Az Európa Könyvkiadó meglepõ körülmények
között jutott az alábbi "Töredék"
birtokába.
1964. december 18-án 13
órakor hárman ültek a Kiadó egyik szerkesztõségi
szobájában. A szoba egyik ajtaja hosszú és
homályos folyosóra, a másik egy szomszédos
szobába nyílik. Az ablak a Dohány utcára
néz. A megbeszélés idején az ablak
és a két ajtó csukva volt.
Beszélgetés közben
kinyílt a szomszéd szobába vezetõ
ajtó, valaki belépett, és egy kéziratcsomóhoz
hasonló csomagot helyezett az asztalra, majd csendesen
visszahúzódott, és betette maga után
az ajtót. A jelenlévõk a vita hevében
föl se figyeltek a belépõre, és késõbb
is csak arra emlékeztek vissza, hogy az illetõ ruházata
és egész megjelenése sajátságos
és "kicsit túl modern" volt.
Néhány perc múlva
egyikük át akart menni a szomszéd szobába
egy könyvért, de zárt ajtóba ütközött.
Zárva találta a folyosóra vezetõ ajtót
is.
"Érthetetlen"
- mormolta, és érthetetlennek találták
a dolgot a többiek is, annál is inkább, mert
mindkét ajtó kulcsa belülrõl volt a
zárban. Hogy jutott hát a szobába és
hová tûnt a titokzatos idegen, aki az imént
az asztalra tette az említett csomagot?
A kérdés megoldhatatlannak
látszott.
Ekkor bontották fel az asztalra
helyezett csomagot.
Papírnak látszó
borítékban, mûanyag orsón magnószalagot
találtak. A kölcsönzõbõl szakembert
és magnetofont kértek, a szakember segítségével
a szalagot lejátszották.
A szalag nem adott hangot. A kölcsönzõ
embere babrálni kezdett vele, ide-oda pörgette a mágneses
fej elõtt. Az õ közremûködésének
köszönhetõ, hogy a késõbb megfejtett
szöveget csak "Töredék"-nek nevezhetjük.
A szalag jeleit kibernetikusok,
pszichológusok, nyelvészek és irodalomtörténészek
kollektívája fejtette meg. Ebbõl adódnak
az értelmezés bizonyos eltérései.
A rongálódás következtében a
szalag sok helyt "olvashatatlanná" vált.
Ezeket a részeket . . . . . . . . - kal jelöltük.
Elsõ ízben tesszük
közzé a szalag teljes szövegét. Aki a
megfejtés munkájának részleteire kíváncsi,
olvassa el Karinthy Ferenc Nyelvelés és kibernetika
címû cikkét a Magyar Nemzet 1970. január
22. számában, a felkavarodott viták iránt
érdeklõdõ olvasónak a Kortárs
1969. decemberi számából Dobozy Imre Mit
üzen a jövõ? címû kissé száraz,
de részleteiben értékes összefoglalását
ajánlhatjuk.
A szalagról a napi és
idõszaki sajtóban számos cikk, ismertetés,
tanulmány stb. jelent meg. Az újságírók
figyelmét azonban elkerülte a magnószalag csomagolópapírjának
problematikája.
Egy mûegyetemi hallgató
megszerzett a csomagolópapírból egy darabkát,
és rádiókarbon vizsgálatnak vezette
alá.
A légkörben a kozmikus
sugárzás hatására radioaktív
szénatomok (C 14) keletkeznek. Ezeket a C 14 atomokat az
élõ növényi és állati
szervezet önmagába építi. A szervezet
életének megszûnésével a C 14
utánpótlása is megáll. Ettõl
kezdve a halott szervezetben a radioaktív szénatomok
száma egyre csökken, 5 600 év alatt felére,
11 200 év alatt negyedére stb.
A C 14 atomok számából
megállapítható, hogy az állati vágy
növényi eredetû anyag hány éves.
A csomagolópapír
rádiokarbon vizsgálata különös eredményt
hozott. A vizsgálatot ezután többször
elvégezték, külföldi tudományos
intézetekkel is ellenõriztették.
Megállapították,
hogy a csomagolópapír fényõfából
készült. Megállapították, hogy
a megengedettnél jóval több C 14 atomot tartalmaz.
Megállapították,
hogy azt a fenyõfát, melynek rostjaiból a
papír készült, plusz-mínusz 34 év
eltéréssel csak kb. 600 év múlva fogják
kivágni.
A Töredék-et tartalmazó
magnószalag csomagolópapírja tehát
legkorábban i. sz. 2564-ben, legkésõbben
i. sz. 2598-ban fog elkészülni.
