Nemere István: Repülő csészealjak - az ókorban (Tvr-hét 1999/10-13) Ebben a sorozatban már említettük, hogy a nagyon régi korokban is láttak vagy látni véltek az emberek repülő tárgyat. Számos ilyen említés maradt fenn különféle művekben, krónikákban, olykor még rajzokon is. Ha belegondolunk, hogy az ókori irományok zörne örökre elveszett az évszázadok viharában, bizony azt kell hinnünk: sokkal több ilyen eset történhetett akkoriban, csak azokról semmiféle híradás nem maradt fenn a későbbi korokra... De az a kevés, amit tudunk, így is megdöbbentő. Pertinax római császár a nevével ellentétben (pertinax latinul: állandó, állhatatos) mindössze három hónapig uralkodott Kr. u. 193-ban. Nem az ő hibájából volt ilyen rövid ideig hatalmon - meggyilkolták. Amikor trónra került, a római császárok szokása szerint új pénzt veretett. A Pertinax-féle pénzérme, amelyet néhány itáliai múzeumban ma is láthatunk, műholdat ábrázol! Nem tévedés. Míg más császárok az arcmásukat verették a pénzükre, Pertinax érmén olyan, levegőben száguldó gömb látható, amelyből négy antenna nyúlik ki. A látvány döbbenetesen hasonlít az 1957-es első szputnyikra. Az is gömb alakú volt, és belőle is ugyanúgy álltak ki az antennák. Felmerül a kérdés: látott-e valamit, valahol a kalandos életutat bejárt császár? Tudjuk, több földrészen szolgált katonaként. Vagy valamilyen csodálatos megérzés vett rajta erőt, akár csak néhány percig is? Látomása támadt, látta a jövő egy darabját, vagy találkozott földönkívüliekkel? Sajnos, nem ismerjük a magyarázatot erre a különös tettre. Érdekes adatokat találhat az, aki alaposan nagy türelemmel végigolvassa a régi görög és más krónikások, történetírók munkáit. Így a nagy görög filozófus és író, Plutarchos (Kr. után 45-120 között élt) negyvenhat részes 'Párhuzamos életrajzok' című híres művében nem is egy utalást, hírt találunk ufókról. Megemlíti a szerző, hogy Licinius Lucullus római konzul hadat vezetett keleten (ez még Krisztus előtt 74-ben történt). Mitridátész király kemény ellenfélnek bizonyult. A csatára összegyűlt két sereg fölött váratlanul felbukkant "egy tüzes edény, amely szétszórta az ellenséget, és megmentette a római konzul csapatait". Valaminek mindenképpen történnie kellett, ami több mint száz évvel később is élénken élt az emberek emlékezetében, amit a leszerelt katonák fiaiknak, unokáiknak mesélhettek tovább. Nem tudjuk, valóban ufót láttak-e vagy "csak" gömbvillámot. Mai tudásunk szerint a gömbvillám túl rövid életű, gyakorlatilag néhány másodpercig mutatkozik meg a mi dimenziónkban, így a jelenség a sok száz méteres csatatéren talán nem kelt ekkora feltűnést. Ufónak kellett lennie, amely nyilván nem avatkozott be az ütközetbe, csak arra repült, vagy e járművek szokása szerint hosszan lebegett a csatatér fölött. Talán éppen a perzsák fölé repült, és ezt nem tudták elviselni idegekkel Mitridátész katonái: megfutottak, és csatarendjük felbomlott. A rómaiak pedig úgy értékelték ezt, hogy az istenek mellettük, értük avatkoztak be a csatába... Ez a szemlélet különben nem volt ritka az ókorban. Természetesen nem csupán a rómaiak láttak ufót. Volt ilyen észlelés máshol, más korban is. A fent leírt jelenséget legalább 1400 évvel megelőzte egy másik - Afrikában. Az egyiptomi krónikában leírt eseményre a Kr. előtt 1445-ös évben vagy akörül kerülhetett sor. Akkor a Nílus partján, az egyiptomi birodalomban III. Thotmesz, más néven Thutmozisz fáraó uralkodott. Az ő krónikája arról vall, hogy a fáraó uralkodásának említett évében, méghozzá "a tél harmadik hónapjában" az egész birodalomban látták a levegőben elszálló tűzgyűrűt. A látványt az akkori emberek - nem lévén más összehasonlítási alapjuk, hisz levegőbe emelkedő technikai eszközről nem tudtak, és elképzelni sem tudták, hogy ilyesmi a levegőbe emelkedjék - állathoz hasonlították, amely "büdös levegőt hagyott maga után". A látvány megdöbbentett mindenkit. Nem feltétlenül volt ufó, bár amennyire a régi leírásból kihámozható, nem egyenes vonalban haladt, sőt az egyik forrásértelmezés szerint le is szállt valahol, majd ismét felszállt. Ilyesmit meteorok nem tesznek... Az ókorban annak volt nagyobb esélye megpillantani az