Dian Girard -Nincs ott semmi
Ping! Cheryl Harbottle ijedten összerezzent. Körülnézett a szobában, a fura kis zaj forrását kereste. Ám úgy tűnt, minden rendben van, a világító panelek változatlanul a Délidő Nyáron beállításban ragyogtak. Az Erdei Hangok háttérzaj-kazetta lágyan burukkolt, csicsergett, és zizegtette a faleveleket.
Pillantása végül is az új díszpálmán állapodott meg. Hm, ezzel lesz baj. Kiégett a nyavalyás, vagy mi. Mindenesetre furcsán néz ki.
Cheryl felkelt, és óvatosan közelebb lépett a lámpához. Töprengve vonta össze keskeny szemöldökét, a lámpa közepén ugyanis, ahol szerinte valaminek lennie kellett volna, semmi nem volt. Tényleg semmi. Az összes vezeték a helyén volt, de középről áltűnt a fényesen izzó gömb. És ami még rosszabb, át sem látott a helyén. A levegő kicsit homályosnak tűnt, mint a torzító tükörben. Majdnem mintha hullámzó vízbe nézne.
Cheryl még közelebbről bámult a lámpába, mire valami megragadta az orrát. Sikkantott egyet, és hátraugrott. Aztán megdörzsölte a sérült testrészt, és tovább bámulta a lámpát. Hát igen! Határozottan az volt az érzése, hogy egy lámpának nem szabadna így viselkednie. Megkerülte, hogy a másik oldalról is megvizsgálja. A sarokban olyan szűk volt a hely, hogy alig tudta átpréselni magát.
A lámpa valami oszlopféléhez hasonlított. Az egyik végét a mennyezethez csavarozták, a másikat a padlóba süllyesztették. A közepén meg kitüremkedő, fényes drótokból készített ketrecszerűség.
Cheryl óvatosan a közepén lévő semmi felé nyújtotta az ujját. Amikor vagy öt centire lehetett a középpontjától, valami megragadta. Gyorsan visszarántotta a kezét, és az ajkát csücsörítette. Elő kell szednie a használati utasítást. Persze nem volt, már évek óta nem látott egyetlen használati utasítást sem. De a számítógép biztosan tud valamit.
Leült Rögtöngondol márkájú házi terminálja elé, és a katalógust kérte. Az ábécérendbe szedett lista lassan araszolt felfelé, amíg meg nem állította, a "lámpa, dísz" tételnél. Ezzel a módszerrel vette meg azt a vacakot. A számítógép készségesen futtatni kezdte a hatvan másodperces hirdetést. Úgy érezte, már végtelen sok méretben, formában, stílusban és színben készült világítótestet bámult végig, mikor megpillantotta a saját lámpáját. "A megvilágítás új elve - hirdette a reklám tüzes betűkkel. - Hozza be a napot a nappalijába!"
Cheryl lenyomta a terminál TÖBBET gombját, és a rendszer adni kezdte a háromperces teljes hirdetést. Egy gordonkabúgású hang közölte vele, hogy az egész szomszédság az ő lámpájára fog irigykedni, és hogy milyen előnyei vannak a "fémfényű polibutirátnak" vagy mi az ördögnek. Amikor a hirdetés befejeződött, ismét megnyomta a TÖBBET gombot, mire egy kifejezéstelen hang kezdte rá hidrogénről, gyújtásról és tárolórendszerekről, energiaingadozásokról meg az elektromágneses egyensúlyról. A képernyőn meg mindenféle kacskaringós vonalak, négyszögek és számok. Mérgében még egyszer megnyomta a folytatást kérő gombot, de erre megjelent egy csomó hosszú matematikai képlet, és belekezdtek egy elméleti előadásba, amelyből egy árva szót sem értett. Cheryl mérgesen kikapcsolta a terminált, és megperdült, hogy újra szemügyre vegye a bedöglött lámpát.
Az volna a legegyszerűbb, ha kikapcsolná. Aztán meg hívhatná a Javítókat. Intézzék el ők. Az ördögbe is, nincs egy hete, hogy megvette ezt a vacakot! Az a mai világ baja, hogy már nem gyártanak minőségi árut. Fáradtan arra gondolt, hogy erre legalább harmincnapos garancia van. De ezzel az erővel vehetett volna egy olyan aranyos kis antik lámpát is, igazi üveg villanykörtével.