Bár a Töredék
néhány állításával a
Kiadó nem ért egyet, az Olvasó jobb tájékozódása
érdekében a teljes szöveget közzétesszük.
"Munkánkat befejeztük. A szfinx nem árulta
el titkait.
A magunk elé tûzött
cél elérhetetlen. Kutatásaink eredményeit
összefoglalva ki kell mondanunk, hogy a XX. század
irodalmát csak cserepekre törött torzító
tükörnek fogadhatjuk el, amelyrõl nem állíthatjuk,
hogy a kor állapotának igazi képét
mutatja, sokkal inkább azt, hogy szaggatott, erõsen
redundáns inrormációhalmaz. Törvényeit
megtalálni, tanulságait kihámozni meghaladja
erõnket."
E tragikus szavakkal fejezte be
jelentését J. M. Wöllendorf professzor az Információs
Igazgatóság ülésén, száz
évvel ezelõtt. Nem lepõdhetünk meg a
hangjából kicsendülõ kesernyés
reményvesztettségen. Wöllendorf egész
munkás életének több mint felét
- hetven évet! - fordította a probléma megoldására,
s neki magának kellett bejelentenie a kudarcot.
A "Wöllendorf jelentés
a valóság vetületeirõl" irattárba
került. Száz évnek kellett eltelnie, hogy ismét
elõvegyük, és felismerjük alapvetõ
jelentõségét. Számunkra a zsákutcák
is értékesek. Wöllendorf egy kutatási
irányt lezárt, és csak kora technikai fejlettségén
múlott, hogy nem tudta az új utakat kijelölni.
Köszönet mûvének!
Az irodalomtörténet
mint a lélektan segédtudománya ébredt
fel többszóz éves hibernált állapotából.
Tudományos tevékenységünk megtorpanása
késztet arra, hogy megvizsgáljuk és megértsük
az emberi agy mûvészi alkotó tevékenységét.
Megértsük, hogy miképpen születtek a múlt
eredményei.
Az önmaga által föltett
kérdésekre az ember eddig még mindig válaszolt.
Energiabõségünkre támaszkodva, a Vasziljev-Asakawa-Sheldon
képlet alapján megszerkeszthettük a VAS-idegrendszereket.
Az elsõ látványos eredmény az volt,
amikor három versidézetbõl és egy
tartalomjegyzékbõl a VAS újrateremtette Arthur
Rimbaud elveszett költeményeit.
A tudományos bizonyításnak
a véletlen is segített. Az õsi Lyon melletti
ásatásoknál, a sivatag konzerváló
homokjából elõkerült nagy könyvleletben
egy Rimbaud-kötet néhány oldalát - 127-tõl
142-ig - is megtalálták. Lehetõség
adódott az összehasonlításra.
A tudósok az eredeti szöveg
és a VAS-rekonstrukciók között mindössze
három eltérést találtak. Egyik egy
sajtóhiba az eredeti szövegben, a másik, hogy
a "chandelle" (gyertya) szó helyett a VAS "chandail"-t
(trikózubbony) értelmezett, a harmadik egy szórendi
hiba volt.
Az eredmény kutatók
tízezreit fordította az irodalomtörténet
felé.
Ma már nemcsak azok az irodalmi
mûvek vannak birtokunkban, amelyeket az emberiség
néhány évezred alatt felhalmozott, hanem
azok is, amelyeket íróik csak terveztek, de betegség,
nyomorúság, elmebaj, öngyilkosság vagy
végrehajtott halálos ítélet miatt
nem írtak meg.
Ismerjük Platón "Kritiász"-át
teljes terjedelmében. Euripidésznek mind a 92 drámáját
és Homérosz naplóját; Shakespeare-nek
egy nyolcvanhárom éves korában írt
önéletrajzából megfejtettük a "szonettek
fekete hölgyének rejtélyét". Bárki
elolvashatja Petõfi kései nagyrealista regényeit,
Hölderlinnek "A lét értelmérõl"
címû filozófiai munkáját, Lord
Byron öregkori verseit a nagyapaság örömeirõl,
vagy Thomas Mann József sorozatának tizenötödik
és egyben leghosszabb kötetét.
A VAS-idegrendszerek mûködésének
lényege szinte gyerekesen egyszerû. A paleontológusok
már évszázadokkal ezelõtt is rekonstruáltak
egyetlen csontocskából egy kihalt állatfajt;
az archeológusok egy gombból és a hozzáillõ
gomblyukból egy bronzkori falut. Ismertté váltak
azok a magyarországi törekvések is, amelyek
az ún. "habach" kiadványokban testesültek
meg. (Egyik magyar könyvkiadó sorozatot indított
híres személyiségek, elsõsorban zeneszerzõk
életérõl. A könyveket napló formában
írták. Egyiknek címébõl - "Ha
Bach naplót írt volna…" - született
a "habach" elnevezés. Íme a VAS-idegrendszerek
tevékenységének korai anticipációja.)
