejlődés egyik fontos küszöbét. Ha elfogadjuk azt a (még korántsem biztos és erősen vitatott) állítást, hogy a szonda "Hazája" a Boötes csillagcsoportban keresendő, akkor vegyük figyelembe a következőket: a csillagcsoport Lunan által gyanított tagja, a Boötes Epsziloni csillag 104 fényévre van a Földtől. A fénysebességgel száguldó rádiójelek tehát a mi idő számításunk szerint 1928 (az első "rádiókapcsolat" éve) + 104 = 2032-ben érkeznek oda, a válaszra és ebből következően valamilyen reakcióra pedig a szondának - és így nekünk is - újabb 104 évig: 2032 + 104 = 2136-ig kell várnunk!

7. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a szonda nem kizárólag rádióadásokat, de tv-adók jeleiből formált képeket is visszasugározhat, méghozzá a vételtől számított bármilyen hosszú idő múlva is (így az ő számlájára írhatjuk a KLEE - monoszkóp nagy port felvert esetét is), ezért a jövőben ezen a téren is számtalan meglepetés érhet még bennünket;

8. de egyáltalán nem biztos, hogy erre hamarosan sor kerül. Előfordulhat: a szondát úgy programozták be, hogy csak bizonyos időnként végezzen ilyen jeladásokat. A "hallgatás" köztes szakaszai a mi időszámításunk szerint 50, 100 vagy több évet is kitehetnek;

9. vagy éppenséggel a szonda máris elvégezte a rábízott feladatot, a rólunk szóló hír útban van "hazafelé" és konstruktőrei szerint a szondára nincs többé szükség. Az is lehet, hogy a beleépített önmegsemmisítő szerkezet már működésbe lépett, és mire mi kijutunk az űrbe, a szondának nyomát sem találjuk majd...

Teleki Péter magyar kutató szintén hajlamos a késleltetett rádióvisszhangok forrásaként ezt a szondát feltételezni és érdekes cikkében Lunanhoz hasonlóan javasolja: sugározzák vissza a szondának a Van der Pol-féle jeleket, ez talán működésbe hozza a szonda bizonyos autómatikáját, ami talán újabb, jóval teljesebb és persze éppen nekünk szánt információáradatot indít el felénk. Ám fenti, pontokba szedett érvelésünk utolsó részeként említettük, hogy az is egy lehetőség, hogy talán éppen ez a cselekedettünk semmisítené meg a szondát, hiszen ebből az automatika is "megértené", hogy a szondát felfedezték... Az azonban biztos, hogy mint oly sok más határesetben, itt is sok még a bizonytalan tényező. Egyáltalán nem biztos például, hogy a szondát csakugyan a Boötes felől küldték - ezt csupán Lunan grafikonja alapján gyaníthatjuk. Épp úgy lehet, hogy máshonnan jött sőt, még az is előfordulhat, hogy a késések időadatait mi egészen másképpen értelmeztük - nem úgy, ahogy kellett volna - és azok vagy egy teljesen más információt hordoznak - vagy éppenséggel nem is jelentenek semmit. A megoldást talán nem ott kell keresni. Az is lehet: a szonda nem tartózkodik itt csaknem tizenháromezer éve (ez a szám csupán Lunan grafikonja és annak az akkori Boöteshez hasonlósága miatt került be az ügybe), csupán éppen erre járt és 1928 és 1953 között tartózkodott valahol a közelben, de már ki tudja, merre száguld ...? Mindenesetre csábítóbbnak látszik persze az a feltételezés, hogy itt van, csak ránk vár, csak miattunk küldték ide "valakik". Hogy ez azért nem egészen alaptalan feltételezés, arra mutat szerintem dr. Ferencz Csaba kandidátus sajtó-nyilatkozata.

A neves tudós az Ország - Világban összefoglalva a tényeket és Teleki állításait is helyeselve, mindenképpen amellett tört lándzsát, hogy a szondaügyben a rádiócsillagászati kutatásokat folytatni kell, hiszen könnyen lehetséges: éppen így léphetünk végre kapcsolatba más civilizációkkal.

(Nemere István: Titkok könyve)

(forrás: Cila's homepage)

Vissza