Felkelt és odament a lámpához, hogy kikapcsolja. Semmi. Pontosabban a semmi még mindig ott volt a közepén. Újra megpróbálta ki- és bekapcsolni, de az a furcsa kis torzulás ott középen változatlanul megmaradt. Addig kísérletezett egy golyóstollal, amíg meg nem állapította, hogy megmaradt a húzóerő is.
Cheryl a homlokát ráncolta. Fura, nagyon fura. Valami működik, de hogy működhet, ha nem kap áramot? Újra odabökött a golyóstollal, de most hagyta, hogy a lámpa megragadja: A golyóstoll könnyedén előrecsusszant, és eltűnt a lámpában. Kész, vége, kaput. Cheryl elborzadt. Nevetséges!
Cheryl óvatosan, tágra nyílt szemmel megkerülte a lámpát. Felvett egy porcelánnippet, amit mindig is utált, és felkínálta mint áldozatot. Az erő némi nehézségek árán berángatta a figurát a fémrácson, és felfalta. Valami oknál fogva Cherylt elfogta az öröm.
Továbbra is figyelte a semmi helyét, de közben óvatosan széthajtogatta a drótrácsot. Végül is megnyitotta az utat a középpontig, de úgy látszott, ez semmilyen hatással sincs a foltra. Volt egy olyan érzése, hogy ezzel érvényteleníti a harmincnapos garanciát, de ha már idáig elment, nem visszakozhatott. Felajánlotta a lámpának a reggeli újságot, és szinte tudományos szenvtelenséggel nézte, ahogy a lapok befelé hajlanak, lassan összesodródnak és eltűnnek a semmiben. De hol az ördögben lehetnek? Hiszen nagy dolgokat egyszerűen nem lehet beletenni a kis dolgokba. Másrészt viszont az is elképzelhető, hogy ez a folt belülről nagyobb, mint kívülről. De valahol csak kell legyen egy határ. És szinte ördögi mosollyal kapott fel egy nagy műanyag páfrányt cserepestül.
Hát ez már tényleg több a laknál! Mikor a páfrány is eltűnt, odadobta a tavalyi télikabátját, egy pár ócska cipőt, a férje szakadt kalapját, amelyben horgászni járt, azt a rémes festményt, amit Lujzától kaptak karácsonyra, és két fölösleges sótartót. Különböző sebességgel, de mind nyomtalanul eltűntek a lámpa feneketlen gyomrában.
De ő majd kifog rajta! Cheryl még jobban szétfeszegette a drótketrecet. A huzalok végre elpattantak, és ő szánalom nélkül, egyenként bedugdosta őket a foltba. Nem kellett
hozzá húsz perc, és majdnem teljes önmagát megetette a lámpával. Még csak nem is böfögött. Nem maradt belőle más, mint egy-egy oszlop alul-felül, amiket nem tudott elmozdítani. És hát persze maga a folt. Cheryl szomorúan gondolt a régi jó tanácsra: "Bújj be a lyukba, és húzd magadra!" Ez a lyuk nyilvánvalóan nem hajlandó moccanni sem. Nem vesz tudomást arról a vitathatatlan tényről, hogy szerkezetének legnagyobb része eltűnt, csak lebeg ott a semmiben, vagy másfél méternyire a földtől. Alul is, felül is volt vagy öt centi az oszlopok és a folt között. Valami egyensúlyban tartotta.
- Nincs semmi látható támasza - mondta Cheryl hangosan, és kezdett megrémülni. Most már sokkal jobban látta; illetve sokkal jobban látta, hogy mit nem Iát. Ha közelebb hajolt, mintha egy apró fekete pöttyöt pillantott volna meg a folt közepén, de nem volt benne biztos. Kihozott az ikrek szobájából egy gombolyag spárgát, és a végét csábítóan meglengette a folt fölött. A spárga kiegyenesedett, és lassan megindult előre. Kísérletezett egy darabig, visszahúzta a spárgát, és engedte, hogy az a valami újra elkapja. Egyszer azonban túl erősen ragadta meg, és attól kezdve a folt ellenállhatatlanul húzta befelé. Cheryl megfeszítette magát, és teljes erőből megpróbálta visszahúzni, de nem ment. A spárga mozgott, a folt meg a helyén maradt. Letekert még egy darab spárgát, és jó erősen odakötötte a legnagyobb fotelhoz. A folt megette a lazán lelógó spárgát, és a fotel lassan elkezdett csúszni a lámpa felé. Amikor a spárga annyira megrövidült, hogy a fotel kezdett felemelkedni a levegőbe, Cheryl úgy döntött, ennyi elég.