Az egyéni nyelv kialakulásának
és mûködésének törvényeit
feltáró "Language Monographs" Richard
Keguan mûve, és a nemrégiben elkészült
magyar szinonima-szótár a VAS-idegrendszerek munkáját
szinte hibátlanná teszi.
Fentiek alapján mindenki
megértheti . . . . . . . . számszerû foglalatok
. . . . . . . . gyakorisági görbe és . . .
. . . . . . . . . . . . . impulzus-ismétlési frekvencia
. . . . . . . . E kis vargabetû után visszatérve
az eredeti problémára . . . . . . . . Wöllendorf
idézett jelentése szerint a XX. század irodalma
váltólázhoz hasonlítható, és
nem mutat helyes . . . . . . . . bennünket mégis segít
az a kéziratcsomó, amelyet . . . . . . . . találtak,
és amelyekre a VAS-idegrendszerek támaszkodhattak.
Nemcsak Wöllendorf "Jelentés"-e
miatt tekintettük hosszú ideig tabunak a XX. századi
irodalom kutatását. Oka volt az is, hogy a szövegek,
könyvek a Kemény Évszázadban szinte
kivétel nélkül . . . . . . . . . . . . . .
. . . . . és az emberiség sokkal fontosabb feladatokkal,
az Élelmezési Válság megoldásával
vagy a Második Bolygó meghódításával
és benépesítésével foglalkozott.
Az oktatás rendszerének teljes átszervezése
és természettudományos alapokra . . . . .
. . . az igazi morális magatartás emberi törvényeit.
A nagy megrázkódtatások után a nyugodtépítõ
munkaszakaszában . . . . . . . . igyekeztek elfelejteni.
Az elsõ nehézségeken túljutva, ma
már nehezen érthetõ, de a korszak valóságában
benne rejlõ reális erõk . . . . . . . . irányába
hatottak.
A puritánok, akiket valamikor
gúnyosan "fehérköpenyesek"-nek neveztek
. . . . . . . . birtokában. Elsõ gondjuk a Négy
Közvetlen Cél (élelem, energia, oktatás,
emberi méltóság) megvalósítása
volt, és nem vettek agyelembe olyan igényeket, amelyeket
az általuk megvetett irodalom . . . . . . . . és
adott választ.
Érvek és ellenérvek
csatája . . . . . . . . de ma már világos,
hogy mégis rekonstruálhatjuk a XX. század
irodalmát, és törvényeinek vázára
felépíthetjük az egész bonyolult korszak
totális képét. Továbbhaladásunkhoz,
a természettudományos munka fejlõdéséhez
szükségünk van ennek a periódusnak kevert
világképére . . . . . . . . az emberi agy
mûvészi alkotó tevékenységének
ismeretére ellentmondásos körülmények
között, átmeneti idõszakban.
Történelmünknek
különös szakasza volt a XX. század. A kutató
lépten-nyomon . . . . . . . . problémákba
ütközik. Már, az egyszerû felsorolás
is érzékeltetheti, hogy . . . . . . . . ijesztõen
eltorzult . . . . . . . . elképesztõ . . . . . .
. . a kapitalizmus és a fasizmus, mindennapos merényletek
az emberi sérthetetlenség ellen. Létbizonytalanság
. . . . . . . . az éhezés és betegségek
. . . . . . . . milliók nem jutottak megfelelõ mennyiségû
vízhez sem.
A XX. század tudományos
irodalma gyakran gyermekes önhittséggel beszél
az eredményekrõl, úgy tüntetve fel a
kort, mint a tudomány fejlõdésének
. . . . . . . . Nem állítjuk, hogy ebbõl
egy szó sem . . . . . . . . mégis . . . . . . .
. cáfolnunk. Az eszkimók is . . . . . . . . talán
. . . . . . . . pálmaágakat lengettek . . . . .
. . . sem a napfoltok számának, sem a . . . . .
. . . a többfuratos fúvókákat pedig
. . . . . . . . szilikonbevonattal készült ruhákban
. . . . . . . . tekintették. Nem is szólva az egyes
résztudományok képviselõinek erõsen
specializált és ezért . . . . . . . . negatív.