égen szálló fura tárgyat, aki sok időt töltött a szabad ég alatt. Következésképpen a pásztorok, tengerészek és a katonák előnyben voltak. A katonák azért, mert sokat vándoroltak, ide-oda vonulgattak, csatáztak, és megint csak vonultak tovább. Így nem kell csodálkozni azon, hogy Nagy Sándor macedón király világhódító katonáival többször is látott ufót. A fiatal, ámde roppant ambiciózus király Európában, Ázsiában és Afrikában viselt háborúi során nemegyszer találkozott ismeretlen repülő tárggyal. Nagy Sándor katonái nem csupán láttak ilyen járművet, az olykor segített is nekik a csatában! Ez valószínűleg már csak legenda. Tény viszont, hogy amikor a császár Kr. e. 332-ben a libanoni Türosz városát ostromolta, nem volt könnyű dolga. A vár ugyanis tengerbe nyúló földnyelven állt, ráadásul igen magas, állítólag tíz-tizenöt méteres fal övezte. Így a nagy király csapatai hiába indították egyik rohamot a másik után, mindig véres fejjel voltak kénytelenek elkotródni a fal alól. Már-már azt fontolgatta a hadvezetés, hogy feladják az ostromot és elvonulnak, amikor egy napon különös dolog történt. A krónikák szerint hármas alakzatban repülő ufók bukkantak fel, és tettek néhány kört a város fölött. Valamiféle "villámot" szórtak a védőkre, akik enélkül is alaposan megijedhettek az "isteni beavatkozás" miatt. Mert hiszen abban a korban az ilyen felsőbbrendű technika megjelenése csak és kizárólag isteni beavatkozást jelenthetett. A macedónok látva, hogy a türosziak rémülten eltakarodnak a falakról, rohammal bevették a várost. Felmerül a gyanú, hogy az ilyen történeteket azért terjesztették utólag a győztesek, hogy mindenki lássa: még az istenek is mellettük állnak! Ennek ellentmond, hogy a krónikák beszámolnak olyan esetről is, amikor az "istenek" Nagy Sándor csapatai ellen léptek fel. A hadsereg éppen folyón kelt át, amikor két "égen szálló, ezüst pajzs" támadt a vízben gázoló, szerencsétlen katonákra. Áldozatról nincs tudomásunk, de akkoriban nyilván az is elég volt, ha a csapatokat megijesztette az égből érkező szerkezet. Menekültek hanyatt-homlok, fegyvereiket eldobálva, egymást letaposva. Egyik krónikás egyenesen azt írta: ez a két ufó mintha bosszút esküdött volna Nagy Sándor ellen, többszőr is megtámadta csapatait. Különböző időpontban és helyszínen bukkantak fel a "fémes pajzsok" (mert így nevezték őket), és természetesen nemcsak az embereket, hanem a lovakat és harci elefántokat is pánikba kergették. "Nagy, csillogó ezüstős pajzsok voltak, ömlött belőlük a fény, amely aztán később vissza is ment beléjük. A pajzsok az égből jöttek, és oda is tértek vissza." Arisztotelész, aki Nagy Sándor nevelője volt, maga nevezte el ezeket a szerkezeteket "diszkoszoknak"! Természetesen "repülő diszkoszoknak". Ám mivel a tizenkilencedik században a diszkosz már nem volt használatban, és a köznapi emberek ilyet sohasem láttak, a teáscsészék alá tett kistányér alakját vélték felfedezni az ufókban. Innen ered a máig használatos "repülő csészealj" elnevezés. Ókori tibeti könyvekben is említik - konkrétumok nélkül - az égen repülő és világító tárgyakat. Még gyakrabban szerepelnek az indiai forrásokban. Némelyik eposzban, így a Ramajánában is több ilyen leírás van, de ezeket természetesen nem kell történelmi fonásnak, valós események beszámolójának elfogadni. Mindazonáltal elgondolkodtató, hogy a több ezer évvel ezelőtt írott szakkönyvekben sok száz sort szentelnek a repülő szerkezetek műszaki leírásának! Kr. előtt 708-ban Róma még jelentéktelen kis vidéki városka volt, senki nem sejtette benne a jövő legnagyobb, több földrészre kiterjedő birodalmi központját. Jelentéktelen királyok uralták, köztük a később felmagasztalt Numa Pompilius. Az ő idejében egyszer csak valami fényes repülő tárgy húzott el a város fölött - a leírás a mai ufókra is ráillik -, majd ismeretlen, kemény fémből készült tárgy, feltehetően alkatrészdarab zuhant alá. Kicsit ez is pajzsra emlékeztette a földieket, és mivel az égből jött, Pompilius király bevitette a városba. Ott annyira tisztelték a tárgyat, hogy külön templomot emeltettek neki, majd pedig szerzetesrendet alapítottak. Ezek a papok voltaképpen az ufóból kiesett vagy