A baj csak az volt, hogy mindig is jobban ment neki a csomók megkötése, mint a kibogozásuk. Rémülten rohangált a lakásban körbe, de mire megtalálta a Biztollót, a folt már a végső csapást mérte a székre. Cheryl tehetetlenül nézte, hogy Puha Párna márkájú karosszéke, amelynek ráadásul valódi művinil szőrmebevonata is volt, lassan elformátlanodik, és becsúszik a foltba.
Istenem, ezt nem lehet leállítani! Mozdíthatatlannak tűnik, és olyan étvágya van, mint egy növésben lévő kamasznak. Cheryl megborzongott. Mi történne, ha egyik gyerek véletlenül beleütközik? Nagyot nyelt. Már megbánta, hogy leszedte a védőrácsot. Berohant a hálószobába, és lekapta az ágyról az egyik szörnyű, narancsszínű pöttyös takarót. Legalább betakargatja, hogy senki se menjen véletlenül neki: Spárga már nem maradt, de némi kutatás után megtalálta a férje két randa nyakkendőjét. A nappaliba visszatérve a pokróc egyik végét óvatosan az oszlop aljához szorította, és alaposan megkötötte a zöld kockás nyakkendővel. Aztán felhúzta a takarót a felső oszlopra, a folt fölé, de középen jó lazára hagyta. Megerősítette fent is, és mintegy búcsúzóul, mókás masnit kötött a másik nyakkendőből. Tessék, itt van tehetetlenül, becsomagolva, mint valami pocakos múmia. Cheryl nagyot sóhajtott megkönnyebbülésében.
Korai volt az öröm. A pokróc elkezdett befelé gömbölyödni, amíg olyan nem lett az egész, mint egy akril homokóra. A dereka egyre keskenyebb lett, eltűnt, és a pokróc két vége elkezdett a folt felé húzódni. Egy idő múlva az anyag ijesztő reccsenéssel kettészakadt. Cheryl már csak azt látta, hogy mindkét oszlopvégen keskeny, narancsszín pöttyös gallér fityeg. Meg egy kicsit ferde, bíbor és piros csíkos csokornyakkendő. A folt elégedetten csillogott.
Cheryl odarohant a terminálhoz, hogy hívja a Javítót, de megtorpant. Mit is javítsanak meg? A lámpát nem, az már gyakorlatilag eltűnt. A foltot pedig nem kell megjavítani, remekül működik. Hívja a Lakáskarbantartókat? Karbantartási probléma, ha egy feneketlen kút van az ember nappalijában? Még az is előfordulhat: megvádolják, hogy ő tette oda, és ezzel csökkentette az ingatlan értékét.
Meredten bámulta a házi szörnyét. Válassza el kötéllel azt a sarkot, és szereljen fel figyelmeztető táblát meg villogó sárga lámpákat? Hisztérikusan felkacagott. És mi legyen a belépti díjakkal? "Tekintse meg a világ nyolcadik csodáját! Figyelje, hogyan zabálja fel a Harbottle Folt egész Cincinnatit!"
Másrészt viszont... Cheryl lassan megnyugodott, és a foltra meredt. Szóval mindenfélét megeszik, ugye? Határozottan odament a terminálhoz, és hívott egy számot. Amikor a gép kapcsolt; megszólalt:
- Jó napot kívánok, itt Mrs. Harbottle beszél a B szint 1743. lakásból. Szeretném lemondani a szemétszállítást. Más megoldást találtam.
És most már nincs más gondja mint hogy találjon valami ízléses függönyt, ami illik a szőnyeghez... no meg persze a narancsszín pöttyökhöz.
Domokos Katalin fordítása