Nem becsüljük le a század kezdeményezéseit,
de az a felelõtlenség, amellyel az atommagban rejlõ
energiát minden elõrelátás nélkül
feltárni készültek, bizony . . . . . . . .
Mert igaz, hogy a fejlõdést nem lehet megállítani,
de fejlõdésnek tekinthetõ-e . . . . . . .
. a gyorsítóberendezések segítségével
sem ismerték fel . . . . . . . . a kezükben volt.
Még leginkább a molekuláris kémia,
a mûanyagkutatások és a meginduló ûrhajózási
kísérletek mutatnak némi. . . . . . . . .nem
említve azokat a kõbaltákat és kézi
szövõszékeket, amelyeket bináris, digitális
számológépeknek neveztek.
Jóformán semmit sem
tudtak az emberi agy természetes képességeirõl,
hogyan gondolhattak volna arra, hogy e képességeket
kifejlesztve, a távirányítás és
a Galaktikába való behatolás . . . . . .
. . Tau Ceti, az Orion fekete foltja, az Androméda-köd
. . . . . . . . spekulációk. A szub-atomáris
és a galaktikán túli . . . . . . . . végül
. . . . . . . . mégiscsak . . . . . . . . "ad vitam
aeternam".
Sikerült rekonstruálnunk
vitákat, amelyek az ún. "kettõs kultúra"
problémáit feszegették. E viták .
. . . . . . . az angol C. P. Snow és mások . . .
. . . . . érthetetlenek. Mégis mélyükön
az látszik, hogy egy új kultúra, amelyet
akkor "természettudományos"-nak neveztek,
kereste megjelenésének formáit, keveredve
elõítéletekkel . . . . . . . . hogy . . .
. . . . . uralma alá hajtsa.
Éppen ez a nyíltan
jelentkezõ kettõsség válik számunkra
a legfontosabbá. "Természettudományos"
és "humán" kultúra . . . . . .
. . nevetséges. De hát a XX. század szülte
a dzsesszmuzsikát, a szürrealista festészetet,
a milliós példányszámban megjelenõ
"paper-back" köteteket, a filmipar kezdetleges
formáit, a penicillint és a . . . . . . . . is.
Ezek az ellentmondások jelennek meg abban a kéziratcsomóban
is, amelynek címe RIADÓ A NAPRENDSZERBEN.
A kéziratcsomó 385
lapból áll. A lapok majdnem egyformák, növényi
rostokból és tömítõ anyagokból
készültek, nedves eljárással. Szárították
és simították õket.
A lapok egyik oldalára egyszerû
eszköz, ún. "írógép"
segítségével jeleket, betûket vittek
fel. A betûk alig különböznek a Római
Birodalom adószedõinek betûitõl.
Nem sikerült kiderítenünk,
hogy miért maradtak a lapok külön. Feltételezhetõ,
hogy nyomdai úton való sokszorosításra
gyûjtötték õket össze. Hogy ez megtörtént-e
vagy sem, arra adataink nincsenek. Vissza kell utasítanunk
az összehasonlító történeti néprajztudósok
egy-két kalandos elméletét. Ezek a lapok
nem szolgáltak vallásos-misztikus célokat.
Nem égették õket erdei tisztások oltárai
elõtt, és kollektív száj-szertartások
füstölõ-hengereit sem csavarták belõlük.
A lapok magyar nyelvû elbeszéléseket
tartalmaznak. Mindegyikhez feljegyezték az író
nevét is. A nevek nem magyarok, elképzelhetõ,
hogy az elbeszélések eredeti nyelve sem magyar,
tehát valószínû, hogy fordítógépek
közbeiktatásával készültek.
Majdnem kétségtelen,
hogy az elbeszélések nem esetlegesen kerültek
egymás mellé. Egy kétméteres földréteg
alól kiásott épület cserepei és
téglái, bármilyen összevisszaságban
is helyezkednek el, engedelmeskednek bizonyos törvényeknek,
és a látó szem megérti történetüket.
Nem érthetünk egyet
a kitûnõ Prabhávati bizarr magyarázatával,
mely szerint . . . . . . . . politikai okok . . . . . . . . ezt
csattanósan cáfolják. A kéziratcsomó
õsi kifejezéssel "antológiá"-nak
vagy "florilégium"-nak készült. Az
antológia-elmélet mellett szól az elbeszélések
szokatlan tervszerûséget mutató csoportosítása
egyes tartalmi elemek köré. Egy nagyobb csoport a
számológépek fejlõdésérõl,
egy másik bolygóközi utazásokról,
földi emberek és más világokból
származó élõlények találkozásairól,
gyakran összeütközéseirõl szól.