kidobott fémdarabot imádtak évszázadokon keresztül. Ezt a pajzsot évente egyszer, a nagy állami ünnepen végighordozták a városon. A tudomány mai vaskalapos képviselőit alighanem sokkolja az a tény, hogy az ókori tudósok komolyan számoltak az ufókkal, és azokat a lehető legtermészetesebb módon mint valós, létező dolgokat említették. Példa rá az ifjabb Plinius (élt. Kr. e. 23 és 79 között), aki élete fő művében, a Historia naturalisban - amely mellesleg a középkor természettudományának legfőbb forrása lett - huszonhat helyen említ ufót. A többi között ezt írja: "Amikor Lucius Valerius és Gaius Marius voltak a konzulok (Kr. e. 85 - N. I.), Itália egén egy égő, szikrázó pajzs repült keresztül." Marcus Tullius Cicero (Kr. e. 106-43) nemcsak szónok és ügyvéd, hanem történetíró is volt. Fennmaradt munkáiban kilenc helyen bukkantak azonosíthatatlan repülő tárgyakról szóló beszámolóra. Persze könnyű lenne minden Plinius, Cicero és mások által felsorolt esetet egyszerűen meteornak és más természeti jelenségnek tulajdonítani. Ám olykor egy-egy beszámoló nagyon is világosan céloz céltudatosan repülő, irányát megváltoztató, ezüstös színű diszkoszra, ami semmiképpen sem emlékeztethet bennünket űrből ideszálló, élettelen kődarabra... A történetíró Titus Livius (Kr. e. 69 - Kr. u. 17) 142 könyvben, vagyis inkább hosszú fejezetben írta le Róma történetét. Ebben mindenről szó esik, ami így vagy úgy érintette a rómaiakat. Könyveiben nemcsak el-elszálló ufókról lehet olvasni, hanem olyan esetről is, amikor létrejött a találkozás az idegenek és az emberek között! Legalábbis döbbenten említi, hogy fehér ruhás, emberhez hasonló, de szemlátomást nagyon idegen lények bukkantak fel Amiterno város közelében, és mind egyforma volt. Aztán megemlíti az Arpi városa fölött egy helyben lebegő, "az égen lógó tüzes pajzsot", ami ismét csak ufóra utal. Hiszen tudjuk, hogy egyes ufók képesek percekig, nemegyszer órákig is lebegni ugyanazon ponton. Livius harminc (!) helyen említ efféle rejtélyes esetet és történetet. Időrendben az első szerinte Kr. előtt 213-ban volt látható, méghozzá a Velencei-öböl fölött. Amit persze akkor nem így hívtak, már csak azért sem, mert Velencét több évszázad múlva alapították. Az utolsó, Livius által említett jelenség Kr. után 16-ban volt látható Umbre környékén. Ezzel nincs vége a különös sorozatnak. Volt egy ma már kevésbé ismert, csak a szakemberek által nyilvántartott római történész, bizonyos Julius Obsequens. A melléknév nem éppen hízelgő, hiszen obsequens latinul szolgálatkészt, esetleg megalkuvót is jelent. Ez azonban feltehetően Julius egyéb emberi és nem történetírói értékeire vonatkozik. Nehéz elképzelni, kinek akart volna kedvezni, amikor könyvében, a 'Liber prodigiorum'ban tipikus ufóesetet ír le. Igaz, a szavak, amelyeket használ, nem illenek mai elképzeléseinkhez és a ma megszemlélhető eseményekhez. De ne feledjük el, Julius nem azt írta le, amit a saját szemével látott, hanem mások beszámolóit, szóbeszédeket, történeteket örökített meg. Ez azonban nem zárja ki, hogy a politikailag-társadalmilag semleges ufójelenségről objektíven számoljon be. Hiszen nem fűződött érdekük sem azok eltitkolásában, sem megmásításához. Mellesleg éppen a mai ufo-események igazolják az akkori szerzők igazmondását! Ma is történnek hasonló események, ezúttal már dokumentálhatók, bizonyíthatók. Julius Obsequens szerint Kr. előtt 91 körül Spoletum környékén (a mai Spoleto városa) "aranyos gömb" szállt le a földre, és ott növekedni kezdett, majd kelet felé röpült. Olyan rendkívül erős fényt árasztott, hogy elnyomta még a napot is... A fényerő növelése kelthette a szemtanúkban azt a képzetet, hogy maga a gömb indult növekedésnek. Meteoritok nem szoktak leesni, aztán megint elrepülni... Julius említett művében még hatvankét esetben számol be ehhez hasonló, rendkívüli esetről. Ami azért nem kevés. Egy dolgot mindenképpen bizonyítani látszik: hogy ilyesmi már az ókorban is előfordult. Az akkori emberek is csodálkoztak, hitetlenkedtek, de mivel világképük egyszerű és egyoldalú volt, általában valamilyen meghatározhatatlan "istennek" tulajdonították a titoktatos repülő diszkoszok felbukkanását.