Egyik-másik elbeszélés
elég alaposan írja le gépi berendezések
mûködését, illetve emberek összeütközését
a maguk alkotta tárgyakkal. Azt gondolhatnánk, hogy
alapfokú technikai oktatás vagy bizonyos viselkedési
normák ismertetésének céljára
készültek, tehát didaktikai indítékból.
Feltevésünkrõl le kell mondanunk, ha felhívjuk
a Lubencov-Cheek-féle "A gépek világtörténete"
címû emlékezõegységet, és
kérjük a XX. század gépeinek katalógusát.
Több elbeszélés
említi a Marsot a Mars-lakókat, a Holdat, a rajta
felállított megfigyelõállomásokat,
távoli bolygók kiaknázását
stb. Más elbeszélések emberszabású
vagy állat alakú, tökéletesen mûködõ
számológépekrõl, illetve automatákról
szólnak. Akadnak olyanok is, amelyek az idõt átutazható
térnek tekintik, amelyben a múltba és jövõbe
utazást viszonylag egyszerûen, ún. "idõgépek"
segítségével lehet megoldani.
A Lubencov-Cheek katalógus
szerint a XX. század embere mindezt nem tehette meg. Az
elsõ leszállás a Holdon . . . . . . . . a
Marson pedig . . . . . . . . Automatákba építhetõ
miniatûr elektronikus agyak sorozatgyártását
. . . . . . . . kezdtük meg, és jól tudjuk,
hogy az idõ felkutatására irányuló
kísérletek mennyi energiát fogyasztottak,
és hány tudós életét követelték,
Az eredmény kétes értékû és
szegényes. Az a néhány Jura-kori brachiosaurus
. . . . . . . . a metapontói õslénytani Intézet
. . . . . . . . gyermekek örömére. Ilyen sikerekre
. . . . . . . . büszkék.
Az elbeszélések tehát
nem a XX. századról és nem megelõzõ
századokról szólnak. De nem szólhatnak
a jövõrõl sem.
Mi tövirõl hegyire
ismerjük azt a múltat, amely a XX. század emberének
jövõje. Az elbeszélések tudomást
sem vesznek a legfontosabb fordulópontokról, a .
. . . . . . . es katasztrófáról, a logikai
nyelvrõl, az emlékezet visszajátszásának
jelentõségérõl, nem beszélnek
sem az elemek átalakíthatóságáról,
sem az állati és növényi szervezetek
mesterséges mutációiról. Említenek
bizonyos találkozásokat földi és extragalaktikus
élõlények között, de szót
sem ejtenek a legnagyobb meglepetést keltõ felfedezésrõl,
a . . . . . . . . talált . . . . . . . . szinte felsorolhatatlan,
hogy mi mindent köszönhetünk szuperintelligenciájuknak.
Sem a múlt, sem a jelen,
sem a jövõ? Hol játszódtak tehát
az elbeszélések ?
Ha elkérjük irodalom-tároló-emlékezõ-egységeinktõl
a hasonló nem-valóságos-térben-játszódó
korábbi alkotások jegyzékét, érdekes
névsort kapunk. A mûfajok, sajnos, nem teljesen tiszták,
ezért az emlékezõ-egységek néhány
ún. "utópiát" is ezeknek az elbeszéléseknek
elõdjeként fogtak fel.
A sort szamoszatai Lukiánosz
"Igaz történet"-e nyitja meg, bár
Homérosz, Platón és Hérodotosz mûvének
egy-egy részletét is ide sorolhatnók. Emlékezzünk
csak, amikor "csillagos és örök ércházában"
Héphaisztosz hozzálát Akhilleusz pajzsának
elkészítéséhez:
" …vastag botját fogta kezébe,
és bicegett kifelé:
szolgálók gyámolították;
drága aranyból vannak
ezek, de akárcsak az élõk
Van szívükben erõ
és ész, és szólani tudnak,
és õket munkára
az égilakók tanították."
Nyilvánvaló, hogy ezek az aranyból, tehát
fémbõl készült "szolgálók"
nem lehetnek mások, mint tanuló mátrixokkal
és a biológiai tulajdonságokat utánzó
univerzális kapcsolóhálózattal, megfelelõ
érzékelõ és végrehajtó
szervekkel ellátott, az információk tárolására,
feldolgozására és koordinálására
képes neuronális automaták. Ha nem akarunk
a kérdésbe belebonyolódni, azt kell remélnünk,
hogy Homérosz nem ismerte, hanem csak elképzelte
ezeket a robotokat.
E részletek csak részletek,
de Lukiánosz "Igaz történet"-e már
teljes mû, s mint ilyen, érdemes tanulmányozásra.
Hõse hét nap, hét éjjel repült
hajójával, amíg Holdat ért, kalandjai
a Naprendszerben, a Lámpavárosban, a Cethalban,
a Kárhozottak és az Álmok szigetén
valóban rendkívüliek, és nem jelentéktelenebbek
egy XX. századi ûrhajósregény pipázó,
a felsõbb matematikában és a sugárfegyverek
kezelésében egyformán járatos kapitányának
kalandjainál.
Az "Igaz történet"
ellen csak azt a kifogást emelhetjük, hogy nem elég
bátor (vagy talán jobban tiszteli a tudományt),
hogy felhasználja kora tudományának eredményeit,
illetve szakkifejezéseit, Késõbbi írók
határozottabban éltek a tudományos nyelv
hangulatteremtõ erejével.
Az 1600 körüli évek
csillagászati felfedezései, a távcsövek
és mikroszkópok megjelenése, a matematikai
fejlõdés, a nagy világutazások hatalmas
érdeklõdést ébresztettek az emberekben.
Bármerre fordultak, új és új világokat
láttak, s még inkább elragadta õket
újabb és újabb világok felfedezésének
lehetõsége. Foltok a Hold arcán, távoli,
csodálatos szigetekrõl érkezett tudósítások,
a Szaturnusz gyûrûje, az üveglencse alatt látható
parányi élõlények - mind-mind megmozgatták
a fantáziát. Az emberi agy izzott az új ismeretek
lángjában, és ez az izzás állandóan
táplálékot kívánt.
Egy kérdésre adott
válasz száz és száz kérdést
fiadzott. A kérdések és válaszok valóságos
láncreakciója futott végig az elmékben.
Megérthetjük ezt az állapotot, ha visszaemlékezünk
arra, hogyan tolultak fel a kérdések a mi agyunkban
elsõ hipno-elektronikus leckéink után.
A kérdések anticipáltak
voltak, de a válaszok nem lehettek kielégítõek.
Tudományos kérdések irodalmi választ
kaptak. A feszültségek feloldását a
fantáziára bízták.
Shakespeare "Vihar”-ának
varázslója ugyan visszavonult, és "minden
harmadik gondolata" a sírja volt, de helyére
új varázslók léptek. A Hold újra
bevilágította a fantasztikus regények éjszakáit.
Francias Godwin "Ember a Holdban"-ja, Cyrano de Bergerac
"Utazás a Holdba" címû könyve
összekötik Lukiánoszt és Verne Gyulát,
a franciául író magyar fantésztát.
A fantasztikus irodalom fellángolásának
szakaszai egyre gyorsabban követték egymást.
Lukiánoszt 1500 év választja el de Bergeractól,
de az utóbbit már csak kétszáz év
Vernétõl. Verne és Wells között
egy félszázad sincs, és Wells még
láthatta a tehetséges utódok folyóiratok,
magazinok, könyvkiadók, filmproducerek köré
gyülekezõ csoportjait.
A fantasztikum a XX. század
elõtti irodalomban csak viszonylag ritkán s akkor
is inkább az egyszerû olvasó kedvéért
bukkant fel - a XX. században nyíltan manifesztálódott,
és hajszálerek millióin át . . . .
. . . . Ma már világosan látjuk, hogy Mason
fejtegetései az emberi tudatformák alakváltozásairól,
megállják . . . . . . . . A remeterák elfoglalja
a megürült csigahéjat, az új eszmék
is szívesen költöznek régi formák
kidolgozott . . . . . . . . A XX. század tudománya
. . . . . . . . az összefüggések oksági
láncolatát . . . . . . . . "Szép, mint
egy esernyõ és egy varrógép találkozása
a boncolóasztalon" - jósolta Lautréamont,
s nem sejtette, hogy az efféle szokatlan találkozások
a XX. században átlagosak, mindennapiak lesznek.
Képzõmûvészek, költõk,
zenészek hajították félre egyik pillanatról
a másikra a szerkezet biztos rendjét, mintha csak
versenyezni indultak volna a szótárak, menetrendek,
enciklopédiák, vagy a paletták véletlen,
csak az ábécé vagy színskála
meghatározta rendjével.
Költõi és festõi
képek burjánoztak, mint a kemény sugarakkal
bombázott molekulák, a zene úgy hatott, mint
a csend vásznára fröccsentett és azon
végigcsorgó festék. A kor mûvészei
és esztétái sokféleségrõl,
gazdagságról beszéltek, az ezer irányba
hatoló kísérletekrõl, és ma
már láthatjuk, hogy ez a sokféleség
nem más, mint az ammonitek kagylóhéjának
vagy a koráll mészhéjának "sokfélesége"
egy kõzetben.
El kellett ezeket mondanunk, hogy
a kéziratcsomó elbeszéléseit közelebbrõl
megvizsgálhassuk. Mint bebizonyítottuk, az elbeszélések
történelmileg hitelesíthetõ mozzanatokat
is tartalmaznak, mégsem a múltról vagy a
"jövõ"-rõl szólnak. Hát
mirõl? Miért készültek, kinek szánták
õket?
Nem tudnánk biztos választ
adni, ha nem világítanának alapos történelmi
tanulmányok a kor sötétjébe. Orosz kutatók
a Világtanács kikiáltásának
. . . . . . . . évfordulójára. Alekszandr
Aveljevics Kelin, Ligyija Nyikolajevna Sahalova és Anton
Mihajlovics Pronyir a Félelem és Remény Éveinek
nevezték . . . . . . . . az érzelmek polarizálódása
. . . . . . . . valósággal kétfelé
szakította . . . . . . . . A tudományos és
technikai fejlõdés még a szakemberek elõtt
is áttekinthetetlenné vált, és mint
egy mindent elpusztító atomháború
. . . . . . . . az elért eredmények összehasonlítása
a társadalmi folyamatokkal . . . . . . . . csupán
ellenfelet láttak, és arra törekedtek . . .
. . . . . az ellentétek egymásba átcsapásának
törvényét. A fordulat . . . . . . . . az átlagember
. . . . . . . . a tudósok és a . . . . . . . . derûs
aktivitása.
Az elbeszélések írói
közül a legtöbb figyelmet az amerikai Ray Bradbury
érdemli. Rekonstruáltuk egy francia költõ,
Charles Dobzynski tanulmányát Bradbury mûvészetérõl.
"Bradbury - mondja a tanulmány
- a legendás jövõ-civilizációk
leírásán túl belekeveri mûveibe
. . . . . . . . a mai embert . . . . . . . . az amerikait, annak
a hatalmas ábránd- és hazugság-gépezetnek
áldozatát, amelyet erélyesen támad,
és - a kétségbeesés költészetét.
Elbeszélései nem absztrakciónak festik a
jövõt . . . . . . . . Legfõbb célja
az emberi méltóság megerõsítése,
éppen azért, mert saját hazájában
ezt a méltóságot állandóan
fenyegeti és sérti egy olyan társadalmi rendszer
és életforma láncolata, amely végül
is kiöli az egyénbõl a legértékesebb
tulajdonságokat."
Nem nehéz észrevennünk
a kéziratcsomó Bradbury-novelláiban a tanulmány
igazságát. Az amerikai Délrõl érkezõ
titokzatos gombacsíra, melynek hatására az
emberek "Mars-lakóvá" alakulnak, vagy
a mûvészet és a pénz összeütközése
a két öreg csavargó és az õket
kifosztó motorkerékpáros történetében
világosan beszél. Bradbury, akit a "science
fiction" tudományos-fantasztikus történet
zsenijének, a kor nagy tanmese-írójának
tartottak, novelláinak és regényeinek fantasztikus
burkolatába rejti közvetlen társadalmi mondanivalóit.
A fantasztikus jövõ már itt van körülöttünk
- mormolja -, itt látható a zsebrádiót
eszelõsen szorongató, elgépiesedett, morális
döntésekre képtelen, az önálló
gondolkozás útjáról leterelt modern
ember.
Hatása a science fiction
írókra nagyon nagy. A kor egészen más,
mint a XVII. század. A tudomány eredményei
akkor lelkesítettek, a XX. században inkább
riasztanak. A gomba módra szaporodó technikai eredmények
ijedtséggel töltik el az írók lelkét.
Tapasztalataik rosszak. Bármilyen nagyszerû is egy-egy
tudományos felfedezés, mindenestõl fegyver
lehet az ember ellen. Mint ahogy fegyverré válta
. . . . . . . . és . . . . . . . . vagy a . . . . . . .
. is.
Bradbury az íróember
régi típusához tartozik. Mellette a science
fiaion mûvelõinek egy csoportja a tudományos
munkát hagyta ott az irodalomért, vagy természettudós,
aki mellékesen író is. Az évszázad
egyik legjobb fantasztikus regényét Fred Hoyle,
a kitûnõ csillagász írta; fantasztikus
novellák sorozatában mondta el társadalmi
gondjait Szilárd Leó, az Amerikát . . . .
. . . . -ban meghódító magyar tudósok
egyik legkiválóbbika; komoly tudományos képzettséget
szereztek az angol Arthur C. Clarke, a lengyel Stanislaw Lem,
a szovjet Dnyeprov, a cseh Nesvaába.
A természettudós
science fiction írók céljai és módszerei
bizonyos árnyalatokban különböznek Bradbury
és mások módszereitõl. A katasztrófát
gyakran megjósolják õk is, a cselekvõ
hõsök náluk is gyakran megbuknak, a veszély
nagyságát õk sem kisebbítik - de szélesebb
tudományos alapra építik történeteiket.
Bradbury kiindulópontja
a tanítás és figyelmeztetés szándéka,
az övék egy-egy tudományos vagy technikai lehetõség,
amely veszedelmes is lehet. Teljesen nyíltan kimondja ezt
Dnyeprov "Rákok a szigeten" címû
novellája. Az önmagukat reprodukáló
robotrákokat inkább fémek kitermelésére
kellene használni és nem háborús célokra.
Vagy sokkal közvetettebben, de erre figyelmeztet Katherine
MacLean remekbe sikerült novellája. Az apró
tévedés, a mozgóképek gyorsaságának
helytelen megállapítása egy ûrhajó
utasainak szörnyû tragédiájához
vezet.
Ismerjük az ûrhajózás
történetének néhány igazi nagy
tragédiáját, az Aliot, a Mizar és
az Akaid utolsó rádióüzeneteit, a Hermész
foton-hajtómûveinek . . . . . . . . mégis
megrendülten olvassuk a régi írók kitalált
meséjét. Talán azért, mert olyan emberi
érzések . . . . . . . . a tehetetlenségre
ítélt cselekvés.
A gyûjtemény két
elbeszélése különösen érdekes
azért, mert történelmileg hiteles.
A korabeli olvasó szatírának
vagy paródiának vélhette õket, tréfának,
amelyben a tudományos-fantasztikus irodalom önmaga
ellen fordult. De a történelem ebben az esetben is
bebizonyította, hogy sokszor a legvadabb tréfák
is csak halvány másolatai . . . . . . . . "okkult
jelenség" . . . . . . . . elõrelátás.
"A csillagegér"
címû elbeszélésben leírt események
1988-ban, amikor az ûrhajózás biztonságossá
tételéért az aszteroida-vadászat megkezdõdött,
szóról szóra megtörténtek. A
kis méretû rakétákkal feljuttatott
különlegesen képzett . . . . . . . . találkoztak,
és . . . . . . . . tértek vissza.
Az erkölcsi-fejlõdés-emlékezõ-egységei
a "Mósógéptragédia" eseményeihez
hasonló történelmi tényeket tartanak
számon. Emlékezetesek a detroiti utcai harcok állig
felfegyverzett neuronális robotok bandái között,
és azok az erkölcsi eltévelyedések is,
amelyekhez . . . . . . . . használtak. Az Anita Ekberg
és James Dean androidokat . . . . . . . . förtelmes
megnyilatkozásai.
A XX. század emberének
lelke bontakozik ki elõttünk . . . . . . . . Elképzelhetjük,
hogyan ült kicsiny elektromos lámpájának
fénykörében, szemét a fehér "papír"
ábráira szegezve, kétségek és
remények, gondok és félelmek . . . . . .
. . jelenében a jövõ szavát keresve.
Talán semmit sem értett meg korának . . .
. . . . . a tücskök cirpelését a csillagokkal
teletûzdelt fekete ég alatt. A világból
rázúduló benyomások irtózatos
tömegében rendet teremteni . . . . . . . . erõfeszítés.
Sziszifusz komor és fekete mítosza éledt
újjá, s míg a tudomány napról
napra újabb és újabb . . . . . . . . az árnyékban
babonák, látomások, csalásnak és
félrevezetésnek . . . . . . . . groteszk formája
burjánzott.
A tudományos-fantasztikus
mûveket a kor nem tartotta igazi irodalomnak. Az igazi irodalom
nagyjainak . . . . . . . . feltûnõ, hogy . . . .
. . . . agyondicsért és számtalanszor méltatott
. . . . . . . . harci kedvet . . . . . . . . nyirkos televény.
A Töredék szövege
ettõl kezdve, sajnos, megfejthetetlen. A szalag zörejeit
eltüntetni nem lehetett, minden technikai és filológiai
erõfeszítés kudarcba fulladt. Egy többször
elõforduló jelcsoportot egyesek franz-kafkának,
mások hiro-sinzának értelmeztek. A vitát
eldönteni csak a kontextus ismeretében volna lehetséges.
A KIADÓ